34/1997. (VI. 11.) AB határozat

a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok alapján meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) 103/D. § (3) bekezdésében, 103/E. § (3) bekezdésében, továbbá a 103/F. §-ában foglalt rendelkezések, valamint a 103/D. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezés "- a (3) bekezdésben említett esetben ennek 50 százaléka -" szövegrésze alkotmányellenesek, ezért azokat 1997. január hó 1-jei hatállyal megsemmisíti.

A T. 103/D. § (7) bekezdésének hatályban maradó szövege a következő:

"(7) A tevékenységet kezdő egyéni vállalkozó - a 118/A. § szerinti kiegészítő tevékenységet folytató kivételével - a járulékfizetési kötelezettség kezdetének napjától az év december 31. napjáig havonta a 103. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott mértékű társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot fizet a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér összege után."

2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az alkotmányellenes rendelkezések által szabályozott személyi körben a 103/D. § (2) bekezdésének, illetőleg a 103/E. § (2) bekezdésének a minimálbérre vonatkozó rendelkezései a törvény hatálybalépésének napjától - 1997. január hó 1. napjától - kezdődően nem alkalmazhatók.

3. Az Alkotmánybíróság a T. 103/A. § (3) bekezdésében, a 103/D. § (2) és (7) bekezdésében, a 103/E. § (2) bekezdésében, továbbá a 119/A. § (3) bekezdésében foglalt, a minimálbér járulékalapkénti meghatározására vonatkozó rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a T. 118/A. §-a, továbbá a 119/B. § (1) bekezdésének a 10 százalékos mértékű baleseti járulékfizetési kötelezettségre vonatkozó rendelkezése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat és e rendelkezések megsemmisítése iránti kérelmeket elutasítja.

5. Az Alkotmánybíróság a T. 103/D. § (2) bekezdése tekintetében a társadalombiztosítási járulék felső határának hiánya miatt előterjesztett indítványok tárgyában az eljárást megszünteteti.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

1. A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) módosításáról rendelkező 1996. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Tm.1.), majd az egyes társadalombiztosítási és szociális ellátásokról szóló törvények módosításáról rendelkező 1997. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tm.2.) a társadalombiztosítási jogszabályokat számos vonatkozásban módosította. A módosítások - egyebek között - érintik a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók alanyi körét. A T. módosítások előtti 118/A. §-ának (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:

(1) A 103/D. § (1) bekezdés a)-d) pontjában említett egyéni vállalkozót, továbbá a társas vállalkozás tagját akkor kell kiegészítő tevékenységet folytatónak tekintetni, ha egyidejűleg

a) munkaviszonyban, illetőleg szövetkezeti tagként munkaviszony jellegű jogviszony keretében a munkáltató (foglalkoztató) legalább heti 36 órás munkaidőben foglalkoztatja;

b) öregségi, rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjas, vagy növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékos;

c) bedolgozóként a 10. § (3) bekezdése szerint biztosított, végül

d) közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul.

(2) Az egyéni vállalkozót [103/D. § (1) bekezdés a)-d) pont] az (1) bekezdésben foglaltakon túl akkor is kiegészítő tevékenységet folytatónak kell tekinteni, ha egyidejűleg társas vállalkozás tagjaként [10. § (2) bekezdés] biztosított.

A T. módosított új 118/A. § (1) bekezdése ezzel szemben az alábbi szabályt tartalmazza:

"118/A. § (1) A 103/D. § (1) bekezdés a)-d) pontjában említett egyéni vállalkozót, továbbá a társas vállalkozás tagját akkor kell kiegészítő tevékenységet folytatónak tekintetni, ha egyidejűleg e törvény vagy külön jogszabály, illetőleg államközi egyezmény alapján öregségi (ideértve a korengedményes nyugdíjban, az előnyugdíjban, a bányásznyugdíjban, az egyes művészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíjában, ideértve a magyar alkotóművészeti közalapítványtól öregségi nyugdíjban részesülő személyt is, valamint a szolgálati nyugdíjban részesülő személyt, és azokat az ezekre jogosult, nyugdíjkorhatárt elért özvegyi nyugdíjban részesülőket), rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjban (ideértve a magyar alkotóművészeti közalapítványtól rendszeres rokkantsági segélyben részesülő személyt is), vagy növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi járadékban, rokkantsági járadékban részesül."

A módosítás folytán a munkaviszony (szövetkezeti tagsági viszony) mellett egyéni vagy társas vállalkozói tevékenységet folytatók, a bedolgozók, továbbá a közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulók 1997. január 1-jétől kezdődően nem minősülnek kiegészítő tevékenységet folytatónak, hanem önálló biztosítottnak tekintendők. Járulékfizetési kötelezettségükre ezért a T. 103/D. §-a és 103/E. §-a az irányadó az alábbiak szerint:

"103/D. § (2) Az egyéni vállalkozó - a kiegészítő tevékenységet folytató (118/A. §), valamint a tevékenységet kezdőnek minősülő kivételével - az e tevékenységéből származó és a tárgyévet közvetlenül megelőző naptári évben elért személyi jövedelemadó alapot képező jövedelme, továbbá a vállalkozói osztalékalap, átalányadózó esetén az átalányadó alapját képező jövedelem egytizenketted része, de legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbérnek megfelelő összeg után köteles havonta a 103. § (1) bekezdése szerinti társadalombiztosítási járulékot megfizetni."

"103/D. § (3) Ha az egyéni vállalkozó egyidejűleg a 10. § (1) bekezdésének a)-b) pontja szerint is biztosított, és e jogviszonyában a munkaideje eléri a heti 36 órát, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, társadalombiztosítási járulékalapjának a meghatározásánál a (2) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a T. 103. § (1) bekezdése szerinti társadalombiztosítási járulékot legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér ötven százaléka után kell megfizetni."

"103/D. § (5) Az egyéni vállalkozó - a 118/A. § szerinti kiegészítő tevékenységet folytató és a tevékenységet kezdőnek minősülű kivételével - a (2)-(4) bekezdések szerint meghatározott összeg, de legfeljebb havi 99 000 Ft (napi 3300 Ft) jövedelem után köteles havonta a 103. § (2) bekezdése szerinti egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot megfizetni."

"103/D. § (6) Ha az egyéni vállalkozó egyidejűleg több, a 10. § (1)-(3) bekezdésében említett biztosítással járó jogviszonyban áll, nem kell egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot fizetnie a tárgyév még hátralévő időtartamára, ha igazolja, hogy valamennyi jogviszonyból származó jövedelme együttesen elérte a 103/B. § (4)-(5) bekezdésében említett felső határt. Ha az egyéni vállalkozó a 10. § (1) bekezdésének a)-b) pontja alapján is biztosított és e jogviszonyban munkaideje eléri a heti 36 órát, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, a további jogviszonyokból származó járulékalapot képező jövedelem után nem kell egészségbiztosítási járulékot fizetnie."

"103/D. § (7) A tevékenységét kezdő egyéni vállalkozó - a 118/A. § szerinti kiegészítő tevékenységet folytató kivételével - a járulékfizetési kötelezettség kezdetének napjától az év december 31. napjáig havonta a 103. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott mértékű társadalombiztosítási, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot fizet a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér összege - a (3) bekezdésben említett esetben ennek 50 százaléka - után."

A T. 103/D. § (6) bekezdésében utalásként felhívott 103/B. § (4)-(5) bekezdése a következő rendelkezéseket tartalmazza:

"103/D. § (4) Az a biztosított, aki egyidejűleg több, a 10. § (1)-(3) bekezdésében említett biztosítással járó jogviszonyban áll, mindegyik jogviszonyból származó - járulékalapot képező - jövedelem, legfeljebb azonban együttesen napi 3300 Ft naptári évre számított összege után egészségbiztosítási járulékot fizet, ha foglalkoztatása egyik jogviszonyban sem éri el a heti 36 órát. Ha a foglalkoztatás az egyik jogviszonyban eléri a heti 36 órát, a további jogviszonyokból származó járulékalapot képező juttatások után nem kell egészségbiztosítási járulékot fizetni."

"103. § (5) Az a biztosított, aki egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban áll, mindegyik jogviszonyból származó és nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelme együttes figyelembevételével nyugdíjjárulékot fizet, legfeljebb azonban a (2) bekezdésben meghatározott összeg után. A biztosított mindaddig köteles nyugdíjjárulékot fizetni, illetőleg a munkáltató a nyugdíjjárulék-alapot képező jövedelmeiből a nyugdíjjárulékot levonni, ameddig a biztosított nem igazolja, hogy a nyugdíjjárulék-alapot képező juttatásai együttesen elérték a (2) bekezdésben meghatározott összeget."

Az e rendelkezésekben felhívott és a T. 103/B. § (2) bekezdésében meghatározott összegre vonatkozó szabály úgy szól, hogy:

"103/B. § (2) A biztosított a 103. § (2) bekezdése szerint egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot az (1) bekezdésben meghatározott jövedelem, legfeljebb azonban a napi 3300 forint naptári évre számított összege után köteles megfizetni."

A T. 103. §-a a társadalombiztosítási, továbbá az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék fizetési kötelezettségről rendelkezik. Eszerint:

"103. § (1) A társadalombiztosítás kiadásainak a társadalombiztosítás kiadásainak fedezetére a munkáltató, valamint a 103/D. § (1) bekezdésében említett személy, továbbá a 103/C. §-ban említett szerv 24 százalékos mértékű nyugdíjbiztosítási és 15 százalékos mértékű egészségbiztosítási járulékot (a továbbiakban együtt: társadalombiztosítási járulék) köteles fizetni."

"103. § (2) A biztosított - ha a törvény másképp nem rendelkezik - egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék fizetésére kötelezett. Az egészségbiztosítási járulék mértéke 4 százalék, a nyugdíjjárulék mértéke 6 százalék."

A törvényhozó a társas vállalkozások tagjainak járulékfizetési kötelezettségével összefüggésben a T. 103/E. §-át a következő (3) bekezdéssel egészítette ki [a (3)-(9) bekezdés számozását pedig (4)-(10) bekezdésre változtatta]:

"103/E. § (3) Ha a társas vállalkozás tagja egyidejűleg a 10. § (1) bekezdés a)-b) pontja szerint is biztosított és e jogviszonyában a munkaideje eléri a heti 36 órát, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul, a társadalombiztosítási járulék alapjának a meghatározásánál a (2) bekezdést azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a járulékalap legkisebb összege a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér ötven százaléka."

A T. 103/E. § (2) bekezdése pedig a következőképpen rendelkezik:

"103/E. § (2) A társas vállalkozás a 10. § (2) bekezdésében említetett tagjának - a kiegészítő tevékenységet folytató tag (118/A. § kivételével) - a személyes közreműködés alapján kiosztott adóköteles jövedelem és a vállalkozás adózott eredményéből juttatott osztalék, de legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér után a 103. § (1) bekezdése szerinti társadalombiztosítási járulékot fizet. Ha járulékfizetési kötelezettség a naptári hónap teljes tartalma alatt nem áll fenn, egy naptári napra a minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni."

Végül a jogalkotó egy további, 103/F. §-t iktatott be a T. rendelkezései közé. Eszerint:

"103/F. § (1) Ha a 10. § (1) bekezdés a)-b) pontjában említett biztosított munkaideje eléri a heti 36 órát és egyidejűleg egyéni és társas vállalkozóként is biztosított [10. § (2) bekezdés] a 103/D. § (3) bekezdésében, illetőleg a 103/E. § (3) bekezdésében előírt legkisebb összegű járulékot - évente egyszer történő választása szerint - egyik vállalkozása után kell figyelembe venni."

"103/F. § (2) Az egyéni vállalkozó, aki egyben társas vállalkozóként is biztosított [10. § (2) bekezdés b)-g) pontjai] egyéni vállalkozói járulékfizetési kötelezettsége a 103/D. § (2) és (6) bekezdése szerint áll fenn. Ez esetben a társas vállalkozásnál [103/E. § (1) bekezdés] fennálló járulékfizetési kötelezettség legkisebb összege a 103/E. § (3) bekezdésében meghatározott összeg. Amennyiben az egyéni vállalkozó egyidejűleg több gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja, a 103/E. § (3) bekezdésében említett legkisebb összeget - évente egyszer történő választása szerint - az egyik tagsági viszonyában kell figyelembe venni."

103/F. § (3) "Amennyiben a társas vállalkozóként biztosított több gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja, a 103/E. § (2) bekezdésében, illetőleg a 103/E. § (3) bekezdésében előírt legkisebb összegű járulékot - évente egy alkalommal történő választása szerint - egyszer kell figyelembe venni."

A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó a T. 119/A. § (6) bekezdése alapján 10 százalékos mértékű baleseti járulékot köteles fizetni, a társas vállalkozás kiegészítő tevékenységet folytató tagja tekintetében pedig a T. 119/B. §-a úgy rendelkezik, hogy:

"(1) A társas vállalkozás a kiegészítő tevékenységet folytató tagnak személyes közreműködése alapján kiosztott adóköteles jövedelem és a vállalkozás adózott eredményéből juttatott osztalék után 10 százalékos mértékű baleseti járulékot fizet. A baleseti járulékot a tagsági viszony megszűnését követően kiosztott jövedelem után is meg kell fizetni."

2. A Tm.1. több módosító rendelkezése a járulékfizetés alapjaként legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbért, a Tm.2. pedig a korábban kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő biztosítottak tekintetében a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér ötven százalékát rendeli figyelembe venni. E módosító rendelkezések a következők:

"103/A. § (3) Az egyéni vállalkozó [103/D. § (1) bekezdés] és a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság természetes személy tagja, segítő családtagja [10. § (1) bekezdés f) pontja] után a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér alapulvételével a 103. § (1) bekezdése szerinti társadalombiztosítási járulékot köteles fizetni..."

A 103/D. § (2) bekezdésében foglalt, már idézett rendelkezés szerint az egyéni vállalkozó legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbérnek megfelelő összeg után köteles havonta társadalombiztosítási járulékot fizetni.

A 103/D. § (3) bekezdése viszont - a már idézettek szerint - a minimálbér 50 százalékát rendeli figyelembe venni.

A 103/D. § (7) bekezdése - ugyancsak a már felhívott szabály szerint - a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér összege - a (3) bekezdésben említett esetben ennek 50 százaléka - után rendeli el a járulékfizetési kötelezettséget.

103/E. § (2) bekezdésében foglalt - már idézett - szabály szerint a társas vállalkozásnak - legalább a tagjának a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbére után - kell társadalombiztosítási járulékot fizetnie.

A 103/E. § (3) bekezdése - a fentieknek megfelelően - megintcsak a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér 50 százaléka után állapítja meg a járulékfizetési kötelezettséget. Ezzel szemben a 103/E. § az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék tekintetében úgy rendelkezik, hogy:

"103/E. § (5) A társas vállalkozás tagja [10. § (2) bekezdés] - a kiegészítő tevékenységet folytató tag (118/A. §) kivételével - a (2)-(3) bekezdések szerint megállapított társadalombiztosítási járulék alapjául szolgáló jövedelem, legfeljebb azonban a napi 3300 Ft naptári évre számított összege után a 103. § (2) bekezdése szerinti egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot fizet."

"103/E. § (6) Ha a társas vállalkozás tagja egyidejűleg több, a 10. § (1)-(3) bekezdésében említett biztosítással járó jogviszonyban áll, mindegyik jogviszonyából származó - járulékalapot képező - jövedelme, legfeljebb azonban együttesen napi 3300 forint naptári évre számított összege után egészségbiztosítási járulékot fizet, ha foglalkoztatása egyik jogviszonyában sem éri el a heti 36 órát. Ha a foglalkoztatás az egyik jogviszonyban eléri a heti 36 órát, a további jogviszonyból származó járulékalapot képező juttatások után nem kell egészségbiztosítási járulékot fizetni."

"103/E. § (7) Ha a társas vállalkozás biztosításra kötelezett tagja egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban áll, mindegyik jogviszonyából származó és járulékalapot képező jövedelem együttes figyelembevételével fizeti a nyugdíjjárulékot, legfeljebb azonban a napi 3300 forint naptári évre számított összege után. A biztosított mindaddig fizeti a nyugdíjjárulékot, amíg nem igazolja, hogy a járulékalapot képező juttatásai (jövedelmei) együttesen elérik a napi 3300 forint naptári évre számított összegét."

3. A Tm.1. 103/D. §-ának módosított (2) bekezdése az egyéni vállalkozó társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének felső határát eltörölte. A T. módosítás előtti 103/D. § (2) bekezdése szerint:

"Az egyéni vállalkozó - a kiegészítő tevékenységet folytató (118/A. §), valamint a tevékenységet kezdőnek minősülő kivételével - az e tevékenységéből származó és a tárgyévet közvetlenül megelőző naptári évben elért, személyi jövedelemadó alapját képező jövedelme, (a továbbiakban: adóköteles jövedelem), átalányadózó esetén az átalányadó alapját képező jövedelem egy naptári hónapra jutó összege, de legalább a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimális bérnek megfelelő összeg után köteles a 103. § (1) bekezdése szerinti társadalombiztosítási járulékot fizetni, legfeljebb évi 900 000 Ft (havi 75 000, napi 2500 Ft) jövedelem után."

A T. 103/D. § (2) bekezdésének a Tm.1.-gyel módosított és fentebb hivatkozott rendelkezését a Tm.2. 15. § (5) bekezdése egy átmeneti értelmező rendelkezéssel egészítette ki. Eszerint:

"Tm.2. 15. § (5) A T. 103/D. §-ának (2) bekezdése alkalmazásánál az egyéni vállalkozó 1997. évben a társadalombiztosítási járulékot legfeljebb havi 99 000 (napi 3300) Ft után köteles megfizetni."

4. A Tm.2. 15. § (1) bekezdése értelmében a törvény a kihirdetése napján lép hatályba, a vizsgált rendelkezések tekintetében azonban a törvényt 1997. január 1-jétől kell alkalmazni.

II.

Az Alkotmánybíróság előtt több tucat indítványozó a Tm.1. rendelkezései ellen emelt alkotmányossági kifogást és kérte a T.-t módosító rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítést. Figyelemmel arra, hogy a Tm.2. a Tm.1. ellen emelt alkotmányossági kifogásokat csak részben szüntette meg, az Alkotmánybíróság az indítványokat tartalmuk szerint a Tm.2. ellen is előterjesztett indítványoknak tekintette és az alkotmányossági vizsgálatot az indítványok tartalmának megfelelően a Tm.2. vonatkozásában is lefolytatta. Az indítványozók álláspontja szerint a T. felsorolt módosításai az alábbiak szerint alkotmányellenesek:

1. A T. módosított 118/A. §-a a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók körét a nyugdíjasokra és a különböző, öregségi, munkaképtelenségi, rokkantsági járadékosokra (a továbbiakban: nyugdíjasok) szűkítette le. Azok az egyéni vállalkozók, illetőleg társas vállalkozások tagjai, akik kiegészítő jövedelemszerzést a legalább heti 36 órás munkaidőben való foglalkoztatásuk mellett folytatnak, valamint a bedolgozók, továbbá a közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló egyéni vállalkozók, társas vállalkozások tagjai 1997. január 1. napjától kezdődően a társadalombiztosítási jogviszony szempontjából főfoglalkozású egyéni vállalkozóknak, illetőleg társas vállalkozás főfoglalkozású tagjának minősülnek, és ehhez a jogviszonyhoz igazodik járulékfizetési kötelezettségük is.

Az indítványozók álláspontja szerint ez a szabályozás sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakat, mert megfelelően nem differenciál a teljes megélhetési forrást jelentő jövedelemmel rendelkezők és a kiegészítő jövedelemmel rendelkező vállalkozók között. A törvényhozó mind a jövedelemszerzés, mind a biztosítási jogviszony szempontjából a teljesen különböző csoportba tartozó személyi köröket a szabályozás tekintetében azonos csoportba tartozónak minősítette, ezzel pedig megsértette a jogok egyenlő elosztásának, illetőleg a diszkrimináció tilalmának alkotmányos követelményét.

Számos indítvány hivatkozik arra, hogy a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók személyi körének a nyugdíjasokra történt szűkítésével a törvényhozó az Alkotmánybíróság 54/1995. (IX. 15.) AB határozatában foglaltakat megkerülte, a kiegészítő tevékenység vagy jövedelemszerzés körét önkényesen határozza meg, és ezzel a jogi szabályozás szempontjából olyan személyi körök között tett egyenlőséget, amelyek a valóságban nem egyenlőek. Több indítványozó szerint alkotmányellenessé teszi a szabályozást már magában véve az a tény is, hogy a korábbi 10 százalékos járulékfizetés mellett a módosítás a ténylegesen kiegészítő tevékenységet folytatókat 39 százalékos társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettséggel és 6 százalékos nyugdíjjárulék fizetési kötelezettséggel terheli meg (ez utóbbit addig, amíg a napi 3300 Ft jövedelemhatárt el nem érik). Ugyanakkor a biztosítási jogviszony másik oldalán a biztosítottak a többletjárulék fizetése ellenében semmiféle plusz ellátásra, azaz többletszolgáltatásra nem szereztek jogosultságot.

Az indítványokban foglalt további érvek szerint a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók megélhetésének fő forrása nem kiegészítő tevékenységéből származik, hanem megélhetésüket főfoglalkozásából eredő jövedelmük, nyugdíjuk, illetőleg eltartotti minőségük biztosítja. Az új jogi szabályozás alapján viszont a kiegészítő tevékenységet folytatók két főállás (főfoglalkozás) után fizetik a társadalombiztosítási járulékot, holott tevékenységük főállású és kiegészítő jellege ténylegesen nem változott meg. Ennek folytán pedig mind az arányosság, mind pedig a szerzett jogok védelmének alkotmányos elve megsérül, hiszen a heti 36 órában főfoglalkoztatott után munkáltatója társadalombiztosítási járulékot, maga a biztosított pedig nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot már fizet, amelyet követően a biztosított kiegészítő vállalkozásában további 39 százalékos társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettséggel és esetleg további nyugdíjjárulék fizetéssel alkotmányosan nem terhelhető meg. Az indítványozók szerint ezért a kifogásolt megoldás egész alkotmányos rendünket sérti és annak alapjaival összeegyeztethetetlen.

A sérelmezett módosításokat több indítványozó az Alkotmány 9. § (2) bekezdésének, 13. § (1) bekezdésének, 70/A. §-ának és 70/I. §-ának az összefüggésében is alkotmányellenesnek tartja. A kiegészítő tevékenységet folytatók aránytalan társadalombiztosítási megterhelése ugyanis súlyosan sérti a vállalkozáshoz való alkotmányos alapjogot, veszélyezteti az állampolgárok szociális biztonságát, és sérti a jövedelmi és vagyoni viszonyokhoz igazodó közteherviselés alkotmányos elvét.

Egy további indítvány érvei szerint a sérelmezett törvényi konstrukció azért alkotmányellenes, mert az ún. kiegészítő tevékenységgel kapcsolatos balesetbiztosítási jogviszonyok önálló biztosítási jogviszonnyá történt átalakításával a többféle jogcímen biztosított és többféle jövedelem után járulékot fizető jogosult változatlanul egységes - és terjedelmében a korábbival azonos mértékű - társadalombiztosítási szolgáltatást élvez. Vagyis a többszörös biztosítás ellenében a szolgáltatás, amelyhez a jogosult hozzájut, nem több és jellegében nem más, mintha egyetlen biztosítási jogviszonya állna fenn, és nem léteznének külön-külön elbírálás alá tartozó biztosítási jogviszonyai. A többszörös biztosítottság T. 10/A. §-án alapuló ténye így kizárólag a járulékterhek emelkedését idézi elő, ami a jogszabály-módosítások eredményét tekintve ugyanazt jelenti, mint amikor a törvényhozó a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók (társas vállalkozások tagjai) kötelező 10 százalékos balesetbiztosítási járulékát 44 százalékra emelte, és amely jogi megoldást az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített.

Az indítvány szerint arra figyelemmel, hogy a többszörös biztosítási jogviszony megteremtésével a másod- harmad jogviszonyoknak csak járulékvonzata van, igényvonzata azonban nincs, vagyis a többszörösen fennálló biztosítási jogviszonyokhoz ugyanaz a biztosítási konzekvencia fűződik, mint az egyszeresekhez, a törvényi megoldás több tekintetben is alapjogsérelemmel jár. Az elvonás többszörözése sérti a tulajdonhoz való jogot [Alkotmány 13. § (1) bekezdés], mert a társadalombiztosítási juttatási és szolgáltatási rendszer csak egy biztosítási jogviszonyra van tekintettel; ellentétes továbbá az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében deklarált szociális biztonsághoz való alapjoggal, egyúttal a diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütközik [Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés].

Az indítványozók álláspontját összgezve, azáltal, hogy a törvényhozó a korábbi 10 százalékos baleseti járulékfizetési kötelezettséget minimálisan 39+6 százalékra, összesen 45 százalékra emelte fel a ténylegesen csak a kiegészítő tevékenységet végző vállalkozók tekintetében, vagyis azáltal, hogy a T. módosítása a részmunkaidőben és a főmunkaidőben foglalkoztatottakra azonos társadalombiztosítási közteherviselést ír elő akkor is, amikor a részmunkaidőben való foglalkoztatás a főmunkaidőben való foglalkoztatás kiegészítésének és ezért csak jövedelempótló tevékenységnek minősül, megsértette az Alkotmány több rendelkezését is. Ezért az indítványozók kérték az alkotmányellenes szabályozás visszamenőleges, azaz a törvény hatálybalépésének időpontjára történő megsemmisítését és ezzel az alkotmányos helyzet visszaállítását.

2. Egy indítványozó a tulajdonjog alkotmányos védelmét deklaráló alkotmányi rendelkezés (Alkotmány 13. §-a) alapján tartja alkotmányellenesnek a T. 119/B. § új rendelkezését, amely szerint a társas vállalkozás a kiegészítő tevékenységet folytató tagja után 10 százalékos mértékű baleseti járulékot köteles fizetni. Az indítványban foglaltak szerint a nyugdíjas semmivel nem szerez több jogot azáltal, hogy a munkáltató utána baleseti járulékot fizet, és szerzett jogai semmivel sem csorbulnának, ha ilyen járulékterhe a munkáltatónak nem lenne. Erre figyelemmel a 10 százalékos járulékfizetési kötelezettség megállapítása az indítványozó szerint lényegileg adókivetés, amely a társadalombiztosítás rendszerébe alkotmányosan nem illeszthető bele. Ezért az indítványozó kérte e rendelkezés alkotmányellenességének a megállapítását és megsemmisítését is.

3. Számos indítványozó szerint a módosító törvényi rendelkezések a minimálbér járulékalappá tételével több tekintetben is alkotmányellenesek. Az indítványozók ugyan etekintetben a Tm.1. rendelkezéseit kifogásolták, tartalmukat tekintve azonban az indítványok sérelmezik a Tm.2.-nek azokat a rendelkezéseit is, amelyek a társadalombiztosítási járulékalapot a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér ötven százalékában határozzák meg. Az indítványok hivatkoznak az Alkotmánybíróság 54/1995. (IX. 15.) AB határozatában foglalt elvi megállapításokra, továbbá a 73/1995. (XII. 15.) AB határozatában foglaltakra is, amely határozatokban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a ténylegestől eltérő, fiktív jövedelem járulékalappá tétele - bizonyos esetekben - sérti a jogbiztonság alkotmányos követelményét, ezért alkotmányellenes. Az indítványokban foglalt érvek szerint az e körben bevezetett módosítások ellentétesek az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott követelményekkel, azaz sértik az alkotmányosan megengedhetetlen megkülönböztetés tilalmát is, továbbá ellentétben állnak az Alkotmány 70/E. §-ával.

Számos indítványozó utalt arra, hogy a törvényhozó az Alkotmánybíróság felhívott, korábbi határozataiban kifejtett alkotmányos követelményeket és szempontokat egy "törvényhozási technikával kijátszotta" oly módon, hogy a munkaviszony vagy egyéb főfoglalkozás mellett végzett tevékenységet a törvénymódosítás után már nem tekinti kiegészítő tevékenységnek, és így éri el a törvénymódosítás lényegileg ugyanazt az eredményt, amelyet az Alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek ítélt; ti. azt, hogy csak a kiegészítő tevékenység tekintetében nem számolhat a törvényhozó fiktív minimális jövedelemmel, egyébként azonban igen, mert az önálló vállalkozóval, a társas vállalkozás tagjával szemben jogszerűen elvárható, hogy vállalkozásában legalább a minimálbérnek megfelelő jövedelmet elérje.

Az egyik indítványozó álláspontja szerint a sérelmezett szabályozási technika a minimálbér jogintézményével sincs megfelelő összhangban. A minimálbér intézménye ugyanis a munkaviszonnyal kapcsolatos jogintézmény, funkciója pedig az, hogy a munkavállaló érdekeit védje, így az egyéni és társas vállalkozók tekintetében az intézmény alkalmazása teljesen indokolatlan és ésszerűtlen. A munkavállalók és a vállalkozók vonatkozásában ebben az összefüggésben teljesen különböző csoportokról van szó, így az intézmény analógiaszerű alkalmazásának sincsenek meg az ésszerű indokai. A módosító törvényi rendelkezések ugyanakkor a másod- vagy harmadállásban munkavállalók tekintetében nem írnak elő minimális járulékalapot, vagyis a munkavállalók nem a minimálbér, illetőleg annak ötven százaléka után, hanem a ténylegesen elért másodjövedelmük után kötelesek járulékot fizetni, ezért a szabályozás a munkavállalók és a vállalkozók között még megengedhetetlenül különböztet is, így az ez okból is alkotmányellenes.

Ezekre az indokokra figyelemmel kérték az indítványozók a sérelmezett és a minimálbért járulékalappá tevő rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását és ugyancsak ex tunc, azaz visszamenőleges hatályú megsemmisítését.

4. Több indítványban kifejtett álláspont szerint a T. 103/D. § módosított (2) bekezdésében foglalt rendelkezés azért alkotmányellenes, mert az egyéni vállalkozó társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének felső határát visszamenőleges hatállyal törölte el. Az indítványokban kifejtettek szerint az nyilvánvaló, hogy egy járulékfizetési felső határ eltörlése vagy újbóli megállapítása önmagában nem vet fel alkotmányossági kérdést. Abban az esetben azonban, ha a határ eltörlését (lényegileg felemelését) a törvényhozó nem a módosítás hatálybalépését követő időszakhoz, hanem az előző évi jövedelemhez köti, akkor utólag, vagyis visszamenőleges hatállyal állapít meg olyan járulékfizetési kötelezettséget, amelynek alapját a tárgyévben a járulékfizetésre kötelezett esetleg meg sem keresi. A hatálybalépést megelőző évben a járulékfizetésre kötelezett az akkor hatályos törvényi szabályozás szerint egy törvényi felső határral számolhatott, amelyen túl járulékfizetési kötelezettség nem terhelte. Az 1997. január 1-jei hatálybalépéssel a törvénymódosítás annak folytán, hogy a járulék alapjává a tárgyévet közvetlenül megelőző naptári évben elért személyi jövedelemadó alapot képező jövedelmet tette, olyan jövedelemre is járulékfizetési kötelezettséget állapított meg utólag, amelyre nézve a jövedelem megszerzésekor ilyen kötelezettség nem állt fenn. Az indítványozóknak ezt a kifogását azonban a Tm.2. 15. § (5) bekezdése orvosolta annak kimondásával, hogy a T. 103/D. §-ának (2) bekezdése alkalmazásánál az egyéni vállalkozó az 1997. évben a társadalombiztosítási járulékot legfeljebb havi 99 000 Ft (napi 3300 Ft) után köteles megfizetni.

III.

1. Az indítvánnyal összefüggésben az Alkotmánybíróság a következő alkotmányi rendelkezéseket és alkotmánybírósági határozatokat vizsgálta. Az Alkotmány tekintetében:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát."

"13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

"70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.

(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg."

"70/I. § A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni."

A tekintetbe vett alkotmánybírósági határozatok a következők:

A 45/1995. (VI. 30.) AB határozat (ABH 1995, 210-218.), amely a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások kiegészítő tevékenységet végző tagjai járulékfizetési kötelezettségének alkotmányos összefüggéseit is vizsgálta, - az 54/1995. (IX. 15.) AB határozat (ABH 1995, 245-253.), amely a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók járulékalapjának törvényi meghatározását és ennek az Alkotmánnyal való összhangját elemezte, - a 73/1995. (XII. 15.) AB határozat (ABH 1995, 358-368.), amelyben az Alkotmánybíróság a tárgyév január 1-jén érvényes minimális bérösszeg járulékalappá tételével kapcsolatos alkotmányossági problémákról döntött.

2. Az Alkotmánybíróság a felhívott törvényi rendelkezésekkel kapcsolatos nagyszámú, különböző indítványokat - tartalmi összefüggésükre tekintettel - egyesítette és egységes eljárásban bírálta el.

3. Az Alkotmánybíróság az indítványokkal kapcsolatban megkereste a népjóléti minisztert és a pénzügyminisztert álláspontjának kifejtésére, az e válaszokban összefoglalt kormányzati álláspontot az Alkotmánybíróság határozata meghozatala során figyelembe vette.

IV.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat az alábbiak szerint találta megalapozottnak, illetőleg megalapozatlannak:

1. Az indítványok első nagy csoportja a Tm.1.-nek azt - a Tm.2.-vel utóbb részben módosított - rendelkezését támadja, amely a társadalombiztosítási jogviszony tekintetében a kiegészítő tevékenységet végzők alanyi körét új alapokra helyezte és jelentősen szűkítette. A korábbi szabályozás kiindulópontja az volt, hogy a társadalombiztosítási jogviszony szempontjából alap- vagy főtevékenységnek, vagyis alapjövedelem-szerző tevékenységnek az a jogviszony minősül, amely önmagában már teljes körű nyugdíj- és egészségbiztosítási jogviszonyt keletkeztet. Ezt az ismérvet vette figyelembe az Alkotmánybíróság is, amikor az 54/1995. (IX. 15.) AB határozatában kifejtette (ABH 1995, 248.), hogy kiegészítő tevékenységet végzőnek azt a jövedelemszerző tevékenységet folytató személyt kell tekinteni, aki valamely főfoglalkozásában (pl. munkaviszony) már teljeskörűen biztosított, vagy korábbi járulékfizetési kötelezettsége alapján már biztosítottá vált (pl. nyugdíjas), illetőleg nem saját jogán, hanem eltartottként (pl. tanuló) már teljes körű biztosítási jogviszonnyal rendelkezik.

A törvénymódosítások meghatározó szempontja a társadalombiztosítás hiányainak a csökkentése és az volt, hogy a társadalombiztosítási alapok megfelelő finanszírozását biztosítani kell. Emellett figyelemmel volt a törvényalkotó arra is, hogy a különböző vállalkozói jövedelemszerzési viszonyok az utóbbi években lényegi változásokon mentek keresztül. A felsőoktatás ingyenességének a megszüntetésével a felsőfokú oktatási intézmények hallgatóinak munkavállalása, vállalkozókénti tevékenysége kivételből egyre inkább általánossá vált. Gyökeresen átalakultak a bedolgozói, megbízotti stb. jogviszonyok is.

A törvényhozó szerint, ezek mellett a változó társadalmi, szociológiai folyamatok és a társadalombiztosítás hiányainak a fokozódása mellett általánosságban már nem tartható az a törvényi konstrukció, ami azt fejezi ki, hogy amelynek alapján a másod-, harmadgazdaságban végzett tevékenység csak valamely alap- vagy fő megélhetési forrás kiegészítését, bővítését, pótlását hivatott szolgálni, mert a másod-, harmadgazdaságban folytatott jövedelemszerző tevékenység ugyanúgy lehet elsődleges, azaz fő-, mint másodlagos, azaz mellékjövedelem-forrás. Erre tekintettel a jövedelemszerző tevékenységeknek a T. 118/A. §-a szerinti alap- és kiegészítő tevékenységekre való felbontását a jogalkotó - bizonyos szűk kivételtől eltekintve - a jövőre nézve már nem kívánta fenntartani, és azt a támadott törvénymódosításokkal jelentősen átalakította.

2. A Tm.1. általános indokolása szerint a társadalombiztosítási alapok ismétlődő hiányának egyik alapvető oka, hogy egyre inkább terjed a társadalomban a különböző "járulékkerülési technikák" használata. A törvény indokolása ezek egyikeként a kiegészítő tevékenység folytatását emeli ki, mint olyan jogintézményt, amely lehetőséget teremt a járulékfizetés megkerülésére. A munka- és vállalkozói jogviszonyok alap- és kiegészítő tevékenységre történő felbontása ugyanis - a jogalkotó szerint - a megváltozott társadalmi folyamatokkal párhuzamosan azzal a nemkívánatos eredménnyel is együttjárt, hogy a biztosítottak egy - szociológiailag pontosan meg nem határozható - köre az alacsonyabb, kisebb jövedelme - mint ún. főfoglalkozása - után fizetett csak teljes társadalombiztosítási járulékot, szemben azokkal a munkavállalókkal (szövetkezeti tagokkal) és vállalkozókkal, akiknek - a törvényi felső határokig - minden jövedelme teljes járulékfizetési kötelezettséggel volt terhelt.

Az Alkotmánybíróság már több, korai határozatában utalt arra, hogy Magyarországon a társadalombiztosításnak egy úgynevezett vegyes rendszere működik évtizedek óta, amelyben a biztosítási elemekkel együtt - különböző arányban - a szolidaritás elve alapján szociális elemek is jelen vannak [11/1991. (III. 29.) AB határozat (ABH 1991, 34-35.)]. A rendszerben tehát a biztosítási jogviszony mellett szociális segélyezési és egyéb (altruista, politikai stb.) tényezők is fellelhetők és ez a vegyes rendszer nem ellentétes az Alkotmánnyal, ha a rendszeralkotó tényezők (vásárolt jog, szociális gondoskodás) - ámbár eltérő mértékben is -, de megfelelően érvényesülnek [2183/B/1991. AB határozat (ABH 1991, 564-566.)]. Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítás vegyes rendszerén belül a nyugdíjbiztosításnál és az ún. táppénzjognál a biztosítási elem elsőbbségét vallotta, figyelemmel arra, hogy a járulékkal fedezett időszakra a nyugdíjat feltétlenül szolgáltatni kell, különben szerzett jogtól fosztanák meg a jogosultat, illetőleg, mert a biztosítás szabályai szerint számított nominális nyugdíj sérthetetlen [26/1993. (IV. 29.) AB határozat (ABH 1993, 200.)]. A nyugdíjban hasonlóan a táppénznél is - mint összegszerű szolgáltatásnál - a biztosítási elem dominál. Ezzel szemben a betegbiztosítás egyes - nem táppénz fizetési - formáinál (orvosi, kórházi ellátás stb.) a szolidaritás elemei erőteljesebben érvényesülnek, mert hisz a biztosítottak a járulékfizetés nagyságától függetlenül e körben azonos jogosultságokat élveznek. Ebből következik, hogy a rendszeren belül a magasabb biztosítási járulék fizetésére kötelezettek, vagyis alapvetően a magasabb jövedelműek teremtik meg - legalább részben - az alacsonyabb jövedelműek betegellátásának anyagi bázisát. Az alkotmányosan elfogadható szolidaritási elvből ezért okszerűen következik, hogy az Alkotmány alapján a törvényhozó szabadságában áll a járulékfizetési kötelezettség kiterjesztése minden munkával szerzett, de különböző forrásból származó jövedelemre, azaz arra is, amelyet a biztosítottak másod- vagy harmadfoglalkoztatási, alkalmaztatási, vállalkozói, illetőleg társas vállalkozói jogviszonyukban érnek el. Ha nem így lenne, alkotmányosan nem állna meg az az elv sem, hogy az alacsonyabb jövedelműek - az egészségügyi ellátás keretében - ugyanolyan társadalombiztosítási szolgáltatásokra jogosultak, mint a magasabb járulékfizetést teljesítő biztosítottak. Ha tehát a járulékfizetési kötelezettségnek a további munka- és vállalkozói jogviszonyok keretében szerzett jövedelmekre való kiterjesztéséhez - legalább részben - biztosítási elem is társul, e körben a szolidaritási elv nagyobb arányú figyelembevétele önmagában nem alkotmányellenes.

Eszerint a törvényhozó szabad mérlegelési körébe tartozik annak a kérdésnek az eldöntése, hogy a biztosítottak különböző - munka- vagy vállalkozói jogviszonyon alapuló - jövedelemforrásai közül - a kötelező biztosítás keretében - csak egy vagy több (esetleg valamennyi) forrást teljes járulékfizetési kötelezettséggel terhel meg. Mivel az egyetlen jövedelemforrással rendelkezők járulékalapja is a - törvényi járulékalap felső határáig - a teljes jövedelem, elvileg nincs alkotmányos akadálya annak, hogy a törvényhozó a különböző forrásból származó tényleges jövedelmeket külön-külön járulékalappá minősítse.

3. A T. eredeti - a Tm.1. előtti - konstrukciójában a T. 118/A. §-a szerint kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozókra, társas vállalkozások tagjaira stb. - a T. 10. § (4) bekezdése értelmében - a biztosítás nem terjedt ki. E személyi kör járulékfizetési kötelezettségét a T. 119/A. és 119/B. §-ai szabályozták, egyes társadalombiztosítási ellátásra való jogosultságukat pedig a T. 118. § (3) bekezdése állapította meg. E szabályok szerint a kiegészítő tevékenységet folytatók baleseti ellátásra és baleseti egészségügyi szolgáltatásra voltak jogosultak. Az általuk fizetett baleseti járulék a T. 119/A. § (4) bekezdése, illetőleg a T. 119/B. § (2) bekezdése alapján 10 százalék mértékű volt.

A Tm.1. által megállapított T. 10. § (3) bekezdés a)-b) pontja folytán a korábban kiegészítő tevékenységű vállalkozónak minősülő bedolgozó, közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló, illetve a munkaviszonyban, szövetkezeti tagként munkaviszony jellegű jogviszony keretében legalább heti 36 órás munkaidőben foglalkoztatott egyéni vállalkozók, illetőleg társas vállalkozások tagjai 1997. január 1-jével önálló biztosítottakká váltak, akiknek biztosítását a T. 10/A. §-a alapján mindegyik jogviszonyukban külön-külön kell elbírálni. Ennek folytán nem áll meg az indítványokban felhozott az az érv, hogy a jogalkotó a támadott törvényi rendelkezéssel lényegileg ugyanazt a szabályt alkotta meg, mint amit az 1995. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Gst.) 90. és 91. §-a, és amelyet az Alkotmánybíróság 45/1995. (VI. 30.) AB határozatával (ABH 1995, 210, 217.) alkotmányellenesnek ítélt. A Gst. 90. §-a a T. 119/A. § (4) bekezdésének, a Gst. 91. §-a pedig a T. 119/B. §-ának a módosításával a kiegészítő tevékenységet folytatók baleseti járulékának mértékét - az ellátásra vonatkozó egyéb szabályok érintetlenül hagyása mellett - 10 százalékról 44 százalékra emelte fel. Az Alkotmánybíróság már e határozatában rámutatott arra, hogy a társadalombiztosítási és nyugdíj- valamint egészségbiztosítási járulék mértéke önmagában általában nem alkotmányossági kérdés, ugyanígy önmagában a baleseti járulék mértéke sem az. A Gst. vizsgált szabályai esetében azonban a tárgyilagos mérlegelés szerint nem volt ésszerű indoka annak, hogy a társadalombiztosítási járulékhoz képest azonos mérvű járulékfizetés után az érintett személyi kör az ellátások csupán szűkebb körére, baleseti ellátásra és baleseti egészségügyi szolgáltatásra vált (maradt) jogosulttá. Az Alkotmánybíróság a Gst. 90-91. §-át kizárólag ezért minősítette alkotmányellenesnek, és nem foglalkozott a biztosítási jogviszony átalakítása melletti járulékemelés alkotmányosságának a kérdésével. Az Alkotmánybíróság így hivatkozott határozatával nem bírálta el azt a kérdést, hogy a kiegészítő balesetbiztosítások önálló - és teljes - kötelező biztosítási jogviszonyokká alakításával a törvényhozó megsértette-e az Alkotmány valamely rendelkezését.

4. A Tm.1., majd a Tm.2. rendelkezéseivel megállapított T. új 118/A. §-ában foglalt rendelkezés az indítványokban felhívott alkotmányi szabályokat nem sérti. A támadott módosítások szerint kiegészítő tevékenységet folytatónak csak azokat a nyugdíjasokat, illetőleg a törvényben felsorolt egyéb járadékosokat kell tekinteni, akik nyugdíjra, illetőleg járadékra való jogosultságuk mellett folytatnak vállalkozói tevékenységet, illetőleg akik társas vállalkozás tagjaként a nyugdíj (járadék) mellett végeznek kiegészítő jövedelemszerző tevékenységet. E szabállyal a jogalkotó a korábban még kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók (társas vállalkozás tagjai) tekintetében a már fennálló alapbiztosítási jogviszonyok mellett a további jövedelemszerző tevékenységek vonatkozásában önálló - kötelező - és teljes további társadalombiztosítási jogviszonyokat konstituált (a kiegészítő balesetbiztosítási jogviszonyok helyett), ennek alapján pedig teljes járulékfizetési kötelezettséget állapított meg a további vállalkozásból, társas vállalkozásból stb. származó jövedelem után is, függetlenül attól, hogy a többletjövedelemre a biztosított egy már fennálló teljes körű biztosítási jogviszonya mellett tett szert. Ezzel a konstrukcióval a jogalkotó a másod-, harmadgazdaságokban jövedelemszerző tevékenységet folytatók javára korábban fennállott, lényegileg pozitív diszkriminációt tartalmazó státusokon változtatott azzal, hogy a kötelező társadalombiztosítási jogviszonyokba a további jövedelemszerzőket is bevonta és ezzel őket az egy jövedelemforrással rendelkező biztosítottakkal közös nevezőre hozta. Annak folytán, hogy a másod-, harmad- stb. jövedelemszerző tevékenységet folytatók e tevékenységük körében is teljes biztosítottá váltak, a kifogásolt törvénymódosítások a biztosítotti jogállás konstituálásával, tehát megfelelő ellentételezéssel hoztak változtatást a korábban kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő vállalkozók (társas vállalkozások tagja) körében, így a törvénymódosítások nem sértik az indítványokban felhívott alkotmányi rendelkezések egyikét sem.

A jövedelemszerzésre vonatkozó jogviszonyok "halmozódása" és ennek alapján a jogviszonyonként fennálló társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség törvényi előírása tehát önmagában nem alkotmányellenes. Nem ellentétes az Alkotmány indítványokban felhívott rendelkezéseivel az sem, hogy többszörös jövedelemszerző jogviszonyhoz a törvény erejénél fogva, ipso jure többszörös biztosítási jogviszony kapcsolódik. Nem helytálló az indítványokban megfogalmazott az az álláspont, amely szerint a törvénymódosítások a többszörösen fennálló biztosítási jogviszonyokhoz ugyanazokat a konzekvenciákat fűzik, mintha a biztosítottnak csak egy kötelező biztosítási jogviszonya létezne. A T. 10/A. §-a értelmében az egyidejűleg több jogviszonyban álló személy biztosításának a fennállását mindegyik jogviszonyában külön-külön kell elbírálni. Így a jövedelemfüggő társadalombiztosíltási szolgáltatások - nyugdíj, táppénz - tekintetében a többszörös biztosítás a biztosító szolgáltatásait illetően is megjelenik, tehát a járulékfizetés kiterjesztése ezek vonatkozásában kifejezetten ellentételezett. A biztosító összegszerű szolgáltatásainál tehát - többszörös biztosítás fennállása esetén is - a biztosítási elem dominál. Eszerint a biztosított "táppénzjoga" az egyes jogviszonyokban önállóan keletkezik és a táppénz alapjává a halmozott jövedelem válik, a biztosított baleseti ellátásra vonatkozó jogosultsága is kiterjed minden jogviszonyra, a T. 103/D. § (6) bekezdése értelmében pedig a többszörösen biztosítottnak a nyugdíjjárulék fizetési kötelezettsége összeszámítódik, vagyis a további jövedelem a nyugdíjalapba is beszámít egészen addig, amíg a biztosított igazolja, hogy a tárgyévben a havi 99 000 Ft (napi 3300 Ft) jövedelem után a járulékfizetési kötelezettségét valamennyi jogviszonyból együttesen már teljesítette, mikoris a T. 103. § (2) bekezdése szerinti járulékfizetési kötelezettsége valamennyi jogviszonyban megszűnik. Többszörös biztosítás esetén így a biztosított egyfelől jogviszonyonként élvez különböző társadalombiztosítási ellátást, azaz biztosítási "ellenszolgáltatást", másfelől ebben a konstrukcióban - bár kifogásolhatóan, de - érvényesül a társadalombiztosítási jogviszonyon belüli szolidaritási elem, amelynek alapján az egyetlen - és alacsonyabb - jövedelemforrással rendelkezők is teljes betegbiztosítási fedezetet nyerhetnek. Minthogy pedig a biztosítási és a szolidaritási elv érvényesülése arányának kérdése önmagában általában nem alkotmányossági kérdés, és mivel e rendszerben mindkét elem együttesen jelen van, az Alkotmánybíróság ebben az összefüggésben sem látott alapot az alkotmányellenesség megállapítására és a kifogásolt jogszabályi rendelkezések megsemmisítésére. Megjegyzi azonban az Alkotmánybíróság, hogy az alkalmazott konstrukció az egészségbiztosítási járulék felső határával összefüggésben már kifejezetten szolidaritásellenes, miután a terheket az alacsonyabb jövedelműek között teríti szét.

5. Az Alkotmánybíróság már korábban több határozatában elvi jelentőséggel mutatott rá arra, hogy az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében deklarált "jogállamisághoz hozzátartozik a szerzett jogok tiszteletbentartása." [pl. 62/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 364, 367.]. A szerzett jogok védelme a jogállamban szabályként érvényesül, de nem abszolút érvényű, kivételt nem tűrő szabály. Azt, hogy a kivételes beavatkozás alkotmányos feltételei fennállnak-e, végső fórumként az Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 154.]. A jogbiztonság - amely az Alkotmánybíróság e határozatai szerint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja - a szociális ellátási rendszerek körében is megfelelően érvényesül. Nem fogadható el azonban az Alkotmánybíróság szerint az indítványozóknak az az álláspontja, amelynek alapján az ún. kiegészítő tevékenység folytatása és az ehhez kapcsolódó balesetbiztosítási jogviszony alkotmányosan megváltoztathatatlan szerzett jognak minősül. A különböző többlettevékenységekre a társadalombiztosítási jogviszonyok aktív és passzív oldalának együttes kiterjesztése nem jár a szerzett jogok sérelmével.

A törvénymódosítások nem ellentétesek az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében foglaltakkal sem. Az Alkotmánybíróság az 54/1993. (X. 13.) AB határozatában rámutatott arra (ABH 1993, 340, 341-342.), hogy a vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog egyik aspektusa, amely a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének a biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének a biztosítását jelenti. Az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszer egyik eleme a törvénnyel elrendelt kötelező társadalombiztosítás, amely tehát a vállalkozáshoz való alkotmányos alapjogot se nem akadályozza, se nem korlátozza, hanem azt jelenti, hogy mindenki csak a kötelező társadalombiztosítás feltételrendszere mellett válhat vállalkozóvá (társas vállalkozás tagjává), illetve vállalhat másod-, harmadfoglalkozást. Erre figyelemmel a támadott törvényi rendelkezés az Alkotmány 9. § (2) bekezdését sem sérti, mert nem alkotmányellenes az, hogy az állam - a kötelező társadalombiztosítás tekintetében - ugyanolyan feltételrendszert teremt, illetőleg ír elő a már meglevő foglalkozás mellett vállalkozói tevékenységet folytatók tekintetében, mint azt a főfoglalkozású vállalkozók vonatkozásában is meghatározza. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványokat ebben az összefüggésben is megalapozatlannak találta, ezért azokat elutasította.

Az Alkotmánybíróság a tulajdonvédelem alkotmányos szabályai és a kötelező, törvény által elrendelt társadalombiztosítás közötti összefüggést részleteiben a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában munkálta ki (ABH 1995, 188, 195-196.). Ennek során azonban hangsúlyozottan csak a biztosító szolgáltatáscsökkentésével és e ténynek a tulajdonvédelemmel való összefüggésével foglalkozott. A határozatban foglalt megállapítások nem állítanak fel alkotmányos akadályokat arra nézve, hogy az állam a biztosítási kötelezettség törvényi kiterjesztésével minden keresőre nézve egy teljesebb biztosítási formát valósítson meg. A támadott törvényi rendelkezések ezért nem ellentétesek az Alkotmány tulajdonvédelmi szabályaival, mert a kötelező biztosítás és az azzal kapcsolatos járulékfizetési kötelezettség általában mindenütt a munkával elért és a járulékalapok felső határáig terjedő teljes jövedelemhez kapcsolódik, így az Alkotmány tulajdonvédelmi szabályainak szempontjából irreleváns, hogy a biztosított jövedelme egy vagy több jövedelemforrásból áll elő. Ezért a törvénymódosítások alkotmányellenessége az Alkotmány tulajdonvédelmi szabályai (13. §) alapján sem áll fenn.

Nem osztja az Alkotmánybíróság az indítványozóknak az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakra való hivatkozását sem. A sérelmezett törvényi rendelkezések ugyanis éppen azt a szabályozásbeli különbséget (lényegileg pozitív diszkriminációt) szüntetik meg, amely szerint a több különböző forrásból jövedelemszerzők - bizonyos feltételek fennállása esetén - csak az egyik forrásból származó jövedelmük után tartoztak teljes biztosítási járulékfizetést teljesíteni. Mivel a csak egy jövedelemforrással rendelkezők - annak nagyságától függetlenül, a törvényi plafonig - teljes munkával elért keresetük után járulékfizetésre kötelezettek, a törvénymódosítások a kötelező társadalombiztosítás szempontjából az egy és több jövedelemforrással rendelkezők között lényegileg egységes feltételrendszert teremtenek meg. Ez a szabályozás pedig összhangban van az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével.

De nem valósít meg megengedhetetlen diszkriminációt a törvényi szabályozás a tekintetben sem, hogy a nyugdíjasok (járadékosok) körében fenntartotta a kiegészítő tevékenység és ehhez kapcsolódóan a kiegészítő balesetbiztosítás kategóriáját. A társadalombiztosítási jogviszony szempontjából a nyugdíjasok külön kezelése, külön csoportba sorolása ésszerű és megfelelően indokolt megkülönböztetés. A nyugdíjasoknál ugyanis nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy ők a társadalombiztosítás egyik összetevő elemére, jelesül a nyugdíjra - évtizedeken át történt járulékfizetés mellett - már jogosultságot szereztek. A nyugdíjasok vonatkozásában tehát egy alapbiztosítási jogviszony nemcsak hogy fennáll, de már teljesített is, azaz az ún. nyugdíjjog már "megvásároltnak", ellentételezettnek minősül, így a további jövedelemszerző tevékenység - függetlenül annak mértékétől, nagyságától - már mint biztosítási járulékalap fogalmilag is kiegészítőnek minősül. Ilyen körülmények között a nyugdíjasok (egyéb járadékosok) tekintetében a pozitív diszkrimináció feltételei [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48-49.] fennállnak, ezért a kiegészítő tevékenység kategóriájának a kötelező biztosítási jogviszony szempontjából való fenntartása másokkal szemben - akik teljes jövedelmüket több forrásból szerzik meg - nem diszkriminatív, így az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján nem is alkotmányellenes.

Végül nem sérti a támadott szabályozás az Alkotmány 70/E. §-ában foglalt rendelkezéseket sem. Az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság az (1) bekezdésben meghatározott ellátáshoz való jogot - egyebek között - a társadalombiztosítás útján valósítja meg. A T. rendelkezései szerint a társadalombiztosítási jogviszony a törvény erejénél fogva létrejön a T. 10. §-ában meghatározott esetekben. A T. 10/A. §-a értelmében az egyidejűleg több jogviszonyban álló személy biztosításának fennállását mindegyik jogviszonyában külön-külön kell elbírálni. A T. 5. §-a alapján a társadalombiztosítás kiadásainak fedezetére járulékot kell fizetni. E járulékfizetés minden kötelező biztosítási jogviszonyban a biztosított munkával elért jövedelméhez igazodik. Megfelel az Alkotmánynak és összhangban áll az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésével az a szabályozás, amely a járulékfizetés alapjául a teljes - törvényi plafonig terjedő - jövedelmet határozza meg, függetlenül attól, hogy a biztosított ezt a jövedelmet hány jövedelemforrásból szerzi meg. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványokat ebben az összefüggésben is megalapozatlannak találta, ezért azokat elutasította.

6. A kifejtett indokokra figyelemmel nem ütközik az Alkotmány egyetlen vizsgált rendelkezésébe sem a T. - módosítások után megállapított - 118/A. §-ának (1) bekezdése. Nem megalapozottak továbbá az e rendelkezéssel összefüggésben a T. módosítását sérelmező azzal kapcsolatos indítványok, amelyek a korábban kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő vállalkozók, társas vállalkozások tagjai T. 103. § (1) bekezdése szerinti társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségét, illetőleg a T. 103. § (2) bekezdése szerinti nyugdíjjárulék, továbbá egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettségét előíró szabályokra vonatkoznak. Így nem áll ellentétben az Alkotmánnyal a T. 103/D. § (1) bekezdése, amely meghatározza, hogy a törvény alkalmazásában kit kell egyéni vállalkozónak tekinteni; az e határozattal elbírált indítványok szempontjából a T. 103/D. § (2) bekezdése, amely az egyéni vállalkozók 24 százalékos nyugdíjbiztosítási és 15 százalékos egészségbiztosítási (együttesen 39 százalékos társadalombiztosítási) járulékfizetési kötelezettségét állapítja meg, függetlenül attól, hogy az egyéni vállalkozó munkaviszony (szövetkezeti tagsági viszony) illetőleg társas vállalkozásbeli tagság fennállása mellett fejti ki jövedelemszerző tevékenységét; a T. 103/D. § (5) és (6) bekezdése, amely többszörös biztosítás esetén is - együttesen - a biztosított vállalkozó legfeljebb havi 99 000 Ft (napi 3300 Ft) jövedelme után írja elő a 4 százalékos egészségbiztosítási és 6 százalékos nyugdíjjárulék fizetési kötelezettséget; ugyancsak kizárólag az itt tárgyalt indítványok összefüggésében a T. 103/E. § (2) bekezdése, továbbá (5), (6) és (7) bekezdése, amely rendelkezések az előzőekkel azonos feltételeket írnak elő a társas vállalkozások tagjai társadalombiztosítási járulék-terhei tekintetében.

7. A fentieket összegezve az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Tm.1. és a Tm.2. eddig vizsgált rendelkezései nem állnak ellentétben az Alkotmánynak az indítványokban felhívott szabályaival. A T. 118/A. § (1) bekezdése - a módosítások folytán - a kiegészítő tevékenységet folytatók körét a nyugdíjasokra (egyéb járadékosokra) szűkítette, a korábban kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő egyéni vállalkozókat, társas vállalkozások tagjait pedig a további jövedelemszerző jogviszonyuk, illetőleg jogviszonyaik tekintetében a T. 10/A. §-a alapján önálló biztosítottá tette. Az Alkotmánynak az indítványokban felhívott szabályaiból nem vezethető le, hogy a törvényhozó ezeknek az önálló biztosítási jogviszonyoknak a megkonstruálásával alkotmányellenesen járt el. Az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből sem következik ugyanis, hogy a társadalombiztosításnak milyen széles körben kell vagy lehet kiterjednie a különböző munkával elért jövedelemszerzésekre. Alkotmányosan nem kifogásolható az a törvényi cél, amely azonos alapra helyezte a társadalombiztosítási jogviszonyokat az egyetlen jövedelemforrásból élők és az több különböző - munka és vállalkozói jogviszonyon alapuló - forrásból jövedelemszerző tevékenységet folytató biztosítottak között. A társadalombiztosítási jogviszonyok keletkeztetésében érvényesített szolidaritási elv, de a diszkrimináció tilalmát megfogalmazó alkotmányi rendelkezés, az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése is azt követeli meg, hogy a kötelező biztosítással együttjáró járulékfizetési kötelezettség alkotmányellenes megkülönböztetés nélkül terhelje a biztosítottak jövedelemszerzés szempontjából különböző köreit. A volt kiegészítő tevékenységet folytatók tekintetében a törvénymódosítással megteremtett önálló biztosítási jogviszonyok - ezek kötelező volta - kétségkívül érintik az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében meghatározott tulajdonhoz való jogot, mert a tulajdonvédelem a társadalombiztosítás terén sem veszti el kapcsolatát a saját vagyonnal, illetőleg az értéktermelő munkával. A kötelező biztosítási jogviszonyok körében azonban a tulajdonvédelem szempontjából nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a pontos megfelelést a biztosított saját befizetése és a biztosító szolgáltatása között egyfelől a társadalombiztosítás működési módja, másfelől a társadalombiztosításba beépített szociális, szolidaritási elem, végül hosszútávon a járulékfizető által ugyancsak hordozott kockázat kizárja. Arra is utalni kell, hogy az önálló biztosítási jogviszonyok létrehozásával a törvényhozó a több forrásból jövedelemszerzők tulajdonát az egy biztosítási jogviszonnyal rendelkezőkhöz képest arányosan korlátozza, így a tulajdonvédelemre vonatkozó alkotmányi rendelkezések alapján a támadott törvényi szabályok alkotmányellenessége nem áll fenn. Mivel ezek a sérelmezett rendelkezések a már kifejtettek szerint nem ütköznek az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe és az Alkotmány 70/E. § (1) és (2) bekezdésébe sem, illetőleg nem korlátozzák alkotmányellenesen a vállalkozás szabadságát [Alkotmány 9. § (2) bekezdés] és nem sértik a jogbiztonság alkotmányos követelményét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], az Alkotmánybíróság ebben az összefüggésben az előterjesztett indítványokat megalapozatlannak találta és ezért az alkotmányellenesség megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmeket elutasította.

V.

1. Az 1997. március hó 25-i ülésnapon az Országgyűlés által elfogadott Tm.2. miniszteri indokolása szerint az 1997. január 1-jén hatálybalépett társadalombiztosítási törvénymódosítások (Tm.1.) a versenysemleges szabályozást, az arányosabb közteherviselés megvalósulását, a járulékfizetési "kiskapuk" bezárását célozták. E szabályozások következtében alapvetően változott meg a munkaviszony mellett vállalkozók társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége. A törvénymódosítás 1996. novemberi kihirdetése óta eltelt időszak tapasztalata azonban az volt, hogy mintegy húszezer vállalkozó adta vissza vállalkozói igazolványát. Az indokolás kitér arra, hogy ennek a körülménynek egyik indoka lehet az is, hogy a munkaviszony mellett vállalkozók társadalombiztosítási járulékfizetési terhei az 1996-os évhez képest bizonyos esetekben jelentősen növekedtek. A Kormány - ezt a helyzetet mérlegelve - terjesztette elő a T. módosítására vonatkozó újabb törvényjavaslatot, amelynek alapján az Országgyűlés az Tm.2. rendelkezéseit megalkotta.

Eredetileg a Tm.1. ellen előterjesztett - és az Alkotmánybíróság e határozatával elbírált - indítványok alkotmányellenesnek állítják a T-nek Tm.1.-gyel megállapított mindazokat a rendelkezéseit, amelyek az egyéni vállalkozók, továbbá társas vállalkozások tagjai tekintetében a társadalombiztosítási járulékalap minimumát meghatározzák. Az Alkotmánybíróság ezeket az indítványokat részben - a Tm.2. tekintetében is - az alábbiak szerint megalapozatlannak, illetőleg megalapozottnak találta.

2. Az Alkotmánybíróság az 54/1995. (IX. 15.) AB határozatában (ABH 1995, 245., 248-249.), majd a 73/1995. (XII. 15.) AB határozatában (ABH 1995, 358., 362-365.) megállapította, hogy az a szabályozás, amely a vállalkozók, társas vállalkozások tagjai tekintetében a társadalombiztosítási (ideértve az egészségbiztosítási továbbá nyugdíj) járulékfizetés alapját legalább a tárgyév első napján érvényes minimális bér összegében állapítja meg, önmagában nem alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság határozati tesztje szerint e járulékalap-számításánál abból kell kiindulni, hogy a munkaviszonyból vagy az azzal egy tekintet alá eső más jogviszonyokból származó jövedelem el kell hogy érje a tárgyév első napján érvényes minimális bér összegét, mert erre nézve a vonatkozó jogszabályi rendelkezések kötelező előírásokat tartalmaznak. Jogalkotási technikai és nem alkotmányossági kérdés az, hogy a törvényhozó a tárgyévre meghatározott minimálbér helyett a "tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér" kategóriáját vezette be.

A hivatkozott alkotmánybírósági határozatok szerint a társadalombiztosítás részbeni biztosítási elemével - és ennek folytán a vonatkozó alkotmányi rendelkezésekkel - teljesen összhangban áll az, hogy a jogalkotó a vállalkozói (társas vállalkozói) jogviszonyok tekintetében egy minimális jövedelemszinthez - mégpedig a munkaviszonyban vagy az azzal azonos elbírálás alá eső más jogviszonyban állók minimális bérszintjéhez - igazítja a teljes társadalombiztosítási szolgáltatást. Ez a szabályozás az e személyi körrel összehasonlítható más személyi körökhöz képest nem sérti a jogegyenlőség, a jogok egyenlő elosztásának alkotmányos követelményét, azaz az egyenlő elbánás alkotmányos elvét. De nem áll meg az indítványokban foglalt az az érv sem, hogy a szabályozás éppen azért ellentétes az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal, mert az a munkavállalók és vállalkozók személyi körét "összemossa", holott itt a megkülönböztetés szempontjából összehasonlíthatatlan csoportokról van szó. A támadott törvényi rendelkezések kizárólag a minimáljövedelem - és annak társadalombiztosítási járulékalappá tétele - tekintetében tartalmaznak a két szférát illetően egységes szabályozást, így a munkavállalókkal szemben a vállalkozók hátrányos megkülönböztetéséről nem lehet szó, ezért a szabályozás nem sérti az Alkotmány diszkriminációt tiltó rendelkezését.

Miként arra az Alkotmánybíróság fentebb már hivatkozott, az 54/1993. (X. 13.) AB határozat (ABH 1993, 340-342.) szerint a vállalkozás alkotmányos joga a vállalkozók számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válásnak - esetenként közgazdasági, gazdaságpolitikai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - a lehetőségét jelenti. Az államnak, a törvényhozónak e tekintetben a közgazdasági, gazdaságpolitikai feltételrendszer megteremtése - alkotmányos keretek között - jogalkotói szabadságában áll. E közgazdasági, gazdaságpolitikai feltételrendszerbe illeszkedik, azaz annak egyik elemét teszi ki az a törvényhozói rendelkezés, amely a vállalkozók, társas vállalkozások tagjai számára is - a munkaviszonyban (szövetkezeti tagsági viszonyban) állókhoz hasonlóan - kötelező társadalombiztosítási jogviszony létesítését írja elő, mégpedig a munkaviszonyokban kényszerű szabályozással megkövetelt minimáljövedelem szerinti feltételekkel. Vagyis az állam alkotmányos szabadságában áll az általánosságban kötelező társadalombiztosítás feltételrendszerét meghatározni. Vonatkozik ez a szabadság a tevékenységét kezdő egyéni vállalkozóra is. Az állam az Alkotmány 9. § (2) bekezdése alapján alkotmányosan alakíthat ki olyan feltételrendszert, amely a vállalkozóvá válást akkor teszi lehetővé, ha már a kezdő vállalkozók is vállaják a mindenki számára kötelező minimális járulék befizetését. Irányadó ez a megállapítás arra az esetre is, ha a tevékenységét kezdő egyéni vállalkozó kiegészítő tevékenységet folytatónak minősül. Nem ellentétes tehát az Alkotmánynak az indítványokban felhívott egyetlen rendelkezésével sem az a szabályozás, amely a járulékalapot ebben a körben a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbérben határozza meg. Az Alkotmánybíróság ezért a T. 103/A. § (3) bekezdésében, a T. 103/D. § (2), továbbá (7) bekezdésében, a 103/E. § (2) bekezdésében, valamint a T. 119/A. § (3) bekezdésében foglalt, kizárólag a minimálbér járulékalappá tételére vonatkozó rendelkezések tekintetében az alkotmányellenesség megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat - mint megalapozatlanokat - elutasította.

3. A hivatkozott határozatokban az Alkotmánybíróság azonban rámutatott arra is, hogy azokban az esetekben, amikor a vállalkozói tevékenység, továbbá a társas vállalkozói tagsági viszony egy már fennálló teljes foglalkoztatásnak minősülő, illetőleg tanulói viszony mellett létesített jogviszony kiegészítéseként jelentkezik, vagyis olyan esetekben, amikor a jogviszony valóságosan, ténylegesen jövedelempótló, ott alkotmányosan a biztosítási járulék alapja csak a ténylegesen elért jövedelem lehet. A fiktív járulékalap ugyanis ebben a körben kifejezetten ellentétes a kötelező biztosításban meglevő szolidaritási elvvel. A támadott rendelkezéseket abban az összefüggésben kell vizsgálni, hogy a T. különböző szabályai a járulékfizetést nemcsak a nyugdíjjárulék, de a szolidaritási elvet leginkább hordozó egészségbiztosítási járulék tekintetében is maximálják. A T. 103/D. § (5) bekezdése az egyéni vállalkozó, a 103/E. § (5) bekezdése pedig a társas vállalkozás tagja tekintetében mind a nyugdíjjárulék, mind az egészségbiztosítási járulék alapját legfeljebb napi 3300 Ft naptári évre számított összegben határozza meg. Ez azt jelenti, hogy a magasabb jövedelmű vállalkozók (és munkavállalók) járulékfizetési kötelezettsége egy bizonyos határ fölött nemcsak az előre kiszámítható összegszerű - és arányos - szolgáltatással járó nyugdíjbiztosítás tekintetében nem áll fenn, hanem a teljes beláthatatlan kockázatú egészségbiztosítás tekintetében sem, ahol pedig - éppen a kockázatok kiszámíthatatlansága miatt - a szolidaritási elvnek hangsúlyozottabban kellene érvényesülnie. Ezzel szemben a teljes foglalkoztatás, illetőleg tanuló jogviszony mellett jövedelemszerző tevékenységet folytatók esetében a fiktív - vélelmezett - járulékalap törvényi konstrukciójával a törvényhozó a kötelező biztosítás szolidaritási elemét fiktív (nem megszerzett) jövedelemre is ráterheli. Így e szabályozás kétszeresen is sérti a kötelező biztosítás egyik meghatározó elemét kitevő szolidaritási elvet. A sérelmen lényegileg nem változtat, hogy a vizsgált személyi kör a T. 103/D. § (6) bekezdése és 103/E. § (6) bekezdése szerint már nem köteles további 4 százalékos egészségbiztosítási járulékot fizetni, mert a 39 százalékos társadalombiztosítási (benne a 15 százalékos egészségbiztosítási) járulékfizetési kötelezettsége változatlanul fennáll. Erre figyelemmel a kifogásolt szabályozás nem felel meg a vegyes rendszerű, tehát a szolidaritás elve alapján a szociális elemeket is kellő súllyal érvényesítő társadalombiztosítással szemben támasztott alkotmányos követelményeknek [Alkotmány 70/E. § (2) bekezdés, 11/1991. (III. 29.) AB határozat, ABH 1991, 34-35.), ezért az alkotmányellenes.

De a sérelmezett szabályozás ellentétben áll az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott és a megengedhetetlen megkülönböztetésre vonatkozó alkotmányi rendelkezéssel is. A munkaviszonyban álló személyek társadalombiztosítási jogviszonyában a munkáltató, illetőleg a biztosított társadalombiztosítási, továbbá egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettségéről a T. 103/A. §-a, valamint a T. 103/B. §-a rendelkezik. E szabályok szerint a munkavállaló után a munkáltató köteles a T. 103. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű társadalombiztosítási járulékot fizetni, a biztosított pedig köteles a T. 103. § (2) bekezdése szerinti egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot megfizetni. Ha a biztosított több, a T. 10. § (1)-(3) bekezdésében meghatározott biztosítással járó jogviszonyban áll, mindegyik munkáltatója köteles utána a T. 103. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű társadalombiztosítási járulékot megfizetni, és a T. 103/B. § (4), illetőleg (5) bekezdése szerint a biztosított is köteles mindegyik jogviszonyából származó jövedelme után az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékot megfizetni, az előbbit csak akkor, ha foglalkoztatása egyik jogviszonyban sem éri el a heti 36 órát, az utóbbit pedig addig, ameddig nem igazolja, hogy a nyugdíjjárulék-alapot képező juttatásai együttesen elérték a napi 3300 Ft naptári évre számított összeget. E rendelkezések szerint tehát a kizárólag munkaviszonyon (szövetkezeti tagsági viszonyon) alapuló többszörös jövedelemszerző tevékenység esetében a törvény nem ír elő minimális járulékalapot sem a munkáltató, sem a biztosított terhére. Ezzel szemben a T. 103/D. § (3) bekezdése az egyéni vállalkozók járulékfizetése, a T. 103/E. § (3) bekezdése pedig a társas vállalkozás tagjának járulékfizetése tekintetében, ha ezek egyidejűleg a T. 10. § (1) bekezdésének a)-b) pontja szerint is biztosítottak és e jogviszonyukban a munkaidejük eléri a heti 36 órát, illetve felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulnak, a társadalombiztosítási járulékalap tekintetében a Tm.2. minimáljövedelmet, éspedig a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér 50 százalékát kitevő jövedelmet határoz meg járulékalapként. A társadalombiztosítási járulékalap vonatkozásában a munkaviszonyban (szövetkezeti tagsági viszonyban) állók, továbbá a vállalkozók és társas vállalkozások tagjai közötti ez a különbségtétel az Alkotmánynak a diszkriminációt tiltó szabályát sérti, ellentétes a jogok egyenlő elosztásának elvét is magába foglaló és az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében deklarált alkotmányi rendelkezéssel és ezért is alkotmányellenes.

4. Ezek a megállapítások lényegileg irányadóak a felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanulók társadalombiztosítási jogviszonyára is. Az a törvényi szabályozás, amely ezeknek a személyeknek vállalkozóvá válásához a kötelező társadalombiztosítás tekintetében olyan feltételrendszert ír elő, amely a főfoglalkozású munkaviszonyban állók minimális jövedelmének 50 százalékát elérő jövedelemszerzést feltételez, sérti a társadalombiztosítással szemben támasztott szolidaritási elv alkotmányos követelményét, ezért alkotmányellenes.

Ebben a körben is utal az Alkotmánybíróság arra, hogy a T. 103/A. §-a, továbbá 103/B. §-a a munkaviszonyban állók másod-, harmadfoglalkozása tekintetében nem állapít meg minimális járulékalapot, így a felsőfokú oktatási intézményekkel hallgatói jogviszonyban álló személyek vonatkozásában a minimálbér 50 százalékának járulékalapkénti előírása az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének diszkriminációt tiltó szabályát is sérti.

5. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a T. 103/D. § (3) bekezdésének, a T. 103/E. § (3) bekezdésének a rendelkezéseit alkotmányellenesnek ítélte és e rendelkezéseket megsemmisítette. Ugyancsak megsemmisítette a 103/D. § (7) bekezdésének kizárólag a (3) bekezdésre utaló szövegrészét is. Az alkotmányellenesnek ítélt e rendelkezések folytán vált alkotmányellenessé a T. 103/F. §-a is, mert e törvényi szabály mindhárom bekezdése - a benne foglalt utalásokra figyelemmel - csak kiegészíti az alkotmányellenesnek minősített minimálbérre vonatkozó rendelkezéseket.

A megsemmisítés folytán a törvényhozónak meg kell alkotnia ebben a körben a társadalombiztosítási járulékalapra vonatkozó és az Alkotmánnyal összhangban álló rendelkezéseket. Ennek során a jogalkotónak a fiktív járulékalap helyett a járulékfizetési kötelezettséget a ténylegesen megszerzett jövedelem bázisára kell helyeznie. A részletrendelkezések megalkotásáig a járulékalap megállapítása tekintetében a T. 103/D. § (2) és 103/E. § (2) bekezdésének megfelelő rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az Alkotmánybíróság a rendelkezéseket az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdése alapján visszamenőlegesen - 1997. január 1-jei hatállyal - semmisítette meg. Egyúttal ugyancsak a 43. § (4) bekezdése alapján - megállapította, hogy az alkotmányellenes rendelkezésekben szereplő utalások folytán - az érintett személyi kör tekintetében - a teljes minimálbérre mint járulékalapra vonatkozó - egyébként a vizsgált körben alkotmányosnak ítélt - rendelkezésekre nem alkalmazhatók.

VI.

1. Megalapozatlannak találta az Alkotmánybíróság a T. 119/B. § (1) bekezdésének a 10 százalékos mértékű baleseti járulékfizetési kötelezettségre vonatkozó rendelkezése alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt is. A Tm.1. által bevezetett e szabály szerint a kiegészítő tevékenységet folytató tagja után a társas vállalkozás is köteles 10 százalékos mértékű baleseti járulékot fizetni. Ez a rendelkezés logikailag szervesen illeszkedik a társadalombiztosítási járulékfizetési konstrukció egészéhez; összhangban áll azzal a szabályozással, amely a járulékfizetés terhét a társadalombiztosítási jogviszonyokban a munkáltató és munkavállaló, a társas vállalkozások és a társas vállalkozások tagjai között megosztja. Miként a társas vállalkozás a nem kiegészítő tevékenységet folytató tagja után társadalombiztosítási járulékot, ugyanígy e szabály szerint balesetbiztosított tagja után balesetbiztosítási járulékot köteles fizetni. Nem sérti tehát a szabályozás - a más összefüggésben már kifejtett alkotmányos indokokra tekintettel - az indítványban felhívott alkotmányi rendelkezéseket, ezért az Alkotmánybíróság ezt az indítványt is, mint megalapozatlant, az indítvánnyal érintett körben elutasította.

2. Azok az indítványok, amelyek azt sérelmezték, hogy a T. 103/D. § (2) bekezdésének a Tm.1. 14. §-ával megállapított rendelkezése az egyéni vállalkozó társadalombiztosítási járulék fizetésének felső határát nem határozta meg, a Tm.2. 15. §-ának (5) bekezdése folytán - amely 1997. évre legfeljebb havi 99 000 Ft járulékalapban maximálja e fizetési kötelezettséget -, tárgytalanná váltak, ezért az Alkotmánybíróság ezeknek az indítványoknak a tekintetében az eljárást megszüntette.

3. A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41. §-án alapul.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 1421/B/1996/21.