34/2025. (VIII. 18.) BM rendelet
egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
[1] Megerősödik az Oktatási Hivatal szakmai szolgáltató funkciója azáltal, hogy a mesterpedagógus szaktanácsadók a jövőben nemcsak intézményi felkérésre, hanem az Oktatási Hivatal által indított kirendeléssel is mehetnek az adott intézménybe, így is segítve az adott pedagógus vagy igazgató munkáját.
[2] Bővül a közösségi szolgálatba beszámítható tevékenységek köre azáltal, hogy a teljesítendő időbe a véradás is beszámításra kerül. Ez nemcsak a tanulóknak kínál plusz lehetőséget, de társadalmilag hasznos cél is teljesül általa.
[3] Az Arany János Programot érintő módosítás lehetőséget biztosít többek között arra, hogy a hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű tanulók toborzása, programba történő beiskolázása kiterjedtebb lehessen.
[4] A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdés a), b), e), h), i) és p) pontjában, valamint (2a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 29. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 103. § (1) bekezdés 22. pontjában meghatározott feladatkörében eljáró nemzetgazdasági miniszterrel egyetértésben -,
a 2. alcím tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdés h) és n) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 29. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 3. alcím és az 1. melléklet tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdés h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 29. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
a 4. alcím tekintetében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 94. § (1) bekezdés i) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 29. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
az 5. alcím és a 2. melléklet tekintetében a pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény 155. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 182/2022. (V. 24.) Korm. rendelet 66. § (1) bekezdés 29. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva
a következőket rendelem el:
1. A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosítása
1. § A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R1.) 4. § (2) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[Az iskola, kollégium SZMSZ-e az (1) bekezdésben foglaltakon kívül]
"e) szakiskola esetén a gyakorlati képzést folytatókkal és szervezőkkel való kapcsolattartás formáit és rendjét, szakgimnázium esetén az iskolán kívül szervezett szakmai tantárgyi tanóra rendjét,"
[tartalmazza.]
2. § Az R1. a következő 16/A. §-sal egészül ki:
"16/A. § (1) A nevelési-oktatási intézményben - függetlenül attól, hogy szervezetileg önálló intézményként vagy intézményegységként, illetve tagintézményként működik - biztosítani kell, hogy az alatt az időszak alatt, amelyben a gyermekek, tanulók az intézményben tartózkodnak, az igazgatói feladatok ellátása ne maradjon ellátatlanul, ennek érdekében
a) a nevelési-oktatási intézmény igazgatója és helyettesei (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: vezető) közül legalább egyiküknek, vagy
b) ha a nevelési-oktatási intézményben a vezetői megbízással rendelkezők létszáma, illetve a vezetők betegsége vagy más okból való távolléte nem teszi lehetővé az igazgatói feladatok a) pontban foglaltak szerinti ellátását, a köznevelési intézmény szervezeti és működési szabályzatában meghatározott helyettesítési rendben kijelölt alkalmazottnak
a nevelési-oktatási intézményben kell tartózkodnia, aki felelős a nevelési-oktatási intézmény biztonságos működéséért.
(2) Az (1) bekezdés szerinti helyettesítő személyét és a helyettesítés időtartamát ki kell hirdetni a nevelőtestület körében a helyben szokásos módon."
3. § Az R1. 133. §-a a következő (2c) bekezdéssel egészül ki:
"(2c) A közösségi szolgálat keretei között a 18. életévüket betöltött tanulók esetében véradási tevékenységre legfeljebb négy óra beszámítható oly módon, hogy egy véradási alkalom 4 óra közösségi szolgálatnak felel meg."
4. § Az R1. 149. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
"(5) Ha az intézményellenőrzés szakértői értékelésének eredménye 70% vagy az alatti, akkor szaktanácsadó kirendeléséről a hivatal dönthet. Egyházi vagy nemzetiségi önkormányzati fenntartású intézmény esetén a hivatal szaktanácsadó kirendelését megelőzően beszerzi az egyházi intézményfenntartó vagy a nemzetiségi önkormányzat által fenntartott pedagógiai-szakmai szolgáltató intézmény véleményét."
5. § (1) Az R1. 184/N. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A képesítővizsga a programkövetelményben meghatározott írásbeli, illetve interaktív, valamint gyakorlati és szóbeli vizsgatevékenységeket magába foglaló projektfeladatból állhat. Az írásbeli, illetve interaktív vizsgatevékenység napjára egyéb vizsgatevékenység nem szervezhető."
(2) Az R1. 184/N. §-a a következő (4)-(10) bekezdéssel egészül ki:
"(4) Ha az egyik szóbeli vizsgafeladat vizsgabizottság által történő értékelése elégtelen, a vizsgázó a vizsgabizottság beleegyezésével póttételt húzhat. Ebben az esetben közepes (3) érdemjegynél magasabb érdemjeggyel nem értékelhető a vizsgázó adott szóbeli feladata. A póttétel húzását a jegyző rögzíti a jegyzőkönyvben és az osztályozó íven.
(5) A szakképesítés megszerzéséhez javítóvizsgát kell tennie annak a vizsgázónak,
a) aki sikertelen vizsgát tett,
b) aki a vizsgán igazolható ok nélkül nem jelent meg, vagy azt igazolható ok nélkül megszakította, vagy
c) akit szabálytalanság miatt a vizsgaközpont a vizsga folytatásától eltiltott.
(6) Sikertelen a képesítővizsga, ha a vizsgabizottság bármely vizsgafeladat eredményét elégtelenre javasolja, és a szakgimnázium vagy a szakiskola (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: vizsgaközpont) ezt jóváhagyja. Sikertelen vizsga esetén csak az elégtelenre értékelt vizsgafeladatot kell megismételni, kivéve, ha a programkövetelmény másképpen rendelkezik. Az (5) bekezdés b) és c) pontjában meghatározott esetben a vizsgát teljes egészében meg kell ismételni.
(7) Ha a vizsgázó igazoltan nem vett részt egy adott vizsgafeladaton, és a vizsga lezárása előtt bemutatja a vizsgabizottság részére a távollét okáról szóló igazolást, amelyet a bizottság elfogad, pótlóvizsgára jelentkezhet. Pótlóvizsga esetén kizárólag azt a vizsgafeladatot kell megismételni, amelyen igazolt okból nem jelent meg.
(8) A vizsgázó javító- és pótlóvizsgára történő jelentkezését a vizsgaközpont segíti. A vizsgaközpont köteles a vizsga megkezdése előtt a vizsgázót az (5)-(7), valamint a (9) bekezdésben foglaltakról tájékoztatni.
(9) A javító- és pótlóvizsga a programkövetelmény megváltozásáig, de legalább a képesítővizsgát követő egy évig a képzés megkezdésekor hatályos programkövetelmény szerint tehető le vagy ismételhető meg.
(10) A lezárt, eredményes képesítővizsgát ismételni nem lehet."
6. § Az R1. 184/R. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(1) A képesítővizsga vizsgabizottsága egy elnökből és három, értékelést, mérést végző szakértőből áll. Egy értékelést, mérést végző tag személyére a vizsgaközpont vagy a képző intézmény javaslatot tehet. A vizsgabizottság elnökének és tagjainak kiválasztása a hivatal honlapján közzétett részletes szabályok alapján történik."
7. § Az R1.
1. 5. § (2) bekezdés h) pontjában az "a mobiltelefon és egyéb digitális, infokommunikációs eszköz" szövegrész helyébe az "- az Nkt. és a nevelési-oktatási intézményekben a tiltott és a használatában korlátozott tárgyak köréről, valamint a tárgyakra vonatkozó eljárásrend részletes szabályairól szóló 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelettel összhangban - a használatában korlátozott tárgy" szöveg,
2. 6. § (2) bekezdés f) pontjában az "a nemzetiség kultúrájának" szövegrész helyébe az "a nemzetiség óvodai nevelésének és a nemzetiség iskolai nevelés-oktatásának irányelve alapján a nemzetiség kultúrájának" szöveg,
3. 7. § (7) bekezdésében a "szakképzés" szövegrész helyébe a "szakmai képzés" szöveg,
4. 18. § (1) bekezdésében a "Korm. rendelet" szövegrész helyébe a "Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet)" szöveg,
5. 31. § (1) és (2) bekezdésében az "október 31-éig" szövegrész helyébe az "a tanév rendjéről szóló miniszteri rendeletben meghatározott időpontig" szöveg,
6. 81. § (4) bekezdésében a "miniszter az általa vezetett minisztérium" szövegrész helyébe a "hivatal a" szöveg,
7. 82. § (5) bekezdésében a "megelőző tanév" szövegrész helyébe a "megelőző tanítási év" szöveg,
8. 116. § (1) bekezdésében a "miniszter által vezetett minisztérium" szövegrész helyébe a "hivatal" szöveg,
9. 117. § (1) bekezdésében az "az SZMSZ" szövegrész helyébe az "az SZMSZ véleményezésére" szöveg,
10. 128. § (3) bekezdés c) pontjában a "művészetek alkalmazásával" szövegrész helyébe a "művészetek, valamint a sporttevékenység alkalmazásával" szöveg,
11. 149. § (1) bekezdés b) pontjában a "továbbképzési programot és az ahhoz kapcsolódó beiskolázási terveket" szövegrész helyébe a "pedagógus-továbbképzési intézményi programot" szöveg,
12. 149. § (3) bekezdésében az "Az intézkedési tervet az érintett intézmény igazgatója a jóváhagyást követően haladéktalanul feltölti a hivatal által működtetett informatikai támogató rendszerbe. Az intézkedési tervet az intézmény igazgatója küldi meg a fenntartó számára." szövegrész helyébe az "Az intézkedési tervet az intézmény igazgatója küldi meg a fenntartó számára jóváhagyásra. A fenntartó jóváhagyását követően az intézkedési tervet az érintett intézmény igazgatója haladéktalanul feltölti a hivatal által működtetett informatikai támogató rendszerbe." szöveg,
13. 149. § (4) bekezdésében a "miniszter által vezetett minisztérium" szövegrész helyébe a "hivatal", a "kormányhivatalt" szövegrész helyébe a "hatóságot" szöveg,
14. 153. § (4) bekezdés b) pontjában a "továbbképzési programját és" szövegrész helyébe a "pedagógustovábbképzési intézményi programját." szöveg,
15. 157. § (4) bekezdésében a "miniszter által vezetett minisztérium" szövegrész helyébe a "hivatal" szöveg,
16. 161. § (3) bekezdés záró szövegrészében az "az általa vezetett minisztérium" szövegrész helyébe az "a hivatal" szöveg,
17. 172. § (3) bekezdésében a "nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet" szövegrész helyébe a "Korm. rendelet" szöveg,
18. 174. § (2) bekezdésében a "pályázat útján" szövegrész helyébe a "pályázat útján, illetve egyetlen, a tanulók befogadására alkalmas középiskolai kollégiumi intézménnyel vagy feladatellátási hellyel rendelkező település esetén az illetékes fenntartó bevonásával" szöveg,
19. 174. § (2) és (3) bekezdésében a "miniszter által vezetett minisztérium honlapján" szövegrész helyébe a "hivatal honlapján" szöveg,
20. 174. § (8) bekezdés b) pont bh) alpontjában és 176. § (4) bekezdés b) pont be) alpontjában a "kedvezményezett településen található" szövegrész helyébe a "kedvezményezett településen vagy a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet értelmében kedvezményezett járásban található" szöveg,
21. 176. § (8) bekezdésében a "pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 16. § (9)" szövegrész helyébe a "pedagógusok új életpályájáról szóló 2023. évi LII. törvény végrehajtásáról szóló 401/2023. (VIII. 30.) Korm. rendelet 90. § (7)" szöveg,
22. 184/E. § (3) bekezdés b) pontjában az "a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló 2013. évi CCXXXII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról, valamint a tankönyvellátásban közreműködők kijelöléséről szóló 501/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 9/T. § (1) és (2) bekezdésében" szövegrész helyébe az "a Korm. rendelet 44/Y. § (2) és (3) bekezdésében" szöveg,
23. 184/G. § (2) bekezdésében az "a tankönyvek grammban kifejezett tömegére tekintettel" szövegrész helyébe az "az 1-4. évfolyam tekintetében az órarend kialakítására vonatkozó, a (3) bekezdés szerinti követelményre tekintettel" szöveg,
24. 184/H. § (1) bekezdés b) pontjában a "8. §-ára" szövegrész helyébe a "44/M. § (3) bekezdésére" szöveg,
25. 184/O. § (2) bekezdésében a "szakgimnázium vagy a szakiskola (a továbbiakban együtt: vizsgaközpont)" szövegrész helyébe a "vizsgaközpont" szöveg,
26. 184/P. § (1) bekezdésében a "Képesítővizsgára" szövegrész helyébe az "A képesítővizsga nyelve magyar. A képesítővizsgára" szöveg,
27. 184/S. § (4) bekezdésében a "szakgimnázium, szakiskola, képző intézmény" szövegrész helyébe a "vizsgaközpont, vizsgaszervező intézmény" szöveg
lép.
8. § Hatályát veszti az R1.
1. 7. § (1) bekezdés a) pont ah) és ak) alpontja, b) pont bc) és be) alpontja,
2. 20. § (2) bekezdésében az "A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a beiratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a hivatalt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszonyban álló gyermek szülője, ha gyermeke az óvodakötelezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni az óvodaigazgatót." szövegrész,
3. 20. § (9) bekezdésében az "illetve az Nkt. 49. § (2) bekezdés szerinti esetben az óvodaigazgató vagy a fenntartó által szervezett bizottság" szövegrész,
4. 23. § (8) bekezdésében a "tanköteles" szövegrészek,
5. 149. § (4) bekezdésében az "óvodai" szövegrész,
6. 153. § (4) bekezdés c) pontja,
7. 184/G. § (2) bekezdésében az "A szülő nyilatkozhat arról, hogy gyermeke részére az összes tankönyvet meg kívánja-e vásárolni, vagy egyes tankönyvek biztosítását más módon kívánja megoldani." szövegrész,
8. 184/K. §-a,
9. 184/R. § (2) és (3) bekezdése,
10. 2. melléklet "2. Iskola" megjelölésű táblázat B:7 mezőjében az "a II/2. pontban foglaltak szerint" szövegrész.
2. A pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról, a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat ellátó intézményekről és a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokban való közreműködés feltételeiről szóló 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet módosítása
9. § A pedagógiai-szakmai szolgáltatásokról, a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat ellátó intézményekről és a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokban való közreműködés feltételeiről szóló 48/2012. (XII. 12.) EMMI rendelet
a) 4. § (2) bekezdés a) pontjában az "intézményvezetővel" szövegrész helyébe az "igazgatóval" szöveg, az "intézményvezetők" szövegrész helyébe az "igazgatók" szöveg,
b) 4. § (2) bekezdés f) pontjában az "intézményvezető" szövegrész helyébe az "igazgató" szöveg,
c) 8. § d) pontjában az "intézményvezetők" szövegrész helyébe az "igazgatók" szöveg,
d) 21. § (1) bekezdés nyitó szövegrészében az "intézményvezetői" szövegrész helyébe az "igazgatói" szöveg,
e) 21. § (1) bekezdés a) pontjában az "intézményvezetői szakvizsga" szövegrész helyébe az "intézményvezetői szakvizsga vagy köznevelési igazgatóképzés" szöveg
lép.
3. A pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet módosítása
10. § A pedagógiai szakszolgálati intézmények működéséről szóló 15/2013. (II. 26.) EMMI rendelet (a továbbiakban: R2.) 1. § 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(E rendelet alkalmazásában:
"8. konduktor szakképzettség:
a) főiskolai szintű, alapfokozatú konduktor szakképzettség:
aa) a konduktor,
ab) a konduktor-tanító,
ac) a konduktor-óvodapedagógus,
ad) a konduktor (óvodapedagógus vagy tanító szakiránnyal),
ae) a konduktor (óvodapedagógus vagy tanító specializációval),
af) a konduktor (óvodai, iskolai vagy pedagógiai rehabilitáció specializációval)
szakképzettség,
b) egyetemi szintű, mesterfokozatú konduktor szakképzettség:
ba) a speciális pedagógiai szakos tanár és szakpedagógus szakképzettség, ha az a) pont aa)-af) alpontjában foglalt szakképzettségre épül, és
bb) az okleveles konduktortanár szakképzettség,"
11. § Az R2. 17. alcíme a következő 43. §-sal egészül ki:
"43. § A korai fejlesztés és gondozás, a nevelési tanácsadás keretében megvalósított fejlesztő pedagógiai ellátás, a 25. § (4) bekezdése szerinti további logopédiai ellátás és a gyógytestnevelés tekintetében a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) 51. § (1)-(2e) bekezdésében foglalt, a gyermek, a tanuló mulasztásával kapcsolatos rendelkezéseket alkalmazni kell, azzal, hogy nevelési-oktatási intézményen a pedagógiai szakszolgálati intézményt kell érteni."
12. § Az R2. 5. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.
13. § Az R2.
1. 1. § 1. pontjában a "tagintézményének vezetője" szövegrész helyébe a "tagintézményének igazgatója" szöveg,
2. 1. § 3. pont b) alpont bc) pontjában az "a gyógypedagógia-tanár" szövegrész helyébe az "az okleveles gyógypedagógia-tanár" szöveg,
3. 1. § 13. pontjában a "vezető" szövegrész helyébe a "főigazgató" szöveg,
4. 3. § (3) bekezdésében a "tagintézmény vezetőjének" szövegrész helyébe a "tagintézmény igazgatójának" szöveg,
5. 16. § (5) bekezdésében a "köznevelési, illetve szakképző intézmény vezetője" szövegrész helyébe a "köznevelési intézmény (fő)igazgatója, illetve szakképző intézmény vezetője" szöveg,
6. 16. § (5) bekezdésében az "összefüggő utazási költség" szövegrész helyébe az "összefüggő - a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet szabályozási körén kívül eső - utazási költség" szöveg,
7. 16. § (6) bekezdésében az "a közforgalmú személyszállítási" szövegrész helyébe az "- a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló kormányrendelet szabályozási körén kívül eső - közforgalmú személyszállítási" szöveg,
8. 31. § (4) bekezdésében és 33. § (6) bekezdésében a "tagintézmény-vezetői tanács" szövegrész helyébe a "tagintézmény-igazgatói tanács" szöveg,
9. 33. § (3) bekezdésében a "tíz" szövegrész helyébe a "kilenc" szöveg,
10. 33. § (5) bekezdésében a "vezetője" szövegrész helyébe a "főigazgatója" szöveg,
11. 35/A. §-ában az "intézményvezetői" szövegrész helyébe a "főigazgatói" szöveg,
12. 37. § (3) és (6) bekezdésében az "Intézmény vezetője" szövegrész helyébe az "Intézmény főigazgatója" szöveg,
13. 44. § (4) bekezdésében az "intézményvezetői megbízás" szövegrész helyébe a "főigazgatói megbízás" szöveg, az "intézményvezetői szakképzettséggel" szövegrész helyébe az "igazgatói szakképzettséggel" szöveg,
14. 2. melléklet 4. pontjában az "intézmény vezetőjét" szövegrész helyébe az "intézmény (fő)igazgatóját" szöveg
lép.
14. § Hatályát veszti az R2.
a) 45. §-a,
b) 5. mellékletében foglalt táblázat A:5 mezőjében a "(Tagintézmény-vezető)" szövegrész és
c) 5. mellékletében foglalt táblázat A:6 mezőjében a "(Tagintézményvezető-helyettes)" szövegrész.
4. Az egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról és a Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testületről szóló 46/1999. (XII. 13.) OM rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 37/2021. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosítása
15. § Az egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról és a Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testületről szóló 46/1999. (XII. 13.) OM rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 37/2021. (VIII. 31.) EMMI rendelet 39. § (1) bekezdésében a "(2)-(3) bekezdésben" szövegrész helyébe a "(2) bekezdésben" szöveg lép.
16. § Hatályát veszti az egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról és a Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testületről szóló 46/1999. (XII. 13.) OM rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 37/2021. (VIII. 31.) EMMI rendelet 39. § (3) bekezdése.
17. § Nem lép hatályba az egyes köznevelési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról és a Pedagógus-továbbképzési Akkreditációs Testületről szóló 46/1999. (XII. 13.) OM rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 37/2021. (VIII. 31.) EMMI rendelet 24. § (2) bekezdése.
5. A pedagógusok teljesítményértékeléséről szóló 18/2024. (IV. 4.) BM rendelet módosítása
18. § A pedagógusok teljesítményértékeléséről szóló 18/2024. (IV. 4.) BM rendelet (a továbbiakban: R3.) 4. § (3) bekezdése a következő d) ponttal egészül ki:
[Az értékelést]
"d) vezetői megbízással nem rendelkező, pedagógiai szakértő munkakörben, pedagógiai előadó munkakörben foglalkoztatott értékelendő személy esetében a 4. melléklet"
[szerinti értékelési szempontok (a továbbiakban: értékelési szempont) alapján kell lefolytatni.]
19. § (1) Az R3. 5. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(2) Ha az értékelendő személy teljesítményét az (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt időpontot követően
a) létrejövő, legalább 6 hónapos időre létesített köznevelési foglalkoztatotti jogviszony,
b) a kinevezésben foglalt határozott idő 6 hónapon túli meghosszabbítása vagy a jogviszony határozatlan idejűvé történő módosítása,
c) megszűnt tartós távollét vagy
d) Pedagógus I. fokozatba történő besorolás
miatt kell értékelni, a teljesítménycélokat az a)-d) pontban foglalt ok felmerülésétől számított 30 napon belül, a teljesítményértékelési időszak hátralévő részére szólóan kell meghatározni, kivéve, ha a teljesítményértékelési időszakból a (4) bekezdés szerinti időpontig kevesebb, mint 90 nap van hátra."
(2) Az R3. 5. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
"(9) Az értékelő vezető a teljesítményértékelés lefolytatását követően, az önértékelést is mérlegelve, megállapítja az értékelendő személy teljesítményszintjét, és erről őt tájékoztatja. Ennek érdekében
a) a vezetői megbízással rendelkező,
b) a pedagógus munkakörben foglalkoztatott,
c) a pedagógiai szakértő munkakörben, pedagógiai előadó munkakörben foglalkoztatott, valamint
d) a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkező nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott
értékelendő személyek teljesítményét külön-külön kell összevetni egymással."
(3) Az R3. 5. §-a a következő (11) bekezdéssel egészül ki:
"(11) Az értékelendő személy a teljesítményértékelésével kapcsolatosan az értékelő megbeszélést követően legfeljebb 5 munkanapon belül észrevételt tehet, amelyet a teljesítményértékeléshez csatolni kell."
20. § Az R3. a 2. melléklet szerinti 4. melléklettel egészül ki.
21. § Az R3.
a) 2. § 1. pontjában a "pedagógus munkakörben foglalkoztatott" szövegrész helyébe a "pedagógus munkakörben, pedagógiai szakértő munkakörben, pedagógiai előadó munkakörben foglalkoztatott" szöveg,
b) 2. § 5. pontjában az "a teljesítményértékelés lebonyolítására," szövegrész helyébe az "a köznevelésért felelős miniszter által engedélyezett, a tanulmányi rendszer részeként működő, a teljesítményértékelés lebonyolítására," szöveg,
c) 2. § 6. pont a) alpontjában a "b)-l) pontja" szövegrész helyébe a "b)-k) pontja" szöveg,
d) 2. § 6. pont b) alpontjában az "a) és m) pontja" szövegrész helyébe az "a), l) és m) pontja" szöveg,
e) 4. § (5) bekezdés a) pont ab) alpontjában az "az 1. és 2. mellékletben" szövegrész helyébe az "az 1., 2. és 4. mellékletben" szöveg,
f) 5. § (4) bekezdés a) pontjában az "az értékelendő személlyel," szövegrész helyébe az "az értékelendő személlyel, és az előzetes értékelési javaslatot rögzíti a teljesítményértékelési elektronikus rendszerben," szöveg,
g) 5. § (5) bekezdésében az "önértékelést készíthet," szövegrész helyébe a "3 munkanapon belül önértékelést készíthet" szöveg
lép.
22. § Hatályát veszti az R3. 5. § (5) bekezdésében a "Ha az értékelendő személy a teljesítményértékelésével kapcsolatban észrevételt tesz, az észrevételeit a teljesítményértékelésnek tartalmaznia kell." szövegrész.
6. Záró rendelkezések
23. § (1) Ez a rendelet - a (2) és (3) bekezdésben foglalt kivétellel - a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.
(2) A 19. §, a 21. § b)-g) pontja, valamint a 22. § 2025. szeptember 1-jén lép hatályba.
(3) A 15-17. § 2026. január 1-jén lép hatályba.
Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter
1. melléklet a 34/2025. (VIII. 18.) BM rendelethez
1. Az R2. 5. mellékletében foglalt táblázat A:2 mezője helyébe a következő mező lép:
(A) | |
(Magasabb vezetői, vezetői megbízás) | |
(2.) | Főigazgató |
2. Az R2. 5. mellékletében foglalt táblázat A:3 mezője helyébe a következő mező lép:
(A) | |
(Magasabb vezetői, vezetői megbízás) | |
(3.) | Főigazgató-helyettes |
3. Az R2. 5. mellékletében foglalt táblázat A:4 mezője helyébe a következő mező lép:
(A) | |
(Magasabb vezetői, vezetői megbízás) | |
(4.) | Főigazgató-helyettes |
2. melléklet a 34/2025. (VIII. 18.) BM rendelethez
"4. melléklet a 18/2024. (IV. 4.) BM rendelethez
Pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézményben pedagógiai szakértő, pedagógiai előadó munkakörben foglalkoztatott értékelendő személy teljesítményértékelésének szempontjai és az adható pontszámok
A | B | C | |
1 | Szempont sorszáma | Szempont megnevezése | Adható pontszám |
2 | 1 | Pedagógiai-szakmai szolgáltatások támogatásának minősége, eredményessége | 20 |
3 | 2 | Pedagógiai szakértők, pedagógiai előadók munkaköréből adódó szakmai feladatok mennyiségi mutatói | 12 |
4 | 3 | Munkavégzés megbízhatósága, határidők betartása | 10 |
5 | 4 | Kommunikáció, együttműködés | 8 |
6 | 5 | Szakmai felelősségvállalás, elkötelezettség | 8 |
7 | 6 | Köznevelési intézményekkel való kapcsolattartás minősége, eredményessége | 10 |
8 | 7 | Egyedi intézményi értékelési szempont | 8 |
9 | 8 | Három, személyre szabott teljesítménycél | 24 |
10 | Összesen | 100 |
"