BH+ 2014.3.111 A Pp. 2. §-a nemcsak a pernyertes fél javára biztosítja a jogvédelmet. A Pp. 2. §-ában meghatározott jog sérelme esetén a fél méltányos elégtétel biztosítására irányuló kártérítést követelhet. [1952. évi III. tv. 2. § (1) bek., 1952. évi III. tv. 2. § (3) bek.].

A felperes a módosított keresetében a Pp. 2. §-ának (3) bekezdése alapján összesen 2 275 000 forint nem vagyoni kár megfizetésére kérte az alperes kötelezését, arra hivatkozással, hogy az alperes előtt folyamatban volt több ügyben megsértette az eljárás ésszerű időn belül történő befejezéshez való jogát. Kérte annak a megállapítását is, hogy az alperes a Ptk. 75. §-ának (1) bekezdésében és a 76. §-ában szabályozott személyiségi jogát megsértette és a Ptk. 84. §-ának (1) bekezdés a), b), c) és e) pontjaiban írt jogkövetkezmények alkalmazását kérte, azzal, hogy a b) pont alapján a jogsértő magatartástól eltiltást csak azokban az eljárásokban kérte, amelyek még nem fejeződtek be. A felperes arra hivatkozott, hogy a peres eljárásokban az alperes megsértette a keresetlevél megvizsgálására, az első és a folytatólagos tárgyalás kitűzésére vonatkozó törvényi határidőket, azokat nem tartotta be, egyes eljárási cselekményeket nem ésszerű időn belül foganatosított, a bizonyítási eljárás lefolytatása során pervezetése az eljárás elhúzódásához vezetett, amikor tanúkat nem idézett meg, és nem tette lehetővé a szembesítésüket, a mulasztások miatt pedig jogkövetkezményeket nem alkalmazott.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Az volt az álláspontja, hogy a Pp. 2. §-ának (3) bekezdése nem alkalmazható azokban az esetekben, amikor az eljárás még nem fejeződött be, mert a per ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jog sérelme csak az eljárás befejezése után vizsgálható. Vitatta a felperes által megjelölt intézkedési, kitűzési késedelmeket, illetőleg az egyéb eljárási cselekmények ésszerűtlen időtartam alatt történő elvégzését. Hivatkozott a hasonló ügyek eljárási időtartamára, a leterheltségére, a felperes közrehatására, valamint az egyes ügyekben bekövetkezett pervesztességére, amely kizárja jelen követelése megalapozottságát. Álláspontja szerint méltányos elégtételként a jogszabály nem vagyoni kár megtérítését teszi csak lehetővé, a Ptk. 84. §-ára alapított igények többlettényállás hiányában nem alkalmazhatóak. Mindkét jogalap vonatkozásában a kár, a jogsérelem bizonyítása a felperest terhelte, aki e bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Hivatkozott arra is, hogy a felperes által megjelölt, az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéletei a kár mértékének igazolására nem alkalmasak.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével megállapította, hogy az alperes a 19.P.24.413/2006. (1. számú tényállás), 33.P.21.734/2008. (2. számú tényállás), 19.P.21.934/2007. (4. számú tényállás), 4.P.20.544/2006. (7. számú tényállás), 33.P.22.900/2009. (8. számú tényállás), a 17.M.6396/2005. (6. számú tényállás) és 36.M.3628/2008. szám (10. számú tényállás) alatti perekben megsértette a felperesnek a perek ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 1 000 000 forintot. Megállapította, hogy a felek azonos arányban lettek pernyertesek-pervesztesek, a felek előlegezett perköltségeiket maguk viselik, a felperes pártfogó ügyvédjének díját az állam viseli, miként a le nem rótt első- és másodfokú illetéket is. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az elsőfokú bíróság az ítélet bevezető részében K. L.-t I. r. felperesként jelölte meg, és feltüntette a perben korábban eljárt II-IV. r. felpereseket is, akiknek a keresetét a perben hozott korábbi részítélet jogerősen elutasította.

Az ítéletének indokolásában azt az álláspontot fogadta el, hogy nem csupán a befejezett ügyekben vizsgálható a jogsértés, hanem az Egyezményben (1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény) biztosított jogok tényleges és hatékony védelmének követelménye alapján az egyes elhúzódó eljárási szakaszokban is megnyílik az igényérvényesítés lehetősége. A Pp. 2. §-ának ezt a kiterjesztő értelmezését a nemzeti jog és a belső jog összhangjának biztosításával indokolta. A belső jog által biztosított jogorvoslati lehetőségek igénybevételét kötelezőnek találta, de azokban az ügyekben is érdemben foglalkozott az elhúzódás kérdésével, amelyekben a felperes nem terjesztett elő az eljárás elhúzódása miatt kifogást, mert a Pp. 114/A. és 114/B. §-ai nem jelentenek hatékony jogorvoslati eszközt. Vizsgálta, hogy az alperes a Pp.-nek az eljárási határidőkre vonatkozó szabályait betartotta, emellett értékelte az ügy bonyolultsági fokát, az érvényesített jog összetettségét, az iratanyag mennyiségét, és azt, hogy mennyi idő szükséges objektíven a tényállás tisztázásához és a jogilag megalapozott döntés meghozatalához. Figyelembe vette, hogy mennyiben volt szükséges és hatékony az eljárás, voltak inaktív időszakok, és a kényszerítő eszközöket az eljárás elhúzódásának megakadályozása érdekében alkalmazott-e, illetve a felperes hozzájárult-e a magatartásával az eljárás elhúzódásához.

Az 1. számú tényállással kapcsolatban megállapította, hogy az indokolatlan késedelme 27 hónap, a 2. számú tényállás esetén 3 hónap, a 4. számú tényállásnál 6 hónap, a 7. számú tényállásnál 2 év 10 hónap, a 8. számú tényállásnál az újralajstromozásnál 1 hónapra volt szükség, a tárgyalási késedelem 4 hónap volt, míg a 6. számú tényállásnál 4 hónap volt az inaktív időszak, a 10. számú tényállásnál pedig közel 4 hónapos késedelem állapítható meg az alperes terhére.

Álláspontja szerint a pernyertesség nem feltétele a jogvédelemnek és nem bír jelentőséggel az ügy megítélése szempontjából az sem, hogy a fél esetlegesen elállt a keresetétől, ha ebben az időben a bíróság tárgyalási késedelme már jelentős. Arra a következtetésre jutott, hogy az eljárás elhúzódása miatti jogsértés is személyiségi jogi sérelem jelleggel bír és mivel a magyar jogrendben nincs olyan rendelkezés, amely a Pp. 2. §-a alá eső személyiségi jogsértés esetére a Ptk. 84. §-ban írt objektív szankciók alkalmazását kizárná, ezért a Ptk. 84. § (1) bekezdésének a) pontjára utalással a jogsértést megállapította, a további objektív jellegű jogkövetkezmények alkalmazását azonban alaptalannak találta és azokat elutasította. A nem vagyoni kár megállapításánál figyelemmel volt arra, hogy a felperes a keresetét pusztán az eljárás elhúzódásának tényére alapította és olyan tényállást felhívás ellenére sem adott elő, amely a nem vagyoni kártérítés konkrét ténybeli alapját jelentené. Az egy időben, vagy egymást követően folyó eljárások nagy számára, ezek szinte mindegyikében megállapítható elhúzódó eljárási cselekményekre, a felperes jogorvoslatainak eredménytelenségére, a munkaviszonyával, a rendőrségi előállításával kapcsolatos, ezért személyét, helyzetét, jövőbeli munkáját és közéleti szereplését közvetlen módon befolyásoló perekre, valamint az ügy egyéb körülményeire figyelemmel megállapíthatónak találta, hogy a felperesnél frusztráció, a jövőjének tervezésében való bizonytalanság érzése, az igazságszolgáltatásban való bizalom elvesztése következett be, és ezek a körülmények nem vagyoni kártérítésre adnak alapot. A kár mértékének megállapításakor figyelembe vette, hogy a 2., 4., 8., 6. és 10. számú tényállás szerinti eljárásokban ugyan a szükséges ügyintézési időhöz képest jelentős késedelem volt kimutatható, azonban ezek egyenként csupán néhány hónapos késedelmet jelentettek, amelyek önmagukban nem adtak volna alapot a nem vagyoni kártérítésre, legfeljebb a jogsértés megállapítására. Összességében az időbeli szoros kapcsolatukra, jellegükre figyelemmel, a felperes közszereplésével való szoros érintettségük okán viszont a jogsértés tényének megállapításán túl a kártérítési igényt is megalapozták. Az 1. és 7. számú eljárások ugyanakkor önmagukban is alapot adtak a kártérítésre. E két per kapcsán 750 000 forint nem vagyoni kártérítést állapított meg, a 2., 4., 6. és 10. számú tényállásokat is mérlegelve pedig összesen 1 000 000 forintban határozta meg az alperesi marasztalás összegét.