43/1993. (VII. 2.) AB határozat

a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok alapján meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 82. § (1) bekezdés f) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 82. § (1) bekezdés f) pontja az önkormányzatok saját bevételeinek felsorolásában tünteti fel azt a bevételt, amely az önkormányzat közigazgatási területén a vadászati jog értékesítéséből származik. Az indítványozók szerint az említett rendelkezés ellentmondásban van az Alkotmánynak és a Polgári Törvénykönyvnek a tulajdonra és tulajdonvédelemre vonatkozó szabályaival, mivel korlátozza a tulajdonosi jogosítványokat.

Érvelésük szerint az Ötv. idézett rendelkezése nem áll összhangban az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1961. évi VII. törvény (EVT) 32. § (1) bekezdésében foglaltakkal, illetve e törvény felhatalmazása alapján kiadott 30/1970. (XII. 24.) MÉM rendelet (MÉM r.) 3. § (1) és (2) bekezdésében írtakkal, mert sérti a vadászati jog törvényesen kijelölt kezelőjének ("quasi tulajdonosának") a hasznok szedéséhez való jogát, s ezáltal a tulajdonhoz való alkotmányos jogot is.

II.

Az indítványok alaptalanok.

1. A Ptk. 128. § (1) bekezdése szerint a vadak az állam tulajdonában vannak.

A (2) bekezdés szerint pedig a vadászterületen elejtett, elfogott, illetőleg elhullott vad a vadászatra jogosult tulajdonába kerül.

Az EVT IX. fejezete (32-36. §) tartalmazza a vadgazdálkodással és a vadászattal kapcsolatos főbb szabályokat.

A 32. § (1) bekezdése szerint: A vadászati jog az ország egész területén az államot illeti. Az állam vadászati jogának hasznosításáról - külön törvény eltérő rendelkezéséig - a földművelésügyi miniszter gondoskodik.

A vadgazdálkodásról és a vadászatról az EVT felhatalmazása alapján kiadott és többször módosított 30/1970. (XII. 24.) MÉM rendelet a 8/1993. (I. 30.) FM rendelet (FM r.) közzétételével hatályát vesztette, az FM r. 8. §-ában felsorolt egyéb - az indítványokban érintett - jogszabályokkal együtt.

A jelenleg hatályos FM r. a vadászati jog hasznosításáról szóló II. fejezetben a 3. § (1) és (2) bekezdésben a következőként rendelkezik: "(1) A vadászati jog állami szerv, valamint a (2) bekezdésben foglalt gazdálkodó szervezet kezelésében (a továbbiakban: üzemi kezelés), illetve vadásztársaságok és a vadásztársaságok országos szövetsége részére haszonbérbe adás útján hasznosítható. A (2) bekezdés: A vadászati jog üzemi kezelésbe adása esetén a földművelésügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) határozatában kijelöli a vadászatra jogosult állami szervet vagy a gazdálkodó szervezetet, és meghatározza a hasznosítás feltételeit. A vadászati jog üzemi kezelésben történő hasznosítására a gazdálkodó szervezetek közül kizárólag a többségi állami tulajdonú mezőgazdasági vagy erdőgazdálkodási tevékenységet folytató gazdasági társaságok szerezhetnek jogosultságot. A miniszter a tulajdonosi jogokat gyakorló szerv véleményének kikérésével a vadászati jogot üzemi kezelésbe adja, vagy az üzemi kezelést megszünteti."

2. Az Alkotmány a helyi önkormányzatok alapjogairól szóló rendelkezések között a 44/A. § (1) bekezdés b) és c) pontjában a következőket fogalmazza meg:

"(A helyi képviselő-testület)....

b) gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, az önkormányzat bevételeivel önállóan gazdálkodik, saját felelősségére vállalkozhat,

c) az önkormányzat törvényben meghatározott feladatainak ellátásához megfelelő saját bevételre jogosult, továbbá e feladatokkal arányban álló állami támogatásban részesül."

Az Ötv. IX. fejezete (77-92. §) foglalkozik az önkormányzatok gazdasági alapjaival, ezek között az önkormányzat vagyonával, bevételeivel, gazdálkodásával, a tervezéssel, számvitellel, információval és az ellenőrzéssel.

A helyi önkormányzat vagyona a tulajdonából és a helyi önkormányzatot megillető vagyoni értékű jogokból áll, amelyek az önkormányzati célok megvalósítását szolgálják [78. § (1)]. Az önkormányzati bevételek körét az Ötv. 81-87. §-ai részletezik. Megkülönböztetik a saját bevételi forrásokat, az átengedett központi adókat, a normatív központi költségvetési hozzájárulásokat, a címzett és céltámogatásokat, a központosított előirányzatokból igénybe vehető támogatásokat.

Az Ötv. 82. § (1) bekezdése a)-g) pontig sorolja fel az önkormányzat ún. saját bevételeit. Ezek a következők: a) törvényben rögzített módon a települési önkormányzatok által megállapított és kivetett helyi adók; b) saját tevékenységből, vállalkozásból és az önkormányzati vagyon hozadékából származó nyereség, osztalékkamat és bérleti díj; c) illetékek a külön törvényben meghatározottak szerint; d) átvett pénzeszközök; e) az önkormányzat területén kiszabott és onnan befolyt környezetvédelmi és műemléki bírság külön jogszabályban megállapított hányada; f) az önkormányzat közigazgatási területén a vadászati jog értékesítéséből származó bevétel; g) a helyi önkormányzat egyéb bevételei.

3. Az Ötv. 82. § (1) bekezdés f) pontjának rendelkezése az önkormányzati gazdálkodás egyik nevesített forrásának, az önkormányzati feladatellátás eszközének meghatározásaként értelmezhető. E törvényi rendelkezés következményeként a képviselő-testületnek lehetősége arra van, hogy a nevesített bevétellel - ha ilyen van - önállóan gazdálkodjék, s azt feladatai ellátásához felhasználja. A támadott jogszabályi rendelkezésnek ez az értelmezett tartalma, megfelel az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés b) és c) pontjában foglalt alkotmányos követelménynek és nincs jogilag értékelhető összefüggésben - tehát ellentétben sem - a tulajdonvédelem alkotmányos rendjével [Alkotmány 12. § (2), 13. § (1)].

4. Az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja, hogy ismételten rámutasson arra is, hogy két (vagy több) törvényi rendelkezés összhangjának, illetőleg ütközésének vizsgálata, a törvényi rendelkezések esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség magában véve még nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának.

A törvényhozás valamely, az Alkotmány sérelmét nem jelentő hibáját általában jogalkalmazói jogszabály-értelmezéssel kell feloldani, mert a jogalkalmazás hivatott eldönteni, hogy a konkrét jogviszonyokban az ellentétet (látszólagos ellentétet) hordozó rendelkezések közül melyik törvényhely alkalmazásával kell eljárni. Amennyiben pedig a jogszabályok értelmezésével, azok alkalmazásának mérlegelésével eredmény nem érhető el, az ellentét megszüntetése törvényhozási (jogalkotási) útra tartozik [35/1991. (VI. 20.) AB h., 1328/B/1990/4. AB. h.].

Mivel a sérelmezett törvényi rendelkezés esetében nem volt megállapítható alkotmányellenesség, az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró