EH 2011.2425 A garantált munkabérre jogosultság akkor állapítható meg, ha a szükséges középfokú iskolai végzettséggel, illetve középfokú szakképesítéssel ténylegesen rendelkezik a munkavállaló. Ez az értelmezés áll összhangban az Mt. 142/A. § (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott alapelvvel, mely szerint az egyenlő, illetve az egyenlő értékűként elismert munka díjazásánál az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani, és a munka egyenlő értéke meghatározásának egyik kritériuma a szükséges szakképzettség.
A garantált bérminimum alkalmazása szempontjából szakképzettséget igénylő munkakörnek minősül, ha az adott munkakör tekintetében a munkáltató általánosan szakképesítési követelményt alkalmaz [Mt. 76. § (5) és (7)-(8) bek., Mt. 142/A. § (1) és (2) bek., Mt. 144. § (1) bek., 316/2005. (XII. 25.) Korm. r.].
Az alperes elsőfokú hatósága 2007. november 14. és 2008. április 14. között munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes foglalkoztató négy munkavégzési helyén. Ennek során azt állapította meg, hogy 148 fő munkavállaló személyi alapbére nem érte el az adott ügyben irányadó, a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (R.) szerinti garantált bérminimumot. Ezért határozatával a felperest a R.-ben meghatározott garantált bérminimum tárgyhót követő 10. napjáig történő megfizetésére kötelezte, valamint 1 000 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes másodfokú határozatával az elsőfokú határozat rendelkező részét - az Mt. 76. § (5) bekezdésében foglaltak megsértését is megállapítva - azzal egészítette ki, hogy a felperes a munkavállalókat a törvényben előírt módon tájékoztassa a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettségről, egyebekben az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A jogerős közigazgatási határozat módosította az elsőfokú hatóság határozatának indokolását. E szerint az élelmiszer és vegyi áru kereskedő tevékenység részét képezi a pénztárgép kezelés, illetve a raktározás, árufeltöltés, amely önálló tevékenység végzéséhez a hatályos jogszabályok nem írnak elő képzettségi feltételt. Ugyanakkor - a hibás okfejtés mellett is - azért találta helytállónak az elsőfokú határozat rendelkező részét, mert a felperes pénztáros munkakörben - jóllehet a pénztárosok munkaköri leírása nem írt elő iskolai végzettséget - a gyakorlat szerint középfokú iskolai végzettséggel vagy szakképesítéssel rendelkező munkavállalókat foglalkoztatott.
A felperes keresetében a közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság megállapította, miszerint a felperes az ellenőrzéssel érintett b.-i üzletben 95 főt alkalmazott árufeltöltő vagy pénztáros munkakörben. A 95 főből 5 főt alkalmazott középfokú iskolai végzettség nélkül, mindegyiküket árufeltöltő munkakörben. H.-n 80 főt alkalmazott árufeltöltő vagy pénztáros munkakörben, közülük 4 főnek nem volt középfokú iskolai végzettsége, melyből három főt árufeltöltőként foglalkoztatott. M.-n a 40 árufeltöltő és pénztáros munkakörű munkavállalóból két alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező munkavállaló volt, mindkét személy árufeltöltő munkakört látott el.
A feltárt tényállás alapján a munkaügyi bíróság helytállónak értékelte az alperes megállapítását, miszerint a felperes a gyakorlat szerint pénztáros munkakörben középfokú iskolai végzettséggel, vagy kereskedelmi szakképesítéssel rendelkező munkavállalókat foglalkoztatott. Ezért arra vont le következtetést, hogy a középfokú végzettséget a pénztáros munkakört betöltő munkavállalókkal szemben a felperes bizonyítottan elvárta, ezért a R. 4. § (1) bekezdése alkalmazását előíró alperesi határozat nem volt jogsértő.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és keresete szerint döntés hozatalát kérte.
A felperes szerint az eljárt bíróság téves következtetésre jutott abban a kérdésben, hogy a felperes pénztáros és árufeltöltő munkakört betöltő munkavállalóit megilleti-e a garantált bérminimum. Jogszabálysértésként az Mt. 142. §-a, 144. § (1) és (5) bekezdése, valamint a R. rendelkezései, különösen a 4. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott.
A felperes azzal érvelt, hogy a perbeli esetben nem áll fenn a garantált bérminimumra való jogosultság megállapíthatóságának együttes feltétele a R. 4. § (1) bekezdése, valamint a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium Jogi Főosztályának 2006. február 13-ai állásfoglalása alapján. Maga az alperes is elismerte, hogy a vizsgálat alá vont munkavállalók esetében jogszabály nem kívánt meg olyan végzettséget vagy szakképzettséget, amely alapján a felperes a munkavállalók számára garantált bérminimum megfizetésére lett volna köteles. Ennek hiányában azonban azon feltétel bizonyítása lett volna elengedhetetlen, hogy maga a munkáltató kívánta meg, hogy a munkavállalók meghatározott végzettséggel, vagy szakképzettséggel rendelkezzenek, melyet a peres iratok nem támasztanak alá. A felperes megismételve perbeli érvelését továbbra is azt állította, hogy sem a pénztárosi, sem az árufeltöltői munkakört betöltő munkavállalóitól középfokú végzettséget, vagy szakképzettséget nem várt el. Érvelése szerint az a körülmény, hogy nem tett eleget az Mt. 76. § (5) és (7)-(8) bekezdése rendelkezéseinek, azaz nem tájékoztatta a munkavállalókat a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettségről, jelen eljárásban nem értékelhető a terhére.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
1. A munkaügyi ellenőrzés tárgyi hatályára vonatkozó rendelkezések között egyértelműen határozza meg azt, hogy a munkaügyi ellenőrzés a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítéséhez szükséges jognyilatkozatok kötelező tartalmi elemeire is kiterjed [1996. évi LXXV. törvény 3. § (1) bekezdés a) pont].
A keresettel támadott jogerős közigazgatási határozat - az elsőfokú határozatot kiegészítve - tartalmazza az Mt. 76. § (5) bekezdésében előírt felperesi kötelezettségszegést. E rendelkezés szerint a munkáltató a munkavállalót a munkaköri feladatokról, a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettségről - kivéve, ha ezt jogszabály határozza meg - a 76. § (7)-(8) bekezdésében foglalt rend szerint tájékoztatja. Minthogy a felperes az e körben megállapított szabályszegést (mulasztását) maga sem vitatta, a munkaügyi bírság kiszabását önmagában ez a tény megalapozta.
2. A Legfelsőbb Bíróság mindenekelőtt kiegészíti a tényállást azzal, hogy a jogerős közigazgatási határozat indokolása szerint "az a becsatolt iratokból nem bizonyított, hogy az árufeltöltő munkakörhöz a munkáltató középfokú iskolai végzettséget, vagy szakképzettséget várt volna el". A jogerős közigazgatási határozat indokolása, valamint a jogerős ítélet indokolása is csupán a pénztáros munkakörben foglalkoztatottak (B.-n, H.-n és M.-n foglalkoztatott 84 fő) tekintetében állapította meg az Mt. 144. § (1) bekezdése, valamint az R. 4. § (1) és (2) bekezdése megsértését. Ebből következően a felülvizsgálati eljárás tárgyát nem képezte az árufeltöltői munkakör vizsgálata.
Az R. 4. § (1) bekezdése a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított havi személyi alapbér garantált bérminimumait rögzíti a minimálbérnél magasabb mértékben.
A garantált munkabérre jogosultság akkor állapítható meg, ha a szükséges középfokú iskolai végzettséggel, illetve középfokú szakképesítéssel ténylegesen rendelkezik a munkavállaló. Ez az értelmezés áll összhangban az Mt. 142/A. § (1) és (2) bekezdésében megfogalmazott alapelvvel, mely szerint az egyenlő, illetve az egyenlő értékűként elismert munka díjazásánál az egyenlő bánásmód követelményét meg kell tartani, és a munka egyenlő értéke meghatározásának egyik kritériuma a szükséges szakképzettség.
Az R. arról nem rendelkezett, hogy mi írhatja elő, illetve mi határozza meg az adott munkakör ellátásához szükséges, illetve igényelt középfokú iskolai végzettséget, szakképzettséget, helyes jogértelmezés szerint azonban ez jogszabály, munkaviszonyra vonatkozó egyéb szabály, illetve munkáltatói rendelkezés, szakképesítési követelmény lehet. A perbeli esetben nem volt vitatott jogszabályi rendelkezés hiánya és a munkáltató részéről az Mt. 13. § (2) bekezdése szerinti kollektív szerződéses szabályozás, illetve egyéb munkáltatói rendelkezés, konkrét előírás bizonyíthatóan ugyancsak nem volt feltárható. Ugyanakkor nem hagyható értékelés nélkül, miszerint az alperes a pénztárosi munkakörben kivétel nélkül kizárólag középfokú végzettséggel, vagy szakképesítéssel rendelkező munkavállalókat foglalkoztat (szakképesítési követelmény).
Ezen körülmény alapján egyéb okirati bizonyíték hiányában sem okszerűtlen az a megállapítás, mely szerint a felperes a perbeli munkakörök betöltése feltételéül a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg szakképzettséget a gyakorlatban ténylegesen elvárta, azaz szakképesítési követelményt alkalmazott.
A garantált bérminimum alkalmazása szempontjából szakképzettséget igénylő munkakörnek minősül, ha az adott munkakör tekintetében a munkáltató általánosan szakképesítési követelményt alkalmaz.
Következésképpen a felperesnek garantált bérminimum fizetési kötelezettsége a középfokú iskolai végzettséggel, illetve középfokú szakképesítéssel rendelkező pénztárosi munkakört betöltő munkavállalók tekintetében aggálytalanul fennáll. Ezért a felperest erre kötelező alperesi határozat nem jogszabálysértő, és a munkaügyi bíróság felperesi keresetet elutasító érdemi döntése helytálló és jogszerű.