ÍH 2007.64 KÖZSZEREPLŐ JÓ HÍRNÉV ÉS BECSÜLET VÉDELMÉHEZ FŰZŐDŐ SZEMÉLYISÉGI JOGÁNAK VÉDELME - SZEMÉLYISÉGI JOGSÉRTÉS MEGÁLLAPÍTÁSA POLITIKUS KÖZSZEREPLŐ SÉRELMÉRE

A közszereplő politikus személyének náci, nyilas eszmékkel történő minden alapot nélkülöző, indokolatlan összefüggésbe hozatala sérti a politikus jó hírnév és becsület védelméhez fűződő személyiségi jogait [Ptk. 75. §, 84. § (1) bekezdés; 36/1992. (VI. 1.) AB határozat].

A felperes a Fővárosi Közgyűlés FIDESZ-MKDSZ Képviselőcsoportjának frakcióvezetőjeként 2005. február 11-én az MTI-nek megküldött "Tiltakozás a szovjet megszállás átértékelése ellen" című közleményében felszólította a főpolgármestert, helyettesét, a budapesti biztost és az MSZP pártvezetőjét, hogy ne ünnepeljék Magyarország szovjet megszállását, mert ezzel sértik több százezer meghurcolt magyar áldozat emlékét. Továbbá felhívta az MSZP-SZDSZ vezető politikusainak figyelmét arra, hogy bár egyesek valóban felszabadulásként élték meg a bevonulást, a szovjet megszállás alatt több mint ötvenezer nőt erőszakoltak meg Budapesten, rengeteg civil férfit agyonlőttek vagy zaklattak, kifosztották a pincébe menekülő családokat. A szovjet megszállás rémtetteit fél évszázadon keresztül titkolták, de ez nem hatalmazza fel arra a felelős politikusokat, hogy átértékeljék a múltat. Majd hozzáfűzte, hogy nem hagyhatják, hogy a szovjet birodalom 45 éves elnyomása és a kommunizmus lelki, gazdasági, szellemi terrorja nyom nélkül eltűnjön történelmi emlékezetünkből.

2005. február 14-én "Egyes budapestiek levele" címmel 18, többségében közéleti személy egy közös levelet juttatott el az MTI-hez. A levél aláírói szerint a felperes nyilvánosan tiltakozott Budapest fasizmus alóli felszabadulásának megünneplése ellen, bár egyesek szerinte valóban felszabadulásként élték meg a bevonulást. Valóban csak egyesek élhették meg a felszabadulást, a többiek elpusztultak a nyilasuralom és az ostrom alatt. Az aláírók szerint a FIDESZ-MKDSZ frakció ezzel a nyilatkozattal azok mellé állt, akik hatvan évvel ezelőtt feláldozták Budapestet, hogy még néhány hétig fennmaradhasson a magyarországi nyilashatalom és a náci birodalom és csatlakozott a budapesti gettó felszabadulásáról való megemlékezésről kivonuló MIÉP frakcióhoz. Kinyilatkoztatták, hogy a nácimosdatásnak és a nyilasmentegetésnek semmi helye a közéletben. Majd azt fogalmazták meg, hogy elvárják, a frakció zárja ki a felperest, egyúttal kérjen bocsánatot a város lakóitól, és elvárják, hogy Orbán Viktor kövesse meg a város lakóit párttársa nácizmust megbocsátó, a felszabadítást megünneplőket elítélő nyilatkozatáért. Továbbá követelték, hogy a Fővárosi Önkormányzat, a demokratikus pártok frakciói és a Fővárosi Önkormányzat munkatársai nyilvánosan szakítsanak meg minden együttműködést a felperessel.

A felperes kereseti kérelmében annak megállapítását kérte, hogy a közös levelet aláíró alperesek megsértették a becsület és jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait. Kérte, hogy a bíróság tiltsa el az alpereseket a további jogsértéstől és kötelezze őket elégtétel adására akként, hogy saját költségükön MTI-közlemény formájában kérjenek tőle elnézést. A jogsértés miatt 1 600 000 Ft nem vagyoni kártérítés és a jogsértés időpontjától számított kamata egyetemleges megfizetésére is kérte kötelezni az alpereseket.

Az I., IV-XIII., XVI. rendű alperesek a kereset elutasítását kérték, figyelemmel arra, hogy a nyílt levélben véleményüket fejezték ki, amellyel kapcsolatosan jogsértés megállapításának nincs helye, ezenkívül a bíróság történelmi, politikai kérdésekben egyébként sem foglalhat állást. A II., III. és XIV. rendű alperes a tárgyalásokon nem jelent meg, írásbeli védekezést nem terjesztett elő.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította, az ítélet indokolásában ismertette az Alkotmány 2., 8., 54., 59., 61. és 70/G. §-át, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 19. Cikkét, az Európai Emberi Jogi Egyezmény 10. Cikkét, a Ptk. 75-78. §-át valamint a Legfelsőbb Bíróság PK 12. számú állásfoglalását, továbbá az Alkotmánybíróság 30/1992. (V. 26.) AB és 36/1994. (VI. 24.) AB határozatát. Kifejtette, hogy megítélése szerint a peres felek között alapvetően történeti, politikai kérdésekben kialakult vitáról van szó. A bíróságnak nem feladata, hogy történeti kérdésekben foglaljon állást, a szovjet katonai fellépés megalapozottságát, indokoltságát, annak konkrét módját, megnyilvánulási formáit értékelje. Álláspontja szerint ugyanarról a jelenségről egyidejűleg többféle vélemény is jogszerűen kifejthető. Úgy ítélte meg, hogy az alperesek kifejezetten a felperes politikai, történeti megnyilvánulását értékelték. Bár a kifejtett vélemény kétségkívül negatív, igen éles és erőteljes, azonban nem lépi túl a politikai közszereplővel szemben megengedhető, az átlagosnál tágabb véleménynyilvánítás határait. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a nyílt levél nem értékelhető oly módon, hogy a felperesről magáról állítaná azt, hogy akár nácibarát vagy nyilas eszmékkel rokonszenvezne, csupán felperes nézeteit kritizálta. Erre figyelemmel a keresetet jogalap hiányában elutasította. A jogalapra vonatkozó döntésből következően pedig a felperes által igényelt jogkövetkezményekkel nem kellett foglalkozni.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte. Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróságnak döntése meghozatalánál nem az volt a feladata, hogy történeti kérdésekben állást foglaljon, hanem arról kellett döntenie, hogy az alperesek által közölt levél megsértette-e a személyiségi jogait. Annak megítéléséhez, hogy az adott kifejezés, egy közlemény jogsértő-e, még közvetett módon sem kell történeti, politikai kérdésekben állást foglalni, tehát az ítélet ezzel kapcsolatos indokolása megalapozatlan. Logikailag hibásnak találta azt az alperesi gondolatmenetet, miszerint a keresetnek helyt adó döntés esetén a bíróság közvetett módon a felperes által közölt történelmi felfogás mellé állna. Ebből az elemi logika szabályai szerint ugyanis az következne, hogy amennyiben elutasítja a keresetet a bíróság, akkor az alperesek politikai és történelmi felfogásának ad igazat. Kifogásolta azt a megállapítást is, miszerint az alperesek kijelentései a politikai közszereplővel szemben megengedhetőek, az átlagosnál tágabb véleménynyilvánítás határait nem lépték túl. Hivatkozott arra, hogy a közélet szereplőinek tágabb bírálhatósága és nagyobb tűréshatára nem jelenti azt, hogy indokolatlanul és korlátlanul a becsületükbe lehetne gázolni, mivel a közszereplők sem korlátozásmentesen bírálhatók. Előadta, hogy a közszereplőkre vonatkozó értékítélet is túllépi a szabad véleménynyilvánítás határait, ha az önkényes, nem felel meg a politikus és nyilatkozata valós társadalmi értékelésének, az ítéletalkotás elemi szabályainak illetve, ha indokolatlanul bántó, lealázó. Azt kellett volna az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia, hogy az alperesek véleménynyilvánítását megalapozta-e a felperes előzőleg tett nyilatkozata. Ennek során értékelni kellett volna azt, hogy "a nyilashatalom és náci birodalom még néhány hétig való fennmaradásáért Budapestet feláldozó személyekkel", vagy "a budapesti gettó felszabadulásáról való megemlékezésről kivonuló MIÉP frakcióval", valamint a "nácimosdató" és "nyilasmentegető" magatartással való azonosításra kellő alapot adott-e közleménye.