3273/2016. (XII. 20.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Kúria Mfv.10.464/2015/6. sorszámú ítélete, a Tatabányai Törvényszék 2.Mf.20.004/2015/4. sorszámú ítélete, illetve a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.630/2010/91. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozó 2016. július 12. napján érkezett indítványával az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben a Kúria Mfv.10464/2015/6. sorszámú ítélete, a Tatabányai Törvényszék 2.MF.20.004/2015/4. sorszámú ítélete és a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 1.M.630/2010/91. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta. Egyszersmind javasolta, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 28. §-át alkalmazva az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján vizsgálja az egyedi ügyben alkalmazott a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.) 342. § (1) bekezdés d) pontjának, továbbá a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 22. §-ának, 23. § (1) bekezdésének, 24. §-ának és 1. mellékletének alaptörvény-ellenességét is.

[2] 1.1. Az alapügy felperesei egy vidéki rendőrkapitányság bűnügyi osztályán bűnügyi technikusi beosztásban teljesítettek szolgálatot. Kereseti kérelmükben kérték az első fokon eljáró bíróságot, hogy kötelezze a rendőrkapitányságot veszélyességi pótlék megfizetésére. Álláspontjuk szerint a Hszt. 254. § (2) bekezdés a) pontjában, továbbá a Korm. rendelet 22. §-ában, illetve 1. számú mellékletének 1. és 8. pontjában meghatározott egészségkárosító kockázatok között végezték a beosztásukhoz tartozó feladatukat. Munkavégzésük során vegyi anyagok és biológiai kóroki tényezők hatásának voltak kitéve, amely kockázatok a Korm. rendelet 23. § (1) bekezdésében előírt napi szolgálatteljesítési idejük több mint 50%-ában fennálltak.

[3] A Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2014. december 10-én hozott 1.M.630/2010/91. sorszámú ítéletével a keresetet elutasította. A lefolytatott bizonyítási eljárás során a bíróság vizsgálta a felperesek helyszíni, bűnügyi technikai tevékenysége mértékét, és az értékelt adatok alapján megállapította, hogy felperesek szolgálatteljesítési idejük kb. 30%-ában adminisztrációs munkát, 70%-ában technikusi feladatokat láttak el. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a beszerzett kimutatások alapján nem volt megállapítható, hogy a felperesek egészségkárosító kockázatok között eltöltött ideje elérte a Korm. rendeletben meghatározott időtartamot. A perben beszerzett Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály alap- és kiegészített szakvéleménye, továbbá dr. Zacher Gábor igazságügyi toxikológus szakértő véleménye sem támasztotta alá a felperesi álláspontot.

[4] A felperesek fellebbezése alapján eljárt Tatabányai Törvényszék a 2015. április 14-én meghozott 2.Mf.20.004/ 2015/4. sorszámú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A törvényszék álláspontja szerint szakkérdésnek minősült, hogy felperesek hivatásos szolgálatuk teljesítésekor milyen veszélyeknek és milyen mértékben voltak kitéve. A perben alperes sem vitatta, hogy a felperesek veszélyes szolgálatokat végeztek, azonban ezen feladatok ellátásából önmagában nem következik a fokozott igénybevétel és a veszéllyel járó beosztásban való szolgálatteljesítésre tekintettel a perbeli kedvezmény megállapíthatósága. Az ítéletben foglaltak szerint a szakértői vélemények, a meghallgatott tanúk vallomásai, a csatolt okirati bizonyítékok alapján okszerű az elsőfokú ítéleti megállapítás, hogy az egészségkárosító kockázatok közötti felperesi munkavégzés a napi szolgálatteljesítési idő 50%-át nem haladta meg.

[5] A felperesek felülvizsgálati kérelme folytán eljárt Kúria 2016. február 17-én meghozott Mfv.II.10.464/2015/6. sorszámú ítéletben osztotta az elsőfokú bíróság és a törvényszék álláspontját, miszerint az egészségkárosító kockázat fennállását a felek egyező előadása ugyan alátámasztotta, annak a napi szolgálatteljesítési idő 50%-át meghaladó mértékét azonban a becsatolt jegyzőkönyvek által igazolt adatok nem bizonyították. Továbbá nem volt igazolható, hogy felperesek a tényleges technikusi tevékenység ellátásán kívül is egészségkárosító kockázatnak voltak kitéve.

[6] 1.2. Az indítványozó, az alapügy V. rendű felperese indítványában hivatkozott az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti diszkrimináció tilalmára, a XVII. cikk (3) bekezdése szerinti egészséges, biztonságos munkafeltételekhez való jogra, a XX. cikk (1) bekezdése szerinti testi és lelki egészséghez való jogra, a XXI. cikk (1) bekezdés szerinti egészséges környezethez való jogra, a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra, a XXVIII. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogra, továbbá az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésében nevesített hatalommegosztás elvének sérelmére az Alaptörvény 28. cikk vonatkozásában és az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdésében foglalt állami alapjogvédelmi kötelezettségre.

[7] Az indítványozó álláspontja szerint a támadott ítéletek sértik a diszkrimináció tilalmát tekintettel arra, hogy a perbeli időszak után indítványozó bűnügyi technikus munkakörben kezdett dolgozni a fővárosban, ahol hivatalbóli megállapítással kapta a veszélyességi pótlékot annak ellenére, hogy jobb körülmények között és kevesebb esetet ellátva kellett végeznie munkáját. Hivatkozott továbbá arra is, hogy bizonyos rendőrkapitányságokon az 50%-os korlátot nem vizsgálják kimutatásokkal, munkakörüknél fogva folyósítják veszélyességi pótlékot a bűnügyi technikusoknak és a szemlebizottság vezetőknek. Álláspontja szerint sérült az egészséges, biztonságos munkafeltételekhez való joga is. Bár az indítványozó vállalta a rendőri hivatás választásakor alapjogainak korlátozását, ennek ellentételezéseként nála nem jelent meg az az anyagi kompenzáció, amit más kapitányságokon dolgozó kollégái vizsgálat nélkül megkapnak.

[8] A támadott ítéletek sértették továbbá a testi, lelki egészséghez való alkotmányos jogát is, mivel figyelmen kívül hagyták a teljes szolgálati idő alatt indítványozót ért egészségkárosító hatásokat, amelyek vegyi, biológiai, pszichikai kóroki tényezők szintjén jelen voltak folyamatosan. Az egészséges környezethez való joga is sérült, mivel a veszélyes anyagok légkoncentrációjának mérése tekintetében mérés nem történt, így nem is bizonyított a megengedett határértékeknek való megfelelés.

[9] Sérült továbbá az indítványozónak azon joga, hogy a hatóságok ügyeit részrehajlás nélkül intézzék. Álláspontja szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság szakvéleménye elfogult, kizárólagosan és kifejezetten egyoldalúan csak az alperesi kimutatásokra épít, mérések és adatok hiányában valótlan tényállításokat tartalmaz. Az indítványozó hivatkozott továbbá a tisztességes bírósági eljáráshoz és az észszerű határidőn belül való döntéshez való jogának sérelmére is. Az indítványozó ügyét egy folyamatban lévő ügyhöz egyesítették, a korábban tett bizonyítási indítványokat egyáltalán nem vizsgálta egyik eljáró bíróság sem. Az indítványozó hiánypótlási felhívásra adott kiegészítésében kiemelte, hogy az egyesítés előtt lefolytatott tárgyaláson indítványozta igazságügyi vegyészszakértő kirendelését, amelyre nem került sor. Mindemellett az ítélet alapján képező szakvélemény kapcsán az indítványozó megjegyezte azt is, hogy a szakértő kirendelésére még az ügyek egyesítése előtt került sor, így a helyszíni szemlén sem ő, sem képviselője nem vehetett részt és nem tehettek fel kérdéseket.

[10] 2. Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

[11] Az Abtv. 56. § értelmében az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket. A befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem fogadható be, mert nem felel meg az Abtv. 29. §-a szerinti tartalmi követelményeknek, nem vet fel ugyanis sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, sem pedig alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést.

[12] 2.1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó mindegyik felhívott alapvető jog kapcsán ténylegesen az ügyében eljáró bíróság tényállás-megállapítását kifogásolta. Az ügyét eldöntő kulcskérdés az volt, hogy az egészségkárosító kockázatok közötti munkavégzés a napi szolgálatteljesítési idejének 50%-át meghaladta-e vagy sem. Ennek megállapítása a tényállás tisztázásának körébe eső kérdés.

[13] A tényállás megállapítása és a bizonyítékok értékelése kapcsán az Alkotmánybíróság jelen döntésében is hangsúlyozza, hogy az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján az ítéleteknek kizárólag alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára van hatásköre. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ából következően nem tekinthető az általános hatáskörű bírósági szervezetrendszer egyik felülbírálati fórumának, az alkotmányjogi panasszal kapcsolatos hatásköre is - az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának védelmén keresztül - az Alaptörvény védelmét biztosítja. Az Alkotmánybíróság feladata az igazságszolgáltatással összefüggésben az alkotmányossági jogviták eldöntése, mely során értelmezi az Alaptörvény rendelkezéseit és ezen értelmezéssel veti össze azt, hogy a bíróság jogértelmezése megfelelt-e ennek, illetve az alkalmazott jogszabályi rendelkezés teret engedett-e az alkotmánykonform értelmezésnek. Alkotmányjogi, nem pedig szakjogi kérdésekben dönt tehát, vagyis a konkrét ügy elbírálása a bíróság feladata. Ezzel áll összhangban az is, hogy az Alkotmánybíróság nem ténybíróság, a bizonyítási eljárás lefolytatása, a bizonyítékok értékelése és ezen keresztül a tényállás megállapítása, illetve annak bizonyos fokú felülvizsgálata a jogorvoslati eljárás(ok) során a bíróságok, végső soron a Kúria feladata. A bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének (annak, hogy a bíróságok egy-egy tényt miként értékeltek), valamint a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára nem rendelkezik felhatalmazással. A bíróság ezen értékelő tevékenysége nem lehet alkotmányossági vizsgálat tárgya (lásd pl. 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [33] és [38]).

[14] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kitért arra is, hogy igazságügyi vegyészszakértő kirendelése iránti indítványát az eljáró bíróság figyelmen kívül hagyta, amit nem vizsgált sem a másodfokú bíróság, sem pedig a Kúria annak ellenére, hogy mind a fellebbezésében, mind pedig a felülvizsgálati kérelmében külön felhívta erre a figyelmet. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szakértő kirendelésének kérdését vizsgálta a Kúria. Az ítéletében foglaltak szerint a felek az elsőfokú tárgyalás berekesztését megelőzően olyan tartalmú nyilatkozatot tettek, amely szerint korábbi bizonyítási indítványukat nem tartják fenn, a Kúria tehát megvizsgálta az indítványozó által emelt kifogást. Ezt meghaladóan, ahogyan azt a fentiekben kiemelte az Alkotmánybíróság, nincs hatásköre vizsgálni a döntésben foglaltakat.

[15] Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdésére is, az alkotmányjogi panaszt visszautasította.

Budapest, 2016. december 13.

Dr. Varga Zs. András s. k.,

tanácsvezető, előadó alkotmánybíró

Dr. Balsai István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Pokol Béla s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szívós Mária s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/1305/2016.