BH 2018.9.245 A nemzeti bíróság eljárásában a ne bis in idem elvének érvényesülése a tagállami és a harmadik országok bírósága által hozott ítéletek vonatkozásában [Be. 6. § (3) bek. e) pont, a 2017. évi XXXIX. törvénnyel bevezetett - 2012. évi CLXXX. törvényt módosító, korábbi vonatkozó rendelkezéseit felváltó, illetve kiegészítő - szabályozás].

[1] A járásbíróság a 2016. szeptember 23-án meghozott végzésével a terhelttel szemben sikkasztás bűntette [1978. évi IV. tv. (a továbbiakban: korábbi Btk.) 317. § (1) bek., (5) bek. a) pont] és magánokirat-hamisítás vétsége (korábbi Btk. 276. §) miatt indult büntetőeljárást megszüntette; a sikkasztás bűntette esetében a Be. 267. § (1) bekezdés d) pontja alapján, a magánokirat-hamisítás vétsége esetében pedig a Be. 267. § (1) bekezdés g) pontja alapján.

[2] A terhelt terhére bejelentett ügyészi fellebbezés alapján eljárva a törvényszék 2017. január 20-án meghozott végzésével az elsőfokú határozatot érdemben helybenhagyta.

[3] Az elsőfokú határozat (másodfokú bíróság által sem módosított) indokolása szerint az ügydöntő rendelkezés ténybeli és perjogi alapjai, valamint a felülvizsgálat szempontjából lényeges - az alapügy iratai szerinti - perjogi körülmények a következők.

[4] A városi ügyészség 2010. május 25-én vádiratában vádat emelt a terhelttel szemben a korábbi Btk. 317. § (1) bekezdésébe ütköző, és az (5) bekezdés a) pontja szerint minősülő sikkasztás bűntette, valamint a 276. §-a szerinti magánokirat-hamisítás vétsége miatt.

[5] A vád szerinti tényállás lényege a következő. 2003. december 30-án a terhelt Olaszországban, B. városában lízingszerződést kötött az F. L. S. olasz lízingtársasággal az olaszországi honosságú BMW típusú személygépkocsira 65 000 eurós vételáron, 48 hónapos futamidővel. A szerződés szerint a lízingszerződés tartama alatt a jármű tulajdonjoga az F. L. S. társaságot illette, s az autó okmányain bérlőként került feltüntetésre a terhelt, aki a lízingelt személygépkocsi tulajdonjogát a futamidő lejártakor esedékes 541 euró + áfa befizetésével szerezte volna meg. A terhelt 2007. április 1-jétől nem tett eleget a lízingszerződésben vállalt fizetési kötelezettségének, ezért az F. L. S. lízingtársaság a lízingszerződést 2007. december 18-án felmondta és felszólította a terheltet a személygépkocsi szerződés szerinti visszaszolgáltatására. A terhelt azonban a lízingelt gépjárművet nem szolgáltatta vissza, hanem Magyarországra hozta és 2008. szeptember 10. napján kelt adásvételi szerződéssel sajátjaként Zs. M. S.-nek értékesítette, aki nem tudott róla, hogy a személygépkocsi valójában az F. L. S. tulajdona. A terhelt a tulajdonjog tekintetében valótlan tartalmú magánokiratot készített és használt fel tulajdonjogának igazolására. A terhelt a személygépkocsi jogtalan eltulajdonításával 5 190 000 forint kárt okozott, amelyből a lízingelt gépkocsi lefoglalásával és a sértettnek (2010. március 12-én) történt kiadásával 4 550 000 forint megtérült.

[6] A P.-i Bíróság 2011. április 1-jén tartott nyilvános tárgyalás alapján meghozott és kihirdetett határozatával - a sértett által 2007. december 28-án, az L. Tartomány Csendőrsége, B. S. F. Csendőrőrs előtt tett feljelentés nyomán indult és a bíróság előtt az ügyész által képviselt vád alapján folyamatban volt ügyben - az olasz büntetőeljárási törvény 531. § és 340. §, valamint az olasz Btk. 152. § alapján kimondta, hogy "a terhelt ellen nem kell eljárni a felrótt bűncselekménnyel kapcsolatban, mivel a bűncselekmény megszűnt, mivel a panaszt időközben visszavonták. Továbbá a vádlottat az eljárási költségek megfizetésére kötelezi.". Az olasz bíróság végzése 2011. június 23-án jogerőre emelkedett.

[7] Az olasz bíróság határozatában megállapított tényállás szerint "a vádlott az olasz Büntető Törvénykönyv 646., 61. és 7. §-ai szerint maga és mások számára történő alaptalan haszon szerzése céljából eltulajdonította a 65 000 euró értékű személygépkocsit. A jármű a 2003. december 30-án az »F. E. L.«-lel kötött lízingszerződés tárgyát képezi. A vádlott nem teljesítette a 2007. január 4-i számlán és a 2007. április 4-i számlán szereplő lízingdíjak kifizetését, sem pedig a jelenleg lejárt díjakat, összesen 30 089,15 euró értékben. Továbbá minden olyan próbálkozást lehetetlenné tett, melyekkel a társaság a vagyontárgyát vissza próbálta szerezni, súlyosbítva a helyzetet azzal, hogy jelentős kárt is okozott." Az olasz bíróság határozatának indokolása szerint "a bíró előzetesen figyelembe vette, hogy a vád alapja egy olyan tényállás, mely kizárólag az egyik fél panasza alapján üldözhető büntetőjogilag (olasz Büntető Törvénykönyv 646. §). A B. S. F.-i Csendőrállomáson 2010. április 26-án tett nyilatkozattal a panaszt tevő sértett fél, az F. L. Rt. kifejezte tényleges szándékát, hogy visszavonja a vádlottal szembeni panaszát, aki a 2011. április 1-jei tárgyaláson az ügyben megbízott ügyvédje által nyilatkozatot tett, hogy elfogadja a visszavonást. Ebből következik, hogy a bűncselekmény megszűnt a Btk. 152. §-a szerint és olyan végzést kell kiadni, hogy a vonatkozó további eljárásra nincs szükség."

[8] A járásbíróság az alapügyben 2012. április 24-én tartott tárgyalást, melyre az akkor külföldön tartózkodó terheltet szabályszerűen idézte, azonban meg nem jelenése miatt a tárgyalás megtartásának akadálya volt, így azt nem kezdte meg. Egyidejűleg megkereste a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Büntetőjogi Osztályát.

[9] 2012. július 4-én keltezett válaszában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetközi Büntetőjogi Osztálya hivatkozott a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló Egyezmény 54. cikkének rendelkezéseire, miszerint "Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jogerősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már végrehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabályainak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani." A minisztérium álláspontja szerint továbbá "tekintettel arra, hogy a T. Bíróság által megküldött iratok tanúsága szerint nevezettel szemben sikkasztás bűntette miatt ugyanazon tényállás alapján Olaszországban büntetőeljárás folyt, amelyben a cselekményt jogerősen, mégpedig bíróság és ítélettel (sentenza) bírált el - kimondták ugyanis a cselekmény büntethetőségének megszűntét amiatt, hogy a cselekmény az olasz jog szerint magánindítványra volt büntethető, amit a sértett visszavont - így az F. L. Rt. sérelmére elkövetett cselekmény miatt indult hazai büntetőeljárás vonatkozásában eljárást megszüntető ok állapítható meg [Be. 267. § (1) bek. d) pont]. Ugyanakkor a megküldött iratok alapján úgy tűnik, hogy nevezettel szemben a magánokirat-hamisítás vétsége tekintetében az olasz hatóságok előtt nem folyt eljárás." Mindemellett a minisztérium megjegyezte, hogy a járásbíróság "az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 267. cikke (az EKSz. korábbi 234. cikke) értelmében, amennyiben úgy ítéli meg, hogy ítélete meghozatalához szükség van előzetes döntés meghozatalára - pl. abban a kérdésben, hogy a szóban forgó cselekmény a Schengeni Egyezmény 54. cikke szerint minden kétséget kizáróan jogerősen elbíráltnak számít-e -, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium itt leírt álláspontja nem akadályozhatja abban, hogy az Európai Unió Bíróságához forduljon."