BH 2008.12.331 Az alkalmazottért való felelősség szabályainak alkalmazása tartós megbízási jogviszony esetén, ha a károkozó a megbízás folytán kerül abba a helyzetbe, hogy a harmadik személynek kárt okozhasson [Ptk. 348. §, 350. §, 1995. évi XCVI. tv. 37. §].

Az alperes egyéni vállalkozó megbízottja 8 millió forintot azzal a látszattal vett át a felperestől, hogy a pénzt az alperes képviseletében befekteti. Az összeget az alperes számlájára nem helyezte el, és azt a felperesnek felhívására sem adta vissza, ezért a felperes keresetében a fenti összeg megfizetésére kérte az alperest az alkalmazottak károkozásáért való felelősség szabályai szerint kötelezni.

Az elsőfokú bíróság a másodfokú bíróság által helybenhagyott ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 7 millió forintot, és ennek 2003. április 2. napjától járó késedelmi kamatait, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy az alperes és M. I. között tartós megbízási jogviszony állt fenn, mindkét szerződő fél a Ptk. 685. § c) pontja szerinti gazdálkodó szervezetnek minősül, ezért a Ptk. 350. § (2) bekezdésének első és második fordulata alapján egyaránt alkalmazhatónak találta a munkavállalóért való felelősség Ptk. 348. § (1) bekezdésében írt szabályát. Hangsúlyozta, hogy M. I. nemcsak biztosítás kötésére, hanem pénzügyi szolgáltatás közvetítésére is kötelezettséget vállalt a megbízási szerződésben, mely tevékenységi körbe az az ügylet is beletartozhat, amelyet az alperes képviseletében eljárva a felperessel kötött. Az alperes megbízottja a megbízási szerződés adta lehetőségekkel visszaélve kötött ügyletet a felperessel és vette fel a 7 millió forintot. A 2004. januári 1 millió forintos ügyletet illetően nem találta alkalmazhatónak a Ptk. 350. § (2) bekezdésében foglaltakat, mert akkor már nem állt fenn M. I-nek az alperessel a megbízási jogviszonya. Megállapította a bíróság, hogy a szerződés megkötésével a felperest vétkesség, de még gondatlanság sem terheli, ezért kármegosztásra nem látott lehetőséget. Az alperes fellebbezése alapján eljárva a másodfokú bíróság jelentőséget tulajdonított annak, hogy M. I. a 7 millió forint átvétele idején az alperessel megbízási jogviszonyban állt és a felperesnek, mint biztosítási ügynököt mutatták be. A felperes részére átadott névjegykártyán illetve a kiállított betéti igazoláson az alperes neve szerepelt, mellette M. I. az alperes bélyegzőjét használta, mellyel a felperes bizalmának elnyerése érdekében kívánta azt a látszatot kelteni, hogy az alperes képviseletében szabályszerűen jár el. Leszögezte; a Ptk. 350. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 348. § (1) bekezdése alapján a megbízó a megbízott károkozásáért nemcsak akkor felel, ha a kárt a megbízásból eredő feladatok ellátása során okozta, hanem akkor is, ha a megbízás kereteit túllépi, de a megbízás adott lehetőséget a károkozásra.

A jogerős ítélet megváltoztatása, a felperes keresetének elutasítása és perköltségben való marasztalása érdekében az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Állította, hogy a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert a Fővárosi Ítélőtábla tévesen értelmezte a Ptk. 350. § (2) bekezdésére figyelemmel alkalmazandó Ptk. 348. § (1) bekezdését, valamint a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény (a továbbiakban: Bit.) 37. § (4) bekezdését. Az ítélet a Pp. 206. § (1) bekezdését is sérti, mert a bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. Előadta, hogy az alkalmazottért való felelősség szabályai nem eredményezhetik a megbízónak a megbízott minden magatartásáért való felelőségét, mert a munkáltatói felelősség megállapításához is a károkozás munkaviszonnyal való összefüggése szükséges. Fenntartotta azt az álláspontját is, hogy a Bit. 37. § (4) bekezdése a Ptk. 348. és 350. §-aihoz viszonyítva speciális szabálynak minősül, ezért az alperes kizárólag akkor lenne köteles helytállni a volt biztosítási ügynök által okozott kárért, ha azt ő biztosítási ügynöki minőségében eljárva okozta volna. Ez a per adatai alapján kizárható, mert a felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy biztosítási szerződéskötés fel sem merült a tárgyalások során.

Kifejtette azt is, hogy a jogerős ítélet a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével állapította meg, hogy M. I.-t biztosítási ügynökként mutatták be a felperesnek, a volt ügynök névjegyet adott át a felperes részére és az alperes nevét tartalmazó papírt használt. Sérelmezte, hogy a jogerős határozat nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a felperes maga sem tudta, hogy milyen befektetésre adta át a pénzt, továbbá hogy az átutaláson szereplő számlaszám tulajdonosaként M. I. neve szerepelt.

Az alperes kártérítési felelősségének megállapítása esetére arra hivatkozott, hogy a kár bekövetkezésében a felperes maga is közrehatott, ezért a felperesre kedvezőtlenebb, 80-20%-os arányú kármegosztásnak van helye.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult.

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a felülvizsgálat Pp. 275. § (2) bekezdésében meghatározott korlátai között vizsgálva megállapította, hogy az alperes rendkívüli perorvoslati kérelme nem megalapozott.