1969. (XII. 29.) MM r. 14. § (1) bek. Pp. 9. § (2) bek., 206. § (1) bek.].

A könyvkiadással foglalkozó alperes 1996 novemberében - 3000 példányban, 5900 forintos áron, díszkiadásban - megjelentette a "Hét évszázad magyar költői" című antológiát, amely Radnóti Miklós 45 versét is tartalmazta.

Az alperes a művek felhasználására nem kötött szerződést Radnóti Miklós jogutódjával: a felperessel és szerzői díjat sem fizetett a számára.

A Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1996. szeptember 15-én értesítette az alperest, hogy - kérelmére, az általa mellékelt lektori vélemény alapján - felvette az antológiát az 1997/98. tanév oktatási segédkönyveinek jegyzékére; 1997. július 28-án azonban közölte az alperessel, hogy az 1998/99. tanév segédkönyvei között már nem fogja szerepeltetni, mert az "közvetlenül nem minősül az oktatáshoz szükséges szöveggyűjteménynek". A minisztérium 1998. június 8-án a felperes jogi képviselőjéhez intézett tájékoztató levelében intézkedését azzal indokolta, hogy a kiadvány nem teljesítette a segédkönyv elvárásait.

A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes jogsértést követett el, amikor a hozzájárulása nélkül jelentette meg jogelődje verseit, 60 000 forint jogdíj és kamata, valamint 200 000 forint nem vagyoni kár megfizetését igényelte.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Arra hivatkozott, hogy az antológia oktatási segédkönyv, ezért a szabad felhasználás körébe tartozik.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló 1/1994. (II. 3.) MKM rendelet (a továbbiakban: R.) 11. §-a (1) bekezdésének valamint a 15. §-a (1) bekezdésének megfelelően az oktatási segédkönyvek jegyzékének elkészítésekor a minisztérium nem értesítette a szerző jogutódját, aki ez ellen jogorvoslattal sem élhetett. Mivel a minisztérium oktatási segédkönyvnek minősítette az antológiát, a versek megjelentetése a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 17. §-ának (2) bekezdése szerint szabad felhasználásnak minősül: nem szükséges a szerző (jogutódja) hozzájárulása és a felhasználás díjtalan, így az alperes nem követett el jogsértést.

A másodfokú bíróság részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét: megállapította a jogsértés tényét és az alperest - a keresetben követelt összegű - szerzői díj megfizetésére kötelezte, a keresetet ezt meghaladóan elutasító rendelkezést pedig helybenhagyta. Indokolása szerint a R. 11. §-ának (1) bekezdése a segédkönyvekre vonatkozó "jegyzékkészítés" kötelezettségéről tesz említést, ennek kapcsán eljárási szabályokat nem ír elő; az érdekeltek bevonása nélkül, formális eljárás hiányában hozott "intézkedés" pedig nem köti a bíróságot, az a polgári per keretében felülbírálható. Érdemben vizsgálta tehát, hogy az alperes kiadványa oktatási célokat szolgálte és a bizonyítás adatainak értékelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy e céloknak az nem felelt meg. Az antológia kiadása tehát nem tartozott a szabad felhasználás körébe, ezért a felperes megalapozottan igényelte a jogsértés objektív következményeinek alkalmazását. Nem találta alaposnak ugyanakkor a felperes kártérítés iránti igényét.

A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a keresetnek részben helyt adó rendelkezéseket támadta. Az elsőfokú bíróság döntésének helyességét hangsúlyozta és kiemelte, hogy a R. 11. §-a értelmében a minisztérium hatáskörébe tartozott annak eldöntése, hogy a mű oktatási segédkönyv-e, a bíróság pedig e döntést nem bírálhatta felül. A szerzői jogi testület véleményének megfelelően az oktatási segédkönyv minősítését elsősorban a mű tartalma és nem a kivitele határozza meg. Független lektori vélemények igazolják, hogy a kiadvány oktatási céloknak megfelel; arra pedig nem áll rendelkezésre adat, hogy hány iskolában alkalmazzák segédkönyvként a kiadványt. A másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta a szerzői jogi szakértői véleményt, a tényállást pedig egyoldalúan, kizárólag a felperesre kedvező módon értékelte.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.

Előre bocsátja a Legfelsőbb Bíróság, hogy a Pp. 275. §-a (2) bekezdésének megfelelően a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei közölt vizsgálhatta felül, a felülvizsgálat tehát nem terjedt ki a felperes nem vagyoni kárigényét elutasító jogerős ítéleti rendelkezésre.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A perben azt a jogkérdést kellett a korábban eljárt bíróságoknak eldönteniük, hogy Radnóti Miklós 45 versének a perbeli antológiában - a felperes hozzájárulásának hiányában és szerzői jogdíj fizetése nélkül - történt felhasználása jogsértést valósított-e meg vagy pedig a szabad felhasználás körébe tartozott (amely esetben a felhasználás díjtalan és ahhoz a szerző illetve jogutóda hozzájárulása szükségtelen). A felülvizsgálati kérelemben kifejtett érvelés szerint a másodfokú bíróság nem bírálhatta volna felül a szakminisztérium segédkönyvvé nyilvánító döntését és nem vizsgálhatta volna tartalmilag azt a kérdést, hogy a mű oktatási céloknak megfelelt-e vagy nem; amennyiben viszont vizsgálhatta, megalapozatlanul és a bizonyítékokkal ellentétesen állapította meg azt, hogy a kiadvány nem felelt meg az oktatási céloknak.

A szerzői jogsértés megállapítása bírói útra tartozó kérdés, amiből logikusan következik: bírósági hatáskörbe tartozik annak vizsgálata is, hogy fennállnak-e a szerzői jogsértést kizáró szabad felhasználás törvényi előfeltételei.

A jelen perben még alkalmazásra kerülő 1969. évi III. törvény 17. §-ának (2) bekezdése értelmében a nyilvánosságra hozott mű részlete vagy kisebb terjedelmű önálló mű iskolai oktatási célra átvehető. A törvény végrehajtására kiadott 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet 14. §-ának (1) bekezdése értelmében az iskolai oktatás célját szolgálja - egyebek között - a középfokú oktatási intézmények tanterveit követő oktatásra készült segédkönyv. A már említett 1/1994. (II. 3.) MKM rendelet 11. §-ának (1) bekezdése szerint pedig az oktatáshoz szükséges segédkönyvek jegyzékét a Művelődési és Közoktatási Minisztérium készíti el, tankönyvvé nyilvánítási eljárás nélkül.

Az említett jogszabályi rendelkezések alapján a segédkönyvvé nyilvánítás a szakminisztérium hatásköre, annak megítélése azonban, hogy az adott esetben a szabad felhasználás törvényi előfeltételei megvalósultak-e (vagy pedig ennek hiányában szerzői jogsértés történt-e) a bíróság hatáskörébe tartozik.

Annak eldöntéséhez, hogy a mű kiadása a szabad felhasználás körébe tartozik-e, a bíróságnak vizsgálnia kellett, hogy a törvényben említett előfeltételek fennállnak-e: az antológia a tantervet követő oktatási célra készült segédkönyvnek tekinthető-e és az átvétel mértéke, terjedelme nem haladta-e meg a szabad felhasználás körét.

A bíróság tehát a szabad felhasználás törvényi előfeltételeinek vizsgálata keretében jogosult annak tartalmi vizsgálatára, hogy a perbeli kiadvány kifejezetten a tantervet követő oktatási célokra készült-e. E vizsgálat során a Pp. - a 2000. január 1. napjáig hatályos, de az ekkor már folyamatban volt ügyekben, így a jelen ügyben is alkalmazásra kerülő - 9. §-ának (2) bekezdésére is figyelemmel, a bíróságot nem köti a szakminisztériumnak a perbeli kiadmányt a segédkönyvek jegyzékébe felvevő, nem államigazgatási eljárás keretében és nem határozati formában meghozott döntése. E döntést a bíróságok a bizonyítás eredményének mérlegelése körében, mint a bizonyítási eljárás egyik adatát értékelik. Mindezek szerint tehát az, hogy egy kiadvány a kiadás időpontjában szerepelt a segédkönyvek jegyzékén, önmagában még nem jelenti azt, hogy ezáltal automatikusan megvalósultak volna a szabad felhasználás törvényi előfeltételei, azaz ezáltal a kötetben megjelent művek átvétele - azok terjedelmétől függetlenül - a szabad felhasználás körébe esne.

Azt, hogy Radnóti Miklós 45 versének a perbeli antológiában történt megjelentetése a szabad felhasználás körébe vonhatóan történt-e, a bíróságnak az összes perbeli bizonyíték Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megfelelő értékelésével kellett megállapítania.

A felülvizsgálati tanács álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül, okszerűen és megalapozottan értékelte a bizonyítékokat akként, hogy a szabad felhasználás törvényi előfeltételei nem álltak fenn.

A kiadvány megjelentetésének körülményei alapján egyértelműen megállapítható, hogy az nem kifejezetten "tantervet követő oktatás" céljára készült. Önmagában az, hogy egy kiadvány az iskolai oktatáshoz felhasználható illetve ahhoz kapcsolódik, e cél megvalósulásához még nem elegendő. A perbeli kiadvány - noha elvileg ilyen célra is felhasználható - sem tartalmában, sem formájában nem kifejezetten a középiskolai felhasználás céljaira készült. Erre utal az, hogy a mű kereskedelmi forgalmazás útján, az 1996. karácsonyi könyvhéten, reprezentatív (ajándékozásra kiválóan alkalmas) kiadványként jelent meg és abból ténylegesen egyetlen példány került - bizonyítottan - iskolai felhasználási célzattal megrendelésre; erre figyelemmel a művet a szakminisztérium is törölte a segédkönyvek jegyzékéről. Hiányzott tehát a szabad felhasználás törvényben említett előfeltétele.

Mindemellett nem állt fenn a szabad felhasználás másik törvényi előfeltétele sem, mert 45 Radnóti-vers egy kötetben való megjelentetése - figyelemmel a középiskolai tantervi követelményekre is - nyilvánvalóan jelentősen meghaladta az iskolai célú szabad felhasználás terjedelmi korlátait.

Mindezekre figyelemmel a másodfokú bíróság a bizonyítékok Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti értékelése során jogszabálysértés nélkül állapította meg a szerzői jogi jogsértés tényét és kötelezte az alperest a szerzői díj megfizetésére. Ezért a Legfelsőbb Bíróság - a Pp. 11. §-ának (5) bekezdésében írtak szerint öt hivatásos bíróból álló tanácsban eljárva - a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályukban fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. X. 20.572/2002. sz.)