BH 2016.7.175 Ha a házasság felbontása és járulékai iránti perben a felperes a különvagyonát képező, osztott használatra nem alkalmas, a házastársak és gyermekük által közösen használt ingatlant - átmenetileg - ugyan önként hagyja el, azonban kifejezetten annak érdekében, hogy a szülők közötti konfliktusok miatt pszichésen már sérült kiskorú gyermeket megkímélje a további krízishelyzettől, az önkéntes elköltözés terhére nem értékelhető; a lakásban maradó házastársától használati díjra tarthat igényt [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 99. §, 1952. évi IV. tv. (Csjt.) 31/B. §].

[1] A felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem körében irányadó tényállás szerint a peres felek házastársak voltak, házasságukból 2005. május 29. napján Cs. utónevű gyermekük született. Házassági életközösségük alatt mindvégig a felperes különvagyonát képező ü.-i ingatlanban éltek.

[2] A peres felek házassági életközössége - a 2007. áprilistól 2007. októberéig tartó átmeneti megszakítás után - véglegesen és mindenre kiterjedően 2009 szeptemberében szűnt meg. Az életközösség megszűnését követően mindkét fél a lakásban maradt, de egymástól elkülönülten éltek és közösen gondoskodtak a gyermekükről. A lakásban való kényszerű együttélés vitákat és tettlegességig fajuló veszekedéseket generált. A napi szintű konfliktusok a kiskorú gyermek előtt zajlottak, akinél pszichés problémák merültek fel: az aktuális familiáris háttér miatt a figyelem- és a motoros, valamint a beszédfejlődés zavara, illetve jelentős emocionális zavar volt kimutatható.

[3] A felperes a gyermek érdekében - a további veszekedések elkerülése miatt - 2011. október végén elköltözött a haszonélvezeti jogával terhelt, de a korábbi kapcsolatából született M. utónevű gyermeke tulajdonát képező ingatlanba. Az alperes lecserélte a zárat, a felperes előbb az illetékes jegyzőnél birtokvédelmi eljárást, majd polgári peres eljárást kezdeményezett.

[4] A felperes többször módosított kereseti kérelmében kérte az alperessel kötött házassága felbontását és - többek között - az utolsó közös lakás kizárólagos használatára történő feljogosítását. Kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2011. november hó 1. napjától a kiköltözésig havi 40 000 forint többlethasználati díj megfizetésére. Igénye megalapozásául előadta, hogy a különvagyoni ingatlanából azért költözködött el, mert a pszichiáter és a perben kirendelt igazságügyi szakértő szerint a napi konfliktushelyzetek a gyermek fejlődésére kihatnak, az alperes pedig - a lakáshasználati jog ellenértéknek "várománya" miatt - az ingatlanból nem hajlandó elköltözködni. Azóta az ingatlanát kizárólag az alperes használja.

[5] Az alperes módosított viszontkeresete alapján maga is kérte a házasság felbontását és a kapcsolódó járulékos kérdések rendezését. Nem ellenezte a felperes kizárólagos lakáshasználatra történő feljogosítását, a lakáshasználati jog ellenértékeként 3 000 000 forintra tartott igényt. Elutasítani kérte a felperes többlethasználati díj iránti keresetét, mert a felperes nem a gyermek érdekében, hanem külső kapcsolata miatt, önként, a visszatérés szándéka nélkül költözködött el.

[6] A felperes az alperes lakáshasználati jog ellenértékének mértékét 1 400 000 forintban kérte megállapítani, mivel az alperes egy b.-i ingatlan tulajdonosa, ahol lakhatása a gyermekkel együtt biztosított.

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta, a kiskorú gyermeket az alperesi anyánál helyezte el. Kötelezte a felperest gyermektartásdíj megfizetésére és szabályozta a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartást. A peres felek utolsó közös lakásának kizárólagos használatára a felperest jogosította fel. Kötelezte az alperest, hogy a fenti ingatlant 30 napon belül ingóságaival együtt hagyja el, ezzel egyidejűleg kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 3 000 000 forint lakáshasználati jog ellenértéket. Ezt meghaladóan a keresetet és a viszontkeresetet elutasította.

[8] Az elsőfokú bíróság a felülvizsgálati kérelemmel és a csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel érintett körben a jogvita elbírálására irányadó 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) rendelkezései alapján megállapította: a perben nem volt vitatott, hogy a felek utolsó közös lakása a felperes különvagyonát képezi. Az ingatlan a megosztott használatra méreténél fogva (50 négyzetméteres, egyszobás) objektíve nem alkalmas, de a felek viszonyára figyelemmel szubjektíve is oszthatatlan. Az alperes a felperes használatra vonatkozó keresetét nem ellenezte és vállalta a kiköltözést is. A bíróság a felek nyilatkozatai alapján a felperest jogosította fel az ingatlan kizárólagos használatára.

[9] A lakáshasználati jog ellenértékét szakértő bevonásával határozta meg.

[10] Alaptalannak ítélte a felperes többlethasználati díj (használati díj) iránti keresetét. Ezt azzal indokolta, a perben bizonyítást nyert, hogy a felperes a perbeli ingatlanból önként költözött el és nem merült fel adat arra, - illetve a felperes maga sem állította -, hogy oda vissza kívánt volna költözni. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint, ha a házastárs önként és minden kényszerítő körülmény nélkül költözik el a lakásból, alappal többlethasználati díjat nem igényelhet (BH 1992.313.) és ilyen esetben az utólagos zárcsere sem alapoz meg többlethasználati díj iránti igényt (BH 1992.102.).

[11] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezést, az alperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő.

[12] A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta. Kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 2012. no­vember 1. napjától kezdődően minden hónap 15. napjáig az ü.-i ingatlanból való kiköltözéséig havi 40 000 forint használati díjat fizessen meg.

[13] A másodfokú bíróság a felperes lakáshasználati jog ellenértékének mérséklése iránti fellebbezését alaptalannak ítélte. Kifejtette, hogy a lakáshasználati jog vagyoni értékű jog, az ellenérték a tényleges lakhatási lehetőség, a használati jogosultság elvesztésének kárpótlására szolgál, amelynek mértékét - a jogszabály keretei között - a bíróság mérlegeléssel határozza meg. A felperes fellebbezésével ellentétben a térítés mértéke nem függ attól, hogy a jogosultnak van-e másik ingatlana (amelyet egyébként haszonélvezeti jog terhel), hanem - az elsőfokú bíróság helyes érvelése szerint - figyelembe kell venni a közös kiskorú gyermek lakhatásának biztosítását. Nem tévedett ezért az elsőfokú bíróság, amikor a felek által sem vitatott szakvélemény adataiból kiindulva a különbözet 1/3 részét találta megalapozottnak a lakás elhagyása miatti hátrány kiküszöbölésére.

[14] A másodfokú bíróság a használati díjra vonatkozó felperesi fellebbezést alaposnak találta. Az ingatlan a felperes 1/1 arányú tulajdona, így a jogvita elbírálására nem az elsőfokú bíróság által felhívott Ptk. 140. §-a (többlethasználati díj) az irányadó, hanem a Ptk. 99. §-a, amely feljogosítja a tulajdonost a dologból folyó hasznok szedésére (használati díj). A másodfokú bíróság egyetértett azzal, hogy a perbeli ingatlan sem objektíve, sem szubjektíve nem osztható meg és az elsőfokú bíróság azt is helyesen állapította meg, hogy a felperes a per alatt - 2011. október végén - a kiskorú gyermek érdekében költözködött el. A perben már rendelkezésre álló két szakértői vizsgálat egyezően állapította meg, hogy a gyermeket rendkívül megviselte az elmérgesedett helyzet és a szülők közötti - egyre durvuló - napi viták. A peradatok szerint - az alperes érvelésével szemben - a felperes elköltözését nem a külső kapcsolata indokolta. Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de helytelenül következtetett arra, hogy a felperes a visszatérés szándéka nélkül költözködött el és ezáltal tévesen utasította el a keresetet.