902/B/2003. AB határozat
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 42. § (2) bekezdés első mondata alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 42. § (2) bekezdése első mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 42. § (2) bekezdés első mondatának módosítására és kiegészítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 42. § (2) bekezdés "a) pontja" alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése, valamint a szabályozásra vonatkozó javaslatainak "törvénybe iktatása" iránt fordult az Alkotmánybírósághoz.
A Tny 42. § (2) bekezdésének első mondata [és nem az indítványozó által megjelölt a) pontja] kizárja azt, hogy a szolgálati idő számításánál az előzetes letartóztatás és a szabadságvesztés tartamát figyelembe vegyék. Az indítványozó - az Alkotmánybíróság főtitkára által adott tájékoztatás alapján pontosított - álláspontja szerint ez a rendelkezés - figyelemmel a szabadságvesztés végrehajtása alatti munkáltatás szabályaira - ellentétes az Alkotmánynak a minden ember jogképességét garantáló 56. §-ával. A támadott rendelkezés "sérti az ember mint jogalany jogképességét mert az elítélt is ember és az elítélt jogképessége csak annyiban korlátozott, hogy korlátozva van személyi szabadságában, de egyéb állampolgári jogai megvannak, következésképpen az elítélt a munka törvénykönyve rendelkezése szerint van foglalkoztatva évekig termelő munkát végez következésképpen joggal tart igényt arra, hogy a szabadságvesztés végrehajtása során munkával töltött idejét elismerjék szolgálati időnek."
Az indítványozó - az Alkotmány rendelkezésének számszerű megjelölése nélkül - a támadott szabályt az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében meghatározott alapjogot sértőnek tartja, mivel a jogképességet biztosító alkotmányi rendelkezés sérelme az élethez és az emberi méltósághoz való jog sérelmével is jár.
2. Az Alkotmánybíróság beszerezte az igazságügyminiszter véleményét.
II.
Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani."
"56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes."
2. A Tny. rendelkezései:
"42. § (1) Szolgálati időként nem lehet figyelembe venni a fizetés nélküli szabadság, vagy a munkavégzés alóli mentesítés időtartamát, ha erre az időre nyugdíjjárulék alapjául szolgáló kereset, jövedelem kifizetés nem történt.
(2) A szolgálati idő számításánál nem lehet figyelembe venni az előzetes letartóztatás, a szabadságvesztés tartamát. E rendelkezéstől eltérően szolgálati időként kell figyelembe venni
a) az előzetes letartóztatás idejét, ha a letartóztatottat az ellene emelt vád alól jogerősen felmentették, vagy a büntetőeljárást megszüntették,
b) a szabadságvesztés idejét, ha az elítéltet a bíróság utóbb jogerősen felmentette."
3. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény rendelkezése:
"8. § Szünetel a biztosítás:
(... )
b) az előzetes letartóztatás, szabadságvesztés tartama alatt is, kivéve, ha a letartóztatottat az ellene emelt vád alól jogerősen felmentették, vagy a büntetőeljárást megszüntették, továbbá, ha az elítéltet utóbb a bíróság jogerősen felmentette;"
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság az elítéltek által végzett munkának mint szolgálati időnek elismerése tárgyában már állást foglalt a 253/B/1992. AB határozatban (ABH 1996, 664., a továbbiakban: Abh.). A határozat elutasította a szabályozást az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének, 70/A. § (1) bekezdésének és 70/E. § (1) bekezdésének sérelme alapján támadó indítványt. Ezért a jelen indítvány érdemi elbírálása előtt vizsgálta, hogy az nem képez-e ítélt dolgot.
Az indítványban felvetett kérdés akkor "res iudicata", ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti. (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 972, 973.) Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065., a továbbiakban: Ügyrend) 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) - ezen belül -azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását.
Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény végrehajtása tárgyában kiadott 89/1990. (V. 1.) Mt rendelet 136. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt utasította el, és a hivatkozott alkotmányi rendelkezések is mások voltak. A jelen ügy alapjául szolgáló indítvány érdemi elbírálásának tehát nem volt akadálya. Ugyanakkor a szabályozás tartalmi azonossága következtében irányadónak kell tekinteni az Abh.-ban kifejtett álláspontot.
2. Az Abh. az Alkotmány 70/E. §-a alapján vizsgálta a szabadságvesztés, illetve előzetes letartóztatás tartama alatti munkavégzés szolgálati időkénti elismerését.
"Az Alkotmány 70/E. § rendelkezése alapján a Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz: öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. Az ellátáshoz való jogot a Magyar Köztársaság a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.
Az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy fennáll-e az Alkotmány 70/E. § rendelkezése alapján a jogalkotó kötelezettsége az előzetes letartóztatásban lévők és a szabadságvesztés büntetésüket töltők szociális biztonságának, az ezt célzó ellátásnak a társadalombiztosítás rendszerén belüli biztosítására. Az Alkotmány szerint az ellátáshoz való jog biztosítása történhet a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével. A jogalkotónak széles döntési szabadsága van arra vonatkozóan, hogy a kockázatkezelés formáját megválassza. Döntése kialakítása során figyelemmel kell lennie az életviszonyok sajátosságaira, az ellátó-rendszerek belső logikájára, a gazdaság teherbíróképességére, a társadalom elvárásaira. A jogalkotó választásának célszerűségi szempontjai nem alkotmányossági kérdések. Mindaddig, amíg döntése más alkotmányos rendelkezéseket nem sért, nem lehet alkotmánybírósági vizsgálat tárgya, hogy egy személyi kör szociális biztonságát milyen ellátó rendszeren keresztül valósítja meg a törvényhozó. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezéséből nem következik jogalkotói kötelezettség az előzetes letartóztatásban lévők és a szabadságvesztés büntetésüket töltők szociális biztonságának, az ezt célzó ellátásnak a társadalombiztosítás rendszerén belüli biztosítására. Ezt a feladatot az állam más eszközzel - pl.: szociális segélyezés -is megvalósíthatja. Abból, hogy az előzetes letartóztatásban lévők és a szabadságvesztés büntetésüket töltők az előzetes letartóztatás, illetve a szabadságvesztés ideje alatt nem szereznek szolgálati időt, nem lehet következtetni arra, hogy e rendelkezés ellentétben állna az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdésével. Más kérdés azonban, hogy a szabadságvesztés büntetésüket töltők munkavégzésének elősegítésére adott esetben alkalmas eszköz lehet az ilyen körülmények között végzett munka biztosítási jogviszonyként való elismerése is." (ABH 1996, 664, 665.)
3. A jelen ügyben ugyanezen kérdést a minden embert megillető jogképesség, valamint az élethez és az emberi méltósághoz való jog összefüggésében kellett vizsgálni.
Az Alkotmánybíróság a 64/1991. (XII. 171.) AB határozatban (ABH 1991,297.) a jogképesség formai kategóriájához hozzákapcsolta az élethez és az emberi méltósághoz való jogból fakadó tartalmi követelményeket.
"Az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi egyezmények - és ezekkel összhangban az Alkotmány is - azt mondják ki, hogy minden ember, mindenütt, feltétlenül jogképes, azaz jogalany, vagyis jogi értelemben véve személy. Ezzel egy hosszú - de legalább kétszáz éve tartó - történelmi folyamat céljai nyertek egyetemes elismerést: minden ember nemcsak természetes állapotát, hanem jogállását tekintve is egyenlő lett. A minden embert megillető jogképesség kizárja a rabszolgaságot; s mivel nemcsak általános, de egyenlő is, kizárja a jogképesség különböző terjedelmén alapuló (pl. rendi) különbségeket is." (ABH 1991, 297, 308.)
"A jogképesség olyan végletes absztrakció, amelyben már nincs semmi kizárólagosan emberi. A jogképesség formális minőség. Minden embernek jogképesnek kell lennie, de jogképes nemcsak az ember lehet. A jog az emberen kívül is bármit jogalannyá, személlyé nyilváníthat.
Ezért az ember jogi alaphelyzetéhez hozzátartozik két tartalmi alapjog is, amely a jogképesség formális kategóriáját kitölti, és a személy emberi minőségét kifejezi: az élethez és az emberi méltósághoz való jog. Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva - a klasszikus megfogalmazás szerint - az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljesen szabályozás alá vonhatók, nincs érinthetetlen lényegük. A méltóság az emberi élettel eleve együttjáró minőség, amely oszthatatlan és korlátozhatatlan, s ezért minden emberre nézve egyenlő. Az egyenlő méltósághoz való jog az élethez való joggal egységben azt biztosítja, hogy ne lehessen emberi életek értéke között jogilag különbséget tenni. Emberi méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen, aki ember, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétől, illetve állapotától, és attól is, hogy emberi lehetőségéből mennyit valósított meg, és miért annyit." (ABH 1991, 297, 308-309.)
Az előzetes letartóztatás és a szabadságvesztés tartamának szolgálati időként való elismerése vagy el nem ismerése nincs alkotmányosan értékelhető összefüggésben a mindenkit megillető jogképességgel, valamint az emberi méltósággal és az élethez való joggal. Ezen alkotmányos alapjogokból sem közvetlenül, sem közvetve nem következik követelmény a tekintetben, hogy az előzetes letartóztatás és a szabadságvesztés tartama alatti munkavégzést a törvényalkotó elfogadja-e a társadalombiztosítási nyugellátás alapjaként. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653-654.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 215, 220.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.]
Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Tny 42. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
4. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-a meghatározza az Alkotmánybíróság hatáskörét. A hatáskör törvényalkotásra, meghatározott rendelkezések "törvénybe iktatására" vagy az Országgyűlés ilyen tartalmú kötelezésére nem terjed ki. Ezért az indítványnak a szabályozásra vonatkozó javaslatait az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2008. augusztus 26.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró