74/1995. (XII. 15.) AB határozat
az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendelet egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendelet 15. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt elutasítja.
Határozatát az Alkotmánybíróság a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az 1994. évi V. törvény 9. §-a egyes ingatlan-nyilvántartási bejegyzések alaki követelményeit szigorította meg. Az említett jogszabály az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1972. évi 31. törvényerejű rendeletet (a továbbiakban: Inytvr.) módosította.
A módosítás előtt az Inytvr. a tulajdonjogi változás ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez előírta, hogy
"Bejegyzésnek olyan közokirat, teljes bizonyító erejű magánokirat, vagy ezeknek a közjegyző, illetőleg a bíróság által hitelesített másolata alapján van helye, amely a bejegyzés tárgyát képező jog vagy tény keletkezését, módosulását, illetve megszűnését igazolja."
A módosítást követően az Inytvr. 15. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a tulajdonjog keletkezésére, módosulására, illetve megszűnésére vonatkozó bejegyzésnek közokirat, ügyvéd által ellenjegyzett magánokirat vagy olyan magánokirat alapján van helye, amelyen a nyilatkozattevő, illetve a szerződő felek névaláírásának valódiságát közjegyző tanúsítja.
Később az Inytvr. végrehajtásáról szóló 27/1972. (XII. 31.) MÉM rendeletet (a továbbiakban: Vhr.) a 25/1994. (V. 19.) FM rendelet módosította. A módosító szabály 27. §-a a Vhr. 76. § (3) bekezdését újraszabályozta. A rendelkezés 1994. május 19-től hatályos szövege kimondja: "A tulajdonjog keletkezésére, módosulására, megszűnésére vonatkozó magánokiratnak a keltezés helyén és idején kívül ügyvédi ellenjegyzést, vagy a nyilatkozattevő, illetve a szerződő felek névaláírásának valódiságára vonatkozó közjegyzői tanúsítást kell tartalmaznia. Az ügyvédi ellenjegyzésen a jogtanácsos ellenjegyzését is érteni kell, ha a szerződő fél, illetőleg a nyilatkozattevő jogtanácsos által képviselt szervezet."
II.
Az indítványozók a bejegyzés alaki követelményeit szigorító rendelkezések alkotmányellenességét állítják, és megsemmisítését kérik. Az indítványokat - a támadott jogszabály azonosságára tekintettel - az Alkotmánybíróság egyesített eljárásban bírálta el.
Az alkotmányellenesség megalapozására irányuló érvelések az alábbiak szerint csoportosíthatók és foglalhatók össze:
1. Az Alkotmánynak a független, demokratikus jogállamiságot deklaráló, 2. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezése a jogbiztonság követelményét is magában foglalja. Az érvényesen létrejött jogügylet, jognyilatkozat alapján a bejegyzésre jog keletkezik, és erre további alaki feltétel nem támasztható.
A támadott jogszabály megalkotása ellentétes a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 4. § a) pontjával és 17. §-ával. A Jat. 4. § a) pontja szerint a gazdasági rendre vonatkozóan törvényben kell szabályozni különösen a tulajdonviszonyokat, a magánszemélyek és a jogi személyek vagyoni viszonyait. A Jat. 17. §-a pedig arról rendelkezik, hogy jogszabályt akkor kell alkotni, ha a társadalmi-gazdasági viszonyok változása, az állampolgári jogok és kötelességek rendezése, az érdekösszeütközések feloldása azt szükségessé teszi.
2. A gazdasági verseny szabadságának (Alkotmány 9. §) sérelmét jelenti "...az azonos felkészültségű jogi szakértők közötti indokolatlan különbségtétel...".
3. A tulajdonhoz való jogot (Alkotmány 13. §) sérti - a tulajdonjog egyik részjogosítványa - a rendelkezési jog gyakorlásának megnehezülése.
4. Az indítványok egy része az általános személyiségi jog (Alkotmány 54. §) megsértésére is hivatkozik amiatt, hogy a jogügyleteknél az ügyvéd vagy közjegyző közreműködése nem mellőzhető. Emberi méltóságukat sértőnek tekintik, hogy névaláírásuk valódiságát a jogszabály megkérdőjelezi.
5. Az Alkotmány 55. §-ban rögzített szabadság megsértésére vezet az "ügyvédkényszer előírása" - állítja az egyik indítványozó.
6. A jogképesség (Alkotmány 56. §) - és ezen keresztül a cselekvőképesség - sérelmére is hivatkoznak indítványozók. Álláspontjuk szerint a támadott rendelkezés a szerződőképességet csorbítja.
7. Az Alkotmánynak - az ártatlanság vélelmét rögzítő - 57. § (2) bekezdésével is ütköztetik a támadott szabályt: a rendelkezés azt sugallja, hogy az állampolgárok meghamisítják az ingatlan-nyilvántartáshoz benyújtott okiratokat.
8. Az indítványok többsége az Alkotmány 70/A. §-ra hivatkozva kéri a rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását. Főleg a jogtanácsosok és ügyvédek közötti megkülönböztetést sérelmezik.
Az indítványozók érvelése szerint a megkülönböztetés a jogi végzettséggel rendelkezők körében indokolatlan és elfogadhatatlan, mert az ellenjegyzéshez szükséges szakismerettel egyébként minden jogász rendelkezik.
9. Egyes indítványok a támadott szabálynak "a szerződési joggal ellentétes" voltára hivatkozva, a szerződéskötési szabadság korlátozását tekintik alkotmányellenesnek.
10. Két indítványozó a munkavégzéshez való jog (Alkotmány 70/B. §) sérelmére vezetőnek tartja azt, ha a jogtanácsos munkáját a támadott rendelkezés következtében nem tudja kielégítően ellátni.
III.
Az indítványok nem megalapozottak.
1. A Ptk. több rendelkezése - közöttük a tulajdonátruházásról szóló 117. §-a - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez való igény alapját szabályozza. A joghatás kifejtésére alkalmas jogügylet igazolt létrejötte azonban az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés iránti igénynek csak egyik - és nem kizárólagos - feltétele. Az igény érvényesítéséhez jogszabály további feltételeket, követelményeket támaszthat. Ez nem sérti a jogbiztonságot, és nem tartalmaz olyan jogszabályi kollíziót, mely a jogállamiságot sértené. A jogállamiságból ugyanis nem vezethető le, hogy meghatározott tényállások kizárólag a Ptk.-ban rendezhetők. Jogszabályok ütközése pedig azért nem állapítható meg, mert sem a Ptk., sem az Inytvr. vizsgált szabálya nem állapít meg egymást kizáró feltételeket.
2. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A vizsgált szabályozás egyaránt érvényes minden tulajdonformára. Nem lelhető fel olyan rendelkezés, amely valamely tulajdonforma tekintetében az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alakiságait eltérően szabályozná.
A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát [Alkotmány 9. § (2) bekezdése].
A vizsgált szabályozás senkit sem zár el attól, hogy a bejegyzés alapjául szolgáló okiratot elkészítse. Az ellenjegyzéssel járó nehézségek viszont nem vezetnek - a verseny szabadságával kapcsolatba hozható - valamely alapvető jog lényeges tartalmának korlátozására. A jogszabályok célszerűségének, hatékonyságának és igazságosságának kérdését viszont az Alkotmánybíróság nem vizsgálja (772/B/1990/5. sz. AB határozat, ABH 1991, 447, 449.).
3. Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
Az indítványok kapcsán arra kellett választ adni, hogy a támadott rendelkezés alkotmányellenesen korlátozza-e a tulajdonos rendelkezési jogát. A rendelkezési jog tartalmát a Ptk. határozza meg. A 112. § (1) bekezdése szerint a tulajdonost megilleti az a jog, hogy a dolog birtokát, használatát vagy hasznai szedésének jogát másnak átengedje, a dolgot biztosítékul adja vagy más módon megterhelje, továbbá hogy a tulajdonjogát másra átruházza vagy azzal felhagyjon. A vizsgált jogszabály nem állapít meg olyan kötelezettséget, amely a rendelkezési jog bármely részjogosítványának gyakorlását bárki számára lehetetlenné tenné, vagy a rendelkezési jog gyakorlásának terjedelmét korlátozná. A szabályozás tehát nem áll tartalmi összefüggésben az alkotmányos tulajdonvédelemnek a rendelkezési joggal kapcsolatba hozható tartalmával.
4. A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani [Alkotmány 54. § (1) bekezdése].
Az alaki szabályokat előíró - támadott - jogszabály nem sérti az emberi méltóságot. Parancsa bárki által megismerhető és minden esetben érvényesül, függetlenül az érintettek jogkövetési szándékától, képességétől. Ezért a jogszabály rendelkezéséből nem lehet az érintettekre vonatkozó következtetést levonni.
A vizsgált jogszabály és a jogtanácsosok szakmai hozzáértése, emberi méltósága között - a kifejtettek alapján - nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggés.
5. Az Alkotmány 55. § (1) bekezdése szerint "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani". Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában az Alkotmány idézett rendelkezésében rögzített "szabadság" fogalmat a személyi szabadság alkotmányos megfogalmazásaként értelmezte. Ez következik a fogalom szövegkörnyezetéből is. Ebben az értelemben az indítvány szóhasználata szerint megfogalmazott "ügyvédkényszer" és a hivatkozott alkotmányi rendelkezés között nem áll fenn tartalmi kapcsolat.
6. A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes (Alkotmány 56. §). Az Alkotmánybíróság a 141/B/1993. számú határozatában (ABH 1994, 584, 586.) foglalkozott a jogképesség és a kötelező jogi képviselet viszonyával. Megállapította, hogy a szakszerűségre, megalapozottságra irányuló szabályoknak (az adott ügyben a képviselet szabályainak) semmiféle hatása nincs a jogképességre. Az ingatlan-nyilvántartás támadott szabálya sem foszt meg senkit attól, hogy jogai és kötelezettségei legyenek. A cselekvőképesség jogszabályi feltételeiről, részletes szabályairól a Ptk. rendelkezik. A 11. § (3) bekezdése kimondja, hogy aki cselekvőképes, maga köthet szerződést, vagy tehet más jognyilatkozatot. A támadott rendelkezés senkit sem zár el, vagy korlátoz a cselekvőképességen alapuló joggyakorlásban. Az ingatlanok tulajdonjogi helyzetének változását eredményező szerződések magánokiratba foglalhatók. Ezt a szabályozás nem zárja ki. A magánokirat érvényességét, jogi hatás kifejtésére való alkalmasságát nem érinti az, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez meghatározott feltételeket szab a törvény.
7. Az Alkotmány 57. § (2) bekezdése úgy szól, hogy a Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Az ártatlanság vélelmének - alkotmányos rangra emelt - büntetőjogi elve és a támadott rendelkezés ütközése kérdésében is az előző pontban kifejtettek irányadók. A két szabály között nem áll fenn tartalmi kapcsolat. Az általános hatályú jogszabály kötelezettséget állapít meg, és ez közvetve sem tartalmaz megállapítást, utalást jogsértő vagy éppen bűnös magatartásra.
8. Az Alkotmány 70/A. §-a az alábbiakat rögzíti:
"(1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti."
Az indítványok tartalmából megállapítható, hogy a támadott szabályban az (1) bekezdésbe foglalt "egyéb helyzet szerinti" különbségtételt vélik felfedezni.
Az ügyvédek és jogtanácsosok közötti diszkriminációt sérelmező indítványok a Vhr. 76. § (3) bekezdésének ismertetett módosulása folytán tárgytalanná váltak.
Az indítványok szerint a vidéki lakosság az ügyintézési nehézségek miatt kerül hátrányos helyzetbe.
Az Alkotmánybíróság a 61/1992. (XI. 20.) AB határozatában (ABH 1992, 280, 282.) rámutatott:
"A jogegyenlőség nem jelenti a természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. Az ember, mint a társadalom tagja hivatása, képzettsége, kereseti viszonyai stb. szerint különbözhet és ténylegesen különbözik is más emberektől.
Az állam joga - s egyben bizonyos körben kötelezettsége is -, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése ugyanis nem bármifajta különbségtételt tilt - egy ilyen általános tilalom összeegyeztethetetlen lenne a jog rendeltetésével -, hanem csupán az emberi méltósághoz való jogot sértő megkülönböztetéseket."
Ez a megállapítás további alkotmányos követelményt is magában foglal. A jogalkotónak az eltérő élethelyzetek azon mozzanataira figyelemmel kell szabályoznia, amelyek figyelmen kívül hagyása az emberi méltósághoz való jogot sértő - tehát alkotmányellenes - megkülönböztetésre vezetne. Ezért mutatott rá az Alkotmánybíróság 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában (ABH 1990, 46, 48.) az emberi méltóság tiszteletben tartásának jogalkotói kritériumaira, mércéjére: "...azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni."
A "vidéki lakosság ügyintézési nehézségei" kapcsán nem ismerhetők fel olyan szempontok, amelyek az emberi méltóság alapjoga által támasztható követelményekkel összefüggésbe hozhatók.
Az indítványozók szerint az ellenjegyzésre nem jogosult jogvégzettek szaktudásuk alapján szereznek jogot a támadott szabály alóli mentességre. A már idézett 141/B/1993. számú határozat hasonló tartalmú indítványozói érvelést vizsgált. Megállapította, hogy "...nem következik az Alkotmányból annak szükségszerűsége sem, hogy bárki az összehasonlítható helyzetben lévő személyek (az előterjesztők) körében, valamely megfontolásból, kivételben részesüljön. Az a célszerűségi szempont, hogy a képzettségénél vagy hivatásánál fogva mások jogi képviseletére egyébként alkalmas, illetve ennek ellátására elvben feljogosított személyre - ha az eljárásban félként vesz részt - a képviselet kötelező volta ne terjedjen ki, nem alkotmányossági, hanem a jogalkotó belátására tartozó kérdés". Hasonlóan érvényes ez a megállapítás az ingatlan-nyilvántartási eljárásra is. Alkotmányossági jelentőség hiányában az Alkotmánybíróság nem vizsgálja, hogy a jogintézmény célja megvalósulna-e akkor, ha a jogi végzettséggel rendelkezők mindegyike a saját, illetőleg mások jogügyleteit tanúsító okiratok ellenjegyzésére jogot kapna.
9. A szerződési szabadság elvét az Alkotmánybíróság a 13/1990. (VI. 18.) AB határozatában (ABH 1990, 54, 55.) az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében írt piacgazdaság lényegi elemének és önálló alkotmányos jognak tekintette, amelynek lényegi vonatkozása, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, és a szerződésekre vonatkozó jogszabályi rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek. Az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapját képező jogügyletet, a szerződések által rendezett kérdéseket a támadott szabály nem érinti. Tartalmi összefüggés híján a vizsgált szabály nem alkalmas a szerződéskötési szabadság korlátozására. Így ezen az alapon alkotmányellenessége sem állapítható meg.
10. Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése alapján a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. A jogtanácsosi munka elláthatóságának nehézségeivel kapcsolatos - az Alkotmány idézett rendelkezésével való ütközést állító - indítványok az ismertetett jogszabály-módosítás folytán tárgyukat veszítették.
A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványokat elutasította. Az Alkotmánybíróság a vizsgált jogszabály által szabályozott életviszonyok gyakorisága miatti - az indítványok számában is tükröződő - közérdeklődésre tekintettel rendelte el határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét.
Dr. Sólyom László s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró