ÍH 2017.92 A JOGSZABÁLYON ALAPULÓ SZERZŐDÉSKÖTÉSI KÖTELEZETTSÉG KÖVETELMÉNYEI

A jogszabályban meghatározott szerződéskötési kötelezettségnek kétségtelennek, egyértelműnek és közvetlennek kell lennie. Több jogszabályhely egybevetett értelmezése, analógia és közvetett kötelezettség alkalmazása útján szerződéskötési kötelezettség nem határozható meg [Ptk. 6:71. § (1) bekezdés, 6:256. § (2) bekezdés, a Vkszt. 2. § 27. pontja és 67. §-a].

A felperes 2014. január 2. napjától biztosítja N. nagyközségben a közműves ivóvíz ellátást, míg N., B., M., és K. települések esetében 2013. május 1. napjától kezdődően a szennyvízelvezetést. A felperes tevékenységét megelőzően N. ivóvíz ellátását az alperes, míg az említett négy település szennyvízelvezését a D. Víziközmű Üzemeltető Kft. végezte. A szennyvízelvezetés és tisztítás közüzemi szolgáltatásra a D. Víziközmű Üzemeltető Kft. "fa" felperes, valamint jelen per alperese között a szerződést a Székesfehérvári Törvényszék G.40.136/2009/76. szám alatti és a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.889/2012/14. szám alatti határozatával hozta létre, mivel ezen felek a szennyvízelvezetési-tisztítási szolgáltatás díjában nem tudtak megállapodni. A jogerős bírósági határozat alapján 2012. évtől kezdődően a köbméterenkénti díj 152 Ft + áfa összegű volt.

A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (a továbbiakban: MEKH) a felperes részére N. közműves ivóvízellátásra, illetve a négy település közműves szennyvízelvezetés és tisztítás szolgáltatására először a 415/2014. számú határozatával 2014. július 31. napjáig, majd a 2457/2014. számú határozatával 2016. december 31. napjáig adott ki működési engedélyt. Végül a 2016. december 19. napján kelt 2016/2608-22 szám alatti határozatával a felperes részére 2030. szeptember 17. napjáig adott ki működési engedélyt.

A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és -tisztítási Megvalósítási Programról szóló 25/2002. (II. 27.) Korm. rendelet 1. számú melléklete a D.-i szennyvízelvezetési agglomerációba tartozóként jelölte meg - más mellett - B., K., N. és M. településeket is.

A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, mint vízügyi hatóság a 2015. októberben kelt 35.700/9039-8/2015. számú határozatával adott ki a felperes részére 2020. október 31. napjáig vízjogi üzemeltetési engedélyt a négy település szennyvízelvezetési létesítményeinek üzemeltetésére. A határozat szerint a szennyvíz befogadója az alperes által üzemeltetett közműhálózat, majd a dunaújvárosi tisztítótelep. A hatóság a határozat indokolásában arra is kitért, hogy a szennyvízhálózat a dunaújvárosi hálózattal egy rendszerként épült ki, a létesítési engedélyek alapján a városi tisztítómű alkalmas a szennyvíz befogadására, tisztítására. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a felperes részére a 35.700/2225-6/2015. számú határozatával vízjogi üzemeltetési engedélyt adott ki N. ivóvíz ellátására. Az elsőfokú vízügyi hatósági határozatot (35.700/2225-6/2015. szám) az alperes fellebbezése folytán eljáró BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a 35.000/5496/3/2015. számú határozatával helybenhagyta. Az alperes közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresete alapján a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a K.27.241/2016/18. szám alatti ítéletével a jogerős közigazgatási határozatot hatályon kívül helyezte és az elsőfokú hatóságot újabb eljárás lefolytatására kötelezte. A közigazgatási bíróság ítélete indokolása szerint a megismételt eljárásban a vízügyi hatóságnak vizsgálnia kell, hogy a felperes milyen vízbázisból tud szolgáltatási kötelezettségének eleget tenni, ha ez csak az alperes közreműködése útján biztosítható, akkor átadás-átvételi szerződés létrejött-e közöttük, illetőleg a szerződés hiányának milyen jelentősége van a szolgáltatás ellátásának szempontjából. Az eljárás részbeni megismétlése során a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a 2017. február 13. napján kelt 35.700/205-9/2017. számú határozatával a felperes részére vízjogi üzemeltetési engedélyt adott ki N. település ivóvíz ellátását szolgáló vízi létesítmények fenntartására és üzemeltetésére. A határozat indokolása szerint N. község vízellátását szolgáló vízi létesítmények a d.-i városi rendszerhez való csatlakozással kerültek kiépítésre, N. vízellátása jelenleg máshonnan nem biztosítható. A perbeli felek között nem áll fenn a víziközműves kapcsolódó szolgáltatásra vonatkozó visszterhes szerződés, átadási szerződés. Az átadási szerződés megléte nem feltétele a vízjogi üzemeltetési engedély kiadásának.

A felperes keresetében N. község ivóvíz átadás-átvételi -; valamint N., B., M. és K. települések szennyvíz átadás-átvételi szerződése létrehozását kérte a Ptk. 6:71. § (1) bekezdése, valamint a víziközmű szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (Vkszt.) 2. § 27. pontja és 67. § (1) bekezdése alapján. Keresetében azzal érvelt, hogy N. ivóvíz ellátására és a négy település szennyvízelvezetésére az alperes által üzemeltetett víz- és szennyvízhálózattal szerves műszaki egység áll fenn. Álláspontja szerint az átadási szerződést a vízdíjra 94,6 Ft/m3 + áfa - míg a szennyvízre 152 Ft/m3 + áfa díjjal kell létrehozni.

Utóbb (2016. május 13-án) keresetét úgy módosította, hogy elsődlegesen annak megállapítását (Pp. 123. §) kérte, hogy a felek között ráutaló magatartással - szennyvíz esetén 2013. május 1. napjától, ivóvíz szolgáltatásra 2014. január 2. napjától - a szerződés létrejött. Másodlagosan a szerződés létrehozását a Ptk. 6:72. §-a alapján, arra hivatkozással kérte, hogy az alperes a gazdasági erőfölényével visszaélve indokolatlanul zárkózik el a szerződés létrehozásától. A felperes álláspontja szerint a Vkszt. 76. § (1) bekezdése, 77. § (1) bekezdése alapján a szolgáltató miniszteri árrendelet hiányában a 2013. január 31. napján jogszerűen alkalmazott díjat, jelen esetben szennyvíznél a 152 Ft + áfa/m3 -, míg ivóvíz esetében a 186,48 Ft + áfa/m3 díjat alkalmazhatja.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy a felek között szerződéskötési kötelezettség a Ptk. és a Vkszt. alapján nem áll fenn. A felperes engedélyesként N. ivóvíz ellátását elláthatja saját vízkészletből, avagy más szolgáltatóktól, így a DRV Zrt.-től, avagy a Fejérvíz Zrt.-től vásárolt vízzel. A szennyvízelvezetés, szállítás nemcsak az alpereshez kiépült hálózaton lehetséges, hanem szippantó autókkal is. Az utóbbi időszakban megnövekedett d.-i ivóvíz-szolgáltatási igény miatt N. részére a ivóvíz-szolgáltatást -; míg a pénzügyi-gazdasági feltételek romlása miatt a négy település részére a szennyvízelvezetést már nem tudja biztosítani.

Az elsőfokú bíróság a 2016. november 21. napján kelt 70/I. sorszám alatti végzésével a felperes megváltoztatott keresetét a Pp. 146/A. § (1), (6) bekezdései alapján elutasította.

Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletével a keresetet elutasította. Határozata indokolásában elsődlegesen azt vizsgálta, hogy a felperes keresetében megjelölt jogszabályi rendelkezések [Ptk. 6:71. § (1) bekezdés, 6:256. § (2) bekezdés, a Vkszt. 2. § 27. pontja és 67. §-a] alapján fennáll-e a felek között szerződéskötési kötelezettség. A törvényszék az említett jogszabályok értelmezése alapján arra a következtetésre jutott, hogy - világos, egyértelmű, szerződéskötési kötelezettség jogszabályi megfogalmazása hiányában - szerződéskötési kötelezettség nem áll fenn. Utalt a bíróság a Vkszt. 2015. június 24. napjától hatályos 67. § (1a) bekezdésére, amely szerint az átadási szerződés aláírt példányát tájékoztatásul meg kell küldeni az MEKH részére. Ebből következően - ugyan a törvény nem ír elő az átadási szerződésre írásbeli formát - az átadási szerződés írásba foglalása az engedélyes érdeke. Így a Vkszt. 67. § (1) bekezdésében meghatározott visszterhes átadási szerződés létrehozása csupán lehetőség az egymással műszakilag kapcsolatban álló közszolgáltatók számára, de nem kötelezettség. Ezt a jogszabályi értelmezést támasztotta alá az MEKH bíróság megkeresésére küldött közlésében is. Végül a bíróság kitért arra, hogy nem kétségesen a felperes által működtetett víz- és szennyvízhálózatok az alperes által üzemeltetett d.-i hálózatokhoz kapcsolódnak műszakilag. A műszakilag célszerű együttműködési lehetőségből azonban nem következik szerződéskötési kötelezettség. A műszaki kapcsolódás annak vizsgálatára alapot adhat, hogy az alperes a gazdasági erőfölényével visszaélve megalapozatlanul zárkózott-e el a szerződés megkötésétől. Jelen perben azonban ez nem volt vizsgálható, mivel a bíróság a felperes ilyen tárgyú megváltoztatott keresetét elutasította.