BH 2001.1.31 A hitelkártya jogviszony mint háromoldalú jogviszony jogi jellege. A kártya kibocsátójának felelőssége az elfogadó által tévesen továbbított terhelésért [Ptk. 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., 529. § (1) bek., 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 15. § (3) bek., IV/39. pont].

Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét - amely 218 896 Ft és ennek kamatai megfizetésére irányult - elutasította. Tényként állapította meg, hogy a peres felek a közőttűk létrejött bankszámlaszerződéshez kapcsolódóan bankkártya-szerződést is kötöttek. A felperes 1996. május 18-án gépkocsit bérelt 2 napra és fizetésként a bérbeadó a felperes hitelkártyáját elfogadta. A felperes úgy rendelkezett, hogy a bérbeadó számlavezető bankja, a D. Bank Rt. 4969 Ft bérleti díjjal megterhelheti a bankszámláját. A D. Bank Rt. a felperes számláját vezető alperes banknak 4969 USD összeggel küldte meg a terhelést, s az alperes ennek a forintellenértékével terhelte meg a felperes bankszámláját.

A felperes 1996. július 10-én gépkocsit vásárolt 720 000 Ft-ért, s a szerződés szerint 200 000 Ft foglalót adott, a fennmaradó 520 000 Ft-ot 1996. augusztus 10-ig volt köteles kifizetni. A felperesnek ezen a napon - miután fizetésként a bankkártyáját nem fogadták el, és megkapta az alperes 1996. július 2-án kelt folyószámla-tartozást közlő levelét is - jutott tudomására, hogy a bankszámláján nincs fedezet. Személyes és írásbeli reklamációja után közölte vele az alperes, hogy az autó bérleti díja címén 745 278 Ft-ot emelt le a felperes számlájáról, miután a bérbeadó számlavezető bankja forint helyett USD-re kiállított terhelést küldött. A felperes jogi álláspontját - amely szerint az alperes a helytelen terheléssel megszegte a felperessel kötött bankkártya-szerződést, de megszegte a saját üzletszabályzata 12. és 17. pontjait is, mert a készpénzfelvételi limit 50 000 Ft-ban volt kikötve, ennek négyszeresénél többet az alperes nem emelhette volna le - az elsőfokú bíróság nem fogadta el.

Az ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy az alperes nem tanúsított jogellenes magatartást, a bankkártya-szerződést nem szegte meg. Azon a bizonylaton (terhelési értesítésen), amelynek alapján a felperes bankszámláját az alperes megterhelte, a bankkártyát elfogadó hely bankja hibásan, forint helyett USD-ben tüntette fel a pénznemet. Az alperes pedig a másik bank hibájáért nem felel, mivel a perbeli kereskedelmi elfogadóhely számláját vezető bank és az alperes pénzintézet között nincs megbízási jogviszony. Az elfogadóhely bankját a felperes hatalmazta fel arra, hogy a bankszámláját - amelyet az alperes vezetett - ez a másik bank megterhelje. A kereskedelmi elfogadóhelyi limit pedig nem jelenti a számla megterhelhetőségének a korlátját, ez a limit a felperest kötötte a bankkártya felhasználása során. Az alperesnek pedig az a magatartása, hogy 270 Ft-ot jóváírt a felperes számláján, nem jelenti részéről a kártérítési felelőssége jogalapjának elismerését.

Az ítéletet a másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán felülbírálta, s azt annak indokai alapján helybenhagyta. A fellebbezésében foglaltakra figyelemmel a másodfokú bíróság az ítélete indokolásában kiemelte, az a tény, hogy a D. Bank Rt. által továbbított téves adatot tartalmazó bizonylat alapján a felperes bankszámláját az alperes megterhelte, nem róható az alperes terhére, mivel az alperes a terhelés előtt nem volt köteles a bizonylato t ellenőrizni. Utalt arra is, hogy az elfogadóhelyi limit nem jelent egyben terhelési limitet is, mert az csak a folyószámla-tulajdonos részére állít korlátot a bankkártya felhasználása során. Ezért a felperes kártérítési igénnyel a D. Bank Rt. jogutódjával szemben léphet fel.

A jogerős másodfokú ítélettel szemben a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, és annak hatályon kívül helyezését és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. A jogszabálysértést abban jelölte meg, hogy a perbeli terhelési értesítő - amelyet az eljárt bíróságok "bizonylat"-ként értékeltek - egyáltalán nem felelt meg a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. tv 84. §-ának (1) bekezdésében és 85. §-ának (1) bekezdésében, továbbá az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. tv-ben foglaltaknak. A Legfelsőbb Bíróság több eseti döntésére hivatkozott (BH 1996/436., BH 1994/552., BH 1994/44.). A felperes álláspontja szerint az alperesnek mint megbízottnak a felperes érdekében eljárva észlelnie kellett volna, hogy a perbeli terhelési értesítő nem tekinthető a 3/1992. (MK. 34.) MNB rendelkezés I. sz. melléklete 39. pontjában írt bizonylatnak, mivel az nem felelt meg a számviteli és az áfa-törvényben meghatározott követelményeknek. Ez az alperes részéről olyan szerződésszegés (Ptk. 529. §, 474. §), amely a kártérítési felelősségét megalapozza. A kártérítési felelősség alól nem mentesülhet arra hivatkozva, hogy a pénzforgalom számítógépes rendszerben folyik, mert neki mint pénzintézetnek úgy kell az ügymenetet megszerveznie, hogy a szerződéses kötelezettségét biztonsággal teljesíthesse. Az alperesnek a fentieken túlmenően a kereskedelmi elfogadóhelyi limitre (amely a perbeli esetben maximum 200 000 Ft volt) tekintettel fokozottan kellett volna vizsgálni a terhelés jogszerűségét, mivel nem is volt annyi fedezet a felperes számláján. Ezen túlmenően a bizonylaton a banki engedélyszám sem volt feltüntetve, de ilyen banki engedély nem is lehetett.

A felülvizsgálati kérelem a jogalap tekintetében alapos, az összegszerűség tekintetében viszont a tényállás feltáratlan, ezért érdemi elbírálásra nem alkalmas.