3476/2021. (XI. 12.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
1. Az Alkotmánybíróság a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény 22. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 4.Bpkf.10.038/2021/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője, dr. Biczó László ügyvéd útján az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontja, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtott be, melyben a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbjt.) 22. § (3) bekezdése, valamint a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 4.Bpkf.10.038/2021/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és - utóbbinak a Fővárosi Törvényszék 34.Beü.20.871/2020/10. számú végzésére is kiterjedő hatályú - megsemmisítését kérte.
[2] 2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege - a bírósági határozatokban megállapított tényállás és az indítványozó előadása alapján - a következőképpen foglalható össze.
[3] 2.1. A kínai állampolgárságú indítványozó ellen a kínai büntető törvénykönyv egyes rendelkezései szerinti hitelezési csalás és sikkasztás miatt indult büntetőeljárás során nemzetközi elfogatóparancs kibocsátására került sor, az indítványozó kiadatása érdekében előzetes letartóztatása céljából.
[4] A Fővárosi Törvényszék 34.Beü.20.775/2020/4-I. számú végzésével az indítványozó ideiglenes kiadatási letartóztatását rendelte el. A bíróság a végzésben rögzítette, hogy az ideiglenes kiadatási letartóztatást meg kell szüntetni, ha az elrendeléstől számított 40 napon belül, vagyis 2020. december 1-jéig a kiadatás iránti megkeresés nem érkezik meg. A bíróság rendelkezett arról is, hogy ha a kiadatási kérelem határidőn belül megérkezik, az indítványozó kiadatási letartóztatásának kezdő napja a kiadatási kérelem miniszterhez érkezésének napja; ebben az esetben az az ideiglenes kiadatási letartóztatás a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tart. A Fővárosi Ítélőtábla 5.Beüf.10.894/2020/6. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
[5] 2.2. Az indítványozó védője 2020. december 2-án az ideiglenes kiadatási letartóztatás megszüntetését és az indítványozó szabadlábra helyezését kezdeményezte. Kérelme indokaként egyrészt hivatkozott az Nbjt. 25. § (1) bekezdésére, mely alapján szerinte az indítványozó fogvatartásának hiányzik a jogcíme; másrészt az időközben megérkezett kiadatási kérelemmel összefüggésben előadta, hogy a bíróság által az indítványozó emberi jogainak biztosítása érdekében vállalni kért garanciákat nem tartalmazza, vagyis hiányos, amit ezáltal úgy kell tekinteni, mintha meg se érkezett volna. Kifejtette továbbá, hogy a kiadatási letartóztatás elrendelése nem automatizmus, annak tárgyában a bíróságnak külön határoznia kellett volna, erre azonban nem került sor. Kiemelte, hogy az Nbjt. 22. § (3) bekezdése nem ad lehetőséget az ideiglenes kiadatási letartóztatás meghosszabbítására, az csak a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tart.
[6] A Fővárosi Törvényszék 34.Beüf.20.871/2020/10. számú végzésével a védői indítványt elutasította. Végzése indokolásában kifejtette többek között, hogy a kiadatási kérelem olyan eljárási jogsegélyi alapdokumentum, melyből a bíróság az Nbjt. 5. § (1) bekezdésében foglaltak fennállását, valamint az Nbjt. 12. § (1) bekezdésében írt kizáró okok fennálltát, vagy azok hiányát állapítja meg, és melynek hiányában a kért személy megkereső állam részére történő kiadására nem kerülhet sor. A különféle garanciavállalások ugyanakkor nem képezik a kiadatási kérelmek szerves részét. Ebből következően az elsőfokú bíróság szerint a joghatás kiváltása szempontjából kizárólag a kiadatási kérelem határidőben történő megérkezésének van jelentősége.
[7] Az indítványozó - védője által vélelmezett - szabadulási időpontja kapcsán a bíróság az ideiglenes kiadatási letartóztatást elrendelő határozatában rögzítette, hogy amennyiben a kiadatási kérelem határidőben megérkezik, az ideiglenes kiadatási letartóztatásban lévő személy esetében a kiadatási letartóztatás kezdő napja a kiadatási kérelemnek a miniszterhez érkezésének a napja. Ebben az esetben az ideiglenes kiadatási letartóztatás a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tart. A törvényszék szerint az indítványozó szabadlábra helyezésére akkor kerülhetett volna sor, ha a kínai igazságügyi hatóságok a kiadatási kérelmet 2020. december 1. napjáig nem küldték volna meg. A bíróság szerint a kérelem határidőben történő megküldése esetén az ideiglenes kiadatási letartóztatás a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tart, vagyis az ideiglenes kiadatási letartóztatás határideje külön bírói aktus nélkül is - ipso iure - meghosszabbodik a kiadatási letartóztatás elrendeléséig. Mindezek alapján a Fővárosi Törvényszék a védő ideiglenes kiadatási letartóztatás megszüntetése és a terhelt szabadlábra helyezése iránti kérelmét elutasította.
[8] 2.3. Az indítványozó védője által benyújtott fellebbezés folytán eljáró Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 4.Bpkf.10.038/2021/3. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Indokolásában rámutatott, hogy az ideiglenes kiadatási letartóztatás megszüntetésére legfeljebb akkor kerülhetett volna sor, ha annak elrendelésétől számított negyven napon belül a kiadatás iránti megkeresés nem érkezik meg. A másodfokú bíróság szerint az Nbjt. 22. § (3) bekezdésének megfelelő értelmezésen alapul annak rögzítése is, hogy a kiadatási kérelem határidőben való megküldése esetén az ideiglenes kiadatási letartóztatás a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tart, úgy, hogy eddig az időpontig külön bírói döntés meghozatala nélkül meghosszabbodik. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy az adott ügyben a kiadatási kérelem 2020. november 26-án, tehát a negyven napos határidő lejárta előtt megérkezett a bíróságra is, így az ideiglenes kiadatási letartóztatás megszüntetésének és a kiadni kért személy szabadlábra helyezésének törvényi feltételei nem álltak fenn.
[9] 3. Az indítványozó a fenti előzményeket követően nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, melyben az Nbjt. 22. § (3) bekezdése, valamint a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 4.Bpkf.10.038/2021/3. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és - utóbbinak a Fővárosi Törvényszék 34.Beü.20.871/2020/10. számú végzésére is kiterjedő hatályú - megsemmisítését kérte. A fentieken túl kérte továbbá, hogy az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezés megsemmisítésére irányuló eljárást függessze fel, és hívja fel a jogalkotót megfelelő szabályozás megalkotására.
[10] Az indítványozó álláspontja szerint az Nbjt. 22. § (3) bekezdése sérti az Alaptörvény több rendelkezését, így a IV. cikket, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését, az alábbiak szerint.
[11] Az indítványozó szerint az Nbjt. 25. § (1) bekezdésében rögzített negyven napos időtartam nem megfelelően részletes és nélkülözi az alapjogi garanciákat. A támadott rendelkezés szerint az ideiglenes kiadatási letartóztatásban lévő személy esetében a kiadatási letartóztatás kezdőnapja a kiadatási kérelemnek a miniszterhez történő érkezésének napja. Ebben az esetben az ideiglenes kiadatási letartóztatás a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tart. Az Nbjt. 25. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy az ideiglenes kiadatási letartóztatást meg kell szüntetni, ha annak elrendelésétől számított negyven napon belül a kiadatás iránti megkeresés nem érkezik meg. Az indítványozó szerint a fenti rendelkezések révén előállhat az a helyzet, hogy az ideiglenes kiadatási letartóztatás áttörheti a negyven napot, és automatikusan meghosszabbodik bírói döntés nélkül. Érvelése szerint az eljáró bíróságok tévesen értelmezték az Nbjt. 22. § (3) bekezdését és 25. § (1) bekezdését, ugyanis az ideiglenes kiadatási letartóztatás a törvényben meghatározott negyven napon túl lejár (azaz nem hosszabbodik meg), ha ez idő alatt nem kerül sor a kiadatási letartóztatás elrendelésére. Az Nbjt. 11. § (3) bekezdése nem alapozza meg az Nbjt. 20. § (1) bekezdés h) pontja szerinti külön, indokolt végzés meghozatalát igénylő döntés mellőzését. Ezt támasztja alá szerinte az Nbjt. 25. § (1) bekezdésének második mondata is. Ráadásul az elsőfokú bíróság érvelésének elfogadása azzal járna, hogy az Nbjt. 26. § (1) bekezdés alapján hat hónapig bármikor meg lehetne hozni a kiadatásról való döntést. A helytelen jogértelmezés megfosztja a kiadni kért személyt és a védőt attól, hogy az "automatikus meghosszabbodás" ellen jogorvoslattal éljen, ezzel sérül a védelemhez és a jogorvoslathoz kapcsolódó jog. Az indítványozó szerint vele szemben az ideiglenes kiadatási letartóztatás meghosszabbítására indokolt bírói döntés nélkül került sor.
[12] A bírói döntések alaptörvény-ellenességével összefüggésben az indítványozó arra is hivatkozott, hogy az azokban megjelenő, az ideiglenes kiadatási letartóztatásnak a kiadatási letartóztatás elrendeléséig tartó automatikus, ipso iure meghosszabbodására vonatkozó jogértelmezés alkotmányjogilag aggályos.
[13] Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének állított sérelme körében utalt arra az indítványozó, hogy az Nbjt. nem rendelkezik arról az esetről, ha a kiadatási kérelem hiányossága miatt nem kerülhet sor a kiadatási letartóztatás elrendelésére. Álláspontja szerint a bíróságok ezt a joghézagot úgy értelmezik, hogy az ideiglenes kiadatási letartóztatás a kiadatási letartóztatás elrendeléséig automatikusan meghosszabbodik. Az indítványozó szerint ez a jogértelmezés nem világos, alaptörvénysértő, és a jogbiztonság sérelmét okozza.
[14] Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét is állította, annak részkövetelménye, az észszerű idő követelményének sérelme okán, utalva annak kiemelt jelentőségére.
[15] Az indítványozó az Alaptörvény II. cikkében rögzített emberi méltóság sérelmét is állította. Véleménye szerint az Nbjt. 22. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kiadatási letartóztatás legfeljebb hat hónapig tarthat, és az egy alkalommal legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható. Ezzel szemben az ideiglenes kiadatási letartóztatásra vonatkozóan csak annyit mond az Nbjt., hogy meg kell szüntetni, amennyiben az elrendelésétől számított negyven napon belül nem érkezik kiadatási megkeresés. Vagyis az indítványozó szerint az Nbjt. nem tartalmaz rendelkezést arra az esetre vonatkozóan, ha a kiadatási kérelem hiányos vagy más ok folytán ütközik akadályba a kiadatási letartóztatás elrendelése.
[16] 4. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés alapján a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, ezek között a 26-27. § szerinti érintettséget, az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[17] Az Alkotmánybíróság vizsgálata eredményeként megállapította, hogy a határidőben érkezett alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint nem fogadható be.
[18] 4.1. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. § (1) bekezdése szerinti, a bírói döntések alaptörvény-ellenességét állító indítvánnyal összefüggésben a következőket állapította meg.
[19] Az Abtv. 27. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti vagy hatáskörét az Alaptörvénybe ütközően korlátozza, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
[20] Az Alkotmánybíróság ezért mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a panasz a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 4.Bpkf.10.038/2021/3. számú végzése tekintetében megfelel-e az Abtv. 27. § (1) bekezdésében írt feltételeknek.
[21] Az Nbjt. 26. § (1) bekezdése szerint a kiadatás kérdésében - függetlenül attól, hogy a megkeresés a büntetőeljárás lefolytatását, vagy szabadságvesztés büntetés, illetve szabadságelvonásával járó intézkedés végrehajtását célozza - a miniszter dönt. A miniszter döntését megelőzően a kiadatási eljárásban eljárni jogosult bíróságok a kiadatás feltételeinek fennállása esetén kényszerintézkedést alkalmaznak, amelynek célja a nemzetközi elfogatóparanccsal érintett személy kiadatási eljárásban való személyes jelenlétének, valamint (büntetőeljárás lefolytatására irányuló megkeresés esetén) a nemzetközi elfogatóparancsot kibocsátó államban lefolytatandó büntetőeljárás során történő rendelkezésre állásának a biztosítása (lásd: 3025/2014. (II. 17.) AB határozat, Indokolás [32]-[33]).
[22] Az Alkotmánybíróságnak következetes a gyakorlata a tekintetben, hogy az Abtv. 27. §-a szerinti panasz esetén nem minősülnek sem az ügy érdemében hozott, sem a bírósági eljárást befejező egyéb döntésnek a "kényszereszközök alkalmazását elrendelő határozatok" (lásd: 3254/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [3]-[4]; megerősítve: 3223/2014. (IX. 22.) AB végzés, Indokolás [15]). Az Alkotmánybíróság azt is leszögezte korábban, hogy a büntetőeljárás során, a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt a terhelt személyi szabadságát érintő - a kényszerintézkedés elrendelésről, fenntartásról vagy megszüntetésről rendelkező - bírói döntés "az eljárás során hozható legsúlyosabb "közbenső" határozat" (10/2007. (III. 7.) AB határozat, ABH 2007, 211, 221; megerősítve: 3036/2013. (II. 12.) AB végzés, Indokolás [6]), ennélfogva "nem ügydöntő határozat, mert nem a büntetőjogi főkérdésről szól" (3002/2014. (I. 24.) AB végzés, Indokolás [23]).
[23] Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 4.Bpkf.10.038/2021/3. számú végzése nem minősül sem az ügy érdemében hozott bírósági döntésnek, sem az eljárást befejező egyéb döntésnek, ezért az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. § (1) bekezdésében foglalt törvényi feltételeknek, így érdemi vizsgálatára nincsen mód (legutóbb hasonlóan lásd: 3194/2015. (X. 7.) AB végzés, Indokolás [4]-[8]).
[24] Az Alkotmánybíróság megjegyzi: indítvány a bírói döntések alaptörvény-ellenessége tekintetében a határozott kérelem követelményeinek sem felel meg, tekintve, hogy az indítványozó nem jelölte meg az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezését, valamint panasza indokolása az Nbjt. támadott rendelkezésével kapcsolatos.
[25] 4.2. Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti panaszában az Nbjt. 22. § (3) bekezdésének alaptörvény-ellenességét állította az Alaptörvény több rendelkezésével összefüggésben.
[26] Az Abtv. 26. § (1) bekezdés alapján abban az esetben fordulhat az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panasszal az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet, ha az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvényellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Szemben az Abtv. 27. §-ban foglaltakkal, az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasz befogadásának nem előfeltétele, hogy a támadott jogszabály, illetve jogszabályi rendelkezés alkalmazására az ügy érdemében hozott vagy eljárást befejező döntés esetében kerüljön sor. Ennek megfelelően a befogadási feltételek teljesítése mellett a támadott bírósági döntések nem az ügy érdemében hozott vagy eljárást befejező volta - az Alkotmánybíróság gyakorlatából is következően - nem jelenti akadályát a támadott rendelkezések alkotmányossági vizsgálatának.
[27] Az Alkotmánybíróság mindazonáltal megállapította, hogy az indítványozó panaszában a kifogásolt jogszabályi rendelkezés kapcsán formálisan ugyan nem, azonban indítványa tartalmát tekintve kifejezetten jogalkotói mulasztás megállapítását kérte.
[28] Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata alapján az Abtv. 46. § (1) és (2) bekezdése a jogalkotói mulasztás megállapítását az Alkotmánybíróság által hatáskörei gyakorlása során hivatalból alkalmazható jogkövetkezményként szabályozza, így annak indítványozására senki nem jogosult. Ennek megfelelően nem alkalmas az indítvány érdemi elbírálásra, ha nem tartalmaz világos kérelmet az alkalmazandó jogkövetkezményre, vagy olyan jogkövetkezmény alkalmazását kéri - mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítása -, amelynek indítványozására az indítványozó nem jogosult (lásd például: 3217/2015. (XI. 10.) AB végzés, Indokolás [16]-[17]; 3330/2017. (XII. 8.) AB végzés, Indokolás [19]-[20]; 3222/2018. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [33]).
[29] Az Alkotmánybíróság megerősítve a fenti gyakorlatát, a jelen ügyben is hangsúlyozza: az Abtv. 46. § (1)-(2) bekezdése a jogalkotói mulasztás megállapítását az Alkotmánybíróság által hatáskörei gyakorlása során hivatalból alkalmazható jogkövetkezményként szabályozza, így annak indítványozására az indítványozó jelen ügyben sem volt jogosult.
[30] 5. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz egyrészt nem felelt meg az Abtv. 27. §-ában foglalt követelményeknek, másrészt az indítványozó nem volt jogosult a panasznak a fenti tartalommal való előterjesztésére, ezért az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti panasz sem volt befogadható. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az alkotmányjogi panaszt, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) és h) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2021. október 26.
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Handó Tünde s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Márki Zoltán s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Pokol Béla alkotmánybíró helyett
Dr. Szívós Mária s. k.,
előadó alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/914/2021.