BH+ 2015.5.222 A munkavállalóra terhesebb kármegosztási arány megállapítását megalapozta az, hogy a sérült munkavállaló a balesete bekövetkezésében vétkes magatartásával közrehatott, amikor a munkafeladat végrehajtása során az üzemeltetési előírás, a balesetelhárítási szabályok, az oktatási segédanyag rendelkezéseivel és az élettapasztalattal is kirívóan ellentétesen járt el [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 174. § (3) bek., MK 31. számú állásfoglalás].

Kapcsolódó határozatok:

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság M.562/2011/32., Fővárosi Törvényszék Mf.630620/2013/5., Kúria Mfv.10587/2013/6. (BH 2014.12.375, *BH+ 2015.5.222*)

***********

A felperes a keresetében a 2010. február 24-én munkavégzés közben elszenvedett balesetből eredő vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítését kérte.

A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az I. r. és a II. r. alperest a felperes által 2010. február 24-én elszenvedett üzemi balesetéért 100% mértékű kártérítési felelősség terheli. Kötelezte egyetemlegesen az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek nem vagyoni kártérítés címén 5 000. 000 forintot, kórházi ruházat költségeként 17 000 forintot, látogatási költség címén 93 220 forintot, ápolás címén 59 740 forintot, gondozás címén 99 560 forintot, háztartásból kieső munka ellenértékeként 120 000 forint, valamint 260 000 forint lejárt járadékot, továbbá véghatáridő nélkül 10 000 forint havi járadékot, élelemfeljavítás címén 10 000 forintot, művelődési többletköltség címén 120 000 forintot, gyógyszerköltség címén 168 000 forint lejárt járadékot, továbbá véghatáridő nélkül 5 250 forint havi járadékot, kísérő költsége címén 120 000 forintot, rezsi többletköltség címén 50 000 forintot, telefon többletköltség címén 30 000 forintot, kerti munkából kiesett munka ellenértéke címén 90 000 forint, valamint 260 000 forint lejárt járadékot, és véghatáridő nélkül havi 10 000 forint járadékot, keresetveszteségi járadék címén 351 372 forint lejárt, valamint 43 039 forint havi járadékot, és a nem vagyoni kártérítést kivéve ezen összegek kamatait. Az ezt meghaladó részében a keresetet - ideértve a fogpótlás címén előterjesztett követelést, valamint a véghatáridő nélkül érvényesített gondozás iránti igényt - elutasította.

A megállapított tényállás szerint a felperes munkaerő kölcsönzés céljából létesített munkaviszonyt 2008. január 2-án a II. r. alperesnél. Kikölcsönzött munkavállalóként az I. r. alperes forgácsoló üzemében CNC marós fémmegmunkáló gépkezelő munkakörben dolgozott.

2010. február 24-én a PA4 azonosítási számú 12 hengeres dízel motorszekrény vezértengely csapágyházainak felszabályozási munkálatai közben baleset érte. Másodfokú nyílt állkapocscsont-törést, a bal oldali VII. agyideg perifériás ágának, a bal felkar idegfonat, a bal felkari verőér hónalji ágának rongálódását, bal felkartörést, a bal lapocka és a II. borda minimális elmozdulással történő törését, a bal oldali tüdő zúzódását, a bal felkar és a mellkas bőr alatti rétegének az alapról történő leválását, az alsó fogsorból 7 fog elvesztését szenvedte el. E súlyos sérüléseiből adódóan következményes, úgynevezett másodlagos vérvesztesége is kialakult. A szakértői vizsgálat időpontjában, 2011. augusztus 17-én a végállapota még nem alakult ki. A balesettel okozati összefüggésben a felperes 50%-os mértékű egészségkárosodása következett be az össz-szervezeti 53%-os egészségkárosodáson belül.

A munkaügyi bíróság az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 174. § (1) - (5) bekezdéseiben foglaltakra utalással megállapította, hogy az alperesek a felperes munkavégzés közben elszenvedett balesetéért fennálló objektív felelősségük alól kimenteni magukat nem tudták.

Az elsőfokú bíróság a kárfelelősség fennállása, a baleset bekövetkezésének módja és körülményei vizsgálata során beszerezte az OMMF által lefolytatott vizsgálat anyagát, a BRFK kerületi Rendőrkapitányság iratait, igazságügyi munkavédelmi szakértői véleményt, meghallgatta a felperest, tanúként a munkatársakat. Ezek alapján megállapította, hogy a baleset oly módon következett be, hogy a felperes a perbeli gépen "új fogást kívánt venni, forgásirányt váltott, és az előtolást akarta elindítani. Ennek érdekében a kezelőegység felé lépett, megbotlott, bal lábával a gépágy szintező beállító csavarjához ért, jobb kezével meg akart kapaszkodni, bal keze pedig a fúróorsóhoz került. A forgó esztergakés a kabátjának mandzsetta felőli részét elkapta, és ruházatát hét rétegben a fúróorsóra tekerte, a motorszekrény és a vezetőbak közé került. Miközben őt a forgókést tartó orsó a gépre húzta, arcának bal alsó része felakadt a megmunkálás alatt álló motorszekrény egyik csavarjára, ezáltal sérülést szenvedett".

A munkaügyi felügyelőség megállapította, hogy a munkáltató nem gondoskodott a gép kiszolgáló területén a botlásmentes mozgástérről, valamint nem állt rendelkezésre a gép üzemeltetési dokumentációja (gépkönyv, műszaki leírás, teljes körű kezelési és műveleti utasítás). Ezzel megsértette az 1993. évi XCIII. tv. 27. §-ában és a 39. § (1) bekezdésében foglaltakat.

A munkaügyi bíróság szerint ezen hiányosságok miatt nem lehetett megállapítani olyan vétkes felperesi közreható magatartást, amely abban testesült volna meg, hogy a megmunkált felület, illetőleg a kések ellenőrzése előtt nem állította le az orsó forgó mozgását. A balesetnek nem volt szemtanúja, ugyanakkor az alperesek terhére eső munkavédelmi szabályszegés megállapítható volt. Ezért az elsőfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak a szakértői megállapításnak, miszerint a perbeli baleset legnagyobb valószínűséggel akként következett be, hogy a felperes az orsó előtolást leállítva a forgó orsókések ellenére felállt a hengerblokk melletti 30 cm magas géptestre, hogy megnézze a megmunkálás alatti hengerblokkot.

Az elsőfokú bíróság a felperes egyes kárigényei megalapozottságát vizsgálva az Mt. 177. § (1), (2) bekezdése, 178. § (1) és (3) bekezdése, 179. § (1) bekezdése, 180. § (1) bekezdése, valamint a 183. § (1) bekezdése alapján döntött.

Az I. r. alperes a fellebbezésében elsődlegesen az ítélet részbeni megváltoztatásával a kereset teljes elutasítását, másodlagosan az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását, harmadlagosan a kárösszegek leszállítását kérte.

A II. r. alperes fellebbezése az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására, új határozat hozatalára irányult.

A törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, megállapította, hogy a felperes által 2010. február 24-én munkavégzés közben elszenvedett balesetből eredő károkért az alpereseket egyetemlegesen 20% mértékű kárfelelősség terheli.

Az I. r. és a II. r. alperes marasztalásának tőkeösszegét nem vagyoni kártérítés címén 3 000 000 forintra, míg a további marasztalási összegeket az alperesek kárfelelősségének arányában leszállította.

A másodfokú bíróság a fellebbezéseket és a csatlakozó fellebbezést részben találta alaposnak.

Az MK 29. számú állásfoglalásra utalással egyetértett az elsőfokú bíróság megállapításával, miszerint az alperesek az Mt. 174. § (2) bekezdés második fordulatában foglalt mentesülési okot a perben nem bizonyították.