BH 2000.11.489 Önkormányzati bérlakásnak a bérlő által - a haszonélvezeti jogának fenntartása mellett - a gyermekei részére történő megvásárlása esetén az ajándék-visszaköveteléssel kapcsolatos igény elbírálásánál irányadó körülmények [Ptk. 579. § (1) bek., 582. §, 207. § (3) bek., 32/1969. (IX. 30.) Korm. r. 5. § (1) bek. b) pont, (2) bek.].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes ajándék visszakövetelése iránt előterjesztett keresetét elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy a felperes a perbeli ingatlannak bérlője volt, az ingatlan tulajdonjogára ajándék visszakövetelése jogcímén nem tarthat igényt, mert az ingatlan soha nem képezte a felperes tulajdonát; bérleti jogot pedig mint vagyoni értékkel bíró jogot a felperes nem ajándékozhatott, mivel a bérleti jog ajándékozás címén nem engedhető át. Az önkormányzati lakások vételre való felajánlása során a felperes a vételi jogával nem élt, hanem arról a gyermekei, közöttük az alperes javára is lemondott, és ezzel együtt az ingatlanon holtig tartó haszonélvezeti jogot kötött ki. A felperes egyoldalú lemondó nyilatkozata ajándékozásnak nem tekinthető, mivel a vásárlás jogát nem a felperes, hanem az állami tulajdonban álló ingatlanok elidegenítését szabályozó 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet biztosította az alperes részére. Azt az alperes sem vitatta, hogy a vételár törlesztőrészleteit az adásvételi szerződés megkötése óta a felperes fizeti, a törlesztőrészletek fizetése azonban nem nyújt alapot a felperesi követelés teljesítésére. A felek között a perbeli ingatlanra vonatkozó ajándékozási szerződés nem jött létre, ezért a felperes ajándék visszakövetelésének a jogcímén nem szerezhet tulajdonjogot az ingatlanon.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletet hozott, annak indokaival azonban a másodfokú bíróság nem értett egyet. Rámutatott arra, hogy ha az önkormányzati bérlakás bérlője nem él vételi jogával, hanem arról más személy javára lemond, ezt az egyoldalú nyilatkozatot a bírói gyakorlat nem tekinti ajándékozásnak, mert a vásárlás jogát nem a bérlő, hanem a 32/1969. (IX. 30.) Korm. rendelet 5. §-ának b) pontja biztosítja (BH 1996/6/318.). A perbeli esetben azonban az alperes nem az említett jogszabálynak a fentebb hivatkozott rendelkezése alapján lett a tulajdonosa az 1/3 ingatlanilletőségnek, hanem azt a felperes a Korm. rendelet 5. §-ának (2) bekezdésében biztosított lehetőséggel élve leszármazottja részére megvásárolta. Az 1993. november 1-jei adásvételi szerződésben ugyanis vevőként egyértelműen a felperes szerepelt azzal, hogy az ügylet tárgyát képező lakást gyermekei javára vásárolta meg. Az ingatlan vételárát nem vitásan a felperes fizette, illetőleg fizeti jelenleg is. A jelen esetben tehát nem a vételi jog átengedéséről van szó. Ebből következően a peres felek közötti jogviszony annak tartalmát tekintve a Ptk. 579. §-ának (1) bekezdésében szabályozott ajándékozásnak felel meg, amelynek alapján az alperes a felperes vagyonának rovására ingyenesen az 1/3 ingatlanilletőség tulajdonosává lett.

Az elsőfokú eljárásban a felperes hivatkozott ugyan a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésére, de kijelentette, hogy a szerződést nem kívánja megtámadni. Minthogy semmisségi okot a másodfokú bíróság nem észlelt, megtámadás hiányában a szerződés érvényesnek tekintendő.

Az ajándék visszakövetelését a törvény kizárólag csak a Ptk. 582. §-ának (1)-(3) bekezdéseiben meghatározott okokból teszi lehetővé. A felperes a létfenntartásának a veszélyeztetettségére alapított visszakövetelési okot illetően ténybelileg csak azt adta elő, hogy a lakás rezsiköltsége magas. A másodfokú eljárásban tett nyilatkozatából azonban kitűnik, hogy a lakásban több, keresettel rendelkező személy lakik, e személyek között tehát a lakás fenntartási költségeinek értelemszerűen meg kell oszlania. Nem indokolják a kereset e jogcímen történő teljesítését a felperes igazolt jövedelmi és vagyoni viszonyai sem, hiszen a felperes havi 24 351 forintos igazolt jövedelemmel és ingatlanilletőség tulajdonjogával is rendelkezik.

Az ajándékozásra indító téves feltevés végleges meghiúsulására alapított kereseti kérelme tekintetében a felperes a személyes meghallgatása során maga is úgy nyilatkozott, hogy semmilyen kikötése, elvárása sem volt gyermekeivel szemben az ajándékozás kapcsán, hanem csak azt kívánta megelőzni, hogy halála után a gyermekeinek esetlegesen magas összegű öröklési illetéket kelljen fizetniük. A felperes saját személyes kijelentésére tekintettel szükségtelen az általa indítványozott további tanúbizonyítás lefolytatása, amely egyébként is az alperessel való kapcsolatára, az alperes életvitelére vonatkozott elsősorban.

A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt az első- és másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítása iránt. A felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy téves jogszabály-értelmezéssel döntött a másodfokú bíróság akkor, amikor az ajándék visszakövetelésére irányuló keresetét elutasította. A létfenntartás veszélyeztetése ugyanis nem pusztán akkor valósul meg, ha a lét szoros értelemben vett fenntartásához szükséges élelem, lakhatási minimum és az éghajlatnak megfelelő öltözet nem biztosítható, hanem akkor is, ha az a minimális életszínvonal, amelyet az ajándékozó az ajándékozás meg nem történte esetén saját maga részére biztosítani tudna, éppen az ajándékozás ténye és a megajándékozott magatartása folytán többé nem biztosítható. Alappal igényelheti az ajándékozó a felnőtt gyermekeivel való együttlakás helyett az önálló, anyagi lehetőségeihez képest általa fenntartható lakhatás lehetőségét is. Ez viszont az alperes részére történt ajándékozás folytán az alperes magatartása és álláspontja miatt a jelenleg is csak 47. életévében lévő felperes részére immár életfogytiglan megvalósíthatatlanná válik.

Ha egy szülő a gyermeke részére, minden külön kikötés vagy elvárás nélkül saját vagyona terhére jelentős értékű ajándékot juttat, úgy ez már önmagában is magában hordja azt a lényeges körülményre vonatkozó feltevést, hogy az ajándékozó és a megajándékozott között az ajándékozás időpontjában fennálló kapcsolat az ajándékozás megtörténte után nem fog lényegesen megváltozni, a megajándékozott gyermek az ajándékozó szülővel nem fogja a kapcsolatot tartósan és végleges jelleggel megszakítani, az ajándékozással részére biztosított jogot nem fogja az ajándékozó terhére érvényesíteni, az ajándékozásra méltatlanná nem válik (BH 1988/7/266.). A felperes által erre nézve felajánlott bizonyítást a másodfokú bíróság indokolatlanul mellőzte, nem volt tehát abban a helyzetben, hogy a per érdemében a Legfelsőbb Bíróság PK 76. sz. állásfoglalásának a szóhasználata szerinti "széles körű vizsgálódás" alapján döntsön.

A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.