2005. évi CLXVII. törvény
a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról[1]
Az Országgyűlés a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló - többször módosított - 1995. évi LVI. törvényt (a továbbiakban: Kt.) az alábbiak szerint módosítja:
1. § A Kt. 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"1. § A törvény célja, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelőzéséhez, illetőleg csökkentéséhez, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodásra irányuló tevékenységek ösztönzéséhez, valamint a környezetet vagy annak valamely elemét a termék előállítása, forgalmazása, felhasználása során, illetőleg azt követően közvetlenül, illetve közvetve terhelő vagy veszélyeztető termék által okozott környezeti veszélyeztetések, illetőleg károk megelőzéséhez és csökkentéséhez pénzügyi forrásokat teremtsen. A törvény elősegíti az európai uniós és a hazai hulladékgazdálkodási szabályozás által az ország, illetve a piaci szereplők részére meghatározott környezetvédelmi előírások teljesítését."
2. § (1) A Kt. 2. §-a (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[(1) A (3) bekezdésben meghatározott termékdíj köteles termék után - ideértve más termékkel együtt vagy annak részeként, illetve összetevőjeként forgalomba hozott terméket is - környezetvédelmi termékdíjat (a továbbiakban: termékdíj) fizet]
"a) a belföldi előállítású termékdíjköteles termék esetében a termékdíjköteles termék első belföldi forgalomba hozója vagy saját célú felhasználója, a (3) bekezdés a) és f) pontjában meghatározott termék esetében az első belföldi forgalomba hozó első vevője vagy saját célú felhasználója,"
(2) A Kt. 2. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
[(1) A (3) bekezdésben meghatározott termékdíj köteles termék után - ideértve más termékkel együtt vagy annak részeként, illetve összetevőjeként forgalomba hozott terméket is - környezetvédelmi termékdíjat (a továbbiakban: termékdíj) fizet]
"c) import esetén - a 4. § (1) bekezdésében meghatározott vámeljárások alkalmával - a vámjogszabályok szerinti vámadós, illetve a vámszabad terület üzemeltetője;
d) a kereskedelmi csomagolás esetében - az a)-c) pontokban meghatározottakon túl - az első belföldi forgalomba hozó első továbbforgalmazó vevője [a továbbiakban a)-d) pontok együtt: kötelezett]."
(3) A Kt. 2. §-ának (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kötelezettől - a d) pontban foglalt kötelezett kivételével - külön jogszabályban meghatározott esetekben és feltételek teljesítése esetén a termékdíj-fizetési kötelezettséget átvállalhatja számla alapján
a) a csomagolás esetében a kötelezett számára a csomagolás összetevőit gyártó vagy forgalmazó belföldi vállalkozó, amennyiben az a hasznosítást koordináló szervezeten keresztül mentességet élvez,
b) belföldi előállítású termékdíjköteles egyéb kőolajtermék esetén az első belföldi forgalomba hozó.
A csomagolás összetevőit gyártó vagy forgalmazó, valamint a belföldi előállítású termékdíjköteles egyéb kőolajtermék esetén az első belföldi forgalomba hozó a termékdíj-fizetési kötelezettség átvállalása esetén kötelezettnek minősül. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) jóváhagyásával, szerződés alapján az első belföldi vevő (a továbbiakban: másodlagos kötelezett), a hasznosítást koordináló szervezet a kötelezettől, valamint bérgyártás esetén a hasznosítást koordináló szervezet az első vevő (bérgyártató) által a kötelezettől (bérgyártó) átvállalt termékdíj-fizetési kötelezettséget külön jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése esetén átvállalhatja.
(3) E törvény alkalmazásában termékdíjköteles termék:
a) az egyéb kőolajtermék,
b) a gumiabroncs,
c) a hűtőberendezés, a hűtőközeg,
d) a csomagolás,
e) az akkumulátor,
f) az információhordozó papírok [20. § p) pont] közül a reklámhordozó papír [20. § r) pont],
g) az elektromos és elektronikai berendezés
[a továbbiakban: a) közvetlenül szennyező termék; b)-g) együtt: hulladékká váló termék]."
3. § A Kt. 3. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) Termékdíj-fizetési kötelezettség - a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltéréssel - a belföldi előállítású, valamint a Közösségen belül behozott termékdíjköteles termék esetén a 2. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti kötelezettnek az első belföldi értékesítésekor kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vagy a saját célú felhasználás költségként történő elszámolásának napján keletkezik. A 2. § (1) bekezdés d) pontja szerinti kötelezett termékdíjfizetési kötelezettsége a 2. § (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti kötelezett által a részére kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján keletkezik."
4. § A Kt. 4/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"4/B. § Külön jogszabály alapján a Minisztériumnak benyújtott beszámoló ellenőrzéséhez szükséges adatokat az adóhatóság és a vámhatóság a Minisztérium rendelkezésére bocsátja.
5. § A Kt. 5/A. §-ának (3)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(3) A 2. § (3) bekezdésének b)-e), valamint g) pontjaiban meghatározott termékek után fennálló termékdíj-fizetési kötelezettség alól mentesség szerezhető, amennyiben a kötelezett, másodlagos kötelezett, hasznosítást koordináló szervezet a hulladékká vált termékdíjköteles terméket - külön jogszabályban meghatározott mennyiségben és módon - hasznosítja, illetőleg a külön jogszabályban meghatározott feltételeket teljesíti. A kötelezett vagy a másodlagos kötelezett jogosult a mentesség igénybevételére, ha a hulladékká vált termékdíjköteles terméknek a kötelezett megbízása alapján hasznosításra történő átadás-átvétel tényét igazolja, vagy a külön jogszabályban meghatározottak szerint hasznosítást koordináló szervezethez csatlakozik.
(4) A mentesség - hasznosítást koordináló szervezet kivételével - legfeljebb egy naptári évre szerezhető és az évente megújítható. Hasznosítást koordináló szervezet esetén a mentesség legfeljebb két naptári évre szerezhető és külön jogszabályban meghatározott eljárásban legfeljebb tíz éven keresztül, alkalmanként kétéves időtartamokra meghosszabbítható.
(5) A mentesség feltételeit a Kormány rendeletben határozza meg úgy, hogy a 2003. évhez viszonyítva a 2006. évben az egyutas műanyag palackcsomagolás forgalomba hozott aránya ne növekedjen, illetve a 2007. évre 6% ponttal, a 2009. évre 12% ponttal csökkenjen."
6. § A Kt. 5/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"5/B. § Külön jogszabályban meghatározott feltételekkel és mértékig visszaigényelheti a terméket terhelő termékdíjat az adóhatóságtól az a kötelezett vagy az a másodlagos kötelezett, aki a termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként termékdíjköteles terméket (alapanyagot) használt fel."
7. § (1) A Kt. 5/C. §-ának (3) és (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(3) Az importált nem kereskedelmi jellegű, valamint Közösségen belüli behozatal esetén belföldi vállalkozónak nem minősülő természetes személy által saját célú felhasználásra behozott termék után nem keletkezik termékdíjfizetési kötelezettség.
(4) A termékdíjköteles termék termékdíját nem kell megfizetni az importált termékre, amennyiben
a) a termék változatlan formában és állapotban épül be az aktív feldolgozás esetén végleges rendeltetéssel külföldre - ideértve más közösségi tagállam területét is -kiszállított késztermékbe, továbbá
b) a termék változatlan formában és állapotban külföldre - ideértve más közösségi tagállam területét is - kiszállításra kerül,
c) a termék passzív feldolgozást követő visszahozatala-kor a befizetési bizonylattal igazolják, hogy a feldolgozási célra kivitt termékdíjköteles termék után a termékdíjat megfizették."
(2) A Kt. 5/C. §-ának (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(8) A hulladékká vált egyéb kőolajtermékből a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 4. számú mellékletében meghatározott R9 eljárással előállított termékdíjköteles termék után termékdíj-fizetési kötelezettség nem keletkezik."
8. § (1) A Kt. 7. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"7. § (1) A Minisztérium a külön jogszabályokban meghatározott feltételek szerint a (3) bekezdésben meghatározott termékek hulladékának hasznosítása érdekében, a környezetvédelmi termékdíjból befolyó összeg terhére hulladékhasznosító szolgáltatásokat vásárolhat (a továbbiakban: szolgáltatásmegrendelés), mely szolgáltatásmegrendelés mentes a külön jogszabályokban meghatározott adófizetési kötelezettség alól."
(2) A Kt. 7. §-ának (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) A szolgáltatásmegrendelés kiterjed a gumiabroncs, a hűtőberendezés, a hűtőközeg, a csomagolás, az akkumulátor, valamint az elektromos és elektronikai berendezés hulladékának jogszabályban meghatározott hasznosítására."
9. § A Kt. 8. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"8. § A 7. § (1) bekezdésében foglaltak teljesítését a Minisztérium külön jogszabályban meghatározottak alapján ellenőrzi.
10. § (1) A Kt. 12. §-ának (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A Cskt. alapja a csomagolás tömege, illetőleg a kereskedelmi csomagolás esetében a csomagolás darabszáma."
(2) A Kt. 12. §-ának (3)-(6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"(3) Nem kell megfizetnie az éves szinten
a) bor esetében 10 000 darabnál,
b) alkoholtermék, köztes alkoholtermék, sör, alkoholmentes sör, nem szénsavas üdítő, szörp esetében 75 000 darabnál,
c) szénsavas üdítő, ásványvíz, kristályvíz, szikvíz, ivóvíz esetében 200 000 darabnál nem nagyobb mennyiséget csomagoló a 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott kötelezettnek a 2. számú melléklet I.2.1. pontjában meghatározott "Ú" termékdíjtétel alapján számított termékdíjat.
(4) Nem terheli termékdíj-fizetési kötelezettség a 2. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kötelezettet, amennyiben nem rendelkezik
a) városban legalább 50 m2, vagy
b) községben legalább 100 m2 alapterületű üzlethelyiséggel.
(5) A Cskt. termékdíjtételeit a 2. számú melléklet tartalmazza.
(6) A 2. § (1) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott kötelezett a 2. számú melléklet I. pontja, a 2. § (1) bekezdés d) pontjában meghatározott kötelezett a 2. számú melléklet II. pontja szerinti termékdíjtételeket fizeti meg."
11. § A Kt. 13. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"13. § A külön jogszabály alapján kialakított betétdíjas rendszert e törvény rendelkezéseivel összhangban kell létrehozni.
12. § A Kt. 19/E. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
"19/E. § (1) Termékdíjat kell fizetni az elektromos és elektronikai berendezés (a továbbiakban: Ekt.) után.
(2) A termékdíj alapja az elektromos és elektronikai berendezés tömege.
(3) Az Ekt. termékdíjtételeit a 9. számú melléklet tartalmazza."
13. § (1) A Kt. 20. §-ának c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(20. § E törvény alkalmazásában:)
"c) hasznosítás: a hulladéknak vagy valamely összetevőjének termelésben vagy szolgáltatásban - a Hgt. 18. § (1) és (2) bekezdéseiben felsorolt eljárások valamelyikének alkalmazásával - történő felhasználása;"
(2) A Kt. 20. §-ának x)-aa) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
"x) elektromos és elektronikai berendezés: legfeljebb 1000 V váltakozó feszültségű, illetve 1500 V egyen-feszültségű árammal működő berendezés, amelynek rendeltetésszerű működése elektromágneses mezőktől vagy villamos áramtól függ, ideértve az elektromágneses mező, illetve a villamos áram előállítását, mérését, átvitelét biztosító eszközöket is;
y) a környezetvédelmi termékdíj nettó összege: a kötelezettet terhelő, az adómegállapítási időszakban keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettség és a levonható, illetőleg visszaigényelhető termékdíj különbözete;
z) hasznosítást koordináló szervezet: a Hgt. 11. §-ában meghatározott szervezet;
zs) kereskedelmi csomagolás: alkoholtermék, sör, bor, köztes alkoholtermék, üdítőital, szörp, ásványvíz, kristályvíz, szikvíz, valamint az ivóvíz - a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló 94/2002. (V. 5.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti - csomagolása, továbbá a műanyag (bevásárló-reklám) táskák;
aa) rétegzett italcsomagolás: az a legalább 75%-ban papír alapanyagú (karton) csomagolás, amely aszeptikus technológiával töltött folyékony élelmiszer tárolására szolgál."
14. § A Kt. 21. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a környezetvédelmi termékdíjmentesség mértékét és a mentesség megadásának részletes feltételeit rendeletben állapítsa meg."
15. § A Kt.
a) 2. számú melléklete helyébe e törvény 1. számú melléklete,
b) 5-6. számú melléklete helyébe e törvény 2-3. számú melléklete,
c) 8. számú melléklete helyébe e törvény 4. számú melléklete,
d) 9. számú melléklete helyébe e törvény 5. számú melléklete
lép.
Záró és átmeneti rendelkezések
16. § E törvény 2006. január 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. törvény módosításáról szóló 2004. évi CIII. törvény hatályát veszti.
17. § Az elektromos és elektronikai berendezések esetében a 2006. évre vonatkozó hulladékhasznosítói szolgáltatás megrendelés pályázatának kiírási határideje: 2006. április 30.
18. § E törvény tervezetének a műszaki szabványok és szabályok terén történő információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, a 98/48/EK irányelvvel módosított 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikkének (1) bekezdésében előírt eljárás szerinti bejelentése a csomagolásról és a csomagolás hulladékról szóló 94/62/EK tanácsi irányelv 16. cikkének (1)-(2) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel megtörtént.
Sólyom László s. k.,
a Köztársaság elnöke
Dr. Szili Katalin s. k.,
az Országgyűlés elnöke
1. számú melléklet a 2005. évi CLXVII. törvényhez
[2. számú melléklet az 1995. évi LVI. törvényhez]
A csomagolás termékdíjtételei, valamint a számított termékdíjtételek meghatározása
I. A csomagolás díjtétele
1. Termékdíjtételek a csomagolás anyaga alapján
Termékdíjköteles termék előállított csomagolás anyaga | 2006. január 1-jétől termékdíjtétel (Ft/kg) |
Műanyag | 36 |
Társított | 44 |
Alumínium | 16 |
Fém (kivéve alumínium) | 13 |
Papír, fa, természetes alapú textil | 16 |
Üveg | 6 |
Egyéb | 44 |
2. Termékdíjtételek, valamint a számított termékdíjtételek meghatározása a kereskedelmi csomagolásra
2.1.Számított termékdíjtételek meghatározása
T = A * (H+Ú), ahol
Ú = ú * (ht-h), ha a h => ht, akkor a (ht-h) értéke 0
T = számított termékdíjtétel
A = a termékdíjköteles termék összes mennyisége (db)
H = hasznosításra vonatkozó termékdíjtétel a 2.2. a) pont alapján (Ft/db)
Ú = a teljesített és az előírt forgalomba hozatalra vonatkozó újrahasználati arány különbsége alapján számított termékdíjtétel (Ft/db)
ú = forgalomba hozatalra vonatkozó újrahasználati termékdíjtétel a 2.2. b) pont alapján (Ft/%/db)
ht = a mentesség feltételeként meghatározott forgalomba hozatalra vonatkozó újrahasználati arány mértéke %-ban
h = teljesített forgalomba hozatalra vonatkozó újrahasználati arány mértéke %-ban
2.2.A díjtételek
a) "H" díjtétel
Termékdíjköteles csomagolás | Termékdíjtétel 2006. január 1-jétől (Ft/db) |
Műanyag palack 1,5 literig | 10 |
Műanyag palack 1,5 liter felett | 20 |
Műanyag (bevásárló-reklám) táska 3 literig | 3 |
Műanyag (bevásárló-reklám) táska 3,001-20 liter között | 10 |
Műanyag (bevásárló-reklám) táska 20 liter felett | 25 |
Üveg 1 literig | 3 |
Üveg 1 liter felett | 10 |
Társított csomagolás 1,5 literig | |
Rétegzett italcsomagolás | 12 |
Egyéb | 25 |
Társított csomagolás 1,5 liter felett | |
Rétegzett italcsomagolás | 25 |
Egyéb | 45 |
Fémdoboz 1,0 literig | 30 |
Fémdoboz 1,0 liter felett | 60 |
b) "ú" díjtétel
Termékdíjköteles csomagolás | Termékdíjtétel 2006. január 1-jétől (Ft/%/db) |
Műanyag palack 1,5 literig | 0,25 |
Műanyag palack 1,5 liter felett | 0,45 |
Üveg 1 literig | 0,25 |
Üveg 1 liter felett | 0,45 |
Társított csomagolás 1,5 literig | |
Rétegzett italcsomagolás | 0,20 |
Egyéb | 0,50 |
Termékdíjköteles csomagolás | Termékdíjtétel 2006. január 1-jétől (Ft/%/db) |
Társított csomagolás 1,5 liter felett | |
Rétegzett italcsomagolás | 0,40 |
Egyéb | 0,80 |
Fémdoboz 1,0 literig | 0,25 |
Fémdoboz 1,0 liter felett | 0,45 |
II. A kereskedelmi csomagolás első továbbforgalmazó vevőjére vonatkozó termékdíjtételek
Termékdíjtételek, valamint a számított termékdíjtételek meghatározása a kereskedelmi csomagolás után.
Termékdíjköteles kereskedelmi csomagolás | Termékdíjtétel 2006. január 1-jétől (Ft/%/db) |
Műanyag palack 1,5 literig | 0,25 |
Műanyag palack 1,5 liter felett | 0,45 |
Üveg 1 literig | 0,25 |
Üveg 1 liter felett | 0,45 |
Társított csomagolás 1,5 literig | |
Rétegzett italcsomagolás | 0,20 |
Egyéb | 0,50 |
Társított csomagolás 1,5 liter felett | |
Rétegzett italcsomagolás | 0,40 |
Egyéb | 0,80 |
Fémdoboz 1,0 literig | 0,30 |
Fémdoboz 1,0 liter felett | 0,60 |
T = A * K, ahol
K = k * (ht-h), ha a h => ht, akkor a (ht-h) értéke 0
T = számított termékdíjtétel
A = a termékdíjköteles termék összes mennyisége (db)
k = beszerzésre vonatkozó újrahasználati termékdíjtétel (Ft/%/db)
ht = a mentesség feltételenként meghatározott beszerzésre vonatkozó újrahasználati arány mértéke %-ban
h = teljesített beszerzésre vonatkozó újrahasználati arány mértéke %-ban
2. számú melléklet a 2005. évi CLXVII. törvényhez
[5. számú melléklet az 1995. évi LVI. törvényhez]
Az egyéb kőolajtermékek termékdíjtételei
Termékdíjköteles termék | 2006. január 1-jétől termékdíjtétel (Ft/kg) |
Kenőolaj | 97 |
3. számú melléklet a 2005. évi CLXVII. törvényhez
[6. számú melléklet az 1995. évi LVI. törvényhez]
Az akkumulátorok termékdíjtételei
Termékdíjköteles termék | 2006. január 1-jétől termékdíjtétel (Ft/kg) |
Elektrolittal feltöltött akkumulátorok | 112 |
Elektrolittal fel nem töltött akkumulátorok | 156 |
Rádiótelefon akkumulátorok | 1000 |
4. számú melléklet a 2005. évi CLXVII. törvényhez
[8. számú melléklet az 1995. évi LVI. törvényhez]
A reklámhordozó papírok termékdíjtétele
Termékdíjköteles termék | 2006. január 1-jétől termékdíjtétel (Ft/kg) |
Reklámhordozó papír | 26 |
5. számú melléklet a 2005. évi CLXVII. törvényhez
[9. számú melléklet az 1995. évi LVI. törvényhez]
Az elektromos és elektronikai berendezések termékdíjtétele
Termékdíjköteles termékkör | 2006. január 1-jétől termékdíjtétel (Ft/kg) |
Háztartási nagygépek, kivéve a hűtőberendezés | 83 |
Háztartási kisgépek | 83 |
Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék | 90 |
Szórakoztató elektronikai cikkek | 100 |
Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok | 83 |
Játékok, szabadidős és sportfelszerelések | 100 |
Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök | 90 |
Adagoló automaták | 92 |
Rádiótelefon készülék | 1000 |
Lábjegyzetek:
[1] A törvényt az Országgyűlés a 2005. december 13-i ülésnapján fogadta el.