BH 2009.11.325 A közigazgatási szerv kártérítési felelőssége - a kirívóan súlyos jogértelmezési tévedésen alapuló - jogalkalmazási gyakorlatról adott tájékoztatásért [Ptk. 339. § és 349. §, 1995. évi C. tv. 2. §, 1997. évi LXVI. tv. 7. §].

A megismételt eljárásban hozott ítéletével az elsőfokú bíróság a módosított keresetnek helyt adva, az alperest a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és 349. §-ának (1) bek. és (3) bekezdése alapján kártérítés és késedelmi kamat megfizetésére kötelezte.

Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes, mint légi utaskísérő részt vett abban az előtakarékossági akcióban, amelynek az volt a célja, hogy vámmentesen hozhasson be külföldről személygépkocsit. A feltételek szerint a havi vámkedvezmény felét kellett felajánlani előtakarékosságra, a másik felét pedig áruvásárlás esetén lehetett felhasználni. A megtakarítást a vámhatóság összevonta, göngyölítette, jóváírta, majd a vámkönyvben pecséttel ellátva igazolta. További feltétel volt 731 külföldön eltöltött nap és annak igazolása, hogy a gépkocsi vételára a külföldi napidíj megtakarítását igazoló bankszámlán rendelkezésre áll. Kezdetben nem volt rendelkezés arról, hogy a vámkeret egyetlen esetben sem léphető túl. A későbbiekben azonban kifüggesztették az 1995. évi C. törvény 2. számú mellékletét majd 1998-ban egy felhívást, amely azt tartalmazta, hogy a jogosult a hat havi vámkedvezményt nem vonhatja össze, ha pedig a 6750 forint értéket meghaladóan vásárol, vámot kell fizetnie. Az alperes által követett gyakorlat 1999 októberében megváltozott. A felperest a vámhatóság az 1999. február 10-én kelt 1307/2/1999. számú határozatával a gépkocsi előtakarékossághoz felhasználható havi vámkedvezményt meghaladó vásárlás értéke után vámfizetésre kötelezte. A határozat tartalmazta azt a felhívást, hogy ha a kiszabott összeg nem kerül határidőben befizetésre, a gépkocsi előtakarékosságot a nyilvántartásból törlik. A felperes a határozatban foglaltaknak eleget tett, majd 1999. május 27-én külföldön gépkocsit vásárolt, amelyet az alperes vámmentesen vámkezelt. A november 22-én kelt határozatával azonban e határozatot visszavonta és a gépkocsit 6 825 315 forint vámteher kiszabása mellett vámkezelte. A határozat indokolása szerint a felperes az előtakarékossági igény bejelentését követően minden évben több alkalommal túllépte a mindenkori vámkedvezmény 50%-át.

A felperes a határozat felülvizsgálata iránt pert indított, az ügyben a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozott végleges döntést. Az ítélet indokolásában azt az álláspontot foglalta el, hogy az alperes határozata jogszerű volt. A mentességeket nem lehet kiterjesztően értelmezni, így a kedvezmény 50%-át meghaladó igénybevételével az előtakarékossági időszak megszakadt és újra kezdődött. A vám utólagos megfizetése a túllépést nem teszi meg nem történtté, a vámmentes vámkezelés feltéte­lei maradéktalanul nem álltak fenn. A fenti tényállásból az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy az alperes kártérítési felelőssége fennáll. A gépkocsi megvásárlása előtt - 1999. február 10-én - hozott határozatban kapott tájékoztatást csak úgy értelmezhette, hogy ha a határozatnak eleget tesz, az előtakarékosság fennmarad, és a gépkocsit vámmentesen hozhatja be. Az alperes azzal okozott kárt, hogy téves tájékoztatást adott, elzárva a felperest annak mérlegelésétől, hogy hol vásároljon gépkocsit. Az utóbb jogszerűen kiszabott vám a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerinti elmaradt haszon, és mint ilyen a felperest ért kár összegének felel meg. További kár a bírósági jogorvoslati eljárásokban a terhére megállapított perköltség és eljárási illeték.

Az elsőfokú ítélet ellen, a kereset elutasítás érdekében, az alperes terjesztett elő fellebbezést, míg a felperes annak helybenhagyását kérte.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet elutasította. A jogerős ítéletben kifejtett indokolás szerint az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból tévesen következtetett arra, hogy az alperes kártérítési felelősséget maga után vonó téves tájékoztatást adott. A felperes a gépkocsi megvétele előtt tájékozódott arról, hogy a vámmentesség feltételei fennállnak-e. Az ennek eredményeként hozott határozat megállapította, hogy a felperes negyven esetben túllépte a felhasználható vámkedvezményt. A határozatnak az előtakarékosság törlésére utaló részét az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte. Nem jelentette ugyanis azt, hogy az aktuális időre a vámmentesség feltételei változatlanok maradnak, hanem csak annyit, hogy az előtakaré­kossági nyilvántartást - amelyre a felperes 1994-ben bejelentkezett - a vámhatóság nem törli. Az 1998 szeptemberében kifüggesztett tájékoztató nyelvhelyességi okból egyértelműnek nem minősíthető. Tartalmából nem állapítható meg, hogy mi után kell vámot fizetni, a figyelmeztetés inkább arra vonatkozott, hogy az előtakarékos­sággal járó vámkedvezménytől milyen esetben lehet elesni. Az alperes terhére tehát olyan egyértelműen téves tájékoztatás nem állapítható meg, amelyből a felperes okkal vonhatott le olyan következtetést, hogy ha a vállalt feltételeket nem tartja be, de utólag a vámot megfizeti, a vámmentesség együttes feltételeinek a hiányát kiválthatja. Jogellenes magatartás hiányában viszont a kártérítési felelősség nem áll fenn.

A jogerős ítélet indokolása kitért a kár összegszerűségére is, kimondva, hogy a jogszerűen kiszabott vám nem sorolható a Ptk. 355. § (4) bekezdése szerinti kárfogalom körébe, ezért a kár sem lehet egyenlő a vám összegével. A kár mértékének megállapításához a felperesnek igazolnia kell, hogy a vásárláskor a vételár milyen forint összeget jelentett. Ehhez hozzáadva a vám összegét és a forgalomba helyezés költségét állapítható meg a bekerülési költség. Az adott típusú jármű vásárláskori belföldi forgalmi értékét a fenti összeghez viszonyítva lehetett volna vizsgálni, hogy volt-e elmaradt vagyoni előny. A fentiekre vonatkozó adat a perben nem volt, az elsőfokú bíróság nem tett eleget a tájékoztatási kötelezettségének [Pp. 3. § (3) bekezdése]. Az eljárási szabály megsértésének azonban nincs jelentősége, mert jogellenesség hiányában nem áll fenn a kártérítési felelősség. A másodfokú bíróság kimondta azt is, hogy minden jogalapot nélkülöz a felperes által kezdeményezett bírósági eljárásban felmerült költség kárként való figyelembevétele.

A jogerős ítélet ellen az alperest marasztaló új határozat meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Érvelése szerint a magyar nyelv ismeretében és a logikai szabályok szerint a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a vámkeret túllépése miatt hozott határozatba foglalt felhívást. Az egyéb bizonyítékokra is figyelemmel, a felhívás csak úgy értelmezhető, hogy a vám megfizetése esetén az előtakarékosságot a nyilvántartásból nem törlik. Ezt az értelmezést erősítette meg a kifüggesztett tájékoztatás, valamint az alperes különböző szintű parancsnokságai által kiadott levelek tartalma is. Egyértelműen igazolták az alperes által konzekvensen folytatott gyakorlatot, amelynek alapján a felperes részére ki is adták a vámmentes vámkezeléshez szükséges igazolást. A gyakorlatban tehát nem lehetett elveszteni az előtakarékossági kedvezményt, a nyilvántartó könyvet is folyamatosan vezette az alperes. A felperes az elvárható legnagyobb gondossággal járt el, abban a biztos tudatban, hogy eleget téve a jogszabályi előírásoknak, a külföldön vásárolt gépkocsi után vámot nem kell fizetnie.