AVI 2016.11.86 Az adóelőny nem érvényesíthető, ha a jogügylet kizárólagos célja az adóelőny elérése [1996. évi LXXI. tv. 1. § (2) bekezdés]

Pertörténet:

Fővárosi Törvényszék K.34000/2011/4., Kúria Kfv.35575/2012/8. (*AVI 2016.11.86*)

***********

A G. K. Kft.-nek a felperes az egyetemes jogutódja (a továbbiakban: felperes). A felperes a S. Ö. AG (a továbbiakban: AG) magyar leányvállalata. A 2005-2006. években a magyar adójogszabályok a kapcsolt vállalkozások közötti kamatfizetéshez adóelőnyt biztosítottak.

A felperes 2005. október 25-én kötött hitelszerződést a R. Z. Ö. A.-tal (a továbbiakban: RZB) 60 000 000 euró (15 236 000 000 forint) hitel igénybevételről. A szerződés szerinti cél a cseh és horvát SPAR leányvállalatok társasági tőkéjének emelése volt az AG által. A hitelszerződést egy osztrák bank váltókezessége és az AG garanciája biztosította. A felperes a hitelt 2005. november 8-án igénybe vette és ugyanezen a napon teljes összegében kölcsön is adta a 0,1%-os kamat felárat fizető AG-nek.

A felperesnél bevallások utólagos vizsgálatára irányuló átfogó ellenőrzést folytattak le a 2006. évre. Az elsőfokú adóhatóság határozatában megállapította, hogy - az egyéb adójogi tényállásokat is figyelembe véve - a felperes 2006. évi társasági adóalapja 298 923 000 forinttal nő; ebből a hitelügyletre eső hányad 263 002 000 forint. A módosító tételek együttes hatására adókülönbözet nem keletkezett, a következő évre továbbvihető negatív társasági adóalap csökkent. Az adóhatóság az RZB-től származó hitel tekintetében hivatkozott az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 1. § (7) bekezdésére, 2. § (1) bekezdésére, valamint a társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 1. § (2) bekezdésére, 7. § (1) bekezdés k) pontjára és 8. § (1) bekezdés k) pontjára. Értékelése szerint az a tény, hogy a felperes az ügylet során 0,1%-os kamatfelárat érvényesített, nem jelenti azt, hogy az ügylet valós és kizárólagos célja nem a magyar vállalkozás által igénybe vett társasági adókedvezmény volt. Az ötéves futamidejű kölcsön révén a felperes a 2006. évben 42 080 000 forinttal kevesebb társasági adót fizetett. Az alperes a 2011. augusztus 29. napján kelt 2466654560. számú határozatával az elsőfokú határozatot a rendelkező rész kijavításával helybenhagyta: a kijavítás szerint az adóalapot növelő tétel összege helyesen 295 923 000 forint.

A felperes az RZB kölcsönszerződéssel kapcsolatban kérte az alperesi határozat bírósági felülvizsgálatát, mert nem sérült a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Kfv.I.35.529/2006/9. szám ítéletében kifejtett indokolására.

Az elsőfokú bíróság az alperes határozatát megváltoztatta, megállapította, hogy a G. Kft. tovább vihető elhatárolt vesztesége 263 000 200 forinttal nem csökkent.

A jogerős ítélet indokolása szerint az adótörvények alkalmazásában az nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak, ahol a cél az adótörvényben foglalt rendelkezések megkerülése. A konstrukciónak azonban volt gazdasági célja, a konszern érdek érvényesítése; a felperes szerepét gazdasági döntés eredményeként határozta meg a SPAR csoport. A konstrukció a felperes szempontjából nem kizárólag adóelőnyt célzott, bár nyilvánvaló, hogy a gazdasági döntés során azt is bekalkulálták, és figyelembe vették, hogy a finanszírozáshoz Magyarországon nem kellett PSZÁF engedély, és az ingatlanfedezet is rendelkezésre állt. Az adóelőny megszerzésének kizárólagossága ellen szól, hogy a felperes maga is részesült olyan bevételben, ami nem teszi indokolatlanná a konstrukción belüli szerepvállalását.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte.

Álláspontja szerint a jogerős ítéletből nem állapítható meg, hogy a felperes egyoldalú előadását miért tekintette irányadónak az objektív okirati bizonyítékokkal szemben. Hangsúlyozta, nem az volt az álláspontja, hogy a kapcsolt vállalkozások közötti kölcsönügyletek általában nem szolgálnak valós gazdasági célt, hanem az, hogy jelen kölcsön tényleges felvevője nem a felperes volt, ezért nála nem szolgált valós célt, részvételének nem volt gazdasági indoka, kizárólag a kedvező adójogi szabályozás miatt vonták be a magyar szereplőt. Az eljárás nem felelt meg az Art. 2. § (1) bekezdés szerinti rendeltetésszerű joggyakorlás elvének.

Az adóalanyok visszaélésszerű joggyakorlásának meghatározása kapcsán hivatkozott az Európai Unió Bíróságának C-33/11. számú ítéletére, amely tovább utal a C-255/02. és C-425/06. ítéletekre.