565/2022. (XII. 23.) Korm. rendelet
az igazgatási szünettel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról
A Kormány az Alaptörvény 53. cikk (1) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, figyelemmel a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolásáról szóló 2021. évi XCIII. törvény 80. és 81. §-ára, az Alaptörvény 15. cikk (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A kormányzati igazgatási szünet elrendeléséről és a kormányzati igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról szóló 369/2022. (IX. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R1.) 1. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(5) Ha a foglalkoztatott jogviszonya az igazgatási szünet alatt, vagy az igazgatási szünet előtt megtett jognyilatkozat alapján az igazgatási szünetet követően szűnik meg, és a foglalkoztatott nem rendelkezik elegendő kiadható szabadsággal az igazgatási szünet időtartamára vonatkozóan, a foglalkoztatott a szabadságként ki nem adható munkanapok tekintetében mentesül a rendelkezésre állási, valamint a munkavégzési kötelezettség teljesítése alól azzal, hogy a mentesülés időtartamára az illetményével megegyező összegű díjazásra - külön megállapodás nélkül - jogosult."
2. § (1) Az R1. 2. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az igazgatási szünet időtartama nem számít bele)
"b) azon bírósági eljárások határidejébe, amelyekben kormányzati igazgatási szerv vagy annak vezetője félként vagy a fél képviselőjeként vesz részt, ideértve azokat az eljárásokat is, amelyekben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény vagy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény soronkívüliséget ír elő,"
(2) Az R1. 2. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az igazgatási szünet időtartama nem számít bele)
"d) a kormányzati igazgatási szerv vagy vezetője által félként vagy a fél képviselőjeként megkötött szerződésben meghatározott kötelezettség szerződésszerű teljesítésének határidejébe,"
(3) Az R1. 2. § (2) bekezdése a következő h)-o) ponttal egészül ki:
(Az igazgatási szünet időtartama nem számít bele)
"h) a (8) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a közérdekű adat megismerésére irányuló igények, továbbá a panaszok és közérdekű bejelentések, valamint az országgyűlési képviselők által benyújtott írásbeli kérdések, továbbá bármely más szerv, illetve személy részéről történő megkeresés, vizsgálat, illetve felhívás ügyintézésének határidejébe,
i) a kormányzati igazgatási szerv foglalkoztatottja által a kormányzati igazgatási szerv felé teljesítendő kötelezettség teljesítésének határidejébe,
j) a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII. 7.) Korm. rendeletben foglalt határidőkbe,
k) a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 4. § (1) és (2) bekezdésében foglalt határidőkbe,
l) a kormányzati igazgatási szervek, valamint meghatározott gazdasági társaságok egyes szerződéseinek miniszteri jóváhagyásáról szóló 330/2022. (IX. 5.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti határidőbe,
m) a kormányzati igazgatási szervek, valamint meghatározott gazdasági társaságok egyes szerződéseinek megszűnéséről, továbbá miniszteri jóváhagyásáról szóló 430/2022. (X. 28.) Korm. rendelet 5. § (2) bekezdése szerinti határidőbe,
n) azon bírósági eljárások határidejébe, amelyekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:405. § (2) bekezdése alapján az államot a polgári jogi jogviszonyokban az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter képviseli,
o) az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter által a Magyar Állam képviseletében megkötött szerződésben meghatározott kötelezettség szerződésszerű teljesítésének határidejébe."
(4) Az R1. 2. §-a a következő (8)-(10) bekezdéssel egészül ki:
"(8) Ha a kormányzati igazgatási szerv a közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek a veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet alkalmazásával tesz eleget, és az igény teljesítésére vonatkozó határidő az igazgatási szünet időtartama alatt jár le, figyelemmel arra, hogy igazgatási szünet időtartama a közérdekű adatigénylés teljesítésének határidejébe nem számít bele, az ilyen igénynek - a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvény 26. §-ától eltérően - az igazgatási szünet időtartamát követően a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb 2023. január 14-ig kell eleget tenni.
(9) Ha az eljárási, illetve ügyintézési határidő, valamint a (2) bekezdés i) pontja szerinti kötelezettség teljesítésének határideje - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - 2023. január 7. vagy 8. napján járna le, azt 2023. január 9. napján kell lejártnak tekinteni.
(10) Ha a Kit. hatálya alá tartozó személy vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének határideje az igazgatási szünet alatt, vagy 2023. január 7-10. napján telne le, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének határideje 2023. január 11. napja."
3. § Az R1. a következő 7. §-sal egészül ki:
"7. § (1) E rendeletnek az igazgatási szünettel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 565/2022. (XII. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit az igazgatási szünetnek a Módr. hatálybalépését követő tartamára kell alkalmazni.
(2) A 2. § (2) bekezdés h) pontját a Módr. hatálybalépése előtt benyújtott és még folyamatban lévő, le nem zárult adatigénylés, panasz, közérdekű bejelentés, országgyűlési képviselők által benyújtott kérdés, megkeresés, vizsgálat és felhívás vonatkozásában is alkalmazni kell."
4. § A különleges jogállású szerveknél és a helyi önkormányzatok képviselő-testületeinek hivatalánál elrendelhető igazgatási szünetre alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról szóló 460/2022. (XI. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R2.) 2. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(3) Ha a foglalkoztatott jogviszonya az igazgatási szünet alatt, vagy az igazgatási szünet előtt megtett jognyilatkozat alapján az igazgatási szünetet követően szűnik meg, és a foglalkoztatott nem rendelkezik elegendő kiadható szabadsággal az igazgatási szünet időtartamára vonatkozóan, a foglalkoztatott a szabadságként ki nem adható munkanapok tekintetében mentesül a rendelkezésre állási, valamint a munkavégzési kötelezettség teljesítése alól azzal, hogy a mentesülés időtartamára az illetményével megegyező összegű díjazásra - külön megállapodás nélkül - jogosult."
5. § (1) Az R2. 3. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az igazgatási szünettel érintett különleges jogállású szerv, illetve helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatala tekintetében az igazgatási szünet időtartama nem számít bele)
"b) azon bírósági eljárások határidejébe, amelyekben a szerv - ideértve a helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatalát is - vagy annak vezetője félként vagy a fél képviselőjeként vesz részt, ideértve azokat az eljárásokat is, amelyekben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény vagy a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény soronkívüliséget ír elő,"
(2) Az R2. 3. § (2) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(Az igazgatási szünettel érintett különleges jogállású szerv, illetve helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatala tekintetében az igazgatási szünet időtartama nem számít bele)
"d) a szerv - ideértve a helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatalát is - vagy vezetője által félként vagy a fél képviselőjeként megkötött szerződésben meghatározott kötelezettség szerződésszerű teljesítésének határidejébe,"
(3) Az R2. 3. § (2) bekezdése a következő h) és i) ponttal egészül ki:
(Az igazgatási szünettel érintett különleges jogállású szerv, illetve helyi önkormányzat képviselő-testületének hivatala tekintetében az igazgatási szünet időtartama nem számít bele)
"h) a (6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a közérdekű adat megismerésére irányuló igények, továbbá a panaszok és közérdekű bejelentések, valamint az országgyűlési képviselők által benyújtott írásbeli kérdések, továbbá bármely más szerv, illetve személy részéről történő megkeresés, vizsgálat, illetve felhívás ügyintézésének határidejébe,
i) az igazgatási szünettel érintett szerv foglalkoztatottja által a szerv felé teljesítendő kötelezettség teljesítésének határidejébe."
(4) Az R2. 3. §-a a következő (6)-(9) bekezdéssel egészül ki:
"(6) Ha a különleges jogállású szerv vagy a helyi önkormányzat képviselő-testülete hivatala a közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek a veszélyhelyzet idején az egyes adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szóló 521/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet alkalmazásával tesz eleget és az igény teljesítésére vonatkozó határidő az igazgatási szünet időtartama alatt vagy azt követően jár le, figyelemmel arra, hogy igazgatási szünet időtartama a közérdekű adatigénylés teljesítésének határidejébe nem számít bele, az ilyen igénynek - a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló 2021. évi CXXX. törvény 26. §-ától eltérően - az igazgatási szünet időtartamát követően a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb 2023. január 14-ig kell eleget tenni.
(7) Ha a képviselő-testület az igazgatási szünet elrendeléséről döntött, és a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: Földforgalmi tv.) 21. § (3) bekezdése szerinti, az elővásárlási jog jogosultja számára jognyilatkozatának megtételére nyitva álló 60 napos határidő, vagy a Földforgalmi tv. 49. § (3) bekezdése szerinti, az előhaszonbérleti jog jogosultja számára jognyilatkozatának megtételére nyitva álló 15 napos határidő utolsó napja olyan nap, amely az igazgatási szünet idejére esik, akkor
a) a jognyilatkozatok benyújtásának határideje 2023. január 9. napjáig meghosszabbodik, és
b) a jegyző által a közzétételre kerülő szerződésen megjelölt, az elővásárlási vagy az előhaszonbérleti jog gyakorlására nyitva álló határidő az a) pontban meghatározott esetben nem alkalmazható.
(8) Ha az eljárási, illetve ügyintézési határidő, valamint a (2) bekezdés i) pontja szerinti kötelezettség teljesítésének határideje - a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével - 2023. január 7. vagy 8. napján járna le, azt 2023. január 9. napján kell lejártnak tekinteni.
(9) Ha az igazgatási szünettel érintett szervnél foglalkoztatott személy vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének határideje az igazgatási szünet alatt, vagy 2023. január 7-10. napján telne le, a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének határideje 2023. január 11. napja."
6. § Az R2. a következő 6. §-sal egészül ki:
"6. § (1) E rendeletnek az igazgatási szünettel kapcsolatos egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 565/2022. (XII. 23.) Korm. rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított rendelkezéseit a Módr. hatálybalépése előtt megkezdődött igazgatási szünetre is alkalmazni kell a Módr. hatálybalépésének időpontjától.
(2) A 3. § (2) bekezdés h) pontját a Módr. hatálybalépése előtt benyújtott és még folyamatban lévő, le nem zárult adatigénylés, panasz, közérdekű bejelentés, országgyűlési képviselők által benyújtott írásbeli kérdés, megkeresés, vizsgálat és felhívás vonatkozásában is alkalmazni kell.
(3) A különleges jogállású szerv vezetője, illetve a helyi önkormányzat képviselő-testülete - az 1. § (3) és (5) bekezdésétől eltérően - a Módr. hatálybalépését követően is elrendelheti az igazgatási szünetet azzal, hogy ebben az esetben
a) a különleges jogállású szerv haladéktalanul kezdeményezi az igazgatási szünet elrendeléséről szóló közleménynek a Hivatalos Értesítőben történő közzétételét,
b) a helyi önkormányzat képviselő testülete az igazgatási szünet elrendeléséről szóló határozatát a helyben szokásos módon haladéktalanul közzéteszi.
(4) A (3) bekezdés szerinti esetben - az 1. § (1) bekezdésétől eltérően - az igazgatási szünet kezdőnapja a közlemény, illetve a határozat közzétételének napját követő nap. Az igazgatási szünet utolsó napja a (3) bekezdés szerinti esetben is 2023. január 6. napja."
7. § Az R2. 5. § (2) bekezdésében a "január 9-én" szövegrész helyébe a "február 1-jén" szöveg lép.
8. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök