BH 2012.5.124 I. Nem állapítható meg, hogy a kft. tagja a korlátolt felelősségével visszaélt, ha gazdaságilag később hibásnak bizonyult határozat meghozatalában vett részt [1997. évi CXLIV. tv. 56. §, 2006. évi IV. tv. 50. §].

II. Egy taggyűlési határozattal a társaságnak okozott kár megtérítése iránti igényt kívülálló nem, csak maga a társaság érvényesítheti [1997. évi CXLIV. tv. 18. § (2) bek., 2006. évi IV. tv. 20. § (7) bek.].

A felperes tagja, egyúttal ügyvezetője volt a 2000. április 8-ától felszámolás alatt álló G. PROJECT Kft.-nek. Az alperesek tagjai voltak a felszámolás folytán 2005. február 28-án jogutód nélkül megszűnt S. Stúdió Kft.-nek, az I. r. alperes a kft.-ben az ügyvezetői tisztséget is betöltötte.

A perben nem álló B. Bank Rt. az 1999. június 4-én kötött bankhitel-szerződéssel 50 000 000 Ft hitelt nyújtott az S. Stúdió Kft. részére, amelynek visszafizetéséért a G. Kft. az ugyanezen a napon kötött készfizető kezesi szerződéssel 49 500 000 Ft és járulékai erejéig készfizető kezességet vállalt. Utóbb az adós tartozásának egy részét a készfizető kezes egyenlítette ki.

A G. Kft. a 2003. december 10-én kelt engedményezési szerződéssel a perben nem álló H-C. Kft.-re engedményezte az S. Stúdió Kft.-vel, illetve Sz. I.-vel szemben fennállónak jelölt 30 781 233 Ft "számla és kártérítés" iránti követelését.

A felperes jogelődje a H-C. Kft. a 2004. március 22-én benyújtott keresetében a később megszűnt S. Stúdió Kft-t, valamint annak tagjait a jelenlegi I-II. r. alperest egyetemlegesen kérte marasztalni, ekkor még 250 000 Ft-ban és járulékaiban.

A kft. a már peresített követelését a 2004. november 12-én kelt engedményezési szerződéssel a felperesre engedményezte.

Az S. Stúdió Kft. felszámolás folytán történő megszűnését követően a felperes mint a követelés új jogosultja módosított keresetében az I-II. r. alpereseket egyetemlegesen kérte kötelezni 30 781 233 Ft tőke és ennek 1999. december 30-ától járó késedelmi kamatai megfizetésére. Előadta, hogy a felperes jogelődje a készfizető kezességet ún. "garancia díj" ellenében vállalta. A kezes a garancia díjat nem fizette meg, ezáltal a felperes jogelődjét a fenti összegű kár érte.

A keresetét mindkét alperessel szemben az 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: 1997. évi Gt.) 56. §-ának (3) és (4) bekezdésére alapította. Előadta, hogy a hitel felvételéről való döntés az alperesek mint tagok hatáskörébe tartozott. Nevezettek a társaság érdekeit nyilvánvalóan sértő határozatot hoztak. Tudomásuk volt arról, hogy a cég nem fizette vissza a tartozást, ennek ellenére semmit nem tettek a visszafizetés érdekében. E rosszhiszemű magatartásuk önmagában megalapozza a fenti jogszabályhelyben írt korlátlan felelősségüket.

Másodlagosan a Ptk. 339. §-a alapján kérte az alpereseket marasztalni; harmadlagosan a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerinti jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozott. E körben előadta, hogy az alperesek a felvett hitellel sajátjukként rendelkeztek a visszafizetési kötelezettségüknek ugyanakkor nem tettek eleget. Az I. r. alperessel szembeni keresetében arra is hivatkozott, hogy az I. r. alperes a G. Kft.-vel szóban kötött, ráutaló magatartással megerősített megállapodásban a cég által vissza nem fizetett tartozásért korlátlan felelősséget vállalt.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság a per főtárgya tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Megállapította, hogy a 2006. július 1-jéig hatályban volt, de a jelen perben még irányadó 1997. évi Gt. 56. §-ának (3) és (4) bekezdése szerint a megszűnt társaság eredetileg korlátolt felelősségű tagjait akkor terhelte korlátlan és egyetemleges felelősség a megszűnt társaság ki nem egyenlített tartozásáért, ha a tagok a társaság hitelezői rovására olyan visszaélés-szerű magatartást tanúsítottak, amely a társaságot terhelő kötelezettség teljesítését meghiúsította. Nem alapozhatta meg ezért a tagok korlátlan felelősségét önmagában az a körülmény, hogy az alperesek a társaság kötelezettségvállalásáról, hitelfelvételéről rendelkező taggyűlési határozat meghozatalában résztvettek, és az sem, hogy utóbb a társaság a hitel visszafizetése iránti kötelezettségének nem tudott eleget tenni. A felperes végül is nem tudott megjelölni olyan magatartást, amely az alpereseknek akár a Gt. 56. §-ának (3), illetőleg (4) bekezdése szerinti korlátlan felelősségét, akár a Ptk. 339. §-a szerinti kártérítési felelősségét megalapozná.

Ugyancsak nem bizonyította a felperes az alperesek jogalap nélküli gazdagodását sem. Arra nézve, hogy az I. r. alperes mikor, milyen körülmények között vállalta az S. Stúdió" Kft. felperes felé fennálló tartozásért a felelősséget, a felperes előadást sem tett. Bizonyítékként e vonatkozásban tanúbizonyítást ajánlott fel, a tanúk lakcímét vállalása ellenére sem jelentette be, így az elsőfokú bíróságnak nem volt módja a tanúk kihallgatására. A bizonyítatlanság következményeit ezért a felperesnek kellett viselnie.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben annak hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Pp. 220. §-ának (1) bekezdésében írtak megsértésében jelölte meg.

Előadta: az elsőfokú ítélet 3. sorában az elsőfokú ítéletet hozó bíróság tévesen került megjelölésre és a felperes nevét is tévesen tartalmazza.

Megalapozatlannak tartotta az elsőfokú ítéletet, amely eljárásjogi okokra hivatkozással utasította el a keresetet és ezáltal álláspontja szerint jogsértő a másodfokú ítélet is, amely az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

Állította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 141. §-ának (2) bekezdése szerinti felhívásának eleget tett, ennek ellenére az elsőfokú bíróság a bizonyítást nem folytatta le, nem hallgatta ki az általa bejelentett tanúkat.

Tagadta, hogy a bizonyítékai bejelentésével, a tényállításainak és bizonyítási indítványainak előterjesztésével indokolatlanul késlekedett. E körben előadta, hogy már a 2004-ben benyújtott keresetleveléhez csatolta az okirati bizonyítékokat, az elsőfokú bíróság úgy hozta meg az ítéletet, hogy "a legutóbbi felperesi beadvány" a kezelőirodából nem került az eljáró bíróhoz.

Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság a feltárt bizonyítékoknak a Pp. 206. §-a szerinti mérlegelését elmulasztotta és ennek a jogszabálysértésnek kihatása volt az érdemi döntésre is.

Előadta, hogy a másodfokú bíróság ítélete ténylegesen nem tartalmaz indokolást. Az érdemi indokok mindösszesen öt bekezdést tesznek ki, amely nagyobb részben nem érvelés, hanem hivatkozás.