BH 2011.3.62 A környezetvédelmi egyesület és az ügyész keresetindítási joga a levegő bűzzel való szennyezésének megtiltása iránt. A környezetvédelmi perben a Ptk. rendelkezései a környezetvédelmi jog háttér jogaként alkalmazhatóak [Ptk. 100. §, 1995. évi LIII. tv. 99. §, 109. §, 21/2001. (II. 14.) Korm. r. 3. §, 14. §].

Az alperes 1997. évtől nyersvas tartalmú kohászati nem veszélyes és veszélyes melléktermékek és hulladékok újrahasznosítását végezte a perrel érintett s.-i telephelyén. A környezetvédelmi hatóság 2002. május 1. napján kelt határozatával a környezetvédelmi engedélyt az alperesnek öt évre megadta. A technológiai kibocsátási határértékeket 2005. február 15-én hozott határozatának melléklete tartalmazta. Az engedély szerint az alperes az ipartelepen évi maximum 120 tonna zsugorítmány előállítására jogosult oly módon, hogy hulladék nem keletkezik, az előállítás nem okozhat káros légszennyezést, vagy bűz kibocsátást, és egy éven belül a határozatban megjelölt változásokat eszközli. A felügyelőség az engedély érvényesség idejét 2008. november 4. napjáig meghosszabbította. Az alperes tevékenysége folytatásához szükséges egységes környezetvédelmi használatra vonatkozó engedélyt (EKHE) a környezetvédelmi felügyelőség 2008. november 27-én kelt határozatával adta ki szénérc szinterező tevékenységre 2018. december 31-éig azzal, hogy az első teljes körű felülvizsgálat határideje 2013. december 31. Az éves kapacitás engedélyezett mértéke 120 tonna. Az alperes jelenleg vaskohászati alapanyag hulladék- és veszélyes hulladék hasznosításával történő gyártását végzi. A per tartama alatt a négy gyártósorból a termelés kizárólag a 4-es gyártósoron folyt.

Az alperes tevékenységével összefüggésben a környező településekről sorozatos panaszbejelentések érkeztek, melyekben a lakosság az alperestől kiáramló bűzre panaszkodott. A panaszbejelentések alapján az alperes több alkalommal leállította a tevékenységét. 2004. és 2008. között egy olyan nap volt, amikor az alperes állásidő nélkül üzemelt. A fenti időszakban az alperes intézkedéseket tett a bűzhatás megszüntetésére a környezetvédelmi hatóság által elrendelt intézkedési terv alapján. A levegő bűzzel való terhelése nem szűnt meg, ezt a környezetvédelmi felügyelőség, illetve az Országos Tisztiorvosi Hivatal is megállapította.

A felperesek keresetükben a Környezetvédelmi Törvény 99. § (2) bekezdése alapján kérték, hogy a bíróság az alperest a környezetszennyező, környezetkárosító és környezetveszélyeztető magatartásától és a további jogellenes működésétől tiltsa el. Kérték továbbá, hogy a bíróság kötelezze az alperest a tevékenység megszüntetése során az s.-i telephelyen felhalmozott veszélyes hulladék elszállítására, ártalmatlanítására.

A beavatkozóként perbelépő országgyűlési biztos a keresetnek helytadó ítélet hozatalát indítványozta.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül szüntesse meg azt a működési tevékenységét az s.-i ipartelepen, mellyel a környezeti levegőt bűzzel terheli. Ezt meghaladóan az I. r. felperes keresetét elutasította.

Megállapította, hogy az alperes tevékenysége bűzzel terheli a levegőt, ami kedvezőtlen meteorológia viszonyok esetén tartós állandó panaszokat okozhat a környezetben élő mintegy 25 000 ember számára. A környezetszennyezéstől eltiltásra irányuló kereseti kérelmet alaptalannak találta, mivel a bizonyított mérési adatok szerint az alperes a szennyezési határértéket nem lépte túl. Ezért az 1995. évi LIII. törvény (Ktv.) 4. § 7. pontja szerint környezetszennyezést nem valósított meg. A környezeti levegő bűzzel való terhelését a 14/2001. (V. 9.) Köm-EüM-Fvm. együttes rendelet 5. § (1) bekezdése alapján megállapította.

A peres felek fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezéssel nem támadott részét nem érintette. Fellebbezett részét azzal a szövegezésbeli pontosítással hagyta helyben, hogy az alperest az s.-i ipartelepen hulladékhasznosítással történő vasérc zsugorítvány gyártására vonatkozó, a jelenleg általa végzett technológiával folytatott működési tevékenysége megszüntetésére kötelezi.

A fellebbezés indokaira tekintettel kifejtette, hogy a környezetszennyezés megtörténte szempontjából nem csak a Ktv.-ben meghatározott határértékeknek, hanem adott esetben a bűz 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet 3. § j) pontjában meghatározott jogszabályi meghatározásának is jelentősége van. A kellemetlen szaghatás az alperes által kibocsátott füstgáz visszaáramlása során keletkezik, és e szaghatás S., Sz. és M. városok lakosságának min­denapi életét érinti, ingatlanhasználatában zavarja. A bűz­szennyezés megtörténte a periratokhoz csatolt hatósági határozatok alapján megállapítható volt. Ennek eredménye volt, hogy az elsőfokú ítélet meghozatalát követően az illetékes Környezetvédelmi Felügyelőség az alperesi telephelyen végzett fémérc szinterező tevékenységet korlátozta. A becsatolt szakértői vélemények alapján a másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy létezik olyan megoldás, mellyel a bűzkibocsátás megszüntethető. Hogy melyik műszaki megoldás alkalmas erre az nem a jelen pernek a tárgya. A másodfokú bíróság a Ptk. 100. §-a mint a környezetvédelmi szabályok alap- és háttérszabálya alapján az alperesnek a bűzszennyezéssel a környezetet szükségtelenül zavaró tevékenységét megállapította, és indokai alapján pontosított szövegezéssel hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét.

A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében az alperes elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a kereset elutasítását, másodlagosan az első- vagy a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.

Mindenekelőtt vitatta a felperesek kereshetőségi jogát, ami a Ktv. 99. § (1) bekezdésén, illetve 109. § (2) bekezdésén alapult, de a bíróság a környezetszennyezés, illetve környezetveszélyeztetés megállapítására irányuló kereseti kérelmeket elutasította, és a Ptk. 100. §-a alapján hozta meg döntését.

A lakosságot zavaró bűzzel járó tevékenység korlátozására, vagy betiltására a 21/2001. (II. 14.) Kormányrendelet 14. §-a értelmében a környezetvédelmi hatóságnak van hatásköre. Ezért a bíróság az adott jogvitára nem rendelkezhetett hatáskörrel. Az alperes kifejtette, hogy a környezetvédelmi közérdekű perekben a Ptk. rendelkezései nem alkalmazhatóak. A bíróság a perbeli legitimáció hiánya folytán a kereseti kérelmeken is túlterjeszkedett. Előadta, hogy perbeli tevékenységét egyedülálló, szabadalommal végzett technológiával végzi, ami egyetlen környezeti elem tekintetében sem okoz környezetszennyezést. Hangsúlyozta, hogy a hazai szabályozásban a bűzkibocsátásra vonatkozóan nincsenek határértékek, a létező olfaktometriás mérést jogszabály nem írja elő. A bűzhatás szubjektív voltára, továbbá kémiai összefüggéseire tekintettel adott esetben a szakértői bizonyítás sem lett volna mellőzhető. Ezért megalapozatlanul alapította a bíróság döntését a tanúvallomásokra, és nem vette figyelembe a büntetőeljárás során kirendelt igazságügyi szakértő, dr. Sz. I. szakértői véleményét sem. Sérelmezte, hogy a bíróság olyan környezetvédelmi hatósági határozatokra alapította döntését, amiket a hatóság által 2008. november 27-én kiadott egységes környezethasználati engedély (EKHE) felülírt. Megjegyezte, hogy a megelőzőleg hatályos intézkedési tervben foglalt fejlesztéseket és beruházást végrehajtotta.