EH 2005.1339 Határozott idejű munkaviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit a bíróságnak a kereseti kérelem alapján kell elbírálnia, attól nem térhet el abból az okból sem, hogy megítélése szerint mi kedvezőbb a munkavállalóra [Mt. 88. § (2) bek., 100. § (4) és (6) bek.; Pp. 215. §].
A felperes keresetében a munkaviszonya jogellenes megszüntetése megállapítását, és a munkaviszony helyreállítása mellőzésével az alperesnek 2003. január 23-ától 31-éig terjedő időre elmaradt munkabér, a határozott időből még hátralévő időre járó 10 havi munkabér, valamint a jogellenesség szankciójaként 12 havi átlagkereset megfizetésére kötelezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlójának 2004. január 23-án kelt, a felperes munkaviszonyát megszüntető jognyilatkozata jogellenes, ezért kötelezte az alperest 90 000 forint felmentési időre járó "munkabér", 40 909 forint elmaradt munkabér és további - hat havi átlagkeresetnek megfelelő - 1 080 000 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes a sajtóban közzétetett nyilvános pályázat feltételeinek megfelelt, és az önkormányzat képviselő-testülete 2003. november 26-án hozott határozatával döntött arról, hogy a felperest 2003. december 1-jétől 2004. november 30-áig terjedő egy évre, három hónap próbaidő kikötésével alkalmazza az alperes ügyvezetői munkakörére. A felek egymással írásbeli munkaszerződést nem kötöttek, bár erre a testületi határozat kötelezte a polgármestert. A képviselő-testület 2004. január 21-ei ülésén a felperes munkaviszonyának 2004. január 23-ai hatállyal a próbaidő alatti megszüntetéséről döntött. A felperes a keresetében arra hivatkozott, hogy a próbaidőt nem kötötték ki érvényesen.
A munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy írásbeli munkaszerződés hiányában sem a határozott idejű munkaviszony, sem a próbaidő kikötésére érvényesen nem került sor, a munkáltató a munkaviszonyt tehát jogellenesen szüntette meg. Ezért az alperest az Mt. 100. §-a alapján marasztalta. Álláspontja szerint a felperest a határozott időből még hátralévő 10 hónapra járó átlagkeresete nem illeti meg.
Az elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezésében a felperes a keresetének mindenben helyt adó határozat hozatalát, az alperes pedig az ítélet jogalapját nem vitatva csupán a marasztalási összeg 540 000 forintra leszállítását, és illetékben marasztalása mellőzését kérte.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes marasztalását 1 840 909 forintra felemelte. Mellőzte az alperes elsőfokú eljárási illetékfizetésre kötelezését, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elfogadott elsőfokú ítéleti tényállásból részben eltérő jogi következtetésre jutott. A próbaidő kikötésének érvénytelensége tekintetében érdemben osztotta az elsőfokú ítéleti álláspontot, az érvénytelenség okaként a pályázat alapján történő alkalmazás miatt a rendeltetésellenességet jelölte meg [Mt. 4. § (1) bekezdés].
A munkaszerződés időtartamát a megyei bíróság úgy ítélte meg, hogy a képviselő-testületnek a határozott idejű alkalmazásra vonatkozó határozata elfogadásával és a szerződés teljesítésével a felperes munkaviszonya egy év határozott időre jött létre [Mt. 79. § (1) és (2) bekezdés]. Minthogy az írásbeli munkaszerződés hiányára a felperes nem hivatkozott, a felek között ily módon szóbeli munkaszerződéssel létrejöttnek kell tekinteni a határozott idejű jogviszonyt [Mt. 76. § (5) bekezdés].
A másodfokú bíróság a próbaidő érvényes kikötése hiányában jogellenes munkaviszony megszüntetés szankciójaként - minthogy a felperes az eredeti munkakörébe visszahelyezését nem kérte - az Mt. 88. § (2) bekezdés alapján a határozott időből hátralévő időre járó 10 havi átlagkereset megfizetésére kötelezte az alperest azzal az indokkal, hogy a munkavállalóra ez kedvezőbb, mint a munkaügyi bíróság által alkalmazott az Mt. 100. § (6) bekezdése alapján felmentési időre, az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján pedig 6 havi átlagkeresetnek megfelelő kárátalány megfizetésére kötelezés. Így az alperes fellebbezését a közhasznú társaság illetékfizetésére kötelezését sérelmező részében találta alaposnak.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet részben történő "megváltoztatásával" az Mt. 100. § (4) bekezdése alapján az alperesnek legalább 2 havi, de legfeljebb 12 havi átlagkeresetben marasztalását kérte. Álláspontja szerint az Mt. 100. § (4) bekezdésébe ütközik a másodfokú bíróság döntése arról, hogy az Mt. 88. § (2) bekezdése szerinti marasztalást alkalmazta a felperesre kedvezőbbként. Érvelése szerint a munkaviszony jogellenes megszüntetésénél, függetlenül attól, hogy a munkaviszony határozatlan vagy határozott idejű volt-e, alkalmazni kell az Mt. 100. § (4) bekezdését, az Mt. 88. § (2) bekezdésében szabályozott hátralévő időre járó átlagkereset pedig az Mt. 100. § (6) bekezdése szerinti elmaradt munkabérként értelmezhető. Megítélése szerint a jogerős ítélet azzal, hogy az Mt. 100. § (4) bekezdését mellőzte, hátrányos helyzetbe hozta a felperest, sértve ezzel az Mt. 5. § (1) bekezdését.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", a marasztalási összeg 40 909 forintra (a 2003. január 23-ától január 31-éig terjedő időszakra járó elmaradt munkabérre) leszállítását kérte. Álláspontja szerint, mivel a felperes határidőben nem hivatkozott a szóbeli munkaszerződés érvénytelenségére, a képviselő-testület határozatának nemcsak a határozott időre, hanem a 3 hónapos próbaidőre vonatkozó része is érvényes. Tévesnek tartotta a pályázattal létesített munkaviszony esetén a próbaidő kizártságára vonatkozó jogerős ítéleti álláspontot, ezért a próbaidő alatti megszüntetés miatt a felperest "kártérítés" nem illeti. Továbbra is kérte az átalány-kártérítés felére csökkentését. Az alperes egyben felülvizsgálati ellenkérelmet is előterjesztett, melyben a felperes felülvizsgálati kérelme alaptalanságára hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos, a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
1. Az elsőfokú ítéletnek azt a megállapítását, miszerint írásbeli munkaszerződés hiányában a próbaidőre vonatkozó kikötés érvénytelen, a felek fellebbezéssel nem támadták, az alperes fellebbezése - e jogalap érintése nélkül - a marasztalási összeg leszállítására irányult. Ezért a másodfokú bíróságnak a pályázattal létesített munkaviszony tekintetében a (törvény által egyébként nem tiltott) próbaidő rendeltetésellenességével kapcsolatos okfejtését a Legfelsőbb Bíróság mellőzi.
A felülvizsgálati eljárásnak eszerint az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében sérelmezett, a próbaidővel kapcsolatos ítéleti álláspont már nem lehet a tárgya [Pp. 270. § (1) bekezdés, BH 2001/172.].
2. Az irányadó jogerős ítéleti tényállás szerint a felperes és az alperes határozott időre létesített munkaviszonyt, amelyet az alperes jogellenesen szüntetett meg [Mt. 88. § (1) és (2) bekezdés].
A felperes keresetében és fellebbezésében a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével a jogellenesség jogkövetkezményeként - a határozott idő figyelembevételével - elmaradt munkabérben és az Mt. 100. § (4) bekezdése szerinti 12 havi átlagkereset szankcióban kérte az alperes marasztalását.
A bírói gyakorlat szerint a munkaviszony jogellenes megszüntetése esetén a munkavállaló vagylagosan igényelheti az Mt. 88. § (2) bekezdése alkalmazását, vagy az Mt. 100. §-a szerinti juttatásokat [EBH 2000/242; BH 1995/253; BH 1996/252], a bíróság a keresethez és a fellebbezéshez kötve van [Pp. 215. §, 253. § (3) bekezdés].
Mindezekből következően a felperes kereseti kérelme az Mt. 100. § (4) bekezdése mellőzését illetően megalapozott.
A másodfokú bíróság által a határozott időből még hátralévő időre megítélt átlagkereset a felperes kereseti és fellebbezési kérelmét alapul véve az Mt. 100. § (6) bekezdése szerinti elmaradt munkabérben marasztalásnak minősül, és a helyreállítás mellőzése miatt a felperest megilleti az Mt. 100. § (4) bekezdése szerinti jogkövetkezmény is.
A munkaügyi bíróság a jogsértés súlyával hat havi átlagkeresetet ítélt arányban állónak, a felperes fellebbezésében a teljes törvényi mérték (12 havi átlagkereset) megítélését kérte, az alperes fellebbezésében az elsőfokú ítélet szerinti mértéket eltúlzottnak ítélte.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek azt a rendelkezését, amellyel az alperes által fizetendő marasztalás összegét 1 840 909 forintra felemelte, továbbá rendelkezett az első- és a másodfokú eljárási illetékről nem érintette (2003. január 23-ától 31-éig elmaradt munkabér 40 909 forint, és a határozott időből hátralévő időre járó további elmaradt munkabér 1 800 000 forint). Ezt meghaladóan - beleértve a másodfokú eljárási költségben marasztalást - hatályon kívül helyezte, és a jogellenességnek az Mt. 100. § (4) bekezdése szerinti szankciója tekintetében a felperes és az alperes fellebbezésének elbírálása érdekében a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 275. § (4) bekezdés].
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.078/2005. sz.)