3105/2021. (III. 22.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 43.Pf.634.025/2019/8. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság (a továbbiakban: indítványozó) jogi képviselővel (dr. Molnár István ügyvéd) eljárva az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben a Fővárosi Törvényszék 43.Pf.634.025/2019/8. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.

[2] 2. Az indítvány benyújtását megelőző pernek az alkotmányjogi panasz elbírálása szempontjából lényeges elemei a következők.

[3] 2.1. A perben felperes magánszemély (a továbbiakban: felperes) az indítványozóval - perbeli alperessel - utazásszervező gazdasági társaság és biztosításközvetítő ügyintézője (a továbbiakban: biztosításközvetítő) révén utasbiztosítási szerződést kötött, melynek aláírásával a felperes nyilatkozott, hogy elfogadja az általa megismert (papíralapon átvett) Általános Biztosítási Feltételek (a továbbiakban: ÁBF) elnevezésű szabályzatot. A biztosítási szerződésben a biztosítási események között került megjelölésre a biztosított utazása során külföldön, sürgősen fellépő betegsége, balesete. A biztosítási védelem ugyanakkor nem terjedt ki annak az államnak a területére, amelyben a biztosított munkahelye található. A felperes hathónapos határozott idejű munkaszerződés alapján civil biztonsági őr feladatok ellátására Kínába utazott, és Magyarország Pekingi Nagykövetségén végzett munkát. A felperes a fenti hat hónapos időszak alatt kivizsgálás költségére vonatkozó megtérítési igényt jelentett be az indítványozónál, aki a kárigényt elutasította arra hivatkozással, hogy az ÁBF alapján a biztosítás hatálya nem terjedt ki a Kínában bekövetkező káreseményekre, mivel a felperes a megjelölt államba (kifejezetten) munkavégzés céljából utazott és tartózkodott.

[4] A felperes az indítványozóval szembeni fizetési igényét fizetési meghagyásos eljárás útján kívánta érvényesíteni. Az indítványozó ellentmondása folytán perré alakult eljárásban a felperes elsődleges kereseti kérelme a biztosítási szerződés teljesítésére, másodlagos kereseti kérelme kártérítésre vonatkozott. Állította, hogy munkavégzésének helye Magyarország területe, mert Magyarország pekingi nagykövetségeként került megjelölésre, és kijelentette, hogy külföldi munkaadója nincs, külföldön nem fog dolgozni. Így az indítványozó kockázatviselése fennállt, és ezért köteles a biztosítási összeg megfizetésére. Arra az esetre, ha a bíróság nem találja alaposnak elsődleges kereseti kérelmét, másodlagos kereseti kérelmét arra alapította, hogy kártérítés jogcímén megilleti a gyógykezelésével kapcsolatban felmerült összeg, amely kárt az indítványozó azáltal okozott részére, hogy nem tett eleget tájékoztatási kötelezettségének.

[5] Az indítványozó ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását és a felperes perköltségben marasztalását. Vitatta a kereset jogalapját és összegszerűségét. Állította, hogy a szerződéskötéskor eleget tett tájékoztatási kötelezettségének. Előadta, hogy az indítványozó képviselője, a biztosításközvetítő adott téves tájékoztatást, amikor megjelölte a munkavégzés helyét, jellegét és az utazás célját; a felperes az utazásszervező irodájában azt a tájékoztatást adta a biztosításközvetítő részére, hogy munkáltatója magyarországi illetőségű és külföldön nem végez munkát. Ezen tájékoztatás alapján nyilatkozott úgy a biztosításközvetítő, hogy a szerződési fedezet a külföldön bekövetkezett biztosítási eseményre is kiterjed. Egyidejűleg a biztosítási szerződés érvénytelenségére hivatkozott, azt megtévesztés miatt kifogás útján megtámadva.

[6] Az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság a keresetet elutasította és kötelezte a felperest a perköltség megfizetésére. Indokolásában kifejtette, hogy a biztosítási szerződés területi hatálya irányadó rendelkezése a biztosított munkahelyének földrajzi elhelyezkedését privilegizálja (nem pedig a munkahely, a munkavégzés helye és a munkáltató székhelye munkajogi értelmezését). A felperes a biztosítási szerződés idején külföldön dolgozott, amely állapotra a biztosítási szerződés hatálya nem terjed ki, így az indítványozó az elsődleges kereseti kérelem vonatkozásában helytállási kötelezettséggel nem tartozik. A felperes kárát a kisértékű perek szabályai szerint határidőben nem bizonyította, ami önmagában a kereset elutasítását vonja maga után és szükségtelenné teszi a kártérítési felelősség körében a biztosításközvetítő tanúként való meghallgatását.

[7] 2.2. Az ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést és kérte - elsődlegesen annak megváltoztatása útján - a keresetének való helytadást, másodlagosan a döntés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását. Az elsődleges kereseti kérelem tárgyában hivatkozott arra, hogy a biztosítási szerződés területi hatálya megítélése szempontjából releváns felperesi munkahely jogi értelemben ítélendő meg és nem földrajzi értelemben. A másodlagos kereseti kérelem tárgyában arra hivatkozott, hogy az indítványozót (a biztosításközvetítő által) a valóságnak megfelelően tájékoztatta utazása célról, azonban bizonyítási indítványának az elsőfokú bíróság nem adott helyt és elzárta őt a bizonyítás lehetőségétől: a biztosításközvetítő tanúként való meghallgatásától.

[8] Az indítványozó fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult, mert érvelése szerint a biztosítás nem terjedt ki a munkavégzés helye szerinti országra, Kínára. Másrészt állította, hogy kárt a felperes nem bizonyított, ami miatt a tájékoztatási kötelezettség mikénti teljesítésének vizsgálata szükségtelen volt.

[9] A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítéletet - a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között - hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Az elsődleges kereseti kérem vonatkozásában kiemelte, hogy az elsőfokú ítéletben leírtakkal szemben nem hagyható figyelmen kívül az indítványozó érvénytelenségi kifogása, mert érvénytelen szerződés esetén eleve alaptalan a szerződés teljesítésére alapított kereset. Így csak az utasbiztosítási szerződés érvényességének vizsgálatát követően lehet áttérni a szerződés területi hatályának vizsgálatára. A másodfokú bíróság szerint a szerződés 3. pontja értelmében az indítványozónak helytállási kötelezettsége nincs. A másodlagos kereseti kérelem vonatkozásában megállapította, hogy ha a felperes által indítványozott tanú meghallgatása eredményes, akkor az indítványozó - a szerződéskötés és a szerződés fennállása során kötelező együttműködés és kölcsönös tájékoztatási kötelezettség okán - köteles lett volna felhívni a felperes figyelmét arra, hogy az ajánlata nyomán létrejövő szerződés nem alkalmas a szerződéses cél betöltésére. Ellenkező esetben kárfelelősség terheli.

[10] Hangsúlyozta, hogy a bizonyítás lefolytatása nem volt mellőzhető azon okból, mert a felperes a kárát illetően nem tett kellő időben eleget bizonyítási kötelezettségének. Így az elsőfokú bíróság a tanúbizonyítás indokolatlan mellőzésével az eljárás lényeges szabályát megsértette, és szükséges a bizonyítási eljárás kiegészítése. A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak a feleket a kártérítés tekintetében bizonyítandó tényekről részletesen tájékoztatnia kell, a felperes által indítványozott tanúkihallgatást a szerződéskötést megelőző tárgyalások és a szerződéskötés körülményei tekintetében le kell folytatnia.

[11] 2.3. A megismételt eljárásban a felperes a másodlagos kereseti kérelmét változatlanul fenntartotta, valamint kifejtette, hogy az indítványozó nem tudta bizonyítani az ő rosszhiszeműségét, illetve azt sem, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtott volna számára.

[12] Az indítványozó a megismételt eljárásban a másodlagos kereset elutasítását kérte, és korábbi nyilatkozatait fenntartotta. Állította, hogy a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy munkavégzés céljából utazik, közlési kötelezettségének azért nem tett eleget, mert azt állította, hogy Magyarországon dolgozik, munkáltatója magyarországi székhelyű, külföldön munkát nem végez.

[13] A megismételt eljárásban az első fokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság a keresetet elutasította, az indítványozói kárfelelősség bizonytalansága okán. Indokolása szerint a felperes a tanú nevén túli egyéb adatokat nem a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 167. § (3) bekezdése szerinti módon jelölte meg és bizonyítási indítványát a bíróság e tárgyban a felpereshez intézett többszöri felszólítása ellenére sem egészítette ki. Minthogy a felperes bizonyítási indítványa az eljárásjogi szabályoknak nem tett eleget, azt az eljáró bíróság hatálytalannak tekintette és mellőzte.

[14] 2.4. Az elsőfokú döntés ellen a felperes fellebbezett és kérte annak megváltoztatást, valamint a másodlagos kereseti kérelmének való helytadást arra hivatkozva, hogy a tanú idézhető címe már az alapeljárásban rendelkezésre állt, szükségtelen volt felhívni őt bizonyítási indítványa pontosítására, így vitatta a bizonyítás mellőzését. Az indítványozó ellenkérelme - osztva annak jogi indokolását és a bizonyítás mellőzését - az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

[15] A (megismételt eljárásban a) másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes másodlagos kereseti kérelmének helyt adott. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság "formális okból" fosztotta meg a felperest a bizonyítás lehetőségétől, így bizonyítási indítványának a másodfokú eljárásban helyt adott. A tanú meghallgatása után bizonyítottnak látta, hogy a felperes a szerződéskötési együttműködési és tájékoztatási [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:452. § (1) bekezdése] kötelezettségének eleget tett [tájékoztatta a biztosításközvetítőt útja munkavállalási indokáról], ami alapján az biztosításközvetítőnek [Ptk. 6:62. § (3) bekezdése alapján] kötelessége lett volna felhívni a felperes figyelmét arra, hogy a megvásárolni kívánt biztosítási szerződés nem alkalmas a felperes által elérni kívánt cél betöltésére; hogy a felperes kínai tartózkodása alatt biztosítási fedezetet nyújtson. Az ítélet megállapította az indítványozó kárfelelősségét a [Ptk. 6:62. § (3) bekezdése alapján], valamint az indítványozó helytállási kötelezettségét a biztosítók mögöttes felelősségét kimondó 2003. évi LX. törvény 48. § (2) bekezdése alapján. A másodfokú bíróság megállapította továbbá, hogy a felperes állított kára legalapvetőbb bizonyítékát - a betegellátási számlát - határidőben előterjesztette, ezzel követelése összegszerűségét alátámasztotta, azt az indítványozó érdemben nem tudta vitatni.

[16] 3. Az indítványozó ezt követően nyújtotta be alkotmányjogi panaszát a Fővárosi Törvényszék 43.Pf.634.025/2019/8. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérve, és megjelölve az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdései sérelmét.

[17] 3.1. Álláspontja szerint a döntés három okból sérti a tisztességes eljáráshoz, az indokolt bírói döntéshez való jogát.

[18] Egyrészt hiányolta a károkozással kapcsolatos okozati összefüggés bíróság általi feltárását. A másodfokú bíróság az indítványozói kártérítési felelősség fennálltának megállapításához szükséges feltételek sorában (a kárt okozó jogellenes magatartása mellett) csak a kár bekövetkeztének fennállását vizsgálta és a kárt bizonyítottnak találta a betegellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató által kiállított számlák alapján. Az indítványozó szerint a biztosításközvetítő állítólagos károkozó magatartása és a bekövetkezett kár közötti okozati összefüggés fennálltáról azonban az ítélet indokolása nem ad számot, így arról sem, hogy e körben a felperes miként tett eleget bizonyítási kötelezettségének, illetve, ha nem tett eleget, "úgy a másodfokú bíróság miért nem alkalmazta a bizonyítási teher szabályait".

[19] A 61/2011. (VII. 13.) AB határozat indokolásának [34] bekezdésére hivatkozva felidézte, hogy "a tisztességes eljárásból fakadó elvárás tehát az eljárási szabályok Alaptörvénynek megfelelő alkalmazása. Az eljárási törvényre is figyelemmel, a tisztességes eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntéssel szemben azt a minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a bíróság az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon. Ennek megítéléséhez az Alkotmánybíróság vizsgálja a jogvita természetét, az alkalmazandó eljárási törvény rendelkezéseit, valamint az ügyben választ igénylő lényeges kérdéseket."

[20] A panasz szerint az indítványozó előtt ismeretes, hogy az Alkotmánybíróság nem vizsgálja a jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságát, törvényességét, vagy a kizárólag törvényértelmezési problémákat, illetve azt sem, hogy a bírói döntés indokolásában megállapított tényállás helyes-e, a megjelölt bizonyítékok és érvek megalapozottak-e, a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e a beszerzett bizonyítékokat, érveket. Minthogy a tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése az eljárásjogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat. Ennek körében utalt a 3237/2012. (IX. 28.) AB végzésre és a 3309/2012. (XI. 12.) AB végzésre.

[21] A bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozó állítását azzal támasztotta alá, hogy a felperesnek kellett volna bizonyítania az okozati összefüggést, ugyanis vizsgálandó lett volna, hogy az adott időben a hazai biztosítási piacon fellelhető volt-e olyan biztosítási termék, amely a felperes céljának megfelelt. Az indítványozó szerint nemcsak nála, de a biztosítási piac más hazai szereplőjénél sem lett volna köthető ilyen magánbiztosítási szerződés. Állította, hogy a bíróságnak a felperes terhére kellett volna értékelnie a bizonyítottság hiányát, mert önmagában a közvetítő hiányos tájékoztatása nem lehet a felperes kárának oka akkor, ha más biztosító társasságnál sem köthető olyan biztosítás, amilyet a felperes kötni szándékozott.

[22] Másrészről a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga sérelmét abban látta, hogy a másodfokú bíróság önkényesen járt el, amikor a "nóvum másodfokú eljárásbeli előterjeszthetőségének feltételeit önkényesen kibővítette, mert az elsőfokú eljárásban sem eljárási szabálysértésre, sem téves jogalkalmazásra nem került sor", így a felperes bizonyítási indítványának nem adhatott volna helyt és az indítványozott tanú meghallgatásra nem kerülhetett volna sor. Állította, hogy a régi Pp. 392. § (4) bekezdése szerint a kisértékű perekben a másodfokú eljárásban nincs helye új bizonyítékok előterjesztésének, kivéve, ha a bizonyítékok előterjesztésére az elsőfokú eljárásban a bíróság eljárási szabálysértése vagy téves jogalkalmazása miatt nem kerülhetett sor. Ezen korlátozás célja a felek jogorvoslathoz való jogának érvényesítésével egyidőben a perek észszerű határidőn belül történő befejezése. Az indítványozó az elsőfokon eljáró bíróság jogértelmezésével értett egyet, minthogy a felperes bizonyítási indítványát nem szabályszerűen terjesztette elő. A másodfokú bíróság jogértelmezését és eljárását ezzel szemben "contra legem"-ként értékelte, amely egyúttal megfosztotta őt a jogorvoslathoz való jogától, mert "első alkalommal" (másodfokon) született döntés a felelősségéről. Az indítványozó szerint a másodfokú bíróságnak vagy mellőznie kellett volna a tanúmeghallgatást vagy az elsőfokú bíróságot kellett volna új eljárásra utasítania, ha a tanúmeghallgatás szükségességét látta.

[23] Harmadrészt azért állította a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga sérelmét, mert a másodfokú bíróság az összegszerűség vonatkozásában bizonyítási indítványát mellőzte. Az ítélet szerint: "az alperes [indítványozó] azon előadása, mely minden indokolás nélkül a kereset összegszerűségének általános vitatásában állt, a kereset összegszerűségének érdemi vitatását nem jelenti."

[24] 3.2. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való joga sérelmét abban látta, hogy a (megismételt) másodfokú eljárás volt az, amely során először került megállapításra felelőssége, így azzal szemben nem élhetett (már) jogorvoslattal.

[25] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi - formai és tartalmi - feltételeknek. A testület megállapította, hogy az indítvány határidőben érkezett, az indítványozó érintettnek tekinthető és a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeit kimerítette.

[26] 4.1. Az Abtv. 52. § (1) bekezdése szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia, az (1b) bekezdés e) pontja alapján pedig a kérelem akkor határozott, ha indokolást tartalmaz arra nézve, hogy a kifogásolt bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével.

[27] 4.2. Az Abtv. 27. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében az indítványozó csak Alaptörvényben biztosított jogának sérelmére történő hivatkozással nyújthat be alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdései szerinti tisztességes bírósági eljáráshoz-, valamint jogorvoslathoz való joga sérelmét állította, így mivel Alaptörvényben biztosított jogára hivatkozott, ennek a befogadási formai feltételnek az indítványozó panasza megfelel.

[28] 4.3. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 29. § és a 31. § szerinti feltételeket.

[29] 4.4. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Ez alternatív feltétel, bármelyik megléte indokot ad a befogadásra.

[30] Az Alkotmánybíróság erre tekintettel a befogadhatóság tartalmi feltételeivel összefüggésben az indítvánnyal kapcsolatban a következőket állapította meg. Alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek tekinthető kérdést az indítványozó nem fogalmazott meg. Ezt követően azt vizsgálta, hogy az indítványban felhozott érvek alapján felmerülhet-e a bírói döntés alaptörvény-ellenességének kételye.

[31] 5. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése sérelmét három okból állította. Egyrészt vitatta azt, hogy az eljáró bíróság ítélete indokolásának maradéktalanul eleget tett-e, mert nem adott számot az ügynök károkozó magatartása és a kár bekövetkezte közti okozati összefüggésről. Másrészt úgy értelmezte, hogy a bíróság önkényesen értelmezte az eljárási jogszabályokat, amikor helyt adott a felperes bizonyítási indítványának és nem utasította azt el vagy nem utasította új eljárásra és új határozat meghozatalára az elsőfokú bíróságot. Harmadrészt azért látta sérülni a tisztességes eljáráshoz való jogát, mert úgy értékelte, hogy a kár összegszerűségére vonatkozó bizonyítási indítványának a bíróság nem adott helyt.

[32] 5.1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a bíróság az indítványozónak az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálta, és azok értékeléséről határozatában számot adott. Az indítványozó az említett alaptörvényi rendelkezés sérelmét összességében abban látta, hogy a számára kedvezőtlen bírósági döntés az alkalmazandó jogszabályokat az indítványozó felfogásától eltérően értelmezte és alkalmazta. Ez legfeljebb szakjogi-törvényességi kérdés, amely alkotmányossági aggályokat nem vethet fel, és amelynek vizsgálatára az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel. Az alkotmányjogi panasz alapvetően a bíróság következtetéseinek a vitatására szorítkozik. Ezek az érvek azonban nem vetik fel a bírói ítélet alaptörvényességének kételyét.

[33] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is emlékeztet arra, hogy a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon (3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]). Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság nem vizsgálja, hogy az indokolásban megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat (3237/2012. (IX. 28.) AB végzés; 3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]). Önmagában az, hogy az indítványozó a bírósági ítélet érvelését tévesnek, magára nézve hátrányosnak tartja, nem alkotmányossági kérdés, és az az indokolt bírói döntéshez való jogra történő hivatkozással sem tehető azzá.

[34] A felmerülő jogkérdésnek az indítványozó felfogásától eltérő bírói megítéléssel kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutat gyakorlatára, miszerint "az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel (elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]; [...]). Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon." (3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12]) "A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, [...] sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti "szuperbíróság" szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el." (Először lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14])

[35] 5.3. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése sérelmét az indítványozó abban látta, hogy a másodlagos kereseti kérelem jogalapjának fennálltát érdemben első alkalommal a másodfokú bíróság állapította meg, így ő pervesztes lett. Ezzel kapcsolatos vitatta a bíróság jogalkalmazó tevékenységét.

[36] A magyar polgári eljárás jogorvoslati rendszerében a cassatorius és reformatorius jogkör egyaránt jelen van. A törvény meghatározza azokat az eseteket, amikor a másodfokú bíróság nem tekinthet el az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésétől és az elsőfokú eljárás megismétlésének elrendelésétől. Ugyanakkor a törvényi szabályozás teret enged a reformatorius jogkörnek is; teret enged annak, hogy a másodfokú bíróság részbizonyítást vegyen fel és ennek eredményeként a tényállást az elsőfokú bíróság által megállapított tényállástól eltérően állapítsa meg és eltérő jogi következtetésre jusson.

[37] A jelen ügyben az elsőfokú bíróság a felperes keresetét mind az elsődleges, mind a másodlagos kereseti kérelem tekintetében elutasította. Fellebbezés folytán ez utóbbi kereseti kérelmet a másodfokú bíróság alaposnak találta. Az így előállott, az indítványozó által sérelmezett helyzet a jogorvoslati rendszer fent jelzett sajátosságából adódott; a törvény, miközben egyfokú jogorvoslati rendszert intézményesít, adott esetekben és feltételek mellett biztosítja a másodfokú bíróságnak részbizonyítás felvételét és reformatorius jogkör gyakorlását. A részbizonyítás másodfokú megengedhetőségének megítélése az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jelen esetben ugyancsak törvényességi szakjogi kérdésnek tekinthető, melyet az Alkotmánybíróság fent hivatkozott gyakorlata szerint nem bírálhat felül.

[38] A törvényi szabályozás adta lehetőségre épülő bírói döntés és az Alaptörvényben biztosított jogorvoslati jog között jelen ügyben alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem állapítható meg.

[39] A fentiekből következően a bírói döntések alaptörvényességének kételye sem az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése, sem a XXVIII. cikk (7) bekezdése vonatkozásban nem merült fel.

[40] 6. A támadott döntés mindezekre tekintettel a jelen ügyben feltárható összefüggések alapján - alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, vagy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség hiányában -nem képezhették érdemi vizsgálat tárgyát.

[41] 7. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz befogadására - mivel részben az Abtv. 27. § (1) bekezdés a) pontjában, illetve 52. § (1b) bekezdés b) pontjában, részben pedig a 29. §-ában írott feltételeknek nem felel meg - nincs lehetőség. Az Alkotmánybíróság ezért a kérelmet az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a és az 56. § (1)-(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2021. március 2.

Dr. Szalay Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró helyett

Dr. Szalay Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó alkotmánybíró helyett

Dr. Szalay Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Salamon László előadó alkotmánybíró helyett

Dr. Szalay Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szabó Marcel alkotmánybíró helyett

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/952/2020.