299/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet

a munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges munkabéremelés 2012. évi elvárt mértékéről és a béren kívüli juttatás ennek keretében figyelembe vehető mértékéről

A Kormány a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 17. § (1) bekezdés c) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 15. cikk (3) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva a következő rendeletet alkotja:

1. § (1)[1] A rendelet hatálya a költségvetési szervek, valamint nevelési-oktatási, egészségügyi, szociális vagy közgyűjteményi és közművelődési tevékenysége tekintetében az egyházi jogi személy munkáltató kivételével a munkáltatóra és a vele 2011-ben november 1-je és december 31-e közötti időszak bármely napján is munkaviszonyban álló munkavállalóra terjed ki.

(2) Az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény 460. §-a szerinti adókedvezmény igénybevétele szempontjából a rendelet hatálya kiterjed a törvény 460. § (7) bekezdés b) pontjában foglalt folyamatos foglalkoztatási feltételeknek megfelelő munkavállalóra is.

(3) Nem terjed ki a rendelet hatálya az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény alapján foglalkoztatott munkavállalóra.

2. § (1) A munkavállalók munkabére nettó értékének megőrzéséhez szükséges 2012. évi munkabéremelés elvárt mértékét az 1. melléklet tartalmazza. 2011-ben - a (2) bekezdés szerint számított - átlagos havi 216 805 forint feletti munkabér esetén nincs elvárt munkabéremelés. A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 298/2011. (XII. 22.) Korm. rendeletben 2012. január 1-jei hatállyal megállapított kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és garantált bérminimum elérését biztosító munkabéremelés az elvárt munkabéremelésbe beszámít.

(2) Az (1) bekezdés szerinti munkabéremelés elvárt mértékének kiszámításánál a munkavállaló 2011. évi munkabérén személyi alapbérének és rendszeres bérpótlékainak (a továbbiakban együtt: rendszeres bér) az alábbi időszakra vonatkozó egész havi átlagát kell érteni:

a) a személyi alapbér 2011. október 31-ét megelőző, legutóbbi tárgyévi változásának időpontjától 2011. december 31-ig terjedő időszak;

b) ha a személyi alapbér legutóbb 2011. október 31-ét követően változott, akkor a 2011. november 1-jét megelőző, legutóbbi tárgyévi változás időpontjától - annak hiányában 2011. január 1-jétől - a 2011. október 31-ét követő változás időpontjáig terjedő időszak;

c) ha a személyi alapbér 2011-ben nem változott, akkor a 2011. január 1-je és december 31-e közötti időszak;

d) ha a munkavállaló 2011. október 31-ét követően létesített a munkáltatóval munkaviszonyt, akkor a személyi alapbérváltozására tekintet nélkül, a munkaviszony létesítésének időpontja és 2011. december 31-e közötti időszak.

(3) A munkavállaló 2011. évi munkabére (2) bekezdés szerinti egész havi átlagát a munkavállaló munkarend szerinti munkanapjai figyelembevételével kell meghatározni.

(4) A (2) bekezdés szerinti személyi alapbéren a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 142. § szerinti személyi alapbért, rendszeres bérpótlékokon az Mt. 151/A. § (2) bekezdés szerinti bérpótlékokat kell érteni.

(5) Teljesítménybér alkalmazása esetén a (2) bekezdés szerinti személyi alapbéren a százszázalékos teljesítéshez kapcsolódó 2011. évi teljesítménybér egész havi átlagos összegét kell érteni, beleértve a teljesítménybér időbér részét is. Jutalékos bérforma esetén százszázalékos teljesítésként a tényleges jutalékkifizetést kell figyelembe venni.

(6) A munkavállaló napi, heti, havi munkaideje 2011. október 31-ét követő változása esetén a (2) bekezdés szerinti 2011. évi rendszeres bért és annak összetevőit korrigálni kell a munkaidő változás arányában.

(7)[2] A munkavállaló munkakörének 2011. október 31-ét követő változása esetén a (2) bekezdés szerinti 2011. évi rendszeres bért és annak összetevőit a munkavállaló új munkakörével azonos vagy hasonló munkakörben dolgozók átlagos béradatai alapján kell meghatározni. Ilyen munkakör hiányában a 2011. november 1. napja és 2011. december 31. napja közötti időszakban bekövetkezett munkakör változás esetén a 2011. évi rendszeres bért és annak összetevőit a munkakör változást követő 2011. évi időszak tényleges béradatai alapján kell meghatározni. Az e bekezdésben foglaltak a bércsökkenéssel járó munkakör változások esetén - ide nem értve az egészségkárosodás miatt bekövetkező munkakör változást - a munkáltató 2011. évi átlagos statisztikai állományi létszámának legfeljebb 5%-áig, de legalább egy fő esetében alkalmazhatók.

(8) A gyermek ápolása, gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadságon, továbbá a közeli hozzátartozó ápolására vagy gondozására biztosított fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló (2) bekezdés szerinti 2011. évi személyi alapbérét az Mt. 84. §-ában foglaltak figyelembevételével kell meghatározni.

(9) Órabér esetén a havi személyi alapbért az Mt. 144/A. §-ának értelemszerű alkalmazásával kell meghatározni.

(10)[3] A (2) bekezdéstől eltérően a kölcsönzött munkavállaló munkabére elvárt mértékű emelésének kiszámításánál 2011. évi munkabéren a 2011. november 1. napja és 2011. december 31. napja közötti időszakban megállapított utolsó, rendszeres bérpótlékaival növelt személyi alapbérének vagy százszázalékos teljesítménybérének egész havi átlagát kell érteni.

(11)[4] A (6) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni, amennyiben a munkaidő mértékének megváltozása jogszabályi rendelkezés módosításán alapul.

3. § (1) A munkáltató a 2012. évi elvárt munkabéremelésnek akkor tesz eleget, ha a munkavállaló 2. § (2) bekezdés szerinti 2011. évi személyi alapbérét 2012-ben

a) az 1. melléklet 1. pontja szerinti esetben az ott szereplő mértékkel;

b) az 1. melléklet 2. pontja szerinti esetben a (2) vagy a (3) bekezdésben foglalt számítás eredményeként adódó összeggel

megemeli.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt személyi alapbéremelést úgy kell meghatározni, hogy az 1. melléklet 2. pontjában szereplő táblázat második oszlopának a munkavállaló 2. § (2) bekezdés szerinti 2011. évi rendszeres bérének megfelelő során szereplő összegét szorozni kell a 2. § (2) bekezdés szerinti személyi alapbér és rendszeres bér hányadosával.

(3) A munkáltató választása szerint a munkabéremelést a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően úgy is végrehajthatja, hogy a munkavállaló 2. § (2) bekezdés szerinti 2011. évi személyi alapbérét az 1. melléklet 2. pontjában szereplő táblázat második oszlopának a 2011. évi személyi alapbérnek megfelelő sorában szereplő összeggel megemeli.

(4) A munkáltató a (2) és a (3) bekezdésben foglalt módszerek közül valamennyi munkavállalójára vonatkozóan egységesen választhat, és ezt a választását később nem változtathatja meg.

(5) Teljesítménybér esetén az (1)-(3) bekezdés alkalmazása során a teljesítménybér-tényezőket is szükséges úgy módosítani, hogy százszázalékos teljesítést feltételezve az 1. melléklet szerinti munkabéremelés megtörténjen.

(6) Amennyiben az (1)-(3) bekezdésben foglaltak végrehajtását követően a munkavállaló személyi alapbére, teljesítménybér-tényezői vagy rendszeres bérpótlékainak mértéke a 2. § (6)-(7) bekezdésben foglalt esetek kivételével - ide nem értve az e bérelemek közötti átcsoportosítást - a munkavállaló számára hátrányosan megváltozik, akkor a változás időpontjától az elvárt béremelés nem teljesültnek minősül.

(7)[5] Az (1)-(6) bekezdéstől eltérően a kölcsönzött munkavállaló tekintetében az elvárt béremelés akkor is teljesítettnek tekintendő, ha a kölcsönbeadó a kölcsönzött munkavállaló munkabérét olyan összegben állapítja meg, amely a kölcsönvevőnél a vele azonos vagy hasonló munkakörben munkaviszonyban foglalkoztatottakat az elvárt béremelés végrehajtását követően - a kölcsönvevő nyilatkozata alapján - megilleti.

(8)[6] Az (1)-(3) bekezdés 2012. július 1-jétől történő alkalmazása során személyi alapbér emelésen alapbéremelést, a (6) bekezdés 2012. július 1-jétől történő alkalmazása során a személyi alapbéren alapbért kell érteni.

4. § (1) A 2012. évi munkabéremelés elvárt mértékének az 1. melléklet szerinti összege - az alacsony keresetű munkavállalók munkabérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi XCIX. törvényben foglaltak alkalmazása során - csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 71. §-a szerinti béren kívüli juttatás munkavállalót érintő 2012. évi növekményével, legfeljebb azonban az elvárt munkabéremelés munkavállalónkénti összegének 25%-ával.

(2) A béren kívüli juttatás (1) bekezdés szerinti 2012. évi növekményét a 2012. évre vonatkozó jogosultság egyhavi átlagos nettó összege és a 2011. évi tényleges juttatás egyhavi átlagos nettó összege pozitív különbségének 130,94 százalékaként kell meghatározni.

(3) A munkáltató kollektív szerződéses szabályozással, annak hiányában írásban a munkavállaló tudomására hozott egyoldalú kötelezettségvállalással igazolja a béren kívülijuttatásokra való munkavállalónkénti 2012. évi jogosultságot.

5. § Ez a rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba.

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

1. melléklet a 299/2011. (XII. 22.) Korm. rendelethez

A 2012. évi munkabéremelés elvárt mértéke

1. Az elvárt munkabéremelés mértéke a 2011. évi havi munkabér 26%-a, ha a 2011. évi munkabér nem haladja meg az 59 600 forint/hó összeget.

2. Az elvárt munkabéremelés mértéke, ha a 2011. évi havi munkabér meghaladja az 59 600 forint/hó összeget, de nem haladja meg a 216 805 forint/hó összeget:

2011. évi munkabér (Ft/hó)2012. évi elvárt munkabéremelés (Ft/hó)
59 601-62 50015 500
62 501-66 50015 300
66 501-70 40015 100
70 401-74 40014 900
74 401-80 30014 700
80 301-86 20014 400
86 201-92 10014 100
92 101-98 10013 800
98 101-104 00013 500
104 001-109 90013 200
109 901-115 80012 900
115 801-121 70012 600
121 701-129 60012 300
129 601-137 50011 900
137 501-147 40011 500
147 401-157 20011 000
157 201-167 10010 500
167 101-177 00010 000
177 001-181 5009 500
181 501-183 3009 000
183 301-185 1008 500
185 101-186 8008 000
186 801-188 6007 500
188 601-190 4007 000
190 401-192 1006 500
192 101-193 9006 000
193 901-195 7005 500
195 701-197 4005 000
197 401-199 6004 500
199 601-201 7004 000
201 701-203 9003 500
203 901-206 0003 000
206 001-208 2002 500
208 201-210 3002 000
210 301-212 5001 500
212 501-214 6001 000
214 601-216 805500

Lábjegyzetek:

[1] Módosította a 297/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet 70. §-a. Hatályos 2013.08.01.

[2] Megállapította a 69/2012. (IV. 6.) Korm. rendelet 11. § (1) bekezdése. Hatályos 2012.04.07.

[3] Beiktatta a 69/2012. (IV. 6.) Korm. rendelet 11. § (2) bekezdése. Hatályos 2012.04.07.

[4] Beiktatta a 135/2012. (VI. 28.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdése. Hatályos 2012.07.01.

[5] Beiktatta a 69/2012. (IV. 6.) Korm. rendelet 11. § (3) bekezdése. Hatályos 2012.04.07.

[6] Beiktatta a 135/2012. (VI. 28.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése. Hatályos 2012.07.01.

Rendezés: -
Rendezés: -
Kapcsolódó dokumentumok IKONJAI látszódjanak:
Felület kinézete:

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére