EH 1999.2 I. A lelkiismereti és vallásszabadság megsértése valósul meg azzal, hogy ha az elkövető a gépjárművével a körmenetbe hajt, és a híveket ezzel, valamint riasztópisztollyal fenyegetve készteti a szertartás megszakítására [Btk. 174/A. §].

II. A vallásszabadság megsértésének bűntette nem célzatos bűncselekmény, ezért eshetőleges szándékkal is elkövethető, és e bűncselekmény sértettje természetes, és jogi személy vagy jogi személynek nem tekinthető személyösszesség egyaránt lehet [Btk. 13. §, 174/A. §].

A városi bíróság a terheltet 1 rb. vallásszabadság megsértésének bűntette miatt 1 évi - végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte. A bűncselekmény elkövetésekor a terhelt által használt, lefoglalt, és bűnjelként kezelt riasztó- és gázfegyvert elkobozta; a fegyvertartási engedélyt a lefoglalás megszüntetése mellett a kiállító hatóságnak megküldte. Kötelezte a terheltet a felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

Az ítélet ellen az ügyész téves minősítés miatt, a vád tárgyává tett cselekmények 15 rb. vallásszabadság megsértése bűntetteként minősítése végett, míg a terhelt és védője felmentés érdekében fellebbezett.

A megyei bíróság az elsőfokú ítéletet - az elkobzásra vonatkozó rendelkezés kiegészítésével - helybenhagyta.

A tényállás szerint a terhelt B.-i lakos, aki D.-ben helyismerettel csak nagyon szűk körben rendelkezik. 1994. június 4. és 5. napján D.-ben tartózkodott egy ismerősével.

1994. június 5. napján dél körüli időpontban az általa vezetett és tulajdonát képező személygépkocsival a P. utcán levő szállodából az ismerősével együtt elindult - az általa előző napon már megismert útvonalon - a V. utcán levő kollégiumhoz, ahol leányismerőseik voltak megszállva.

A V. utcai leágazáshoz közlekedve észlelte, hogy a Sz. A. utcának a V. utca előtti útszakaszán is, valamint a V. utcán az úttesten emberek tartózkodnak nagy számban. Emiatt a V. utcai torkolatnál megállásra kényszerült.

A jelzett útszakaszon ekkor több száz ember tartózkodott, akik a D.-i Sz. A.-plébánia által erre a napra meghirdetett és hivatalosan bejelentett úrnapi körmenetben vettek részt.

A körmenet megtartását, útvonalát és pontos időpontját a D.-i Rendőrkapitányságnak 1994. május 30. napján szabályosan bejelentették.

Amikor a terhelt a gépkocsijával a jelzett útszakaszhoz közeledett, éppen akkor a körmenetnek azon része tartózkodott a kereszteződés körül, akik között a hívek az emberek feje fölé magasodó baldachint vitték, valamint hangosbemondó segítségével a Szentírás felolvasása tartott, illetőleg a hívek hangosan egyházi énekeket énekeltek.

Mivel a vádlott innen továbbhaladni már nem tudott, a gépkocsi ablakát lehúzva hangosan szitkozódni, káromkodni kezdett, aminek hatására egy ismeretlen személy a körmenetből közölte vele, hogy legyen türelemmel, mert a körmenet nemsoká elhalad, a hívek közül azok, akik a közelben tartózkodtak, megbotránkoztak, megdöbbentek.

A terhelt azonban tovább kiabált, és trágár szavakkal illette a körülötte levő híveket, és ahelyett, hogy megvárta volna az úrnapi körmenetben részt vevők elhaladását, gépkocsijával oly módon nyitott utat az emberek között, hogy az előtte levő személyek ruházatát is érintve, közéjük hajtott, rákényszerítve ezáltal őket az elhaladás biztosítására.

Ekkor érkezett a gépkocsihoz a körmenetben részt vevő H. S., aki a gépkocsi ablakán bekopogva megpróbálta megkérni a terheltet arra, hogy várja meg, amíg a körmenet elhalad.

A terhelt ekkor a gépkocsit leállítva abból kiszállt. A terhelt H. S.-t szidalmakkal illette, majd pedig miután több személy a hívek közül felháborodásában megpróbálta jobb belátásra bírni őt, kiabálás, hangzavar kezdődött, és a vádlott a körülötte levőket tovább szidalmazta, trágár szavakkal illette, oly hangerővel ordibálva, hogy a hívek énekelését, illetőleg a hangszóróból hallatszó felolvasást is túlharsogta.

Továbbra is utat követelt magának, és ennek nyomatékot adva elővett a gépkocsijából egy pisztolyt, azt a körülötte levő személyek felé fordította, és lelövéssel fenyegette őket.

Ekkor a körmenetben részt vevők, akik a gépkocsi körül tartózkodtak, félelmükben utat nyitottak, ezután a terhelt beülve a gépkocsiba továbbhaladt, és néhány méter megtétele után a kérdéses kollégium előtt állt meg.

Az időközben értesített rendőrök - már a cselekmény befejezését követően - itt igazoltatták, és foglalták le tőle az általa használt fegyvert.

Ez idő alatt az úrnapi körmenet már teljes egészében befordult a Sz. A. utcán és behaladt a Sz. A.-templomba.

A jogerős határozatok ellen a védő nyújtott be felülvizsgálati indítványt, a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt felülvizsgálati okra hivatkozással. A terhelt bűnösségének megállapítása álláspontja szerint anyagi jogszabálysértéssel történt.

A felülvizsgálati indítvány indokolása szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok hiányos és egyoldalú mérlegelésével állapította meg a tényállást, amelyet tévesen tekintett a megyei bíróság a felülbírálatnál irányadónak. Ugyanakkor - hangsúlyozva, hogy ezen okból a hatályos jogszabályok felülvizsgálatot nem tesznek lehetővé - azt fejtette ki, hogy ezen tényállás nem adhatott alapot a terhelt bűnösségének vallásszabadság megsértése bűntettében megállapítására. A védői álláspont szerint ugyanis a terhelt "mindössze" annyit tett, hogy a gépjárműforgalom számára épített úttesten biztosítás nélkül haladó személyek között próbálta elérni, lassú haladás mellett, gépjárművével közeli úti célját, majd amikor ez egy idő után lehetetlenné vált, kölcsönös szóváltásba keveredett.

Az eljáró bíróságok egyetlen olyan személyt sem találtak, aki azt állította volna, hogy őt a terhelt vallásának szabad gyakorlásában akadályozta, mint ahogyan a terhelt szándéka nem is erre irányult. Ekként viszont tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a terhelt cselekményével több, pontosan meg nem állapítható számú személyt vallásának szabad gyakorlásában akadályozott. Tévedett azonban a másodfokú bíróság is, amikor a rendbeliséget mellőzve sértettnek a vallási közösséget tekintette, mivel a Btk. 174/A. §-ában foglalt vallásszabadság megsértésének bűncselekménye csak konkrét személy vagy személyek sérelmére valósítható meg.

Végül az indokolás szerint a jogerős határozatok téves voltára utal, hogy a szabálysértési törvény 103/A. §-a még a vallás gyakorlására szolgáló helyiségen belül is kizárólag a vallásgyakorlást valóban zavaró botrányokozást rendeli szabálysértésként pénzbírsággal sújtani. A jelen ügyben rögzített tényállás pedig még ezen szabálysértési tényállásnál is szűkebb körű.

A Legfőbb Ügyészség átiratában a támadott határozatok hatályban tartását indítványozta.

A nyilvános ülésen a védő és a Legfőbb Ügyészség képviselője a felülvizsgálati indítványt, illetve az arra tett észrevételt változatlanul fenntartotta.

A felülvizsgálat során a Legfelsőbb Bíróság elsősorban azt látta vizsgálandónak, hogy a terheltnek a tényállásban rögzített magatartása a Btk. 174/A. §-ának b) pontjában meghatározott vallásszabadság megsértése bűntettének törvényi tényállási elemeit maradéktalanul kimeríti-e, avagy e bűncselekmény megállapítására csak a vallásszabadságot sokkal súlyosabban sértő, illetőleg kizárólag célzatos elkövetési magatartások mellett kerülhet sor.

Ezen felül vizsgálnia kellett azt is, amennyiben a cselekmény nem valósítja-e meg a vallásszabadság megsértésének bűntettét, nem állapítható-e meg más bűncselekmény, elsősorban a Btk. 271. §-ának (1) bekezdésében meghatározott garázdaság vétségét, illetve ha a cselekmény nem bűncselekmény, a terhelti magatartás az Sztv. 103/A. §-ában meghatározott, a vallásgyakorlás jogának megsértése szabálysértése avagy 93. §-ának (1) bekezdésében meghatározott garázdaság szabélysértése.

A módosított Btk. 174/A. §-a szerint a lelkiismereti és vallásszabadság megsértése bűntettét az követi el,

"aki mást

a) a lelkiismereti szabadságában erőszakkal vagy fenyegetéssel korlátoz,

b) a vallásának szabad gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz".

A Btk.-t ezekkel a rendelkezésekkel a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. tv. 23. §-ának (2) bekezdése egészíti ki.

Az 1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról az 1. §-ában és a 2. §-ának (1) bekezdésében az alábbiak szerint rendelkezik.

"1. § A lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit megillető alapvető emberi szabadságjog, amelynek zavartalan gyakorlását a Magyar Köztársaság biztosítja.

2. § (1) A lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon - akár egyénileg, akár másokkal együttesen - nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa [Alkotmány 60. § (2) bek.]."

Az alkotmány 60. §-ában foglalt alapjogok alkotmányossági vizsgálata körében hozott határozatai közül pedig az Alkotmánybíróság 4/1993. (II. 12.) AB határozatában (ABH. 1993.51.) rámutat:

"a lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy a lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele.

A vallásszabadság szoros összefüggését az emberi méltóság jogával akkor is figyelembe kell venni, amikor a vallásszabadság másik két összetevőjéről, a vallásgyakorlásról, illetve a meggyőződés szerinti cselekvésről van szó."

Az irányadó törvényi tényállást a fentieknek megfelelően vizsgálva egyértelműen megállapítható, hogy amikor a lelkiismereti és vallásszabadság jogának biztosítása körében a törvényalkotó a Btk. 174/A. §-a b) pontjának keretei között a vallás szabad gyakorlásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozást kívánva büntetendővé tenni, a védői állásponttal ellentétben széles körű védelmet kívánt biztosítani a védett jogtárgynak. Ekként a cselekményt nem kizárólag célzatosan elkövetettnek, hanem szándékos, egyenes és eshetőleges szándékkal egyaránt megvalósíthatóként szabályozta.

Továbbá - eltérően a történeti előzményt jelentő 1878. évi Btk. rendelkezéseitől (1878. évi V. törvény 190. §-a), a jelenlegi Btk. a vallásgyakorlás akadályozását és nem a vallási szertartás megakadályozását vagy tényleges megzavarását tekinti a tényállás egyik elemének.

Ezért - amint arra az 1990. évi IV. törvény rendelkezéseire alapozott részletes jogi indokolásában az elsőfokú és a másodfokú bíróság is helyesen rámutatott - az irányadó tényállás alapján nem lehet kétséges, hogy a terhelt a D. városban 1994. június hó 5. napján a Sz. A.-plébánia által tartott úrnapi körmenetben részt vevő egyes - pontosan meg nem állapítható számú - személyeket vallásuk szabad gyakorlásában -, abban, hogy a megkezdett vallási szertartásban háborítatlanul, folyamatosan részt vehessenek - erőszakkal és fenyegetéssel akadályozta. Mindezt a tudata átfogta, s ebbe belenyugodva cselekedett.

A cselekmény tényállásszerűségénél közömbös, hogy a terhelt cselekményét nem célzatosan követte el és szándéka sem egyenesen, hanem csupán eshetőlegesen irányult arra, hogy az érintett személyeket a vallásuk szabad gyakorlásában akadályozza. Egyértelmű ugyanis, hogy ezen cselekmény eshetőleges szándékkal is megvalósítható.

Nem tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor az irányadó tényállás alapján a terhelt cselekményét 1 rb. vallásszabadság megsértése bűntettének minősítették, és amiatt a törvényi büntetési kereten belül büntetést szabtak ki vele szemben.

Ezért csak utalni kell arra, hogy amennyiben a cselekmény a vallásszabadság megsértése bűncselekményének törvényi tényállási elemeit maradéktalanul nem valósította volna meg, akkor sem kerülhetett volna sor a terhelt felmentésére. Az adott esetben a vallásszabadság megsértésének bűncselekménye a Btk. 271. §-ának (1) bekezdésében meghatározott garázdaság vétségével a specialitás viszonyában áll, s a garázdaság tényállási elemei a terhelt magatartásában maradéktalanul fellelhetők.

Ami pedig a vallásgyakorlás jogának megsértése szabálysértésére - eszerint a vallásgyakorlás jogának megsértése szabálysértését az követi el, aki a nyilvántartásba vett egyház szertartásainak rendelt helyiségben nyilvánosan botrányt okoz, illetőleg a vallási tisztelet tárgyát vagy a szertartások végzésére szolgáló tárgyat a szertartásokra rendelt helyiségben vagy azon kívül meggyaláz - történt védői utalást illeti, ezen szabálysértést egyebek mellett az is elhatárolja a vallásszabadság megsértése bűncselekményétől, hogy az utóbbi konkrét meghatározott sértettet vagy sértetteket akadályoz, míg a szabálysértést elkövető magatartása nem meghatározott sértett ellen irányul.

Ugyanakkor a jogi indokolás körében mind az első-, mind a másodfokú bíróság részben téves álláspontra helyezkedett a cselekmény sértettjeit illetően. Az elsőfokú bíróság ugyanis helyesen ismerte fel, hogy az adott esetben több, de pontosan meg nem határozható számú természetes személy a terhelti cselekmény sértettje. Így viszont a helyes minősítés 1 rb., de pontosan meg nem állapítható számú vallásszabadság megsértése bűntette lett volna. Ugyanakkor tévesen utalt arra, hogy a törvényhely pontos szövegéből következően e bűncselekmény csakis konkrét - természetes - személy sérelmére követhető el.

A másodfokú bíróság pedig tévesen helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy a jelen ügyben sértettnek a vádbeli helyszínen egyazon vallást gyakorló hívők közössége, azok szám szerint meg nem határozható köre tekintendő, s ezért minősül a cselekmény 1 rendbelinek.

Ugyancsak téves a felülvizsgálati indítványban kifejtett az a jogi álláspont is, hogy a vallásszabadság megsértését csak konkrét - természetes - személy vagy személyek sérelmére lehet elkövetni.

Kétségtelen, hogy a jogalkotó ezen bűncselekményt a Btk. a személyek elleni bűncselekményekről szóló XII. fejezetében, annak III. címén belül helyezte el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vallásszabadság megsértése kizárólag természetes személy sérelmére lenne elkövethető. Azt, hogy bűncselekmény megvalósítható jogi személy vagy nem jogi személy személyösszességek sérelmére is, megerősíti a becsületsértés és rágalmazás bűncselekménye vonatkozásában követett azon töretlen bírói gyakorlat, amely szerint azok sértettje nemcsak természetes személy, hanem jogi személy, illetve meghatározott, bár önálló jogképességgel nem rendelkező személyösszesség is lehet (BH 1992/3/154. sz. eseti határozat). (Legf. Bír. Bfv.V.697/1998. sz.)