45/2008. (XII. 31.) PM rendelet

a hitelintézetek által a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére szolgáltatandó adatok köréről és az adatszolgáltatás módjáról

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 235. § (2) bekezdésének g) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § g) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. §[1]

(1) A hitelintézet és az Európai Unió másik tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államban székhellyel rendelkező hitelintézet magyarországi fióktelepe (a továbbiakban: fióktelep) a rendszeres helyszínen kívüli felügyeleti ellenőrzés érdekében az e rendeletben foglaltak szerint felügyeleti jelentést készít, amelyet megküld a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (a továbbiakban: Felügyelet) részére.

(2) A hitelintézet a Felügyelet által kiadott tevékenységi engedélyről szóló határozat jogerőre emelkedésének napjától a felügyeleti engedély visszavonásáról szóló határozat jogerőre emelkedésének napjáig köteles az e rendelet szerinti adatszolgáltatás teljesítésére.

(3) A fióktelep a működése megkezdésének napjától a tevékenysége befejezésének napjáig köteles az e rendelet szerinti adatszolgáltatás teljesítésére.

2. §

(1)[2] A hitelintézet és a fióktelep a felügyeleti jelentését a mellékletben foglaltaknak megfelelő tartalommal és formában, a titokvédelmi rendelkezések megtartásával köteles elkészíteni és a Felügyelet részére megküldeni. A felügyeleti jelentések elkészítésének alapját a magyar számviteli jogszabályok képezik. A felügyeleti jelentésről a Felügyelet időbélyegzővel ellátott módszertani útmutatót tesz közzé.

(2) Az e rendeletben előírt adatszolgáltatási kötelezettséget a Felügyelet által meghatározott elektronikus formában, minősített vagy fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátva (a továbbiakban: elektronikus úton) a Felügyelet Kihelyezett Adatküldő Program rendszerén (a továbbiakban: adatfogadó rendszer) keresztül kell teljesíteni.

(3) A Felügyelet a (2) bekezdés szerinti kötelezettséget akkor tekinti teljesítettnek, ha a hitelintézet és a fióktelep elektronikus úton megküldött felügyeleti jelentése az adatfogadó rendszerben "feldolgozott" státuszt kap, amelyről a Felügyelet elektronikus üzenetet küld az adatszolgáltatónak.

3. §

(1)[3] A hitelintézet és a fióktelep

a) a napi jelentést a beszámolás napját követő 2. munkanapig,

b) az előkészített napi jelentést a beszámolás napját követő munkanapon 11 óráig,

c) a havi jelentést a beszámolás napját követő hónap 15. munkanapjáig,

d) a negyedéves jelentést a beszámolás napját követő hónap 20. munkanapjáig,

e) a hitelintézet törzsadatairól, illetve a fióktelep törzsadatairól szóló, tárgyév június 30-i állapotot tükröző rendszeres jelentést a második negyedévre vonatkozó negyedéves jelentéssel egyidejűleg a tárgynegyedévet követő hónap 20. munkanapjáig, az időközi változások miatti törzsadatjelentést a változást követő 15 munkanapon belül elektronikus úton köteles a Felügyelet részére megküldeni.

a havi jelentést a beszámolás napját követő hónap 15. munkanapjáig,

d) a negyedéves jelentést a beszámolás napját követő hónap 20. munkanapjáig,

e) a hitelintézet törzsadatairól, illetve a fióktelep törzsadatairól szóló, tárgyév június 30-i állapotot tükröző rendszeres jelentést a második negyedévre vonatkozó negyedéves jelentéssel egyidejűleg a tárgynegyedévet követő hónap 20. munkanapjáig, az időközi változások miatti törzsadatjelentést a változást követő 15 munkanapon belül, a pénzügyi közvetítők és ügynökök bejelentésére vonatkozó jelentést a változást követő 5 munkanapon belül elektronikus úton köteles a Felügyelet részére megküldeni.

(2)[4] Az összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézet az összevont alapú jelentését negyedévente

a) a tárgynegyedévről a tárgynegyedév utolsó napját követő 40 munkanapon belül,

b) a tárgy (üzleti) évről - amely a december 31-i auditált éves beszámoló alapulvételével készül - legkésőbb a tárgyévet követő év június 30-áig

elektronikus úton köteles a Felügyelet részére megküldeni.

(3)[5] A hitelintézetnek az évenkénti jelentést - a (2), (4) és (6) bekezdésben foglaltak kivételével - a negyedik negyedévre vonatkozó negyedéves jelentéssel együtt kell megküldenie.

(4)[6] A hitelintézetnek az éves beszámoló alapján készített auditált mérlegadatokat és eredménykimutatást tartalmazó felügyeleti jelentéseket, valamint a cégszerű aláírással ellátott éves beszámolót a jogszabályban meghatározottak szerinti könyvvizsgálói záradékkal és jelentésekkel, az üzleti jelentést, valamint az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozattal együtt magyar nyelven, az adatszolgáltató intézmény elektronikus aláírásával, elektronikus úton, a beszámoló elfogadását követő 15 munkanapon belül, de legkésőbb a tárgyévet követő év május 31-ig kell eljuttatnia a Felügyelet részére.

(5) A hitelintézetnek az évközi auditálást követően az auditált számviteli beszámoló alapján készített felügyeleti mérleget, eredménykimutatást, a szavatoló tőke és tőkekövetelmény tábláit a könyvvizsgálói záradékkal együtt magyar nyelven, az adatszolgáltató intézmény elektronikus aláírásával, elektronikus úton, a könyvvizsgálói jelentés dátumát követő 15 munkanapon belül kell eljuttatnia a Felügyelet részére.

(6) A hitelintézet és a fióktelep a felügyeleti alapdíj számításáról szóló éves bevallást tárgyév január 31. napjáig, a felügyeleti változó díj számításáról szóló negyedéves jelentést a Felügyeletnek küldendő negyedéves adatszolgáltatási jelentéssel egy időben, a tárgynegyedévet követő hónap 20. munkanapjáig, a tárgyévre számított felügyeleti változó díj auditálás utáni esetleges különbözetét a tárgyévet követő év második negyedévére vonatkozó bevallásban - külön korrekciós tételként - köteles elektronikus úton eljuttatni a Felügyelet részére.

(7)[7] A hitelintézet a termékismertetőre vonatkozó eseti jelentést [melléklet 9HA-9HS táblák] az adatokban történő változás érvényessége kezdőnapját megelőző munkanap 18 óráig köteles a Felügyelet részére megküldeni.

Átmeneti és záró rendelkezések

4. §

(1) Ez a rendelet 2009. január 1-én lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit először a 2009. január hónapra vonatkozó jelentés esetében kell alkalmazni.

(2)[8] E rendeletnek a hitelintézetek által a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére szolgáltatandó adatok köréről és az adatszolgáltatás módjáról szóló 45/2008. (XII. 31.) PM rendelet módosításáról szóló 23/2010. (XII. 31.) NGM rendelettel módosított rendelkezéseit és mellékletét először a 2011. január hónapra vonatkozó jelentés esetében kell alkalmazni.

(3)[9]

Dr. Veres János s. k.,

pénzügyminiszter

A 45/2008. (XII. 31.) PM rendelet melléklete[10]

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA EGYEDI JELENTÉSEK - RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOK ÉS SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETEK

ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA
EGYEDI JELENTÉSEK - RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOK ÉS SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETEK
TáblakódMegnevezésFIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetAIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetSA módszert alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert nemalkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
NEM COREP - MNB-PSZÁF közös táblák
1ABFelügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó
adatokkal)
HNAHNAHNAHNAHNA
1ANFelügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó
adatokkal)
HNAHNAHNAHNAHNA
1BFelügyeleti mérleg (Források)HNAHNAHNAHNAHNA
1CMérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatokHNAHNAHNAHNAHNA
1DEladott eszközök halasztott fizetéssel, illetve
visszavásárlási kötelezettséggel
HNAHNAHNAHNAHNA
1ETranzakciók számításához szükséges adatokHNAHNAHNAHNAHNA
1FÉrtékpapírosítással kapcsolatos adatokHNAHNAHNAHNAHNA
1GEszköz és forrástételek hó végi állományának
devizaszerkezete (hitelek bruttó, értékpapírok nettó
könyv szerinti értéken)
HNAHNAHNAHNAHNA
2AEredménykimutatásHNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
NEM COREP - PSZÁF táblák
A1ABÉvközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök
könyv szerinti bruttó adatokkal)
ÉAÉAÉAÉAÉA
A1ANÉvközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök
könyv szerinti nettó adatokkal)
ÉAÉAÉAÉAÉA
A1BÉvközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Források)ÉAÉAÉAÉAÉA
A2AÉvközi auditált jelentés - EredménykimutatásÉAÉAÉAÉAÉA
2CEredményadatok részletezéseNÉANÉANÉANÉANÉA
3ASZAVATOLÓ TÖKE SZÁMÍTÁS
*IRB Bankok számára
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3BFIZETŐKÉPESSÉGI MUTATÓ SZÁMÍTÁS
*IRB Bankok számára
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3DBASzármaztatott ügyletek (HUF) (tájékoztató adatok:
kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3DBBSzármaztatott ügyletek (EUR) (tájékoztató adatok:
kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3DBCSzármaztatott ügyletek (USD) (tájékoztató adatok:
kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3DBDSzármaztatott ügyletek (CHF) (tájékoztató adatok:
kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3DBESzármaztatott ügyletek (Egyéb devizák) (tájékoztató
adatok: kötési árak, elvi főösszegek, piaci értékek)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3HHátrasorolt követelések és kötelezettségekHNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3ITulajdonosi kapcsolatokHNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3J1Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek-
értékpapírok értékelési adatai
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3J2Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok
értékelési portfóliók szerinti adatai
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
3K1Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben
kereskedési célúvá vagy értékesíthetővé átsorolt tételek
NÉANÉANÉANÉANÉA
3K2Kereskedési célú értékpapírok közül a
tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt
értékpapírok
NANANANANA
4ATLEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - összesítőHNAHNAHNAHNAHNA
4AALEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - HUFHNAHNAHNAHNAHNA
4ABLEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - EURHNAHNAHNAHNAHNA
4ACLEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - USDHNAHNAHNAHNAHNA
4ADLEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - CHFHNAHNAHNAHNAHNA
4AELEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - Egyéb devizákHNAHNAHNAHNAHNA
4BTÁJÉKOZTATÓ ADATOK A BEFEKTETÉSI
SZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉGRŐL ÉS A
KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSRÓL
HNAHNAHNAHNAHNA
4CÉRTÉKPAPÍR-KÖLCSÖNZÉSHNAHNAHNAHNAHNA
4EEGYES BETÉTEK ÉS LETÉTEK AZONOSÍTÁSAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
4LANEgyes mérlegtételek könyv szerinti bruttó állományaENaENaENaENaENa
5AHPT. ELŐÍRÁSOK VIZSGÁLATAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
5BBANKKÖZI ÁLLOMÁNYOK ADATAIHNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
TáblakódMegnevezésFIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetAIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetSA módszert alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
6BLAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁR ADATAINANANANANA
6CALAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁR - Termékösszetétel
(értéken)
NANANANANA
6CBLAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁR - Termékösszetétel
(darabszám)
NANANANANA
6DAJELZÁLOG-HITELINTÉZETEK ADATAI (forintban)HNAHNAHNAHNAHNA
6DBJELZÁLOG-HITELINTÉZETEK ADATAI (EURO,
USD, CHF)
HNAHNAHNAHNAHNA
6ELAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁRAK - Érvényben lévő
szerződések adatai
NANANANANA
6FLAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁRAK - Kiutalások
(várható) adatai
NANANANANA
6GAELSZÁMOLÓHÁZ - Mérlegadatok részletezéseHNAHNAHNAHNAHNA
6GBELSZÁMOLÓHÁZ - Bevételi adatok részletezéseHNAHNAHNAHNAHNA
6HELEKTRONIKUS PÉNZT KIBOCSÁTÓ -
SZAVATOLÓ TŐKE SZÁMÍTÁS
HNAHNAHNAHNAHNA
6IELEKTRONIKUS PÉNZT KIBOCSÁTÓ -
BIRTOKBAN TARTOTT TÉTELEK
HNAHNAHNAHNAHNA
6JELEKTRONIKUS PÉNZT ELFOGADÓ
VÁLLALKOZÁSOK
HNAHNAHNAHNAHNA
7AESZKÖZÖK - ÁtlagállományokNANANANANA
7BFORRÁSOK - ÁtlagállományokNANANANANA
7CTÁJÉKOZTATÓ ADATOKNANANANANA
7FPROJEKTFINANSZÍROZÁSI HITELEKNANANANANA
7GÖNÁLLÓ ZÁLOGJOG ADATAINANANANANA
7HA hitelintézet által folyósított hitelek és a hitelállomány
alakulása
HNAHNAHNAHNAHNA
8ABPortfolió összetétel - Kockázatvállalás ügyfelenként a
legrégebben lejárt követelés szerint
(bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken"
HNAHNAHNAHNAHNA
8NACTPortfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként
a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti
értéken) - Összesítő
NANANANANA
8NACAPortfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként
a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti
értéken) - Forint
NANANANANA
8NACBPortfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként
a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti
értéken) - Deviza
NANANANANA
8CÉRTÉKVESZTÉS ÉS ÉRTÉKVESZTÉS
VISSZAÍRÁSA
NANANANANA
8DCÉLTARTALÉK VÁLTOZÁSANANANANANA
8EÉRTÉKELÉSI KÜLÖNBÖZET VÁLTOZÁSANANANANANA
8PBAPortfolió elemzés - minősítés -egyedi értékelési
eljárásba vont kitettségek a fedezetek figyelembevétele
NANANANANA
8PBBPortfolió összetétel - Minősítés - Fedezetek
figyelembevételével
NANANANANA
8PBCÁtstrukturált hitelek állományának alakulásaNANANANANA
8PBFFedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételeNANANANANA
9AAKAMATKOCKÁZAT ELEMZÉS (HUF)NANANANANA
9ABKAMATKOCKÁZAT ELEMZÉS (EUR)NANANANANA
9ACKAMATKOCKÁZAT ELEMZÉS (USD)NANANANANA
9ADKAMATKOCKÁZAT ELEMZÉS (CHF)NANANANANA
9AEKAMATKOCKÁZAT ELEMZÉS (GBP)NANANANANA
9AFKAMATKOCKÁZAT ELEMZÉS (JPY)NANANANANA
9DPÉNZMOSÁSSAL ÉS TERRORIZMUS
FINANSZÍROZÁSÁVAL KAPCSOLATOS ADATOK
NANANANANA
9FNYILVÁNTARTÁSBA VETT PANASZÜGYEKNÉANÉANÉANÉANÉA
9HATermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízingtermékek -
Áruhitel
VVVVV
9HCTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek -
Gépjárműlízing
VVVVV
9HGTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek -
Gépjárműhitel
VVVVV
9HHTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek -
Hitelkártya
VVVVV
9HITermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek -
Ingatlanlízing
VVVVV
9HJTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek -
Szabad felhasználású jelzáloghitel
VVVVV
9HKTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek -
Személyi kölcsön
VVVVV
9HLTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízingtermékek -
Ingatlancélú hitel
VVVVV
9HMTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízingtermékek -
Megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitel
VVVVV
9HSTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízingtermékek -
Számlahitel
VVVVV
9IInformatikai adatokNÉNÉNÉNÉNÉ
TáblakódMegnevezésFIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetAIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetSA módszert alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
10GALEGNAGYOBB BETÉTESEKNANANANANA
10GBTULAJDONOSOKTOL ÉS SZEMÉLYEKTŐL
SZÁRMAZÓ FORRÁSOK
NANANANANA
10GCBEFEKTETÉSEKTŐL SZÁRMAZÓ FORRÁSOKNANANANANA
11AATULAJDONOSI SZERKEZET 1NANANANANA
11ABTULAJDONOSI SZERKEZET 2NANANANANA
14AMÉRLEG - KŐVETKEZŐ ÉV VÉGÉRE VÁRHATÓ
ÁLLOMÁNYOK
VVVVV
14BEREDMÉNY - KŐVETKEZŐ ÉV VÉGÉRE
VÁRHATÓ ADATOK
VVVVV
14HDMikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a
hitelintézetek által a vállalkozásoknak folyósított
hitelekből és hitelállománya
HNAHNAHNAHNAHNA
14NDMikro-, kis- és középvállalkozások részére a
hitelintézetek által nyújtott hitelek - portfólió minősítés
NÉANÉANÉANÉANÉA
15A1Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközö
tőkekövetelménye, sztenderd módszer
NaNaNaNaNa
15A2Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközö
tőkekövetelménye, belső modell
NaNaNaNaNa
15BSAJÁT SZÁMLÁS KERESKEDÉSI KÖNYVI
POZÍCIÓK
NaNaNaNaNa
15CKERESKEDÉSI KÖNYVBE NEM KERESKEDÉSI
KÖNYVBŐL ÁTSOROLT TÉTELEK
VVVVV
15DKERESKEDÉSI KÖNYVBŐL NEM KERESKEDÉSI
KÖNYVBE ÁTSOROLT TÉTELEK
VVVVV
20AA HITELINTÉZET RENDSZERES NEGYEDÉVES
BESZÁMOLÓJA
NÉANÉANÉANÉANÉA
HADHITELINTÉZET FELÜGYELETI ALAPDÍJ
SZÁMÍTÁSA (éves)
ÉÉÉÉÉ
HVDNHITELINTÉZET FELÜGYELETI VÁLTOZÓ DÍJ
SZÁMÍTÁSA (negyedéves)
NÉANÉANÉANÉANÉA
PVADPÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁS FELÜGYELETI
ALAPDÍJ SZÁMÍTÁSA (éves)*
* Pudenciális szempontból hitelintézetnek minősülő
pénzügyi vállalkozás
ÉÉÉÉÉ
PVVDNPÉNZÜGYI VÁLLALKOZÁS FELÜGYELETI
VÁLTOZÓ DÍJ SZÁMÍTÁSA (negyedéves)*
* Pudenciális szempontból hitelintézetnek minősülő
pénzügyi vállalkozás
NÉANÉANÉANÉANÉA
KTAHE1INTÉZMÉNYI ALAPADATOKJVJVJVJVJV
KTAHE2BEJELENTÉS- ÉS ENGEDÉLYKÖTELES
TISZTSÉGVISELŐK
JVJVJVJVJV
KTAHE3TULAJDONOS ADATAIJVJVJVJVJV
KTAHE4BEFOLYÁSOLÓ RÉSZESEDÉSJVJVJVJVJV
KTAHE5KÖNYVVIZSGÁLÓ ADATAIJVJVJVJVJV
KTAHE6KISZERVEZÉS ADATOKJVJVJVJVJV
HPTPKPénzügyi közvetítők adataiVVVVV
PKVEZFüggetlen közvetítők vezető állású személyeiVVVVV
PKTEVBejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők
tevékenységi helye
VVVVV
COREP táblák - Szavatoló tőke és tőkekövetelmény
CAAHITELINTÉZETEK SZAVATOLÓ TÖKE
SZÁMÍTÁSA
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
CABHITELINTÉZETEK TŐKEKÖVETELMÉNY
SZÁMÍTÁSA
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
ACAAÉvközi auditált jelentés - HITELINTÉZETEK
SZAVATOLÓ TŐKE SZÁMÍTÁSA
ÉAÉAÉAÉAÉA
ACABÉvközi auditált jelentés - HITELINTÉZETEK
TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA
ÉAÉAÉAÉAÉA
COREP táblák - Hitelezésikockázat
CSHITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS
NYITVASZÁLLÍTÁSOK: SZTENDERD MÓDSZER
SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
KITETTSÉGEK ÖSSZESEN (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
1CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
KÖZPONTI KORMÁNNYAL ÉS KÖZPONTI
BANKKAL SZEMBENI KITETTSÉGEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
2CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
REGIONÁLIS KORMÁNNYAL ÉS HELYI
ÖNKORMÁNYZATOKKAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
3CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
KÖZSZEKTORBELI INTÉZMÉNNYEL SZEMBENI
KITETTSÉGEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
4CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
MULTILATERÁLIS FEJLESZTÉSI BANKKAL
SZEMBENI KITETTSÉGEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
5CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
NEMZETKÖZI SZERVEZETTEL SZEMBENI
KITETTSÉGEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
TáblakódMegnevezésFIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetAIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetSA módszert alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert nemalkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
6CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
7CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
71CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBEN FENNÁLLÓ
RÖVID LEJÁRATÚ KÖVETELÉSEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
72CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(CRSA)
EBBŐL: KKV
HNÉAHNÉAHNÉA
8CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
81CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(CRSA)
EBBŐL: KKV
HNÉAHNÉAHNÉA
9CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
INGATLANNAL FEDEZETT KITETTSÉGEK
(CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
10CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
KÉSEDELMES TÉTELEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
12CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
FEDEZETT KÖTVÉNY FORMÁJÁBAN
FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
14CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
KOLLEKTÍV BEFEKTETÉSI ÉRTÉKPAPÍRBAN
FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
15CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
EGYÉB TÉTELEK (CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
151CSHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások:
Sztenderd módszer szerinti tőkekövetelmény
EGYÉB TÉTELEK
Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) bekezdések szerinti kitettségei
(CRSA)
HNÉAHNÉAHNÉA
CIFHITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS
NYITVASZÁLLÍTÁSOK: IRB MÓDSZER SZERINT
TŐKEKÖVETELMÉNY
KITETTSÉGEK ÖSSZESEN (ha nem saját LGD
becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
HNÉAHNÉA
C1CIFHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
KÖZPONTI KORMÁNNYAL ÉS KÖZPONTI
BANKKAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C2CIFHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C21CIFHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI
KITETTSÉGEKBŐL A Hkr.25. § (1) a)
KITETTSÉGEK
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C3CIFHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C31CIFHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI KITETTSÉGI
OSZTÁLYBA TARTOZÓ KÜLÖNLEGES
HITELEZÉSI KITETTSÉGEK
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C32CIFHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK
EBBŐL: KKV
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
CIAHITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS
NYITVASZÁLLÍTÁSOK: IRB MÓDSZER SZERINT
TŐKEKÖVETELMÉNY
KITETTSÉGEK ÖSSZESEN (ha saját LGD becslést és
CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
HNÉAHNÉA
C1CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
KÖZPONTI KORMÁNNYAL ÉS KÖZPONTI
BANKKAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
TáblakódMegnevezésFIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetAIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetSA módszert alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert nemalkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
C2CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C21CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI
KITETTSÉGEKBŐL A Hkr.25. § (1) a)
KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C3CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C31CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI KITETTSÉGI
OSZTÁLYBA TARTOZÓ KÜLÖNLEGES
HITELEZÉSI KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C32CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK
EBBŐL: KKV
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C4CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C41CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI
OSZTÁLYBA TARTOZÓ INGATLANNAL
FEDEZETT KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C411CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI
OSZTÁLYBA TARTOZÓ INGATLANNAL
FEDEZETT KITETTSÉGEK
EBBŐL: KKV
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C42CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI
OSZTÁLYBA TARTOZÓ RU1ÍROZÓ
KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C421CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI
OSZTÁLYBA TARTOZÓ RULÍROZÓ
KITETTSÉGEK
EBBŐL: KKV
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C43CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI
OSZTÁLYBA TARTOZÓ EGYÉB LAKOSSÁGI
KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
C431CIAHitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB
módszer szerinti tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI
OSZTÁLYBA TARTOZÓ EGYÉB LAKOSSÁGI
KITETTSÉGEK
EBBŐL: KKV
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
HNÉAHNÉA
CgHITELEZÉSIKOCKÁZAT: RÉSZESEDÉSEK
IRB MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
(CR IRB EgU)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
CTSKERESKEDÉSI KÖNYVBEN NYILVÁNTARTOTT
ELSZÁMOLÁSI KOCKÁZATOK (CR TB SETT
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
1SECSAHITELKOCKÁZAT: ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁS
SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI
TŐKEKÖVETELMÉNY (CR SEC SA)
Értékpapírosítás típusa: Hagyományos
HNÉAHNÉAHNÉA
2SECSAHITELKOCKÁZAT: ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁS
SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI
TŐKEKÖVETELMÉNY (CR SEC SA)
Értékpapírosítás típusa: Szintetikus
HNÉAHNÉAHNÉA
1SECIRBHITELKOCKÁZAT: ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁS IRB
MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY (CR
SEC IRB) Értékpapírosítás típusa: Hagyományos
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
2SECIRBHITELKOCKÁZAT: ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁS IRB
MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY (CR
SEC IRB) Értékpapírosítás típusa: Szintetikus
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
SECDHITELKOCKÁZAT: ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁSHOZ
KAPCSOLÓDÓ SZPONZORI ÉS
KEZDEMÉNYEZŐNKÉNTI INFORMÁCIÓK (CR
SEC Details)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
TáblakódMegnevezésFIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetAIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetSA módszert alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
1TCIFKitettség eredeti értéke összesen amennyiben az IRB
módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra
kerül (FIRB módszer - tartós mentesség), ha nem saját
LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
HNÉA
2TCIFTőkekövetelmény összesen amennyiben az IRB módsze
mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB
módszer - tartós mentesség), ha nem saját LGD becslés
és CCF-et alkalmaznak
HNÉA
3TCIFKitettség eredeti értéke összesen amennyiben az IRB
módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra
kerül (FIRB módszer - fokozatos bevezetés) ha nem
saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
HNÉA
4TCIFTőkekövetelmény összesen amennyiben az IRB módsze
mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB
módszer - fokozatos bevezetés), ha nem saját LGD
becslést és CCF-et alkalmaznak
HNÉA
1TCIAKitettség eredeti értéke összesen amennyiben az IRB
módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra
kerül (AIRB módszer - tartós mentesség), ha saját LGD
becslést és CCF-et alkalmaznak
HNÉA
2TCIATőkekövetelmény összesen amennyiben az IRB módsze
mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (AIRB
módszer - tartós mentesség), ha saját LGD becslést és
CCF-et alkalmaznak
HNÉA
3TCIAKitettség eredeti értéke összesen amennyiben az IRB
módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra
kerül (AIRB módszer - fokozatos bevezetés), ha saját
LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
HNÉA
4TCIATőkekövetelmény összesen amennyiben az IRB módsze
mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (AIRB
módszer - fokozatos bevezetés) ha saját LGD becslést
és CCF-et alkalmaznak
HNÉA
COREP táblák - Kiegészítő táblák
C11HFINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI
IDEJŰ ÜGYLETEK, SZÁRMAZTATOTT
ÜGYLETEK ÉS TERMÉKEK KÖZÖTTI
SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS
ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS
AZONNALI ÜGYLETEK Sztenderd módszert
HNÉAHNÉAHNÉA
C12HMÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR
FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI
IDEJŰ ÜGYLETEK, SZÁRMAZTATOTT
ÜGYLETEK ÉS TERMÉKEK KÖZÖTTI
SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS
ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS
AZONNALI ÜGYLETEK IRB módszert alkalmazó
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
C2HBEFEKTETÉSEKNÉANÉANÉANÉANÉA
C21HKÖZVETETT BEFEKTETÉSEK RÉSZLETEZÉSENÉANÉANÉANÉANÉA
C22HMINŐSÍTETT BEFOLYÁSÚ BEFEKTETÉSEK
VÁLTOZÁSA
NÉANÉANÉANÉANÉA
C3HÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ
ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ ÜGYLETEK,
SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ÉS TERMÉKEK
KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI
MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ
KITETTSÉGEK, ELSZÁMOLÁSI ÉS
NYITVASZÁLLÍTÁSI ÜGYLETEK
PARTNERKOCKÁZATA
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
C4HBANKI ÉS KERESKEDÉSI KÖNYVI
NAGYKOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
C41HTULAJDONOSOKKAL ÉS SZEMÉLYEKKEL
SZEMBENI KOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
C42HBEFEKTETÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ
KOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
C43HBELSŐ HITELEKNANANANANA
C5Hkereskedési könyvi
NAGYKOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
C51HTULAJDONOSOKKAL ES SZEMÉLYEKKEL
KAPCSOLATOS KERESKEDÉSI KÖNYVI
KOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
C52HBEFEKTETÉSEKKEL KAPCSOLATOS
KERESKEDÉSI KÖNYVI KOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
C54HNAGYKOCKÁZAT-VÁLLALÁS ES A
NAGYKOCKÁZAT VÁLLALÁSI KORLÁT
TÁRGYHAVI TÚLLÉPÉSE]
HNAHNAHNAHNAHNA
C6BORSZÁGKOCKÁZAT ELEMZÉS BANKI KÖNYVI
TÉTELEKRE
NANANANANA
C6KORSZÁGKOCKÁZAT ELEMZÉS KERESKEDÉSI
KÖNYVI TÉTELEKRE
NÉANÉANÉANÉANÉA
COREP táblák - Piaci kockázat
M1TPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT,
HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ
ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI -
SZTENDERD MÓDSZER (forintban összesen)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M1HPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT,
HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ
ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI -
SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:HUF
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M1EPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT,
HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ
ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI -
SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:EUR)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M1CPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT,
HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ
ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI -
SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:CHF
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
TáblakódMegnevezésFIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetAIRB és/vagy AMA módszert alkalmazó hitelintézetSA módszert alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert nem alkalmazha hitelkockázati SA módszert is
alkalmaz
M1GPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT,
HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ
ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI -
SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:GBP
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M1UPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT,
HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ
ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI -
SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:USD)
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M1JPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT,
HITELVISZONYT MEGTESTESÍTŐ
ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI -
SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:JPY
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M2RPIACI KOCKÁZAT: A RÉSZVÉNYEK POZÍCIÓS
KOCKÁZATAI - SZTENDERD MÓDSZER
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M3DPIACI KOCKÁZAT: DEVIZAKOCKÁZAT -
SZTENDERD MÓDSZER
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M4APIACI KOCKÁZAT: ÁRUK - SZTENDERD
MÓDSZER
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M5MPIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEKHNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M6AMPIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEK
RÉSZLETEZÉSE
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
M6B01MPIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEK
RÉSZLETEZÉSE tábla sorainak részletező táblái
HNÉAHNÉAHNÉAHNÉAHNÉA
COREP táblák - Működési kockázat
OPHITELINTÉZETEK MŰKÖDÉSI KOCKÁZAT
TŐKEKÖVETELMÉNYÉNEK SZÁMÍTÁSA (OPR)
NÉANÉANÉANÉANÉA
1OPDHITELINTÉZETEK - MŰKÖDÉSI KOCKÁZAT:
BRUTTÓ VESZTESÉG ÜZLETÁGANKÉNT ÉS
ESEMÉNYTÍPUSONKÉNT AZ ELMÚLT ÉVBEN
(OPR Details)
NÉANÉANÉANÉANÉA
2OPLDHITELINTÉZETEK - FŐBB MŰKÖDÉSI
KOCKÁZAT VESZTESÉGEK, AMELYEK A
KORÁBBI ÉVEKET ÉRINTIK, DE MÉG NEM
KERÜLTEK LEZÁRÁSRA; ÉS AMELYEK A MÚLT
ÉVBEN KERÜLTEK RÖGZÍTÉSRE (OPR Loss
Details)
NÉANÉANÉANÉANÉA
KódRendszeresen küldendő jelentések
NaNapi jelentés
HHavonta küldendő jelentés
NNegyedévente küldendő jelentés
ÉÉvente küldendő jelentés
AAuditált jelentés (évzáráskor )
ÉAÉvközi auditált jelentés
ENaElőkészítet napi jelentés
JJúnius 30-ra vonatkozóan küldendő
VEseti jelentés (változás esetén)
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA
EGYEDI JELENTÉSEK - HITELINTÉZETI FIÓKTELEPEK
TáblakódMegnevezésFióktelepek
MNB-PSZÁF közös táblák
F1ABFIÓKTELEP - FELÜGYELETI MÉRLEG (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)HNÉA
F1ANFIÓKTELEP - FELÜGYELETI MÉRLEG (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)HNÉA
F1BFIÓKTELEP - FELÜGYELETI MÉRLEG (Források)HNÉA
F1CFióktelep - Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatokHNÉA
F1EFióktelep - Tranzakciók számításához szükséges adatokHNEA
F1FFióktelep - Értékpapírosítással kapcsolatos adatokHNÉA
F1GFióktelep - Eszköz és forrástételek hó végi állományának devizaszerkezete (hitelek bruttó,
értékpapírok nettó könyv szerinti értéken)
HNÉA
F2AFIÓKTELEP - EREDMÉNYKIMUTATÁSHNÉA
PSZÁF táblák
F3CBFIÓKTELEP - MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK - Függő és jövőbeni kötelezettségek,
származtatott és azonnali ügyletek
HNÉA
F3IFIÓKTELEP - TULAJDONOSI KAPCSOLATOKHNÉA
F3J1FIÓKTELEP - VALÓS ÉRTÉKELÉST NEM ALKALMAZÓ FIÓKTELEPEK -
ÉRTÉKPAPÍROK ÉRTÉKELÉSI ADATA]
HNÉA
F3J2FIÓKTELEP - VALÓS ÉRTÉKELÉST ALKALMAZÓ FIÓKTELEPEK - ÉRTÉKPAPÍROK
ÉRTÉKELÉSI PORTFÓLIÓK SZERINTI ADATAI
HNÉA
F3K1FIÓKTELEP - LEJÁRATIG TARTOTT ÉRTÉKPAPÍROK KÖZÜL A
TÁRGYNEGYEDÉVBEN KERESKEDÉSI CÉLÚVÁ VAGY ÉRTÉKESÍTHETŐVÉ
ÁTSOROLT TÉTELEK
NÉA
F3K2FIÓKTELEP - KERESKEDÉSI CÉLÚ ÉRTÉKPAPÍROK KÖZÜL A
TÁRGYNEGYEDÉVBEN NEM KERESKEDÉSI CÉLÚVÁ ÁTSOROLT
ÉRTÉKPAPÍROK
NÉA
F4ATFIÓKTELEP - LEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - ÖSSZESÍTŐHNÉA
F4AAFIÓKTELEP - LEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - HUFHNÉA
F4ABFIÓKTELEP - LEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - EURHNÉA
F4ACFIÓKTELEP - LEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - USDHNÉA
F4ADFIÓKTELEP - LEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - CHFHNÉA
F4AEFIÓKTELEP - LEJÁRATI ÖSSZHANG ELEMZÉS - EGYÉB DEVIZÁKHNÉA
F4BFIÓKTELEP - TÁJÉKOZTATÓ ADATOK A BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI
TEVÉKENYSÉGRŐL ÉS A KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSRÓL
HNÉA
F4CFIÓKTELEP - ÉRTÉKPAPÍR KÖLCSÖNZÉSHNÉA
F5BFIÓKTELEP - BANKKÖZI ÁLLOMÁNYOK ADATAIHNÉA
TáblakódMegnevezésFióktelepek
F6BlakástakarÉkpénztár fióktelep adataiNÉA
F6CALAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁR FIÓKTELEP - TERMÉKÖSSZETÉTEL (értéken)NÉA
F6CBLAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁR FIÓKTELEP - TERMÉKÖSSZETÉTEL (darabszám)NÉA
F6DJELZÁLOG-HITELINTÉZET FIÓKTELEP ADATAIHNÉA
F6ELAKÁS-TAKARÉKPÉNZTÁR FIÓKTELEP - ÉRVÉNYBEN LÉVŐ SZERZŐDÉSEK
ADATAI
NÉA
F6FLAKÁSTAKARÉKPÉNZTÁR FIÓKTELEP - KIUTALÁSOK (várható) ADATAINÉA
F7EBFIÓKTELEP - LEBONYOLÍTÁSRA ÁTVETT HITELEKNÉA
F7FFIÓKTELEP - PROJEKTFINANSZÍROZÁSI HITELEKNÉA
F7HFióktelep - A fióktelepek által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulásaHNÉA
F8NACTFióktelep - Portfolió összetétel - Kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék
szerint
NÉA
F8NACAFióktelep - Portfolió összetétel - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék
szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Forint
NÉA
F8NACBFióktelep - Portfolió összetétel - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék
szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Deviza
NÉA
F8BFIÓKTELEP - PORTFOLIÓ ELEMZÉS - MINŐSÍTÉSNÉA
F8PBCFióktelep - Átstrukturált hitelek állományának alakulásaNÉA
F8PBFFióktelep - Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételekNÉA
F9DFióktelep - Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatokNÉA
F9FFIÓKTELEP - NYILVÁNTARTÁSBA VETT PANASZÜGYEKNÉA
F9HATermékismertető - Hitel- és lízingtermékek - ÁruhitelV
F9HCTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek - GépjárműlízingV
F9HGTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek - GépjárműhitelV
F9HHTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek - HitelkártyaV
F9HITermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek - IngatlanlízingV
F9HJTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek - Szabad felhasználású jelzáloghitelV
TáblakódMegnevezésFióktelepek
F9HKTermékismertető - Hitel- és pénzügyi lízing termékek - Személyi kölcsönV
F9HLTermékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Ingatlancélú hitelV
F9HMTermékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitelV
F9HSTermékismertető - Hitel- és lízingtermékek - SzámlahitelV
F10GAFIÓKTELEP - LEGNAGYOBB BETÉTESEKNÉA
F14HDFióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a fióktelepek által a
vállalkozásoknak folyósított hitelekből és hitelállománya
HNÉA
F14NDFióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a fióktelepek által nyújtott hitelek -
portfolió minősítése
NÉA
F20AHITELINTÉZETI FIÓKTELEP - NEGYEDÉVES SZÖVEGES KIEGÉSZÍTÉSENÉA
HFADEU TAGÁLLAMI HITELINTÉZET FIÓKTELEPE FELÜGYELETI ALAPDÍJ
SZÁMÍTÁSA (éves)
É
HFVDNEU TAGÁLLAMI HITELINTÉZET FIÓKTELEPE FELÜGYELETI VÁLTOZÓ DÍJ
SZÁMÍTÁSA (negyedéves)
NÉA
KTAFHE1FIÓKTELEP - INTÉZMÉNYI ALAPADATOKJV
KTAFHE2FIÓKTELEP - BEJELENTÉS- ÉS ENGEDÉLYKÖTELES TISZTSÉGVISELŐKJV
KTAFHE6FIÓKTELEP - KISZERVEZÉS ADATOKJV
HPTPKPénzügyi közvetítők adataiV
PKVEZFüggetlen közvetítők vezető állású személyeiV
PKTEVBejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helyeV
KódRendszeresen küldendő jelentések
HHavonta küldendő jelentés
NNegyedévente küldendő jelentés
ÉÉvente küldendő jelentés
AAuditált jelentés (évzáráskor )
JJúnius 30-ra vonatkozóan küldendő
VEseti jelentés (változás esetén)
ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA
KONSZOLIDÁLT JELENTÉSEK - HITELINTÉZETEK
TáblakódMegnevezésKONSZOLIDÁLT ADATSZOLGÁLTATÁS
Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetek által
szolgáltatandó adatok
FIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
AIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
SA módszert
alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
NEM COREP PSZÁF táblák
12AÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - ESZKÖZÖKNANANANANA
12BÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - FORRÁSOKNANANANANA
12CÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEKNANANANANA
12DÖSSZEVONT ALAPÚ EREDMÉNYKIMUTATÁSNANANANANA
12EAÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET ALÁ "BEVONT" VÁLLALKOZÁSOKNANANANANA
12EBÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET ALÁ NEM KERÜLT
VÁLLALKOZÁSOK
NANANANANA
13AÖSSZEVONT ALAPÚ SZAVATOLÓ TÖKE SZÁMÍTÁS
*IRB Bankok számára
NANANANA
13BÖSSZEVONT ALAPÚ FIZETŐKÉPESSÉGI MUTATÓ SZÁMÍTÁS -
ÖSSZEVONT ALAPÚ KORRIGÁLT MÉRLEGFőÖSSZEGGEL
*IRB Bankok számára
NANANANA
13JBösszevont alapú portfolió elemzés - minősítésNANANANANA
13JCÖsszevont alapú portfolió elemzés - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi
hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken)
NANANANANA
13KABELFÖLDI PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ADATAINANANANANA
13KBKÜLFÖLDI PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ADATAINANANANANA
COREP táblák - Szavatoló tőke és tőkekövetelmény
KCAAHITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT ALAPÚ SZAVATOLÓ TőKE SZÁMÍTÁSANANANANANA
KCABHITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT ALAPÚ TŐKEKÖVETELMÉNY
SZÁMÍTÁSA
NANANANANA
KCACHITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT ALAPÚ TŐKEKÖVETELMÉNY
SZÁMÍTÁSA - RÉSZLETEZő TÁBLA
NANANANANA
COREP táblák - Hitelezési kockázat
KCSÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK:
SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TőKEKÖVETELMÉNY
KITETTSÉGEK ÖSSZESEN (CRSA)
NANANA
K1CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
KÖZPONTI KORMÁNNYAL ÉS KÖZPONTI BANKKAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK (CRSA)
NANANA
K2CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
REGIONÁLIS KORMÁNNYAL ÉS HELYI ÖNKORMÁNYZATOKKAL
SZEMBENI KITETTSÉGEK (CRSA)
NANANA
K3CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
KÖZSZEKTORBELI INTÉZMÉNNYEL SZEMBENI KITETTSÉGEK (CRSA)
NANANA
K4CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
MULTILATERÁLIS FEJLESZTÉSI BANKKAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(CRSA)
NANANA
TáblakódMegnevezésKONSZOLIDÁLT ADATSZOLGÁLTATÁS
Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetek által
szolgáltatandó adatok
FIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
AIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
SA módszert
alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
K5CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
NEMZETKÖZI SZERVEZETTEL SZEMBENI KITETTSÉGEK (CRSA)
NANANA
K6CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK (CRSA)
NANANA
K7CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI KITETTSÉGEK (CRSA)
NANANA
K71CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBEN FENNÁLLÓ RÖVID LEJÁRATÚ
KÖVETELÉSEK (CRSA)
NANANA
K72CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI KITETTSÉGEK (CRSA)
EBBŐL: KKV
NANANA
K8CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGEK (CRSA)
NANANA
K81CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGEK (CRSA)
EBBŐL: KKV
NANANA
K9CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
INGATLANNAL FEDEZETT KITETTSÉGEK (CRSA)
NANANA
K10CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
KÉSEDELMES TÉTELEK (CRSA)
NANANA
K12CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
FEDEZETT KÖTVÉNY FORMÁJÁBAN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK (CRSA)
NANANA
K14CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
KOLLEKTÍV BEFEKTETÉSI ÉRTÉKPAPÍRBAN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK
(CRSA)
NANANA
K15CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
EGYÉB TÉTELEK (CRSA)
NANANA
K151CSÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: Sztenderd módszer szerinti
tőkekövetelmény
EGYÉB TÉTELEK
Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) bekezdések szerinti kitettségek (CRSA)
NANANA
KCIFÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK: IRB
MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
KITETTSÉGEK ÖSSZESEN (ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
NANA
TáblakódMegnevezésKONSZOLIDÁLT ADATSZOLGÁLTATÁS
Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetek által
szolgáltatandó adatok
FIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
AIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
SA módszert
alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
KC1CIFÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
KÖZPONTI KORMÁNNYAL ÉS KÖZPONTI BANKKAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK
(ha nem saiát LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC2CIFÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC21CIFÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI
KITETTSÉGEKBŐL A Hkr.25. § (1) a) KITETTSÉGEK
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC3CIFÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC31CIFÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI KITETTSÉGI OSZTÁLYBA TARTOZÓ
KÜLÖNLEGES HITELEZÉSI KITETTSÉGEK
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC32CIFÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI KITETTSÉGEK
EBBŐL: KKV
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KCIAÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK: IRB
MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
KITETTSÉGEK ÖSSZESEN (ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak)
(CRIRB)
NANA
KC1CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
KÖZPONTI KORMÁNNYAL ÉS KÖZPONTI BANKKAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC2CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI
KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC21CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
HITELINTÉZETTEL ÉS BEFEKTETÉSI VÁLLALKOZÁSSAL SZEMBENI
KITETTSÉGEKBŐL A Hkr.25. § (1) a) KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
TáblakódMegnevezésKONSZOLIDÁLT ADATSZOLGÁLTATÁS
Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetek által
szolgáltatandó adatok
FIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
AIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
SA módszert
alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
KC3CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBEN] KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC31CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI KITETTSÉGI OSZTÁLYBA TARTOZÓ
KÜLÖNLEGES HITELEZÉSI KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC32CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
VÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBENI KITETTSÉGI OSZTÁLYBA TARTOZÓ
KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOKKAL SZEMBEN] KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC4CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGEK (ha saját LGD becslést és CCF-et
alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC41CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI OSZTÁLYBA TARTOZÓ
INGATLANNAL FEDEZETT KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC411CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI OSZTÁLYBA TARTOZÓ
INGATLANNAL FEDEZETT KITETTSÉGEK
EBBŐL: KKV
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC42CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI OSZTÁLYBA TARTOZÓ
RULÍROZÓ KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC421CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI OSZTÁLYBA TARTOZÓ
RULÍROZÓ KITETTSÉGEK
EBBŐL: KKV
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC43CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉG] OSZTÁLYBA TARTOZÓ EGYÉB
LAKOSSÁGI KITETTSÉGEK
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
KC431CIAÖsszevont alapon
Hitelezési- és partnerkockázat és nyitvaszállítások: IRB módszer szerinti
tőkekövetelmény
LAKOSSÁGGAL SZEMBENI KITETTSÉGI OSZTÁLYBA TARTOZÓ EGYÉB
LAKOSSÁGI KITETTSÉGEK
EBBŐL: KKV
(ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
NANA
TáblakódMegnevezésKONSZOLIDÁLT ADATSZOLGÁLTATÁS
Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetek által
szolgáltatandó adatok
FIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
AIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
SA módszert
alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
KCgÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSIKOCKÁZAT : RÉSZESEDÉSEK
IRB MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY (CR IRB EgU)
NANANANA
KCTSÖSSZEVONT ALAPON
KERESKEDÉSI KÖNYVBEN NYILVÁNTARTOTT ELSZÁMOLÁSI
KOCKÁZATOK (CR TB SETT)
NANANANANA
K1SECSAHITELKOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁS
SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY (CR SEC SA)
Értékpapírosítás típusa: Hagyományos
NANANA
K2SECSAHITELKOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁS
SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY (CR SEC SA)
Értékpapírosítás típusa: Szintetikus
NANANA
K1SECIRBHITELKOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁS IRB
MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY (CR SEC IRB) Értékpapírosítás
típusa: Hagyományos
NANANANA
K2SECIRBHITELKOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁS IRB
MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY (CR SEC IRB) Értékpapírosítás
típusa: Szintetikus
NANANANA
KSECDHITELKOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁSHOZ
KAPCSOLÓDÓ SZPONZORI ÉS KEZDEMÉNYEZŐNKÉNT INFORMÁCIÓK
(CR SEC Details)
NANANANANA
K1TCIFKitettség eredeti értéke összesen amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd
módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - taitós mentesség), ha nem saját
LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
NA
K2TCIFTőkekövetelmény összesen amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer
is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - tartós mentesség), ha nem saját LGD
becslést és CCF-et alkalmaznak
NA
K3TCIFKitettség eredeti értéke összesen amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd
módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - fokozatos bevezetés) ha nem saját
LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
NA
K4TCIFTőkekövetelmény összesen amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer
is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - fokozatos bevezetés), ha nem saját LGD
becslést és CCF-et alkalmaznak
NA
K1TCIAKitettség eredeti értéke összesen amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd
módszer is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - tartós mentesség), ha saját LGD
becslést és CCF-et alkalmaznak
NA
K2TCIATőkekövetelmény összesen amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer
is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - tartós mentesség), ha saját LGD becslést és
CCF-et alkalmaznak
NA
TáblakódMegnevezésKONSZOLIDÁLT ADATSZOLGÁLTATÁS
Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetek által
szolgáltatandó adatok
FIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
AIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
SA módszert
alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
K3TCIAKitettség eredeti értéke összesen amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd
módszer is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - fokozatos bevezetés), ha saját LGD
becslést és CCF-et alkalmaznak
NA
K4TCIATőkekövetelmény összesen amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer
is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - fokozatos bevezetés) ha saját LGD becslést
és CCF-et alkalmaznak
NA
COREP táblák - Kiegészítő táblák
KC11HMÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ
ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ ÜGYLETEK, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ÉS
TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁS] MEGÁLLAPODÁS
ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI ÜGYLETEK Sztenderd
módszert alkalmazó intézmények esetén
NANANA
KC12HMÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ
ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ ÜGYLETEK, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ÉS
TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁS] MEGÁLLAPODÁS
ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI ÜGYLETEK IRB
módszert alkalmazó intézmények esetén
NANANANA
TáblakódMegnevezésKONSZOLIDÁLT ADATSZOLGÁLTATÁS
Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetek által
szolgáltatandó adatok
FIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
AIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
SA módszert
alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
KC2HÉRDEKELTSÉGEK, BEFEKTETÉSEK ÖSSZEVONT ALAPONNANANANANA
KC3HÖSSZEVONT ALAPÚ ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ
ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ ÜGYLETEK, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ÉS
TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS
ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS ELSZÁMOLÁSI ÉS
NYITVASZÁLLÍTÁSI ÜGYLETEK PARTNERKOCKÁZATA
NANANANANA
KC4HÖSSZEVONT ALAPÚ BANKI ÉS KERESKEDÉSI KÖNYVI
NAGYKOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
KC41HÖSSZEVONT ALAPÚ TULAJDONOSOKKAL ÉS SZEMÉLYEKKEL
SZEMBENI KOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
KC42HÖSSZEVONT ALAPÚ BEFEKTETÉSEKHEZ KAPCSOLÓDÓ
KOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
KC5HÖSSZEVONT ALAPÚ KERESKEDÉSI KÖNYVI
NAGYKOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
KC51HÖSSZEVONT ALAPÚ TULAJDONOSOKKAL ÉS SZEMÉLYEKKEL
KAPCSOLATOS KERESKEDÉSI KÖNYVI KOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
KC52HÖSSZEVONT ALAPÚ BEFEKTETÉSEKKEL KAPCSOLATOS KERESKEDÉSI
KÖNYVI KOCKÁZATVÁLLALÁS
NANANANANA
KC6BÖSSZEVONT ALAPÚ ORSZÁGKOCKÁZAT ELEMZÉS BANKI KÖNYVI
TÉTELEKRE
NANANANANA
KC6KÖSSZEVONT ALAPÚ ORSZÁGKOCKÁZAT ELEMZÉS KERESKEDÉSI
KÖNYVI TÉTELEKRE
NANANANANA
COREP táblák - Piaci kockázat
KM1TPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT, HITELVISZONYT
MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI ÖSSZEVONT
ALAPON- SZTENDERD MÓDSZER (forintban összesen)
NANANANANA
KM1HPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT, HITELVISZONYT
MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI ÖSSZEVONT
ALAPON- SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:HUF)
NANANANANA
KM1EPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT, HITELVISZONYT
MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI ÖSSZEVONT
ALAPON- SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:EUR)
NANANANANA
KM1CPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT, HITELVISZONYT
MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI ÖSSZEVONT
ALAPON- SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:CHF)
NANANANANA
KM1GPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT, HITELVISZONYT
MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI ÖSSZEVONT
ALAPON- SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:GBP)
NANANANANA
TáblakódMegnevezésKONSZOLIDÁLT ADATSZOLGÁLTATÁS
Összevont alapú felügyelet alá tartozó hitelintézetek által
szolgáltatandó adatok
FIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
AIRB és/vagy AMA módszert
alkalmazó hitelintézet
SA módszert
alkalmazó
hitelintézet
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
ha SA módszert
nem alkalmaz
ha hitelkockázati
SA módszert is
alkalmaz
KM1UPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT, HITELVISZONYT
MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI ÖSSZEVONT
ALAPON - SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:USD)
NANANANANA
KM1JPIACI KOCKÁZAT: A FORGALMAZOTT, HITELVISZONYT
MEGTESTESÍTŐ ÉRTÉKPAPÍROK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI ÖSSZEVONT
ALAPON- SZTENDERD MÓDSZER (pénznem:JPY)
NANANANANA
KM2RPIACI KOCKÁZAT: A RÉSZVÉNYEK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI
ÖSSZEVONT ALAPON - SZTENDERD MÓDSZER
NANANANANA
KM3DPIACI KOCKÁZAT: DEVIZAKOCKÁZAT - SZTENDERD MÓDSZERNANANANANA
KM4APIACI KOCKÁZAT: ÁRUK - SZTENDERD MÓDSZERNANANANANA
KM5MPIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEKNANANANANA
KM6AMPIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEK RÉSZLETEZÉSENANANANANA
KM6B01MPIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEK RÉSZLETEZÉSE tábla sorainak
részletező táblái
NANANANANA
COREP táblák - Működési kockázat
KOPHITELINTÉZETEK MŰKÖDÉSI KOCKÁZATA ÖSSZEVONT ALAPÚ
TŐKEKÖVETELMÉNYÉNEK SZÁMÍTÁSA (OPR)
NANANANANA
K1OPDHITELINTÉZETEK - MŰKÖDÉSI KOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ
BRUTTÓ VESZTESÉG ÜZLETÁGANKÉNT ÉS ESEMÉNYTÍPUSONKÉNT AZ
ELMÚLT ÉVBEN (OPR Details)
NANANANANA
K2OPLDHITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT ALAPON- FŐBB MŰKÖDÉSI KOCKÁZAT
VESZTESÉGEK, AMELYEK A KORÁBBI ÉVEKET ÉRINTIK, DE MÉG NEM
KERÜLTEK LEZÁRÁSRA; ÉS AMELYEK A MÚLT ÉVBEN KERÜLTEK
RÖGZÍTÉSRE (OPR Loss Details)
NANANANANA
KódRendszeresen küldendő jelentések
NNegyedévente küldendő jelentés
AAuditált jelentés (évzáráskor )
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
1AB
Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
ForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12345
abcdz
0011AB0Eszközök összesen (2+10+75+102+114+275+302+316+333+357)
0021AB1Pénztár és elszámolási számlák (3+...+9)
0031AB11Pénztárkészlet (forint, valuta)
0041AB12Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák állományával együtt)
0051AB13Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája (átvezetési számlák
állományával együtt)
0061AB14Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél
0071AB151Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél
0081AB152Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál
0091AB16Elszámolási számlák értékvesztése
0101AB2Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen (11+...+74)
0111AB2111Központi kormányzat értékpapírja - rövid
0121AB2112Államkötvény
0131AB2113Konszolidációs államkötvény
0141AB2121TB kötvény - rövid
0151AB2122TB kötvény - hosszú
0161AB2131Helyi önkormányzati kötvény - rövid
0171AB2132Helyi önkormányzati kötvény - hosszú
0181AB214ÁHT értékpapírok értékvesztése
0191AB215ÁHT értékpapírok értékelési különbözete
0201AB2211Jegybanki kötvény - rövid
0211AB22121Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
0221AB22122Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú
0231AB222Jegybanki kötvény értékvesztése
0241AB223Jegybanki kötvény értékelési különbözete
0251AB2311Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
0261AB23121Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
0271AB23122Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
0281AB2321Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid
0291AB23221Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
0301AB23222Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
0311AB233Belföldi hitelintézeti kötvény értékvesztése
0321AB234Belföldi hitelintézeti kötvény értékelési különbözete
0331AB2411Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid
0341AB2412Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú
0351AB2421Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - rövid
0361AB2422Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - hosszú
0371AB2431Biztosítók kötvénye - rövid
0381AB2432Biztosítók kötvénye - hosszú
0391AB244Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének
értékvesztése
0401AB245Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének
értékelési különbözete
0411AB2511Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid
0421AB2512Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú
0431AB2521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - rövid
0441AB2522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - hosszú
0451AB253Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékvesztése
0461AB254Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékelési különbözete
0471AB2611Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - rövid
0481AB2612Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - hosszú
0491AB262Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékvesztése
0501AB263Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékelési
különbözete
0511AB27111GMU központi kormányzat kötvénye - rövid
0521AB27112GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú
0531AB27121GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid
0541AB27122GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú
0551AB271311GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
0561AB2713121GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
0571AB2713122GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú
0581AB271321GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid
0591AB2713221GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
0601AB2713222GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
0611AB27141GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid
0621AB27142GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú
0631AB27211Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid
0641AB27212Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú
0651AB272211Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
0661AB2722121Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
0671AB2722122Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
0681AB272221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid
0691AB2722221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
0701AB2722222Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
0711AB27231Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid
0721AB27232Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú
0731AB273Külföldi kötvények értékvesztése
0741AB274Külföldi kötvények értékelési különbözete
0751AB3Tulajdoni részesedések összesen (76+...+101)
0761AB3111Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei
0771AB3112Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett részvényei
0781AB3113Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése
0791AB3114Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete
0801AB321Pénzpiaci alapok befektetési jegyei
0811AB322Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékvesztése
0821AB323Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékelési különbözete
0831AB3311Egyéb befektetési jegyek
0841AB33121Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
0851AB33122Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei
0861AB3313Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
0871AB3314Biztosítók részvényei
0881AB332Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők,
biztosítók részvényének értékvesztése
0891AB333Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők,
biztosítók részvényének értékelési különbözete
0901AB3411Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei
0911AB3412Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett részvényei
0921AB342Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékvesztése
0931AB343Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékelési különbözete
0941AB3511GMU pénzpiaci alapok bef. jegye
0951AB3512GMU MPIk részvénye
0961AB35131GMU egyéb szektorok bef. jegye
0971AB35132GMU egyéb szektorok részvénye
0981AB3521Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegye
0991AB3522Egyéb külföldiek részvénye és befektetési jegye
1001AB353Külföldi részvények, bef. jegyek értékvesztése
1011AB354Külföldi részvények, bef. jegyek értékelési különbözete
1021AB4Jegybanki és bankközi betétek (103+...+113)
1031AB411Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid
1041AB412Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú
1051AB421Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid
1061AB422Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú
1071AB423Belföldi hitelintézetek - követelés valódi penziós ügyletből
1081AB424Belföldi hitelintézetek bankközi betéteinek értékvesztése
1091AB4311GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - rövid
1101AB4312GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - hosszú
1111AB4321Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid
1121AB4322Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú
1131AB433Külföldön elhelyezett bankközi betétek értékvesztése
1141AB5Hitelek (115+...+274)
1151AB51111Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel
1161AB511121Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid
1171AB511122Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú
1181AB51121Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények - folyószámlahitel
1191AB511221Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - rövid
1201AB511222Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - hosszú
1211AB5113Központi kormányzat hitelének értékvesztése
1221AB5114Központi kormányzat hitelének értékelési különbözete
1231AB5121TB hitele - rövid
1241AB5122TB hitele - hosszú
1251AB5123TB hitelének értékvesztése
1261AB5124TB hitelének értékelési különbözete
1271AB5131Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel
1281AB51321Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid
1291AB51322Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú
1301AB5133Helyi önkormányzatok hitelének értékvesztése
1311AB5134Helyi önkormányzatok hitelének értékelési különbözete
1321AB52Jegybanknak nyújtott hitel
1331AB5311Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid
1341AB5312Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú
1351AB5313Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel
1361AB5321Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel
1371AB5322Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből
1381AB533Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékvesztése
1391AB534Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékelési különbözete
1401AB5411Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla hitel
1411AB54121Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid
1421AB541221Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratra
1431AB541222Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratra
1441AB54131Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid
1451AB541321Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
1461AB541322Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
5 éven túli lejáratú
1471AB5421Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott folyószámla hitel
1481AB54221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid
1491AB542221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
1501AB542222Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratra
1511AB54231Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
1521AB542321Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1531AB542322Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
1541AB5431Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel
1551AB54321Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid
1561AB543221Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
1571AB543222Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratra
1581AB54331Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből -
rövid
1591AB543321Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1601AB543322Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
1611AB544Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek
értékvesztése
1621AB545Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek
értékelési különbözete
1631AB5511Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel
1641AB55121Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - rövid
1651AB551221Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
1661AB551222Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú -
5 éven túli lejáratú
1671AB55131Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - rövid
1681AB551321Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
1691AB551322Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5
éven túli lejáratú
1701AB5521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla hitel
1711AB55221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid
1721AB552221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
1731AB552222Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
1741AB55231Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - rövid
1751AB552321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1761AB552322Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
1771AB55241Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - rövid
1781AB552421Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
1791AB552422Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
1801AB55251Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - rövid
1811AB552521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
1821AB552522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - 5 éven
túli lejáratú
1831AB55261Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - legfeljebb 5
éves lejáratú
1841AB55262Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - 5 éven túli
lejáratú
1851AB55271Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
1861AB552721Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1871AB552722Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1881AB553Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékvesztése
1891AB554Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékelési különbözete
1901AB5611Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel
1911AB561211Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - rövid
1921AB5612121Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
1931AB5612122Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
1941AB561221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel -
rövid
1951AB5612221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1961AB5612222Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
1971AB561231Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású
jelzáloghitel - rövid
1981AB5612321Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású
jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1991AB5612322Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású
jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
2001AB561241Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb
fogyasztási hitel - rövid
2011AB5612421Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb
fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
2021AB5612422Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb
fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
2031AB56131Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid
2041AB561321Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
2051AB561322Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
2061AB56141Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid
2071AB561421Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
2081AB561422Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
2091AB56151Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - rövid
2101AB561521Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
2111AB561522Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5
éven túli lejáratú
2121AB5616Háztartások - Lakosság - hitelek értékvesztése
2131AB5617Háztartások - Lakosság - hitelek értékelési különbözete
2141AB5621Háztartások - Egyéni vállalkozók - folyószámla hitel
2151AB56221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - rövid
2161AB562221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
2171AB562222Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
2181AB56231Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid
2191AB562321Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
2201AB562322Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
2211AB56241Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - rövid
2221AB562421Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
2231AB562422Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
2241AB56251Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből -
rövid
2251AB562521Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
2261AB562522Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
2271AB5626Háztartások - Egyéni vállalkozók - hitelek értékvesztése
2281AB5627Háztartások - Egyéni vállalkozók - hitelek értékelési különbözete
2291AB571Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla hitel
2301AB5721Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - rövid
2311AB57221Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
2321AB57222Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
2331AB5731Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
2341AB57321Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
2351AB57322Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
2361AB574Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékvesztése
2371AB575Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékelési
különbözete
2381AB58111GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid
2391AB58112GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú
2401AB58121GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid
2411AB58122GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú
2421AB58131GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - rövid
2431AB58132GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - hosszú
2441AB58141GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott
folyószámla hitel
2451AB581421GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb
hitel - rövid
2461AB5814221GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
2471AB5814222GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
2481AB58151GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel
2491AB581521GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid
2501AB5815221GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
2511AB5815222GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratra
2521AB58161GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel
2531AB581621GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid
2541AB5816221GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratra
2551AB5816222GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratra
2561AB58171GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott folyószámla hitel
2571AB581721GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel -
rövid
2581AB5817221GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
2591AB5817222GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
2601AB581731GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel -
rövid
2611AB5817321GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
2621AB5817322GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
2631AB581741GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - rövid
2641AB5817421GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú
- legfeljebb 5 éves lejáratra
2651AB5817422GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú
- 5 éven túli lejáratra
2661AB581751GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid
2671AB5817521GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratra
2681AB5817522GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratra
2691AB58211Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid
2701AB58212Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú
2711AB58221Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid
2721AB58222Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú
2731AB583Külfölddel szembeni követelések értékvesztése
2741AB584Külfölddel szembeni követelések értékelési különbözete
2751AB6Vagyoni érdekeltségek (276+...+301)
2761AB611Belföldi hitelintézetek részvényei
2771AB612Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése
2781AB613Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete
2791AB6211Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
2801AB6212Egyéb pénzügyi közvetítők - részvények
2811AB6213Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések, üzletrészek
2821AB6221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
2831AB6222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb részesedések,
üzletrészek
2841AB623Biztosítók részvényei
2851AB624Nyugdíjpénztárakban részesedések
2861AB625Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban
részesedések értékvesztése
2871AB626Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban
részesedések értékelési különbözete
2881AB6311Járulékos vállalkozások részvényei
2891AB6312Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek
2901AB6321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei
2911AB6322Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb részesedések,
üzletrészek
2921AB633Hitel-tőke konverzióból származó részvények, részesedések, egyéb
üzletrészek
2931AB634Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékvesztése
2941AB635Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékelési
különbözete
2951AB6411GMU hitelintézetek részvényei
2961AB6412GMU egyéb szektorok részvényei
2971AB6413Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények, részesedések,
egyéb üzletrészek
2981AB6421Egyéb külföldiek részvényei
2991AB6422Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvények,
részesedések, egyéb üzletrészek
3001AB643Külföldi részvények, részesedések értékvesztése
3011AB644Külföldi részvények, részesedések értékelési különbözete
3021AB7Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések
összesen (303+...+315)
3031AB711- központi kormányzattal szemben
3041AB712- TB-vel szemben
3051AB713- helyi önkormányzatokkal szemben
3061AB72- jegybankkal szemben
3071AB731- hitelintézetekkel szemben
3081AB732- pénzpiaci alapokkal szemben
3091AB741- egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben
3101AB742- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben
3111AB743- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben
3121AB75- nem pénzügyi vállalatokkal szemben
3131AB76- háztartásokkal szemben
3141AB77- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben
3151AB78- külföldiekkel szemben
3161AB791Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések
értékvesztése
3171AB792Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékelési
különbözete
3181AB8Aktív kamatelhatárolások (319+333+334)
3191AB81Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (320+...+332)
3201AB8111- központi kormányzattal
3211AB8112- helyi önkormányzatokkal
3221AB812- jegybankkal
3231AB8131- hitelintézetekkel
3241AB8132- pénzpiaci alapokkal
3251AB8141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
3261AB8142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
3271AB8143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
3281AB815- nem pénzügyi vállalatokkal
3291AB8161- háztartások - lakossággal
3301AB8162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
3311AB817- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
3321AB818- külföldiekkel
3331AB82Értékpapírokra
3341AB83Derivatívákra
3351AB91Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök (336+352+...+358)
3361AB911Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen
(337+...+351)
3371AB91111- központi kormányzattal
3381AB91112- TB-vel
3391AB91113- helyi önkormányzatokkal
3401AB9112- jegybankkal
3411AB91131- hitelintézetekkel
3421AB91132- pénzpiaci alapokkal
3431AB91141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
3441AB91142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
3451AB91143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
3461AB9115- nem pénzügyi vállalatokkal
3471AB91161- háztartások - lakossággal
3481AB91162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
3491AB9117- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
3501AB9118- külföldiekkel
3511AB9119- szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás
3521AB912Uton lévő tételek
3531AB913Függő tételek
3541AB914Egyéb
3551AB9151Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet
3561AB9152Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devizaátértékelési
különbözet
3571AB916Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékvesztése
3581AB917Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékelési különbözete
3591AB92Saját eszközök (360+...+380)
3601AB92111Visszavásárolt saját belföldi kötvény
3611AB92112Visszavásárolt saját külföldi kötvény
3621AB9212Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy
3631AB922Egyéb saját eszközök (készletek)
3641AB9231Átvett eszközök
3651AB9232Átvett eszközök és készletek értékvesztése
3661AB9241Immateriális javak - vagyoni jogok
3671AB9242Immateriális javak - szoftverek
3681AB9243Immateriális javak - egyéb
3691AB9244Immateriális javak értékhelyesbítése
3701AB9251Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga
3711AB9252Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó
vagyoni jogok
3721AB9253Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
3731AB9254Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek,
felszerelések, járművek
3741AB9255Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra
adott előlegek
3751AB9256Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése
3761AB9261Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó
vagyoni jogok
3771AB9262Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
3781AB9263Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések,
gépek, felszerelések, járművek
3791AB9264Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és
beruházásra adott előlegek
3801AB9265Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
1AN
Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
ForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
SorszámPSZAF kódMegnevezés12345
abcdz
0011AN0Eszközök összesen
(2+9+64+84+94+242+264+278+295+317)
0021AN1Pénztár és elszámolási számlák (3+...+8)
0031AN11Pénztárkészlet (forint, valuta)
0041AN12Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák
állományával együtt)
0051AN13Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája
(átvezetési számlák állományával együtt)
0061AN14Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél
0071AN151Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél
0081AN152Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál
0091AN2Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen
(10+.. .+19+20+27+34+39+40+41)
0101AN2111Központi kormányzat értékpapírja - rövid
0111AN2112Államkötvény
0121AN2113Konszolidációs államkötvény
0131AN2121TB kötvény - rövid
0141AN2122TB kötvény - hosszú
0151AN2131Helyi önkormányzati kötvény - rövid
0161AN2132Helyi önkormányzati kötvény - hosszú
0171AN2211Jegybanki kötvény - rövid
0181AN22121Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
0191AN22122Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú
0201AN23Belföldi hitelintézetek kötvénye összesen (21+...+26)
0211AN2311Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
0221AN23121Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú
- legfeljebb 2 éves lejáratú
0231AN23122Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú
- 2 éven túli lejáratú
0241AN2321Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid
0251AN23221Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
0261AN23222Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
0271AN24Egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők, biztosítók kötvénye összesen
(28+...+33)
0281AN2411Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid
0291AN2412Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú
0301AN2421Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye -
rövid
0311AN2422Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye -
hosszú
0321AN2431Biztosítók kötvénye - rövid
0331AN2432Biztosítók kötvénye - hosszú
0341AN25Nem pénzügyi vállalatok kötvénye összesen (35+ ... +38)
0351AN2511Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid
0361AN2512Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú
0371AN2521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye -
rövid
0381AN2522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye -
hosszú
0391AN2611Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye -
rövid
0401AN2612Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye -
hosszú
0411AN27Külföldi kötvények összesen (42+...+63)
0421AN27111GMU központi kormányzat kötvénye - rövid
0431AN27112GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú
0441AN27121GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid
0451AN27122GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú
0461AN271311GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
0471AN2713121GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
0481AN2713122GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2
éven túli lejáratú
0491AN271321GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid
0501AN2713221GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
0511AN2713222GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
0521AN27141GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid
0531AN27142GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú
0541AN27211Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid
0551AN27212Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú
0561AN272211Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél -
rövid
0571AN2722121Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
0581AN2722122Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
0591AN272221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid
0601AN2722221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
0611AN2722222Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
0621AN27231Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid
0631AN27232Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú
0641AN3Tulajdoni részesedések összesen
(65+68+69+75+76+77)
0651AN31Belföldi hitelintézetek részvénye összesen (66+67)
0661AN3111Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei
0671AN3112Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett
részvényei
0681AN32Pénzpiaci alapok befektetési jegyei
0691AN33Egyéb befektetési jegyek, kockázati tőkealapok jegyei,
egyéb püi közvetítők, püi kiegészítő tevékenységet
végzők, biztosítók részvénye összesen (70+...+74)
0701AN3311Egyéb befektetési jegyek
0711AN33121Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
0721AN33122Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei
0731AN3313Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
0741AN3314Biztosítók részvényei
0751AN3411Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei
0761AN3412Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett
részvényei
0771AN35Külföldi részvények, részesedések és befektetési jegyek
összesen (78+...+83)
0781AN3511GMU pénzpiaci alapok bef. jegyei
0791AN3512GMU MPIk részvényei
0801AN35131GMU egyéb szektorok bef. jegye
0811AN35132GMU egyéb szektorok részvénye
0821AN3521Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegyei
0831AN3522Egyéb külföldiek részvénye és bef. jegye
0841AN4Jegybanki és bankközi betétek (85+...+93)
0851AN411Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid
0861AN412Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú
0871AN421Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid
0881AN422Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú
0891AN423Belföldi hitelintézetek - követelések valódi penziós
ügyletből
0901AN4311GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek -
rövid
0911AN4312GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek -
hosszú
0921AN4321Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid
0931AN4322Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú
0941AN5Hitelek
(95+.. .+103+107+.. .+113+135+161+184+198+206)
0951AN51111Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel
0961AN511121Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid
0971AN511122Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú
0981AN51121Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények -
folyószámlahitel
0991AN511221Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyét
hitele - rövid
1001AN511222Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb
hitele - hosszú
1011AN5121TB hitele - rövid
1021AN5122TB hitele - hosszú
1031AN513Helyi önkormányzatok hitele összesen (104+...+106)
1041AN5131Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel
1051AN51321Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid
1061AN51322Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú
1071AN52Jegybanknak nyújtott hitel
1081AN5311Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid
1091AN5312Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú
1101AN5313Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel
1111AN5321Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel
1121AN5322Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből
1131AN54Egyéb püi közvetítőknek, püi kiegészítő tevékenységet
végzőknek, biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
hitelösszesen (114+...+134)
1141AN5411Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla
hitel
1151AN54121Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid
1161AN541221Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
1171AN541222Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
1181AN54131Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
1191AN541321Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1201AN541322Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1211AN5421Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott
folyószámla hitel
1221AN54221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb
hitel - rövid
1231AN542221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
1241AN542222Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
1251AN54231Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi
penziós ügyletből - rövid
1261AN542321Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1271AN542322Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1281AN5431Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
folyószámla hitel
1291AN54321Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel
- rövid
1301AN543221Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel
- hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
1311AN543222Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel
- hosszú - 5 éven túli lejáratra
1321AN54331Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
1331AN543321Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1341AN543322Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1351AN55Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel összesen
(136+...+160)
1361AN5511Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel
1371AN55121Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű
követelés - rövid
1381AN551221Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű
követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1391AN551222Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű
követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1401AN55131Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
1411AN551321Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1421AN551322Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1431AN5521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla
hitel
1441AN55221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid
1451AN552221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú
- legfeljebb 5 éves lejáratú
1461AN552222Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú
- 5 éven túli lejáratú
1471AN55231Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt
követelés - rövid
1481AN552321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt
követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1491AN552322Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt
követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1501AN55241Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú
hitel - rövid
1511AN552421Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1521AN552422Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1531AN55251Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel -
rövid
1541AN552521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1551AN552522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
1561AN55261Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi
lízing - legfeljebb 5 éves lejáratú
1571AN55262Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi
lízing - 5 éven túli lejáratú
1581AN55271Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés
valódi penziós ügyletből - rövid
1591AN552721Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
1601AN552722Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1611AN561Háztartások - Lakosság - hitelek összesen (162+...+183)
1621AN5611Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel
1631AN561211Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel
- rövid
1641AN5612121Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel
- hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1651AN5612122Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel
- hosszú - 5 éven túli lejáratú
1661AN561221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -- gépjármű
vásárlási hitel - rövid
1671AN5612221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű
vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1681AN5612222Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű
vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1691AN561231Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -
szabadfelhasználású jelzáloghitel - rövid
1701AN5612321Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -
szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
1711AN5612322Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -
szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
1721AN561241Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási
és egyéb fogyasztási hitel - rövid
1731AN5612421Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási
és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
1741AN5612422Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási
és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1751AN56131Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid
1761AN561321Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
1771AN561322Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
1781AN56141Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid
1791AN561421Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb
5 éves lejáratú
1801AN561422Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven
túli lejáratú
1811AN56151Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
1821AN561521Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1831AN561522Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1841AN562Háztartások - Egyéni vállalkozók - hitelek összesen
(185+...+197)
1851AN5621Háztartások - Egyéni vállalkozók - folyószámla hitel
1861AN56221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási
hitel - rövid
1871AN562221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1881AN562222Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1891AN56231Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid
1901AN562321Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1911AN562322Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
1921AN56241Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - rövid
1931AN562421Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
1941AN562422Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
1951AN56251Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi
penziós ügyletből - rövid
1961AN562521Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
1971AN562522Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
1981AN57Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele
összesen (199+...+205)
1991AN571Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla
hitel
2001AN5721Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel -
rövid
2011AN57221Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
2021AN57222Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
2031AN5731Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés
valódi penziós ügyletből - rövid
2041AN57321Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
2051AN57322Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
2061AN58Külföldieknek nyújtott hitel összesen (207+...+241)
2071AN58111GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid
2081AN58112GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú
2091AN58121GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid
2101AN58122GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú
2111AN58131GMU AHT-nak nyújtott hitel - rövid
2121AN58132GMU AHT-nak nyújtott hitel - hosszú
2131AN58141GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott folyószámla hitel
2141AN581421GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott egyéb hitel - rövid
2151AN5814221GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
2161AN5814222GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott egyéb hitelek - hosszú - 5 éven túli lejáratra
2171AN58151GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
folyószámla hitel
2181AN581521GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
egyéb hitel - rövid
2191AN5815221GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott
egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
2201AN5815222GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott
egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
2211AN58161GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel
2221AN581621GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid
2231AN5816221GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
2241AN5816222GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratra
2251AN58171GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
folyószámla hitel
2261AN581721GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
fogyasztási hitel - rövid
2271AN5817221GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
2281AN5817222GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
2291AN581731GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
lakáscélú hitel - rövid
2301AN5817321GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
2311AN5817322GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
2321AN581741GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
egyéb hitel - rövid
2331AN5817421GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
2341AN5817422GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
2351AN581751GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid
2361AN5817521GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
2371AN5817522GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratra
2381AN58211Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid
2391AN58212Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú
2401AN58221Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid
2411AN58222Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú
2421AN6Vagyoni érdekeltségek (243+244+252+258)
2431AN611Belföldi hitelintézetek részvényei
2441AN62Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tevékenységet
végzőkben, biztosítókban, nyugdíjpénztárakban
részesedés összesen (245+...+251)
2451AN6211Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
2461AN6212Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei
2471AN6213Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések,
üzletrészek
2481AN6221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
2491AN6222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb
részesedések, üzletrészek
2501AN623Biztosítók részvényei
2511AN624Nyugdíjpénztárakban részesedések
2521AN63Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek
összesen (253+...+257)
2531AN6311Járulékos vállalkozások részvényei
2541AN6312Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések,
üzletrészek
2551AN6321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei
2561AN6322Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb
részesedések, üzletrészek
2571AN633Hitel-tőke konverzióból származó részvények,
részesedések, egyéb üzletrészek
2581AN64Külföldi részesedések összesen (259+...+263)
2591AN6411GMU hitelintézetek részvényei
2601AN6412GMU egyéb szektorok részvényei
2611AN6413Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények,
részesedések, egyéb üzletrészek
2621AN6421Egyéb külföldiek részvényei
2631AN6422Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi
részvények, részesedések, egyéb üzletrészek
2641AN7Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó
követelések összesen (265+...+277)
2651AN711- központi kormányzattal szemben
2661AN712- TB-vel szemben
2671AN713- helyi önkormányzatokkal szemben
2681AN72- jegybankkal szemben
2691AN731- hitelintézetekkel szemben
2701AN732- pénzpiaci alapokkal szemben
2711AN741- egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben
2721AN742- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben
2731AN743- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben
2741AN75- nem pénzügyi vállalatokkal szemben
2751AN76- háztartásokkal szemben
2761AN77- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
szemben
2771AN78- külföldiekkel szemben
2781AN8Aktív kamatelhatárolások (279+293+294)
2791AN81Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (280+...+292)
2801AN8111- központi kormányzattal
2811AN8112- helyi önkormányzatokkal
2821AN812- jegybankkal
2831AN8131- hitelintézetekkel
2841AN8132- pénzpiaci alapokkal
2851AN8141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
2861AN8142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
2871AN8143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
2881AN815- nem pénzügyi vállalatokkal
2891AN8161- háztartások - lakossággal
2901AN8162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
2911AN817- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
2921AN818- külföldiekkel
2931AN82Értékpapírokra
2941AN83Derivatívákra
2951AN91Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök
(296+312+...+316)
2961AN911Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás
összesen (297+...+311)
2971AN91111- központi kormányzattal
2981AN91112- TB-vel
2991AN91113- helyi önkormányzatokkal
3001AN9112- jegybankkal
3011AN91131- hitelintézetekkel
3021AN91132- pénzpiaci alapokkal
3031AN91141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
3041AN91142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
3051AN91143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
3061AN9115- nem pénzügyi vállalatokkal
3071AN91161- háztartások - lakossággal
3081AN91162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
3091AN9117- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
3101AN9118- külföldiekkel
3111AN9119- szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás
3121AN912Uton lévő tételek
3131AN913Függő tételek
3141AN914Egyéb
3151AN9151Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív
értékelési különbözet
3161AN9152Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív
devizaátértékelési különbözet
3171AN92Saját eszközök (318+...+337)
3181AN92111Visszavásárolt saját belföldi kötvény
3191AN92112Visszavásárolt saját külföldi kötvény
3201AN9212Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i
részjegy
3211AN922Egyéb saját eszközök (készletek)
3221AN9231Átvett eszközök
3231AN9241Immateriális javak - vagyoni jogok
3241AN9242Immateriális javak - szoftverek
3251AN9243Immateriális javak - egyéb
3261AN9244Immateriális javak értékhelyesbítése
3271AN9251Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérlet
joga
3281AN9252Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz
kapcsolódó vagyoni jogok
3291AN9253Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
3301AN9254Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki
berendezések, gépek, felszerelések, járművek
3311AN9255Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és
beruházásra adott előlegek
3321AN9256Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése
3331AN9261Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök -
ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok
3341AN9262Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
3351AN9263Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki
berendezések, gépek, felszerelések, járművek
3361AN9264Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök -
beruházások és beruházásra adott előlegek
3371AN9265Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök
értékhelyesbítése
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
1B
Felügyeleti mérleg (Források)
Nagyságrend: millió forint
ForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
SorszámPSZAF kódMegnevezés12345
abcdz
3811B0Források összesen
(382+486+507+577+610+624+640+664+669)
3821B1Betétek (383+...+485)
3831B1111Központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét
3841B11121Központi kormányzat - lekötött betét - rövid
3851B111221Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
3861B111222Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
3871B1113Központi kormányzat - repó ügyletekből szerzett forrás
3881B1114Központi kormányzat - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
3891B1121TB alapok - látra szóló és folyószámla betét
3901B11221TB alapok lekötött betét - rövid
3911B112221TB alapok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
3921B112222TB alapok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
3931B1123TB alapok - repó ügyletekből szerzett forrás
3941B1124TB alapok - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás
3951B1131Helyi önkormányzatok - látra szóló és folyószámla betét
3961B11321Helyi önkormányzatok lekötött betét - rövid
3971B113221Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
3981B113222Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
3991B1133Helyi önkormányzatok - repó ügyletekből szerzett forrás
4001B1134Helyi önkormányzatok - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
4011B1211Egyéb pénzügyi közvetítők - látra szóló és folyószla betét
4021B12121Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - rövid
4031B121221Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
4041B121222Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
4051B1213Egyéb pénzügyi közvetítők - repó ügyletekből szerzett forrás
4061B1214Egyéb pénzügyi közvetítők - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
4071B1221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - látra szóló és
folyószla betét
4081B12221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét -
rövid
4091B122221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
4101B122222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
4111B1223Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - repó
ügyletekből szerzett forrás
4121B1224Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - egyéb valódi
penziós ügyletekből szerzett forrás
4131B1231Biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és folyószámla
betét
4141B12321Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - rövid
4151B123221Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
4161B123222Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú - 2
éven túli lejáratú
4171B1233Biztosítók és nyugdíjpénztárak - repó ügyletekből szerzett
forrás
4181B1234Biztosítók és nyugdíjpénztárak - egyéb valódi penziós
ügyletekből szerzett forrás
4191B1311Járulékos vállalkozások - látra szóló és folyószámla betét
4201B13121Járulékos vállalkozások - lekötött betét - rövid
4211B131221Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
4221B131222Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
4231B1313Járulékos vállalkozások - repó ügyletekből szerzett forrás
4241B1314Járulékos vállalkozások - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
4251B1321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - látra szóló és
folyószámla betét
4261B13221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét -
rövid
4271B132221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
4281B132222Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
4291B1323Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - repó ügyletekből
szerzett forrás
4301B1324Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb valódi
penziós ügyletekből szerzett forrás
4311B1411Háztartások - Lakosság - látra szóló és folyószámla betét
4321B14121Háztartások - Lakosság - lekötött betét - rövid
4331B141221Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
4341B141222Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
4351B1413Háztartások - Lakosság - repó ügyletekből szerzett forrás
4361B1414Háztartások - Lakosság - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
4371B1421Háztartások - Egyéni vállalkozók - látra szóló és folyószámla
betét
4381B14221Háztartások - Egyéni vállalkozók - lekötött betét - rövid
4391B142221Háztartások - Egyéni vállalkozók - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
4401B142222Háztartások - Egyéni vállalkozók - lekötött betét - hosszú - 2
éven túli lejáratú
4411B1423Háztartások - Egyéni vállalkozók - repó ügyletekből szerzett
forrás
4421B1424Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb valódi penziós
ügyletekből szerzett forrás
4431B151Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - látra szóló és
folyószámla betét
4441B1521Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte -
rövid
4451B15221Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
4461B15222Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
4471B153Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - repó ügyletekből
szerzett forrás
4481B154Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb valódi
penziós ügyletekből szerzett forrás
4491B16111GMU központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét
4501B161121GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - rövid
4511B1611221GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
4521B1611222GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú -
2 éven túli lejáratú
4531B16113GMU központi kormányzattól repó ügyletekből szerzett forrás
4541B16121GMU egyéb ÁHT - látra szóló és folyószámla betét
4551B161221GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - rövid
4561B1612221GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
4571B1612222GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
4581B16123GMU egyéb ÁHT-tól repó ügyletekből szerzett forrás
4591B16131GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzők - látra szóló és
folyószámla betét
4601B161321GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett
egyéb forrás - rövid
4611B1613221GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett
egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
4621B1613222GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett
egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú
4631B16133GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől repó
ügyletekből szerzett forrás
4641B16141GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és
folyószámla betét
4651B161421GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb
forrás - rövid
4661B1614221GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb
forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
4671B1614222GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb
forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú
4681B16143GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól repó ügyletekből
szerzett forrás
4691B16151GMU nem pénzügyi vállalatok - látra szóló és folyószámla
betét
4701B161521GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - rövid
4711B1615221GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
4721B1615222GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú - 2
éven túli lejáratú
4731B16153GMU nem pénzügyi vállalatoktól repó ügyletekből szerzett
forrás
4741B16161GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - látra szóló és
folyószámla betét
4751B161621GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét -
rövid
4761B1616221GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
4771B1616222GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
4781B16163GMU háztartásoktól és háztart. s. nonpr. int.től repó
ügyletekből szerzett forrás
4791B1617GMU szektoroktól egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett
forrás
4801B1621Egyéb külföldiek - látra szóló és folyószámla betét
4811B16221Egyéb külföldiek - lekötött betét - rövid
4821B162221Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
4831B162222Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
4841B1623Egyéb külföldiektől repó ügyletekből szerzett forrás
4851B1624Egyéb külföldiektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett
forrás
4861B2Monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek
(487+...+506)
4871B2111Belföldi hitelintézetek - látra szóló és folyószámla betét
4881B21121Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - rövid
4891B211221Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
4901B211222Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
4911B2121Pénzpiaci alapok - látra szóló és folyószámla betét
4921B21221Pénzpiaci alapok - lekötött betét - rövid
4931B212221Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
4941B212222Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
4951B22111GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - látra szóló és folyószámla betét
4961B221121GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - lekötött betét - rövid
4971B2211221GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
4981B2211222GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
4991B22121GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k -
látra szóló és folyószámla betét
5001B221221GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k -
lekötött betét - rövid
5011B2212221GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k -
lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5021B2212222GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k
lekötött betéte - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5031B2221Egyéb külföldi bankok - látra szóló és folyószámla betét
5041B22221Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - rövid
5051B222221Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
5061B222222Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
5071B3Felvett hitelek (508+...+576)
5081B311Államháztartástól felvett hitel - rövid
5091B3121Államháztartástól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
5101B3122Államháztartástól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5111B321Jegybanktól felvett hitel - rövid
5121B3221Jegybanktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5131B3222Jegybanktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5141B323Jegybanki aktív repó
5151B3311Hitelintézetektől felvett hitel - rövid
5161B33121Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
5171B33122Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5181B3313Hitelintézetektől repó ügyletekből szerzett forrás
5191B3314Hitelintézetektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett
forrás
5201B3321Pénzpiaci alapoktól repó ügyletekből szerzett forrás
5211B3411Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - rövid
5221B34121Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
5231B34122Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
5241B34131Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott -
legfeljebb 3 hónapos felmondással
5251B34132Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott - 3
hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
5261B3421Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
rövid
5271B34221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5281B34222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
5291B34231Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással
5301B34232Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
5311B3431Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - rövid
5321B34321Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
5331B34322Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú - 2
éven túli lejáratú
5341B34331Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott -
legfeljebb 3 hónapos felmondással
5351B34332Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott -
3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
5361B351Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - rövid
5371B3521Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
5381B3522Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
5391B361Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől
felvett hitel - rövid
5401B3621Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől
felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5411B3622Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől
felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5421B363Szövetkezeti tagok vagyoni hozzájárulása - rövid
5431B37Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3
hónapos felmondással
5441B38Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli,
legfeljebbb 2 éves felmondással
5451B39111GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - rövid
5461B391121GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
5471B391122GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
5481B39113GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől repó ügyletekből szerzett
forrás
5491B39114GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől egyéb valódi penziós
ügyletekből szerzett forrás
5501B391151GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott -
legfeljebb 3 hónapos felmondással
5511B391152GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott - 3
hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
5521B39121GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - rövid
5531B391221GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5541B391222GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5551B39123GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
repó ügyletekből szerzett forrás
5561B39124GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás
5571B391251GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással
5581B391252GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves
felmondással
5591B39131GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
rövid
5601B391321GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5611B391322GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
5621B391331GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
felmondott hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással
5631B391332GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
felmondott hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves
felmondással
5641B39211Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - rövid
5651B392121Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
5661B392122Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
5671B392131Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3
hónapos felmondással
5681B392132Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - 3 hónapon
túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
5691B39221Egyéb nemzetközi intézményektől, külföldi kormányoktól
szerzett forrás - rövid
5701B392221Egyéb nemzetközi int.-től, külf. kormányoktól szerzett forrás -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5711B392222Egyéb nemzetközi int.-től, külf. kormányoktól szerzett forrás -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
5721B39231Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - rövid
5731B392321Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
5741B392322Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - 2
éven túli lejáratú
5751B392331Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott
hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással
5761B392332Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott
hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
5771B4Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok (578+...+609)
5781B4111Kötvény - rövid
5791B41121Kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5801B41122Kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5811B4121Átváltoztatható kötvény - legfeljebb 2 éves lejáratú
5821B4122Átváltoztatható kötvény - 2 éven túli lejáratú
5831B4131Jelzáloglevél - rövid
5841B41321Jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5851B41322Jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5861B4141Letéti jegy - rövid
5871B41421Letéti jegy - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5881B41422Letéti jegy - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5891B4151Egyéb értékpapír - rövid
5901B41521Egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
5911B41522Egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú
5921B4211ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid
5931B42121ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
5941B42122ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
5951B4222ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid
5961B42221ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
5971B42222ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
5981B43111Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - rövid
5991B431121Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
6001B431122Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
6011B43121Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - rövid
6021B431221Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
6031B431222Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
6041B43211Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid
6051B432121Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
6061B432122Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2
éven túli lejáratú
6071B43221Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid
6081B432221Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú
- legfeljebb 2 éves lejáratú
6091B432222Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú
- 2 éven túli lejáratú
6101B5Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó
források összesen (611+...+623)
6111B511- központi kormányzattól
6121B512- TB-től
6131B513- helyi önkormányzatoktól
6141B52- jegybanktól
6151B531- hitelintézetektől
6161B532- pénzpiaci alapoktól
6171B541- egyéb pénzügyi közvetítőktől
6181B542- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől
6191B543- biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól
6201B55- nem pénzügyi vállalatoktól
6211B56- háztartásoktól
6221B57- háztartásokat segítő nonprofit intézményektől
6231B58- külföldiektől
6241B6Passzív kamatelhatárolások (625+638+639)
6251B61Felvett hitelekre, kapott betétekre (626+...+637)
6261B6111- központi kormányzattal
6271B6112- helyi önkormányzatokkal
6281B612- jegybankkal
6291B6131- hitelintézetekkel
6301B6132- pénzpiaci alapokkal
6311B6141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
6321B6142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
6331B6143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
6341B615- nem pénzügyi vállalatokkal
6351B616- háztartásokkal
6361B617- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
6371B618- külföldiekkel
6381B62Értékpapírokra
6391B63Derivatívákra
6401B7Egyéb passzív elszámolások (641+642+643+660+...+663)
6411B71Uton levő tételek
6421B72Függő tételek
6431B73Passzív elszámolás és egyéb passzív időbeli elhatárolás
összesen (644+...+659)
6441B73111- központi kormányzattal
6451B73112- TB-vel
6461B73113- helyi önkormányzatokkal
6471B7312- jegybankkal
6481B73131- hitelintézetekkel
6491B73132- pénzpiaci alapokkal
6501B73141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
6511B73142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
6521B73143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
6531B7315- nem pénzügyi vállalatokkal
6541B73161- háztartások - lakossággal
6551B73162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
6561B7317- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
6571B7318- külföldiekkel
6581B732- szektor szerint nem bontható passzív időbeli elhatárolás
6591B733Passzív időbeli elhatárolás működési költségekre
6601B741Származtatott ügyletek - valós értékelők - negatív értékelési
különbözet
6611B742Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - negatív
devizaátértékelési különbözet
6621B75Kötelezettségek értékelési különbözete
6631B76Egyéb
6641B8Céltartalék (665+...+668)
6651B81Függő és jövőbeni kötelezettség után
6661B82Általános kockázati céltartalék
6671B83Lakástakarékpénztárak kiegyenlítési céltartaléka
6681B84Egyéb céltartalék
6691B9Saját tőke (670+...+685)
6701B9111Jegyzett tőke - kumulatív elsőbbségi részvények nélkül
6711B9112Jegyzett tőke - kumulatív elsőbbségi részvények
6721B912Jegyzett, de be nem fizetett tőke
6731B921Tőketartalék - ázsió
6741B922Tőketartalék - egyéb
6751B931Eredménytartalék - előző évek után
6761B932Eredménytartalék - előző évi előzetes eredményből
6771B933Eredménytartalék - egyéb
6781B941Lekötött tartalék - visszavásárolt saját részvény, visszafizetett
szöv-i részjegy visszavásárlási értéke
6791B942Lekötött tartalék - egyéb
6801B951Értékhelyesbítés értékelési tartaléka
6811B9521Valós értékelés értékelési tartaléka - cash-flow fedezeti
ügylet
6821B9522Valós értékelés értékelési tartaléka - egyéb
6831B953Értékelési tartalék - egyéb
6841B96Általános tartalék
6851B97Mérleg szerinti eredmény (év közben Eredmény)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
1C
Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
0011C1Saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
0021C11100% alatti nominális tökegarancia mellett kibocsátott
legfeljebb két éves lejáratú saját hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok állománya
0031C121Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív
összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - alapvető
kölcsöntőke
0041C122Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív
összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - járulékos
kölcsöntőke
0051C123Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív
összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - alárendelt
kölcsöntőke
0061C124Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív
összetevőjét is képviselő értékpapírok névértéke - egyéb
0071C125Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok közül az intézmény szavatoló tőkéjének pozitív
összetevőjét NEM képviselő egyéb értékpapírok névértéke
0081C2Központi szerződő féllel szembeni repó követelések és
kötelezettségek
0091C21Belföldi központi szerződő féllel szembeni repo követelés
0101C22GMU központi szerződő féllel szembeni repo követelés
0111C23Belföldi központi szerződő féllel szembeni repo kötelezettség
0121C24GMU központi szerződő féllel szembeni repo kötelezettség
0131C3Belföldi nem pénzpiaci befektetési alapokkal szembeni
követelések és kötelezettségek
0141C31Nem pénzpiaci befektetési alapoknak nyújtott hitel
0151C32Nem pénzpiaci befektetési alapokkal szembeni repo követelés
0161C33Nem pénzpiaci befektetési alapok látra szóló és folyószámla
betéte
0171C34Nem pénzpiaci befektetési alapok lekötött betéte
0181C4Transzferálható betét
0191C411Belföldi hitelintézetek transzferálható betéte
0201C412Belföldi államháztartás transzferálható betéte
0211C413Egyéb belföldi szektorok transzferálható betéte
0221C4211GMU hitelintézetek transzferálható betéte
0231C4212GMU államháztartás transzferálható betéte
0241C4213Egyéb GMU szektorok transzferálható betéte
0251C4221Egyéb külföld - bankok transzferálható betéte
0261C4222Egyéb külföld - nem bankok transzferálható betéte
0271C43Felmondásos betét
0281C5Különleges célú gazdasági egységekkel (FVC-kel)
kapcsolatos tételek
0291C51Belföldi FVC betét összesen
0301C511Ebből: legfeljebb két éves lejáratú
0311C52GMU FVC betéte összesen
0321C521Ebből: legfeljebb két éves lejáratú
0331C53FVC által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír
0341C54GMU FVC által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő
értékpapír
0351C6Részvények
0361C61Visszavásárolt saját részvény névértéken
0371C621Különleges osztalékelsőbbségi részvény névértéken
0381C622Különleges osztalékelsőbbségi részvény kibocsátási értéken
0391C623Különleges osztalékelsőbbségi részvény visszaváltási értéken
0401C631Különleges vétójogot biztosító részvény névértéken
0411C632Különleges vétójogot biztosító részvény kibocsátási értéken
0421C7Egyéb tájékoztató adatok
0431C71Munkáltatói és helyi támogatás állománya
0441C721LTP-vel kötött szerződéshez kapcs. azonnali hitelek állománya
könyv szerinti bruttó értéken
0451C722LTP-vel kötött szerződéshez kapcs. azonnali hitelek állománya
könyv szerinti nettó értéken
0461C731Egyéb aktív időbeli elhatárolás (1AB911-böl)
0471C732Egyéb passzív időbeli elhatárolás (1B73-ból)
0481C74Látra szóló takarékbetétek összesen
0491C75Külföldi befektetésekből kiemelt részesedések nettó értéken -
Bef. célú és vagyoni érd. külföldi részvényekből - hitelintézetek
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
0501C76Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott áthidaló kölcsön
bruttó értéken - rövid
0511C77Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott áthidaló kölcsön
bruttó értéken - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
0521C78Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott áthidaló kölcsön
bruttó értéken - hosszú - 5 éven túli lejáratú
0531C81Lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog fedezete
mellett nyújtott hitelek bruttó értéken összesen (54+69)
0541C811Jelzáloghitelek összesen (55+66)
0551C8111Lakáscélú jelzáloghitelek (56+60+61+62)
0561C81111Jelzáloglevél kamattámogatása mellett nyújtott hitelek
(57+..+59)
0571C811111- Uj lakás vásárlásra/építésre
0581C811112- Használt lakás vásárlásra
0591C811113- Egyéb célra (bővítés, korszerűsítés)
0601C81112Állami kiegészítő kamattámogatású és jelzáloglevéllel
finanszírozott kamattámogatásos lakáshitelek kombinációja
0611C81113Állami kamattámogatásos jelzáloghitelek 2009. október 1-jétöl
0621C81114Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek (63+...+65)
0631C811141- Uj lakás vásárlásra/építésre
0641C811142- Használt lakás vásárlásra
0651C811143- Egyéb célra
0661C8112Általános célú jelzáloghitelek (67+68)
0671C81121Ingatlancélú felhasználásra nyújtott hitelek
0681C81122Egyéb felhasználásra nyújtott hitelek
0691C812NEM jelzáloghitelek összesen (70+81)
0701C8121Lakáscélú NEM jelzáloghitelek (71+75+76+77)
0711C81211Állami kiegészítő kamattámogatású (72+...+74)
0721C812111- Uj lakás vásárlásra/építésre
0731C812112- Használt lakás vásárlásra
0741C812113- Egyéb célra
0751C81212Egyéb eszközoldali kamattámogatású
0761C81213Állami kamattámogatásos NEM jelzáloghitelek 2009. október 1-
jétöl
0771C81214Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek (78+..+80)
0781C812141- Uj lakás vásárlásra/építésre
0791C812142- Használt lakás vásárlásra
0801C812143- Egyéb célra
0811C8122Általános célú NEM jelzáloghitelek (82+83)
0821C81221Ingatlancélú felhasználás
0831C81222Egyéb felhasználás
0841C82Lakosságnak ingatlanfedezet nélkül nyújtott lakáscélú
hitelek bruttó értéken összesen (85+...+87)
0851C821- Uj lakás vásárlásra/építésre
0861C822- Használt lakás vásárlásra
0871C823- Egyéb célra
0881C9Folyószámlahitelből nem kamatozó és kamatozó
hitelkártya-követelés
0891C9111Járulékos vállalkozások - nem kamatozó hitelkártyakövetelés
0901C9112Járulékos vállalkozások - kamatozó hitelkártyakövetelés
0911C9121Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - nem kamatozó
hitelkártyakövetelés
0921C9122Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - kamatozó
hitelkártyakövetelés
0931C9211Háztartások - Lakosság - nem kamatozó hitelkártyakövetelés
0941C9212Háztartások - Lakosság - kamatozó hitelkártyakövetelés
0951C9221Háztartások - Egyéni vállalkozók - nem kamatozó
hitelkártyakövetelés
0961C9222Háztartások - Egyéni vállalkozók - kamatozó
hitelkártyakövetelés
0971C931Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - nem kamatozó
hitelkártyakövetelés
0981C932Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - kamatozó
hitelkártyakövetelés
0991C941GMU nem püi vállalatok - nem kamatozó hitelkártyakövetelés
1001C942GMU nem püi vállalatok - kamatozó hitelkártyakövetelés
1011C951GMU háztartások és házt.s.nonpr. int-ek - nem kamatozó
hitelkártyakövetelés
1021C952GMU háztartások és házt.s.nonpr. int-ek - kamatozó
hitelkártyakövetelés
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
1D
Eladott eszközök
halasztott fizetéssel, illetve visszavásárlási kötelezettséggel
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésVisszavásárlási köt.Halasztott és visszv.Halasztott fizetésűMód.
1234
abcz
0011D1Könyv szerinti értéken (2+...+5)
0021D11Saját eszközök
0031D12Követelés
0041D13Értékpapír
0051D14Befektetés
0061D2Eladási értéken (7+...+10)
0071D21Saját eszközök
0081D22Követelés
0091D23Értékpapír
0101D24Befektetés
0111D3Visszavásárlási értéken (12+...15)
0121D31Saját eszközök
0131D32Követelés
0141D33Értékpapír
0151D34Befektetés
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltaltó törzsszáma
1E
Tranzakciók számításához szükséges adatok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
0011E0Eszközök
0021E1Hitelleírások (3+...+19)
0031E11Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel
0041E121Egyéb pénzügyi közvetítőknek és püi kieg. tev-et
végzőknek nyújtott hitel
0051E122Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitel
0061E13Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
0071E141Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit
int. nyújtott - fogyasztási hitel
0081E142Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit
int. nyújtott - lakáscélú hitel
0091E1431Lakosságnak és háztartásokat segítő nonprofit int.
nyújtott - egyéb hitel
0101E1432Egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel
0111E151GMU monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott
hitel
0121E152GMU egyéb pénzügyi közvetítőknek és püi kieg.
tev-et végzőknek nyújtott hitel
0131E153GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak
nyújtott hitel
0141E154GMU nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
0151E1551GMU háztartásoknak és háztartásokat segítő
nonprofit int. nyújtott - fogyasztási hitel
0161E1552GMU háztartásoknak és háztartásokat segítő
nonprofit int. nyújtott - lakáscélú hitel
0171E15531GMU lakosságnak és háztartásokat segítő
nonprofit int. nyújtott - egyéb hitel
0181E15532GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel
0191E156Egyéb külföldieknek nyújtott hitel
0201E21Államháztartás legfeljebb 2 éves lejáratú
értékpapírjainak árváltozása
0211E222 éven túli lejáratú hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok árváltozása (22+...+30)
0221E221Monetáris pénzügyi intézmények értékpapírja
0231E222Államháztartás értékpapírja
0241E223Nem pénzügyi vállalatok értékpapírja
0251E224Egyéb pénzügyi vállalatok értékpapírja
0261E225Egyéb belföldi szektorok értékpapírja
0271E2261GMU monetáris pénzügyi intézmények értékpapírja
0281E2262GMU államháztartás értékpapírja
0291E2263GMU egyéb szektorok értékpapírja
0301E2264Egyéb külföldiek értékpapírja
0311E3Részvények és egyéb üzletrészek árváltozása
(32+...+38)
0321E31Monetáris pénzügyi intézmények
0331E32Nem pénzügyi vállalatok
0341E33Egyéb pénzügyi vállalatok
0351E34Egyéb belföldi szektorok
0361E351GMU monetáris pénzügyi intézmények
0371E352GMU egyéb szektorok
0381E36Egyéb külföldiek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
1F
Értékpapírosítással kapcsolatos adatok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
0011F1A hitelállományokra hatással lévő értékpapírosítás
0021F11Nem GMU rezidens különleges célú gazdasági
egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított vagy
más módon átruházott hitelek nettó forgalma
0031F1111Központi kormányzat hitele
0041F1112Egyéb államháztartás hitele
0051F1121Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0061F1122Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0071F113Nem pénzügyi vállalatok hitele
0081F114Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
0091F115111GMU központi kormányzat hitele
0101F115112GMU egyéb államháztartás hitele
0111F115121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0121F115122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0131F11513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
0141F11514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
0151F1152Egyéb külföldiek hitele
0161F12GMU rezidens különleges célú gazdasági egységeken
(FVC-n) keresztül értékpapírosított vagy más módon
átruházott hitelek nettó forgalma
0171F1211Központi kormányzat hitele
0181F1212Egyéb államháztartás hitele
0191F1221Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0201F1222Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0211F123Nem pénzügyi vállalatok hitele
0221F124Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
0231F125111GMU központi kormányzat hitele
0241F125112GMU egyéb államháztartás hitele
0251F125121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0261F125122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0271F12513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
0281F12514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
0291F1252Egyéb külföldiek hitele
0301F13Különleges célú gazdasági egységek (FVC-k)
közreműködése NÉLKÜL értékpapírosított vagy más
módon átruházott hitelek nettó forgalma
0311F1311Központi kormányzat hitele
0321F1312Egyéb államháztartás hitele
0331F1321Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0341F1322Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0351F133Nem pénzügyi vállalatok hitele
0361F134Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
0371F135111GMU központi kormányzat hitele
0381F135112GMU egyéb államháztartás hitele
0391F135121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0401F135122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0411F13513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
0421F13514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
0431F1352Egyéb külföldiek hitele
0441F2A hitelállományokra hatással NEM lévő
értékpapírosítás
0451F211Központi kormányzat hitele
0461F212Egyéb államháztartás hitele
0471F221Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0481F222Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0491F223Nem pénzügyi vállalatok hitele
0501F224Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
0511F225111GMU központi kormányzat hitele
0521F225112GMU egyéb államháztartás hitele
0531F225121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0541F225122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0551F22513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
0561F22514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
0571F2252Egyéb külföldiek hitele
0581F3A mérlegből nem kivezetett hitelek állománya
0591F31Különleges celu gazdasági egysegeken (FVC-n)
keresztül értékpapírosított, de a mérlegből nem
kivezetett hitelek állománya összesen
0601F31011Központi kormányzat hitele
0611F31012Egyéb államháztartás hitele
0621F31021Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0631F31022Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0641F3103Nem pénzügyi vállalatok hitele
0651F3104Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
0661F3105111GMU központi kormányzat hitele
0671F3105112GMU egyéb államháztartás hitele
0681F3105121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0691F3105122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0701F310513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
0711F310514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
0721F31052Egyéb külföldiek hitele
0731F311- ebből GMU rezidens különleges célu gazdasági
egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított, de a
mérlegből nem kivezetett hitelek állománya
0741F3111Központi kormányzat hitele
0751F3112Egyéb államháztartás hitele
0761F3121Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0771F3122Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0781F313Nem pénzügyi vállalatok hitele
0791F314Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
0801F315111GMU központi kormányzat hitele
0811F315112GMU egyéb államháztartás hitele
0821F315121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
0831F315122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
0841F31513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
0851F31514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
0861F3152Egyéb külföldiek hitele
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő végeAdatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
1G
Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete
(hitelek bruttó, értékpapír követelések nettó könyv szerinti értéken)
Nagyságrend millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésNem GMU EU tagországok devizájaEgyéb devizák
DKKSEKGBPegyéb EU
devizák
összesen
USDJPYCHFCADNOKAUDtöbbi
deviza
összesen
Mód.
123456789101112
abcdefghijkz
0011G1ESZKÖZÖK
0021G11Valutakészlet
0031G12Hitelek, elhelyezett betétek, repó
0041G1211Központi kormányzatnak nyújtott hitel
0051G1212Helyi önkormányzatoknak nyújtott hitel
0061G122Belföldi monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott
hitel, náluk elhelyezett betét
0071G123Egyéb pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
0081G1241Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - rövid
0091G12421Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves
0101G12422Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - hosszú -
5 éven túli
0111G125Háztartásoknak nyújtott hitel
0121G126Háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek
nyújtott hitel
0131G1271GMU monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott
hitelek, náluk elhelyezett betétek
0141G1272GMU egyéb szektoroknak nyújtott hitel
0151G1281Egyéb külföldi bankoknak nyújtott hitel, náluk
elhelyezett betét - rövid
0161G1282Egyéb külföldi bankoknak nyújtott hitel, náluk
elhelyezett betét - hosszú
0171G1291Egyéb külföldieknek nyújtott hitel - rövid
0181G1292Egyéb külföldieknek nyújtott hitel - hosszú
0191G13Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
0201G1311Központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok
0211G1312Társadalombiztosítás által kibocsátott értékpapírok
0221G1313Helyi önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok
0231G132Belföldi monetáris pénzügyi intézmények által
kibocsátott értékpapírok
0241G133Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott
értékpapírok
0251G1341GMU monetáris pénzügyi intézmények által
kibocsátott értékpapírok
0261G1342GMU egyéb szektorok által kibocsátott értékpapírok
0271G1351Egyéb külföldi bankok által kibocsátott értékpapírok
0281G1352Egyéb külföldiek által kibocsátott értékpapírok
0291G136Külföldi részesedések
0301G2FORRÁSOK
0311G21Betétek, felvett hitelek, repó
0321G2111Központi kormányzattól
0331G2112Helyi önkormányzatoktól
0341G212Belföldi monetáris pénzügyi intézményektől
0351G213Egyéb pénzügyi vállalatoktól
0361G2141Nem pénzügyi vállalatoktól - rövid
0371G21421Nem pénzügyi vállalatoktól - hosszú - legfeljebb 2
éves
0381G21422Nem pénzügyi vállalatoktól - hosszú - 2 éven túli
0391G2151Háztartásoktól - rövid
0401G21521Háztartásoktól - hosszú - legfeljebb 2 éves
0411G21522Háztartásoktól - hosszú - éven túli
0421G216Háztartásokat segítő nonprofit intézményektől
0431G2171GMU monetáris pénzügyi intézményektől
0441G2172GMU egyéb szektoroktól
0451G2181Egyéb külföldi bankoktól - rövid
0461G2182Egyéb külföldi bankoktól - hosszú
0471G2191Egyéb külföldiektől - rövid
0481G2192Egyéb külföldiektől - hosszú
0491G221Belföldön kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
0501G222Külföldön kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
0511G31Egyéb eszközök
0521G32Egyéb források
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
2A
Eredmény kimutatás
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTárgyhaviHalmozottMód
123
abz
0012A01KAMATKÜLÖNBÖZET (2-31)
0022A011Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek (3+17+25+26)
0032A0111Hitelek, betétek és egyéb követelések (származtatott ügyletek nélkül)
(4+14)
0042A01111Belföldiekkel szembeni követelések (5+6+9+10+13)
0052A011111Államháztartás
0062A011112Monetáris intézmények (7+8)
0072A0111121Jegybank
0082A0111122Egyéb monetáris intézmények
0092A011113Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt)
0102A011114Háztartások (11+12)
0112A0111141Lakosság
0122A0111142Egyéni vállalkozók
0132A011115Egyéb belföldi szektorok
0142A01112Külföldiekkel szembeni követelések (15+16)
0152A011121GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok
0162A011122GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok
0172A0112Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (18+19+22+23+24'
0182A01121Államháztartás által kibocsátott értékpapírok
0192A01122Monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok (20+21)
0202A011221Jegybank által kibocsátott értékpapírok
0212A011222Egyéb monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok
0222A01123Nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott értékpapírok
0232A01124Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott értékpapírok
0242A01125Külföldiek által kibocsátott értékpapírok
0252A0113Egyéb kamat és kamat jellegű bevételek (származtatott ügyletek nélkül)
0262A0114Származtatott ügyletek (27+...+30)
0272A01141Fedezeti célú, nem valós értékelés alá eső
0282A01142Egyéb célú, nem valós értékelés alá esö
0292A01143(-) Fedezeti célú, valós értékelés alá esö - ráfordítás
0302A01144Egyéb célú, valós értékelés alá esö
0312A012Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások (32+46+52+53)
0322A0121Hitelek, betétek és egyéb kötelezettségek (származtatott ügyletek nélkül)
(33+43)
0332A01211Belföldiektől kapott források (34+35+38+39+42)
0342A012111Államháztartás
0352A012112Monetáris intézmények (36+37)
0362A0121121Jegybank
0372A0121122Egyéb monetáris intézmények
0382A012113Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt)
0392A012114Háztartások (40+41)
0402A0121141Lakosság
0412A0121142Egyéni vállalkozók
0422A012115Egyéb belföldi szektorok
0432A01212Külföldiektől kapott források (44+45)
0442A012121GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok
0452A012122GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok
0462A0122Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (47+...+51)
0472A01221Kötvények (részvénnyé változtatható kötvények nélkül)
0482A01222Átváltoztatható kötvények
0492A01223Letéti jegyek
0502A01224Jelzáloglevelek
0512A01225Egyéb értékpapírok
0522A0123Egyéb kamat és kamat jellegű ráfordítások (származtatott ügyletek
nélkül)
0532A0124Származtatott ügyletek (54+...+57)
0542A01241Fedezeti célú, nem valós értékelés alá esö
0552A01242Egyéb célú, nem valós értékelés alá esö
0562A01243(-) Fedezeti célú, valós értékelés alá esö - bevétel
0572A01244Egyéb célú, valós értékelés alá esö
0582A02Bevételek értékpapírokból - osztalék (59+...+61)
0592A021Forgatási célú részvényekből, részesedésekből kapott osztalék
0602A022Kapcsolt vállalkozásoktól kapott osztalék
0612A023Egyéb vállalkozásoktól kapott osztalék
0622A03Jutalék és díjeredmény (63-75]
0632A031Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek (64+70)
0642A0311Pénzügyi szolgáltatások (65+...+69J
0652A03111Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység
0662A03112Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység
0672A03113Kártyaüzletág
0682A03114Garancia, kezességvállalás
0692A03115Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenyséc
0702A0312Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység
bevételét) (71+...+74)
0712A03121Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység
0722A03122Bizományosi tevékenység
0732A03123Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység
0742A03124Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység
0752A032Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások (76+82'
0762A0321Pénzügyi szolgáltatások (77+...+81;
0772A03211Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység
0782A03212Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység
0792A03213Kártyaüzletág
0802A03214Igénybevett garancia, kezesség
0812A03215Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység
0822A0322Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység
ráfordítását) (83+...+86)
0832A03221Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység
0842A03222Bizományosi tevékenység
0852A03223Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység
0862A03224Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység
0872A04Pénzügvi műveletek nettó eredménye (88+126'
0882A041Egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény (89-108)
0892A0411Bevételek - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (90+100+104)
0902A04111Egyéb pénzügyi szolgáltatások (91+...+99)
0912A041111Árfolyamnyereség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor,
lejáratakor, beváltásakor
0922A041112Árfolyamnyereség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor,
beváltásakor
0932A041113Elhatárolt árfolyamnyereség - Névérték alatt vásárolt, befektetési célú
kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész
0942A041114Elhatárolt árfolyamnyereség - Kibocsátott értékpapír ázsiójából a
tárgyidőszakra eső rész
0952A041115Nyereség - Vásárolt követelés értékesítéséből
0962A041116Konverziós árfolyamnyereség - Deviza- és valutaforgalomban realizált
árfolyamkülönbözet
0972A041117Átértékelési nyereség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek deviza
árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből
0982A041118Hitelezési veszteség megtérülése
0992A041119Egyéb
1002A04112Származtatott ügyletek (101+...+103)
1012A041121Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés alá
eső
1022A041122(-) Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá eső
1032A041123Egyéb
1042A04113Értékelési különbözet (105+...+107)
1052A041131Értékelési nyereség - kereskedési célú saját és vásárolt követelések
1062A041132Egyéb valós értékelési nyereség
1072A041133(-) Értékelési veszteség - nem kamatfedezeti célú származtatott ügyletek
1082A0412Ráfordítások - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (109+118+122)
1092A04121Egyéb pénzügyi szolgáltatások
1102A041211Árfolyamveszteség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor,
lejáratakor, beváltásakor
1112A041212Árfolyamveszteség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor,
beváltásakor
1122A041213Elhatárolt árfolyamveszteség - Névérték felett vásárolt, befektetési célú
kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész
1132A041214Elhatárolt árfolyamveszteség - Kibocsátott értékpapír diszázsiójából a
tárgyidőszakra eső rész
1142A041215Veszteség - Vásárolt követelés értékesítéséből, leírásából
1152A041216Konverziós árfolyamveszteség - Deviza- és valutaforgalomban realizált
árfolyamkülönbözet
1162A041217Átértékelési veszteség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek
deviza árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből
1172A041218Egyéb
1182A04122Származtatott ügyletek (119+...+121)
1192A041221Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés alá
eső
1202A041222(-) Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá eső
1212A041223Egyéb
1222A04123Értékelési különbözet (123+...+125)
1232A041231Értékelési veszteség - kereskedési célú saját és vásárolt követelések
1242A041232Egyéb valós értékelési veszteség
1252A041233(-) Értékelési nyereség - nem kamatfedezeti célú származtatott ügyletek
1262A042Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény (127-141)
1272A0421Bevételek - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység)
(128+131+132+136)
1282A04211Befektetési szolgáltatások (129+130)
1292A042111Árfolyamnyereség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni részesedések
értékesítésekor
1302A042112Egyéb
1312A04212Forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása
1322A04213Származtatott ügyletek (133+...+135)
1332A042131Árfolyamnyereség- nem valós értékelés alá eső
1342A042132(-) Árfolyamveszteség- valós értékelés alá eső
1352A042133Egyéb
1362A04214Értékelési különbözetek (137+...+140)
1372A042141Értékelési nyereség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a származtatott
ügyleteket)
1382A042142(-) Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti célú
származtatott ügyletek
1392A042143Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú
származtatott ügyletek
1402A042144Egyéb
1412A0422Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység)
(142+145+146+150)
1422A04221Befektetési szolgáltatások (143+144)
1432A042211Árfolyamveszteség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni részesedések
értékesítésekor
1442A042212Egyéb
1452A04222Forgatási célú értékpapírok értékvesztése
1462A04223Származtatott ügyletek (147+...+149)
1472A042231Árfolyamveszteség - nem valós értékelés alá eső
1482A042232(-) Árfolyamnyereség- valós értékelés alá eső
1492A042233Egyéb
1502A04224Értékelési különbözet (151+...+154)
1512A042241Értékelési veszteség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a származtatott
ügyleteket)
1522A042242(-) Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti célú
származtatott ügyletek
1532A042243Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú
származtatott ügyletek
1542A042244Egyéb
1552A05Egyéb eredmény (156-169)
1562A051Egyéb bevételek üzleti tevékenységből (157+160)
1572A0511Bevételek - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (158+159)
1582A05111Lízingbe adott eszközök számlázott értéke
1592A05112Egyéb bevétel - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi és
befektetési szolgáltatásból
1602A0512Egyéb bevételek (161+...+168)
1612A05121Saját követelés értékesítés bevétele
1622A05122Immateriális javak, tárgyi eszközök és készletek eladási értéke végleges
eladáskor
1632A05123Készletek értékvesztésének visszaírása
1642A05124Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök eladási
értéke eladáskor
1652A05125Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök
értékvesztésének visszaírása
1662A05126Származtatott ügyletekre képzett egyéb céltartalékok felhasználása és
felszabadítása
1672A05127Egyéb céltartalékok felhasználása és felszabadítása (kivéve
származtatott ügyletek)
1682A05128Egyéb
1692A052Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből (170+173)
1702A0521Ráfordítások - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (171+172)
1712A05211Lízingbe adott eszközök könyv szerinti értéke
1722A05212Egyéb ráfordítás - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi és
befektetési szolgáltatásból
1732A0522Egyéb ráfordítások (174+...+182+184)
1742A052201Saját követelés könyv szerinti értéke leíráskor, értékesítéskor
1752A052202Immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek könyv szerinti értéke
végleges eladáskor
1762A052203Immateriális javak és tárgyi eszközök terven felüli értékcsökkenése
1772A052204Készletek értékvesztése
1782A052205Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök könyv
szerinti értéke eladáskor
1792A052206Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök
értékvesztése
1802A052207Egyéb céltartalékok képzése származtatott ügyletekre
1812A052208Egyéb céltartalékok képzése (kivéve származtatott ügyletek)
1822A052209Ráfordítások terhére elszámolt adók
1832A052210Egyéb
1842A0522101Ebből: Pénzügyi szervezetek különadója
1852A06Általános igazgatási költségek (186+190)
1862A061Személyi jellegű ráfordítások (187+...189)
1872A0611Bérköltség
1882A0612Személyi jellegű egyéb kifizetések
1892A0613Bérjárulékok
1902A062Egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások) (191+...+195)
1912A0621Bérleti díjak
1922A0622Számítástechnikai költségek
1932A0623Szakértői díjak
1942A0624Marketing költségek
1952A0625Egyéb
1962A07Értékcsökkenési leírás
1972A08Értékvesztés, kockázati céltartalékképzés változása (198-
203+208+211-212 )
1982A081Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a függő és
biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (199+200 )
1992A0811Értékvesztés követelések után
2002A0812Kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni)
kötelezettségekre (201+202)
2012A08121Függő kötelezettségek kockázati céltartaléka
2022A08122Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartaléka
2032A082Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék
felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (204+205)
2042A0821Értékvesztés visszaírása követelések után
2052A0822Kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni)
kötelezettségekre (206+207)
2062A08221Függő kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása és
felszabadítása
2072A08222Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása és
felszabadítása
2082A083Általános kockázati céltartalék képzés és felhasználás különbözete (209-
210 )
2092A0831Általános kockázati céltartalék képzés
2102A0832Általános kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása
2112A084Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok,
kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való
részvények, részesedések után
2122A085Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő
vállalkozásban való részvények, részesedések után
2132A09Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye (1+58+62+87+155-185-196
197)
2142A091Ebből: - PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE
(1+58+62+87+160-173-185-196-197)
2152A092- NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE
(157-170)
2162A10Rendkívüli eredmény (217-222 )
2172A101Rendkívüli bevételek (218+...+221)
2182A1011Bevételek tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli megszűnéséből
átalakulásából, tökeleszállításából, apportból, beolvadásból
2192A1012Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása esetén
annak névértéke
2202A1013Véglegesen átvett pénzeszközök, térítés nélkül átvett eszközök átadónál
kimutatott nyilvántartási értéke
2212A1014Egyéb
2222A102Rendkívüli ráfordítások (223+...+227)
2232A1021Behajthatatlannak nem minősíthető szerződésmódosítás alapján -
elengedett saját, illetve vásárolt követelések vesztesége
2242A1022Ráfordítások tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli
megszűnéséből, átalakulásából, tökeleszállításából, apportból,
beolvadásból
2252A1023Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása esetén a
visszavásárlási érték
2262A1024Véglegesen adott pénzeszközök, térítés nélkül átadott eszközök
nyilvántartási értéke növelve a felszámított, átvevő által meg nem fizetett
ÁFÁ-val
2272A1025Egyéb
2282A11Adózás előtti eredmény (213+216)
2292A12Adófizetési kötelezettség (Év közben adóelőleg)
2302A13Adózott eredmény (228-229)
2312A14Általános tartalék képzése, felhasználása (232-233)
2322A141Általános tartalék képzése
2332A142Általános tartalék felhasználása
2342A15Eredménytartalék igénybevétele osztalékra és részesedésre
2352A16Jóváhagyott osztalék és részesedés
2362A161Ebből: Kapcsolt vállalkozásnak
2372A162Ebből: Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
2382A17Mérleg szerinti eredmény (230-231+234-235)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
2C
Eredményadatok részletezése
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésBevétel vagy
Ráfordítás
Bruttó vagy
teljes érték
Könyv szerinti
(nettó) érték
Mód.
1234
abcz
0012C1HITELEZESI VESZTESEG
0022C101Hitelezési veszteség realizált összege
0032C102Értékvesztés állománya a leírást,
értékesítést megelőzően
0042C1021a.) Tárgyévi eredményből képzett
0052C1022b.) Előző évi eredményből képzett
0062C11Behajthatatlan vásárolt követelés - leírt
vagy véglegesen eladott (január 1-jétöl a
tárgy negyedév végéig) - bruttó és könyv
szerinti értéken
0072C111Nem pénzügyi vállalatok
0082C112Háztartások
0092C113Külföld
0102C114Egyéb
0112C115Leírt vagy eladott kamatkövetelés
0122C12Behajthatatlan vásárolt követelés -
véglegesen eladott (január 1-jétöl a tárgy
negyedév végéig) -eladási értéken
0132C121Nem pénzügyi vállalatok
0142C122Háztartások
0152C123Külföld
0162C124Egyéb
0172C125Eladott kamatkövetelés
0182C13Behajthatatlan saját követelés - leírt vagy
véglegesen eladott (január 1-jétöl a tárgy
negyedév végéig) - bruttó és könyv
szerinti értéken
0192C131Nem pénzügyi vállalatok
0202C132Háztartások
0212C133Külföld
0222C134Egyéb
0232C135Leírt vagy eladott kamatkövetelés
0242C14Behajthatatlan saját követelés -
véglegesen eladott (január 1-jétöl a tárgy
negyedév végéig) -eladási értéken
0252C141Nem pénzügyi vállalatok
0262C142Háztartások
0272C143Külföld
0282C144Egyéb
0292C145Eladott kamatkövetelés
0302C15Behajthatatlannak nem minősíthető,
elengedett követelés (január 1-jétöl a
tárgy negyedév végéig)
0312C151Nem pénzügyi vállalatok
0322C152Háztartások
0332C153Külföld
0342C154Egyéb
0352C155Elengedett kamatkövetelés
0362C2SAJÁT ERDEKELTSEGEKNEK
VÉGLEGESEN ELADOTT
KIHELYEZÉSEK
0372C21Saját érd.-nek véglegesen eladott összes
kihelyezés (jan. 1-töl a tárgy negyedév
végéig) - bruttó és könyv szerinti értéken
(211 és 2C13-ból)
0382C22Saját érd.-nek véglegesen eladott összes
kihelyezés (jan.1-töl a tárgy negyedév
végéig) eladási értéken (2C12 és 2C14-
böl)
0392C3MINŐSÍTETT befolyást jelentő
VÁLLALKOZÁSOKKAL KÖTÖTT
ÜGYLETEK EREDMÉNYE
0402C31Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletel
eredménye
0412C311Összes bevétel (2C3111+3112)
0422C3111Kamat és kamat jellegű bevétel
0432C31111Kamat és kamat jellegű bevétel -
kapcsolt vállalkozástól (2C3111-böl)
0442C3112Nem kamat jellegű bevétel
0452C31121Nem kamat jellegű bevétel - kapcsolt
vállalkozástól (2C3112-böl)
0462C312Összes kiadás (2C3121+3122)
0472C3121Kamat és kamat jellegű kiadás
0482C31211Kamat és kamat jellegű kiadás - kapcsolt
vállalkozásnak (2C3121-böl)
0492C3122Nem kamat jellegű kiadás
0502C31221Nem kamat jellegű kiadás - kapcsolt
vállalkozásnak (2C3122-böl)
0512C32Befektetésekhez kapcsolódó ügyletek
eredménye
0522C321Összes bevétel (2C3211+3212)
0532C3211Kamat és kamat jellegű bevétel
0542C32111Kamat és kamat jellegű bevétel -
kapcsolt vállalkozástól (2C3211-böl)
0552C3212Nem kamat jellegű bevétel
0562C32121Nem kamat jellegű bevétel - kapcsolt
vállalkozástól (2C3212-böl)
0572C322Összes kiadás (2C3221+3222)
0582C3221Kamat és kamat jellegű kiadás
0592C32211Kamat és kamat jellegű kiadás - kapcsolt
vállalkozásnak (2C3221-böl)
0602C3222Nem kamat jellegű kiadás
0612C32221Nem kamat jellegű kiadás - kapcsolt
vállalkozásnak (2C3222-böl)
0622C4BEVETELEK ERTEKPAPIROKBOL-
OSZTALÉK
0632C41Belföldiektől kapott (járó)
osztalékbevételek
0642C42Külföldiektől kapott (járó)
osztalékbevételek
0652C5KAMATTAMOGATASOK
0662C51Jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek
kamattámogatása
0672C52Kiegészítő kamattámogatás
0682C53Kamattámogatás értékesítés vagy
bérbeadás céljára való lakás építéséhez
0692C54Lakóházfelújítási és víziközmü
kamattámogatás
0702C55Kamattámogatás települési
önkormányzatok részére
0712C6KAMAT JELLEGŰ BEVETELEK ÉS
RÁFORDÍTÁSOK
0722C61Rendelkezésretartási díjbevételek
0732C62Kezelési költség
0742C63Egyéb, hitelezéssel összefüggő
bevételek
0752C64Faktoring és váltóleszámítolás díj-, illetve
kamatbevétele
0762C65Kamatmentesen nyújtott hitel, kölcsön
után kapott kezelési költség
0772C66Értékpapírkölcsön után kapott
kölcsönzési díjak
0782C67Értékpapírkölcsön után fizetett
kölcsönzési díjak
0792C68Exporttal kapcsolatos Kötött
Segélyhitelezés bevétele
0802C69Exporttal kapcsolatos Kötött
Segélyhitelezés ráfordítása
0812C7KÖZVETÍTETT szolgáltatások
0822C71Bevételek
0832C72Ráfordítások
0842C8EGYÉB TAJEKOZTATO ADATOK
0852C81Adófizetési kötelezettség korrekciós és
módosító tényezők figyelembevételével
0862C82Adófizetési kötelezettség
0872C83Adóalap korrekciós tételek hatása
adófizetési kötelezettséget növelő (+) /
csökkentő (-)
0882C84Egyéb, az adófizetési kötelezettséget
módosító tényezők
adófizetési kötelezettséget növelő (+) /
csökkentő (-)
0892C85Adófizetési különbözet (kifizetett
adóelőleg és a halmozott adófizetési
kötelezettség különbözete)
adóhiány (+)/ visszatérítendő adó (-'
0902C9TERVEN FELÜLI ERTEKCSÖKKENES
0912C91Immateriális javak terven felüli
értékcsökkenése
0922C92Tárgyi eszközök terven felüli
értékcsökkenése
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő végeAdatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
A1AB
Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
ForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12345
abcdz
001A1AB0Eszközök összesen (2+10+75+102+114+275+302+316+333+357)
002A1AB1Pénztár és elszámolási számlák (3+.+9)
003A1AB11Pénztárkészlet (forint, valuta)
004A1AB12Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák állományával együtt)
005A1AB13Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája (átvezetési számlák
állományával együtt)
006A1AB14Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél
007A1AB151Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél
008A1AB152Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál
009A1AB16Elszámolási számlák értékvesztése
010A1AB2Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen (11+...+74)
011A1AB2111Központi kormányzat értékpapírja - rövid
012A1AB2112Államkötvény
013A1AB2113Konszolidációs államkötvény
014A1AB2121TB kötvény - rövid
015A1AB2122TB kötvény - hosszú
016A1AB2131Helyi önkormányzati kötvény - rövid
017A1AB2132Helyi önkormányzati kötvény - hosszú
018A1AB214ÁHT értékpapírok értékvesztése
019A1AB215ÁHT értékpapírok értékelési különbözete
020A1AB2211Jegybanki kötvény - rövid
021A1AB22121Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
022A1AB22122Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú
023A1AB222Jegybanki kötvény értékvesztése
024A1AB223Jegybanki kötvény értékelési különbözete
025A1AB2311Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
026A1AB23121Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
027A1AB23122Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
028A1AB2321Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid
029A1AB23221Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
030A1AB23222Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
031A1AB233Belföldi hitelintézeti kötvény értékvesztése
032A1AB234Belföldi hitelintézeti kötvény értékelési különbözete
033A1AB2411Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid
034A1AB2412Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú
035A1AB2421Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - rövid
036A1AB2422Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - hosszú
037A1AB2431Biztosítók kötvénye - rövid
038A1AB2432Biztosítók kötvénye - hosszú
039A1AB244Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének
értékvesztése
040A1AB245Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének
értékelési különbözete
041A1AB2511Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid
042A1AB2512Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú
043A1AB2521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - rövid
044A1AB2522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - hosszú
045A1AB253Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékvesztése
046A1AB254Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékelési különbözete
047A1AB2611Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - rövid
048A1AB2612Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - hosszú
049A1AB262Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékvesztése
050A1AB263Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékelési
különbözete
051A1AB27111GMU központi kormányzat kötvénye - rövid
052A1AB27112GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú
053A1AB27121GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid
054A1AB27122GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú
055A1AB271311GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
056A1AB2713121GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
057A1AB2713122GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú
058A1AB271321GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid
059A1AB2713221GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
060A1AB2713222GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
061A1AB27141GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid
062A1AB27142GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú
063A1AB27211Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid
064A1AB27212Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú
065A1AB272211Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
066A1AB2722121Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
067A1AB2722122Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
068A1AB272221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid
069A1AB2722221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
070A1AB2722222Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
071A1AB27231Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid
072A1AB27232Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú
073A1AB273Külföldi kötvények értékvesztése
074A1AB274Külföldi kötvények értékelési különbözete
075A1AB3Tulajdoni részesedések összesen (76+...+101)
076A1AB3111Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei
077A1AB3112Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett részvényei
078A1AB3113Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése
079A1AB3114Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete
080A1AB321Pénzpiaci alapok befektetési jegyei
081A1AB322Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékvesztése
082A1AB323Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékelési különbözete
083A1AB3311Egyéb befektetési jegyek
084A1AB33121Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
085A1AB33122Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei
086A1AB3313Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
087A1AB3314Biztosítók részvényei
088A1AB332Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők,
biztosítók részvényének értékvesztése
089A1AB333Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők,
biztosítók részvényének értékelési különbözete
090A1AB3411Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei
091A1AB3412Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett részvényei
092A1AB342Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékvesztése
093A1AB343Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékelési különbözete
094A1AB3511GMU pénzpiaci alapok bef. jegye
095A1AB3512GMU MPIk részvénye
096A1AB35131GMU egyéb szektorok bef. jegye
097A1AB35132GMU egyéb szektorok részvénye
098A1AB3521Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegye
099A1AB3522Egyéb külföldiek részvénye és befektetési jegye
100A1AB353Külföldi részvények, bef. jegyek értékvesztése
101A1AB354Külföldi részvények, bef. jegyek értékelési különbözete
102A1AB4Jegybanki és bankközi betétek (103+...+113)
103A1AB411Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid
104A1AB412Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú
105A1AB421Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid
106A1AB422Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú
107A1AB423Belföldi hitelintézetek - követelés valódi penziós ügyletből
108A1AB424Belföldi hitelintézetek bankközi betéteinek értékvesztése
109A1AB4311GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - rövid
110A1AB4312GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - hosszú
111A1AB4321Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid
112A1AB4322Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú
113A1AB433Külföldön elhelyezett bankközi betétek értékvesztése
114A1AB5Hitelek (115+...+274)
115A1AB51111Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel
116A1AB511121Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid
117A1AB511122Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú
118A1AB51121Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények - folyószámlahitel
119A1AB511221Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - rövid
120A1AB511222Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - hosszú
121A1AB5113Központi kormányzat hitelének értékvesztése
122A1AB5114Központi kormányzat hitelének értékelési különbözete
123A1AB5121TB hitele - rövid
124A1AB5122TB hitele - hosszú
125A1AB5123TB hitelének értékvesztése
126A1AB5124TB hitelének értékelési különbözete
127A1AB5131Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel
128A1AB51321Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid
129A1AB51322Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú
130A1AB5133Helyi önkormányzatok hitelének értékvesztése
131A1AB5134Helyi önkormányzatok hitelének értékelési különbözete
132A1AB52Jegybanknak nyújtott hitel
133A1AB5311Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid
134A1AB5312Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú
135A1AB5313Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel
136A1AB5321Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel
137A1AB5322Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből
138A1AB533Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékvesztése
139A1AB534Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékelési különbözete
140A1AB5411Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla hitel
141A1AB54121Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid
142A1AB541221Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratra
143A1AB541222Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratra
144A1AB54131Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid
145A1AB541321Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
146A1AB541322Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
5 éven túli lejáratú
147A1AB5421Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott folyószámla hitel
148A1AB54221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid
149A1AB542221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
150A1AB542222Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratra
151A1AB54231Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
152A1AB542321Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
153A1AB542322Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
154A1AB5431Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel
155A1AB54321Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid
156A1AB543221Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
157A1AB543222Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratra
158A1AB54331Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből -
rövid
159A1AB543321Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
160A1AB543322Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
161A1AB544Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek
értékvesztése
162A1AB545Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek
értékelési különbözete
163A1AB5511Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel
164A1AB55121Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - rövid
165A1AB551221Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
166A1AB551222Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú -
5 éven túli lejáratú
167A1AB55131Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - rövid
168A1AB551321Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
169A1AB551322Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5
éven túli lejáratú
170A1AB5521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla hitel
171A1AB55221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid
172A1AB552221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
173A1AB552222Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
174A1AB55231Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés - rövid
175A1AB552321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
176A1AB552322Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
177A1AB55241Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - rövid
178A1AB552421Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
179A1AB552422Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
180A1AB55251Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - rövid
181A1AB552521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
182A1AB552522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú - 5 éven
túli lejáratú
183A1AB55261Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - legfeljebb 5
éves lejáratú
184A1AB55262Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - 5 éven túli
lejáratú
185A1AB55271Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
186A1AB552721Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
187A1AB552722Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
188A1AB553Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékvesztése
189A1AB554Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékelési különbözete
190A1AB5611Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel
191A1AB561211Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - rövid
192A1AB5612121Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
193A1AB5612122Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
194A1AB561221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel -
rövid
195A1AB5612221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
196A1AB5612222Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
197A1AB561231Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású
jelzáloghitel - rövid
198A1AB5612321Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású
jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
199A1AB5612322Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású
jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
200A1AB561241Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb
fogyasztási hitel - rövid
201A1AB5612421Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb
fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
202A1AB5612422Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb
fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
203A1AB56131Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid
204A1AB561321Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
205A1AB561322Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
206A1AB56141Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid
207A1AB561421Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
208A1AB561422Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
209A1AB56151Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - rövid
210A1AB561521Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
211A1AB561522Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5
éven túli lejáratú
212A1AB5616Háztartások - Lakosság - hitelek értékvesztése
213A1AB5617Háztartások - Lakosság - hitelek értékelési különbözete
214A1AB5621Háztartások - Egyéni vállalkozók - folyószámla hitel
215A1AB56221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - rövid
216A1AB562221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
217A1AB562222Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
218A1AB56231Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid
219A1AB562321Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
220A1AB562322Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
221A1AB56241Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - rövid
222A1AB562421Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
223A1AB562422Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
224A1AB56251Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből -
rövid
225A1AB562521Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
226A1AB562522Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
227A1AB5626Háztartások - Egyéni vállalkozók - hitelek értékvesztése
228A1AB5627Háztartások - Egyéni vállalkozók - hitelek értékelési különbözete
229A1AB571Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla hitel
230A1AB5721Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - rövid
231A1AB57221Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
232A1AB57222Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
233A1AB5731Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
234A1AB57321Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
235A1AB57322Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
236A1AB574Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékvesztése
237A1AB575Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékelési
különbözete
238A1AB58111GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid
239A1AB58112GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú
240A1AB58121GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid
241A1AB58122GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú
242A1AB58131GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - rövid
243A1AB58132GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - hosszú
244A1AB58141GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott
folyószámla hitel
245A1AB581421GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb
hitel - rövid
246A1AB5814221GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
247A1AB5814222GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
248A1AB58151GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel
249A1AB581521GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid
250A1AB5815221GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
251A1AB5815222GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratra
252A1AB58161GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel
253A1AB581621GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid
254A1AB5816221GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratra
255A1AB5816222GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratra
256A1AB58171GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott folyószámla hitel
257A1AB581721GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel -
rövid
258A1AB5817221GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
259A1AB5817222GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
260A1AB581731GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel -
rövid
261A1AB5817321GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
262A1AB5817322GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
263A1AB581741GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - rövid
264A1AB5817421GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú
- legfeljebb 5 éves lejáratra
265A1AB5817422GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - hosszú
- 5 éven túli lejáratra
266A1AB581751GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid
267A1AB5817521GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratra
268A1AB5817522GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratra
269A1AB58211Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid
270A1AB58212Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú
271A1AB58221Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid
272A1AB58222Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú
273A1AB583Külfölddel szembeni követelések értékvesztése
274A1AB584Külfölddel szembeni követelések értékelési különbözete
275A1AB6Vagyoni érdekeltségek (276+...+301)
276A1AB611Belföldi hitelintézetek részvényei
277A1AB612Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése
278A1AB613Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete
279A1AB6211Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
280A1AB6212Egyéb pénzügyi közvetítők - részvények
281A1AB6213Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések, üzletrészek
282A1AB6221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
283A1AB6222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb részesedések,
üzletrészek
284A1AB623Biztosítók részvényei
285A1AB624Nyugdíjpénztárakban részesedések
286A1AB625Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban
részesedések értékvesztése
287A1AB626Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban, nypénztárakban
részesedések értékelési különbözete
288A1AB6311Járulékos vállalkozások részvényei
289A1AB6312Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek
290A1AB6321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei
291A1AB6322Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb részesedések,
üzletrészek
292A1AB633Hitel-tőke konverzióból származó részvények, részesedések, egyéb
üzletrészek
293A1AB634Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékvesztése
294A1AB635Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékelési
különbözete
295A1AB6411GMU hitelintézetek részvényei
296A1AB6412GMU egyéb szektorok részvényei
297A1AB6413Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények, részesedések,
egyéb üzletrészek
298A1AB6421Egyéb külföldiek részvényei
299A1AB6422Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvények,
részesedések, egyéb üzletrészek
300A1AB643Külföldi részvények, részesedések értékvesztése
301A1AB644Külföldi részvények, részesedések értékelési különbözete
302A1AB7Befektetesi szolgáltatási tevekenysegbol adodo követelesek
összesen (303+...+315)
303A1AB711- központi kormányzattal szemben
304A1AB712- TB-vel szemben
305A1AB713- helyi önkormányzatokkal szemben
306A1AB72- jegybankkal szemben
307A1AB731- hitelintézetekkel szemben
308A1AB732- pénzpiaci alapokkal szemben
309A1AB741- egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben
310A1AB742- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben
311A1AB743- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben
312A1AB75- nem pénzügyi vállalatokkal szemben
313A1AB76- háztartásokkal szemben
314A1AB77- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben
315A1AB78- külföldiekkel szemben
316A1AB791Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések
értékvesztése
317A1AB792Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékelési
különbözete
318A1AB8Aktív kamatelhatárolások (319+333+334)
319A1AB81Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (320+...+332)
320A1AB8111- központi kormányzattal
321A1AB8112- helyi önkormányzatokkal
322A1AB812- jegybankkal
323A1AB8131- hitelintézetekkel
324A1AB8132- pénzpiaci alapokkal
325A1AB8141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
326A1AB8142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
327A1AB8143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
328A1AB815- nem pénzügyi vállalatokkal
329A1AB8161- háztartások - lakossággal
330A1AB8162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
331A1AB817- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
332A1AB818- külföldiekkel
333A1AB82Értékpapírokra
334A1AB83Derivatívákra
335A1AB91Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök (336+352+...+358)
336A1AB911Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen
(337+...+351)
337A1AB91111- központi kormányzattal
338A1AB91112- TB-vel
339A1AB91113- helyi önkormányzatokkal
340A1AB9112- jegybankkal
341A1AB91131- hitelintézetekkel
342A1AB91132- pénzpiaci alapokkal
343A1AB91141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
344A1AB91142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
345A1AB91143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
346A1AB9115- nem pénzügyi vállalatokkal
347A1AB91161- háztartások - lakossággal
348A1AB91162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
349A1AB9117- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
350A1AB9118- külföldiekkel
351A1AB9119- szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás
352A1AB912Uton lévő tételek
353A1AB913Függő tételek
354A1AB914Egyéb
355A1AB9151Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet
356A1AB9152Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devizaátértékelési
különbözet
357A1AB916Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékvesztése
358A1AB917Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékelési különbözete
359A1AB92Saját eszközök (360+...+380)
360A1AB92111Visszavásárolt saját belföldi kötvény
361A1AB92112Visszavásárolt saját külföldi kötvény
362A1AB9212Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy
363A1AB922Egyéb saját eszközök (készletek)
364A1AB9231Átvett eszközök
365A1AB9232Átvett eszközök és készletek értékvesztése
366A1AB9241Immateriális javak - vagyoni jogok
367A1AB9242Immateriális javak - szoftverek
368A1AB9243Immateriális javak - egyéb
369A1AB9244Immateriális javak értékhelyesbítése
370A1AB9251Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga
371A1AB9252Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó
vagyoni jogok
372A1AB9253Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
373A1AB9254Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek,
felszerelések, járművek
374A1AB9255Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra
adott előlegek
375A1AB9256Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése
376A1AB9261Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó
vagyoni jogok
377A1AB9262Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
378A1AB9263Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések,
gépek, felszerelések, járművek
379A1AB9264Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és
beruházásra adott előlegek
380A1AB9265Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
A1AN
Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
001A1AN0Eszközök összesen
(2+9+64+84+94+242+264+278+295+317)
002A1AN1Pénztár és elszámolási számlák (3+...+8)
003A1AN11Pénztárkészlet (forint, valuta)
004A1AN12Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák
állományával együtt)
005A1AN13Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája
(átvezetési számlák állományával együtt)
006A1AN14Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél
007A1AN151Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél
008A1AN152Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál
009A1AN2Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen
(10+.. .+19+20+27+34+39+40+41)
010A1AN2111Központi kormányzat értékpapírja - rövid
011A1AN2112Államkötvény
012A1AN2113Konszolidációs államkötvény
013A1AN2121TB kötvény - rövid
014A1AN2122TB kötvény - hosszú
015A1AN2131Helyi önkormányzati kötvény - rövid
016A1AN2132Helyi önkormányzati kötvény - hosszú
017A1AN2211Jegybanki kötvény - rövid
018A1AN22121Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
019A1AN22122Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú
020A1AN23Belföldi hitelintézetek kötvénye összesen (21+...+26)
021A1AN2311Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
022A1AN23121Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
023A1AN23122Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
024A1AN2321Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid
025A1AN23221Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
026A1AN23222Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
027A1AN24Egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők, biztosítók kötvénye összesen
(28+...+33)
028A1AN2411Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid
029A1AN2412Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú
030A1AN2421Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye -
rövid
031A1AN2422Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye -
hosszú
032A1AN2431Biztosítók kötvénye - rövid
033A1AN2432Biztosítók kötvénye - hosszú
034A1AN25Nem pénzügyi vállalatok kötvénye összesen (35+ ...
+38)
035A1AN2511Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid
036A1AN2512Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú
037A1AN2521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye -
rövid
038A1AN2522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye -
hosszú
039A1AN2611Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye -
rövid
040A1AN2612Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye -
hosszú
041A1AN27Külföldi kötvények összesen (42+...+63)
042A1AN27111GMU központi kormányzat kötvénye - rövid
043A1AN27112GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú
044A1AN27121GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid
045A1AN27122GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú
046A1AN271311GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
047A1AN2713121GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
048A1AN2713122GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2
éven túli lejáratú
049A1AN271321GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid
050A1AN2713221GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
051A1AN2713222GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
052A1AN27141GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid
053A1AN27142GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú
054A1AN27211Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid
055A1AN27212Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú
056A1AN272211Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél -
rövid
057A1AN2722121Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
058A1AN2722122Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
059A1AN272221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid
060A1AN2722221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
061A1AN2722222Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
062A1AN27231Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid
063A1AN27232Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú
064A1AN3lulajdoni részesedések összesen
(65+68+69+75+76+77)
065A1AN31Belföldi hitelintézetek részvénye összesen (66+67)
066A1AN3111Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei
067A1AN3112Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett
részvényei
068A1AN32Pénzpiaci alapok befektetési jegyei
069A1AN33Egyéb befektetési jegyek, kockázati tökealapok jegyei,
egyéb püi közvetítők, püi kiegészítő tevékenységet
végzők, biztosítók részvénye összesen (70+...+74)
070A1AN3311Egyéb befektetési jegyek
071A1AN33121Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
072A1AN33122Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei
073A1AN3313Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
074A1AN3314Biztosítók részvényei
075A1AN3411Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei
076A1AN3412Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett
részvényei
077A1AN35Külföldi részvények, részesedések és befektetési jegyek
összesen (78+...+83)
078A1AN3511GMU pénzpiaci alapok bef. jegyei
079A1AN3512GMU MPIk részvényei
080A1AN35131GMU egyéb szektorok bef. jegye
081A1AN35132GMU egyéb szektorok részvénye
082A1AN3521Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegyei
083A1AN3522Egyéb külföldiek részvénye és bef. jegye
084A1AN4Jegybanki és bankközi betétek (85+...+93)
085A1AN411Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid
086A1AN412Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú
087A1AN421Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid
088A1AN422Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú
089A1AN423Belföldi hitelintézetek - követelések valódi penziós
ügyletből
090A1AN4311GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek -
rövid
091A1AN4312GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek -
hosszú
092A1AN4321Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid
093A1AN4322Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú
094A1AN5Hitelek
(95+...+103+107+...+113+135+161+184+198+206)
095A1AN51111Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel
096A1AN511121Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid
097A1AN511122Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú
098A1AN51121Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények -
folyószámlahitel
099A1AN511221Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények
egyéb hitele - rövid
100A1AN511222Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények
egyéb hitele - hosszú
101A1AN5121TB hitele - rövid
102A1AN5122TB hitele - hosszú
103A1AN513Helyi önkormányzatok hitele összesen (104+...+106)
104A1AN5131Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel
105A1AN51321Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid
106A1AN51322Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú
107A1AN52Jegybanknak nyújtott hitel
108A1AN5311Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid
109A1AN5312Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú
110A1AN5313Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű
hitel
111A1AN5321Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel
112A1AN5322Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből
113A1AN54Egyéb püi közvetítőknek, püi kiegészítő tevékenységet
végzőknek, biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak
nyújtott hitelösszesen (114+...+134)
114A1AN5411Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel -
folyószámla hitel
115A1AN54121Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövic
116A1AN541221Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
117A1AN541222Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
118A1AN54131Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
119A1AN541321Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
120A1AN541322Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
121A1AN5421Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott
folyószámla hitel
122A1AN54221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb
hitel - rövid
123A1AN542221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
124A1AN542222Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
125A1AN54231Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi
penziós ügyletből - rövid
126A1AN542321Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
127A1AN542322Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
128A1AN5431Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
folyószámla hitel
129A1AN54321Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb
hitel - rövid
130A1AN543221Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
131A1AN543222Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
132A1AN54331Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi
penziós ügyletből - rövid
133A1AN543321Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
134A1AN543322Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
135A1AN55Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel összesen
(136+...+160)
136A1AN5511Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel
137A1AN55121Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű
követelés - rövid
138A1AN551221Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű
követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
139A1AN551222Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű
követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú
140A1AN55131Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
141A1AN551321Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
142A1AN551322Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
143A1AN5521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla
hitel
144A1AN55221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid
145A1AN552221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
146A1AN552222Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
147A1AN55231Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt
követelés - rövid
148A1AN552321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt
követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
149A1AN552322Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt
követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú
150A1AN55241Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú
hitel - rövid
151A1AN552421Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
152A1AN552422Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
153A1AN55251Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel -
rövid
154A1AN552521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
155A1AN552522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
156A1AN55261Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi
lízing - legfeljebb 5 éves lejáratú
157A1AN55262Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi
lízing - 5 éven túli lejáratú
158A1AN55271Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés
valódi penziós ügyletből - rövid
159A1AN552721Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
160A1AN552722Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
161A1AN561Háztartások - Lakosság - hitelek összesen
(162+...+183)
162A1AN5611Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel
163A1AN561211Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi
hitel - rövid
164A1AN5612121Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
165A1AN5612122Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
166A1AN561221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -- gépjármű
vásárlási hitel - rövid
167A1AN5612221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű
vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
168A1AN5612222Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű
vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
169A1AN561231Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -
szabadfelhasználású jelzáloghitel - rövid
170A1AN5612321Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -
szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
171A1AN5612322Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -
szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
172A1AN561241Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási
és egyéb fogyasztási hitel - rövic
173A1AN5612421Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási
és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
174A1AN5612422Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási
és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
175A1AN56131Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid
176A1AN561321Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
177A1AN561322Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5
éven túli lejáratú
178A1AN56141Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid
179A1AN561421Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
180A1AN561422Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven
túli lejáratú
181A1AN56151Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
182A1AN561521Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
183A1AN561522Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
184A1AN562Háztartások - Egyéni vállalkozók - hitelek összesen
(185+...+197)
185A1AN5621Háztartások - Egyéni vállalkozók - folyószámla hitel
186A1AN56221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási
hitel - rövid
187A1AN562221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
188A1AN562222Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
189A1AN56231Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid
190A1AN562321Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
191A1AN562322Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
192A1AN56241Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - rövid
193A1AN562421Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
194A1AN562422Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
195A1AN56251Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi
penziós ügyletből - rövid
196A1AN562521Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
197A1AN562522Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
198A1AN57Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele
összesen (199+...+205)
199A1AN571Háztartásokat segítő nonprofit intézmények -
folyószámla hitel
200A1AN5721Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel
- rövid
201A1AN57221Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel
- hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
202A1AN57222Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel
- hosszú - 5 éven túli lejáratú
203A1AN5731Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés
valódi penziós ügyletből - rövid
204A1AN57321Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
205A1AN57322Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
206A1AN58Külföldieknek nyújtott hitel összesen (207+...+241)
207A1AN58111GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid
208A1AN58112GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú
209A1AN58121GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid
210A1AN58122GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú
211A1AN58131GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - rövid
212A1AN58132GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - hosszú
213A1AN58141GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott folyószámla hitel
214A1AN581421GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott egyéb hitel - rövid
215A1AN5814221GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
216A1AN5814222GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott egyéb hitelek - hosszú - 5 éven túli lejáratra
217A1AN58151GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
folyószámla hitel
218A1AN581521GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
egyéb hitel - rövid
219A1AN5815221GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott
egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
220A1AN5815222GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott
egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
221A1AN58161GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel
222A1AN581621GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid
223A1AN5816221GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- legfeljebb 5 éves lejáratra
224A1AN5816222GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- 5 éven túli lejáratra
225A1AN58171GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
folyószámla hitel
226A1AN581721GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
fogyasztási hitel - rövid
227A1AN5817221GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
228A1AN5817222GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
229A1AN581731GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
lakáscélú hitel - rövid
230A1AN5817321GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
231A1AN5817322GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
232A1AN581741GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
egyéb hitel - rövid
233A1AN5817421GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
234A1AN5817422GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
235A1AN581751GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid
236A1AN5817521GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- legfeljebb 5 éves lejáratra
237A1AN5817522GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- 5 éven túli lejáratra
238A1AN58211Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid
239A1AN58212Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú
240A1AN58221Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid
241A1AN58222Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú
242A1AN6Vagyoni érdekeltségek (243+244+252+258)
243A1AN611Belföldi hitelintézetek részvényei
244A1AN62Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tevékenységet
végzőkben, biztosítókban, nyugdíjpénztárakban
részesedés összesen (245+...+251)
245A1AN6211Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
246A1AN6212Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei
247A1AN6213Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések,
üzletrészek
248A1AN6221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
249A1AN6222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb
részesedések, üzletrészek
250A1AN623Biztosítók részvényei
251A1AN624Nyugdíjpénztárakban részesedések
252A1AN63Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek
összesen (253+...+257)
253A1AN6311Járulékos vállalkozások részvényei
254A1AN6312Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések,
üzletrészek
255A1AN6321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei
256A1AN6322Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb
részesedések, üzletrészek
257A1AN633Hitel-töke konverzióból származó részvények,
részesedések, egyéb üzletrészek
258A1AN64Külföldi részesedések összesen (259+...+263)
259A1AN6411GMU hitelintézetek részvényei
260A1AN6412GMU egyéb szektorok részvényei
261A1AN6413Hitel-töke konverzióból származó GMU részvények,
részesedések, egyéb üzletrészek
262A1AN6421Egyéb külföldiek részvényei
263A1AN6422Hitel-töke konverzióból származó egyéb külföldi
részvények, részesedések, egyéb üzletrészek
264A1AN7Befektetési szolgaltatasi tevékenységből adodo
követelések összesen (265+...+277)
265A1AN711- központi kormányzattal szemben
266A1AN712- TB-vel szemben
267A1AN713- helyi önkormányzatokkal szemben
268A1AN72- jegybankkal szemben
269A1AN731- hitelintézetekkel szemben
270A1AN732- pénzpiaci alapokkal szemben
271A1AN741- egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben
272A1AN742- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
szemben
273A1AN743- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben
274A1AN75- nem pénzügyi vállalatokkal szemben
275A1AN76- háztartásokkal szemben
276A1AN77- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
szemben
277A1AN78- külföldiekkel szemben
278A1AN8Aktív kamatelhatárolások (279+293+294)
279A1AN81Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (280+...+292)
280A1AN8111- központi kormányzattal
281A1AN8112- helyi önkormányzatokkal
282A1AN812- jegybankkal
283A1AN8131- hitelintézetekkel
284A1AN8132- pénzpiaci alapokkal
285A1AN8141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
286A1AN8142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
287A1AN8143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
288A1AN815- nem pénzügyi vállalatokkal
289A1AN8161- háztartások - lakossággal
290A1AN8162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
291A1AN817- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
292A1AN818- külföldiekkel
293A1AN82Értékpapírokra
294A1AN83Derivatívákra
295A1AN91Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök
(296+312+...+316)
296A1AN911Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás
összesen (297+...+311)
297A1AN91111- központi kormányzattal
298A1AN91112- TB-vel
299A1AN91113- helyi önkormányzatokkal
300A1AN9112- jegybankkal
301A1AN91131- hitelintézetekkel
302A1AN91132- pénzpiaci alapokkal
303A1AN91141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
304A1AN91142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
305A1AN91143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
306A1AN9115- nem pénzügyi vállalatokkal
307A1AN91161- háztartások - lakossággal
308A1AN91162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
309A1AN9117- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
310A1AN9118- külföldiekkel
311A1AN9119- szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás
312A1AN912Uton lévő tételek
313A1AN913Függő tételek
314A1AN914Egyéb
315A1AN9151Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív
értékelési különbözet
316A1AN9152Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív
devizaátértékelési különbözet
317A1AN92Saját eszközök (318+...+337)
318A1AN92111Visszavásárolt saját belföldi kötvény
319A1AN92112Visszavásárolt saját külföldi kötvény
320A1AN9212Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i
részjegy
321A1AN922Egyéb saját eszközök (készletek)
322A1AN9231Átvett eszközök
323A1AN9241Immateriális javak - vagyoni jogok
324A1AN9242Immateriális javak - szoftverek
325A1AN9243Immateriális javak - egyéb
326A1AN9244Immateriális javak értékhelyesbítése
327A1AN9251Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés
bérleti joga
328A1AN9252Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz
kapcsolódó vagyoni jogok
329A1AN9253Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
330A1AN9254Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki
berendezések, gépek, felszerelések, jármüvek
331A1AN9255Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és
beruházásra adott előlegek
332A1AN9256Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése
333A1AN9261Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök -
ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok
334A1AN9262Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
335A1AN9263Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki
berendezések, gépek, felszerelések, jármüvek
336A1AN9264Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök -
beruházások és beruházásra adott előlegek
337A1AN9265Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök
értékhelyesbítése
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
A1B
Évközi auditált jelentés - Felügyeleti mérleg (Források)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
381A1B0Források összesen:
(382+486+507+577+610+624+640+664+669)
382A1B1Betétek (383+...+485)
383A1B1111Központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét
384A1B11121Központi kormányzat - lekötött betét - rövid
385A1B111221Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
386A1B111222Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
387A1B1113Központi kormányzat - repó ügyletekből szerzett forrás
388A1B1114Központi kormányzat - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
389A1B1121TB alapok - látra szóló és folyószámla betét
390A1B11221TB alapok lekötött betét - rövid
391A1B112221TB alapok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
392A1B112222TB alapok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
393A1B1123TB alapok - repó ügyletekből szerzett forrás
394A1B1124TB alapok - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás
395A1B1131Helyi önkormányzatok - látra szóló és folyószámla betét
396A1B11321Helyi önkormányzatok lekötött betét - rövid
397A1B113221Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
398A1B113222Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
399A1B1133Helyi önkormányzatok - repó ügyletekből szerzett forrás
400A1B1134Helyi önkormányzatok - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
401A1B1211Egyéb pénzügyi közvetítők - látra szóló és folyószla betét
402A1B12121Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - rövid
403A1B121221Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
404A1B121222Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
405A1B1213Egyéb pénzügyi közvetítők - repó ügyletekből szerzett forrás
406A1B1214Egyéb pénzügyi közvetítők - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
407A1B1221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - látra szóló és
folyószla betét
408A1B12221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét -
rövid
409A1B122221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
410A1B122222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
411A1B1223Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - repó ügyletekbö
szerzett forrás
412A1B1224Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - egyéb valódi
penziós ügyletekből szerzett forrás
413A1B1231Biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és folyószámla
betét
414A1B12321Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - rövid
415A1B123221Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
416A1B123222Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú - 2
éven túli lejáratú
417A1B1233Biztosítók és nyugdíjpénztárak - repó ügyletekből szerzett
forrás
418A1B1234Biztosítók és nyugdíjpénztárak - egyéb valódi penziós
ügyletekből szerzett forrás
419A1B1311Járulékos vállalkozások - látra szóló és folyószámla betét
420A1B13121Járulékos vállalkozások - lekötött betét - rövid
421A1B131221Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
422A1B131222Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
423A1B1313Járulékos vállalkozások - repó ügyletekből szerzett forrás
424A1B1314Járulékos vállalkozások - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
425A1B1321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - látra szóló és
folyószámla betét
426A1B13221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét -
rövid
427A1B132221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
428A1B132222Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
429A1B1323Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - repó ügyletekből
szerzett forrás
430A1B1324Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb valódi
penziós ügyletekből szerzett forrás
431A1B1411Háztartások - Lakosság - látra szóló és folyószámla betét
432A1B14121Háztartások - Lakosság - lekötött betét - rövid
433A1B141221Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
434A1B141222Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
435A1B1413Háztartások - Lakosság - repó ügyletekből szerzett forrás
436A1B1414Háztartások - Lakosság - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
437A1B1421Háztartások - Egyéni vállalkozók - látra szóló és folyószámla
betét
438A1B14221Háztartások - Egyéni vállalkozók - lekötött betét - rövid
439A1B142221Háztartások - Egyéni vállalkozók - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
440A1B142222Háztartások - Egyéni vállalkozók - lekötött betét - hosszú - 2
éven túli lejáratú
441A1B1423Háztartások - Egyéni vállalkozók - repó ügyletekből szerzett
forrás
442A1B1424Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb valódi penziós
ügyletekből szerzett forrás
443A1B151Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - látra szóló és
folyószámla betét
444A1B1521Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte -
rövid
445A1B15221Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
446A1B15222Háztartásokat segítő nonprofit intézmények lekötött betéte -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
447A1B153Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - repó ügyletekből
szerzett forrás
448A1B154Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb valódi
penziós ügyletekből szerzett forrás
449A1B16111GMU központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét
450A1B161121GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - rövid
451A1B1611221GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
452A1B1611222GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú -
2 éven túli lejáratú
453A1B16113GMU központi kormányzattól repó ügyletekből szerzett forrás
454A1B16121GMU egyéb ÁHT - látra szóló és folyószámla betét
455A1B161221GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - rövid
456A1B1612221GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
457A1B1612222GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
458A1B16123GMU egyéb ÁHT-tól repó ügyletekből szerzett forrás
459A1B16131GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzők - látra szóló és
folyószámla betét
460A1B161321GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett
egyéb forrás - rövid
461A1B1613221GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett
egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
462A1B1613222GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől szerzett
egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú
463A1B16133GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzőktől repó
ügyletekből szerzett forrás
464A1B16141GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és
folyószámla betét
465A1B161421GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb
forrás - rövid
466A1B1614221GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb
forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
467A1B1614222GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb
forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú
468A1B16143GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól repó ügyletekből
szerzett forrás
469A1B16151GMU nem pénzügyi vállalatok - látra szóló és folyószámla
betét
470A1B161521GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - rövid
471A1B1615221GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
472A1B1615222GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú - 2
éven túli lejáratú
473A1B16153GMU nem pénzügyi vállalatoktól repó ügyletekből szerzett
forrás
474A1B16161GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - látra szóló és
folyószámla betét
475A1B161621GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét -
rövid
476A1B1616221GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
477A1B1616222GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
478A1B16163GMU háztartásoktól és háztart. s. nonpr. int.töl repó
ügyletekből szerzett forrás
479A1B1617GMU szektoroktól egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett
forrás
480A1B1621Egyéb külföldiek - látra szóló és folyószámla betét
481A1B16221Egyéb külföldiek - lekötött betét - rövid
482A1B162221Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
483A1B162222Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
484A1B1623Egyéb külföldiektől repó ügyletekből szerzett forrás
485A1B1624Egyéb külföldiektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett
forrás
486A1B2Monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek
(487+...+506)
487A1B2111Belföldi hitelintézetek - látra szóló és folyószámla betét
488A1B21121Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - rövid
489A1B211221Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
490A1B211222Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
491A1B2121Pénzpiaci alapok - látra szóló és folyószámla betét
492A1B21221Pénzpiaci alapok - lekötött betét - rövid
493A1B212221Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
494A1B212222Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
495A1B22111GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá
eső MPI-k - látra szóló és folyószámla betét
496A1B221121GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - lekötött betét - rövid
497A1B2211221GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
498A1B2211222GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
499A1B22121GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k -
látra szóló és folyószámla betét
500A1B221221GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k -
lekötött betét - rövid
501A1B2212221GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k -
lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
502A1B2212222GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k
lekötött betéte - hosszú - 2 éven túli lejáratú
503A1B2221Egyéb külföldi bankok - látra szóló és folyószámla betét
504A1B22221Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - rövid
505A1B222221Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
506A1B222222Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
507A1B3Felvett hitelek (508+...+576)
508A1B311Államháztartástól felvett hitel - rövid
509A1B3121Államháztartástól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
510A1B3122Államháztartástól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
511A1B321Jegybanktól felvett hitel - rövid
512A1B3221Jegybanktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
513A1B3222Jegybanktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
514A1B323Jegybanki aktív repó
515A1B3311Hitelintézetektől felvett hitel - rövid
516A1B33121Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
517A1B33122Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
518A1B3313Hitelintézetektől repó ügyletekből szerzett forrás
519A1B3314Hitelintézetektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett
forrás
520A1B3321Pénzpiaci alapoktól repó ügyletekből szerzett forrás
521A1B3411Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - rövid
522A1B34121Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
523A1B34122Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túl
lejáratú
524A1B34131Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott -
legfeljebb 3 hónapos felmondással
525A1B34132Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott - 3
hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
526A1B3421Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
rövid
527A1B34221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
528A1B34222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
529A1B34231Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással
530A1B34232Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
531A1B3431Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - rövid
532A1B34321Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
533A1B34322Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú - 2
éven túli lejáratú
534A1B34331Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott -
legfeljebb 3 hónapos felmondással
535A1B34332Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott -
3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
536A1B351Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - rövid
537A1B3521Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
538A1B3522Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
539A1B361Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől
felvett hitel - rövid
540A1B3621Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől
felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
541A1B3622Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől
felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
542A1B363Szövetkezeti tagok vagyoni hozzájárulása - rövid
543A1B37Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3
hónapos felmondással
544A1B38Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli,
legfeljebbb 2 éves felmondással
545A1B39111GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - rövid
546A1B391121GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
547A1B391122GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
548A1B39113GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől repó ügyletekből szerzett forrás
549A1B39114GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől egyéb valódi penziós
ügyletekből szerzett forrás
550A1B391151GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott -
legfeljebb 3 hónapos felmondással
551A1B391152GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktől felvett hitel - felmondott - 3
hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
552A1B39121GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - rövid
553A1B391221GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
554A1B391222GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
555A1B39123GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
repó ügyletekből szerzett forrás
556A1B39124GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás
557A1B391251GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással
558A1B391252GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktől
felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves
felmondással
559A1B39131GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
rövid
560A1B391321GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
561A1B391322GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
562A1B391331GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
felmondott hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással
563A1B391332GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
felmondott hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves
felmondással
564A1B39211Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - rövid
565A1B392121Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
566A1B392122Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
567A1B392131Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3
hónapos felmondással
568A1B392132Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - 3 hónapon
túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
569A1B39221Egyéb nemzetközi intézményektől, külföldi kormányoktól
szerzett forrás - rövid
570A1B392221Egyéb nemzetközi int.-töl, külf. kormányoktól szerzett forrás -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
571A1B392222Egyéb nemzetközi int.-töl, külf. kormányoktól szerzett forrás -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
572A1B39231Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - rövid
573A1B392321Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
574A1B392322Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - 2
éven túli lejáratú
575A1B392331Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott
hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással
576A1B392332Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott
hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
577A1B4Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok (578+...+609)
578A1B4111Kötvény - rövid
579A1B41121Kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
580A1B41122Kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú
581A1B4121Átváltoztatható kötvény - legfeljebb 2 éves lejáratú
582A1B4122Átváltoztatható kötvény - 2 éven túli lejáratú
583A1B4131Jelzáloglevél - rövid
584A1B41321Jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
585A1B41322Jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú
586A1B4141Letéti jegy - rövid
587A1B41421Letéti jegy - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
588A1B41422Letéti jegy - hosszú - 2 éven túli lejáratú
589A1B4151Egyéb értékpapír - rövid
590A1B41521Egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
591A1B41522Egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú
592A1B4211ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid
593A1B42121ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
594A1B42122ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
595A1B4222ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid
596A1B42221ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
597A1B42222ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
598A1B43111Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - rövid
599A1B431121Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
600A1B431122Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
601A1B43121Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - rövid
602A1B431221Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
603A1B431222Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
604A1B43211Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid
605A1B432121Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
606A1B432122Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2
éven túli lejáratú
607A1B43221Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid
608A1B432221Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú
legfeljebb 2 éves lejáratú
609A1B432222Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú
2 éven túli lejáratú
610A1B5Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó
források összesen (611+...+623)
611A1B511- központi kormányzattól
612A1B512- TB-töl
613A1B513- helyi önkormányzatoktól
614A1B52- jegybanktól
615A1B531- hitelintézetektől
616A1B532- pénzpiaci alapoktól
617A1B541- egyéb pénzügyi közvetítőktől
618A1B542- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől
619A1B543- biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól
620A1B55- nem pénzügyi vállalatoktól
621A1B56- háztartásoktól
622A1B57- háztartásokat segítő nonprofit intézményektől
623A1B58- külföldiektől
624A1B6Passzív kamatelhatárolások (625+638+639)
625A1B61Felvett hitelekre, kapott betétekre (626+...+637)
626A1B6111- központi kormányzattal
627A1B6112- helyi önkormányzatokkal
628A1B612- jegybankkal
629A1B6131- hitelintézetekkel
630A1B6132- pénzpiaci alapokkal
631A1B6141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
632A1B6142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
633A1B6143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
634A1B615- nem pénzügyi vállalatokkal
635A1B616- háztartásokkal
636A1B617- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
637A1B618- külföldiekkel
638A1B62Értékpapírokra
639A1B63Derivatívákra
640A1B7Egyéb passzív elszámolások (641+642+643+660+...+663)
641A1B71Uton levő tételek
642A1B72Függő tételek
643A1B73Passzív elszámolás és egyéb passzív időbeli elhatárolás
összesen (644+...+659)
644A1B73111- központi kormányzattal
645A1B73112- TB-vel
646A1B73113- helyi önkormányzatokkal
647A1B7312- jegybankkal
648A1B73131- hitelintézetekkel
649A1B73132- pénzpiaci alapokkal
650A1B73141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
651A1B73142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
652A1B73143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
653A1B7315- nem pénzügyi vállalatokkal
654A1B73161- háztartások - lakossággal
655A1B73162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
656A1B7317- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
657A1B7318- külföldiekkel
658A1B732- szektor szerint nem bontható passzív időbeli elhatárolás
659A1B733Passzív időbeli elhatárolás működési költségekre
660A1B741Származtatott ügyletek - valós értékelők - negatív értékelési
különbözet
661A1B742Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - negatív
devizaátértékelési különbözet
662A1B75Kötelezettségek értékelési különbözete
663A1B76Egyéb
664A1B8Céltartalék (665+...+668)
665A1B81Függő és jövőbeni kötelezettség után
666A1B82Általános kockázati céltartalék
667A1B83Lakástakarékpénztárak kiegyenlítési céltartaléka
668A1B84Egyéb céltartalék
669A1B9Saját tőke (670+...+685)
670A1B9111Jegyzett töke - kumulatív elsőbbségi részvények nélkül
671A1B9112Jegyzett töke - kumulatív elsőbbségi részvények
672A1B912Jegyzett, de be nem fizetett töke
673A1B921Tőketartalék - ázsió
674A1B922Tőketartalék - egyéb
675A1B931Eredménytartalék - előző évek után
676A1B932Eredménytartalék - előző évi előzetes eredményből
677A1B933Eredménytartalék - egyéb
678A1B941Lekötött tartalék - visszavásárolt saját részvény, visszafizetett
szöv-i részjegy visszavásárlási értéke
679A1B942Lekötött tartalék - egyéb
680A1B951Értékhelyesbítés értékelési tartaléka
681A1B9521Valós értékelés értékelési tartaléka - cash-flow fedezeti
ügylet
682A1B9522Valós értékelés értékelési tartaléka - egyéb
683A1B953Értékelési tartalék - egyéb
684A1B96Általános tartalék
685A1B97Mérleg szerinti eredmény (év közben Eredmény)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
A2A
Évközi auditált jelentés - Eredménykimutatás
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTárgyhaviHalmozottMód
123
abz
001A2A01KAMATKÜLÖNBÖZET (2-31)
002A2A011Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek (3+17+25+26)
003A2A0111Hitelek, betétek és egyéb követelések (származtatott ügyletek
nélkül) (4+14)
004A2A01111Belföldiekkel szembeni követelések (5+6+9+10+13)
005A2A011111Államháztartás
006A2A011112Monetáris intézmények (7+8)
007A2A0111121Jegybank
008A2A0111122Egyéb monetáris intézmények
009A2A011113Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt)
010A2A011114Háztartások (11+12)
011A2A0111141Lakosság
012A2A0111142Egyéni vállalkozók
013A2A011115Egyéb belföldi szektorok
014A2A01112Külföldiekkel szembeni követelések (15+16)
015A2A011121GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok
016A2A011122GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok
017A2A0112Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (18+19+22+23+24)
018A2A01121Államháztartás által kibocsátott értékpapírok
019A2A01122Monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok (20+21)
020A2A011221Jegybank által kibocsátott értékpapírok
021A2A011222Egyéb monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok
022A2A01123Nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott értékpapírok
023A2A01124Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott értékpapírok
024A2A01125Külföldiek által kibocsátott értékpapírok
025A2A0113Egyéb kamat és kamat jellegű bevételek (származtatott ügyletek
nélkül)
026A2A0114Származtatott ügyletek (27+...+30)
027A2A01141Fedezeti célú, nem valós értékelés alá esö
028A2A01142Egyéb célú, nem valós értékelés alá esö
029A2A01143(-) Fedezeti célú, valós értékelés alá esö - ráfordítás
030A2A01144Egyéb célú, valós értékelés alá esö
031A2A012Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások (32+46+52+53)
032A2A0121Hitelek, betétek és egyéb kötelezettségek (származtatott ügyletek
nélkül) (33+43)
033A2A01211Belföldiektől kapott források (34+35+38+39+42)
034A2A012111Államháztartás
035A2A012112Monetáris intézmények (36+37)
036A2A0121121Jegybank
037A2A0121122Egyéb monetáris intézmények
038A2A012113Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt)
039A2A012114Háztartások (40+41)
040A2A0121141Lakosság
041A2A0121142Egyéni vállalkozók
042A2A012115Egyéb belföldi szektorok
043A2A01212Külföldiektől kapott források (44+45)
044A2A012121GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok
045A2A012122GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem bankok
046A2A0122Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (47+...+51)
047A2A01221Kötvények (részvénnyé változtatható kötvények nélkül)
048A2A01222Átváltoztatható kötvények
049A2A01223Letéti jegyek
050A2A01224Jelzáloglevelek
051A2A01225Egyéb értékpapírok
052A2A0123Egyéb kamat és kamat jellegű ráfordítások (származtatott ügyletek
nélkül)
053A2A0124Származtatott ügyletek (54+...+57)
054A2A01241Fedezeti célú, nem valós értékelés alá esö
055A2A01242Egyéb célú, nem valós értékelés alá esö
056A2A01243(-) Fedezeti célú, valós értékelés alá esö - bevétel
057A2A01244Egyéb célú, valós értékelés alá esö
058A2A02Bevételek értékpapírokból - osztalék (59+...+61)
059A2A021Forgatási célú részvényekből, részesedésekből kapott osztalék
060A2A022Kapcsolt vállalkozásoktól kapott osztalék
061A2A023Egyéb vállalkozásoktól kapott osztalék
062A2A03Jutalék és díjeredmény (63-75)
063A2A031Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek (64+70)
064A2A0311Pénzügyi szolgáltatások (65+...+69)
065A2A03111Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység
066A2A03112Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység
067A2A03113Kártyaüzletág
068A2A03114Garancia, kezességvállalás
069A2A03115Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység
070A2A0312Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység
bevételét) (71+...+74)
071A2A03121Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység
072A2A03122Bizományosi tevékenység
073A2A03123Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység
074A2A03124Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység
075A2A032Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások (76+82)
076A2A0321Pénzügyi szolgáltatások (77+...+81)
077A2A03211Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység
078A2A03212Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység
079A2A03213Kártyaüzletág
080A2A03214Igénybevett garancia, kezesség
081A2A03215Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység
082A2A0322Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi tevékenység
ráfordítását) (83+...+86)
083A2A03221Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység
084A2A03222Bizományosi tevékenység
085A2A03223Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység
086A2A03224Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység
087A2A04Pénzügvi műveletek nettó eredménye (88+126)
088A2A041Egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény (89-108)
089A2A0411Bevételek - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (90+100+104)
090A2A04111Egyéb pénzügyi szolgáltatások (91+...+99)
091A2A041111Árfolyamnyereség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor,
lejáratakor, beváltásakor
092A2A041112Árfolyamnyereség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor,
beváltásakor
093A2A041113Elhatárolt árfolyamnyereség - Névérték alatt vásárolt, befektetési
célú kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra
eső rész
094A2A041114Elhatárolt árfolyamnyereség - Kibocsátott értékpapír ázsiójából a
tárgyidőszakra eső rész
095A2A041115Nyereség - Vásárolt követelés értékesítéséből
096A2A041116Konverziós árfolyamnyereség - Deviza- és valutaforgalomban
realizált árfolyamkülönbözet
097A2A041117Átértékelési nyereség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek
deviza árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből
098A2A041118Hitelezési veszteség megtérülése
099A2A041119Egyéb
100A2A04112Származtatott ügyletek (101+...+103)
101A2A041121Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés
alá eső
102A2A041122(-) Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá
eső
103A2A041123Egyéb
104A2A04113Értékelési különbözet (105+...+107)
105A2A041131Értékelési nyereség - kereskedési célú saját és vásárolt követelések
106A2A041132Egyéb valós értékelési nyereség
107A2A041133(-) Értékelési veszteség - nem kamatfedezeti célú származtatott
ügyletek
108A2A0412Ráfordítások - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (109+118+122)
109A2A04121Egyéb pénzügyi szolgáltatások (110+...+117)
110A2A041211Árfolyamveszteség - Befektetési célú értékpapírok értékesítésekor,
lejáratakor, beváltásakor
111A2A041212Árfolyamveszteség - Tulajdoni részesedések értékesítésekor,
beváltásakor
112A2A041213Elhatárolt árfolyamveszteség - Névérték felett vásárolt, befektetési
célú kamatozó értékpapír árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra
eső rész
113A2A041214Elhatárolt árfolyamveszteség - Kibocsátott értékpapír diszázsiójából
a tárgyidőszakra eső rész
114A2A041215Veszteség - Vásárolt követelés értékesítéséből, leírásából
115A2A041216Konverziós árfolyamveszteség - Deviza- és valutaforgalomban
realizált árfolyamkülönbözet
116A2A041217Átértékelési veszteség - Devizaeszközök és devizakötelezettségek
deviza árfolyamváltozás miatti átértékelődéséből
117A2A041218Egyéb
118A2A04122Származtatott ügyletek (119+...+121)
119A2A041221Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, nem valós értékelés
alá eső
120A2A041222(-) Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, valós értékelés alá
eső
121A2A041223Egyéb
122A2A04123Értékelési különbözet (123+...+125)
123A2A041231Értékelési veszteség - kereskedési célú saját és vásárolt
követelések
124A2A041232Egyéb valós értékelési veszteség
125A2A041233(-) Értékelési nyereség - nem kamatfedezeti célú származtatott
ügyletek
126A2A042Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény (127-141)
127A2A0421Bevételek - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi tevékenység)
(128+131+132+136)
128A2A04211Befektetési szolgáltatások (129+130)
129A2A042111Árfolyamnyereség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni
részesedések értékesítésekor
130A2A042112Egyéb
131A2A04212Forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása
132A2A04213Származtatott ügyletek (133+...+135)
133A2A042131Árfolyamnyereség- nem valós értékelés alá eső
134A2A042132(-) Árfolyamveszteség- valós értékelés alá eső
135A2A042133Egyéb
136A2A04214Értékelési különbözetek (137+...+140)
137A2A042141Értékelési nyereség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a
származtatott ügyleteket)
138A2A042142(-) Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti
célú származtatott ügyletek
139A2A042143Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú
származtatott ügyletek
140A2A042144Egyéb
141A2A0422Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi
tevékenység) (142+145+146+150)
142A2A04221Befektetési szolgáltatások (143+144)
143A2A042211Árfolyamveszteség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni
részesedések értékesítésekor
144A2A042212Egyéb
145A2A04222Forgatási célú értékpapírok értékvesztése
146A2A04223Származtatott ügyletek (147+...+149)
147A2A042231Árfolyamveszteség - nem valós értékelés alá eső
148A2A042232(-) Árfolyamnyereség- valós értékelés alá eső
149A2A042233Egyéb
150A2A04224Értékelési különbözet (151+...+154)
151A2A042241Értékelési veszteség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a
származtatott ügyleteket)
152A2A042242(-) Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott fedezeti célú
származtatott ügyletek
153A2A042243Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott egyéb célú
származtatott ügyletek
154A2A042244Egyéb
155A2A05Egyéb eredmény (156-169)
156A2A051Egyéb bevételek üzleti tevékenységből (157+160)
157A2A0511Bevételek - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás (158+159)
158A2A05111Lízingbe adott eszközök számlázott értéke
159A2A05112Egyéb bevétel - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi és
befektetési szolgáltatásból
160A2A0512Egyéb bevételek (161+...+168)
161A2A05121Saját követelés értékesítés bevétele
162A2A05122Immateriális javak, tárgyi eszközök és készletek eladási értéke
végleges eladáskor
163A2A05123Készletek értékvesztésének visszaírása
164A2A05124Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök eladási
értéke eladáskor
165A2A05125Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök
értékvesztésének visszaírása
166A2A05126Származtatott ügyletekre képzett egyéb céltartalékok felhasználása
és felszabadítása
167A2A05127Egyéb céltartalékok felhasználása és felszabadítása (kivéve
származtatott ügyletek)
168A2A05128Egyéb
169A2A052Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből (170+173)
170A2A0521Ráfordítások - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás
(171+172)
171A2A05211Lízingbe adott eszközök könyv szerinti értéke
172A2A05212Egyéb ráfordítás - eseti vagy rendszeresen végzett, nem pénzügyi
és befektetési szolgáltatásból
173A2A0522Egyéb ráfordítások (174+...+182+184)
174A2A052201Saját követelés könyv szerinti értéke leíráskor, értékesítéskor
175A2A052202Immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek könyv szerinti értéke
végleges eladáskor
176A2A052203Immateriális javak és tárgyi eszközök terven felüli értékcsökkenése
177A2A052204Készletek értékvesztése
178A2A052205Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök könyv
szerinti értéke eladáskor
179A2A052206Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszközök
értékvesztése
180A2A052207Egyéb céltartalékok képzése származtatott ügyletekre
181A2A052208Egyéb céltartalékok képzése (kivéve származtatott ügyletek)
182A2A052209Ráfordítások terhére elszámolt adók
183A2A052210Egyéb
184A2A0522101Ebből: Pénzügyi szervezetek különadója
185A2A06Általános igazgatási költségek (186+190)
186A2A061Személyi jellegű ráfordítások (187+...189)
187A2A0611Bérköltség
188A2A0612Személyi jellegű egyéb kifizetések
189A2A0613Bérjárulékok
190A2A062Egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások)
(191+...+195)
191A2A0621Bérleti díjak
192A2A0622Számítástechnikai költségek
193A2A0623Szakértői díjak
194A2A0624Marketing költségek
195A2A0625Egyéb
196A2A07Értékcsökkenési leírás
197A2A08Értékvesztés, kockázati céltartalékképzés változása (198-
203+208+211-212 )
198A2A081Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a
függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre (199+200 )
199A2A0811Értékvesztés követelések után
200A2A0812Kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni)
kötelezettségekre (201+202)
201A2A08121Függő kötelezettségek kockázati céltartaléka
202A2A08122Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartaléka
203A2A082Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék
felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre
(204+205)
204A2A0821Értékvesztés visszaírása követelések után
205A2A0822Kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni)
kötelezettségekre (206+207)
206A2A08221Függő kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása és
felszabadítása
207A2A08222Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása
és felszabadítása
208A2A083Általános kockázati céltartalék képzés és felhasználás különbözete
(209-210 )
209A2A0831Általános kockázati céltartalék képzés
210A2A0832Általános kockázati céltartalék felhasználása és felszabadítása
211A2A084Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő
vállalkozásban való részvények, részesedések után
212A2A085Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési
viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után
213A2A09Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye (1+58+62+87+155-185-
196-197)
214A2A091Ebből: - PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS
EREDMÉNYE (1+58+62+87+160-173-185-196-197)
215A2A092- NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS
EREDMÉNYE (157-170)
216A2A10Rendkívüli eredmény (217-222 )
217A2A101Rendkívüli bevételek (218+...+221)
218A2A1011Bevételek tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli
megszűnéséből, átalakulásából, tökeleszállításából, apportból,
beolvadásból
219A2A1012Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása
esetén annak névértéke
220A2A1013Véglegesen átvett pénzeszközök, térítés nélkül átvett eszközök
átadónál kimutatott nyilvántartási értéke
221A2A1014Egyéb
222A2A102Rendkívüli ráfordítások (223+...+227)
223A2A1021Behajthatatlannak nem minősíthető - szerződésmódosítás alapján -
elengedett saját, illetve vásárolt követelések vesztesége
224A2A1022Ráfordítások tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli
megszűnéséből, átalakulásából, tökeleszállításából, apportból,
beolvadásból
225A2A1023Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy bevonása
esetén a visszavásárlási érték
226A2A1024Véglegesen adott pénzeszközök, térítés nélkül átadott eszközök
nyilvántartási értéke növelve a felszámított, átvevő által meg nem
fizetett ÁFÁ-val
227A2A1025Egyéb
228A2A11Adózás előtti eredmény (213+216)
229A2A12Adófizetési kötelezettség (Év közben adóelőleg)
230A2A13Adózott eredmény (228-229)
231A2A14Általános tartalék képzése, felhasználása (232-233)
232A2A141Általános tartalék képzése
233A2A142Általános tartalék felhasználása
234A2A15Eredménytartalék igénybevétele osztalékra és részesedésre
235A2A16Jóváhagyott osztalék és részesedés
236A2A161Ebből: Kapcsolt vállalkozásnak
237A2A162Ebből: Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
238A2A17Mérleg szerinti eredmény (230-231+234-235)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
3A
SZAVATOLÓ TÖKE SZÁMÍTÁS
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖsszegMód.
12
az
0013A1ALAPVETŐ TÖKE (3A11-3A12)
0023A11Alapvető tőke pozitív összetevői
0033A111a) jegyzett tőke
0043A1111cégbíróságon bejegyzett tőke
0053A1112a Felügyeletnek bemutatott, befizetett jegyzett tőkeemelés összege, amelyet
a Cégbíróság még nem jegyzett be
0063A1113Cégbíróságon még nem bejegyzett, tőkeleszállítás összege
0073A112b) tőketartalék
0083A1121számviteli tőketartalék
0093A1122tőketartalék csökkenése a Felügyeletnek bemutatott, befizetett,
Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett tőke emelés miat
0103A1123tőketartalék növekedése a Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett tőke
leszállítás miatt
0113A113c) lekötött tartalékból a fel nem osztható szövetkezeti vagyonrész
0123A114d) általános tartalék
0133A115e) általános kockázati céltartalék a kockázattal súlyozott kitettség értékek
összegének 1,25%-áig
0143A1151általános kockázati céltartalék
0153A1152általános kockázati céltartalék adótartalma
0163A1153kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 1,25%-a
0173A116f) eredménytartalék, ha pozitív
0183A1161számviteli eredménytartalék
0193A1162eredménytartalék csökkenése a Felügyeletnek bemutatott, befizetett,
Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett tőke emelés miat
0203A1163eredménytartalék növekedése a Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett
tőke leszállítás miatt
0213A117g) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény, ha pozitív
0223A1171mérleg szerinti eredmény
0233A1172eredmény csökkenése a Felügyeletnek bemutatott, a Cégbíróságon még
nem bejegyzett jegyzett tőkeemelés miat
0243A118h) alapvető kölcsöntőke legfeljebb az alapvető tőke 15%-áig
0253A1181alapvető kölcsöntőke számviteli értéke
0263A12Alapvető tőke negatív összetevői
0273A121a) jegyzett tőke be nem fizetett része
0283A122b) immateriális javak, a lekötött tartalék meghatározásánál figyelembe vettek
kivételével
0293A123c) osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt
hozamkifizetésére is feljogosító, jegyzett és befizetett részvénye^
0303A124d) eredménytartalék, ha negatív
0313A1241számviteli eredménytartalék
0323A1242eredménytartalék változása a Cégbíróságon még nem bejegyzett tőke
leszállítás miatt
0333A125e1) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény, ha negatív
0343A1251mérleg szerinti eredmény
0353A1252mérleg szerinti eredmény változása a Cégbíróságon még nem bejegyzett
jegyzett tőke leszállítás miatt
0363A126e2) évközi negatív eredmény
0373A127f) kockázati céltartalék - ide nem értve az általános kockázati céltartalékot -
és az értékvesztés hiánya
0383A2JÁRULÉKOS TOKE(3A21-3A22-3A23)
0393A21Járulékos tőke pozitív összetevői
0403A211a) osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt
hozamkifizetésére is feljogosító, jegyzett és befizetett részvényel
0413A212b) értékelési tartalék
0423A213c) alárendelt kölcsöntőke
0433A2131alárendelt kölcsöntőke számviteli értéke
0443A2132alárendelt kölcsöntőke szavatoló tőkénél figyelembe nem vehető része a
lejárat miatt
0453A214d) járulékos tőkeként figyelembe vehető kölcsöntőke
0463A22Járulékos tőke negatív összetevői
0473A221alárendelt kölcsöntőke szavatoló tőkénél figyelembe nem vehető, az alapvetc
tőke 50%-át meghaladó része
0483A23Járulékos tőke alapvető tőkét meghaladó része
0493A3LEVONÁSOK ELŐTTI SZAVATOLO TÖKE (3A1+3A2)
0503A4A Hpt. 79-85.§-aiban szereplő KORLÁTOZÁSOK ALAPJÁUL SZOLGÁLO
SZAVATOLÓ TŐKE(3A3-3A41)
0513A41Tőkemódosítás a PIBB miatt (csökkentő tételek) (3A4111+4112+413)
0523A4111Befolyásoló PIBB befektetéseknek könyv szerinti értéke
0533A4112Befolyásoló PIBB vállalkozásnak nyújtott alárendelt kölcsöntőke könyv
szerinti értéke
0543A4121Összes Nem befolyásoló PIBB befektetések könyv szerinti értéke
0553A4122Összes NEM befoly. PIBB vállalkozásnak nyújtott alárendelt kölcsöntőke
könyv szerinti értéke
0563A413Nem befolyásoló PIBB befektetés és alárendelt kölcsöntőke együttes
összegének limit feletti része [(3A4121+4122)-(3A3*0,1)>0"
0573A51Limit túllépések tőkekövetelménye
0583A511Hpt. 79. § (2) bek. szerinti túllépés miatl
0593A512Hpt. 79. § (3) bek. szerinti túllépés miatl
0603A513Hpt. 79. § (7) bek. szerinti túllépés miatl
0613A514Hpt. 83. § (1) bek. szerinti túllépés miatl
0623A515Hpt. 83. § (2) bek. szerinti túllépés miatl
0633A516Hpt. 83. § (3) bek. szerinti túllépés miatl
0643A52Országkockázat miatti tőkekövetelmény
0653A53A PIBB-ek, limittúllépések tőkekövetelménye
0663A54A PIBB-ek, limittúllépések tőkekövetelményéhez levont szavatoló tőke
0673A541Alapvető tőke
0683A542Járulékos tőke
0693A5421alárendelt kölcsöntőke
0703A5422egyéb járulékos tőke
0713A6PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉG
FEDEZETÉRE SZOLGÁLÓ SZAVATOLÓ TŐKE - szolvencia ráta számlálója
(3A4-3A51-3A52)
0723A61Alapvető tőkerész
0733A62Járulékos tőkerész
0743A621alárendelt kölcsöntőke
0753A622egyéb járulékos tőke
0763A631kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 8%-a (8%-os szolvencia
ráta)
0773A632a Felügyelet által meghatározott fizetőképességi mutató és a kockázattal
súlyozott kitettség értékek összegének szorzata
0783A64A kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 8%-ához, illetve a
Felügyelet által meghatározott fizetőképességi mutató és a kockázattal
súlyozott kitettség értékek összegének szorzatához felhasznált szavatoló
tőke
0793A641alapvető tőke
0803A642járulékos tőke
0813A6421alárendelt kölcsöntőke
0823A6422egyéb járulékos tőke
0833A71A kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 8%-ának, vagy a
Felügyelet által meghatározott fizetőképességi mutatónak a fedezése után
fennmaradó szavatoló tőke
0843A711fennmaradó alapvető tőke
0853A712fennmaradó járulékos tőke
0863A7121fenmaradó alárendelt kölcsöntőke
0873A7122fennmaradó egyéb járulékos tőke
0883A72FELHASZNÁLHATÓ KIEGÉSZÍTŐ TÖKE
0893A721Kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
0903A722Járulékos tőke szavatoló tőkébe be nem számítható része (3A221+3A23)
0913A723Kiegészítő tőke csökkentése (a Hpt. szerinti korlátozás feletti rész)
0923A73Devizaárfolyam- áru- és kereskedési könyvi kockázatok tőkekövetelménye
0933A731Devizaárfolyam-kockázat tőkekövetelménye
0943A732Árukockázat tőkekövetelménye
0953A733Kereskedési könyvi kockázatok tőkekövetelménye
0963A7331Pozíciós kockázat tőkekövetelménye
0973A7332Partnerkockázat tőkekövetelménye
0983A7333Nagykockázat tőkekövetelménye
0993A74Devizaárfolyam-, áru és kereskedési kockázatokhoz felhasznált szavatoló
tőke (kiegészítő tőkével)
1003A741alapvető tőke
1013A742járulékos tőke
1023A743kiegészítő tőke
1033A8Devizaárfolyam- áru- és kereskedési könyvi kockázatok
tőkekövetelményének fedezése után fennmaradó szavatoló tőke
1043A81alapvető tőke
1053A82járulékos tőke
1063A83Fel nem használt kiegészítő tőke
1073A91KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE VEHETŐ SZAVATOLÓ TÖKE
(3A6+3A743)
1083A92KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES MINIMÁLIS SZAVATOLÓ
TŐKE (MAX(3A631,3A632)+3A73)
1093A93SZAVATOLÓ TÖKE TÖBBLET vagy HIÁNY (3A91-3A92)
Jelmagyarázat
|Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
3B
FIZETŐKÉPESSÉGI MUTATÓ SZÁMÍTÁS
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁFMegnevezésMérlegtétel
(könyv szerinti
értéken)
Jogszabályi
súlyozás
Súlyozott
érték
Mód
kód1234567
abcdefz
0013B1ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
0023B11KERESKEDÉSI KÖNYV ESZKÖZTÉTELEI
ÖSSZESEN
0033B12BANKI KÖNYV ESZKÖZTÉTELEI ÖSSZESEN
(3B1-3B11)
0043B2Nulla súlyozású eszközök (3B21+22+23+24+25)E
0053B21Szavatoló tökével fedezett a Hpt. 5. Sz.
melléklete II. részében meghatározott számítási
mód miatt (3B2101+2102+2103+2104+2105)
0%
0063B2101immateriális javak, a lekötött tartalék
meghatározásánál figyelembe vettek kivételével
0%
0073B2102PIBB részvények, részesedések, PIBB-nek
nyújtott alárendelt kölcsöntőke könyv szerinti
értékének a tökével fedezett része
0%
0083B2103a Hpt. 79.§. (2),(3) és (7) bekezdésében foglalt
nagykockázati korlátok túllépéseinek szavatoló
tökével fedezett része
0%
0093B2104a Hpt. 83.§. (1) -(3) bekezdésében foglalt
befektetési korlátok túllépéseinek szavatoló
tökével fedezett része
0%
0103B2105a külön jogszabály szerinti országkockázati
tökével fedezett eszközök
0%
0113B22készpénz állomány és ezzel egyenértékű
eszközök, valamint nemesfém készlet
0%
0123B23Követelés kötelezettjének kockázata miatt
(3B2301+2302+2303+2304+2305+2306)
E
0133B2301"A" zóna központi kormányaival, központi
(jegy)bankjaival szembeni követelés
0%
0143B2302Európai Közösségekkel és az Európai Központi
Bankkal szemben fennálló követelés
0%
0153B2303OBA-val szembeni követelések0%
0163B2304"B" zóna kormányaival, jegybankjaival szembeni
követelés a kölcsönfelvevő nemzeti valutájában
0%
0173B2305A jegybanki kötelező tartalék előírást a levelező
bankon keresztül teljesítő szövetkezeti
hitelintézet által elhelyezett kötelező tartalék
összege
0%
0183B2306Felügyelet közzététele alapján 0%-os súlyozású
eszközök
0%
0193B24Eszköz mögötti garancia, készfizetőkezesség
kibocsátójának kockázata miatt
(3B2401+2402+2403+2404+2405+
2406+2407)
E
0203B2401"A" zóna központi kormányai, központi
(jegy)bankjai által garantált követelések
0%
0213B2402Európai Közösségek, illetve az Európai Központ
Bank által garantált követelések
0%
0223B2403OBA által garantált követelések0%
0233B2404"B" zóna központi kormányai, központi
(jegy)bankjai által a kibocsátó nemzeti
valutájában garantált követelések, ha a
követelés is ugyanazon nemzeti valutában áll
fenn
0%
0243B2405MEHIB által a Kormánynak a központi
költségvetés terhére vállalt készfizető
kezességével biztosított követelések
0%
0253B2406A Hitelgarancia Rt. által biztosított
követelésekből a Kormány kezességvállalásával
biztosított hányad könyv szerinti értéke
0%
0263B2407Egyéb garanciaalapok által biztosított
követelésekből a Kormány kezességvállalásával
biztosított hányad könyv szerinti értéke
0%
0273B25Eszköz mögötti óvadék miatt
(3B2501+2502+2503+2504+2505)
E
0283B2501a hitelintézetnél "A" zónához tartozó ország
pénznemében óvadékként elhelyezett készpénz
letéttel, betéttel, betéti okirattal, betéti vagy letéti
számlán óvadékként zárolt összeggel biztosított
követelések - jogszabályi feltételeknek
megfelelő hányad
0%
0293B2502a hitelintézet által kibocsátott, a hitelintézetnél
óvadékként elhelyezett, a hitelintézet által
kibocsátott, alárendelt kölcsöntőkének nem
minősülő kötvény, letéti jegy
0%
0303B2503"A" zóna kormányai, jegybankjai által kibocsátott
értékpapírokkal biztosított követelések -
jogszabályi feltételeknek megfelelő hányad
könyv szerinti értéke
0%
0313B2504Európai Közösség, illetve az Európai Központi
Bank által kibocsátott értékpapírokkal biztosított
követelések -jogszabályi feltételeknek megfelelő
hányad könyv szerinti értéke
0%
0323B2505"B" zóna kormányai, jegybankjai által kibocsátott
értékpapírokkal biztosított követelések -
jogszabályi feltételeknek megfelelő hányad
könyv szerinti értéke
0%
0333B3Húsz százalákos súlyozású eszközök
(3B31+32+33)
E
0343B31Követelés kötelezettjének kockázata miatt
(3B3101+3102+3103+3104+3105+
3106+3107)
20%
0353B3101A Hpt. 1.sz. mellékletében meghatározott
nemzetközi pénzügyi intézményekkel szembeni
követelések
20%
0363B3102"A" zóna országainak regionális kormányaival,
illetve önkormányzataival szembeni követelések
- jogszabályi feltételeknek megfelelő hányad
könyv szerinti értéke
20%
0373B3103"A" zóna országainak hitelintézeteivel szembeni
követelések - jogszabályi feltételeknek
megfelelő követelések könyv szerinti értéke
20%
0383B3104"A" zóna országainak elszámolóházaival és
tőzsdéivel szembeni követelések - jogszabályi
feltételeknek megfelelő követelések könyv
szerinti értéke
20%
0393B3105"B" zóna hitelintézeteivel szembeni, éven belül
lejáró követelések a kölcsönfelvevő nemzeti
valutájában - jogszabályi feltételeknek megfelelő
követelések könyv szerinti értéken
20%
0403B3106Uton lévő készpénz követelések20%
0413B3107Felügyelet közzététele alapján 20%-os
súlyozású eszközök
20%
0423B32Eszköz mögötti garancia, készfizetőkezesség
kibocsátójának kockázata miatt
(3B3201+3202+3203+3204+3205)
E
0433B3201A Hpt. 1.sz. mellékletében meghatározott
nemzetközi pénzügyi intézmények által garantál
követelések
20%
0443B3202"A" zóna országainak regionális kormányai,
illetve önkormányzatai garanciájával biztosított
követelések - jogszabályi feltételeknek
megfelelő hányad könyv szerinti értéke
20%
0453B3203"A" zóna országainak hit.int.-ei garanciájával
bizt. követelések, ideértve a hit.int. által avalizált
váltóköv.-eket, vagy a hit.int.-re forgatott váltók
megvásárlásából fakadó követeléseket - jogsz.-i
feltételeknek megf. hányad könyv szerinti értéke
20%
0463B3204ebből: "B" zóna hitelintézetei által garantált,
éven belül lejáró követelések, ahol a követelés
és a garancia is a kölcsönfelvevő nemzeti
valutájában áll fenn
20%
0473B3205MEHIB Rt. által garantált követelések, amelyek
nem tartoznak a nulla súlyozású tételek közé
20%
0483B33Eszköz mögötti óvadék miatt
(3B3301+3302+3303+3304)
E
0493B3301A Hpt. 1.sz. mellékletében meghatározott
nemzetközi pénzügyi intézmények által
kibocsátott értékpapírokkal biztosított
követelések - jogszabályi feltételeknek
megfelelő hányad könyv szerinti értéke
20%
0503B3302"A" zóna országainak regionális kormányai,
illetve önkormányzatai által kibocsátott
értékpapírok által biztosított követelések -
jogszabályi feltételeknek megfelelő hányad
könyv szerinti értéke
20%
0513B3303"A" zóna országainak hitelintézetei által
kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő, nem
alárendelt kölcsöntőkének minősülő
értékpapírok által biztosított követelések -
jogszabályi feltételeknek megfelelő hányad
könyv szerinti értéke
20%
0523B3304"B" zóna hitelintézetei által kibocsátott
hitelviszonyt megtestesítő, alárendelt
kölcsöntőkének nem minősülő értékpapírokkal
fedezett, éven belül lejáró követelések, ahol a
követelés is "B" zóna országának nemzeti
valutájában áll fenn - jogszabályi
20%
0533B4Ötven százalékos súlyozású állomány
(3B41+3B42+3B43)
E
0543B41Halasztott fizetésű, a jogszabályi feltételeknek
megfelelő (lakóingatlan tulajdonára alapított
jelzálogjogú) lakáshitelek, céltartalékkal
csökkentett értéken
50%
0553B42A jogszabályi feltételnek megfelelő (lakóingatlan
tulajdonára alapított jelzálogjogú) egyéb
követelések, ideértve a nem halasztott fizetésű
lakáshiteleket is
50%
0563B43Felügyelet közzététele alapján 50%-os
súlyozású
50%
0573B51NEM SZÁZ SZÁZALÉKOS SULYU
SÚLYOZOTT MÉRLEGTÉTELEK ÖSSZEGE
(3B2+3B3+3B4)
E
0583B52SZÁZ SZÁZALÉKOS SULYU
MÉRLEGTÉTELEK ÖSSZEGE (3B12-3B51)
E
0593B5210%-os súlyozásnak nem megfelelő feltételek
miatt
E
0603B5211"B" zóna kormányaival, jegybankjaival szembeni
nem nemzeti valutában fennálló követelés
100%
0613B5212"B" zóna központi kormányai, központi
(jegy)bankjai által nem nemzeti valutában
garantált követelés
100%
0623B5213A Hitelgarancia Rt. által biztosított követelések
nem a Kormány kezességvállalásával biztosított
hányadának könyv szerinti értéke
100%
0633B5214Egyéb garanciaalapok által biztosított
követelések nem a Kormány
kezességvállalásával biztosított hányadának
könyv szerinti értéke
100%
0643B5215a hit.int.-nél "A" zónához tart. ország
pénznemében óvadékként elh. kp. letéttel,
betéttel, betéti okirattal, betéti vagy letéti szlán
óvadékként zárolt összeggel biztosított köv.-ek -
jogsz.-i feltételeknek nem megf. hányad könyv
szerinti érték
100%
0653B5216"A" zóna kormányai, jegybankjai által kibocsátott
értékpapírokkal biztosított követelések -
jogszabályi feltételeknek nem megfelelő hányad
könyv szerinti értéke
100%
0663B5217Európai Közösség, illetve az Európai Központi
Bank által kibocsátott értékpapírokkal biztosított
követelések -jogszabályi feltételeknek nem
megfelelő hányad könyv szerinti értéke
100%
0673B5218"B" zóna kormányai, jegybankjai által kibocsátott
értékpapírokkal biztosított követelések -
jogszabályi feltételeknek nem megfelelő hányad
könyv szerinti értéke
100%
0683B52220%-os súlyozásnak nem megfelelő feltételek
miatt
E
0693B52201"A" zóna országainak regionális kormányaival,
illetve önkormányzataival szembeni követelések
- jogszabályi feltételeknek nem megfelelő
hányad könyv szerinti értéke
100%
0703B52202"A" zóna országainak hitelintézeteivel szembeni
követelések - jogszabályi feltételeknek nem
megfelelő követelések könyv szerinti értéke
100%
0713B52203"A" zóna országainak elszámolóházaival és
tőzsdéivel szembeni követelések - jogszabályi
feltételeknek nem megfelelő követelések könyv
szerinti értéke
100%
0723B52204"B" zóna országainak hitelintézeteivel szembeni
éventúli követelések vagy nem- nemzeti
valutában fennálló éven belüli követelések
100%
0733B52205"A" zóna országainak regionális kormányai,
illetve önkormányzatai garanciájával biztosított
követelések - jogszabályi feltételeknek nem
megfelelő hányad könyv szerinti értéke
100%
0743B52206"A" zóna orsz. hit.int. garanciájával bizt. köv.-ek,
ideértve a hit.int. által avalizált váltóköv.-eket,
vagy a hit.int.-re forgatott váltók
megvásárlásából fakadó köv.-eket - jogsz.-i
feltételeknek nem megf. hányad könyv szerinti
érték
100%
0753B52207"B" zóna országainak hitelintézetei által nem
nemzeti valutában garantált követelések vagy
garantált éventúli követelések
100%
0763B52208A Hpt. 1.sz. mellékletében meghatározott
nemzetközi pénzügyi intézmények által
kibocsátott értékpapírokkal biztosított
követelések - jogszabályi feltételeknek nem
megfelelő hányad könyv szerinti értéke
100%
0773B52209"A" zóna országainak regionális kormányai,
illetve önkormányzatai által kibocsátott
értékpapírok által biztosított követelések -
jogszabályi feltételeknek nem megfelelő hányad
könyv szerinti értéke
100%
0783B52210"A" zóna országainak hitelintézetei által
kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő, nem
alárendelt kölcsöntőkének minősülő
értékpapírok által biztosított követelések -
jogszabályi feltételeknek nem megfelelő hányad
könyv szerinti értéke
100%
0793B52211"B" zóna országainak hitelintézetei által
kibocsátott értékpapírok által biztosított egyéb
követelések, amelyek a 20%-os súlyozású
eszközök közé nem sorolhatók
100%
0803B523Felügyelet közzététele alapján 100%-os
súlyozású eszközök
100%
0813B524Jogszabály szerinti 100%-os súlyozású
eszközök
100%
0823B6KORRIGÁLT MÉRLEGFŐÖSSZEG
(3B61+62+63)
E
0833B61SÚLYOZOTT ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
(3B51+52)
E
0843B62FÜGGŐ ÉS EGYÉB JÖVŐBENI
KÖTELEZETTSÉGEK (kockázati céltartalékkal
csökkentett) SÚLYOZOTT ÉRTÉKE (3C.3 sor
"n" oszlop)
0853B63SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK
PARTNERKOCKÁZATÁNAK SÚLYOZOTT
ÉRTÉKE ÉS A KIÍRT OPCIÓK SÚLYOZOTT
ÉRTÉKE
0863B631Származtatott ügyletek partnerkockázatának
súlyozott értéke (3E, F, G táblákból 3. sor "g"
oszlopok összege)
0873B632Kiírt opciók (100%)
0883B7SZAVATOLÓ TÖKE (3A6)
0893B8FIZETŐKÉPESSÉGI MUTATÓ (3B7 / 3B6) *
100% (két tizedesjegyig)
Mérlegtételek a fizetőképeségi mutató számítás súlyozása szerint csoportosítva
0%20%50%100%Ker.könyvÖsszesen
0903B9ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
0913B91Pénztár és elszámolási számlák
0923B92Kereskedési célú értékpapírok
0933B93Befektetési célú értékpapírok
0943B94Jegybanki és bankközi betétek
0953B95Hitelek
0963B96Vagyoni érdekeltségek
0973B97Aktív kamatelhatárolások
0983B98Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök
0993B99Saját eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
3H
Hátrasorolt követelések és kötelezettségek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁFMegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód
kód12345
abcdz
0013H1Hátrasorolt követelések bruttó értéken
0023H111Belföldi hitelintézeteknek nyújtott alapvető kölcsöntőke
0033H112Belföldi hitelintézeteknek nyújtott járulékos kölcsöntőke
0043H113Belföldi hitelintézeteknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke
0053H114Belföldi hitelintézeteknek nyújtott kiegészítő alárendelt
kölcsöntőke
0063H115Belföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe
beszámítható hátrasorolt követelés
0073H116Belföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe
NEM beszámítható hátrasorolt követelés
0083H121Külföldi hitelintézeteknek nyújtott alapvető kölcsöntőke
0093H122Külföldi hitelintézeteknek nyújtott járulékos kölcsöntőke
0103H123Külföldi hitelintézeteknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke
0113H124Külföldi hitelintézeteknek nyújtott kiegészítő alárendelt
kölcsöntőke
0123H125Külföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe
beszámítható hátrasorolt követelés
0133H126Külföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe
NEM beszámítható hátrasorolt követelés
0143H131Belföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló
tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés
0153H132Belföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló
tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés
0163H141Külföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló
tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés
0173H142Külföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló
tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés
0183H151Belföldi nem pénzügyi vállalatokkal szembeni hátrasorolt
követelések
0193H152Külföldi nem pénzügyi vállalatokkal szembeni hátrasorolt
követelések
0203H2Hátrasorolt követelések nettó értéken
0213H211Belföldi hitelintézeteknek nyújtott alapvető kölcsöntőke
0223H212Belföldi hitelintézeteknek nyújtott járulékos kölcsöntőke
0233H213Belföldi hitelintézeteknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke
0243H214Belföldi hitelintézeteknek nyújtott kiegészítő alárendelt
kölcsöntőke
0253H215Belföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe
beszámítható hátrasorolt követelés
0263H216Belföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe
NEM beszámítható hátrasorolt követelés
0273H221Külföldi hitelintézeteknek nyújtott alapvető kölcsöntőke
0283H222Külföldi hitelintézeteknek nyújtott járulékos kölcsöntőke
0293H223Külföldi hitelintézeteknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke
0303H224Külföldi hitelintézeteknek nyújtott kiegészítő alárendelt
kölcsöntőke
0313H225Külföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe
beszámítható hátrasorolt követelés
0323H226Külföldi hitelintézeteknek nyújtott egyéb, a szavatoló tőkébe
NEM beszámítható hátrasorolt követelés
0333H231Belföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló
tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés
0343H232Belföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló
tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés
0353H241Külföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló
tőkébe beszámítható hátrasorolt követelés
0363H242Külföldi egyéb pénzügyi vállalatnak nyújtott, a szavatoló
tőkébe NEM beszámítható hátrasorolt követelés
0373H251Belföldi nem pénzügyi vállalatokkal szembeni hátrasorolt
követelések
0383H252Külföldi nem pénzügyi vállalatokkal szembeni hátrasorolt
követelések
0393H3Hátrasorolt kötelezettségek - értékpapírok
0403H311Belföldiektől kapott alapvető kölcsöntőke
0413H312Belföldiektől kapott járulékos kölcsöntőke
0423H313Belföldiektől kapott alárendelt kölcsöntőke
0433H314Belföldiektől kapott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
0443H315Belföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség -
szavatoló tőkénél figyelembe vehető
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód
12345
abcdz
0453H316Belföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség -
szavatoló tőkénél NEM figyelembe vehető
0463H321Külföldiektől kapott alapvető kölcsöntőke
0473H322Külföldiektől kapott járulékos kölcsöntőke
0483H323Külföldiektől kapott alárendelt kölcsöntőke
0493H324Külföldiektől kapott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
0503H325Külföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség -
szavatoló tőkénél figyelembe vehető
0513H326Külföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség -
szavatoló tőkénél NEM figyelembe vehető
0523H4Hátrasorolt és vagyoni kötelezettségek - hitelek
0533H411Belföldiektől kapott alapvető kölcsöntőke
0543H412Belföldiektől kapott járulékos kölcsöntőke
0553H413Belföldiektől kapott alárendelt kölcsöntőke
0563H414Belföldiektől kapott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
0573H415Belföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség -
szavatoló tőkénél figyelembe vehető
0583H416Belföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség -
szavatoló tőkénél NEM figyelembe vehető
0593H421Külföldiektől kapott alapvető kölcsöntőke
0603H422Külföldiektől kapott járulékos kölcsöntőke
0613H423Külföldiektől kapott alárendelt kölcsöntőke
0623H424Külföldiektől kapott kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
0633H425Külföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség -
szavatoló tőkénél figyelembe vehető
0643H426Külföldivel szembeni egyéb hátrasorolt kötelezettség -
szavatoló tőkénél NEM figyelembe vehető
0653H431Szövetkezeti részjegy, vagyonjegy
0663H432Szövetkezeti egyéb vagyoni hozzájárulás
0673H433Belföldi tulajdonossal szembeni vagyon kötelezettség
0683H434Külföldi tulajdonossal szembeni vagyoni kötelezettség
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
3I
Tulajdonosi kapcsolatok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód
12345
abcdz
0013I1Tulajdonosokkal szembeni követelések
0023I11Elhelyezett betét, nostro számla
0033I12Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
0043113Hitelek
0053I14Egyéb követelések
0063I2Tulajdoni részesedések
0073I3Tulajdonosokkal szembeni kötelezettségek
0083I31Látraszóló és folyószámla betét
0093I32Lekötött betét - rövid lejáratú
0103I33Lekötött betét - hosszú lejáratú
0113I34Valódi penziós és repó ügyletekből szerzett forrás
0123I35Felvett hitel és hátrasorolt kötelezettség
0133I36Egyéb kötelezettség
0143I4Mérlegen kívüli hitelkeretek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
3J1
Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód.
12345
abcdz
0013J10Értékpapírok összesen (3J11+3J12)
0023J11Forgatási célú értékpapírok (3J111+3J112+3J113)
0033J111Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési
könyvben nyilvántartott - értékpapírok,
portfóliókezelésbe adott értékpapírok nélkül
(3J1111+3J1112+3J1113)
0043J11111kötvények a magyar állampapírok kivételével - könyv
szerinti bruttó érték
0053J11112kötvények a magyar állampapírok kivételével -
értékvesztés (-)
0063J11121magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték
0073J11122magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0083J11131részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó
érték
0093J11132részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
0103J1114Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési
könyvben nyilvántartott értékpapírok piaci értéke
portfóliókezelésbe adott értékpapírok nélkül
0113J11141kötvények a magyar állampapírok kivételével
- Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték)
0123J11142magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci
érték)
0133J11143részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti
érték (piaci érték)
0143J1115A 3J1114 soron jelentett, kereskedési könyvben
nyilvántartott értékpapírok KKkr. 13. sz. melléklet
10. pont szerinti értékelési korrekciói (-)
0153J112Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési
könyvben nyilvántartott, de portfóliókezelésbe adott
értékpapírok (3J1121+3J1122+3J1123)
0163J11211kötvények a magyar állampapírok kivételével - könyv
szerinti bruttó érték
0173J11212kötvények a magyar állampapírok kivételével -
értékvesztés (-)
0183J11221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték
0193J11222magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0203J11231részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó
érték
0213J11232részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
0223J1124Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési
könyvben nyilvántartott, de portfóliókezelésbe adott
értékpapírok piaci értéke
0233J11241kötvények a magyar állampapírok kivételével
- Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték)
0243J11242magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci
érték)
0253J11243részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti
érték (piaci érték)
0263J11253J1124 soron jelentett, kereskedési könyvben
nyilvántartott értékpapírok KKkr. 13. sz. melléklet
10. pont szerinti értékelési korrekciói (-)
0273J113Nem kereskedési szándékkal tartott forgatási célú
értékpapírok (3J1131+3J1132+3J1133)
0283J11311Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar
állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték
0293J11312Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar
állampapírok kivételével - értékvesztés (-)
0303J11321magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték
0313J11322magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0323J11331egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték
0333J11332egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
0343J12Befektetési célú értékpapírok (3J121+3J122+3J123)
0353J1211Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar
állampapírok kivételével - könyv szerinti bruttó érték
0363J1212Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar
állampapírok kivételével - értékvesztés (-)
0373J1221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték
0383J1222magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0393J1231részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó
érték
0403J1232részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
3J2
Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - értékpapírok értékelési portfoliók szerinti adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód.
12345
abcdz
0013J20Értékpapírok összesen (3J21+3J22)
0023J21Forgatási célú értékpapírok (3J211+3J212)
0033J211Kereskedési célú pénzügyi eszközök közé sorolt - 59/A.§ (4) a)
pont szerinti - értékpapírok (3J2111+3J2112+3J2113)
0043J21111kötvények a magyar állampapírok kivételével - bekerülési érték
0053J21112kötvények a magyar állampapírok kivételével - értékelési
különbözet (+/-)
0063J21121magyar állampapírok - bekerülési érték
0073J21122magyar állampapírok - értékelési különbözet (+/-)
0083J21131kereskedési célú részvények és egyéb értékpapírok - bekerülési
érték
0093J21132kereskedési célú részvények és egyéb értékpapírok - értékelési
különbözet (+/-)
0103J212Értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt - 59/A.§ (4) b)
pont szerinti - értékpapírok (3J2121+3J2122)
0113J2121Bekerülési értéken értékelt értékesíthető értékpapírok
(3J21211+3J21212)
0123J21211Bekerüléskor bekerülési értéken értékelt értékesíthető
pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok
(3J212111+3J212112+3J212113)
0133J2121111bekerülési értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - bruttó érték
0143J2121112bekerülési értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok a magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-)
0153J2121121bekerülési értéken értékelt magyar állampapírok - bruttó érték
0163J2121122bekerülési értéken értékelt magyar állampapírok - értékvesztés (-
)
0173J2121131bekerülési értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő
értékpapírok - bruttó érték
0183J2121132bekerülési értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő
értékpapírok - értékvesztés (-)
0193J21212Rendkívüli körülmények miatt bekerülési értéken értékelt
értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok
(3J212121+3J212122+3J212123)
0203J2121211Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - könyv szerinti bruttó érték
0213J2121212Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - értékvesztés (-)
0223J2121221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték
0233J2121222magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0243J2121231Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték
0253J2121232Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
0263J2122Valós értéken értékelt értékesíthető értékpapírok
(3J21221+3J21222)
0273J21221Bekerüléskor valós értéken értékelt értékesíthető pénzügyi
eszközök közé sorolt értékpapírok
(3J212211+3J212212+3J212213)
0283J2122111valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - bekerülési érték
0293J2122112valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - értékelési különbözet (+)
0303J2122113valós értéken értékelt hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - értékvesztés (-)
0313J2122121valós értéken értékelt magyar állampapírok - bekerülési érték
0323J2122122valós értéken értékelt magyar állampapírok - értékelési
különbözet (+)
0333J2122123valós értéken értékelt magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0343J2122131valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő
értékpapírok - bekerülési érték
0353J2122132valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő
értékpapírok - értékelési különbözet (+)
0363J2122133valós értéken értékelt tulajdoni részesedést megtestesítő
értékpapírok - értékvesztés (-)
0373J21222Rendkívüli körülmények miatt valós értéken értékelt
értékesíthető pénzügyi eszközök közé sorolt értékpapírok
(3J212221+3J212222+3J212223)
0383J2122211Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - könyv szerinti bruttó érték
0393J2122212Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - értékelési különbözet (+)
0403J2122213Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - értékvesztés (-)
0413J2122221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték
0423J2122222magyar állampapírok - értékelési különbözet (+)
0433J2122223magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0443J2122231Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték
0453J2122232Részvények és egyéb értékpapírok - értékelési különbözet (+)
0463J2122233Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
0473J22Befektetési célú értékpapírok (3J221+3J222+3J223)
0483J221Bekerüléskor lejáratig tartottként felvett - 59/A.§ (4) c) pont
szerinti - és egyéb befektetési célú értékpapírok
(3J2211+3J2212+3J2213)
0493J22111Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - könyv szerinti bruttó érték
0503J22112Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - értékvesztés (-)
0513J22121magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték
0523J22122magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0533J22131részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték
0543J22132részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
0553J2223J222 Bekerüléskor befektetési célúként a könyvekbe felvett
valós értékelés alatti értékesíthető értékpapírok
(3J2221+3J2222+3J2223)
0563J22211Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - könyv szerinti bruttó érték
0573J22212Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - értékelési különbözet (+)
0583J22213Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - értékvesztés (-)
0593J22221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték
0603J22222magyar állampapírok - értékelési különbözet (+)
0613J22223magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0623J22231részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték
0633J22232részvények és egyéb értékpapírok - értékelési különbözet (+)
0643J22233részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
0653J223Rendkívüli körülmények miatt lejáratig tartottá átsorolt
értékpapírok (3J2231+3J2232+3J2233)
0663J22311Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - könyv szerinti bruttó érték
0673J22312Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a magyar állampapírok
kivételével - értékvesztés (-)
0683J22321magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó érték
0693J22322magyar állampapírok - értékvesztés (-)
0703J22331Részvények és egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó érték
0713J22332Részvények és egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
0723J23Kereskedési szándékkal tartott - kereskedési könyvben
nyilvántartott értékpapírok piaci értéke
(3J2311+3J2312+3J2313)
0733J2311kötvények a magyar állampapírok kivételével - Kkr.5-8. §-ok
szerinti érték (piaci érték)
0743J2312magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték)
0753J2313részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték
(piaci érték)
0763J2323J231 soron jelentett, kereskedési könyvben nyilvántartott
értékpapírok Kkr. 13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési
korrekciói (-)
0773J241Rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú számviteli
portfólióból kivezetett és a lejáratig tartott, vagy a bekerülési
értéken értékelt értékesíthető portfólióba átsorolt, de még a
kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok piaci értéke
0783J242Rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú számviteli
portfólióból kivezetett és a lejáratig tartott, vagy a bekerülési
értéken értékelt értékesíthető portfólióba átsorolt, de még a
kereskedési könyvben nyilvántartott értékpapírok könyv
0793J243Rendkívüli körülmények miatt a kereskedési célú számviteli
portfólióból kivezetett és a valós értéken értékelt
értékesíthető portfólióba átsorolt, de még a kereskedési
könyvben nyilvántartott értékpapírok könyv szerinti értéke
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszá
3K1
Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy értékesühetövé átsorolt tételek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÉrtékpapír
megnevezése
Értékpapír
azonosítója
Lejáratig tartott
számviteli portfolióból
való kivezetés
időpontja
Átsorolás szerinti új
portfolió (K, ÉB, ÉV)
Az átsorolt
értékpapír
átsorol ás kori
bekerülési értéke
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
értékvesztése
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
valós értéke
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
időbeli
elhatárolása
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
értékelési
különbözete
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
piaci értéke
összesen
Átsorolási
kód (J, R)
Mód
123456789101112
abcdefghijkz
0013K11Összesen
0023K11001
3K11999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
3K2
Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÉrtékpapír
megnevezése
Értékpapír
azonosítója
Kereskedési célú
számviteli portfolióból
való kivezetés
időpontja
Átsorolás szerinti új
portfolió (LT, ÉB, ÉV)
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori piaci
értéke összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
valós értéke
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
bekerülési
értéke
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
értékvesztése
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
időbeli
elhatárolása
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
értékelési
különbözete
összesen
Mód
1234567891011
abcdefghijz
0013K21Összesen
0023K21001
3K21999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
4AT
Lejárati összhang elemzés - összesítő
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezés
Lejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év
között
10 év felettLejárat
nélkül
ÖsszesÖsszesen
(a+...+k)
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
0014AT01Mérlegtételek
0024AT011Eszközök
0034AT0111Pénztár és elszámolási számlák
0044AT0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
0054AT0113Egyéb értékpapír
0064AT0114Jegybankkal szembeni betétek
0074AT0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
0084AT0116Hitelek
0094AT01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
0104AT01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
0114AT01163Háztartásoknak nyújtott hitel
0124AT01164Egyéb belföldieknek nyújtott hitel
0134AT01165Külföld hitelei
0144AT0117Egyéb követelések
0154AT0118Vagyoni érdekeltségek
0164AT0119Saját eszközök
0174AT012Források
0184AT0121Betétek
0194AT01211ebböl:Nem pénzügyi vállalatok betétei
0204AT012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
0214AT012112lekötött betét
0224AT01212Háztartások betétei
0234AT012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
0244AT012122lekötött betét
0254AT01213Külföld betétei
0264AT0122Bankközi betétek
0274AT01221Belföldi hitelintézetek betétei
0284AT01222Külföldi hitelintézetek betétei
0294AT01223Pénzpiaci alapok betétei
0304AT0123Felvett hitelek
0314AT01231Külföld
0324AT01232Belföld
0334AT0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
0344AT0125Egyéb kötelezettségek
0354AT0126Saját töke
0364AT021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-
Források)
0374AT03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
0384AT031Követelések
0394AT032Kötelezettségek
0404AT041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-
Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:
követelések- kötelezettségek)
0414AT05Eredménytételek
0424AT051Kamatbevételek
0434AT052Egyéb bevételek
0444AT053Kamatkiadások
0454AT054Egyéb kiadások
0464AT061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkel
korrigált)
0474AT07Eszközmódosítások
0484AT0711Lejárt tételek miatti korrekciók
0494AT0712Lejárt tételek várható megtérülése
0504AT072Értékpapírok átcsoportosítása
0514AT073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása
0524AT074Hitel-töke konverzióból származó vagyoni
érdekeltségek és átvett eszközök
0534AT075Egyéb eszközmódosítások
0544AT08Forrás átcsoportosítások
0554AT081Háztartások betétei
0564AT0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0574AT0812lekötött betétek
0584AT082Nem pénzügyi vállalatok betétei
0594AT0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0604AT0822lekötött betétek
0614AT083Egyéb források átcsoportosítása
0624AT091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat
követően)
0634AT10Egyéb állományváltozások
0644AT101Eszközállomány változások
0654AT1011hitelállomány
0664AT1112egyéb eszközállományok
0674AT102Forrásállomány változások
0684AT1021betétállomány
0694AT1022egyéb forrásállományok
0704AT111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált)
TÁJÉKOZTATÓ ADAT:
0714AT1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből
0724AT1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
4AA
Lejárati összhang elemzés - HUF
Nagyságrend: millió forint
Hátralévő lejárat szerint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésLejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkülÖsszesen (a+ .+k)..
(a+...+k)
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
0014AA01Mérlegtételek
0024AA011Eszközök
0034AA0111Pénztár és elszámolási számlák
0044AA0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
0054AA0113Egyéb értékpapír
0064AA0114Jegybankkal szembeni betétek
0074AA0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
0084AA0116Hitelek
0094AA01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
0104AA01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
0114AA01163Háztartásoknak nyújtott hitel
0124AA01164Egyéb belföldieknek nyújtott hite
0134AA01165Külföld hitelei
0144AA0117Egyéb követelések
0154AA0118Vagyoni érdekeltségek
0164AA0119Saját eszközök
0174AA012Források
0184AA0121Betétek
0194AA01211ebböl:Nem pénzügyi vállalatok betéte
0204AA012111ebből: látra szóló és folyószámla betéi
0214AA012112lekötött betét
0224AA01212Háztartások betétei
0234AA012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
0244AA012122lekötött betét
0254AA01213Külföld betétei
0264AA0122Bankközi betétek
0274AA01221Belföldi hitelintézetek betéte
0284AA01222Külföldi hitelintézetek betéte
0294AA01223Pénzpiaci alapok betétei
0304AA0123Felvett hitelek
0314AA01231Külföld
0324AA01232Belföld
0334AA0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
0344AA0125Egyéb kötelezettségek
0354AA0126Saját töke
0364AA021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-
Források)
0374AA03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
0384AA031Követelések
0394AA032Kötelezettségek
0404AA041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-
Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:
követelések- kötelezettségek)
0414AA05Eredménytételek
0424AA051Kamatbevételek
0434AA052Egyéb bevételek
0444AA053Kamatkiadások
0454AA054Egyéb kiadások
0464AA061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkel
korrigált)
0474AA07Eszközmódosítások
0484AA0711Lejárt tételek miatti korrekciók
0494AA0712Lejárt tételek várható megtérülése
0504AA072Értékpapírok átcsoportosítása
0514AA073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása
0524AA074Hitel-töke konverzióból származó vagyoni
érdekeltségek és átvett eszközök
0534AA075Egyéb eszközmódosítások
0544AA08Forrás átcsoportosítások
0554AA081Háztartások betétei
0564AA0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0574AA0812lekötött betétek
0584AA082Nem pénzügyi vállalatok betétei
0594AA0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0604AA0822lekötött betétek
0614AA083Egyéb források átcsoportosítása
0624AA091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat
követően)
0634AA10Egyéb állományváltozások
0644AA101Eszközállomány változások
0654AA1011hitelállomány
0664AA1112egyéb eszközállományok
0674AA102Forrásállomány változások
0684AA1021betétállomány
0694AA1022egyéb forrásállományok
0704AA111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált)
TÁJÉKOZTATÓ ADAT:
0714AA1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből
0724AA1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
4AB
Lejárati összhang elemzés - EUR
Nagyságrend: millió forint
Hátralévő lejárat szerint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésLejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkülÖsszesen(a+...+k)Mód
1235678910111213
abcdefghijklz
0014AB01Mérlegtételek
0024AB011Eszközök
0034AB0111Pénztár és elszámolási számlák
0044AB0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
0054AB0113Egyéb értékpapír
0064AB0114Jegybankkal szembeni betétek
0074AB0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
0084AB0116Hitelek
0094AB01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
0104AB01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
0114AB01163Háztartásoknak nyújtott hitel
0124AB01164Egyéb belföldieknek nyújtott hite
0134AB01165Külföld hitelei
0144AB0117Egyéb követelések
0154AB0118Vagyoni érdekeltségek
0164AB0119Saját eszközök
0174AB012Források
0184AB0121Betétek
0194AB01211ebböl:Nem pénzügyi vállalatok betéte
0204AB012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
0214AB012112lekötött betét
0224AB01212Háztartások betétei
0234AB012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
0244AB012122lekötött betét
0254AB01213Külföld betétei
0264AB0122Bankközi betétek
0274AB01221Belföldi hitelintézetek betéte
0284AB01222Külföldi hitelintézetek betéte
0294AB01223Pénzpiaci alapok betétei
0304AB0123Felvett hitelek
0314AB01231Külföld
0324AB01232Belföld
0334AB0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítöértékpapírok
0344AB0125Egyéb kötelezettségek
0354AB0126Saját töke
0364AB021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök­ Források)
0374AB03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
0384AB031Követelések
0394AB032Kötelezettségek
0404AB041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:követelések- kötelezettségek)
0414AB05Eredménytételek
0424AB051Kamatbevételek
0434AB052Egyéb bevételek
0444AB053Kamatkiadások
0454AB054Egyéb kiadások
0464AB061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkelkorrigált)
0474AB07Eszközmódosítások
0484AB0711Lejárt tételek miatti korrekciók
0494AB0712Lejárt tételek várható megtérülése
0504AB072Értékpapírok átcsoportosítása
0514AB073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása
0524AB074Hitel-töke konverzióból származó vagyoniérdekeltségek és átvett eszközök
0534AB075Egyéb eszközmódosítások
0544AB08Forrás átcsoportosítások
0554AB081Háztartások betétei
0564AB0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0574AB0812lekötött betétek
0584AB082Nem pénzügyi vállalatok betétei
0594AB0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0604AB0822lekötött betétek
0614AB083Egyéb források átcsoportosítása
0624AB091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszközmódosításokat és Forrás átcsoportosításokatkövetően)
0634AB10Egyéb állományváltozások
0644AB101Eszközállomány változások
0654AB1011hitelállomány
0664AB1112egyéb eszközállományok
0674AB102Forrásállomány változások
0684AB1021betétállomány
0694AB1022egyéb forrásállományok
0704AB111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állományváltozásokkal korrigált)
TÁJÉKOZTATÓ ADAT:
0714AB1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekböl
0724AB1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekböl
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
4AC
Lejárati összhang elemzés - USD
Nagyságrend: millió forint
Hátralévő lejárat szerint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésLejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkülÖsszesen
(a+...+k)
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
0014AC01Mérlegtételek
0024AC011Eszközök
0034AC0111Pénztár és elszámolási számlák
0044AC0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
0054AC0113Egyéb értékpapír
0064AC0114Jegybankkal szembeni betétek
0074AC0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
0084AC0116Hitelek
0094AC01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
0104AC01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
0114AC01163Háztartásoknak nyújtott hitel
0124AC01164Egyéb belföldieknek nyújtott hite
0134AC01165Külföld hitelei
0144AC0117Egyéb követelések
0154AC0118Vagyoni érdekeltségek
0164AC0119Saját eszközök
0174AC012Források
0184AC0121Betétek
0194AC01211ebböl:Nem pénzügyi vállalatok betéte
0204AC012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
0214AC012112lekötött betét
0224AC01212Háztartások betétei
0234AC012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
0244AC012122lekötött betét
0254AC01213Külföld betétei
0264AC0122Bankközi betétek
0274AC01221Belföldi hitelintézetek betéte
0284AC01222Külföldi hitelintézetek betéte
0294AC01223Pénzpiaci alapok betétei
0304AC0123Felvett hitelek
0314AC01231Külföld
0324AC01232Belföld
0334AC0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
0344AC0125Egyéb kötelezettségek
0354AC0126Saját töke
0364AC021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-
Források)
0374AC03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
0384AC031Követelések
0394AC032Kötelezettségek
0404AC041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-
Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:
követelések- kötelezettségek)
0414AC05Eredménytételek
0424AC051Kamatbevételek
0434AC052Egyéb bevételek
0444AC053Kamatkiadások
0454AC054Egyéb kiadások
0464AC061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkel
korrigált)
0474AC07Eszközmódosítások
0484AC0711Lejárt tételek miatti korrekciók
0494AC0712Lejárt tételek várható megtérülése
0504AC072Értékpapírok átcsoportosítása
0514AC073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása
0524AC074Hitel-töke konverzióból származó vagyoni
érdekeltségek és átvett eszközök
0534AC075Egyéb eszközmódosítások
0544AC08Forrás átcsoportosítások
0554AC081Háztartások betétei
0564AC0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0574AC0812lekötött betétek
0584AC082Nem pénzügyi vállalatok betétei
0594AC0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0604AC0822lekötött betétek
0614AC083Egyéb források átcsoportosítása
0624AC091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat
követően)
0634AC10Egyéb állományváltozások
0644AC101Eszközállomány változások
0654AC1011hitelállomány
0664AC1112egyéb eszközállományok
0674AC102Forrásállomány változások
0684AC1021betétállomány
0694AC1022egyéb forrásállományok
0704AC111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált)
TÁJÉKOZTATÓ ADAT::
0714AC1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekböl
0724AC1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekböl
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
4AD
Lejárati összhang elemzés - CHF
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésHátralévő lejárat szerint
Lejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkülÖsszesen
(a+...+k)
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
0014AD01Mérlegtételek
0024AD011Eszközök
0034AD0111Pénztár és elszámolási számlák
0044AD0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
0054AD0113Egyéb értékpapír
0064AD0114Jegybankkal szembeni betétek
0074AD0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
0084AD0116Hitelek
0094AD01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
0104AD01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
0114AD01163Háztartásoknak nyújtott hite
0124AD01164Egyéb belföldieknek nyújtott hite
0134AD01165Külföld hitelei
0144AD0117Egyéb követelések
0154AD0118Vagyoni érdekeltségek
0164AD0119Saját eszközök
0174AD012Források
0184AD0121Betétek
0194AD01211ebböl:Nem pénzügyi vállalatok betéte
0204AD012111ebből: látra szóló és folyószámla beté'
0214AD012112lekötött betét
0224AD01212Háztartások betétei
0234AD012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
0244AD012122lekötött betét
0254AD01213Külföld betétei
0264AD0122Bankközi betétek
0274AD01221Belföldi hitelintézetek betéte
0284AD01222Külföldi hitelintézetek betéte
0294AD01223Pénzpiaci alapok betéte
0304AD0123Felvett hitelek
0314AD01231Külföld
0324AD01232Belföld
0334AD0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
0344AD0125Egyéb kötelezettségek
0354AD0126Saját töke
0364AD021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-Források)
0374AD03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
0384AD031Követelések
0394AD032Kötelezettségek
0404AD041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+
Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók: követelések-
kötelezettségek;
0414AD05Eredménytételek
0424AD051Kamatbevételek
0434AD052Egyéb bevételek
0444AD053Kamatkiadások
0454AD054Egyéb kiadások
0464AD061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkel korrigál
0474AD07Eszközmódosítások
0484AD0711Lejárt tételek miatti korrekciók
0494AD0712Lejárt tételek várható megtérülése
0504AD072Értékpapírok átcsoportosítása
0514AD073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítás
0524AD074Hitel-töke konverzióból származó vagyoni érdekeltségek
és átvett eszközök
0534AD075Egyéb eszközmódosítások
0544AD08Forrás átcsoportosítások
0554AD081Háztartások betétei
0564AD0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0574AD0812lekötött betétek
0584AD082Nem pénzügyi vállalatok betéte
0594AD0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0604AD0822lekötött betétek
0614AD083Egyéb források átcsoportosítása
0624AD091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat követően)
0634AD10Egyéb állományváltozások
0644AD101Eszközállomány változások
0654AD1011hitelállomány
0664AD1112egyéb eszközállományok
0674AD102Forrásállomány változások
0684AD1021betétállomány
0694AD1022egyéb forrásállományok
0704AD111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált'
TÁJÉKOZTATÓ ADAT:
0714AD1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekböl
0724AD1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekböl
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
4AE
Lejárati összhang elemzés - Egyéb devizák
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésHátralévő lejárat szerint
Lejárt0-30 nap31-90 nap91 -180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkülÖsszesen
(a+...+k)
Mód
12345678310111213
abcdefghijklz
0014AE01Mérlegtételek
0024AE011Eszközök
0034AE0111Pénztár és elszámolási számlák
0044AE0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
0054AE0113Egyéb értékpapír
0064AE0114Jegybankkal szembeni betétek
0074AE0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
0084AE0116Hitelek
0094AE01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
0104AE01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
0114AE01163Háztartásoknak nyújtott hitel
0124AE01164Egyéb belföldieknek nyújtott hitel
0134AE01165Külföld hitelei
0144AE0117Egyéb követelések
0154AE0118Vagyoni érdekeltségek
0164AE0119Saját eszközök
0174AE012Források
0184AE0121Betétek
0194AE01211ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei
0204AE012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
0214AE012112lekötött betét
0224AE01212Háztartások betétei
0234AE012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
0244AE012122lekötött betét
0254AE01213Külföld betétei
0264AE0122Bankközi betétek
0274AE01221Belföldi hitelintézetek betétei
0284AE01222Külföldi hitelintézetek betétei
0294AE01223Pénzpiaci alapok betétei
0304AE0123Felvett hitelek
0314AE01231Külföld
0324AE01232Belföld
0334AE0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
0344AE0125Egyéb kötelezettségek
0354AE0126Saját tőke
0364AE021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-
Források)
0374AE03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
0384AE031Követelések
0394AE032Kötelezettségek
0404AE041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-
Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:
követelések- kötelezettségek)
0414AE05Eredménytételek
0424AE051Kamatbevételek
0434AE052Egyéb bevételek
0444AE053Kamatkiadások
0454AE054Egyéb kiadások
04 64AE061Finanszírozási rés (gap) Ili.(Eredménytételekkel
korrigált)
0474AE07Eszközmódosítások
0484AE0711Lejárt tételek miatti korrekciók
0494AE0712Lejárt tételek várható megtérülése
0504AE072Értékpapírok átcsoportosítása
0514AE073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása
0524AE074Hitei-tőke konverzióból származó vagyoni
érdekeltségek és átvett eszközök
0534AE075Egyéb eszközmódosítások
0544AE08Forrás átcsoportosítások
0554AE081Háztartások betétei
0564AE0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0574AE0812lekötött betétek
0584AE082Nem pénzügyi vállalatok betétei
0594AE0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
0604AE0822lekötött betétek
0614AE083Egyéb források átcsoportosítása
0624AE091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat
követően)
0634AE10Egyéb állományváltozások
0644AE101Eszköz állományváltozások
0654AE1011hitelállomány
0664AE1112egyéb eszközállományok
0674AE102Forrásállomány változások
0684AE1021betétállomány
0694AE1022egyéb forrásállományok
0704AE111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált)
TÁJÉKOZTATÓ ADAT:
0714AE1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből
0724AE1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
4B
Tájékoztató adatok a befektetési szolgáltatási tevékenységről és a kiegészítő szolgáltatásról
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintDevizaÖsszese
n
Mód
1234
abcz
Forrásokhoz kapcsolódó
adatok
0014B11Tőzsdei vagyonhányad (befektetés)
0024B111Ebből: Hazai tőzsdei vagyonhányad (befektetés)
Forgóeszközökhöz
kapcsolódó adatok
0034B21Pénzeszköz ügyfelektől a "megbízás felvétele és továbbítása",
illetve "megbízás végrehajtása az ügyfél javára" befektetési
szolgáltatási tevékenységből eredően
0044B22Követelések az ügyfeleknek nyújtott befektetési szolgáltatási és
kiegészítő szolgáltatásokból
0054B221Követelések "megbízás felvétele és továbbítása" szolgáltatással
kapcsolatban
0064B222Követelések "megbízás végrehajtása az ügyfél javára"
szolgáltatással kapcsolatban
0074B223Követelések "pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz vételére
vonatkozó kötelezettségvállalással" megnevezésű szolgáltatással
kapcsolatban
0084B224Követelések a "pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz vételére
vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül" szolgáltatással
kapcsolatban
0094B225Egyéb követelések az ügyfeleknek nyújtott befektetési
szolgáltatásból, kiegészítő szolgáltatásból
0104B23Halasztott fizetésekből származó követelések
0114B24Befektetési hitelekből származó követelések
0124B25Követelések tőzsdei ügyletek elszámolásaiból
0134B251Ebből: követelések EU tőzsdén kötött ügyletek elszámolásából
0144B2511Ebből: követelések hazai tőzsdén kötött ügyletek
elszámolásából
0154B26Követelések elszámolóházzal és elszámolóházi tevékenységet
végző szervezettel szemben
0164B2614B26-ból: követelések elszámolóházzal szemben
0174B2611Ebből: követelések EU elszámolóházzal szemben
0184B26111Ebből: követelések hazai elszámolóházzal szemben
0194B2624B26-ból: követelések elszámolóházi tevékenységet végző
szervezettel szemben
0204B2621Ebből: követelések EU elszámolóházi tevékenységet
végző szervezettel szemben
0214B26211Ebből: követelések hazai elszámolóházi
tevékenységet végző szervezettel szemben
0224B27Követelések tőzsdén kívül kötött ügyletek elszámolásaiból
0234B28Befektetési és kiegészítő szolgáltatásokkal összefüggésben per
alá vont követelések teljes értéke
0244B281Ebből: peresített összeg
0254B2811Ebből: pénzügyileg rendezett
Forrásokhoz kapcsolódó
adatok
0264B29Kötelezettségek befektetési szolgáltatási tevékenységgel, illetve
kiegészítő szolgáltatással kapcsolatban
0274B291Kötelezettségek a "megbízás felvétele és továbbítása"
tevékenységgel kapcsolatban
0284B292Kötelezettségek a "megbízás végrehajtása az ügyfél javára"
tevékenységgel kapcsolatban
0294B293Egyéb kötelezettségek befektetési szolgáltatási tevékenységgel,
illetve kiegészítő szolgáltatással kapcsolatban
0304B30Kötelezettségek tőzsdei ügyletek elszámolásaiból
0314B301Ebből: kötelezettségek EU tőzsdén kötött ügyletek
elszámolásából
0324B3011Ebből: kötelezettségek hazai tőzsdén kötött ügylet
elszámolásából
0334B31Kötelezettségek elszámolóházzal és elszámolóházi tevékenységet
végző szervezettel szemben
0344B311Ebből: kötelezettségek elszámolóházzal szemben
0354B3111Ebből: kötelezettségek EU elszámolóházzal szemben
0364B31111Ebből: kötelezettségek hazai elszámolóházzal szemben
0374B32Kötelezettségek tőzsdén kívül kötött ügyletek elszámolásaiból
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
4C
Értékpapír kölcsönzés
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÜgyletben szereplő
értékpapírok
szerződés szerinti
értéke
Ügyletben szereplő
értékpapírok
árfolyamértéke a
szerződés
lejártakor
Fizetett
kölcsönzési díj
összege
Kapott
kölcsönzési díj
összege
Mód
12345
abcdz
0014C1Saját értékpapírok
0024C111Értékpapír kölcsön adása
0034C1111MNB
0044C1112Elismert elszámolóház
0054C1113Hitelintézetek
0064C1114Befektetési vállalkozások
0074C1115Befektetési alapkezelő
0084C1116Biztosítók
0094C1117Pénztárak
0104C1118Ügyfelek
0114C1119Egyéb
0124C121Értékpapír kölcsön vétele
0134C1211MNB
0144C1212Elismert elszámolóház
0154C1213Hitelintézetek
0164C1214Befektetési vállalkozások
0174C1215Befektetési alapkezelő
0184C1216Biztosítók
0194C1217Pénztárak
0204C1218Ügyfelek
0214C1219Egyéb
0224C2Ügyfél értékpapírok
0234C211Értékpapír kölcsön adása
0244C2111MNB
0254C2112Elismert elszámolóház
0264C2113Hitelintézetek
0274C2114Befektetési vállalkozások
0284C2115Befektetési alapkezelő
0294C2116Biztosítók
0304C2117Pénztárak
0314C2118Ügyfelek
0324C2119Egyéb
0334C221Értékpapír kölcsön vétele
0344C2211MNB
0354C2212Elismert elszámolóház
0364C2213Hitelintézetek
0374C2214Befektetési vállalkozások
0384C2215Befektetési alapkezelő
0394C2216Biztosítók
0404C2217Pénztárak
0414C2218Ügyfelek
0424C2219Egyéb
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
4E
Egyes betétek és letétek azonosítása
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésNévre szólóra átalakított állományORFK-nak bejelentett
állomány
Természetes személyEgyéb személyÖsszesen
Nem névre szóló
nyitó állomány
db (ill. fő)Forintdb (ill. fő)Forintdb (ill. fő)ForintMegszüntetett
(kifizetett) állomány
("g" oszlopból)
db (ill. fő)ForintNem névre szóló
záró állomány
Mód
123456789101112
abcdefghijkz
0014E1Betétek összesen (4E11 +12)
0024E11Takarékbetétek összesen
0034E111ebből: 2-5 millió Ft közötti értékben
0044E1125 millió Ft feletti értékben
0054E12Betéti okiratok összesen (4E123+124)
0064E121ebből: 2-5 millió Ft közötti értékben
0074E1225 millió Ft feletti értékben
0084E123Takaréklevelek összesen
0094E1231ebből: 2-5 millió Ft közötti értékben
0104E12325 millió Ft feletti értékben
0114E124Egyéb betéti okiratok összesen
0124E1241ebből: 2-5 millió Ft közötti értékben
0134E12425 millió Ft feletti értékben
0144E2Saját kibocsátású értékpapírok
összesen
0154E21ebből: letéti jegy 2 millió Ft felett
0164E22egyéb értékpapír 2 millió Ft felett
Nem azonosított
nyitó állomány
Azonosított állományMegszüntetett
állomány összesen
("a" oszlopból)
Nem azonosított
záró állomány
Természetes személyEgyéb személyÖsszesen
db (ill. fő)Forintdb (ill. fő)Forintdb (ill. fő)Forint
0174E31Értékpapírok letétkezelésben összesen
0184E32Értékpapír letétkezelés összesen
0194E41Értékpapírok letéti őrzésben összesen
0204E42Értékpapír letéti őrzés összesen
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
4LAN
Egyes mérlegtételek könyv szerinti bruttó állománya
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁFMegnevezésÖsszesen
(a = b + c)
ForintDevizaMód
kód1234
abcz
0014LAN1Eszköz oldali tételek
0024LAN11Likvid eszközök
0034LAN111Pénztár
0044LAN112Nostro számlák
0054LAN1121ebből: MNB elszámolási számla
0064LAN113Állampapír + Jegybanki értékpapír
0074LAN1131ebből: szabad rendelkezésű
0084LAN12Jegybankkal szembeni követelés
0094LAN121Rövid hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét és valódi
penziós ügylet
0104LAN122Hosszú hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét és
valódi penziós ügylet
0114LAN13Belföldi és külföldi hitelintézetekkel szembeni
követelés
0124LAN131Rövid hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét és valódi
penziós ügylet
0134LAN132Hosszú hitel, hitel jell. köv., elhelyezett betét
0144LAN14Pénzpiaci alapokkal, egyéb pénzügyi közvetítőkkel,
pénzügyi kieg. tev.et végzőkkel, biztosítókkal és
nyugdíjpénztárakkal szembeni követelés (belföldi)
0154LAN141Éven belüli hitelek és hiteljellegű követelések és
valódi penziós ügylet
0164LAN142Éven túli hitelek és hiteljellegű követelések és
valódi penziós ügylet
0174LAN15Egyéb szektorokkal szembeni hitelek és hiteljellegű
követelések
0184LAN151Nem-pénzügyi vállalatokkal szembeni hitelek és
hiteljellegű követelések
0194LAN1511Folyószámlahitelek, hitelkártyakövetelés
0204LAN1512Hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós
ügyletek
0214LAN152Háztartásokkal és háztartásokat segítő nonprofit
intézményekkel szembeni hitelek és hiteljellegű
követelések
0224LAN1521Folyószámlahitelek, hitelkártyakövetelés
0234LAN1522Hitelek és hiteljellegű követelések és valódi penziós
ügyletek
0244LAN153Háztartásokon és nem pénzügyi vállalatokon kívüli
egyéb szektorokkal szembeni hitelek és hiteljellegű
követelések
0254LAN16ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (napi mérlegfőösszeg)
0264LAN2Forrás oldali tételek
0274LAN21Jegybankkal szembeni kötelezettség
0284LAN22Belföldi és külföldi hitelintézetekkel szembeni
kötelezettség
0294LAN221Loro számlák
0304LAN222Éven belüli betétek és felvett hitelek + Valódi
penziós ügyletekből szerzett források
0314LAN223Éven túli betétek és felvett hitelek
0324LAN23Háztartásokkal és háztartásokat segítő nonprofit
intézményekkel szembeni kötelezettség
0334LAN231Folyószámla- és látra szóló betétek
0344LAN232Lekötött betétek; felvett hitelek, repó és egyéb
valódi penziós ügyletek
0354LAN24Nem pénzügyi vállalatokkal szembeni kötelezettség
0364LAN241Folyószámla- és látra szóló betétek
0374LAN242Lekötött betétek, felvett hitelek, repó és egyéb
valódi penziós ügyletek
0384LAN25Pénzpiaci alapokkal, egyéb pénzügyi közvetítőkkel,
pénzügyi kieg. tev.et végzőkkel, biztosítókkal és
nyugdíjpénztárakkal szembeni kötelezettség
0394LAN251Folyószámla- és látra szóló betétek
0404LAN252Éven belüli betétek és felvett hitelek + Valódi
penziós ügyletekből szerzett források
0414LAN253Éven túl lekötött betétek és felvett hitelek
0424LAN26Egyéb szektorokkal szembeni kötelezettségek
0434LAN261Folyószámla- és látra szóló betétek
0444LAN262Lekötött betétek és valódi penziós ügyletekből
származó források és felvett hitelek
0454LAN27Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
0464LAN271Éven belüli lejáratú
0474LAN272Éven túli lejáratú
0484LAN28Egyéb információk
0494LAN281Tulajdonosoktól származó források
0504LAN282Tulajdonosoknak nyújtott források
0514LAN283Befektetésektől származó források
0524LAN284Befektetéseknek nyújtott források
0534LAN285Tartalékkötelezettség
Hátralévő lejárat szerint
0544LAN29Külföldről származó források
0554LAN2911 napon belül lejáró külföldi források
0564LAN2921 héten belül lejáró külföldi források
0574LAN2931 hónapon belül lejáró külföldi források
0584LAN2941 éven belül lejáró külföldi források
0594LAN2951 éven túli lejáró külföldi források
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
5A
Hpt előírások vizsgálata
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖsszesenÉrtékvesztés,
céltartalék
Nettó értékMód
1234
abcz
0015A1Hpt. 60. § (1) bekezdés szerinti túllépés (három tizedesjegyig)
0025A11Hpt. 60. § (2) bekezdés szerinti tételek összege (három
tizedesjegyig)
0035A12Hpt. 60. § (3) bekezdés szerinti tételek összege (három
tizedesjegyig)
0045A21Hpt. 75. § (3) bekezdés vizsgálata: Hpt. 76. § (1)-(2) bekezdésben
meghatározott tőkekövetelmény másfélszerese
0055A22Hpt. 75. § (3) bekezdés vizsgálata: Eredménytartalék (számviteli
eredménytartalék, ha negatív)
0065A3Hpt. 79. § (2) és Hpt. 79. § (7) bekezdés szerinti túllépések
összesen
0075A31Hpt. 79. § (7) bekezdés szerinti túllépés
0085A311Hpt. 79. § (7) bekezdés szerinti limitet meghaladó tételek összege
0095A312Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege
0105A313Hpt. 79. § (7) bekezdésből a tőkével fedezett (PIBB befekt.) tételek
összege
0115A314Hpt. 79. § (7) bekezdés alá nem tartozó tételek összege
0125A3141Hpt. 79. § (4) bekezdés c) 1. pont: azon tétel, amelyet a szavatoló
tőke kiszámítása során a prudenciális előírások túllépése miatt a
hitelintézet a szavatoló tőkéből levont
0135A3142Hpt. 79. § (4) bekezdés c) 2. pont: devizakövetelésnél a fizetést
követő 2 napig fennálló követelés
0145A3143Hpt. 79. § (4) bekezdés c) 3. pont: értékpapír-követelésnél a
fizetést követő 5 napig fennálló követelés
0155A3151Hpt. 80. § (1) bekezdés a) pontszerinti kivételek összege
0165A3152Hpt. 80. § (1) bekezdés szerinti egyéb kivételek összege
0175A316Hpt. 81. § szerinti kivételek összege
0185A317Egyéb okok miatti levonások összesen
0195A318Hpt. 79. § (7) bekezdés szerinti limit alá tartozó tételek
(kivételekkel) korrigált értéken összesen
0205A319Hpt. 79. § (7) bekezdés szerinti limitet meghaladó tételek korrigált
nettó értéke összesen
0215A32Hpt. 79. § (2) bekezdés szerinti túllépés
0225A321Hpt. 79. § (2) bekezdés szerinti limitet meghaladó tételek összege
0235A322Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege
0245A323Hpt. 79. § (2) bekezdésből a tőkével fedezett (PIBB befekt.) tételek
összege
0255A324Hpt. 79. § (2) bekezdés alá nem tartozó tételek összege
0265A3241Hpt. 79. § (4) bekezdés c) 1. pont: azon tétel, amelyet a szavatoló
tőke kiszámítása során a prudenciális előírások túllépése miatt a
hitelintézet a szavatoló tőkéből levont
0275A3242Hpt. 79. § (4) bekezdés c) 2. pont: devizakövetelésnél a fizetést
követő 2 napig fennálló követelés
0285A3243Hpt. 79. § (4) bekezdés c) 3. pont: értékpapír-követelésnél a
fizetést követő 5 napig fennálló követelés
0295A3251Hpt. 80. § (1) bekezdés a) pontszerinti kivételek összege
0305A3252Hpt. 80. § (1) bekezdés szerinti egyéb kivételek összege
0315A326Hpt. 81. § szerinti kivételek összege
0325A327Egyéb okok miatti levonások összesen
0335A328Hpt. 79. § (2) bekezdés szerinti limit alá tartozó tételek
(kivételekkel) korrigált értéken összesen
0345A329Hpt. 79. § (2) bekezdés szerinti limitet meghaladó tételek korrigált
nettó értéke összesen
0355A4Hpt. 79. § (3) bekezdés szerinti összes nagykockázatvállalás
túllépése
0365A41Hpt. 79. § (3) bekezdés szerinti összes nagykockázatvállalás
értéke
0375A42Hpt. 79. § (3) bekezdés alóli összes kivétel értéke
0385A43Hpt. 79. § (3) bekezdés szerinti összes nagykockázatvállalás
(kivételekkel) korrigált értéke
0395A5Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti túllépés
0405A51Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti limitet meghaladó tételek összege
0415A52Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti kivételek összesen
0425A521Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti kivételek - PIBB, járulékos
vállalkozás - értéke
0435A522Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti speciális kivételek értéke
(Bef.alapkezelő, tőzsde, elszámolóház stb.)
0445A53Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege
0455A54Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti egyéb kivételek értéke
0465A55Hpt. 83. § (1) bekezdés szerinti limit alá tartozó befektetések
összesen
0475A6Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti túllépés
0485A61Hpt. 83. § (2) bekezdés szerint 51 %-ot meghaladó befekt. értéke
0495A62Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti kivételek összesen
0505A621Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti kivételek - PIBB, járulékos
vállalkozás - értéke
0515A622Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti speciális kivételek értéke
(Bef.alapkezelő, tőzsde, elszámolóház stb.)
0525A63Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege
0535A64Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti egyéb kivételek értéke
0545A65Hpt. 83. § (2) bekezdés szerinti 51 %-ot meghaladó tételek
korrigált értéke
0555A7Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti túllépés
0565A71Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti tételek összege
0575A72Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti kivételek összesen
0585A721Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti kivételek - PIBB, járulékos
vállalkozás - értéke
0595A722Hpt. 83. § (3) bekezdés szerinti speciális kivételek értéke
(Bef.alapkezelő, tőzsde, elszámolóház stb.)
0605A73Kereskedési könyv alá tartozó tételek összege
0615A74Hpt. 83. § (4) bekezdés szerinti kivételek értéke
0625A75Hpt. 83. § (3) limit alá tartozó minősített befolyású befektetések
összesen
0635A8Hpt. 84. § (1) ingatlan befektetés túllépés
0645A81Hpt. 84. § ingatlan befektetések összesen
0655A82Hpt. 84. § (2) bekezdés szerinti ingatlanok összesen (szerzéstől
számított 3 évig)
0665A83Hpt. 84. § (1) limit alá tartozó ingatlan befektetés összeser
0675A9Hpt. 85. § (1) bekezdés szerinti befektetések túllépése
0685A91Kereskedési + Befektetési célú értékpapírok + vagyoni
érdekeltségek (1AB2+3+6)
0695A92Átvett eszközök
0705A93Tárgyi eszközök (bruttó és nettó értéken)
0715A94Vagyoni értékű jogok (bruttó és nettó értéken)
0725A95PIBB részére nyújtott alapvető kölcsöntőke, járulékos kölcsöntőke
és alárendelt kölcsöntőke
0735A96Hpt. 85. § (3) bekezdés szerinti kivételek összege összesen
0745A961Minősített befolyású PIBB befektetések összege (befolyásolt
Hitelgarancia Rt-vel együtt)
0755A962Hpt. 85. § (3/a) szerinti veszteség mérséklő befektetések értéke
(a szerzéstől számított 3 évig)
0765A963Állampapírok és hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értéke
0775A964Minősített befolyású PIBB-nek nyújtott (szavatoló tőkéből levont)
alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és járulékos
kölcsöntőke értéke
0785A965Nem minősített befolyású (közvetlen bef.) PIBB miatt (szavatoló
tőkéből levont) túllépés összege
0795A966Hitelgarancia Rt-ben történt - nem befolyásoló részesedésű -
befektetés értéke
0805A967Vagyoni értékű jogok (szavatoló tőkéből levont) összege
0815A968Hpt. 85. § (3) bek. szerinti egyéb feltételek miatti korrekció
0825A97Hpt. 85. § (1) bekezdés szerint figyelembe veendő (közvetlen)
befektetések összesen
0835A981Hpt. 151. § (1) bekezdés e) alpont szerint szavatoló tőke hiánya a
76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelményhez
viszonyítva (Felügyeleti intézkedés mérlegelése)
0845A982Hpt. 151. § (2) bekezdés c) alpont szerint szavatoló tőke hiánya a
76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelmény 75 %-ához
viszonyítva (Felügyelet intézkedés megtétele (153. §, 155-156. §))
0855A983Hpt. 151. § (2) bekezdés d) alpont szerint a szavatoló tőkének a
76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelményhez
viszonyított hiánya melletti osztalékfizetés / tervezett
osztalékfizetés (Felügyelet intézkedés megtétele)
0865A984Hpt. 151. § (2) bekezdés d) alpont szerint a szavatoló tőkének a
76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelményhez
viszonyított hiánya mellett az általános tartalék képzési szükséglet,
mint hiány (Felügyelet intézkedés megtétele)
0875A985Hpt. 151. § (6) bekezdés : a 145/A. § szerinti utólagos felügyeleti
felülvizsgálat által megállapított pótlólagos tőkekövetelmény
(Felügyelet intézkedés megtétele)
0885A986Hpt. 153. § (3) bekezdés: Fióktelep eszköz fenntartási mutatója %-
ban (Felügyelet intézkedés megtétele)
0895A987Hpt. 151. § (3) bekezdés a) alpont szerint szavatoló tőke hiánya a
76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelmény 50 %-ához
viszonyítva (Felügyelet szükséges, illetőleg kivételes intézkedés
megtétele (157-160. §))
0905A988Hpt. 151. § (3) bekezdés b) alpont szerint a szavatoló tőkének a
76. § (1)-(2) bekezdésében rögzített tőkekövetelmény 50 %-ához
viszonyított hiánya melletti osztalékfizetés / tervezett
osztalékfizetés (Felügyelet szükséges, illetőleg kivételes
intézkedés megtétele)
0915A989Hpt. 152/A. § szerint a 145/A. § (2) bekezdés h) pontja szerinti
felügyeleti felülvizsgálat és értékelés során a szavatoló tőke 20 %-
át meghaladó üzleti érték csökkenés értéke (Felügyelet szükséges
intézkedés megtétele)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
5B
Bankközi állományok adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÜgyfél ( partner) megnevezéseKódjelOrszágkódTörzsszámKövetelésekKötelezettségekMérlegen kívüli kötelezettségekMérlegen kívüli követelésekLegfeljebb 3 hónapos
eredeti lejárattal rendelkező kitettségek
Legfeljebb 3 hónapos hátralévő futamidővel rendelkező kitettségek
ÉrtékpapírokBankbetét, nostroszlaHitelekVagyoni részesedésBef.szolg. egyéb követelésÖsszes követelés nettó értékenÉven belüli követelés nettó értékenElhelyezett betétFelvett hitelBef.szolg. és egyéb kötelezettségHátrasorolt kötelezettségÖsszesenÉven belüli méri. kívüli kockázatvállalás nettó ért.HitelkeretAkkreditívVállalt garancia, kezességOpciókNyújtott óvadékJegyzési garanciaVáltó kezességEgyéb függő kötelezettségekHatáridős kötelezettségekÖsszesen (Í1+...+Í9)OpciókKapott garancia, kezességKapott óvadékHitelkeretEgyéb függő követelésHatáridős követelésÖsszesen (j1+...+j6)KövetelésekMérlegen kívüli kötelezettségekKövetelésekMérlegen kívüli kötelezettségekMód
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839
abcde1e2e3e4e5efg1g2g3cj4ÍJhi1i2i3i4i5i6i7i8i9ij1j2j3j4j5j6jk1k2l1l2z
0015B1Összesen
0025B2Belföldi hitelintézet
0035B3Külföldi hitelintézet
0045B4Nem részletezettek
0055B5Részletezettek összesen
0065B5001
5B5999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
6B
Lakástakarékpénztár adatai
Nagyságrend: millió forint
Állomány (millió Ft, három
tizedesjegyig)
Arányszám ( % )
SorszámPSZÁF
kód
Megnevezésbruttó
összesen
könyv szerinti
nettó érték
bruttó alapjánnettó vagy
előírás alapján
Mód
12345
abcdz
0016B1Információk a törvényi előírások
betartásához
0026B101Tárgyévi kollektív teljesítménymutató
tervszáma (becslés)
0036B102Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
0046B103Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok az
utolsó kibocsátás időpontjában
0056B104Összes felvett kölcsön
0066B105Az összes felvett kölcsönből a Felügyelet
által engedélyezett összeg
0076B106Az összes felvett kölcsön az utolsó kölcsön
felvételekor
0086B107Az utolsó kölcsön felvételekor (hit. viszonyt
megtest. é.p. kibocsátásakor) meglevő
betétállomány
0096B108Szabad eszközök állománya és aránya a
kiutalási összeghez
0106B109Központi kormányzati és jegybanki
értékpapír, számlapénz, készpénz összege
és aránya a szabad eszk.-höz
0116B110Éven belüli lejáratú kihelyezés hit.intézethez
és aránya a szabad eszk.-höz
0126B111Befektetés jelzálog-hitelintézet által
kibocsátott jelzáloglevélbe és aránya a
szabad eszk.-höz
0136B112Folyósított áthidaló kölcsön állománya és
aránya a szabad eszközökhöz
0146B1121Folyósított azonnali áthidaló kölcsön
állománya és aránya a szabad eszközökhöz
0156B113A betétállomány és aránya a kiutalási
összeghez
0166B114A betétek kamatainak összege és aránya a
kiutalási összeghez
0176B115A betétekre jóváírt összes állami támogatás
és aránya a kiutalási összeghez
0186B116A betétekre jóváírt állami támogatás összes
kamata és aránya a kiutalási összeghez
0196B117A társasházak és lakásszövetkezetek
szerződéses összege
0206B118Az összes szerződéses összeg 15 %-a az
Ltp. előző hónap utolsó napján érvényben
lévő összes szerződéséből
0216B119Tulajdoni részesedés összege más
takarékpénztári szolgáltatást nyújtó
szervezetben és aránya a szavatoló tőkéhez
0226B2Éves jelentés a törvényi előírások
betartásáról
0236B201Tárgyévi kollektív teljesítménymutató
tényszáma
0246B202Szabad eszközök kihelyezésével elért
tárgyévi hozam
0256B203Szabad eszközök tárgyévi átlagos állománya
0266B204Tárgyévi kollektív kamat
0276B205Kiegyenlítési céltartalék a tárgyévet
megelőző év december 31-én
0286B206Kiegyenlítési céltartalék a tárgyév december
31-én és aránya a megtakarításhoz
0296B207A tárgyévben a Felügyelet engedélyével
felvett kölcsön
0306B208A Felügyelet engedélyével felvett kölcsön
után a tárgyévben fizetett kamat
0316B209Kiegyenlítési céltartalék év végi képzett
összege
0326B210Kiegyenlítési céltartalékból felhasznált
összeg
dbmillió Ft (három
tizedesjegyig)
%
0336B3Társasházak, lakásszövetkezetek
szerződései
0346B31Tárgynegyedévi új szerződések és aránya a
tárgynegyedévi összes új szerződéshez
0356B32Tárgyévi új szerződések és aránya a tárgyévi
összes új szerződéshez
0366B4Egyéb információk
0376B41Engedményezett előtakarékossági
szerződések darabszáma és szerződéses
összege
0386B42Engedményezett összegek összesen
0396B43Összes engedményezett összeg aránya az
engedményezett szerződések-szerződéses
összeg összesen értékhez
0406B44Kiutalási összeg
0416B45Kiutalási összeg állománya
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
6CA
Lakástakarékpénztár - Termékösszetétel ( értéken )
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésTeljesítéssel lezárt szerződésFelmondással megszűnt
szerződés
Érvényben lévő
szerződés
Termék megnevezése
(engedély száma)
Tárgyn. évi teljesítéssel
lezárt szerződés
Tárgyévi teljesítéssel
lezárt szerződés
Teljesítéssel lezárt
összes szerződés
Tárgyn.évi felmondással
megszűnt szerződés
Tárgyévi felmondással
megszűnt szerződés
Felmondással megszűnt
összes szerződés
Kiutalás alatt lévőMég nem kiutalhatóMegkötött összes
szerződés (d+g+h+i)
Tárgyn.évi új szerződésTárgyévi új szerződésMód
12345678910111213
abcdefghijklz
0016CA1Összesen
0026CA1001
6CA1999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
6CB
Lakástakarékpénztár - Termékösszetétel (darabszám)
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésTeljesítéssel lezárt szerződésFelmondással megszűnt
szerződés
Érvényben lévő
szerződés
Termék megnevezése
(engedély száma)
Tárgyn. évi teljesítéssel
lezárt szerződés
Tárgyévi teljesítéssel
lezárt szerződés
Teljesítéssel lezárt
összes szerződés
Tárgyn.évi felmondással
megszűnt szerződés
Tárgyévi felmondással
megszűnt szerződés
Felmondással megszűnt
összes szerződés
Kiutalás alatt lévőMég nem kiutalhatóMegkötött összes
szerződés (d+g+h+i)
Tárgyn.évi új szerződésTárgyévi új szerződésMód
12345678910111213
abcdefghijklz
0016CB1Összesen db
0026CB1001
6CB1999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
6DA
Jelzálog-hitelintézetek adatai (forintban)
Nagyságrend:millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEgyéb devizaDeviza
összesen
(EUR, USD,
CHF. JPY)
MindösszesenMód.
12345678910111213
abcdefghijklz
0016DA1011Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések állománya
0026DA1012Kapcsolódó kölcsön részből eredő tőkekövetelések állománya
0036DA102Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések állománya
0046DA1031Öt évnél hosszabb futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel-
állományhoz viszonvítva (Jht. 5. § 1. bek.) (%)
0056DA1032Öt éves futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel-állományhoz
viszonvítva (Jht. 5. § 1. bek.) (%)
0066DA1033Öt évnél rövidebb futamidejűek aránya a teljes jelzáloghitel-
állományhoz viszonvítva (Jht. 5. § 1. bek.) (%)
0076DA104Vásárolt hitelek állománya a teljes jelzálog hitel-állományból
(Jht. 8. § 1. bek.)
0086DA105Hitelbiztosíték értékének teljes állománya
0096DA1061A Bank összes befektetése (Jht. 9. § 1. és 2. bek.)
0106DA1062A Bank 3 éves időtartamra megszerzett befektetései (Jht. 9. § 3.
bek.)
0116DA1071Jelzáloglevelek rendes fedezete (Jht. 14. § 5-7. bek.)
0126DA1072- Jelzáloghitel figyelembe vehető tőke része
0136DA1073- Tőkerész szerződés szerinti kamata
0146DA108Jelzáloglevelek pótfedezete összesen (Jht. 14. § 8. bek.)
0156DA1081- Állampapír a pótfedezetből
0166DA1082- Állami készfiz. kezességvállalással kibocsátott értékpapír
állomány a pótfedezetből
0176DA1083- Állami készfiz. kezességvállalás mellett nyújtott hitel állomány í
pótfedezetből
0186DA1084- MNB-nél zárolt bankszámlán tartott pénz a pótfedezetből
0196DA1091A rendes és pótfedezetek együttes értéke
0206DA1092A rendes fedezetek aránya a teljes fedezeti értékben (%)
0216DA110Tőke/hitelbiztosítéki érték aránya (6DA1011/6DA105) (%)
0226DA111Jelzáloglevélből származó kötelezettség/összes fedezet (%)
0236DA112Jelzáloglevélen kívül kibocsátott és forgalomban lévő
értékpapírok állománya
0246DA113Hitelszerződések száma (db)____
0256DA1141Felbontott hitelszerződések száma (db)
0266DA1142Felbontott hitelszerződések értéke
Kibocsátott
kötvények
Kibocsátott
letéti jegyek
Kibocsátott
kötvények
Kibocsátott
letéti jegyek
Kibocsátott
kötvények
Kibocsátott
letéti jegyek
Kibocsátott
kötvények
Kibocsátott
letéti jegyek
0276DA1151Értékpapír állomány névértéken
0286DA1152Értékpapír nyilvántartási érték
0296DA1153Értékpapír futamidő (év)
Kibocsátott és forgalomban lévő jelzáloglevelek
Sorozat
számai
- Névértéke
(még nem
törlesztett)
- Fizetendő
kamat
összege a
futamidő
végéig
Összesen
(b+c)
Sorozats
zámai
- Névértéke
(még nem
törlesztett)
- Fizetendő
kamat
összege a
futamidő
végéig
Összesen (f+g)Jelzáloglevélb
ől származó
kötelezettség
összesen(d+h)
0306DA2Összesen
0316DA201
6DA299
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
6DB
Jelzálog-hitelintézetek adatai (EURO, USD,CHF,JPY)
Nagyságrend: ezer deviza
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésEURUSDCHFJPYMód
1234567891011121314151617
abcdefghi1kImnopz
0016DB1011Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések
állománya
0026DB1012Kapcsolódó kölcsönrészből eredő
tőkekövetelések állománya
0036DB102Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések
állománya
0046DB1031Ot évnél hosszabb futamidejűek aránya a teljes
jelzáloghitel-állományhoz viszonyítva (Jht. 5. §
1. bek.) (%)
0056DB1032Öt éves futam idejűek aránya a teljes
jelzáloghitel-állományhoz viszonyítva (Jht. 5. §
1. bek.) (%)
0066DB1033Ot évnél rövidebb futamidejűek aránya a teljes
jelzáloghitel-állományhoz viszonyítva (Jht. 5. §
1. bek.) (%)
0076DB104Vásárolt hitelek állománya a teljes jelzáloghitel-
állományból (Jht. 8. $ 1. bek.)
0086DB105Hitelbiztosíték értékének telies állománya
0096DB1061A Bank összes befektetése (Jht. 9. § 1. és 2.
bek.)
0106DB1062A Bank 3 éves időtartamra megszerzett
befektetései (Jht. 9. ? 3. bek.)
0116DB1071Jelzáloglevelek rendes fedezete (Jht. 14. § 5-7.
bek.)
0126DB1072- Jelzáloghitel figyelembe vehető tőke része
0136DB1073- Tőkerész szerződés szerinti kamata
0146DB108Jelzáloglevelek pótfedezete összesen (Jht. 14.
§8. bek.)
0156DB1081- Állampapír a pótfedezetből
0166DB1082- Állami készfiz. kezességvállalással kibocsátott
értékpapír állomány a pótfedezetből
0176DB1083- Állami készfiz. kezességvállalás mellett
nvújtott hitel állomány a pótfedezetből
0186DB1084- MNB-nél zárolt bankszámlán tartott pénz a
pótfedezetből
0196DB1091A rendes és pótfedezetek együttes értéke
0206DB1092A rendes fedezetek aránya a teljes fedezeti
értékben (%)
0216DB110Tőke/hitelbiztosítéki érték aránya
(6DB1011/6DB105) (%)
0226DB111Jelzáloglevélből származó
kötelezettség/összes fedezet (%)
0236DB112Jelzáloglevélen kívül kibocsátott és
forgalomban lévő értékpapírok állománya
0246DB113Hitelszerződések száma (db)
0256DB1141Felbontott hitelszerződések száma (db)
0266DB1142Felbontott hitelszerződések értéke
Kibocsátott
kötvények
Ki bocsátott
letét
jegyek
Kibocsátott
kötvények
Ki bocsátott
letét
jegyek
Kibocsátott
kötvények
Ki bocsátott
letét
jegyek
Kibocsátott
kötvények
Ki bocsátott
letét
jegyek
0276DB1151Értékpapír állomány névértéken
0286DB1152Értékpapír nyilvántartási érték
0296DB1153Értékpapír futamidő (év)
Kibocsátott és forgalomban lévő jelzáloglevelek
SorozatszámaiNévértéke (még
nem törlesztett)
- Fizetendő
kamat összege
a futamidő
végéig
Összesen
(b+c)
Sorozat
számai
- Névértéke
(még nem
törlesztett)
- Fizetendő
kamat
összege a
futamidő
Összesen
(f+g)
Sorozat
számai
- Névértéke
(még nem
törlesztett)
- Fizetendő
kamat
összege a
futamidő
Összesen
Ü+k)
Sorozats
zámai
- Névértéke
(még nem
törlesztett)
- Fizetendő
kamat
összege a
futamidő
Összesen
Ü+k)
0306DB2Összesen
0316DB201
6DB299
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
6E
Lakástakarékpénztár - Érvényben lévő szerződések adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
Megnevezésjanuárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember
ÉvMódozat jelölése (Megtakarítási
szerződés típus)
Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Mód.
123456789101112131415161718192021222324252627
abcc1dd1ee1ff1ag1hh1gi1j|1kk1ll1mm1nn1z
0016e1Megtakarítás kezdetének
időpontja (ÉÉÉÉ)
0026e1001Megtakarítással rendelkező
szerződés
6e1999Megtakarítással rendelkező
szerződés
0036e2Megtakarítás kezdetének
időpontja (ÉÉÉÉ)
0046e2001Megtakarítással rendelkező
szerződés
6e2999Megtakarítással rendelkező
szerződés
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törszszáma
6F
Lakástakarékpénztár - Kiutalások (várható) adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésAdatjanuárfebruármárciusáprilismájusjúniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecemberMód
1234567891011121314
abcdefshijkImz
0016F1Kiutalás kezdetének időpontja (EEEE)
0026F11A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek
0036F12A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában
(6F131 +132+133+134-14)
0046F131Betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami
támogatás kamata)
0056F132Hiteltörlesztő részletek összege
0066F133Terv szerinti betétállomány (betét, kamat, állami támogatás,
állami támogatás kamata)
0076F134Egyéb
0086F14Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált)
0096F15Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy (negatív
előjellel) hiteligény (6F12-11)
0106F16A Felügyelet engedélyével felvehető hitel
0116F17A kiutalások időpontjában tervezett betétállomány 40 %-a
0126F18Kiegészítő adatok
0136F181Betétfizetéstől eltelt 3 hónap óta befizetés nem történt
0146F182A megtakarítási idő még nem kezdődött meg
0156F183Kumulált kiutalási összeg
0166F184Kumulált szerződéses összeg
0176F185Kumulált kiutalások aránya (%-ban)
0186F2Kiutalás kezdetének időpontja (EEEE)
0196F21A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek
0206F22A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában
(6F231+232+233+234-24)
0216F231Betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami
támogatás kamata)
0226F232Hiteltörlesztő részletek összege
0236F233Terv szerinti betétállomány (betét, kamat, állami támogatás,
állami támogatás kamata)
0246F234Egyéb
0256F24Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált)
0266F25Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy (negatív
előjellel) hiteligény (6F22-21)
0276F26A Felügyelet engedélyével felvehető hitel
0286F27A kiutalások időpontjában tervezett betétállomány 40 %-a
0296F28Kiegészítő adatok
0306F281Betétfizetéstől eltelt 3 hónap óta befizetés nem történt
0316F282A megtakarítási idő még nem kezdődött meg
0326F283Kumulált kiutalási összeg
0336F284Kumulált szerződéses összeg
0346F285Kumulált kiutalások aránya (%-ban)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
6GA
Elszámolóház - Mérlegadatok részletezése
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód.
12345
abcdz
0016GA1Eszköz tételek
0026GA11Pénzeszközök (6G.111+112)
0036GA111Pénztár és elszámolási számla
0046GA1111Likvidítási tartalékon kívüli pénztár és csekkek
0056GA1112Likvidítási tartalékhoz sorolt pénztár és csekkekk
0066GA1113Likviditási tartalékon kívüli pénzforgalmi
számlakövetelések
0076GA1114Likviditási tartalékhoz sorolt pénzforgalmi
számlakövetelések
0086GA112MNB-nél elhelyezett éven belüli lejáratú betét
0096GA1121Likviditási tartalékon kívüli bankbetétek
0106GA1122Likviditási tartalékhoz tartozó bankbetétek
0116GA12Értékpapírok
0126GA121Likviditási tartalékhoz sorolt állampapírok
0136GA122Likviditási tartalékon kívüli értékpapírok
0146GA13Elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó
követelések
0156GA131Tőzsdével szembeni követelés
0166GA132Tőzsdei ügyletekből adódó, befektetési
szolgáltatókkal szembeni követelés
0176GA133Árkülönbözet miatti követelés
0186GA134Értéktári szolgáltatásból adódó követelés
0196GA135Kölcsön követelés
0206GA14Egyéb követelések összesen
0216GA141Likviditási tartalékhoz tartozó hitelintézettel kötött
felmondhatóságbnan nem korlátozott repo
0226GA142Egyéb követelésekből egyéb
0236GA2Forrás tételek
0246GA21Elszámolóházi és értéktári tevékenységből adódó
kötelezettségek
0256GA211Tőzsdével szembeni kötelezettség
0266GA212Tőzsdeforgalmi számla kötelezettség
0276GA213Árkülönbözet miatti kötelezettség
0286GA214Befektetési szolgáltatók közös pénzeszközhöz való
hozzájárulása miatti kötelezettség
0296GA215Saját számlára tőzsdén kívül kötött ügyletek miatti
kötelezettségek
0306GA216Értéktári tevékenységből adódó kötelezettség
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
6GB
Elszámolóház - Bevételi adatok részletezése
Nagvságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTárgyhaviHalmozottMód.
123
abz
0016GB1Értéktári és elszámolóházi bevételek
0026GB11Értéktári bevételek
0036GB111Központi értéktári bevételek
0046GB1111- központi értékpapír nyilvántartás és
értékpapírkód-kiadás
0056GB1112-dematerializált értékpapír-előállítás,
-törlés és nyilvántartás
0066GB1113- másodlagos értékpapír kiállítása
0076GB112Általános értéktári bevételek
0086GB1121- értékpapírok letéti őrzése és az azzal
kapcsolatos nyilvántartások vezetése
0096GB1122- értékpapír letétkezelés
0106GB1123- értékpapírszámlavezetés
0116GB1124- értékpapírkölcsönzés
0126GB1125- értékpapír-kölcsönzési rendszer
működtetése (pool, háromoldalú)
0136GB1126- átalánydíjas értéktári bevételek
0146GB1127- egyéb általános értéktári bevételek
0156GB12Elszámolóházi bevételek
0166GB121Tőzsdei ügyletek elszámolásának
bevételei
0176GB1211Belföldi tőzsdén kötött ügyeletek
elszámolásának bevételei
0186GB12111Azonnali ügyletek elszámolásának
bevételei
0196GB121111- értéktőzsdei ügyletek elszámolásának
bevételei
0206GB121112- árutőzsdei ügyletek elszámolásának
bevételei
0216GB12112Származtatott ügyletek elszámolásának
bevételei
0226GB121121- értéktőzsdei ügyletek elszámolásának
bevételei
0236GB121122- árutőzsdei ügyletek elszámolásának
bevételei
0246GB1212Külföldi tőzsdén kötött ügyletek
elszámolásának bevételei
0256GB122Tőzsdén kívüli ügyletek elszámolásának
bevételei
0266GB123Devizanyilvántartási szolgáltatás bevételei
0276GB124Egyéb elszámolóházi szolgáltatások
bevételei
0286GB13Részvénykönyvvezetési bevételek
0296GB14Egyéb, elszámolóházi tev.-t segítő
kiegészítő tevékenységek bevételei
0306GB2Pénzügyi szolgáltatási tevékenység
bevételei
0316GB21Hitel- és pénzkölcsön nyújtásának
bevételei
0326GB22Pénzforgalmi szolgáltatások nyújtásának
bevételei
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
6H
Elektronikus pénzt kibocsátó - Szavatoló töke számítás
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÖsszegMód.
12
az
0016H1ALAPVETŐ TÖKE (6H11-6H12)
0026H11Alapvető tőke pozitív összetevői
0036H111a) jegyzett tőke
0046H1111cégbíróságon bejegyzett tőke
0056H1112a Felügyeletnek bemutatott, befizetett jegyzett tőkeemelés
összege, amelyet a Cégbíróság még nem jegyzett be
0066H1113Cégbíróságon még nem bejegyzett, tőkeleszállítás összege
0076H112b) tőketartalék
0086H1121számviteli tőketartalék
0096H1122tőketartalék csökkenése a Felügyeletnek bemutatott, befizetett,
Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett tőke emelés miatt
0106H1123tőketartalék növekedése a Cégbíróságon még nem bejegyzett
jegyzett tőke leszállítás miatt
0116H113c) lekötött tartalékból a fel nem osztható szövetkezeti
vagyonrész
0126H114d) általános tartalék
0136H115e) általános kockázati céltartalék a korrigált mérlegfőösszeg
1,25%-áig
0146H1151általános kockázati céltartalék
0156H1152általános kockázati céltartalék adótartalma
0166H1153korrigált mérlegfőösszeg 1,25%-a
0176H116f) eredménytartalék, ha pozitív
0186H1161számviteli eredménytartalék
0196H1162eredménytartalék csökkenése a Felügyeletnek bemutatott,
befizetett, Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett tőke
emelés miatt
0206H1163eredménytartalék növekedése a Cégbíróságon még nem
bejegyzett jegyzett tőke leszállítás miatt
0216H117g) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény, ha
pozitív
0226H1171mérleg szerinti eredmény
0236H1172eredmény csökkenése a Felügyeletnek bemutatott, a
Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett tőkeemelés miatt
0246H12Alapvető tőke negatív összetevői
0256H121a) jegyzett tőke be nem fizetett része
0266H122b) immateriális javak, a lekötött tartalék meghatározásánál
figyelembe vettek kivételével
0276H123c) osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek)
elmaradt hozamkifizetésére is feljogosító, jegyzett és befizetett
részvények
0286H124d) eredménytartalék, ha negatív
0296H1241számviteli eredménytartalék
0306H1242eredménytartalék változása a Cégbíróságon még nem
bejegyzett tőke leszállítás miatt
0316H125e1) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény, ha
negatív
0326H1251mérleg szerinti eredmény
0336H1252mérleg szerinti eredmény változása a Cégbíróságon még nem
bejegyzett jegyzett tőke leszállítás miatt
0346H126e2) évközi negatív eredmény
0356H127f) kockázati céltartalék - ide nem értve az általános kockázati
céltartalékot - és az értékvesztés hiánya
0366H2JÁRULÉKOS TOKE(6H21-6H22-6H23)
0376H21Járulékos tőke pozitív összetevői
0386H211a) osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek)
elmaradt hozamkifizetésére is feljogosító, jegyzett és befizetett
részvények
0396H212b) értékelési tartalék
0406H213c) alárendelt kölcsöntőke
0416H2131alárendelt kölcsöntőke számviteli értéke
0426H2132alárendelt kölcsöntőke szavatoló tőkénél figyelembe nem vehető
része a lejárat miatt
0436H22Járulékos tőke negatív összetevői
0446H221alárendelt kölcsöntőke szavatoló tőkénél figyelembe nem
vehető, az alapvető tőke 50%-át meghaladó része
0456H23Járulékos tőke alapvető tőkét meghaladó része
0466H3LEVONÁSOK ELŐTTI SZAVATOLÓ TÖKE (6H1+6H2)
0476H4A Hpt. 79-85.§-aiban szereplő KORLÁTOZÁSOK ALAPJÁUL
SZOLGÁLÓ SZAVATOLÓ TŐKE(6H3-6H41)
0486H41Tokemodositas a PIBB miatt (csökkentő tetelek)
(6H4111+4112+413)
0496H4111Befolyásoló PIBB befektetéseknek könyv szerinti értéke
0506H4112Befolyásoló PIBB vállalkozásnak nyújtott alárendelt kölcsöntőke
könyv szerinti értéke
0516H4121Összes Nem befolyásoló PIBB befektetések könyv szerinti
értéke
0526H4122Összes NEM befoly. PIBB vállalkozásnak nyújtott alárendelt
kölcsöntőke könyv szerinti értéke
0536H413Nem befolyásoló PIBB befektetés és alárendelt kölcsöntőke
együttes összegének limit feletti része [(6H4121+4122)-
(6H3*0,1)>0]
0546H51Limit túllépések tőkekövetelménye
0556H511Hpt. 79. § (2) bek. szerinti túllépés miatt
0566H512Hpt. 79. § (3) bek. szerinti túllépés miatt
0576H513Hpt. 79. § (7) bek. szerinti túllépés miatt
0586H514Hpt. 83. § (1) bek. szerinti túllépés miatt
0596H515Hpt. 83. § (2) bek. szerinti túllépés miatt
0606H516Hpt. 83. § (3) bek. szerinti túllépés miatt
0616H52Országkockázat miatti tőkekövetelmény
0626H53A PIBB-ek, limittúllépések tőkekövetelménye
0636H54A PIBB-ek, limittúllépések tőkekövetelményéhez levont
szavatoló tőke
0646H541Alapvető tőke
0656H542Járulékos tőke
0666H5421alárendelt kölcsöntőke
0676H5422egyéb járulékos tőke
0686H6PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSI TEVÉKENYSÉG FEDEZETÉRE
SZOLGÁLÓ SZAVATOLÓ TŐKE (6H4-(6H51+6H52))
0696H61Alapvető tőkerész
0706H62Járulékos tőkerész
0716H621alárendelt kölcsöntőke
0726H622egyéb járulékos tőke
0736H631kibocsátott pénz által vállalt pénzügyi kötelezettségek előző
(következő) 6 havi átlaga
0746H632kibocsátott pénz által vállalt pénzügyi kötelezettségek összege
0756H633pénzügyi kötelezettségek szavatoló tőke igényének számítási
alapja
0766H64Pénzügyi kötelezettségek szavatoló tőke igénye (max.)
0776H641alapvető tőke
0786H642járulékos tőke
0796H6421alárendelt kölcsöntőke
0806H6422egyéb járulékos tőke
0816H71Pénzügyi kötelezettségek szavatoló tőke igénye után
fennmaradó tőke
0826H711fennmaradó alapvető tőke
0836H712fennmaradó járulékos tőke
0846H7121fenmaradó alárendelt kölcsöntőke
0856H7122fennmaradó egyéb járulékos tőke
0866H72FELHASZNÁLHATÓ KIEGÉSZÍTŐ TÖKE
0876H721Kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
0886H722Járulékos tőke szavatoló tőkébe be nem számítható része
(6H221+6H23)
0896H723Kiegészítő tőke csökkentése (a Hpt. szerinti korlátozás feletti
rész)
0906H73Pozíció- és partnerkockázat tőkekövetelménye
0916H731Pozíciós kockázat tőkekövetelménye
0926H732Partnerkockázat tőkekövetelménye
0936H74Pozíció- és partnerkockázathoz felhasznált szavatoló tőke
(kiegészítő tőkével)
0946H741alapvető tőke
0956H742járulékos tőke
0966H743kiegészítő tőke
0976H8Pozíció- és partnerkockázat tőkekövetelményének fedezése
után fennmaradó szavatoló tőke
0986H81alapvető tőke
0996H82járulékos tőke
1006H83Fel nem használt kiegészítő tőke
1016H91KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE VEHETŐ
SZAVATOLÓ TŐKE (6H6+6H743)
1026H92KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES MINIMÁLIS
SZAVATOLÓ TŐKE (6H64+6H73)
1036H93SZAVATOLÓ TÖKE TÖBBLET vagy HIÁNY (6H91-6H92)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:
61
Elektronikus pénzt kibocsátó - Birtokban ártott tételek
Adatszolgáltató törzsszáma
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésBekerülési
érték
Piaci értékSzámításba
vehető érték
Mód.
1234
abcz
0016111Készpénz
0026112”A"zónabeli ország központi kormányával, központi bankjával, EU
Közöségekkel, EKB-val szembeni, ill. általuk garantált követelések
összesen (6.§ (1) bek.b) pont)
00361121”A" zónabeli ország központi kormányával, központi bankjával, EU
Közöségekkel, EKB-val szembeni követelések
00461122”A" zónabeli ország központi kormánya, központi bankja, EU
Közösségek, EKB által garantált követelések
0056113”A" zónabeli országban bejegyzett hitelintézetnél elhelyezett látra
szóló betét (6.§ (1) bek.c) pont)
0066114Hitelviszonyt megtestesítő eszközök (6.§ (1) bek.d) pont)
00761141Hitelviszonyt megtestesítő - 6.§ (1) bek. db) pont szerinti
vállalkozás által kibocsátott - eszközök
00861142Minőségi kötvény (6.§ (1) bek. dc) pont)
0096I26.§ (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérő eszközállomány
összesen
01061216.§ (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérő eszköz - értékpapír
0116I226.§ (1) bekezdésben meghatározottaktól eltérő eszköz - egyéb
követelés
0126I3Mérlegen kívüli tőzsdei származtatott ügyeletek (6.§ (4) bek.)
0136131Fedezeti célú kamatlábszerződések
0146I32Fedezeti célú devizaszerződések
0156I4Kockázatok fedezésére figyelembe vehető összes szavatoló tőke
(SZT)
0166141pénzügyi kötelezettségek rendelkezésére álló szavatoló tőke
0176I42pozíció- és partnerkockázatok rendelkezésére álló szavatoló tőke
0186I5Birtokban tartható eszköztételek összesen (6111+12+13+14)
0196151Korlátozás alá eső eszköztételek összesen (6113+14)
0206I52Korlátozottan birtokolható eszköztételek maximuma (614*20)
0216I53Korlátozottan birtokolható eszköztételek limit túllépése (-) vagy a limit
betartása (+) (6152-51)
0226I6Pénzügyi kötelezettségek összesen
0236161Pénzügyi kötelezettségek 5%-a
0246I62Pénzügyi kötelezettségek és a birtokban tartható eszköztételek
különbsége (6I6-5)
0256I63Felügyelet által engedélyezett eszközök értéke
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
6J
Elektronikus pénzt elfogadó vállalkozások
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésVállalkozás neveTörzsszámVállalkozás címeVállalkozás
főtevékenysége
Mód.
12345
abcdz
0016J01
6J99
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
7A
Eszközök - átlagállományok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb
devizák
ÖsszesenMód.
12345
abcdz
0017A1Pénztár és elszámolási számlák
0027A11Pénztárkészlet
0037A12Jegybanki elszámolási számlák
0047A13Elszámolási számlák belföldi és külföldi hitelintézeteknél
0057A2Jegybanki betétek és bankközi kihelyezések
0067A21Jegybanknál elhelyezett betétek
0077A221Belföldi hitelintézeteknél elh. bankközi betétek
0087A222Belföldi hitelintézetek - követelés valódi penziós ügyletekből
0097A23Külföldi hitelintézeteknél elh. bankközi betétek
0107A24Bankközi betétek értékvesztése (-)
0117A3Értékpapírok
0127A31Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
0137A311Államháztartás által kibocsátott értékpapírok
0147A3121Jegybank által kibocsátott értékpapírok
0157A3122Egyéb monetáris pénzügyi intézmény által kibocsátott értékpapír
0167A313Egyéb pénzügyi közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők és biztosítók
által kibocsátott értékpapírok
0177A314Nem pénzügyi vállalkozás által kibocsátott értékpapírok
0187A315Egyéb belföldi szektor által kibocsátott értékpapírok
0197A316Külföldiek által kibocsátott értékpapírok
0207A317Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékvesztése (-)
0217A318Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékelési különbözet
(előjellel)
0227A32Tulajdonosi részesedések
0237A321Egyéb monetáris pénzügyi intézmény részvényei
0247A322Egyéb pénzügyi közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők és biztosítók
részvényei és egyéb értékpapírok
0257A323Nem pénzügyi vállalatok részvényei
0267A324Befektetési jegy
0277A325Külföldiek részvényei és befektetési jegyek
0287A326Részvények és befektetési jegyek értékvesztése (-)
0297A327Részvények és befektetési jegyek értékelési különbözet (előjellel)
0307A4Vagyoni érdekeltségek
0317A411Belföldi hitelintézetek részvényei
0327A412Egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők, biztosítók
nyugdíjpénztárakban részvények, részesedések
0337A413Nem pénzügyi vállalatokban részvények, részesedések
0347A42Külföldi részvények, részesedések
0357A43Vagyoni érdekeltség értékvesztése (-)
0367A44Vagyoni érdekeltség értékelési különbözete (előjellel)
0377A5Hitelek
0387A51Belföldiekkel szembeni követelések
0397A511Államháztartásnak nyújtott hitelek
0407A512Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel
0417A513Egyéb pénzügyi közvetítőknek, pü-i kieg. tev. végzőknek és
biztosítóknak, nyugdíjpénztáraknak nyújtott hite
0427A514Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
0437A5151Lakosságnak nyújtott hitel
0447A5152Egyéni vállalkozóknak nyújtott hitel
0457A516Egyéb belföldi szektornak nyújtott hitel
0467A517Belföldi hitelek értékvesztése (-)
0477A518Belföldi hitelek értékelési különbözete (előjellel)
0487A52Külföldiekkel szembeni követelés
0497A521GMU monetáris pénzügyi intézményekkel és az egyéb külföldi
bankokkal szembeni követelés
0507A522GMU egyéb szektorokkal és az egyéb külföldiekkel szembeni
követelés
0517A523Külfölddel szembeni követelések értékvesztése (-)
0527A524Külfölddel szembeni követelések értékelési különbözete
0537A6Befektetési szolgáltatásból származó követelések
0547A7Aktív időbeli elhatárolások, egyéb aktív elszámolások,
értékelési különbözet és egyéb eszközök
0557A8Saját eszközök
0567A9Eszközök összesen
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
7B
Források - átlagállományok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód.
12345
abcdz
0017B1Betétek
0027B111Államháztartás
0037B112Egyéb pénzügyi közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők és
biztosítók, nyugdíjpénztárak
0047B113Nem pénzügyi vállalatok
0057B1141Lakosság
0067B1142Egyéni vállalkozók
0077B115Egyéb belföldi szektor
0087B12GMU egyéb szektorok és az egyéb külföldiek
0097B2Monetáris pénzügyi intézménytől származó betétek
0107B212Egyéb belföldi monetáris pénzügyi intézmények
0117B22GMU monetáris pénzügyi intézmények és az egyéb
külföldi bankok
0127B3Felvett hitelek
0137B311Államháztartástól felvett hitelek
0147B3121Jegybanktól felvett hitelek és repo ügyletekből szerzett
forrás
0157B3122Egyéb monetáris pénzügyi intézménytől felvett hitel és
valódi penziós ügyletekből szerzett forrás
0167B313Egyéb pénzügyi közvetítőktől, pü-i kieg. tev. végzőktől és
biztosítóktól, nyugdíjpénztáraktól felvett hitel
0177B314Nem pénzügyi vállalatoktól felvett hitel
0187B315Háztartásoktól felvett hitel
0197B316Egyéb belföldi szektortól felvett hitelek
0207B321GMU monetáris pénzügyi intézmények és az egyéb
külföldi bankok
0217B322GMU egyéb szektorok és az egyéb külföldiek
0227B4Saját kibocsátású, hitelezői jogot megtest.
értékpapírok
0237B41Kötvény
0247B42Átváltoztatható kötvény
0257B43Jelzáloglevél
0267B44Letéti jegy
0277B45Egyéb értékpapír
0287B5Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó
forrás
0297B6Passzív időbeli elhatárolások, egyéb passzív
elszámolások, értékelési különbözet
0307B7Céltartalék
0317B8Saját tőke
0327B9Források összesen
Mérlegen kívüli tételek - Átlagállományok
0337B911Függő kötelezettségek - Hitelkeret
0347B912Függő kötelezettségek - Vállalt garancia, kezesség
0357B913Függő kötelezettségek - Opciós kötelezettségek
0367B914Függő kötelezettségek - Egyéb kötelezettségek
0377B92Jövőbeni határidős kötelezettségek
0387B931Határidős követelések
0397B932Opciós követelések
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
7C
Tájékoztató adatok
Nagyságrend: millió forint
dbÖsszesenNettó értékMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés1234
abcz
0017C1Jegyzett tőke összetételével kapcsolatos információk
0027C11Jegyzett tőkéből deviza
0037C12Jegyzett tőke befektetési szolgáltatási vállalkozástól kapott része
0047C13Jegyzett tőkéből az apport rész
0057C2Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletek állománya
0067C21Kihelyezések negyedéves átlagos állomány
0077C211Kapcsolt vállalkozással szembeni követelések negyedéves átlagos
állománya (7C21-ből)
0087C22Kötelezettségek negyedéves átlagos állomány
0097C221Kapcsolt vállalkozással szembeni kötelezettségek negyedéves átlagos
állománya (7C22-ből)
0107C3Befektetésekhez kapcsolódó ügyletek állománya
0117C31Kihelyezések negyedéves átlagos állomány
0127C311Kapcsolt vállalkozással szembeni követelések negyedéves átlagos
állománya (7C31-ből)
0137C32Kötelezettségek negyedéves átlagos állomány
0147C321Kapcsolt vállalkozással szembeni kötelezettségek negyedéves átlagos
állománya (7C32-ből)
0157C4Hitelekhez kapcsolódó tájékoztató adatok
0167C41Lakáscélú hitelállomány (hitelcél szerint)
0177C411Új lakás (ház) vásárlása
0187C412Új lakás (ház) építése
0197C413Használt lakás (ház) vásárlása
0207C414Felújítás, korszerűsítés
0217C415Más lakáscélú ingatlan
0227C42Lombard hitelek (..+..)
0237C421Forint- és devizabetét fedezete mellett
0247C422Értékpapír fedezete mellett
0257C4221Részvényfedezet mellett
0267C4222Állampapír fedezete mellett
0277C4223Egyéb értékpapír fedezet mellett
0287C5Betétekhez kapcsolódó tájékoztató adatok
0297C51Lakossági lekötött betétek - számlán lekötött
0307C52Lakossági lekötött betétek - könyvesbetétben
0317C53Lakossági lekötött betétek - betéti okiratban
0327C54Lakáscélú betét
0337C6Egyéb tájékoztató adatok
0347C61Átlagos statisztikai állományi létszám (fő)
0357C62Hálózati egységek száma
0367C631Napi átlagos Giro forgalom darabszáma
0377C632Napi átlagos VIBER forgalom darabszáma
0387C64Napi átlagos SWIFT forgalom darabszáma
0397C651Saját kibocsátású kötvényekből 2003. január 1-je után kibocsátott
állomány
0407C652Saját kibocsátású letéti jegyekből 2003. január 1-je után kibocsátott
állomány
0417C653OBA által biztosított források kamatelhatárolása
0427C7Tárgyévet megelőző év végére vonatkozó eredményadatok
0437C71Év végi előzetes (dec.31-re vonatkozó) eredmény
0447C72Igazgatóság által jóváhagyott előzetes mérleg szerinti eredmény
0457C73Auditált, közgyűlés előtti mérleg szerinti eredmény
0467C74Közgyűlés által jóváhagyott mérleg szerinti eredmény
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neveAdatszolgáltató törzsszáma
7F
Projektfinanszírozási hitelek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésKönyv szerinti bruttó értékKönyv szerinti értékMég le nem hívott hitelkeret
ForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód
123456789101112131415
abcdefghijkImnz
0017F11Belföldieknek nyújtott hitelállomány összesen
0027F111Ingatlanfejlesztési hitelek összesen
0037F1111irodaház, kereskedelmi központ építése
0047F1112szállodaépítés
0057F1113lakópark, több lakás építése
0067F1114ipari ingatlanok építése
0077F1115egyéb ingatlanfejlesztési hitelek
0087F112Ingatlanvásárlási hitelek összesen
0097F1121irodaház, kereskedelmi központ vásárlása
0107F1122szállodavásárlás
0117F1123lakópark, több lakás vásárlása
0127F1124ipari ingatlanok vásárlása
0137F1125egyéb ingatlanvásárlási hitelek
0147F113Energia szektor fejlesztésére nyújtott hitelek
0157F114Köziekeked és, szállítás fejlesztésére nyújtott hitelek
0167F115Közműfejlesztési hitelek
0177F116Közműfejlesztésnek nem minősülő környezetvédelmi
célú hitelek
0187F117Telekommuninkációs fejlesztési hitelek
0197F118Egyéb projekthitelek
0207F12Külföldieknek nyújtott hitelállomány összesen
Egyéb tájékoztató adatok
Adott negyedévi folyósításIngatlan fedezettel
biztosított állomány
Szindikált állomány a
teljes finanszírozáson
belül
Projekttel kapcsolatos egyéb
hitelintézeti kockázatvállalás -
Eszközök (könyv szerinti érték)
Projekttel kapcsolatos egyéb
hitelintézeti mérlegen kívüli
kötelezettségvállalás -
(nyilvántartási érték)
ForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenFolyósított
összegek
Nem
folyósított
Folyósított
összegek
Nem
folyósított
ForintDevizaÖsszesenForintDevizaÖsszesen
0207F21Belföldieknek nyújtott hitelállomány összesen
0217F211Ingatlanfejlesztési hitelek összesen
0227F2111irodaház, kereskedelmi központ építése
0237F2112szállodaépítés
0247F2113lakópark, több lakás építése
0257F2114ipari ingatlanok építése
0267F2115egyéb ingatlanfejlesztési hitelek
0277F212Ingatlanvásárlási hitelek összesen
0287F2121irodaház, kereskedelmi központ vásárlása
0297F2122szállodavásárlás
0307F2123lakópark, több lakás vásárlása
0317F2124ipari ingatlanok vásárlása
0327F2125egyéb ingatlanvásárlási hitelek
0337F213Energia szektor fejlesztésére nyújtott hitelek
0347F214Közlekekedés, szállítás fejlesztésére nyújtott hitelek
0357F215Közműfejlesztési hitelek
0367F216Közműfejlesztésnek nem minősülő környezetvédelmi
célú hitelek
0377F217Telekommunikációs fejlesztési hitelek
0387F218Egyéb projekthitelek
0397F22Külföldieknek nyújtott hitelállomány összesen
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma
7G
Önálló zálogjog adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintMód
12
az
0017G11Ónálló zálogjogok
0027G111hitelkiváltással
0037G112követelés nélkül
0047G113egyéb
0057G121Önálló jelzálogjog megvásárlása és egyidejű halasztott
fizetéssel való viszonteladása miatti éven túli követelés
0067G122Önálló zálogjogok halasztott fizetéssel történő értékesítése
miatt fennálló követelés
0077G21Önálló jelzálogjog értékesítése és egyidejű halasztott
fizetéssel való visszavásárlása miatti a
jelzáloghitelintézettel szemben éven túli tartozás
0087G22Önálló zálogjogok halasztott fizetéssel történő
megvásárlása miatt fennálló kötelezettség
0097G31Önálló zálogjoggal kiváltott követelések
0107G32Fedezetként szolgáló önálló zálogjogok
0117G321Jelzáloghitelintézetnek értékesített és egyidejűleg
halasztott fizetéssel visszavásárolt önálló zálogjog
0127G322Fedezetként szolgáló egyéb önálló zálogjogok
0137G33Az év eleje óta értékesített önálló zálogjogok
0147G34Az év eleje óta követelést biztosító zálogjoggá átalakított
önálló zálogjogok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
7H
A hitelintézet általfolyósított hitelek és a hitelállomány alakulása
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTárgvhavi folyósítás
folyószámlahitelek
nélkül
Tárgyhavi vásárolt
követelések
Tárgvhavi tőketörlesztés
folyószámlahitelek nélkül
Tárgyhónapban leírt
tőkekövetelés
Tárgyhónapban eladott problémamentes
követelés
Tárgyhónapban eladott nem
problémamentes követelés
Tárgyidőszak végén fennálló
tőketartozás folyószámlahitelekkel
bruttó értékbruttó értékbruttó értékbruttó értéknettó értékbruttó értéknettó értékeladási árbruttó értéknettó értékeladási árdbbruttó értékMód
1234567891011121314
abcdefghijklmz
0017H0Hitelek
0027H11Államháztartás - forint
0037H12Államháztartás - deviza
0047H21Monetáris pénzügyi intézmények (jegybank,
belföldi hitelintézetek, pénzpiaci alapok) -
forint
0057H22Monetáris pénzügyi intézmények (jegybank,
belföldi hitelintézetek, pénzpiaci alapok) -
deviza
0067H31Egyéb pénzügyi vállalatok - forint
0077H32Egyéb pénzügyi vállalatok - deviza
0087H41Nem pénzügyi vállalatok - forint
0097H42Nem pénzügyi vállalatok - deviza
0107H51Háztartások - lakosság - forint
0117H52Háztartások - lakosság - deviza
0127H61Háztartások - egyéni vállalkozók - forint
0137H62Háztartások - egyéni vállalkozók - deviza
0147H71Egyéb belföld - forint
0157H72Egyéb belföld - deviza
0167H81Külföld - forint
0177H82Külföld - deviza
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
8AB
Portfolió összetétel - kockázatvállalás ügyfelenként a legrégebben lejárt követelés szerint (bruttó könyv szerinti/nyilvántartási értéken)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKövetelések,mérleg alatti tételek bruttó értékenFedezetek értéke a követelések, mérleg alatti tételek erejéig ügyfelenkéntKövetelések értékvesztése, mérleg alatti tételek céltartaléka ügyfelenkéntMód
Nem lejárt,
szerződés
ÁtstrukturáltEszközök és mérlegen kívüli
kockázatvállalások adósonként a
legrégebben lejárt követelés szerint
ÖsszesenNem lejárt,
szerződés
Átstrukturálta legrégebben lejárt követelés szerintÖsszesenNem lejárt,
szerződés
Átstrukturálta legrégebben lejárt követelés szerintÖsszesen
0-30 nap31-90 nap91-3651 év felett0-30 nap31-90 nap91-3651 év felett0-30 nap31-90 nap91-3651 év felett
12345678910111213141516171819202122
abcdefghijkImnopqrstuz
0018AB0MÉRLEGTÉTELEK ÖSSZESEN
0028AB1Értékpapírok
0038 AB 2Jegybanki és bankközi betétek
0048 AB 3Hitelek
0058 AB 31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
0068AB311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
0078AB32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos
vállalkozásokkal)
0088AB33Hitelek - Belföld - Háztartások
0098AB331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
0108AB3311ebből: Jelzáloghitel
0118AB332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni vállalkozók
0128 AB 34Hitelek - Belföld - Egyéb
0138 AB 341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
0148AB35Hitelek - Külföld
0158AB4Egyéb követelések
0168AB5Egyéb eszközök
0178AB6MÉRLEGEN KÍVÜLI TETELEK ÖSSZESEN
0188AB61Függő kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül
0198AB611peres ügyekkel kapcsolatos állományok
0208AB612követelésértékesítés miatt fennmaradó függő kötelezettség
0218AB613egyéb függő kötelezettség
0228AB62Jövőbeni kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül
0238AB63Származtatott ügyletek
0248AB7MÉRLEG- ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK ÖSSZESEN
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
8NACT
Portfolió összetétel - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Összesítő
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésLejárati esedékességgel rendelkező követelések szerződésenkéntFedezetek értéke a követelés erejéig szerződésenkéntKövetelések értékvesztése szerződésenként
a legrégebbi hátralék szerinta legrégebbi hátralék szerinta legrégebbi hátralék szerintÉrtékelési
különbözet
Nem lejárt,
szerződés
szerint
0-30 nap31-90 nap91- 365 nap1 év felettÖsszesenNem lejárt,
szerződés
szerint
0-30 nap31-90 nap91-365
nap
1 év felettÖsszesenNem lejárt,
szerződés
szerint
0-30 nap31-90 nap91- 365-nap1 év felettÖsszesenMód
1234567891011121314151617181920
abcdef9hijklmnopqrsz
0018NACT0I. LEJARATI ESEDÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ
KÖVETELÉSEK
0028NACT1Értékpapírok
0038NACT2Jegybanki és bankközi betétek
0048NACT3Hitelek
0058NACT31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
0068NACT311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
0078NACT32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos
vállalkozásokkal)
0088NACT33Hitelek - Belföld - Háztartások
0098NACT331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
0108NACT3311ebből: Jelzáloghitel
0118NACT332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni vállalkozók
0128NACT34Hitelek - Belföld - Egyéb
0138NACT341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
0148NACT35Hitelek - Külföld
0158NACT4Egyéb követelések
0168NACT5II. HITELEKRE VONATKOZO TÁJÉKOZTATÓ ADATOK
0178NACT511Lakosság részére nyújtott hitelek
0188NACT51111 évnél hosszabb türelmi idővel (tőke és/vagy kamat)
kötött hitelszerződések
0198NACT5112Egyösszegű, 5 évnél hosszabb lejáratkori
tőkevisszafizetéssel kötött hitelszerződések
0208NACT512Egyéni vállalkozók részére nyújtott hitelek
0218NACT5121Egyéni vállalkozóknak nyújtott projektfinanszírozási hitelek
0228NACT5122Egyéb különleges (speciális) hitelek
0238NACT52Nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek
0248NACT521Nagyvállalat részére nyújtott hitelek
0258NACT522Projektfinanszírozási hitelek
0268NACT523Egyéb speciális hitelek
0278NACT53Önkormányzatok finanszírozása
0288NACT531Projektfinanszírozási hitelek
0298NACT532Egyéb különleges (speciális) hitelek
0308NACT533Önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok
0318NACT54Csoporttagok közötti hitelezés
0328NACT541Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni kockázatvállalások
0338NACT542Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal
szembeni kockázatvállalások
0348NACT6III. FÜGGŐVÉ TETT EREDMÉNYTÉTELEK,
HALASZTOTT KAMATOK
0358NACT61Függővé tett eredménytételek
0368NACT611Függővé tett kamat-, kamatjellegű és egyéb
eredménytételek hátralék miatt
0378NACT612Függővé tett kamat- kamatjellegű eredménytételek
minősítés miatt
0388NACT62Kifizetett, ügyfelet terhelő végrehajtási és egyéb
perköltségek
0398NACT63Lakáshitelek, tandíjhitelek kockázati céltartalékkal fedezett
tőkésített kamata
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
8NACA
Portfolió összetétel - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) Forint
Nagyságrend: millió forint
Lejárati esedékességgel rendelkező követelések szerződésenkéntFedezetek értéke a követelés erejéig szerződésenkéntKövetelések értékvesztése szerződésenként
Nem lejárt,
szerződés
szerint
a legrégebbi hátralék szerintNem lejárt,
szerződés
szerint
a legrégebbi hátralék szerintNem lejárt,
szerződés
szerint
a legrégebbi hátralék szerintÉrtékelésiMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés0-30 nap31-90 nap91-365 nap1 év felettÖsszesen0-30 nap31-90 nap91-365
nap
1 év felettÖsszesen0-30 nap31-90 nap91 - 365 nap1 év felettÖsszesenkülönbözet
1234567891011121314151617181920
abcdefghikImnopqrsz
0018NACA0I. LEJÁRATI ESEDÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ
KÖVETELÉSEK
0028NACA1Értékpapírok
0038NACA2Jegybanki és bankközi betétek
0048NACA3Hitelek
0058NACA31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
0068NACA311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
0078NACA32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos
vállalkozásokkal)
0088NACA33Hitelek - Belföld - Háztartások
0098NACA331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
0108NACA3311ebből: Jelzáloghitel
0118NACA332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni vállalkozók
0128NACA34Hitelek - Belföld - Egyéb
0138NACA341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
0148NACA35Hitelek - Külföld
0158NACA4Egyéb követelések
0168NACA5II. HITELEKRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ ADATOK
0178NACA511Lakosság részére nyújtott hitelek
0188NACA51111 évnél hosszabb türelmi idővel (tőke és/vagy kamat)
kötött hitelszerződések
0198NACA5112Egyösszegű, 5 évnél hosszabb lejáratkori
tőkevisszafizetéssel kötött hitelszerződések
0208NACA512Egyéni vállalkozók részére nyújtott hitelek
0218NACA5121Egyéni vállalkozóknak nyújtott projektfinanszírozási hitelek
0228NACA5122Egyéb különleges (speciális) hitelek
0238NACA52Nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek
0248NACA521Nagyvállalat részére nyújtott hitelek
0258NACA522Projektfinanszírozási hitelek
0268NACA523Egyéb speciális hitelek
0278NACA53Önkormányzatok finanszírozása
0288NACA531Projektfinanszírozási hitelek
0298NACA532Egyéb különleges (speciális) hitelek
0308NACA533Önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok
0318NACA54Csoporttagok közötti hitelezés
0328NACA541Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni kockázatvállalások
0338NACA542Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal
szembeni kockázatvállalások
0348NACA6III. FÜGGŐVÉ TETT EREDMÉNYTÉTELEK,
HALASZTOTT KAMATOK
0358NACA61Függővé tett eredménytételek
0368NACA611Függővé tett kamat-, kamatjellegű és egyéb
eredménytételek hátralék miatt
0378NACA612Függővé tett kamat- kamatjellegű eredménytételek
minősítés miatt
0388NACA62Kifizetett, ügyfelet terhelő végrehajtási és egyéb
perköltségek
0398NACA63Lakáshitelek, tandíjhitelek kockázati céltartalékkal fedezett
tőkésített kamata
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
8NACB
Portfolió összetétel - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Deviza
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésLejárati esedékességgel rendelkező követelések szerződésenkéntFedezetek értéke a követelés erejéig szerződésenkéntKövetelések értékvesztése szerződésenkéntÉrtékelési
különbözet
Mód
Nem lejárt,
szerződés
szerint
a legrégebbi hátralék szerintÖsszesenNem lejárt,
szerződés
szerint
a legrégebbi hátralék szerintÖsszesenNem lejárt,
szerződés
szerint
a legrégebbi hátralék szerintÖsszesen
0-30 nap31-90
nap
91-
365nap
1 év felett0-30 nap31-90 nap91-365 nap1 év felett0-30 nap31-90 nap91- 365
nap
1 év felett
1234567891011121314151617181920
abcdefghijklmnooqrsz
0018NACB0I. LEJÁRATI ESEDÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ
KÖVETELÉSEK
0028NACB1Értékpapírok
0038NACB2Jegybanki és bankközi betétek
0048NACB3Hitelek
0058NACB31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
0068NACB311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
0078NACB32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok
(járulékos vállalkozásokkal)
0088NACB33Hitelek - Belföld - Háztartások
0098NACB331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
0108NACB3311ebből: Jelzáloghitel
0118NACB332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni vállalkozók
0128NACB34Hitelek - Belföld - Egyéb
0138NACB341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
0148NACB35Hitelek - Külföld
0158NACB4Egyéb követelések
0168NACB5II. HITELEKRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ
ADATOK
0178NACB511Lakosság részére nyújtott hitelek
0188NACB51111 évnél hosszabb türelmi idővel (tőke és/vagy
kamat) kötött hitelszerződések
0198NACB5112Egyösszegű, 5 évnél hosszabb lejáratkori
tőkevisszafizetéssel kötött hitelszerződések
0208NACB512Egyéni vállalkozók részére nyújtott hitelek
0218NACB5121Egyéni vállalkozóknak nyújtott
projektfinanszírozási hitelek
0228NACB5122Egyéb különleges (speciális) hitelek
0238NACB52Nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek
0248NACB521Nagyvállalat részére nyújtott hitelek
0258NACB522Projektfinanszírozási hitelek
0268NACB523Egyéb speciális hitelek
0278NACB53Önkormányzatok finanszírozása
0288NACB531Projektfinanszírozási hitelek
0298NACB532Egyéb különleges (speciális) hitelek
0308NACB533Önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok
0318NACB54Csoporttagok közötti hitelezés
0328NACB541Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni
kockázatvállalások
0338NACB542Egyéb részesedési viszonyban lévő
vállalkozásokkal szembeni kockázatvállalások
0348NACB6III. FÜGGŐVÉ TETT EREDMÉNYTÉTELEK
HALASZTOTT KAMATOK
0358NACB61Függővé tett eredménytételek
0368NACB611Függővé tett kamat-, kamatjellegű és egyéb
eredménytételek hátralék miatt
0378NACB612Függővé tett kamat- kamatjellegű
eredménytételek minősítés miatt
0388NACB62Kifizetett, ügyfelet terhelő végrehajtási és egyéb
perköltségek
0398NACB63Lakáshitelek, tandíjhitelek kockázati céltartalékkal
fedezett tőkésített kamata
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
8C
Értékvesztés és értékvesztés visszaírása
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÉrtékvesztés nyitó állományaÉrtékvesztés
képzése
Visszaírás - az adott évi
ráfordítások csökkentésével
Visszaírás - az adott évi
bevételek növelésével (előző
évek képzése miatt)
Értékvesztés változása összesen
(b+c-d-e-f-g-h-i-j-k)
Értékvesztés záró állománya (a+l)Árfolyamnyereség (kiemelés "g" és
"k" oszlopból)
Árfolyam veszteség (kiemelés "c"
oszlopból)
Könyv szti érték feletti bevétel nem
problémamentes eszközeladásból
Változás összesen (l-p)Mód.
Minősítés miattEgyéb ok miattMinősítés miattEszköz értékesítés miattVeszteség mérséklés miattEgyéb ok miattMinősítés miattEszköz értékesítés miattVeszteség mérséklés miattEgyéb ok miatt
123456789101112131415161718
abcdefghijklmnopqz
0018C0minősítendő mÉrlegtÉtelek
értékvesztése összesen
0028C1Értékpapírok
0038C2Bankközi betétek
0048C3Hitelek
0058C31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
0068C311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi
vállalkozások
0078C32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatai-
(járulékos vállalkozásokkal)
0088C33Hitelek - Belföld - Háztartások
0098C331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
0108C3311ebből: Jelzáloghitel
0118C332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni
vállalkozók
0128C34Hitelek - Belföld - Egyéb
0138C341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb -
Önkormányzatok
0148C35Hitelek - Külföld
0158C4Egyéb követelések
0168C5Egyéb eszközök
Tájékoztató jellegű adatok
0178C61Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni
kockázatvállalások
0188C62Egyéb részesedési viszonyban lévő
vállalkozásokkal szembeni
kockázatvállalások
0198C63NEM MINŐSÍTETT ESZKÖZÖKRE A
SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINT
ELSZÁMOLT ÉRTÉKVESZTÉS
0208C631magyar állampapírok után
0218C632jegybanki kötvények után
0228C633egyéb eszközök után
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
8D
Céltartalék változása
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésNyitó állományKépzésFelhasználásFelszabadításÁrfolyamVáltoz. érték,
különb, miatt
Záró állományMeg nem képzett
céltartalék
Mód.
értékvesztéshezegyéb
veszteséghez
minősítés
javulása miatt
egyébnyereségveszteség
123456789101112
abcdefghijkz
0018D1MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEKRE KÉPZETT
CÉLTARTALÉK ÖSSZESEN
0028D11Függő kötelezettségekre képzett céltartalék
0038D1111Peres ügyekkel kapcsolatos állományok
0048D1112Követelésértékesítés miatt fennmaradó függő
kötelezettség
0058D1113Egyéb függő kötelezettség
0068D12Jövőbeni kötelezettségekre képzett kockázati
céltartalék
0078D13Származtatott termékekre képzett kockázati
céltartalék
0088D2Egyéb CT összesen
0098D21Számviteli előírások szerinti CT
0108D211Szmt.szerint függő, jövőbeni ügyletekre
képzett egyéb számviteli CT
0118D212Szmt.szerint származtatott ügyletekre képzett
egyéb számviteli CT
0128D22LPT kiegyenlítési CT
0138D23Egyéb CT
0148D3Általános kockázati CT
0158D4Mindösszesen
0168D5Mérlegtételekre képzett céltartalék
0178D51Lakáscélú hitelek halasztott kamatára CT
0188D52Tandíjhitelek kamatához CT
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
8E
Értékelési különbözet változása
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÉrtékelési különbözetElszámolás
(tárgyévben)
Elszámolás
(előző év
miatt)
Változás az értékelési különbözet
elszámolása miatt
Elszámolás saját tőkével szembenMód.
Nyitó állományNövekedéseCsökkenéseVáltozás összesen (b-c)Záró állomány (a+d)Bevételek között (+/-)Ráfordítások között (+/-)Bevételek között (+/-)Ráfordítások között (+/-)Értékvesztés visszaírásaÉltékveszt. képzéseCéltatalék visszaírásaCéltatalék képzéseVáltozás összesen (j-k+l-m)
12345678910111213141516
abcdefghijklmnoz
0018E1ESZKÖZTÉTELEK ÖSSZESEN
0028E11Forgatási célú értékpapírok össz.
0038E111Magyar állampapírok
0048E112PIBB értékpapírok
0058E113Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapír
0068E114PIBB részvények
0078E115Egyéb részvények
0088E12Befektetési célú értékpapírok össz.
0098E121Magyar állampapírok
0108E122PIBB értékpapírok
0118E123Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapír
0128E124PIBB részvény
0138E125Egyéb részvény
0148E13Hitelek (és követelések) összesen
0158E131Központi kormányzat
0168E132Jegybank
0178E133Hitelintézetek
0188E134PBB
0198E135Egyéb pügyi közv.,és pügyi kieg.tev.végzök
0208E1361Nem pénzügyi vállalkozások-jogi személyiségu
vállalkozások
0218E1362Nem pénzügyi vállalkozások-nem jogi személyiségű
vállalkozások
0228E137Hitelek - Háztartásoknak (8E1371+8E1372)
0238E1371hitelek egyéni vállalkozóknak
0248E1372hitelek lakosságnak
0258E138Külföld
0268E1381külföldi hitelintézetek
0278E1382külföldi PBB-ek
0288E1383egyéb külföld
0298E139Egyéb szervezetek
0308E14Vagyoni érdekeltségek
0318E141Hitelintézetek (külföldi is)
0328E142PBB (külföldi is)
0338E143Egyéb pügyi közv.,és pügyi kieg.tev.végzök
0348E144Nem pénzügyi vállalkozások
0358E145Egyéb
0368E151Egyéb követelések és eszközök
0378E152Származékos ügyletek után
0388E2FORRASTETELEK ÖSSZESEN
0398E21Hitelintézettel szembeni kötél.
0408E22Ügyfelekkel szembeni kötél.
0418E23Származékos ügyletek után
0428E24Valós érték értékelési tartaléka
0438E25ÖSSZES ESZKÖZ ES FORRASTETEL
ÉRTÉKELÉSI TARTALÉKA
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszám
8PBA
Portfolió elemzés - minősítés - egyedi értékelési eljárásba vont kitettségek a fedezetek figyelembevétele nélkül
Nagyságrend: millió forint
Eszközök és mérleg alatti kötelezettségek bruttó könyv szerinti / nyilvántartási értéken
eszközminősítési kategóriák szerint
Mód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés0%
Problémamentes
1 < % <=10
Külön
figyelendő
11 < % <= 30
Átlag alatti
31 < % <= 70
Kétes
71 < % <= 100
Rossz
Összesen
1234567
abcdefz
0018PBA0minősítendő eszközök összesen
0028PBA1Értékpapírok
0038PBA2Bankközi betétek
0048PBA3Hitelek
0058PBA31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
0068PBA311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
0078PBA32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal)
00 88PBA33Hitelek - Belföld - Háztartások
0098PBA331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
0108PBA3311ebből: Jelzáloghitel
0118PBA332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni vállalkozók
0128PBA34Hitelek - Belföld - Egyéb
0138PBA341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
0148PBA35Hitelek - Külföld
0158PBA4Egyéb követelések
0168PBA5Egyéb eszközök
0178PBA6minősítendő mÉrlegen kívüli TÉtelek összesen
0188PBA61Függő kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül
0198PBA611peres ügyekkel kapcsolatos állományok
0208PBA612követelésértékesltés miatt fennmaradó függő kötelezettség
0218PBA613egyéb függő kötelezettség
0228PBA62Jövőbeni kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül
0238PBA63Származtatott ügyletek
0248PBA7MÉRLEG- ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK ÖSSZESEN
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
8PBB
Portfolió összetétel - Minősítés - Fedezetek figyelembevételévelNagyságrend: millió forint
0 % Problémamentes1 < %<= 10 Külön figyelendő11 <%<= 30 Átlag alatti31 < %<= 70 Kétes71 <%<= 100 RosszÖsszesen
SorszámPSZÁF kódMegnevezésBruttó könyv szerinti / nyilvántartási értékValószínűsíthető jövőbeni veszteség fedezet figyelembe vétele nélküli értéke| Figyelembe vehető fedezetek |Valószínűsíthető jövőbeni veszteség fedezettel csökkentett értéke| Értékelési különbözet |I Értékvesztés (kockázati I céltartalék)Nettó könyv szerinti / nyilvántartási értékBruttó könyv szerinti / nyilvántartási értékValószinűsíthető jövőbeni veszteség fedezet figyelembe vétele nélküli értéke| Figyelembe vehető fedezetek |Valószinűsíthető jövőbeni veszteség fedezettel csökkentett értéke| Értékelési különbözet |I Értékvesztés (kockázati I céltartalék)Nettó könyv szerinti / nyilvántartási értékBruttó könyv szerinti / nyilvántartási értékValószínűsíthető jövőbeni veszteség fedezet figyelembe vétele nélküli értéke| Figyelembe vehető fedezetek |Valószinűsíthető jövőbeni veszteség fedezettel csökkentett értéke| Értékelési különbözet |Értékvesztés (kockázati céltartalék)Nettó könyv szerinti / nyilvántartási értékBruttó könyv szerinti / nyilvántartási értékValószinűsíthető jövőbeni veszteség fedezet figyelembe vétele nélküli értéke| Figyelembe vehető fedezetek |Valószinűsíthető jövőbeni veszteség fedezettel csökkentett értéke| Értékelési különbözet |Értékvesztés (kockázati céltartalék)Nettó könyv szerinti / nyilvántartási értékBruttó könyv szerinti / nyilvántartási értékValószinűsíthető jövőbeni veszteség fedezet figyelembe vétele nélküli értéke| Figyelembe vehető fedezetek |Valószinűsíthető jövőbeni veszteség fedezettel csökkentett értéke| Értékelési különbözet |Értékvesztés (kockázati céltartalék)Nettó könyv szerinti / nyilvántartási értékBruttó könyv szerinti/ nyilvántartási érték összesenValószinűsíthető jövőbeni veszteség fedezet figyelembe vétele nélküli értéke összesen| Figyelembe vehető fedezetek |Valószinűsíthető jövőbeni
veszteség fedezettel csökkentett értéke összesen
Értékelési különbözet összesenÉrtékvesztés (kockázati céltartalék) összesenNettó könyv szerinti / nyilvántartási érték összesenMód
12345678910111213141516171819202122232425262728293031323334353637383940414243
ab1b2b3c1c2deg1g2g3h1h2ik1k2k3l1l2mno1o2o3p1p2rs1s2s3t1t2uVw1w2w3x1x2z
0018PBB0MINŐSÍTENDŐ mérlegtételek összesen
0028PBB1értékpapírok
0038PBB2Bankközi betétek
0048PBB3Hitelek
0058PBB31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
0068PBB311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
0078PBB32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal)
0088PBB33Hitelek - Belföld - Háztartások
0098PBB331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
0108PBB3311ebből: Jelzáloghitel
0118PBB332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni vállalkozók
0128PBB34Hitelek - Belföld - Egyéb
0138PBB341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
0148PBB35Hitelek - Külföld
0158PBB4Egyéb követelések
0168PBB5Egyéb eszközök
0178PBB6MINŐSÍTENDŐ mérlegen kívüli tételek ÖSSZESEN
0188PBB61Függő kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül
0198PBB611peres ügyekkel kapcsolatos állományok
0208PBB612követelésértékesítés miatt fennmaradó egyéb követelés
0218PBB613egyéb függő kötelezettség
0228PBB62Jövőbeni kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül
0238PBB63Származtatott ügyletek
0248PBB7MÉRLEG- ÉS MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK ÖSSZESEN
ÖSSZES MERLEG- ES MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELBŐL:
0258PBB8CSOPORTOS ÉRTÉKELÉSI ELJÁRÁS ALÁ VONT MÉRLEGTÉTELEK (Hitkr.7.sz.melléklet, II .fejezet (11)-(14)
0268PBB81értékpapírok
0278PBB82Bankközi betétek
0288PBB83Hitelek
0298PBB831Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
0308PBB8311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
0318PBB832Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos
0328PBB833Hitelek - Belföld - Háztartások
0338PBB8331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
0348PBB83311ebből: Jelzáloghitel
0358PBB8332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni vállalkozók
0368PBB834Hitelek - Belföld - Egyéb
0378PBB8341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
0388PBB835Hitelek - Külföld
0398PBB84Egyéb követelések
0408PBB85Egyéb eszközök
ÖSSZES EGYEDI ÉS CSOPORTOS ÉRTÉKELÉSI ELJÁRÁSBA VONT MÉRLEGTÉTELBŐL:
0418PBB9ÁTSTRUKTURÁLT HITELEK (KINTLEVŐSÉGEK) állománya
0428PBB901Ebből: átstrukturált hitelek tőkésített kamata
0438PBB91Nem pénzügyi vállalatok
0448PBB92Háztartások
0458PBB921Lakosság
0468PBB9211ebből: jelzáloghitel
0478PBB922Egyéni vállalkozók
0488PBB93Egyéb belföld
0498PBB931ebből: Önkormányzatok
0508PBB94Külföld
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
8PBC
Átstrukturált hitelek állományának alakulása
Nagyságrend: millió forint
hozott
átstrukturálási
Tárgynegyedévben hozott
átstrukturálási döntések összetétele
Tárgynegyedév végén
fennálló szerződéses
állomány
Fedezetek
értéke a
Tárgynegyedév végén a szerződések
hátralékosság szerinti összetétele
Mód
SorszámPSZÁF kódMegnevezésdarabérték
(bruttó)
állami
konstrukció
banki konstrukciódarabérték
(bruttó)
értékvesztéskövetelés
erejéig
0-30 nap31-90 nap91-365
nap
1 év felett
darabértékdarabérték
123456789101112131415
abcdefghijklmnz
0018PBC1ÁTSTRUKTURÁLT HITELEK
ÖSSZESEN
0028PBC11Nem pénzügyi vállalatok
0038PBC12Háztartások
0048PBC121Lakosság
0058PBC1211ebből: Jelzáloghitel
0068PBC122Egyéni vállalkozók
0078PBC13Egyéb belföld
0088PBC131ebből: Önkormányzatok
0098PBC14Külföld
DEVIZANEM SZERINTI ÖSSZETÉTEL
0108PBC2ÁTSTRUKTURÁLT FORINT HITELEK
0118PBC21Nem pénzügyi vállalatok
0128PBC22Háztartások
0138PBC221Lakosság
0148PBC2211ebből: Jelzáloghitel
0158PBC222Egyéni vállalkozók
0168PBC23Egyéb belföld
0178PBC231ebből: Önkormányzatok
0188PBC24Külföld
0198PBC3ÁTSTRUKTURÁLT DEVIZA HITELEK
0208PBC31Nem pénzügyi vállalatok
0218PBC32Háztartások
0228PBC321Lakosság
0238PBC3211ebből: Jelzáloghitel
0248PBC322Egyéni vállalkozók
0258PBC33Egyéb belföld
0268PBC331ebből: Önkormányzatok
0278PBC34Külföld
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
8PBF
Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek
Nagyságrend: millió forint
Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTeljes nyilvántartási
értéken
Piaci érték belső fedezeti
előírások alapján korrigált
értéke (biztosítéki érték,
vagy hitelbiztosítéki érték)
Fennálló kintlévőség
értékéig elismerhető
fedezet
Mód.
1234
abcz
0018PBF1FEDEZETEK, BIZTOSÍTÉKOK
0028PBF11Kapott garanciák, viszontgaranciák
0038PBF111Központi költségvetés garanciái
0048PBF112Egyéb állami, illetve állami tulajdonú szervek
garanciái
0058PBF113Bankgaranciák
0068PBF1141Alapok által nyújtott garanciavállalások államilag
viszontgarantált része
0078PBF1142Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált
garanciavállalások
0088PBF12Kapott kezességek
0098PBF121Központi költségvetés készfizető kezessége
0108PBF1221Bankkezességek
0118PBF1222Egyéb készfizető kezességek
0128PBF123Egyszerű kezességek
0138PBF1241Alapok által nyújtott kezességvállalások államilag
viszontgarantált része
0148PBF1242Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált
kezességvállalások
0158PBF13Hitelintézet által nyújtott garanciák és kezességek
ellengaranciái
0168PBF14Óvadék
0178PBF141Pénzfedezetek
0188PBF1411Forint
0198PBF1412Deviza
0208PBF142Értékpapír fedezetek
0218PBF1421Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
0228PBF1422Részvények
0238PBF1423Egyéb értékpapír fedezetek
0248PBF143Egyéb óvadék, egyéb letét
0258PBF15Értékpapír forgatmány
0268PBF16Zálogjog
0278PBF161Jelzálogjog
0288PBF1611Ingatlan
0298PBF16111Lakóingatlan
0308PBF16112Kereskedelmi ingatlan
0318PBF16113Egyéb ingatlan
0328PBF1612Ingóság
0338PBF162Keretbiztosítéki jelzálogjog
0348PBF163Önálló zálogjog
0358PBF164Kézi zálogjog
0368PBF165Egyéb zálogjog
0378PBF17Engedményezés
0388PBF18Hitelnyújtáshoz kapcsolódó vételi opció
0398PBF19Egyéb fedezetek, biztosítékok
0408PBF2EGYÉB MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK
0418PBF21Leírt, vagy egyéb okok miatt mérlegből kivezetett, de
el nem engedett követelések
0428PBF211Peresített követelések
0438PBF2111tőke
0448PBF2112kamatok, kamat jellegű jutalékok, díjak
0458PBF212Nem peresített, de el nem engedett követelések
0468PBF2121tőke
0478PBF2122kamatok, kamat jellegű jutalékok, díjak
0488PBF22Megvásárolt követelések adóstól járó, még nem
törlesztett összege
0498PBF23Nem valódi penziós és repó ügyletek
0508PBF231Nem valódi penziós és repó ügyletekkel kapcsolatos
mérlegen kívüli követelések
0518PBF232Nem valódi penziós és reverse repó ügyletekkel
kapcsolatos mérlegen kívüli kötelezettségek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő kezdete: Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9AA
Kamatkockázat elemzés (HUF)
Nagyságrend: millió forint
Fix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó
kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint
SorszámPSZÁF
kód
Megnevezés1 hónapig1 - 3 hó3 - 6 hó6 - 12 hó1 - 2 év2 - 3 év3 - 4 év4 - 5 év5 - 7 év7 - 10 év10 - 15 év15 év felettMindösszesenMód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
0019AA1Kamatozó eszközök
0029AA111Forgatási célú értékpapírok - fix
0039AA112Forgatási célú értékpapírok - változó
0049AA121Befektetési célú értékpapírok - fix
0059AA122Befektetési célú értékpapírok - változó
0069AA131Jegybanki és bankközi betétek - fix
0079AA132Jegybanki és bankközi betétek - változó
0089AA141Hitelek és egyéb kamatozó köv. fix
0099AA142Hitelek és egyéb kamatozó köv. változó
0109AA2Kamatozó források
0119AA211Bankközi betétek - fix
0129AA212Bankközi betétek - változó
0139AA221Betétek - fix
0149AA222Betétek - változó
0159AA231Felvett hitelek - fix
0169AA232Felvett hitelek - változó
0179AA241Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix
0189AA242Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó
0199AA251Hátrasorolt kötelezettségek - fix
0209AA252Hátrasorolt kötelezettségek - változó
0219AA3Különbség (eszközök - források)
0229AA4Mérlegen kívüli követelések
0239AA411Kamatláb szerződések - fix
0249AA412Kamatláb szerződések - változó
0259AA421Értékpapír határidős ügyletek - fix
0269AA422Értékpapír határidős ügyletek - változó
0279AA431Egyéb származtatott ügyletek - fix
0289AA432Egyéb származtatott ügyletek - változó
0299AA441Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0309AA442Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0319AA451Garanciák - fix
0329AA452Garanciák - változó
0339AA461Akkreditívek, egyéb - fix
0349AA462Akkreditívek, egyéb - változó
0359AA5Mérlegen kívüli kötelezettségek
0369AA511Kamatláb szerződések - fix
0379AA512Kamatláb szerződések - változó
0389AA521Értékpapír határidős ügyletek - fix
0399AA522Értékpapír határidős ügyletek - változó
0409AA531Egyéb származtatott ügyletek - fix
0419AA532Egyéb származtatott ügyletek - változó
0429AA541Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0439AA542Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0449AA551Garanciák - fix
0459AA552Garanciák - változó
0469AA561Akkreditívek, egyéb - fix
0479AA562Akkreditívek, egyéb - változó
0489AA61Nettó pozíció
0499AA62Kumulált nettó pozíció
0509AA7Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel
0519AA711Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0529AA712Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0539AA721Garanciák - fix
0549AA722Garanciák - változó
0559AA731Akkreditívek, egyéb - fix
0569AA732Akkreditívek, egyéb - változó
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma:
9AB
Kamatkockázat elemzés (EUR)
Nagyságrend: ezer EUR
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésFix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó
kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint
1 hónapig1 - 3 hó3 - 6 hó6 - 12 hó1 - 2 év2 - 3 év3 - 4 év4 - 5 év5 - 7 év7 - 10 év10 - 15 év15 év felettMindösszesenMód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
0019AB1Kamatozó eszközök
0029AB111Forgatási célú értékpapírok - fix
0039AB112Forgatási célú értékpapírok - változó
0049AB121Befektetési célú értékpapírok - fix
0059AB122Befektetési célú értékpapírok - változó
0069AB131Jegybanki és bankközi betétek - fix
0079AB132Jegybanki és bankközi betétek - változó
0089AB141Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix
0099AB142Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó
0109AB2Kamatozó források
0119AB211Bankközi betétek - fix
0129AB212Bankközi betétek - változó
0139AB221Betétek - fix
0149AB222Betétek - változó
0159AB231Felvett hitelek - fix
0169AB232Felvett hitelek - változó
0179AB241Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix
0189AB242Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó
0199AB251Hátrasorolt kötelezettségek - fix
0209AB252Hátrasorolt kötelezettségek - változó
0219AB3Különbség (eszközök - források)
0229AB4Mérlegen kívüli követelések
0239AB411Kamatláb szerződések - fix
0249AB412Kamatláb szerződések - változó
0259AB421Értékpapír határidős ügyletek - fix
0269AB422Értékpapír határidős ügyletek - változó
0279AB431Egyéb származtatott ügyletek - fix
0289AB432Egyéb származtatott ügyletek - változó
0299AB441Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0309AB442Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0319AB451Garanciák - fix
0329AB452Garanciák - változó
0339AB461Akkreditívek, egyéb - fix
0349AB462Akkreditívek, egyéb - változó
0359AB5Mérlegen kívüli kötelezettségek
0369AB511Kamatláb szerződések - fix
0379AB512Kamatláb szerződések - változó
0389AB521Értékpapír határidős ügyletek - fix
0399AB522Értékpapír határidős ügyletek - változó
0409AB531Egyéb származtatott ügyletek - fix
0419AB532Egyéb származtatott ügyletek - változó
0429AB541Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0439AB542Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0449AB551Garanciák - fix
0459AB552Garanciák - változó
0469AB561Akkreditívek, egyéb - fix
0479AB562Akkreditívek, egyéb - változó
0489AB61Nettó pozíció
0499AB62Kumulált nettó pozíció
0509AB7Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel
0519AB711Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0529AB712Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0539AB721Garanciák - fix
0549AB722Garanciák - változó
0559AB731Akkreditívek, egyéb - fix
0569AB732Akkreditívek, egyéb - változó
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9AC
Kamatkockázat elemzés (USD)
Nagyságrend: ezer USD
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésFix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó
kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint
1 hónapig1 - 3 hó3 - 6 hó6 - 12 hó1 - 2 év2 - 3 év3 - 4 év4 - 5 év5 - 7 év7 - 10 év10 - 15 év15 év felettMindösszesenMód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
0019AC1Kamatozó eszközök
0029AC111Forgatási célú értékpapírok - fix
0039AC112Forgatási célú értékpapírok - változó
0049AC121Befektetési célú értékpapírok - fix
0059AC122Befektetési célú értékpapírok - változó
0069AC131Jegybanki és bankközi betétek - fix
0079AC132Jegybanki és bankközi betétek - változó
0089AC141Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix
0099AC142Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó
0109AC2Kamatozó források
0119AC211Bankközi betétek - fix
0129AC212Bankközi betétek - változó
0139AC221Betétek - fix
0149AC222Betétek - változó
0159AC231Felvett hitelek - fix
0169AC232Felvett hitelek - változó
0179AC241Hitelezői jogot megtestesítö ép. - fix
0189AC242Hitelezői jogot megtestesítö ép. - változó
0199AC251Hátrasorolt kötelezettségek - fix
0209AC252Hátrasorolt kötelezettségek - változó
0219AC3Különbség (eszközök - források)
0229AC4Mérlegen kívüli követelések
0239AC411Kamatlábszerződések - fix
0249AC412Kamatlábszerződések - változó
0259AC421Értékpapír határidős ügyletek - fix
0269AC422Értékpapír határidős ügyletek - változó
0279AC431Egyéb származtatott ügyletek - fix
0289AC432Egyéb származtatott ügyletek - változó
0299AC441Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0309AC442Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0319AC451Garanciák - fix
0329AC452Garanciák - változó
0339AC461Akkreditívek, egyéb - fix
0349AC462Akkreditívek, egyéb - változó
0359AC5Mérlegen kívüli kötelezettségek
0369AC511Kamatlábszerződések - fix
0379AC512Kamatlábszerződések - változó
0389AC521Értékpapír határidős ügyletek - fix
0399AC522Értékpapír határidős ügyletek - változó
0409AC531Egyéb származtatott ügyletek - fix
0419AC532Egyéb származtatott ügyletek - változó
0429AC541Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0439AC542Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0449AC551Garanciák - fix
0459AC552Garanciák - változó
0469AC561Akkreditívek, egyéb - fix
0479AC562Akkreditívek, egyéb - változó
0489AC61Nettó pozíció
0499AC62Kumulált nettó pozíció
0509AC7Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel
0519AC711Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0529AC712Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0539AC721Garanciák - fix
0549AC722Garanciák - változó
0559AC731Akkreditívek, egyéb - fix
0569AC732Akkreditívek, egyéb - változó
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9AD
Kamatkockázat elemzés (CHF)
Nagyságrend: ezer CHF
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésFix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó
kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint
1 hó1 - 3 hó3 - 6 hó6 - 12 hó1 - 2 év2 - 3 év3 - 4 év4 – 5 év5 - 7 év7 - 10 év10 - 15 év15 év felettMindösszesenMód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
0019AD1Kamatozó eszközök
0029AD111Forgatási célú értékpapírok - fix
0039AD112Forgatási célú értékpapírok - változó
0049AD121Befektetési célú értékpapírok - fix
0059AD122Befektetési célú értékpapírok - változó
0069AD131Jegybanki és bankközi betétek - fix
0079AD132Jegybanki és bankközi betétek - változó
0089AD141Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix
0099AD142Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó
0109AD2Kamatozó források
0119AD211Bankközi betétek - fix
0129AD212Bankközi betétek - változó
0139AD221Betétek - fix
0149AD222Betétek - változó
0159AD231Felvett hitelek - fix
0169AD232Felvett hitelek - változó
0179AD241Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix
0189AD242Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó
0199AD251Hátrasorolt kötelezettségek - fix
0209AD252Hátrasorolt kötelezettségek - változó
0219AD3Különbség (eszközök - források)
0229AD4Mérlegen kívüli követelések
0239AD411Kamatláb szerződések - fix
0249AD412Kamatláb szerződések - változó
0259AD421Értékpapír határidős ügyletek - fix
0269AD422Értékpapír határidős ügyletek - változó
0279AD431Egyéb származtatott ügyletek - fix
0289AD432Egyéb származtatott ügyletek - változó
0299AD441Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0309AD442Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0319AD451Garanciák - fix
0329AD452Garanciák - változó
0339AD461Akkreditívek, egyéb - fix
0349AD462Akkreditívek, egyéb - változó
0359AD5Mérlegen kívüli kötelezettségek
0369AD511Kamatláb szerződések - fix
0379AD512Kamatláb szerződések - változó
0389AD521Értékpapír határidős ügyletek - fix
0399AD522Értékpapír határidős ügyletek - változó
0409AD531Egyéb származtatott ügyletek - fix
0419AD532Egyéb származtatott ügyletek - változó
0429AD541Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0439AD542Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0449AD551Garanciák - fix
0459AD552Garanciák - változó
0469AD561Akkreditívek, egyéb - fix
0479AD562Akkreditívek, egyéb - változó
0489AD61Nettó pozíció
0499AD62Kummulált nettó pozíció
0509AD7Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel
0519AD711Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0529AD712Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0539AD721Garanciák - fix
0549AD722Garanciák - változó
0559AD731Akkreditívek, egyéb - fix
0569AD732Akkreditívek, egyéb - változó
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9AE
Kamatkockázat elemzés (GBP)
Nagyságrend: ezer GBP
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésFix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó
kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint
1 hónapig1 - 3 hó3 - 6 hó6 - 12 hó1 - 2 év2 - 3 év3 - 4 év4 - 5 év5 - 7 év7 - 10 év10 - 15 év15 év felettMindösszesenMód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
0019AE1Kamatozó eszközök
0029AE111Forgatási célú értékpapírok - fix
0039AE112Forgatási célú értékpapírok - változó
0049AE121Befektetési célú értékpapírok - fix
0059AE122Befektetési célú értékpapírok - változó
0069AE131Jegybanki és bankközi betétek - fix
0079AE132Jegybanki és bankközi betétek - változó
0089AE141Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix
0099AE142Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó
0109AE2Kamatozó források
0119AE211Bankközi betétek - fix
0129AE212Bankközi betétek - változó
0139AE221Betétek - fix
0149AE222Betétek - változó
0159AE231Felvett hitelek - fix
0169AE232Felvett hitelek - változó
0179AE241Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix
0189AE242Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó
0199AE251Hátrasorolt kötelezettségek - fix
0209AE252Hátrasorolt kötelezettségek - változó
0219AE3Különbség (eszközök - források)
0229AE4Mérlegen kívüli követelések
0239AE411Kamatláb szerződések - fix
0249AE412Kamatláb szerződések - változó
0259AE421Értékpapír határidős ügyletek - fix
0269AE422Értékpapír határidős ügyletek - változó
0279AE431Egyéb származtatott ügyletek - fix
0289AE432Egyéb származtatott ügyletek - változó
0299AE441Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0309AE442Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0319AE451Garanciák - fix
0329AE452Garanciák - változó
0339AE461Akkreditívek, egyéb - fix
0349AE462Akkreditívek, egyéb - változó
0359AE5Mérlegen kívüli kötelezettségek
0369AE511Kamatláb szerződések - fix
0379AE512Kamatláb szerződések - változó
0389AE521Értékpapír határidős ügyletek - fix
0399AE522Értékpapír határidős ügyletek - változó
0409AE531Egyéb származtatott ügyletek - fix
0419AE532Egyéb származtatott ügyletek - változó
0429AE541Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0439AE542Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0449AE551Garanciák - fix
0459AE552Garanciák - változó
0469AE561Akkreditívek, egyéb - fix
0479AE562Akkreditívek, egyéb - változó
0489AE61Nettó pozíció
0499AE62Kummulált nettó pozíció
0509AE7Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel
0519AE711Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0529AE712Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0539AE721Garanciák - fix
0549AE722Garanciák - változó
0559AE731Akkreditívek, egyéb - fix
0569AE732Akkreditívek, egyéb - változó
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9AF
Kamatkockázat elemzés (JPY)
Nagyságrend: millió JPY
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésFix kamatozású tételek hátralévő lejárat szerint, változó
kamatozásúak az átárazásig hátralévő idő szerint
1 hónapig1 - 3 hó3 - 6 hó6 - 12 hó1 - 2 év2 - 3 év3 - 4 év4 - 5 év5 - 7 év7 - 10 év10 - 15 év15 év felettMindösszesenMód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
0019AF1Kamatozó eszközök
0029AF111Forgatási célú értékpapírok - fix
0039AF112Forgatási célú értékpapírok - változó
0049AF121Befektetési célú értékpapírok - fix
0059AF122Befektetési célú értékpapírok - változó
0069AF131Jegybanki és bankközi betétek - fix
0079AF132Jegybanki és bankközi betétek - változó
0089AF141Hitelek és egyéb kamatozó köv. - fix
0099AF142Hitelek és egyéb kamatozó köv. - változó
0109AF2Kamatozó források
0119AF211Bankközi betétek - fix
0129AF212Bankközi betétek - változó
0139AF221Betétek - fix
0149AF222Betétek - változó
0159AF231Felvett hitelek - fix
0169AF232Felvett hitelek - változó
0179AF241Hitelezői jogot megtestesítő ép. - fix
0189AF242Hitelezői jogot megtestesítő ép. - változó
0199AF251Hátrasorolt kötelezettségek - fix
0209AF252Hátrasorolt kötelezettségek - változó
0219AF3Különbség (eszközök - források)
0229AF4Mérlegen kívüli követelések
0239AF411Kamatláb szerződések - fix
0249AF412Kamatláb szerződések - változó
0259AF421Értékpapír határidős ügyletek - fix
0269AF422Értékpapír határidős ügyletek - változó
0279AF431Egyéb származtatott ügyletek - fix
0289AF432Egyéb származtatott ügyletek - változó
0299AF441Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0309AF442Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0319AF451Garanciák - fix
0329AF452Garanciák - változó
0339AF461Akkreditívek, egyéb - fix
0349AF462Akkreditívek, egyéb - változó
0359AF5Mérlegen kívüli kötelezettségek
0369AF511Kamatláb szerződések - fix
0379AF512Kamatláb szerződések - változó
0389AF521Értékpapír határidős ügyletek - fix
0399AF522Értékpapír határidős ügyletek - változó
0409AF531Egyéb származtatott ügyletek - fix
0419AF532Egyéb származtatott ügyletek - változó
0429AF541Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0439AF542Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0449AF551Garanciák - fix
0459AF552Garanciák - változó
0469AF561Akkreditívek, egyéb - fix
0479AF562Akkreditívek, egyéb - változó
0489AF61Nettó pozíció
0499AF62Kummulált nettó pozíció
0509AF7Mérlegen kívüli tételek 0%-os lehívási valószínűséggel
0519AF711Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - fix
0529AF712Le nem hívott, illetve még nem folyósított hitelkeretek - változó
0539AF721Garanciák - fix
0549AF722Garanciák - változó
0559AF731Akkreditívek, egyéb - fix
0569AF732Akkreditívek, egyéb - változó
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9D
Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok
Nagyságrend: millió forint
TárgynegyedévHalmozott (naptári év elejétől kumulált)
SorszámPSZÁF kódMegnevezésDarabszámÖsszegDarabszámÖsszegMód.
12345
abcdz
0019D1Nem névre szóló betét
0029D2Nem teljes körűen átvilágított ügyfél
0039D21ebből: ügyfélkövetelés
0049D22ebből: ügyfél-kötelezettség
0059D3Összes ügyfél-átvilágítás
0069D31Egyszerűsített ügyfél átvilágítás
0079D32Fokozott ügyfél átvilágítás
0089D321ebből: kiemelt közszereplő (PEP) ügyfél
átvilágítása
0099D33Normál ügyfél átvilágítás
0109D41Üzleti kapcsolat létesítésekor történt
átvilágítás
0119D42Hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy
meghaladó összegű tranzakció miatti
átvilágítás
0129D43Több, egymással ténylegesen összefüggő,
hárommillió-hatszázezer forintot meghaladó
összegű tranzakció miatti átvilágítás
0139D44Korábban rögzített ügyféladatok
valódiságával kapcsolatos kétség
felmerülése miatti átvilágítás
0149D45Más szolgáltató által végzett ügyfél-
átvilágítás átvétele
0159D461Saját pénzváltás miatti átvilágítás
0169D462Nem saját pénzváltás miatti átvilágítás
0179D471Saját zálogtevékenység miatti átvilágítás
0189D472Nem saját zálogtevékenység miatti
átvilágítás
0199D48Egyéb közvetítő által végzett átvilágítás
0209D51Saját bejelentések
0219D52Bejelentésekből devizában bonyolított
ügyletek
0229D531Bejelentésekből: 1. legnagyobb összegű
bejelentés
0239D5322. legnagyobb összegű bejelentés
0249D5333. legnagyobb összegű bejelentés
0259D5344. legnagyobb összegű bejelentés
0269D5355. legnagyobb összegű bejelentés
0279D541Bejelentésekből saját pénzváltási
tevékenység miatt tett bejelentés
0289D542Bejelentésekből nem saját pénzváltási
tevékenység miatt tett bejelentés
0299D551Bejelentésekből saját zálog tevékenység
miatt tett bejelentés
0309D552Bejelentésekből nem saját zálog
tevékenység miatt tett bejelentés
0319D56Bejelentésekből egyéb közvetítő által végzett
tranzakciók bejelentése
0329D6Bejelentésekből 24/48 órára felfüggesztett
tranzakció
0339D7Bíróság által pénzmosás miatt zárolt
követelések
0349D8Terrorizmus finanszírozásának gyanúja
miatti bejelentés
0359D9Terrorista lista alapján zárolt követelések
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgátató törzsszáma
9F
Nyilvántartásba vett panaszügyek
Nagyságrend: ezer forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTárgyidőszaki (negyedéves) adatok
összesen
Panasztípusok szerinti megoszlásPanaszkezelés
(lezárt ügyek)
Panaszügyek
megalapozottsága
Tárgyévi halmozott adatok összesenMód
Tárgyidőszakb
an lezárt
panaszok
összesen
Tárgyidőszakban
nyilvántartásba vett
panaszok összesen
2= (3+4+5+6+7+8+9+
10+11)
Tájékoztatási hiányosságÁrfolyam használat, árfolyam-különbözetSzolgáltatás minősége, ügyfélkiszolgálás
minősége
Jutalék, díj, költség mértékeKamat, hozam mértékeNyilvántartási, ügyviteli hibaElszámolás, megbízás teljesítésKHR (BAR) listaEgyébA jogszabályban meghatározott határidőn belülJogszabályban meghatározott határidőn túlElutasított panaszügyekRészben megalapozottMegalapozottLezárt panaszügyek:
Előző negyedéves tábla
"17/p" és a tárgy
negyedéves tábla
"1/a1" oszlopaiban
szereplő adatok
összege
Nyilvántartásba vett
panaszügyek:
Előző negyedéves
tábla "18/g" és a
tárgy negyedéves
tábla "2/a2"
oszlopaiban szereplő
adatok összege
12345678910111213141516171819
a1a2bcdefghiJkImnopqz
0019F1Tárgyidőszakban nyilvántartásba vett panaszügyek
darabszáma összesen
0029F11Hitelezéssel kapcsolatos
0039F1101ebből: devizahitelezéssel kapcsolatos
0049F1119F11-ből: fogyasztási (áru, személyi) hitelezéssel
0059F1129F11-ből: lakáshitelezéssel
0069F1139F11-ből:egyéb jelzálog alapú hitelezéssel
0079F12Betéti konstrukciókkal kapcsolatos
0089F13Számlavezetéssel kapcsolatos
0099F14Elektronikus bankolással kapcsolatos
0109F15Bankkártya műveletekkel kapcsolatos
0119F16Befektetési szolgáltatással kapcsolatos
0129F17Lízinggel kapcsolatos
0139F18Egyéb tevékenységgel kapcsolatos
0149F2Tárgyidőszakban lezárt panaszügyek darabszáma összesen
0159F3Folyamatban lévő panaszügyek darabszáma az időszak
elején
0169F4Folyamatban lévő panaszügyek darabszáma az időszak
végén
0179F5PERESÍTETT PANASZÜGYEKRE VONATKOZÓ ADATOK:
0189F51Folyamatban lévő peresített panaszügyek darabszáma
0199F52Panaszos javára lezárt peresített panaszügyek darabszáma
0209F53Intézmény javára lezárt peresített panaszügyek darabszáma
0219F6PANASZÜGYEK RENDEZÉSE MIATT KIFIZETETT
KÁRTÉRÍTÉS ÖSSZEGE ÖSSZESEN, EZER FORINTBAN
0229F71Békéltető Testület elé került panaszügyek száma
0239F72Békéltető testületi eljárásban az intézmény által tett alávetési
nyilatkozatok száma a tárgyidőszakban
0249F73Az intézmény által végrehajtott békéltető testületi döntések
száma a tárgyidőszakban
0259F74Békéltető testület elé vitt ügyekben az intézmény és a
panaszos között létrejött egyezségek száma a
tárgyidőszakban
0269F8Panaszügyekkel, panaszkezeléssel foglalkozó személyek
száma (fő)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9HA
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Áruhitel
Nagyságrend: forint
Hitelkonstrukció teljes megnevezéseFutamidő (hónap)Igényelhető
kölcsönösszeg (Ft)
THMKamat
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódDevizanemMin.Max.Min.Max.Min. önerő mértékeA ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM minimuma
(%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min. (%)Kamat éves mértéke max. (%)Kamatbázis
12345678910111213141516
abcd1d2e1e2fg1g29394h1h2h3h4
0019HA0001
9HA9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9HA
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Áruhitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
Kezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás termékkondíciókhozMód
Kamat- és további (kockázati)
felár (%)
Kamatozáshoz kapcsolódó
megjegyzések
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi teljesítéssel
járó szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
17181920212223242526272829303132333435
h5h6i1i2jkl1l2l3m1m2no1o2o3o4o5pz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HC
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Gépjárműlízing
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódLízingkonstrukció teljes
megnevezése
Lízing típusaLízing tárgyaDevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető
finanszírozási
összeg (Ft)
Finanszírozás
maximális aránya
Maradványérték max. arányaTHM
Min.Max.Min.Max.AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusa
1234567891011121314151617
abcdef1f2g1g2h1h2ij1j2j3j4k1
0019HC0001
9HC9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HC
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Gépjármű lízing (folytatás)
Nagyságrend: forint
KamatTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, dijak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási dijKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó dijak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás
termékkondiciókhoz
Mód
Kamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz
kapcsolódó megjegyzések
Teljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás dija
Pénzügyi teljesítéssel
nem járó
szerződésmódosítás dija
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leirásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
1819202122232425262728293031323334353637
k2k3k4k5k6lmn1n2n3o1o2pg1g2g3g4g5rz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HG
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Gépjárműhitel
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes
megnevezése
A gépjárműhitel tárgyaDevizanemFutamidő (hónap)igényelhető
kölcsönösszeg (Ft)
Min. önerő mértékeTHMKamat
Min.Max.Min.Max.A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
12345678910111213141516
abcde1e2f1f2gh1h2h3h4i1i2i3
0019HG0001
9HG9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HG
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Gépjármű hitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
KamatKezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, dijak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási dijKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó dijak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás
termékkondiciókhoz
Mód
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz
kapcsolódó megjegyzések
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaTeljes előtörlesztés dijaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás dija
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás
dija
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó dijak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
1718192021222324252627282930313233343536
i4i5i6j1j2klm1m2m3n1n2op1p2p3p4p5gz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HH
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Hitelkártyák
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkártya konstrukció teljes
megnevezése
DevizanemKártya típusaKártya érvényességi ideje (év)Igényelhető
hitelkeret
mértéke (Ft)
Kamatmentes felhasználás
maximális ideje (nap)
Minimum havi törlesztőrészletTHMÜgyleti kamatláb éves mértéke (%)Éves kártyadíj
Min.Max.A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
A THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Normál díj a főkártyáraDevizanemMegjegyzés
1234567891011121314151617
abcdef1f2ghi1i2i3i4jk1k2k3
0019HH0001
9HH9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9HH
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Hitelkártyák (folytatás)
Nagyságrend: forint
Készpénzfelvétel
díja
Kártya letiltás díjaKártya pótlásának díjaKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak,
költségek
Hitelkeret túllépés díjaEgyéb díjakEgyéb megjegyzésKártyához kapcsolódó speciális
kedvezmények
Akciós-e a termék?Az akciós termékhez kapcsolódó
kedvezmény leírása
Akció időtartamaHiperhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
BelföldönKülföldönDíj összegeDevizanemKésedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
KezdeteVége
1819202122232425262728293031323334
l1l2m1m2no1o2pqrst1t2t3t4uz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HI
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Ingatlanlízing
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódLízingkonstrukció teljes
megnevezése
Lízing típusaLízing tárgyaDevizanemFutamidő (hónap)igényelhető
finanszírozási
összeg (Ft)
Finanszírozás
maximális aránya
Maradványérték max. arányaTHM
Min.Max.Min.Max.AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusa
1234567891011121314151617
abcdef1f2g1g2h1h2ij1j2j3j4k1
0019HI0001
9HI9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HI
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Ingatlanlízing (folytatás)
Nagyságrend: forint
KamatTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, dijak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási dijKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó dijak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás
termékkondiciókhoz
Mód
Kamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz kapcsolódó
megjegyzések
Teljes előtörlesztés dijaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás dija
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás
dija
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó dijak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
1819202122232425262728293031323334353637
k2k3k4k5k6lmn1n2n3o1o2pq1q2q3q4q5rz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HJ
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Szabadfelhasználású jelzáloghitel
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes
megnevezése
DevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető
kölcsönösszeg (Ft)
Finanszírozás
maximális aránya
THMKamat
Min.Max.Min.Max.AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz
kapcsolódó megjegyzések
12345678910111213141516171819
abcd1d2e1e2f1f2g1g29394h1h2h3h4h5h6
0019HJ0001
9HJ9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HJ
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Szabadfelhasználású jelzáloghitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
Kezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, dijak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási dijKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó dijak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás
termékkondiciókhoz
Mód
AlapjaÉves mértéke (%)Min. összegeMax. összegeDevizanemTeljes előtörlesztés dijaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás dija
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás
dija
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó dijak
Akciós a termék?Kedvezmény leirásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
2021222324252627282930313233343536373839
i1i2i3i4i5jkl1l2l3m1m2no1o2o3o4o5pz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HK
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Személyi kölcsön
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes
megnevezése
DevizanemFutamidőIgényelhető
kölcsönösszeg
(Ft)
THMKamat
Min.Max.Futamidő (hónap vagy
hét)
Min.Max.A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz
kapcsolódó
megjegyzések
123456789101112131415161718
abcd1d2d3e1e2f1f2f3f4g1g2g3g4g5g6
0019HK0001
9HK9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HK
Termékismertető- Hitel és lízingtermékek – Személyi kölcsön (folytatás)
Nagyságrend: forint
Kezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel
nem járó
szerződésmódosítás díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
1920212223242526272829303132333435
h1h2ijk1k2k3l1l2mn1n2n3n4n5oz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HL
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Ingatlancélú hitel
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes
megnevezése
A konstrukció jellegeA felhasználás céljaDevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető
kölcsönösszeg (Ft)
Önerő minimális mértéke (%)Finanszírozás
maximális aránya
THMÜgyfél által fizetendő kamat
Min.Max.Min.Max.AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
123456789101112131415161718192021
abcdef1f2g1g2hÍ1i2j1j2j3j4k1k2k3k4k5
0019HL0001
9HL9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9HL
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Ingatlancélú hitel (folvtatás)
Nagyságrend: forint
Kezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak,
költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó
adatok
Hi perhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
Kamatozáshoz
kapcsolódó megjegyzések
AlapjaÉves mértéke (%)Min. összegeMax. összegeDevizanemTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás
díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
222324252627282930313233343536373839404142
k6l112131415mno1o2o3p1p2qr1r2r3r4r5sz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
9HM
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitel
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes megnevezéseDevizanemFutamidő (hónap)igényelhető
kölcsönösszeg (Ft)
Fedezet
típusa
Finanszírozás
maximális aránya
THMKamat
Min.Max.Min.Max.AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
A THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max (%)KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz kapcsolódó
egyéb megjegyzések
1234567891011121314151617181920
abcd1d2e1e2fg1g2h1h2h3h4Í1i2i3i4i5i6
0019HM0001
9HM9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9HM
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
Kezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, dijak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás termékkondíciókhozMód
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi teljesítéssel
járó szerződésmódosítás
díja
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás
díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
2122232425262728293031323334353637
j1j2klm1m2m3n1n2op1p2p3p4p5qz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9HS
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Számlahitel
Nagyságrend: forint
Hitelkonstrukció teljes megnevezéseIgényelhető hitelkeret (Ft)THMKamat
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódDevizanemFutamidő (hónap)Min.Max.Igénylés feltételeA ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM minimuma
(%)
A konstrukció THM maximuma
(%)
A THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min. (%)Kamat éves mértéke max (%)KamatbázisKamat- és további (kockázati)
felár (%)
12345678910111213141516
abcde1e2e3f1f2f3f4g1g2g3g4g5
0019HS0001
9HS9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9HS
Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Számlahitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
Rendelkezésre tartási díjKezelési költségTHM számításánál figyelembe nem veendő
egyéb költségek, díjak
Késedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás termékkondíciókhozMód
Kamatozáshoz kapcsolódó
megjegyzések
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaKésedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez kapcsolódé
díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény igénybevételének
feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
171819202122232425262728293031
g6hi1i2jk1k2lm1m2m3m4m5nz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
9I
Informatikai adatok
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésVálaszMód
12
az
0019I01Az intézmény mérete
0029I011Az intézmény alkalmazottainak száma összesen (kiszervezés keretében az
intézménynek dolgozókat nem számítva):
0039I012Az intézménynél az összes informatikai munkakörben foglalkoztatott száma:
0049I013Az intézménynél informatikai üzemeltetésben foglalkoztatottak száma:
0059I02Belső ellenőrzés
0069I021Van-e az intézmény informatikai belső ellenőrének (vagy az informatika
ellenőrzését végző szervezetnek) valamilyen informatikai auditori képesítése
(pl. CISA, Neumann szakértő, ISO271001)? (Igen/Nem)
0079I022Az intézmény informatikai belső ellenőrének legutolsó informatikai
vizsgálatának időpontja (jelentés átadása):
0089I03Szabályozás aktualitása
0099I031Informatikai szabályzat(ok)/eljárásrend(ek) utolsó felülvizsgálatának dátuma:
0109I032Informatikai szabályzat(ok)/eljárásrend(ek) utolsó módosításának dátuma:
0119I04Kockázatkezelés
0129I041Van-e az intézménynél az informatikai kockázatok felmérésével és
elemzésével megbízott felelős személy, illetve szervezet (Igen/Nem)?
0139I042Az informatikai biztonsági kockázatok utolsó felülvizsgálatának időpontja?
0149I043A legutolsó informatikai kockázat elemzés erdményeképpen készült-e
intézkedési terv az informatikai kockázatok csökkentése érdekében?
(Igen/Nem)
0159I044A legutolsó informatikai kockázat elemzés maradékkockázatát az intézmény
vezetése megismerte? (Igen/Nem)
0169I05Üzletmenet folytonossági terv
0179I051Van-e az intézménynek a felső vezetés által elfogadott üzletmenet-
folytonossági terve (BCP)? (Igen/Nem)
0189I052A számlavezetésre (Giro) vonatkozó üzletmenet-folytonossági terv utolsó
aktualizálásának dátuma:
0199I0521A számlavezetési szolgáltatás fennakadás előfordulásának száma az utóbbi
negyedévben:
0209I0522A számlavezetési szolgáltatás fennakadás előfordulásának összesített
időtartama az utóbbi negyedévben (órában):
0219I053Az Internetbank működésére vonatkozó üzletmenet-folytonossági terv utolsó
aktualizálásának dátuma:
0229I0531Az Internetbank szolgáltatás fennakadás előfordulásának száma az utóbbi
negyedévben:
0239I0532Az Internetbank szolgáltatás fennakadás előfordulásának összesített
időtartama az utóbbi negyedévben (órában):
0249I054A bankkártya/hitelkártyarendszer működésére vonatkozó üzletmenet-
folytonossági terv utolsó aktualizálásának dátuma:
0259I0541A bankkártya/hitelkártyarendszer szolgáltatás fennakadás előfordulásának
száma az utóbbi negyedévben:
0269I0542A bankkártya/hitelkártyarendszer szolgáltatás fennakadás előfordulásának
összesített időtartama az utóbbi negyedévben (órában):
0279I055Az üzletmenet-folytonossági terv utolsó (részleges) tesztelésének dátuma:
0289I06Üzemmenet folytonosság (informatika BCP-je) biztosítása
0299I061Vannak-e az intézménynél a kritikus rendszerekhez meleg tartalék-
erőforrások (rendelkezésre áll-e működőképes alkalmazás, megfelelő
hálózati kapcsolat)? (Igen/Nem)
0309I062Vannak-e az intézménynél a kritikus rendszerekhez hideg tartalék-erőforrások
(megfelelő hardver, amelyen ugyan nem az alkalmazás fut, esetleg üresen
áll, de szükség esetén az alkalmazás és az adatok telepíthetők rá)?
(Igen/Nem)
0319I063Kötött-e az intézmény szerződéseket a kritikus rendszerek erőforrásainak
adott határidőn belüli pótlására (Igen/Nem)?
0329I064Az intézmény az adatokat és a tartalék IT erőforrásokat az elsődleges IT
erőforrásoktól földrajzilag elkülönülő telephelyen tárolja, illetve működteti?
(Igen/Nem)
0339I065Van-e az intézménynek elfogadott informatikai katasztrófa utáni visszaállítási
tei^e (DRP)? (Igen/Nem)
0349I066Az informatikai katasztrófa utáni visszaállítási terve (DRP) utolsó
felülvizsgálatának dátuma?
0359I067Az informatikai katasztrófa utáni visszaállítási terv (DRP) (részleges)
tesztelésének utolsó dátuma?
0369I07Külső informatikai ellenőrzés
0379I071Az intézménynél külső auditor által készített utolsó informatikai vizsgálat
szerzője és tárgya?
0389I072Az intézménynél külső auditor által készített utolsó informatikai vizsgálat
dátuma?
0399I08Kiszervezés
0409I081Kiszervezte-e az intézmény valamely tevékenységének informatikai
üzemeltetését? (Igen/Nem)
0419I082A kiszervezett tevékenységet ellenörizte-e az intézmény az elmúlt egy
évben? (Igen/Nem)
0429I09Elérhetőségi adatok
0439I091Az intézmény informatikai vezetőjének neve:
0449I092Az intézmény informatikai vezetőjének E-mail címe:
0459I093Az intézmény informatikai vezetőjének telefonszáma:
0469I094Az intézmény informatikai biztonsági felelősének neve:
0479I095Az intézmény informatikai biztonsági felelősének E-mail címe:
0489I096Az intézmény informatikai biztonsági felelősének telefonszáma:
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
10GA
Legnagyobb betétesek
Nagyságrend: millió forint
Rövid lejáratú
lekötött
betétek
Hosszú
lejáratú
lekötött
betétek
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésLegnagyobb
betétesek
Kód jelTörzsszámAzonosítóLátraszóló és nem
lekötött
folyószámla betét
számla és
könyvesbetét
betéti okiratokszámla és
könyvesbetét
betéti okiratokValódi penziós
ügyletek
Hitelek, hátrasorolt
kötelezettség,
kölcsöntőke
Összes
kötelezettség
Mérlegen kívüli
hitelkeretek
Mód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
00110GA1Összesen
00210GA2Tulajdonosoktól származó forrás összesen
(10GB tábla 1 .sor)
00310GA3Befektetésektől származó forrás összesen
(1OGC tábla 1 .sor)
00410GA4Nem részletezettek összesen
00510GA5Részletezettek összesen
00610GA501
10GA599
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
10GB
Tulajdonosoktól és szentélyektől származó források
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésRövid lejáratú
lekötött
betétek
Hosszú
lejáratú
lekötött
betétek
Legnagyobb
betétesek
Kód jelTörzsszámAzonosítóLátraszóló és nem
lekötött
folyószámla betét
számla és
könyvesbetét
betéti okiratokszámla és
könyvesbetét
betéti okiratokValódi penziós
ügyletek
Hitelek, hátrasorolt
kötelezettség,
kölcsöntőke
Összes
kötelezettség
Mérlegen kívüli
hitelkeretek
Mód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
00110GB1Összesen
00210GB2Nem részletezettek összesen
00310GB3Részletezettek összesen
00410GB301
10GB399
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
10GC
Befektetésektől származó források
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésRövid lejáratú
lekötött betétek
Hosszú lejáratú
lekötött betétek
Legnagyobb
(befektetési)
betétesek
Kód jelTörzsszámAzonosítóLátraszóló és nem
lekötött
folyószámla betét
számla és
könyvesbetét
betéti okiratokszámla és
könyvesbetét
betéti okiratokValódi penziós
ügyletek
Hitelek, hátrasorolt
kötelezettség,
kölcsöntőke
Összes
kötelezettség
Mérlegen kívüli
hitelkeretek
Mód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
00110GC1Összesen
00210GC2Kapcsolt (20 %-tól) vállalkozások
00310GC310 % - 20 % közötti vállalkozások
összesen
00410GC4Nem részletezettek összesen
00510GC5Részletezettek összesen
00610GC501
10GC599
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
11AA
Tulajdonosi szerkezet 1
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésArány %
Megnevezés
országonként
Törzsrészvények
névértéke
Szavazati elsőbbségi
részv. névértéke
Különleges vétójogot
biztosító
szav.els.részv.
névértéke
Különleges
osztalékelsőbbségi
részv. névértéke
Osztalékelsőbbségi
részv. névértéke
Névérték összesenTulajdoniSzavazatiMód.
12345678910
abcdefghiz
00111AA1Belföldi összesen
00211AA11Állami összesen
00311AA111APV Rt. (ÁVÜ, PM)
00411AA112Egyéb állami tulajdonos
00511AA12Egyéb belföldi összesen
00611AA121Közp. költségvetés, önkormányzatok
00711AA122Hitelintézetek
00811AA123Befektetési vállalkozás, biztosító
00911AA124Vállalkozások
01011AA125Magánszemélyek
01111AA126Egyéb
01211AA2Külföldi összesen
01311AA21Külföldi hitelintézetek
01411AA22Külföldi egyéb
01611AA31Visszavásárolt részvény
01711AA32Nem azonosított részvényesek
01811AA4Összesen
01911AA5Ország szerinti tulajdonosi megoszlás
összesen
02011AA501Magyarország
02111AA502Ausztria
02211AA503Németország
02311AA504Franciaország
02411AA505Hollandia
02511AA506Belgium
02611AA507Nagy-Britannia
02711AA508Írország
02811AA509Olaszország
02911AA510Oroszország - FÁK
03011AA511USA
03111AA512Dél-Korea
03211AA513Japán
03311AA514Malajzia
03411AA515Egyéb
03511AA601
11AA699
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
11AB
Tulajdonosi szerkezet 2
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKözvetlen tulajdonArány %
Tulajdonosok
felsorolása
KódjelTörzsszám, azonosítóOrszágÁgTörzsrészvény
névértéke
Szav.els.részv.
névértéke
Különleges vétójogot
biztosító
szav.els.részv.
névértéke
TulajdoniSzavazatiKözvetett aránySzavazati arány
összesen %
Mód.
12345678910111213
abcdefghijklz
00111AB1Minősített befolyású tulajdonosok
ÖSSZESEN
00211AB11Minősített befolyások kapcsolódó
ügylettel rendelkező összesen (alább
részletezve)
00311AB12Minősített befolyások kapcsolódó
ügylettel NEM rendelkező összesen
(alább részletezve)
00411AB25% és 10% közötti tulajdonosok,
kapcsolódó ügylettel (alább részletezve)
00511AB31% és 10% közötti tulajdonosok,
befektetési alapok, GDR társaságok
kapcsolódó ügylet nélkül (alább
részletezve)
00611AB4Egyéb 5% alatti tulajdonosok összesen
(nem részletezve)
00711AB5Intézményvédelmi alap (pl. OTIVA)
részesedése szövetkezeti hitelintézetben
00811AB6ÖSSZESEN
00911AB701
01011AB799
01111AB801
01211AB80101
01311AB80199
01411AB899
01511AB89901
01611AB89999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
14A
Mérleg - Következő év végére várható állományok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésEszközökMód
EredetiMódosított
123
abz
00114A1Eszközök összesen
00214A11Pénztár és elszámolási számlák
00314A12Értékpapírok
00414A121Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
00514A1211Központi kormányzat értékpapírjai
00614A1212Egyéb ÁHT értékpapírok
00714A1213Jegybanki kötvény
00814A1214Hitelintézet, egyéb pü közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők, biztosítók által
kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
00914A1215Egyéb belföldi kibocsátók hit. visz. megtest. értékpapírjai
01014A1216Külföldiek által kibocsátott értékpapírok
01114A122Tulajdoni részesedések
01214A1221Befektetési jegyek
01314A1222ÉT-re bevezetett részvények
01414A1223ÉT-re be nem vezetett részvények
01514A13Jegybanki betétek és bankközi kihelyezések
01614A131Jegybanknál elhelyezett betétek
01714A132Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek
01814A133Külföldi hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek
01914A14Hitelek
02014A141Hitelkártya és folyószámla hitelek
02114A142Váltó, forfait és faktoring követelések
02214A143Fogyasztási hitelek
02314A144Vállalkozói hitelek
02414A145Lakáscélú hitelek
02514A146Nem lakáscélú, jelzálogtípusú hitelek
02614A147Egyéb hitelek
02714A148Pénzügyi lízing
02814A15Vagyoni érdekeltségek
02914A16Aktív kamatelhatárolások
03014A17Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök
03114A18Saját eszközök
Források
03214A2Források összesen
03214A21Betétek (monetáris pü int. nélkül)
03214A211Látraszóló és folyószámla betétek
03214A212Lekötött betétek
03214A213Repo ügyletekből szerzett forrás
03314A214Egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás
03414A22Monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek
03514A23Felvett hitelek
03614A231Jegybanktól felvett hitelek
03714A232Belföldi hitelintézetektől felvett hitel
03814A233Egyéb pü közvetítők, pü-i kieg. tev. végzők, biztosítók, nyp-tól felvett hitel
03914A234Hitelintézetekkel és pénzpiaci alapokkal kötött valódi penziós ügyletek
04014A235Egyéb belföldi szektortól felvett hitel
04114A236Nemzetközi intézményektől, kormányoktól és külföldi hitelint-től felvett
hitelek
04214A24Saját kibocsátású, hitelezői jogot megtestesítő értékpapírok
04314A241Kötvények
04414A242Letéti jegyek
04514A243Jelzáloglevél
04614A244Egyéb hitel viszonyt megtestesítő értékpapírok
04714A25Passzív kamatelhatárolások
04814A26Egyéb passzív elszámolások
04914A27Céltartalék
05014A28Saját Tőke
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
14B
Eredmény - Következő év végére várható adatok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésEredetiMódosítottMód
123
abz
00114B1KAMAT ES KAMATJELLEGŰ BEVETEL ÖSSZESEN
00214B11Hitelek kamat és kamatjellegű bevétele
00314B12Jegybanki és bankközi betétek kamat és kamatjellegű bevétele
00414B13Értékpapírok kamat és kamatjellegű bevétele
00514B14Egyéb kamat és kamatjellegű bevétel
00614B15Származtatott ügyletekből származó bevételek
00714B2KAMAT ÉS KAMATJELLEGŰ RÁFORDÍTÁS ÖSSZESEN
00814B21Betétek kamat és kamatjellegű ráfordítása
00914B22Hitelintézetektől származó bankközi betét kamat és kamatjellegű
ráfordítása
01014B23Felvett hitelek kamat és kamatjellegű ráfordítása
01114B24Értékpapírok kamat és kamatjellegű ráfordítása
01214B25Hátrasorolt kötelezettségek kamat és kamatjellegű ráfordítása
01314B26Egyéb kamat és kamatjellegű ráfordítás
01414B27Származtatott ügyletekből származó ráfordítások
01514B3KAMATKÜLÖNBÖZET
01614B41Kapott osztalék
01714B42JUTALÉK ÉS DÍJEREDMÉNY
01814B421Jutalékért végzett pénzügyi szolgáltatások bevétele
01914B422Jutalékért végzett pénzügyi szolgáltatások ráfordítása
02014B423Befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos díj- és jutalék bevételek
02114B424Befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos díj- és jutalék
ráfordítások
02214B43PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE
02314B431Pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény
02414B4311Befektetési célú értékpapírok értékesítéséből származó eredmény
02514B4312Vagyoni érdekeltségek értékesítéséből származó eredmény
02614B4313Devizaeszközök és kötelezettségek átértékeléséből,
árfolyamváltozásából származó eredmény
02714B4314Vásárolt követelés értékesítés eredménye
02814B4315Származtatott ügyletekből származó eredmény
02914B4316Valós értékelési különbözetek
03014B432Befektetési szolgáltatásból származó eredmény
03114B4321Forgatási célú értékpapír árfolyamváltozásából származó
eredmény
03214B4322Forgatási célú értékpapír értékvesztése
03314B4323Származtatott ügyletekből származó eredmény
03414B4324Valós értékelési különbözetek
03514B44EGYÉB ÜZLETI TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE
03614B441Nem pénzügyi és befektetési szolgáltatási eredmény
03714B442Egyéb eredmény
03814B4421Saját követelés értékesítés eredménye
03914B4422Követelés fejében átvett, készletek között szereplő eszköz
értékesítés eredménye
04014B4423Saját készletértékesítés eredménye
04114B4424Tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítésének eredménye
04214B4425Származtatott ügyletek céltartalék képzése
04314B4426Egyéb céltartalék képzése, felhasználása, felszabadítása
04414B4427Egyéb eredmény
04514B51ÁLTALÁNOS IGAZGATÁSI KÖLTSÉGEK
04614B511Személyi jellegű ráfordítások
04714B512Fizetett bérleti díj
04814B513Számítástechnikai költségek
04914B514Szakértői díjak
05014B515Marketing költségek
05114B516Egyéb igazgatási költségek
05214B5161Ebből: Felügyeleti díj
05314B52Értékcsökkenési leírások
05414B6SZOKÁSOS (ÜZLETI) TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE
05514B61ÉRTÉKVESZTÉS ÉS KOCK. CÉLTART. VÁLTOZÁSA
05614B611Értékvesztés és visszaírás saját követelések után
05714B612Értékvesztés és visszaírás vásárolt követelések után
05814B613Értékvesztés és visszaírás a befektetési célú értékpapírok után
05914B614Vagyoni érdekeltségek értékvesztése és visszaírása
06014B615Kockázati céltartalék képzés, felhasználás és felszabadítás a függő
és jövőbeni kötelezettségek után
06114B616Általános kockázati céltartalék képzése, felhasználása,
felszabadítása
06214B71RENDKÍVÜLI BEVÉTEL
06314B72RENDKÍVÜLI RÁFORDÍTÁS
06414B73ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY
06514B8ADÓZOTT EREDMÉNY
06614B81Befizetett adó (év közben adóelőleg), év végén adófizetési
kötelezettség
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
14HD
Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a hitelintézetek által a vállalkozásoknak folyósított hitelekből és hitelállománya
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésMikrovállalkozásKisvállalkozásKözépvállalkozásÖsszesen
Egyéb pénzügyi
vállalatok
Nem pénzügyi
vállalatok
Egyéb pénzügyi
vállalatok
Nem pénzügyi
vállalatok
Egyéb pénzügyi
vállalatok
Nem pénzügyi
vállalatok
Egyéb pénzügyi
vállalatok
Nem pénzügyi
vállalatok
dbbruttó értékdbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
Mód.
1234567891011121314151617
abcdefghiiklmnopz
00114HD1Tárgyidőszakban nyújtott hitelek összesen
(jan. 1-től halmozott)
00214HD111ebből: beruházási hitel
00314HD112folyószámla hitel
00414HD121Éven túli hitelek összesen
00514HD1211Éven túli forinthitel
00614HD1212Even túli devizahitel
00714HD122Éven belüli hitelek összesen
00814HD1221Éven belüli forinthitel
00914HD1222Éven belüli devizahitelek
01014HD2Hitelállomány összesen (tárgyidőszak
végén)
01114HD211ebből: beruházási hitel
01214HD212folyószámla hitel
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
14ND
Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a hitelintézetek által nyújtott hitelek - portfolió minősítése
Nagyságrend: núlió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésMikrovállalkozásKisvállalkozásKözépvállalkozásÖsszesen
dbbruttó
érték
nettó
érték
dbbruttó
érték
nettó
érték
dbbruttó
érték
nettó
érték
dbbruttó
érték
nettó
érték
Mód.
12345678910111213
abcdefnhiiklz
00114ND1Minősítendő hitelállomány összesen
00214ND11Egyéb pénzügyi vállalatok
00314ND111Problémamentes
00414ND112Külön figyelendő
00514ND113Átlag alatti
00614ND114Kétes
00714ND115Rossz
00814ND12Nem pénzügyi vállalatok
00914ND121Problémamentes
01014ND122Külön figyelendő
01114ND123Átlag alatti
01214ND124Kétes
01314ND125Rossz
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
15A1
Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök tőkekövetelménye, sztenderd módszer
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTőkekövetelmény
összesen
Mód
12
az
00115A11Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök pozíciókockázati tőkekövetelménye
00215A111Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
00315A1111Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok általános kockázata. Lejárat alapú
megközelítés
00415A1112Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok általános kockázata. Futamidő alapú
megközelítés
00515A1113Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok egyedi kockázata
00615A112A kollektív befektetési formában való részesedés pozíciós kockázatának speciális
megközelítése
00715A113Opcióhoz kapcsolódó, delta kockázaton kívüli, egyéb kockázat
00815A114Részvények
00915A1141Részvények általános kockázata
01015A1142Részvények egyedi kockázata
01115A12Kereskedési könyvbe tartozó partnerkockázat
01215A121ebből: Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök nyitva szállítási kockázati
tökekövetelménye
01315A122Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök elszámolási kockázat
tőkekövetelménye
01415A13Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök nagykockázati tőkekövetelménye
Tájékoztató adatok
01515A14A tevékenység egészében meglévő devizapozíció tőkekövetelménye
01615A15A tevékenység egészében meglévő árupozíció tőkekövetelménye
01715A16Kereskedési könyv szerinti nyitva szállítás miatt a második szerződés szerinti (fizetést vagy
szállítást követő) 5. munkanaptól az ügylet megszűntéig a szavatoló tőkéből levonásra került
érték
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
15A2
Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök tőkekövetelménye, belső modell
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésTőkekövetelmény
összesen
Mód
12
az
00115A21Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök pozíciókockázati, és a tevékenység egészében meglévő
deviza, -és árupozíció összevont alapon számított tőkekövetelménye
00215A211115A21-ből: Egyedi kockázat miatti pótlólagos tőkekövetelmény
00315A2112Nemteljesítési kockázat miatti pótlólagos tőkekövetelmény
00415A212115A21-ből: Kötvények egyedi pozíció kockázatának tőkekövetelménye
00515A2122Részvények egyedi pozíció kockázatának tőkekövetelménye
00615A21315A21-ből: Korrekciós tényező minimális értékét módosító tényező miatti pótlólagos tőkekövetelmény
00715A22Kereskedési könyvbe tartozó partnerkockázat
00815A221ebből: Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök nyitva szállítási kockázati tökekövetelménye
Tájékoztató adatok
00915A222Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök elszámolási kockázati tőkekövetelménye
01015A23Kereskedési könyvben nyilvántartott pénzügyi eszközök nagykockázati tőkekövetelménye
01115A24Kereskedési könyv szerinti nyitva szállítás miatt a második szerződés szerinti (fizetést vagy szállítást követő)
5. munkanaptól az ügylet megszűntéig a szavatoló tőkéből levonásra került érték
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
15B
Saját számlás kereskedési könyvi pozíciók
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésPozíció megnevezéseISIN kódEszköz
típusa
Hosszú pozícióRövid pozícióNettó hosszú pozícióNettó rövid pozícióMód
12345678
abcdefgz
00115B0001
00215B9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
15C
Kereskedési könyvbe nem kereskedési könyvből átsorolt tételek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésBefektetési eszköz
megnevezése
Befektetési
eszköz
azonosítója
Befektetési eszköz
mennyiségi
egysége
Kereskedési könyvbe
való felvétel időpontja
Az átsorolt tétel
kereskedési könyvbe
való felvételkori piaci
ára (Ft/mennyiségi
egység)
Az átsorolt tételek
kereskedési könyvbe
való felvételkori piaci
értéke összesen (millió
Ft)
Befektetési
eszköz
megnevezése
Befektetési
eszköz
azonosítója
Befektetési
eszköz
mennyiségi
egysége
Kereskedési könyvbe
való felvétel időpontja
Az átsorolt tétel
kereskedési könyvbe
való felvételkori piaci
ára (Ft/mennyiségi
egység)
Az átsorolt tételek
kereskedési könyvbe
való felvételkori piaci
értéke összesen
(millió Ft)
Mód
12345678910111213
abcdefghi1kIz
Pozíció (Fedezett pozíció)Fedezeti pozíció
00115C1Összesen
00215C1001
15C1999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
20A
A HITELINTÉZET RENDSZERES NEGYEDÉVES BESZÁMOLÓJA
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma:
HAD
Hitelintézet felügyeleti alapdíj számítása (éves)
Nagyságrend: ezer forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÉrtékMód
12
az
001HAD1Előírt alapdíj
002HAD2Megfizetett alapdíj
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
HVDN
Hitelintézet felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)
Nagyságrend: ezer forint
ÉrtékMód.
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
Tárgynegyedévi
változó díj
001HVDN01Tárgynegyedévi működés napjainak száma (nap)
002HVDN021Tárgynegyedévi változó díj alapja - tőkekövetelmény
003HVDN022Tárgynegyedévi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke
004HVDN03Tárgynegyedévre számított változó díj összesen
005HVDN031Tárgynegyedévre számított változó díj - tőkekövetelmény után
006HVDN032Tárgynegyedévre számítottt változó díj - kezelt portfólió piaci értéke után
007HVDN04Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen
(HVDN03 - HVDN11)
Előző évi változó díjra
vonatkozó adatok
(csak a
II. negyedévben
töltendő)
008HVDN05Előző évi működés napjainak száma (nap)*
009HVDN061Előző évi változó díj alapja - tőkekövetelmény után - auditált adatok alapján*
010HVDN062Előző évi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok
alapján*
011HVDN07Előző évre számított változó díj - auditált adatok alapján
(HVDN071+HVDN072)*
012HVDN071Előző évre számított változó díj - tőkekövetelmény után - auditált adatok
alapján*
013HVDN072Előző évre számított változó díj - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált
adatok alapján*
014HVDN08Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj*
015HVDN09Előző évre számított változó díj korrekciója
(HVDN08 - HVDN07)*
016HVDN10Előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó
díj (HVDN101 + HVDN102)*
017HVDN101Előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj
(korábbi évekre vonatkozó korrekció)*
018HVDN102Előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként
pénzügyileg rendezett összeg (korábbi évekre vonatkozó korrekció nélkül)*
019HVDN11Előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekció összesen
(túlfizetés + / hiány -)
(HVDN102 - HVDN07)*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
PVAD
Pénzügyi vállalkozás felügyeleti alapdíj számítása (éves)
Nagyságrend: ezer forint
PSZÁF
kód
ÉrtékMód
SorszámMegnevezés12
az
001PVAD1Előírt alapdíj
002PVAD2Megfizetett alapdíj
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
PVVDN
Pénzügyi vállalkozás felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)
Nagyságrend: ezer forint
ÉrtékMód.
SorszámPSZAF kódMegnevezés12
az
Tárgynegyedévi
változó díj
001PVVDN01Tárgynegyedévi működés napjainak száma (nap)
002PVVDN02Tárgynegyedévi változó díj alapja - mérlegfőösszeg
003PVVDN03Tárgynegyedévre számított változó díj összesen -
mérlegfőösszeg után
004PVVDN04Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen
(PVVDN03 - PVVDN11)
Előző évi változó
díjra vonatkozó
adatok (csak a
II. negyedévben
töltendő)
005PVVDN05Előző évi működés napjainak száma (nap)*
006PVVDN06Előző évi változó díj alapja - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján*
007PVVDN07Előző évre számított változó díj - mérlegfőösszeg után - auditált
adatok alapján*
008PVVDN08Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj*
009PVVDN09Előző évre számított változó díj korrekciója
(PVVDN08 - PVVDN07)*
010PVVDN10Előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó
díj (PVVDN101 + PVVDN102)*
011PVVDN101Előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj
(korábbi évekre vonatkozó korrekció)*
012PVVDN102Előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként
pénzügyileg rendezett összeg (korábbi évekre vonatkozó korrekció nélkül)*
013PVVDN11Előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekció
összesen (túlfizetés + / hiány -)
(PVVDN102 - PVVDN07)*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KTAHE1
Intézményi alapadatok
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésAdatMód
12
az
001KTAHE101Intézmény neve*
002KTAHE102Intézmény régi neve****
003KTAHE103Rövid név***
004KTAHE104Cégforma***
005KTAHE105Adószám*
006KTAHE106Intézmény jogi státusza*
007KTAHE107Székhely
008KTAHE1071Irányítószám
009KTAHE1072Város
010KTAHE1073Utca, házszám
011KTAHE1074Ország
012KTAHE108Levelezési cím
013KTAHE1081Irányítószám
014KTAHE1082Város
015KTAHE1083Utca, házszám
016KTAHE1084Ország
017KTAHE109Telefon
018KTAHE110Telefax
019KTAHE111E-mail
020KTAHE112Weblap
021KTAHE113Telephelyek száma*
022KTAHE1131Belföld*
023KTAHE11311Budapest*
024KTAHE11312Vidéki város*
025KTAHE11313Egyéb település*
026KTAHE1132Külföld*
027KTAHE114Cégjegyzékszám***
028KTAHE115Cégbírósági bejegyzés kelte(éééé.hh.nn)***
029KTAHE1161Alapítás időpontja(éééé.hh.nn)***
030KTAHE1162Jogi státusz változás időpontja
(éééé.hh.nn)****
031KTAHE117Jegyzett tőke összesen*
032KTAHE1171ebből: jegyzett tőke pénzbeni*
033KTAHE1181Pénzügyi szolgáltatás
kezdete(éééé.hh.nn)***
034KTAHE1182Pénzügyi szolgáltatás vége(éééé.hh.nn)****
035KTAHE119Szervezeti tagság kezdete
036KTAHE1191HBA(éééé.hh.nn)
037KTAHE1192OTIVA(éééé.hh.nn)
038KTAHE1193TAKIVA(éééé.hh.nn)
039KTAHE1194OBA(éééé.hh.nn)
040KTAHE120Hivatalos levelek címzettjének neve
041KTAHE121Beosztása/ hivatali rangja
042KTAHE122PSZÁF kapcsolattartásért felelős személy
043KTAHE1221Neve*
044KTAHE1222Telefonszáma*
045KTAHE1223E-mail-címe*
046KTAHE123A felügyeleti adatszolgáltatásért felelős
személy
047KTAHE1231Neve*
048KTAHE1232Telefonszáma*
049KTAHE1233E-mail-címe*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KTAHE2
Bejelentés- és engedélyköteles tisztségviselők
SorszámPSZÁF kódMegnevezésAdatMód
12
az
001KTAHE20301Tisztségviselők
002KTAHE2030101Név*
003KTAHE2030102Születési név
004KTAHE2030103Anyja neve*
005KTAHE2030104Születési helye*
006KTAHE2030105Születési ideje(éééé.hh.nn)*
007KTAHE2030106Személyi igazolvány száma
008KTAHE2030107Útlevélszám
009KTAHE20301081Egyéb azonosító dokumentum megnevezése
010KTAHE20301082Egyéb azonosító dokumentum száma
011KTAHE2030109Állampolgárság*
012KTAHE2030110Lakcím*
013KTAHE20301101Irányítószám
014KTAHE20301102Város
015KTAHE20301103utca, házszám, emelet, ajtó
016KTAHE20301104Ország
017KTAHE2030111Tisztség megnevezése*
018KTAHE20301121Tisztség betöltésének kezdete (éééé.hh.nn)*
019KTAHE20301122Tisztség betöltésének vége (éééé.hh.nn)****
020KTAHE2030113Vezetető beosztásúnak minősülő tisztség*
021KTAHE2030114Elsőszámú vezető*
022KTAHE2030115Az intézmény alkalmazottja*
023KTAHE2030116Tisztség betöltésének alapja*
024KTAHE2030117Cégjegyzési joggal rendelkezik*
025KTAHE20399Tisztségviselők
026KTAHE2039901Név*
027KTAHE2039902Születési név
028KTAHE2039903Anyja neve*
029KTAHE2039904Születési helye*
030KTAHE2039905Születési ideje(éééé.hh.nn)*
031KTAHE2039906Személyi igazolvány száma
032KTAHE2039907Útlevélszám
033KTAHE20399081Egyéb azonosító dokumentum megnevezése
034KTAHE20399082Egyéb azonosító dokumentum száma
035KTAHE2039909Állampolgárság*
036KTAHE2039910Lakcím*
037KTAHE20399101Irányítószám
038KTAHE20399102Város
039KTAHE20399103utca, házszám, emelet, ajtó
040KTAHE20399104Ország
041KTAHE2039911Tisztség megnevezése*
042KTAHE20399121Tisztség betöltésének kezdete (éééé.hh.nn)*
043KTAHE20399122Tisztség betöltésének vége (éééé.hh.nn)****
044KTAHE2039913Vezetető beosztásúnak minősülő tisztség*
045KTAHE2039914Elsőszámú vezető*
046KTAHE2039915Az intézmény alkalmazottja*
047KTAHE2039916Tisztség betöltésének alapja*
048KTAHE2039917Cégjegyzési joggal rendelkezik*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszám
KTAHE3
Tulajdonos adatai
Nagyságrend: forint
AdatMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
001KTAHE3101Tulajdonos adatai (ha a tulajdonos természetes
személy)
002KTAHE310101Tulajdonos neve*
003KTAHE310102Születési név
004KTAHE310103Születési helye*
005KTAHE310104Születési ideje (éééé.hh.nn)*
006KTAHE310105Anyja neve*
007KTAHE310106Lakcím*
008KTAHE3101061Irányítószám
009KTAHE3101062Város
010KTAHE3101063Utca, házszám
011KTAHE3101064Ország
012KTAHE3101071Eredeti tulajdonszerzés időpontja(szerződés kelte -
éééé.hh.nn)*
013KTAHE3101072Tulajdoni rész (%)*
014KTAHE3101073Tulajdoni rész (Ft)*
015KTAHE3101074Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)*
016KTAHE3101075Értékpapír ISIN kódja*
017KTAHE3101076Értékpapír mennyisége*
018KTAHE3101077Szavazati jog (%)*
019KTAHE3101078Tulajdonlás típusa*
020KTAHE3101081Tulajdon változás időpontja(szerződés kelte -
éééé.hh.nn)****
021KTAHE31010811Tulajdon változás típusa (vétel vagy eladás) ****
022KTAHE3101082Tulajdoni rész (%)****
023KTAHE3101083Tulajdoni rész (Ft)****
024KTAHE3101084Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)****
025KTAHE3101085Értékpapír ISIN kódja****
026KTAHE3101086Értékpapír mennyisége****
027KTAHE3101087Szavazati jog (%)****
028KTAHE3101088Tulajdonlás típusa****
029KTAHE3101091Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás
azonosító adatai
030KTAHE31010911Név*
031KTAHE31010912Székhely*
032KTAHE310109121Irányítószám
033KTAHE310109122Város
034KTAHE310109123Utca, házszám
035KTAHE310109124Ország
036KTAHE31010913Adószám*
037KTAHE3199Tulajdonos adatai (ha a tulajdonos természetes
személy)
038KTAHE319901Tulajdonos neve*
039KTAHE319902Születési név
040KTAHE319903Születési helye*
041KTAHE319904Születési ideje (éééé.hh.nn)*
042KTAHE319905Anyja neve*
043KTAHE319906Lakcím*
044KTAHE3199061Irányítószám
045KTAHE3199062Város
046KTAHE3199063Utca, házszám
047KTAHE3199064Ország
048KTAHE3199071Eredeti tulajdonszerzés időpontja(szerződés kelte -
éééé.hh.nn)*
049KTAHE3199072Tulajdoni rész (%)*
050KTAHE3199073Tulajdoni rész (Ft)*
051KTAHE3199074Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)*
052KTAHE3199075Értékpapír ISIN kódja*
053KTAHE3199076Értékpapír mennyisége*
054KTAHE3199077Szavazati jog (%)*
055KTAHE3199078Tulajdonlás típusa*
056KTAHE3199081Tulajdon változás időpontja(szerződés kelte -
éééé.hh.nn)****
057KTAHE31990811Tulajdon változás típusa (vétel vagy eladás) ****
058KTAHE3199082Tulajdoni rész (%)****
059KTAHE3199083Tulajdoni rész (Ft)****
060KTAHE3199084Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)****
061KTAHE3199085Értékpapír ISIN kódja****
062KTAHE3199086Értékpapír mennyisége****
063KTAHE3199087Szavazati jog (%)****
064KTAHE3199088Tulajdonlás típusa****
065KTAHE3199091Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás
azonosító adatai
066KTAHE31990911Név*
067KTAHE31990912Székhely*
068KTAHE319909121Irányítószám
069KTAHE319909122Város
070KTAHE319909123Utca, házszám
071KTAHE319909124Ország
072KTAHE31990913Adószám*
073KTAHE3201Tulajdonos adatai (ha a tulajdonos jogi személy)
074KTAHE320101Tulajdonos neve*
075KTAHE320102Adószáma*
076KTAHE320103Székhely*
077KTAHE3201031Irányítószám
078KTAHE3201032Város
079KTAHE3201033Utca, házszám
080KTAHE3201034Ország
081KTAHE3201041Eredeti tulajdonszerzés időpontja(szerződés kelte -
éééé.hh.nn)*
082KTAHE3201042Tulajdoni rész (%)*
083KTAHE3201043Tulajdoni rész (Ft)*
084KTAHE3201044Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)*
085KTAHE3201045Értékpapír ISIN kódja*
086KTAHE3201046Értékpapír mennyisége*
087KTAHE3201047Szavazati jog (%)*
088KTAHE3201048Tulajdonlás típusa*
089KTAHE3201051Tulajdonváltozás időpontja(szerződés kelte -
éééé.hh.nn)****
090KTAHE32010511Tulajdonváltozás típusa ( vétel vagy eladás) ****
091KTAHE3201052Tulajdoni rész (%)****
092KTAHE3201053Tulajdoni rész (Ft)****
093KTAHE3201054Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)****
094KTAHE3201055Értékpapír ISIN kódja****
095KTAHE3201056Értékpapír mennyisége****
096KTAHE3201057Szavazati jog (%)****
097KTAHE3201058Tulajdonlás típusa****
098KTAHE3201061Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás
azonosító adatai
099KTAHE32010611Név*
100KTAHE32010612Székhely*
101KTAHE320106121Irányítószám
102KTAHE320106122Város
103KTAHE320106123Utca, házszám
104KTAHE320106124Ország
105KTAHE32010613Adószám*
106KTAHE3299Tulajdonos adatai (ha a tulajdonos jogi személy)
107KTAHE329901Tulajdonos neve*
108KTAHE329902Adószáma*
109KTAHE329903Székhely*
110KTAHE3299031Irányítószám
111KTAHE3299032Város
112KTAHE3299033Utca, házszám
113KTAHE3299034Ország
114KTAHE3299041Eredeti tulajdonszerzés időpontja(szerződés kelte -
éééé.hh.nn)*
115KTAHE3299042Tulajdoni rész (%)*
116KTAHE3299043Tulajdoni rész (Ft)*
117KTAHE3299044Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)*
118KTAHE3299045Értékpapír ISIN kódja*
119KTAHE3299046Értékpapír mennyisége*
120KTAHE3299047Szavazati jog (%)*
121KTAHE3299048Tulajdonlás típusa*
122KTAHE3299051Tulajdonváltozás időpontja(szerződés kelte -
éééé.hh.nn)****
123KTAHE32990511Tulajdonváltozás típusa ( vétel vagy eladás) ****
124KTAHE3299052Tulajdoni rész (%)****
125KTAHE3299053Tulajdoni rész (Ft)****
126KTAHE3299054Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)****
127KTAHE3299055Értékpapír ISIN kódja****
128KTAHE3299056Értékpapír mennyisége****
129KTAHE3299057Szavazati jog (%)****
130KTAHE3299058Tulajdonlás típusa****
131KTAHE3299061Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás
azonosító adatai
132KTAHE32990611Név*
133KTAHE32990612Székhely*
134KTAHE329906121Irányítószám
135KTAHE329906122Város
136KTAHE329906123Utca, házszám
137KTAHE329906124Ország
138KTAHE32990613Adószám*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KTAHE4
Minősített befolyás
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésAdatMód
12
az
001KTAHE400001Minősített befolyású részesedést szerzett személy (ha a
befolyásoló természetes személy)*
002KTAHE40000101Befolyásoló neve*
003KTAHE40000102Születési név
004KTAHE40000103Születési helye*
005KTAHE40000104Anyja neve*
006KTAHE40000105Lakcím*
007KTAHE400001051Irányítószám
008KTAHE400001052Város
009KTAHE400001053Utca, házszám
010KTAHE400001054Ország
011KTAHE400001061Minősített befolyású részesedés szerzés időpontja
(szerződés kelte - éééé.hh.nn)*
012KTAHE400001062Minősített befolyású részesedés változásának időpontja
(szerződés kelte - éééé.hh.nn)****
013KTAHE400001063Minősített befolyású részesedés változásának típusa
(növekedés, csökkenés, megszünés) ****
014KTAHE40000107Tulajdoni rész (%)*
015KTAHE40000108Tulajdoni rész (Ft)*
016KTAHE40000109Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)*
017KTAHE40000110Értékpapír ISIN kódja*
018KTAHE40000111Értékpapír mennyisége*
019KTAHE40000112Szavazati jog (%)*
020KTAHE40000113Összes befolyás (%)*
021KTAHE40000114Közzététel dátuma(éééé.hh.nn)*
022KTAHE40000115Közzététel helye*
023KTAHE40000116Befolyás típusa*
024KTAHE400001161A minősített befolyású részesedésnél figyelembe veendő
közeli hozzátartozó személy azonosító adatai
025KTAHE40000116101Közeli hozzátartozó neve*
026KTAHE40000116102Születési név
027KTAHE40000116103Születési helye*
028KTAHE40000116104Anyja neve*
029KTAHE40000116105Lakcím*
030KTAHE400001161051Irányítószám
031KTAHE400001161052Város
032KTAHE400001161053Utca, házszám
033KTAHE400001161054Ország
034KTAHE40000116106Közeli hozzátartozó közvetlen tulajdoni része (%)*
035KTAHE40000116107Közeli hozzátartozó közvetlen tulajdoni része (Ft)*
036KTAHE40000116108Közeli hozzátartozó közvetlen szavazati joga (%)*
037KTAHE400001171Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás
azonosító adatai
038KTAHE4000011711Név*
039KTAHE4000011712Székhely*
040KTAHE40000117121Irányítószám
041KTAHE40000117122Város
042KTAHE40000117123Utca, házszám
043KTAHE40000117124Ország
044KTAHE4000011713Adószám*
045KTAHE400099Minősített befolyású részesedést szerzett személy (ha a
befolyásoló természetes személy)*
046KTAHE40009901Befolyásoló neve*
047KTAHE40009902Születési név
048KTAHE40009903Születési helye*
049KTAHE40009904Anyja neve*
050KTAHE40009905Lakcím*
051KTAHE400099051Irányítószám
052KTAHE400099052Város
053KTAHE400099053Utca, házszám
054KTAHE400099054Ország
055KTAHE400099061Minősített befolyású részesedés szerzés időpontja
(szerződés kelte - éééé.hh.nn)*
056KTAHE400099062Minősített befolyású részesedés változásának időpontja
(szerződés kelte - éééé.hh.nn)****
057KTAHE400099063Minősített befolyású részesedés változásának típusa
(növekedés, csökkenés, megszűnés) ****
058KTAHE40009907Tulajdoni rész (%)*
059KTAHE40009908Tulajdoni rész (Ft)*
060KTAHE40009909Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)*
061KTAHE40009910Értékpapír ISIN kódja*
062KTAHE40009911Értékpapír mennyisége*
063KTAHE40009912Szavazati jog (%)*
064KTAHE40009913Összes befolyás %*
065KTAHE40009914Közzététel dátuma(éééé.hh.nn)*
066KTAHE40009915Közzététel helye*
067KTAHE40009916Befolyás típusa*
068KTAHE400099161A minősített befolyású részesedésnél figyelembe veendő
közeli hozzátartozó személy azonosító adatai
069KTAHE40009916101Közeli hozzátartozó neve*
070KTAHE40009916102Születési név
071KTAHE40009916103Születési helye*
072KTAHE40009916104Anyja neve*
073KTAHE40009916105Lakcím*
074KTAHE400099161051Irányítószám
075KTAHE400099161052Város
076KTAHE400099161053Utca, házszám
077KTAHE400099161054Ország
078KTAHE40009916106Közeli hozzátartozó tulajdoni része (%)*
079KTAHE40009916107Közeli hozzátartozó tulajdoni része (Ft)*
080KTAHE40009916108Közeli hozzátartozó szavazati joga (%)*
081KTAHE400099171Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás
azonosító adatai
082KTAHE4000991711Név*
083KTAHE4000991712Székhely*
084KTAHE40009917121Irányítószám
085KTAHE40009917122Város
086KTAHE40009917123Utca, házszám
087KTAHE40009917124Ország
088KTAHE4000991713Adószám*
089KTAHE401Minősített befolyású részesedést szerzett intézmény (ha a
befolyásoló jogi személy)
090KTAHE40101Intézmény neve*
091KTAHE40102Adószáma*
092KTAHE40103Székhely*
093KTAHE401031Irányítószám
094KTAHE401032Város
095KTAHE401033Utca, házszám
096KTAHE401034Ország
097KTAHE401041Befolyásoló részesedés szerzés időpontja (szerződés
kelte - éééé.hh.nn)*
098KTAHE401042Minősített befolyású részesedés változásának időpontja
(szerződés kelte - éééé.hh.nn)****
099KTAHE401043Befolyásoló részesedés változásának típusa (növekedés,
csökkenés, megszűnés) ****
100KTAHE40105Tulajdoni rész (%)*
101KTAHE40106Tulajdoni rész (Ft)*
102KTAHE40107Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)*
103KTAHE40108Értékpapír ISIN kódja*
104KTAHE40109Értékpapír mennyisége*
105KTAHE40110Szavazati jog (%)*
106KTAHE40111Összes befolyás %*
107KTAHE40112Közzététel dátuma(éééé.hh.nn)*
108KTAHE40113Közzététel helye*
109KTAHE40114Befolyás típusa*****
110KTAHE401151Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás
azonosító adatai
111KTAHE4011511Név*
112KTAHE4011512Székhely*
113KTAHE40115121Irányítószám
114KTAHE40115122Város
115KTAHE40115123Utca, házszám
116KTAHE40115124Ország
117KTAHE4011513Adószám*
118KTAHE499Minősített befolyású részesedést szerzett intézmény (ha a
befolyásoló jogi személy)
119KTAHE49901Intézmény neve*
120KTAHE49902Adószáma*
121KTAHE49903Székhely*
122KTAHE499031Irányítószám
123KTAHE499032Város
124KTAHE499033Utca, házszám
125KTAHE499034Ország
126KTAHE499041Befolyásoló Minősített befolyású részesedés szerzés
időpontja (szerződés kelte - éééé.hh.nn)*
127KTAHE499042Minősített befolyású részesedés változásának időpontja
(szerződés kelte - éééé.hh.nn)****
128KTAHE499043Befolyásoló Minősített befolyású részesedés változásának
típusa (növekedés, csökkenés, megszűnés) ****
129KTAHE49905Tulajdoni rész (%)*
130KTAHE49906Tulajdoni rész (Ft)*
131KTAHE49907Értékpapír neve (Rt. esetében kötelező)*
132KTAHE49908Értékpapír ISIN kódja*
133KTAHE49909Értékpapír mennyisége*
134KTAHE49910Szavazati jog (%)*
135KTAHE49911Összes befolyás %*
136KTAHE49912Közzététel dátuma(éééé.hh.nn)*
137KTAHE49913Közzététel helye*
138KTAHE49914Befolyás típusa*
139KTAHE499151Közvetett tulajdonlás esetén a köztes vállalkozás
azonosító adatai
140KTAHE4991511Név*
141KTAHE4991512Székhely*
142KTAHE49915121Irányítószám
143KTAHE49915122Város
144KTAHE49915123Utca, házszám
145KTAHE49915124Ország
146KTAHE4991513Adószám*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAHE5
Könyvvizsgáló adatai
AdatMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
001KTAHE501Könyvvizsgáló társaság neve*
002KTAHE5021Megbízás kezdete(éééé.hh.nn)*
003KTAHE5022Megbízás vége(éééé.hh.nn)****
004KTAHE503Adószáma*
005KTAHE504Székhely*
006KTAHE5041Irányítószám
007KTAHE5042Város
008KTAHE5043Utca, házszám, emelet, ajtó
009KTAHE5044Ország
010KTAHE505Telefon
011KTAHE506Telefax
012KTAHE507E-mail
013KTAHE508Weblap
014KTAHE509Kamarai tagsági száma*
015KTAHE510Kamarai státusz
016KTAHE511Pénzügyi azonosító*
017KTAHE512Kamarai tagság kezdete(éééé.hh.nn)*
018KTAHE513Könyvvizsgáló személy neve*
019KTAHE5141Megbízás kezdete(éééé.hh.nn)*
020KTAHE5142Megbízás vége(éééé.hh.nn)****
021KTAHE515Születési név
022KTAHE516Anyja neve*
023KTAHE517Születési helye*
024KTAHE518Lakcím*
025KTAHE5181Irányítószám
026KTAHE5182Város
027KTAHE5183Utca, házszám, emelet, ajtó
028KTAHE5184Ország
029KTAHE519Kamarai tagság száma*
030KTAHE520Kamarai státusz
031KTAHE521Pénzügyi azonosító*
032KTAHE522Kamarai tagság kezdete(éééé.hh.nn)*
033KTAHE523Helyettes Könyvvizsgáló személy neve*
034KTAHE5241Megbízás kezdete(éééé.hh.nn)*
035KTAHE5242Megbízás vége(éééé.hh.nn)****
036KTAHE525Születési név
037KTAHE526Anyja neve*
038KTAHE527Születési helye*
039KTAHE528Lakcím*
040KTAHE5281Irányítószám
041KTAHE5282Város
042KTAHE5283Utca, házszám, emelet, ajtó
043KTAHE5284Ország
044KTAHE529Kamarai tagság száma*
045KTAHE530Kamarai státusz
046KTAHE531Pénzügyi azonosító*
047KTAHE532Kamarai tagság kezdete(ééééhhnn)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAHE6
Kiszervezés adatok
AdatMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
001KTAHE6101Kiszervezett tevékenységet végző intézmény
/egyéni vállalkozó
002KTAHE610101Neve*
003KTAHE610102Adószám*
004KTAHE610103Székhely*
005KTAHE6101031Irányítószám
006KTAHE6101032Város
007KTAHE6101033Utca, házszám
008KTAHE6101034Ország
009KTAHE610104Telefon
010KTAHE610105Telefax
011KTAHE610106E-mail
012KTAHE610107Weblap
013KTAHE610108Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A §-nak
megfelelően)*
014KTAHE6101091Kiszervezés kezdete(éééé.hh.nn)*
015KTAHE6101092Kiszervezés vége(éééé.hh.nn)****
016KTAHE6199Kiszervezett tevékenységet végző intézmény
/egyéni vállalkozó
017KTAHE619901Neve*
018KTAHE619902Adószám*
019KTAHE619903Székhely*
020KTAHE6199031Irányítószám
021KTAHE6199032Város
022KTAHE6199033Utca, házszám
023KTAHE6199034Ország
024KTAHE619904Telefon
025KTAHE619905Telefax
026KTAHE619906E-mail
027KTAHE619907Weblap
028KTAHE619908Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A §-nak
megfelelően)*
029KTAHE6199091Kiszervezés kezdete(éééé.hh.nn)*
030KTAHE6199092Kiszervezés vége(éééé.hh.nn)****
Jelmagyarázat
1Tilos
Jelmagyarázat
1
1 * Kitöltése kötelező
1 ** Legalább az egyik mező kitöltése kötelező
1 *** Csak június 30-át megelőző egy évben tevékenységi engedélyt kapott intézménynek kell kitölteni (csak 1
1 **** június 30-át megelőző egy évben történt változás esetén kitöltése kötelező (csak eseti jelentésnél
|értelmezhető)1
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
HPTPK
Pénzügyi közvetítők adatai
AdatMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés2
1 az
001HPTPK100011Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz
002HPTPK1000111Megbízó pénzügyi intézmény neve*
003HPTPK1000112Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma*
004HPTPK100012Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt első szinten álló szereplő)
005HPTPK1000121Közvetítő neve*
006HPTPK1000122Közvetítő törzsszáma*
007HPTPK1000123Székhelye
008HPTPK10001231Irányítószám*
009HPTPK10001232Város*
010HPTPK10001233Utca, házszám, emelet, ajtó*
011HPTPK10001234Ország*
012HPTPK1000124Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
013HPTPK1000125Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)
014HPTPK10001261Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
015HPTPK10001262Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
016HPTPK10001271Közvetítő típusa*
017HPTPK10001272Közvetítő státusza*
018HPTPK10001273Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által
végzett tevékenység(ek)
019HPTPK100012731Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont
020HPTPK100012732Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont
021HPTPK100012733Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont
022HPTPK100012734Behajtás, követeléskezelés
023HPTPK10001274Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ
táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.)
024HPTPK10001281Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez
kiadott engedély adatai
025HPTPK100012811Határozat száma
026HPTPK100012812Engedély kelte (ééééhhnn)
027HPTPK100012813Engedélyezett közvetítő típusa
028HPTPK100012814Közvetítő státusza
029HPTPK100013Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt második szinten álló szereplő)
030HPTPK1000131Közvetítő neve*
031HPTPK1000132Közvetítő törzsszáma*
032HPTPK1000133Székhelye
033HPTPK10001331Irányítószám*
034HPTPK10001332Város*
035HPTPK10001333Utca, házszám, emelet, ajtó*
036HPTPK10001334Ország*
037HPTPK1000134Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
038HPTPK1000135Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)*
039HPTPK10001361Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
040HPTPK10001362Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
041HPTPK10001371Közvetítő típusa*
042HPTPK10001372Közvetítő státusza*
043HPTPK10001373Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által
végzett tevékenység(ek)
044HPTPK100013731Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont
045HPTPK100013732Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont
046HPTPK100013733Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont
047HPTPK100013734Behajtás, követeléskezelés
048HPTPK10001374Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ
táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.)
049HPTPK10001381Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez
kiadott engedély adatai
050HPTPK100013811Határozat száma
051HPTPK100013812Engedély kelte (ééééhhnn)
052HPTPK100013813Engedélyezett közvetítő típusa
053HPTPK100013814Közvetítő státusza
054HPTPK100014Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő)
055HPTPK1000141Közvetítő neve*
056HPTPK1000142Közvetítő törzsszáma*
057HPTPK1000143Székhelye
058HPTPK10001431Irányítószám*
059HPTPK10001432Város*
060HPTPK10001433Utca, házszám, emelet, ajtó*
061HPTPK10001434Ország*
062HPTPK1000144Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
063HPTPK1000145Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)*
064HPTPK10001461Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
065HPTPK10001462Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
066HPTPK10001471Közvetítő típusa*
067HPTPK10001472Közvetítő státusza*
068HPTPK199991Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz
069HPTPK1999911Megbízó pénzügyi intézmény neve*
070HPTPK1999912Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma*
071HPTPK199992Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt első szinten álló szereplő)
072HPTPK1999921Közvetítő neve*
073HPTPK1999922Közvetítő törzsszáma*
074HPTPK1999923Székhelye
075HPTPK19999231Irányítószám*
076HPTPK19999232Város*
077HPTPK19999233Utca, házszám, emelet, ajtó*
078HPTPK19999234Ország*
079HPTPK1999924Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
080HPTPK1999925Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)
081HPTPK19999261Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
082HPTPK19999262Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
083HPTPK19999271Közvetítő típusa*
084HPTPK19999272Közvetítő státusza*
085HPTPK19999273Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által
végzett tevékenység(ek)
086HPTPK199992731Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont
087HPTPK199992732Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont
088HPTPK199992733Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont
089HPTPK199992734Behajtás, követeléskezelés
090HPTPK19999274Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ
táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.)
091HPTPK19999281Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez
kiadott engedély adatai
092HPTPK199992811Határozat száma
093HPTPK199992812Engedély kelte (ééééhhnn)
094HPTPK199992813Engedélyezett közvetítő típusa
095HPTPK199992814Közvetítő státusza
096HPTPK199993Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt második szinten álló szereplő)
097HPTPK1999931Közvetítő neve*
098HPTPK1999932Közvetítő törzsszáma*
099HPTPK1999933Székhelye
100HPTPK19999331Irányítószám*
101HPTPK19999332Város*
102HPTPK19999333Utca, házszám, emelet, ajtó*
103HPTPK19999334Ország*
104HPTPK1999934Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
105HPTPK1999935Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)
106HPTPK19999361Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
107HPTPK19999362Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
108HPTPK19999371Közvetítő típusa*
109HPTPK19999372Közvetítő státusza*
110HPTPK19999373Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által
végzett tevékenység(ek)
111HPTPK199993731Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont
112HPTPK199993732Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont
113HPTPK199993733Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont
114HPTPK199993734Behajtás, követeléskezelés
115HPTPK19999374Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ
táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.)
116HPTPK19999381Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez
kiadott engedély adatai
117HPTPK199993811Határozat száma
118HPTPK199993812Engedély kelte (ééééhhnn)
119HPTPK199993813Engedélyezett közvetítő típusa
120HPTPK199993814Közvetítő státusza
121HPTPK199994Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő)
122HPTPK1999941Közvetítő neve*
123HPTPK1999942Közvetítő törzsszáma*
124HPTPK1999943Székhelye
125HPTPK19999431Irányítószám*
126HPTPK19999432Város*
127HPTPK19999433Utca, házszám, emelet, ajtó*
128HPTPK19999434Ország*
129HPTPK1999944Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
130HPTPK1999945Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)
131HPTPK19999461Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
132HPTPK19999462Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
133HPTPK19999471Közvetítő típusa*
134HPTPK19999472Közvetítő státusza*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma
PKVEZ
Független közvetítők vezető állású személyei
SorszámPSZÁF kódMegnevezésAdatMód
12
az
001PKVEZ100011Közvetítő neve*
002PKVEZ100012Törzsszáma*
003PKVEZ10001301Vezető állású személy neve*
004PKVEZ10001302Születési név*
005PKVEZ10001303Anyja neve*
006PKVEZ10001304Születési helye*
007PKVEZ10001305Születési ideje (ééééhhnn)*
008PKVEZ10001306Személyi igazolvány száma**
009PKVEZ10001307Útlevélszám**
010PKVEZ100013081Egyéb azonosító dokumentum megnevezése**
011PKVEZ100013082Egyéb azonosító dokumentum száma**
012PKVEZ10001309Állampolgárság*
013PKVEZ10001310Lakcím
014PKVEZ100013101Irányítószám*
015PKVEZ100013102Város*
016PKVEZ100013103Utca, házszám, emelet, ajtó*
017PKVEZ100013104Ország*
018PKVEZ10001311Levelezési cím
019PKVEZ100013111Irányítószám*
020PKVEZ100013112Város*
021PKVEZ100013113Utca, házszám, emelet, ajtó*
022PKVEZ100013114Ország*
023PKVEZ10001312Vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezése
024PKVEZ100013131Tisztség betöltésének kezdete (ééééhhnn)**
025PKVEZ100013132Tisztség betöltésének vége (ééééhhnn)**
026PKVEZ10001314Jogviszony jellege
027PKVEZ199991Közvetítő neve*
028PKVEZ199992Törzsszáma*
029PKVEZ19999301Vezető állású személy neve*
030PKVEZ19999302Születési név*
031PKVEZ19999303Anyja neve*
032PKVEZ19999304Születési helye*
033PKVEZ19999305Születési ideje (ééééhhnn)*
034PKVEZ19999306Személyi igazolvány száma**
035PKVEZ19999307Útlevélszám**
036PKVEZ199993081Egyéb azonosító dokumentum megnevezése**
037PKVEZ199993082Egyéb azonosító dokumentum száma**
038PKVEZ19999309Állampolgárság*
039PKVEZ19999310Lakcím
040PKVEZ199993101Irányítószám*
041PKVEZ199993102Város*
042PKVEZ199993103Utca, házszám, emelet, ajtó*
043PKVEZ199993104Ország*
044PKVEZ19999311Levelezési cím
045PKVEZ199993111Irányítószám*
046PKVEZ199993112Város*
047PKVEZ199993113Utca, házszám, emelet, ajtó*
048PKVEZ199993114Ország*
049PKVEZ19999312Vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezése
050PKVEZ199993131Tisztség betöltésének kezdete (ééééhhnn)**
051PKVEZ199993132Tisztség betöltésének vége (ééééhhnn)**
052PKVEZ19999314Jogviszony jellege
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
PKTEV
Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye
SorszámPSZÁF kódMegnevezésAdatMód
12
az
001PKTEV100011Közvetítő neve*
002PKTEV100012Törzsszáma*
003PKTEV1000131Irányítószám*
004PKTEV1000132Város*
005PKTEV1000133Utca, házszám, emelet, ajtó*
006PKTEV1000134Ország*
007PKTEV1000141Tevékenység hely működés kezdete (ééééhhnn)**
008PKTEV1000142Tevékenység hely működés vége (ééééhhnn)**
009PKTEV199991Közvetítő neve*
010PKTEV199992Törzsszáma*
011PKTEV1999931Irányítószám*
012PKTEV1999932Város*
013PKTEV1999933Utca, házszám, emelet, ajtó*
014PKTEV1999934Ország*
015PKTEV1999941Tevékenység hely működés kezdete (ééééhhnn)**
016PKTEV1999942Tevékenység hely működés vége (ééééhhnn)**
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F1AB
Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
001F1AB0Eszközök összesen (2+10+75+102+114+275+302+316+333+357)
002F1AB1Pénztár és elszámolási számlák (3+...+9)
003F1AB11Pénztárkészlet (forint, valuta)
004F1AB12Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák állományával
együtt)
005F1AB13Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája (átvezetési számlák
állományával együtt)
006F1AB14Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél
007F1AB151Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél
008F1AB152Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál
009F1AB16Elszámolási számlák értékvesztése
010F1AB2Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen (11+...+74)
011F1AB2111Központi kormányzat értékpapírja - rövid
012F1AB2112Államkötvény
013F1AB2113Konszolidációs államkötvény
014F1AB2121TB kötvény - rövid
015F1AB2122TB kötvény - hosszú
016F1AB2131Helyi önkormányzati kötvény - rövid
017F1AB2132Helyi önkormányzati kötvény - hosszú
018F1AB214ÁHT értékpapírok értékvesztése
019F1AB215ÁHT értékpapírok értékelési különbözete
020F1AB2211Jegybanki kötvény - rövid
021F1AB22121Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
022F1AB22122Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú
023F1AB222Jegybanki kötvény értékvesztése
024F1AB223Jegybanki kötvény értékelési különbözete
025F1AB2311Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
026F1AB23121Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
027F1AB23122Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
028F1AB2321Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid
029F1AB23221Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
030F1AB23222Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
031F1AB233Belföldi hitelintézeti kötvény értékvesztése
032F1AB234Belföldi hitelintézeti kötvény értékelési különbözete
033F1AB2411Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid
034F1AB2412Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú
035F1AB2421Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - rövid
036F1AB2422Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye - hosszú
037F1AB2431Biztosítók kötvénye - rövid
038F1AB2432Biztosítók kötvénye - hosszú
039F1AB244Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének
értékvesztése
040F1AB245Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tev. végzők, biztosítók kötvényének
értékelési különbözete
041F1AB2511Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid
042F1AB2512Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú
043F1AB2521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - rövid
044F1AB2522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye - hosszú
045F1AB253Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékvesztése
046F1AB254Nem pénzügyi vállalatok kötvényének értékelési különbözete
047F1AB2611Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - rövid
048F1AB2612Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye - hosszú
049F1AB262Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékvesztése
050F1AB263Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvényének értékelési
különbözete
051F1AB27111GMU központi kormányzat kötvénye - rövid
052F1AB27112GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú
053F1AB27121GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid
054F1AB27122GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú
055F1AB271311GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
056F1AB2713121GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
057F1AB2713122GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú
058F1AB271321GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid
059F1AB2713221GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
060F1AB2713222GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
061F1AB27141GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid
062F1AB27142GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú
063F1AB27211Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid
064F1AB27212Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú
065F1AB272211Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
066F1AB2722121Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
067F1AB2722122Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túl
lejáratú
068F1AB272221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid
069F1AB2722221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
070F1AB2722222Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli lejáratú
071F1AB27231Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid
072F1AB27232Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú
073F1AB273Külföldi kötvények értékvesztése
074F1AB274Külföldi kötvények értékelési különbözete
075F1AB3Tulajdoni részesedések összesen (76+...+101)
076F1AB3111Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei
077F1AB3112Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett részvényei
078F1AB3113Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése
079F1AB3114Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete
080F1AB321Pénzpiaci alapok befektetési jegyei
081F1AB322Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékvesztése
082F1AB323Pénzpiaci alapok befektetési jegyeinek értékelési különbözete
083F1AB3311Egyéb befektetési jegyek
084F1AB33121Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
085F1AB33122Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei
086F1AB3313Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
087F1AB3314Biztosítók részvényei
088F1AB332Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők,
biztosítók részvényének értékvesztése
089F1AB333Egyéb bef. jegyek, egyéb püi közvetítők, pénzügyi kieg. tev. végzők,
biztosítók részvényének értékelési különbözete
090F1AB3411Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvényei
091F1AB3412Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett részvényei
092F1AB342Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékvesztése
093F1AB343Nem pénzügyi vállalatok részvényeinek értékelési különbözete
094F1AB3511GMU pénzpiaci alapok bef. jegye
095F1AB3512GMU MPIk részvénye
096F1AB35131GMU egyéb szektorok bef. jegye
097F1AB35132GMU egyéb szektorok részvénye
098F1AB3521Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegye
099F1AB3522Egyéb külföldiek részvénye és befektetési jegye
100F1AB353Külföldi részvények, bef. jegyek értékvesztése
101F1AB354Külföldi részvények, bef. jegyek értékelési különbözete
102F1AB4Jegybanki és bankközi betétek (103+...+113)
103F1AB411Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid
104F1AB412Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú
105F1AB421Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid
106F1AB422Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú
107F1AB423Belföldi hitelintézetek - követelés valódi penziós ügyletből
108F1AB424Belföldi hitelintézetek bankközi betéteinek értékvesztése
109F1AB4311GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - rövid
110F1AB4312GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek - hosszú
111F1AB4321Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid
112F1AB4322Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú
113F1AB433Külföldön elhelyezett bankközi betétek értékvesztése
114F1AB5Hitelek (115+...+274)
115F1AB51111Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahitel
116F1AB511121Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid
117F1AB511122Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú
118F1AB51121Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények - folyószámlahitel
119F1AB511221Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - rövid
120F1AB511222Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények egyéb hitele - hosszú
121F1AB5113Központi kormányzat hitelének értékvesztése
122F1AB5114Központi kormányzat hitelének értékelési különbözete
123F1AB5121TB hitele - rövid
124F1AB5122TB hitele - hosszú
125F1AB5123TB hitelének értékvesztése
126F1AB5124TB hitelének értékelési különbözete
127F1AB5131Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel
128F1AB51321Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid
129F1AB51322Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú
130F1AB5133Helyi önkormányzatok hitelének értékvesztése
131F1AB5134Helyi önkormányzatok hitelének értékelési különbözete
132F1AB52Jegybanknak nyújtott hitel
133F1AB5311Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid
134F1AB5312Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú
135F1AB5313Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű hitel
136F1AB5321Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel
137F1AB5322Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből
138F1AB533Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékvesztése
139F1AB534Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel értékelési különbözete
140F1AB5411Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel - folyószámla hitel
141F1AB54121Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - rövid
142F1AB541221Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb í
éves lejáratra
143F1AB541222Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratra
144F1AB54131Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - rövid
145F1AB541321Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú
legfeljebb 5 éves lejáratú
146F1AB541322Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú
5 éven túli lejáratú
147F1AB5421Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott folyószámla hitel
148F1AB54221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - rövid
149F1AB542221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
150F1AB542222Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratra
151F1AB54231Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
152F1AB542321Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
153F1AB542322Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
154F1AB5431Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel
155F1AB54321Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid
156F1AB543221Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratra
157F1AB543222Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratra
158F1AB54331Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből -
rövid
159F1AB543321Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
160F1AB543322Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
161F1AB544Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek
értékvesztése
162F1AB545Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőknek, biztosítóknak nyújtott hitelek
értékelési különbözete
163F1AB5511Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel
164F1AB55121Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - rövid
165F1AB551221Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
166F1AB551222Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegű követelés - hosszú -
5 éven túli lejáratú
167F1AB55131Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - rövid
168F1AB551321Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
169F1AB551322Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5
éven túli lejáratú
170F1AB5521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla hitel
171F1AB55221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid
172F1AB552221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
173F1AB552222Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
174F1AB55231Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés -
rövid
175F1AB552321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
176F1AB552322Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt követelés -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
177F1AB55241Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - rövid
178F1AB552421Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
179F1AB552422Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
180F1AB55251Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - rövid
181F1AB552521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
182F1AB552522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
183F1AB55261Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - legfeljebb 5
éves lejáratú
184F1AB55262Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi lízing - 5 éven túli
lejáratú
185F1AB55271Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
186F1AB552721Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
187F1AB552722Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
188F1AB553Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékvesztése
189F1AB554Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitelek értékelési különbözete
190F1AB5611Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel
191F1AB561211Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - rövid
192F1AB5612121Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
193F1AB5612122Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
194F1AB561221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel -
rövid
195F1AB5612221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
196F1AB5612222Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármű vásárlási hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
197F1AB561231Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású
jelzáloghitel - rövid
198F1AB5612321Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású
jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
199F1AB5612322Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - szabadfelhasználású
jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
200F1AB561241Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb
fogyasztási hitel - rövid
201F1AB5612421Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb
fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
202F1AB5612422Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási és egyéb
fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
203F1AB56131Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid
204F1AB561321Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
205F1AB561322Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
206F1AB56141Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid
207F1AB561421Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
208F1AB561422Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
209F1AB56151Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - rövid
210F1AB561521Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
211F1AB561522Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós ügyletből - hosszú - 5
éven túli lejáratú
212F1AB5616Háztartások - Lakosság - hitelek értékvesztése
213F1AB5617Háztartások - Lakosság - hitelek értékelési különbözete
214F1AB5621Háztartások - Egyéni vállalkozók - folyószámla hitel
215F1AB56221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - rövid
216F1AB562221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
217F1AB562222Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
218F1AB56231Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid
219F1AB562321Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
220F1AB562322Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
221F1AB56241Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - rövid
222F1AB562421Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - legfeljebb
5 éves lejáratú
223F1AB562422Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
224F1AB56251Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből -
rövid
225F1AB562521Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
226F1AB562522Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi penziós ügyletből -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
227F1AB5626Háztartások - Egyéni vállalkozók - hitelek értékvesztése
228F1AB5627Háztartások - Egyéni vállalkozók - hitelek értékelési különbözete
229F1AB571Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - folyószámla hitel
230F1AB5721Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - rövid
231F1AB57221Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
232F1AB57222Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
233F1AB5731Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
234F1AB57321Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
235F1AB57322Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
236F1AB574Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékvesztése
237F1AB575Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitelének értékelési
különbözete
238F1AB58111GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid
239F1AB58112GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú
240F1AB58121GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid
241F1AB58122GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú
242F1AB58131GMU AHT-nak nyújtott hitel - rövid
243F1AB58132GMU AHT-nak nyújtott hitel - hosszú
244F1AB58141GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott
folyószámla hitel
245F1AB581421GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb
hitel - rövid
246F1AB5814221GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
247F1AB5814222GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
248F1AB58151GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott folyószámla hitel
249F1AB581521GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - rövid
250F1AB5815221GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- legfeljebb 5 éves lejáratra
251F1AB5815222GMU biztosítóknak és nyugdíjjpénztáraknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- 5 éven túli lejáratra
252F1AB58161GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel
253F1AB581621GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid
254F1AB5816221GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb
5 éves lejáratra
255F1AB5816222GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratra
256F1AB58171GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott folyószámla hite
257F1AB581721GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel -
rövid
258F1AB5817221GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
259F1AB5817222GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott fogyasztási hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
260F1AB581731GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel -
rövid
261F1AB5817321GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
262F1AB5817322GMU háztartásnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott lakáscélú hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
263F1AB581741GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel - rövid
264F1AB5817421GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
265F1AB5817422GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott egyéb hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
266F1AB581751GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid
267F1AB5817521GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb
5 éves lejáratra
268F1AB5817522GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratra
269F1AB58211Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid
270F1AB58212Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú
271F1AB58221Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid
272F1AB58222Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú
273F1AB583Külfölddel szembeni követelések értékvesztése
274F1AB584Külfölddel szembeni követelések értékelési különbözete
275F1AB6Vagyoni érdekeltségek (276+...+301)
276F1AB611Belföldi hitelintézetek részvényei
277F1AB612Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékvesztése
278F1AB613Belföldi hitelintézetek részvényeinek értékelési különbözete
279F1AB6211Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
280F1AB6212Egyéb pénzügyi közvetítők - részvények
281F1AB6213Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések, üzletrészek
282F1AB6221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
283F1AB6222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb részesedések,
üzletrészek
284F1AB623Biztosítók részvényei
285F1AB624Nyugdíjpénztárakban részesedések
286F1AB625Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban,
nypénztárakban részesedések értékvesztése
287F1AB626Egyéb püi közv., püi kieg. tev. végzőkben, biztosítókban,
nypénztárakban részesedések értékelési különbözete
288F1AB6311Járulékos vállalkozások részvényei
289F1AB6312Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések, üzletrészek
290F1AB6321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei
291F1AB6322Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb részesedések,
üzletrészek
292F1AB633Hitel-tőke konverzióból származó részvények, részesedések, egyéb
üzletrészek
293F1AB634Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékvesztése
294F1AB635Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek értékelési
különbözete
295F1AB6411GMU hitelintézetek részvényei
296F1AB6412GMU egyéb szektorok részvényei
297F1AB6413Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények, részesedések,
egyéb üzletrészek
298F1AB6421Egyéb külföldiek részvényei
299F1AB6422Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi részvények,
részesedések, egyéb üzletrészek
300F1AB643Külföldi részvények, részesedések értékvesztése
301F1AB644Külföldi részvények, részesedések értékelési különbözete
302F1AB7Befektetési szolgáltatási tevékenységből adodo követelések
összesen (303+...+315)
303F1AB711- központi kormányzattal szemben
304F1AB712- TB-vel szemben
305F1AB713- helyi önkormányzatokkal szemben
306F1AB72- jegybankkal szemben
307F1AB731- hitelintézetekkel szemben
308F1AB732- pénzpiaci alapokkal szemben
309F1AB741- egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben
310F1AB742- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel szemben
311F1AB743- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben
312F1AB75- nem pénzügyi vállalatokkal szemben
313F1AB76- háztartásokkal szemben
314F1AB77- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel szemben
315F1AB78- külföldiekkel szemben
316F1AB791Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések
értékvesztése
317F1AB792Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelések értékelési
különbözete
318F1AB8Aktív kamatelhatárolások (319+333+334)
319F1AB81Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (320+...+332)
320F1AB8111- központi kormányzattal
321F1AB8112- helyi önkormányzatokkal
322F1AB812- jegybankkal
323F1AB8131- hitelintézetekkel
324F1AB8132- pénzpiaci alapokkal
325F1AB8141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
326F1AB8142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
327F1AB8143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
328F1AB815- nem pénzügyi vállalatokkal
329F1AB8161- háztartások - lakossággal
330F1AB8162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
331F1AB817- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
332F1AB818- külföldiekkel
333F1AB82Értékpapírokra
334F1AB83Derivatívákra
335F1AB91Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök (336+352+...+358)
336F1AB911Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás összesen
(337+...+351)
337F1AB91111- központi kormányzattal
338F1AB91112- TB-vel
339F1AB91113- helyi önkormányzatokkal
340F1AB9112- jegybankkal
341F1AB91131- hitelintézetekkel
342F1AB91132- pénzpiaci alapokkal
343F1AB91141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
344F1AB91142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
345F1AB91143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
346F1AB9115- nem pénzügyi vállalatokkal
347F1AB91161- háztartások - lakossággal
348F1AB91162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
349F1AB9117- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
350F1AB9118- külföldiekkel
351F1AB9119- szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás
352F1AB912Uton lévő tételek
353F1AB913Függő tételek
354F1AB914Egyéb
355F1AB9151Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív értékelési különbözet
356F1AB9152Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív devizaátértékelési
különbözet
357F1AB916Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékvesztése
358F1AB917Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök értékelési különbözete
359F1AB92Saját eszközök (360+...+380)
360F1AB92111Visszavásárolt saját belföldi kötvény
361F1AB92112Visszavásárolt saját külföldi kötvény
362F1AB9212Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i részjegy
363F1AB922Egyéb saját eszközök (készletek)
364F1AB9231Átvett eszközök
365F1AB9232Átvett eszközök és készletek értékvesztése
366F1AB9241Immateriális javak - vagyoni jogok
367F1AB9242Immateriális javak - szoftverek
368F1AB9243Immateriális javak - egyéb
369F1AB9244Immateriális javak értékhelyesbítése
370F1AB9251Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés bérleti joga
371F1AB9252Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó
vagyoni jogok
372F1AB9253Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
373F1AB9254Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések, gépek,
felszerelések, járművek
374F1AB9255Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és beruházásra
adott előlegek
375F1AB9256Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése
376F1AB9261Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz kapcsolódó
vagyoni jogok
377F1AB9262Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
378F1AB9263Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki berendezések,
gépek, felszerelések, járművek
379F1AB9264Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és
beruházásra adott előlegek
380F1AB9265Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F1AN
Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti nettó adatokkal)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
001F1AN0Eszközök összesen
(2+9+64+84+94+242+264+278+295+317)
002F1AN1Pénztár és elszámolási számlák (3+...+8)
003F1AN11Pénztárkészlet (forint, valuta)
004F1AN12Jegybanki elszámolási számlák (átvezetési számlák
állományával együtt;
005F1AN13Szöv. hit. int. MTB-nél lévő elszámolási számlája
(átvezetési számlák állományával együtt'
006F1AN14Elszámolási számlák belföldi hitelintézeteknél
007F1AN151Elszámolási számlák GMU hitelintézeteknél
008F1AN152Elszámolási számlák egyéb külföldi bankoknál
009F1AN2Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok összesen
(10+.. .+19+20+27+34+39+40+41)
010F1AN2111Központi kormányzat értékpapírja - rövid
011F1AN2112Államkötvény
012F1AN2113Konszolidációs államkötvény
013F1AN2121TB kötvény - rövid
014F1AN2122TB kötvény - hosszú
015F1AN2131Helyi önkormányzati kötvény - rövid
016F1AN2132Helyi önkormányzati kötvény - hosszú
017F1AN2211Jegybanki kötvény - rövid
018F1AN22121Jegybanki kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
019F1AN22122Jegybanki kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú
020F1AN23Belföldi hitelintézetek kötvénye összesen (21+. ..+26)
021F1AN2311Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
022F1AN23121Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
023F1AN23122Belföldi hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
024F1AN2321Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - rövid
025F1AN23221Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
026F1AN23222Belföldi hitelintézetek egyéb kötvénye - hosszú -
2 éven túli lejáratú
027F1AN24Egyéb pénzügyi közvetítők, pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők, biztosítók kötvénye összesen
(28+...+33)
028F1AN2411Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - rövid
029F1AN2412Egyéb pénzügyi közvetítők kötvénye - hosszú
030F1AN2421Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye -
rövid
031F1AN2422Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők kötvénye -
hosszú
032F1AN2431Biztosítók kötvénye - rövid
033F1AN2432Biztosítók kötvénye - hosszú
034F1AN25Nem pénzügyi vállalatok kötvénye összesen (35+ ...
+38)
035F1AN2511Járulékos vállalkozások kötvénye - rövid
036F1AN2512Járulékos vállalkozások kötvénye - hosszú
037F1AN2521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye -
rövid
038F1AN2522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) kötvénye -
hosszú
039F1AN2611Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye -
rövid
040F1AN2612Háztartásokat segítő nonprofit intézmények kötvénye -
hosszú
041F1AN27Külföldi kötvények összesen (42+. ..+63)
042F1AN27111GMU központi kormányzat kötvénye - rövid
043F1AN27112GMU központi kormányzat kötvénye - hosszú
044F1AN27121GMU egyéb ÁHT értékpapírja - rövid
045F1AN27122GMU egyéb ÁHT értékpapírja - hosszú
046F1AN271311GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - rövid
047F1AN2713121GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
048F1AN2713122GMU MPIk által kibocsátott jelzáloglevél - hosszú -
2 éven túli lejáratú
049F1AN271321GMU MPIk egyéb kötvénye - rövid
050F1AN2713221GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
051F1AN2713222GMU MPIk egyéb kötvénye - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
052F1AN27141GMU egyéb szektorok kötvénye - rövid
053F1AN27142GMU egyéb szektorok kötvénye - hosszú
054F1AN27211Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - rövid
055F1AN27212Egyéb külföldi ÁHT kötvénye - hosszú
056F1AN272211Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél -
rövid
057F1AN2722121Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
058F1AN2722122Egyéb külföldi bankok által kibocsátott jelzáloglevél -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
059F1AN272221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - rövid
060F1AN2722221Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
061F1AN2722222Egyéb külföldi bankok egyéb kötvénye - hosszú -
2 éven túli lejáratú
062F1AN27231Egyéb külföldi szektorok kötvénye - rövid
063F1AN27232Egyéb külföldi szektorok kötvénye - hosszú
064F1AN3Tulajdoni részesedések összesen
(65+68+69+75+76+77)
065F1AN31Belföldi hitelintézetek részvénye összesen (66+67)
066F1AN3111Belföldi hitelintézetek tőzsdére bevezetett részvényei
067F1AN3112Belföldi hitelintézetek tőzsdére NEM bevezetett
részvénvei
068F1AN32Pénzpiaci alapok befektetési jegyei
069F1AN33Egyéb befektetési jegyek, kockázati tőkealapok jegyei,
egyéb püi közvetítők, püi kiegészítő tevékenységet
végzők, biztosítók részvénye összesen (70+...+74)
070F1AN3311Egyéb befektetési jegyek
071F1AN33121Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
072F1AN33122Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei
073F1AN3313Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
074F1AN3314Biztosítók részvényei
075F1AN3411Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére bevezetett részvénye
076F1AN3412Nem pénzügyi vállalatok tőzsdére NEM bevezetett
részvényei
077F1AN35Külföldi részvények, részesedések és befektetési jegyek
összesen (78+...+83)
078F1AN3511GMU pénzpiaci alapok bef. jegyei
079F1AN3512GMU MPIk részvényei
080F1AN35131GMU egyéb szektorok bef. jegye
081F1AN35132GMU egyéb szektorok részvénye
082F1AN3521Egyéb külföldi pénzpiaci alapok bef. jegyei
083F1AN3522Egyéb külföldiek részvénye és bef. jegye
084F1AN4Jegybanki és bankközi betétek (85+...+93)
085F1AN411Jegybanknál elhelyezett betétek - rövid
086F1AN412Jegybanknál elhelyezett betétek - hosszú
087F1AN421Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - rövid
088F1AN422Belföldi hitelintézeteknél elhelyezett betétek - hosszú
089F1AN423Belföldi hitelintézetek - követelések valódi penziós
ügyletből
090F1AN4311GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek -
rövid
091F1AN4312GMU hitelintézeteknél elhelyezett bankközi betétek -
hosszú
092F1AN4321Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - rövid
093F1AN4322Egyéb külföldön elhelyezett bankközi betétek - hosszú
094F1AN5Hitelek
(95+.. .+103+107+.. .+113+135+161+184+198+206)
095F1AN51111Központi költségvetésnek nyújtott hitel - folyószámlahite
096F1AN511121Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - rövid
097F1AN511122Központi költségvetésnek nyújtott egyéb hitel - hosszú
098F1AN51121Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények -
folyószámlahitel
099F1AN511221Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények
egyéb hitele - rövid
100F1AN511222Központi kormányzathoz sorolt egyéb intézmények
egyéb hitele - hosszú
101F1AN5121TB hitele - rövid
102F1AN5122TB hitele - hosszú
103F1AN513Helyi önkormányzatok hitele összesen (104+. ..+106)
104F1AN5131Helyi önkormányzatok hitele - folyószámlahitel
105F1AN51321Helyi önkormányzatok egyéb hitele - rövid
106F1AN51322Helyi önkormányzatok egyéb hitele - hosszú
107F1AN52Jegybanknak nyújtott hitel
108F1AN5311Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - rövid
109F1AN5312Belföldi hitelintézeteknek nyújtott hitel - hosszú
110F1AN5313Belföldi hitelintézeteknek nyújtott külföldi szervezésű
hitel
111F1AN5321Pénzpiaci alapoknak nyújtott hitel
112F1AN5322Pénzpiaci alapok - követelés valódi penziós ügyletből
113F1AN54Egyéb püi közvetítőknek, püi kiegészítő tevékenységet
végzőknek, biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak
nyújtott hitelösszesen (114+...+134)
114F1AN5411Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott hitel -
folyószámla hitel
115F1AN54121Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel -
rövid
116F1AN541221Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
117F1AN541222Egyéb pénzügyi közvetítőknek nyújtott egyéb hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratra
118F1AN54131Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
119F1AN541321Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
120F1AN541322Egyéb pénzügyi közvetítők - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
121F1AN5421Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott
folyószámla hitel
122F1AN54221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb
hitel - rövid
123F1AN542221Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
124F1AN542222Pénzügyi kieg. tevékenységet végzőknek nyújtott egyéb
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
125F1AN54231Pénzügyi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi
penziós ügyletből - rövid
126F1AN542321Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
127F1AN542322Püi kieg. tevékenységet végzők - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
128F1AN5431Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
folyószámla hitel
129F1AN54321Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb
hitel - rövid
130F1AN543221Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
131F1AN543222Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott egyéb
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
132F1AN54331Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi
penziós ügyletből - rövid
133F1AN543321Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
134F1AN543322Biztosítók és nyugdíjpénztárak - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
135F1AN55Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel összesen
(136+...+160)
136F1AN5511Járulékos vállalkozások - folyószámla hitel
137F1AN55121Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegü
követelés - rövid
138F1AN551221Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegü
követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
139F1AN551222Járulékos vállalkozások - egyéb hitel és hiteljellegü
követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú
140F1AN55131Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
141F1AN551321Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
142F1AN551322Járulékos vállalkozások - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
143F1AN5521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - folyószámla
hitel
144F1AN55221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó - rövid
145F1AN552221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
146F1AN552222Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - váltó -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
147F1AN55231Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt
követelés - rövid
148F1AN552321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt
követelés - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
149F1AN552322Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - megvásárolt
követelés - hosszú - 5 éven túli lejáratú
150F1AN55241Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú
hitel - rövid
151F1AN552421Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
152F1AN552422Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lakáscélú
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
153F1AN55251Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel -
rövid
154F1AN552521Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
155F1AN552522Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
156F1AN55261Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi
lízing - legfeljebb 5 éves lejáratú
157F1AN55262Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - pénzügyi
lízing - 5 éven túli lejáratú
158F1AN55271Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés
valódi penziós ügyletből - rövic
159F1AN552721Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
160F1AN552722Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
161F1AN561Háztartások - Lakosság - hitelek összesen
(162+...+183)
162F1AN5611Háztartások - Lakosság - folyószámla hitel
163F1AN561211Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi
hitel - rövid
164F1AN5612121Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
165F1AN5612122Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - személyi
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
166F1AN561221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármü
vásárlási hitel - rövid
167F1AN5612221Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármü
vásárlási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
168F1AN5612222Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - gépjármü
vásárlási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
169F1AN561231Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -
szabadfelhasználású jelzáloghitel - rövid
170F1AN5612321Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -
szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - legfeljebb 5
éves lejáratú
171F1AN5612322Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel -
szabadfelhasználású jelzáloghitel - hosszú - 5 éven túli
lejáratú
172F1AN561241Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási
és egyéb fogyasztási hitel - rövid
173F1AN5612421Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási
és egyéb fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
174F1AN5612422Háztartások - Lakosság - fogyasztási hitel - áruvásárlási
és egyéb fogyasztási hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
175F1AN56131Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - rövid
176F1AN561321Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
177F1AN561322Háztartások - Lakosság - lakáscélú hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
178F1AN56141Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - rövid
179F1AN561421Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
180F1AN561422Háztartások - Lakosság - egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
181F1AN56151Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós
ügyletből - rövid
182F1AN561521Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
183F1AN561522Háztartások - Lakosság - követelés valódi penziós
ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
184F1AN562Háztartások - Egyéni vállalkozók - hitelek összesen
(185+...+197)
185F1AN5621Háztartások - Egyéni vállalkozók - folyószámla hitel
186F1AN56221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási
hitel - rövid
187F1AN562221Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási
hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
188F1AN562222Háztartások - Egyéni vállalkozók - gépjármű vásárlási
hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratú
189F1AN56231Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel - rövid
190F1AN562321Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel -
hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
191F1AN562322Háztartások - Egyéni vállalkozók - lakáscélú hitel -
hosszú - 5 éven túli lejáratú
192F1AN56241Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - rövid
193F1AN562421Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves lejáratú
194F1AN562422Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb hitel - hosszú -
5 éven túli lejáratú
195F1AN56251Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi
penziós ügyletből - rövid
196F1AN562521Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
197F1AN562522Háztartások - Egyéni vállalkozók - követelés valódi
penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
198F1AN57Háztartásokat segítő nonprofit intézmények hitele
összesen (199+...+205)
199F1AN571Háztartásokat segítő nonprofit intézmények -
folyószámla hitel
200F1AN5721Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hite
- rövid
201F1AN57221Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hite
- hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratú
202F1AN57222Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - egyéb hite
- hosszú - 5 éven túli lejáratú
203F1AN5731Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés
valódi penziós ügyletből - rövic
204F1AN57321Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - legfeljebb 5 éves
lejáratú
205F1AN57322Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - követelés
valódi penziós ügyletből - hosszú - 5 éven túli lejáratú
206F1AN58Külföldieknek nyújtott hitel összesen (207+.+241)
207F1AN58111GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - rövid
208F1AN58112GMU hitelintézetekkel szembeni követelés - hosszú
209F1AN58121GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - rövid
210F1AN58122GMU pénzpiaci alapokkal szembeni követelés - hosszú
211F1AN58131GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - rövid
212F1AN58132GMU ÁHT-nak nyújtott hitel - hosszú
213F1AN58141GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott folyószámla hite
214F1AN581421GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott egyéb hitel - rövid
215F1AN5814221GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott egyéb hitel - hosszú - legfeljebb
5 éves lejáratra
216F1AN5814222GMU egyéb püi közvetítőknek, püi kieg. tev. végzőknek
nyújtott egyéb hitelek - hosszú - 5 éven túli lejáratra
217F1AN58151GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
folyószámla hitel
218F1AN581521GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
egyéb hitel - rövid
219F1AN5815221GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
220F1AN5815222GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott
egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
221F1AN58161GMU nem püi vállalatoknak nyújtott folyószámla hitel
222F1AN581621GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - rövid
223F1AN5816221GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- legfeljebb 5 éves lejáratra
224F1AN5816222GMU nem püi vállalatoknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- 5 éven túli lejáratra
225F1AN58171GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
folyószámla hitel
226F1AN581721GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
fogyasztási hitel - rövid
227F1AN5817221GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
fogyasztási hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
228F1AN5817222GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
fogyasztási hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
229F1AN581731GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
lakáscélú hitel - rövid
230F1AN5817321GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
lakáscélú hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
231F1AN5817322GMU háztartásoknak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
lakáscélú hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
232F1AN581741GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
egyéb hitel - rövid
233F1AN5817421GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
egyéb hitel - hosszú - legfeljebb 5 éves lejáratra
234F1AN5817422GMU lakosságnak és házt.s.nonpr. int-eknek nyújtott
egyéb hitel - hosszú - 5 éven túli lejáratra
235F1AN581751GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - rövid
236F1AN5817521GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- legfeljebb 5 éves lejáratra
237F1AN5817522GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel - hosszú
- 5 éven túli lejáratra
238F1AN58211Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - rövid
239F1AN58212Egyéb külföldi bankokkal szembeni követelés - hosszú
240F1AN58221Egyéb külföldivel szembeni követelés - rövid
241F1AN58222Egyéb külföldivel szembeni követelés - hosszú
242F1AN6Vagyoni érdekeltségek (243+244+252+258)
243F1AN611Belföldi hitelintézetek részvényei
244F1AN62Egyéb püi közvetítők, püi kieg. tevékenységet
végzőkben, biztosítókban, nyugdíjpénztárakban
részesedés összesen (245+...+251)
245F1AN6211Egyéb pénzügyi közvetítők - kockázati tőkealap-jegyek
246F1AN6212Egyéb pénzügyi közvetítők részvényei
247F1AN6213Egyéb pénzügyi közvetítőkben egyéb részesedések,
üzletrészek
248F1AN6221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők részvényei
249F1AN6222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkben egyéb
részesedések, üzletrészek
250F1AN623Biztosítók részvényei
251F1AN624Nyugdíjpénztárakban részesedések
252F1AN63Nem pénzügyi vállalatokban részesedések, üzletrészek
összesen (253+...+257)
253F1AN6311Járulékos vállalkozások részvényei
254F1AN6312Járulékos vállalkozásokban egyéb részesedések,
üzletrészek
255F1AN6321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) részvényei
256F1AN6322Nem pénzügyi vállalatokban (Jár. váll. nélkül) egyéb
részesedések, üzletrészek
257F1AN633Hitel-tőke konverzióból származó részvények,
részesedések, egyéb üzletrészek
258F1AN64Külföldi részesedések összesen (259+...+263)
259F1AN6411GMU hitelintézetek részvényei
260F1AN6412GMU egyéb szektorok részvényei
261F1AN6413Hitel-tőke konverzióból származó GMU részvények,
részesedések, egyéb üzletrészek
262F1AN6421Egyéb külföldiek részvényei
263F1AN6422Hitel-tőke konverzióból származó egyéb külföldi
részvények, részesedések, egyéb üzletrészek
264F1AN7Befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó
követelések összesen (265+...+277)
265F1AN711- központi kormányzattal szemben
266F1AN712- TB-vel szemben
267F1AN713- helyi önkormányzatokkal szemben
268F1AN72- jegybankkal szemben
269F1AN731- hitelintézetekkel szemben
270F1AN732- pénzpiaci alapokkal szemben
271F1AN741- egyéb pénzügyi közvetítőkkel szemben
272F1AN742- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
szemben
273F1AN743- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal szemben
274F1AN75- nem pénzügyi vállalatokkal szemben
275F1AN76- háztartásokkal szemben
276F1AN77- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
szemben
277F1AN78- külföldiekkel szemben
278F1AN8Aktív kamatelhatárolások (279+293+294)
279F1AN81Nyújtott hitelekre, elhelyezett betétekre (280+...+292)
280F1AN8111- központi kormányzattal
281F1AN8112- helyi önkormányzatokkal
282F1AN812- jegybankkal
283F1AN8131- hitelintézetekkel
284F1AN8132- pénzpiaci alapokkal
285F1AN8141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
286F1AN8142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
287F1AN8143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
288F1AN815- nem pénzügyi vállalatokkal
289F1AN8161- háztartások - lakossággal
290F1AN8162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
291F1AN817- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
292F1AN818- külföldiekkel
293F1AN82Értékpapírokra
294F1AN83Derivatívákra
295F1AN91Egyéb aktív elszámolások és egyéb eszközök
(296+312+...+316)
296F1AN911Aktív elszámolás és egyéb aktív időbeli elhatárolás
összesen (297+...+311)
297F1AN91111- központi kormányzattal
298F1AN91112- TB-vel
299F1AN91113- helyi önkormányzatokkal
300F1AN9112- jegybankkal
301F1AN91131- hitelintézetekkel
302F1AN91132- pénzpiaci alapokkal
303F1AN91141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
304F1AN91142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
305F1AN91143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
306F1AN9115- nem pénzügyi vállalatokkal
307F1AN91161- háztartások - lakossággal
308F1AN91162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
309F1AN9117- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
310F1AN9118- külföldiekkel
311F1AN9119- szektor szerint nem bontható aktív időbeli elhatárolás
312F1AN912Uton lévő tételek
313F1AN913Függő tételek
314F1AN914Egyéb
315F1AN9151Származtatott ügyletek - valós értékelők - pozitív
értékelési különbözet
316F1AN9152Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - pozitív
devizaátértékelési különbözet
317F1AN92Saját eszközök (318+...+337)
318F1AN92111Visszavásárolt saját belföldi kötvény
319F1AN92112Visszavásárolt saját külföldi kötvény
320F1AN9212Visszavásárolt saját részvény, visszafizetett szöv-i
részjegy
321F1AN922Egyéb saját eszközök (készletek)
322F1AN9231Átvett eszközök
323F1AN9241Immateriális javak - vagyoni jogok
324F1AN9242Immateriális javak - szoftverek
325F1AN9243Immateriális javak - egyéb
326F1AN9244Immateriális javak értékhelyesbítése
327F1AN9251Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - elhelyezés
bérleti joga
328F1AN9252Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanokhoz
kapcsolódó vagyoni jogok
329F1AN9253Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
330F1AN9254Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki
berendezések, gépek, felszerelések, jármüvek
331F1AN9255Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - beruházások és
beruházásra adott előlegek
332F1AN9256Püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök értékhelyesbítése
333F1AN9261Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök -
ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni jogok
334F1AN9262Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - ingatlanok
335F1AN9263Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök - műszaki
berendezések, gépek, felszerelések, járművek
336F1AN9264Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök -
beruházások és beruházásra adott előlegek
337F1AN9265Nem püi és bef. szolg. célú tárgyi eszközök
értékhelyesbítése
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F1B
Fióktelep - Felügyeleti mérleg (Források)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
381F1B0Forraso^osszese^^"
(382+486+507+577+610+624+640+664+669)
382F1B1Betétek (383+...+485)
383F1B1111Központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét
384F1B11121Központi kormányzat - lekötött betét - rövid
385F1B111221Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
386F1B111222Központi kormányzat lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
387F1B1113Központi kormányzat - repó ügyletekből szerzett forrás
388F1B1114Központi kormányzat - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
389F1B1121TB alapok - látra szóló és folyószámla betét
390F1B11221TB alapok lekötött betét - rövid
391F1B112221TB alapok lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
392F1B112222TB alapok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
393F1B1123TB alapok - repó ügyletekből szerzett forrás
394F1B1124TB alapok - egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás
395F1B1131Helyi önkormányzatok - látra szóló és folyószámla betét
396F1B11321Helyi önkormányzatok lekötött betét - rövid
397F1B113221Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
398F1B113222Helyi önkormányzatok lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
399F1B1133Helyi önkormányzatok - repó ügyletekből szerzett forrás
400F1B1134Helyi önkormányzatok - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
401F1B1211Egyéb pénzügyi közvetítők - látra szóló és folyószla betét
402F1B12121Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - rövid
403F1B121221Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
404F1B121222Egyéb pénzügyi közvetítők - lekötött betét - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
405F1B1213Egyéb pénzügyi közvetítők - repó ügyletekből szerzett forrás
406F1B1214Egyéb pénzügyi közvetítők - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
407F1B1221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - látra szóló és
folyószla betét
408F1B12221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét -
rövid
409F1B122221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
410F1B122222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - lekötött betét -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
411F1B1223Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - repó ügyletekbö
szerzett forrás
412F1B1224Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzők - egyéb valódi
penziós ügyletekből szerzett forrás
413F1B1231Biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és folyószámla
betét
414F1B12321Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - rövid
415F1B123221Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
416F1B123222Biztosítók és nyugdíjpénztárak - lekötött betét - hosszú -
2 éven túli lejáratú
417F1B1233Biztosítók és nyugdíjpénztárak - repó ügyletekből szerzett
forrás
418F1B1234Biztosítók és nyugdíjpénztárak - egyéb valódi penziós
ügyletekből szerzett forrás
419F1B1311Járulékos vállalkozások - látra szóló és folyószámla betét
420F1B13121Járulékos vállalkozások - lekötött betét - rövid
421F1B131221Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
422F1B131222Járulékos vállalkozások - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
423F1B1313Járulékos vállalkozások - repó ügyletekből szerzett forrás
424F1B1314Járulékos vállalkozások - egyéb valódi penziós ügyletekből
szerzett forrás
425F1B1321Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - látra szóló és
folyószámla betét
426F1B13221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét -
rövid
427F1B132221Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
428F1B132222Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - lekötött betét -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
429F1B1323Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - repó ügyletekböl
szerzett forrás
430F1B1324Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - egyéb valódi
penziós ügyletekböl szerzett forrás
431F1B1411Háztartások - Lakosság - látra szóló és folyószámla betét
432F1B14121Háztartások - Lakosság - lekötött betét - rövid
433F1B141221Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
434F1B141222Háztartások - Lakosság - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
435F1B1413Háztartások - Lakosság - repó ügyletekböl szerzett forrás
436F1B1414Háztartások - Lakosság - egyéb valódi penziós ügyletekböl
szerzett forrás
437F1B1421Háztartások - Egyéni vállalkozók - látra szóló és folyószámla
betét
438F1B14221Háztartások - Egyéni vállalkozók - lekötött betét - rövid
439F1B142221Háztartások - Egyéni vállalkozók - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
440F1B142222Háztartások - Egyéni vállalkozók - lekötött betét - hosszú - 2
éven túli lejáratú
441F1B1423Háztartások - Egyéni vállalkozók - repó ügyletekböl szerzett
forrás
442F1B1424Háztartások - Egyéni vállalkozók - egyéb valódi penziós
ügyletekböl szerzett forrás
443F1B151Háztartásokat segítö nonprofit intézmények - látra szóló és
folyószámla betét
444F1B1521Háztartásokat segítö nonprofit intézmények lekötött betéte -
rövid
445F1B15221Háztartásokat segítö nonprofit intézmények lekötött betéte -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
446F1B15222Háztartásokat segítö nonprofit intézmények lekötött betéte -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
447F1B153Háztartásokat segítö nonprofit intézmények - repó ügyletekböl
szerzett forrás
448F1B154Háztartásokat segítö nonprofit intézmények - egyéb valódi
penziós ügyletekböl szerzett forrás
449F1B16111GMU központi kormányzat - látra szóló és folyószámla betét
450F1B161121GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - rövid
451F1B1611221GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
452F1B1611222GMU központi kormányzattól szerzett egyéb forrás - hosszú -
2 éven túli lejáratú
453F1B16113GMU központi kormányzattól repó ügyletekböl szerzett forrás
454F1B16121GMU egyéb ÁHT - látra szóló és folyószámla betét
455F1B161221GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - rövid
456F1B1612221GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
457F1B1612222GMU egyéb ÁHT-tól szerzett egyéb forrás - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
458F1B16123GMU egyéb ÁHT-tól repó ügyletekböl szerzett forrás
459F1B16131GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzők - látra szóló és
folyószámla betét
460F1B161321GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzöktöl szerzett
egyéb forrás - rövid
461F1B1613221GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzöktöl szerzett
egyéb forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
462F1B1613222GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzöktöl szerzett
egyéb forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú
463F1B16133GMU egyéb pü közv. és pü kieg. tev-et végzöktöl repó
ügyletekböl szerzett forrás
464F1B16141GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak - látra szóló és
folyószámla betét
465F1B161421GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb
forrás - rövid
466F1B1614221GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb
forrás - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
467F1B1614222GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól szerzett egyéb
forrás - hosszú - 2 éven túli lejáratú
468F1B16143GMU biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól repó ügyletekböl
szerzett forrás
469F1B16151GMU nem pénzügyi vállalatok - látra szóló és folyószámla
betét
470F1B161521GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - rövid
471F1B1615221GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
472F1B1615222GMU nem pénzügyi vállalatok - lekötött betét - hosszú -
2 éven túli lejáratú
473F1B16153GMU nem pénzügyi vállalatoktól repó ügyletekböl szerzett
forrás
474F1B16161GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - látra szóló és
folyószámla betét
475F1B161621GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét -
rövid
476F1B1616221GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
477F1B1616222GMU háztartások és háztart. s. nonpr. int. - lekötött betét -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
478F1B16163GMU háztartásoktól és háztart. s. nonpr. int.töl repó
ügyletekből szerzett forrás
479F1B1617GMU szektoroktól egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett
forrás
480F1B1621Egyéb külföldiek - látra szóló és folyószámla betét
481F1B16221Egyéb külföldiek - lekötött betét - rövid
482F1B162221Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
483F1B162222Egyéb külföldiek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
484F1B1623Egyéb külföldiektől repó ügyletekből szerzett forrás
485F1B1624Egyéb külföldiektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett
forrás
486F1B2Monetáris pénzügyi intézményektől származó betétek
(487+...+506)
487F1B2111Belföldi hitelintézetek - látra szóló és folyószámla betét
488F1B21121Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - rövid
489F1B211221Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
490F1B211222Belföldi hitelintézetek - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
491F1B2121Pénzpiaci alapok - látra szóló és folyószámla betét
492F1B21221Pénzpiaci alapok - lekötött betét - rövid
493F1B212221Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
494F1B212222Pénzpiaci alapok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
495F1B22111GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség alá
eső MPI-k - látra szóló és folyószámla betét
496F1B221121GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - lekötött betét - rövid
497F1B2211221GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
498F1B2211222GMU jegybankok, EKB és GMU tartalékolási kötelezettség
alá eső MPI-k - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli lejáratú
499F1B22121GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k -
látra szóló és folyószámla betél
500F1B221221GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k -
lekötött betét - rövid
501F1B2212221GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k -
lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
502F1B2212222GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-k
lekötött betéte - hosszú - 2 éven túli lejáratú
503F1B2221Egyéb külföldi bankok - látra szóló és folyószámla betét
504F1B22221Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - rövid
505F1B222221Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
506F1B222222Egyéb külföldi bankok - lekötött betét - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
507F1B3Felvett hitelek (508+...+576)
508F1B311Államháztartástól felvett hitel - rövid
509F1B3121Államháztartástól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
510F1B3122Államháztartástól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
511F1B321Jegybanktól felvett hitel - rövid
512F1B3221Jegybanktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
513F1B3222Jegybanktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
514F1B323Jegybanki aktív repó
515F1B3311Hitelintézetektől felvett hitel - rövid
516F1B33121Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves
lejáratú
517F1B33122Hitelintézetektől felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
518F1B3313Hitelintézetektől repó ügyletekből szerzett forrás
519F1B3314Hitelintézetektől egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett
forrás
520F1B3321Pénzpiaci alapoktól repó ügyletekből szerzett forrás
521F1B3411Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - rövid
522F1B34121Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
523F1B34122Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - hosszú - 2 éven túl
lejáratú
524F1B34131Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott -
legfeljebb 3 hónapos felmondással
525F1B34132Egyéb pénzügyi közvetítőktől felvett hitel - felmondott -
3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
526F1B3421Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
rövid
527F1B34221Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
528F1B34222Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
529F1B34231Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással
530F1B34232Pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőktől felvett hitel -
felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
531F1B3431Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - rövid
532F1B34321Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
533F1B34322Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - hosszú - 2
éven túli lejáratú
534F1B34331Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott -
legfeljebb 3 hónapos felmondással
535F1B34332Biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól - felvett hitel - felmondott -
3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
536F1B351Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - rövid
537F1B3521Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
538F1B3522Nem pénzügyi vállalattól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
539F1B361Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől
felvett hitel - rövid
540F1B3621Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől
felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
541F1B3622Háztartásoktól és háztartást segítő nonprofit intézményektől
felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
542F1B363Szövetkezeti tagok vagyoni hozzájárulása - rövid
543F1B37Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3
hónapos felmondással
544F1B38Egyéb belfölditől felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli,
legfeljebbb 2 éves felmondással
545F1B39111GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktöl felvett hitel - rövid
546F1B391121GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktöl felvett hitel - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
547F1B391122GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktöl felvett hitel - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
548F1B39113GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktöl repó ügyletekből szerzett forrás
549F1B39114GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktöl egyéb valódi penziós
ügyletekből szerzett forrás
550F1B391151GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktöl felvett hitel - felmondott -
legfeljebb 3 hónapos felmondással
551F1B391152GMU jegybankoktól, EKB-tól és GMU tartalékolási
kötelezettség alá eső MPI-ktöl felvett hitel - felmondott -
3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
552F1B39121GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktöl
felvett hitel - rövid
553F1B391221GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktöl
felvett hitel - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
554F1B391222GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktöl
felvett hitel - hosszú - 2 éven túli lejáratú
555F1B39123GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktöl
repó ügyletekből szerzett forrás
556F1B39124GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktöl
egyéb valódi penziós ügyletekből szerzett forrás
557F1B391251GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktöl
felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3 hónapos felmondással
558F1B391252GMU tartalékolási kötelezettség alá nem eső egyéb MPI-ktöl
felvett hitel - felmondott - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves
felmondással
559F1B39131GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
rövid
560F1B391321GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
561F1B391322GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
562F1B391331GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
felmondott hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással
563F1B391332GMU egyéb szektorokkal szembeni egyéb kötelezettség -
felmondott hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves
felmondással
564F1B39211Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - rövid
565F1B392121Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
566F1B392122Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
567F1B392131Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott - legfeljebb 3
hónapos felmondással
568F1B392132Egyéb külföldi bankoktól felvett hitel - felmondott -
3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
569F1B39221Egyéb nemzetközi intézményektől, külföldi kormányoktól
szerzett forrás - rövid
570F1B392221Egyéb nemzetközi int.-töl, külf. kormányoktól szerzett forrás -
hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
571F1B392222Egyéb nemzetközi int.-töl, külf. kormányoktól szerzett forrás -
hosszú - 2 éven túli lejáratú
572F1B39231Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - rövid
573F1B392321Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
574F1B392322Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - hosszú - 2
éven túli lejáratú
575F1B392331Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott
hitel - legfeljebb 3 hónapos felmondással
576F1B392332Egyéb külföldivel szembeni egyéb kötelezettség - felmondott
hitel - 3 hónapon túli, legfeljebbb 2 éves felmondással
577F1B4Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok (578+...+609)
578F1B4111Kötvény - rövid
579F1B41121Kötvény - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
580F1B41122Kötvény - hosszú - 2 éven túli lejáratú
581F1B4121Átváltoztatható kötvény - legfeljebb 2 éves lejáratú
582F1B4122Átváltoztatható kötvény - 2 éven túli lejáratú
583F1B4131Jelzáloglevél - rövid
584F1B41321Jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
585F1B41322Jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli lejáratú
586F1B4141Letéti jegy - rövid
587F1B41421Letéti jegy - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
588F1B41422Letéti jegy - hosszú - 2 éven túli lejáratú
589F1B4151Egyéb értékpapír - rövid
590F1B41521Egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2 éves lejáratú
591F1B41522Egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli lejáratú
592F1B4211ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid
593F1B42121ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
594F1B42122ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
595F1B4222ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid
596F1B42221ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
597F1B42222ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven
túli lejáratú
598F1B43111Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - rövid
599F1B431121Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - legfeljebb
2 éves lejáratú
600F1B431122Külföldön kibocsátott jelzáloglevél - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
601F1B43121Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - rövid
602F1B431221Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - legfeljebb 2
éves lejáratú
603F1B431222Külföldön kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú - 2 éven túli
lejáratú
604F1B43211Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - rövid
605F1B432121Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú -
legfeljebb 2 éves lejáratú
606F1B432122Külföldön ZÁRT körben kibocsátott jelzáloglevél - hosszú -
2 éven túli lejáratú
607F1B43221Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - rövid
608F1B432221Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú
legfeljebb 2 éves lejáratú
609F1B432222Külföldön ZÁRT körben kibocsátott egyéb értékpapír - hosszú
2 éven túli lejáratú
610F1B5Befektetési szolgáltatási tevékenységből származó
források összesen (611+...+623)
611F1B511- központi kormányzattól
612F1B512- TB-töl
613F1B513- helyi önkormányzatoktól
614F1B52- jegybanktól
615F1B531- hitelintézetektől
616F1B532- pénzpiaci alapoktól
617F1B541- egyéb pénzügyi közvetítőktől
618F1B542- pénzügyi kiegészítö tevékenységet végzöktöl
619F1B543- biztosítóktól és nyugdíjpénztáraktól
620F1B55- nem pénzügyi vállalatoktól
621F1B56- háztartásoktól
622F1B57- háztartásokat segítö nonprofit intézményektől
623F1B58- külföldiektől
624F1B6Passzív kamatelhatárolások (625+638+639)
625F1B61Felvett hitelekre, kapott betétekre (626+...+637)
626F1B6111- központi kormányzattal
627F1B6112- helyi önkormányzatokkal
628F1B612- jegybankkal
629F1B6131- hitelintézetekkel
630F1B6132- pénzpiaci alapokkal
631F1B6141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
632F1B6142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
633F1B6143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
634F1B615- nem pénzügyi vállalatokkal
635F1B616- háztartásokkal
636F1B617- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
637F1B618- külföldiekkel
638F1B62Értékpapírokra
639F1B63Derivatívákra
640F1B7Egyéb passzív elszámolások (641+642+643+660+...+663)
641F1B71Úton levő tételek
642F1B72Függő tételek
643F1B73Passzív elszámolás és egyéb passzív időbeli elhatárolás
összesen (644+...+659)
644F1B73111- központi kormányzattal
645F1B73112- TB-vel
646F1B73113- helyi önkormányzatokkal
647F1B7312- jegybankkal
648F1B73131- hitelintézetekkel
649F1B73132- pénzpiaci alapokkal
650F1B73141- egyéb pénzügyi közvetítőkkel
651F1B73142- pénzügyi kiegészítő tevékenységet végzőkkel
652F1B73143- biztosítókkal és nyugdíjpénztárakkal
653F1B7315- nem pénzügyi vállalatokkal
654F1B73161- háztartások - lakossággal
655F1B73162- háztartások - egyéni vállalkozókkal
656F1B7317- háztartásokat segítő nonprofit intézményekkel
657F1B7318- külföldiekkel
658F1B732- szektor szerint nem bontható passzív időbeli elhatárolás
659F1B733Passzív időbeli elhatárolás működési költségekre
660F1B741Származtatott ügyletek - valós értékelők - negatív értékelési
különbözet
661F1B742Származtatott ügyletek - nem valós értékelők - negatív
devizaátértékelési különbözet
662F1B75Kötelezettségek értékelési különbözete
663F1B76Egyéb
664F1B8Céltartalék (665+...+668)
665F1B81Függő és jövőbeni kötelezettség után
666F1B82Általános kockázati céltartalék
667F1B83Lakástakarékpénztárak kiegyenlítési céltartaléka
668F1B84Egyéb céltartalék
669F1B9Saját tőke (670+...+685)
670F1B9111Jegyzett töke - kumulatív elsőbbségi részvények nélkül
671F1B9112Jegyzett töke - kumulatív elsőbbségi részvények
672F1B912Jegyzett, de be nem fizetett töke
673F1B921Tőketartalék - ázsió
674F1B922Tőketartalék - egyéb
675F1B931Eredménytartalék - előző évek után
676F1B932Eredménytartalék - előző évi előzetes eredményből
677F1B933Eredménytartalék - egyéb
678F1B941Lekötött tartalék - visszavásárolt saját részvény, visszafizetett
szöv-i részjegy visszavásárlási értéke
679F1B942Lekötött tartalék - egyéb
680F1B951Értékhelyesbítés értékelési tartaléka
681F1B9521Valós értékelés értékelési tartaléka - cash-flow fedezeti
ügylet
682F1B9522Valós értékelés értékelési tartaléka - egyéb
683F1B953Értékelési tartalék - egyéb
684F1B96Általános tartalék
685F1B97Mérleg szerinti eredmény (év közben Eredmény)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F1C
Fióktelep - Mérlegtételekhez kapcsolódó tájékoztató adatok
Nagyságrend: millió forint
ForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12345
abcdz
001F1C1Saját kibocsátású hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
002F1C11100% alatti nominális tőkegarancia mellett
kibocsátott legfeljebb két éves lejáratú saját
hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok állománya
003F1C121Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok közül az intézmény
szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is
képviselő értékpapírok névértéke - alapvető
kölcsöntőke
004F1C122Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok közül az intézmény
szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is
képviselő értékpapírok névértéke - járulékos
kölcsöntőke
005F1C123Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok közül az intézmény
szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is
képviselő értékpapírok névértéke - alárendelt
kölcsöntőke
006F1C124Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok közül az intézmény
szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét is
képviselő értékpapírok névértéke - egyéb
007F1C125Visszavásárolt saját kibocsátású hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok közül az intézmény
szavatoló tőkéjének pozitív összetevőjét NEM
képviselő egyéb értékpapírok névértéke
008F1C2Központi szerződő féllel szembeni repó
követelések és kötelezettségek
009F1C21Belföldi központi szerződő féllel szembeni repo
követelés
010F1C22GMU központi szerződő féllel szembeni repo
követelés
011F1C23Belföldi központi szerződő féllel szembeni repo
kötelezettség
012F1C24GMU központi szerződő féllel szembeni repo
kötelezettség
013F1C3Belföldi nem pénzpiaci befektetési alapokkal
szembeni követelések és kötelezettségek
014F1C31Nem pénzpiaci befektetési alapoknak nyújtott hitel
015F1C32Nem pénzpiaci befektetési alapokkal szembeni
repo követelés
016F1C33Nem pénzpiaci befektetési alapok látra szóló és
folyószámla betéte
017F1C34Nem pénzpiaci befektetési alapok lekötött betéte
018F1C4Transzferálható betét
019F1C411Belföldi hitelintézetek transzferálható betéte
020F1C412Belföldi államháztartás transzferálható betéte
021F1C413Egyéb belföldi szektorok transzferálható betéte
022F1C4211GMU hitelintézetek transzferálható betéte
023F1C4212GMU államháztartás transzferálható betéte
024F1C4213Egyéb GMU szektorok transzferálható betéte
025F1C4221Egyéb külföld - bankok transzferálható betéte
026F1C4222Egyéb külföld - nem bankok transzferálható betéte
027F1C43Felmondásos betét
028F1C5Különleges célú gazdasági egységekkel (FVC-
kel) kapcsolatos tételek
029F1C51Belföldi FVC betét összesen
030F1C511Ebből: legfeljebb két éves lejáratú
031F1C52GMU FVC betéte összesen
032F1C521Ebből: legfeljebb két éves lejáratú
033F1C53FVC által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő
értékpapír
034F1C54GMU FVC által kibocsátott hitelviszonyt
megtestesítő értékpapír
035F1C6Részvények
036F1C61Visszavásárolt saját részvény névértéken
037F1C621Különleges osztalékelsőbbségi részvény
névértéken
038F1C622Különleges osztalékelsőbbségi részvény
kibocsátási értéken
039F1C623Különleges osztalékelsőbbségi részvény
visszaváltási értéken
040F1C631Különleges vétójogot biztosító részvény névértéken
041F1C632Különleges vétójogot biztosító részvény kibocsátási
értéken
042F1C7Egyéb tájékoztató adatok
043F1C71Munkáltatói és helyi támogatás állománya
044F1C721LTP-vel kötött szerződéshez kapcs. azonnali hitelek
állománya könyv szerinti bruttó értéken
045F1C722LTP-vel kötött szerződéshez kapcs. azonnali hitelek
állománya könyv szerinti nettó értéken
046F1C731Egyéb aktív időbeli elhatárolás (1AB911-ből)
047F1C732Egyéb passzív időbeli elhatárolás (1B73-ból)
048F1C74Látra szóló takarékbetétek összesen
049F1C75Külföldi befektetésekből kiemelt részesedések
nettó értéken - Bef. célú és vagyoni érd. külföldi
részvényekből - hitelintézetek
050F1C76Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott
áthidaló kölcsön bruttó értéken - rövid
051F1C77Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott
áthidaló kölcsön bruttó értéken - hosszú - legfeljebb
5 éves lejáratú
052F1C78Állami hitelvédelmi program keretében nyújtott
áthidaló kölcsön bruttó értéken - hosszú - 5 éven
túli lejáratú
053F1C81Lakosságnak ingatlanon alapított jelzálogjog
fedezete mellett nyújtott hitelek bruttó értéken
összesen(54+69)
054F1C811Jelzáloghitelek összesen (55+66)
055F1C8111Lakáscélú jelzáloghitelek (56+60+61+62)
056F1C81111Jelzáloglevél kamattámogatása mellett nyújtott
hitelek (57+..+59)
057F1C811111- Uj lakás vásárlásra/építésre
058F1C811112- Használt lakás vásárlásra
059F1C811113- Egyéb célra (bővítés, korszerűsítés)
060F1C81112Állami kiegészítő kamattámogatású és
jelzáloglevéllel finanszírozott kamattámogatásos
lakáshitelek kombinációja
061F1C81113Állami kamattámogatásos jelzáloghitelek 2009.
október 1-jétől
062F1C81114Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek (63+...+65)
063F1C811141- Uj lakás vásárlásra/építésre
064F1C811142- Használt lakás vásárlásra
065F1C811143- Egyéb célra
066F1C8112Általános célú jelzáloghitelek (67+68)
067F1C81121Ingatlancélú felhasználásra nyújtott hitelek
068F1C81122Egyéb felhasználásra nyújtott hitelek
069F1C812NEM jelzáloghitelek összesen (70+81)
070F1C8121Lakáscélú NEM jelzáloghitelek (71+75+76+77)
071F1C81211Állami kiegészítő kamattámogatású (72+...+74)
072F1C812111- Uj lakás vásárlásra/építésre
073F1C812112- Használt lakás vásárlásra
074F1C812113- Egyéb célra
075F1C81212Egyéb eszközoldali kamattámogatású
076F1C81213Állami kamattámogatásos NEM jelzáloghitelek
2009. október 1-jétől
077F1C81214Piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek (78+..+80)
078F1C812141- Uj lakás vásárlásra/építésre
079F1C812142- Használt lakás vásárlásra
080F1C812143- Egyéb célra
081F1C8122Általános célú NEM jelzáloghitelek (82+83)
082F1C81221Ingatlancélú felhasználás
083F1C81222Egyéb felhasználás
084F1C82Lakosságnak ingatlanfedezet nélkül nyújtott
lakáscélú hitelek bruttó értéken összesen
(85+...+87)
085F1C821- Uj lakás vásárlásra/építésre
086F1C822- Használt lakás vásárlásra
087F1C823- Egyéb célra
088F1C9Folyószámlahitelből nem kamatozó és kamatozó
hitelkártya-követelés
089F1C9111Járulékos vállalkozások - nem kamatozó
hitelkártyakövetelés
090F1C9112Járulékos vállalkozások - kamatozó
hitelkártyakövetelés
091F1C9121Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) - nem
kamatozó hitelkártyakövetelés
092F1C9122Nem pénzügyi vállalatok (Jár. váll. nélkül) -
kamatozó hitelkártyakövetelés
093F1C9211Háztartások - Lakosság - nem kamatozó
hitelkártyakövetelés
094F1C9212Háztartások - Lakosság - kamatozó
hitelkártyakövetelés
095F1C9221Háztartások - Egyéni vállalkozók - nem kamatozó
hitelkártyakövetelés
096F1C9222Háztartások - Egyéni vállalkozók - kamatozó
hitelkártyakövetelés
097F1C931Háztartásokat segítő nonprofit intézmények - nem
kamatozó hitelkártyakövetelés
098F1C932Háztartásokat segítő nonprofit intézmények -
kamatozó hitelkártyakövetelés
099F1C941GMU nem püi vállalatok - nem kamatozó
hitelkártyakövetelés
100F1C942GMU nem püi vállalatok - kamatozó
hitelkártyakövetelés
101F1C951GMU háztartások és házt.s.nonpr. int-ek - nem
kamatozó hitelkártyakövetelés
102F1C952GMU háztartások és házt.s.nonpr. int-ek -
kamatozó hitelkártyakövetelés
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F1E
Fióktelep - Tranzakciók számításához szükséges adatok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb devizÖsszesenMód.
12345
abcdz
001F1E0Eszközök
002F1E1Hitelleírások (3+...+19)
003F1E11Monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott hitel
004F1E121Egyéb pénzügyi közvetítőknek és püi kieg. tev-et
végzőknek nyújtott hitel
005F1E122Biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak nyújtott hitel
006F1E13Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
007F1E141Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit
int. nyújtott - fogyasztási hitel
008F1E142Háztartásoknak és háztartásokat segítő nonprofit
int. nyújtott - lakáscélú hitel
009F1E1431Lakosságnak és háztartásokat segítő nonprofit int.
nyújtott - egyéb hitel
010F1E1432Egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel
011F1E151GMU monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott
hitel
012F1E152GMU egyéb pénzügyi közvetítőknek és püi kieg.
tev-et végzőknek nyújtott hitel
013F1E153GMU biztosítóknak és nyugdíjpénztáraknak
nyújtott hitel
014F1E154GMU nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
015F1E1551GMU háztartásoknak és háztartásokat segítő
nonprofit int. nyújtott - fogyasztási hitel
016F1E1552GMU háztartásoknak és háztartásokat segítő
nonprofit int. nyújtott - lakáscélú hitel
017F1E15531GMU lakosságnak és háztartásokat segítő
nonprofit int. nyújtott - egyéb hitel
018F1E15532GMU egyéni vállalkozóknak nyújtott egyéb hitel
019F1E156Egyéb külföldieknek nyújtott hitel
020F1E21Államháztartás legfeljebb 2 éves lejáratú
értékpapírjainak árváltozása
021F1E222 éven túli lejáratú hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok árváltozása (22+...+30)
022F1E221Monetáris pénzügyi intézmények értékpapírja
023F1E222Államháztartás értékpapírja
024F1E223Nem pénzügyi vállalatok értékpapírja
025F1E224Egyéb pénzügyi vállalatok értékpapírja
026F1E225Egyéb belföldi szektorok értékpapírja
027F1E2261GMU monetáris pénzügyi intézmények
értékpapírja
028F1E2262GMU államháztartás értékpapírja
029F1E2263GMU egyéb szektorok értékpapírja
030F1E2264Egyéb külföldiek értékpapírja
031F1E3Részvények és egyéb üzletrészek árváltozása
(32+...+38)
032F1E31Monetáris pénzügyi intézmények
033F1E32Nem pénzügyi vállalatok
034F1E33Egyéb pénzügyi vállalatok
035F1E34Egyéb belföldi szektorok
036F1E351GMU monetáris pénzügyi intézmények
037F1E352GMU egyéb szektorok
038F1E36Egyéb külföldiek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F1F
Fióktelep - Értékpapírosítással kapcsolatos adatok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb devizaÖsszesenMód.
12345
abcdz
001F1F1A hitelállományokra hatással lévő értékpapírosítás
002F1F11Nem GMU rezidens különleges célú gazdasági
egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított vagy
más módon átruházott hitelek nettó forgalma
003F1F1111Központi kormányzat hitele
004F1F1112Egyéb államháztartás hitele
005F1F1121Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
006F1F1122Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
007F1F113Nem pénzügyi vállalatok hitele
008F1F114Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
009F1F115111GMU központi kormányzat hitele
010F1F115112GMU egyéb államháztartás hitele
011F1F115121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
012F1F115122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
013F1F11513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
014F1F11514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
015F1F1152Egyéb külföldiek hitele
016F1F12GMU rezidens különleges célú gazdasági egységeken
(FVC-n) keresztül értékpapírosított vagy más módon
átruházott hitelek nettó forgalma
017F1F1211Központi kormányzat hitele
018F1F1212Egyéb államháztartás hitele
019F1F1221Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
020F1F1222Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
021F1F123Nem pénzügyi vállalatok hitele
022F1F124Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
023F1F125111GMU központi kormányzat hitele
024F1F125112GMU egyéb államháztartás hitele
025F1F125121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
026F1F125122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
027F1F12513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
028F1F12514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
029F1F1252Egyéb külföldiek hitele
030F1F13Különleges célú gazdasági egységek (FVC-k)
közreműködése NÉLKÜL értékpapírosított vagy más
módon átruházott hitelek nettó forgalma
031F1F1311Központi kormányzat hitele
032F1F1312Egyéb államháztartás hitele
033F1F1321Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
034F1F1322Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
035F1F133Nem pénzügyi vállalatok hitele
036F1F134Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
037F1F135111GMU központi kormányzat hitele
038F1F135112GMU egyéb államháztartás hitele
039F1F135121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
040F1F135122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
041F1F13513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
042F1F13514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
043F1F1352Egyéb külföldiek hitele
044F1F2A hitelállományokra hatással NEM lévő
értékpapírosítás
045F1F211Központi kormányzat hitele
046F1F212Egyéb államháztartás hitele
047F1F221Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
048F1F222Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
049F1F223Nem pénzügyi vállalatok hitele
050F1F224Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
051F1F225111GMU központi kormányzat hitele
052F1F225112GMU egyéb államháztartás hitele
053F1F225121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
054F1F225122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
055F1F22513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
056F1F22514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
057F1F2252Egyéb külföldiek hitele
058F1F3A mérlegből nem kivezetett hitelek állománya
059F1F31Különleges célú gazdasági egységeken (FVC-n)
keresztül értékpapírosított, de a mérlegből nem
kivezetett hitelek állománya összesen
060F1F31011Központi kormányzat hitele
061F1F31012Egyéb államháztartás hitele
062F1F31021Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
063F1F31022Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
064F1F3103Nem pénzügyi vállalatok hitele
065F1F3104Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
066F1F3105111GMU központi kormányzat hitele
067F1F3105112GMU egyéb államháztartás hitele
068F1F3105121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
069F1F3105122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
070F1F310513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
071F1F310514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
072F1F31052Egyéb külföldiek hitele
073F1F311- ebből GMU rezidens különleges célú gazdasági
egységeken (FVC-n) keresztül értékpapírosított, de a
mérlegből nem kivezetett hitelek állománya
074F1F3111Központi kormányzat hitele
075F1F3112Egyéb államháztartás hitele
076F1F3121Egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
077F1F3122Biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
078F1F313Nem pénzügyi vállalatok hitele
079F1F314Háztartások és háztartásokat segítő nonprofit intézmények
hitele
080F1F315111GMU központi kormányzat hitele
081F1F315112GMU egyéb államháztartás hitele
082F1F315121GMU egyéb pénzügyi közvetítők és pénzügyi kiegészítő
tevékenységet végzők hitele
083F1F315122GMU biztosítók és nyugdíjpénztárak hitele
084F1F31513GMU nem pénzügyi vállalatok hitele
085F1F31514GMU háztartások és háztartásokat segítő nonprofit
intézmények hitele
086F1F3152Egyéb külföldiek hitele
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F1G
Fióktelep - Eszköz és forrástételek hóvégi állományának devizaszerkezete
(hitelek bruttó, értékpapír követelések nettó könyv szerinti értéken)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésNem GMU EU tagországok devizájaEgyéb devizákMód.
DKKSEKGBPegyéb EU
devizák
összesen
USDJPYCHFCADNOKAUDtöbbi
deviza
összesen
123456789101112
abcdefghijkz
001F1G1ESZKÖZÖK
002F1G11Valutakészlet
003F1G12Hitelek, elhelyezett betétek, repó
004F1G1211Központi kormányzatnak nyújtott hitel
005F1G1212Helyi önkormányzatoknak nyújtott hitel
006F1G122Belföldi monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott
hitel, náluk elhelyezett beté'
007F1G123Egyéb pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
008F1G1241Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - rövid
009F1G12421Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - hosszú -
legfeljebb 5 éves
010F1G12422Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel - hosszú - 5
éven túli
011F1G125Háztartásoknak nyújtott hitel
012F1G126Háztartásokat segítő nonprofit intézményeknek
nyújtott hitel
013F1G1271GmU monetáris pénzügyi intézményeknek nyújtott
hitelek, náluk elhelyezett betétek
014F1G1272GMU egyéb szektoroknak nyújtott hitel
015F1G1281Egyéb külföldi bankoknak nyújtott hitel, náluk
elhelyezett betét - rövid
016F1G1282Egyéb külföldi bankoknak nyújtott hitel, náluk
elhelyezett betét - hosszú
017F1G1291Egyéb külföldieknek nyújtott hitel - rövid
018F1G1292Egyéb külföldieknek nyújtott hitel - hosszú
019F1G13Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
020F1G1311Központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok
021F1G1312Társadalombiztosítás által kibocsátott értékpapírok
022F1G1313Helyi önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok
023F1G132Belföldi monetáris pénzügyi intézmények által
kibocsátott értékpapírok
024F1G133Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott
értékpapírok
025F1G1341GMU monetáris pénzügyi intézmények által
kibocsátott értékpapírok
026F1G1342GMU egyéb szektorok által kibocsátott értékpapírok
027F1G1351Egyéb külföldi bankok által kibocsátott értékpapírok
028F1G1352Egyéb külföldiek által kibocsátott értékpapírok
029F1G136Külföldi részesedések
030F1G2FORRÁSOK
031F1G21Betétek, felvett hitelek, repó
032F1G2111Központi kormányzattól
033F1G2112Helyi önkormányzatoktól
034F1G212Belföldi monetáris pénzügyi intézményektől
035F1G213Egyéb pénzügyi vállalatoktól
036F1G2141Nem pénzügyi vállalatoktól - rövid
037F1G21421Nem pénzügyi vállalatoktól - hosszú - legfeljebb 2
éves
038F1G21422Nem pénzügyi vállalatoktól - hosszú - 2 éven túli
039F1G2151Háztartásoktól - rövid
040F1G21521Háztartásoktól - hosszú - legfeljebb 2 éves
041F1G21522Háztartásoktól - hosszú - 2 éven túli
042F1G216Háztartásokat segítő nonprofit intézményektől
043F1G2171GMU monetáris pénzügyi intézményektől
044F1G2172GMU egyéb szektoroktól
045F1G2181Egyéb külföldi bankoktól - rövid
046F1G2182Egyéb külföldi bankoktól - hosszú
047F1G2191Egyéb külföldiektől - rövid
048F1G2192Egyéb külföldiektől - hosszú
049F1G221Belföldön kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
050F1G222Külföldön kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
051F1G31Egyéb eszközök
052F1G32Egyéb források
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F2A
Fióktelep - Eredménykimutatás
Nagyságrend: millió forint
Sorszá
m
PSZÁF kódMegnevezésTárgyhaviHalmozottMód
123
abz
001F2A01KAMATKÜLÖNBÖZET (2-31)
002F2A011Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek
(3+17+25+26)
003F2A0111Hitelek, betétek és egyéb követelések (származtatott
ügyletek nélkül) (4+14)
004F2A01111Belföldiekkel szembeni követelések (5+6+9+10+13)
005F2A011111Államháztartás
006F2A011112Monetáris intézmények (7+8)
007F2A0111121Jegybank
008F2A0111122Egyéb monetáris intézmények
009F2A011113Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt)
010F2A011114Háztartások (11 + 12)
011F2A0111141Lakosság
012F2A0111142Egyéni vállalkozók
013F2A011115Egyéb belföldi szektorok
014F2A01112Külföldiekkel szembeni követelések (15+16)
015F2A011121GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok
016F2A011122GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem
bankok
017F2A0112Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül)
(18+19+22+23+24)
018F2A01121Államháztartás által kibocsátott értékpapírok
019F2A01122Monetáris intézmények által kibocsátott értékpapírok
(20+21)
020F2A011221Jegybank által kibocsátott értékpapírok
021F2A011222Egyéb monetáris intézmények által kibocsátott
értékpapírok
022F2A01123Nem pénzügyi vállalatok által kibocsátott értékpapírok
023F2A01124Egyéb belföldi szektorok által kibocsátott értékpapírok
024F2A01125Külföldiek által kibocsátott értékpapírok
025F2A0113Egyéb kamat és kamat jellegű bevételek (származtatott
ügyletek nélkül)
026F2A0114Származtatott ügyletek (27+...+30)
027F2A01141Fedezeti célú, nem valós értékelés alá eső
028F2A01142Egyéb célú, nem valós értékelés alá eső
029F2A01143(-) Fedezeti célú, valós értékelés alá eső - ráfordítás
030F2A01144Egyéb célú, valós értékelés alá eső
031F2A012Fizetett kamatok és kamat jellegű ráfordítások
(32+46+52+53)
032F2A0121Hitelek, betétek és egyéb kötelezettségek (származtatott
ügyletek nélkül) (33+43)
033F2A01211Belföldiektől kapott források (34+35+38+39+42)
034F2A012111Államháztartás
035F2A012112Monetáris intézmények (36+37)
036F2A0121121Jegybank
037F2A0121122Egyéb monetáris intézmények
038F2A012113Nem pénzügyi vállalatok (járulékos vállalkozásokkal együtt)
039F2A012114Háztartások (40+41)
040F2A0121141Lakosság
041F2A0121142Egyéni vállalkozók
042F2A012115Egyéb belföldi szektorok
043F2A01212Külföldiektől kapott források (44+45)
044F2A012121GMU monetáris intézmények, egyéb külföldi bankok
045F2A012122GMU nem monetáris intézmények, egyéb külföldi nem
bankok
046F2A0122Értékpapírok (származtatott ügyletek nélkül) (47+...+51)
047F2A01221Kötvények (részvénnyé változtatható kötvények nélkül)
048F2A01222Átváltoztatható kötvények
049F2A01223Letéti jegyek
050F2A01224Jelzáloglevelek
051F2A01225Egyéb értékpapírok
052F2A0123Egyéb kamat és kamat jellegű ráfordítások (származtatott
ügyletek nélkül)
053F2A0124Származtatott ügyletek (54+...+57)
054F2A01241Fedezeti célú, nem valós értékelés alá eső
055F2A01242Egyéb célú, nem valós értékelés alá eső
056F2A01243(-) Fedezeti célú, valós értékelés alá eső - bevétel
057F2A01244Egyéb célú, valós értékelés alá eső
058F2A02Bevételek értékpapírokból - osztalék (59+...+61)
059F2A021Forgatási célú részvényekből, részesedésekből kapott
osztalék
060F2A022Kapcsolt vállalkozásoktól kapott osztalék
061F2A023Egyéb vállalkozásoktól kapott osztalék
062F2A03Jutalék és díieredmény (63-75)
063F2A031Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek (64+70)
064F2A0311Pénzügyi szolgáltatások (65+...+69)
065F2A03111Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység
066F2A03112Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység
067F2A03113Kártyaüzletág
068F2A03114Garancia, kezességvállalás
069F2A03115Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység
070F2A0312Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi
tevékenység bevételét) (71+...+74)
071F2A03121Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység
072F2A03122Bizományosi tevékenység
073F2A03123Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység
074F2A03124Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység
075F2A032Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások (76+82)
076F2A0321Pénzügyi szolgáltatások (77+...+81)
077F2A03211Hitelekkel kapcsolatos lebonyolítási tevékenység
078F2A03212Pénzforgalmi szolgáltatási tevékenység
079F2A03213Kártyaüzletág
0802A03214Igénybevett garancia, kezesség
0812A03215Egyéb pénzügyi szolgáltatási tevékenység
082F2A0322Befektetési szolgáltatások (kivéve a kereskedelmi
tevékenység ráfordítását) (83+...+86)
083F2A03221Értékpapír forgalomba hozatal szervezési tevékenység
084F2A03222Bizományosi tevékenység
085F2A03223Letétkezelési, letéti őrzési, portfolió kezelési tevékenység
086F2A03224Egyéb befektetési szolgáltatási tevékenység
087F2A04Pénzügyi műveletek nettó eredménye (88+126)
088F2A041Egyéb pénzügyi szolgáltatásokból származó eredmény
(89-108)
089F2A0411Bevételek - Egyéb pénzügyi szolgáltatások (90+100+104)
090F2A04111Egyéb pénzügyi szolgáltatások (91+...+99)
091F2A041111Árfolyamnyereség - Befektetési célú értékpapírok
értékesítésekor, lejáratakor, beváltásakor
092F2A041112Árfolyamnyereség - Tulajdoni részesedések
értékesítésekor, beváltásakor
093F2A041113Elhatárolt árfolyamnyereség - Névérték alatt vásárolt,
befektetési célú kamatozó értékpapír
árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész
094F2A041114Elhatárolt árfolyamnyereség - Kibocsátott értékpapír
ázsiójából a tárgyidőszakra eső rész
095F2A041115Nyereség - Vásárolt követelés értékesítéséből
096F2A041116Konverziós árfolyamnyereség - Deviza- és
valutaforgalomban realizált árfolyamkülönbözet
097F2A041117Átértékelési nyereség - Devizaeszközök és
devizakötelezettségek deviza árfolyamváltozás miatti
átértékelődéséből
098F2A041118Hitelezési veszteség megtérülése
099F2A041119Egyéb
100F2A04112Származtatott ügyletek (101+...+103)
101F2A041121Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, nem valós
értékelés alá eső
102F2A041122(-) Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, valós
értékelés alá eső
103F2A041123Egyéb
104F2A04113Értékelési különbözet (105+...+107)
105F2A041131Értékelési nyereség - kereskedési célú saját és vásárolt
követelések
106F2A041132Egyéb valós értékelési nyereség
107F2A041133(-) Értékelési veszteség - nem kamatfedezeti célú
származtatott ügyletek
108F2A0412Ráfordítások - Egyéb pénzügyi szolgáltatások
(109+118+122)
109F2A04121Egyéb pénzügyi szolgáltatások (110+...+117)
110F2A041211Árfolyamveszteség - Befektetési célú értékpapírok
értékesítésekor, lejáratakor, beváltásakor
111F2A041212Árfolyamveszteség - Tulajdoni részesedések
értékesítésekor, beváltásakor
112F2A041213Elhatárolt árfolyamveszteség - Névérték felett vásárolt,
befektetési célú kamatozó értékpapír
árfolyamkülönbözetéből a tárgyidőszakra eső rész
113F2A041214Elhatárolt árfolyamveszteség - Kibocsátott értékpapír
diszázsiójából a tárgyidőszakra eső rész
114F2A041215Veszteség - Vásárolt követelés értékesítéséből, leírásából
115F2A041216Konverziós árfolyamveszteség - Deviza- és
valutaforgalomban realizált árfolyamkülönbözet
116F2A041217Átértékelési veszteség - Devizaeszközök és
devizakötelezettségek deviza árfolyamváltozás miatti
átértékelődéséből
117F2A041218Egyéb
118F2A04122Származtatott ügyletek (119+...+121)
119F2A041221Árfolyamveszteség - nem kamatfedezeti célú, nem valós
értékelés alá eső
120F2A041222(-) Árfolyamnyereség - nem kamatfedezeti célú, valós
értékelés alá eső
121F2A041223Egyéb
122F2A04123Értékelési különbözet (123+...+125)
123F2A041231Értékelési veszteség - kereskedési célú saját és vásárolt
követelések
124F2A041232Egyéb valós értékelési veszteség
125F2A041233(-) Értékelési nyereség - nem kamatfedezeti célú
származtatott ügyletek
126F2A042Befektetési szolgáltatásokból származó eredmény (127-
141)
127F2A0421Bevételek - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi
tevékenység) (128+131 + 132+136)
128F2A04211Befektetési szolgáltatások (129+130)
129F2A042111Árfolyamnyereség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni
részesedések értékesítésekor
130F2A042112Egyéb
131F2A04212Forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása
132F2A04213Származtatott ügyletek (133+...+135)
133F2A042131Árfolyamnyereség- nem valós értékelés alá eső
134F2A042132(-) Árfolyamveszteség- valós értékelés alá eső
135F2A042133Egyéb
136F2A04214Értékelési különbözetek (137+...+140)
137F2A042141Értékelési nyereség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a
származtatott ügyleteket)
138F2A042142(-) Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott
fedezeti célú származtatott ügyletek
139F2A042143Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott egyéb
célú származtatott ügyletek
140F2A042144Egyéb
141F2A0422Ráfordítások - Befektetési szolgáltatások (kereskedelmi
tevékenység) (142+145+146+150)
142F2A04221Befektetési szolgáltatások (143+144)
143F2A042211Árfolyamveszteség - forgatási célú értékpapírok, tulajdoni
részesedések értékesítésekor
144F2A042212Egyéb
145F2A04222Forgatási célú értékpapírok értékvesztése
146F2A04223Származtatott ügyletek (147+...+149)
147F2A042231Árfolyamveszteség - nem valós értékelés alá eső
148F2A042232(-) Árfolyamnyereség- valós értékelés alá eső
149F2A042233Egyéb
150F2A04224Értékelési különbözet (151+...+154)
151F2A042241Értékelési veszteség - kereskedési célú ügyletek (kivéve a
származtatott ügyleteket)
152F2A042242(-) Értékelési nyereség - kereskedési szándékkal tartott
fedezeti célú származtatott ügyletek
153F2A042243Értékelési veszteség - kereskedési szándékkal tartott
egyéb célú származtatott ügyletek
154F2A042244Egyéb
155F2A05Egyéb eredmény (156-169)
156F2A051Egyéb bevételek üzleti tevékenységből (157+160)
157F2A0511Bevételek - nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás
(158+159)
158F2A05111Lízingbe adott eszközök számlázott értéke
159F2A05112Egyéb bevétel - eseti vagy rendszeresen végzett, nem
pénzügyi és befektetési szolgáltatásból
160F2A0512Egyéb bevételek (161+...+168)
161F2A05121Saját követelés értékesítés bevétele
162F2A05122Immateriális javak, tárgyi eszközök és készletek eladási
értéke végleges eladáskor
163F2A05123Készletek értékvesztésének visszaírása
164F2A05124Követelés fejében átvett, készletek között szereplő
eszközök eladási értéke eladáskor
165F2A05125Követelés fejében átvett, készletek között szereplő
eszközök értékvesztésének visszaírása
166F2A05126Származtatott ügyletekre képzett egyéb céltartalékok
felhasználása és felszabadítása
167F2A05127Egyéb céltartalékok felhasználása és felszabadítása
(kivéve származtatott ügyletek)
168F2A05128Egyéb
169F2A052Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből (170+173)
170F2A0521Ráfordítások - nem pénzügyi és befektetési
szolgáltatás (171+172)
171F2A05211Lízingbe adott eszközök könyv szerinti értéke
172F2A05212Egyéb ráfordítás - eseti vagy rendszeresen végzett, nem
pénzügyi és befektetési szolgáltatásból
173F2A0522Egyéb ráfordítások (174+...+182+184)
174F2A052201Saját követelés könyv szerinti értéke leíráskor,
értékesítéskor
175F2A052202Immateriális javak, tárgyi eszközök, készletek könyv
szerinti értéke végleges eladáskor
176F2A052203Immateriális javak és tárgyi eszközök terven felüli
értékcsökkenése
177F2A052204Készletek értékvesztése
178F2A052205Követelés fejében átvett, készletek között szereplő
eszközök könyv szerinti értéke eladáskor
179F2A052206Követelés fejében átvett, készletek között szereplő
eszközök értékvesztése
180F2A052207Egyéb céltartalékok képzése származtatott ügyletekre
181F2A052208Egyéb céltartalékok képzése (kivéve származtatott
ügyletek)
182F2A052209Ráfordítások terhére elszámolt adók
183F2A052210Egyéb
184F2A0522101Ebből: Pénzügyi szervezetek különadója
185F2A06Általános igazgatási költségek (186+190)
186F2A061Személyi jellegű ráfordítások (187+...189)
187F2A0611Bérköltség
188F2A0612Személyi jellegű egyéb kifizetések
189F2A0613Bérjárulékok
190F2A062Egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások)
(191 + ... + 195)
191F2A0621Bérleti díjak
192F2A0622Számítástechnikai költségek
193F2A0623Szakértői díjak
194F2A0624Marketing költségek
195F2A0625Egyéb
196F2A07Értékcsökkenési leírás
197F2A08Értékvesztés, kockázati céltartalékképzés változása
(198-203+208+211-212 )
198F2A081Értékvesztés követelések után és kockázati
céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni)
kötelezettségekre (199+200 )
199F2A0811Értékvesztés követelések után
200F2A0812Kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni)
kötelezettségekre (201+202)
201F2A08121Függő kötelezettségek kockázati céltartaléka
202F2A08122Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartaléka
203F2A082Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati
céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni)
kötelezettségekre (204+205)
204F2A0821Értékvesztés visszaírása követelések után
205F2A0822Kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos
(jövőbeni) kötelezettségekre (206+207)
206F2A08221Függő kötelezettségek kockázati céltartalék felhasználása
és felszabadítása
207F2A08222Biztos (jövőbeni) kötelezettségek kockázati céltartalék
felhasználása és felszabadítása
208F2A083Általános kockázati céltartalék képzés és felhasználás
különbözete (209-210 )
209F2A0831Általános kockázati céltartalék képzés
210F2A0832Általános kockázati céltartalék felhasználása és
felszabadítása
211F2A084Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban
lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után
212F2A085Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és egyéb részesedési
viszonyban lévő vállalkozásban való részvények,
részesedések után
213F2A09Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye
(1+58+62+87+155-185-196-197)
214F2A091Ebből: - PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS
EREDMÉNYE (1+58+62+87+160-173-185-196-197)
215F2A092- NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS
EREDMÉNYE (157-170)
216F2A10Rendkívüli eredmény (217-222 )
217F2A101Rendkívüli bevételek (218+.+221)
218F2A1011Bevételek tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli
megszűnéséből, átalakulásából, tőkeleszállításából,
apportból, beolvadásból
219F2A1012Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy
bevonása esetén annak névértéke
220F2A1013Véglegesen átvett pénzeszközök, térítés nélkül átvett
eszközök átadónál kimutatott nyilvántartási értéke
221F2A1014Egyéb
222F2A102Rendkívüli ráfordítások (223+...+227)
223F2A1021Behajthatatlannak nem minősíthető - szerződésmódosítás
alapján - elengedett saját, illetve vásárolt követelések
vesztesége
224F2A1022Ráfordítások tulajdonolt gazdasági társaság jogutód nélküli
megszűnéséből, átalakulásából, tőkeleszállításából,
apportból, beolvadásból
225F2A1023Visszavásárolt saját részvény, üzletrész, vagyonjegy
bevonása esetén a visszavásárlási érték
226F2A1024Véglegesen adott pénzeszközök, térítés nélkül átadott
eszközök nyilvántartási értéke növelve a felszámított,
átvevő által meg nem fizetett ÁFÁ-val
227F2A1025Egyéb
228F2A11Adózás előtti eredmény (213+216)
229F2A12Adófizetési kötelezettség (Ev közben adóelőleg)
230F2A13Adózott eredmény (228-229)
231F2A14Általános tartalék képzése, felhasználása (232-233)
232F2A141Általános tartalék képzése
233F2A142Általános tartalék felhasználása
234F2A15Eredménytartalék igénybevétele osztalékra és
részesedésre
235F2A16Jóváhagyott osztalék és részesedés
236F2A161Ebből: Kapcsolt vállalkozásnak
237F2A162Ebből: Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
238F2A17Mérleg szerinti eredmény (230-231+234-235)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F3CB
Fióktelep- Mérlegen kívüli tételek - Függő és jövőbeni kötelezettségek, származtatott és azonnali ügyletek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEUREgyéb
deviza
Bruttó
érték
összesen
CéltartalékÉrtékelési
különbözet
Nettó
érték
összesen
Mód.
12345678
abcdefgz
001F3CB1MÉRLEGEN KÍVÜLI FÜGGŐ
KÖTELEZETTSÉGEK
002F3CB101Vállalt hitelhelyettesítö garancia és kezesség
003F3CB102Nem hitelhelyettesítö jellegű garancia és
visszavonhatatlan stand-by hitellevél
004F3CB103Visszavonható stand-by hitellevél
005F3CB104Kibocsátott és megerősített akkreditívek
006F3CB105Okmányos meghitelezés
007F3CB106Le nem hívott éven túli lejáratú
felmondhatatlan lejáratú hitelkeretek,
igérvények
008F3CB107Le nem hívott éven belüli lejáratú
felmondhatatlan ígérvény és hitelkeret
009F3CB108Le nem hívott, felmondható ígérvény és
hitelkeret
010F3CB109Felmondható rulírozó, vásárolt követelések
megvásárlására szóló le nem hívott ígérvény
011F3CB110Nem valódi penziós ügyletek (visszavásárlási
érték) a repo ügyletek kivételével
012F3CB111Éven túli lejáratú felmondhatatlan lejáratú
hitelkeretek, hiteligérvények
013F3CB112Éven belüli lejáratú felmondhatatlan
hitelígérvény és hitelkeret
014F3CB113Felmondható hitelígérvény és hitelkerel
015F3CB114Jegyzési garancia, jegyzési
garanciavállalásra vonatkozó ígérvények
016F3CB115Váltóforgatmány
017F3CB116Visszkereseti joggal eladott eszközök 13,14
018F3CB117Peres ügyekkel kapcsolatos függő
kötelezettségek
019F3CB118Töke- vagy hozamgarancia
020F3CB119Töke- vagy hozamígéret
021F3CB120Vállalt bankgarancia töke- vagy
hozamgaranciára, töke- vagy hozamígéretre
022F3CB121Nem saját kockázatra nyújtott hitelek
023F3CB122Egyéb függő kötelezettségek
024F3CB123Kiírt eladási leszállításos opció
025F3CB124Kiírt eladási elszámolásos opció
026F3CB125Kiírt vételi leszállításos opció
027F3CB126Kiírt vételi elszámolásos opció
022F3CB2MÉRLEGEN KÍVÜLI JÖVŐBENI
KÖTELEZETTSÉGEK
023F3CB21Értékpapírfinanszírozási ügyletek
024F3CB211Repoügyletek
025F3CB212Értékpapírkölcsönzés
026F3CB213Egyéb
027F3CB22Származtatott, partnerkockázattal
rendelkező ügyletek
028F3CB221kamatláb szerződések (kiírt opció kivételével)
029F3CB2211kamatláb swapügylet
030F3CB2212bázis swapügylel
031F3CB2213tőzsdén kívüli határidős kamatláb-
megállapodás
032F3CB2214tözsdei határidős kamatlábügylei
033F3CB2215vásárolt kamatlábopció
034F3CB222deviza szerződések (kiírt opció kivételével)
035F3CB2221deviza swap ügylet
036F3CB2222kamatozó devizaswap ügylet
037F3CB2223tőzsdén kívüli határidős devizaszerzödés
038F3CB2224tőzsdei határidős devizaügylet
039F3CB2225vásárolt devizaopció
040F3CB223arany szerződések (kiírt opció kivételével;
041F3CB224egyéb referencia eszközt tartalmazó szerződés
(kiírt opció kivételével)
042F3CB225Egyéb származtatott ügyletek
043F3CB23Hitelderivatívák
044F3CB3Azonnali ügyletek
045F3CB312 napon belüli elszámolású deviza ügyletek
046F3CB325 napon belüli elszámolású értékpapír
ügyletek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F3I
Fióktelep - Tulajdonosi kapcsolatok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód
12345
abcdz
001F3I1Tulajdonosokkal szembeni
követelések
002F3I11Elhelyezett betét, nostro számla
003F3I12Hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
004F3I13Hitelek
005F3I14Egyéb követelések
006F3I2Tulajdoni részesedések
007F3I3Tulajdonosokkal szembeni
kötelezettségek
008F3I31Látraszóló és folyószámla betét
009F3I32Lekötött betét - rövid lejáratú
010F3I33Lekötött betét - hosszú lejáratú
011F3I34Valódi penziós és repó ügyletekből
szerzett forrás
012F3I35Felvett hitel és hátrasorolt
kötelezettség
013F3I36Egyéb kötelezettség
014F3I4Mérlegen kívüli hitelkeretek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F3J1
Fióktelep - Valós értékelést nem alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód.
12345
abcdz
001F3J10Értékpapírok összesen (F3J11+F3J12)
002F3J11Forgatási célú értékpapírok
(F3J111+F3J112+F3J113)
003F3J111Kereskedési szándékkal tartott -
kereskedési könyvben nyilvántartott -
értékpapírok, portfóliókezelésbe adott
értékpapírok nélkül
(F3J1111+F3J1112+F3J1113)
004F3J11111kötvények a magyar állampapírok kivételével
- könyv szerinti bruttó érték
005F3J11112kötvények a magyar állampapírok kivételével
- értékvesztés (-)
006F3J11121magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó
érték
007F3J11122magyar állampapírok - értékvesztés (-)
008F3J11131részvények és egyéb értékpapírok - könyv
szerinti bruttó érték
009F3J11132részvények és egyéb értékpapírok -
értékvesztés (-)
010F3J1114Kereskedési szándékkal tartott -
kereskedési könyvben nyilvántartott
értékpapírok piaci értéke
portfóliókezelésbe adott értékpapírok
011F3J11141kötvények a magyar állampapírok kivételével
- Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték)
012F3J11142magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti
érték (piaci érték)
013F3J11143részvények és egyéb értékpapírok -
Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték)
014F3J1115A F3J1114 soron jelentett, kereskedési
könyvben nyilvántartott értékpapírok KKkr.
13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési
korrekciói (-)
015F3J112Kereskedési szándékkal tartott -
kereskedési könyvben nyilvántartott, de
portfóliókezelésbe adott értékpapírok
(F3J1121+F3J1122+F3J1123)
016F3J11211kötvények a magyar állampapírok kivételével
- könyv szerinti bruttó érték
017F3J11212kötvények a magyar állampapírok kivételével
- értékvesztés (-)
018F3J11221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó
érték
019F3J11222magyar állampapírok - értékvesztés (-)
020F3J11231részvények és egyéb értékpapírok - könyv
szerinti bruttó érték
021F3J11232részvények és egyéb értékpapírok -
értékvesztés (-)
022F3J1124Kereskedési szándékkal tartott -
kereskedési könyvben nyilvántartott, de
portfóliókezelésbe adott értékpapírok
piaci értéke
023F3J11241kötvények a magyar állampapírok kivételével
- Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték)
024F3J11242magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok szerinti
érték (piaci érték)
025F3J11243részvények és egyéb értékpapírok -
Kkr.5-8. §-ok szerinti érték (piaci érték)
026F3J1125F3J1124 soron jelentett, kereskedési
könyvben nyilvántartott értékpapírok KKkr.
13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési
korrekciói (-)
027F3J113Nem kereskedési szándékkal tartott
forgatási célú értékpapírok
(F3J1131+F3J1132+F3J1133)
028F3J11311Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - könyv
szerinti bruttó érték
029F3J11312Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével -
értékvesztés (-)
030F3J11321magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó
érték
031F3J11322magyar állampapírok - értékvesztés (-)
032F3J11331egyéb értékpapírok - könyv szerinti bruttó
érték
033F3J11332egyéb értékpapírok - értékvesztés (-)
034F3J12Befektetési célú értékpapírok
(F3J121+F3J122+F3J123)
035F3J1211Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - könyv
szerinti bruttó érték
036F3J1212Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével -
értékvesztés (-)
037F3J1221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó
érték
038F3J1222magyar állampapírok - értékvesztés (-)
039F3J1231részvények és egyéb értékpapírok - könyv
szerinti bruttó érték
040F3J1232részvények és egyéb értékpapírok -
értékvesztés (-)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F3J2
Fióktelep - Valós értékelést alkalmazó hitelintézetek - Értékpapírok értékelési portfoliók szerinti adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód.
12345
abcdz
001F3J20Értékpapírok összesen (F3J21+F3J22)
002F3J21Forgatási célú értékpapírok
(F3J211+F3J212)
003F3J211Kereskedési célú pénzügyi eszközök
közé sorolt - 59/A.§ (4) a) pont szerinti -
értékpapírok
(F3.I2111+F3.I2112+F3.I21131
004F3J21111kötvények a magyar állampapírok
kivételével - bekerülési érték
005F3J21112kötvények a magyar állampapírok
kivételével - értékelési különbözet (+/-)
006F3J21121magyar állampapírok - bekerülési érték
007F3J21122magyar állampapírok - értékelési
különbözet (+/-)
008F3J21131kereskedési célú részvények és egyéb
értékpapírok - bekerülési érték
009F3J21132kereskedési célú részvények és egyéb
értékpapírok - értékelési különbözet (+/-)
010F3J212Értékesíthető pénzügyi eszközök közé
sorolt - 59/A.§ (4) b) pont szerinti -
értékpapírok (F3J2121+F3J2122)
011F3J2121Bekerülési értéken értékelt értékesíthető
értékpapírok (F3J21211+F3J21212)
012F3J21211Bekerüléskor bekerülési értéken értékelt
értékesíthető pénzügyi eszközök közé
sorolt értékpapírok
(F3J212111+F3J212112+F3J212113'
013F3J2121111bekerülési értéken értékelt hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok a magyar
állampapírok kivételével - bruttó érték
014F3J2121112bekerülési értéken értékelt hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok a magyar
állampapírok kivételével - értékvesztés (-)
015F3J2121121bekerülési értéken értékelt magyar
állampapírok - bruttó érték
016F3J2121122bekerülési értéken értékelt magyar
állampapírok - értékvesztés (-)
017F3J2121131bekerülési értéken értékelt tulajdoni
részesedést megtestesítő értékpapírok -
bruttó érték
018F3J2121132bekerülési értéken értékelt tulajdoni
részesedést megtestesítő értékpapírok -
értékvesztés (-)
019F3J21212Rendkívüli körülmények miatt
bekerülési értéken értékelt értékesíthető
pénzügyi eszközök közé sorolt
értékpapírok
(F3J212121+F3J212122+F3J212123'
020F3J2121211Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - könyv
szerinti bruttó érték
021F3J2121212Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével -
értékvesztés (-)
022F3J2121221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó
érték
023F3J2121222magyar állampapírok - értékvesztés (-)
024F3J2121231Részvények és egyéb értékpapírok - könyv
szerinti bruttó érték
025F3J2121232Részvények és egyéb értékpapírok -
értékvesztés (-)
026F3J2122Valós értéken értékelt értékesíthető
értékpapírok (F3J21221+F3J21222)
027F3J21221Bekerüléskor valós értéken értékelt
értékesíthető pénzügyi eszközök közé
sorolt értékpapírok
(F3J212211+F3J212212+F3J212213'
028F3J2122111valós értéken értékelt hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok a magyar
állampapírok kivételével - bekerülési érték
029F3J2122112valós értéken értékelt hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok a magyar
állampapírok kivételével - értékelési
különbözet (+)
030F3J2122113valós értéken értékelt hitelviszonyt
megtestesítő értékpapírok a magyar
állampapírok kivételével - értékvesztés (-)
031F3J2122121valós értéken értékelt magyar
állampapírok - bekerülési érték
032F3J2122122valós értéken értékelt magyar
állampapírok - értékelési különbözet (+)
033F3J2122123valós értéken értékelt magyar
állampapírok - értékvesztés (-)
034F3J2122131valós értéken értékelt tulajdoni
részesedést megtestesítő értékpapírok -
bekerülési érték
035F3J2122132valós értéken értékelt tulajdoni
részesedést megtestesítő értékpapírok -
értékelési különbözet (+)
036F3J2122133valós értéken értékelt tulajdoni
részesedést megtestesítő értékpapírok -
értékvesztés (-)
037F3J21222Rendkívüli körülmények miatt valós
értéken értékelt értékesíthető pénzügyi
eszközök közé sorolt értékpapírok
(F3J212221+F3J212222+F3J212223)
038F3J2122211Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - könyv
szerinti bruttó érték
039F3J2122212Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével -
értékelési különbözet (+)
040F3J2122213Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével -
értékvesztés (-)
041F3J2122221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó
érték
042F3J2122222magyar állampapírok - értékelési
különbözet (+)
043F3J2122223magyar állampapírok - értékvesztés (-)
044F3J2122231Részvények és egyéb értékpapírok - könyv
szerinti bruttó érték
045F3J2122232Részvények és egyéb értékpapírok -
értékelési különbözet (+)
046F3J2122233Részvények és egyéb értékpapírok -
értékvesztés (-)
047F3J22Befektetési célú értékpapírok
(F3J221+F3J222+F3J223)
048F3J221Bekerüléskor lejáratig tartottként felvett
- 59/A.§ (4) c) pont szerinti - és egyéb
befektetési célú értékpapírok
(F3J2211+F3J2212+F3J2213)
049F3J22111Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - könyv
szerinti bruttó érték
050F3J22112Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével -
értékvesztés (-)
051F3J22121magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó
érték
052F3J22122magyar állampapírok - értékvesztés (-)
053F3J22131részvények és egyéb értékpapírok - könyv
szerinti bruttó érték
054F3J22132részvények és egyéb értékpapírok -
értékvesztés (-)
055F3J222Bekerüléskor befektetési célúként a
könyvekbe felvett valós értékelés alatti
értékesíthető értékpapírok
(F3J2221+F3J2222+F3J2223)
056F3J22211Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - könyv
szerinti bruttó érték
F3J22212Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével -
értékelési különbözet (+)
057F3J22213Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével -
értékvesztés (-)
058F3J22221magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó
érték
F3J22222magyar állampapírok - értékelési
különbözet (+)
059F3J22223magyar állampapírok - értékvesztés (-)
060F3J22231részvények és egyéb értékpapírok - könyv
szerinti bruttó érték
F3J22232részvények és egyéb értékpapírok -
értékelési különbözet (+)
061F3J22233részvények és egyéb értékpapírok -
értékvesztés (-)
062F3J223Rendkívüli körülmények miatt lejáratig
tartottá átsorolt értékpapírok
(F3J2231+F3J2232+F3J2233)
063F3J22311Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével - könyv
szerinti bruttó érték
064F3J22312Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok a
magyar állampapírok kivételével -
értékvesztés (-)
065F3J22321magyar állampapírok - könyv szerinti bruttó
érték
066F3J22322magyar állampapírok - értékvesztés (-)
067F3J22331Részvények és egyéb értékpapírok - könyv
szerinti bruttó érték
068F3J22332Részvények és egyéb értékpapírok -
értékvesztés (-)
069F3J23Kereskedési szándékkal tartott -
kereskedési könyvben nyilvántartott
értékpapírok piaci értéke
(F3,12311+F3,12312+F3,123131
070F3J2311kötvények a magyar állampapírok
kivételével - Kkr.5-8. §-ok szerinti érték
(piaci érték)
071F3J2312magyar állampapírok - Kkr.5-8. §-ok
szerinti érték (piaci érték)
072F3J2313részvények és egyéb értékpapírok - Kkr.5-
8. §-ok szerinti érték (piaci érték)
073F3J232F3J231 soron jelentett, kereskedési
könyvben nyilvántartott értékpapírok Kkr.
13. sz. melléklet 10. pont szerinti értékelési
korrekciói (-)
074F3J241Rendkívüli körülmények miatt a
kereskedési célú számviteli portfólióból
kivezetett és a lejáratig tartott, vagy a
bekerülési értéken értékelt értékesíthető
portfólióba átsorolt, de még a
kereskedési könyvben nyilvántartott
értékpapírok piaci értéke
075F3J242Rendkívüli körülmények miatt a
kereskedési célú számviteli portfólióból
kivezetett és a lejáratig tartott, vagy a
bekerülési értéken értékelt értékesíthető
portfólióba átsorolt, de még a
kereskedési könyvben nyilvántartott
értékpapírok könyv szerinti értéke
076F3J243Rendkívüli körülmények miatt a
kereskedési célú számviteli portfólióból
kivezetett és a valós értéken értékelt
értékesíthető portfólióba átsorolt, de
még a kereskedési könyvben
nyilvántartott értékpapírok könyv
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F3K1
Fióktelep - Lejáratig tartott értékpapírok közül a tárgynegyedévben kereskedési célúvá vagy értékesíthetövé átsorolt tételek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÉrtékpapír
megnevezése
Értékpapír
azonosítója
Lejáratig tartott
számviteli portfolióból
való kivezetés
időpontja
Átsorolás szerinti új
portfolió (K, ÉB, ÉV)
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
bekerülési értéke
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
értékvesztése
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
valós értéke
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
időbeli
elhatárolása
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
értékelési
különbözete
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
piaci értéke
összesen
Átsorolási
kód (J, R)
Mód
123456789101111
abcdefghijkz
001F3K11Összesen
002F3K11001
F3K11999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F3K2
Fióktelep - Kereskedési célú értékpapírok közül a tárgynegyedévben nem kereskedési célúvá átsorolt értékpapírok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÉrtékpapír
megnevezése
Értékpapír
azonosítója
Kereskedési célú
számviteli portfolióból
való kivezetés
időpontja
Átsorolás szerinti új
portfolió (LT, ÉB, ÉV)
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori piaci
értéke összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
valós értéke
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
bekerülési
értéke
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
értékvesztése
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
időbeli
elhatárolása
összesen
Az átsorolt
értékpapír
átsoroláskori
értékelési
különbözete
összesen
Mód
1234567891011
abcdefghijz
001F3K21Összesen
002F3K21001
F3K21999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F4AT
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - összesítő
Nagyságrend: millió forint
Hátralévő lejárat szerint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésLejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkülÖsszesen
(a+...+k)
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
001F4AT01Mérlegtételek
002F4AT011Eszközök
003F4AT0111Pénztár és elszámolási számlák
004F4AT0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
005F4AT0113Egyéb értékpapír
006F4AT0114Jegybankkal szembeni betétek
007F4AT0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
008F4AT0116Hitelek
009F4AT01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
010F4AT01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
011F4AT01163Háztartásoknak nyújtott hite
012F4AT01164Egyéb belföldieknek nyújtott hite
013F4AT01165Külföld hitelei
014F4AT0117Egyéb követelések
015F4AT0118Vagyoni érdekeltségek
016F4AT0119Saját eszközök
017F4AT012Források
018F4AT0121Betétek
019F4AT01211ebből:Nem pénzügyi vállalatok betéte
020F4AT012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
021F4AT012112lekötött betét
022F4AT01212Háztartások betétei
023F4AT012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
024F4AT012122lekötött betét
025F4AT01213Külföld betétei
026F4AT0122Bankközi betétek
027F4AT01221Belföldi hitelintézetek betéte
028F4AT01222Külföldi hitelintézetek betéte
029F4AT01223Pénzpiaci alapok betéte
030F4AT0123Felvett hitelek
031F4AT01231Külföld
032F4AT01232Belföld
033F4AT0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
034F4AT0125Egyéb kötelezettségek
035F4AT0126Saját tőke
036F4AT021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök
Források)
037F4AT03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
038F4AT031Követelések
039F4AT032Kötelezettségek
040F4AT041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök
Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:
követelések- kötelezettségek;
041F4AT05Eredménytételek
042F4AT051Kamatbevételek
043F4AT052Egyéb bevételek
044F4AT053Kamatkiadások
045F4AT054Egyéb kiadások
046F4AT061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkel
korrigált)
047F4AT07Eszközmódosítások
048F4AT0711Lejárt tételek miatti korrekciók
049F4AT0712Lejárt tételek várható megtérülése
050F4AT072Értékpapírok átcsoportosítása
051F4AT073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása
052F4AT074Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni
érdekeltségek és átvett eszközök
053F4AT075Egyéb eszközmódosítások
054F4AT08Forrás átcsoportosítások
055F4AT081Háztartások betétei
056F4AT0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
057F4AT0812lekötött betétek
058F4AT082Nem pénzügyi vállalatok betéte
059F4AT0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
060F4AT0822lekötött betétek
061F4AT083Egyéb források átcsoportosítása
062F4AT091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat
követően)
063F4AT10Egyéb állományváltozások
064F4AT101Eszközállomány változások
065F4AT1011hitelállomány
066F4AT1112egyéb eszközállományok
067F4AT102Forrásállomány változások
068F4AT1021betétállomány
069F4AT1022egyéb forrásállományok
070F4AT111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált)
TÁJEKOZTATO ADAT:
071F4AT1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből
072F4AT1222Befektetésekhez kapcsolódó ügvletekből
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idővége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzszsáma
F4AA
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - HUF
Nagyságrend: millió forint
Hátralévőlejárat szerint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésLejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felett1 Lejárat nélküliÖsszesen(a+...+k)Mód
123456789101213
abcdefghijklz
001F4AA01Mérlegtételek
002F4AA011Eszközök
003F4AA0111Pénztár és elszámolási számlák
004F4AA0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
005F4AA0113Egyéb értékpapír
006F4AA0114Jegybankkal szembeni betétek
007F4AA0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
008F4AA0116Hitelek
009F4AA01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
010F4AA01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
011F4AA01163Háztartásoknak nyújtott hitel
012F4AA01164Egyéb belföldieknek nyújtott hite
013F4AA01165Külföld hitelei
014F4AA0117Egyéb követelések
015F4AA0118Vagyoni érdekeltségek
016F4AA0119Saját eszközök
017F4AA012Források
018F4AA0121Betétek
019F4AA01211ebböl:Nem pénzügyi vállalatok betéte
020F4AA012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
021F4AA012112lekötött betét
022F4AA01212Háztartások betétei
023F4AA012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
024F4AA012122lekötött betét
025F4AA01213Külföld betétei
026F4AA0122Bankközi betétek
027F4AA01221Belföldi hitelintézetek betéte
028F4AA01222Külföldi hitelintézetek betéte
029F4AA01223Pénzpiaci alapok betétei
030F4AA0123Felvett hitelek
031F4AA01231Külföld
032F4AA01232Belföld
033F4AA0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
034F4AA0125Egyéb kötelezettségek
035F4AA0126Saját tőke
036F4AA021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök­Források)
037F4AA03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
038F4AA031Követelések
039F4AA032Kötelezettségek
040F4AA041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:követelések- kötelezettségek)
041F4AA05Eredménytételek
042F4AA051Kamatbevételek
043F4AA052Egyéb bevételek
044F4AA053Kamatkiadások
045F4AA054Egyéb kiadások
046F4AA061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkelkorrigált)
047F4AA07Eszközmódosítások
048F4AA0711Lejárt tételek miatti korrekciók
049F4AA0712Lejárt tételek várható megtérülése
050F4AA072Értékpapírok átcsoportosítása
051F4AA073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosításé
052F4AA074Hitel-tőke konverzióból származó vagyoniérdekeltségek és átvett eszközök
053F4AA075Egyéb eszközmódosítások
054F4AA08Forrás átcsoportosítások
055F4AA081Háztartások betétei
056F4AA0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
057F4AA0812lekötött betétek
058F4AA082Nem pénzügyi vállalatok betétei
059F4AA0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
060F4AA0822lekötött betétek
061F4AA083Egyéb források átcsoportosítása
062F4AA091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszközmódosításokat és Forrás átcsoportosításokatkövetően)
063F4AA10Egyéb állományváltozások
064F4AA101Eszközállomány változások
065F4AA1011hitelállomány
066F4AA1112egyéb eszközállományok
067F4AA102Forrásállomány változások
068F4AA1021betétállomány
069F4AA1022egyéb forrásállományok
070F4AA111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állományváltozásokkal korrigált)
TÁJÉKOZTATÓ ADAT:
071F4AA1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből
072F4AA1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F4AB
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - EUR
Nagyságrend: millió forint
Hátralévő lejárat szerint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésLejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkülÖsszesen
(a+...+k)
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
001F4AB01Mérlegtételek
002F4AB011Eszközök
003F4AB0111Pénztár és elszámolási számlák
004F4AB0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
005F4AB0113Egyéb értékpapír
006F4AB0114Jegybankkal szembeni betétek
007F4AB0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
008F4AB0116Hitelek
009F4AB01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
010F4AB01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
011F4AB01163Háztartásoknak nyújtott hitel
012F4AB01164Egyéb belföldieknek nyújtott hite
013F4AB01165Külföld hitelei
014F4AB0117Egyéb követelések
015F4AB0118Vagyoni érdekeltségek
016F4AB0119Saját eszközök
017F4AB012Források
018F4AB0121Betétek
019F4AB01211ebböl:Nem pénzügyi vállalatok betéte
020F4AB012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
021F4AB012112lekötött betét
022F4AB01212Háztartások betétei
023F4AB012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
024F4AB012122lekötött betét
025F4AB01213Külföld betétei
026F4AB0122Bankközi betétek
027F4AB01221Belföldi hitelintézetek betéte
028F4AB01222Külföldi hitelintézetek betéte
029F4AB01223Pénzpiaci alapok betétei
030F4AB0123Felvett hitelek
031F4AB01231Külföld
032F4AB01232Belföld
033F4AB0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
034F4AB0125Egyéb kötelezettségek
035F4AB0126Saját tőke
036F4AB021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-
Források)
037F4AB03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
038F4AB031Követelések
039F4AB032Kötelezettségek
040F4AB041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-
Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:
követelések- kötelezettségek)
041F4AB05Eredménytételek
042F4AB051Kamatbevételek
043F4AB052Egyéb bevételek
044F4AB053Kamatkiadások
045F4AB054Egyéb kiadások
046F4AB061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkel
korrigált)
047F4AB07Eszközmódosítások
048F4AB0711Lejárt tételek miatti korrekciók
049F4AB0712Lejárt tételek várható megtérülése
050F4AB072Értékpapírok átcsoportosítása
051F4AB073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása
052F4AB074Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni
érdekeltségek és átvett eszközök
053F4AB075Egyéb eszközmódosítások
054F4AB08Forrás átcsoportosítások
055F4AB081Háztartások betétei
056F4AB0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
057F4AB0812lekötött betétek
058F4AB082Nem pénzügyi vállalatok betétei
059F4AB0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
060F4AB0822lekötött betétek
061F4AB083Egyéb források átcsoportosítása
062F4AB091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat
követően)
063F4AB10Egyéb állományváltozások
064F4AB101Eszközállomány változások
065F4AB1011hitelállomány
066F4AB1112egyéb eszközállományok
067F4AB102Forrásállomány változások
068F4AB1021betétállomány
069F4AB1022egyéb forrásállományok
070F4AB111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált)
TÁJÉKOZTATO ADAT:
071F4AB1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből
072F4AB1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F4AC
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - USD
Nagyságrend: millió forint
Hátralévő lejárat szerint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésLejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkülÖsszesen
(a+...+k)
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
001F4AC01Mérlegtételek
002F4AC011Eszközök
003F4AC0111Pénztár és elszámolási számlák
004F4AC0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
005F4AC0113Egvéb értékpapír
006F4AC0114Jegybankkal szembeni betétek
007F4AC0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
008F4AC0116Hitelek
009F4AC01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
010F4AC01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
011F4AC01163Háztartásoknak nyújtott hitel
012F4AC01164Egyéb belföldieknek nyújtott hite
013F4AC01165Külföld hitelei
014F4AC0117Egyéb követelések
015F4AC0118Vagyoni érdekeltségek
016F4AC0119Saját eszközök
017F4AC012Források
018F4AC0121Betétek
019F4AC01211ebbőliNem pénzügyi vállalatok betéte
020F4AC012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
021F4AC012112lekötött betét
022F4AC01212Háztartások betétei
023F4AC012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
024F4AC012122lekötött betét
025F4AC01213Külföld betétei
026F4AC0122Bankközi betétek
027F4AC01221Belföldi hitelintézetek betéte
028F4AC01222Külföldi hitelintézetek betéte
029F4AC01223Pénzpiaci alapok betétei
030F4AC0123Felvett hitelek
031F4AC01231Külföld
032F4AC01232Belföld
033F4AC0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpap írok
034F4AC0125Egyéb kötelezettségek
035F4AC0126Saját töke
036F4AC021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-
Források)
037F4AC03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
038F4AC031Követelések
039F4AC032Kötelezettségek
040F4AC041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-
Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:
követelések- kötelezettségek)
041F4AC05Eredménytételek
042F4AC051Kamatbevételek
043F4AC052Egyéb bevételek
044F4AC053Kamatkiadások
045F4AC054Egyéb kiadások
046F4AC061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkel
korrigált)
047F4AC07Eszközmódosítások
048F4AC0711Lejárt tételek miatti korrekciók
049F4AC0712Lejárt tételek várható megtérülése
050F4AC072Értékpapírok átcsoportosítása
051F4AC073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosításé
052F4AC074Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni
érdekeltségek és átvett eszközök
053F4AC075Egyéb eszközmódosítások
054F4AC08Forrás átcsoportosítások
055F4AC081Háztartások betétei
056F4AC0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
057F4AC0812lekötött betétek
058F4AC082Nem pénzügyi vállalatok betétei
059F4AC0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
060F4AC0822lekötött betétek
061F4AC083Egyéb források átcsoportosítása
062F4AC091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat
követően)
063F4AC10Egyéb állományváltozások
0644AC101Eszközállomány változások
065F4AC1011hitelállomány
066F4AC1112egyéb eszközállományok
067F4AC102Forrásállomány változások
068F4AC1021betétállomány
069F4AC1022egyéb forrásállományok
070F4AC111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált)
TÁJEKOZTATÓ ADAT:
071F4AC1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből
072F4AC1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F4AD
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - CHF
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésHátralévő lejárat szerint
Lejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkülÖsszesen
(a+...+k)
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
001F4AD01Mérlegtételek
002F4AD011Eszközök
003F4AD0111Pénztár és elszámolási számlák
004F4AD0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
005F4AD0113Egyéb értékpapír
006F4AD0114Jegybankkal szembeni betétek
007F4AD0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
008F4AD0116Hitelek
009F4AD01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
010F4AD01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hite
011F4AD01163Háztartásoknak nyújtott hitel
012F4AD01164Egyéb belföldieknek nyújtott hite
013F4AD01165Külföld hitelei
014F4AD0117Egyéb követelések
015F4AD0118Vagyoni érdekeltségek
016F4AD0119Saját eszközök
017F4AD012Források
018F4AD0121Betétek
019F4AD01211ebből:Nem pénzügyi vállalatok betéte
020F4AD012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
021F4AD012112lekötött betét
022F4AD01212Háztartások betétei
023F4AD012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
024F4AD012122lekötött betét
025F4AD01213Külföld betétei
026F4AD0122Bankközi betétek
027F4AD01221Belföldi hitelintézetek betéte
028F4AD01222Külföldi hitelintézetek betéte
029F4AD01223Pénzpiaci alapok betétei
030F4AD0123Felvett hitelek
031F4AD01231Külföld
032F4AD01232Belföld
033F4AD0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
034F4AD0125Egyéb kötelezettségek
035F4AD0126Saját tőke
036F4AD021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-
Források)
037F4AD03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
038F4AD031Követelések
039F4AD032Kötelezettségek
040F4AD041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-
Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:
követelések- kötelezettségek)
041F4AD05Eredménytételek
042F4AD051Kamatbevételek
043F4AD052Egyéb bevételek
044F4AD053Kamatkiadások
045F4AD054Egyéb kiadások
046F4AD061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkel
korrigált)
047F4AD07Eszközmódosítások
048F4AD0711Lejárt tételek miatti korrekciók
049F4AD0712Lejárt tételek várható megtérülése
050F4AD072Értékpapírok átcsoportosítása
051F4AD073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása
052F4AD074Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni
érdekeltségek és átvett eszközök
053F4AD075Egyéb eszközmódosítások
054F4AD08Forrás átcsoportosítások
055F4AD081Háztartások betétei
056F4AD0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
057F4AD0812lekötött betétek
058F4AD082Nem pénzügyi vállalatok betétei
059F4AD0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
060F4AD0822lekötött betétek
061F4AD083Egyéb források átcsoportosítása
062F4AD091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat
követően)
063F4AD10Egyéb állományváltozások
064F4AD101Eszközállomány változások
065F4AD1011hitelállomány
066F4AD1112egyéb eszközállományok
067F4AD102Forrásállomány változások
068F4AD1021betétállomány
069F4AD1022egyéb forrásállományok
070F4AD111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált)
TÁJÉKOZTATÓ ADAT:
071F4AD1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből
072F4AD1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F4AE
Fióktelep - Lejárati összhang elemzés - Egyéb devizák
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésHátralévő leárat szerint
Lejárt0-30 nap31-90 nap91-180 nap181-365 nap1-2 év között2-3 év között3-5 év között5-10 év között10 év felettLejárat nélkül(a+...+k)Mód
12345678910111213
abcdefghiilz
001F4AE01Mérlegtételek
002F4AE011Eszközök
003F4AE0111Pénztár és elszámolási számlák
004F4AE0112Államkötvény, MNB kötvény, diszkont kincstárjegy
005F4AE0113Egyéb értékpapír
006F4AE0114Jegybankkal szembeni betétek
007F4AE0115Hitelintézetekkel szembeni betétek
003F4AE0116Hitelek
009F4AE01161Pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
010F4AE01162Nem pénzügyi vállalatoknak nyújtott hitel
011F4AE01163Háztartásoknak nyújtott hitel
012F4AE01164Egyéb belföldieknek nyújtott hitel
013F4AE01165Külföld hitelei
014F4AE0117Egyéb követelések
015F4AE0118Vagyoni érdekeltségek
015F4AE0119Saját eszközök
017F4AE012Források
018F4AE0121Betétek
019F4AE01211ebből:Nem pénzügyi vállalatok betétei
020F4AE012111ebből: látra szóló és folyószámla betét
021F4AE012112lekötött betét
022F4AE01212Háztartások betétei
023F4AE012121ebből: látra szóló és folyószámla betét
024F4AE012122Lekötött betét
025F4AE01213Külföld betétei
026F4AE0122Bankközi betétek
027F4AE01221Belföldi hitelintézetek betétei
028F4AE01222Külföldi hitelintézetek betétei
029F4AE01223Pénzpiaci alapok betétei
030F4AE0123Felvett hitelek
031F4AE01231Külföld
032F4AE01232Belföld
033F4AE0124Saját kibocsátású, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
034F4AE0125Egyéb kötelezettségek
035F4AE0126Saját tőke
036F4AE021Finanszírozási rés (gap) I. (Mérleg: Eszközök-
Források)
037F4AE03Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók
038F4AE031Követelések
039F4AE032Kötelezettségek
040F4AE041Finanszírozási rés (gap) II.(Mérleg: Eszközök-
Források+ Mérlegen kívüli biztos jövőbeni poziciók:
követelések- kötelezettségek)
041F4AE05Eredménytételek
042F4AE051Kamatbevételek
043F4AE052Egyéb bevételek
044F4AE053Kamatkiadások
045F4AE054Egyéb kiadások
046F4AE061Finanszírozási rés (gap) III.(Eredménytételekkel
korrigált)
047F4AE07Eszközmódosítások
048F4AE0711Lejárt tételek miatti korrekciók
049F4AE0712Lejárt tételek várható megtérülése
050F4AE072Értékpapírok átcsoportosítása
051F4AE073Lejárat nélküli eszközök átcsoportosítása
052F4AE074Hitel-tőke konverzióból származó vagyoni
érdekeltségek és átvett eszközök
058F4AE075Egyéb eszközmódosítások
054F4AE08Forrás átcsoportosítások
055F4AE081Háztartások betétei
056F4AE0811ebből: látra szóló és folyószámla betétek
057F4AE0812lekötött betétek
058F4AE082Nem pénzügyi vállalatok betétei
059F4AE0821ebből: látra szóló és folyószámla betétek
060F4AE0822lekötött betétek
061F4AE083Egyéb források átcsoportosítása
062F4AE091Módosított finanszírozási rés (gap) IV.(Eszköz
módosításokat és Forrás átcsoportosításokat
követően)
068F4AE10Egyéb állományváltozások
064F4AE101Eszközállomány változások
065F4AE1011hitelállomány
066F4AE1112egyéb eszközállományok
067F4AE102Forrásállomány változások
068F4AE1021betétállomány
069F4AE1022egyéb forrásállományok
070F4AE111Finanszírozási rés (gap) V. (Egyéb állomány
változásokkal korrigált)
TÁJÉKOZTATÓ ADAT:
071F4AE1221Tulajdonosokhoz kapcsolódó ügyletekből
072F4AE1222Befektetésekhez kapcsolódó ügyletekből
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F4C
Fióktelep - Értékpapír kölcsönzés
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÜgyletben
szereplő
érték-
papírok
szerződés
szerinti
értéke
Ügyletben
szereplő
érték-
papírok
árfolyam-
értéke a
szerződés
lejártakor
Fizetett
kölcsönzési
díj összege
Kapott
kölcsönzési
díj összege
Mód
12589
abehz
001F4C1Saját értékpapírok
002F4C111Értékpapír kölcsön adása
003F4C1111MNB
004F4C1112Elismert elszámolóház
005F4C1113Hitelintézetek
006F4C1114Befektetési vállalkozások
007F4C1115Befektetési alapkezelő
008F4C1116Biztosítók
009F4C1117Pénztárak
010F4C1118Ügyfelek
011F4C1119Egyéb
012F4C121Értékpapír kölcsön vétele
013F4C1211MNB
014F4C1212Elismert elszámolóház
015F4C1213Hitelintézetek
016F4C1214Befektetési vállalkozások
017F4C1215Befektetési alapkezelő
018F4C1216Biztosítók
019F4C1217Pénztárak
020F4C1218Ügyfelek
021F4C1219Egyéb
022F4C2Ügyfél értékpapírok
023F4C211Értékpapír kölcsön adása
024F4C2111MNB
025F4C2112Elismert elszámolóház
026F4C2113Hitelintézetek
027F4C2114Befektetési vállalkozások
028F4C2115Befektetési alapkezelő
029F4C2116Biztosítók
030F4C2117Pénztárak
031F4C2118Ügyfelek
032F4C2119Egyéb
033F4C221Értékpapír kölcsön vétele
034F4C2211MNB
035F4C2212Elismert elszámolóház
036F4C2213Hitelintézetek
037F4C2214Befektetési vállalkozások
038F4C2215Befektetési alapkezelő
039F4C2216Biztosítók
040F4C2217Pénztárak
041F4C2218Ügyfelek
042F4C2219Egyéb
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F5B
Fióktelep - Bankközi állományok adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁFMegnevezésÜgyfél (partner) megnevezéseKódjelOrszágkódTörzsszámKövetelésekKötelezettségekMérlegen kívüli kötelezettségekMérlegen kívüli követelésekLegfeljebb 3 hónapos
eredeti lejárattal
rendelkező kitettségek
Legfeljebb 3 hónapos
hátralévő futamidővel
rendelkező kitettségek
ÉrtékpapírokBankbetét, nostroszlaHitelekVagyoni részesedésBef.szolg. egyéb követelésÖsszes követelés nettó értékenÉven belüli követelés nettéElhelyezett betétFelvett hitelBef.szolg. és egyéb kötelezettségHátrasorolt kötelezettségÖsszesenesenÉven belüli méri. kívüli
kockázatvállalás nettó ért.
HitelkeretAkkreditívVállalt garancia, kezességOpciókNyújtott óvadékJegyzési garanciaVálté kezességEgyéb függő kötelezettségekHatáridős kötelezettségekÖsszesen g1+...+B)OpciókKapott garancia, kezességKapott óvadékHitelkeretEgyéb függő követelésHatáridős követelésÖsszesen (j1+-+j6)KövetelésekMérlegen kívüli kötelezettségekKövetelésekMérlegen kívüli kötelezettségekMód
123456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839
abcde1e2e3e4e5efg1g2g3g4g5hi1i2i3i4i5i6i7i8i9ii1i2i3i4i5,i6k1k21112z
001-5B1Összesen
002-5B2Belföldi hitelintézet
003-5B3Külföldi hitelintézet
004-5B4Nem részletezettej
005-5B5Részletezettek összesen
006-5B5001
-5B5999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő végeAdatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F6B
Lakástakarékpénztár fióktelep adatai
Nagyságrend: millió forint
Állomány (millió Ft, három
tizedesjegyig)
Arányszám ( % )
SorszámPSZÁF
kód
Megnevezésbruttó
összesen
könyvszerinti
nettó érték
bruttó
alapján
nettó vagy
előírás
alapján
Mód
12345
abcdz
001F6B1Információk a törvényi előírások
betartásához
002F6B101Tárgyévi kollektív teljesítménymutató
tervszáma (becslés)
003F6B102Hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
004F6B103Hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok az utolsó kibocsátás
időpontjában
005F6B104Összes felvett kölcsön
006F6B105Az összes felvett kölcsönből a
Felügyelet által engedélyezett összeg
007F6B106Az összes felvett kölcsön az utolsó
kölcsön felvételekor
008F6B107Az utolsó kölcsön felvételekor (hit.
viszonyt megtest. é.p. kibocsátásakor)
meglevő betétállomány
009F6B108Szabad eszközök állománya és
aránya a kiutalási összeghez
010F6B109Központi kormányzati és jegybanki
értékpapír, számlapénz, készpénz
összege és aránya a szabad eszk.-
höz
011F6B110Éven belüli lejáratú kihelyezés
hit.intézethez és aránya a szabad
eszk.-höz
012F6B111Befektetés jelzálog-hitelintézet által
kibocsátott jelzáloglevélbe és aránya
a szabad eszk.-höz
013F6B112Folyósított áthidaló kölcsön állománya
és aránya a szabad eszközökhöz
014F6B1121Folyósított azonnali áthidaló kölcsön
állománya és aránya a szabad
eszközökhöz
015F6B113A betétállomány és aránya a kiutalási
összeghez
016F6B114A betétek kamatainak összege és
aránya a kiutalási összeghez
017F6B115A betétekre jóváírt összes állami
támogatás és aránya a kiutalási
összeghez
018F6B116A betétekre jóváírt állami támogatás
összes kamata és aránya a kiutalási
összeghez
019F6B117A társasházak és lakásszövetkezetek
szerződéses összege
020F6B118Az összes szerződéses összeg 15 %-
a az Ltp. előző hónap utolsó napján
érvényben lévő összes szerződéséből
021F6B119Tulajdoni részesedés összege más
takarékpénztári szolgáltatást nyújtó
szervezetben és aránya a szavatoló
tőkéhez
022F6B2Éves jelentés a törvényi előírások
betartásáról
023F6B201Tárgyévi kollektív teljesítménymutató
tényszáma
024F6B202Szabad eszközök kihelyezésével elért
tárgyévi hozam
025F6B203Szabad eszközök tárgyévi átlagos
állománya
026F6B204Tárgyévi kollektív kamat
027F6B205Kiegyenlítési céltartalék a tárgyévet
megelőző év december 31-én
028F6B206Kiegyenlítési céltartalék a tárgyév
december 31-én és aránya a
megtakarításhoz
029F6B207A tárgyévben a Felügyelet
engedélyével felvett kölcsön
030F6B208A Felügyelet engedélyével felvett
kölcsön után a tárgyévben fizetett
kamat
031F6B209Kiegyenlítési céltartalék év végi
képzett összege
032F6B210Kiegyenlítési céltartalékból felhasznált
összeg
dbmillió Ft
(három
tizedesjegyig)
%
033F6B3Társasházak, lakásszövetkezetek
szerződései
034F6B31Tárgynegyedévi új szerződések és
aránya a tárgynegyedévi összes új
szerződéshez
035F6B32Tárgyévi új szerződések és aránya a
tárgyévi összes új szerződéshez
036F6B4Egyéb információk
037F6B41Engedményezett előtakarékossági
szerzó'dések darabszáma és
szerződéses összege
038F6B42Engedményezett összegek összesen
039F6B43Összes engedményezett összeg
aránya az engedményezett
szerzó'dések-szerződéses-összeg
összesen értékhez
040F6B44Kiutalási összeg
041F6B45Kiutalási összeg állománya
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F6CA
Lakástakarékpénztár - Fióktelep - Termékösszetétel (értékben )
Nagyságrend: ntillióforint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésTeljesítéssel lezárt szerződésFelmondással megszűnt
szerződés
Érvényben lévő
szerződés
Termék
megnevezése
(engedély száma)
Tárgyn. évi
teljesítéssel lezárt
szerződés
Tárgyévi
teljesítéssel lezárt
szerződés
Teljesítéssel lezárt
összes szerződés
Tárgyn.évi
felmondással
megszűnt
szerződés
Tárgyévi
felmondással
megszűnt
szerződés
Felmondással
megszűnt összes
szerződés
Kiutalás alatt lévőMég nem kiutalhatóMegkötött összes
szerződés (d+g+h+i)
Tárgyn.évi új
szerződés
Tárgyévi új
szerződés
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
001F6CA1Összesen
002F6CA101
F6CA199
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F6CB
Lakástakarékpénztár - Fióktelep - Termékösszetétel( darabszám )
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésTeljesítéssel lezárt szerződésFelmondással megszűnt
szerződés
Érvényben lévő
szerződés
Termék
megnevezése
(engedély száma)
Tárgyn. évi
teljesítéssel lezárt
szerződés
Tárgyévi
teljesítéssel lezárt
szerződés
Teljesítéssel lezárt
összes szerződés
Tárgyn.évi
felmondással
megszűnt
szerződés
Tárgyévi
felmondással
megszűnt
szerződés
Felmondással
megszűnt összes
szerződés
Kiutalás alatt lévőMég nem kiutalhatóMegkötött összes
szerződés (d+g+h+i)
Tárgyn.évi új
szerződés
Tárgyévi új
szerződés
Mód
12345678910111213
abcdefghijklz
001F6CB1Összesen db
002F6CB101
F6CB199
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F6D
Jelzálog-hitelintézet fióktelep adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésAdatokMód
12345
abcdz
001F6D101Jelzáloghitelekből eredő tőkekövetelések
állománya
002F6D102Jelzáloghitelekből eredő kamatkövetelések
állománya
003F6D1031Öt évnél hosszabb futamidejűek aránya a
teljes jelzáloghitel-állományhoz viszonyítva
(Jht. 5. § 1. bek.) (%)
004F6D1032Öt éves futamidejűek aránya a teljes
jelzáloghitel-állományhoz viszonyítva
(Jht. 5. § 1. bek.) (%)
005F6D1033Öt évnél rövidebb futamidejűek aránya a
teljes jelzáloghitel-állományhoz viszonyítva
(Jht. 5. § 1. bek.) (%)
006F6D104Vásárolt hitelek állománya a teljes
jelzáloghitel-állományból (Jht. 8. § 1. bek.)
007F6D105Hitelbiztosíték értékének teljes állománya
008F6D1061A Fióktelep összes befektetése (Jht. 9. §
1. és 2. bek.)
009F6D1062A Fióktelep 3 éves időtartamra
megszerzett befektetései (Jht. 9. §
3. bek.)
010F6D1071Jelzáloglevelek rendes fedezete
(Jht. 14. § 5-7. bek.)
011F6D1072- Jelzáloghitel figyelembe vehető tőke
része
012F6D1073- Tőkerész szerződés szerinti kamata
013F6D108Jelzáloglevelek pótfedezete összesen (Jht.
14. § 8. bek.)
014F6D1081- Állampapír a pótfedezetből
015F6D1082- Állami készfiz. kezességvállalással
kibocsátott értékpapír állomány a
pótfedezetből
016F6D1083- Állami készfiz. kezességvállalás mellett
nyújtott hitel állomány a pótfedezetből
017F6D1084- MNB-nél zárolt bankszámlán tartott pénz
a pótfedezetből
018F6D1091A rendes és pótfedezetek együttes értéke
019F6D1092A rendes fedezetek aránya a teljes fedezeti
értékben (%)
020F6D110Tőke/hitelbiztosítéki érték aránya
(F6D101/F6D105) (%)
021F6D111Jelzáloglevélből származó
kötelezettség/összes fedezet
(F6D2,d oszlop/F6D1091) (%)
022F6D112Jelzáloglevélen kívül kibocsátott és
forgalomban lévő értékpapírok állománya
Kibocsátott
kötvények
Kibocsátott
letéti jegyek
023F6D1131Értékpapír állomány névértéken
024F6D1132Értékpapír nyilvántartási érték
025F6D1133Értékpapír futamidő (év)
026F6D114Hitelszerződések száma (db)
Kibocsátott és forgalomban lévő jelzáloglevelek
Sorozatszámai- Névértéke
(még nem
törlesztett)
- Fizetendő
kamat
összege a
futamidő
végéig
Összesen
(b+c)
abcd
027F6D2Összesen
028F6D201
F6D299
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F6E
Lakástakarékpénztár fióktelep - Érvényben lévő szerződések adatai
Nagyságrend: millió forint
januárfebruármárciusáprilismájusluniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecember
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésÉvModozat jelolese (íviegtakaritasi szerzodes
tínus)
Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Megtakarítás értékeKiutalás várható időpontja (év, hó)Mód
123456789101112131415161718192021222324252627
abcc1dd1ee1ff1gg1hh1ii1jj1kk1ll1mm1nn1z
001F6E1Megtakarítás kezdetének időpontja (EEEE)
002F6E1001Megtakarítással rendelkező szerződés
F6E1999Megtakarítással rendelkező szerződés
003F6E2Megtakarítás kezdetének időpontja (EEEE)
004F6E2001Megtakarítással rendelkező szerződés
F6E2999Megtakarítással rendelkező szerződés
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F6F
Lakástakarékpénztár fióktelep - Kiutalások (várható) adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésAdatjanuárfebruármárciusáprilismájusluniusjúliusaugusztusszeptemberoktóbernovemberdecemberMód
1234567891011121314
abcdefghijklmz
001F6F1Kiutalás kezdetének időpontja (EEEE)
002F6F11A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek
003F6F12A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában
(F6F131+132+133+134-14)
004F6F131Betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami
támogatás kamata)
005F6F132Hiteltörlesztő részletek összege
006F6F133Terv szerinti betétállomány (betét, kamat, állami
támogatás, állami támogatás kamata)
007F6F134Egyéb
008F6F14Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált)
009F6F15Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy
(negatív előjellel) hiteligény (F6F12-11)
010F6F16A Felügyelet engedélyével felvehető hitel
011F6F17A kiutalások időpontjában tervezett
betétállomány 40%-a
012F6F18Kiegészítö adatok
013F6F181Betétfizetéstől eltelt 3 hónap óta befizetés nem történt
014F6F182A megtakarítási idő még nem kezdődött meg
015F6F183Kumulált kiutalási összeg
016F6F184Kumulált szerződéses összeg
017F6F185Kumulált kiutalások aránya ( %-ban)
018F6F2Kiutalás kezdetének időpontja (EEEE)
019F6F21A kiutalás időpontjához kapcsolódó kiutalási összegek
020F6F22A kiutalások fedezete a kiutalás időpontjában
021F6F231Betétállomány (betét, kamat, állami támogatás, állami
támogatás kamata)
022F6F232Hiteltörlesztő részletek összege
023F6F233Terv szerinti betétállomány (betét, kamat, állami
támogatás, állami támogatás kamata)
024F6F234Egyéb
025F6F24Előző hónapok kiutalt hitelállománya (kumulált)
02 6F6F25Szabad eszköz (kiutalási összeg maradványa) vagy
(negatív előjellel) hiteligény (F6F22-21)
027F6F26A Felügyelet engedélyével felvehető hitel
028F6F27A kiutalások időpontjában tervezett
betétállomány 40%-a
029F6F28Kiegészítö adatok
030F6F281Betétfizetéstől eltelt 3 hónap óta befizetés nem történt
031F6F282A megtakarítási idő még nem kezdődött meg
032F6F283Kumulált kiutalási összeg
033F6F284Kumulált szerződéses összeg
034F6F285Kumulált kiutalások aránya ( %-ban)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F7EB
Fióktelep - Lebonyolításra átveti hitelek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésA hitelfelvevőA kockázatot
átadó partner
Követelés
devizaneme
Hitelfolyósítás
kezdetének
időpontja
Utolsó
törlesztés
időpontja
Hitel, egyéb függő
jövőbeni követelés
szerződés szerinti
összege forintban
Ténylegesen
igénybevett
összeg forintban
Tárgynegyedév
végén fennálló
követelés
állománya
Mód
nevekód jeletörzsszámanevetörzsszáma
123456789101112
abcdefghijkz
001F7EB1Átvett hitelek összesen
002F7EB101
F7EB199
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neveAdatszolgáltató törzsszáma:
F7F
Fióktelep - Projektfinanszírozási hitelek
Nagyságrend: millió forint
Könyv szerinti bruttó értékKönyv szerinti értékMég le nem hívott hitelkeret
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenMód
123456789101112131415
abcdefghijklmnz
001F7F11Belföldieknek nyújtott hitellálomány összesen
002F7F111Ingatlanfejlesztési hitelek összesen
003F7F1111irodaház, kereskedelmi központ építése
004F7F1112szállodaépítés
005F7F1113lakópark, több lakás építése
006F7F1114ipari ingatlanok építése
007F7F1115egyéb ingatlanfejlesztési hitelek
008F7F112Ingatlanvásárlási hitelek összesen
009F7F1121irodaház, kereskedelmi központ vásárlása
010F7F1122szállodavásárlás
011F7F1123lakópark, több lakás vásárlása
012F7F1124ipari ingatlanok vásárlása
013F7F1125egyéb ingatlanvásárlási hitelek
014F7F113Energia szektor fejlesztésére nyújtott hitelek
015F7F114Közlekedés, szállítás fejlesztésére nyújtott hitelek
016F7F115Közműfejlesztési hitelek
017F7F116Közműfejlesztésnek nem minősülő környezetvédelmi
célú hitelek
018F7F117Telekommunikációs fejlesztési hitelek
019F7F118Egyéb projekthitelek
020F7F12Külföldieknek nyújtott hitelállomány összesen
Egyéb tájékoztató adatok
Adott negyedévi folyósításIngatlan fedezettel
biztosított állomány
Szindikált állomány a
teljes finanszírozáson
belül
Projekttel kapcsolatos egyéb
hitelintézeti kockázatvállalás -
Eszközök (könyv szerinti érték)
Projekttel kapcsolatos egyéb
hitelintézeti mérlegen kívüli
kötelezettségvállalás -
(nyilvántartási érték)
ForintEuróEgyéb
deviza
ÖsszesenFolyósított
összegek
Nem
folyósított
Folyósított
összegek
Nem
folyósított
ForintDevizaÖsszesenForintDevizaÖsszesen
020F7F21Belföldieknek nyújtott hitelállomány összesen
021F7F211Ingatlanfejlesztési hitelek összesen
022F7F2111irodaház, kereskedelmi központ építése
023F7F2112szállodaépítés
024F7F2113lakópark, több lakás építése
025F7F2114ipari ingatlanok építése
026F7F2115egyéb ingatlanfejlesztési hitelek
027F7F212Ingatlanvásárlási hitelek összesen
028F7F2121irodaház, kereskedelmi központ vásárlása
029F7F2122szállodavásárlás
030F7F2123lakópark, több lakásvásárlása
031F7F2124ipari ingatlanok vásárlása
032F7F2125egyéb ingatlanvásárlási hitelek
033F7F213Energia szektor fejlesztésére nyújtott hitelek
034F7F214Közlekedés, szállítás fejlesztésére nyújtott hitelek
03 5F7F215Közműfejlesztési hitelek
036F7F216Közműfejlesztésnek nem minősülő környezetvédelmi
célú hitelek
037F7F217Telekommunikációs fejlesztési hitelek
038F7F218Egyéb projekthitelek
039F7F22Külföldieknek nyújtott hitelállomány összesen
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszám
F7H
A fióktelep által folyósított hitelek és a hitelállomány alakulása
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTárgyhavi folyósítás
folyószámlahitelek
Tárgyhavi vásárolt
követelések
Tárgyhavi tőketörlesztés
folyószámlahitelek nélkül
Tárgyhónapban leírt
tőkekövetelés
Tárgy h ón apban eladott problémamentes
követelés
Tárgyhónapban eladott nem
problémamentes követelés
Tárgyidőszak végén fennálló
tőketartozás
folyószámlahitelekkel
bruttó értékbruttó értékbruttó értékbruttó értéknettó értékbruttó értéknettó értékeladási árbruttó értéknettó értékeladási árdbbruttó értékMód
1234567891011121314
abcdefghijklmz
001F7H0Hitelek
002F7H11Államháztartás - forint
003F7H12Államháztartás - deviza
004F7H21Monetáris pénzügyi intézmények (jegybank,
belföldi hitelintézetek, pénzpiaci alapok) -
005F7H22Monetáris pénzügyi intézmények (jegybank,
belföldi hitelintézetek, pénzpiaci alapok) -
deviza
006F7H31Egyéb pénzügyi vállalatok - forint
007F7H32Egyéb pénzügyi vállalatok - deviza
008F7H41Nem pénzügyi vállalatok - forint
009F7H42Nem pénzügyi vállalatok - deviza
010F7H51Háztartások - lakosság - forint
011F7H52Háztartások - lakosság - deviza
012F7H61Háztartások - egyéni vállalkozók - forint
013F7H62Háztartások - egyéni vállalkozók - deviza
014F7H71Egyéb belföld - forint
015F7H72Egyéb belföld - deviza
016F7H81Külföld - forint
017F7H82Külföld - deviza
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F8NACT
Fióktelep - Portfolió összetétel - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - ÖsszesítőNagyságrend: millió forint
Lejárati esedékességgel rendelkező követelések szerződésenkéntFedezetek értéke a követelés erejéig szerződésenkéntKövetelések értékvesztése szerződésenként
a legrégebbi hátralék szerintNem lejárt,
szerződés
szerint
a legrégebbi hátralék szerintNem lejárt,
szerződés
szerint
a legrégebbi hátralék szerintÉrtékelési
különbözet
SorszámPSZÁF KódMegnevezésNem lejárt,
szerződés
szerint
0-30 nap31-90 nap91-365
nap
1 év felettÖsszesen0-30 nap31-90 nap91-365
nap
1 év
felett
Összesen0-30 nap31-90
nap
91-365
nap
1 év felettÖsszesenMod
1234567891011121314151617181920
abcdefghijkImnopqrsz
001F8NACT0I. LEJÁRATI ESEDÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ
KÖVETELESEK
002F8NACT1Értékpapírok
003F8NACT2Jegybanki és bankközi betétek
004F8NACT3Hitelek
005F8NACT31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
006F8NACT311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
007F8NACT32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos
vállalkozásokkal)
008F8NACT33Hitelek - Belföld - Háztartások
009F8NACT331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
010F8NACT3311ebből: Jelzáloghitel
011F8NACT332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni vállalkozók
012F8NACT34Hitelek - Belföld - Egyéb
013F8NACT341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
014F8NACT35Hitelek - Külföld
015F8NACT4Egyéb követelések
016F8NACT5II. HITELEKRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ ADATOK
017F8NACT511Lakosság részére nyújtott hitelek
018F8NACT51111 évnél hosszabb türelmi idővel (tőke és/vagy kamat)
kötött hitelszerződések
019F8NACT5112Egyösszegű, 5 évnél hosszabb lejáratkori
tőkevisszafizetéssel kötött hitelszerződések
020F8NACT512Egyéni vállalkozók részére nyújtott hitelek
021F8NACT5121Egyéni vállalkozóknak nyújtott projektfinanszírozási
hitelek
022F8NACT5122Egyéb különleges (speciális) hitelek
023F8NACT52Nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek
024F8NACT521Nagyvállalat részére nyújtott hitelek
025F8NACT522Projektfinanszírozási hitelek
026F8NACT523Egyéb speciális hitelek
027F8NACT53Önkormányzatok finanszírozása
028F8NACT531Projektfinanszírozási hitelek
029F8NACT532Egyéb különleges (speciális) hitelek
030F8NACT533Önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok
031F8NACT54Csoporttagok közötti hitelezés
032F8NACT541Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni kockázatvállalások
033F8NACT542Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal
szembeni kockázatvállalások
034F8NACT6III. FÜGGŐVÉ TETT EREDMÉNYTÉTELEK,
HALASZTOTT KAMATOK
035F8NACT61Függővé tett eredménytételek
036F8NACT611Függővé tett kamat-, kamatjellegű és egyéb
eredménytételek hátralék miatt
037F8NACT612Függővé tett kamat- kamatjellegű eredménytételek
minősítés miatt
038F8NACT62Kifizetett, ügyfelet terhelő végrehajtási és egyéb
perköltségek
039F8NACT63Lakáshitelek, tandíjhitelek kockázati céltartalékkal
fedezett tőkésített kamata
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F8NACA
Fióktelep - Portfolió összetétel - kockázátvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyv szerinti értéken) - Forint
Nagyságrend: millió forint
Lejárati esedékességgel rendelkező követelések szerződésenkéntFedezetek értéke a követelés erejéig szerződésenkéntKövetelések értékvesztése szerződésenkéntÉrtékelési
különbözet
a legrégebbi hátralék szerinta legrégebbi hátralék szerinta legrégebbi hátralék szerint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésNem lejárt szerződés szerint0-30 nap31-9091-365 nap1 év felettösszesenNem lejárt szerződés szerint0-30 nap31-9091 -3651 év
felett
összesenNem lejárt szerződés szerint0-30 nap31-90 nap91-3651 év felettösszesenMód
1234567891011121314151617181920
abcdef9hijkImn0Prsz
001F8NACA0I. LEJÁRATI ESEDÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ
KÖVETELÉSEK
002F8NACA1értékpapírok
003F8NACA2Jegybanki és bankközi betétek
004F8NACA3Hitelek
005F8NACA31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
006F8NACA311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
007F8NACA32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos
vállalkozásokkal)
008F8NACA33Hitelek - Belföld - Háztartások
009F8NACA331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
010F8NACA3311ebből: Jelzáloghitel
011F8NACA332Hitelek - Belföld - Háztartások - Egyéni vállalkozók
012F8NACA34Hitelek - Belföld - Egyéb
013F8NACA341ebből: Hitelek - Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
014F8NACA35Hitelek-Külföld
015F8NACA4Egyéb követelések
016F8NACA5II. HITELEKRE VONATKOZO TAJEKOZTATO ADATOK
017F8NACA511Lakosság részére nyújtott hitelek
018F8NACA51111 évnél hosszabb türelmi idővel (tőke és/vagy kamat) kötött
hitelszerződések
019F8NACA5112Egyösszegű, 5 évnél hosszabb lejáratkori
tőke vissza fizetéssel kötött hitelszerződések
020F8NACA512Egyéni vállalkozók részére nyújtott hitelek
021F8NACA5121Egyéni vállalkozóknak nyújtott projektfinanszírozás! hitelek
022F8NACA5122Egyéb különleges (speciális) hitelek
023F8NACA52Nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek
024F8NACA521Nagyvállalat részére nyújtott hitelek
025F8NACA522Projektfinanszírozási hitelek
026F8NACA523Egyéb speciális hitelek
027F8NACA53Önkormányzatok finanszírozása
028F8NACA531Projektfinanszírozási hitelek
029F8NACA532Egyéb különleges (speciális) hitelek
030F8NACA533Önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok
031F8NACA54Csoporttagok közötti hitelezés
032F8NACA541Kapcsolt vállalkozásokkal szembeni kockázatvállalások
033F8NACA542Egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásokkal
szembeni kockázatvállalások
034F8NACA6III. FÜGGŐVÉ TETT EREDMENYTÉTELEK, HALASZTOTT
KAMATOK
035F8NACA61Függővé tett eredménytételek
036F8NACA611Függővé tett kamat-, kamatjellegű és egyéb
eredménytételek hátralék miatt
037F8NACA612Függővé tett kamat- kamatjellegű eredménytételek
minősítés miatt
038F8NACA62Kifizetett, ügyfelet terhelő végrehajtási és egyéb
perköltségek
039F8NACA63Lakáshitelek, tandíjhitelek kockázati céltartalékkal fedezett
tőkésített kamata
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F8PBC
Fióktelep - Átstrukturált hitelek állományának alakulása
Nagyságrend millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTárgynegyedévben
hozott átstrukturálási
döntések
Tárgynegyedévben hozott átstrukturálási döntések
összetétele
Tárgynegyedév végén fennálló
szerződéses állomány
Fedezetek
értéke a
követelés
erejéig
Tárgynegyedév végén a szerződések
hátralékosság szerinti összetétele
Mód
darabérték
(bruttó)
állami konstrukcióbanki konstrukciódarabérték
(bruttó)
érték-
vesztés
(-)
0-30 nap31-90 nap91-365 nap1 év felett
darabértékdarabérték
123456789101112131415
abcdefghijklmnz
001F8PBC1ÁTSTRUKTURÁLT HITELEK
ÖSSZESEN
002F8PBC11Nem pénzügyi vállalatok
003F8PBC12Háztartások
004F8PBC121Lakosság
005F8PBC1211ebből: Jelzáloghitel
006F8PBC122Egyéni vállalkozók
007F8PBC13Egyéb belföld
008F8PBC131ebből: Önkormányzatok
009F8PBC14Külföld
DEVIZANEM SZERINTI ÖSSZETÉTEL
010F8PBC2ÁTSTRUKTURÁLT FORINT
HITELEK
011F8PBC21Nem pénzügyi vállalatok
012F8PBC22Háztartások
013F8PBC221Lakosság
014F8PBC2211ebből: Jelzáloghitel
015F8PBC222Egyéni vállalkozók
016F8PBC23Egyéb belföld
017F8PBC231ebből: Önkormányzatok
018F8PBC24Külföld
019F8PBC3ÁTSTRUKTURÁLT DEVIZA
HITELEK
020F8PBC31Nem pénzügyi vállalatok
021F8PBC32Háztartások
022F8PBC321Lakosság
023F8PBC3211ebből: Jelzáloghitel
024F8PBC322Egyéni vállalkozók
025F8PBC33Egyéb belföld
026F8PBC331ebből: Önkormányzatok
027F8PBC34Külföld
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F8PBF
Fióktelep - Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek
Nagyságrend: millió forint
Fedezetek, biztosítékok és egyéb mérlegen kívüli tételek
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTeljes nyilvántartási értékenPiaci érték belső fedezeti
előírások alapján korrigált
értéke (biztosítéki érték, vagy
hitelbiztosítéki érték)
Fennálló kintlévőség
értékéig elismerhető
fedezet
Mód.
1234
abcz
001F8PBF1FEDEZETEK, BIZTOSÍTÉKOK
002F8PBF11Kapott garanciák, viszontgaranciák
003F8PBF111Központi költségvetés garanciái
004F8PBF112Egyéb állami, illetve állami tulajdonú szervek garanciái
005F8PBF113Bankgaranciák
006F8PBF1141Alapok által nyújtott garanciavállalások államilag
viszontgarantált része
007F8PBF1142Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált
garanciavállalások
008F8PBF12Kapott kezességek
009F8PBF121Központi költségvetés készfizető kezessége
010F8PBF1221Bankkezességek
011F8PBF1222Egyéb készfizető kezességek
012F8PBF123Egyszerű kezességek
013F8PBF1241Alapok által nyújtott kezességvállalások államilag
viszontgarantált része
014F8PBF1242Alapok által nyújtott, államilag nem viszontgarantált
kezességvállalások
015F8PBF13Hitelintézet által nyújtott garanciák és kezességek
ellengaranciái
016F8PBF14Óvadék
017F8PBF141Pénzfedezetek
018F8PBF1411Forint
019F8PBF1412Deviza
020F8PBF142Értékpapír fedezetek
021F8PBF1421Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
022F8PBF1422Részvények
023F8PBF1423Egyéb értékpapír fedezetek
024F8PBF143Egyéb óvadék, egyéb letét
025F8PBF15Értékpapír forgatmány
026F8PBF16Zálogjog
027F8PBF161Jelzálogjog
028F8PBF1611Ingatlan
029F8PBF16111Lakóingatlan
030F8PBF16112Kereskedelmi ingatlan
031F8PBF16113Egyéb ingatlan
032F8PBF1612Ingóság
033F8PBF162Keretbiztosítéki jelzálogjog
034F8PBF163Önálló zálogjog
035F8PBF164Kézi zálogjog
036F8PBF165Egyéb zálogjog
037F8PBF17Engedményezés
038F8PBF18Hitelnyújtáshoz kapcsolódó vételi opció
039F8PBF19Egyéb fedezetek, biztosítékok
040F8PBF2egyéb mérlegen kívüli tételek
041F8PBF21Leírt, vagy egyéb okok miatt mérlegből kivezetett, de
el nem engedett követelések
042F8PBF211Peresített követelések
043F8PBF2111tőke
044F8PBF2112kamatok, kamat jellegű jutalékok, díjak
045F8PBF212Nem peresített, de el nem engedett követelések
046F8PBF2121tőke
047F8PBF2122kamatok, kamat jellegű jutalékok, díjak
048F8PBF22Megvásárolt követelések adóstól járó, még nem
törlesztett összege
049F8PBF23Nem valódi penziós és repó ügyletek
050F8PBF231Nem valódi penziós és repó ügyletekkel kapcsolatos
mérlegen kívüli követelések
051F8PBF232Nem valódi penziós és reverse repó ügyletekkel
kapcsolatos mérlegen kívüli kötelezettségek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F9D
Fióktelep - Pénzmosással és terrorizmus finanszírozásával kapcsolatos adatok
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTárgynegyedévHalmozott (naptári év elejétől kumulált)
DarabszámÖsszegDarabszámÖsszegMód.
12345
abcdz
001F9D1Nem névre szóló betét
002F9D2Nem teljeskörűen átvilágított ügyfél
003F9D21ebből: ügyfél követelés
004F9D22ebből: ügyfél kötelezettség
005F9D3Összes ügyfél átvilágítás
006F9D31Egyszerűsített ügyfél átvilágítás
007F9D32Fokozott ügyfél átvilágítás
008F9D321ebből: kiemelt közszereplő (PEP) ügyfél
átvilágítása
009F9D33Normál ügyfél átvilágítás
010F9D41Üzleti kapcsolat létesítésekor történt
átvilágítás
011F9D42Hárommillió-hatszázezer forintot elérő vagy
meghaladó összegű tranzakció miatti
átvilágítás
012F9D43Több, egymással ténylegesen összefüggő,
hárommillió-hatszázezer forintot meghaladó
összegű tranzakció miatti átvilágítás
013F9D44Korábban rögzített ügyféladatok
valódiságával kapcsolatos kétség
felmerülése miatti átvilágítás
014F9D45Más szolgáltató által végzett ügyfél-
átvilágítás átvétele
015F9D461Saját pénzváltás miatti átvilágítás
016F9D462Nem saját pénzváltás miatti átvilágítás
017F9D471Saját zálogtevékenység miatti átvilágítás
018F9D472Nem saját zálogtevékenység miatti
átvilágítás
019F9D48Egyéb közvetítő által végzett átvilágítás
020F9D51Saját bejelentések
021F9D52Bejelentésekből devizában bonyolított
ügyletek
022F9D531Bejelentésekből:! legnagyobb összegű
bejelentés
023F9D5322. legnagyobb összegű bejelentés
024F9D5333. legnagyobb összegű bejelentés
025F9D5344. legnagyobb összegű bejelentés
026F9D5355. legnagyobb összegű bejelentés
027F9D541Bejelentésekből saját pénzváltási
tevékenység miatt tett bejelentés
028F9D542Bejelentésekből nem saját pénzváltási
tevékenység miatt tett bejelentés
029F9D551Bejelentésekből saját zálog tevékenység
miatt tett bejelentés
030F9D552Bejelentésekből nem saját zálog
tevékenység miatt tett bejelentés
031F9D56Bejelentésekből egyéb közvetítő által
végzett tranzakciók bejelentése
032F9D6Bejelentésekből 24/48 órára felfüggesztett
tranzakció
033F9D7Bíróság által pénzmosás miatt zárolt
követelések
034F9D8Terrorizmus finanszírozásának gyanúja
miatti bejelentés
035F9D9Terrorista lista alapján zárolt követelések
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
F9F
Fióktelep - Nyilvántartásba vett panaszügyek
Nagyságrend: ezer forint
Tárgyidőszaki (negyedéves) adatok
összesen
Panasztípusok szerinti megoszlásPanaszkezelés
(lezárt ügyek)
Panaszügyek
m egalapozottsága
Tárgyéves halmozott
adatok összesen
Sor-
szám
PSZÁF kódMegnevezésTárgyidőszak-
ban lezárt
panaszok
összesen
Tárgyidőszakban
nyilvántartásba vett
panaszok összesen
2=(3+4+5+6+7+8+9
+10+11)
Tájékoztatási hiányosságÁrfolyam használat, árfolyam-különbözetSzolgáltatás minősége, ügyfélkiszolgálás
minősége
Jutalék, díj, költség mértékeKamat, hozam mértékeNyilvántartási, ügyviteli hibaElszámolás, megbízás teljesítésKHR (BAR) listaEgyébA jogszabályban meghatározott határidőn belülA jogszabályban meghatározott határidőn túlElutasított panaszügyekRészben megalapozottMegalapozottTárgyévben
lezárt
panasz-
ügyek:
Az előző
negyedéves
tábla "17p"
és a tárgy-
negyedév
"1a1"
oszlopai-
ban
szereplő
adatok
összege
Nyilvántar-
tásba vett
panasz-
ügyek:
Előző
negyedéves
tábla "18/g"
és a tárgy
negyedéves
tábla "2/a2"
oszlopai-
ban
szereplő
adatok
összege
Mód
12345678910111213141516171819
a1a2bcdefghijklmnopqz
001F9F1Tárgyidőszakban nyilvántartásba vett panaszügyek
darabszáma összesen
002F9F11Hitelezéssel kapcsolatos
003F9F1101ebből: devizahitelezéssel kapcsolatos
004F9F111F9F111-ből: fogyasztási (áru, személyi) hitelezéssel
005F9F112F9F111-ből: lakás hitelezéssel
006F9F113F9F111-ből: egyéb jelzálog alapú hitelezéssel
007F9F12Betéti konstrukciókkal kapcsolatos
008F9F13Számlavezetéssel kapcsolatos
009F9F14Elektronikus bankolással kapcsolatos
010F9F15Bankkártya műveletekkel kapcsolatos
011F9F16Befektetési szolgáltatással kapcsolatos
012F9F17Lízinggel kapcsolatos
013F9F18Egyéb tevékenységgel kapcsolatos
014F9F2Tárgyidőszakban lezárt panaszügyek darabszáma
összesen
015F9F3Folyamatban lévő panaszügyek darabszáma az időszak
elején
016F9F4Folyamatosan levő panaszügyek aranyszáma az időszak
végén
017F9F5ADATOK:
018F9F51Folyamatban lévő peresített panaszügyek darabszáma
019F9F521Panaszos javára lezárt peresített panaszügyek
darabszáma
020F9F522intézmény javára lezárt peresített panaszügyen
darabszáma
021F9F6KÁRTÉRÍTÉS ÖSSZEGE ÖSSZESEN, EZER
FORINTBAN
022F9F71Békéltető Testület elé került panaszügyek száma
023F9F72
024F9F73Az intézmény által végrehajtott békéltető testületi
döntések száma a tárgyidőszakban
025F9F74
026F9F8Panaszügyekkel, panaszkezeléssel foglalkozó személyek
száma (fö)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F9HA
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lizingtermékek - Áruhitel
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes megnevezéseDevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető kölcsönösszeg (Ft)Min. önerő mértékeTHMKamat
Min.Max.Min.Max.A ker. kommunikációban szereplő THM (%)A konstrukció THM minimuma
(%)
A konstrukció THM maximuma (%)THM-hez kapcsolódó megjegyzésekKamatozás típusaKamat éves mértéke min. (%)Kamat éves mértéke max. (%)Kamatbázis
12345678910111213141516
abcd1d2e1e2fg1g2g3g4h1h2h3h4
001F9HA0001
F9HA9999
Jelmagyarázat
tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F9HA
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Áruhitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
Kezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás termékkondíciókhozMód
Kamat- és további (kockázati)
felár (%)
Kamatozáshoz kapcsolódó
megjegyzések
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi teljesítéssel
járó szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
17181920212223242526272829303132333435
h5h6i1i2jkl1l2l3m1m2no1o2o3o4o5pz
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F9HC
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Gépjárműlízing
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódLízingkonstrukció teljes
megnevezése
Lízing típusaLízing tárgyaDevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető
finanszírozási
összeg (Ft)
Finanszírozás
maximális aránya
Maradványérték max. aránya (%)THM
Min.Max.Min.Max.AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusa
1234567891011121314151617
abcdef1f2g1g2h1h2ij1j2j3j4k1
001F9HC0001
F9HC9999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F9HC
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Gépjármű lízing (folytatás)
Nagyságrend: forint
KamatTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHi perhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
Kamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz
kapcsolódó megjegyzések
Teljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel
nem járó
szerződésmódosítás díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
1819202122232425262728293031323334353637
k2k3k4k5k6lmn1n2n3o1o2pq1q2q3q4q5rz
F9HG
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Gépjárműhitel
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes
megnevezése
A gépjárműhitel tárgyaDevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető
kölcsönösszeg (Ft)
Min. önerő mértékeTHMKam
Min.Max.Min.Max.A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
12345678910111213141516
abcde1e2f1f2gh1h2h3h4i1i2i3
001F9HG0001
F9HG9999
Jelmagyarázat
Tilos
F9HG
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Gépjárműhitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
atKezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz
kapcsolódó megjegyzések
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás
díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
1718192021222324252627282930313233343536
i4i5i6j1j2klm1m2m3n1n2op1p2p3p4p5qz
F9HH
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Hitelkártyák
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkártya konstrukció teljes
megnevezése
DevizanemKártya típusaKártya érvényességi ideje (év)Igényelhető
hitelkeret
mértéke (Ft)
Kamatmentes felhasználás
maximális ideje (nap)
Minimum havi törlesztőrészletTHMÜgyleti kamatláb éves mértéke (%)Éves kártyadíj
Min.Max.A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
A THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Normál díj a főkártyáraDevizanemMegjegyzés
1234567891011121314151617
abcdef1f2ghi1i2i3i4jk1k2k3
001F9HH0001
F9HH9999
Jelmagyarázat
Tilos
F9HH
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Hitelkártyák (folytatás)
Nagyságrend: forint
Készpénzfelvétel
díja
Kártya letiltás díjaKártya pótlásának díjaKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak,
költségek
Hitelkeret túllépés díjaEgyéb díjakEgyéb megjegyzésKártyához kapcsolódó speciális
kedvezmények
Akciós-e a termék?Az akciós termékhez kapcsolódó
kedvezmény leírása
Akció időtartamaHiperhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
BelföldönKülföldönDíj összegeDevizanemKésedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
KezdeteVége
1819202122232425262728293031323334
l1l2m1m2no1o2pqrst1t2t3t4uz
F9HI
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Ingatlanlízing
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódLízingkonstrukció teljes
megnevezése
Lízing típusaLízing tárgyaDevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető
finanszírozási
összeg (Ft)
Finanszírozás
maximális aránya
Maradványérték max. aránya (%)THM
Min.Max.Min.Max.AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusa
1234567891011121314151617
abcdef1f2g1g2h1h2ij1j2j3j4k1
001f9hi0001
f9hi9999
Jelmagyarázat
tíLos
F9HI
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Ingatlanlízing (folytatás)
Nagyságrend: forint
KamatTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
Kamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz kapcsolódó
megjegyzések
Teljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás
díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
1819202122232425262728293031323334353637
k2k3k4k5k6lmn1n2n3o1o2pq1q2q3q4q5rz
F9HJ
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Szabadfelhasználású jelzáloghitel
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes
megnevezése
DevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető
kölcsönösszeg (Ft)
Finanszírozás
maximális aránya
THMKamat
Min.Max.Min.Max.AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz
kapcsolódó megjegyzések
12345678910111213141516171819
abcd1d2e1e2f1f2g1g2g3g4h1h2h3h4h5h6
001F9HJ0001
F9HJ9999
Jelmagyarázat
Tilos
F9HJ
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Szabadfelhasználású jelzáloghitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
Kezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
AlapjaÉves mértéke (%)Min. összegeMax. összegeDevizanemTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás
díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
2021222324252627282930313233343536373839
i1i2i3i4i5jkl1l2l3m1m2no1o2o3o4o5pz
F9HK
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Személyi kölcsön
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes
megnevezése
DevizanemFutamidőIgényelhető
kölcsönösszeg
(Ft)
THMKamat
Min.Max.Futamidő (hónap vagy
hét)
Min.Max.A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz
kapcsolódó
megjegyzések
123456789101112131415161718
abcd1d2d3e1e2f1f2f3f4g1g2g3g4g5g6
001F9HK0001
F9HK9999
Jelmagyarázat
Tilos
F9HK
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Személyi kölcsön (folytatás)
Nagyságrend: forint
Kezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel
nem járó
szerződésmódosítás díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
1920212223242526272829303132333435
h1h2ijk1k2k3l1l2mn1n2n3n4n5oz
F9HL
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Ingatlancélú hitel
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes
megnevezése
A konstrukció jellegeA felhasználás céljaDevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető
kölcsönösszeg (Ft)
Önerő minimális mértéke (%)Finanszírozás
maximális aránya
THMÜgyfél által fiz
Min.Max.Min.Max.AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max.
(%)
12345678910111213141516171819
abcdef1f2g1g2hi1i2j1j2j3j4k1k2k3
001F9HL0001
F9HL9999
Jelmagyarázat
Tilos
F9HL
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Ingatlancélú hitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
Fizetendő kamatKezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak,
költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó
adatok
Hi perhivatkozás
termékkondíciókhoz
Mód
KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz
kapcsolódó megjegyzések
AlapjaÉves mértéke (%)Min. összegeMax. összegeDevizanemTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi
teljesítéssel járó
szerződésmódosítás díja
Pénzügyi teljesítéssel
nem járó
szerződésmódosítás díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
2021222324252627282930313233343536373839404142
k4k5k6l1l2l3l4l5mno1o2o3p1p2qr1r2r3r4r5sz
F9HM
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitel
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes megnevezéseDevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető
kölcsönösszeg (Ft)
Finanszírozás
maximális aránya
THMKamat
Min.Max.Min.Max.Fedezet
típusa
AlapjaMaximális mértéke (%)A ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM
minimuma (%)
A konstrukció THM
maximuma (%)
A THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min.
(%)
Kamat éves mértéke max (%)KamatbázisKamat- és további
(kockázati) felár (%)
Kamatozáshoz kapcsolódó
egyéb megjegyzések
1234567891011121314151617181920
abcd1d2e1e2fgi92h1h2h3h4i1i2i3i4i5i6
001F9HM0001
F9HM9999
Jelmagyarázat
Tilos
F9HM
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
Kezelési költségTHM számításánál figyelembe nem
veendő egyéb költségek, díjak
Folyósítás és törlesztés jellemzőiSzerződésmódosítási díjKésedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHiperhivatkozás termékkondíciókhozMód
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaTeljes előtörlesztés díjaEgyéb pénzügyi teljesítéssel
járó szerződésmódosítás
díja
Pénzügyi teljesítéssel nem
járó szerződésmódosítás
díja
Késedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez
kapcsolódó díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény
igénybevételének feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
2122232425262728293031323334353637
j1j2klm1m2m3n1n2op1p2p3p4p5qz
F9HS
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Számlahitel
Nagyságrend: forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTermékkódHitelkonstrukció teljes megnevezéseDevizanemFutamidő (hónap)Igényelhető hitelkeret (Ft)THMKamat
Min.Max.Igénylés teltételeA ker. kommunikációban
szereplő THM (%)
A konstrukció THM minimuma
(%)
A konstrukció THM maximuma
(%)
A THM-hez kapcsolódó
megjegyzések
Kamatozás típusaKamat éves mértéke min. (%)Kamat éves mértéke max (%)KamatbázisKamat- és további (kockázati)
felár (%)
12345678910111213141516
abcde1e2e3f1f2f3f4g1g2g3g4g5
001F9HS0001
F9HS9999
Jelmagyarázat
Tilos
F9HS
Fióktelep - Termékismertető - Hitel- és lízingtermékek - Számlahitel (folytatás)
Nagyságrend: forint
Rendelkezésre tartási díjKezelési költségTHM számításánál figyelembe nem veendő
egyéb költségek, díjak
Késedelmes teljesítéshez
kapcsolódó díjak, költségek
Egyéb megjegyzésekTermékhez kapcsolódó akcióra vonatkozó adatokHi per hivatkozás termékkondíciókhozMód
Kamatozáshoz kapcsolódó
megjegyzések
Kezelési költség mértékeMegfizetés módjaKésedelmi kamat mértékeEgyéb, késedelemhez kapcsolódd
díjak
Akciós a termék?Kedvezmény leírásaA kedvezmény igénybevételének
feltétele
Akció időtartama
KezdeteVége
171819202122232425262728293031
g6hÍ1i2jk1k2Im1m2m3m4m5nz
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F10GA
Fióktelep - Legnagyobb betétesek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésRövidlejáratúlekötöttbetétekHosszúlejáratúlekötöttbetétek
Legnagyobb betétesekKód jelTörzsszámÁgLátraszóló és nem lekötött folyószámla betétszámla és könyvesbetétbetéti okiratokszámla és könyvesbetétbetéti okiratokValódi penziós ügyletekHitelek, hátrasorolt kötelezettség,kölcsöntőkeÖsszes kötelezettségMérlegen kívüli hitelkeretekMód.
1234567891011121314
abcdefghijklmz
001F10GA1Összesen
002F10GA2Fióktelep központjának tulajdonosaitól származóforrás összesen
003F10GA3Fióktelep központjának befektetéseitől származóforrás összesen
004F10GA4Nem részletezettek összesen
005F10GA5Részletezettek összesen
006F10GA501
007F10GA502
008F10GA503
009F10GA504
010F10GA505
011F10GA506
012F10GA507
013F10GA508
014F10GA509
015F10GA510
016F10GA511
017F10GA512
018F10GA513
019F10GA514
020F10GA515
021F10GA516
022F10GA517
023F10GA518
024F10GA519
025F10GA520
026F10GA521
027F10GA522
028F10GA523
029F10GA524
030F10GA525
031F10GA526
032F10GA527
033F10GA528
034F10GA529
035F10GA530
036F10GA531
037F10GA532
038F10GA533
039F10GA534
040F10GA535
041F10GA536
042F10GA537
043F10GA538
044F10GA539
045F10GA540
046F10GA541
047F10GA542
048F10GA543
049F10GA544
050F10GA545
051F10GA546
052F10GA547
053F10GA548
054F10GA549
055F10GA550
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F14HD
Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részesedése a hitelintézetek által a vállalkozásoknak folyósított hitelekből és hitelállománya
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésMikrovállalkozásKisvállalkozásKözépvállalkozásÖsszesen
Egyéb pénzügyi
vállalatok
Nem pénzügyi
vállalatok
Egyéb pénzügyi
vállalatok
Nem pénzügyi
vállalatok
Egyéb pénzügyi
vállalatok
Nem pénzügyi
vállalatok
Egyéb pénzügyi
vállalatok
Nem pénzügyi
vállalatok
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
dbbruttó
érték
Mód.
1234567891011121314151617
abcdefghijklmn0Pz
001F14HD1Tárgyidőszakban nyújtott hitelek összesen
(jan. 1-től halmozott)
002F14HD111ebből: beruházási hitel
003F14HD112folyószámla hitel
004F14HD121Éven túli hitelek összesen
005F14HD1211Éven túli forinthitel
006F14HD1212Éven túli devizahitel
007F14HD122Éven belüli hitelek összesen
008F14HD1221Éven belüli forinthitel
009F14HD1222Éven belüli devizahitelek
010F14HD2Hitelállomány összesen (tárgyidőszak
végén)
011F14HD211ebből: beruházási hitel
012F14HD212folyószámla hitel
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F14ND
Fióktelep - Mikro-, kis- és középvállalkozások részére a hitelintézetek által nyújtott hitelek - portfolió minősítése
Nagyságrend: millió forint
MegnevezésMikrovállalkozásKisvállalkozásKözépvállalkozásÖsszesen
SorszámPSZÁF kóddbbruttó
érték
nettó
érték
dbbruttó
érték
nettó
érték
dbbruttó
érték
nettó
érték
dbbruttó
érték
nettó
érték
Mód.
12345678910111213
abcdefghijklz
001F14ND1Minősítendő hitelállomány összesen
002F14ND11Egyéb pénzügyi vállalatok
003F14ND111Problémamentes
004F14ND112Külön figyelendő
005F14ND113Átlag alatti
006F14ND114Kétes
007F14ND115Rossz
008F14ND12Nem pénzügyi vállalatok
009F14ND121Problémamentes
010F14ND122Külön figyelendő
011F14ND123Átlag alatti
012F14ND124Kétes
013F14ND125Rossz
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
F20A
Hitelintézeti fióktelep - Negyedéves szöveges kiegészítése
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma:
HFAD
EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti alapdíj számítása (éves)
Nagyságrend: ezer forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÉrtékMód
12
az
001HFAD1Előírt alapdíj
002HFAD2Megfizetett alapdíj
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
HFVDN
EU tagállami hitelintézet fióktelepe felügyeleti változó díj számítása (negyedéves)
Nagyságrend: ezer forint
ÉrtékMód.
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
Tárgynegyedévi
változó díj
001HFVDN01Tárgynegyedévi működés napjainak száma (nap)
002HFVDN021Tárgynegyedévi változó díj alapja - mérlegfőösszeg
003HFVDN022Tárgynegyedévi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke
004HFVDN03Tárgynegyedévre számított változó díj összesen
005HFVDN031Tárgynegyedévre számított változó díj - mérlegfőösszeg után
006HFVDN032Tárgynegyedévre számított változó díj - kezelt portfólió piaci értéke után
007HFVDN04Tárgynegyedévi változó díjfizetési kötelezettség összesen
(HFVDN03 - HFVDN11)
eiözö évi változó díjra
vonatkozó adatok
(csak a
II. negyedévben
008HFVDN05Előző évi működés napjainak száma (nap)*
009HFVDN061Előző évi változó díj alapja - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján*
010HFVDN062Előző évi változó díj alapja - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok alapján*
011HFVDN07Előző évre számított változó díj - auditált adatok alapján
(HFVDN071+HFVDN072)*
012HFVDN071Előző évre számított változó díj - mérlegfőösszeg után - auditált adatok alapján*
013HFVDN072Előző évre számított változó díj - kezelt portfolió piaci értéke után - auditált adatok
alapján*
014HFVDN08Előző évre számított és negyedévente bevallott változó díj*
015HFVDN09Előző évre számított változó díj korrekciója
(HFVDN08 - HFVDN07)*
016HFVDN10Előző évben összesen ténylegesen befizetett felügyeleti változó díj
(HFVDN101 + HFVDN102)*
017HFVDN101Előző évben a korábbi év(ek)re vonatkozóan befizetett felügyeleti változó díj (korábbi
évekre vonatkozó korrekció)*
018HFVDN102Előző évben kizárólag az előző évre vonatkozóan felügyeleti változó díjként
pénzügyileg rendezett összeg (korábbi évekre vonatkozó korrekció nélkül)*
019HFVDN11Előző évre számított pénzügyileg rendezendő korrekció összesen
(túlfizetés + / hiány -)
(HFVDN102 - HFVDN07)*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KTAFHE1
Fióktelep - Intézményi alapadatokNagyságrend: forint
AdatMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
001KTAFHE101Intézmény neve*
002KTAFHE102Intézmény régi neve****
003KTAFHE103Rövid név***
004KTAFHE104Cégforma***
005KTAFHE105Adószám*
006KTAFHE106Intézmény jogi státusza*
007KTAFHE107Székhely
008KTAFHE1071Irányítószám
009KTAFHE1072Város
010KTAFHE1073Utca, házszám
011KTAFHE1074Ország
012KTAFHE108Levelezési cím
013KTAFHE1081Irányítószám
014KTAFHE1082Város
015KTAFHE1083Utca, házszám
016KTAFHE1084Ország
017KTAFHE109Telefon
018KTAFHE110Telefax
019KTAFHE111E-mail
020KTAFHE112Weblap
021KTAFHE113Telephelyek száma*
022KTAFHE1131Belföld*
023KTAFHE11311Budapest*
024KTAFHE11312Vidéki város*
025KTAFHE11313Egyéb település*
026KTAFHE1132Külföld*
027KTAFHE114Cégjegyzékszám***
028KTAFHE115Cégbírósági bejegyzés kelte(éééé.hh.nn)***
029KTAFHE1161Alapítás időpontja (éééé.hh.nn)***
030KTAFHE1162Jogi státusz változás időpontja (éééé.hh.nn)****
031KTAFHE117Jegyzett/Dotációs tőke összesen*
032KTAFHE1171ebből: Jegyzett/Dotációs tőke pénzbeni*
033KTAFHE1181Pénzügyi szolgáltatás kezdete (éééé.hh.nn)***
034KTAFHE1182Pénzügyi szolgáltatás vége(éééé.hh.nn)****
035KTAFHE119Hivatalos levelek címzettjének neve*
036KTAFHE120Beosztása/ hivatali rangja
037KTAFHE121PSZÁF kapcsolattartásért felelős személy
038KTAFHE1211Neve*
039KTAFHE1212Telefonszáma*
040KTAFHE1213E-mail-címe*
041KTAFHE122A felügyeleti adatszolgáltatásért felelős személy
042KTAFHE1221Neve*
043KTAFHE1222Telefonszáma*
044KTAFHE1223E-mail-címe*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KTAFHE2
Fióktelep - Bejelentés- és engedélyköteles tisztségviselők
SorszámPSZÁF kódMegnevezésAdatMód
12
az
001KTAFHE20301Tisztségviselők
002KTAFHE2030101Név*
003KTAFHE2030102Születési név
004KTAFHE2030103Anyja neve*
005KTAFHE2030104Születési helye*
006KTAFHE2030105Születési ideje(éééé.hh.nn)*
007KTAFHE2030106Személyi igazolvány száma
008KTAFHE2030107Útlevélszám
009KTAFHE2030108Egyéb azonosító dokumentum
megnevezése
010KTAFHE2030109Egyéb azonosító dokumentum száma
011KTAFHE2030110Állampolgárság*
012KTAFHE2030111Lakcím*
013KTAFHE20301111Irányítószám
014KTAFHE20301112Város
015KTAFHE20301113utca, házszám, emelet, ajtó
016KTAFHE20301114Ország
017KTAFHE2030112Tisztség megnevezése*
018KTAFHE20301131Tisztség betöltésének kezdete
(éééé.hh.nn)*
019KTAFHE20301132Tisztség betöltésének vége
(éééé.hh.nn)****
020KTAFHE2030114Vezető beosztásúnak minősülő tisztség*
021KTAFHE2030115Elsőszámú vezető*
022KTAFHE2030116Az intézmény alkalmazottja*
023KTAFHE2030117Tisztség betöltésének alapja*
024KTAFHE2030118Cégjegyzési joggal rendelkezik*
025KTAFHE20399Tisztségviselők
026KTAFHE2039901Név*
027KTAFHE2039902Születési név
028KTAFHE2039903Anyja neve*
029KTAFHE2039904Születési helye*
030KTAFHE2039905Születési ideje(éééé.hh.nn)*
031KTAFHE2039906Személyi igazolvány száma
032KTAFHE2039907Útlevélszám
033KTAFHE2039908Egyéb azonosító dokumentum
megnevezése
034KTAFHE2039909Egyéb azonosító dokumentum száma
035KTAFHE2039910Állampolgárság*
036KTAFHE2039911Lakcím*
037KTAFHE20399111Irányítószám
038KTAFHE20399112Város
039KTAFHE20399113utca, házszám, emelet, ajtó
040KTAFHE20399114Ország
041KTAFHE2039912Tisztség megnevezése*
042KTAFHE20399131Tisztség betöltésének kezdete
(éééé.hh.nn)*
043KTAFHE20399132Tisztség betöltésének vége
(éééé.hh.nn)****
044KTAFHE2039914Vezető beosztásúnak minősülő tisztség*
045KTAFHE2039915Elsőszámú vezető*
046KTAFHE2039916Az intézmény alkalmazottja*
047KTAFHE2039917Tisztség betöltésének alapja*
048KTAFHE2039918Cégjegyzési joggal rendelkezik*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KTAFHE6
Fióktelep - Kiszervezés adatok
AdatMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
001KTAFHE6101Kiszervezett tevékenységet végző intézmény /egyéni
vállalkozó
002KTAFHE610101Neve*
003KTAFHE610102Adószám*
004KTAFHE610103Székhely*
005KTAFHE6101031Irányítószám
006KTAFHE6101032Város
007KTAFHE6101033Utca, házszám
008KTAFHE6101034Ország
009KTAFHE610104Telefon
010KTAFHE610105Telefax
011KTAFHE610106E-mail
012KTAFHE610107Weblap
013KTAFHE610108Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A §-nak
megfelelően)*
014KTAFHE6101091Kiszervezés kezdete(éééé.hh.nn)*
015KTAFHE6101092Kiszervezés vége(éééé.hh.nn)****
016KTAFHE6199Kiszervezett tevékenységet végző intézmény /egyéni
vállalkozó
017KTAFHE619901Neve*
018KTAFHE619902Adószám*
019KTAFHE619903Székhely*
020KTAFHE6199031Irányítószám
021KTAFHE6199032Város
022KTAFHE6199033Utca, házszám
023KTAFHE6199034Ország
024KTAFHE619904Telefon
025KTAFHE619905Telefax
026KTAFHE619906E-mail
027KTAFHE619907Weblap
028KTAFHE619908Kiszervezett tevékenység (Hpt. 13/A §-nak
megfelelően)*
029KTAFHE6199091Kiszervezés kezdete(éééé.hh.nn)*
030KTAFHE6199092Kiszervezés vége(éééé.hh.nn)**
Jelmagyarázat
Tilos
Jelmagyarázat
* Kitöltése kötelező
** Legalább az egyik mező kitöltése kötelező
*** Csak június 30-át megelőző egy évben tevékenységi engedélyt kapott intézménynek kell kitölteni (csak eseti
jelentésnél értelmezhető)
**** június 30-át megelőző egy évben történt változás esetén kitöltése kötelező (csak eseti jelentésnél
értelmezhető)
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
HPTPK
Pénzügyi közvetítők adatai
AdatMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
001HPTPK100011Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz
002HPTPK1000111Megbízó pénzügyi intézmény neve*
003HPTPK1000112Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma*
004HPTPK100012Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt első szinten álló szereplő)
005HPTPK1000121Közvetítő neve*
006HPTPK1000122Közvetítő törzsszáma*
007HPTPK1000123Székhelye
008HPTPK10001231Irányítószám*
009HPTPK10001232Város*
010HPTPK10001233Utca, házszám, emelet, ajtó*
011HPTPK10001234Ország*
012HPTPK1000124Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
013HPTPK1000125Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)
014HPTPK10001261Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
015HPTPK10001262Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
016HPTPK10001271Közvetítő típusa*
017HPTPK10001272Közvetítő státusza*
018HPTPK10001273Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által
végzett tevékenység(ek)
019HPTPK100012731Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont
020HPTPK100012732Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont
021HPTPK100012733Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont
022HPTPK100012734Behajtás, követeléskezelés
023HPTPK10001274Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ
táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.)
024HPTPK10001281Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez
kiadott engedély adatai
025HPTPK100012811Határozat száma
026HPTPK100012812Engedély kelte (ééééhhnn)
027HPTPK100012813Engedélyezett közvetítő típusa
028HPTPK100012814Közvetítő státusza
029HPTPK100013Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt második szinten álló szereplő)
030HPTPK1000131Közvetítő neve*
031HPTPK1000132Közvetítő törzsszáma*
032HPTPK1000133Székhelye
033HPTPK10001331Irányítószám*
034HPTPK10001332Város*
035HPTPK10001333Utca, házszám, emelet, ajtó*
036HPTPK10001334Ország*
037HPTPK1000134Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
038HPTPK1000135Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)*
039HPTPK10001361Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
040HPTPK10001362Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
041HPTPK10001371Közvetítő típusa*
042HPTPK10001372Közvetítő státusza*
043HPTPK10001373Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által
végzett tevékenység(ek)
044HPTPK100013731Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont
045HPTPK100013732Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont
046HPTPK100013733Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont
047HPTPK100013734Behajtás, követeléskezelés
048HPTPK10001374Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ
táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.)
049HPTPK10001381Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez
kiadott engedély adatai
050HPTPK100013811Határozat száma
051HPTPK100013812Engedély kelte (ééééhhnn)
052HPTPK100013813Engedélyezett közvetítő típusa
053HPTPK100013814Közvetítő státusza
054HPTPK100014Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő)
055HPTPK1000141Közvetítő neve*
056HPTPK1000142Közvetítő törzsszáma*
057HPTPK1000143Székhelye
058HPTPK10001431Irányítószám*
059HPTPK10001432Város*
060HPTPK10001433Utca, házszám, emelet, ajtó*
061HPTPK10001434Ország*
062HPTPK1000144Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
063HPTPK1000145Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)*
064HPTPK10001461Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
065HPTPK10001462Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
066HPTPK10001471Közvetítő típusa*
067HPTPK10001472Közvetítő státusza*
068HPTPK199991Pénzügyi közvetítő kapcsolódása a közvetítői lánchoz
069HPTPK1999911Megbízó pénzügyi intézmény neve*
070HPTPK1999912Megbízó pénzügyi intézmény törzsszáma*
071HPTPK199992Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt első szinten álló szereplő)
072HPTPK1999921Közvetítő neve*
073HPTPK1999922Közvetítő törzsszáma*
074HPTPK1999923Székhelye
075HPTPK19999231Irányítószám*
076HPTPK19999232Város*
077HPTPK19999233Utca, házszám, emelet, ajtó*
078HPTPK19999234Ország*
079HPTPK1999924Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
080HPTPK1999925Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)
081HPTPK19999261Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
082HPTPK19999262Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
083HPTPK19999271Közvetítő típusa*
084HPTPK19999272Közvetítő státusza*
085HPTPK19999273Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által
végzett tevékenység(ek)
086HPTPK199992731Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont
087HPTPK199992732Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont
088HPTPK199992733Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont
089HPTPK199992734Behajtás, követeléskezelés
090HPTPK19999274Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ
táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.)
091HPTPK19999281Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez
kiadott engedély adatai
092HPTPK199992811Határozat száma
093HPTPK199992812Engedély kelte (ééééhhnn)
094HPTPK199992813Engedélyezett közvetítő típusa
095HPTPK199992814Közvetítő státusza
096HPTPK199993Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt második szinten álló szereplő)
097HPTPK1999931Közvetítő neve*
098HPTPK1999932Közvetítő törzsszáma*
099HPTPK1999933Székhelye
100HPTPK19999331Irányítószám*
101HPTPK19999332Város*
102HPTPK19999333Utca, házszám, emelet, ajtó*
103HPTPK19999334Ország*
104HPTPK1999934Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
105HPTPK1999935Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)
106HPTPK19999361Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
107HPTPK19999362Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
108HPTPK19999371Közvetítő típusa*
109HPTPK19999372Közvetítő státusza*
110HPTPK19999373Függő közvetítő (függő ügynök vagy kiemelt közvetítő) által
végzett tevékenység(ek)
111HPTPK199993731Hpt. 2. sz. melléklet III./19. a) pont
112HPTPK199993732Hpt. 2. sz. melléklet III./19. b) pont
113HPTPK199993733Hpt. 2. sz. melléklet III./19. c) pont
114HPTPK199993734Behajtás, követeléskezelés
115HPTPK19999374Vezető állású személyek száma (db, részletezve a PKVEZ
táblában) (Csak független közvetítők esetén töltendő.)
116HPTPK19999381Többes ügynök vagy többes kiemelt közvetítő tevékenységéhez
kiadott engedély adatai
117HPTPK199993811Határozat száma
118HPTPK199993812Engedély kelte (ééééhhnn)
119HPTPK199993813Engedélyezett közvetítő típusa
120HPTPK199993814Közvetítő státusza
121HPTPK199994Pénzügyi közvetítő adatai
(Megbízó alatt harmadik szinten álló szereplő)
122HPTPK1999941Közvetítő neve*
123HPTPK1999942Közvetítő törzsszáma*
124HPTPK1999943Székhelye
125HPTPK19999431Irányítószám*
126HPTPK19999432Város*
127HPTPK19999433Utca, házszám, emelet, ajtó*
128HPTPK19999434Ország*
129HPTPK1999944Tevékenység végzésére szolgáló fiókok, telephelyek száma (db,
részletezve PKTEV táblában)*
130HPTPK1999945Alapítás nyilvántartásba vétel kelte (ééééhhnn)
131HPTPK19999461Pénzügyi szolgáltatási tevékenység kezdete** (ééééhhnn)
132HPTPK19999462Pénzügyi szolgáltatási tevékenység vége** (ééééhhnn)
133HPTPK19999471Közvetítő típusa*
134HPTPK19999472Közvetítő státusza*
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
PKVEZ
Független közvetítők vezető állású személyei
MegnevezésAdatMód
SorszámPSZÁF kód12
az
001PKVEZ100011Közvetítő neve*
002PKVEZ100012Törzsszáma*
003PKVEZ10001301Vezető állású személy neve*
004PKVEZ10001302Születési név*
005PKVEZ10001303Anyja neve*
006PKVEZ10001304Születési helye*
007PKVEZ10001305Születési ideje (ééééhhnn)*
008PKVEZ10001306Személyi igazolvány száma**
009PKVEZ10001307Útlevélszám**
010PKVEZ100013081Egyéb azonosító dokumentum megnevezése**
011PKVEZ100013082Egyéb azonosító dokumentum száma**
012PKVEZ10001309Állampolgárság*
013PKVEZ10001310Lakcím
014PKVEZ100013101Irányítószám*
015PKVEZ100013102Város*
016PKVEZ100013103Utca, házszám, emelet, ajtó*
017PKVEZ100013104Ország*
018PKVEZ10001311Levelezési cím
019PKVEZ100013111Irányítószám*
020PKVEZ100013112Város*
021PKVEZ100013113Utca, házszám, emelet, ajtó*
022PKVEZ100013114Ország*
023PKVEZ10001312Vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezése
024PKVEZ100013131Tisztség betöltésének kezdete (ééééhhnn)**
025PKVEZ100013132Tisztség betöltésének vége (ééééhhnn)**
026PKVEZ10001314Jogviszony jellege
027PKVEZ199991Közvetítő neve*
028PKVEZ199992Törzsszáma*
029PKVEZ19999301Vezető állású személy neve*
030PKVEZ19999302Születési név*
031PKVEZ19999303Anyja neve*
032PKVEZ19999304Születési helye*
033PKVEZ19999305Születési ideje (ééééhhnn)*
034PKVEZ19999306Személyi igazolvány száma**
035PKVEZ19999307Útlevélszám**
036PKVEZ199993081Egyéb azonosító dokumentum megnevezése**
037PKVEZ199993082Egyéb azonosító dokumentum száma**
038PKVEZ19999309Állampolgárság*
039PKVEZ19999310Lakcím
040PKVEZ199993101Irányítószám*
041PKVEZ199993102Város*
042PKVEZ199993103Utca, házszám, emelet, ajtó*
043PKVEZ199993104Ország*
044PKVEZ19999311Levelezési cím
045PKVEZ199993111Irányítószám*
046PKVEZ199993112Város*
047PKVEZ199993113Utca, házszám, emelet, ajtó*
048PKVEZ199993114Ország*
049PKVEZ19999312Vezető beosztásúnak minősülő tisztség megnevezése
050PKVEZ199993131Tisztség betöltésének kezdete (ééééhhnn)**
051PKVEZ199993132Tisztség betöltésének vége (ééééhhnn)**
052PKVEZ19999314Jogviszony jellege
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
PKTEV
Bejelentési kötelezettség alá tartozó közvetítők tevékenységi helye
SorszámPSZÁF kódMegnevezésAdatMód
12
az
001PKTEV100011Közvetítő neve*
002PKTEV100012Törzsszáma*
003PKTEV1000131Irányítószám*
004PKTEV1000132Város*
005PKTEV1000133Utca, házszám, emelet, ajtó*
006PKTEV1000134Ország*
007PKTEV1000141Tevékenység hely működés kezdete (ééééhhnn)**
008PKTEV1000142Tevékenység hely működés vége (ééééhhnn)**
009PKTEV199991Közvetítő neve*
010PKTEV199992Törzsszáma*
011PKTEV1999931Irányítószám*
012PKTEV1999932Város*
013PKTEV1999933Utca, házszám, emelet, ajtó*
014PKTEV1999934Ország*
015PKTEV1999941Tevékenység hely működés kezdete (ééééhhnn)**
016PKTEV1999942Tevékenység hely működés vége (ééééhhnn)**
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
12A
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEG - ESZKÖZÖK
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuro forinbanEgyéb deviza
forintban
Összesen
forintban
Mód.
12345
abcdz
00112A0ESZKÖZÖK ÖSSZESEN
00212A11. Pénzeszközök
00312A22. Állampapírok
00412A211a) forgatási célú
00512A212b) befektetési célú
00612A222/A. Állampapírok értékelési különbözete
00712A33. Hitelintézetekkel szembeni követelések
00812A31a) látra szóló
00912A32b) egyéb követelés pénzügyi szolgáltatásból
01012A321ba) éven belüli lejáratú
01112A3211kapcsolt vállalkozással szemben
01212A3212egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
01312A3213MNB
01412A3214egyéb
01512A322bb) éven túli lejáratú
01612A3221kapcsolt vállalkozással szemben
01712A3222egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
01812A3223MNB
01912A3224egyéb
02012A33c) befektetési szolgáltatásból
02112A331kapcsolt vállalkozással szemben
02212A332egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
02312A333MNB
02412A334egyéb
02512A343/A. Hitelintézetekkel szembeni követelések értékelési különbözete
02612A44. Ügyfelekkel szembeni követelések
02712A41a) pénzügyi szolgáltatásból
02812A411aa) éven belüli lejáratú
02912A4111kapcsolt vállalkozással szemben
03012A4112egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
03112A4113egyéb
03212A412ab) éven túli lejáratú
03312A4121kapcsolt vállalkozással szemben
03412A4122egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
03512A4123egyéb
03612A42b) befektetési szolgáltatásból
03712A421ba) tőzsdei befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelés
03812A4211kapcsolt vállalkozással szemben
03912A4212egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
04012A4213egyéb
04112A422bb) tőzsdén kívüli befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó követelés
04212A4221kapcsolt vállalkozással szemben
04312A4222egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
04412A4223egyéb
04512A423bc) befektetési szolgáltatási tevékenységből eredő, ügyfelekkel szembeni követelés
04612A4231kapcsolt vállalkozással szemben
04712A4232egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
04812A4233egyéb
04912A424bd) elszámolóházzal szembeni követelés
05012A425be) egyéb befektetési szolgáltatásból adódó követelés
05112A4251kapcsolt vállalkozással szemben
05212A4252egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
05312A4253egyéb
05412A4264/A. Ügyfelekkel szembeni követelések értékelési különbözete
05512A55. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, beleértve a rögzített kamatozásúakat is
05612A51a) helyi önkormányzatok és egyéb államháztartási szervek által kibocsátott
értékpapírok (ide nem értve az állampapírokat)
05712A511aa) forgatási célú
05812A512ab) befektetési célú
05912A52b) más kibocsátó által kibocsátott értékpapírok
06012A521ba) forgatási célú
06112A5211kapcsolt vállalkozás által kibocsátott
06212A5212egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás által kibocsátott
06312A5213visszavásárolt saját kibocsátású
06412A5214egyéb vállalkozás által kibocsátott
06512A522bb) befektetési célú
06612A5221kapcsolt vállalkozás által kibocsátott
06712A5222egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás által kibocsátott
06812A5223egyéb vállalkozás által kibocsátott
06912A535/A. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok értékelési különbözete
07012A66. Részvények és más változó hozamú értékpapírok
07112A61a) részvények, részesedések forgatási célra
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuro forintbanEgyéb deviza
forintban
Összesen
forintban
Mód.
12345
abcdz
07212A611kapcsolt vállalkozás által kibocsátott
07312A612egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozás által kibocsátott
07412A613egyéb vállalkozás által kibocsátott
07512A62b) változó hozamú értékpapírok
07612A621ba) forgatási célú
07712A622bb) befektetési célú
07812A636/A. Részvények és más változó hozamú értékpapírok értékelési különbözete
07912A77. Részvények, részesedések befektetési célra
08012A71a) részvények, részesedések befektetési célra
08112A711hitelintézetekben
08212A712egyéb vállalkozásban
08312A72b) befektetési célú részvények, részesedések értékhelyesbítése
08412A721hitelintézeti részvények, részesedése
08512A722egyéb részvények, részesedések
08612A737/A. Befektetési célú részvények, részesedések értékelési különbözete
08712A88. Részvények, részesedések kapcsolt vállalkozásban
08812A81a) részvények, részesedések befektetési célra
08912A811hitelintézetekben
09012A812egyéb vállalkozásban
09112A82b) befektetési célú részvények, részesedések értékhelyesbítése
09212A821hitelintézeti részvények, részesedése
09312A822egyéb részvények, részesedések
09412A83c) Tőkekonszolidációs különbözet
09512A831leányvállalatból
09612A832közös vezetésű vállalkozásból
09712A833társult vállalkozásból
09812A919. Immateriális javak
09912A911a) immateriális javak
10012A912b) immateriális javak értékhelyesbítése
10112A9210. Tárgyi eszközök
10212A921a) pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök
10312A9211aa) ingatlanok
10412A9212ab) műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek
10512A9213ac)beruházások
10612A9214ad) beruházásra adott előlegek
10712A922b) nem közvetlenül pénzügyi és befektetési szolgáltatási célú tárgyi eszközök
10812A9221ba) ingatlanok
10912A9222bb) műszaki berendezések, gépek, felszerelések, járművek
11012A9223bc)beruházások
11112A9224bd) beruházásra adott előlegek
11212A923c) tárgyi eszközök értékhelyesbítése
11312A9311. Saját részvények
11412A9412. Egyéb eszközök
11512A941a) készletek
11612A942b) egyéb követelések
11712A9421kapcsolt vállalkozással szemben
11812A9422egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
11912A9423egyéb
12012A943c) konszolidációból adódó (számított) társasági adókövetelés
12112A94412/A. Egyéb követelések értékelési különbözete
12212A94512/B. Származékos ügyletek pozitív értékelési különbözete
12312A9513. Aktív időbeli elhatárolások
12412A951a) bevételek aktív időbeli elhatárolása
12512A952b) költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása
12612A953c) halasztott ráfordítások
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
12B
ÖSSZEVONT ALAPÚ MERLEG - FORRÁSOK
Nagyságrend: millió forint
MegnevezésForintEuro forintbanEgyéb deviza
forintban
Összesen
forintban
Mód.
12345
abcdz
00112B0FORRÁSOK (passzívák)
00212B11. Hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek
00312B11a) látra szóló
00412B12b) meghatározott időre lekötött, pénzügyi szolgáltatásból adódó kötelezettség
00512B121ba) éven belüli lejáratú
00612B1211kapcsolt vállalkozással szemben
00712B1212egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
00812B1213MNB-vel szemben
00912B1214egyéb
01012B122bb) éven túli lejáratú
01112B1221kapcsolt vállalkozással szemben
01212B1222egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
01312B1223MNB-vel szemben
01412B1224egyéb
01512B123c) befektetési szolgáltatásból
01612B1231kapcsolt vállalkozással szemben
01712B1232egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
01812B1233MNB-vel szemben
01912B1234egyéb
02012B131/A. Hitelintézetekkel szembeni kötelezettségek értékelési különbözete
02112B22. Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek
02212B21a) takarékbetétek
02312B211aa) látra szóló
02412B212ab) éven belüli lejáratú
02512B213ac) éven túli lejáratú
02612B22b) egyéb kötelezettségek pénzügyi szolgáltatásból
02712B221ba) látra szóló
02812B2211kapcsolt vállalkozással szemben
02912B2212egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
03012B2213egyéb
03112B222bb) éven belüli lejáratú
03212B2221kapcsolt vállalkozással szemben
03312B2222egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
03412B2223egyéb
03512B223bc) éven túli lejáratú
03612B2231kapcsolt vállalkozással szemben
03712B2232egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
03812B2233egyéb
03912B23c) befektetési szolgáltatásból
04012B231ca) tőzsdei befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó kötelezettség
04112B2311kapcsolt vállalkozással szemben
04212B2312egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
04312B2313egyéb
04412B232cb) tőzsdén kívüli befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó kötelezettség
04512B2321kapcsolt vállalkozással szemben
04612B2322egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
04712B2323egyéb
04812B233cc) befektetési szolgáltatási tevékenységből adódó, ügyfelekkel szembeni kötelezettség
04912B2331kapcsolt vállalkozással szemben
05012B2332egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
05112B2333egyéb
05212B234cd) elszámolóházzal szembeni kötelezettség
05312B235ce) egyéb befektetési szolgáltatásból adódó kötelezettség
05412B2351kapcsolt vállalkozással szemben
05512B2352egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
05612B2353egyéb
05712B242/A. Ügyfelekkel szembeni kötelezettségek értékelési különbözete
05812B33. Kibocsátott értékpapírok miatt fennálló kötelezettség
05912B31a) kibocsátott kötvények
06012B311aa) éven belüli lejáratú
06112B3111kapcsolt vállalkozással szemben
06212B3112egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
06312B3113egyéb
06412B312ab) éven túli lejáratú
06512B3121kapcsolt vállalkozással szemben
06612B3122egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
06712B3123egyéb
06812B32b) kibocsátott egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
06912B321ba) éven belüli lejáratú
07012B3211kapcsolt vállalkozással szemben
07112B3212egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
07212B3213egyéb
07312B322bb) éven túli lejáratú
07412B3221kapcsolt vállalkozással szemben
07512B3222egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
07612B3223egyéb
07712B33c) számviteli szempontból értékpapírként kezelt, de a Tpt. szerint értékpapírnak nem minősülő
hitelviszonyt megtestesítő okiratok
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuro forinbanEgyéb deviza
forintban
Összesen
forintban
Mód.
12345
abcdz
07812B331ca) éven belüli lejáratú
07912B3311kapcsolt vállalkozással szemben
08012B3312egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
08112B3313egyéb
08212B332cb) éven túli lejáratú
08312B3321kapcsolt vállalkozással szemben
08412B3322egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
08512B3323egyéb
08612B44. Egyéb kötelezettségek
08712B41a) éven belüli lejáratú
08812B411kapcsolt vállalkozással szemben
08912B412egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
09012B413egyéb
09112B42b) éven túli lejáratú
09212B421kapcsolt vállalkozással szemben
09312B422egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
09412B423egyéb
09512B43c) konszolidációból adódó (számított) társasági adókötelezettség
09612B444/A. Származékos ügyletek negatív értékelési különbözete
09712B55. Passzív időbeli elhatárolások
09812B51a) bevételek passzív időbeli elhatárolása
09912B52b) költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása
10012B53c) halasztott bevételek
10112B66. Céltartalékok
10212B61a) céltartalék nyugdíjra és végkielégítésre
10312B62b) kockázati céltartalék függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre
10412B63c) általános kockázati céltartalék
10512B64d) egyéb céltartalék
10612B77. Hátrasorolt kötelezettségek
10712B71a) alárendelt kölcsöntőke
10812B711aa) tőkekonszolidációs különbözet
10912B7111leányvállalatból
11012B7112közös vezetésű vállalatból
11112B712ab) alárendelt kölcsöntőke tőkekonszolidációs különbözet nélkül
11212B7121kapcsolt vállalkozással szemben
11312B7122egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
11412B7123egyéb
11512B72b) szövetkezeti hitelintézetnél a más vagyoni hozzájárulása
11612B73c) egyéb hátrasorolt kötelezettség
11712B731kapcsolt vállalkozással szemben
11812B732egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozással szemben
11912B733egyéb
12012B8Összevont alapú saját tőke
12112B81Összevont alapú saját tőke elemei összesen
12212B8118. Jegyzett tőke
12312B8111Tájékoztató adat: visszavásárolt tulajdoni részesedés névértéken
12412B8129. Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-)
12512B81310. Tőketartalék
12612B8131a) a részvény, részesedés névértéke és kibocsátási értéke közötti különbözet (ázsió)
12712B8132b)egyéb
12812B81411. Általános tartalék
12912B815112. Eredménytartalék (+)
13012B815212. Eredménytartalék (-)
13112B81613. Lekötött tartalék
13212B81714. Értékelési tartalék
13312B8171a) értékhelyesbítés értékelési tartaléka
13412B8172b) valós értékelés értékelési tartaléka
13512B818115. Mérleg szerinti eredmény - nyereség
13612B818215. Mérleg szerinti eredmény - veszteség
13712B82Összevont alapú saját tőke különbözetek összesen
13812B821116. Leányvállalat és közös vezetésű vállalkozás saját tőke változása (tartozik)
13912B82111Leányvállalat saját tőke változása (tartozik)
14012B82112Közös vezetésű vállalkozás saját tőke változása (tartozik)
14112B821216. Leányvállalat és közös vezetésű vállalkozás saját tőke változása (követel)
14212B82121Leányvállalat saját tőke változása (követel)
14312B82122Közös vezetésű vállalkozás saját tőke változása (követel)
14412B822117. Konszolidáció miatti változások (tartozik)
14512B82211adósságkonszolidálás különbözetéből
14612B82212közbenső eredmény különbözetéből
14712B822217. Konszolidáció miatti változások (követel)
14812B82221adósságkonszolidálás különbözetéből
14912B82222közbenső eredmény különbözetéből
15012B82318. Külső tagok (más tulajdonosok) részesedése
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
12C
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEGEN KÍVÜLI TÉTELEK
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKötelezettségek összesenKövetelések összesenMód.
123
abz
00112C0Mérlegen kívüli ügyletek összesen
00212C1Függő ügyletek összesen
00312C101Opciós ügyletek
00412C102Garanciavállalás
00512C103Kezességvállalás
00612C104Visszavonható készenléti (standby) hitellevél
00712C105Visszavonhatatlan hitellevelek és az akkreditívek
00812C106Hitelszerződés alapján még igénybe vehető keretösszeg
00912C107Harmadik fél tartozásaiért biztosítékként szolgáló vagyontárgyak
01012C108Nem valódi penziós ügyletek
01112C109Hitelígérvények
01212C110Kötelezettségvállalásra vonatkozó Ígérvények
01312C111Forint- vagy devizaértékre szóló váltókezesség-vállalás (névérték,
lejáratig)
01412C112Tovább forgatott, eladott vagy MNB-nél viszontleszámítolt váltó
01512C113Hitelintézettel szembeni visszkereset ki nem fizetett névértéke a
teljesítésig
01612C114Egyéb pénzkövetelések
01712C115Peres ügyekkel kapcsolatban várható kötelezettségek/követelések
01812C2Jövőbeni ügyletek összesen
01912C21Határidős ügyletek
02012C22SWAP ügyletek határidős ügyletrésze miatti ügyletek
02112C23Egyéb ügyletek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma:
12D
ÖSSZEVONT ALAPÚ EREDMÉNYKIMUTATÁS
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖsszegMód.
12
az
00112D1KAMATKÜLÖNBÖZET (1-2)
00212D111. Kapott kamatok és kamat jellegű bevételek
00312D111a) rögzített kamatozású hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok után kapott (járó)
kamatbevételek
00412D1111kapcsolt vállalkozástól
00512D1112egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
00612D1113egyéb
00712D112b) egyéb kapott kamatok és kamat jellegű bevételek
00812D1121kapcsolt vállalkozástól
00912D1122egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
01012D1123egyéb
01112D122. Fizetett kamatok és kamat jellegu ráfordítások
01212D121kapcsolt vállalkozásnak
01312D122egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
01412D123egyéb
01512D23. Bevételek értékpapírokból
01612D21a) bevételek forgatási célú részvényekből, részesedésekből (osztalék, részesedés)
01712D22b) bevételek a társult vállalkozásokban való részesedésekből (osztalék, részesedés)
01812D23c) bevételek egyéb részesedésekből (osztalék, részesedés)
01912D3Jutalék- és díjeredmény
02012D314. Kapott (járó) jutalék- és díjbevételek
02112D311a) egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeiből
02212D3111kapcsolt vállalkozástól
02312D3112egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
02412D3113egyéb
02512D312b) befektetési szolgáltatások bevételeiből (kivéve a kereskedési tevékenység bevételét)
02612D3121kapcsolt vállalkozástól
02712D3122egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
02812D3123egyéb
02912D325. Fizetett (fizetendő) jutalék- és díjráfordítások
03012D321a) egyéb pénzügyi szolgáltatás ráfordításaiból
03112D3211kapcsolt vállalkozásnak
03212D3212egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
03312D3213egyéb
03412D322b) befektetési szolgáltatások ráfordításaiból (kivéve a kereskedési tevékenység ráfordításait)
03512D3221kapcsolt vállalkozásnak
03612D3222egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
03712D3223egyéb
03812D46. Pénzügyi műveletek nettó eredménye
03912D41Egyéb pénzügyi szolgáltatás eredménye
04012D4116. a) egyéb pénzügyi szolgáltatás bevételeiből
04112D4111kapcsolt vállalkozástól
04212D4112egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
04312D4113értékelési különbözet
04412D4114egyéb
04512D4126. b) egyéb pénzügyi szolgáltatás ráfordításaiból
04612D4121kapcsolt vállalkozástól
04712D4122egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
04812D4123értékelési különbözet
04912D4124egyéb
05012D42Befektetési szolgáltatás eredménye
05112D4216. c) befektetési szolgáltatás bevételeiből (kereskedési tevékenység bevétele)
05212D4211kapcsolt vállalkozástól
05312D4212egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
05412D4213egyéb személytől
05512D4214forgatási célú értékpapírok értékvesztésének visszaírása
05612D4215értékelési különbözet
05712D4226. d) befektetési szolgáltatás ráfordításaiból (kereskedési tevékenység ráfordítása)
05812D4221kapcsolt vállalkozásnak
05912D4222egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
06012D4223egyéb személynek
06112D4224forgatási célú értékpapírok értékvesztése
06212D4225értékelési különbözet
06312D5Egyéb eredmény
06412D517. Egyéb bevételek üzleti tevékenységből
06512D511a) nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás bevételei
06612D5111kapcsolt vállalkozástól
06712D5112egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
06812D5113egyéb személytől
06912D512b) egyéb bevételek - konszolidációs különbözet nélkül
07012D5121kapcsolt vállalkozástól
07112D5122egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól
07212D5123egyéb személytől
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖsszegMód.
12
az
07312D5124készletek értékvesztésének visszaírása
07412D513ba) adósságkonszolidálás miatt keletkező - eredményt növelő - konszolidációs különbözet
07512D5210. Egyéb ráfordítások üzleti tevékenységből
07612D521a) nem pénzügyi és befektetési szolgáltatás ráfordításai
07712D5211kapcsolt vállalkozásnak
07812D5212egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
07912D5213egyéb személynek
08012D522b) egyéb ráfordítások - konszolidációs különbözet nélkül
08112D5221kapcsolt vállalkozásnak
08212D5222egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
08312D5223egyéb személynek
08412D5224készletek értékvesztése
08512D523ba) adósságkonszolidálás miatt keletkező - eredményt csökkentő - konszolidációs különbözet
08612D618. Általános igazgatási költségek
08712D611a) személyi jellegű ráfordítások
08812D6111aa) bérköltség
08912D6112ab) személyi jellegű egyéb kifizetések
09012D61121társadalombiztosítási költségek
09112D61122nyugdíjjal kapcsolatos költségek
09212D61123egyéb
09312D6113ac) bérjárulékok
09412D61131társadalombiztosítási költségek
09512D61132nyugdíjjal kapcsolatos költségek
09612D61133egyéb
09712D612b) egyéb igazgatási költségek (anyag jellegű ráfordítások)
09812D629. Értékcsökkenési leírás
09912D63Értékvesztés, - visszaírás, kockázati céltartalékképzés, felhasználás, felszabadítás
10012D63111. Értékvesztés követelések után és kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni)
kötelezettségekre
10112D6311a) értékvesztés követelések után
10212D6312b) kockázati céltartalékképzés a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre
10312D63212. Értékvesztés visszaírása követelések után és kockázati céltartalék felhasználása a függő
és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre
10412D6321a) értékvesztés visszaírása követelések után
10512D6322b) kockázati céltartalék felhasználása a függő és biztos (jövőbeni) kötelezettségekre
10612D63312/A. Általános kockázati céltartalék képzés és felhasználás különbözete
10712D6331Általános kockázati céltartalék képzés
10812D6332Általános kockázati céltartalék felhasználás
10912D63413. Értékvesztés a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kapcsolt- és
egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények, részesedések után
11012D63514. Értékvesztés visszaírása a befektetési célú, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok,
kapcsolt- és egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásban való részvények,
részesedések után
11112D715. Szokásos (üzleti) tevékenység eredménye (12D71+72)
11212D71PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE[1-2+3+4-5+6+7.b)-8-9-10.b)-
11+12+12/A-13+14]
11312D72NEM PÉNZÜGYI ÉS BEFEKTETÉSI SZOLGÁLTATÁS EREDMÉNYE [7.a)-10.a)]
11412D7318. Rendkívüli eredmény (16-17)
11512D73116. Rendkívüli bevételek
11612D73217. Rendkívüli ráfordítások
11712D7419. Adózás előtti eredmény (+15+18)
11812D7520. Adófizetési kötelezettség
11912D751a1) konszolidálásból adódó (számított) társasági adókülönbözet (-)
12012D752a2) konszolidálásból adódó (számított) társasági adókülönbözet (+)
12112D753adófizetési kötelezettség konszolidálás előtt
12212D821. Adózott eredmény (+19-20)
12312D8122. Általános tartalék képzése, felhasználása (-/+)
12412D811Általános tartalék felhasználása (+)
12512D812Általános tartalék képzés(-)
12612D8224. Jóváhagyott osztalék és részesedés
12712D821kapcsolt vállalkozásnak
12812D822egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozásnak
12912D823egyéb személynek
13012D925. Mérleg szerinti eredmény
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
12EA
ÖSSZEVONT ALAPÚ FELÜGYELET ALÁ "BEVONT" VÁLLALKOZÁSOK
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésA vállalkozás megnevezéseTörzsszámKódjelBevonás jogcímeKonsz. módszerTulajdoni arány % (közvetlen)Tulajdoni arány % (közvetett)A váll. mérlegfőösszegeVáll. saját tőkéjeVáll. szavatoló tőkéje (SZT)Adózott eredményMérleg szerinti eredményMód.
12345678910111211
abcdefghijklz
00112EA01
12EA99
Jelmagya rázat
Tilos
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma
12EB
ÖSSZEVONT ALAPÚ FEL ÜGYELET ALÁ NEM KERÜL T VÁLLALKOZÁSOK
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésA vállalkozás megnevezéseTörzsszámKódjelKivonás jogcímeFölérendelt kapcs.jellegeKapcsolat jellegeTulajdoni arány % (közvetlen)Tulajdoni arány % (közvetett)A váll. mérlegfőösszegeVáll. saját tőkéjeVáll. szavatoló tőkéje (SZT)Adózott eredményMérleg szerinti eredményMód.
1234567891011121312
abcdefghijklmz
00112EB01
12EB99
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma:
13A
ÖSSZEVONT ALAPÚ SZAVATOLÓ TÖKE SZÁMÍTÁS
Nagyságrend: millió forint
PSZÁF kódMegnevezésÖsszegMód.
Sorszám12
az
00113A1ALAPVETŐ TÖKE (13A11-13A12)
00213A11Alapvető tőke pozitív összetevői
00313A111a) Jegyzett tőke
00413A1111cégbíróságon bejegyzett tőke
00513A1112a Felügyeletnek bemutatott, befizetett jegyzett tőkeemelés összege, amelyet a Cégbíróság még
nem jegyzett be
00613A1113Cégbíróságon még nem bejegyzett, tőkeleszállítás összege
00713A112b) tőketartalék
00813A1121számviteli tőketartalék
00913A1122tőketartalék csökkenése a Felügyeletnek bemutatott, befizetett, Cégbíróságon még nem
bejegyzett jegyzett tőke emelés miatt
01013A1123tőketartalék növekedése a Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett tőke leszállítás miatt
01113A113c) lekötött tartalékból a fel nem osztható szövetkezeti vagyonrész
01213A114d) általános tartalék
01313A115e) általános kockázati céltartalék a kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 1,25%-áig
01413A1151általános kockázati céltartalék
01513A1152általános kockázati céltartalék adótartalma
01613A1153kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 1,25%-a
01713A116f) eredménytartalék, ha pozitív
01813A1161számviteli eredménytartalék
01913A1162eredménytartalék csökkenése a Felügyeletnek bemutatott, befizetett, Cégbíróságon még nem
bejegyzett jegyzett tőke emelés miatt
02013A1163eredménytartalék növekedése a Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett tőke leszállítás miatt
02113A117g) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti eredmény, ha pozitív
02213A1171mérleg szerinti eredmény
02313A1172eredmény csökkenése a Felügyeletnek bemutatott, a Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett
tőkeemelés miatt
02413A118Konszolidáció miatt az Alapvető tőkeelemek pozitív különbözeteiből beszámítható rész
02513A1181Alapvető tőkeelemek pozitív különbözetei
02613A11811Saját tőke növekedése
02713A118111Leányvállalatok saját tőke változása (követel)
02813A118112Közös vezetésű vállalkozások saját tőke változása (követel)
02913A11812Konszolidáció miatti változások (követel)
03013A118121adósságkonszolidálás pozitív különbözetéből
03113A118122közbenső eredménykonszolidálás pozitív különbözetéből
03213A11813Külső tagok, más tulajdonosok részesedése
03313A119h) Alapvető kölcsöntőle legfeljebb az alapvető tőle 15%-ig
03413A1191alapvető kölcsöntőke (teljes összege)
03513A12Alapvető tőke negatív összetevői
03613A121a) jegyzett tőke be nem fizetett része
03713A122b) immateriális javak, a lekötött tartalék meghatározásánál figyelembe vettek kivételével
03813A123c) osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is
feljogosító, jegyzett és befizetett részvények
03913A124d) eredménytartalék, ha negatív
04013A1241számviteli eredménytartalék
04113A1242eredménytartalék változása a Cégbíróságon meg nem bejegyzett tőke leszállítás miatt
04213A125el) könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szeriti eredmény, ha negatív
04313A1251mérleg szerinti eredmény
04413A1252mérleg szerinti eredmény változása a Cégbíróságon még nem bejegyzett jegyzett tőke leszállítás
miatt
04513A126e2) évközi negatív eredmény
04613A127f) kockázati céltartalék -ide nem értve az általános kockázati céltartalékot - es az értékvesztés
hiánya
04713A128Konszolidáció miatt az Alapvető tőkeelemek negatív különbözeteiből beszámítható rész
04813A1281Alapvető tőkeelemek negatív különbözete
04913A12811Saját tőke csökkentése
05013A128111Leányvállalatok saját tőke változása (tartozik)
05113A128112Közös vezetésű vállalkozások saját tőke változása (tartozik)
05213A12812Konszolidáció miatti változások (tartozik)
05313A128121adósságkonszolidálás negatív különbözetéből
05413A128122közbenső eredménykonszolidálás negatív különbözetéből
05513A2JÁRULÉKOS TOKE(13A21-13A22-13A23)
05613A21Járulékos tőke pozitív összetevői
05713A211a) osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is
feljogosító, jegyzett és befizetett részvények
05813A212b) értékelési tartalék
05913A2121értékhelyesbítésből
06013A2122valós értékelésből
06113A213c) alárendelt kölcsöntőke
06213A2131alárendelt kölcsöntőke számviteli értéke
06313A2132alárendelt kölcsöntőke szavatoló tőkénél figyelembe nem vehető része a lejárat miatt
06413A214d) konszolidáció miatt a Járulékos tőkeelemek pozitív különbözeteiből beszámítható rész
06513A2141Járulékos tőkeelemek pozitív különbözetei
06613A21411Passzív tőkekonszolidációs különbözet
06713A214111Leányvállalatból
06813A214112Közös vezetésű vállalkozásból
06913A2141122Közös vezetésű vállalkozások saját tőke változása (követel)
07013A21412Saját tőke növekedése
07113A214121Leányvállalatok saját tőke változása (követel)
07213A21413Konszlidáció miatti változások (követel)
07313A214131adósságkonszolidálás pozitív különbözetéből
07413A214132közbenső eredménykonszolidálás pozitív különbözetéből
07513A21414Kölső tagok (más tulajdonosok) részesedése
07613A215e) járulékos tőkeként figyelmbe vehető kölcsöntőke
07713A22Járulékos tőke negatív összetevői
07813A221alárendelt kölcsöntőke szavatoló tőkénél figyelembe nem vehető, az alapvető tőke 50%-át
meghaladó része
07913A222Konszolidáció miatt a Járulékos tőkeelemek negatív különbözeteiből beszámítható rész
08013A2221Járulékos tőkeelemek negatív különbözetei
08113A22211Aktív tőkekonszolidációs különbözet
08213A222111Leányvállalatból
08313A222112Közös vezetésű vállalkozásból
08413A22212Saját tőke csökkentése
08513A222121Leányvállalatok saját tőke változása (tartozik)
08613A222122Közös vezetésű vállalkozások saját tőke változása (tartozik)
08713A22213Konszolidáció miatti változások
08813A222131adósságkonszolidálás negatív különbözetéből
08913A222132közbenső-eredménykonszolidálás negatív különbözetéből
09013A23Járulékos tőke alapvető tokát meghaladó része
09113A3LEVONÁSOK EÉOTTI SZAVATOLÓ TOKE(13A1+13A2)
09213A4A Hpt. 79-85. §-aiban szereplő KORLÁTOZÁS ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ SZAVATOLÓ TOKE(13A3-
13A41)
09313A41Tőkemódosítás a PIBB miatt (csökkentő tételek) (13A4111+13A4112+13A413+13A414)
09413A4111Befolyásoló PIBB befektetéseknek könyv szerinti értéke
09513A4112Befolyásoló PIBB befektetéseknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke könyv szerinti értéke
09613A4121Összes Nem befolyásoló PIBB befektetések könyv szerinti értéke
09713A4122Összes Nem befoly. PIBB vállalkozásnak nyújtott alárendelt kölcsöntőke könyv szerinti értéke
09813A413Nem befolyásoló PIBB befektetés és alárendelt kölcsöntőke együttes összegének limit feletti része
[(13A4121+13A4122)-(13A3*0,1)>0]
09913A414Összevonás alól mentesített PIBvJv miatti levonás
10013A41411Összevonás alól mentesített PIBvJv befektetéseknek könyv szerinti értéke
10113A41412Összevonás alól mentesített PIBvJv befektetéseknek minimális SZT szükséglete
10213A41421Összevonás alól mentesített PIBvJv befektetések arányosított könyv szerinti értéke
10313A41422Összevonás alól mentesített PIBvJv befektetések arányosított minimális SZT szükséglete
10413A4143Összevonás alól mentesített PIBvJv. befektetéseknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke könyv
szerinti értéke
10513A51Limit túllépések tőkekövetelménye
10613A511Hpt. 79. § (2) bek. szerinti túllépés miatt
10713A512Hpt. 79. § (3) bek. szerinti túllépés miatt
10813A513Hpt. 79. § (7) bek. szerinti túllépés miatt
10913A514Hpt. 83. § (1) bek. szerinti túllépés miatt
11013A515Hpt. 83. § (2) bek. szerinti túllépés miatt
11113A516Hpt. 83. § (3) bek. szerinti túllépés miatt
11213A517Hpt. 84. § (1) bek. szerinti túllépés miatt
11313A52Országkockázat miatti tőkekövetelmény
11413A53A PIBB-ek, limittúllépések tőkekövetelménye
11513A54A PIBB-ek, limittúllépések tőkekövetelményéhez levont szavatoló tőke
11613A541Alapvető tőke
11713A542Járulékos tőke
11813A5421alárendelt kölcsöntőke
11913A5422egyéb járulékos tőke
12013A6PÉNZÜGYI ES BEFEKTETESI SZOLGÁLTATÁSI TEVEKENYSEG FEDEZETERE SZOLGÁLÓ
SZAVATOLÓ TÖKE - szolvencia ráta számlálója (13A4-13A51-13A52)
12113A61Alapvető tőkerész
12213A62Járulékos tőkerész
12313A621alárendelt kölcsöntőke
12413A622egyéb járulékos tőke
12513A631kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 8%-a (8%-os szolvencia ráta)
12613A632a Felügyelet által meghatározott fizetőképességi mutató és a kockázattal súlyozott kitettség
értékek összegének szorzata
12713A64A kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 8%-ához, illetve a Felügyelet által
meghatározott fizetőképességi mutató és a kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének
szorzatához felhasznált szavatoló tőke
12813A641alapvető tőke
12913A642járulékos tőke
13013A6421alárendelt kölcsöntőke
13113A6422egyéb járulékos tőke
13213A71A kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 8%-ának, vagy a Felügyelet által
meghatározott fizetőképességi mutatónak a fedezése után fennmaradó szavatoló tőke
13313A711fennmaradó alapvető tőke
13413A712fennmaradó járulékos tőke
13513A7121fennmaradó alárendelt kölcsöntőke
13613A7122fennmaradó egyéb járulékos tőke
13713A72FELHASZNÁLHATÓ KIEGÉSZÍTŐ TÖKE
13813A721Kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
13913A722Járulékos tőke szavatoló tőkébe be nem számítható része (13A221+13A23)
14013A723Kiegészítő tőke csökkentése ( a Hpt. szerinti korlátozás feletti rész)
14113A73Devizaárfolyam- árú- és kereskedési könyvi kockázatok tőkekövetelménye
14213A731Devizaárfolyam-kockázat tőkekövetelménye
14313A732Árukockázat tőkekövetelménye
14413A733Kereskedési könyvi kockázatok tőkekövetelménye
14513A7331Pozíciós kockázat tőkekövetelménye
14613A7332Partnerkockázat tőkekövetelménye
14713A7333Nagykockázat tőkekövetelménye
14813A74DEVIZAÁRFOLYAM-, ÁRÚ- és KERESKEDÉSI KÖNYV KOCKÁZATOKHOZ FELHASZNÁLT
SZAVATOLÓ TÖKE (kiegészítő tőkével)
14913A741alapvető tőke
15013A742járulékos tőke
15113A743kiegészítő tőke
15213A8Devizaárfolyam- árú- és kereskedési könyvi kockázatok tőkekövetelményének fedezése után
fennmaradó szavatoló tőke
15313A81alapvető tőke
15413A82járulékos tőke
15513A83Fel nem használt kiegészítő tőke
15613A91KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE VEHETŐ SZAVATOLÓ TÖKE (13A6+13A743)
15713A92KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES MINIMÁLIS SZAVATOLÓ TÖKE
(MAX(13A631,13A632)+13A73)
15813A93SZAVATOLÓ TÖKE TÖBBLET VAGY HIÁNY (13A91-13A92) előjelhelyesen
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
13B
ÖSSZE VONT ALAPÚ FIZETŐKÉPESSÉGI MUTA TÓ SZÁMÍTÁS - ÖSSZE VONT ALAPÚ KORRIGÁL T MÉRLEGFŐÖSSZEGGEL
Nagyságrend: millió forint
20%0%
SorszámPSZÁF
kód
Meg nevezés100%50%ügyfél,
partner
óvadékgaranciaügyfél,
partner
óvadékgaranciatőkével
fedezett
ÖsszesenSúlyozott érték
összesen
Mód.
123456789101112
abcdefghijkz
00113B1ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (könyv szerinti értéken)
00213B2KERESKEDESI KÖNYV ESZKOZTETELEK ÖSSZESEN
00313B3NEM-KERESKEDESI KÖNYVI ESZKOZTETELEK
00413B31Pénzeszközök
00513B32Állampapírok
00613B33Hitel intéz etekkel szembeni követelések
00713B34Ügyfelekkel szembeni követelések
00813B35Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
00913B36Részvények, részesedések
01013B37Immateriális javak, tárgyi eszközök
01113B38Egyéb eszközök
01213B39Aktív időbeli elhatárolások
01313B4Függő kötelezettségek származtatott ügyletek nélkül - súlyozott
érték
01413B5Egyéb jövőbeni kötelezettségek származtatott termékek nélkül -
súlyozott érték
01513B6Származtatott ( hitelegyenértékes) ügyletek súlyozott értéke
01613B61Kiírt opciók (100%)
01713B62Származtatott termékek kiírt opciók nélkül (hitelegyenértékes)
01813B7KORRIGÁLT MERLEGFOOSSZEG
01913B8SZAVATÓLO TOKÉ (13A6)
02013B9FIZETOKEPESSEGI (TOKEMEGFELELESI) MUTATÓ (13B8/
13B7) * 100% (két tizedesjeggyel)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozasi ido vege.Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
13JC
Összevont alapú portfolió elemzés - kockázatvállalás szerződésenként a legrégebbi hátralék szerint (bruttó könyvszerinti értéken)
Nagyságrend: millió forint
Lejárati esedékességgel rendelkező követelések szerződésenkéntFedezetek értéke a követelés erejéig szerződésenkéntKövetelések értékvesztése szerződésenkéntÉrtékelési
különbözet
Mód
Nem lejárt,
szerződés
a legrégebbi hátralék szerintNem lejárt,
szerződés
a legrégebbi hátralék szerintÖsszesenNem lejárt,
szerződés
a legrégebbi hátralék szerintÖsszesen
SorszámPSZÁF kódMegnevezés0-30 nap31-90 nap91-365 nap1 év felettÖsszesen0-30 nap31-90 nap91-365
nap
1 év felett0-30 nap31-90 nap91-3651 év felett
1234567891011121314151617181920
abcdefhikImn0rsz
00113JC0I. LEJÁRATI ESEDÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ
KÖVETELÉSEK
00213JC1Értékpapírok
00313JC2Jegybanki és bankközi betétek
00413JC3Hitelek
00513JC31Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalatok
00613JC311ebből: Hitelek - Belföld - Pénzügyi vállalkozások
00713JC32Hitelek - Belföld - Nem pénzügyi vállalatok (járulékos
vállalkozásokkal)
00813JC33Hitelek - Belföld - Háztartások
00913JC331Hitelek - Belföld - Háztartások - Lakosság
01013JC3311ebből Jelzáloghitel
01113JC332
01213JC34Hitelek - Belföld - Egyéb
01313JC341ebből: Hitelek- Belföld - Egyéb - Önkormányzatok
01413JC35Hitelek - Külföld
01513JC4egyéb követelések
01613JC5II. HITELEKRE VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÓ ADATOK
01713JC511Lakosság részére nyújtott hitelek
01813JC51111 évnél hosszabb türelmi idővel (tőke és/vagy kamat)
01913JC5112Egyösszegű, 5 évnél hosszabb lejáratkori
02013JC512Egyéni vállalkozók részére nyújtott hitelek
02113JC5121Egyéni vállalkozóknak nyújtott projektfinanszírozási
02213JC5122egyéb különleges (speciális) hitelek
02313JC52Nem pénzügyi vállalatok részére nyújtott hitelek
02413JC521Nagyvállalat részére nyújtott hitelek
02513JC522Projektfinanszírozási hitelek
02613JC523egyéb speciális hitelek
02713JC53Önkormányzatok finanszírozása
02813JC531Projektfinanszírozási hitelek
02913JC532egyéb különleges (speciális) hitelek
03013JC533Önkormányzatok által kibocsátott értékpapírok
03113JC6II. FÜGGŐVÉ TETT EREDMÉNYTÉTELEK,
HALASZTOTT KAMATOK
03213JC61Függővé tett eredménytételek
03313JC611Függővé tett kamat-, kamatjellegű és egyéb
eredménytételek hátralék miatt
03413JC612Függővé tett kamat- kamatjellegű eredménytételek
03513JC62Kifizetett, ügyfelet terhelő végrehajtási és egyéb
perköltségek
03613JC63Lakáshitelek, tandíj hitelek kockázati céltartalékkal
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
13KA
Belföldi pénzügyi szervezetek adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésEszközökForrásokMérlegen kívüli
kötelezettségek
Mérlegen kívüli
követelések
forintbanforintbanforintbanforintban
Ügyfél (partner) megnevezéseTörzsszámÉrtékpapírHitel, egyéb követelésVagyoni részesedés'c'-ből, 'd'-ből, 'e'-ből devizaBetétEgyéb kötelezettség'g'-ből, 'h'-ból devizaGaranciaHitelkeretEgyéb kötelezettség'j'-ből, 'k'-ból, T-ből devizaGaranciaEgyéb követelés'n'-ből, 'o'-ból devizaMód.
1234567891011121314151617
abcdefghijklmnopz
00113KA1Összesen
00213KA2Pénzügyi vállalkozás
00313KA3Befektetési vállalkozás
00413KA4Befektetési alapkezelő
00513KA5Egyéb szervezet
00613KA6Nem részletezettek
00713KA7Részletezettek összesen
00813KA701
13KA799
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma:
13KB
Külföldi pénzügyi szervezetek adatai
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésEszközökForrásokMérlegen kívüli
KÖTELEZETTSÉGEK
Mérlegen kívüli
KÖVETELÉSEK
forintbanforintbanforintbanforintban
Ügyfél (partner) megnevezéseTörzsszámÉrtékpapírHitel, egyéb követelésVagyoni részesedés'c-ből, 'd'-ből, 'e'-ből devizaBetétEgyéb kötelezettség'g'-ből, 'h'ból devizaGaranciaHitelkeretEgyéb kötelezettség'j'-ből, 'k'-ból, T-ből devizaGaranciaEgyéb követelés'n'-ből, 'o'-ból devizaMód.
1234567891011121314151617
abcdefghijklmnopz
00113KB1Összesen
00213KB2Pénzügyi vállalkozás
00313KB3Befektetési vállalkozás
00413KB4Befektetési alapkezelő
00513KB5Egyéb szervezet
00613KB6Nem részletezettek
00713KB7Részletezettek összesen
00813KB701
13KB799
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma
CAA
HITELINTÉZETEK SZAVATOLÓ TŐKE SZÁMÍTÁSA (CA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖsszegMód
12
az
001CAA1KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE
VEHETŐ SZAVATOLÓ TŐKE ÖSSZESEN
002CAA11ALAPVETŐ TÖKE
003CAA111ALAPVETŐ TŐKEKÉNT ELISMERT TŐKEELEMEK
004CAA1111Befizetett jegyzett tőke
005CAA111101ebből: Osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az
elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére fel nem
jogosító, jegyzett és befizetett részvények
006CAA11111a) Cégbíróságon bejegyzett tőke
007CAA11112b) Felügyeletnek bejelentett, dokumentált jegyzett
tőkeemelés összege, amelyet a Cégbíróság még
nem jegyzett be
008CAA11113c) (-) Cégbíróságon még nem bejegyzett
tőkeleszállítás összege
009CAA11114d) (-) Jegyzett tőke be nem fizetett része
010CAA1112(-) Visszavásárolt saját részvények névértéke
011CAA1113Tőketartalék
012CAA11131a) Számviteli tőketartalék
013CAA11132b) (-) Tőketartalék csökkenése a cégbírósági
bejegyzésig
014CAA11133c) Tőketartalék növekedése a cégbírósági
bejegyzésig
015CAA1115(-) Osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az
elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére feljogosító,
jegyzett és befizetett részvények
016CAA112ALAPVETŐ TŐKEKÉNT ELISMERT TARTALÉKOK
017CAA1121Tartalékok
018CAA11211Lekötött tartalék alapvető tőkeként figyelembe vehető
része
019CAA112111Számviteli lekötött tartalék
020CAA112112(-) Visszavásárolt saját részvények könyv szerinti
érték és névértékének különbözete
021CAA11212Általános tartalék
022CAA11213Eredménytartalék
023CAA112131a1) Számviteli eredménytartalék, ha pozitív
024CAA112132a2) (-) Számviteli eredménytartalék, ha negatív
025CAA112133b) (-) Eredménytartalék csökkenése a Felügyeletnek
bejelentett, dokumentált, Cégbíróságon még nem
bejegyzett jegyzett tőke emelés miatt
026CAA112134c) Eredménytartalék növekedése a Cégbíróságon
még nem bejegyzett jegyzett tőke leszállítás miatt
027CAA112301Könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti vagy
évközi eredmény, ha pozitív
028CAA1124101(-) Könyvvizsgáló által nem hitelesített évközi
eredmény, ha negatív
029CAA1124201(-) Könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti
eredmény, ha negatív
030CAA1125(-) Értékpapírosított eszközökből származó jövőbeni,
nem realizált nyereség, amely hitelminőség javítást
nyújt az értékpapírosított pozíciókra
031CAA113ÁLTALÁNOS KOCKÁZATI CÉLTARTALÉK a
kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének
1,25%-áig
032CAA1131Általános kockázati céltartalék
033CAA1132(-) Általános kockázati céltartalék adótartalma
034CAA1133Kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének
1,25%-a
035CAA114ALAPVETŐ KÖLCSÖNTŐKE teljes összege
036CAA115(-) EGYÉB LEVONÁSOK AZ ALAPVETŐ TŐKÉBŐL
037CAA1151(-) Immateriális javak
038CAA1153(-) Alapvető kölcsöntőke limit feletti része
039CAA1154(-) Egyéb levonások
040CAA115421(-) Kockázati céltartalék és az értékvesztés hiánya
(általános kockázati céltartalék nélkül)
041CAA115422(-) Kereskedési könyvi, kevésbé likvid tételek
értékelési korrekciója miatti veszteségek
042CAA12JÁRULÉKOS TÖKE
043CAA1211Alapvető kölcsöntőkéből a járulékos tőkébe
beszámítható rész
044CAA1213Értékelési tartalékok
045CAA12131a) értékhelyesbítés-értékelési tartaléka
046CAA12132b) valós értékelés értékelési tartalékából járulékos
tőkében figyelembe vehető rész
047CAA121321ba) számviteli valós értékelés értékelési tartaléka
048CAA121322bb) (-) bekerülési értéken értékelt pénzügyi
instrumentum cash-flow fedezeti ügyletének valós
értékeléséből származó értékelési tartalék
049CAA1216Lejárat nélküli osztalékelsőbbségi , a nyereséges
évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is
feljogosító, jegyzett és befizetett részvények és
alárendelt kölcsöntőke
050CAA1217IRB szerinti értékvesztés és céltartalék többlet
051CAA1218Járulékos kölcsöntőke
052CAA1222Lejárattal rendelkező osztalék-elsőbbségi, a
nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt
hozamkifizetésére feljogosító, jegyzett és befizetett
részvények
053CAA1223Lejárattal rendelkező alárendelt kölcsöntőke
054CAA1224Részvénnyé átváltoztatható kötvények
055CAA1225(-) Lejárattal rendelkező alárendelt kölcsöntőke és
osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt
év(ek) elmaradt hozamkifizetésére feljogosító,
jegyzett és befizetett részvények összegének limit
feletti része
056CAA123(-) JÁRULÉKOS TÖKE LIMIT FELETTI RÉSZE
057CAA13(-) LEVONÁSOK AZ ALAPVETŐ TŐKÉBŐL ÉS A
JÁRULÉKOS TŐKÉBŐL
058CAA13001Ebből: (-) Levonások az alapvető tőkéből
059CAA130011(-) Levonás az alapvető tőkéből az 50-50 %-os
arányú levonás miatt
060CAA130012(-) Levonás alapvető tőkéből járulékos tőke hiánya
miatt
061CAA130013(-) Levonás limittúllépés miatt
062CAA13002Ebből: (-) Levonások a járulékos tőkéből
063CAA130021(-) Levonás járulékos tőkéből az 50-50 %-os arányú
tételek miatt
064CAA130022(-) Levonás limittúllépés miatt
065CAA1301(-) PIBv-ben lévő tőkebefektetések korlátozása miatt
066CAA1302(-) PIBv-nek nyújtott alárendelt kölcsöntőke, alapvető
kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke korlátozása
miatt
067CAA1303(-) A PIBv-ben lévő nem befolyásoló tőkebefektetés
és alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke,
járulékos kölcsöntőke limit feletti része
068CAA1304(-) Biztosítóban lévő tőkebefektetések korlátozása
miatt
069CAA1305(-) Biztosítónak nyújtott alárendelt kölcsöntőke,
alapvető kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke
korlátozása miatt
070CAA1306(-) A Biztosítóban lévő nem befolyásoló tőke
befektetés és alárendelt kölcsöntőke, alapvető
kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke limit feletti
része
071CAA130610Kiegészítő információ: KORLÁTOZÁSOK ALAPJÁUL
SZOLGÁLÓ ÖSSZES ALAPVETŐ ÉS JÁRULÉKOS
TŐKE
072CAA1307(-) A kockázattal súlyozott kitettségi érték
meghatározásánál figyelembe nem vett, 1250 %-os
kockázati súlyú értékpapírosítási pozíciók összege
073CAA1308(-) IRB szerinti értékvesztés és céltartalék hiány,
valamint IRB részesedések várható vesztesége
074CAA1309(-) Befektetési korlátozások miatti limittúllépések
összege
075CAA1309101(-) Hitelintézet egy vállalkozásban lévő befektetése
könyv szerinti értékének a hitelintézet szavatoló
tőkéje 15% feletti része
076CAA1309102(-) Hitelintézet egy vállalkozásban lévő
befektetésének a vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-
át meghaladó része
077CAA1309103(-) Hitelintézet összes, vállalkozásokban meglévő
befolyásoló részesedései nettó könyv szerinti
értékének a hitelintézet szavatoló tőkéje 60%-át
meghaladó része
078CAA1310(-) Kereskedési könyv szerinti nyitva szállítás értéke a
második szerződés szerinti (fizetést vagy szállítást
követő) 5. munkanaptól az ügylet megszűntéig
079CAA1311(-) Nagykockázat vállalásának korlátozása miatti
limittúllépés
080CAA1311101(-) Hitelintézet egy ügyféllel, ügyfélcsoporttal
szembeni nagykockázat-vállalásának a hitelintézet
szavatoló tőkéje 25% feletti része
081CAA1311102(-) Hitelintézet által vállalt nagykockázat-
vállalásoknak a hitelintézet szavatoló tőkéje
nyolcszoros összege feletti része
082CAA1311103(-) Hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkező
egyedi ügyfeleivel, ügyfélcsoportjaival szembeni
nagykockázat-vállalásának a hitelintézet szavatoló
tőkéje 20% feletti része
083CAA14KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE
VEHETŐ ÖSSZES ALAPVETŐ TŐKE
084CAA15KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE
VEHETŐ ÖSSZES JÁRULÉKOS TŐKE
085CAA1510KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE
VEHETŐ, LEVONÁSOK UTÁNI ÖSSZES
ALAPVETŐ ÉS JÁRULÉKOS TŐKE
086CAA16PIACI KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE
FELHASZNÁLHATÓ ÖSSZES KIEGÉSZÍTŐ TŐKE
087CAA161Járulékos tőke szavatoló tőkébe be nem számítható
része
088CAA163Kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
089CAA166(-) Hitelintézet kereskedési könyvi nagykockázat-
vállalásának limittúllépése miatti tőkelevonás
090CAA167(-) Elismert, de fel nem használt kiegészítő tőke
091CAA181Kiegészítő információk: IRB SZERINTI
ÉRTÉKVESZTÉS/CÉLTARTALÉK TÖBBLET (+) /
HIÁNY (-)
092CAA1811IRB szerint beszámítható értékvesztés/céltartalék
093CAA1812(-) IRB szerint várható veszteségek
094CAA182ALÁRENDELT KÖLCSÖNTŐKE SZÁMVITELI
ÉRTÉKE
095CAA183INDULÓ TŐKEKÖVETELMÉNY
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idö vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
CAB
HITELINTÉZETEK TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA (CA)
Nagyságrend: millió forint
ÖsszegMód
SorszámPSZÁF sorkódMegnevezés12
az
001CAB2TŐKEKÖVETELMÉNY- MINIMALIS SZINTJE
002CAB21ÖSSZES TOKEKOVETELMENY A HITELEZESI, PARTNER, FELHÍGULÁSI
ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSI KOCKÁZATOKRA
003CAB211Sztenderd módszer (továbbiakban SA) tőkekövetelménye
004CAB21111SA módszer tőkekövetelménye kitettségi osztályok szerint (értékpapírosított
pozíció nélkül)
005CAB2111101Központi kormányok és központi bankok
006CAB2111102Regionális kormányok vagy helyi önkormányzatok
007CAB2111103Közszektorbeli intézmények
008CAB2111104Multilaterális fejlesztési bankok
009CAB2111105Nemzetközi szervezetek
010CAB2111106Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
011CAB2111107Vállalkozások
012CAB21111071ebből: rövid lejáratú követelések
013CAB2111108Lakosság
014CAB2111109Ingatlannal fedezett követelések
015CAB2111110Késedelmes tételek
016CAB2111112Fedezett kötvények
017CAB2111114Kollektív befektetési értékpapírok
018CAB2111115Egyéb tételek
019CAB21111151Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) bekezdések szerinti kitettségek
020CAB21112Tartós mentesítés esetén az alap belső minősítésen (továbbiakban FIRB),
illetve fejlett belső minősítésen alapuló (továbbiakban AIRB) módszert
alkalmazó hitelintézetek SA módszer szerinti tőkekövetelménye IRB kitettség
osztályok szerint (értékpapírosított pozíció nélkül)
021CAB2111201Központi kormányok és központi bankok
022CAB2111202Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
023CAB2111203Vállalkozások
024CAB2111204Lakosság
025CAB2111205Részesedések
026CAB2111206Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő eszközök
027CAB21113Fokozatos bevezetés esetén az alap belső minősítésen (továbbiakban FIRB),
illetve fejlett belső minősítésen alapuló (továbbiakban AIRB) módszert
alkalmazó hitelintézetek SA módszer szerinti tőkekövetelménye IRB kitettség
osztályok szerint (értékpapírosított pozíció nélkül)
028CAB2111301Központi kormányok és központi bankok
029CAB2111302Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
030CAB2111303Vállalkozások
031CAB2111304Lakosság
032CAB2111305Részesedések
033CAB2111306Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő eszközök
034CAB2112Értékpapírosított pozíciók SA módszer szerinti tőkekövetelménye
035CAB212IRB-n alapuló módszer tőkekövetelménye
036CAB2121FIRB módszer tőkekövetelménye, azaz nem saját nemteljesítéskori
veszteségráta (LGD) becslést és hitelegyenértékesítési tényezőt (CCF)
alkalmaznak (értékpapírosított pozíció nélkül)
037CAB212101Központi kormányok és központi bankok
038CAB212102Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
039CAB2121021ebből: hitelintézetek és befektetési vállalkozások
040CAB212103Vállalkozások
041CAB2122AIRB módszer tőkekövetelménye, azaz saját nemteljesítéskori veszteségráta
(LGD) becslést és hitelegyenértékesítési tényezőt (CCF) alkalmaznak
(értékpapírosított pozíció nélkül)
042CAB212201Központi kormány és központi bank
043CAB212202Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
044CAB2122021ebből: hitelintézetek és befektetési vállalkozások
045CAB212203Vállalkozások
046CAB212204Lakosság
047CAB2123Részesedések IRB módszer szerint tőkekövetelménye
048CAB2124Értékpapírosított pozíciók IRB módszer szerinti tőkekövetelménye
049CAB2125Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő eszközök tőkekövetelménye
050CAB22ELSZÁMOLÁSI KOCKÁZAT TŐKEKÖVETELMÉNYE
051CAB23ÖSSZES TŐKEKÖVETELMÉNY A POZÍCIÓ-, DEVIZAÁRFOLYAM ÉS
ÁRUKOCKÁZATRA
Vonatkozási idö vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
CAB
HITELINTÉZETEK TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA (CA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF sorkódMegnevezésÖsszegMód
12
az
052CAB231Pozíció-, devizaárfolyam és árukockázat szenderd módszer szerinti
tőkekövetelménye eszközcsoportonként
053CAB2311Kereskedési célú,hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
054CAB2312Részvények
055CAB2313Deviza
056CAB2314Aruk
057CAB232Pozíció-, devizaárfolyam és árukockázat belső model szerinti
tőkekövetelménye
058CAB24ÖSSZES TOKEKOVETELMENY A MŰKÖDÉSI KOCKÁZATRA
059CAB241Alapmutató módszer szerinti tőkekövetelmény (BIA módszer)
060CAB242Sztenderdizált/Alternatív sztenderdizált módszer szerinti tőkekövetelmény
(TSA/ASA módszer)
061CAB243Működési kockázat fejlett mérési módszer szerinti tőkekövetelmény (AMA
módszer)
062CAB26EGYÉB ÉS ÁTMENETI TŐKEKÖVETELMÉNY
063CAB261Átmeneti rendelkezésként előírt tőkekövetelmény minimális alsó korlátjának
elérésére vonatkozó tőketöbblet
064CAB3ÖSSZEGZŐ ADATOK
065CAB31Szavatoló tőke többlet/hiány egyéb és átmeneti tőkekövetelmények előtt
066CAB311Tőkemegfelelési mutató (továbbiakban TMM) egyéb és átmeneti
tőkekövetelmények előtt
067CAB32Szavatoló tőke többlet/hiány egyéb és átmeneti tőkekövetelmények után
068CAB321TMM egyéb és átmeneti tőkekövetelmények után
069CAB33FELÜGYELETI FELÜLVIZSGÁLAT (SREP) ELŐÍRÁSAINAK FIGYELEMBE
VÉTELÉT KÖVETŐEN RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ SZAVATOLÓ TŐKE
070CAB3301FELÜGYELETI FELÜLVIZSGÁLAT (SREP) ELŐÍRÁSAINAK FIGYELEMBE
VÉTELÉT KÖVETŐ TŐKEKÖVETELMÉNY
071CAB331Szavatoló tőke többlet/hiány felügyeleti felülvizsgálat előírásainak
figyelembevételét követően
072CAB332Tőkemegfelelési index felügyeleti felülvizsgálat előírásainak
figyelembevételét követően
073CAB333TMM felügyeleti felülvizsgálat előírásainak figyelembevételét követően
074CAB34BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS ÉRTÉKELÉS (ICAAP) UTÁN
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ SZAVATOLÓ TŐKE
075CAB3401BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS ÉRTÉKELÉS (ICAAP) SZAVATOLÓ TÖKE
SZÜKSÉGLETE
076CAB341Szavatoló tőke többlet/hiány belső tőkemegfelelés értékelést követően
077CAB342Tőkemegfelelési index belső tőkemegfelelés értékelést követően
078CAB343TMM belső tőkemegfelelés értékelést követően
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
ACAA
Évközi auditált jelentés - HITELINTÉZETEK SZAVATOLÓ TŐKE SZÁMÍTÁSA (CA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖsszeg | Mód
1 2
a | z
001ACAA1KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE VEHETŐ
SZAVATOLÓ TŐKE ÖSSZESEN
002ACAA11ALAPVETŐ TÖKE
003ACAA111ALAPVETŐ TÖKEKÉNT ELISMERT TŐKEELEMEK
004ACAA1111Befizetett jegyzett tőke
005ACAA111101ebből: Osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt
év(ek) elmaradt hozamkifizetésére fel nem jogosító,
jegyzett és befizetett részvények
006ACAA11111a) Cégbíróságon bejegyzett tőke
007ACAA11112b) Felügyeletnek bejelentett, dokumentált jegyzett
tőkeemelés összege, amelyet a Cégbíróság még nem
jegyzett be
008ACAA11113c) (-) Cégbíróságon még nem bejegyzett tőkeleszállítás
összege
009ACAA11114d) (-) Jegyzett tőke be nem fizetett része
010ACAA1112(-) Visszavásárolt saját részvények névértéke
011ACAA1113Tőketartalék
012ACAA11131a) Számviteli tőketartalék
013ACAA11132b) (-) Tőketartalék csökkenése a cégbírósági bejegyzésig
014ACAA11133c) Tőketartalék növekedése a cégbírósági bejegyzésig
015ACAA1115(-) Osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt
év(ek) elmaradt hozamkifizetésére feljogosító, jegyzett és
befizetett részvények
016ACAA112ALAPVETŐ TÖKEKÉNT ELISMERT TARTALÉKOK
017ACAA1121Tartalékok
018ACAA11211Lekötött tartalék alapvető tőkeként figyelembe vehető
része
019ACAA112111Számviteli lekötött tartalék
020ACAA112112(-) Visszavásárolt saját részvények könyv szerinti érték és
névértékének különbözete
021ACAA11212Általános tartalék
022ACAA11213Eredménytartalék
023ACAA112131a1) Számviteli eredménytartalék, ha pozitív
024ACAA112132a2) (-) Számviteli eredménytartalék, ha negatív
025ACAA112133b) (-) Eredménytartalék csökkenése a Felügyeletnek
bejelentett, dokumentált, Cégbíróságon még nem
bejegyzett jegyzett tőke emelés miatt
026ACAA112134c) Eredménytartalék növekedése a Cégbíróságon még
nem bejegyzett jegyzett tőke leszállítás miatt
027ACAA112301Könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti vagy évközi
eredmény, ha pozitív
028ACAA1124101(-) Könyvvizsgáló által nem hitelesített évközi eredmény,
ha negatív
029ACAA1124201(-) Könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti
eredmény, ha negatív
030ACAA1125(-) Értékpapírosított eszközökből származó jövőbeni, nem
realizált nyereség, amely hitelminőség javítást nyújt az
értékpapírosított pozíciókra
031ACAA113ÁLTALÁNOS KOCKÁZATI CÉLTARTALÉK a kockázattal
súlyozott kitettség értékek összegének 1,25%-áig
032ACAA1131Általános kockázati céltartalék
033ACAA1132(-) Általános kockázati céltartalék adótartalma
034ACAA1133Kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének 1,25%-
a
035ACAA114ALAPVETŐ KOLCSONTOKE teljes összege
036ACAA115(-) EGYÉB LEVONÁSOK AZ ALAPVETŐ TŐKÉBŐL
037ACAA1151(-) Immateriális javak
038ACAA1153(-) Alapvető kölcsöntőke limit feletti része
039ACAA1154(-) Egyéb levonások
040ACAA115421(-) Kockázati céltartalék és az értékvesztés hiánya
(általános kockázati céltartalék nélkül)
041ACAA115422(-) Kereskedési könyvi, kevésbé likvid tételek értékelési
korrekciója miatti veszteségek
042ACAA12JÁRULÉKOS TÖKE
043ACAA1211Alapvető kölcsöntőkéből a járulékos tőkébe beszámítható
rész
044ACAA1213Értékelési tartalékok
045ACAA12131a) értékhelyesbítésértékelési tartaléka
046ACAA12132b) valós értékelés értékelési tartalékából járulékos tőkében
figyelembe vehető rész
047ACAA121321ba) számviteli valós értékelés értékelési tartaléka
048ACAA121322bb) (-) bekerülési értéken értékelt pénzügyi instrumentum
cash-flow fedezeti ügyletének valós értékeléséből
származó értékelési tartalék
049ACAA1216Lejárat nélküli osztalékelsőbbségi , a nyereséges évben az
elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is feljogosító,
jegyzett és befizetett részvények és alárendelt kölcsöntőke
050ACAA1217IRB szerinti értékvesztés és céltartalék többlet
051ACAA1218Járulékos kölcsöntőke
052ACAA1222Lejárattal rendelkező osztalék-elsőbbségi, a nyereséges
évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére
feljogosító, jegyzett és befizetett részvények
053ACAA1223Lejárattal rendelkező alárendelt kölcsöntőke
054ACAA1224Részvénnyé átváltoztatható kötvények
055ACAA1225(-) Lejárattal rendelkező alárendelt kölcsöntőke és osztalék-
elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt
hozamkifizetésére feljogosító, jegyzett és befizetett
részvények összegének limit feletti része
056ACAA123(-) JÁRULÉKOS TÖKE LIMIT FELETTI RÉSZE
057ACAA13(-) LEVONÁSOK AZ ALAPVETŐ TŐKÉBŐL ÉS A
JÁRULÉKOS TŐKÉBŐL
058ACAA13001Ebből: (-) Levonások az alapvető tőkéből
059ACAA130011(-) Levonás az alapvető tőkéből az 50-50 %-os arányú
levonás miatt
060ACAA130012(-) Levonás alapvető tőkéből járulékos tőke hiánya miatt
061ACAA130013(-) Levonás limittúllépés miatt
062ACAA13002Ebből: (-) Levonások a járulékos tőkéből
063ACAA130021(-) Levonás járulékos tőkéből az 50-50 %-os arányú tételek
miatt
064ACAA130022(-) Levonás limittúllépés miatt
065ACAA1301(-) PIBv-ben lévő tőkebefektetések korlátozása miatt
066ACAA1302(-) PIBv-nek nyújtott alárendelt kölcsöntőke, alapvető
kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke korlátozása miatt
067ACAA1303(-) A PIBv-ben lévő nem befolyásoló tőkebefektetés és
alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke, járulékos
kölcsöntőke limit feletti része
068ACAA1304(-) Biztosítóban lévő tőkebefektetések korlátozása miatt
069ACAA1305(-) Biztosítónak nyújtott alárendelt kölcsöntőke, alapvető
kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke korlátozása miatt
070ACAA1306(-) A Biztosítóban lévő nem befolyásoló tőke befektetés és
alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke és járulékos
kölcsöntőke limit feletti része
071ACAA130610Kiegészítő információ: KORLÁTOZÁSOK ALAPJÁUL
SZOLGÁLÓ ÖSSZES ALAPVETŐ ÉS JÁRULÉKOS TŐKE
072ACAA1307(-) A kockázattal súlyozott kitettségi érték
meghatározásánál figyelembe nem vett, 1250 %-os
kockázati súlyú értékpapírosítási pozíciók összege
073ACAA1308(-) IRB szerinti értékvesztés és céltartalék hiány, valamint
IRB részesedések várható vesztesége
074ACAA1309(-) Befektetési korlátozások miatti limittúllépések összege
075ACAA1309101(-) Hitelintézet egy vállalkozásban lévő befektetése könyv
szerinti értékének a hitelintézet szavatoló tőkéje 15% feletti
része
076ACAA1309102(-) Hitelintézet egy vállalkozásban lévő befektetésének a
vállalkozás jegyzett tőkéjének 51%-át meghaladó része
077ACAA1309103(-) Hitelintézet összes, vállalkozásokban meglévő
befolyásoló részesedései nettó könyv szerinti értékének a
hitelintézet szavatoló tőkéje 60%-át meghaladó része
078ACAA1310(-) Kereskedési könyv szerinti nyitva szállítás értéke a
második szerződés szerinti (fizetést vagy szállítást követő)
5. munkanaptól az ügylet megszűntéig
079ACAA1311(-) Nagykockázat vállalásának korlátozása miatti
limittúllépés
080ACAA1311101(-) Hitelintézet egy ügyféllel, ügyfélcsoporttal szembeni
nagykockázat-vállalásának a hitelintézet szavatoló tőkéje
25% feletti része
081ACAA1311102(-) Hitelintézet által vállalt nagykockázat-vállalásoknak a
hitelintézet szavatoló tőkéje nyolcszoros összege feletti
része
082ACAA1311103(-) Hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkező
egyedi ügyfeleivel, ügyfélcsoportjaival szembeni
nagykockázat-vállalásának a hitelintézet szavatoló tőkéje
20% feletti része
083ACAA14KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE VEHETŐ
ÖSSZES ALAPVETő TőKE
084ACAA15KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE VEHETŐ
összes járulékos tőke
085ACAA1510KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE VEHETŐ,
LEVONÁSOK UTÁNI ÖSSZES ALAPVETő ÉS
JÁRULÉKOS TőKE
086ACAA16PIACI KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FELHASZNÁLHATÓ
ÖSSZES KIEGÉSZÍTő TőKE
087ACAA161Járulékos tőke szavatoló tőkébe be nem számítható része
088ACAA163Kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
089ACAA166(-) Hitelintézet kereskedési könyvi nagykockázat-
vállalásának limittúllépése miatti tőkelevonás
090ACAA167(-) Elismert, de fel nem használt kiegészítő tőke
091ACAA181Kiegészítő információk: IRB SZERINTI
ErtEkvesztEs/cEltartalék TÖBBLET (+) / HIÁNY (
)
092ACAA1811IRB szerint beszámítható értékvesztés/céltartalék
093ACAA1812(-) IRB szerint várható veszteségek
094ACAA182ALÁRENDELT KÖLCSÖNTŐKE SZÁMVITELI ÉRTEKE
095ACAA183INDULÓ TŐKEKÖVETELMÉNY
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
ACAB
Évközi auditált jelentés - HITELINTÉZETEK TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA (CA)
Nagyságrend: millió forint
ÖsszegMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
001ACAB2TOKEKÖVETELMENY- MINIMÁLIS SZINTJE
002ACAB21ÖSSZES TŐKEKÖVETELMÉNY A HITELEZÉSI, PARTNER, felhigulási ÉS
NYITVASZÁLLÍTÁSI KOCKÁZATOKRA
003ACAB211Sztenderd módszer (továbbiakban SA) tőkekövetelménye
004ACAB21111SA módszer tőkekövetelménye kitettségi osztályok szerint (értékpapírosított
pozíció nélkül)
005ACAB2111101Központi kormányok és központi bankok
006ACAB2111102Regionális kormányok vagy helyi önkormányzatok
007ACAB2111103Közszektorbeli intézmények
008ACAB2111104Multilaterális fejlesztési bankok
009ACAB2111105Nemzetközi szervezetek
010ACAB2111106Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
011ACAB2111107Vállalkozások
012ACAB21111071ebből: rövid lejáratú követelések
013ACAB2111108Lakosság
014ACAB2111109Ingatlannal fedezett követelések
015ACAB2111110Késedelmes tételek
016ACAB2111112Fedezett kötvények
017ACAB2111114Kollektív befektetési értékpapírok
018ACAB2111115Egyéb tételek
019ACAB21111151Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) bekezdések szerinti kitettségek
020ACAB21112Tartós mentesítés esetén az alap belső minősítésen (továbbiakban FIRB), illetve
fejlett belső minősítésen alapuló (továbbiakban AIRB) módszert alkalmazó
hitelintézetek SA módszer szerinti tőkekövetelménye IRB kitettségi osztályok
szerint (értékpapírosított pozíció nélkül)
021ACAB2111201Központi kormányok és központi bankok
022ACAB2111202Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
023ACAB2111203Vállalkozások
024ACAB2111204Lakosság
025ACAB2111205Részesedések
026ACAB2111206Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő eszközök
027ACAB21113Fokozatos bevezetés esetén az alap belső minősítésen (továbbiakban FIRB),
illetve fejlett belső minősítésen alapuló (továbbiakban AIRB) módszert alkalmazó
hitelintézetek SA módszer szerinti tőkekövetelménye IRB kitettségi osztályok
szerint (értékpapírosított pozíció nélkül)
028ACAB2111301Központi kormányok és központi bankok
029ACAB2111302Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
030ACAB2111303Vállalkozások
031ACAB2111304Lakosság
032ACAB2111305Részesedések
033ACAB2111306Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő eszközök
034ACAB2112Értékpapírosított pozíciók SA módszer szerinti tőkekövetelménye
035ACAB212IRB-n alapuló módszer tőkekövetelménye
036ACAB2121FIRB módszer tőkekövetelménye, azaz nem saját nemteljesítéskori veszteségráta
(LGD) becslést és hitelegyenértékesítési tényezőt (CCF) alkalmaznak
(értékpapírosított pozíció nélkül)
037ACAB212101Központi kormányok és központi bankok
038ACAB212102Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
039ACAB2121021ebből: hitelintézetek és befektetési vállalkozások
040ACAB212103Vállalkozások
041ACAB2122AIRB módszer tőkekövetelménye, azaz saját nemteljesítéskori veszteségráta
(LGD) becslést és hitelegyenértékesítési tényezőt (CCF) alkalmaznak
(értékpapírosított pozíció nélkül)
042ACAB212201Központi kormány és központi bank
043ACAB212202Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
044ACAB2122021ebből: hitelintézetek és befektetési vállalkozások
045ACAB212203Vállalkozások
046ACAB212204Lakosság
047ACAB2123Részesedések IRB módszer szerint tőkekövetelménye
048ACAB2124Értékpapírosított pozíciók IRB módszer szerinti tőkekövetelménye
049ACAB2125Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő eszközök tőkekövetelménye
050ACAB22ELSZÁMOLÁSI KOCKÁZAT TŐKEKÖVETELMÉNYÉ
051ACAB23ÖSSZES TŐKEKÖVETELMÉNY A POZÍCIO-, DEVIZAÁRFOLYAM ÉS
ÁRUKOCKÁZATRA
052ACAB231Pozíció-, devizaárfolyam és árukockázat szenderd módszer szerinti
tőkekövetelménye eszközcsoportonként
053ACAB2311Kereskedési célú,hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
054ACAB2312Részvények
055ACAB2313Deviza
056ACAB2314Áruk
057ACAB232Pozíció-, devizaárfolyam és árukockázat belső model szerinti tőkekövetelménye
058ACAB24ÖSSZES TŐKEKÖVETELMÉNY A MŰKÖDÉSI KOCKÁZATRA
059ACAB241Alapmutató módszer szerinti tőkekövetelmény (BIA módszer)
060ACAB242Sztenderdizált/Alternatív sztenderdizált módszer szerinti tőkekövetelmény
(TSA/ASA módszer)
061ACAB243Működési kockázat fejlett mérési módszer szerinti tőkekövetelmény (AMA
módszer)
062ACAB26EGYÉB ÉS ÁTMENETI TŐKEKÖVETELMÉNY
063ACAB261Átmeneti rendelkezésként előírt tőkekövetelmény minimális alsó korlátjának
elérésére vonatkozó tőketöbblet
064ACAB3ÖSSZEGZŐ ADATOK
065ACAB31Szavatoló tőke többlet/hiány egyéb és átmeneti tőkekövetelmények előtt
066ACAB311Tőkemegfelelési mutató (továbbiakban TMM) egyéb és átmeneti
tőkekövetelmények előtt
067ACAB32Szavatoló tőke többlet/hiány egyéb és átmeneti tőkekövetelmények után
068ACAB321TMM egyéb és átmeneti tőkekövetelmények után
069ACAB33FELÜGYELETI FELÜLVIZSGÁLAT (SREP) ELŐÍRÁSAINAK FIGYELEMBE
VÉTELÉT KÖVETŐEN RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ SZAVATOLÓ TÖKE
070ACAB3301FELÜGYELETI FELÜLVIZSGÁLAT (SREP) ELŐÍRÁSAINAK FIGYELEMBE
VÉTELÉT KÖVETŐ TŐKEKÖVETELMÉNY
071ACAB331Szavatoló tőke többlet/hiány felügyeleti felülvizsgálat előírásainak
figyelembevételét követően
072ACAB332Tőkemegfelelési index felügyeleti felülvizsgálat előírásainak figyelembevételét
követően
073ACAB333TMM felügyeleti felülvizsgálat előírásainak figyelembevételét követően
074ACAB34BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS ÉRTÉKELÉS (ICAAP) UTÁN RENDELKEZÉSRE
ÁLLÓ SZAVATOLÓ TÖKE
075ACAB3401BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS ÉRTÉKELÉS (ICAAP) SZAVATOLÓ TÖKE
SZÜKSÉGLETE
076ACAB341Szavatoló tőke többlet/hiány belső tőkemegfelelés értékelést követően
077ACAB342Tőkemegfelelési index belső tőkemegfelelés értékelést követően
078ACAB343TMM belső tőkemegfelelés értékelést követően
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
CTS
KERESKEDÉSI KÖNYVBEN NYILVÁNTARTOTT ELSZÁMOLÁSI KOCKÁZATOK (CR TB SETT)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésKi nem egyenlített ügyletek
teljesítési ára
Ki nem egyenlített
ügyletek árkülönbözet
kitettsége
TőkekövetelményMód
1234
abcd
001CTS11. Kereskedési könyvben nyilvántartott ki nem
egyenlített ügyletek összesen
002CTS111.1 Ki nem egyenlített ügyletek - 4 napon belüli
003CTS121.2 K i nem egyenlített ügyletek - 5-15 nap
004CTS131.3 Ki nem egyenlített ügyletek -16-30 nap
005CTS141.4 Ki nem egyenlített ügyletek - 31-45 nap
006CTS151.5 Ki nem egyenlített ügyletek - 45 napon túli
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
SECD
HITELKOCKÁZAT: ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ SZPONZORI ÉS KEZDENYEZŐNKÉNTI INFORMÁCIÓK (CR SEC Details)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
Sorkód
Megne-
vezés
Belső azonosító kódÉrtékpapírosítás (Ép.) azonosítójaÉp. típusa:
Hagyományos/
Szintetikus
Az intézmény szerepe: Szponzor/Ép-t
kezdeményező
Nem ABCP
programok
Értékpapírosított kitettségÉp-i
struk-
túra
Ép-i pozíciók: eredeti kitettség hitelegyenértékesítési tényező nélkül(-)Kitettség értékének levonása a szavatoló tőkébőlTeljes tőkekövetelmény az Épkr. 19.§, 29.§ ill. 42.§-
ának figyelembevétele nélkül
Teljes tőkekövetelmény az Épkr. 19.§, 29.§ ill. 42.§-
ának figyelembevételével
Mód
Ép. időpontjaÉp-sal keletkezett kitettség teljes
összege az ép. időpontjában
Teljes összegIntézmények részesedése (%)TípusAlkalmazott módszer
(Sztenderd/IRB/Kombinált)
Kitettségek darabszámaELGD %(-) Értékvesztés és céltartalék összegeÉp. előtti szavatoló tőkekövetelmény (%)Első veszteség viselő kategóriaMérlegtételekMérlegen kívüli
tételek és
derivatívák
Lejárat előtti
visszaadás
Legmaga-
sabb prioritású
kategória
Középső
kategória
Első veszteségvi
selő kategória
Közvetlen hitelhelyettesítő
eszközök
Elismert likviditási lehetőségekEgyébEllenőrzött? (igen/nem)Alkalmazott
hitelegyenértékesítési tényező
MinősítettNem minősítettMinősítettNem minősítettMinősítettNem minősített
123456789101112131415161718192021222324252627282930
abcde1e2fg1g2g3g4g5g6g7hi1i2j1j2k1k2l1l2l3m1m2nopz
001SECD001
002
003SECD999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
1TCIF
Kitettség eredeti értéke összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - tartós mentesség),
ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintKitettség eredeti értéke
mindösszesen
Mód
Központi kormány és központi bankRegionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozásokból rövid lejáratú
követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételekből kiemelten
kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijklmnopqrz
0011TCIF0KITETTSEGEK ÖSSZESEN
0021TCIF1Központi kormány és központi bank
0031TCIF2Hitelintézetekés befektetési
vállalkozások
0041TCIF21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
0051TCIF3Vállalkozások
0061TCIF31Ebből: Különleges hitelezési kitettségek
0071TCIF32Kis- és középvállalkozások
0081TCIF4Lakosság
0091TCIF41Ingatlannal fedezett kitettségek
0101TCIF411Kis- és középvállalkozások
0111TCIF42Rulírozó kitettségek
0121TCIF421Kis- és középvállalkozások
0131TCIF43Egyéb lakossági kitettségek
0141TCIF431Kis- és középvállalkozások
0151TCIF5Részesedések
0161TCIF6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
2TCIF
Tőkekövetelmény összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - tartós mentesség),
ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintTőkekövetelmény mindösszesenMód
Központi kormány és központi bankRegionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételek
Ebből:Kiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijklmnopqrz
0012TCIF0TOKEKOVETELMENY ÖSSZESEN
0022TCIF1Központi kormány és központi bank
0032TCIF2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
0042TCIF21Ebből: Hitelintézetekés befektetési
vállalkozásoka Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
0052TCIF3Vállalkozások
0062TCIF31Különleges hitelezési kitettségek
0072TCIF32Kis- és középvállalkozások
0082TCIF4Lakosság
0092TCIF41Ingatlannal fedezett kitettségek
0102TCIF411Kis- és középvállalkozások
0112TCIF42Rulírozó kitettségek
0122TCIF421Kis- és középvállalkozások
0132TCIF43Egyéb lakossági kitettségek
0142TCIF431Kis- és középvállalkozások
0152TCIF5Részesedések
0162TCIF6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
3TCIF
Kitettség eredeti értéke összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - fokozatos bevezetés)
ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintKitettség eredeti értéke
mindösszesen
Mód
|központi kormány és központi bank |Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
[Közszektorbeli intézmények|m ulti laterális fejlesztési bankok[Nemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
(vállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
Lakosság[ingatlannal fedezett kitettségek[Késedelmes tételek(Fedezett kötvények(Kollektív befektetési értékpapírok(Egyéb tételekEgyéb tételek.
Ebből:Kiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abCdefghijklmnopqrz
0013TCIF0KITETTSEGEK ÖSSZESEN
0023TCIF1Központi kormány és központi bank
0033TCIF2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
0043TCIF21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
0053TCIF3Vállalkozások
0063TCIF31Különleges hitelezési kitettségek
0073TCIF32Kis- és középvállalkozások
0083TCIF4Lakosság
0093TCIF41Ingatlannal fedezett kitettségek
0103TCIF411Kis- és középvállalkozások
0113TCIF42Rulírozó kitettségek
0123TCIF421Kis- és középvállalkozások
0133TCIF43Egyéb lakossági kitettségek
0143TCIF431Kis- és középvállalkozások
0152TCIF5Részesedések
0162TCIF6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
4TCIF
Tőkekövetelmény összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - fokozatos bevezetés),
ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintTőkekövetelmény mindösszesenMód
(Központi kormány és központi bank |Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
|Közszektorbeli intézmények|m ulti laterális fejlesztési bankok(Nemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
[vállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
Lakosság[ingatlannal fedezett kitettségek[Késedelmes tételek[Fedezett kötvények[Kollektív befektetési értékpapírok[Egyéb tételekEgyéb tételek.
Ebből:Kiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijklmnopqrz
0014TCIF0TOKEKOVETELMENY ÖSSZESEN
0024TCIF1Központi kormány és központi bank
0034TCIF2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
0044TCIF21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
0054TCIF3Vállalkozások
0064TCIF31Különleges hitelezési kitettségek
0074TCIF32Kis- és középvállalkozások
0084TCIF4Lakosság
0094TCIF41Ingatlannal fedezett kitettségek
0104TCIF411Kis- és középvállalkozások
0114TCIF42Rulírozó kitettségek
0124TCIF421Kis- és középvállalkozások
0134TCIF43Egyéb lakossági kitettségek
0144TCIF431Kis- és középvállalkozások
0154TCIF5Részesedések
0164TCIF6megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
1TCIA
Kitettség eredeti értéke összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - tartós mentesség),
ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintKitettség eredeti értéke
mindösszesen
Mód
Központi kormány és központi
bank
Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetekés befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételek.
EbbőLKiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijklmnopqrz
0011TCIA0KITETTSÉGEK ÖSSZESEN
0021TCIA1Központi kormány és központi bank
0031TCIA2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
0041TCIA21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
0051TCIA3Vállalkozások
0061TCIA31Különleges hitelezési kitettségek
0071TCIA32Kis- és középvállalkozások
0081TCIA4Lakosság
0091TCIA41Ingatlannal fedezett kitettségek
0101TCIA411Kis- és középvállalkozások
0111TCIA42Rullrozó kitettségek
0121TCIA421Kis- és középvállalkozások
0131TCIA43Egyéb lakossági kitettségek
0141TCIA431Kis- és középvállalkozások
0151TCIA5Részesedések
0161TCIA6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
2TCIA
Tőkekövetelmény összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer Is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - tartós mentesség)
ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintMód
Központi kormány és központi
bank
Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú
követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési
értékpapírok
Egyéb tételekEgyéb tételek.
EbbőtKiemelten kockázatos
ÖsszesenTőkekövetelmény
mindösszesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijklmnopgrz
0012TCIA0TŐKEKÖVETELMÉNY ÖSSZESEN
0022TCIA1Központi kormány és központi bank
0032TCIA2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
0042TCIA21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
0052TCIA3Vállalkozások
0062TCIA31Különleges hitelezési kitettségek
0072TCIA32Kis- és középvállalkozások
0082TCIA4Lakosság
0092TCIA41Ingatlannal fedezett kitettségek
0102TCIA411Kis- és középvállalkozások
0112TCIA42Rulírozó kitettségek
0122TCIA421Kis- és középvállalkozások
0132TCIA43Egyéb lakossági kitettségek
0142TCIA431Kis- és középvállalkozások
0152TCIA5Részesedések
0162TCIA6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
3TCIA
Kitettség eredeti értéke összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - fokozatos bevezetés), ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintKitettség eredeti értéke
mindösszesen
Mód
Központi kormány és központi
bank
Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételek.
Ebből:Kiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijklmnopqrz
0013TCIA0KITETTSÉGEK ÖSSZESEN
0023TCIA1Központi kormány és központi bank
0033TCIA2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
0043TCIA21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
0053TCIA3Vállalkozások
0063TCIA31Különleges hitelezési kitettségek
0073TCIA32Kis- és középvállalkozások
0083TCIA4Lakosság
0093TCIA41Ingatlannal fedezett kitettségek
0103TCIA411Kis- és középvállalkozások
0113TCIA42Rulírozó kitettségek
0123TCIA421Kis- és középvállalkozások
0133TCIA43Egyéb lakossági kitettségek
0143TCIA431Kis- és középvállalkozások
0153TCIA5Részesedések
0163TCIA6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszol gáltató töiz ssz ám a
4TCIA
Tőkekövetelmény összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer Is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - fokozatos bevezetés)
ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintTőkekövetelmény mindösszesenMód
Központi kormány és központi
bank
Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési
értékpapírok
Egyéb tételekEgyéb tételek.
Ebből: Kiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijklmnopqrz
0014TCIA0TŐKEKÖVETELMÉNY ÖSSZESEN
0024TCIA1Központi kormány és központi bank
0034TCIA2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
0044TCIA21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
0054TCIA3Vállalkozások
0064TCIA31Különleges hitelezési kitettségek
0074TCIA32Kis- és középvállalkozások
0084TCIA4Lakosság
0094TCIA41Ingatlannal fedezett kitettségek
0104TCIA411Kis- és középvállalkozások
0114TCIA42Rulírozó kitettségek
0124TCIA421Kis- és középvállalkozások
0134TCIA43Egyéb lakossági kitettségek
0144TCIA431Kis- és középvállalkozások
0154TCIA5Részesedések
0164TCIA6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
C11H
MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMEKEK KÖZÖTTI SZERZODESES NETTOSITASI MEGALLAPODAS
ALAPJAN FENNÁLLÓ KITETTSEGEK ES AZONNALI ÜGYLETEK
Sztenderd módszert alkalmazó intézmények esetén
Nagyságrend millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróMás devizaBruttó érték
összesen
CéltartalékNettó érték
összesen
Értékelési
különbözet
ÖsszesenMód
123456789
abcdefghz
001C11H1HITELEZÉSI KOCKÁZATTAL RENDELKEZŐ
KITETTSEGEK
002C11H11Mérlegen kívüli tételek
003C11H111Teljes kockázatú (100%)
004C11H1111Vállalt hitelhelyettesítö garancia és kezesség
005C11H1112Váltóforgatmány, ha a forgatmányosok között más
hitelintézet nem szerepel
006C11H1113Visszkereseti joggal eladott eszközök
007C11H1114Nem valódi penziós ügyletek (visszavásárlási érték) a repo
ügyletek kivételével
008C11H1115Hiteiderivatíva
009C11H1116Vállalt bankgarancia tőke- vagy hozamígéretre, tőke- vagy
hozamgaranciára
010C11H1117Egyéb teljes kockázatú tételek
011C11H112Közepes kockázatú (50%)
012C11H1121Nem hitelhelyettesítő jellegü garancia
013C11H1122Ertékpapírkibocsátáshoz vállalt jegyzési garancia,
garanciavállalásra vonatkozó ígérvények
014C11H1123Kibocsátott és megerősített akkreditívek
015C11H1124Rulírozó hitelmegállapodások NIF és RUF
016C11H1125Le nem hívott ígérvény és hitelkeret, amelynek eredeti
lejárata az egy évet meghaladja
017C11H1126Nem hitelhelyettesítő jellegü visszavonhatatlan készenléti
(stand-by) hitellevél
018C11H113Alacsony kockázatú (20%)
019C11H1131Hitelintézeti rendeletére feladott szállítmányra vonatkozó
okmányos meghitelezés
020C11H1132Eredeti lejárat szerint legfeljebb 1 éves le nem hívott
ígérvény és hitelkeret, amely feltétel nélkül nem mondható
fel, vagy amelynél a hitelfelvevő hitelképességében
bekövetkező minőségromlás nem eredményezi
automatikusan a megállapodás felmondását
021C11H114Kockázatmentes (0%)
022C11H1141Nem saját kockázatra nyújtott hitelek
023C11H1142Le nem hívott ígérvény és hitelkeret amely bármikor, feltétel
nélkül, azonnali hatállyal felmondható, vagy amelynél a
hitelfelvevő hitelképességében bekövetkező
minőségromlás automatikusan a megállapodás
felmondását eredményezi
024C11H1143Bármikor feltétel nélkül visszavonható (készenléti) stand-by
hitellevél
025C11H1144A nagykockázatvállalási limit túllépése miatt a szavatoló
tőkéből levont tételek összege
02 6C11H12Értékpapír finanszírozó ügyletek & hosszú elszámolási
idejű ügyletek
027C11H121Repoügyietek
028C11H122Értékpapír és ámkölcsönzési ügylet
029C11H123Értékpapír ügylethez kapcsolódó hitel
030C11H124Hosszü elszámolási idejű ügylet
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
C11H
MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS
ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI ÜGYLETEK
Sztenderd módszert alkalmazó intézmények esetén
Nagyság rendmillió forint
ForintEuróMás devizaBruttó értékCéltartalékNettó értékÉrtékelési
különbözet
ÖsszesenMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés
123456789
abcdefghz
031C11H13Származtatott ügyletek
033C11H131ka m atl ábszerz őd és
034C11H1311egyvalutás kamatláb swapügylet,
035C11H1312bázis swapügylet,
036C11H1313tőzsdén kívüli határidős kamatláb-megállapodás,
037C11H1314tőzsdei határidős kamatlábügylet,
038C11H1315vásárolt kamatlábopció
039C11H1316egyéb, hasonlójellegű szerződés
040C11H132devizaügylet és az arannyal kapcsolatos szerződés
041C11H1321egy időpontra vonatkozó, devizás kamatláb swapügylet
042C11H1322tőzsdén kívüli határid ős devizaszerződés
043C11H1323tőzsdei határidős devizaügylet
044C11H1324megvásárolt devizaopció
045C11H1325egyéb, hasonló jellegü szerződés
046C11H1326a fenti 1321-1325. sorokban szereplőhöz hasonló jellegű,
arannyal kapcsolatos szerződés
047C11H133egyéb referencia eszközt tartalmazó szerződés
048C11H14Termékek közötti szerződéses nettósítási megállapodás
alapján fennálló kitettség
049C11H2HITELEZESI KOCKAZATTAL NEM RENDELKEZŐ
TETELEK
050C11H21Mérlegen kívüli tételek
051C11H211Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek
052C11H212Tőke- vagy hozamígéret, tőke- vagy hozamgarancia
053C11H213Egyéb, hitelezési kockázatot nem hordozó mérlegen kívüli
tételek
054C11H22Származtatott ügyletek
055C11H221Kiírt opciók
056C11H2211Kiírt eladási leszállításos opció
057C11H2212Kiírt eladási elszámolásos opció
058C11H2213Kiírt vételi leszállításos opció
059C11H2214Kiírt vételi elszámolásos opció
060C11H23Azonnali ügyletek
061C11H2312 napon belüli elszámolású deviza ügyletek
062C11H2325 napon belüli elszámolású értékpapír ügyletek
063C11H24Egyéb, hitelezési kockázattal nem rendelkező tételek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
C12H
MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI
MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI ÜGYLETEK
IRB módszert alkalmazó intézmények esetén
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróMás devizaBruttó érték
összesen
CéltartalékNettó érték
összesen
Értékelési
különbözet
ÖsszesenMód
123456789
abcdef9hz
001C12H1HITELEZESI KOCKAZATTAL RENDELKEZŐ KITETTSEGEK
002C12H11Mérlegen kívüli tételek
003C12H111Teljes kockázatú (100%)
004C12H1111Vállalt hitelhelyettesítő garancia és kezesség
005C12H1112Váltóforgatmány, ha a forgatmányosok között más hitelintézet nem
szerepel
006C12H1113Visszkereseti joggal eladott eszközök
007C12H1114Nem valódi penziós ügyletek (visszavásárlási érték) a repo ügyletek
kivételével
008C12H1115Hitelderivatíva
009C12H1116Vállalt bankgarancia tőke- vagy hozamígéretre, tőke- vagy
hozamgaranciára
010C12H1117Egyéb teljes kockázatú tételek
011C12H11275%-os súlyozású egyéb tételek
014C12H113Közepes kockázatú (50%)
015C12H1131Nem hitelhelyettesítő jellegű garancia
016C12H1132Ertékpapírkibocsátáshoz vállalt jegyzési garancia, garanciavállalásra
vonatkozó ígérvények
017C12H1133Kibocsátott és megerősített akkreditívek
018C12H1134Rulírozó hitelmegállapodások NIF és RUF
019C12H1135Le nem hívott ígérvény és hitelkeret, amelynek eredeti lejárata az egy évet
meghaladja
020C12H1136Nem hitelhelyettesítő jellegű visszavonhatatlan készenléti (stand-by)
hitellevél
021C12H114Alacsony kockázatú (20%)
022C12H1141Hitelintézet rendeletére feladott szállítmányra vonatkozó okmányos
meghitelezés
023C12H1142Hkr. 51. (13) szerinti áruk mozgásából eredő, rövid lejáratú okmányos
meghitelezés
024C12H1143Eredeti lejárat szerint legfeljebb 1 éves le nem hívott ígérvény és hitelkeret,
amely feltétel nélkül nem mondható fel, vagy amelynél a hitelfelvevő
hitelképességében bekövetkező minőségromlás nem eredményezi
automatikusan a megállabodás felmondását
025C12H115Kockázatmentes (0%)
026C12H1151Nem saját kockázatra nyújtott hitelek
027C12H1152Le nem hívott ígérvény és hitelkeret amely bármikor, feltétel nélkül,
azonnali hatállyal felmondható, vagy amelynél a hitelfelvevő
hitelképességében bekövetkező minőségromlás automatikusan a
megállabodás felmondását eredményezi
028C12H1153Azonnali hatállyal és bármikor, feltétel nélkül és felmondható hitelkeret
029C12H1154Előzetes értesítés és feltétel nélkül, bármikor felmondható rulírozó, vásárolt
követelések megvásárlására szóló, le nem hívott ígérvény
030C12H1155Bármikor feltétel nélkül visszavonható (készenléti) stand-by hitellevél
031C12H1156A Hpt. 79.§ (2) és (7) és a Tpt. 178. § (3) foglalt korlát túllépéseinek a szav.
tőke számítás során levont összege
032C12H12Értékpapír finanszírozó ügyletek & hosszú elszámolási idejű ügyletek
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
C12H
MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR EINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI
MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI ÜGYLETEK
IRB módszert alkalmazó intézmények esetén
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróMás devizaBruttó érték
összesen
CéltartalékNettó érték
összesen
Értékelési
különbözet
ÖsszesenMód
123456789
abcdefghz
033C12H121Repoügyletek
034C12H122Értékpapír és árukölcsönzési ügylet
035C12H123Értékpapír ügylethez kapcsolódó hitel
036C12H124Hosszú elszámolási idejű ügylet
037C12H13Származtatott ügyletek
038C12H131kamatlábszerződés
039C12H1311egyvalutás kamatláb swapügylet,
040C12H1312bázis swapügylet,
041C12H1313tőzsdén kívüli határidős kamatláb-megállapodás,
042C12H1314tőzsdei határidős kamatlábügylet,
043C12H1315vásárolt kamatlábopció
044C12H1316egyéb, hasonló jellegű szerződés
045C12H132devizaügyletés az arannyal kapcsolatos szerződés
046C12H1321egy időpontra vonatkozó, devizás kamatláb swapügylet
047C12H1322tőzsdén kívüli határidős devizaszerződés
048C12H1323tőzsdei határidős devizaügylet
049C12H1324megvásárolt devizaopció
050C12H1325egyéb, hasonló jellegű szerződés
051C12H1326a fenti 1321-1325. sorokban szereplőhöz hasonló jellegű, arannyal
kapcsolatos szerződés
052C12H133egyéb referencia eszközt tartalmazó szerződés
053C12H14Termékek közötti szerződéses nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
054C12H2HITELEZESI KOCKAZATTAL NEM RENDELKEZŐ TETELEK
055C12H21Mérlegen kívüli tételek
056C12H211Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek
05 7C12H212Tőke- vagy hozamígéret, tőke- vagy hozamgarancia
058C12H213Egyéb, hitelezési kockázatot nem hordozó mérlegen kívüli tételek
059C12H22Származtatott ügyletek
060C12H221Kiirt opciók
061C12H2211Kiirt eladási leszállításos opció
062C12H2212Kiirt eladási elszámolásos opció
063C12H2213Kiirt vételi leszállításos opció
064C12H2214Kiirt vételi elszámolásos opció
065C12H23Azonnali ügyletek
066C12H2312 napon belüli elszámolású deviza ügyletek
067C12H2325 napon belüli elszámolású értékpapír ügyletek
068C12H24Egyéb, hitelezési kockázattal nem rendelkező tételek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
C2H
Befektetések
Nagyságrend: millióforinl
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTulajdonolt tőke éltékeArány %KivételekHpt. 83. § (4)
kivétel
Hpt. 83. §(1)
tőkével
fedezendő
túllépése
Hpt. 83. § (2)
tőkével
fedezendő
túllépése
Befektetések felsorolásaKód jelTörzsszám, azonosítóOrszágÁgSzerzés időpontjaKözvetlen befektetésÉrtékvesztésKözvetlen nettó értékenKözvetett befektetésÖsszes befektetésTulajdoni közvetlenTulajdoni közvetettSzavazati közvetlenSzavazati összesenPIBBJárulékos vállaik.Spec. pügyi szervezetekVeszteség mérséklés miattkeresk. könyv miattegyébEgyedi korlát alá eső bef. értéke
összesen
közvetlen befekt-nélközvetett befekt-nélközvetlen befekt-nélközvetett befekt-nélKorrekció (ker. könyv, közvetlen
bef. miatt)
PIBB miatti korrekcióHpt. 85. § (3)-hoz egyéb korrekció,
információ
Összes befektetés nettó értékeMód
12345678910111213141516171819202122232425262728293031
abcdefI2hi1i2kmn1n2oP1P2r1r2s1s2tuVwz
001C2H1Minősített befolyású
befektetések összesen
(részletezve)
002C2H2Egyéb részesedések
összesen (részletezve)
003C2H31 mFt alatti nem minősített
befolyású és nem
kapcsolódó összesen
004C2H4Egyéb befektetés
összesen
005C2H5Összesen
006C2H6001
C2H6999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
C21H
Közvetett befektetések részletezése
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTulajdonolt
tőke
Arány %
A befektetések és
tulajdonosaik felsorolása
KódjelTörzsszám, azonosítóOrszágo>
<
Szerzés időpontjaKözvetlenKözvetettÖsszesenTulajdoni közvetlenTulajdoni közvetettSzavazati közvetlenSzavazati összesenMód.
1234567891011121314
abcdefC)hj1\2kz
001C21H001Befektetés
002C21H001001Befektető
C21H001999Befektető
003C21H999Befektetés
004C21H999001Befektető
C21H999999Befektető
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
C22H
Minősített befolyású befektetések változása
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésTulajdonolt
tőke
Arány %
Befektetés megnevezéseKódjelTörzsszám, azonosítóOrszágo>
<
Változás időpontjaKözvetlenKözvetettÖsszesenTulajdoni közvetlenTulajdoni közvetettSzavazati közvetlenSzavazati összesenMód.
1234567891011121314
abcdefflhj1j2kz
001C22H01Jelenleg
002C22H0101Előző
C22H0199Előző
003C22H99Jelenleg
004C22H9901Előző
C22H9999Előző
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
C3H
ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ ÜGYLETEK, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ÉS TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ
KITETTSÉGEK, ELSZÁMOLÁSI ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSI ÜGYLETEK PARTNERKOCKÁZATA
Nagyságrend: millió forint
Banki könyvi tételek kitettség értéke
(tartalma az alkalmazott módszertől függően változik)
Kereskedési könyvi tételek kitettség értéke
(tartalma az alkalmazott módszertől függően változik)
SorszámPSZÁF kódMegnevezésPiaci árazási
módszer
szerint
ebből: pozitív
pótlási költség
Eredeti
kitettség
módszer
szerint
Sztenderd
módszer
szerint
Belső modell
módszer
szerint
ÖsszesenPiaci árazási
módszer
szerint
ebből: pozitív
pótlási költség
Eredeti
kitettség
módszer
szerint
Sztenderd
módszer
szerint
Belső
modell
módszer
szerint
ÖsszesenMód.
12345678910111213
aa1bcdefghiJkz
001C3H1Értékpapírfinanszírozó ügyletek és
hosszú elszámolási idejű ügyletek
összesen
002C3H11Értékpapírfinanszírozó ügyletek
003C3H111repóügyletek
004C3H112értékpapír-és áru kölcsönzési ügyletek
005C3H113értékpapír ügylethez kapcsolódó hitel
006C3H12Hosszú elszámolási idejű ügyletek
007C3H2Származtatott ügyletek
008C3H21Kamatlábszerződés
009C3H211egyvalutás kamatláb swapügylet
010C3H212bázis swapügylet
011C3H213OTC határidős kamatláb-megállapodás
012C3H214tőzsdei határidős kamatlábügylet
013C3H215vásárolt kamatlábopció
014C3H216egyéb hasonlójellegű szerződés
015C3H22Devizaügylet és arany
016C3H221egy időpontra vonatkozó devizás kamatláb
swapügylet
017C3H222OTC határidős devizaszerződés
018C3H223tőzsdei határidős devizaügylet
019C3H224megvásárolt devizaopció
020C3H225egyéb hasonlójellegű szerződés
021C3H226arany
022C3H23Egyéb referenciaeszkőzt tartalmazó
szerződések
023C3H3Termékek közötti szerződéses nettósítási
megállapodás alapján fennálló kitettség
024C3H4Nyitvaszállítási ügyletek
025C3H5Elszámolási ügyletek
026C3H6ÖSSZESEN
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
C43H
Belső hitelek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésSzemély, ill. vállalkozás neveKódjelSzületési dátum, törzsszámBeosztás, kapcsolat60. § (1) Korlát alá eső kötelezettség
vállalás
60. § (2) Folyószámla hitelkeret60. § (2) Munkáltatói kölcsön60. § (3) Lakossági kölcsönA folyósított hitelek biztosítékainak értékelimit alá tartozó belső hitelek nettó
kockázati értéke összesen
Mód
1234567891011
abcdefghijz
001C43H1Összesen
002C43H101
C43H199
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő végeAdatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
M6AM
PIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEK RÉSZLETEZÉSE (MKRIM Details)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésALAPINFORMACIOKMód
SZABÁLYOZÁS SZERINTI KOCKÁZTATOTT ÉRTÉK (VaR)BELSŐ MODELL SZERINTI KOCKÁZTATOTT
ÉRTÉK (VaR)
A SZABÁLYOZÁSI
MODELL
INSTRUMENTUM-
KÓDJA
AZ EGYEDI
KOCKÁZAT
KISZÁMÍTÁSÁNA
K KÓDJA A
RÉSZVÉNYEK
ESETÉBEN
AZ EGYEDI KOCKÁZAT
KISZÁMÍTÁSÁNAK KÓDJA
A HITELVISZONYT
MEGTESTESÍTŐ
ÉRTÉKPAPÍROK
ESETÉBEN
A TÚLLÉPÉSEK
SZÁMÁNAK
MEGHATÁROZÁSÁN
ÁL HASZNÁLT
NYERESÉGA/ESZTES
ÉG KÓDJA
KONFIDENCIA-
INTERVALLUM (a)
TARTÁSI PERIÓDUS
(b)
1234567
abcdefz
001M6AM01
M6AM99
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszám
M6B01M
PIACI KOCKÁZAT: BELSŐ MODELLEK RÉSZLETEZÉSE (MKRIMDetaUs)
Nagyságrend: millió forint
SZABALYOZAS SZERINTI KOCKÁZTATOTT ERTEK (VaR)AZ UTOLAGOS
BELSŐ MODELL
SZERINTI
KOCKÁZTATOTT
ÉRTÉK (VaR) (c)
BELSŐ MODELLELLENORZESNEL
KONFIDENCIASZINT = 99%EGYEDI KOCKÁZAT
MIATTI PÓTLÓLAGOS
TŐKEKÖVETELMÉNY
A NEMTELJESITESISZERINTITENYLEGESEN HASZNALT
NapKOCKAZAT MIATTIKOCKÁZTATOTTNYERESEG/VESZTESEGMód
SorszámPSZÁF kódKOCKÁZTATOTT ERTEKKOCKÁZTATOTTPÓTLOLAGOSERTEKRE (VaR)
(VaR)ERTEK (VaR)TŐKEKÖVETELMÉNYVONATKOZO LIMITElméletiTényleges
(T=10)(T=1)
12345678910
abcdefghiz
001M6B01M01
002M6B01M02
003M6B01M03
004M6B01M04
005M6B01M05
006M6B01M06
007M6B01M07
008M6B01M08
009M6B01M09
010M6B01M10
011M6B01M11
012M6B01M12
013M6B01M13
014M6B01M14
015M6B01M15
016M6B01M16
017M6B01M17
018M6B01M18
019M6B01M19
020M6B01M20
021M6B01M21
022M6B01M22
023M6B01M23
024M6B01M24
025M6B01M25
026M6B01M26
027M6B01M27
028M6B01M28
029M6B01M29
030M6B01M30
031M6B01M31
032M6B01M32
033M6B01M33
034M6B01M34
035M6B01M35
036M6B01M36
037M6B01M37
038M6B01M38
039M6B01M39
040M6B01M40
041M6B01M41
042M6B01M42
043M6B01M43
044M6B01M44
045M6B01M45
046M6B01M46
047M6B01M47
048M6B01M48
049M6B01M49
050M6B01M50
051M6B01M51
052M6B01M52
053M6B01M53
054M6B01M54
055M6B01M55
056M6B01M56
057M6B01M57
058M6B01M58
059M6B01M59
060M6B01M60
061M6B01M61
062M6B01M62
063M6B01M63
064M6B01M64
065M6B01M65
066M6B01M66
067M6B01M67
068M6B01M68
069M6B01M69
070M6B01M70
071M6B01M71
072M6B01M72
073M6B01M73
074M6B01M74
075M6B01M75
076M6B01M76
077M6B01M77
078M6B01M78
079M6B01M79
080M6B01M80
081M6B01M81
082M6B01M82
083M6B01M83
084M6B01M84
085M6B01M85
086M6B01M86
087M6B01M87
088M6B01M88
089M6B01M89
090M6B01M90
091M6B01M91
092M6B01M92
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
OP
A HITELINTÉZETEK MŰKÖDÉSI KOCKÁZAT TŐKEKÖVETELMÉNYÉNEK SZÁMÍTÁSA (OPR)
Nagyságrend: ezer forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésBruttó jövedelemHitelek és kölcsönökFejlett mérési módszer (AMA) szerinti elemekMód
A tárgyévet megelőző 3. év bruttó
jövedelme
A tárgyévet megelőző 2. év bruttó
jövedelme
A tárgyévet megelőző év bruttó
jövedelme
A tárgyévet megelőző
3. év állománya
A tárgyévet megelőző
2. év állománya
A tárgyévet megelőző év állományaTőke-
követelmény
Ebből (7. oszlop): allokációs
mechanizmus által
Tőkekövetelmény a várható
veszteségek és a biztosítás vagy
kockázatot csökkentő más jogügylet
általi csökkentése előtt
(-) Tőkekövetelmény csökkentése a
várható veszteségek üzleti
gyakorlatok során történő
mérséklése által
(-) Tőkekövetelmény csökkentése
biztosítás vagy kockázatot
csökkentő más jogügylet által
Ebből (11. oszlop): biztosítássalBiztosítás vagy kockázatot
csökkentő más jogügyletek
tőkekövetelmény csökkentési
limitjének túllépése
123456789 = 7-10-111011121314
abcdefghijklmz
001OP1Alapmutató módszer szerint (BIA)
002OP2Sztenderdizált módszer szerint (TSA)/AIternatív
sztenderdizált módszer szerint (ASA)
003OP21Sztenderdizált módszer szerint (TSA)
004OP211Vállalati pénzügyek
005OP212Kereskedés és értékesítés
006OP213Lakossági közvetítői tevékenység
007OP214Kereskedelmi banki tevékenység
008OP215Lakossági banki tevékenység
009OP216Fizetési és elszámolási tevékenység
010OP217Pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki)
tevékenység
011OP218Vagyonkezelés
012OP22Alternatív sztenderdizált módszer szerint (ASA)
013OP221Kereskedelmi banki tevékenység
014OP222Lakossági banki tevékenység
015OP3Fejlett mérési módszer szerint (AMA)
016OP4Tőkekövetelmény összesen több módszer együttes
alkalmazása esetén
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
10PD
HITELINTÉZETEK - MŰKÖDÉS1 KOCKÁZAT: BRUTTÓ VESZTESÉG ÜZLETÁGANKÉNT ÉS ESEMÉNY TÍPUSONKÉNT AZ ELMÚLT ÉVBEN (OPR Detalls)
Nagyságrend: ezer forint
Veszteség eseménytípusokAz adatgyűjtésnél
használt küszöbérték
SorszámPSZÁF kódMegnevezésBelső csalásKülső csalásMunkáltatói gyakorlat
és munkabiztonság
Ügyfél, üzleti
gyakorlat, marketing
és termékpolitika
Tárgyi eszközökben
bekövetkező károk
Üzletmenet
fennakadása vagy
rendszerhiba
Végrehajtás, teljesítés
és folyamatkezelés
Eseménytípusok
összesen
üzletáganként
LegalacsonyabbLegmagasabbMód
1234567891011
abcdefghijz
00110PD1Vállalati pénzügyek
00210PD11Az események száma
00310PD12Összes veszteség
00410PD13Maximális egyedi veszteség
00510PD2Kereskedés és értékesítés
00610PD21Az események száma
00710PD22Összes veszteség
00810PD23Maximális egyedi veszteség
00910PD3Lakossági közvetítői tevékenység
01010PD31Az események száma
01110PD32Összes veszteség
01210PD33Maximális egyedi veszteség
01310PD4Kereskedelmi banki tevékenység
01410PD41Az események száma
01510PD42Összes veszteség
01610PD43Maximális egyedi veszteség
01710PD5Lakossági banki tevékenység
01810PD51Az események száma
01910PD52Összes veszteség
02010PD53Maximális egyedi veszteség
02110PD6Fizetési és elszámolási tevékenység
02210PD61Az események száma
02310PD62Összes veszteség
02410PD63Maximális egyedi veszteség
02510PD7Pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki)
tevékenység
02610PD71Az események száma
02710PD72Összes veszteség
02810PD73Maximális egyedi veszteség
02910PD8Vagyonkezelés
03010PD81Az események száma
03110PD82Összes veszteség
03210PD83Maximális egyedi veszteség
03310PD9Üzletágak összesen eseménytípusonként
03410PD91Az események száma
03510PD92Összes veszteség
03610PD93Maximális egyedi veszteség
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
20PLD
Hitelintézetek - Főbb működési kockázati veszteségek, amelyek a korábbi éveket érintik, de még nem kerültek lezárásra; és amelyek a múlt évben kerültek rögzítésre (OPR Loss Details)
Nagyságrend: ezer forint
Sor
szám
PSZÁF kódBelső referencia számBruttó veszteségEbből: nem realizáltStátusz: lezárt? (l/N)Közvetlenül megtérült veszteségrészBiztosítás vagy kockázatot csökkentő más jogügylet következtében már megtérült veszteségKözvetlenül vagy-biztosítás vagy kockázatot csökkentő más jogügylet következtében -megtérülő veszteségHitelezési vagy piaci kockázattal összefüggő (H/P)A bruttó veszteség üzletágankénti százalékos megoszlásaKockázati esemény típusokA kockázati eseményekre vonatkozó dátumokAz eseményhez kapcsolódó veszteségek számaMód
Vállalati pénzügyekKereskedés és értékesítésLakossági közvetítői tevékenységKereskedelmi banki tevékenységLakossági banki tevékenységFizetési és elszámolási tevékenységPénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki) tevékenységVagyonkezelésBekövetkezésFelismerésBiztosítás vagy kockázatot csökkentő más jogügylet következményeként az első fizetés dátumaBiztosítás vagy kockázatot csökkentő más jogügylet következményeként az legutóbbi fizetés dátumaKönyvelés dátuma
123456789101112131415161718192021222324
abcdef9hi|kImn0PrssztuVzzs
00120PLD001
20PLD099
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KCAA
HITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT ALAPÚ SZAVATOLÓ TŐKE SZÁMÍTÁSA (CA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖsszegMód
12
az
001KCAA1KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE
VEHETŐ SZAVATOLÓ TŐKE ÖSSZESEN
002KCAA11ALAPVETŐ TÖKE
003KCAA111ALAPVETŐ TÖKEKÉNT ELISMERT TŐKEELEMEK
004KCAA1111Befizetett jegyzett tőke
005KCAA111101ebből: Osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az
elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére fel nem
jogosító, jegyzett és befizetett részvények
006KCAA11111a) Cégbíróságon bejegyzett tőke
007KCAA11112b) Felügyeletnek bejelentett, dokumentált jegyzett
tőkeemelés összege, amelyet a Cégbíróság még nem
jegyzett be
008KCAA11113c) (-) Cégbíróságon még nem bejegyzett
tőkeleszállítás összege
009KCAA11114d) (-) Jegyzett tőke be nem fizetett része
010KCAA1112(-) Visszavásárolt saját részvények névértéke
011KCAA1113Tőketartalék
012KCAA11131a) Számviteli tőketartalék
013KCAA11132b) (-) Tőketartalék csökkenése a cégbírósági
bejegyzésig
014KCAA11133c) Tőketartalék növekedése a cégbírósági bejegyzésig
015KCAA1115(-) Osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt
év(ek) elmaradt hozamkifizetésére feljogosító, jegyzett
és befizetett részvények
016KCAA112ALAPVETŐ TÖKEKÉNT ELISMERT TARTALÉKOK
017KCAA1121Tartalékok
018KCAA11211Lekötött tartalék alapvető tőkeként figyelembe vehető
része
019KCAA112111Számviteli lekötött tartalék
020KCAA112112(-) Visszavásárolt saját részvények könyv szerinti érték
és névértékének különbözete
021KCAA11212Általános tartalék
022KCAA11213Eredménytartalék
023KCAA112131a1) Számviteli eredménytartalék, ha pozitív
024KCAA112132a2) (-) Számviteli eredménytartalék, ha negatív
025KCAA112133b) (-) Eredménytartalék csökkenése a Felügyeletnek
bejelentett, dokumentált, Cégbíróságon még nem
bejegyzett jegyzett tőke emelés miatt
026KCAA112134c) Eredménytartalék növekedése a Cégbíróságon még
nem bejegyzett jegyzett tőke leszállítás miatt
027KCAA1122Konszolidáció miatt az Alapvető tőkeelemek pozitív/(-)
negatív különbözeteiből beszámítható rész
028KCAA11221Alapvető tőkeelemek pozitív/(-) negatív különbözetei
029KCAA112211Saját tőke növekedése/(-)csökkenése
030KCAA1122111a) Leányvállalatok saját tőke változása (követel/(-)
tartozik)
031KCAA1122112b) Közös vezetésű vállalkozások saját tőke változása
(követel/(-) tartozik)
032KCAA112212Konszolidáció miatti változások (követel/(-) tartozik)
033KCAA1122121a) adósságkonszolidálás pozitív/(-) negatív
különbözetéből
034KCAA1122122b) közbenső eredménykonszolidálás pozitív/(-) negatív
különbözetéből
035KCAA112213Kisebbségi részesedés
(Külső tagok, más tulajdonosok részesedése)
036KCAA112301Könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti vagy
évközi eredmény, ha pozitív
037KCAA1124101(-) Könyvvizsgáló által nem hitelesített évközi
eredmény, ha negatív
038KCAA1124201(-) Könyvvizsgáló által hitelesített mérleg szerinti
eredmény, ha negatív
039KCAA1125(-) Értékpapírosított eszközökből származó jövőbeni,
nem realizált nyereség, amely hitelminőség javítást
nyújt az értékpapírosított pozíciókra
040KCAA113ÁLTALÁNOS KOCKÁZATI CÉLTARTALÉK a
kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének
1,25 %-áig
041KCAA1131Általános kockázati céltartalék
042KCAA1132(-) Általános kockázati céltartalék adótartalma
043KCAA1133Kockázattal súlyozott kitettség értékek összegének
1,25%-a
044KCAA114ALAPVETŐ KÖLCSÖNTŐKE teljes összege
045KCAA115(-) EGYÉB LEVONÁSOK AZ ALAPVETŐ TŐKÉBŐL
046KCAA1151(-) Immateriális javak
047KCAA1153(-) Alapvető kölcsöntőke limit feletti része
048KCAA1154(-) Egyéb levonások
049KCAA115421(-) Kockázati céltartalék és az értékvesztés hiánya
(általános kockázati céltartalék nélkül)
050CAA115422(-) Kereskedési könyvi, kevésbé likvid tételek
értékelési korrekciója miatti veszteségek
051KCAA12JÁRULÉKOS TÖKE
052KCAA1211Alapvető kölcsöntőkéből a járulékos tőkébe
beszámítható rész
053KCAA1213Értékelési tartalékok
054KCAA12131a) értékhelyesbítés-értékelési tartaléka
055KCAA12132b) valós értékelés értékelési tartalékából járulékos
tőkében figyelembe vehető rész
056KCAA121321ba) számviteli valós értékelés értékelési tartaléka
057KCAA121322bb) (-) bekerülési értéken értékelt pénzügyi
instrumentum cash-flow fedezeti ügyletének valós
értékeléséből származó értékelési tartalék
058KCAA1215Konszolidáció miatt a Járulékos tőkeelemek pozitív/(-)
negatív különbözeteiből beszámítható rész
059KCAA12151Járulékos tőkeelemek pozitív/(-) negatív különbözetei
060KCAA121511Passzív/(-)aktív tőkekonszolidációs különbözet
061KCAA1215111a) Leányvállalatokból
062KCAA1215112b) Közös vezetésű vállalkozásból
063KCAA121512Saját tőke növekedése/(-)csökkenése
064KCAA1215121a) Leányvállalatok saját tőke változása (követel/(-)
tartozik)
065KCAA1215122b) Közös vezetésű vállalkozások saját tőke változása
(követel/(-) tartozik)
066KCAA121513Konszolidáció miatti változások (követel/(-) tartozik)
067KCAA1215131a) adósságkonszolidálás pozitív/(-) negatív
különbözetéből
068KCAA1215132b) közbenső eredménykonszolidálás pozitív/(-) negatív
különbözetéből
069KCAA121514Kisebbségi részesedés
(Külső tagok, más tulajdonosok részesedése)
070KCAA1216Lejárat nélküli osztalékelsőbbségi , a nyereséges
évben az elmúlt év(ek) elmaradt hozamkifizetésére is
feljogosító, jegyzett és befizetett részvények és
alárendelt kölcsöntőke
071KCAA1217IRB szerinti értékvesztés és céltartalék többlet
072KCAA1218Járulékos kölcsöntőke
073KCAA1222Lejárattal rendelkező osztalék-elsőbbségi, a
nyereséges évben az elmúlt év(ek) elmaradt
hozamkifizetésére feljogosító, jegyzett és befizetett
részvények
074KCAA1223Lejárattal rendelkező alárendelt kölcsöntőke
075KCAA1224Részvénnyé átváltoztatható kötvények
076KCAA1225(-) Lejárattal rendelkező alárendelt kölcsöntőke és
osztalék-elsőbbségi, a nyereséges évben az elmúlt
év(ek) elmaradt hozamkifizetésére feljogosító, jegyzett
és befizetett részvények összegének limit feletti része
077KCAA123(-) Járulékos tőke limit feletti része
078KCAA13(-) LEVONÁSOK AZ ALAPVETŐ TŐKÉBŐL ÉS A
JÁRULÉKOS TŐKÉBŐL
079KCAA13001Ebből:(-) Levonások az alapvető tőkéből
080KCAA130011(-) Levonás az alapvető tőkéből az 50-50 %-os arányú
levonás miatt
081KCAA130012(-) Levonás alapvető tőkéből járulékos tőke hiánya
miatt
082KCAA130013(-) Levonás limittúllépés miatt
083KCAA13002Ebből: (-) Levonások a járulékos tőkéből
084KCAA130021(-) Levonás járulékos tőkéből az 50-50 %-os arányú
tételek miatt
085KCAA130022(-) Levonás limittúllépés miatt
086KCAA1301(-) PIBv-ben lévő tőkebefektetések korlátozása miatt
087KCAA1302(-) PIBv-nek nyújtott alárendelt kölcsöntőke, alapvető
kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke korlátozása
miatt
088KCAA1303(-) A PIBv-ben lévő nem befolyásoló tőkebefektetés és
alárendelt kölcsöntőke, alapvető kölcsöntőke,
járulékos kölcsöntőke limit feletti része
089KCAA1304(-) Biztosítóban lévő tőkebefektetések korlátozása
miatt
090KCAA1305(-) Biztosítónak nyújtott alárendelt kölcsöntőke,
alapvető kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke
korlátozása miatt
091KCAA1306(-) A Biztosítóban lévő nem befolyásoló tőke
befektetés és alárendelt kölcsöntőke, alapvető
kölcsöntőke és járulékos kölcsöntőke limit feletti része
092KCAA130609(-) Összevonás alól mentesített PIBvJv miatti levonás
093KCAA13060911(-) Összevonás alól mentesített PIBvJv
befektetéseknek könyv szerinti értéke
094KCAA13060912(-) Összevonás alól mentesített PIBvJv
befektetéseknek minimális szavatoló tőke szükséglete
095KCAA13060921(-) Összevonás alól mentesített PIBvJv befektetések
arányosított könyv szerinti értéke
096KCAA13060922(-) Összevonás alól mentesített PIBvJv befektetések
arányosított minimális szavatoló tőke szükséglete
097KCAA1306093(-) Összevonás alól mentesített PIBvJv
befektetéseknek nyújtott alárendelt kölcsöntőke könyv
szerinti értéke
098KCAA130610Kiegészítő információ:
KORLÁTOZÁSOK ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ ÖSSZES
ALAPVETŐ ÉS JÁRULÉKOS TŐKE
099KCAA1307(-) A kockázattal súlyozott kitettségi érték
meghatározásánál figyelembe nem vett, 1250 %-os
kockázati súlyú értékpapírosítási pozíciók összege
100KCAA1308(-) IRB szerinti értékvesztés és céltartalék hiány,
valamint IRB részesedések várható vesztesége
101KCAA1309(-) Befektetési korlátozások miatti limittúllépések
összege
102KCAA1309101(-) Hitelintézet egy vállalkozásban lévő befektetése
könyv szerinti értékének a hitelintézet szavatolótőkéje
15 % feletti része.
103KCAA1309102(-) Hitelintézet egy vállalkozásban lévő
befektetésének a vállalkozás jegyzett tőkéjének 51 %-
át meghaladó része.
104KCAA1309103(-) Hitelintézet összes,vállalkozásokban meglévő
befolyásoló részesedései nettó könyv szerinti
értékének a hitelintézet szavatolótőkéje 60 %-át
meghaladó része.
105KCAA1310(-) Kereskedési könyv szerinti nyitva szállítás értéke a
második szerződés szerinti (fizetést vagy szállítást
követő) 5. munkanaptól az ügylet megszűntéig
106KCAA1311(-) Nagykockázat vállalásának korlátozása miatti
limittúlépés
107KCAA1311101(-) Hitelintézet egy ügyféllel, ügyfélcsoporttal
szembeni nagykockázat-vállalásának a hitelintézet
szavatolótőkéje 25 % feletti része
108KCAA1311102(-) Hitelintézet által vállalt nagykockázat-vállalásoknak
a hitelintézet szavatolótőkéje nyolcszoros összege
feletti része
109KCAA1311103(-) Hitelintézet befolyásoló részesedéssel rendelkező
egyedi ügyfeleivel, ügyfélcsoportjaival szembeni
nagykockázat-vállalásának a hitelintézet
szavatolótőkéje 20 % feletti része
110KCAA14KOCKAZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE
VEHETŐ ÖSSZES ALAPVETŐ TŐKE
111KCAA15KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE
VEHETŐ ÖSSZES JÁRULÉKOS TŐKE
112KCAA1510KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE FIGYELEMBE
VEHETŐ, LEVONÁSOK UTÁNI ÖSSZES ALAPVETŐ
ÉS JÁRULÉKOS TŐKE
113KCAA16PIACI KOCKÁZATOK FEDEZÉSÉRE
FELHASZNÁLHATÓ ÖSSZES KIEGÉSZÍTŐ TŐKE
114KCAA161Járulékos tőke szavatoló tőkébe be nem számítható
része
115KCAA163Kiegészítő alárendelt kölcsöntőke
116KCAA166(-) Hitelintézet kereskedési könyvi nagykockázat-
vállalásának limittúllépése miatti tőkelevonás
117KCAA167(-) Elismert, de fel nem használt kiegészítő tőke
118KCAA181Kiegészítő információk:
IRB SZERINTI ÉRTÉKVESZTÉS/ CÉLTARTALÉK
TÖBBLET (+) / HIÁNY (-)
119KCAA1811IRB szerint beszámítható értékvesztés/céltartalék
120KCAA1812(-) IRB szerint várható veszteségek
121KCAA182ALÁRENDELT KÖLCSÖNTŐKE SZÁMVITELI
ÉRTÉKE
122KCAA183INDULÓ TŐKEKÖVETELMÉNY
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KCAB
HITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT ALAPÚ TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA (CA)
Nagyságrend: millió forint
ÖsszegMód
SorszámPSZÁF kódMegnevezés12
az
001KCAB2TŐKEKÖVETELMÉNY- MINIMÁLIS SZINTJE
002KCAB2001ebből:a 20(2) cikk szerinti befektetési vállalkozások tőkekövetelménye
(a 24.cikket nem alkalmazzuk)
003KCAB2002ebből:a 20(3) cikk szerinti befektetési vállalkozások tőkekövetelménye
(a 25.cikket nem alkalmazzuk)
004KCAB21ÖSSZES TOKEKOVETELMENY A HITELEZESI, PARTNER,
FELHÍGULÁSI ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSI KOCKÁZATOKRA
005KCAB211Sztenderd módszer (továbbiakban SA) tőkekövetelménye
006KCAB21111SA módszer tőkekövetelménye kitettségi osztályok szerint (értékpapírosított
pozíció nélkül)
007KCAB2111101Központi kormányok és központi bankok
008KCAB2111102Regionális kormányok vagy helyi önkormányzatok
009KCAB2111103Közszektorbeli intézmények
010KCAB2111104Multilaterális fejlesztési bankok
011KCAB2111105Nemzetközi szervezetek
012KCAB2111106Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
013KCAB2111107Vállalkozások
014KCAB21111071ebből: rövid lejáratú követelések
015KCAB2111108Lakosság
016KCAB2111109Ingatlannal fedezett követelések
017KCAB2111110Késedelmes tételek
018KCAB2111112Fedezett kötvények
019KCAB2111114Kollektív befektetési értékpapírok
020KCAB2111115Egyéb tételek
021KCAB21111151Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) bekezdések szerinti kitettségek
022KCAB21112Tartós mentesítés esetén az alap belső minősítésen (továbbiakban FIRB),
illetve fejlett belső minősítésen alapuló (továbbiakban AIRB) módszert
alkalmazó hitelintézetek SA módszer szerinti tőkekövetelménye IRB
kitettségi osztályok szerint (értékpapírosított pozíció nélkül)
023KCAB2111201Központi kormányok és központi bankok
024KCAB2111202Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
025KCAB2111203Vállalkozások
026KCAB2111204Lakosság
027KCAB2111205Részesedések
028KCAB2111206Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő eszközök
029KCAB21113Fokozatos bevezetés esetén az alap belső minősítésen (továbbiakban
FIRB), illetve fejlett belső minősítésen alapuló (továbbiakban AIRB)
módszert alkalmazó hitelintézetek SA módszer szerinti tőkekövetelménye
IRB kitettségi osztályok szerint (értékpapírosított pozíció nélkül)
030KCAB2111301Központi kormányok és központi bankok
031KCAB2111302Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
032KCAB2111303Vállalkozások
033KCAB2111304Lakosság
034KCAB2111305Részesedések
035KCAB2111306Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő eszközök
036KCAB2112Értékpapírosított pozíciók SA módszer szerinti tőkekövetelménye
037KCAB212IRB-n alapuló módszer tőkekövetelménye
038KCAB2121FIRB módszer tőkekövetelménye, azaz nem saját nemteljesítéskori
veszteségráta (LGD) becslést és hitelegyenértékesítési tényezőt (CCF)
alkalmaznak (értékpapírosított pozíció nélkül)
039KCAB212101Központi kormányok és központi bankok
040KCAB212102Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
041KCAB2121021ebből: Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
042KCAB212103Vállalkozások
043KCAB2122AIRB módszer tőkekövetelménye, azaz saját nemteljesítéskori
veszteségráta (LGD) becslést és hitelegyenértékesítési tényezőt (CCF)
alkalmaznak (értékpapírosított pozíció nélkül)
044KCAB212201Központi kormány és központi bank
045KCAB212202Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
046KCAB2122021ebből: Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
047KCAB212203Vállalkozások
048KCAB212204Lakosság
049KCAB2123Részesedések IRB módszer szerint tőkekövetelménye
050KCAB2124Értékpapírosított pozíciók IRB módszer szerinti tőkekövetelménye
051KCAB2125Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő eszközök tőkekövetelménye
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖsszegMód
12
az
052KCAB22ELSZÁMOLÁSI KOCKAZAT TOKEKOVETELMENYE
053KCAB23ÖSSZES TŐKEKÖVETELMÉNY A POZÍCIÓ-, DEVIZAÁRFOLYAM ÉS
ÁRUKOCKÁZATRA
054KCAB231Pozíció-, devizaárfolyam és árukockázat szenderd módszer szerinti
tőkekövetelménye eszközcsoportonként
055KCAB2311Kereskedési célú,hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok
056KCAB2312Részvények
057KCAB2313Deviza
058KCAB2314Áruk
059KCAB232Pozíció-, devizaárfolyam és árukockázat belső model szerinti
tőkekövetelménye
060KCAB24ÖSSZES TŐKEKÖVETELMÉNY A MŰKÖDÉSI KOCKÁZATRA
061KCAB241Alapmutató módszer szerinti tőkekövetelmény (BIA módszer)
062KCAB242Sztenderdizált/Alternatív sztenderdizált módszer szerinti tőkekövetelmény
(TSA/ASA módszer)
063KCAB243Működési kockázat fejlett mérési módszer szerinti tőkekövetelmény (AMA
módszer)
064KCAB25AZ ELOZO ÉVI MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGEN ALAPULÓ
TŐKEKÖVETELMÉNY
(befektetési vállalkozás esetén)
065KCAB26EGYÉB ÉS ÁTMENETI TŐKEKÖVETELMÉNY
066KCAB261Átmeneti rendelkezésként előírt tőkekövetelmény minimális alsó korlátjának
elérésére vonatkozó tőketöbblet
067KCAB3ÖSSZEGZŐ ADATOK
068KCAB31Szavatoló tőke többlet/hiány egyéb és átmeneti tőkekövetelmények előtt
069KCAB311Tőkemegfelelési mutató (továbbiakban TMM) egyéb és átmeneti
tőkekövetelmények előtt
070KCAB32Szavatoló tőke többlet/hiány egyéb és átmeneti tőkekövetelmények után
071KCAB321TMM egyéb és átmeneti tőkekövetelmények után
072KCAB33FELÜGYELETI FELÜLVIZSGÁLAT (SREP) ELŐÍRÁSAINAK FIGYELEMBE
VÉTELÉT KÖVETŐEN RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ SZAVATOLÓ TŐKE
073KCAB3301FELÜGYELETI FELÜLVIZSGÁLAT (SREP) ELŐÍRÁSAINAK FIGYELEMBE
VÉTELÉT KÖVETŐ TŐKEKÖVETELMÉNY
074KCAB331Szavatoló tőke többlet/hiány felügyeleti felülvizsgálat előírásainak
figyelembevételét követően
075KCAB332Tőkemegfelelési index felügyeleti felülvizsgálat előírásainak
figyelembevételét követően
076KCAB333TMM felügyeleti felülvizsgálat előírásainak figyelembevételét követően
077KCAB34BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS ÉRTÉKELÉS (ICAAP) UTÁN
RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ SZAVATOLÓ TŐKE
078KCAB3401BELSŐ TŐKEMEGFELELÉS ÉRTÉKELÉS (ICAAP) SZAVATOLÓ TÖKE
SZÜKSÉGLETE
079KCAB341Szavatoló tőke többlet/hiány belső tőkemegfelelés értékelést követően
080KCAB342Tőkemegfelelési index belső tőkemegfelelés értékelést követően
081KCAB343TMM belső tőkemegfelelés értékelést követően
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KCAC
HITELINTÉZETEK ÖSSZEVONT ALAPÚ TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSA - RÉSZLETEZŐ TÁBLA
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖsszevont felügyelet alá vont
társaságok és csoportok
Tőkekövetelmény a hitelezési,
partner, felhígulási és
nyitvaszállítási kockázatra
Tőkekövetelmény az
elszámolási/szállítási kockázatra
Tőkekövetelmény a pozíció-,
devizaárfolyam és árukockázatra
Tőkekövetelmény a működési
kockázatra
Egyéb és átmeneti
tőkekövetelmény
Tőkekövetelmény minimális
szintje őszesen
8=3+4+5+6+7
Kockázatok fedezetére
figyelembe vehető
szavatoló tőke (Pillér I)
SZAVATOLÓ TŐKE TÖBBLET
vagy HIÁNY
(a tőkekövetelmény minimális
szintje figyelembe vételével)
11=9-8
SZAVATOLÓ TŐKE TÖBBLET
vagy HIÁNY a felügyeleti
felülvizsgálat előírásainak
figyelembe vételét követően
Mód
NeveKódjaösszesenebből:
alapvető tőke
12345678910111213
abcdefghijklz
001KCAC1 Összesen
002KCAC101
KCAC199
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neveAdatszolgáltató törzsszáma
KCS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELINTÉZETEK - HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK: SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
KITETTSÉGEK ÖSSZESEN (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési tényező (CCF
nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó hitelkockázat(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti kitettséghez
kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátott
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM he
hatások a
yettesítő
kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező hatása a
kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok: Egyszerű
módszer
Egyéb előre rendelkezésre bocsátott
fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített tételek:
Összesen
(+) Beáramló helyettesítő tételek:
Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték volatilitással
és lejárati eltérésekkel korrigált
értéke
(-) volatilitási és lejárati korrekciók
hatása a pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1134567891011121314151617IS1920211123
abcdele2f1f2gig2hHi2i5Jkik2kJk4Imnz
001KCS0ÖSSZES KITETTSÉG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKÉNT
002KCS11Mérlegtételek
003KCS12Mérlegen kívüli tételek
004KCS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005KCS14Származtatott ügyletek
006KCS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007KCS2010%
008KCS20210%
009KCS20320%
010KCS20435%
011KCS20550%
012KCS2051ebből: késedelmes tételek
013KCS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014KCS2053nem lakóingatlannal fedezet
015KCS20675%
016KCS207100%
017KCS2071ebből: késedelmes tételek
018KCS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019KCS2073ingatlannal fedezeti
020KCS208150%
021KCS2081ebből: késedelmes tételek
022KCS209200%
023KCS21ÖEgyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Típus
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K1CS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK: SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Központi kormánnyal és központi bankkal szembeni kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó hitelkockázat(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
éke (E*)Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező hatása
a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a pénzügyi
biztosíték értékére
Kitettség teljesen korrigált ért
(15=11+12+13)
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920212223
abcde1e2f1f2glg2hi1i2i3jk1k2k3k4lmnz
001K1CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSEG MEGOSZLASA KITETTSEG T PUSONKENT
002K1CS11Mérlegtételek
003K1CS12Mérlegen kívüli tételek
004K1CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K1CS14Származtatott ügyletek
006K1CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSEG MEGOSZLASA KOCKÁZ ATI SÚLYONKÉNT
007K1CS2010%
008K1CS20210%
009K1CS20320%
010K1CS20435%
011K1CS20550%
012K1CS2051ebből: késedelmes tételek
013K1CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K1CS2053nem lakőingatlannal fedezet
015K1CS20675%
016K1CS207100%
017K1CS2071ebből: késedelmes tételek
018K1CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K1CS2073Ingatlannal fedezeti
020K1CS208150%
021K1CS2081ebből: késedelmes tételek
022K1CS209200%
023K1C521ÖEgyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K2CS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Regionális kormánnyal és helyi önkormányzatokkal szembeni kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1134567891011121314151617181920211123
abcde1e2f1f2glg2hi1i2i3jk1k2k3k4lmnz
001K2CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKENT
002K2CS11Mérlegtételek
003K2CS12Mérlegen kívüli tételek
004K2CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K2CS14Származtatott ügyletek
006K2CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K2CS2010%
008K2CS20210%
009K2CS20320%
010K2CS20435%
011K2CS20550%
012K2CS2051ebből: késedelmes tételek
013K2CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K2CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K2CS20675%
016K2CS207100%
017K2CS2071ebből: késedelmes tételek
018K2CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K2CS2073ingatlannal fedezeti
020K2CS208150%
021K2CS2081ebből: késedelmes tételek
022K2CS209200%
023Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K3CS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Közszektorbeli intézménnyel szembeni kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékka
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
[-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
[+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
[-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
[-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151517181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3jk1k2k3k4lmnz
001K3CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKÉNT
002K3CS11Mérlegtételek
003K3CS12Mérlegen kívüli tételek
004K3CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K3CS14Származtatott ügyletek
006K3CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K3CS2010%
008K3CS20210%
009K3CS20320%
010K3CS20435%
011K3CS20550%
012K3CS2051ebből: késedelmes tételek
013K3CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K3CS2053nem lakőingatlannal fedezet
015K3CS20675%
016K3CS207100%
017K3CS2071ebből: késedelmes tételek
018K3CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K3CS2073ingatlannal fedezeti
020K3CS208150%
021K3CS2081ebből: késedelmes tételek
022K3CS209200%
023K3C521ÖEgyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K4CS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Multilaterális fejlesztési bankkal szembeni kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítés
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és
céltartalékkal csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezési kockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
It értéke (E*)Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre
rendelkezésre bocsátott
fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált
értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték
értékére
Kitettség teljesen korrigál
(15=11+12+13)
0%20%50%100%
123456789101112131415IfiÍ7ib20212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3jk1k2k3k4lmnz
001K4CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSEG MEGOSZLASA KITETTSEG TÍPUSONKÉNT
002K4CS11Mérlegtételek
003K4CS12Mérlegen kívüli tételek
004K4CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K4CS14Származtatott ügyletek
006K4CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSEG MEGOSZLASA KOCKAZATI SÚLYONKÉNT
007K4CS2010%
008K4CS20210%
009K4CS20320%
010K4CS20435%
011K4CS20550%
012K4CS2051ebből: késedelmes tételek
013K4CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K4CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K4CS20675%
016K4CS207100%
017K4CS2071ebből: késedelmes tételek
018K4CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K4CS2073ingatlannal fedezeti
020K4CS208150%
021K4CS2081ebből: késedelmes tételek
022K4CS209200%
023Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K5CS - OSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK: SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Nemzetközi szervezettel szembeni kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezés5CS
Kitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15 -16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
123456789101112131415teÍ7ts20212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3Jk1k2k3k4lmnz
001K5CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKENT
002K5CS11Mérlegtételek
003K5CS12Mérlegen kívüli tételek
004K5CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K5CS14Származtatott ügyletek
006K5CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K5CS2010%
008K5CS20210%
009K5CS20320%
010K5CS20435%
011K5CS20550%
012K5CS2051ebből: késedelmes tételek
013K5CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K5CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K5CS20675%
016K5CS207100%
017K5CS2071ebből: késedelmes tételek
018K5CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K5CS2073Ingatlannal fedezeti
020K5CS208150%
021K5CS2081ebből: késedelmes tételek
022K5CS209200%
023K5C521ÖEgyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K6CS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Hitelintézettel és befektetési vállalkozással szembeni kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
[-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
[+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
[-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
[-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151517181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3jk1k2kJk4lmnz
001K6CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKENT
002K6CS11Mérlegtételek
003K6CS12Mérlegen kívüli tételek
004K6CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K6CS14Származtatott ügyletek
006K6CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K6CS2010%
008K6CS20210%
009K6CS20320%
010K6CS20435%
011K6CS20550%
012K6CS2051ebből: késedelmes tételek
013K6CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K6CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K6CS20675%
016K6CS207100%
017K6CS2071ebből: késedelmes tételek
018K6CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K6CS2073ingatlannal fedezeti
020K6CS208150%
021K6CS2081ebből: késedelmes tételek
022K6CS209200%
023K6C521ÖEgyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K7CS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Vállalkozással szembeni kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20 =15-16 -0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920211123
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3jk1k2k3k4lmnz
001K7CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSEG MEGOSZLASA KITETTSEG T PUSONKENT
002K7CS11Mérlegtételek
003K7CS12Mérlegen kívüli tételek
004K7CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K7CS14Származtatott ügyletek
006K7CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSEG MEGOSZLASA KOCKÁZ ATI SÚLYONKÉNT
007K7CS2010%
008K7CS20210%
009K7CS20320%
010K7CS20435%
011K7CS20550%
012K7CS2051ebből: késedelmes tételek
013K7CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K7CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K7CS20675%
016K7CS207100%
017K7CS2071ebből: késedelmes tételek
018K7CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K7CS2073ingatlannal fedezeti
020K7CS208150%
021K7CS2081ebből: késedelmes tételek
022K7CS209200%
023Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K71CS - OSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Vállalkozással szemben fennálló rövid lejáratú követelések (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékka
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
12345678910111213141516Í718•1920211123
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K71CS0ÖSSZES KITETTSÉG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKENT
002K71CS11Mérlegtételek
003K71CS12Mérlegen kívüli tételek
004K71CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K71CS14Származtatott ügyletek
006K71CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ŐSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K71CS2010%
008K71CS20210%
009K71CS20320%
010K71CS20435%
011K71CS20550%
012K71CS2051ebből: késedelmes tételek
013K71CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K71CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K71CS20675%
016K71CS207100%
017K71CS2071ebből: késedelmes tételek
018K71CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K71CS2073ingatlannal fedezeti
020K71CS208150%
021K71CS2081ebből: késedelmes tételek
022K71CS209200%
023Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K72CS
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK: SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Vállalkozással szembeni kitettségek (CRSA)
Ebből: KKV
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értékeEbből: Partnerkockázatból származó(-) Értékvesztés és céltartalék az eredetiNettó kitettség (értékvesztéssel és
céltartalékkal csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált
(.]ivolatHitásiés
biztosíték értékére
0%20%50%100%
12345678910111213141516Í718•1920211123
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K72CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSEG MEGOSZLASA KITETTSEG TÍPUSONKENT
002K72CS11Mérlegtételek
003K72CS12Mérlegen kívüli tételek
004K72CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K72CS14Származtatott ügyletek
006K72CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K72CS2010%
008K72CS20210%
009K72CS20320%
010K72CS20435%
011K72CS20550%
012K72CS2051ebből: késedelmes tételek
013K72CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K72CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K72CS20675%
016K72CS207100%
017K72CS2071ebből: késedelmes tételek
018K72CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K72CS2073ingatlannal fedezeti
020K72CS208150%
021K72CS2081ebből: késedelmes tételek
022K72CS209200%
023Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K8CS - OSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Lakossággal szembeni kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15 -16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K8CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKENT
002K8CS11Mérlegtételek
003K8CS12Mérlegen kívüli tételek
004K8CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K8CS14Származtatott ügyletek
006K8CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K8CS2010%
008K8CS20210%
009K8CS20320%
010K8CS20435%
011K8CS20550%
012K8CS2051ebből: késedelmes tételek
013K8CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K8CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K8CS20675%
016K8CS207100%
017K8CS2071ebből: késedelmes tételek
018K8CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K8CS2073ingatlannal fedezeti
020K8CS208150%
021K8CS2081ebből: késedelmes tételek
022K8CS209200%
023KSC521ÖEgyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K81CS -ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Lakossággal szembeni kitettségek (CRSA)
Ebből: KKV
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
téke (E*)Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15 -16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
Kitettség teljesen korrigált éi
(15=11+12+13)
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K81CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKENT
002K81CS11Mérlegtételek
003K81CS12Mérlegen kívüli tételek
004K81CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K81CS14Származtatott ügyletek
006K81CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K81CS2010%
008K81CS20210%
009K81CS20320%
010K81CS20435%
011K81CS20550%
012K81CS2051ebből: késedelmes tételek
013K81CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K81CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K81CS20675%
016K81CS207100%
017K81CS2071ebből: késedelmes tételek
018K81CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K81CS2073ingatlannal fedezeti
020K81CS208150%
021K81CS2081ebből: késedelmes tételek
022K81CS209200%
023KS1C521ÖEgyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K9CS - OSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Ingatlannal fedezett kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10).
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
[+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K9CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKENT
002K9CS11Mérlegtételek
003K9CS12Mérlegen kívüli tételek
004K9CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K9CS14Származtatott ügyletek
006K9CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K9CS2010%
008K9CS20210%
009K9CS20320%
010K9CS20435%
011K9CS20550%
012K9CS2051ebből: késedelmes tételek
013K9CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K9CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K9CS20675%
016K9CS207100%
017K9CS2071ebből: késedelmes tételek
018K9CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K9CS2073Ingatlannal fedezeti
020K9CS208150%
021K9CS2081ebből: késedelmes tételek
022K9CS209200%
023K9C5210Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma
K1OCS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Késedelmes tételek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K10CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKENT
002K10CS11Mérlegtételek
003K10CS12Mérlegen kívüli tételek
004K10CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K10CS14Származtatott ügyletek
006K10CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ŐSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K10CS2010%
008K10CS20210%
009K10CS20320%
010K10CS20435%
011K10CS20550%
012K10CS2051ebből: késedelmes tételek
013K10CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K10CS2053nem lakőingatlannal fedezet
015K10CS20675%
016K10CS207100%
017K10CS2071ebből: késedelmes tételek
018K10CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K10CS2073ingatlannal fedezeti
020K10CS208150%
021K10CS2081ebből: késedelmes tételek
022K10CS209200%
023Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége: Adatszolgáltató neve: Adatszolgáltató törzsszáma
K12CS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Fedezett kötvény formájában fennálló kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K12CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKÉNT
002K12CS11Mérlegtételek
003K12CS12Mérlegen kívüli tételek
004K12CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K12CS14Származtatott ügyletek
006K12CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K12CS2010%
008K12CS20210%
009K12CS20320%
010K12CS20435%
011K12CS20550%
012K12CS2051ebből: késedelmes tételek
013K12CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K12CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K12CS20675%
016K12CS207100%
017K12CS2071ebből: késedelmes tételek
018K12CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K12CS2073ingatlannal fedezeti
020K12CS208150%
021K12CS2081ebből: késedelmes tételek
022K12CS209200%
023Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K14CS - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Kollektív befektetési értékpapírban fennálló kitettségek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékka
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K14CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKENT
002K14CS11Mérlegtételek
003K14CS12Mérlegen kívüli tételek
004K14CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K14CS14Származtatott ügyletek
006K14CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K14CS2010%
008K14CS20210%
009K14CS20320%
010K14CS20435%
011K14CS20550%
012K14CS2051ebből: késedelmes tételek
013K14CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K14CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K14CS20675%
016K14CS207100%
017K14CS2071ebből: késedelmes tételek
018K14CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K14CS2073ingatlannal fedezeti
020K14CS208150%
021K14CS2081ebből: késedelmes tételek
022K14CS209200%
023K14C521ÖEgyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K15CS - OSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Egyéb tételek (CRSA)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli kitettség
teljesen korrigált
értékének CCF szerinti
megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K15CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKÉNT
002K15CS11Mérlegtételek
003K15CS12Mérlegen kívüli tételek
004K15CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K15CS14Származtatott ügyletek
006K15CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K15CS2010%
008K15CS20210%
009K15CS20320%
010K15CS20435%
011K15CS20550%
012K15CS2051ebből: késedelmes tételek
013K15CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K15CS2053nem lakóingatlannal fedezet
015K15CS20675%
016K15CS207100%
017K15CS2071ebből: késedelmes tételek
018K15CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K15CS2073ingatlannal fedezeti
020K15CS208150%
021K15CS2081ebből: késedelmes tételek
022K15CS209200%
023Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K151CS
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK: SZTENDERD MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY
Egyéb tételek (CRSA)
Ebből: Hkr. 16. § (1)-(2) bekezdések szerinti kitettségek
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési
tényező (CCF) nélkül
Ebből: Partnerkockázatból származó
hitelkockázat
(-) Értékvesztés és céltartalék az eredeti
kitettséghez kapcsolódóan
Nettó kitettség (értékvesztéssel és céltartalékkal
csökkentett) értéke (4=1+3)
Helyettesítésen alapuló hitelezésikockázat-mérséklési (CRM) technikák
hatása a kitettségre
|A kitettség értékét módosító CRM
technika: Előre rendelkezésre bocsátot
fedezetek. Pénzügyi biztosítékok átfogó
módszere
Kitettség teljesen korrigált értéke (E*)
(15=11+12+13)
Mérlegen kívüli
kitettség teljesen
korrigált értékének CCF
szerinti megoszlása
Kitettség értéke
(20=15-16-0,8*17-0,5*18)
Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYMód
Előre nem rendelkezésre
bocsátott fedezetek:
korrigált értékek (Ga)
Előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a kitettségre
Nettó kitettség a CRM helyettesítő ha
figyelembevételével, CCF nélkül
(11=4+9+10)
Volatilitási korrekciós tényező
hatása a kitettségre
Pénzügyi biztosíték értéke
GaranciákHitelderivatívákPénzügyi biztosítékok:
Egyszerű módszer
Egyéb előre rendelkezésre
bocsátott fedezetek
(-) Kiáramló helyettesített
tételek: Összesen
[+) Beáramló helyettesitő
tételek: Összesen
(-) Pénzügyi biztosíték
volatilitással és lejárati
eltérésekkel korrigált értéke
(-) volatilitási és lejárati
korrekciók hatása a
pénzügyi biztosíték értékére
0%20%50%100%
1234567891011121314151617181920212223
abcde1e2f1f2g1g2hi1i2i3lk1k2k3k4lmnz
001K151CS0ÖSSZES KITETTSEG
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKÉNT
002K151CS11Mérlegtételek
003K151CS12Mérlegen kívüli tételek
004K151CS13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005K151CS14Származtatott ügyletek
006K151CS15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
007K151CS2010%
008K151CS20210%
009K151CS20320%
010K151CS20435%
011K151CS20550%
012K151CS2051ebből: késedelmes tételek
013K151CS2052elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
014K151CS2053nem lakőingatlannal fedezet
015K151CS20675%
016K151CS207100%
017K151CS2071ebből: késedelmes tételek
018K151CS2072elismert hitelminősítő szervezet által
minősítés nélküli
019K151CS2073ingatlannal fedezeti
020K151CS208150%
021K151CS2081ebből: késedelmes tételek
022K151CS209200%
023K151C5210Egyéb kockázati súlyok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KCIF - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK: IRB MÓDSZER SZERINTI TÖKEKÖVETELMÉNY
KITETTSÉGEK ÖSSZESEN (ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
Nagyságrend: millió forin
SorszámPSZÁF kódMegnevezésBelső minősítési rendszer| Kitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési tényező (CCF) ||Ebből: partnerkockázatból származó hitelkockázatHelyettesítésen alapuló
h ite I ezési kockázat-m érseki ési (CRM)
technikák hatása a kitettségre
Kitettség a CRM helyettesítő hatások figyelembevételével, CCF
nélkül (9=2+7+8)
|Ebből: Mérlegen kívüli tételek| Kitettség értéke|Ebből: Mérlegen kívüli tételekLGD számítás során figyelembevett CRM
technikák, kivéve az egyenes adós és a
garantőr együttes nem teljesítésének esetét
Egyenes adós és
garantőr együttes
teljesítésének
Kitettséggel súlyozott átlagos LGD (%)|Átlagos lejárat| Kockázattal súlyozott kitettség érték| TŐKEKÖVETELMÉNYKiegészítő
információk
Mód
Előre nem
rendelkezés-
re bocsátott
fedezetek
Egyéb előre rendelkezésre bocsátott fedezetekCRM
helyettesí-
tő hatások a
kitettségre
Előre nem
rendelkebocsátott
fedezetek
Előre rendelkezésre bocsátott
fedezetek
Előre nem rendelkezésre bocsátott fedezetek
Egyéb előre rendelkezésre bocsátott
fedezetek
| Pénzügyi biztosítékokEgyéb elismert
biztosítékok
| Várható veszteség összegej(-) Értékvesztés és céltartalék| Ügyfelek/adósok száma
Ügyfél -kategóriához,
poolhoz tartozó PD (%)
GaranciákHitel derivatívák(-) Kiáramló helyettesített
tételek: összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: összesen
|GaranciákHitel derivatívákjlngatlanokKövetelések
12345678910111213141516171819202122232425262728
abcd1d2ef1f2ghijk1k2l1l2m1m2m3nopqrstuz
001KCIF0
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKÉNT
002KCIF11Mérlegtételek
003KCIF12Mérlegen kívüli tételek
004KCIF13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005KCIF14Származtatott ügyletek
006KCIF15Termékek közötti szerződéses
nettósítási megállapodás alapján
fennálló kitettség
007KCIF21.1 Ügyfél kategóriánként, pool-
onkénti kitettségek: Összesen
ÖSSZES KITETTSEG MEGOSZLASA UGYFÉL KATEGÓRIÁNKÉNT, POOL-ONKENT
008KCIF2101
009KCIF2199
010KCIF31.2 Különleges hitelezési
kitettségek: Összesen
KÜLÖNLEGES HITELEZESIKITETTSÉGEK MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
011KCIF310%
012KCIF3250%
013KCIF3370%
014KCIF341Ebből: 1. kategória
015KCIF3590%
016KCIF36115%
017KCIF37250%
018KCIF41.3 Alternatív eljárás: ingatlannal
fedezett
019KCIF51.4 Nyitvaszállításból származó
kitettség az alternatív eljárás
szerinti kockázati súlyozással vagy
100%
020KCIF61.5 Felhígulási kockázat: összes
vásárolt követelés
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KC1CIF - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI- ÉS PARTNERKOCKÁZAT ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSOK: IRB MÓDSZER SZERINTI TÖKEKÖVETELMÉNY
Központi kormánnyal és központi bankkal szembeni kitettségek
(ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak) (CRIRB)
Nagysásrend: millió forin
SorszámPSZÁF kódMegnevezésBelső minősítési rendszer| Kitettség eredeti értéke hitelegyenértékesítési tényező (CCF) ||Ebből: partnerkockázatból származó hitelkockázatHelyettesítésen alapuló
hitelezésikockázat-mérséklési (CRM)
technikák hatása a kitettségre
Kitettség a CRM helyettesítő hatások figyelembevételével, CCF
nélkül (9=2+7+8)
|Ebből: Mérlegen kívüli tételek|Kitettség értéke|Ebből: Mérlegen kívüli tételekLGD számítás során figyelem bevett CRM
technikák, kivéve az egyenes adós és a
garantör együttes nem teljesítésének esetét
Egyenes adós és
garantör együttes
teljesítésének
Kitettséggel súlyozott átlagos LGD (%)| Átlag os lejárat|Kockázattal súlyozott kitettség érték| TŐKEKÖVETELM ÉNYMód
Előre nem
rendelkezés-
re bocsátott
fedezetek
Egyéb előre rendelkezésre bocsátott fedezetekElőre nem
rendelke-
bocsátott
fedezetek
Előre rendelkezésre bocsátott
fedezetek
Előre nem rendelkezésre bocsátott fedezetekKiegészítő
információk
CRM
helyettesí-
tő hatások a
kitettségre
Egyéb előre rendelkezésre bocsátott
fedezetek
|Pénzügyi biztosítékokEgyéb elismert
biztosítékok
|Várható veszteség összege(-) Értékvesztés és céltartalék| Ügyfelek/adós ok száma
Ügyfél kategóriához,
poolhoz tartozó PD (%)
GaranciákHitel derivatívák(-) Kiáramló helyettesített
tételek: összesen
(+) Beáramló helyettesítő
tételek: összesen
|GaranciákHitel derivatívák1|Egyéb dologi biztosítékok |Követelések
12345678910111213141516171819202122232425262728
abcd1d2ef1f2ghijk1k21112m1m2m3nopqrstuz
001KC1CIF0Összes kitettség
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KITETTSÉG TÍPUSONKÉNT
002KC1CIF11Mérlegtételek
003KC1CIF12Mérlegen kívüli tételek
004KC1CIF13Értékpapír finanszírozó ügyletek &
Hosszú elszámolási idejű ügyletek
005KC1CIF14Származtatott ügyletek
006KC1CIF15Termékek közötti szerződéses
nettósításí megállapodás alapján
fennálló kitettség
007KC1CIF21.1 Ügyfél kategóriánként, pool-
onkénti kitettségek: Összesen
ÖSSZES KITETTSÉG MEGOSZLÁSA ÜGYEÉL KATEGÓRIÁNKÉNT, POOL-ONKÉNT
008KC1CIF2101
009KC1CIF2199
010KC1CIF31.2 Különleges hitelezési
kitettségek: Összesen
KÜLÖNLEGES HITELEZÉSI KITETTSÉGEK MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT
011KC1CIF310%
012KC1CIF3250%
013KC1CIF3370%
014KC1CIF341Ebből: 1. kategória
015KC1CIF3590%
016KC1CIF36115%
017KC1CIF37250%
018KC1CIF41.3 Alternatív eljárás: ingatlannal
fedezett
019KC1CIF51.4 Nyitvaszállításból származó
kitettség az alternatív eljárás
szerínti kockázati súlyozással vagy
100%
020KC1CIF61.5 Felhígulási kockázat: összes
vásárolt követelés
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adataszolgáltató törzsszáma
KCg - ÖSSZEVONT ALAPON
HITELEZÉSI KOCKÁZAT: RÉSZESEDÉSEK
IRB MÓDSZER SZERINTI TŐKEKÖVETELMÉNY (CR IRB EgU)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésBelső minősítési
rendszer
Kitettség eredeti értéke hitel egyen értékesítési
tényező (CCF) nélkül
Helyettesítésen alapuló
hitelkockázat-mérséklési (CRM)
technikák hatása a kitettségre
Kitettség a CRM helyettesítő hatások
figyelembevételével, CCF nélkül
(Ebből: Mérlegen kívüli tételekKitettség értéke(Ebből: Mérlegen kívüli tételekKitettséggel súlyozott átlagos LGD (%)| Kockázattal súlyozott kitettség értékTŐKEKÖVETELMÉNYKiegészítő
információk
Mód
Előre nem
rendelkezésre
bocsátott
fedezetek
CRM helyettesítő
hatások a
kitettségre
Ügyfél-kategóriához
tartozó PD (%)
GaranciákHitelderivatívák(-) Kiáramló
helyettesített tételek
összesen
(+) Beáramló
helyettesítő tételek
összesen
Várható veszteség(-) Értékvesztés és
céltartalék
12345678910111213141516
abc1c2d1d2efghijklmz
001KCg0Összes IRB Részesedések típusú
kitettség
002KCg1PD/LGD módszer: Összesen
ÖSSZES KOCKÁZATI KITETTSÉG MEGOSZLÁSA ÜGYFÉL KATEGÓRIÁNKÉNT
003KCg101
005KCg 199
KCg22. Egyszerű kockázati súlyozás módszere:
Összesen
ÖSSZES KOCKÁZATI KITETTSÉG MEGOSZLÁSA KOCKÁZATI SÚLYONKÉNT az egyszerű kockázati
súlyozás módszere szerint
006KCg21190%
007KCg22290%
008KCg23370%
009KCg33. Belső modellek módszere
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KCTS - ÖSSZEVONT ALAPON
KERESKEDÉSI KÖNYVBEN NYILVÁNTARTOTT ELSZÁMOLÁSI KOCKÁZATOK (CR TB SETT)
Nagyságrend: millió forint
Sor-
szám
PSZÁF
kód
MegnevezésKi nem egyenlített ügyletek
teljesítési ára
Ki nem egyenlített
ügyletek árkülönbözet
kitettsége
Tőkekövetel-
mény
Mód
1234
abcz
001KCTS11. Kereskedési könyvben nyilvántartott ki nem
egyenlített ügyletek összesen
002KCTS111.1 Ki nem egyenlített ügyletek - 4 napon belüli
003KCTS121.2 K i nem egyenlített ügyletek - 5-15 nap
004KCTS131.3 Ki nem egyenlített ügyletek -16-30 nap
005KCTS141.4 Ki nem egyenlített ügyletek - 31 -45 nap
006KCTS151.5 Ki nem egyenlített ügyletek - 45 napon túli
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszám
KSECD
HITELKOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ ÉRTÉKPAPÍROSÍTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ SZPONZORI ÉS KEZDENYEZŐNKÉNTI INFORMÁCIÓK (CR SEC Details)
SorszámPSZÁF kódMegneve-
zés
Belső azonosító kódÉrtékpapírosítás (Ép.) azonosítójaÉp. típusa:
Hagyományos/
Szintetikus
Az intézmény szerepe: Szponzor/Ép-t
kezdeményező
Nem ABCP
programok
Értékpapírosított kitettségÉp-i
struk-
túra
Ép-i pozíciók: eredeti kitettség hitelegyenértékesítési tényező nélkül(-)Kitettség értékének levonása a szavatoló tőkébőlTeljes tőkekövetelmény az Épkr. 19.§, 29.§ ill. 42.§-
ának figyelembevétele nélkül
Teljes tőkekövetelmény az Épkr. 19.§, 29.§ ill. 42.§-
ának figyelembevételével
Mód
Ép. időpontjaÉp-sal keletkezett kitettség teljes
összege az ép. időpontjában
Teljes összegIntézmények részesedése (%)| TípusAlkalmazott módszer
(Sztenderd/IRB/Kombinált)
Kitettségek darabszámag
O
LU
|(-) Értékvesztés és céltartalék összege |Ép. előtti szavatoló tőkekövetelmény (%)Első veszteségviselő kategóriaMérlegtételekMérlegen kívüli
tételek és
derivatívák
Lejárat
előtti
visszaadás
Legmaga-
sabb prioritású
kategória
Középső
kategória
Első veszteség-
viselő kategória
Közvetlen hitelhelyettesítő
eszközök
Elismert likviditási lehetőségekEgyéb| Ellenőrzött? (igen/nem)Alkalmazott
hitelegyenértékesítési tényező
MinősítettNem minősítettMinősítettNem minősítettMinősítettNem minősített
123456789101112131415161718192021222324252627282930
abcde1e2fg1g2g3g4g5g6g7hi1i2j1j2k1k2l1l2l3m1m2nopz
001KSECD001
002
003KSECD999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K1TCIF - ÖSSZEVONT ALAPON
Kitettség eredeti értéke összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - tartós mentesség),
ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintKitettség eredeti értéke
mindösszesen
Mód
Központi kormány és központi bankRegionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozásokból rövid lejáratú
követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételekből kiemelten
kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijklmnopqrz
001K1TCIF0KITETTSEGEK ÖSSZESEN
002K1TCIF1Központi kormány és központi bank
003K1TCIF2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
004K1TCIF21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
005K1TCIF3Vállalkozások
006K1TCIF31Ebből: Különleges hitelezési kitettségek
007K1TCIF32Kis- és középvállalkozások
008K1TCIF4Lakosság
009K1TCIF41Ingatlannal fedezett kitettségek
010K1TCIF411Kis- és középvállalkozások
011K1TCIF42Rullrozó kitettségek
012K1TCIF421Kis- és középvállalkozások
013K1TCIF43Egyéb lakossági kitettségek
014K1TCIF431Kis- és középvállalkozások
015K1TCIF5Részesedések
016K1TCIF6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K2TCIF - ÖSSZEVONT ALAPON
Tőkekövetelmény összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - tartós mentesség),
ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintTőkekövetelmény mindösszesenMód
Központi kormány és központi bankRegionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételek.
EbbőLKiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171820
abcdefghijklmnopqrz
001K2TCIF0TŐKEKÖVETELMÉNY ÖSSZESEN
002K2TCIF1Központi kormány és központi bank
003K2TCIF2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
004K2TCIF21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
005K2TCIF3Vállalkozások
006K2TCIF31Különleges hitelezési kitettségek
007K2TCIF32Kis- és középvállalkozások
008K2TCIF4Lakosság
009K2TCIF41Ingatlannal fedezett kitettségek
010K2TCIF411Kis- és középvállalkozások
011K2TCIF42Rulírozó kitettségek
012K2TCIF421Kis- és középvállalkozások
013K2TCIF43Egyéb lakossági kitettségek
014K2TCIF431Kis- és középvállalkozások
015K2TCIF5Részesedések
016K2TCIF6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K3TCIF - ÖSSZEVONT ALAPON
Kitettség eredeti értéke összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - fokozatos bevezetés)
ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintKitettség eredeti értéke
mindösszesen
Mód
Központi kormány és központi bankRegionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételek.
Ebből:Kiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijklmnopqrz
001K3TCIF0KITETTSEGEK ÖSSZESEN
002K3TCIF1Központi kormány és központi bank
003K3TCIF2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
004K3TCIF21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
005K3TCIF3Vállalkozások
006K3TCIF31Különleges hitelezési kitettségek
007K3TCIF32Kis- és középvállalkozások
008K3TCIF4Lakosság
009K3TCIF41Ingatlannal fedezett kitettségek
010K3TCIF411Kis- és középvállalkozások
011K3TCIF42Rulírozó kitettségek
012K3TCIF421Kis- és középvállalkozások
013K3TCIF43Egyéb lakossági kitettségek
014K3TCIF431Kis- és középvállalkozások
015K3TCIF5Részesedések
016K3TCIF6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K4TCIF - ÖSSZEVONT ALAPON
Tőkekövetelmény összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (FIRB módszer - fokozatos bevezetés),
ha nem saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintTőkekövetelmény mindösszesenMód
Központi kormány és központi bankRegionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételek.
Ebből:Kiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171820
abcdefghijkImnopqrZ
001K4TCIF0TOKEKOVETELMENY ÖSSZESEN
002K4TCIF1Központi kormány és központi bank
003K4TCIF2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
004K4TCIF21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
005K4TCIF3Vállalkozások
006K4TCIF31Különleges hitelezési kitettségek
007K4TCIF32Kis- és középvállalkozások
008K4TCIF4Lakosság
009K4TCIF41Ingatlannal fedezett kitettségek
010K4TCIF411Kis- és középvállalkozások
011K4TCIF42Rulírozó kitettségek
012K4TCIF421Kis- és középvállalkozások
013K4TCIF43Egyéb lakossági kitettségek
014K4TCIF431Kis- és középvállalkozások
015K4TCIF5Részesedések
016K4TCIF6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K1TCIA - ÖSSZEVONT ALAPON
Kitettség eredeti értéke összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - tartós mentesség), ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintKitettség eredeti értéke
mindösszesen
Mód
Központi kormány és központi
bank
Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételek.
Ebből:Kiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghiikImnopqrz
001K1TCIA0KITETTSÉGEK ÖSSZESEN
002K1TCIA1Központi kormány és központi bank
003K1TCIA2Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
004K1TCIA21Ebből: Hitelintézetek és befektetési vállalkozások a
Hkr. 25.§ (1) a) pontja szerint
005K1TCIA3Vállalkozások
006K1TCIA31Különleges hitelezési kitettségek
007K1TCIA32Kis- és középvállalkozások
008K1TCIA4Lakosság
009K1TCIA41Ingatlannal fedezett kitettségek
010K1TCIA411Kis- és középvállalkozások
011K1TCIA42Rulírozó kitettségek
012K1TCIA421Kis- és középvállalkozások
013K1TCIA43Egyéb lakossági kitettségek
014K1TCIA431Kis- és középvállalkozások
015K1TCIA5Részesedések
016K1TCIA6Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő
eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő végeAdatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K2TCIA - ÖSSZEVONT ALAPON
Tőkekövetelmény összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - tartós mentesség)
ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintTőkekövetelmény
mindösszesen
Mód
Központi kormány és központi
bank
Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú
követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési
értékpapírok
Egyéb tételekEgyéb tételek.
Ebből:Kiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijkImnopqrz
001K2TCIA0TŐKEKÖVETELMÉNY ÖSSZESEN
002K2TCIA1Központi kormány és központi bank
003K2TCIA2Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások
004K2TCIA21Ebből: Hitelintézetek és befektetési
vállalkozások a Hkr. 25.§ (1) a) pontja
szerint
005K2TCIA3Vállalkozások
006K2TCIA31Különleges hitelezési kitettségek
007K2TCIA32Kis- és középvállalkozások
008K2TCIA4Lakosság
009K2TCIA41Ingatlannal fedezett kitettségek
010K2TCIA411Kis- és középvállalkozások
011K2TCIA42Rulírozó kitettségek
012K2TCIA421Kis- és középvállalkozások
013K2TCIA43Egyéb lakossági kitettségek
014K2TCIA431Kis- és középvállalkozások
015K2TCIA5Részesedések
016K2TCIA6Egyéb, nem hitelkötelezettséget
megtestesítő eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K3TCIA - ÖSSZEVONT ALAPON
Kitettség eredeti értéke összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - fokozatos bevezetés), ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintKitettség eredeti értéke
mindösszesen
Mód
Központi koimány és központi
bank
Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételek.
EbbőLKiemelten kockázatos
Összesen
12345678910111213141516171819
abcdefghiiklmnopqrz
001K3TCIA0KITETTSÉGEK ÖSSZESEN
002K3TCIA1Központi kormány és központi bank
003K3TCIA2Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
004K3TCIA21Ebből: Hitelintézetek és befektetési vállalkozások a Hkr.
25.§ (1) a) pontja szerint
005K3TCIA3Vállalkozások
006K3TCIA31Különleges hitelezési kitettségek
007K3TCIA32Kis- és középvállalkozások
008K3TCIA4Lakosság
009K3TCIA41Ingatlannal fedezett kitettségek
010K3TCIA411Kis- és középvállalkozások
011K3TCIA42Rulírozó kitettségek
012K3TCIA421Kis- és középvállalkozások
013K3TCIA43Egyéb lakossági kitettségek
014K3TCIA431Kis- és középvállalkozások
015K3TCIA5Részesedések
016K3TCIA6Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő
eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K4TCIA - ÖSSZEVONT ALAPON
Tőkekövetelmény összesen
amennyiben az IRB módszer mellett sztenderd módszer is alkalmazásra kerül (AIRB módszer - fokozatos bevezetés)
ha saját LGD becslést és CCF-et alkalmaznak
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésIRB módszer szerint összesenSztenderd módszer szerintMód
Központi kormány és központi
bank
Regionális kormány és helyi
önkormányzatok
Közszektorbeli intézményekMultilaterális fejlesztési bankokNemzetközi szervezetekHitelintézetek és befektetési
vállalkozások
VállalkozásokVállalkozások
Ebből: rövid lejáratú követelések
LakosságIngatlannal fedezett kitettségekKésedelmes tételekFedezett kötvényekKollektív befektetési értékpapírokEgyéb tételekEgyéb tételek.
EbbőtKiemelten kockázatos
ÖsszesenTőkekövetelmény mindösszesen
12345678910111213141516171819
abcdefghijkImnoPgrz
001K4TCIA0TŐKEKÖVETELMÉNY ÖSSZESEN
002K4TCIA1Központi kormány és központi bank
003K4TCIA2Hitelintézetek és befektetési vállalkozások
004K4TCIA21Ebből: Hitelintézetek és befektetési vállalkozások a Hkr.
25.§ (1) a) pontja szerint
005K4TCIA3Vállalkozások
006K4TCIA31Különleges hitelezési kitettségek
007K4TCIA32Kis- és középvállalkozások
008K4TCIA4Lakosság
009K4TCIA41Ingatlannal fedezett kitettségek
010K4TCIA411Kis- és középvállalkozások
011K4TCIA42Rulírozó kitettségek
012K4TCIA421Kis- és középvállalkozások
013K4TCIA43Egyéb lakossági kitettségek
014K4TCIA431Kis- és középvállalkozások
015K4TCIA5Részesedések
016K4TCIA6Egyéb, nem hitelkötelezettséget megtestesítő
eszközök
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KC11H
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES
NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI ÜGYLETEK
Sztenderd módszert alkalmazó intézmények esetén
Nagyságrend millió forint
Sor-
szám
PSZÁF kódMegnevezésForintEuróMás devizaBruttó érték
összesen
CéltartalékNettó érték
összesen
Értékelési
különbözet
ÖsszesenMód
123456789
abcdefghz
001KC11H1HITELEZESI KOCKÁZATTAL RENDELKEZŐ
KITETTSÉGEK
002KC11H11Mérlegen kívüli tételek
003KC11H111Teljes kockázatú (100%)
004KC11H1111Vállalt hitelhelyettesítö garancia és kezesség
005KC11H1112Váltóforgatmány, ha a forgatmányosok között más
hitelintézet nem szerepel
006KC11H1113Visszkereseti joggal eladott eszközök
007KC11H1114Nem valódi penziós ügyletek (visszavásárlási érték) a
repo ügyletek kivételével
008KC11H1115Hitelderivatíva
009KC11H1116Vállalt bankgarancia töke- vagy hozamígéretre, tőke-
vagy hozamgaranciára
010KC11H1117Egyéb teljes kockázatú tételek
011KC11H112Közepes kockázatú (50%)
012KC11H1121Nem hitelhelyettesítö jellegű garancia
013KC11H1122Ertékpapírkibocsátáshoz vállalt jegyzési garancia,
garanciavállalásra vonatkozó ígérvények
014KC11H1123Kibocsátott és megerősített akkreditívek
015KC11H1124Rulírozó hitelmegállapodások NIF és RUF
016KC11H1125Le nem hívott ígérvény és hitelkeret, amelynek eredeti
lejárata az egy évet meghaladja
017KC11H1126Nem hitelhelyettesítő jellegű visszavonhatatlan
készenléti (stand-by) hitellevél
018KC11H113Alacsony kockázatú (20%)
019KC11H1131Hitelintézeti rendeletére feladott szállítmányra vonatkozó
okmányos meghitelezés
020KC11H1132Eredeti lejárat szerint legfeljebb 1 éves le nem hívott
ígérvény és hitelkeret, amely feltétel nélkül nem
mondható fel, vagy amelynél a hitelfelvevő
hitelképességében bekövetkező minőségromlás nem
eredményezi automatikusan a megállapodás
felmondását
021KC11H114Kockázatmentes (0%)
022KC11H1141Nem saját kockázatra nyújtott hitelek
023KC11H1142Le nem hívott ígérvény és hitelkeret amely bármikor,
feltétel nélkül, azonnali hatállyal felmondható, vagy
amelynél a hitelfelvevő hitelképességében bekövetkező
minőségromlás automatikusan a megállapodás
felmondását eredményezi
024KC11H1143Bármikor feltétel nélkül visszavonható (készenléti) stand-
by hitellevél
025KC11H1144A nagykockázatvállalási limit túllépése miatt a szavatoló
tőkéből levont tételek összege
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KC11H
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES
NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI ÜGYLETEK
Sztenderd módszert alkalmazó intézmények esetén
Nagyságrend millió forint
Sor-
szám
PSZÁF kódMegnevezésForintEuróMás devizaBruttó érték
összesen
CéltartalékNettó érték
összesen
Értékelési
különbözet
ÖsszesenMód
123456789
abcdefghz
026KC11H12Értékpapír finanszírozó ügyletek & hosszú elszámolási
idejű ügyletek
027KC11H121Repoügyletek
028KC11H122Értékpapír és árukölcsönzési ügylet
029KC11H123Értékpapír ügylethez kapcsolódó hitel
030KC11H124Hosszú elszámolási idejű ügylet
031KC11H13Származtatott ügyletek
033KC11H131kamatlábszerződés
034KC11H1311egyvalutás kamatláb swapügylet.
035KC11H1312bázis swapügylet.
036KC11H1313tőzsdén kívüli határidős kamatláb-megállapodás.
037KC11H1314tőzsdei határidős kamatlábügylet.
038KC11H1315vásárolt kamatlábopció
039KC11H1316egyéb, hasonló jellegü szerződés
040KC11H132devizaügylet és az arannyal kapcsolatos szerződés
041KC11H1321egy időpontra vonatkozó, devizás kamatláb swapügylet
042KC11H1322tőzsdén kívüli határidős devizaszerződés
043KC11H1323tőzsdei határidős devizaügylet
044KC11H1324megvásárolt devizaopció
045KC11H1325egyéb, hasonló jellegü szerződés
046KC11H1326a fenti 1321-1325. sorokban szereplőhöz hasonló
jellegü, arannyal kapcsolatos szerződés
047KC11H133egyéb referencia eszközt tartalmazó szerződés
048KC11H14Termékek közötti szerződéses nettósítási
megállapodás alapján fennálló kitettség
049KC11H2HITELEZESI KOCKAZATTAL NEM RENDELKEZŐ
TÉTELEK
050KC11H21Mérlegen kívüli tételek
051KC11H211Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek
052KC11H212Tőke- vagy hozamígéret, tőke- vagy hozamgarancia
053KC11H213Egyéb, hitelezési kockázatot nem hordozó mérlegen
kívüli tételek
054KC11H22Származtatott ügyletek
055KC11H221Kiírt opciók
056KC11H2211Kiírt eladási leszállításos opció
057KC11H2212Kiírt eladási elszámolásos opció
058KC11H2213Kiírt vételi leszállításos opció
059KC11H2214Kiírt vételi elszámolásos opció
060KC11H23Azonnali ügyletek
061KC11H2312 napon belüli elszámolású deviza ügyletek
062KC11H2325 napon belüli elszámolású értékpapír ügyletek
063KC11H24Egyéb, hitelezési kockázattal nem rendelkező tételek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KC12H
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI
MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI ÜGYLETEK
IRB módszert alkalmazó intézmények esetén
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróMás devizaBruttó érték
összesen
CéltartalékNettó érték
összesen
Értékelési
különbözet
ÖsszesenMód
123456789
abcdefghz
001KC12H1HITELEZESI KOCKÁZATTAL RENDELKEZŐ KITETTSEGEK
002KC12H11Mérlegen kívüli tételek
003KC12H111Teljes kockázatú (100%)
004KC12H1111Vállalt hitelhelyettesítő garancia és kezesség
005KC12H1112Váltóforgatmány, ha a forgatmányosok között más hitelintézet nem szerepel
006KC12H1113Visszkereseti joggal eladott eszközök
007KC12H1114Nem valódi penziós ügyletek (visszavásárlási érték) a repo ügyletek
kivételével
008KC12H1115Hitelderivatíva
009KC12H1116Vállalt bankgarancia tőke- vagy hozamígéretre, tőke- vagy
hozamgaranciára
010KC12H1117Egyéb teljes kockázatú tételek
011KC12H11275% súlyozású egyéb tételek
014KC12H113Közepes kockázatú (50%)
015KC12H1131Nem hitelhelyettesítő jellegű garancia
016KC12H1132Ertékpapírkibocsátáshoz vállalt jegyzési garancia, garanciavállalásra
vonatkozó ígérvények
017KC12H1133Kibocsátott és megerősített akkreditívek
018KC12H1134Rulírozó hitelmegállapodások NIF és RUF
019KC12H1135Le nem hívott ígérvény és hitelkeret, amelynek eredeti lejárata az egy évet
meghaladja
020KC12H1136Nem hitelhelyettesítő jellegű visszavonhatatlan készenléti (stand-by)
hitellevél
021KC12H114Alacsony kockázatú (20%)
022KC12H1141Hitelintézet rendeletére feladott szállítmányra vonatkozó okmányos
meghitelezés
023KC12H1142Hkr. 51. (13) szerinti áruk mozgásából eredő, rövid lejáratú okmányos
meghitelezés
024KC12H1143Eredeti lejárat szerint legfeljebb 1 éves le nem hívott ígérvény és hitelkeret,
amely feltétel nélkül nem mondható fel, vagy amelynél a hitelfelvevő
hitelképességében bekövetkező minőségromlás nem eredményezi
automatikusan a megállapodás felmondását
025KC12H115Kockázatmentes (0%)
026KC12H1151Nem saját kockázatra nyújtott hitelek
027KC12H1152Le nem hívott ígérvény és hitelkeret amely bármikor, feltétel nélkül, azonnali
hatállyal felmondható, vagy amelynél a hitelfelvevő hitelképességében
bekövetkező minőségromlás automatikusan a megállapodás felmondását
eredményezi
028KC12H1153Azonnali hatállyal és bármikor, feltétel nélkül és felmondható hitelkeret
029KC12H1154Előzetes értesítés és feltétel nélkül, bármikor felmondható rulírozó, vásárolt
követelések megvásárlására szóló, le nem hívott ígérvény
030KC12H1155Bármikor feltétel nélkül visszavonható (készenléti) stand-by hitellevél
031KC12H1156A Hpt. 79.§ (2) és (7) és a Tpt. 178. § (3) foglalt korlát túllépéseinek a szav.
tőke számítás során levont összege
032KC12H12Értékpapír finanszírozó ügyletek & hosszú elszámolási idejű ügyletek
033KC12H121Repoügyletek
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KC12H
ÖSSZEVONT ALAPÚ MÉRLEGEN KÍVÜLI, ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK, TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI
MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK ÉS AZONNALI ÜGYLETEK
IRB módszert alkalmazó intézmények esetén
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésForintEuróMás devizaBruttó érték
összesen
CéltartalékNettó érték
összesen
Értékelési
különbözet
ÖsszesenMód
123456789
abcdefghz
034KC12H122Értékpapír és ámkölcsönzési ügylet
035KC12H123Értékpapír ügylethez kapcsolódó hitel
036KC12H124Hosszú elszámolási idejű ügylet
037KC12H13Származtatott ügyletek
038KC12H131kamatlábszerződés
039KC12H1311egyvalutás kamatláb swapügylet.
040KC12H1312bázis swapügylet.
041KC12H1313tőzsdén kívüli határidős kamatláb-megállapodás.
042KC12H1314tőzsdei határidős kamatlábügylet.
043KC12H1315vásárolt kamatlábopció
044KC12H1316egyéb, hasonló jellegű szerződés
045KC12H132devizaügylet és az arannyal kapcsolatos szerződés
046KC12H1321egy időpontra vonatkozó, devizás kamatláb swapügylet
047KC12H1322tőzsdén kívüli határid ős devizaszerződés
048KC12H1323tőzsdei határidős devizaügylet
049KC12H1324megvásárolt devizaopció
050KC12H1325egyéb, hasonló jellegű szerződés
051KC12H1326a fenti 1321-1325. sorokban szereplőhöz hasonló jellegű, arannyal
kapcsolatos szerződés
052KC12H133egyéb referencia eszközt tartalmazó szerződés
053KC12H14Termékek közötti szerződéses nettósítási megállapodás alapján fennálló
kitettség
054KC12H2HITELEZESI KOCKÁZATTAL NEM RENDELKEZŐ TETELEK
055KC12H21Mérlegen kívüli tételek
056KC12H211Peres ügyekkel kapcsolatos függő kötelezettségek
057KC12H212Tőke- vagy hozamígéret, tőke- vagy hozamgarancia
058KC12H213Egyéb, hitelezési kockázatot nem hordozó mérlegen kívüli tételek
059KC12H22Származtatott ügyletek
060KC12H221Kiírt opciók
061KC12H2211Kiírt eladási leszállításos opció
062KC12H2212Kiírt eladási elszámolásos opció
063KC12H2213Kiírt vételi leszállításos opció
064KC12H2214Kiírt vételi elszámolásos opció
065KC12H23Azonnali ügyletek
066KC12H2312 napon belüli elszámolású deviza ügyletek
067KC12H2325 napon belüli elszámolású értékpapír ügyletek
068KC12H24Egyéb, hitelezési kockázattal nem rendelkező tételek
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KC2H
Érdekeltségek, befektetések összevont alapon
Nagyságrend: millió forint
Sor­számPSZÁF kódMegnevezésSzavazati arány (%)Tulajdoni arány (%)Vállalkozás
Érdekeltségek (vállalkozások) megnevezéseKód jelTörzsszámÁgBevonásnál történő figyelembe vétel (kapcsolat jellege)Értékelés módjaKözvetlenKözvetett (Egy leányvállalaton vagy egy harmadik személyen keresztül)Közvetett (Több leányvállalaton v.több harmadik személyen keresztül)ÖsszesKözvetlenKözvetett (Egy leányvállalaton keresztül)Közvetett (Több leányvállalaton keresztül)ÖsszesJegyzett tő kéje (millió forint)Saját tőkéje (millió forint)A részesedés könyv szerinti értékeA vállalkozásnak nyújtott alárendelt kölcsöntőkeSzav.tőkéből levonandó összeg (limit túllépés, egyéb ok miatt)Összes kockázatvállalás (Hpt.szerint)Mód.
123456789101112131415161718192021
abcdefahijklmnopqrstz
001KC2H1Összesen
002KC2H2Befolyásoló rész. PIBB összesen
003KC2H3Nem befoly. rész. PIBB összesen
004KC2H4Mentesített PIBvJv összesen
005KC2H5Egyéb befoly. rész.váll. összesen
006KC2H6Egyéb vállaik, összesen
007KC2H7001
KC2H7999
Jelmagyarázat
Tilos~
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KC3H
ÖSSZEVONT ALAPÚ ÉRTÉKPAPÍR FINANSZÍROZÓ ÉS HOSSZÚ ELSZÁMOLÁSI IDEJŰ ÜGYLETEK, SZÁRMAZTATOTT ÜGYLETEK ÉS TERMÉKEK KÖZÖTTI SZERZŐDÉSES NETTÓSÍTÁSI MEGÁLLAPODÁS
ALAPJÁN FENNÁLLÓ KITETTSÉGEK, ELSZÁMOLÁSI ÉS NYITVASZÁLLÍTÁSI ÜGYLETEK PARTNERKOCKÁZATA
Nagyságrend: millió forint
Sor-
szám
PSZÁF kódMegnevezésBanki könyvi tételekKereskedési könyvi tételekMód.
Kitettség értéke (tartalma az alkalmazott módszertől függően változik)Kitettség értéke (tartalma az alkalmazott módszertől függően változik)
Piaci árazási
módszer
szerint
ebből: pozitív
pótlási költség
Eredeti
kitettség
módszer
szerint
Sztenderd
módszer
szerint
Belső modell
módszer
szerint
ÖsszesenPiaci árazási
módszer
szerint
ebből: pozitív
pótlási költség
Eredeti
kitettség
módszer
szerint
Sztenderd
módszer
szerint
Belső
modell
módszer
szerint
Összesen
12345678910111213
aa1bcdefghiikz
001KC3H1Értékpapírfinanszírozó ügyletek és
hosszú elszámolási idejű ügyletek
összesen
002KC3H11Ertékpapírfinanszírozó ügyletek
003KC3H111repóügyletek
004KC3H112értékpap ír-és áru kölcsönzési ügyletek
005KC3H113értékpapír ügylethez kapcsolódó hitel
006KC3H12Hosszú elszámolási idejű ügyletek
007KC3H2Származtatott ügyletek
008KC3H21Kamatlábszerződés
009KC3H211egyvalutás kamatláb swapügylet
010KC3H212bázis swapügylet
011KC3H213OTC határidős kamatláb-megállapodás
012KC3H214tőzsdei határidős kamatlábügylet
013KC3H215vásárolt kamatlábopció
014KC3H216egyéb hasonló jellegű szerződés
015KC3H22Devizaügylet és arany
016KC3H221egy időpontra vonatkozó devizás
kamatláb swapügylet
017KC3H222OTC határidős devizaszerződés
018KC3H223tőzsdei határidős devizaügylet
019KC3H224megvásárolt devizaopció
020KC3H225egyéb hasonló jellegű szerződés
021KC3H226arany
022KC3H23Egyéb referenciaeszkőzt tartalmazó
szerződések
023KC3H3Termékek közötti szerződéses nettósítás
megállapodás alapján fennálló kitettség
024KC3H4Nyitvaszállítási ügyletek
025KC3H5Elszámolási ügyletek
026KC3H6ÖSSZESEN
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozasi ido vege.Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KC4H
Összevont alapú banki és kereskedési könyvi nagykockázatvállalás
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÜgyfelek / ügyfélcsoport neveTorzsszámLejárattól eltett időÜgyfél (adós) minősítésBanki könyvi limitJegybanki és bankközi betét; nostro számlaForgatási célú értékpapírokBefektetési értékpapírHitelekVagyoni részesedésekEgyéb követelésekÉrtékvesztés összesenHkr. 17. § szerinti mérlegen kívüli tételek és a
származtatott ügyleteken kívüli egyéb mérlegen
kívüli kötelezettségek értékvesztéssel,
céltartalékkal csökkentett eredeti kitettségértéke
Származtatott ügyletek Pkkr. szerinti
kitettségértéke
Mérlegen kívüli tételek és származtatott ügyletek
céltartaléka összesen
Kockázatvállalás nettó értéke összesen
(fi +f2+f3f f4+f5+fS+h1+h2)
Deviza, ért papír követelés fizetés után 2, ill. 5Prudenciális előírások
túllépése miatt a szavatoló tőkéből Ievonttételek
Csökkentő tételek összesen
(k1+k2)
Az összesített kockázatvállalás csökkentő
tételek utáni nettó értéke
Ü-k)
80. §-ban felsorolt kivételek81. §-ban felsorolt kivételekEgyéb okok miatti levonásokHpt (banki) limit alá tartozó korrigált érték
összesen, azaz banki könyvi kockázat összesen
(l-(m1+m2tm3))
Ker. könyvi kockázat:
Ügyféllel szem beni pozíció kockázat és jegyzési
garanciavállalás
(KC5H,h+KC5H,Í)
Ker. könyvi kockázat:
Ügyféllel kapcsolatos partnetkockázat
(KC5HJ)
Ker. könyviE gyuttes (banki+ker.könyví) limit alá tartozó
összes érték (nfo), azaz banki és kereskedési
könyvi kockázat összesen
Limit túllépésMód
Banki tev. miattKer. könyv miatt
(KC5H,m)
Összesen
1234567831011121314151617181920212223242526272829303132
abcdefif2f3f4f5f6gh1h2ijk1k2k3lm1m2m3no1o2opq1q2qz
A banki könyvi eszközök hitelezési
kockázat sztenderd módszerének
megfelelő eredeti kitettségi értéken
(netté értéken)
A banki könyvi mérlegen kívüli
tételek a Hpt 79. §. (4) a), illetve b)
pontja szerint figyelembe vett
kitettségértéke (nettó értéken)
Kockázatvállalás értékét csökkentő
tételek
A kockázati limit
meghatározásánál levonható
tételek
Kereskedési könyvi kockázatok a Kkr.
001KC4H 1Összesen
002KC4H2Tulajdonosokkal kapcsolatos kockázatvállalás
összesen (KC41H tábla 1. sor)
003KC4H3Befektetésekkel kapcsolatos kockázatvállalás
összesen (KC42H tábla 1. sor)
004KC4H 4
005KC4H 5részletezettek összesen
006KC4H 501
KC4H 599
007KC4H 601
008KC4H 60101
KC4H 60199
009KC4H 699
010KC4H 69901
KC4H 69999
Jelmagyarázat
Tilos
Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KC41H
Összevont alapú tulajdonosokkal és szemétyekkel szembeni kockázatvállalás
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÜgyfelek / ügyfélcsoport neveTorzsszámLejárattól eltett időÜgyfél (adós) minősítésBanki könyvi limitJegybanki és bankközi betét; nostro számlaForgatási célú értékpapírokBefektetési értékpapírHitelekVagyoni részesedésekEgyéb követelésekÉrtékvesztés összesenHkr. 17. § szerinti mérlegen kívüli tételek és a
származtatott ügyleteken kívüli egyéb mérlegen
kívüli kötelezettségek értékvesztéssel,
céltartalékkal csökkentett eredeti kitettségértéke
Származtatott ügyletek Pkkr. szerinti
kitettségértéke
Mérlegen kívüli tételek és származtatott ügyletek
céltartaléka összesen
Kockázatvállalás nettó értéke összesen
(fi +f2+f3f f4+f5+fS+h1+h2)
Deviza, ért papír követelés fizetés után 2, ill. 5Prudenciális előírások
túllépése miatt a szavatoló tőkéből Ievonttételek
Csökkentő tételek összesen
(k1+k2)
Az összesített kockázatvállalás csökkentő
tételek utáni nettó értéke
Ü-k)
80. §-ban felsorolt kivételek81. §-ban felsorolt kivételekEgyéb okok miatti levonásokHpt (banki) limit alá tartozó korrigált érték
összesen, azaz banki könyvi kockázat összesen
(l-(m1+m2tm3))
Ker. könyvi kockázat:
Ügyféllel szem beni pozíció kockázat és jegyzési
garanciavállalás
(KC5H,h+KC5H,Í)
Ker. könyvi kockázat:
Ügyféllel kapcsolatos partnetkockázat
(KC5HJ)
Ker. könyviE gyuttes (banki+ker.könyví) limit alá tartozó
összes érték (nfo), azaz banki és kereskedési
könyvi kockázat összesen
Ügyfelek / ügyfélcsoport neveTorzsszámLejárattól eltett időLimit túllépésMód.
Banki tev. miattKer. könyv miatt
(KC51H,m)
Összesen
1234567831011121314151617181920212223242526272829303132
abcdefif2f3f4f5f6gh1h2ijk1k2k3lm1m2m3no1o2opq1q2qz
A banki könyvi eszközök hitelezési
kockázat sztenderd módszerének
megfelelő eredeti kitettségi értéken
(nettó értéken)
A banki könyvi mérlegen kn/iili
tételek a Hpt. 79. §. (4) a), illetve b)
pontja szerint figyelembe vett
kitettségértéke (nettó értéken)
Kockázatvállalás értékét
csökkentő tételek
A kockázati limit
meghatározásánál levonható
tételek
Kereskedési könyvi kockázatok a Kkr
szerinti kockázati értéken
001KC41H1Összesen (79.§ (7) bekezdés szerinti
kockázati
002KC41H2Befolyásoló tulajdonossal kapcs. ügyi. ossz.
003KC41H3Személyek vállalkozásaival kapcs. ügyi. öss
004KC41H4Anyaváll. leányvállalatával kapcs. ügyi. össz.
005KC41H5Kapcsolt vállalkozással kapcs. ügyi. ossz.
006KC41H601
KC41H699
007KC41H701
KC41H70101
KC41H70199
009KC41H799
010KC41H79901
KC41H79999
Jelmagyarázat
Tilos
Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató töizsszáma:
KC42H
Összevont alapú befektetésekhez kapcsolódó kockázatvállalás
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÜgyfelek / ügyfélcsoport neveTörzsszámLejárattól elteit időÜgyfél (adós) minősítésBanki könyvi limitJegybanki és bankközi betét, nostro számlaForgatási célú értékpapírokBefektetési értékpapírHitelekVagyoni részesedésekEgyéb követelésekÉrtékvesztés összesenHKr.17. § szerinti mérlegen kívüli tételek és a
származtatott ügyleteken kívüli egyéb mérlegen
kívüli kötelezettségek értékvesztéssel,
céltartalékkal csökkentett eredeti kitettségértéke
Származtatott ügyletek Pkkr. szerinti
kitettségértéke
Mérlegen kívüli tételek és származtatott ügyletek
céltartaléka összesen
(f1 +f2+f3+f4+f5+f6+h1 +h2)Deviza, ért. papír követelés fizetés után 2, ill. 5Pmdenciális előírások
túllépése miatt a szavatoló tőkéből levont tételek
Csökkentő tételek összesen
(k1+k2)
Az összesített kockázatvállalás csökkentő tételei
Ü-k)
80. §-ban felsorolt kivételek81. §-ban felsorolt kivételekEgyéb okok miatti levonásokHpt. (banki) limit alá tartozó kotrigált érték
összesen, azaz banki könyvi kockázat összesen
(l-(m1+m2+m3))
Ker. könyvi kockázat:
ügyféllel szembeni pozíció kockázat és jegyzési
garanciavállalás
(KC52H ,h+KC52H,Í)
Ker. könyvi kockázat:
Ügyféllel kapcsolatos partnerkockázat
(KC52HJ)
E gyüttes (banki+ker.könyvi) limit alá tartozó
összes érték (n+o), azaz banki és kereskedési
könyvi kockázat összesen
LimittúllépésMód.
Banki tev. miattKer. könyv miatt
(KC52H,m)
Összesen
1234567831011121314151617181920212223242526272829303132
abcdef1f2f3f4f5gh1h2ijk1k2kIm1m2m3no1o20g1d2Z
A banki könyvi eszközök hitelezési
kockázat sztenderd módszerének
megfelelő eredeti kitettségi éttéken
(netté értéken)
A banki könyvi mérlegen
kívüli tételek a Hpt. 79. §. (4)
a), illetve b) pontja szerint
figyelembe vett
kitettség értéke (nettó
éttéken)
Kockázatvállalás értékét csökkentimeghatározásánál levonható
001KC42H1Összesen (79.§ (7) bekezdés szerinti
kockázat)
002KC42H2Befolyásoló tulajdonossal kapcs. befekteté:
003KC42H3Anyaváll. Ieányvállalatával kapcs. befekteté
004KC42H4Kapcsolt vállalkozással kapcs. befektetés
005KC42H 501
KC42H 599
006KC42H 601
007KC42H 60101
KC42H 60199
008KC42H 699
009KC42H 69901
KC42H 69999
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KM2R
PIACI KOCKÁZAT: A RÉSZVÉNYEK POZÍCIÓS KOCKÁZATAI ÖSSZEVONT ALAPON - SZTENDERD MÓDSZER (MKR EgV)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésPOZÍCIÓKKOCKÁZATI
SÚLY
TŐKEKÖVETELMÉNYMód
ÖSSZES POZÍCIÓ(-) A JEGYZÉSINETTÓ POZÍCIÓKA TŐKEKÖVETELMÉNY
SZÁMÍTÁSÁHOZ
FIGYELEMBE VEENDŐ
NETTÓ POZÍCIÓK
HOSSZÚRÖVIDGARANCIAVALLALASI
POZÍCIÓKKAL KAPCSOLATOS
CSÖKKENTÉSI HATÁS
HOSSZÚRÖVID
123456789
abcdefghz
001KM2R1RÉSZVÉNYEK A KERESKEDESI KÖNYVBEN
002KM2R111. Általános kockázat8,00
003KM2R1111.1. Részvényindexre vonatkozó tőzsdei határidős ügyletek, amelyek
széles körűen diverzifikált indexeket reprezentálnak - és külön
megközelítés alá esnek
004KM2R1121.2. Egvéb részvénvek, amelyek nem tartoznak 1.1-be
005KM2R122. Egyedi kockázat
006KM2R1212.1. Magas minőségű, likvid és diverzifikált portfoliók, alacsonyabb
tőkekövetelményekkel
2,00
007KM2R1222.2. Egyéb részvények, amelyek nem tartoznak 2.1-be4,00
008KM2R133. A kollektív befektetési formában (KBF-ben) való részesedés pozíciós
kockázatának speciális megközelítése
009KM2R144. A tőzsdei határidős és opciós ügyletek letéti követelmény alapú
megközelítése
010KM2R155. Az OTC határidős és opciós ügyletek letéti követelmény alapú
megközelítése
011KM2R166. Opciókhoz kapcsolódó, delta kockázaton kívüli, egvéb kockázatok
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KM3D
PIACI KOCKÁZAT: DEVIZAKOCKÁZAT, ÖSSZEVONT ALAPON- SZTENDERD MÓDSZER (MKR SA F.\)
Nagyságrend: millióforint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésÖSSZES POZÍCIÓNETTÓ POZICIOKA TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSÁHOZ FIGYELEMBE
VEENDŐ POZÍCIÓK (Beleértve a kiegyenlítetlen
pozíciók újraelosztását azon valuták esetében, amelyei
a kiegyenlített pozíciókra egyedi elbánásban
részesülnek)
KOCKÁZATI SÚLYTŐKEKÖVETELMÉNYMód
HOSSZÚRÖVIDKiegészítő rész:
Fedezeti pozíciók a
tőkemegfeleléshez
HosszúRövidHOSSZÚRÖVIDHOSSZÚRÖVIDKIEGYENLÍTETTHOSSZÚRÖVIDKIEGYENLÍTETT
1234567891011121314
abcdef9hiikImz
001KM3D01FORINTON KIVULI ÖSSZES
DEVIZAPOZÍCIÓ
002KM3D0111. Az EMU2-ben lévő valuták1,60
003KM3D0122. Kormányközi megállapodások hatálya
alá eső valuták
004KM3D0133. Szorosan korreláló valuták4,00
005KM3D0144. Egyéb valuták (beleértve a külön
devizanemekként kezelt kollektív
befektetési formákat is)
8,008,00
006KM3D0155. Arany8,008,00
007KM3D0166. Deviza-opciókhoz kapcsolódó egyéb,
nem delta kockázatok
Kiegészítő rész: devizapozíciók
008KM3D02EUR
009KM3D03EMU2 valuták
010KM3D031DKK
011KM3D032EEK
012KM3D033LTL
013KM3D034LVL
014KM3D04GBP
015KM3D05SEK
016KM3D06CHF
017KM3D07Az európai Gazdasági Térség egyéb
valutái
018KM3D08USD
019KM3D09CAD
020KM3D10AUD
021KM3D11JPY
022KM3D12Az Európai Gazdasági Térségen kívüli
országok egyéb valutái
023KM3D13Külön devizanemekként kezelt kollektív
befektetési formák (KBF-ek)
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KM4A
PIACI KOCKÁZAT: ÁRUKOCKÁZAT, ÖSSZEVONT ALAPON- SZTENDERD MÓDSZER (MKR SA COM)
Nagyságrend: millió forint
ÖSSZES POZÍCIÓMód
HOSSZÚRÖVIDKiegészítő rész: Tisztán
készletfinanszírozásra szolgáló
NETTÓ POZÍCIÓKA TŐKEKÖVETELMÉNY SZÁMÍTÁSÁHOZ
FIGYELEMBE VEENDŐ POZÍCIÓK
KOCKÁZATI SÚLY %TŐKEKÖVETELMÉNY
SorszámPSZÁF kódMegnevezéspozíciók
HosszúRövidHOSSZÚRÖVID
12345678910
abcdefühz
001KM4A1ÖSSZES ÁRUPOZÍCÍÓ
002KM4A111. Lejárat szerinti lépcsőzetes megközelítés
003KM4A1111.1. Lejárati sáv <= 1 év
004KM4A11110 <= 1 hónap
005KM4A1112> 1 <= 3 hónap
006KM4A1113> 3 <= 6 hónap
007KM4A1114> 6 <= 12 hónap
008KM4A1121.2. Lejárati sáv >1 év és <= 3 év
009KM4A1121>1 <= 2 év
010KM4A1122> 2 <= 3 év
011KM4A1131.3. Lejárati sáv > 3 év
012KM4A1141 .a Sávokon belüli kiegyenlített pozíciók1,50
013KM4A1151 .b Sávok közötti kiegyenlített pozíciók0,60
014KM4A1161.c Maradék kiegyenlítetlen pozíciók15,00
015KM4A122. Kiterjesztett lejárat szerinti lépcsőzetes megközelítés
016KM4A1212.1. Lejárati sáv <= 1 év
017KM4A12110 <= 1 hónap
018KM4A1212> 1 <= 3 hónap
019KM4A1213> 3 <= 6 hónap
020KM4A1214> 6 <= 12 hónap
021KM4A1222.2. Lejárati sáv >1 év és <= 3 év
022KM4A1221>1 <= 2 év
023KM4A1222> 2 <= 3 év
024KM4A1232.3. Lejárati sáv > 3 év
025KM4A1242.a Sávokon belüli kiegyenlített pozíciók
026KM4A1252.b Sávok között kiegyenlített pozíciók
027KM4A1262. c Maradék kiegyenlítetlen pozíciók
028KM4A133. Egyszerűsített megközelítés: összes pozíció
029KM4A1313.a Nettó pozíciók15,00
030KM4A1323.b Bruttó pozíciók3,00
031KM4A144. A tőzsdei határidős és opciós ügyletek letéti követelmény
alapú megközelítése
032KM4A155. Az OTC határidős és opciós ügyletek letéti követelmény
alapú megközelítése
033KM4A166. Aruopciókhoz kapcsolódó, delta kockázaton kívüli, egyéb
kockázatok
034KM4A177. A likviditáshiány kockázata
035KM4A18101 Összes pozíció a nemesfémek árucsoportjában
036KM4A18202 Összes pozíció a nem nemesfémek árucsoportjában
037KM4A18303 Összes pozíció a mezőgazdasági termékek
árucsoportjában
038KM4A18404 Összes pozíció az egyéb termékek (beleértve az
energetikai termékeket) árucsoportjában
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KM5M
PIACI KOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ BELSŐ MODELLEK (MKR IM)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésKORREKCIÓS TÉNYEZŐ x AZ
ELŐZŐ 60 ÜZLETI NAP
ÁTLAGOS KOCKÁZTATOTT
ÉRTÉKE (VaR)
1
ELŐZŐ NAPI
KOCKÁZTATOTT
ÉRTÉK(VaR)
2
EGYEDI KOCKÁZAT
MIATTI PÓTLÓLAGOS
TŐKEKÖVETELMÉNY
3
A NEMTELJESÍTÉSI
KOCKÁZAT MIATTI
PÓTLÓLAGOS
TŐKEKÖVETELMÉNY
4
TŐKEKÖVETELMÉNY
5
Kiegészítő részMód
8
A túllépések száma az
előző 250
munkanapban
6
Korrekciós
tényező
7
abcdef1z
001KM5M1ÖSSZES POZÍCIÓ
Kiegészítő rész: a piaci kockázat felbontása
002KM5M1111. Forgalmazott, hitelviszonyt megtestesítő
értékpapírok
003KM5M11111.1. Általános kockázat
004KM5M11121.2. Egyedi kockázat
005KM5M1122. Részvények
006KM5M11212.1. Általános kockázat
007KM5M11222.2. Egyedi kockázat
008KM5M1133. Devizakockázat
009KM5M1144. Árukockázat
010KM5M1215. Általános kockázat összesen
011KM5M1226. Egyedi kockázat összesen
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KM6AM
PIACI KOCKÁZAT: ÖSSZEVONT.ALAPÚ BELSŐ MODELLEK RÉSZLETEZÉSE (MER IM Details)
Nagyságrend: millió forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésALAPINFORMACIOKMód
SZABÁLYOZÁS SZERINTI KOCKÁZTATOTT ÉRTÉK (VaR)BELSŐ MODELL SZERINTI KOCKÁZTATOTT
ÉRTÉK (VaR)
A SZABÁLYOZÁSI
MODELL
INSTRUMENTUM-
KÓDJA
AZ EGYEDI
KOCKÁZAT
KISZÁMÍTÁSÁNA
K KÓDJA A
RÉSZVÉNYEK
ESETÉBEN
AZ EGYEDI KOCKÁZAT
KISZÁMÍTÁSÁNAK KÓDJA
A HITELVISZONYT
MEGTESTESÍTŐ
ÉRTÉKPAPÍROK
ESETÉBEN
A TÚLLÉPÉSEK
SZÁMÁNAK
MEGHATÁROZÁSÁNÁ
L HASZNÁLT
NYERESÉG/VESZTE-
SÉG KÓDJA
KONFIDENCIA-
INTERVALLUM (a)
TARTÁSI PERIÓDUS
(b)
1234567
abcdefz
001KM6AM01
KM6AM99
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KM6B01M
PIACI KOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ BELSŐ MODELLEK RÉSZLETEZÉSE tábla sorainak részletező táblái (MKRIM Detailsj
Nagyságrend: millió forint
SZABALYOZAS SZERINTI KOCKÁZTATOTT ERTEK (VaR)BELSŐ MODELL SZERINTI
KOCKÁZTATOTT ÉRTÉK
(VaR) (c)
BELSŐ MODELL SZERINTI
KOCKÁZTATOTT
ÉRTÉKRE(VaR)
VONATKOZÓ LIMIT
AZ UTÓLAGOS ELLENŐRZÉSNÉL
TÉNYLEGESEN HASZNÁLT
NYERESÉG/VESZTESÉG
Mód
KONFIDENCIASZINT = 99%EGYEDI KOCKÁZAT MIATTI
PÓTLÓLAGOS
TŐKEKÖVETELMÉNY
a nemteljesítési
kockázat miatti
pótlólagos
tőkekövetelmény
Nap
SorszámPSZÁF kódKOCKÁZTATOTT ERTEK
(VaR)
(T=10)
KOCKÁZTATOTT ÉRTÉK
(VaR) (T=1)
ElméletiTényleges
12345678910
abcdefühij
001KM6B01M01
002KM6B01M02
003KM6B01M03
004KM6B01M04
005KM6B01M05
006KM6B01M06
007KM6B01M07
008KM6B01M08
009KM6B01M09
010KM6B01M10
011KM6B01M11
012KM6B01M12
013KM6B01M13
014KM6B01M14
015KM6B01M15
016KM6B01M16
017KM6B01M17
018KM6B01M18
019KM6B01M19
020KM6B01M20
021KM6B01M21
022KM6B01M22
023KM6B01M23
024KM6B01M24
025KM6B01M25
026KM6B01M26
027KM6B01M27
028KM6B01M28
029KM6B01M29
030KM6B01M30
031KM6B01M31
032KM6B01M32
033KM6B01M33
034KM6B01M34
03 5KM6B01M35
036KM6B01M36
037KM6B01M37
038KM6B01M38
039KM6B01M39
040KM6B01M40
041KM6B01M41
042KM6B01M42
043KM6B01M43
044KM6B01M44
04 5KM6B01M45
046KM6B01M46
047KM6B01M47
048KM6B01M48
049KM6B01M49
050KM6B01M50
051KM6B01M51
052KM6B01M52
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
KM6B01M
PIACI KOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ BEISŐ MODELLEK RÉSZIETEZÉSE tábla sorainak részletező táblái (MKRIM Details)
Nagyságrend: millió forint
SZABALYOZAS SZERINTI KOCKÁZTATOTT ERTEK (VaR)BELSŐ MODELL SZERINTI
KOCKÁZTATOTT ÉRTÉK
(VaR) (c)
BELSŐ MODELL SZERINTI
KOCKÁZTATOTT
ÉRTÉKRE(VaR)
VONATKOZÓ LIMIT
AZ UTÓLAGOS ELLENŐRZÉSNÉL
TÉNYLEGESEN HASZNÁLT
NYERESÉG/VESZTESÉG
Mód
NapKONFIDENCIASZINT = 99%EGYEDI KOCKÁZAT MIATTI
PÓTLÓLAGOS
TŐKEKÖVETELMÉNY
A NEMTELJESÍTÉSI
KOCKÁZAT MIATTI
PÓTLÓLAGOS
TŐKEKÖVETELMÉNY
SorszámPSZAF kódKOCKÁZTATOTT ÉRTÉK
(VaR)
(T=10)
KOCKÁZTATOTT ÉRTÉK
(VaR) (T=1)
ElméletiTényleges
12345678910
abcdefühij
053KM6B01M53
054KM6B01M54
055KM6B01M55
056KM6B01M56
057KM6B01M57
058KM6B01M58
059KM6B01M59
060KM6B01M60
061KM6B01M61
062KM6B01M62
063KM6B01M63
064KM6B01M64
06 5KM6B01M65
066KM6B01M66
067KM6B01M67
068KM6B01M68
069KM6B01M69
070KM6B01M70
071KM6B01M71
072KM6B01M72
073KM6B01M73
074KM6B01M74
075KM6B01M75
076KM6B01M76
077KM6B01M77
078KM6B01M78
079KM6B01M79
080KM6B01M80
081KM6B01M81
082KM6B01M82
083KM6B01M83
084KM6B01M84
085KM6B01M85
086KM6B01M86
087KM6B01M87
088KM6B01M88
089KM6B01M89
090KM6B01M90
091KM6B01M91
092KM6B01M92
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
KÖP
A HITELINTÉZETEK MŰKÖDÉSI KOCKÁZATA ÖSSZEVONT ALAPÚ TŐKEKÖVETELMÉNYÉNEK SZÁMÍTÁSA (OPR)
Nagyságrend: ezer forint
SorszámPSZÁF
kód
MegnevezésBruttó jövedelemHitelek és kölcsönökTőke-
követelmény
Fejlett mérési módszer (AMA) szerinti elemekMód
A tárgyévet megelőző 3. év bruttó
jövedelme
A tárgyévet megelőző 2. év bruttó
jövedelme
A tárgyévet megelőző év bruttó
jövedelme
A tárgyévet megelőző
3. év állománya
A tárgyévet megelőző
2. év állománya
A tárgyévet megelőző év állományaEbből (7. oszlop): allokációs
mechanizmus által
Tőkekövetelmény a várható
veszteségek és a biztosítás vagy
kockázatot csökkentő más jogügylet
általi csökkentése előtt
(-) Tőkekövetelmény csökkentése a
várható veszteségek üzleti
gyakorlatok során történő mérséklése
által
(-) Tőkekövetelmény csökkentése
biztosítás vagy kockázatot csökkentő
más jogügylet által
Ebből (11. oszlop): biztosítássalBiztosítás vagy kockázatot csökkentő
más jogügyletek tőkekövetelmény
csökkentési limitjének túllépése
123456789 = 7-10-111011121314
abcdefghiJkImz
001KOP1Alapmutató módszer szerint (BIA)
002KOP2Sztenderdizált módszer szerint (TSA)/Alternatív sztenderdizált
módszer szerint (ASA)
003KOP21Sztenderdizált módszer szerint (TSA)
004KOP211Vállalati pénzügyek
005KOP212Kereskedés és értékesítés
006KOP213Lakossági közvetítői tevékenység
007KOP214Kereskedelmi banki tevékenység
008KOP215Lakossági banki tevékenység
009KOP216Fizetési és elszámolási tevékenység
010KOP217Pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki) tevékenység
011KOP218Vagyonkezelés
012KOP22Alternatív sztenderdizált módszer szerint (ASA)
013KOP221Kereskedelmi banki tevékenység
014KOP222Lakossági banki tevékenység
015KOP3Fejlett mérési módszer szerint (AMA)
016KOP4Tőkekövetelmény összesen több módszer együttes alkalmazása esetén
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma
K10PD
HITELINTÉZETEK - MŰKÖDÉSI KOCKÁZAT: ÖSSZEVONT ALAPÚ BRUTTÓ VESZTESÉG ÜZLETÁGANKÉNT ÉS ESEMÉNYTÍPUSONKÉNT AZ ELMÚLT ÉVBEN (OPR Details)
Nagyságrend: ezer forint
SorszámPSZÁF kódMegnevezésVeszteség eseménytípusokEseménytípusok
összesen
üzletáganként
Az adatgyűjtésnél
használt küszöbérték
Mód
Belső csalásKülső csalásMunkáltatói gyakorlat
és munkabiztonság
Ügyfél, üzleti
gyakorlat, marketing
és termékpolitika
Tárgyi eszközökben
bekövetkező károk
Üzletmenet
fennakadása vagy
rendszerhiba
Végrehajtás, teljesítés
és folyamatkezelés
LegalacsonyabbLegmagasabb
1234567891011
abcdefghijz
001K10PD1Vállalati pénzügyek
002K10PD11Az események száma
003K10PD12Összes veszteség
004K10PD13Maximális egyedi veszteség
005K10PD2Kereskedés és értékesítés
006K10PD21Az események száma
007K10PD22Összes veszteség
008K10PD23Maximális egyedi veszteség
009K10PD3Lakossági közvetítői tevékenység
010K10PD31Az események száma
011K10PD32Összes veszteség
012K10PD33Maximális egyedi veszteség
013K10PD4Kereskedelmi banki tevékenység
014K10PD41Az események száma
015K10PD42Összes veszteség
016K10PD43Maximális egyedi veszteség
017K10PD5Lakossági banki tevékenység
018K10PD51Az események száma
019K10PD52Összes veszteség
020K10PD53Maximális egyedi veszteség
021K10PD6Fizetési és elszámolási tevékenység
022K10PD61Az események száma
023K10PD62Összes veszteség
024K10PD63Maximális egyedi veszteség
025K10PD7Pénzügyi szolgáltatás közvetítése (ügynöki) tevékenység
026K10PD71Az események száma
027K10PD72Összes veszteség
028K10PD73Maximális egyedi veszteség
029K10PD8Vagyonkezelés
030K10PD81Az események száma
031K10PD82Összes veszteség
032K10PD83Maximális egyedi veszteség
033K10PD9Üzletágak összesen eseménytípusonként
034K10PD91Az események száma
035K10PD92Összes veszteség
036K10PD93Maximális egyedi veszteség
Jelmagyarázat
Tilos
Vonatkozási idő vége:Adatszolgáltató neve:Adatszolgáltató törzsszáma:
K20PLD
Hitelintézetek összevont alapon- Főbb működési kockázati veszteségek, amelyek a korábbi éveket érintik, de még nem kerültek lezárásra; és amelyek a múlt évben
kerültek rögzítésre (OPR Loss Details)
ezer forint
Sor számPSZÁF kódBelső referencia számBruttó veszteségEbből: nem realizáltStátusz: lezárt? (l/N)Közvetlenül megtérült veszteségrészBiztosítás vagy kockázatot csökkentő más
jogügylet következtében már megtérült
veszteség
Közvetlenül vagy -biztosítás vagy kockázatot
csökkentő más jogügylet következtében -
megtérülő veszteség
Hitelezési vagy piaci kockázattal összefüggő
(H/P)
A bruttó veszteség üzletágankénti
százalékos megoszlása
Kockázati
esemény
típusok
A kockázati eseményekre
vonatkozó dátumok
Az eseményhez kapcsolódó veszteségek
száma
Mód
Vállalati pénzügyekKereskedés és értékesítésLakossági közvetítői tevékenységKereskedelmi banki tevékenységLakossági banki tevékenységFizetési és elszámolási tevékenységPénzügyi szolgáltatás közvetítése
(ügynöki) tevékenység
VagyonkezelésBekövetkezésFelismerésBiztosítás vagy kockázatot csökkentő
más jogügylet következményeként az
első fizetés dátuma
Biztosítás vagy kockázatot csökkentő
más jogügylet következményeként az
legutóbbi fizetés dátuma
Könyvelés dátuma
123456789101112131415161718192021222324
abcdefghijklmnoprssztuvzzs
001K20PLD001
K20PLD099
Jelmagyarázat
Tilos

Lábjegyzetek:

[1] Megállapította a 42/2009. (XII. 28.) PM rendelet 1. §-a. Hatályos 2010.01.01.

[2] Megállapította a 23/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 1. §-a. Hatályos 2010.12.31.

[3] Megállapította a 23/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 2. §-a. Hatályos 2010.12.31.

[4] Megállapította a 42/2009. (XII. 28.) PM rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[5] Megállapította a 42/2009. (XII. 28.) PM rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[6] Megállapította a 42/2009. (XII. 28.) PM rendelet 2. § (1) bekezdése. Hatályos 2010.01.01.

[7] Megállapította a 23/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 3. §-a. Hatályos 2010.12.31.

[8] Módosította a 23/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 4. §-a. Hatályos 2010.12.31.

[9] Hatályon kívül helyezte e rendelet 4. § (3) bekezdése. Hatálytalan 2009.07.17.

[10] Megállapította a 23/2010. (XII. 31.) NGM rendelet 5. §-a. Hatályos 2010.12.31.

Tartalomjegyzék