BH+ 2011.5.216 A támogatási szerződést az igazgatási szerv döntése önmagában nem módosítja. A szerződés módosítása a felek közös megegyezésével történhet, amelybe a kötelező írásbeli alakra figyelemmel a támogatás módosított célját is meg kell jelölni [Ptk. 217. §, 218. §, 237. §, 156/1995. (XII. 26.) Korm. r. 35. § (2) bek.].

A másodfokú bíróság hatályon kívül helyező végzése folytán megismételt eljárásban az elsőfokú bíróság a felperes módosított keresetét, amelyben 5 000 000 Ft állami támogatás és járulékai visszafizetésére kérte kötelezni a II. r. alperest, 13. sorszámú ítéletével elutasította. Ítéletében tényként állapította meg, hogy a felperes jogelődje meghatározott célra - az I. r. alperes által használt kajak-kenu tároló leégése miatti károk helyreállítására - fordítandó 10 000 000 Ft összegű állami támogatást nyújtott az alpereseknek oly módon, hogy a II. r. alperesnek 1998. május 12-én 5 000 000 Ft-ot, az I. r. alperesnek pedig ugyanezen év június 28-án ugyancsak 5 000 000 Ft átutalt. A hatályon kívül helyező végzésben foglaltakkal egyezően azt állapította meg, hogy a felperes jogelődje a későbbiekben engedélyezte az alpereseknek, hogy a támogatásból 5 000 000 Ft-ot eltérő célra - az I. r. alperes létesítményhasználati díj tartozására - fordítsák. A támogatás folyósítását követően az eltérő célra történő felhasználás engedélyezése nem minősült a felperes részéről újabb kötelezettség-vállalásnak, ezért arra az írásbeli alak nem volt kötelező. A tényállás azt is tartalmazta, hogy a felperes nem írta elő melyik támogatottnak nyújtott összegből kell a létesítményhasználati díjat megfizetni. Az alperesek úgy állapodtak meg, hogy annak kifizetésére a II. r. alperesnek juttatott összegből kerül sor. A hatályon kívül helyező végzés iránymutatásának megfelelően az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárást folytatott le arra nézve, hogy a II. r. alperes fizette-e meg az I. r. alperes létesítmény-használati díjtartozását. Bizonyítottnak fogadta el - az alperesek között 2004. május 24-én létrejött megállapodás, a másodfokú eljárásban a felperes és az I. r. alperes között 2004. május 25-én létrejött egyezség alapján, - hogy az alperesek olyan módon fizették meg az 5 000 000 Ft létesítményhasználati díjat, hogy az I. r. alperes készpénzben 1 000 000 Ft-ot fizetett meg a használatba adónak, a II. r. alperes pedig 4 000 000 Ft-ot banki átutalással teljesített, majd a II. r. alperes a készpénzben kifizetett 1 000 000 Ft-ot az I. r. alperesnek megtérítette. Az I. r. alperes a másodfokú eljárásban a felperessel kötött egyezségben 5 000 000 Ft-os támogatás összegével oly módon számolt el, hogy 3 190 929 Ft összeg felhasználását számlákkal igazolta és kötelezte magát arra, hogy a még fennmaradó 1 890 071 Ft-ot 30 nap alatt visszafizeti a felperesnek. A II. r. alperes a módosított célnak megfelelően használta el az állami támogatást, ezért a felperes keresetét alaptalannak találta.

A felperes fellebbezése folytán hozott ítéletével a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a II. r. alperest arra kötelezte, hogy fizessen meg a felperesnek 5 000 000 Ft-ot és annak 2002. március 28-ától járó évi 17% kamatát. Helyesnek ítélte az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, de nem értett egyet az abból levont jogi következtetéssel. Az ítélet indokolása szerint "az állami támogatásnak az eredetileg megszabott céltól eltérő felhasználása olyan kötelezettségvállalás, amely az eredeti kötelezettségvállalás módosítása", ez pedig a 156/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet 35. §-a (2) bekezdésének helyes értelmezése szerint csak írásban történhet. A felek között a támogatás eltérő célra történő felhasználására írásbeli megállapodás nem jött létre. Dr. H. I. tanúvallomása a II. r. alperes részére a szóbeli engedély megadását sem bizonyította, de a szóbeli engedély a Ptk. 217. §-ának (1) bekezdése értelmében alaki okból semmis lenne. Azt is megjegyezte a másodfokú bíróság, ha a II. r. alperes rendelkezett volna írásbeli engedéllyel az állami támogatás eltérő célra történő felhasználására, akkor is csak 4 000 000 Ft felhasználása tisztázott, a meglévő bizonyítékokból nem lehet megalapozottan arra következtetni, hogy a II. r. alperes 1 000 000 Ft-ot az I. r. alperes részére megfizetett. Egyébként arra sem volt még szóbeli engedélye sem, hogy saját támogatásából az I. r. alperesnek utalhasson át meghatározott összeget. A II. r. alperes nem bizonyította, hogy a felperestől az eltérő felhasználásra írásbeli engedélyt kapott, a támogatás összegével pedig elszámolni sem tudott, ezért a 15/1999. (II. 5.) Korm. rendelet 32. §-a alapján köteles annak visszafizetésére a rendeletben írt mértékű kamatokkal együtt.

A jogerős ítélet ellen a II. r. alperes élt felülvizsgálati kérelemmel és annak hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Jogszabálysértésként a Pp. 4. §-a (1) bekezdésének , a Ptk. 217-218. §-ainak, a Ptk. 4. §-a (4) bekezdésének, valamint a 114/1992. (VIII. 23.) Korm. rendelet 8. §-ának a megsértésére hivatkozott. A Pp. 4. §-ának (1) bekezdésének megsértése körében azzal érvelt, hogy a másodfokú bíróság végzésében a korábbi elsőfokú ítélettel egyezően azt állapította meg, hogy az állami támogatás eltérő célra történő felhasználásának engedélyezése megtörtént, az nem minősült újabb kötelezettségvállalásnak, tehát írásbeli alak nélkül is érvényes volt. A megismételt eljárás kereteit a másodfokú bíróság kijelölte, amely az eltérő célra való felhasználás megtörténtének a bizonyítására irányult. A II. r. alperesnek tehát nem kellett további bizonyítékokat szolgáltatnia arra nézve, amivel a másodfokú bíróság már egyetértett. Egyébként az írásbeli döntést H. I. tanúvallomása bizonyította. Az eredeti kötelezettségvállalás egyoldalú nyilatkozattal történt, ebből következően a módosítás is megvalósult egyoldalú nyilatkozat alapján, amelyet a felperes elnöki értekezlete írásban is rögzített. Annak nincs jogi jelentősége, hogy a megadott engedélyt szóban vagy írásban közölték-e az alperesekkel. Az eltérő felhasználás bármelyik alperesnek nyújtott támogatásból megvalósulhatott. Az nem volt vitás, hogy az eltérő célú felhasználás ténylegesen megtörtént, annak nincs jelentősége, hogy az alperesek egymás között miként számoltak el. A két alperes ugyanazon célra kapta a támogatást így, ha abból nem kellett volna 5 000 000 Ft-ot eltérő célra fordítani, akkor azt egységesen használták volna fel, az egymás közötti elszámolás csak technikai feladat, amely nem volt engedélyköteles. Tévesen állapította meg a másodfokú ítélet, hogy a II. r. alperes nem tudott elszámolni a támogatás összegével, mert nem volt vitatott, hogy az 5 000 000 Ft ténylegesen kifizetésre került részben a II. r. alperes által közvetlenül, illetve az I. r. alperes útján.

A Ptk. 4. § (4) bekezdése értelmében a felperes nem jogosult a támogatás visszakövetelésére, mert ő maga döntött a támogatásról és annak eltérő célra történő felhasználásáról, a 114/1992. (VIII. 23.) Korm. rendelet 8. §-a alapján annak technikai rendjét is ő határozhatta meg. A felperes az alperesnek hátrányt okozott, mert döntése nélkül nem használta volna fel eltérő célra a kapott támogatást. Az eredeti állapot sem állítható helyre, mert a II. r. alperes a felperes döntése alapján a támogatás összegét harmadik személynek kifizette.