BH 2016.10.260 I. A hivatali visszaélés bűntette célzatos bűncselekmény, megvalósulásához nem szükséges, hogy a hivatalos személy jogellenes magatartása folytán ténylegesen bekövetkezzék a jogtalan előny vagy a jogtalan hátrány. Elegendő, hogy a cselekményt az elkövető ennek érdekében valósítsa meg [Btk. 305. § c) pont].

II. Amikor a hivatalos személy ugyanabban az ügyben szegi meg kötelességét többször is, és a célja az, hogy ugyanannak a személynek szerezzen előnyt vagy okozzon hátrányt, a részcselekmények egységet alkotnak. Amennyiben pedig különböző ügyekben szegi meg kötelességét, cselekményei halmazatot valósítanak meg akkor is, ha azt ugyanazon személy érdekében vagy sérelmére követi el, kivéve, ha a folytatólagosság törvényi feltételei fennállnak [Btk. 305. § c) pont, Btk. 6. § (2) bek.].

III. A folytatólagosság egységébe tartozó részcselekmények elbírálása csak egységes lehet; amennyiben a törvényi egységet alkotó részcselekmények valamelyikében a bíróság az elkövető büntetőjogi felelősségét nem állapítja meg, e cselekmény kapcsán nincs helye külön felmentő rendelkezésnek, az érintett részcselekményt a tényállásból kell kirekeszteni.

A lehetőség a harmadfokú eljárásra azonban a felmentő rendelkezés helytelen volta ellenére is adott, miután az a helyes rendelkezés mellett, azaz akkor is megnyílik, ha a tényállásból kirekesztett részcselekmények valamelyikében állapítja meg a másodfokú bíróság a terhelt büntetőjogi felelősségét akként, hogy azt a folytatólagosság egységébe illeszti [Btk. 6. § (2) bek., Be. 386. § (1) bek.].

[1] A II. r. vádlottat a törvényszék katonai tanácsa a 2015. február 4. napján meghozott ítéletével bűnösnek mondta ki felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében [Btk. 305. § c) pont], és mint visszaesőt tíz hónap szabadságvesztésre és két év közügyektől eltiltásra ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyben megszüntette a számára az S.-i Városi Bíróság ítéletével kiszabott szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadságot; ugyanakkor a vádlottat az ellene 3 rendbeli felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettének [Btk. 305. § c) pont] vádja alól felmentette.

[2] A kétirányú fellebbezések alapján eljáró ítélőtábla katonai tanácsa a 2015. szeptember 25. napján meghozott ítéletével a törvényszék katonai tanácsának ítéletét megváltoztatta, a II. r. vádlott cselekményét felbujtóként, folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés bűntettének minősítette, megállapította, hogy a vele szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozata börtön, egyebekben az elsőfokú ítéletet e vádlott tekintetében helybenhagyta.

[3] A másodfokú ítélet ellen a II. r. vádlott és védője terjesztett elő másodfellebbezést a vádlott felmentése érdekében; az ítélet az I. r. terhelttel szemben jogerőre emelkedett.

[4] A másodfellebbezést a Kúria felhívására a védő megindokolta, és abban arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok elmulasztották tisztázni: a rendőrtisztként szolgálatot teljesítő volt rendőr őrnagy I. r. terhelt miért tartott kapcsolatot a büntetett előéletű, börtönviselt II. r. vádlottal, miért segítette őt anyagilag és egyéb módon. Álláspontja szerint e körülményből, valamint a II. r. vádlott védekezéséből az következik, hogy a II. r. vádlott informátora volt a volt rendőr őrnagy I. r. terheltnek és több, a rendőrkapitányság állományába tartozó rendőrnek, ezt a körülményt azonban az első fokon eljárt katonai tanács nem vizsgálta, mert az ezzel kapcsolatos információk olyan minősített adatoknak tekintendők, amelyek tekintetében az ügy vádlottai a titoktartási kötelezettség alól nem kaptak felmentést, ezért e körben kihallgatásuk kizárt.

[5] A védő szerint akkor, ha kimutatható, hogy a II. r. vádlott az I. r. terhelt és a más büntetőügyben vádlottként szereplő B. P. T. rendőr főtörzszászlós informátora volt, akkor egyértelművé válik, hogy az I. r. terhelt a terhére rótt hivatali visszaélés bűntettét a védencétől kapott információért cserébe követte el, ezért a II. r. vádlott az I. r. terhelt által elkövetett hivatali visszaélés bűntettének nem lehetett felbujtója, mivel a bűncselekmény egyik eleme, a társadalomra veszélyesség hiányzik. Emellett álláspontja szerint védence nem volt tisztában azzal, hogy a kért adatok megszerzésére az I. r. terheltnek nem volt törvényes lehetősége, e tekintetben tévedésben volt, azaz nem követett el bűncselekményt.

[6] Emellett megítélése szerint az elsőfokú bíróság tévesen kötelezte a bűnügyi költség viselésére egyetemlegesen védencét.

[7] Mindezekre figyelemmel azt indítványozta, hogy a Kúria a II. r. vádlottat az ellene felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés bűntettének vádja alól bűncselekmény hiányában mentse fel.

[8] A Legfőbb Ügyészség a másodfellebbezéseket alaptalannak tartotta.

[9] Álláspontja szerint a törvényszék által megállapított és az ítélőtábla által kiegészített és helyesbített tényállás megalapozott, az eljárt bíróságok kellő indokát adták annak, hogy a II. r. vádlott védekezését miért nem fogadták el, ezért a tényállás támadása a harmadfokú eljárásban nem vezethet eredményre, és az eljárt bíróságok az irányadó tényállás alapján helyesen következtettek mind a másodfellebbezéssel nem érintett I. r. terhelt, mind pedig a II. r. vádlott bűnösségére; az ítélőtábla által folytatólagosan elkövetettként értékelt cselekmény minősítése is törvényes, mivel a vádlottak valamennyi, egymáshoz közeli időpontban elkövetett cselekményüket a II. r. vádlott számára jogtalan előny biztosítása céljából valósították meg. Törvényesnek tartotta a II. r. vádlottal szemben kiszabott büntetést is.

[10] Ezért arra tett indítványt, hogy a Kúria a másodfokú ítéletet a II. r. vádlottal szemben hagyja helyben.

[11] A Be. 386. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel a másodfellebbezés joghatályos, a harmadfokú eljárás a II. r. vádlott tekintetében megnyílt, ezért a Kúria a Be. 391. § (1) bekezdése alapján az ügyben nyilvános ülést tűzött ki.

[12] A nyilvános ülésen a védő a másodfellebbezést, a legfőbb ügyész képviselője a Legfőbb Ügyészség indítványát változatlanul fenntartotta, a II. r. vádlott pedig csatlakozott a védője által előadottakhoz.

[13] A Kúria az első- és másodfokú ítéletet az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül.

[14] Ennek során megállapította, hogy mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság maradéktalanul betartotta az eljárási törvény rendelkezéseit.

[15] A másodfokon eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást az iratok alapján kis részben kiegészítette, illetve helyesbítette, és ezzel az eljárásában irányadónak tekintette.

[16] A Be. 388. § (1) és (2) bekezdése szerint a harmadfokú eljárásban nincs helye bizonyításnak; a harmadfokú bíróság a határozatát arra a tényállásra alapítja, amelynek alapján a másodfokú bíróság a megtámadott ítéletét meghozta, kivéve, ha ez a tényállás megalapozatlan.

[17] A Kúria azonban a másodfokú bíróság által kiegészített, illetve helyesbített tényállást teljes egészében megalapozottnak találta, az iratellenes megállapítást, téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, ekként a Be. 388. § (1) bekezdésére figyelemmel a harmadfokú eljárásban irányadó.