BH 2009.6.183 I. A polgármester az önkormányzat képviseletében akkor köthet az önkormányzat tulajdonában álló ingatlan átruházására irányuló szerződést, ha a képviselő-testület akár a szervezeti-működési szabályzatában, akár eseti testületi határozatában a tulajdonosi jogok gyakorlását a polgármesterre átruházta vagy a megkötött szerződést utólag jóváhagyta [1990. évi LXV. tv. 9. §, 18. §, 80. §; Ptk. 221. §].

II. Az álképviselőként eljáró polgármesternek a foglalkoztatási jogviszonyával összefüggésben történt károkozásáért az önkormányzat tartozik felelősséggel, de vizsgálni kell azt is, hogy a károsult eleget tett-e kárenyhítési kötelezettségének [Ptk. 340. §, 348. §; 1994. évi LXIV. tv. 13. § (4) bek.].

A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint az I. r. alperes mint az I. r. felperes polgármestere az I. r. felperes képviselőjeként 2005. december 20-án adásvételi szerződést kötött a II. r. alperessel, amelyben eladta az önkormányzat tulajdonában álló 0208/18., 0193/2., 284/6. és 243. hrsz. alatti ingatlanokat 16,5 millió forint vételárért a II. r. alperesnek. A vételár átvételét az eladó a szerződésben elismerte és nyugtázta. A szerződéskötésnél az I. r. felperes bélyegzőjét, valamint egy, - a fejrész szerint - az önkormányzat jegyzőjétől származó, az önkormányzat 82/2005. (XII. 5.) számú határozatára utaló okiratot használt fel, az okiraton a jegyző aláírását hamisították. Az okirat tartalma szerint a képviselő-testület utasította a polgármestert a perrel érintett ingatlanok 16 millió forintért való értékesítésére. Az I. r. felperes képviselő-testületének a 82/2005. számú határozata azonban az ingatlanok elidegenítésével kapcsolatosan semmiféle rendelkezést nem tartalmazott. Az ingatlanok vételára az önkormányzathoz nem folyt be.

Az I., II. r. felperesek a módosított keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a perbehozott adásvételi szerződés az I. r. felperes szerződési akaratának hiányában nem jött létre. Az I. alperesnek nem volt felhatalmazása a képviselő-testülettől az adásvételi szerződés megkötésére, nevezett álképviselőként járt el.

A II. r. alperes az általa kötött adásvételi szerződés érvénytelenségét nem vitatta. Viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben elsődlegesen az eredeti állapot helyreállításaként az I. r. felperest 16,5 millió forintban és járulékaiban; másodlagosan - a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése, valamint a 339. §-a (1) bekezdése alkalmazásával - kártérítés címén 16 500 000 Ft és járulékaiban kérte marasztalni.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a perbe hozott adásvételi szerződés semmis, egyben a II. r. alperes viszontkeresetét elutasította. Az ítélőtábla a II. r. alperes fellebbezése folytán hozott részítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének a II. r. alperes másodlagos viszontkeresetét elutasító rendelkezését hatályon kívül helyezte, ebben a körben a pert megszüntette, míg az ítéletnek a II. r. alperesre vonatkozó egyéb rendelkezéseit helybenhagyta.

A II. r. alperes elsődleges viszontkeresetének elutasítása tekintetében elfogadta az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy az I. r. felperes nevében eljáró polgármester (I. r. alperes) az üzletkötési jogosultság szempontjából a Ptk. 221. §-ának (1) bekezdése szerint álképviselőnek minősült, e minőségében vette át az I. r. felperest megillető vételárat is. A perbeli jogügylet megkötésére csak az önkormányzat vagyongazdálkodásáról szóló 29/2004. számú rendelete szerint - a képviselő-testület erre irányuló felhatalmazása alapján - lett volna jogosult. A képviselet korlátozásáról a II. rendű alperes is tudott, erre figyelemmel kötötték ki a szerződés 3.3. pontjában a szerződés hatályának beálltát a képviselő-testület jóváhagyásához. Az I. r. alperes álképviselőkénti eljárása nem hozott létre jogviszonyt az I. r. felperes és a II. r. alperes között, a II. r. alperes az álképviselőnek kifizetett vételárat ezért csak akkor követelhetné az I. r. felperestől, ha az álképviselőtől az hozzá került volna. A per adatai szerint azonban a vételárhoz az önkormányzat nem jutott hozzá, így a II. r. alperes alaptalanul igényelte annak az I. r. felperes általi megtérítését.

A másodlagos viszontkereset vonatkozásában megállapította, hogy a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján az I. r. felperes kártérítési felelőssége csak akkor lenne megállapítható, ha a kártérítésnek a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében írt feltételei az I. r. alperessel mint álképviselővel szemben fennállnának. A Ptk. 221. § (1) bekezdése szerint a feltételek a rosszhiszemű álképviselő esetében fennállnak, aki a teljes kár megtérítésére köteles. A II. r. alperes másodlagos viszontkeresete azonban nem ezeknek a károknak a megtérítésére, hanem az általa kifizetett vételár visszafizetésére irányult. Az érvényes jogcím nélkül maradt szolgáltatást az köteles visszatéríteni, aki azt jogalap nélkül a birtokában tartja. A Ptk. 348. § (1) bekezdése nem alapozza meg a munkáltató kártérítési felelősségét a munkavállalónál létrejött jogalap nélküli gazdagodásért. A munkáltató kártérítési felelőssége csak akkor állhat be, ha a II. r. alperes az I. r. alperessel szemben eredménytelenül kísérelte meg az iránti igényének érvényesítését. A II. r. alperest csak akkor éri kár, ha az I. r. alperes a vételárat nem fizeti vissza. A per adatai szerint az I. r. alperessel szemben az igényt nem érvényesített, így nincs bizonyítva, hogy az I. r. alperessel szembeni igényérvényesítés eredménytelen lenne. II. r. alperes másodlagos viszontkeresetét elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést ezért hatályon kívül helyezte és e vonatko­zásban a pert idő előttiség okából a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének f) pontja és a 157. §-ának a) pontja folytán alkalmazandó, a Pp. 251. §-ának (1) bekezdése alapján megszüntette. Egyebekben az ítéletnek a fellebbezéssel érintett rendelkezéseit helybenhagyta.

A jogerős részítélet ellen a II. r. alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a részítélet viszontkeresetet elutasító, illetőleg a pert megszüntető rendelkezéseinek hatályon kívül helyezését és a viszontkeresetének teljesítését kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Ptk. 219., 221., 237. és 348. §-ában, valamint az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) 9. §-ában foglaltak megsértésében jelölte meg.

Előadta, hogy az Ötv. 9. §-ának (1) bekezdése szerint a polgármester a képviselő-testület törvényes képviselője. A polgármester mint törvényes képviselő képviseleti jogának korlátozása harmadik személyekkel szemben csak akkor lenne hatályos, ha a korlátozásról a harmadik személy tudott, továbbá arról is tudomással bírt, hogy a korlátozás feloldására nem került sor. A perbeli esetben - ha elfogadható is lenne, hogy a II. r. alperes tudott a korlátozásról, az nincs bizonyítva, miszerint arról is tudomása volt, hogy nem történt meg a korlátozás feloldása.

A képviselő által felvett vételárat tehát az I. r. felperes köteles visszafizetni.

Sérelmezte a másodlagos - a Ptk. 348. §-ára alapított viszontkeresete tekintetében a per megszüntetését, vitatta, hogy a követelés érvényesítését előbb az I. r. alperessel szemben kellett volna megkísérelnie és csak annak eredménytelensége esetén fordulhatott volna az I. r. felperes mint munkáltató ellen. E körben hivatkozott a BH 1994/96. sorszám alatt közzétett eseti döntésre.