EH 2005.1214 A végzett munka anyagi elismerését szolgáló rendszeres személyi juttatás a gyermektartásdíj alapjához tartozik akkor is, ha a munkáltató azt költségtérítésnek tünteti fel [Csjt. 69/C. §; 4/1987. (VI. 14.) IM r. 10. §; Vht. 79. §].

A felperes és az I. r. alperes házasságát a D.-i Városi Bíróság ítéletével felbontotta. A bíróság által 2000. május 24-én jóváhagyott egyezségben az I. r. alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy a jelen per felperesénél elhelyezett, 1997. június 29-én született Sz. utónevű gyermeke tartására megfizeti a felperesnek 2000. június 1. napjától, minden hónap 15. napjáig előre esedékesen a bérköltség (alapbér, bérpótlék, kiegészítő fizetés, prémium, jutalom, 13. és további havi fizetés) illetőleg a rendszeres személyi juttatás (alapilletmény, illetménykiegészítés, illetménypótlék, egyéb kötelező pótlék, 13. havi illetmény stb.) címén juttatott összes járandósága 20%-át, de legalább 8600 forint alapösszeget, valamint a személyi jellegű egyéb kifizetésként, illetőleg nem rendszeres személyi juttatásként járó egyéb jövedelem (végkielégítés, betegszabadság idejére járó díjazás, túlóra, ügyeleti díj, távolléti díj stb.) 20%-át, annak esedékességekor.

Az I. r. alperes a vállalt tartásdíj fizetési kötelezettségének - a felek megállapodása alapján - előbb önkéntesen tett eleget, majd 2000. december 1-jétől 2003. március 31-éig munkáltatói letiltás útján került sor a tartásdíj végrehajtására.

Az I. r. alperes 2000. július 1-jétől 2003. március 31-éig gépkocsivezetőként a II. r. alperesnél állt munkaviszonyban, ahol a keresetlevél benyújtását megelőző egy évben átlagosan havi 41 288 forint alapbérben és 1 302 740 forint havi rendszerességgel kifizetett, átlagosan havi 108 571 forint üzemanyag-megtakarításban részesült. Az utóbbi jogcímen kifizetett juttatásból a II. r. alperes a gyermektartásdíjat nem vonta le és nem fizette meg a felperesnek.

A felperes a keresetében egyrészt az I. r. alperest terhelő gyermektartásdíj felemelését kérte, másrészt az I. és a II. r. alperesek egyetemleges marasztalását az üzemanyag-megtakarítás címén kifizetett összeg után járó gyermektartásdíjban.

Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.

Az elsőfokú bíróság ítéletében az I. r. alperes által fizetendő gyermektartásdíjat 2002. február 3-ától kezdődően havi 15 000 forint határozott összegre felemelte, rendelkezett a hátralék megfizetéséről. Egyúttal kötelezte az I-II r. alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 15 napon belül 195 658 forintot, annak 2001. szeptember 15. napjától számított, az ítéletben részletezett mértékű kamatával együtt. Ítéletének indokolásában - egyebek mellett - kifejtette, hogy a beszerzett jövedelemigazolások szerint az I. r. alperes havi rendszeres jövedelme 2001 áprilisától alapbérből és üzemanyag-megtakarítás címén kifizetett juttatásból állt, ami az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 58. § (2) bekezdése értelmében rendszeres személyi juttatásnak minősült, s mint ilyen - a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet (a továbbiakban: Csjtr.) 10. §-ának (2) bekezdése értelmében a gyermektartásdíj alapjához tartozik. A munkáltató által e címen 2001. április 1. és 2002. január 31. között kifizetett 978 294 forintból az I. r. alperes annak 20%-át, 195 658 forintot köteles megfizetni a felperesnek, és ennek a levonni elmulasztott összegnek az erejéig a II. r. alperes a Vht. 79. §-ának (1) bekezdése alapján készfizető kezesként, az I. r. alperessel egyetemlegesen felel.

Az ítéletnek az utóbbi rendelkezése ellen az I. r. alperes részletfizetésért, a II. r. alperes a vele szembeni kereseti kérelem elutasítása érdekében fellebbezett.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Indokolásában a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. §-a (6) bekezdésének, valamint a Csjtr. 10. §-ának (2) bekezdésének az elemzésével arra a következtetésre jutott, hogy az üzemanyag-megtakarítás az I. r. alperes részére a II. r. alperes mint munkáltató saját elhatározása alapján teljesített személyi jellegű egyéb kifizetés volt, amely a bontóperben kötött egyezség alapján a tartásdíj alapjához tartozott, és ezért a II. r. alperest a gyermektartásdíj levonásának és kifizetésének kötelezettsége e jövedelem vonatkozásában is terhelte volna. Ennek elmulasztása miatt az elsőfokú ítéletnek a készfizető kezesi felelősségre alapított marasztaló rendelkezése helytálló.

A jogerős ítélet ellen a II. r. alperes felülvizsgálati kérelemmel élt. Álláspontja szerint ellentmondás van az első- és a másodfokú bíróság ítélete között az üzemanyag-megtakarításnak a Csjtr. 10. §-ában felsorolt jövedelmek közé történő besorolásában. A 60/1992. (IV. 1.) Korm. rendeletben meghatározott alapnorma figyelembevételével számított üzemanyag-megtakarítás nem sorolható a bérköltség fogalmához, nem minősül személyi jellegű egyéb kifizetésnek, illetve nem rendszeres személyi juttatásként járó jövedelemnek sem, hanem lényegében költségtérítés, amely a Csjtr. 10. §-ának (6) bekezdése értelmében nem számítható a gyermektartásdíj alapjához. Az üzemanyag-megtakarítás címén járó juttatáshoz a gépkocsivezető "megfelelő fegyelmezett és kiegyensúlyozott vezetés mellett és folyamatos karbantartással" juthat hozzá, ennek hiányában, túlfogyasztás esetén visszatérítési kötelezettséggel is számolnia kell. Ezen okokból azt személyi jövedelemadó és járulék fizetési kötelezettség sem terheli.

A II. r. alperes hivatkozott arra is, hogy munkáltatói készfizető kezesi felelőssége nem a bíróság által jóváhagyott egyezség, hanem a letiltó végzés alapján áll fenn, amely nem követi pontosan a jóváhagyott egyezség fogalomrendszerét, és az abban használt fogalmak közé ("bérköltség", "részesedési alap" stb.) az üzemanyag-megtakarítás nem helyezhető el. A jogerős ítélet ezért sérti a Ptk. 273. §-a (1) bekezdésének a kezesi felelősség terhesebbé válását tiltó szabályát is.

A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Álláspontja szerint az üzemanyag-megtakarítás - függetlenül attól, hogy a Csjtr. 10. § (2) bekezdésében felsorolt jövedelmek közül melyik kategóriába sorolható - havonta rendszeresen visszatérő juttatás volt, amit az I. r. alperes munkaviszonyból eredő kötelezettségeinek teljesítéséért, és nem a munkavégzéssel összefüggésben felmerült költségeinek fedezetére kapott, ezért a gyermektartásdíj alapjához tartozott.

Az I. r. alperes a felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal értett egyet.

A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

I. A Csjtr. 10. §-ának (2) bekezdése felsorolja azokat a bérköltség terhére, illetőleg rendszeres személyi juttatásként kifizetésre kerülő járandóságokat [a) pont], valamint a személyi jellegű egyéb kifizetésként, illetőleg nem rendszeres személyi juttatásként járó egyéb jövedelmeket [b) pont], amelyeket munkaviszonyban álló kötelezett esetén a gyermektartásdíj alapjaként elsősorban figyelembe kell venni, a (3) bekezdés pedig lehetővé teszi, hogy a tartásdíj megállapításánál a bíróság a gyermek szükségleteire tekintettel a más, munkaviszonyból, további munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból, illetőleg a nem munkaviszonyból származó rendszeres jövedelmet is alapul vegye. A jogszabályból egyértelműen kitűnik, hogy a számvitelről szóló, korábban hatályos 1991. évi XVIII. törvény 2. számú mellékletében foglalt jövedelem-kategóriákat tartalmazó felsorolás nem teljes, a gyermek szükségleteinek kielégítése érdekében lényegében a kötelezett minden rendszeres és nem rendszeres jövedelme a gyermektartásdíj alapjául szolgálhat, kivéve a Csjtr. 10. §-ának (6) bekezdésében felsorolt juttatásokat (költségtérítés, étkezési hozzájárulás, üdülési hozzájárulás, illetve a hasonló jellegű egyéb járandóság). Azt, hogy mi minősül a tartásdíj alapjául szolgáló jövedelemnek és mi költségtérítésnek, nem az adó- vagy társadalombiztosítási jogszabályok, vagy az államháztartás működési rendjéről szóló rendelet alapján kell eldönteni, mert azok a felek magánjogi jogviszonyában nem irányadók. A számvitelről szóló, a perbeli jogvita elbírálására irányadó 2000. évi C. törvény pedig a Csjtr.-ben a jövedelmeknek a korábbi számviteli törvény fogalomrendszere szerinti elhatárolásához szintén nem alkalmazható.

Az adott esetben - a felperes és az I. r. alperes között létrejött egyezség alapján - elsődlegesen abban kellett állást foglalni, hogy az I. r. alperes részére üzemanyag-megtakarításként kifizetett összeg, jellegénél fogva a Csjtr. 10. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjában felsorolt jövedelmek valamelyikébe besorolható-e, vagy az a (6) bekezdésben foglalt, tartásdíj alapját nem képező juttatásnak minősül.

A Legfelsőbb Bíróság már több döntésében rámutatott arra, hogy a munkavállaló részére kifizetett juttatás jogcímét illetően nem a juttatás elnevezésének, hanem a rendeltetésének van elsősorban jelentősége. Ezért, bár a költségtérítésként kapott összeg nem vehető munkabérként figyelembe, ha az e címen feltüntetett és kifizetett összegről megállapítható, hogy annak rendeltetése nem a felmerült költségek megtérítése, hanem az a munkaviszonyon alapuló személyes közreműködést, a végzett munka anyagi elismerését szolgálja, ténylegesen a munkabérrel vonható egy kategóriába (BH 1993/12/772., EH 1999.54).

A per adataiból kitűnik, hogy az üzemanyag-megtakarítás címén fizetett összeget a II. r. alperes a 2001. április 1-jétől 2002. január 31-éig terjedő időszakban havi rendszerességgel juttatta az I. r. alperesnek, mégpedig a nettó munkabért lényegesen meghaladó (egyes hónapokban annak többszörösét kitevő) mértékben. A felülvizsgálati kérelemből is kitűnik, hogy ez a juttatás a gépkocsivezető által "megfelelő fegyelmezett és kiegyensúlyozott vezetés mellett és folyamatos karbantartással érhető el", ami lényegében azt jelenti, hogy anyagi megtakarítás fejében járó, olyan többlet-jövedelemről van szó, amely a gondos, körültekintő munkavégzés eredménye. Az üzemanyag-megtakarítás rendeltetése tehát nem a költségek fedezete, hanem a jó munka teljesítményének az elismerése, ekként a Csjtr. 10. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt rendszeres személyi juttatásnak minősül.

II. Helyesen hivatkozik felülvizsgálati kérelmében a II. r. alperes arra, hogy a munkáltatónak a Vht. 79. §-ának (1) bekezdésén alapuló készfizető kezesi felelőssége a letiltó végzés tartalmához igazodik. A Debreceni Városi Bíróság 0901-40 Vh. 6094/00/2. számú végzése azonban - bár az adós végrehajtás alá vonható jövedelmeit a Csjtr.-nek a 29/1997. (XII. 12.) IM rendelettel történt módosítása előtti megszövegezése szerint tartalmazza - a munkáltatót arra hívja fel, hogy a gyermektartásdíjat "az adós munkabéréből, egyéb járandóságából" vonja le és fizesse ki. Ez a felhívás ugyan valóban nem teljes mértékben egyezik az egyezség szövegével, kétséget kizáróan tartalmazza azonban azt, hogy a levonásnak nem csupán a munkabér címén kifizetett összegből, hanem az I. r. alperes más pénzbeli járandóságaiból is meg kellett történnie, így - az I. pontban foglaltakat is figyelembe véve - az üzemanyag-megtakarítás címén kapott juttatásból is.

A kifejtettekre tekintettel nem sértett tehát jogszabályt sem az elsőfokú, sem a másodfokú bíróság, amikor az üzemanyag-megtakarításként az I. r. alperes számára a kérdéses időszakban kifizetett összeget a gyermektartásdíj alapjául szolgáló jövedelemnek tekintette, és a II. r. alperest készfizető kezesi felelőssége alapján [Ptk. 274. § (2) bek.] az I. r. alperessel egyetemlegesen marasztalta.

Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit - a fenti, indokolásbeli kiegészítéssel, illetőleg módosítással - a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.

(Legf. Bír. Pfv. II. 21.694/2004. sz.)