A Fővárosi Törvényszék Mf.638465/2014/4. számú határozata munkaviszony megszüntetése (munkaviszony JOGELLENES megszüntetése) tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 24. §, 78. §, 213. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 28. §, 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 75. §, 76. §, 2012. évi CCXVI. törvény (Magyary Program tv.) 18. §, 2012. évi I. törvény (Mt.) 82. §, 83. §, 273. §, 294. §, 2012. évi LXXXVI. törvény (Mth.) 14. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §, 14. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §, 73/2009. (XII. 22.) IRM rendelet 1. §] Bírók: Dobos Katalin, Mészárosné dr. Szabó Judit, Siposné dr. Takács Ágnes

Fővárosi Törvényszék

mint másodfokú bíróság

....Mf...../2014/4.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság

a ....... Szakszervezeti Szövetsége (fél címe 1, ügyintéző: képviselő neve) által képviselt

felperes neve (címe) felperesnek

a Pálfi Ügyvédi Iroda (fél címe 2, ügyintéző: dr. Pálfi Endre ügyvéd) által képviselt

alperes neve (alperes címe) alperes ellen

munkaviszony jogellenes megszüntetése és jogkövetkezményei iránt indult perében a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság .....M....../2013/11. számú közbenső ítélete ellen a felperes 13. számú és az alperes 12. sorszámú fellebbezése folytán meghozta a következő

Í T É L E T E T

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.

Az eljárás illetékét mindkét eljárásban az állam viseli.

Kötelezi a felperest, hogy az alperes részére 15 napon belül fizessen meg 194 435 (százkilencvennégyezer-négyszázharmincöt) forint elsőfokú és bruttó 123 465 (százhuszonháromezer-négyszázhatvanöt) forint másodfokú perköltséget.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

I N D O K O L Á S

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletében megállapította, hogy az alperes a 2013. március 18. napján kelt felmondásával a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, a felperes visszahelyezés iránti keresetét pedig elutasította.

Ítéletének indokolásából kitűnően a felperes 1990. február 23. napja óta állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperessel, a legutolsó munkaköre folyamatirányító volt.

A felperest 2007 októberében munkavédelmi képviselőnek választották. 2011. november 8. napján újraválasztották és ettől az időponttól kezdődően folyamatosan betöltötte a munkavédelmi képviselői tisztséget munkaviszonya megszüntetéséig.

Az alperesnél a munkavédelmi képviselők munkavédelmi bizottságot alakítottak. Az alperessel a felperes munkavédelmi képviselővé választásának ténye közlésre került oly módon, hogy a választásról szóló jegyzőkönyvet a részére átadták.

A felperes munkaviszonyát az alperes a 2013. március 28. napján kelt és közölt felmondással átszervezésre hivatkozással szüntette meg, egyúttal a közlést követő napon felmentette a munkavégzési kötelezettsége alól. Az alperes a munkaviszony megszüntetését megelőzően nem kérte a munkavédelmi bizottság hozzájárulását.

A felperes keresetlevelében kérte az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítását, a munkaviszonya helyreállítását, továbbá az alperes kötelezését elmaradt munkabér címén kártérítésként 12 havi távolléti díjának megfelelő 3 844 530 forint megfizetésére. Álláspontja szerint az alperes által közölt felmondás jogellenes, az alperes a munkaviszonyát a felperest megillető munkajogi védelemre való tekintet nélkül, a munkavédelmi bizottság előzetes hozzájárulásának kikérése nélkül szüntette meg. A munkaviszony helyreállítása iránti kérelmét a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban Mt.) 83. § b) pontjára alapította, a kártérítés iránti igényét pedig az Mt. 82. § (2) bekezdésében foglaltakra.

Az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján, hivatkozással a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 70/A. § (1) és (4) bekezdésére, 76. § (3) bekezdésére, továbbá az Mt. 273. § (1), (3) és (4) bekezdésére, valamint a 83. § (1) bekezdésére alapítottan a felperes keresetét részben megalapozottnak találta.

Az ítéletének indokolásában kifejtette, miszerint a bíróságnak abban a jogkérdésben kellett döntenie, hogy a felperest munkavédelmi képviselőként megillette-e az Mvt. 76. § (3) bekezdése és az Mt. 273. §-a szerinti munkajogi védelem.

Elsődlegesen hivatkozott az Mvt. 70/A. § (3) bekezdésére, amely szerint a munkavédelmi képviselők megválasztására, megbízatásának megszűnésére, visszahívásának rendjére, működési területére az üzemi tanácsra vonatkozó szabályok alkalmazandók. Ebből következően a szakszervezetre, illetve a szakszervezet legfelsőbb szerve szerinti kijelölés intézményére vonatkozó szabályozást nem találta alkalmazhatónak a munkavédelmi képviselők tekintetében. A törvény a szakszervezetekre vonatkozó szabályok alkalmazása során egyedül a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerv fogalmára ad értelmező rendelkezést, a szakszervezetre, illetve annak legfelsőbb szervére nem. Ebből eredően nem lehet meghatározni, hogy ki lenne jogosult kijelölni a védett munkavédelmi képviselőt.

Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint figyelemmel kell lenni arra a különbségre is, hogy a munkavédelmi tisztségviselők megválasztása a törvényben meghatározott esetekben kötelező, míg a szakszervezeti tisztségviselőké nem, csupán egy lehetőség a munkavállalók részére, hogy a munkáltatóval szemben az érdekeiket megvédjék. Ezen túlmenően az Mvt. 75. § (1) bekezdése kimondja, hogy a munkáltatónak biztosítani kell a feltételeket annak érdekében, hogy a munkavédelmi képviselő a jogait gyakorolhassa.

Az elsőfokú bíróság annak tulajdonított jelentőséget, hogy a munkavédelmi képviselő személyét kötelező megválasztani a törvény által meghatározott esetben, az Mvt. széles jogköröket biztosít számukra a munka és a feladat elvégzéséhez, ezzel szemben a munkáltatóra telepít egy olyan kötelezettséget, hogy a munkavédelmi képviselő jogainak gyakorlása érdekében mindent tegyen meg. Mindezekből csak az a következtetés vonható le, hogy a munkavédelmi képviselők számukra való tekintet nélkül valamennyien munkajogi védelemben kell hogy részesüljenek. Csak ebben az esetben lehetnek olyan helyzetben, hogy hatékonyan fellépjenek a munkavállalók érdekében.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy nem értelmezhető az új Mt. 273. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés kiterjesztően, vagyis nem értelmezhető úgy, hogy a munkajogi védelem a munkavédelmi képviselők tekintetében is csak egy szűk meghatározott csoportra vonatkozik. Ez utóbbi esetre a jogalkotónak külön szabályozással kellett volna rendelkeznie mind az Mvt-ben, mind pedig az új Mt-ben. Erre azonban nem került sor, annak ellenére sem, hogy az új Mt. megalkotásával az Mvt. több ponton is módosításra került.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes mint munkavédelmi képviselő munkajogi védelem alatt állt a felmondás közlésének idején. Ebből következően az alperesnek be kellett volna szereznie a munkavédelmi bizottság előzetes hozzájárulását a felperes munkaviszonyának megszüntetéséhez. Ennek elmulasztása miatt az alperesi felmondás jogellenesnek minősül.