62018CJ0028[1]

A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2019. szeptember 5. Verein für Konsumenteninformation kontra Deutsche Bahn AG. Az Oberster Gerichtshof (Ausztria) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem. Előzetes döntéshozatal - Az euróátutalások és -beszedések technikai és üzleti követelményei - 260/2012/EU rendelet - Egységes eurófizetési övezet (SEPA) - Beszedéssel történő fizetés - A 9. cikk (2) bekezdése - A fizetési művelet hozzáférhetősége - A lakóhelyre vonatkozó feltétel. C-28/18. sz. ügy.

Ideiglenes változat

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2019. szeptember 5.(*)

"Előzetes döntéshozatal - Az euróátutalások és -beszedések technikai és üzleti követelményei - 260/2012/EU rendelet - Egységes eurófizetési övezet (SEPA) - Beszedéssel történő fizetés - A 9. cikk (2) bekezdése - A fizetési művelet hozzáférhetősége - A lakóhelyre vonatkozó feltétel"

A C-28/18. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) a Bírósághoz 2018. január 17-én érkezett, 2017. december 20-i határozatával terjesztett elő

a Verein für Konsumenteninformation

és

a Deutsche Bahn AG

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (ötödik tanács),

tagjai: E. Regan tanácselnök (előadó), C. Lycourgos, Juhász E., M. Ilešič és I. Jarukaitis bírák,

főtanácsnok: M. Szpunar,

hivatalvezető: D. Dittert egységvezető,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2019. január 30-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- a Verein für Konsumenteninformation képviseletében S. Langer Rechtsanwalt,

- a Deutsche Bahn AG képviseletében C. Pöchhacker és L. Riede Rechtsanwälte,

- az Európai Bizottság képviseletében H. Tserepa-Lacombe és T. Scharf, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2019. május 2-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az euróátutalások és -beszedések technikai és üzleti követelményeinek megállapításáról és a 924/2009/EK rendelet módosításáról szóló, 2012. március 14-i 260/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2012. L 94., 22. o.) 9. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.

2 E kérelmet a Verein für Konsumenteninformation (fogyasztóvédelmi egyesület, a továbbiakban: VKI) és a Deutsche Bahn AG között azzal kapcsolatban folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, hogy a Németországban lakóhellyel nem rendelkező utasok számára nem lehetséges az, hogy az e társaság honlapján lefoglalt jegyeket az Európai Unió szintjén kialakított beszedési rendszeren keresztül, euróban denominált beszedési művelettel (a továbbiakban: SEPA-beszedés) fizessék ki.

Jogi háttér

Az uniós jog

3 A 260/2012 rendelet (1), (6), (9), (10) és (32) preambulumbekezdésének szövege a következő:

"(1) A belső piac megfelelő működéséhez meg kell teremteni az elektronikus eurófizetések integrált piacát, amelyen a belföldi és a határon átnyúló fizetési művelet nincs megkülönböztetve. Ennek érdekében az egységes eurófizetési övezet [(Single Euro Payments Area)] (a továbbiakban »SEPA«) projekt célja, hogy közös uniós szintű pénzforgalmi szolgáltatásokat kidolgozva felváltsa a jelenlegi nemzeti pénzforgalmi szolgáltatásokat. A nyílt, közös pénzforgalmi szabványok, szabályok és gyakorlatok bevezetése, és az integrált pénzforgalmi adatfeldolgozás révén a SEPA várhatóan biztonságos, versenyképes árú, felhasználóbarát és megbízható eurófizetési szolgáltatásokat fog nyújtani az uniós polgároknak és vállalkozásoknak. Ez a SEPA-fizetésekre azonos alapfeltételek mellett és azonos jogokkal és kötelezettségekkel összhangban a nemzeti határon belül és kívül egyaránt alkalmazandó az Unión belüli tartózkodási helytől függetlenül. [...]

[...]

(6) Az integrált pénzforgalmi piac előnyei csak az uniós szintű átutalásokra és beszedésekre történő gyors és átfogó átállás révén aknázhatók ki teljeskörűen, és így elkerülhetők a »hagyományos« és a SEPA-termékek párhuzamos használatával járó magas költségek. Ezért szabályokat kell megállapítani, lefedve az Unión belül az összes euróban denominált átutalási és beszedési művelet teljesítését. [...]

[...]

(9) Ahhoz, hogy egy átutalás teljesíthető legyen, a kedvezményezett fizetési számlájának elérhetőnek kell lennie. Az átutalási és beszedési szolgáltatások uniós szintű sikeres elterjedése érdekében ezért célszerű az elérhetőségi kötelezettséget az egész Unióban előírni. Az átláthatóság növelése céljából ezt a kötelezettséget indokolt egyetlen jogszabályban összevonni [a Közösségben történő határokon átnyúló fizetésekről és a 2560/2001/EK rendelet hatályon kívül helyezésérő szóló, 2009. szeptember 16-i 924/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2009. L 266., 11. o.)] foglalt, beszedési műveletekkel kapcsolatos elérhetőségi kötelezettséggel. A belföldi átutalás tekintetében elérhető összes kedvezményezetti fizetési számlának egy uniós szintű átutalási rendszeren keresztül is elérhetőnek kell lennie. A fizető felek belföldi beszedés tekintetében elérhető összes fizetési számlájának egy uniós szintű beszedési modellen keresztül is elérhetőnek kell lennie. Ez a [pénzforgalmi szolgáltatók (a továbbiakban: PSZ-ek)] arra vonatkozó döntésétől függetlenül is alkalmazandó, hogy egy adott átutalási vagy beszedési modellhez csatlakoznak-e, vagy sem.

(10) A kölcsönös technikai átjárhatóság a verseny előfeltétele. Az elektronikus eurófizetések integrált piacának megteremtéséhez elengedhetetlen, hogy az átutalások és a beszedések feldolgozása előtt ne álljanak olyan üzleti szabályok vagy technikai akadályok, mint például a több, határon átnyúló fizetési rendszerben való kötelező részvétel. Az átutalásokat és a beszedéseket olyan keretben kell lebonyolítani, amelyben az alapvető szabályok a tagállamok többségében a PSZ-ek többségét képviselő - és az Unióban a PSZ-ek többségét alkotó - PSZ-ekre nézve érvényesek, és amely keretek a határon átnyúló és a tisztán belföldi átutalási és beszedési műveletek esetében is megegyeznek. [...]

[...]

(32) A SEPA széles körű támogatottságának biztosítása érdekében alapvető fontosságú a fizető felek magas szintű védelme, különösen a beszedési műveletek esetében. Az [Európai Pénzforgalmi Tanács (EPC)] által kidolgozott jelenlegi és egyetlen páneurópai fogyasztói beszedési modell kérdések és feltételek nélküli visszatérítéshez való jogot biztosít az engedélyezett fizetési műveletekre vonatkozóan az összeg beszedésétől számított nyolchetes időszak alatt, míg e visszatérítéshez való jogot [a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13-i 2007/64/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2007. L 319., 1. o.; helyesbítés: HL 2009. L 187., 5. o.)] 62. és 63. cikke több feltételhez is köti. A fennálló piaci helyzetre tekintettel, illetve a fogyasztók magas szintű védelmének biztosítása érdekében fel kell mérni ezen előírások következményeit abban a jelentésben, amelyet - indokolt esetben felülvizsgálati javaslat kíséretében - a Bizottságnak a 2007/64/EK irányelv 87. cikkével összhangban 2012. november 1-jéig be kell nyújtania az Európai Parlament, a Tanács, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és az [Európai Központi Bank] számára."

4 A 260/2012 rendelet "Tárgy és hatály" című 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Ez a rendelet megállapítja az Unión belüli, euróban denominált azon átutalási és beszedési műveletekre vonatkozó szabályokat, amelyeknél a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója és a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója is az Unió területén található, vagy amelyeknél a fizetési műveletben érintett egyetlen fizetési szolgáltató (a továbbiakban: PSZ) az Unió területén található."

5 E rendelet "Fogalommeghatározások" címet viselő 2. cikke szerint:

"E rendelet alkalmazásában:

[...]

2. »beszedés«: a fizető fél fizetési számlájának a megterhelésére irányuló belföldi vagy határon átnyúló pénzforgalmi szolgáltatás, amelynél a fizetési műveletet a kedvezményezett kezdeményezi a fizető fél jóváhagyása alapján;

3. »fizető fél«: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely egy fizetési számla tulajdonosa, és aki vagy amely az adott fizetési számláról fizetési megbízást engedélyez, [...] vagy - a fizető fél fizetési számlája hiányában - az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely egy kedvezményezett fizetési számlájának javára ilyen fizetési megbízást ad;

4. »kedvezményezett«: az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely egy fizetési számla tulajdonosa és valamilyen fizetési művelet tárgyát képező pénzeszközök szándékolt jogosultja;

5. »fizetési számla«: a pénzforgalmi szolgáltatás egy vagy több igénybe vevőjének a nevére nyitott olyan számla, amely fizetési műveletek teljesítésére szolgál;

[...]

21. »felhatalmazás«: a fizető fél által a kedvezményezett és (közvetlenül vagy a kedvezményezett útján közvetetten) a fizető fél PSZ-e részére adott jóváhagyás és engedély arra vonatkozóan, hogy a kedvezményezett pénzbeszedést kezdeményezhet a fizető fél megadott fizetési számlája terhére, és hogy a fizető fél PSZ-e eleget tehet ezen megbízásoknak;

[...]

26. »határon átnyúló fizetési művelet«: a fizető fél vagy kedvezményezett által kezdeményezett fizetési művelet, ahol a fizető fél és a kedvezményezett PSZ-e különböző tagállamban található;

27. »belföldi fizetési művelet«: a fizető fél vagy kedvezményezett által kezdeményezett fizetési művelet, ahol a fizető fél és a kedvezményezett PSZ-e ugyanabban a tagállamban található;

[...]"

6 Az említett rendelet "Elérhetőség" című 3. cikkének (2) bekezdése szerint:

"Egy fizető fél azon PSZ-ének, amely egy fizetési modell keretében belföldi beszedés teljesítésére elérhető, egy uniós szintű fizetési modell szabályaival összhangban elérhetőnek kell lennie egy kedvezményezett által egy másik tagállamban található PSZ-en keresztül kezdeményezett beszedés teljesítésére is."

7 Ugyanezen rendeletnek "A fizetési művelet hozzáférhetősége" című 9. cikkének (2) bekezdése kimondja:

"Egy kedvezményezett, aki átutalást elfogad vagy beszedéssel pénzt szed be egy fizető féltől az Unión belül található fizetési számla terhére, nem határozhatja meg azt a tagállamot, ahol annak a fizetési számlának léteznie kell, feltéve, hogy a fizetési számla a 3. cikkel összhangban elérhető."

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

8 A VKI az osztrák jognak megfelelően a fogyasztók védelme érdekében kereshetőségi joggal rendelkezik.

9 A Deutsche Bahn egy Berlinben (Németország) székhellyel rendelkező, vasúti szállítással foglalkozó vállalkozás. E vállalkozás a fogyasztók számára lehetővé teszi, hogy a honlapján is lefoglalhassanak nemzetközi vasúti utazásokat. E célból az általános szállítási feltételei alapján szerződést köt a fogyasztókkal.

10 Az ezen általános szállítási feltételekbe foglalt egyik kikötés szerint a Deutsche Bahn honlapján lefoglalt jegyek kifizetése hitelkártyával, PayPallal, azonnali banki átutalással vagy SEPA-beszedéssel lehetséges. E kikötés szerint ez utóbbi fizetési módszert azonban csak több feltétel teljesülése esetén fogadják el, nevezetesen akkor, ha a fizető fél németországi lakóhellyel rendelkezik; hozzájárul a SEPA-ban részt vevő valamely államban székhellyel rendelkező banknál vagy takarékpénztárnál vezetett számla megterheléséhez; utasítja a bankot, illetve a takarékpénztárt a beszedés teljesítésére, valamint regisztrálja magát a Deutsche Bahn honlapján. Egyébiránt a SEPA-beszedés aktiválásához szükséges, hogy a fizető fél hozzájáruljon a fizetőképesség vizsgálatához.

11 A VKI jogsértés megszüntetése iránti keresettel fordult a Handelsgericht Wienhez (bécsi kereskedelmi bíróság, Ausztria) annak érdekében, hogy e bíróság a Deutsche Bahnt kötelezze arra, hogy a fogyasztókkal kötött szerződéseiben hagyjon fel az említett kikötés alkalmazásával. E kereset alátámasztása érdekében a VKI arra hivatkozott, hogy az alapügyben szóban forgó kikötés, amely értelmében a fizető félnek többek között németországi lakóhellyel kell rendelkeznie ahhoz, hogy SEPA-beszedéssel tudjon fizetni, ellentétes a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdésével, mivel egyrészt a fogyasztó fizetési számlája főszabály szerint a lakóhelye szerinti tagállamban található, másrészt pedig e kikötés olyan követelményt támaszt, amely még egy olyan feltételnél is nehezebben teljesíthető, hogy a fizető fél Németországban nyisson fizetési számlát.

12 A Deutsche Bahn azzal érvelt, hogy a 260/2012 rendelet, mivel a pénzforgalmi szolgáltatókra vonatkozik, nem a fizető felek, hanem a fizetési műveletek védelmét szolgálja. E rendelet nem kötelezi arra a fizetési műveletek kedvezményezettjeit, hogy a SEPA-beszedést az egész Unióban valamennyi fogyasztó számára lehetővé tegyék. Egyébként pedig a honlapján történő jegyvásárláshoz alternatív fizetési módszerek is a fogyasztók rendelkezésére állnak. A fogyasztó lakóhelyére vonatkozó feltétel mindenképpen indokolt. Egy beszedési modell keretében - más fizetési modellekkel ellentétben - ugyanis a pénzforgalmi szolgáltató semmilyen fizetési garanciát nem nyújt a kedvezményezettnek.

13 2016. július 13-án a Handelsgericht Wien (bécsi kereskedelmi bíróság) rámutatott arra, hogy az említett kikötés ellentétes a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdésével, majd az Ausztriában lakóhellyel rendelkező fogyasztók vonatkozásában helyt adott a VKI kérelmének.

14 Az Oberlandesgericht Wien (bécsi regionális felsőbíróság, Ausztria) a fellebbezés keretében hozott 2017. március 14-i ítéletében ezen ítéletet hatályon kívül helyezte, és a VKI kérelmét elutasította azzal az indokkal, hogy noha a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdése biztosítja a fizetők, valamint a kedvezményezettek részére, hogy csak egyetlen fizetési számlával kell rendelkezniük ahhoz, hogy beszedéssel belföldi vagy határon átnyúló fizetéseket teljesíthessenek, e rendelet nem kötelezi arra a kedvezményezetteket, hogy a fogyasztókkal való kereskedelmi ügyletek teljesítéséhez minden esetben különös fizetési eszközöket is elfogadjanak.

15 A VKI ezen ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az Oberster Gerichtshofhoz (legfelsőbb bíróság, Ausztria), amely bíróság úgy véli, hogy a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdése, mivel megtiltja a fizető felek és a kedvezményezettek számára annak kikötését, hogy a másik fél számlájának mely tagállamban kell lennie, nem a pénzforgalmi szolgáltatókra vonatkozik, hanem a kedvezményezettek és a fizető felek közötti viszonyokra alkalmazandó, következésképpen ez utóbbiak védelmét szolgálja. Márpedig, noha igaz, hogy e rendelkezés szó szerinti értelmezve pusztán a fizetési számla földrajzi helyével kapcsolatos kritérium rögzítését tiltja, ugyanakkor egy olyan kikötés, mint amelyről az alapügyben szó van, amely kizárja a SEPA-beszedést akkor, ha a fizető fél nem ugyanabban a tagállamban rendelkezik lakóhellyel, mint amelyben a kedvezményezett tevékenységének székhelye található, ellentétes lehet az említett rendelkezéssel, mivel a fizető fél fizetési számlája főszabály szerint a lakóhelye szerinti tagállamban van.

16 E körülmények között az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

"Úgy kell-e értelmezni a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdését, hogy a kedvezményezett a SEPA-beszedés útján történő fizetést nem teheti attól függővé, hogy a fizető fél lakóhellyel rendelkezzen abban a tagállamban, amelyben a kedvezményezett is lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik, ha a fizetésre más módon, például hitelkártyával is van mód?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

17 Kérdésével az előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan szerződési kikötés, mint amelyről az alapügyben szó van, amely kizárja a SEPA-beszedéssel történő fizetést akkor, ha a fizető fél nem ugyanabban a tagállamban rendelkezik lakóhellyel, mint amelyben a kedvezményezett tevékenységének székhelye található.

18 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy - amint az (1) preambulumbekezdéséből kitűnik - a 260/2012 rendeletet a SEPA kialakítására vonatkozó projekt keretében fogadták el, amely arra irányult, hogy az euróban denominált fizetési műveletek vonatkozásában közös uniós szintű pénzforgalmi szolgáltatásokat kidolgozva felváltsa a belföldi pénzforgalmi szolgáltatásokat.

19 Az 1. cikke értelmében e rendelet megállapítja az Unión belüli, euróban denominált azon átutalási és beszedési műveletekre vonatkozó szabályokat, amelyeknél a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatója és a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója is az Unió területén található, vagy amelyeknél a fizetési műveletben érintett egyetlen pénzforgalmi szolgáltató az Unió területén található.

20 Amint többek között az említett rendelet (1)-(6) preambulumbekezdéséből kitűnik, az e rendeletben előírt technikai és üzleti követelmények a SEPA keretében megvalósuló, belföldi és határon átnyúló fizetési műveletekre azonos alapfeltételek mellett, valamint azonos jogokkal és kötelezettségekkel összhangban alkalmazandók az Unión belüli tartózkodási helytől függetlenül, éspedig az uniós szintű átutalásokra és beszedésekre történő átfogó átállás biztosítása és így az elektronikus eurófizetések integrált piacának megteremtése érdekében, amely piacon a belföldi és a határon átnyúló fizetési művelet nincs megkülönböztetve.

21 Ebben az összefüggésben a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy egy kedvezményezett, aki beszedéssel pénzt szed be egy fizető féltől az Unión belül található fizetési számla terhére, "nem határozhatja meg" azt a tagállamot, ahol ennek a fizetési számlának léteznie kell, feltéve hogy a fizetési számla e rendelet 3. cikkével összhangban elérhető; megjegyzendő, hogy az említett rendelet 2. cikkének 2. pontja úgy határozza meg a "beszedés" fogalmát, hogy az a fizető fél fizetési számlájának a megterhelésére irányuló belföldi vagy határon átnyúló pénzforgalmi szolgáltatás, amelynél a fizetési műveletet a kedvezményezett kezdeményezi a fizető fél jóváhagyása alapján.

22 A 260/2012 rendelet 3. cikkének (2) bekezdése értelmében egy fizető fél azon pénzforgalmi szolgáltatójának, amely egy fizetési modell keretében belföldi beszedés teljesítésére elérhető, - amint e rendelet (9) preambulumbekezdéséből is kitűnik - ugyanúgy elérhetőnek kell lennie az egy uniós szintű fizetési modell szabályaival összhangban egy kedvezményezett által egy másik tagállamban található pénzforgalmi szolgáltatón keresztül kezdeményezett beszedés teljesítésére is.

23 A 260/2012 rendelet 3. cikkének (2) bekezdésével összefüggésben értelmezett 9. cikke (2) bekezdésének szövegéből így az következik, hogy a beszedés kedvezményezettje nem követelheti meg, hogy a fizető fél számlája az adott tagállamban legyen, amennyiben e számla a belföldi beszedések vonatkozásában elérhető.

24 A jelen ügyben nem vitatott, hogy az alapügyben szóban forgó kikötés, noha arra kötelezi a fizető felet, hogy lakóhelye ugyanabban a tagállamban legyen, mint amelyben a kedvezményezett tevékenységének székhelye található, azaz Németországban, nem követeli meg azt, hogy a fizető fél az adott tagállamban rendelkezzen fizetési számlával. Egy ilyen kikötésre tehát nem vonatkozik kifejezetten a 260/2012 rendelet 9. cikke (2) bekezdésének szövege.

25 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint azonban valamely uniós jogi rendelkezés értelmezésekor nemcsak annak szövegét, hanem összefüggéseit, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek a részét képezi (2018. október 17-i Günter Hartmann Tabakvertrieb ítélet, C-425/17, EU:C:2018:830, 18. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

26 E tekintetben igaz, hogy a 260/2012 rendelet lényeges célja, amint arra a jelen ítélet 18-20. pontja emlékeztetett, hogy többek között a beszedések vonatkozásában technikai és üzleti követelményeket állapítson meg közös uniós szintű pénzforgalmi szolgáltatások létrehozása érdekében.

27 Mindemellett e rendelet 9. cikkének (2) bekezdése, mivel kifejezetten a fizető fél és a kedvezményezett közötti különös jogviszonyra vonatkozik, azon célkitűzés megvalósításához is hozzájárul, hogy elérjék a fogyasztók magas szintű védelmét, amely - amint az említett rendelet (32) preambulumbekezdéséből kitűnik - annak biztosításához szükséges, hogy ez utóbbiak támogassák a SEPA-t.

28 E rendelkezés ugyanis lehetővé teszi, hogy a beszedéssel történő fizetés érdekében az Unión belül valamennyi művelet vonatkozásában egy és ugyanazon fizetési számlát használják, elkerülve ezáltal a több fizetési számla fenntartásával járó költségeket, éspedig úgy, hogy - amint a 260/2012 rendelet (10) preambulumbekezdéséből kitűnik - az üzleti szabályok nem akadályozhatják meg azt, hogy a fogyasztók az elektronikus eurófizetések integrált piacán olyan számlákra eszközöljenek bármilyen fizetést, amelyeket a kedvezményezettek más tagállambeli pénzforgalmi szolgáltatóknál vezetnek.

29 Márpedig meg kell állapítani, hogy egy olyan kikötés, mint amelyről az alapügyben szó van, amely a fizető fél lakóhelyére vonatkozó kritérium alapján különbségtételt vezet be, azzal a veszéllyel jár, hogy hátrányosan érinti elsősorban azon fogyasztókat, akik nem rendelkeznek fizetési számlával abban a tagállamban, amelyben a kedvezményezett tevékenységének székhelye található. Nem vitatott ugyanis, hogy a fogyasztók leggyakrabban abban a tagállamban rendelkeznek fizetési számlával, amelyben a lakóhelyük is van.

30 Egy ilyen kikötés így közvetetten meghatározza azon tagállamot, amelyben a fizetési számlának lennie kell, és ezáltal olyan hatásokat fejt ki, amelyek hasonlóak a valamely konkrét tagállam ilyen meghatározásából eredő hatásokhoz.

31 Az esetek többségében ugyanis a lakóhelyre vonatkozó e feltétel a SEPA-beszedéssel történő fizetés hozzáférhetőségét kizárólag azon fizető felekre korlátozza, akiknek a fizetési számlája abban a tagállamban van, amelyben a kedvezményezett tevékenységének székhelye található, következésképpen e fizetési módból kizárja a más tagállamban fizetési számlával rendelkező fizető feleket.

32 Ezáltal e kikötés e fizetési módot lényegében a 260/2012 rendelet 2. cikkének 27. pontja értelmében vett belföldi fizetési műveletekre tartja fenn, vagyis azokra, amelyekre olyan fizető fél és olyan kedvezményezett között kerül sor, akik ugyanazon tagállamban található pénzforgalmi szolgáltatóknál nyitott fizetési számlával rendelkeznek, és következésképpen kizárja a határon átnyúló fizetési műveletek nagy részét, amely műveletekben e rendelet 2. cikkének 26. pontja értelmében különböző tagállamokban található pénzforgalmi szolgáltatók vesznek részt.

33 Ebből következik, hogy egy olyan kikötés, mint amelyről az alapügyben szó van, sérti a 260/2012 rendelet 9. cikke (2) bekezdésének hatékony érvényesülését, mivel megfosztja a fizető feleket azon lehetőségtől, hogy egy beszedést a választásuk szerinti tagállamban található számláról indítsanak. E kikötés így meghiúsítja az e rendelkezés által követett célkitűzést, amely a jelen ítélet 28. pontjában felidézettek szerint annak megakadályozásában áll, hogy az üzleti szabályok ne veszélyeztessék az e rendelet (1) preambulumbekezdésében említett, az elektronikus eurófizetések integrált piacának létrehozását.

34 E tekintetben nem releváns az, hogy a fogyasztó alternatív fizetési módszereket is igénybe vehet. Ugyanis, noha a fizetések kedvezményezettjei továbbra is szabadon dönthetnek arról, hogy a fizető felek számára lehetővé teszik-e a SEPA-beszedés útján való fizetést, vagy sem, a Deutsche Bahn állításával ellentétben azonban abban az esetben, ha e kedvezményezettek ezt lehetővé teszik, e fizetési módszer használatát nem tehetik függővé olyan feltételektől, amelyek sértik a 260/2012 rendelet 9. cikke (2) bekezdésének hatékony érvényesülését.

35 A Deutsche Bahn szerint a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló, 2018. február 28-i (EU) 2018/302 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2018. L 60. I, 1. o.; helyesbítések: HL 2018. L 66., 1. o; HL 2018. L 83., 20. o.) alapján azonban arra lehet következtetni, hogy a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdése nem az alapügyben szóban forgóhoz hasonló, lakóhelyre vonatkozó feltételről rendelkezik.

36 Azonban - túl azon, hogy a 2018/302 rendelet kizárja a hatálya alól a közlekedés területén nyújtott szolgáltatásokat, úgymint az alapügyben szóban forgó szolgáltatásokat, és csak 2018. december 3-tól, azaz az alapügy tényállásának megvalósulását követően alkalmazandó - meg kell állapítani, hogy a 2018/302 rendelet, amely konkrétan a területi alapú tartalomkorlátozásra vonatkozik, nincs hatással a 260/2012 rendelet 9. cikke (2) bekezdésének értelmezésére, amint arra a főtanácsnok az indítványának 39. pontjában rámutatott, mivel az uniós jogalkotó nem rendelkezett e két rendelet viszonyáról.

37 A Deutsche Bahn továbbá arra hivatkozik, hogy a lakóhelyre vonatkozó olyan feltételt, mint amelyről az alapügyben szó van, indokolja az, hogy ellenőrizni kell a fizető felek fizetőképességét, mivel a visszaéléseknek és a fizetés nemteljesülésének kockázata különösen nagy akkor, ha - amint az alapügyben is - a beszedésre a közvetlenül a fizető fél által a kedvezményezettnek adott felhatalmazást követően, az egyik vagy a másik fél pénzforgalmi szolgáltatójának beavatkozása nélkül kerül sor. E körülmények között magának a kedvezményezettnek kell felmérnie az ügyfél általi fizetés nemteljesülésének kockázatát.

38 Meg kell azonban jegyezni, hogy - amint arra a főtanácsnok az indítványának 46. és 47. pontjában rámutatott - sem a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdése, sem e rendelet bármely más rendelkezése nem tartalmaz az e rendelkezésben előírt kötelezettség alóli kivételt, mivel az uniós jogalkotó e rendelkezés elfogadása keretében kellőképpen figyelembe vette a fizető felek és a kedvezményezettek szóban forgó különböző érdekeit.

39 Mindenesetre a kedvezményezettet semmi nem akadályozza meg abban, hogy a visszaéléseknek vagy a fizetés nemteljesülésének kockázatát csökkentse, amint azt a Bizottság a tárgyaláson jelezte, például azáltal, hogy e kedvezményezett a jegyek megküldését vagy kinyomtatását csak azt követően teszi lehetővé, hogy megerősítést kapott a pénzösszeg tényleges beszedéséről.

40 A fentiekre tekintettel a feltett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 260/2012 rendelet 9. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan szerződési kikötés, mint amelyről az alapügyben szó van, amely kizárja a SEPA-beszedéssel történő fizetést akkor, ha a fizető fél nem ugyanabban a tagállamban rendelkezik lakóhellyel, mint amelyben a kedvezményezett tevékenységének székhelye található.

A költségekről

41 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:

Az euróátutalások és -beszedések technikai és üzleti követelményeinek megállapításáról és a 924/2009/EK rendelet módosításáról szóló, 2012. március 14-i 260/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 9. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan szerződési kikötés, mint amelyről az alapügyben szó van, amely kizárja az Európai Unió szintjén létrehozott beszedési modellen keresztül lebonyolított, euróban denominált beszedéssel (SEPA-beszedés) történő fizetést akkor, ha a fizető fél nem ugyanabban a tagállamban rendelkezik lakóhellyel, mint amelyben a kedvezményezett tevékenységének székhelye található.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: német.