BH 2021.2.49 A sérelemdíj mértékének megállapítása során kármegosztásnak nincs helye [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:52. § (1) bekezdés, 6:525. § (1) bekezdés].

Pertörténet:

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.1421/2017/27., Fővárosi Törvényszék Mf.680313/2019/3., Kúria Mfv.10064/2020/4. (*BH 2021.2.49*)

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes 2016. április 1-től állt határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyban az alperesnél szakértő munkakörben. Kinevezési okirata szerint felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

[2] A munkáltató 2016. május 12-én pályázatot írt ki a gépjármű-osztályvezetői munkakör betöltésére, amelyre a felperes sikeresen pályázott, és megbízást kapott 2016. június 7-étől 2022. június 6-áig terjedő határozott időre ezen tevékenység ellátására. A felperes illetménye bruttó 218 900 forint, a munkáltatói döntésen alapuló illetménye bruttó 431 000 forint, vezetői pótléka bruttó 20 000 forint volt, így illetménye összesen 670 000 forintot tett ki.

[3] Az alperes új vezetője 2017 márciusában kelt dokumentumban a felperes vezetői megbízását 2017. március 14-ével visszavonta, egyúttal a határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszonyának fenntartása mellett szakértőkénti továbbfoglalkoztatásáról határozott azzal, hogy a munkáltatói döntésen alapuló illetményrész, valamint a vezetői pótlék visszavonásáról rendelkezett.

[4] A felperes a Kjt. alapján vezetői megbízása visszavonásának indokolását kérte, amelynek 2017. március 17-én a munkáltató vezetője eleget tett. Felperes a főigazgató által készített indokolást átvette, ezt követően készült el a kinevezés módosítása, amely szerint munkaköre szakértő. Összilletményét 218 900 forintban határozták meg.

[5] A felperes 2017. március 20-tól 2017. május 1-jéig keresőképtelen állományban volt, majd munkát végzett, illetve szabadságát töltötte. Ez után 2017. május 18-ával lemondott a közalkalmazotti jogviszonyáról, így ez 2017. június 18-án szűnt meg.

[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság részítéletével megállapította, hogy a felperes vezetői megbízását az alperes jogellenesen vonta vissza, a közölt indokok valóságát és okszerűségét nem tudta bizonyítani. Ezen döntést a törvényszék mint másodfokú bíróság 4.Mf.680.307/2018/7. számú ítéletével helybenhagyta annak helyes indokai alapján. A Kúria Mfv.II.10 066/2019/6. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[7] A felperes keresetében előadta, hogy nemcsak a vezetői pótlékát, hanem a munkáltatói döntésen alapuló illetményrészét is megvonta a munkáltató. Ezzel őt anyagilag nehéz helyzetbe hozta, illetményét olyan drasztikusan lecsökkentette, hogy a családjának eltartását is veszélyeztette. Megalázó volt az alperes munkáltató intézkedése, a munkahelyen ellehetetlenítette, ennek következménye volt az, hogy kénytelen volt a közalkalmazotti jogviszonyát lemondással megszüntetni. A munkáltató mintegy kikényszerítette a távozását, belehajszolta a lemondásba. Csaknem 40 évnyi mérnökként végzett munka után jelenleg munkanélküli, létbizonytalanságban él. A kára összegét a felperes 5 911 200 forintban határozta meg. Jogszabályi hivatkozásként az Mt. 173. § (2) bekezdésére utalt.

A felperes másodlagos kereseti kérelemként terjesztette elő sérelemdíj iránti igényét. Álláspontja szerint a munkáltató a távozása kikényszerítésével, ellehetetlenítésével emberi méltóságát megsértette, megszegte ezáltal a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 2:42. § (2) bekezdésében foglaltakat, illetve a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban: Mt.) 9. §-át. A sérelemdíj összegét egyéves járandóságának összegében, 6 325 200 forintban határozta meg,

[8] Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperes maga szüntette meg jogviszonyát lemondással, ez az alperes terhén nem jelentkezhet. Azon élethelyzetért, hogy munkanélkülivé vált, jövedelme nincs, az alperes nem felelhet.

Az első- és a másodfokú bíróság ítélet

[9] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével 3 000 000 forint megfizetésére kötelezte az alperest sérelemdíj címén, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

[10] Az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott a Ptk. 2:42. § (2) bekezdésére, 2:43. § a)-g) pontjaira, valamint a 2:52. § (1) bekezdésében írtakra, továbbá a 2:52. § (3) bekezdésében rögzítettekre, ezenkívül felhívta az Mt. 9. § (1) bekezdését is.

[11] A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperes helytállóan hivatkozott arra, miszerint az alperes magatartása, viselkedése alkalmas volt arra, hogy emberi méltóságát sértse. A felperes személyes előadása, valamint N. A. tanúnyilatkozata is alátámasztotta, hogy megalázó, elfogadhatatlan helyzetbe hozta őt a munkáltató vezetője, aki nyíltan hangoztatta a vezetők előtt a feladat ellátására való alkalmatlanságát. Ezt azonban tények nem támasztották alá. Az is elhangzott mások előtt, hogy a felperes legfeljebb az udvar söprögetésére alkalmas.

[12] A bíróság álláspontja szerint már a vezetői megbízás visszavonásának indokolása és annak körülményei is alkalmasak voltak arra, hogy a felperes emberi méltóságát sértsék, és az ezt követő, illetve az ezzel párhuzamosan zajló, alperes vezetőihez köthető megjegyzések és cselekedetek pedig végképp azt a helyzetet eredményezték, hogy a felperesnek nem volt más lehetősége, mint jogviszonya lemondással történő megszüntetése.

[13] A bíróság a felperes sérelemdíj iránti igényét tartotta megalapozottnak, ugyanakkor az összegét eltúlzottnak ítélte, és azt 3 000 000 forintban határozta meg. A bíróság álláspontja szerint ez az összeg áll arányban a felperest ért sérelmekkel. Figyelembe vette a felperes életkorát, azt a helyzetet, amit elszenvedni volt kénytelen a munkáltatónál, a súlyos stresszt és veszteséget, ami azáltal érte, hogy a munkáltató első vezetője őt alkalmatlannak tartotta a munkafeladat ellátására. Azon megjegyzést kiemelten értékelte, ami mások előtt elhangzott, miszerint a felperes csak az udvar söprögetésére alkalmas.

[14] A bíróság a felperes elsődleges kereseti kérelmét, amelyben általános kár megfizetésére kérte kötelezni az alperest mint megalapozatlant elutasította, mivel az Mt. 173. § (2) bekezdésében foglalt feltételrendszer nem nyert bizonyítást, továbbá a bíróság sérelemdíjat állapított meg, az általános kártérítés szabályai nem voltak alkalmazhatóak.

[15] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében helybenhagyta.

[16] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az ítélet meghozatalához szükséges tényeket a felek által felajánlott bizonyítás lefolytatását követően megállapította, a feltárt tényeket okszerűen, a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően mérlegelte, az irányadó jogszabályokat alkalmazta, az így meghozott döntéssel és annak indokaival a másodfokú bíróság egyetértett.

[17] Az elsőfokú bíróság döntését elsődlegesen N. A. tanú vallomására alapította, aki mint a munkáltató korábbi gazdasági referense tudhatott a felperessel történtekről, tudomását a bíróságon nyilatkozatával megerősítette. A felperes által állítottak, valamint a megelőző eljárásban is feltárt további, a felperes vezetői megbízás visszavonásával, új illetmény megállapításával, további foglalkoztatásával kapcsolatos tények azt támasztják alá, hogy a munkáltató a felperes személyiségi jogait az eljárásával megsértette, magatartása a Ptk. 2:42. § (2) bekezdésébe, 2:43. § a)-g) pontjaiba ütköző. Az alperes jogsértő magatartása a lefolytatott eljárás során bizonyítást nyert, tehát a felperes megállapíthatóan elszenvedte a sérelmeket.