BH+ 2015.1.15 A megbízási szerződésben kikötött olyan sikerdíj, ami ellenszolgáltatás nélkül jár, a jóerkölcsbe ütközik [1959. évi IV. tv. 200. §].

A bíróság jogerős ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 6 332 114 forintot és kamatait, valamint perköltséget. A jogerős ítélet indokolása szerint az alperest az Önkormányzat mint egyszemélyes alapító által létrehozott, majd utóbb a felperesi gazdasági társaságba beolvadt, K. Kft. ügyvezetőjévé választották, határozatlan időtartamra. Az alperes a tisztséget a 2005. április 26-án kötött megbízási szerződés alapján havonta 450 000 forint díjazás ellenében volt köteles ellátni, amely díjazás magában foglalta a megbízotti kötelezettség teljesítésének minden ellenértékét. A feleknek tudomásuk volt arról, hogy a megbízottnak munkaviszonya van más gazdasági társaságnál, továbbá, hogy más gazdasági társaságoknál is ügyvezetői tisztséget tölt be.

A megbízási szerződés 3. pontjában megállapodtak abban, hogy az alperes évenként az éves megbízási díj 60%-át kitevő "prémiumban" (sikerdíjban) részesül, amely ellenszolgáltatás nyújtása nélkül, szerződéses kötelezettség, kitűzött feladat, cél sikeres teljesítése hiányában is megilleti. Az alperes a Kft. ügyvezetői feladatait 2010. április 21-ig látta el. Az alperes intézkedésére a részére 2010. április 19-én 4 538 450 forint, míg 2010. április 20-án 1 793 664 forint került átutalásra sikerdíjként.

A jogerős ítélet szerint a felek közötti megbízási jogviszonyban - amely nem minősül munkaviszonynak - kikötött sikerdíj érvénytelen, a szerződés e rendelkezése a jóerkölcsbe ütközik. Ez a szerződés részbeni érvénytelenségét eredményezi, ezért az alperes köteles az általa sem vitatott összegű sikerdíj visszafizetésére.

A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, elsődlegesen a felperes keresetét elutasító határozat hozatalát, másodlagosan a bíróság új eljárás lefolytatására történő utasítását kérte. Álláspontja szerint a felperessel munkaszerződést kötött, és ennek ellenkezőjét a bíróság a bizonyítékok nem megfelelő mérlegelésével állapította meg. Érvelése értelmében miután a bíróságok által érvénytelennek tekintett rész nélkül a szerződést nem kötötte volna meg, megalapozatlan a részbeni érvénytelenség jogkövetkezményének levonása. Arra is hivatkozott, hogy a bíróság által semmisnek tekintett kikötés nem ütközik a jóerkölcsbe, figyelemmel arra, hogy a prémiummal ellentételezett tevékenységet ellátta, a társaság felszámolását elkerülte. Ennek a célfeladatnak az ellenértéke volt a kikötött prémium. Jogszabálysértésként a Pp. 3. § (1) bekezdése 164. § (1) bekezdése, 221. §-a és 206. §-a, valamint az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4. § (4) bekezdése, 239. § (1) bekezdése, 200. § (1) és (2) bekezdése, és 474. § (3) bekezdése megsértésére hivatkozott.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Kúria a felülvizsgálati eljárás eredményeként azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból nem jogszabálysértő.

A perbeli jogvita elbírálása szempontjából alapvető kérdés, hogy a felek között megbízási jogviszony vagy munkaszerződés jött létre. A bíróság széleskörű bizonyítás lefolytatása után, a bizonyításra szoruló tények helyes meghatározását [Pp. 3. § (1) bekezdés] követően, a bizonyítási teher szabályát [Pp. 164. § (1) bekezdés] megfelelően alkalmazva, a felülvizsgálati kérelemben megjelölt tanuk meghallgatásának eredményét is értékelve, és határozatát kellően megindokolva [Pp. 221. § (1) bekezdés], megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a felek közötti jogviszony nem munkaviszony [Pp. 206. § (1) bekezdés].

Az alperes döntően B. A. tanúvallomásával kívánta igazolni, hogy munkaszerződét kötött. A tanú azonban nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mi a különbség a megbízási szerződés és a munkaszerződés között, így az egyéb bizonytalanságok mellett e tanúvallomás a többi bizonyítékkal való összevetés, és azok együttes értékelése mellett nem alkalmas a munkaviszony létrejöttének alátámasztására.

A jogviszony létrejöttekor hatályos 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 76. §-a a munkaviszony esetén pontosan meghatározta, hogy mely szerződéses feltételekben szükséges megállapodni a munkaviszony létrejöttéhez. A felek megállapodása nem felel meg e tartalmi követelményeknek. Ezen túl az Mt. 191. § (1) bekezdése egyértelmű kizáró szabályt tartalmaz, mely szerint a vezető további munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt nem létesíthet. Az alperes előadása szerint egy önkormányzati cég vezérigazgatója, míg egy másik vállalkozás vezető tisztségviselője volt, amiről a felperesi jogelőd is tudott. Az Mt. kizáró szabályra tekintettel ez nem tette lehetővé a perbeli társaságnál vezetői munkaviszony létesítését. Mindezen túlmenően egyéb bizonyítékok is alátámasztják, hogy maguk a szerződő felek sem tekintették e jogviszonyt munkaszerződésnek, ügyletkötési akaratuk nem munkaviszony létrehozására irányult, a felek által nem vitatott társadalombiztosítási és egyéb járulékok fizetéséről kiállított igazolások mind a megbízásra vonatkozó szabályoknak megfelelően készültek [Ptk. 200. § (1) bekezdés].

A bíróság a bírói gyakorlatnak megfelelően (BH 2004/21, BH 2000/260) jutott arra a következtetésre, hogy miután a megbízási szerződésben pontosan körülírásra került az alperes által ellátandó tevékenység köre, a havi esedékességű díjazás mértéke, így a külön feladat megállapítása nélkül, szolgáltatás, tevékenység ellátása hiányában sikerdíj kikötése a jóerkölcsbe ütközik [Ptk. 200. § (2) bekezdés]. Nem jogszabálysértő, hogy erre tekintettel a bíróság az alperest a jogellenesen felvett sikerdíj visszafizetésére kötelezte.

A jogerős ítélet nem sérti a Ptk. 4. § (4) bekezdését sem, miután a bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az alperes magatartása nem felelt meg a polgári jogi viszonyokban általában elvárható zsinórmértéknek, a tisztesség követelményének.

Tévesen hivatkozott az alperes arra is, hogy a jogerős ítélet sérti a Ptk. 239. § (1) bekezdését. E körben a másodfokú bíróság helyes jogi álláspontot foglalt el, ugyanis az alperes a részleges érvénytelenség azon szabályára, hogy az érvénytelen kikötés nélkül a szerződést nem kötötte volna meg, korábban nem hivatkozott. Az 5. számú ellenkérelmében e jogszabályhely mint idézett jogszabály szerepel ugyan, azonban arra az alperes az eljárás során nem hivatkozott, hogy e kikötés nélkül nem kötötte volna meg a megbízási szerződést.

Nem megalapozott az az alperesi érvelés, hogy a sikerdíj (a szerződés szó használata szerinti prémium) kifizetésének alapja az általa ellátott azon tevékenység volt, hogy a társaság elkerülete a felszámolást. Ahogyan arra a bíróság helyesen rámutatott, a felszámolás elkerülése, mint cél elérése ellentételezésére a megbízási szerződésben egyértelműen meghatározott havi díj szolgált [Ptk. 474. § (3) bekezdés]. A felülvizsgálati kérelmében az alperes leírta, hogy a kitűzött célt, a felszámolás elkerülését 2005. április 21. napjára már teljesítette.