EH 2011.2333 Ha a bíróság a közbenső mérleget, és annak alapján a vagyonfelosztási javaslatot jogerős végzésével jóváhagyja, az abban megjelölt követelés nem sorolható át másik követeléskategóriába, a döntéshez jogerő hatás fűződik. Az így kifizetett követelést visszakövetelni nem lehet, az igényt kielégített hitelezői igényként kell nyilvántartani [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 6. § (2) bek., 50. § (4) bek., 57. § (1) bek. e) pont, 58. § (1) bek., Pp. 229. § (1) bek.].
Az Á.K. Részvénytársaság adóssal szemben 1996. április 1-jén - az 1993. évi LXXXI. tv.-nyel lényegesen módosított 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) szabályai szerint - indult felszámolási eljárás. A felszámolás elrendeléséről szóló végzés közzétételére 1996. július 11-én került sor. Az elsőfokú bíróság 2005. június 7-én jogerőre emelkedett végzésével a 7. sorszámú közbenső mérleget jóváhagyta és kötelezte a felszámolót, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal hitelező részére 175 256 463 Ft-ot fizessen ki.
A felszámoló 2008. szeptember 19-én kelt levelében arról tájékoztatta a hitelezőt, hogy az ítélőtábla új közbenső mérleg készítésére kötelezte, amelynek során a hitelezői igények felülvizsgálatra kerültek. Ennek kapcsán megállapította, hogy korábban tévesen sorolta be a hitelező igényét. A 175 256 463 Ft-os hitelezői igényből ugyanis a 175 080 412 Ft jövedéki bírság követelés késedelmesen került bejelentésre és azt a Cstv. 57. § (1) bekezdés g) pontjába kellett volna besorolni. Az így kifizetett összegnek a visszafizetését kérte a hitelezőtől, azzal, hogy az jogalap nélkül került teljesítésre.
A hitelező álláspontja az volt, hogy a jogalkotó a bizonytalan követelések benyújtására is lehetőséget adott, ezért célja "a jogvesztés megszakítása az elérni kívánt cél érdekében," mert egy esetleges téves besorolás hitelezői érdeksérelem nélkül nem orvosolható.
A felszámoló álláspontja az volt, hogy a hitelezői igények nyilvántartásának mikéntje a felszámoló kizárólagos döntési jogkörébe tartozik. A hitelezői igények átsorolásának indoka a jogszabályi előírásoknak megfelelő állapot kialakítása, ez a felszámoló kizárólagos joga és felelőssége.
Az elsőfokú bíróság végzésében a felszámoló ellen a hitelezői követelések átsorolása miatt benyújtott hitelezői kifogásnak helyt adott és kötelezte a felszámolót, hogy a nyilvántartásokban a kifogást előterjesztő volt hitelezőt, mint 175 256 463 Ft összegben kielégített hitelezőt tartsa nyilván. Végzésében kifejtette, hogy a közbenső mérleget jóváhagyó, 2005. június 7-én jogerőre emelkedett végzésében kifejezetten kötelezte a felszámolót, hogy a hitelező részére a 175 256 456 Ft-ot fizesse ki. A bíróság határozatával a felszámolónak az a jogosítványa, amelyre a felszámoló többször is hangsúlyozottan hivatkozott, megszűnik, a felszámoló a bíróság jogerős végzésében megállapított fizetési kötelezettségét nem bírálhatja felül. Ebből következik az is, hogy a hitelező nem jogalap nélkül jutott a kifizetéshez, hanem a bíróság közbenső mérleget jóváhagyó jogerős végzése alapján.
A felszámoló fellebbezése alapján eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A fellebbezésben írtakra tekintettel kifejtette, alaptalanul hivatkozott a fellebbezést benyújtó felszámoló arra, hogy a hitelező kifogásának az előterjesztésére elkésetten került sor. A hiányosan benyújtott kifogást - hiánypótlási eljárás keretében - a hitelező elbírálásra alkalmassá tette, ezért beadványát olyannak kell tekinteni, mintha azt már eredetileg is helyesen nyújtotta volna be. Az ítélőtábla osztotta az elsőfokú bíróságnak azt az álláspontját, amely szerint a felszámoló által benyújtott közbenső mérleg jogerős bírósági határozattal történt jóváhagyása szerint teljesített részleges vagyonfelosztást követően, a hitelezői igény besorolását a felszámoló saját hatáskörében nem módosíthatja. A másodfokú bíróság kifejtette azt is, hogy a felszámoló által hivatkozott eseti döntések alapvetően azokra a helyzetekre vonatkoztak, amikor a felszámoló a saját maga által besorolt hitelezői igény kielégítési kategóriába sorolását változtatta meg, erre pedig a felhívott eseti döntések szerint is megvolt a lehetősége. Tekintettel azonban arra, hogy jelen ügyben a felszámoló nem a saját besorolását változtatta meg, hanem a bíróság által jogerősen jóváhagyott közbenső mérlegben foglaltak szerinti besorolást kívánta megváltoztatni, erre utóbb, jogszabályi lehetősége már nincs. Ugyanígy a közbenső mérleggel együtt benyújtott részleges vagyonfelosztási javaslatban meghatározott hitelezői igények besorolása sem módosítható a felszámoló által, ha ezt a bíróság jogerős végzésében már jóváhagyta. Amennyiben a besorolás téves volt, a végzést a felszámoló is fellebbezéssel támadhatta volna meg.
A jogerős határozattal szemben a felszámoló nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, állítva, hogy a határozat a Cstv. 51. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakat sérti. A felülvizsgálati kérelemben elsősorban arra hivatkozott, hogy a felszámoló a hitelező igényét egységesen határidőben bejelentett követelésként vette nyilvántartásba, ugyanakkor azonban megállapítható, hogy határidőben bejelentettként mindössze 176 051 Ft lett volna figyelembe vehető a Cstv. 46. § (3) bekezdésének b) pontja, illetőleg 57. § (1) bekezdés e) pontja alapján. Mindezek mellett a hitelező 2008. október 3-án kelt beadványában jelezte, hogy a felszámoló tevékenysége ellen kifogással kívánt élni. Kifogásának tartalmát azonban csak október 14-én, vagyis a törvényi határidő leteltét követően 8 nappal kelt, újabb beadványában jelölte meg. Az elsőfokú bíróság és lényegében a másodfokú bíróság is - közelebbről meg nem határozott módon - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kifogás bár nem volt hiánytalan, de az utólagos hiánypótlásra való tekintettel érdemi elbírálásra alkalmassá vált. A hitelező azonban igazolási kérelmet nem terjesztett elő és a még határidőben előterjesztett beadványból nem derült ki, hogy pontosan milyen konkrét felszámolói intézkedést, mennyiben és milyen okból sérelmez. Az ún. kiegészítés tehát a törvényes határidőn túl történt, ezért az érdemi elbírálásra alkalmatlan volt. Azzal, hogy a bíróságok a kifogást annak elkésettsége miatt, a Cstv. 51. § (1) és (2) bekezdése alapján nem utasították el, jogszabálysértést követtek el.
A felszámoló kifejtette, a Cstv. 60. § (1) bekezdéséből az következik, hogy csak a zárómérleget jóváhagyó végzéshez fűződik a követelések tekintetében a jogerő. Ilyen joghatással a közbenső mérlegeket jóváhagyó végzések nem járnak, ezért az abban foglaltak utólag módosíthatók. Ezt az álláspontot a Legfelsőbb Bíróság számos közzétett határozatában maga is megerősítette. Kifejtette továbbá, hogy a felszámoló a felszámolási zárómérleg benyújtásáig jogosult a hitelezői igény téves besorolását módosítani, amely ellen a hitelező kifogással élhet. Utalt ebben a körben elsősorban a Bírósági Határozatokban 1997. 310. szám alatt közzétett eseti döntésben foglaltakra. Ebben a bíróság éppen azt fejtette ki, hogy a felszámoló a hitelezői igény besorolását - ha azt tévesnek tartja - megváltoztathatja, intézkedése ellen a hitelező kifogással élhet. Ugyanerre a következtetésre jutott a Legfelsőbb Bíróság az Elvi Bírósági Határozatokban 2002. 675. szám alatt, valamint a Bírósági Határozatokban 2002. 502. szám alatt közzétett eseti döntéseiben is. A jogerős határozat a precedensekkel ellentétes álláspontot foglalt el azzal, hogy nem a zárómérleg, hanem lényegében csupán az első közbenső mérleg benyújtásáig ismerte el a felszámolónak azt a lehetőségét, hogy a tévesen besorolt hitelezői igényeket korrigálja. Amennyiben a felszámoló észleli, hogy egy igényt korábban tévesen sorolt be, úgy azt a saját hatáskörében és felelősségére jogosult és köteles módosítani. A felszámoló kérelmében kifejtette, hogy tévesen értelmezte az ítélőtábla a bírósági határozatok 2004. 424. szám alatt közzétett eseti döntésében foglaltakat is. A határozat lényege éppen abban állt, hogy annak ellenére lehetőség van a jogalap nélküli regisztrációs díj visszakövetelésére, hogy a kifizetés jóváhagyása a közbenső mérleggel együtt megtörtént. Ehhez képest nincs jelentősége annak, hogy a visszakövetelésnek a Cstv. 38. § (2) bekezdése külön jogalapot is teremt, hiszen a jogalap nélküli kifizetések a Ptk. 361. § (1) bekezdése alapján mindenképpen visszatérítendők.
A fentiek összegzéseképpen a felszámoló kérte a jogerős végzés hatályon kívül helyezését az elsőfokú bíróság végzésére is kiterjedő hatállyal és ennek következtében a hitelezői kifogás elutasítását, annak megállapítása mellett, hogy a hitelező részére teljesített kifizetés jogalap nélkül történt. Amennyiben pedig úgy ítéli meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy a döntés meghozatalához szükséges adatok nem állnak rendelkezésre, az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte.
A hitelező a jogerős határozat hatályában való fenntartását kérte az abban foglalt helyes indokokra tekintettel.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős végzést a felülvizsgálati kérelem keretei között bírálta felül és megállapította, hogy az nem sérti a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott rendelkezéseket.
A Cstv. 51. § (1) bekezdése értelmében a felszámoló jogszabálysértő intézkedése vagy mulasztása ellen a tudomásszerzéstől számított 8 napon belül a sérelmet szenvedett fél a felszámolást elrendelő bíróságnál kifogással élhet. A Pp. 95. § (2) bekezdése kimondja, ha a beadvány nem felel meg a törvény rendelkezéseinek vagy más okból kiegészítésre vagy kijavításra szorul, az elnök a beadványt rövid határidő kitűzésével és a hiányok megjelölése mellett, pótlás végett a félnek visszaadja. A Legfelsőbb Bíróság egyetért a jogerős határozatban kifejtett azzal az állásponttal, hogy a hitelező a kifogás benyújtására megszabott törvényi határidőt nem mulasztotta el. A kifogását benyújtotta, majd annak részletes indokolását is előterjesztette. Sem a Cstv.-nek, sem a Pp.-nek nincs olyan rendelkezése, amely tilalmazná vagy joghatásától megfosztaná a hiányok oly módon való pótlását, hogy arra a fél önkéntes eljárása és nem a bíróság felhívása alapján kerül sor. A hitelező kifogását tehát határidőben előterjesztettnek kell tekinteni.
Az ügyben felmerült további jogkérdés az volt, hogy a felszámolási eljárásban jogerősen jóváhagyott közbenső mérlegnek van-e ítélet dolog hatálya, azaz a közbenső mérleg jogerős bírósági határozattal történt jóváhagyása után az annak alapján történt teljesítéseket követően, a hitelezői igény besorolását a felszámoló saját hatáskörében módosíthatja-e vagy sem.
A Legfelsőbb Bíróság ennek a jogkérdésnek a vizsgálata során utal arra, hogy a korábban meghozott Gfv. X. 30.099/2010. számú határozatában már kifejtette azt az álláspontját, mely szerint, ha a bíróság jóváhagyja a közbenső mérleget, ezzel csak azt nyilvánítja ki, hogy a felszámoló által a közbenső mérlegben és a hozzákapcsolt szöveges jelentésben foglaltakat tudomásul veszi. Ezt követően amennyiben bizonyítékok merülnek fel arra nézve, hogy a jóváhagyott mérleg időszakban a tények eltérnek attól, mint amit a felszámoló a szöveges jelentésben bemutatott, úgy a közbenső mérleg jóváhagyása nem akadálya a mérlegidőszak újabb vizsgálatának. Más a joghatása azonban a közbenső mérleghez csatolt részleges vagyonfelosztási javaslatot is jóváhagyó végzésnek. E végzéssel ugyanis a bíróság rendelkezik a hitelezői igények teljes vagy részbeni kielégítéséről, elbírálja azt, hogy a Cstv. 50. § (4) bekezdése alapján a hitelezői követelések miként elégíthetőek ki. A részleges vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyó jogerős végzéshez, a Cstv. 60. § (1) bekezdése alapján hozott jogerős végzéshez hasonlóan, a Cstv. 6. § (2) bekezdése értelmében megfelelően alkalmazott Pp. 229. § (1) bekezdés alapján jogerő fűződik, az abban foglaltakat a felek utóbb egymással szemben nem tehetik vitássá. Nem sértett tehát jogszabályt az ügyben eljárt első és másodfokú bíróság akkor, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogyha a közbenső mérleget jóváhagyó végzés valamely hitelező javára pénz kifizetéséről rendelkezett, s annak alapján pénzmozgás történt, ez a rendelkezés már ítélt dolognak minősül.
A bíróság a hitelező követelését a Cstv. 57. § (1) bekezdés e) pontjába sorolta be. A Cstv. 58. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az 57. § (1) bekezdés d)-f) pontokban foglalt követelések az 57. §-ban foglaltak szerint a közbenső mérleg alapján is kielégíthetők. A hitelező tehát nem jogcím nélkül, hanem e rendelkezés alapján jutott a követeléséhez, ezért őt a továbbiakban, mint kielégített hitelezőt kellett nyilvántartani.
A felszámoló által hivatkozott eseti döntések - tekintettel arra, hogy azok más tényálláshoz kapcsolódón születtek meg - az adott ügyben nem alkalmazhatók. A BH 1997.310. számú ügyben a hitelezői igény csak besorolásra került, majd utóbb azt átminősítették. Ezen ügyben sem közbenső, sem zárómérleg még nem készült. Az EBH 2002.675. szám alatt közzétett döntés tényállása szerint a felszámolási eljárás során nem készült közbenső mérleg, a zárómérleg készítése és annak bírósághoz való benyújtása előtt sorolta át a felszámoló a hitelező igényét. A BH 1999/422. szám alatti eseti döntésben a bíróság azt a jogi álláspontját fejtette ki, hogy a bíróság nem módosíthatja a zárómérleget és a vagyonfelosztási javaslatot, hanem ha a felszámolótól eltérő részösszegeket állapít meg, annak módosítására a felszámolót kell felhívnia. A BH 2001.490. szám alatt közzétett jogvitás ügyben az eljárás tárgya egy, a felszámoló által készített közbenső mérleg volt, amelyet az egyik hitelező jogorvoslati kérelemmel támadott meg. Ez ügyben tehát nem volt olyan közbenső mérleg, amelynek jogerős elbírálása a korábbiakban már megtörtént volna.
A Legfelsőbb Bíróság a fent kifejtett indokok alapján megállapította, hogy nem sértettek jogszabályt az ügyben eljárt bíróságok, ezért a jogerős határozatot a Cstv. 6. § (1) bekezdés alapján alkalmazandó Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.