1034/D/2010. AB végzés
a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.842/2009/10. számú ítéletével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panasz tárgyában
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában - dr. Bragyova András, dr. Kiss László, dr. Paczolay Péter és dr. Stumpf István alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.842/2009/10. számú ítéletével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ptké. II.) 5. § a) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól alkotmányjogi panasz keretében, a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.842/2009/10. számú ítéletével összefüggésben. Az indítványozó szerint az, hogy az ügyész a fogyasztói szerződés megkötésénél alkalmazott, vagy e célból nyilvánosan megismerhetővé tett általános szerződési feltétel (a továbbiakban: ÁSZF) érvénytelenségének, illetve tisztességtelenségének megállapítását, valamint a tisztességtelen ÁSZF alkalmazásától és alkalmazásra ajánlásától való eltiltást kérheti a bíróságtól, az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 9. §-át, az 51. §-át, az 57. § (1) és (5) bekezdését, valamint a 70/A. §-át sérti.
Az indítványozó álláspontja szerint az ügyész közérdekű keresetindítási jogosultságának jelenlegi szabályozása indokolatlan beavatkozást jelent a felek magánautonómiájába, önrendelkezési jogába. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény szabályai értelmében ugyanis - érvel az indítványozó - a folyamatban volt eljárás nem minősülhet polgári, magánjogi pernek. Álláspontja szerint a bíróságnak egy hibás, a magyar magánjog rendszerébe nem illeszkedő, életidegen eredményre vezető jogszabályt kell alkalmaznia, ami a jogbiztonságot [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] veszélyezteti. A felek rendelkezési jogának elvonása sérti továbbá az Alkotmány 57. § (1) bekezdését.
Az indítványozó szerint jogbizonytalanságot teremt az is, hogy nem egyértelmű: a közérdekű perekben miként alakul a jogerő kérdése. Nem világos, hogy amennyiben "valamely rendelkezést a közérdekű perben a bíróság nem érvénytelenített, akkor arra már a fogyasztó nem is hivatkozhat később sem". Problémásnak véli azt is, ha egy közérdekű perben a bíróság tisztességtelennek ítél egy olyan kikötést, amelyet egy magánjogi perben egy másik bíróság nem talált tisztességtelennek, akkor - figyelembe véve a közérdekű kereset erga omnes hatályát is-a konkrét esetben melyik ítélet alkalmazható. Az Alkotmány 9. §-ából levezetett szerződési szabadság elvét is sérti az, hogy a szerződéses viszonyban nem részes ügyész által indított perben megállapított tisztességtelenség oda vezet, hogy a szerződő felek az érvénytelenné vált rendelkezések miatt kényszerülnek viszonyuk újratárgyalására, módosítására. Az ügyész - hivatkozik az indítványozó - önkényesen választhatja meg, hogy él-e a közérdekű keresetindítási jogával, azaz saját mérlegelése alapján dönti el, hogy szükséges-e a fogyasztói érdekek védelmében fellépni, ami hátrányos megkülönböztetést (Alkotmány 70/A. §) is eredményezhet.
II.
Az indítvány érdemi elbírálásra alkalmatlan.
Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott követelményeknek.
Az Abtv. 48. § (1) bekezdése kimondja: Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős határozata 2010. május hó 28. napján kelt, az indítvány pedig 2010. június hó 22. napján, azaz 60 napon belül érkezett az Alkotmánybíróságra.
Az Alkotmánybíróság már több ízben részletesen vizsgálta az alkotmányjogi panasz tartalmi kellékeit is és ennek során a következő - jelen ügyben is releváns - megállapításokra jutott. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint alkotmányjogi panasz keretében kizárólag azokat a jogszabályokat vizsgálhatja, amelyeknek a jogerős határozatban történő alkalmazása során az indítványozó vélt jogsérelme bekövetkezett.
Jelen ügyben azonban a támadott jogszabályi rendelkezés a felperes perbeli legitimációját alapozza meg, és mint ilyen, az ügy érdemétől teljesen független kérdés. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz keretében azonban kizárólag azokat a jogszabályokat vizsgálhatja, amelyeknek a jogerős határozatban történő alkalmazása során az indítványozó által állított jogsérelem bekövetkezett [összefoglalóan: 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2006, 697, 703.]. További feltétel az is, hogy az indítvány az állított jogsérelem és a támadott norma közötti közvetlen összefüggést tartalmazza [összefoglalóan: 46/2004. (XII. 1.) AB határozat, ABH 2004, 943, 950.].
A Fővárosi Ítélőtábla támadott 6.Pf.21.842/2009/10. számú íté- e-e az ügy érdemében nem a Ptké. II. 5. § a) pontján alapul, az csupán az ügyész kereshetőségi jogát tartalmazza. A Ptké. II. 5. §-a alapján indítható "közérdekű" keresetek indoka általában a fogyasztók érdekeinek a kiemelt védelme. Az általános szerződési feltételek használata a felek között egyensúlyhiányos helyzetet teremt, amely a gyengébb fél oldalán jogi és intézményes beavatkozást indokol. A fogyasztóvédelmi jog új területe egyre bővül, intézményrendszere differenciálódik. Ennek része a Ptké. II. 5. §-a is. A támadott jogszabályi rendelkezés azonban csak egy felhatalmazó rendelkezés, azokat a személyeket és szervezeteket sorolja fel, akik (amelyek) actio popularis jelleggel a fogyasztók érdekében bíróság előtt pert indíthatnak. A perben hozott döntés érdemét (a kifogásolt általános szerződési feltételek érvénytelenségét vagy tisztességtelen voltát) azonban a bíróság nem ezen támadott szabály alapján döntötte el. A perben hozott ítélet érdemén - jel en esetben az ÁSZF egyes pontjainak érvénytelenné nyilvánításán - nem változtatna az sem, ha a Ptké. II. 5. §-ában feljogosított más személy vagy szervezet indította volna meg a pert, nem pedig az ügyész. A konkrét ügy alperesének pervesztességét tehát nem a támadott eljárási szabály okozta, hanem az, hogy megállapítást nyert: a fogyasztókkal szemben a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvénybe ütköző tisztességtelen szerződési feltételt alkalmazott. Az indítványozó alkotmányjogi panasszal nem is támadhatta volna a Ptké. II. 5. §-át, hiszen eljárási szabályként e rendelkezés a fentiekben kifejtettek szerint az ügy érdemét nem érintette. Az ügy érdemét érintő és az ítéletben alkalmazott jogszabályokat viszont az indítványozó nem támadta. Ezért az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság az ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü határozat (ABK 2009. január, 3.) 29. § e) pontja alapján visszautasította.
Az Alkotmánybíróság emellett megjegyzi, hogy jelen szabályozás a Tanácsnak a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 1993. április 5-i 93/13/EGK Irányelve 7. cikke (2) bekezdésében meghatározott követelménynek tesz eleget. E rendelkezés értelmében ugyanis a tagállamok lehetővé teszik, hogy a nemzeti fogyasztóvédelmi jogszabályok szerint jogos érdekkel rendelkező személyek vagy szervezetek eljárást kezdeményezzenek a vonatkozó nemzeti jogszabály értelmében bíróság vagy illetékes közigazgatási hatóság előtt annak megítélésére, hogy a fogyasztókkal kötendő szerződésekben általános használatra kidolgozott szerződési feltételek tisztességtelenek-e, valamint megfelelő és hatékony eszközökkel élnek azért, hogy megszüntessék az ilyen feltételek alkalmazását.
Budapest, 2011. április 18.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s.k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozattal: álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak az alkotmányjogi panaszt érdemben kellett volna elbírálnia.
Az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásának az Abtv. 48. §-a szerint anyagi (tartalmi) feltétele, hogy az indítványozó "alkotmányellenes jogszabály alkalmazása" folytán bekövetkezett jogsérelemre hivatkozzék, amely alkotmányban biztosított jogaiban esett. Ezek a feltételek az itt el nem bírált indítványnál teljesültek.
1. Esetünkben így az a kérdés, hogy a Ptké. 5. §-a szerinti, az ügyészt közérdekű kereset indítására felhatalmazó szabályt "alkalmazta-e" az alkotmányjogi panasszal támadott bírósági döntés. Erre a válasz - szerintem - egyértelmű igen.
A bíróság szükségképpen [elkerülhetetlenül] alkalmazta a Ptké. 5. §-át, mert e nélkül az ügyész nem is indíthatott volna keresetet, és így a per előfeltételei nem lettek volna meg. Az alkotmányjogi panasz éppen az ügyész keresetindítási jogának alkotmányosságát vitatja, és alkotmányos jogát sértőnek tartja az ügyész locus standiját megalapozó - egyébként anyagi jogi - szabályt. A szabály anyagi jogi abban az értelemben, hogy az ügyész perlési joga meghatározott polgári jogi szabályok érvényesítésére irányul. Ez az érvelés nem eleve alaptalan, mivel az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában többször is foglalkozott az ügyészi keresetindítási jog alkotmányosságával, és nem is egyszer talált alkotmányellenesnek az ügyészt keresetindításra felhatalmazó szabályt. [Pl.: 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29-40.).
2. A többségi határozat szerint az ügy érdemi eldöntése - a bank általános szerződési feltételei egyes kikötéseinek törvénybe ütközése, illetve a szerződési feltételek "tisztességtelensége" a Ptk. 209-209/B. §-ai szerint - nem az ügyész keresetindítási jogán múlott. Alkotmányjogi panasz azonban nem csak az érdemi döntés alapjául szolgáló jogszabállyal szemben terjeszthető elő, hanem minden "alkalmazott" jogszabállyal szemben. Az alkotmányjogi panasz esetünkben elbírálható lett volna, mert (mint az előbb kimutattam) a bíróság az ügyész keresetindítási jogát biztosító szabály nélkül nem hozhatott volna érdemi döntést, hanem a pert a Pp. 157. § a) pontja szerint meg kellett volna szüntetni. Így nem kétséges, hogy az ügyészi keresetindítási jog "alkalmazott" jogszabálynak minősül: nélküle nem születhetett volna meg a bírói döntés, amelyről a panaszos áll ítj a, hogy megsértette alkotmányban biztosított jogait.
3. Az alkotmányjogi panasz elbírálhatóságának vizsgálatakor az Alkotmánybíróságnak arra kell szorítkoznia, hogy eldöntse: az érdemi elbírálás feltételei fennállnak-e. Ennek eldöntésében az indítványban felhozott alkotmányjogi érvek súlya és meggyőző ereje nem játszik szerepet. Ez utóbbiak vizsgálata már az alkotmányjogi panasz érdemét jelenti, amelynek az elbírálhatóság megállapítása előfeltétele.
Budapest, 2011. április 18.
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László alkotmánybíró különvéleménye
Álláspontom szerint - a többségi döntéssel szemben - az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásának lett volna helye. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróságnak nem végzéssel, hanem határozattal kellett volna lezárnia az ügyet.
A többségi határozat helyesen értelmezte az indítványozó kérelmét:
"[a]z indítványozó a Polgári Törvénykönyv módosításáról és egységes szövegéről szól 1977. évi IV. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1978. évi 2. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ptké. II.) 5. § a) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól alkotmányossági panasz keretében, a Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.842/2009/10. számú ítéletével összefüggésben."
Helyesen idézi a többségi határozat az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz-ügyekben eddig követett gyakorlatát is: "(...) alkotmányjogi panasz keretében kizárólag azokat a jogszabályokat vizsgálhatja, amelyeknek a jogerős határozatban történő alkalmazása során az indítványozó vélt jogsérelme bekövetkezett." Ez az értelmezés felel meg az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. § (1) bekezdésének: e törvényi rendelkezés nem azt támasztja az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásának feltételéül, hogy az ügy érdemére hasson ki a támadott szabály, hanem csupán azt, hogy az alapjogi sérelem a támadott szabály alkalmazására legyen visszavezethető - legyen bár a támadott szabály eljárási, anyagi stb.
A többségi határozat a Ptké. II. 5. § a) pontját támadó indítványt a felperes perbeli legitimációját megalapozó jellegűnek minősíti, amely az ügy érdemétől teljesen független kérdés, azaz nem minősül alkalmazott jogszabálynak. Álláspontom szerint azonban itt egy olyan szükséges előkérdésről van szó, amelynek önálló tartalma is van, s ennek az indítványozó értelmet is ad azzal, hogy hangsúlyozza: az ügyész - nota bene: határidő nélküli - közérdekű keresetindítási jogosultságának jelenlegi szabályozása indokolatlan beavatkozást jelent a felek magánautonómiájába, önrendelkezési jogába. Másként is fogalmazhatunk: a Ptké. II. 5. § a) pontjának alkalmazása nélkül az ügyész nem is indíthatott volna keresetet.
Ha elfogadnám a többségi határozat érvelését, akkor is azt kellene megállapítanom: a kérdéses szabály több pusztán csak legitimációt teremtő szabálynál, figyelembevétele az ügy érdemére is kihathat, hiszen annak - az ügyészi közérdekű keresetindítás és ezt követően a jogerős rendesbírósági döntésben történő - alkalmazása folytán bekövetkezhetett az indítványozó vélt vagy valós jogsérelme. Erre pedig csak érdemi elbírálás eredményeként adhatott volna teljesebb értékű választ az Alkotmánybíróság. Jelen különvélemény azonban nem terjed ki egy lehetséges érdemi alkotmánybírósági döntés tartalmára, mindössze azt igyekszik alátámasztani, hogy az indítvány visszautasítása helyett az ügyet érdemben kellett volna elbírálni.
A jelen ügyben a többségi határozat - álláspontom szerint - úgy tért el az alkotmányjogi panasz-ügyekben folytatott gyakorlatától - amely szerint az érdemi vizsgálathoz elég, ha a támadott normát alkalmazták, függetlenül attól, hogy az ügy érdemére a támadott norma kihatott-e vagy sem -, hogy semmilyen indokát nem adta az eddigi precedensek hallgatólagos (swb silentio) felülbírálatának.
Budapest, 2011. április 18.
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró