BH 2017.4.130 A teljes munkaképesség és a 80%-os mértékű egészségkárosodás egymástól különböző feltételként értelmezendő a rokkantsági járadékra való jogosultság elbírálásakor [83/1987. (XII. 27.) MT rendelet 1., 2. §].

[1] A Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága a 2014. szeptember 26. napján kelt elsőfokú határozatával a felperes rokkantsági járadék megállapítása iránti kérelmét elutasította.

[2] Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság a 2015. január 21. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta azzal, hogy a felperes össz-szervezeti egészségkárosodásának mértéke 67%-os, mely egészségkárosodás kezdő időpontja 2014. július 1. napja. A társadalombiztosítási szervek határozataikat a rokkantsági járadékról szóló 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet (a továbbiakban: MTr.) 1. §-a és 2. § (2) bekezdése rendelkezéseire alapították azzal, hogy a felperes egészségkárosodása nem éri el a jogszabályban előírt mértéket, ezért rokkantsági járadékra nem jogosult.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[3] A felperes kereseti kérelmében kérte a társadalombiztosítási határozatok hatályon kívül helyezését és annak megállapítását, hogy az össz-szervezeti egészségkárosodása eléri a 80%-ot, továbbá teljesen munkaképtelen. Kérte figyelembe venni a felperes gondnokság alá helyezése tárgyában az M.-i Járásbíróság előtt folyamatban volt perben készült szakvéleményeket.

[4] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte határozataiban foglalt jogi és ténybeli indokait fenntartva.

Az elsőfokú ítélet

[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a másodfokú társadalombiztosítási szerv határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárásra kötelezte.

[6] A bíróság ítéletben idézte az MTr. 1. § (1) bekezdése, valamint 3. §-a rendelkezéseit és hivatkozott a Kúria Mfv.III.10.022/2013/5. számú és Mfv.III.10.628/2013/4. számú ítéletében kifejtett álláspontjára.

[7] A bíróság ítéleti érvelése szerint a társadalombiztosítási szervek nem vizsgálták az MTr. 1. § (1) bekezdése szerinti azon vagylagos feltételt, hogy a felperes a 25. életéve betöltése előtt teljesen munkaképtelenné vált-e, függetlenül egészségkárosodása százalékos mértékétől. Ez az ügy érdemére kiható eljárási szabályszegés, amely a bírósági eljárásban nem orvosolható, így a bíróság az igazságügyi orvos szakértői bizonyítás lefolytatását szükségtelennek tartotta.

[8] A bíróság hivatkozott ítéletében az M.-i Járásbíróság előtt a felperes gondnokság alá helyezése iránt folyamatban volt perben, dr. N. M. igazságügyi elmeorvos szakértő által adott szakvéleményre azzal, hogy "az új eljárás során az alperes számára az felhasználható". A megismételt eljárásra a bíróság előírta az alperes számára, hogy vizsgálja és értékelje, hogy a felperes a 25. életéve betöltése előtt teljesen munkaképtelenné vált-e, valamint, hogy a felperes a 25. életév betöltése előtt 80%-os vagy azt meghaladó mértékű egészségkárosodást szenvedett-e. A bíróság rámutatott, hogy a felperes egészségkárosodásának mértékétől függetlenül abban az esetben is megállapítható a felperes rokkantsági járadékra való jogosultsága, amennyiben a 25. életévének betöltése előtt teljesen munkaképtelenné vált. A felperes egészségkárosodásának mértékét az alperesnek a komplex minősítésre vonatkozó részletes szabályokról szóló 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet és annak 1. melléklete, míg a teljes munkaképtelenséget az 1989-ben kiadott "munkaképesség orvosszakértői vizsgálata, értékelése és véleményezése" elnevezésű szakmai irányelvekben, főigazgatói körlevelekben, utasításokban foglaltak alapján kell vizsgálnia és értékelnie.

A bíróság rögzítette - utalva a Kúria Mfv.III.10.676/2014/4. számú ítéletében kifejtett álláspontjára -, hogy a teljes munkaképtelenség véleményezése vonatkozásában jelentkező jogszabályi anomália felszámolása jogalkotói hatáskörbe tartozik.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[9] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte az MTr. 1. § (1) bekezdése és a Pp. 339. § (1) bekezdése sérelmét állítva. A felülvizsgálati érvelés szerint az MTr. 1. § (1) bekezdésének 2007. december 31-ig hatályos rendelkezései a teljes munkaképtelenség megállapítása körében a Tny. (ezen időszakban hatályos) 29. § (1) bekezdés b) és c) pontjaihoz igazodott. A rokkantsági nyugdíjrendszer és a minősítési rendszer a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény hatálybalépésével átalakult és az addigi munkaképesség-csökkenés fogalmát 2008. január 1-jétől az egészségkárosodás fogalma váltotta fel, amely időponttól kezdődően munkaképesség-csökkenés már nem volt vizsgálható.

[10] Az MTr. 1. § (1) bekezdése szövegét módosította a 387/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet 24. §-a, amelynek a célja az volt, hogy a 2008. január 1. napját megelőzően kiadott szakvélemények (időbeli hatályuk alatt) a jövőre nézve is megalapozzák a rokkantsági járadékra való jogosultságot. Alperes állításai alátámasztásaként utalt az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézetről, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, a rehabilitációs szakigazgatási szervekről, ezek hatásköréről, feladatairól és eljárásaik részletes szabályairól szóló kormányrendeletekre azzal, hogy a hivatkozott jogszabályokból levezethetően a szakhatóság - a bíróság ítéletében foglalt utasítása ellenére - a teljes munkaképtelenségről nem tud állásfoglalást adni, tekintettel arra, hogy nincs hatályos jogszabály, amely a teljes munkaképtelenség minősítési szempontjait meghatározná.

[11] Az alperes vitatta a bíróság azon iránymutatását, amely szerint a megismételt eljárásban az 1989-ben kiadott és 2008. december 31-ig alkalmazható szakmai irányelvek alapján kellene a felperes teljes munkaképtelenségét vizsgálni. Előadta az alperes, hogy a rokkantsági járadék megállapításához szükséges szakhatósági állásfoglalást az NRSZH adja ki (és véleményezi), az NRSZH-ról, valamint eljárásának részletes szabályairól szóló 331/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdése és 19. §-a értelmében. Az egészségkárosodás megállapítására a 7/2012. (II. 14.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: NEFMIr.) 1. számú mellékletét kell alkalmazni a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalról, valamint a szakmai irányítása alá tartozó rehabilitációs szakigazgatási szervek feladat- és hatásköréről szóló 95/2012. (V. 15.) Korm. rendelet 13. § (2) bekezdés a)-c) és e)-i) pontja, továbbá 13. § (3) bekezdés b) és f)-j) pontja szerinti esetekben. Az alperes érvelése szerint a NEFMIr. 1. számú melléklete az össz-szervezeti egészségkárosodás mértékének megítélési szempontjait tartalmazza, a teljes munkaképtelenség vizsgálatára vonatkozóan nem állapít meg szakmai szabályokat. A társadalombiztosítási szervek nem követtek el jogszabálysértést akkor, amikor a minősítési rendszer változása miatt mellőzték a felperes teljes munkaképtelenségének vizsgálatát és szakhatósági állásfoglalást kizárólag arra vonatkozóan szereztek be, hogy milyen mértékű a felperes öszszervezeti egészségkárosodása.