62011FJ0046[1]

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (második tanács), 2013. július 11. Marie Tzirani kontra Európai Bizottság. Közszolgálat - Lelki zaklatás - A zaklatás fogalma - Segítségnyújtás iránti kérelem - Lelki zaklatással kapcsolatban állított tényekre vonatkozó közigazgatási vizsgálat - A közigazgatási vizsgálat intézkedés nélküli lezárásáról szóló határozat - A közigazgatási vizsgálat lefolytatásának ésszerű határideje - A közigazgatási vizsgálatot lezáró határozat indokolásának kötelezettsége - Terjedelem. F-46/11. sz. ügy.

AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (második tanács)

2013. július 11. ( *1 )

"Közszolgálat - Lelki zaklatás - A zaklatás fogalma - Segítségnyújtás iránti kérelem - Lelki zaklatással kapcsolatban állított tényekre vonatkozó közigazgatási vizsgálat - A közigazgatási vizsgálat intézkedés nélküli lezárásáról szóló határozat - A közigazgatási vizsgálat lefolytatásának ésszerű határideje - A közigazgatási vizsgálatot lezáró határozat indokolásának kötelezettsége - Terjedelem"

A F-46/11. sz. ügyben,

az EAK-Szerződésre annak 106a. cikke alapján alkalmazandó EUMSZ 270. cikk alapján

Marie Tzirani, az Európai Bizottság egykori tisztviselője (lakóhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik kezdetben: É. Boigelot és S. Woog, később: É. Boigelot ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: V. Joris és P. Pecho, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: B. Wägenbaur ügyvéd, később: V. Joris, meghatalmazotti minőségben, segítője: B. Wägenbaur ügyvéd)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: M. I. Rofes i Pujol elnök, I. Boruta és K. Bradley (előadó) bírák,

hivatalvezető: X. Lopez Bancalari tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. szeptember 6-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2011. április 14-én érkezett keresetlevéllel a felperes azt kérte egyrészt, hogy a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg az Európai Bizottság azon határozatát, amelyben az a felperes segítségnyújtás iránti kérelmét további intézkedés nélkül irattárba helyezte, másrészt kötelezze a Bizottságot az állítólagosan elszenvedett kár megtérítésére.

Jogi háttér

2 Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke az alábbiakat mondja ki: "(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az Unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. (2) Ez a jog magában foglalja: [...] [...]"

- c) az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják.

3 Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 1d. cikkének (1) bekezdése következőképpen fogalmaz:

"(1) E személyzeti szabályzat alkalmazásában tilos bármilyen, nemen, fajon, bőrszínen, etnikai vagy társadalmi származáson, genetikai tulajdonságokon, nyelven, valláson vagy meggyőződésen, politikai vagy más nézeteken, nemzeti kisebbséghez tartozáson, tulajdonon, születésen, fogyatékosságon, koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés.

[...]"

4 A személyzeti szabályzat 12a. cikke (3) bekezdésének szövege a következő:

"»Pszichológiai [helyesen: lelki] zaklatás«: bármely olyan helytelen magatartás, amely egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen előfordul, és olyan fizikai magatartást, szóbeli vagy írott nyelvhasználatot, gesztusokat vagy más cselekvéseket tartalmaz, amelyek szándékosak, és alkalmasak arra, hogy bármely másik személy személyiségét, méltóságát, fizikai vagy pszichológiai integritását [helyesen: testi vagy lelki épségét] aláássák."

5 A személyzeti szabályzat 24. cikke értelmében:

"Az Unió segítséget nyújt minden tisztviselőnek, különösen olyan személy elleni eljárásban, aki a tisztviselő vagy családtagjai sérelmére, a tisztviselő beosztása vagy feladatainak ellátása miatt fenyegetést, becsületsértést, rágalmazást, illetve bármely személy vagy vagyon elleni támadást követett el.

Az Unió egyetemlegesen megtéríti a tisztviselőnek az ilyen esetben elszenvedett kárt, amennyiben azt nem a tisztviselő szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása okozta és az elkövetőtől nem tudott kártérítést kapni."

6 A személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése szerint:

"Az e személyzeti szabályzat alapján egy meghatározott személyre vonatkozóan hozott minden határozatot írásban haladéktalanul közölni kell az érintett tisztviselővel. A tisztviselőt hátrányosan érintő minden határozatnak tartalmaznia kell az alapjául szolgáló indokokat."

7 A személyzeti szabályzat fegyelmi eljárásokról szóló IX. melléklete 2. cikkének (2) bekezdése értelmében:

"A kinevezésre jogosult hatóság a vizsgálat lezárásakor tájékoztatja az érintett személyt, és közli vele a vizsgálati jelentés következtetéseit, valamint - kérésre, és a harmadik felek jogos érdekeinek védelmére is figyelemmel - az ellene felhozott állításokhoz közvetlenül kapcsolódó dokumentumokat."

A jogvita alapját képező tényállás

8 A felperes 1977-ben lépett a Bizottság szolgálatába, 1991. július 1-jétől a IX. "Személyzet és igazgatás" Főigazgatóságra osztották be, amely azóta "Személyzeti és Biztonsági" Főigazgatóság (a továbbiakban: Személyzeti Főigazgatóság) lett.

9 2003-ban a felperes a Személyzeti Főigazgatóság B. igazgatósága (Személyzeti szabályzat: politika, kezelés és tanácsadás) (a továbbiakban: B igazgatóság) igazgatói állására, valamint ugyanezen főigazgatóság Szociálpolitika, luxemburgi személyzet, egészségügy, higiénia C Igazgatóságának (a továbbiakban: C igazgatóság) igazgatói állására pályázott. A felperest mindkét esetben felvették az előválogatott jelöltek listájára, de az adminisztráció választása más pályázókra esett, vagyis B igazgatóság esetében A-ra és a C igazgatóság esetén B-re.

10 A felperes által A és B kinevezése ellen indított keresetei nyomán az Elsőfokú Bíróság a T-45/04. sz. Tzirani kontra Bizottság és a T-88/04. sz., Tzirani kontra Bizottság ügyben 2006. július 4-én hozott két ítéletében e kinevezéseket megsemmisítette. Ezt követően a felperes vitatta a T-45/04. sz. ítélet végrehajtását az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott keresetében, amely a Közszolgálati Törvényszék F-46/07. sz., Tzirani kontra Bizottság ügyben 2008. október 22-én hozott ítéletét eredményezte, amellyel a Közszolgálati Törvényszék megsemmisítette az A-nak a B igazgatóság igazgatói állásába történő kinevezéséről szóló új határozatot, és a Bizottságot a felperes részére fizetendő kártérítésre kötelezte.

11 2003. január 1-jén a felperest az Egyéni Jogosultságokat Kezelő és Kifizető Hivatalhoz (PMO) osztották be egységvezetőként. 2004. október 1-jén C-t nevezték ki a PMO megbízott igazgatójának, majd 2005. február 16-ától a PMO igazgatójának.

12 A felperes felettesének - C-nek - címzett 2005. május 25-i és 2006. február 17-i e-mail üzeneteiben felrótta neki, hogy magatartása alkalmas volt lelki zaklatás megvalósítására.

13 A felperes 2007. december 5-én a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti segítségnyújtás iránti kérelmet (a továbbiakban: 2007. december 5-i kérelem vagy segítségnyújtás iránti kérelem) terjesztett elő. Arról számolt be, hogy lelki zaklatás áldozatává vált, és kérte a Bizottságot, hogy indítson közigazgatási vizsgálatot e tényállás kivizsgálása érdekében és foganatosítson intézkedéseket e helyzet orvoslása érdekében. Egyebekben a felperes kifejezte azon óhaját, hogy a segítségnyújtás iránti kérelmét a Bizottságnak a Személyzeti Főigazgatóságtól - ahol a felperes dolgozott - eltérő szervezeti egysége kezelje.

14 A Bizottság főtitkára 2007. december 18-i e-mail üzenetében arról tájékoztatta a felperest, hogy a segítségnyújtás iránti kérelmét a Bizottság Vizsgálati és Fegyelmi Hivatala (IDOC) fogja kezelni.

15 2008. február 7-én a felperes a munkahelyén balesetet szenvedett, amelynek következtében tartós betegállományba került. 2009 februárjában a felperest nyugdíjazták, anélkül hogy előtte ismét munkába állt volna.

16 A felperes az IDOC-nak címzett 2008. június 6-i elektronikus levelében a segítségnyújtás iránti kérelme kivizsgálásának előrehaladásával kapcsolatban érdeklődött. A felperest a vizsgálat vezetésével megbízott alkalmazott (a továbbiakban: vizsgáló) 2008. június 9-i feljegyzésével tájékoztatta a Bizottság főtitkárának a közigazgatási vizsgálat megindításáról szóló határozatáról. A vizsgáló ugyanezen feljegyzésben tájékoztatást adott arról, hogy a vizsgálatot az IDOC technikai segítségével fogja lefolytatni. A vizsgáló e tekintetben kifejtette, hogy a Bizottság főtitkára úgy határozott, hogy e vizsgálat lefolytatásával az IDOC-n kívüli személyt bíz meg a valódi, illetve látszólagos érdekellentétek elkerülésének érdekében. A vizsgáló végül tájékoztatta a felperest, hogy "az elkövetkezendő napokban" felveszik vele a kapcsolatot egy találkozó megbeszélése céljából, hogy kifejthesse az állításait.

17 A vizsgáló 2008. november 7-i elektronikus levelében elnézést kért a felperestől a vizsgálati eljárás késedelmes megindítása miatt.

18 A felperes 2008. november 21-én, majd 2009. március 5-én arra panaszkodott, hogy semmilyen hírt nem kapott az ügyét illetően, és tájékoztatást kért a vizsgálótól az ügyének előrehaladásáról. A vizsgáló 2009. március 6-án elnézést kért a "megbeszélt eljárás megkezdésének" késedelméért.

19 A vizsgáló 2009. március 9-én felkérte a felperest, hogy a közigazgatási vizsgálat keretében tegyen tanúvallomást arról, amit 2009. március 19-én csinált.

20 2009. június 30-án, a felperes ismételten írásban kért tájékoztatást a vizsgálótól aktáját illetően, és egy második találkozót kezdeményezett annak érdekében, hogy új bizonyítékot mutasson be számára. Másnap a vizsgáló elektronikus levelet küldött a felperesnek, amelyben az "elhúzódó vizsgálatért személyes" felelősséget vállalt, és elismerte, hogy "erőfeszítés[ei] ellenére" nem tudta "párhuzamosan és olyan gyorsasággal" kezelni a vizsgálati aktát és az aktuális feladataihoz kapcsolódó ügyiratokat úgy, "ahogy [ő] szeret[te volna]".

21 A felperes által kezdeményezett találkozóra 2009. szeptember 29-én került sor.

22 2009. november 8-án a felperes azzal a kéréssel fordult a vizsgálóhoz, hogy betekintést kérjen az azon meghallgatásokról készült beszámolókba, amelyekre a közigazgatási vizsgálat keretében került sor. Mivel semmilyen választ nem kapott, 2009. november 25-én megismételte e kérést.

23 A vizsgáló 2009. november 27-i elektronikus levelében a közigazgatási vizsgálat bizalmas jellegének és a személyes adatok titkosságának védelmére hivatkozva elutasította a meghallgatások beszámolóiba való betekintés iránti kérelmet.

24 2009. december 1-je és 4. között, majd 2010. január 22-én a felperes az IDOC személyzeti állományának egyik tagjával együtt áttekintette a segítségnyújtás iránti kérelméhez fűzött mellékleteket.

25 2010. február 14-én a felperes új iratot küldött a vizsgálónak.

26 2010. február 19-én a felperes panasszal fordult az Európai Ombudsmanhoz a vizsgálat időtartama miatt.

27 2010. április 23-án a vizsgáló elkészítette a vizsgálatot lezáró jelentést és a Bizottság főtitkárának arra tett javaslatot, hogy intézkedés nélkül helyezze irattárba a felperes segítségnyújtás iránti kérelme nyomán indított vizsgálat ügyét.

28 Az aktából kitűnik, hogy a Bizottság által 2010. július 15-én az Ombudman elé terjesztett észrevételei keretében a felperest tájékoztatták a vizsgálatot lezáró jelentés elkészültéről, valamint a vizsgáló következtetéseiről.

29 2010. augusztus 10-én a felperes megkapta a Bizottság főtitkárának 2010. június 7-én kelt határozatát a segítségnyújtás iránti kérelem intézkedés nélküli irattárba helyzéséről (a továbbiakban: vitatott határozat vagy 2010. június 7-i határozat). A vitatott határozathoz nem csatolták a vizsgálatot lezáró jelentést, amelyen a határozat alapult.

30 A felperes jogi képviselője 2010. augusztus 25-i levelében felrótta a Bizottságnak, hogy a 2010. június 7-i határozatot a felperes csak két hónappal és három nappal annak meghozatala után kapta meg, nem ajánlott küldeményként, és anélkül, hogy - ellentétben a felperes által segítségnyújtás iránti kérelmében kinyilvánított kifejezett kéréssel - annak másolatát egyáltalán elküldtek volna számára.

31 2010. szeptember 7-én a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján a felperes panaszt nyújtott be a vitatott határozat ellen.

32 2010. szeptember 15-én a Bizottság azt a választ adta a felperes jogi képviselőjének, hogy a 2010. június 7-i határozatot "közigazgatási hiba" folytán nem küldték meg a felperesnek, és a "kereset benyújtására" nyitva álló határidő számításánál irányadó időpont 2010. augusztus 10.

33 A felperes jogi képviselője által 2010. október 14-én levélben közölt kérdés nyomán a Bizottság megerősítette, hogy a 2010. szeptember 15-i levélben szereplő "kereset" kifejezés "fogalmazási hiba", továbbá a panaszt 2010. szeptember 7-én nyilvántartásba vették, és ezen időpont "irányadó" a panaszra "adandó válasz határidejének számításnál".

34 A panaszt a 2010. december 20-i határozattal elutasították, melyet a felperessel 2011. január 4-én közöltek.

A felek kérelmei és az eljárás

35 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

- rendelje el, hogy a Bizottság mutassa be a közigazgatási vizsgálat aktáját, különösen a vizsgálatot lezáró jelentést és az ahhoz kapcsolódó iratokat, valamint az azon meghallgatásokról készült beszámolókat, amelyekre a közigazgatási vizsgálat keretében került sor;

- semmisítse meg a vitatott határozatot;

- kötelezze a Bizottságot a felperest ért nem vagyoni kár megtérítéseként 10000 euró megfizetésére, fenntartva ezen összeg eljárás során való felemelésének lehetőségét, valamint a pert megelőző eljárás során felmerült költségek megtérítésére;

- a Bizottságot kötelezze az összes költség viselésére.

36 A Bizottság azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék:

- a keresetet teljes egészében mint megalapozatlant utasítsa el;

- a felperest kötelezze a költségek viselésére.

37 A Közszolgálati Törvényszék Hivatala 2012. január 31-i levelében felhívta a Bizottságot, hogy mutassa be a vizsgálatot lezáró jelentést és rámutatott, hogy bizalmasan kezelendő változatot is megküldhet. A Bizottság 2012. február 16-án nyújtotta be a Hivatalnak az említett jelentést anélkül, hogy annak bizalmas kezelését kérte volna.

38 A felperes 2012. március 27-i levelében jelezte a Közszolgálati Törvényszéknek, hogy a Bizottság által megküldött vizsgálatot lezáró jelentés nem tartalmazta azon mellékleteket, amelyek beszámoltak az elvégzett vizsgálati tevékenységekről, valamint a tanúk és az érintett személyek meghallgatásáról, és felkérte a Közszolgálati Törvényszéket, hogy hívja fel a Bizottságot arra, hogy küldje meg számára azokat. A Hivatal 2012. július 12-i levelével tájékoztatta a feleket a Közszolgálati Törvényszék azon határozatáról, hogy nem ad helyt e kérelemnek.

39 A Közszolgálati Törvényszék azon javaslata a felek számára, hogy a jogvitát peren kívüli egyességgel rendezzék, nem járt sikerrel.

A jogkérdésről

A - Azon kereseti kérelmekről, amelyek a Bizottság arra való kötelezésére irányulnak, hogy mutassa be a közigazgatási vizsgálat aktáját

40 A felperes azt kéri, hogy a Közszolgálati Törvényszék pervezető intézkedésként rendelje el, hogy a Bizottság mutassa be a közigazgatási vizsgálat aktáját, különösen a vizsgálatot lezáró jelentést és az ahhoz kapcsolódó iratokat, valamint az azon meghallgatásokról készült beszámolókat, amelyekre a közigazgatási vizsgálat keretében került sor.

41 A Közszolgálati Törvényszék úgy véli, hogy lelki zaklatás miatti panasz esetén a felvett tanúvallomások bizalmas jellegét még a peres eljárásban is biztosítani kell - kivéve, ha különleges körülmények állnak fenn -, mivel ha a peres szakaszban e bizalmas jelleget esetleg feloldják, az akadályát képezheti az olyan semleges és objektív vizsgálat lefolytatásának, amelynek során a személyzeti állomány tanúvallomás tételére felhívott tagjai vonakodás nélkül együttműködnek (a Közszolgálati Törvényszék F-43/10. sz., Cerafogli kontra EKB ügyben 2012. december 12-én hozott ítéletének 222. pontja, az ítélettel szemben T-114/13. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt). Márpedig a felperes nem hozott fel elegendő bizonyítékot annak igazolására, hogy a jelen esetben a Közszolgálati Törvényszék ne tegye meg ezen óvintézkedést.

42 A fentiekre és azon tényre tekintettel, hogy a pervezető intézkedések keretében a Bizottság mellékletek nélkül mutatta be a felperesnek átadott, vizsgálatot lezáró jelentést, továbbá tekintve, hogy a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a periratok, a felek által a pervezető intézkedésekre és a tárgyalás során feltett kérdésekre adott válaszok alapján mindenképpen kellően tájékozódott, a vizsgálatot lezáró jelentés mellékleteit illetően a fent említett kereseti kérelmeket el kell utasítani.

B - A vitatott határozat megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmekről

43 A felperes a vitatott határozat megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmeinek alátámasztására a nyilvánvaló mérlegelési hibára, a téves jogalkalmazásra, a személyzeti szabályzat 1d. pontjának megsértésére, a segítségnyújtási kötelezettség megsértésére, a gondoskodási kötelezettség és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére, végül az indokolási kötelezettség megsértésére alapított öt jogalapra hivatkozik.

1. A nyilvánvaló értékelési hibára és a téves jogalkalmazásra alapított jogalapról

a) A felek érvei

44 A felperes álláspontja szerint a vitatott határozat nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz annyiban, amennyiben a Bizottság főtitkára kinevezésre jogosult hatóságként eljárva azt állapította meg, hogy a felperes által a feletteseinek és a munkatársainak felrótt magatartás nem minősül lelki zaklatásnak, és ennek következményeként a segítségnyújtás iránti kérelmet további intézkedés nélkül irattárba helyezte. Egyébként a felperes úgy véli, hogy a Bizottság megsértette a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdését, mivel a lelki zaklatás fennállását olyan feltételektől tette függővé, amelyeket e rendelkezés nem tartalmaz.

45 A felperes szerint ugyanis minden feltétel adott a lelki zaklatás megállapításához. Először is arra mutat rá, hogy a felrótt magatartások szándékos, tartós és ismétlődő jellegűek. Másodszor azt állítja, hogy egészségi állapota jelentősen romlott és különösen 2006-tól kezdődően depressziótól szenvedett a lelki zaklatás miatt. Harmadszor felrója a Bizottságnak, hogy a panaszt elutasító határozatban arra a következtetésre jut, hogy "a segítségnyújtás iránti kérelem nyomán lefolytatott közigazgatási vizsgálat [...] nem tudta megállapítani, [...] hogy a [felperes] hátrányosan megkülönböztető és megalázó bánásmódban részesült", jóllehet, egy ilyen feltétel nem szerepel a lelki zaklatásnak a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése szerinti fogalommeghatározásában, amely nem követeli meg a zaklatásnak minősített magatartás hátrányosan megkülönböztető jellegének bizonyítását.

46 Az 1999 és 2004. szeptember 30. közötti időszakban, vagyis az azelőtt keletkezett tényeket illetően, mielőtt C betöltötte a PMO igazgatói munkakörét, a felperes azt állítja, hogy folyamatosan negatív hozzáállásnak és megalapozatlan kritikának volt kitéve felettesei, valamint egyes munkatársai részéről, akik lehetséges vetélytársat láttak benne a felelős tisztségek betöltése kapcsán, jóllehet sem a teljesítménye, sem a munkavégzés során tanúsított hozzáállása nem változott. E negatív hozzáállás bizonyítéka az osztályzatainak romlása, a nyugdíjjogosultságainak csökkenése nélküli korkedvezményes nyugdíjazására vonatkozó javaslat (a továbbiakban: távozására vonatkozó javaslat) amelyet megalázónak tart, valamint az a tény, hogy bizonyos problémás ügyekben módszeresen figyelmen kívül hagyták az általa javasolt megoldásokat. A felperes szerint e magatartások nem csupán a feletteseivel és kollégái egy részével szembeni nézetkülönbségei körébe tartoztak, hanem lelki zaklatást valósítottak meg.

47 A 2004. október 1-jétől - azaz azon időponttól, amikor C a PMO vezetőjévé vált - 2007. december 5-ig - azaz azon időpontig, amikor a felperes benyújtotta a segítségnyújtás iránti kérelmét - terjedő időszakra vonatkozóan a felperes azt rótta fel igazgatójának, vagyis C-nek, hogy módszeresen és ismétlődően távol tartotta a szakterületébe tartozó kérdésekkel foglalkozó munkacsoportoktól és értekezletektől, megtagadta tőle a fontos információkhoz való hozzáférést, megtagadta tőle az általa elvégzendő feladatokhoz szükséges emberi erőforrás rendelkezésre bocsátását, továbbá megkérdőjelezte a képességeit a másolatban több más tisztviselőnek, illetve alkalmazottnak megküldött e-mailekben.

48 Egyébiránt a felperes azt állítja, hogy a vitatott határozat hibásan alkalmazza a jogot annyiban, amennyiben kizárja a lelki zaklatás fennállását arra hivatkozva, hogy "a vizsgálat bebizonyította azt is, hogy [C] szándéka nem volt ártó [az ő] irányában és [C] vezetői stílusa nem kifejezetten ellene irányult".

49 A Bizottság először is azt kéri a Közszolgálati Törvényszéktől, hogy az eljárási szabályzat 35. cikke (1) bekezdésének e) pontja alapján a jelen jogalapot mint elfogadhatatlant utasítsa el azon tényből kifolyólag, hogy a felperes, miután keresetében azt állította, hogy fennállnak a személyzeti szabályzat 12a. cikke (3) bekezdésének feltételei, csupán a keresetlevél mellékleteire való utalásra szorítkozott.

50 Az ügy érdemét tekintve a Bizottság úgy véli, hogy a lelki zaklatás megállapításának egyik szükséges feltétele sem áll fenn. Ugyanis egyrészt a felperes által felhozott egyik bizonyíték sem támasztja alá a lelki zaklatás fennállását, másrészt a felperes nem bizonyította, hogy testi és lelki épsége sérelmet szenvedett volna.

b) A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

51 A Közszolgálati Törvényszék előzetesen megállapítja, hogy a kereset összefoglaló, összefüggő és érthető módon ismerteti a jelen jogalap alátámasztására felhozott ténybeli és jogi érveket, valamint pontosan megjelöli az általa a különböző mellékletekre való utalással bemutatott érveket alátámasztó bizonyítékokat. Ebből az következik, hogy a jelen jogalap tekintetében a kereset megfelel az eljárási szabályzat 35. cikke (1) bekezdése e) pontjának, és így el kell utasítani a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást.

52 Az ügy érdemét tekintve a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése szerint a vélelmezett zaklató ártó szándéka a lelki zaklatás megállapításához egyáltalán nem szükséges elem (a Közszolgálati Törvényszék F-52/05. sz., Q kontra Bizottság ügyben 2008. december 9-én hozott ítéletének 133. pontja, amely ítéletet e tekintetben nem helyezett hatályon kívül az Európai Unió Törvényszékének T-80/09. P. sz., Bizottság kontra Q ügyben 2011. július 12-én hozott ítélete, valamint az F-124/10. sz., Labiri kontra CESE ügyben 2013. február 26-án hozott ítélet 65. pontja).

53 A személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése ugyanis "helytelen magatartásként" határozza meg a lelki zaklatást, amelynek megállapítása két feltétel együttes teljesülését igényli. Az első feltétel olyan magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések létére vonatkozik, amelyek "egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen" fordulnak elő, és amelyek "szándékosak". Az elsőtől az "és" kötőszóval elkülönített második feltétel arra vonatkozik, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések alkalmasak legyenek arra, hogy bármely "másik személy személyiségét, méltóságát, fizikai vagy pszichológiai integritását [helyesen: testi vagy lelki épségét] aláássák" (a fent hivatkozott Q kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 134. pontja és a fent hivatkozott Labiri kontra CESE ügyben hozott ítélet 66. pontja).

54 Azon tényből, hogy a "szándékos" jelző az első feltételhez kapcsolódik, nem pedig a másodikhoz, két következtetést lehet levonni. Egyrészt a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdésében szereplő magatartásoknak, szóbeli vagy írott nyelvhasználatnak, gesztusoknak vagy más cselekvéseknek kell szándékosnak lenniük, ami kizárja e rendelkezés alkalmazási köréből a véletlen cselekvéseket. Másrészt pedig nem szükséges, hogy e magatartás, szóbeli vagy írott nyelvhasználat, gesztusok vagy más cselekvések azzal a szándékkal valósuljanak meg, hogy más személy személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák. Másként fogalmazva a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy a zaklatónak szándékában állt volna cselekvéseivel az áldozatot lejáratni, vagy annak munkakörülményeit szándékosan rontani. Elegendő az is, hogy szándékosan megvalósított cselekvései objektíve ilyen következményekkel járnak (a fent hivatkozott Q kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 135. pontja és a fent hivatkozott Labiri kontra CESE ügyben hozott ítélet 67. pontja).

55 Hozzá kell tenni, hogy a személyzeti szabályzat 12a. cikke (3) bekezdésének ellentétes értelmezése teljesen megfosztaná e rendelkezést a hatékony érvényesüléstől, mivel nehéz bizonyítani a lelki zaklatás elkövetőjének ártó szándékát. Ugyanis noha esetenként az ilyen szándék természetes módon levezethető a zaklató magatartásából, hangsúlyozni kell, hogy az ilyen helyzetek ritkák, és az esetek többségében a feltételezett zaklató tartózkodik minden olyan magatartástól, amely az áldozat lejáratására vagy munkakörülményei rontására irányuló szándékára utalhat (a fent hivatkozott Q kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 136. pontja és a fent hivatkozott Labiri kontra CESE ügyben hozott ítélet 68. pontja).

56 A Közszolgálati Törvényszék az F-42/10. sz., Skareby kontra Bizottság ügyben 2012. május 16-án hozott ítéletében kifejtette, hogy a zaklatásnak minősítés attól a feltételtől függ, hogy objektíve is annak tekinthető-e a kellő mértékben, abban az értelemben, hogy egy pártatlan, ésszerűen gondolkodó, átlagos érzékenységű és ugyanilyen helyzetben lévő szemlélő is túlzottnak és kifogásolhatónak tekintené (a fent hivatkozott Skareby kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja).

57 A jelen ügyben először is meg kell vizsgálni, hogy a kinevezésre jogosult hatóság, akinek feladata döntést hozni a panasz ügyében, tévesen alkalmazta-e a jogot, amikor a panaszt elutasító határozatban kizárta a lelki zaklatást, mivel a felperes nem részesült hátrányosan megkülönböztető bánásmódban. E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében ha a panaszt elutasító kifejezett határozat az adminisztráció által az eredeti határozatba foglalt indokokra vonatkozó fontos kiegészítő információkat tartalmaz, az adminisztráció indokai konkrét meghatározásának az említett két határozat egymásra tekintettel történő értelmezéséből kell következnie (a fent hivatkozott Skareby kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58 Erre tekintettel a panaszt elutasító határozatból kitűnik, hogy a Bizottság a hátrányos megkülönböztetést nem tekintette olyan feltételnek, amelytől a zaklatás megvalósulásának elismerése függ. Ugyanis a kinevezésre jogosult hatóság, akinek feladata döntést hozni a panasz ügyében, a felperes különböző sérelmeire válaszul csupán annak hangsúlyozására szorítkozott, hogy a vizsgálatot lezáró jelentésből kitűnik egyrészt, hogy C a felperes által neki felrótt magatartást nem csak a felperessel szemben tanúsította, hanem ez az eljárás az állománnyal szembeni általános vezetési stílusába tartozott, másrészt egyedül a felperes érzékelte e magatartást lelki zaklatásként és az a puszta tény, hogy nem ért egyet ezzel az állománnyal szembeni vezetési stílussal még nem elegendő e magatartás lelki zaklatásként való minősítéséhez.

59 A téves jogalkalmazásra vonatkozó kifogást tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

60 Ezután a fent felidézett elvek fényében meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett-e, amikor úgy határozott, hogy nem minősülnek lelki zaklatásnak azon magatartások, amelyekre a felperes panaszkodik. E célból a Közszolgálati Törvényszék szükségesnek ítéli a felperes által az 1999 és 2004. szeptember 30. közötti időszakra (a továbbiakban: első időszak), illetve a 2004. szeptember 30. utáni időszakra (a továbbiakban: második időszak) vonatkozó kifogások elkülönített kezelését.

Az első időszakra vonatkozó kifogásokról

61 Először is a felperes azt állítja, hogy az állítólagos vezetői gyengeségeivel kapcsolatban keringő kedvezőtlen híresztelések vezettek ahhoz, hogy az 1999-2002-es időszakra vonatkozó értékelő jelentései romlottak a korábbi értékeléseihez képest és más kollégaihoz képest rosszabb értékelést kapott. Egyebekben arra panaszkodik, hogy az egységvezetőknek adott osztályzatokat összehasonlító táblázatot kiosztották a vezetői értekezleten. A felperes szerint, tekintve, hogy az említett táblázatokban a legrosszabb teljesítményt nyújtó egységvezetőként tűnt fel, a táblázatok ilyen módon történő kiosztása az ő háttérbe szorítására és elszigetelésére irányult.

62 A felperes értékelő jelentéseivel kapcsolatban a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az értékelő jelentésben található akár negatív osztályzatokat vagy értékeléseket sem lehet arra vonatkozó bizonyítéknak tekinteni, hogy a jelentés lelki zaklatás céljából készült (a Közszolgálati Törvényszék F-15/07. sz., K kontra Parlament ügyben 2008. december 2-án hozott ítéletének 39. pontja).

63 A jelen ügyben a felperes semmilyen érvet nem hoz fel annak alátámasztására, hogy a munkájának minőségét igazságtalanul értékelték, és egyébként az ügy iratanyagából sem tűnik ki, hogy a vitatott értékelő jelentésekkel szemben panaszt nyújtott volna be. Ráadásul az a puszta tény, hogy a felperes bizonyos munkatársaihoz képest rosszabb értékelést kapott, még akkor sem tekinthető a lelki zaklatás bizonyítékának, ha az igaznak is bizonyul.

64 Egyébként ami konkrétabban az 1999. július 1-je és 2001. június 30. közötti időszakra vonatkozó értékelő jelentést illeti, az egy "kivételes" és kilenc "magas szintű" értékelést tartalmazott, és ezáltal nem rosszabb az azt megelőző időszakra vonatkozó értékelő jelentésnél, amely nyolc "magas szintű" és egy "átlagos" értékelést tartalmazott, így a felperesnek a romló értékelésére alapozott érvelése nem megalapozott. A 2001. július 1-je és 2002. december 31. közötti időszakra vonatkozó értékelő jelentés tekintetében az a puszta tény, hogy a felperes az elérhető 20 érdempontból 13-at kapott, önmagában még nem bizonyítja a zaklatást, tekintve, hogy a felperes által kapott érdempontok száma folyamatosan emelkedett az ezt követő években. A felperes így 2003-ban 14,5, 2004-ben 16, valamint 2005-ben és 2006-ban egyaránt 16,5 pontot kapott.

65 Az egységvezetők által kapott osztályzatokra vonatkozó információknak a vezetői értekezleten való kiosztását illetően az aktából kitűnik, hogy maga C fordult a PMO egyik egységvezetőjéhez 2005. április 6-i elektronikus levelében, melyet másolatban a felperesnek is megküldött, és az ilyen információk kiosztását "szükségtelennek és nem megfelelőnek" nevezte. Feltéve, hogy az ilyen információk kiosztása a felperes személyiségének, méltóságának vagy lelki épségének aláásásával járhat, a felperes csak két, 1999 és 2007 között megtörtént ilyen jellegű esetet jelölt meg, és nem bizonyította, hogy e magatartás egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen előfordult volna.

66 Másodszor a felperes lelki zaklatásnak minősíti a 2003. évre vonatkozó értékelő jelentése kapcsán folytatott beszélgetés kapcsán a főigazgatója által a távozására vonatkozóan tett javaslatot, valamint azt a javaslatot is, hogy a B igazgatóság új igazgatójának jogi képviselője legyen, akinek igazgatói kinevezését az uniós bíróság előtt támadta meg.

67 A Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a jelen ügy vonatkozásában az ilyen javaslatok nem valósítják meg a lelki zaklatás tényállását.

68 A távozására vonatkozó javaslatot illetően a vizsgálatot lezáró jelentésből kitűnik, hogy az érintett főigazgató kijelentette, hogy nem emlékszik arra, hogy ilyen javaslatot tett volna a felperes részére, de ha ez a körülmény igaznak is bizonyul, akkor is csupán egy puszta lehetőséget vázolt fel számára. A Közszolgálati Törvényszék egyébként emlékeztet arra, hogy a távozás önkéntes mechanizmus, és egy ilyen értelmű javaslat semmiképpen sem kötelezi azt a személyt, akinek a javaslatot teszik. Egyébként ha a kinevezésre jogosult hatóság elfogadta volna a felperes távozási kérelmét, ez utóbbinak lehetősége lett volna arra, hogy nyugdíjjogosultságainak csökkenése nélküli korkedvezményes nyugdíjba vonuljon. Márpedig feltéve, hogy egy ilyen javaslat - amely a felperes részére nagyon jelentős gazdasági előnyökkel járt volna - ténylegesen el is hangzott, a felperes nem bizonyítja, hogy az milyen módon volt objektíve "megalázó".

69 A Személyzeti Főigazgatóság főigazgatójának azon javaslatát illetően, hogy A-nak, a B igazgatóság új igazgatójának jogi képviselője legyen, kétségtelenül igaz, hogy a felperes pályázott ugyanerre az igazgatói állásra és A kinevezését megtámadta az uniós bíróság előtt. Mindenesetre mivel a felperes többször is kinyilvánította azon szándékát, hogy igazgató szeretne lenni, az esetlegesen valamely igazgató melletti tanácsadóként eltöltött szolgálati idő megfelelő szakmai gyakorlatot biztosíthatott volna számára, amelyet a jövőbeni pályázatainál hasznosíthatott volna. Az ilyen javaslat tehát egyaránt állhatott a szolgálat és a felperes érdekében, és - annak hiányában, hogy a felperes minden olyan adatot a Közszolgálati Törvényszék rendelkezésére bocsátott volna, amelyek alá tudják támasztani, hogy e javaslat alkalmas volt arra, hogy aláássa a személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét - meg kell állapítani, hogy az említett javaslat nem minősíthető olyan magatartásnak, amely lelki zaklatást valósít meg.

70 Harmadszor a felperes a lelki zaklatás példáiként jelöli meg bizonyos nézeteltéréseit az egységvezetőivel, illetve munkatársaival. Azt állítja különösen, hogy a Személyzeti Főigazgatóság főigazgatójának munkatársai részéről helytelen és megalázó megjegyzéseket kapott a közigazgatási reform e főigazgatóság teljes személyzeti állománya számára tartott bemutató során. Egyebekben bemutat a PMO egy másik egységének vezetőjével folytatott e-mail váltást is, aki azzal vádolta meg, hogy a közigazgatási problémáit ezen egység "hátán" oldja meg.

71 A Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a vizsgálatot lezáró jelentésből kitűnik, hogy a Személyzeti Főigazgatóság főigazgatója munkatársainak reakcióit az váltotta ki, hogy a felperes hevesen bírálta a főigazgatóságuk személyzeti állományának bemutatott reformot. A PMO egy másik egységének vezetőjével kialakult fent említett nézeteltérést illetően a felperes által bemutatott e-mailek szövegét - melyet közelről sem lehet lelki zaklatásnak minősíteni - két olyan egységvezető közötti közigazgatási konfliktus kifejeződésének kell tekinteni, akik felettesük előtt nyíltan bírálták egymást. E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy az a tény, hogy a tisztviselő munkatársaihoz, illetve feletteseihez fűződő kapcsolata rossz vagy konfliktusokkal terhelt, önmagában még nem bizonyítja a lelki zaklatást (az Elsőfokú Bíróság T-486/04. sz., Michail kontra Bizottság ügyben 2008. április 16-án hozott ítéletének 61. pontja; a Közszolgálati Törvényszék F-93/08. sz., N kontra Parlament ügyben 2009. november 10-én hozott ítéletének 93. pontja).

72 Negyedszer a felperes arra panaszkodik, hogy az igazgatói állásokra való pályázatait többször elutasították, és a Személyzeti Főigazgatóság főigazgatója kifejezetten azt tanácsolta neki, hogy ne nyújtson be pályázatot felelős tisztség betöltésére.

73 Márpedig az a puszta tény, hogy a felperes igazgatói állás iránti pályázatai nem voltak sikeresek, nem minősíthető zaklatásnak.

74 Egyébiránt az a tény, hogy a felperes főigazgatója - amellett, hogy jó egységvezetőnek tartotta - kétségeit fejezte ki azt illetően, hogy a felperes el tudja-e látni az igazgatói feladatokat, önmagában még szintén nem támasztja alá a lelki zaklatást. Egyébként az ügy irataiból nem tűnik ki, és a felperes sem hivatkozik arra, hogy a főigazgatója bántó vagy megalázó szavakat használt volna, mikor kétségeit fejezte ki azt illetően, hogy a felperes el tudja-e látni az igazgatói feladatokat. A vizsgálatot lezáró jelentés e tekintetben idézi az említett főigazgatót, aki azt állítja, hogy nem "kérte durván [a felperest], hogy ne pályázzon", hanem "(a lehető legsemlegesebb módon) igyekezett tudtára adni, hogy ne[m bátorítja arra, hogy] pályázzon, mivel [úgy véli, hogy] a felperes nem rendelkezik a szükséges vezetői képességekkel". A Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy még az alkalmazottra tett negatív megjegyzések sem ássák alá a személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét, amennyiben azokat mérsékelt szóhasználattal fogalmazzák meg, továbbá amennyiben az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy azok visszaélésszerű és az objektív tényektől teljesen elrugaszkodott vádakon alapulnak (lásd a Közszolgálati Törvényszék F-2/09. sz., Menghi kontra ENISA ügyben 2010. február 24-én hozott ítéletének 110. pontját).

75 Ötödször a felperes úgy véli, hogy az általa elszenvedett lelki zaklatás egyik konkrét bizonyítéka az, hogy őt módszeresen távol tartották főigazgatóságának tevékenységétől.

76 A felperes különösen kiemeli, hogy a Személyzeti Főigazgatóság új szervezeti felépítésének 2002. október 15-i kihirdetése során ő volt az egyetlen egységvezető, akire nem vonatkozott az az átmeneti rendelkezés, hogy ideiglenesen két címmel - "egységvezető" és "megbízott egységvezető" címmel - rendelkeztek. A Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy figyelemmel az intézményeknek a szervezeti egységeik megszervezését illető széles mérlegelési jogkörét, az a tény, hogy a felperest két hónapos időszakra nem jelölték ki ideiglenes feladatok ellátására, nem tekinthető a zaklatás bizonyítékának.

77 Egyébiránt a felperes arra panaszkodik, hogy 2002 novemberében kizárták a szabadságokról és távollétekről készülő felmérésben résztvevők listájából, jóllehet ő volt az elsődlegesen érdekelt abban, majd 2004 márciusában kizárták azon előadók listájáról, akiknek a Bizottság személyi állományát kellett tájékoztatniuk az egyéni jogosultságok és a családi támogatások reformjának új kiigazításairól.

78 A Közszolgálati Törvényszék először is megállapítja, hogy a felperes keresetlevelében előadott panasza szerint az első időszakban csupán két ülésről zárták ki, így nem megalapozott az az állítása, miszerint "rendszeresen" kizárták volna főigazgatóságának tevékenységéből.

79 Egyébiránt a Személyzeti Főigazgatóság főigazgatójának asszisztense által a felperesnek 2002. november 11-én küldött e-mailből különösen a 2002 novemberében készített felmérésben való részvételt illetően kitűnik, hogy ez az asszisztens először a szabadságokért és távollétekért felelős új egység megbízott vezetőjét jelölte ki e felmérésben való részvételre, és a felperest csak azután hívták fel a felmérésben való részvételre, miután az előző megbízott egységvezető azt visszautasította. E tekintetben a szóban forgó asszisztens azt írta a felperesnek, hogy "örömükre szolgálna [az ő] részvétele [...], és még inkább, ha a projekt irányítócsoportjában is részt kívánna venni". A projektirányító csoportban való részvételre irányuló felkérés egyértelműen bizonyítja, hogy nem állt fenn olyan szándék, amely a felperesnek az említett felmérésből való kizárására vonatkozott volna.

80 Ami azt illeti, hogy a felperes kizárták azon előadók listájáról, akiknek a Bizottság személyi állományát kellett tájékoztatniuk az egyéni jogosultságok és a családi támogatások reformjáról, az ilyen előadások előadóinak kiválasztása az adminisztráció széles mérlegelési jogkörébe tartozik. Tekintettel arra, hogy a felperes már korábban kifejezte a reformmal szembeni komoly ellenállását, nem tűnik kifogásolhatónak, hogy nem kérték fel arra, hogy a reformot a teljes személyi állomány előtt bemutassa.

81 Hatodszor a felperes azt állítja, hogy felettesei nem vették figyelembe az ötleteit, illetve a bizonyos közigazgatási problémák megoldására vonatkozó javaslatait. A felperes kifogásai különösen három ügyet érintenek, azaz a szabadságok és távollétek kezelésének decentralizációjára, az - ügyintéző tartós távolléte miatt jelentősen hátralékos - iskoláztatási és családi támogatások igazgatására, valamint az új, "Hivataloknak" nevezett igazgatási egységek - melyek egyike a PMO - felállítására vonatkozó bizottsági határozatot. A felperes azt állítja, hogy tájékoztatta feletteseit azokról a nehézségekről és kockázatokról, amelyeket e három ügyben látott, és amelyekre vonatkozóan rendszeresen javasolt megoldásokat, amelyeket rendszerint figyelmen kívül hagytak, illetve amelyek kedvezőtlen értékeléshez vezettek. A felperes több ízben panaszkodott különösen arra, hogy hiányzik az elegendő emberi erőforrás az azon új feladatok végrehajtásához, melyeket az idők során az egysége kapott.

82 A Közszolgálati Törvényszék kiemeli, hogy az intézmények belső szervezeti kérdésekre vonatkozó széles mérlegelési jogkörére tekintettel sem a közigazgatási határozatok - még ha nehezen is elfogadhatók -, sem az adminisztrációval szembeni, belső szervezettel kapcsolatos nézetkülönbség nem alkalmas önmagában arra, hogy bizonyítsa a lelki zaklatás fennállását. A jelen ügyben a jelen kifogás ténylegesen a belső szervezetet, valamint az emberi erőforrásnak az egyes szervezeti egységekhez való rendelését érintő közigazgatási határozatokra vonatkozik. Márpedig az a puszta tény hogy az adminisztráció nem követte a felperes javaslatait és nem adott helyt a további létszámigényeinek, önmagában nem bizonyítja, hogy felettese nem hallgatta meg, és még kevésbé bizonyítja azt, hogy lelki zaklatásnak tette volna ki, hanem inkább csak a nézetbeli különbségeket támasztja alá.

83 A fenti elemzésre tekintettel a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes által hivatkozott tények külön-külön nem alkalmasak arra, hogy alátámasszák a lelki zaklatás fennállását az első időszak során.

84 Egyébiránt a Közszolgálati Törvényszék még e tényeket összességükben vizsgálva is úgy ítéli meg, hogy jóllehet a felperes bántónak érezhette azokat, azok nem valósítanak meg olyan visszaélésszerű magatartást, amely egy időszak során ismétlődően vagy rendszeresen előfordul, és olyan szándékos cselekvéseket tartalmaz, amelyek objektíven alkalmasak arra, hogy az érintett személyiségét, méltóságát, testi vagy lelki épségét aláássák.

85 Ebből következően a felperes nem bizonyította be, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett volna azáltal, hogy az első időszak tekintetében úgy vélte, hogy a felperes által kifogásolt magatartások sem külön-külön, sem együttesen nem valósítnak meg vele szemben lelki zaklatást. Következésképpen az ezen időszakra vonatkozó kifogásokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

A második időszakra vonatkozó kifogásokról

86 A Közszolgálati Törvényszék elsőként megállapítja, hogy a vitatott határozat a vizsgálatot lezáró jelentésen alapul, melynek szövege a következő:

"[C-nek] voltak kedvelt jelöltjei és nem tudta titkolni bizonyos preferenciáit. [A] tanúvallomások megerősítették, hogy [C-nek] hajlama volt arra, hogy különbséget tegyen az általa kedvelt és nem kedvelt munkatársak között.

[...]

Úgy tűnik, hogy [C] nem rendelkezett ártó szándékkal, viszont a stílusa »régi vágású« volt, amelynek megfelelően a felettesek és beosztottjaik kapcsolata jóformán paternalista, és nem érzékelte, hogy megjegyzései bánthatják azok címzettjeit.

A vizsgálatból szintén kitűnik, hogy [C] viselkedése nem különösen egy munkatárs, hanem a munkatársak egész csoportja ellen irányult, akiket »rossznak« minősített, és akik közé [a felperes] is tartozott, de nem ő volt az egyetlen. Több tanú is azt nyilatkozta, hogy ugyanaz a személy lehetett egyik nap a »jók«, [másik] nap a »rosszak« között [C] hangulatának vagy a körülményeknek megfelelően".

87 Magából a vizsgálatot lezáró jelentés szövegéből kitűnik tehát, hogy az a megállapítás, amely szerint C magatartása nem valósított meg zaklatást a felperessel szemben, elsődlegesen az ártó szándék hiányán alapult. E megállapítást átvette a vitatott határozat is, amely szerint "a vizsgálat azt is bebizonyította, hogy C-nek nem volt ártó szándéka [a felperessel] szemben". Márpedig a vizsgáló által az említett jelentésben, valamint a kinevezésre jogosult hatóság által a vitatott határozatban kinyilvánított ezen értelmezés nem veszi figyelembe, hogy a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében vett lelki zaklatás megvalósulhat anélkül is, hogy a zaklatónak szándékában állt volna cselekedeteivel az áldozatot lejáratni, vagy annak munkakörülményeit rontani (lásd a fent hivatkozott Q kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 144. pontját és a fent hivatkozott Labiri kontra CESE ügyben hozott ítélet 68. pontját), továbbá akkor is, ha ugyanaz a viselkedés több tisztviselőt is érint.

88 A vizsgáló azon megállapítása, amely szerint C nem érzékelte, hogy megjegyzései "bánthatják azok címzettjeit" releváns lehet az ártó szándék fennállására vonatkozó kérdés megválaszolása szempontjából, egyáltalán nem bizonyítja azonban, hogy C magatartása nem valósíthatott meg lelki zaklatást a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdése értelmében. A Közszolgálati Törvényszék kiemeli mindenesetre, hogy az ilyen megállapítás nem megalapozott a felperes tekintetében, aki a 2005. május 25-én C részére megküldött e-mailben egyértelműen kijelentette, hogy úgy gondolja, bizonyos magatartásai "aláássák az ügyintézők méltóságát és szakmai hozzáértését", és lelki zaklatásnak minősülnek.

89 A vizsgálatot lezáró jelentésből szintén kitűnik, hogy a vizsgáló megállapította, hogy C magatartása nem valósított meg lelki zaklatást abból kifolyólag, hogy nem különösen a felperesre, hanem meghatározatlan számú egyéb személyre is irányult. Az ilyen megállapítás azonban jogilag egyáltalán nem megalapozott. Az ilyen megállapítás ugyanis távolról sem fosztja meg a leírt magatartást a zaklatás jellegétől, viszont súlyosbítja a személyzeti szabályzat 12a. cikkének megsértését, amelynek első bekezdése tiltja a tisztviselők számára a lelki "zaklatás minden formájá[t]". A vizsgáló logikáját követve a vélelmezett zaklató egy adott személlyel szembeni zaklatás vádját elkerülendő több személyre is kiterjesztheti a viselkedését ahelyett, hogy felhagyna a sérelmezett magatartással, ami természetesen képtelenség.

90 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a vitatott határozat saját szövege szerint a lelki zaklatás fogalmának a személyzeti szabályzat 12a. cikkének (3) bekezdésével ellentétes értelmezésére támaszkodik.

91 A Közszolgálati Törvényszék mindenesetre kiemeli, hogy a felperes által hivatkozott bizonyos tényeket mérlegelve a vitatott határozatban nyilvánvaló értékelési hiba található.

92 Ugyanis a második időszak tekintetében a felperes C több magatartását kifogásolja, különösen azt, hogy az értekezletek során vagy a több címzettnek eljuttatott e-mailjeivel megalázó megjegyzéseket, illetve bírálatokat tett, valamint módszeresen mellőzte őt.

93 E tekintetben kitűnik a vizsgálatot lezáró jelentésből, hogy C előszeretettel "tett megjegyzéseket a munkatársak magánéleti kérdéseire, vont be levelezéseibe [másolat megküldésével] harmadik személyeket vagy munkatársakat is, lépett kapcsolatba ügyintézőkkel az egységvezetők kikerülésével, illetve részesített előnyben [egyes] munkatársakat másokkal szemben". Egyébiránt az említett jelentés több olyan e-mailre is hivatkozik, amely azt bizonyítja, hogy C "néha az érintett egységvezető meghallgatása nélkül hozott döntéseket". Egyébként a vizsgálatot lezáró jelentésből kitűnik, hogy C a meghallgatása során maga is elismerte, hogy bírálta az alá beosztott egységvezetőket a PMO-hoz forduló tisztviselőknek és alkalmazottaknak adott válaszokban, melyeket másolatban megküldött az érintett egységvezetőnek is, e viselkedés azonban csupán a "kifogástalan és gyors munkavégzésre való törekvés" kifejeződése volt.

94 A Közszolgálati Törvényszék először is megállapítja, hogy C fent említett egyes magatartásai szándékos és ismétlődő jellegűek voltak, amelyek objektíven alkalmasak voltak a felperest lejárató, vagy munkakörülményeit rontó hatás kiváltására.

95 A felperes különösen azt kifogásolta, hogy C úgy adott "közvetlen utasítást a beosztottaknak, hogy nem értesítette őt arról". Márpedig az ilyen viselkedés - amennyiben nem igazolják különleges körülmények (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Skareby kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 80. pontját) - alkalmas arra, hogy az egységvezetőt beosztottjai előtt teljesen megfossza hitelességétől, és ezáltal lelki zaklatásnak minősíthető. A jelen ügyben a Bizottság nem ad a Közszolgálati Törvényszéknek semmilyen olyan magyarázatot, amely a kifogásolt viselkedést igazoló különleges körülmények fennállását bizonyítaná, és e tekintetben a vizsgáló a vizsgálatot lezáró jelentésben csupán annak megállapítására szorítkozik, hogy C vezetői stílusa "nagyon közvetlen és »micro-management« jellegű" volt. E körülmények között a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett, amikor kizárta, hogy a C-nek felrótt viselkedés lelki zaklatást valósíthatott meg.

96 A felperes egyébiránt úgy véli, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett, mivel nem tekintette lelki zaklatásnak azt, hogy képességeit nyilvánosan, illetve más tisztviselőknek is megküldött elektronikus levelezésben közvetlenül bírálták. A Bizottság erre azt válaszolja, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében azon üzenetek, amelyek tartalma megfelel a szokásos alá-fölérendeltségi viszonynak, mint amilyeneket a felperes is kifogásol, nem valósítanak meg lelki zaklatást.

97 A Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy jóllehet el kell fogadni a beosztott munkáját illető bírálatot, még akkor is, ha a szervezeti egység irányítását jóformán ellehetetleníti, a Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlat kimondja, hogy a szokásos alá-fölérendeltségi viszonynak az olyan üzenetek felelnek meg, amelyek semmilyen lejárató vagy ártó megjegyzést nem tartalmaznak és amelyeket kizárólag az érintettnek küldenek meg vagy másolatot csak a szolgálati érdek által igazolt esetben küldenek róluk (az Elsőfokú Bíróság T-154/05. sz., Lo Giudice kontra Bizottság ügyben 2007. október 25-én hozott ítéletének 104. és 105. pontja). Márpedig a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a vizsgálatot lezáró jelentés csak annak a megállapítására szorítkozik, hogy C stílusa "régi vágású" volt, amelynek megfelelően a felettesek és "beosztottjaik kapcsolata jóformán paternalista", anélkül hogy megjelölné a szolgálati érdekbe tartozó okokat, amelyek esetlegesen igazolhatnák a C nyílt bírálatait tartalmazó üzeneteknek több munkatárs - köztük a közvetlenül a felperes felügyelete alatt dolgozó ügyintézők, illetve a felperes szervezeti egységétől tájékoztatást kérő tisztviselők - részére másolatban történő megküldést.

98 A fentiekre tekintettel meg kell semmisíteni a vitatott határozat azon részét, amelyben a második időszak tekintetében nyilvánvaló értékelési hibát tartalmazó vizsgálatot lezáró jelentésre támaszkodik, amennyiben az kizárja a lelki zaklatást egyrészt akkor, ha az igazgató közvetlenül utasítja a beosztottakat anélkül, hogy értesítené erről az illetékes egységvezetőt, továbbá e viselkedést igazoló különleges körülmények állnának fenn, másrészt akkor, ha a felettes a tisztviselővel szemben nyílt bírálatokat tartalmazó üzeneteket küld, melyeket másolatban több munkatársnak is eljuttat anélkül, hogy a szolgálat szükségletei igazolnák e gyakorlatot.

99 Mivel a vitatott határozatot a második időszakot illetően téves jogalkalmazás és nyilvánvaló értékelési hiba miatt meg kell semmisíteni, a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a felperes által a második időszakot illetően felhozott további sérelmek vizsgálata nem szükséges.

2. A második, a személyzeti szabályzat 1d. cikkének megsértésére alapított jogalapról

a) A felek érvei

100 A felperes úgy véli, hogy a vitatott határozat sérti a személyzeti szabályzat 1d. cikkét, mivel az életkorán alapuló hátrányos megkülönböztetés áldozatává vált. E tekintetben úgy véli, hogy az általa elszenvedett lelki zaklatás kezdete egybeesik azzal az időponttal, amelytől kezdve jogosulttá vált az előnyugdíjazásra.

101 Az alperes a jelen jogalap elutasítását kéri.

b) A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

102 A Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a felperes puszta feltételezésekre szorítkozik anélkül, hogy bármilyen bizonyítékot is szolgáltatna arra, hogy életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés áldozatává vált volna.

103 Ebből következik, hogy e jogalapot, mint elfogadhatatlant, el kell utasítani.

3. A harmadik, a segítségnyújtási kötelezettség megsértésére alapított jogalapról

a) A felek érvei

104 A felperes úgy véli, hogy a vitatott határozatot meg kell semmisíteni, mivel a Bizottság megsértette segítségnyújtási kötelezettségét.

105 A felperes különösen azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem hozott azonnal sürgősségi intézkedéseket sem az általa 2001 és 2006. január között tett nem hivatalos megkeresések nyomán, sem a 2007. december 5-i kérelme alapján, amelyben a Bizottságtól a vizsgálat megindításán túlmenően azt kérte, hogy "belső irányelvekkel [...] valamint a [felmerült] költségek megtérítése által védje [őt]".

106 A Bizottság azt válaszolja, hogy a felperes nem hivatalos megkeresései nem tártak fel lelki zaklatásra utaló bizonyítékokat, ami megmagyarázza a segítségnyújtás iránti kérelem benyújtását követő sürgősségi intézkedések hiányát. Ráadásul a Bizottság rámutat, hogy a felperes 2008 februárjában tartós betegállományba került, és 2009 februárjában nyugdíjazták anélkül, hogy előtte ismét munkába állt volna.

b) A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

107 A Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikke, amely segítségnyújtási kötelezettséget ír elő az intézmények számára azok tisztviselőivel szemben, a "tisztviselők jogaira és kötelezettségeire" vonatkozó II. címben szerepel. Ebből következik, hogy abban az esetben, ha az előírt ténybeli feltételek teljesülnek, e segítségnyújtási kötelezettség az érintett tisztviselő személyzeti szabályzaton alapuló jogosultságának felel meg (a fenti 52. pontban hivatkozott Bizottság kontra Q ügyben hozott ítélet 83. pontja).

108 Az adminisztráció a szolgálat rendjével és nyugalmával összeegyeztethetetlen esemény esetén, az e rendelkezés által előírt segítségnyújtási kötelezettség alapján köteles kellő határozottsággal fellépni, valamint az ügy körülményei alapján szükséges gyorsasággal és gondossággal reagálni a tények megállapítása, és azokból - az ügy ismeretében - a megfelelő következtetések levonása érdekében. E célból elegendő, ha az intézménye védelmét igénylő tisztviselő bizonyítékkezdeménnyel szolgál annak a támadásnak a valódiságáról, amely őt állítása szerint érte. Ilyen körülmények esetén a szóban forgó intézmény feladata a megfelelő intézkedések meghozatala, így különösen a panasz alapjául szolgáló tények megállapítására irányuló közigazgatási vizsgálat lefolytatása (a fent hivatkozott Bizottság kontra Q ügyben hozott ítélet 84. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), valamint, adott esetben, ideiglenes távoltartási intézkedések meghozatala érdekében, hogy megelőző jelleggel védje az e rendelkezésekben szereplő cselekmények feltételezett áldozatává vált tisztviselő egészségét és biztonságát (a fent hivatkozott Bizottság kontra Q ügyben hozott ítélet 92. pontja).

109 Ugyanakkor a segítségnyújtási kötelezettség megelőző intézkedések meghozatalának hiányából fakadó megsértésére alapított jogalapra nem lehet érdemben hivatkozni - ahogy a felperes teszi - a vitatott határozathoz hasonló, a zaklatás tárgyában folytatott vizsgálatot intézkedés nélkül lezáró határozat megsemmisítésére irányuló kereseti kérelem alátámasztása céljából, ha valamely alkalmazott e zaklatás áldozatának tartja magát.

110 Ugyanis feltéve, hogy a felperes bizonyítani tudja, hogy Bizottság nem tett eleget segítségnyújtási kötelezettségének azáltal, hogy az ilyen intézkedéseket nem a helyzet által megkövetelt gyorsasággal hozta meg, a személyzeti szabályzat 24. cikkének megsértése ekkor sem befolyásolja semmilyen módon a vitatott határozat jogszerűségét (a tisztviselőt felfüggesztő határozat esetleges jogellenességének az említett tisztviselővel szemben hozott fegyelmi szankció jogszerűségére gyakorolt hatással kapcsolatban lásd a Közszolgálati Törvényszék F-54/11. sz., BG kontra Ombudsman ügyben 2012. július 17-én hozott ítéletének 83. pontját, az ítélettel szemben T-406/12. P. ügyszám alatt fellebbezés van folyamatban az Európai Unió Törvényszéke előtt; valamint szintén lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Cerafogli kontra EKB ügyben hozott ítélet 210. pontját), annál is inkább, mivel a felperes nem kérte, hogy a Bizottság hozzon biztosító intézkedéseket a segítségnyújtás iránti kérelmét alátámasztó bizonyítékok védelme érdekében.

111 A jelen jogalapot tehát mint hatástalant el kell utasítani.

4. A negyedik, a gondoskodási kötelezettség és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére alapított jogalap

a) A felek érvei

112 A felperes e jogalapot két kifogásra bontja, amelyek a vizsgálat ésszerűtlen elhúzódását és annak lebonyolítását érintik.

113 A felperes az első kifogással úgy véli, hogy a vizsgálat összesen 32 hónapos időtartama nem ésszerű és az a tény, hogy a vizsgálónak egyéb feladatai is voltak, melyek megakadályozták, hogy a vizsgálattal foglalkozzon, nem befolyásolhatják e megállapítást, mivel a Bizottság feladata, hogy biztosítsa a felperes panaszának kivizsgálásához kapcsolódó tevékenységek megfelelő szervezését.

114 A felperes a második kifogással azt nehezményezi, hogy a Bizottság "[csupán] tíz személyt" hallgatott meg a vizsgálat keretében, noha a felperes segítségnyújtás iránti kérelmében 52 tanút tartalmazó listát adott le. Egyébiránt megállapítja, hogy a vizsgáló nem adott helyt azon kérelmének, hogy a vizsgáló konzultáljon az orvosi szolgálattal, és vegye figyelembe, hogy a Bizottság mediációs szolgálata rendelkezik olyan ügyiratokkal, amelyek C más tisztviselőkkel szemben tanúsított állítólagos visszaélésszerű viselkedésével kapcsolatos panaszok fennállására vonatkoznak. Végül úgy véli, hogy a vizsgálattal olyan személyeket bíztak meg, akik a lelki zaklatás terén semmilyen különös tapasztalattal nem rendelkeztek. A felperes álláspontja szerint következésképpen a vizsgálat teljes lefolytatása azt bizonyítja, hogy a Bizottság a kérelme elintézésének csekély jelentőséget tulajdonított.

115 A Bizottság e jogalap elutasítását kéri.

b) A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

116 Az első kifogással kapcsolatban a Közszolgálati Törvényszék előzetesen emlékeztet arra, hogy az igazgatási eljárások lefolytatása tekintetében az ésszerű határidő betartásának a kötelezettsége az uniós jog általános elvének minősül, amelynek a tiszteletben tartását az uniós bíróságnak kell biztosítania, és amelyet egyébként a Charta 41. cikkének (1) bekezdése a megfelelő ügyintézéshez való jog elemeként szintén előír (az Elsőfokú Bíróság T-394/03. sz., Angeletti kontra Bizottság ügyben 2006. április 11-én hozott ítéletének 162. pontja, az Európai Unió Törvényszéke T-390/10. P. sz., Füller-Tomlinson kontra Parlament ügyben 2012. december 6-án hozott ítéletének 115. pontja, valamint a Közszolgálati Törvényszék F-53/09. sz., J kontra Bizottság ügyben 2011. május 11-én hozott ítéletének 113. pontja).

117 Egyébiránt ha az intézményeknek olyan súlyos kérdéssel kell foglalkozniuk, mint amilyen a lelki zaklatás, kötelesek a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti kérelmet benyújtó tisztviselőnek gyorsan és készségesen válaszolni. Egyébként a Bizottság maga is azon az állásponton van az emberi méltóság Bizottságon belüli védelmére, valamint Bizottságon belüli lelki és szexuális zaklatás elleni küzdelemre vonatkozó politikáról szóló 2006. április 26-i határozatának 6.1 pontjában, hogy "a lelki zaklatásra hivatkozó személy segítségnyújtás iránti kérelmét a lehető leghamarabb [kell] elbírálni" (a továbbiakban: 2006. április 26-i határozat).

118 A jelen ügyben a felperes 2007. december 5-én nyújtotta be segítségnyújtás iránti kérelmét és az intézkedés nélküli irattárba helyezésről szóló határozatot 2010. augusztus 10-én, azaz két évvel és nyolc hónappal később közölték vele.

119 Márpedig még ha az eljárás teljes időtartama első látásra szokatlanul hosszúnak is tűnik, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a körülmény, hogy a kinevezésre jogosult hatóság a gondoskodási kötelezettséget megsértve nem a szükséges gyorsasággal válaszolt a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti segítségnyújtás iránti kérelemre, önmagában nem befolyásolja az említett segítségnyújtás iránti kérelem alapján indított, lelki zaklatásra vonatkozó vizsgálatot intézkedés nélkül lezáró határozat jogszerűségét. Ha ugyanis az ilyen határozatot kizárólag a késedelme miatt kellene megsemmisíteni, azon új határozat, amelynek e határozatot kellene felváltania, semmi esetre sem lehetne kevésbé késedelmes, mint a megsemmisített határozat (a Közszolgálati Törvényszék F-138/06. és F-37/08. sz., Meister kontra OHIM egyesített ügyekben 2009. május 18-án hozott ítéletének 76. pontja).

120 Az első kifogás tehát hatástalan, és el kell utasítani.

121 A második, a vizsgálat lefolytatására vonatkozó kifogást illetően a vizsgáló tapasztalatának hiányára alapozott érvelés nem fogadható el. Először ugyanis meg kell állapítani, hogy a felperes maga kérte a Bizottság főtitkárától, hogy a vizsgálattal a Személyzeti Főigazgatóságon kívüli vizsgálót bízzon meg. Egyébiránt kitűnik az iratanyagból, hogy a vizsgáló a vizsgálat során végig technikai támogatást kapott az IDOC-tól, különösen az IDOC egy tapasztalt tagjának segítségére támaszkodhatott. Végül tekintettel arra a széles mérlegelési jogkörre, amellyel az intézmények a zaklatás kivizsgálását végző személyek kiválasztása terén rendelkeznek, a felperes nem vitathatja érvényesen a Bizottság választását a vizsgáló, valamint az IDOC őt támogató tagja tapasztalatának állítólagos hiányára hivatkozva.

122 A vizsgálat korlátozott jellegére alapított érvet illetően meg kell állapítani, hogy a vizsgálatot lezáró jelentésből kitűnik, hogy a vizsgáló kijelenti, hogy a Bizottság mediátoránál és egészségügyi szolgálatánál vizsgálati cselekményeket folytatott és információk iránt kutatott.

123 A tanúk számát és kiválasztását illetően kétségtelen, hogy a vizsgáló úgy döntött, hogy csak tizenkét személyt hallgat meg a felperesen kívül, és közülük néhányan azon személyek közé tartoztak, akiket a felperes azzal vádolt meg, hogy zaklatták őt, vagy nem reagáltak arra a zaklatásra, amely zaklatás áldozatának tartotta magát.

124 Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a közigazgatási vizsgálattal megbízott hatóság - akinek feladata az arányos módon elé terjesztett ügyek kivizsgálása - széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a közigazgatási vizsgálatok lefolytatását és különösen a tanúk közreműködése minőségének és hasznosságának értékelését illetően (lásd a fent hivatkozott Skareby kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 38. pontját).

125 Márpedig a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a vizsgáló az ügy iratai között elegendő bizonyítékkal rendelkezett ahhoz, hogy meg tudja állapítani, hogy a felperes panasza szerinti tényállás lelki zaklatást valósított-e meg. A vizsgáló különösen a második időszakot illetően határozta meg jól a lelki zaklatás fennállásának alátámasztására alkalmas tényeket, még ha arra a következtetésre is jutott, hogy a jelen esetben semmilyen zaklatás nem valósult meg.

126 E körülmények fényében a vizsgálónak nem róható fel a gondoskodási kötelezettségének, és még a megfelelő ügyintézés elvének az általi megsértése sem, hogy a felperes által javasoltnál kevesebb számú tanút hallgatott meg.

127 Következésképpen a jelen jogalap második kifogását mint megalapozatlant és a negyedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

5. Az ötödik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalap

a) A felek érvei

128 A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság a vitatott határozatban a vizsgálatot lezáró jelentés, valamint a vizsgálat során felvett tanúvallomások alapján kizárja a lelki zaklatás fennállását. Mindenesetre - az erre irányuló kifejezett kérések ellenére - sem a vizsgálatot lezáró jelentést, sem a tanúk meghallgatásáról szóló beszámolókat nem adták át neki.

129 Következésképpen a felperes úgy véli, hogy nem állt módjában értékelni a vitatott határozat megalapozottságát és kénytelen volt benyújtani a jelen keresetet annak érdekében, hogy megismerje annak indokait.

130 A Bizottság azt válaszolja egyrészt, hogy a vitatott határozat megfelelően indokolt, másrészt, hogy a személyzeti szabályzat 25. cikke nem tartalmazza a közigazgatási vizsgálatot lezáró jelentés vagy az e vizsgálat keretében lefolytatott meghallgatásokról szóló beszámoló közlésének kötelezettségét. A tárgyaláson a Bizottság kijelentette, hogy az indokolás taxatív jellege nem értékelhető elvonatkoztatottan, hanem az értékelést az ügy sajátosságainak megfelelően kell elvégezni. E tekintetben a vizsgálat sajátossága az volt, hogy a felperes nagyon szoros bevonásával zajlott le, aki így "különleges tanú" jogállást élvezett, és az eljárás teljes lefolytatása során aktív szerepet játszott. Egyébiránt a Bizottság szerint a panaszt elutasító határozatban lehetősége volt az indokolás kiegészítésére, amit meg is tett.

b) A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

Előzetes megjegyzések

131 A Közszolgálati Törvényszék az első négy jogalap elemzésénél figyelembe vette magának a vitatott határozatnak a szövegét, a panaszt elutasító határozatot, valamint a vizsgálatot lezáró jelentést, melyet a Bizottság készített el, és a felperesnek csak a Közszolgálati Törvényszék által elrendelt pervezető intézkedések keretében adott át. A felperes az ötödik jogalapjával azt kifogásolja, hogy magában a vitatott határozatban hiányzik az indokolás. A Közszolgálati Törvényszék tehát először is azt vizsgálja, hogy a vitatott határozatot elegendő indokolással látták-e el, majd, negatív válasz esetén, hogy a vitatott határozat indokolása kiegészíthető-e a panaszt elutasító határozat szakaszában vagy a peres eljárás során.

A vizsgálati jelentésnek a kereset benyújtását megelőzően a felperes részére történő átadásának elmulasztása

132 A Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján benyújtott segítségnyújtás iránti kérelem nyomán megindult közigazgatási vizsgálatot intézkedés nélkül lezáró határozat esetén a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése nem írja elő kifejezetten sem a közigazgatási vizsgálatot lezáró jelentés, sem az ezen vizsgálat keretében lefolytatott meghallgatásokról szóló beszámolók panaszos részére történő átadására vonatkozó kötelezettséget.

133 Mindazonáltal, az eljárás alá vont érintett személyek és a vizsgálat során tanúskodó személyek érdekeinek védelmét szem előtt tartva a személyzeti szabályzat egyetlen rendelkezése sem tiltja meg a vizsgálatot lezáró jelentés átadását olyan harmadik személy számára, akinek jogos érdeke fűződik annak megismeréséhez, mint ahogy ez a helyzet azon személy esetében, aki a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti kérelmet terjesztett elő. Egyébként az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az intézmények néha ezen megoldáshoz folyamodtak, amikor a vizsgálatot lezáró jelentést a panaszosnak vagy a kereset benyújtását megelőzően a panasz tárgyában hozott végső határozathoz csatolva (a fent hivatkozott ítélet Lo Giudice kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 163. pontja és a fent hivatkozott Cerafogli kontra EKB ügyben hozott ítélet 108. pontja), vagy - mint a jelen ügyben - a Közszolgálati Törvényszék által hozott pervezető intézkedés végrehajtása keretében adtak át.

134 A Közszolgálati Törvényszék mindenesetre emlékeztet arra, hogy a jelen jogalap tárgya a vitatott határozat összeegyeztethetősége a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésében előírtakkal. Következésképpen nem szükséges, hogy a jelen jogalap keretében a Közszolgálati Törvényszék döntsön arról, hogy a Bizottságnak van-e esetleg a vizsgálatot lezáró jelentés és a tanúvallomásokról készült beszámolók felperes részére történő átadására vonatkozó kötelezettsége. Teljes mértékben lehetséges ugyanis, hogy a zaklatás tárgyában folytatott vizsgálatot intézkedés nélkül lezáró határozat megfelelően indokolt akkor is, ha nem hivatkozik egyéb külső bizonyítékokra.

135 Ebből következően a vizsgálatot lezáró jelentés és az annak mellékletét képező, meghallgatásokról készült beszámolók átadásának elmulasztására alapozott kifogást mint hatástalant el kell utasítani.

A vitatott határozat indokolásáról

136 A sérelmet okozó határozatok indokolásának kötelezettségét illetően a Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy a közigazgatási eljárások uniós jogi garanciái közé tartozik különösen a Charta 41. cikke által rögzített megfelelő ügyintézés elve (lásd az Európai Unió Törvényszéke T-387/09. sz., Applied Microengineering kontra Bizottság ügyben 2012. szeptember 27-én hozott ítéletének 76. pontját), amely magában foglalja többek között "az igazgatási szervek azon kötelezettségét, hogy döntéseiket indokolják".

137 Egyébiránt a sérelmet okozó határozatok indokolásának kötelezettsége az uniós jog egyik alapelve, amelytől csak kényszerítő okon alapuló megfontolásból lehet eltérni (lásd az Elsőfokú Bíróság T-218/02. sz., Napoli Buzzanca kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 29-én hozott ítéletének 57. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a T-404/06. P. sz., ETF kontra Landgren ügyben 2009. szeptember 8-án hozott ítéletének 148. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

138 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolásból világos és egyértelmű módon ki kell tűnnie a jogi aktus kibocsátója érvelésének (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-210/03. sz. Swedish Match ügyben 2004. december 14-én hozott ítéletének 63. pontját).

139 A sérelmet okozó határozat indokolásának - melyet a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése ír elő, amely csupán az EUMSZ 296. cikkben rögzített általános kötelezettséget fogalmazza meg az intézmények és alkalmazottaik közötti viszony különös vonatkozásban - célja az, hogy megfelelő magyarázattal szolgáljon az érdekelt számára annak megítéléséhez, hogy a határozat megalapozott-e, vagy pedig olyan hibában szenved, amelynek alapján jogszerűsége vitatható, és hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségének felülvizsgálatát (a fent hivatkozott Lo Giudice kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 160. pontja).

140 Egyébiránt a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdésével kapcsolatos ítélkezési gyakorlat pontosítja, hogy a sérelmet okozó határozatra vonatkozó indokolási kötelezettség terjedelmét nemcsak a szóban forgó határozat szövegére figyelemmel, hanem az említett határozat konkrét körülményeinek, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogi szabályok függvényében is kell értékelni (a fent hivatkozott Lo Giudice kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 163. pontja, valamint a fent hivatkozott Skareby kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 74. pontja), továbbá az indokolást főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az érintettel, amikor az őt hátrányosan érintő határozatot (a Bíróság 195/80. sz., Michel kontra Parlament ügyben 1981. november 26-án hozott ítéletének 22. pontja).

141 Annál is inkább szükség van a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése által előírt kötelezettség szigorú értelmezésére, ha a sérelmet okozó határozat - mint a jelen ügyben - a kinevezésre jogosult hatóság által hozott, az állítólagos lelki zaklatásra vonatkozó segítségnyújtás iránti kérelem alapján indított vizsgálatot intézkedés nélkül lezáró határozat.

142 Ugyanis a segítségnyújtás iránti kérelemre vonatkozó határozatokat - a legtöbb, a tisztviselők számára lehetségesen sérelmet okozó közigazgatási aktussal ellentétben - különös ténybeli körülményekre tekintettel hozzák meg. Elsőként az ilyen körülmények hónapokig, sőt - mint a jelen ügyben - több évig is eltarthatnak. Egyébiránt, ahogy a Közszolgálati Törvényszék a fent hivatkozott Skareby kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 32. pontjában is kiemelte, hogy "a lelki zaklatást megvalósító magatartás [...] az egészségi állapotra különösen romboló hatású lehet". Másrészt a zaklatás - amennyiben megállapítást nyer - olyan helyzet, amely elsődlegesen nem a tisztviselő anyagi érdekeit vagy előmenetelét érinti, amely esetekben az intézmény gyorsan tud intézkedni azáltal, hogy elfogad egy aktust vagy egy pénzösszeget nyújt az érintett számára, hanem aláássa az áldozat személyiségét, méltóságát és a testi vagy lelki épségét, ami nem tehető jóvá pénzbeli kártérítéssel. Végül az állítólagos zaklatás akár megalapozott volt, akár nem, a panaszos azt annak tartja és az intézmény a gondoskodási kötelezettség alapján köteles a lehető legteljesebb mértékben indokolni a segítségnyújtás iránti kérelem elutasítását anélkül, hogy a panaszosnak ahhoz, hogy megismerhesse annak okait, meg kellene várnia a panaszára adott választ, amelyet az intézménynek akár nem is kell megadnia.

143 A Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a vitatott határozat teljes mértékű indokolásának szükségessége a jelen ügy körülményei között annál is sürgetőbb, mivel a felperes által a tárgyaláson tett nyilatkozat szerint a zaklatás tárgyában lefolytatandó vizsgálattal megbízott szervezeti egység "a Bizottság érdekének fő védelmezője". E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék által a tárgyaláson feltett kérdésre válaszul a Bizottság kijelentette, hogy azalatt a négy év alatt, amelynek során az IDOC azon munkatársa, aki a jelen ügyben a vizsgálót támogatta, az IDOC-nál dolgozott, e hivatal egyszer sem állapított meg lelki zaklatást, noha évente öt-tíz vizsgálatot indított.

144 A Közszolgálati Törvényszéknek ezen elvek és körülmények fényében kell mérlegelnie, hogy a vitatott határozat indokolása megfelel-e a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdésének.

145 A vitatott határozat nagyon rövid bevezető részben hivatkozik arra, hogy a vizsgálatot lezáró jelentésből kitűnik, hogy a felperesnek "a vizsgálat során végig lehetősége volt közreműködni annak lefolytatásában", és "átlátható módon tájékoztatták annak előmeneteléről". Az említett határozat ezt követően elkülönítve elemzi az első és a második időszakot.

146 Az első időszakot illetően a vitatott határozat rámutat, hogy a vizsgálatot lezáró jelentés a speciális ügyekkel kapcsolatban "egy sor nézetkülönbséget" tárt fel egyrészt a felperes másrészt a felettesei és munkatársainak egy része között. A vitatott határozatból mindenesetre az következik, hogy e nézetkülönbségekkel, "amelyek kizárólag a munkára vonatkoztak", mindig vezetői értekezleten vagy hivatalos feljegyzésben foglalkoztak. Egyébiránt a vitatott határozat szerint "a vizsgálat alapján [...] nem ellenségeskedés", hanem inkább "egy bizonyos szimpátia volt kimutatható a régi munkatársak részéről" a felperes irányában, és a képességbeli hiányosságaival vagy a vezetői gyengeségeivel kapcsolatos híresztelések sem voltak kimutathatók. Az említett határozat később arra hivatkozik, hogy a felperesről a 1999. július 1-je és 2001. június 30. közötti, valamint a 2001. július 1-je és 2002. december 31. közötti időszakban adott értékeléseket az eljárások teljes mértékű tiszteletben tartásával alakították ki, és azok nem minősültek rosszabbaknak, mint a korábbiak. A vitatott határozat ezután emlékeztet arra, hogy sem az - akár ismétlődő - kedvezőtlen értékelés, sem a "nehezen elfogadható vezetői döntések" önmagukban nem valósítanak meg zaklatást.

147 A vitatott határozat végül kimondja, hogy "[a felperes] által bemutatott iratok [...], a vizsgálat során felvett tanúvallomások és az azt követő elemzés [alapján] nem következik, hogy a [felperes által] meggyanúsított személyek cselekményei akár külön-külön, akár együttesen megfelelnének [...] a személyzeti szabályzat 12a. cikke szerinti »rendszeres zaklatás« feltételeinek".

148 Ezen indokolásra tekintettel a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a vitatott határozat összesítő jelleggel, de megfelelően foglalkozik a felperes által az érintett időszak tekintetében felvetett kifogásokkal, és elegendő információval szolgál ahhoz, hogy a felperes értékelni tudja annak megalapozottságát és a Közszolgálati Törvényszék gyakorolni tudja felülvizsgálati jogkörét.

149 Következésképpen meg kell állapítani, hogy az első időszak tekintetében a határozat indokolása megfelel a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése szerinti, a Bíróság ítélkezési gyakorlata által értelmezett követelményeknek, ennek megfelelően a jelen jogalap ezen időszakra vonatkozó részében nem megalapozott.

150 Ellenben a második időszakot illetően a vitatott határozat csupán azt állítja, hogy "[a] vizsgálat bebizonyította, hogy [C] vezetői stílusa sajátos volt, amely néha bizonyos munkatársak nemtetszését váltotta ki, és alkalmanként bántónak és sértőnek lehetett érezni azokat, továbbá [a felperesnek] lehetősége volt arra, hogy e tekintetben, bírálat[át] fejezze ki, valamint bizonyos vezetői döntésekkel kapcsolatban nézeteltérés állt fenn [a felperes] és az igazgató[ja] között[; u]gyanakkor a vizsgálat bebizonyította azt is, hogy [C] szándéka nem volt ártó [a felperes] irányában és [C] vezetői stílusa nem kifejezetten ellene irányult". A vitatott határozat ez alapján megállapítja, hogy "a vizsgálatból nem derül ki, hogy [C] viselkedése objektíven alááshatta volna [a felperes] méltóságát, személyiségét és épségét [; az] akta irataiból, a tanúvallomásokból, valamint a független és alapos vizsgálat részletes elemzéséből nem tűnik ki, hogy valamely [munkatársa] vagy a munkatárs[ak] csoportja olyan helytelen magatartást tanúsított volna [a felperes irányában], amely alkalmas lett volna arra, hogy aláássa a személyiség[é]t, méltóság[á]t, illetve testi vagy lelki épség[ét]".

151 E tekintetben a Közszolgálati Törvényszék megállapítja, hogy a vitatott határozat a felperes által kérelmében felhozott kifogások egyikével sem foglalkozik, hanem a ténybeli magalapozottsága tekintetében a vizsgálatot lezáró jelentésre utal, amelyet a felperesnek csak a Közszolgálati Törvényszék által a jelen ügy keretében hozott pervezető intézkedés nyomán adtak át.

152 Márpedig noha az ítélkezési gyakorlat valóban elfogadja a szintén indokolt és közölt jelentésre vagy véleményre utaló indokolást (lásd a fent hivatkozott Lo Giudice kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 163. és 164. pontját, a fent hivatkozott Cerafogli kontra EBK ügyben hozott ítélet 108. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), mindenképpen szükséges, hogy az ilyen jelentést vagy véleményt a sérelmet okozó aktussal együtt ténylegesen közöljék az érintettel, amire a jelen ügyben nem került sor.

153 A felperes számára tehát kizárólag a vitatott határozatra hivatkozva lehetetlen volt vitatni a vizsgáló által elfogadott tényeket, illetve az azokból levont következtetéseket így a vitatott határozat indokolása a ténybeli megalapozottságát illetően nem felel meg a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdése követelményeinek.

154 Meg kell tehát állapítani, hogy a második időszakot illetően a vitatott határozat a felperes számára csak indokláskezdeményt nyújt, amely önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a kinevezésre jogosult hatóság eleget tegyen a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdéséből fakadó kötelezettségének.

155 A Közszolgálati Törvényszék mindenesetre emlékeztet arra, hogy az ítélkezési gyakorlat az intézmények és alkalmazottaik közötti jogviták bizonyos eseteiben megengedi a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése szerinti indokolási kötelezettség lazítását.

156 Meg kell tehát vizsgálni, hogy - amint azt a Bizottság az ellenkérelmében és a tárgyaláson is kifejtette - ilyen ítélkezési elveket kell-e alkalmazni a jelen ügyben is.

- A vitatott határozat indokolásának a panaszt elutasító határozat meghozatala során történő kiegészítési lehetőségéről

157 A Bizottság véleménye szerint a panaszt elutasító határozat a felperes számára részletes indokolást adott, amely lehetővé tette számára, hogy mérlegelje a vitatott határozat elleni keresetindítás lehetőségét, valamint a Közszolgálati Törvényszék számára, hogy értékelje az említett határozat jogszerűségét.

158 A Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdésének szövege szerint a sérelmet okozó határozatot kell indokolni, nem pedig a későbbi közigazgatási aktust.

159 Kétségtelen, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a kinevezésre jogosult hatóságot indokolási kötelezettség terheli, legalábbis a panasz elutasításakor és, különösen az adminisztráció a sérelmet okozó határozat indokolásának esetleges hiányosságát a panaszra adott válaszban kifejtett megfelelő indokolással orvosolhatja, és ez utóbbi indokolásnak egybe kell esnie annak a határozatnak az indokolásával, amely ellen a panasz irányul (az Elsőfokú Bíróság T-74/96. sz., Tzoanos kontra Bizottság ügyben 1998. március 19-én hozott ítéletének 268. pontja, a T-385/04. sz. Valero Jordana kontra Bizottság ügyben 2009. április 1-jén hozott ítéletének 118. pontja, valamint a Közszolgálati Törvényszék F-40/10. sz., Lebedef kontra Bizottság ügyben 2011. május 26-án hozott ítéletének 38. pontja). Egyébiránt az ítélkezési gyakorlat szerint az adminisztráció a sérelmet okozó határozat indokolásának kezdeti elégtelenségét orvosolhatja az - akár az eljárás során - közölt kiegészítő adatokkal, amennyiben keresetének benyújtása előtt az érintett már rendelkezett indokoláskezdeménynek tekinthető információkkal (a fent hivatkozott Skareby kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

160 Mindenesetre a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdésének az ítélkezési gyakorlat által alkalmazott ilyen értelmezése eredetileg az előléptetést mellőző határozatokkal kapcsolatos jogviták során alakult ki, amelyekben az uniós bíróság kimondta, hogy a kinevezésre jogosult hatóság nem köteles indokolni az elő nem léptetett jelöltekre vonatkozó előléptetési határozatot, tekintve, hogy az rájuk nézve hátrányos lehet (a Bíróság 21/68. sz., Huybrechts kontra Bizottság ügyben 1969. május 6-án hozott ítéletének 19. pontja, a 90/71. sz., Bernardi kontra Parlament ügyben 1972. július 13-án hozott ítélet 15. pontja és a 188/73. sz., Grassi kontra Tanács ügyben 1974. október 30-án hozott ítélet 11-17. pontja).

161 Ezen ítélkezési gyakorlatot folyamatosan terjesztették ki a pályázatot elutasító, illetve a versenyvizsga folytatásából való kizárásról szóló határozatokra (lásd például az Elsőfokú Bíróság T-52/90. sz., Volger kontra Parlament ügyben 1992. február 12-én hozott ítéletének 36. pontját és a T-78/92. sz., Perakis kontra Parlament ügyben 1993. november 30-án hozott ítéletének 50-52. pontját), mielőtt a jogviták egyéb más fajtáira, mint például az az éves szabadság felhasználásával kapcsolatos jogvitákra is alkalmazták volna azt (a fent hivatkozott Lebedef kontra Bizottság ügyben hozott ítélet).

162 Márpedig az ilyen értelmezési szabályok bizonyos körülmények között lehetővé teszik a sérelmet okozó határozatok indokolására vonatkozó, a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése szerinti kötelezettség, valamint egyéb jogos igények, mint a megfelelő ügyintézés vagy a harmadik személyek jogainak védelme iránti igény közti egyensúly kialakítását.

163 A Közszolgálati Törvényszék mindazonáltal megállapítja, hogy mivel a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontja az általános uniós alapelvek szintjére emelte az igazgatási határozatok indokolásához való jogot, megszorítóan kell értelmezni minden kivételt a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdésének főszabálya alól - amely szerint az indokolásnak vagy szerepelnie kell magában a sérelmet okozó határozatban, vagy azzal egy időben kell közölni -, és azokat a sérelmet okozó határozat meghozatala körülményeinek objektívan kell igazolniuk.

164 Egyébiránt a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti segítségnyújtás iránti kérelem alapján indított és a zaklatás tényének - amelynek valamely tisztviselő saját megítélése szerint áldozatává vált - feltárásra irányuló vizsgálat különös körülményei között figyelembe kell venni az intézmény azon kötelezettségét is, hogy az ilyen súlyos helyzet kezeléséhez szükséges gyorsasággal és gondoskodással válaszoljon az ilyen kérelmet benyújtó tisztviselőnek (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Lo Giudice kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 136. pontját).

165 Következésképpen ilyen vonatkozásban a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése szerinti indokolási kötelezettséget szigorúan kell értelmezni, és e rendelkezés követelményeinek nem felel meg az a határozat, amely maga csak indokláskezdeményt nyújt. Az ezzel ellentétes megoldás azzal a hatással járna, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti, lelki zaklatásra vonatkozó segítségnyújtás iránti kérelmet benyújtó tisztviselőnek panaszt kellene benyújtania ahhoz, hogy megkapja a közigazgatási vizsgálatot intézkedés nélkül lezáró határozatra vonatkozó, a személyzeti szabályzat 25. cikke második bekezdése követelményeinek megfelelő indokolását. Márpedig ahogy a Bizottság is elismerte a tárgyalás során, a panasz nem a sérelmet okozó határozat indokolásának beszerzésére, hanem e határozat megalapozottságának vitatására irányul. Azt megengedni az adminisztráció számára, hogy ne közölje a segítségnyújtás iránti kérelemre vonatkozó határozat indokolását, nyilvánvalóan nem összeegyeztethetőbb sem az intézményeket terhelő azon kötelezettséggel, hogy a lelki zaklatáshoz hasonlóan súlyos helyzetek kezeléséhez szükséges gyorsasággal és gondoskodással járjanak el, sem azon kötelezettséggel, hogy a lelki zaklatás esetén a segítségnyújtás iránti kérelmet a "lehető leghamarabb" kell elbírálni, amire a Bizottság a 2006. április 26-i határozatban kötelezte magát.

166 Ebből az következik, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti, lelki zaklatás miatti segítségnyújtás iránti kérelem nyomán indult vizsgálatot lezáró határozat esetében az intézmények a panaszt elutasító határozatban első alkalommal nem tudnak teljes indokolást nyújtani az érintett számára anélkül, hogy ne sértsék meg a személyzeti szabályzat 25. cikkének második bekezdése alapján őket terhelő indokolási kötelezettséget.

167 E megoldás azonban nem érinti az intézmények azon lehetőségét, hogy a panaszt elutasító határozat meghozatalakor konkrétan meghatározzák az adminisztráció indokait, vagy a Közszolgálati Törvényszék azon lehetőségét, hogy a határozat jogszerűségét vitató jogalap vizsgálatánál figyelembe vegye e konkrét indokokat (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Skareby kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontját).

- A vitatott határozat meghozatala körülményeinek figyelembevételéről

168 A Bizottság az állítja, hogy a felperes aktív szerepet játszott a vizsgálat lefolytatásában, lehetősége volt arra, hogy iratok bemutatásával és észrevételek tételével hozzájáruljon ahhoz, és tájékoztatást kapott a vizsgálat alakulásáról.

169 E tekintetben, annak eldöntéséhez, hogy eleget tettek-e a személyzeti szabályzatban előírt indokolási kötelezettségnek, nemcsak azokat az iratokat szükséges figyelembe venni, amelyekkel a határozatot közölték, hanem azokat a körülményeket is, amelyek között a határozatot meghozták, és az érintettel közölték (a Közszolgálati Törvényszék F-97/09. sz., Taillard kontra Parlament 2010. november 30-án hozott ítéletének 33. pontja). A jelen ügyben egyrészt figyelembe kell venni, hogy a felperes részt vett a vizsgálatban, másrészt azt kell megvizsgálni, hogy a vitatott határozat meghozatalakor a felperes birtokában voltak-e már azok az információk, amelyeken az említett határozatát alapult (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-130/96. sz., Aquilino kontra Tanács ügyben 1998. július 8-án hozott ítéletének 44. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

170 Márpedig magából a vitatott határozat szövegéből is kitűnik, hogy az a vizsgálatot lezáró jelentésen alapul, amelyet a felperesnek csak a peres eljárás során adtak át. Következésképpen - mivel a vitatott határozatból hiányzik bármilyen, ennek ellentmondó utalás - a felperes nem tudhatta, hogy a vizsgáló milyen mértékben vette figyelembe az általa a vizsgálat teljes időtartama alatt szolgáltatott információkat, sem azt egyébként, hogy a vitatott határozat ténylegesen megfelelt-e a vizsgálat eredményének. Ebből az következik, hogy a Bizottság nem igazolhatja a vitatott határozat indokolásának kezdeti hiányosságát, azt állítva, hogy az a felperes által ismert információkon alapult.

171 A felperes számára felajánlott azon lehetőség, hogy hozzájárulhatott a vizsgálat megfelelő lefolytatásához, látszólag eleget tesz a megfelelő ügyintézés elve tiszteletben tartásának. Mindenestre a vizsgálatban való ilyen részvétel önmagában nem bizonyítja, hogy a felperest ilyen módon tájékoztatták azon okokról, amelyek a Bizottságot a segítségnyújtás iránti kérelme elutasítására késztették. Ugyanis feltéve, hogy a felperes a vizsgálati eljárás során megfelelő információkat kapott - amit a Bizottság nem bizonyított -, a felperes akkor is feltételezhette, hogy azok tárgytalanná váltak azon indokolás által, amelyen a vitatott határozat alapult.

172 A felperesnek a vizsgálat alakulásáról adott tájékoztatást illetően a Bizottság - leszámítva, hogy elnézést kért a vizsgálat különböző cselekményeinek késedelmes végrehajtása miatt - nem bizonyította, hogy az ilyen információk azon okokra vonatkoztak volna, amelyek alapján a Bizottság később elutasította a felperes segítségnyújtás iránti kérelmét.

173 A fentiek fényében meg kell állapítani, hogy a vitatott határozat nem elegendően indokolt azon okokat illetően, amelyekből kifolyólag a Bizottság a felperes második időszakkal kapcsolatos segítségnyújtás iránti kérelmét, valamint az említett határozat ezen időszakra vonatkozó megsemmisítése iránti kérelmét intézkedés nélkül irattárba helyezte.

C - A kártérítési kérelmekről

1. A felek érvei

174 A felperes az általa elszenvedett lelki zaklatásból eredő vagyoni és nem vagyoni kár megtérítését, valamint a Bizottság által a segítségnyújtás iránti kérelmének elutasításával elkövetett jogsértések jóvátételét kéri.

175 A vagyoni kárt illetően a felperes által felhozott kártérítési kérelmek lényegében három részre oszlanak.

176 Először is az érintett arra hivatkozik, hogy az általa elszenvedett lelki zaklatás rossz fényt vetett az előmenetelére és jóhírnevére, mivel olyan hatással járt, amely aláásta testi és lelki épségét. Másodszor a felperes azt állítja, hogy a személyzeti szabályzat 24. cikkének megsértése, továbbá különösen az, hogy a segítségnyújtás iránti kérelme nyomán nem hoztak meg olyan átmeneti intézkedéseket, mint a munkavégzés helyétől való távoltartásra vonatkozó intézkedés, kárt okozott számára. Harmadszor kéri azon kárának megtérítését, amelyet állítása szerint egyrészt abból kifolyólag szenvedett el, hogy a Bizottság megsértette a megfelelő ügyintézés elvét és a gondoskodási kötelezettséget, másrészt az ügye Bizottság általi elintézésének ésszerűtlen elhúzódásából kifolyólag.

177 Az elszenvedett kárt a felperes szerint részben jóvátenné, ha a Bizottság viselné a felperes jogi képviselőjének a pert megelőző és a peres eljáráshoz kapcsolódó költségeit és tiszteletdíját.

178 A nem vagyoni kár megtérítését illetően a felperes úgy véli, hogy az abból fakad, hogy a Bizottság a segítségnyújtás iránti kérelmével kapcsolatos ügyintézés során megsértette a gondoskodási kötelezettséget és e kárt 10000 euróra becsüli.

179 A Bizottság azt válaszolja, hogy mivel a lelki zaklatást nem bizonyították, a felperes semmilyen vagyoni vagy nem vagyoni kárt nem szenvedett és így a kártérítés iránti kérelemnek nem lehet helyt adni. A Bizottság hozzáteszi, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az alperesnek semmi esetre sem kell a felperes részéről a pert megelőző szakaszban felmerült költségeket viselnie.

2. A Közszolgálati Törvényszék álláspontja

180 Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az intézmények és tisztviselőik közötti jogvitákban a kártérítéshez való jog megállapításához három feltétel együttes teljesülése szükséges: az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges fennállása, valamint a magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés (a fent hivatkozott Bizottság kontra Q ügyben hozott ítélet 42. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az a tény hogy e három közül egy feltétel hiányzik, elegendő a kártérítési kereset elutasításához (lásd a Közszolgálati Törvényszék F-21/10. sz., Marcuccio kontra Bizottság ügyben 2011. március 16-án hozott végzésének 22. és 23. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

181 Ami a harmadik feltételt illeti, amelytől az intézmény felelőssége függ, a megtérítendő kárnak ténylegesnek és bizonyosnak kell lennie, és azt a felperesnek kell bizonyítania (a Közszolgálati Törvényszék F-63/10. sz., BL kontra Bizottság ügyben 2012. június 13-án hozott ítéletének 98. pontja).

182 Márpedig a felperes beadványaiban az ügy egyetlen olyan iratára sem utal, amely igazolná az állítólagos vagyoni kár tényleges bekövetkeztét vagy annak mértékét, amit egyébként nem is számszerűsít, csupán annak kijelentésére szorítkozik, hogy e kárt részben jóvá teszi az, hogy a Bizottság viseli a tanácsadók költségeit és tiszteletdíját a pert megelőző és a peres eljáráshoz kapcsolódóan. Ráadásul a keresetlevél semmiféle bizonyítékot nem ajánlott fel erre vonatkozóan. Márpedig az eljárási szabályzat 35. cikke 1. §-ának f) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a kár tényleges bekövetkeztének és mértékének bizonyításához szükséges, felajánlott bizonyítékokat.

183 Az említett bizonyítékok hiányában meg kell állapítani, hogy a felperes nem igazolta a hivatkozott vagyoni kár tényleges bekövetkeztét és annak mértékét. A felperesnek a vagyoni kárra vonatkozó kártérítési kérelmét tehát el kell utasítani anélkül, hogy a Közszolgálati Törvényszéknek határoznia kellene az egyéb feltételek fennállásáról.

184 A nem vagyoni kárt illetően a felperes úgy véli, hogy az a vizsgálat ésszerűtlen elhúzódásából, valamint a Bizottság által az ügyintézés során tanúsítandó gondoskodás hiányából adódik.

185 A Közszolgálati Törvényszék emlékeztet arra, hogy a felperes 2007. december 5-én nyújtotta be segítségnyújtás iránti kérelmét, és a vitatott határozatot 2010. augusztus 10-én, azaz több mint két évvel és nyolc hónappal később közölték vele. Márpedig az ügy körülményeit tekintve, és figyelembe véve a segítségnyújtás iránti kérelem nagy terjedelmét, valamint azt a tényt, hogy a felperes több ízben is kérte a vizsgálat kiegészítését, az ilyen várakozási idő főszabály szerint nem minősíthető ésszerűnek.

186 Meg kell tehát vizsgálni, hogy a Bizottság által a vizsgálati eljárás időtartamának igazolására felhozott különböző érvek alkalmasak-e ezen következtetés megcáfolására.

187 Az iratokból kitűnik, hogy hat hónap telt el a segítségnyújtás iránti kérelem benyújtása és a közigazgatási vizsgálatot megindító és a vizsgálattal a Személyzeti Főigazgatóságon kívüli vizsgálót megbízó határozat között, amely határozatot 2008. június 9-én fogadták el. Ez az idő tehát két hónappal meghaladja a személyzeti szabályzat 90. cikkének (1) bekezdésében a kérelmet elutasító hallgatólagos határozat meghozatalára előírt négy hónapos határidőt.

188 A személyzeti szabályzat 24. cikke szerinti segítségnyújtás iránti kérelemmel kapcsolatos ítélkezési gyakorlat mindenesetre már egyértelművé tette, nincs kizárva, hogy bizonyos objektív okok - különösen a vizsgálat szervezésének szükségleteihez kapcsolódók - igazolhatnak hosszabb várakozási időt az említett vizsgálat megindítását tekintve (a fent hivatkozott Bizottság kontra Q ügyben hozott ítélet 105. pontja). A jelen ügyben, figyelembe véve azt a helyesen meghozott határozatot, amelyben a vizsgálattal olyan személyt bíztak meg, aki nem a Személyzeti Főigazgatósághoz tartozik, továbbá a segítségnyújtás iránti kérelem nagy terjedelmét, amely körülbelül ezer oldalt tesz ki, a Bizottság ezen késedelmét nem lehet ésszerűtlennek tekinteni.

189 Ezzel szemben a 2008. június 9-től 2009. március 9-ig, azaz azon időpontig terjedő időszakot illetően, amikor a vizsgáló felhívta a felperest, hogy a közigazgatási vizsgálat során tanúskodjon, a Bizottság elismeri, hogy "semmilyen hivatalos vizsgálati cselekményre nem került sor", amely körülmény miatt a vizsgáló többször is elnézést kért a felperestől. A Bizottság e késedelmet arra a munkateherre hivatkozva igazolja, amellyel a vizsgáló szembesült tekintve, hogy kevéssel azelőtt nevezték ki igazgatóvá. Ugyanakkor e megfontolás nem igazolhatja azt, hogy a vizsgálat a fent említett kilenc hónap során nem mozdult el a holtpontról. Amennyiben a vizsgáló képtelen arra, hogy ellássa a vizsgálattal kapcsolatos feladatait, a Bizottságnak kell új vizsgálót kineveznie, vagy legalábbis úgy kell szerveznie a tevékenységét, hogy a felperes kérelmével kapcsolatos ügyintézés ne szenvedjen ilyen jelentős mértékű késedelmet.

190 A 2009. március 9-től 2010. április 23-ig, azaz azon időpontig terjedő időszakot illetően, amikor a vizsgáló jelentését leadta a Bizottság főtitkárának, a Bizottság az eljárás időtartamát a vizsgálat összetettségével és a meghallgatott személyek "nagy számával" igazolta, akik közül több volt tisztviselő már elhagyta Belgiumot. Márpedig noha kitűnik a vizsgálatot lezáró jelentésből, hogy a Bizottság csupán tizenkét személyt hallgatott meg, akik közül csak három volt nyugdíjas, a vizsgálat általános összetettsége miatt e szakasz időtartama nem tűnik ésszerűtlenül hosszúnak.

191 Végül a Bizottság főtitkára a vitatott határozatot 2010. június 7-én hozta meg. Mindenesetre a Bizottság maga magyarázta meg a felperes jogi képviselőjének küldött 2010. szeptember 15-i levelében, hogy a 2010. június 7-i határozatot "közigazgatási hiba" folytán csak 2010. augusztus 10-én küldték meg a felperesnek.

192 Ebből az következik, hogy vizsgálati eljárás 32 hónapos teljes időtartamából nem kevesebb, mint 11 hónap telt el (2008. június 9. és 2009. március 9., valamint 2010. június 7. és 2010. augusztus 10. között) a szükséges intézkedések megtétele nélkül, és a Bizottság e mulasztást nem tudja érvényesen igazolni. Ugyanis pusztán a vizsgálóra nehezedő munkateherre vagy közigazgatási hibára való hivatkozás nem igazolhatja a vizsgálat időtartamát.

193 A vizsgálati eljárás ideje tehát nem tekinthető ésszerűnek, és a Bizottság nem tanúsított a gondoskodási kötelezettségének megfelelő magatartást.

194 Márpedig ilyen körülmények között a felperes által elszenvedett nem vagyoni kár nem tehető jóvá teljes egészében a vitatott határozat megsemmisítésével. A vitatott határozat részleges megsemmisítése miatt a felperesnek ismét várnia kell a 2007. december 5-én benyújtott kérelme nyomán a személyzeti szabályzat 24. cikke alapján indult eljárás végleges rendezésére. A várakozásnak és a bizonytalanságnak ilyen meghosszabbodása, melyet a vitatott határozat jogellenessége vált ki, nem vagyoni kárt okoz.

195 A fent kifejtett okokra tekintettel a Közszolgálati Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az eljárás túlzott időtartamához és a gondoskodási kötelezettség megsértéséhez kapcsolódó nem vagyoni kártérítés iránti kérelem megalapozott, és kötelezi a Bizottságot, hogy a felperesnek fizesse meg a Közszolgálati Törvényszék által méltányossági alapon 6000 euróban megállapított összeget.

A költségekről

196 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 1. §-a értelmében, ha az említett szabályzat II. címe 8. fejezetének többi rendelkezése alapján a Közszolgálati Törvényszék másként nem határoz, a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Ugyanezen cikk 2. §-a szerint, ha a méltányosság alapján indokolt, a Közszolgálati Törvényszék úgy határozhat, hogy a pervesztes felet csak a költségek egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.

197 A jelen ítéletben kifejtett indokok alapján lényegében a Bizottság a pervesztes fél. Továbbá a felperes kereseti kérelmében kifejezetten kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére. Mivel a jelen ügy körülményei nem indokolják az eljárási szabályzat 87. cikke 2. §-ának alkalmazását, a Bizottság köteles viselni saját költségeit, valamint a felperesnél felmerült költségeket.

A fenti indokok alapján

A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1) A Közszolgálati Törvényszék megsemmisíti az Európai Bizottság 2010. június 7-i határozatát azon részében, amely intézkedés nélkül irattárba helyezi M. Tzirani 2004. október 1-jétől állítólag elszenvedett lelki zaklatás miatti segítségnyújtás iránti kérelmét.

2) A Közszolgálati Törvényszék kötelezi az Európai Bizottságot, hogy fizessen meg M. Tzirani részére 6000 euró összeget.

3) A Közszolgálati Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.

4) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit és köteles viselni az M. Tzirani részéről felmerült költségeket.

Rofes i Pujol

Boruta

Bradley

Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. július 11-i nyilvános ülésen.

W. Hakenberg

hivatalvezető

M. I. Rofes i Pujol

elnök

( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.