BH 1997.10.476 Védjegyként is lajstromozott családi név kereskedelmi névként való használatára jogosultak köre [1948. évi XXV. tv. 6. § (1) bek., 1929. évi XVIII. tv., Ptk. 77. § (1) és (4) bek, 1989. évi 23. tvr. 5. § (1) bek].

Pick Márk a múlt században Szegeden szalámigyártással foglalkozó üzemet alapított, amelynek tulajdonosa később a felperesek édesapja, Pick Jenő lett. Pick Jenő vezetése alatt a gyár Pick Szalámigyár néven működött, és termékei külföldön is ismertté váltak. Pick Jenő a családi nevét védjegyként lajstromoztatta, és a gyárban előállított termékeket Pick megjelöléssel forgalmazta.

A gyár 1948-ban történt államosítását követően a vállalat felhagyott a Pick Szalámigyár elnevezéssel, és előbb Csongrád Megyei Állatforgalmi és Húsipari Kombinát, majd Szegedi Szalámigyár és Húskombinát néven működött. 1991. január 1-jével hatállyal neve Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzemre változott. E vállalatnak átalakulással létrejött jogutódja az alperes.

A 29. áruosztályba tartozó termékekre vonatkozóan a Pick szóelemet tartalmazó védjegy 1951 óta az alperes jogelődje mint védjegyjogosult javára van lajstromozva. Az alperes - és jogelődje - az exportra kerülő áruit - egy rövid időszakot kivéve - Pick megjelöléssel forgalmazta.

A felperesek először 1992-ben kifogásolták azt a tényt, hogy az alperes cégnévként használja a családi nevüket. A keresetükben pedig annak megállapítását kérték, hogy a Pick családi név használatával az alperes a személyiségi jogaikat megsértette, ezért kérték az alperest e név használatától eltiltani. Hivatkoztak arra, hogy édesapjuk, Pick Jenő az 1968-ban bekövetkezett haláláig nem járult hozzá, hogy az alperes jogelődje a Pick nevet használja, és ilyen hozzájárulást a felperesek sem adtak.

Az alperes és a pernyertessége érdekében beavatkozott Állami Vagyonügynökség a kereset elutasítását kérték. Állították, hogy a felperesek jogelődje, Pick Jenő, anyagi ellenszolgáltatás fejében az 1950-es években hozzájárult a név használatához. Hivatkoztak arra is, hogy a Pick név kereskedelmi névként elvált a Pick család nevétől, és az államosítással a kereskedelmi név is az alperes jogelődjének tulajdonába került. Emellett azzal is érveltek, hogy a Pick szó azonos az alperes jogelődje javára bejegyzett szóvédjeggyel, és az alperes emiatt is jogosult e név használatára.

A perben fellépett ügyészség ugyancsak a kereset elutasítását indítványozta, mert a kereskedelmi név a polgári névtől elvált, és az államosítással e név használatára való jog az alperes jogelődjére átszállt.

Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a Pick név használatával megsértette a felperesek személyiségi jogait, és ennek megfelelően 6 hónapos határidő mellett kötelezte az alperest a Pick név használatának abbahagyására, illetve a jövőre nézve e név használatától az alperest eltiltotta.

Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a per adatai nem igazolták, hogy Pick Jenő anyagi ellenszolgáltatás ellenében hozzájárult ahhoz, hogy az alperes jogelődje a Pick nevet használja. Az alperes jogelődje a Pick nevet az államosítás után 40 évig nem is használta, ezért a név önkényes felvétele a felperesek hozzájárulása hiányában jogszerűtlen. A név használatára az alperest az államosítás ténye sem jogosította fel, mert a személyiségi jogok nem lehettek az államosítás tárgyai. A Pick szóvédjegy lajstromozására a felperesek hozzájárulása nélkül került sor, ezért a védjegyjogosultság alapján sem találta indokoltnak az alperes névhasználatát.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperesek keresetét elutasította. Kötelezte a felpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek és a beavatkozónak is 32 000 forint első- és másodfokú eljárási költséget.

A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában először általánosságban foglalkozott a névhasználat jogszerűségének, illetőleg jogellenességének kérdéseivel (4. oldal utolsó bekezdése, 5. oldal első és második bekezdése), majd kifejtette: a felperesek jogelődje határozott úgy, hogy a családi neve szerepeljen a cége nevében is. Erre az 1875. évi XXXVII. tv. 10. §-a értelmében joga és lehetősége volt. Azáltal tehát, hogy a felperes jogelődje a cégnévbe "adta" a családi nevét, a kereskedelmi név elvált a családi névtől, és ipari tulajdon lett. A kereskedelmi név vagyoni értéket képvisel, amit az is igazol, hogy a felperesek a névhasználati jogot 5 millió USA-dollár ellenében hajlandók voltak az alperes részére engedélyezni.

A másodfokú bíróság mindezek előrebocsátása után azt vizsgálta, hogy az 1948. évi XXV. tv. alapján mi került állami tulajdonba a perbeli esetben. Megállapította, hogy e tv. 6. §-ának (1) bekezdése értelmében mindent állami tulajdonba vettek, ami a vállalathoz tartozott, és ami addig az egyéni cég tulajdonosáé volt, amivel addig a tulajdonos volt jogosult rendelkezni, beleértve a vállalattal kapcsolatos jogokat is. A másodfokú bíróság ilyen jognak minősítette a kereskedelmi nevet és a védjegyet is, amelyek a felperesek jogelődjének elhatározásából váltak ipari tulajdonná. Ezért nem minősíthetők "a vállalathoz csak tapadó személyiségi jognak". Az állami tulajdonba vétel eredeti jogszerzés, az alperes ezért jogosult a Pick név használatára. Attól a Ptk. 77. §-ának (1) és (4) bekezdése, valamint a 84. §-ának (1) bekezdése alapján nem lehetett eltiltani. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése és az elsőfokú ítélet helybenhagyása érdekében a felperesek felülvizsgálati kérelemmel éltek. Álláspontjuk szerint az államosítás idején hatályban volt 1875. évi XXXVII. tv. értelmében a kereskedelmi név csak szerződéssel vagy örökléssel volt megszerezhető, az államosítás azonban mint eredeti jogszerzés a már meglévő kereskedelmi névre nem terjedt ki. Az államosítással tehát a korábbi cég megszűnt. Az államosítást követően több mint 40 éven keresztül az alperes, illetőleg jogelődje a Pick nevet nem is használta. Ezért ha újra fel kívánta venni a nevet, ehhez feltétlenül szükség volt a felperesek hozzájárulására. Az államosítás ténye e kötelezettség alól az alperest azért sem mentesítette, mert az államosításról szóló törvényt az alkotmánybíróság megsemmisítette. Az ezt követően meghozott, 1991. évi XXV. törvény pedig az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlását rendelte el. Az alkotmánysértő jogszabályra tehát az alperes jogokat nem alapíthatott.