62007CJ0204_SUM[1]

A Bíróság (harmadik tanács) 2008. július 25-i ítélete. C.A.S. SpA kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Fellebbezés - Az EGK-Törökország társulási megállapodás - 2913/92/EGK rendelet - 239. cikk - Közösségi Vámkódex - Behozatali vámok visszafizetése és elengedése - Törökországból származó gyümölcslé-koncentrátum - Szállítási bizonyítvány - Hamisítás - Különleges helyzet. C-204/07 P. sz. ügy

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2008. július 25. ( *1 )

"Fellebbezés - Az EGK - Törökország társulási megállapodás - 2913/92/EGK rendelet - 239. cikk - Közösségi Vámkódex - Behozatali vámok visszafizetése és elengedése - Törökországból származó gyümölcslé-koncentrátum - Szállítási bizonyítvány - Hamisítás - Különleges helyzet"

A C-204/07. P. sz. ügyben,

a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2007. április 16-án benyújtott fellebbezése tárgyában

a C.A.S. SpA (képviseli: D. Ehle Rechtsanwalt)

fellebbezőnek

a másik fél az eljárásban:

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: M. Patakia és S. Schønberg, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: M. Núñez Müller Rechtsanwalt, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes az elsőfokú eljárásban,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: A. Rosas tanácselnök, J. N. Cunha Rodrigues, J. Klučka, P. Lindh és A. Arabadjiev (előadó) bírák,

főtanácsnok: V. Trstenjak,

hivatalvezető: K. Sztranc-Sławiczek tanácsos,

tekintettel az írásbeli eljárásra és a 2008. január 10-i tárgyalásra

a főtanácsnok indítványának a 2008. március 13-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 A C.A.S. SpA (a továbbiakban: fellebbező) a fellebbezésével az Európai Közösségek Elsőfokú Bírósága által a T-23/03. sz., CAS kontra Bizottság ügyben 2007. február 6-án hozott ítélet (EBHT 2007., II-289. o.; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel az Elsőfokú Bíróság elutasította a behozatali vámok elengedése iránti kérelemre vonatkozó, 2002. október 18-i (REC 10/01) bizottsági határozat (a továbbiakban: vitatott határozat) 2. cikkének megsemmisítése iránt a fellebbező által benyújtott keresetet.

Jogi háttér

A társulási megállapodásra vonatkozó szabályozás

2 A jelen fellebbezés az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és a Török Köztársaság közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodás keretébe illeszkedik, amelyet Ankarában 1963. szeptember 12-én írt alá egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az EGK tagállamai és a Közösség. A társulási megállapodást a Közösség nevében az 1963. december 23-i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.; a továbbiakban: társulási megállapodás) fogadták el és erősítették meg. A társulási megállapodás 1964. december 1-jén lépett hatályba.

3 A társulási megállapodás tartalmaz egy előkészítő szakaszt, amelynek során Törökország a 3. cikk szerint az Európai Közösségtől kapott támogatással megerősíti a gazdaságát, tartalmaz egy átmeneti szakaszt, melynek célja a 4. cikk szerint a vámunió fokozatos létrehozása és a gazdaságpolitikák szorosabb összehangolása, továbbá tartalmaz egy zárószakaszt, amely az 5. cikk szerint a vámunión alapul, és magában foglalja a szerződő felek gazdaságpolitikáinak szorosabb összehangolását.

4 A társulási megállapodásban előírt zárószakasz 1995. december 31-én lépett hatályba (a vámunió végső fázisának végrehajtásáról szóló, 1995. december 22-i 1/95 EK-Törökország társulási tanácsi határozat [HL 1996. L 35., 1. o.]). Az átmeneti szakasz során hozott társulási tanácsi határozatok szintén alkalmazandók voltak a vitatott határozat által érintett importokra, tekintve, hogy azokra 1995. április 5-én és 1997. november 20-án került sor.

5 E határozatok között különösen említést igényel az ankarai megállapodás kiegészítő jegyzőkönyve 2. és 3. cikkének alkalmazása céljából az igazgatási együttműködés módjairól szóló, 1972. december 29-i 5/72 határozat (HL 1973. L 59., 74. o.).

6 E határozat 11. cikke úgy rendelkezik, hogy a tagállamok és a Török Köztársaság vámhatóságaik útján kölcsönösen segítséget nyújtanak egymásnak a bizonyítványok valódisága és szabályossága ellenőrzéséhez abból a célból, hogy biztosítsák a jelen határozat rendelkezéseinek helyes alkalmazását.

7 Ugyanezen határozat 12. cikke előírja, hogy "a Török [Köztársaság], a tagállamok és a Közösség - az őket érintő ügyek tekintetében - megteszik a határozat rendelkezéseinek végrehajtásához szükséges intézkedéseket."

8 Az 1/95 határozat részletesen szabályozza a vámuniót megvalósító zárószakasz bevezetését, amely határozatnak a 7. melléklete a Török Köztársaság és a Közösség illetékes közigazgatási hatóságai közötti, vámügyekben történő kölcsönös segítségnyújtásra vonatkozik.

9 Az említett melléklet 3. és 7. cikke az e hatóságok valamelyikének a megkeresésére nyújtandó segítségnyújtásnak, illetve az ilyen megkeresés végrehajtásának a szabályait írja elő.

10 Ezenfelül az 1/95 határozat végrehajtási szabályairól szóló, 1996. május 20-i 1/96 EK-Törökország vám-együttműködési bizottsági határozat (HL L 200., 14. o.) 15. cikke szerint ezen határozat helyes alkalmazása céljából a tagállamok és Török Köztársaság vámhatóságaik útján kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak az 1/95 határozat 7. mellékletében előírt kölcsönös segítségnyújtás keretében a bizonyítványok valódiságának és szabályosságának ellenőrzéséhez.

11 Az 1/96 határozat 13. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"Az a vámhivatal, amely a bizonyítvány több lapon való kiállítását végzi, az A.TR. bizonyítványról kivonatot állít ki valamennyi külön lapra kerülő részről, az A.TR. bizonyítvány nyomtatványának használatával.

[...] A kivonat 12. rovatában fel kell tüntetni a nyilvántartási számot, a dátumot, az eredeti bizonyítványt kibocsátó országot és hivatalt [...]."

A vámok visszafizetésére és elengedésére vonatkozó szabályozás

12 A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12-i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.; a továbbiakban: Vámkódex) 239. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik: "A behozatali [...] vámokat [...] olyan helyzetekben is vissza lehet fizetni vagy el lehet engedni:

- [...]

- amelyek olyan körülményekből adódnak, amelyeket nem az érintett személynek tulajdonítható megtévesztés vagy nyilvánvaló hanyagság okozott. A bizottsági eljárásnak megfelelően kell meghatározni azokat a helyzeteket, amelyekben ez a rendelkezés alkalmazható, és azokat az eljárásokat, amelyeket ennek érdekében követni kell. [...]"

13 A Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2-i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o., a továbbiakban: a Vámkódex végrehajtási rendelete) 905. cikkének (1) bekezdése az alábbi rendelkezéseket tartalmazza:

"Ha az a döntéshozó vámhatóság, amelyhez a Vámkódex 239. cikkének (2) bekezdése szerint a visszafizetésre vagy elengedésre irányuló kérelem benyújtásra került, a 899. cikk alapján nem tud határozatot hozni, de a kérelmet olyan bizonyítékok támasztják alá, amelyek a körülményekből eredő olyan különleges helyzetet képezhetnek, amelynek során az érintett személy részéről sem csalárd szándék, sem nyilvánvaló gondatlanság nem merülhet fel, az adott hatóság tagállama az ügyet a 906-909. cikk alapján történő elintézés céljából a Bizottsághoz utalja. [...]"

14 A Vámkódex végrehajtási rendelete 904. cikkének c) pontja a következőképpen rendelkezik: "A behozatali vám nem fizethető vissza, illetve nem engedhető el, ha a visszafizetésre vagy adott esetben az elengedésre irányuló kérelem egyetlen indoka az, hogy: [...]

c) a szabad forgalomba bocsátásra preferenciális tarifális elbánás céljából bejelentett áruk esetében olyan okmányokat mutatnak be, amelyekről utólag kiderül, hogy hamisítottak, tévesek, vagy a preferenciális tarifális elbánás alkalmazása céljára nem alkalmasak, még akkor is, ha ezek jóhiszeműen kerültek bemutatásra."

15 A Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja úgy rendelkezik, hogy nem veszik utólagosan könyvelésbe a vámtartozásból eredő vámot, ha a jogszabály szerint járó vámösszeget a vámhatóság hibájából nem vették könyvelésbe, amit a jóhiszeműen eljáró, a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket teljesítő, megfizetésért felelős személy nem észlelhetett.

A jogvita előzményei

16 A fellebbező az olasz jog szerint alapított társaság, amely a ravensburgi székhelyű Steinhauser GmbH 95,1%-os részesedésű leányvállalata. A fellebbező főtevékenysége behozott gyümölcslé-koncentrátumok feldolgozására, ezzel párhuzamosan e termékek Olaszországba történő behozatalára terjed ki.

17 Az Elsőfokú Bíróság megállapításai szerint a fellebbező 1995. április 5. és 1997. november 20. között almalé- és körtelésűrítményeket hozott be és bocsátott szabad forgalomba a Közösségben, amelyekről úgy nyilatkozott, hogy török eredetűek, és Törökországból származnak. E termékfajta közösségi behozatalára az A. TR. 1 bizonyítványok felhasználásával került sor, így e termékek a társulási megállapodásban és a Brüsszelben 1970. november 23-án aláírt, és a Közösség nevében az 1972. december 19-i 2760/72/EGK tanácsi rendelettel (HL L 293., 1. o.) jóváhagyott és megerősített kiegészítő jegyzőkönyvben előírt vámmentességben részesültek.

18 A ravennai (Olaszország) vámhivatal utólagos okmányvizsgálatot végzett a D 141591. sz. A.TR.1 bizonyítvány valódiságára vonatkozóan, amelyet a fellebbező a fent említett időszak során lebonyolított behozatali ügyletek egyike alkalmával mutatott be. A vonatkozó rendelkezéseknek megfelelően a ravennai vámhivatal a török hatóságokhoz fordult az említett bizonyítvány valódiságának igazolása céljából.

19 Ezen utóbbi hatóságok 1998. május 15-i levelükben arról tájékoztatták a ravennai vámhivatalt, hogy az elvégzett ellenőrzés eredménye szerint e bizonyítvány nem valódi, mivel azt nem a török vámhatóságok állították ki. Másfelől bejelentették, hogy további ellenőrzést fognak végezni.

20 Ennek nyomán az olasz hatóságok utólagos ellenőrzés alá vontak 103 db A.TR.1 bizonyítványt, amelyet a fellebbező különböző behozatali ügyletek alkalmával mutatott be.

21 A Török Köztársaság Európai Unió melletti állandó képviselete (a továbbiakban: török állandó képviselet) 1998. július 10-i levelében arról értesítette a Bizottságot, hogy hamis a fellebbező által bemutatott és a levél mellékletében felsorolt 22 db A.TR.1 bizonyítvány, amely az Akman nevű török társaság olaszországi kiviteléhez kapcsolódik.

22 E levelet követően a Bizottság csalások megelőzésének koordinációjával foglalkozó egysége (UCLAF), amely az Európai Csaláselleni Hivatal (OLAF) elődje, 1998. október 12. és 15., valamint 1998. november 30. és december 2. között Törökországban végzett ellenőrzést.

23 A török állandó képviselet 1999. március 8-i levelében arról tájékoztatta a ravennai vámhivatalt, hogy nem a török hatóságok állították ki, és nem is ők érvényesítették a fellebbező által bemutatott 32 db A.TR.1 bizonyítványt (a továbbiakban: vitatott bizonyítványok), közöttük az 1998. július 10-i levél mellékletében felsorolt 18 bizonyítványt, és ezek nem szabályszerűek. Az említett bizonyítványokat e levél mellékletében nevesítették.

24 Ezt követően a Bizottság, a török hatóságok és az olasz hatóságok között kiterjedt levelezésre került sor jelentős számú A.TR.1 bizonyítvány hamis és szabálytalan jellegére vonatkozóan, e levelezés keretébe tartozott többek közt a török hatóságok 1999. április 22-i és 1999. július 16-i levele is.

25 Az olasz vámhatóságok akként vélekedtek, hogy e levélváltás egészéből az derül ki, hogy a török hatóságok úgy ítélik meg, hogy vagy hamis, vagy szabálytalan 48 db A.TR.1 bizonyítvány, beleértve a vitatott bizonyítványokat is.

26 A jelen esetben a 32 db vitatott bizonyítvány minősült hamisnak, mivel nem a török vámhivatalok állították ki és érvényesítették őket. Viszont a tizenhat (1904763758 ILT, azaz 983728,38 euró vámösszegnek megfelelő) egyéb bizonyítvány érvénytelennek minősült, mivel - jóllehet a török vámhatóságok állították ki őket - az érintett áruk nem Törökországból származtak.

27 Miután mind a 48 bizonyítvány vagy hamisnak, vagy érvénytelennek minősült, az általuk fedezett áruk nem részesülhettek a török mezőgazdasági termékek behozatalára nyújtott kedvezményes elbánásban. Következésképpen az olasz vámhatóság felszólította a fellebbezőt, hogy fizessen meg 5200954129 ITL, azaz 2686068,63 euró összegű vámtartozást.

28 A fellebbező 2000. március 28-i levelében a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjára, valamint a 236. és 239. cikkére hivatkozva kérelemmel fordult a ravennai vámhivatalhoz aziránt, hogy ne vegyék utólagosan könyvelésbe, és fizessék vissza a tőle követelt behozatali vámokat. Kérelme alátámasztására a fellebbező saját jóhiszeműségére, az illetékes hatóságoknak felróható mulasztásokra, és olyan hibáikra hivatkozott, amelyeket nem észlelhetett.

29 A fellebbező kérelmét követően az olasz hatóságok arra kérték a Bizottságot, hogy döntse el, indokolt-e az, ha a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján nem veszik utólagosan könyvelésbe a fellebbezőtől követelt behozatali vámokat, illetve a Vámkódex 239. cikke alapján "visszafizetik" azokat.

30 A Bizottság 2002. június 3-i levelében néhány kiegészítő információt kért az olasz hatóságoktól, akik 2002. június 7-i levelükben válaszoltak.

31 A Bizottság 2002. július 25-i levelében arról a szándékáról tájékoztatta a fellebbezőt, hogy nem ad helyt a kérelmének. Azonban a végleges határozat meghozatala előtt a Bizottság felhívta a fellebbezőt, hogy közölje vele esetleges észrevételeit, és tekintsen be az eljárási aktába annak érdekében, hogy megismerje a nem bizalmas jellegű dokumentumokat.

32 A fellebbező képviselői 2002. augusztus 6-án a Bizottság helyiségeiben tekintették meg a közigazgatási aktát. Továbbá aláírtak egy nyilatkozatot, amelyben megerősítették, hogy betekintettek a nyilatkozat mellékletében felsorolt dokumentumokba.

33 A Bizottság 2002. október 18-án hozta meg a vitatott határozatát, amelyet 2002. november 21-én közölt a fellebbezővel. A Bizottság először is megállapította, hogy indokolt a kérelem tárgyát képező behozatali vámok könyvelésbe vétele.

34 A Bizottság másodsorban megállapította, hogy indokolt a behozatali vámok visszafizetése a kérelemnek a 16 "érvénytelen" bizonyítványra vonatkozó részében, mivel a fellebbező ezek tekintetében különleges helyzetben volt a Vámkódex 239. cikke értelmében.

35 Harmadsorban a vitatott bizonyítványokkal kapcsolatban a Bizottság ellenben megállapította, hogy a fellebbező által hivatkozott körülmények nem voltak alkalmasak arra, hogy különleges helyzetet képezzenek a Vámkódex 239. cikke értelmében. Következésképpen a Bizottság a vitatott határozat 2. cikkében úgy határozott, hogy nem indokolt az azokra vonatkozó 1702340,25 euró összegű behozatali vám visszafizetése.

Az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott kereset és a megtámadott ítélet

36 A fellebbező az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. január 29-én benyújtott keresetlevelével a vitatott határozat 2. cikkének megsemmisítését kérte.

37 A fellebbező kérelmeinek alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkozott, melyeket a védelemhez való jogának, a Vámkódex 239. cikkének, illetve a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított.

38 Az Elsőfokú Bíróság a keresetet egészében elutasította.

Az első jogalapról

39 Első jogalapja keretében a fellebbező úgy érvel, hogy sérültek a védelemhez való jogai az igazgatási eljárás során, mivel noha betekinthetett abba az eljárási aktába, amely azokat az iratokat tartalmazza, amelyekre a Bizottság a vitatott határozatot alapította, mégsem férhetett hozzá azokhoz a dokumentumokhoz, amelyeknek döntő jelentőségük volt a Bizottság átfogó helyzetértékelésében.

40 Az Elsőfokú Bíróság azonban e jogalapot a megtámadott ítélet 87-102. pontjában foglalt indokok alapján elutasította.

A második jogalapról

41 A Vámkódex 239. cikkének megsértésére alapított második jogalap négy részből tevődik össze. Az első rész a D 437214. sz. A.TR.1 szállítási bizonyítvány téves minősítésére vonatkozik. A második és harmadik rész a török hatóságok, illetve a Bizottság terhére rótt súlyos mulasztásokat ismerteti az említett cikk értelmében vett különleges helyzet fennállásának a bizonyítása érdekében. Végül a negyedik rész a fellebbező nyilvánvaló gondatlanságának a hiányára és a kereskedelmi kockázat megítélésére vonatkozik.

42 Ezen jogalap első részét illetően az Elsőfokú Bíróság, miután emlékeztetett arra, hogy az áruk származásának meghatározása az exportáló és az importáló állam hatóságai közötti hatáskörmegosztáson alapul oly módon, hogy a származást az exportáló állam hatóságai állapítják meg, elsőként megvizsgálta a Bizottság, valamint az olasz és a török hatóságok közötti levelezést.

43 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 122. pontjában megállapította, hogy a Bizottság a vitatott határozat azon részében, amely a kérdéses bizonyítványokra vonatkozik, alapvetően a török hatóságok ravennai vámhivatalnak küldött 1999. március 8-i levelére támaszkodott.

44 Az említett levél és a török hatóságok ezt követő közlései tartalmának az összehasonlítása során azonban az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 124-128. pontjában megállapította, hogy ellentmondások tapasztalhatók a D 437214. sz. bizonyítvány minősítésével kapcsolatban, és a Bizottság a vitatott határozat meghozatala előtt érvényesen nem állapíthatta meg, hogy az említett bizonyítvány hamisított.

45 Egy 2003. augusztus 22-i - tehát a vitatott határozat meghozatalát követő - levél alapján azonban, amelyben a török hatóságok megerősítették az 1999. március 8-i levelükben foglalt megállapításaikat, az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy ez önmagában nem elegendő a vitatott határozat megsemmisítéséhez, mivel a fellebbezőnek nem fűződik jogos érdeke a határozat alaki hiba miatti megsemmisítéséhez abban az esetben, ha a határozat megsemmisítésével csak a megsemmisített határozattal érdemben azonos új határozat meghozatalára kerülhetne sor.

46 Az Elsőfokú Bíróság ezt követően megvizsgálta a második jogalap második részét, amely a török hatóságoknak felróható mulasztásokra vonatkozó állításokat foglal magában, és alapvetően azon a feltevésen alapul, hogy a vitatott bizonyítványokat valójában a török hatóságok állították ki és hitelesítették.

47 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság, miután a megtámadott ítélet 150-152. pontjában megállapította, hogy egyrészt annak megállapítása, hogy valódiak vagy hamisítottak-e a török hatóságok dokumentumai, kizárólag e hatóságok hatáskörébe tartozik, másrészt pedig az említett hatóságok megállapították, hogy a vitatott bizonyítványok hamisítottak, elutasította a fellebbező azon érvét, amely szerint a vitatott bizonyítványokon lévő bélyegzőlenyomatok és aláírások azt mutatják, hogy azokat valószínűleg a török hatóságok állították ki és hitelesítették.

48 Az Elsőfokú Bíróság végezetül megállapította, hogy sem a társulási megállapodás, sem a végrehajtási rendelkezések nem írják elő kifejezetten a török hatóságok által kiállított bizonyítványokra vonatkozó nyilvántartás vezetését.

49 Az Elsőfokú Bíróság mindazonáltal elismerte, hogy az 1/96 határozat II. melléklete II. részének (12) bekezdése előírja, hogy az A.TR.1 bizonyítványok 12. rovatában fel kell tüntetni a dokumentum számát, e határozat 13. cikke pedig előírja, hogy amennyiben a bizonyítványt több lapon állítják ki, a kivonat 12. rovatában többek között fel kell tüntetni az eredeti bizonyítvány nyilvántartási számát.

50 Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor úgy vélte, hogy ebből sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy valódi bizonyítványokról van szó, a hamisítóknak ugyanis kifejezetten érdekében állt, hogy a hamisított bizonyítványokon a szabályos bizonyítvánnyal egyező nyilvántartási számot használjanak.

51 A második jogalap harmadik részét illetően, amely a Bizottságnak felróható mulasztásokra vonatkozó állításokat tartalmaz, az Elsőfokú Bíróság az UCLAF törökországi vizsgálata alapján megállapította, hogy a Bizottság ténylegesen ügyelt a társulási megállapodás helyes alkalmazására.

52 Az Elsőfokú Bíróság azt is megállapította a megtámadott ítélet 240. pontjában, hogy a fellebbező nem tudta bizonyítani, hogy a Bizottság olyan nehézségekbe ütközött a közigazgatási együttműködés során, amelyről a török hatóságokkal megállapodott, amely nehézségek egyeztetést indokoltak volna a Társulási Tanácson vagy az EK-Törökország Vám-együttműködési Vegyes Bizottságon (a továbbiakban: vegyes bizottság) belül.

53 Az Elsőfokú Bíróság ezt követően megállapította, hogy sem a társulási megállapodás, sem a Társulási Tanács határozatai, sem az alkalmazandó közösségi jog nem ír elő a szerződő felek között semminemű közlési kötelezettséget a bélyegző- és aláírásminták tekintetében, sem olyan kötelezettséget, hogy az importőröket figyelmeztetni kell az olyan vámügyletek érvényességével kapcsolatos kételyekről, amelyeket a preferenciális rendszer keretében ők bonyolítanak, és olyan kötelezettséget sem, hogy az UCLAF-nak bizonyos meghatározott vizsgálati módszert kellene alkalmaznia.

54 A második jogalapnak a negyedik részét, amely arra hivatkozik, hogy a fellebbező részéről nem merült fel nyilvánvaló hanyagság, az Elsőfokú Bíróság elutasította, mint hatástalant, mivel a Bizottság a vitatott határozatnak a kérdéses bizonyítványokra vonatkozó részében nem tért ki arra kérdésre, hogy a fellebbező gondosan vagy hanyag módon járt el.

A harmadik jogalapról

55 Az Elsőfokú Bíróság a harmadik, a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja megsértésére alapított jogalapot szintén elutasította, mivel a fellebbező nem tudta bizonyítani, hogy az illetékes hatóságok tevőleges magatartása hozzájárult a vitatott, hamisnak bizonyult bizonyítványok kiállításához, illetve elfogadásához.

A pervezető intézkedésekről és a kért bizonyításfelvételről

56 Végezetül az Elsőfokú Bíróság elutasította a fellebbező által előterjesztett bizonyítási indítványokat és az általa kért bizonyításfelvételt, mint például többek közt az arra irányuló kérelmet, hogy az Elsőfokú Bíróság szólítsa fel a Bizottságot arra, hogy mutasson be valamennyi olyan dokumentumot, amelyről a fellebbező úgy véli, hogy azt nem ismerhette meg a közigazgatási aktába való betekintés során.

A felek kérelmei

57 Fellebbezésében a fellebbező azt kéri, hogy a Bíróság:

- helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;

- adjon helyt a fellebbező által az elsőfokú eljárás keretében előterjesztett kérelmeknek; másodlagosan, utalja vissza az ügyet az Elsőfokú Bírósághoz érdemi határozathozatalra;

- adjon helyt a fellebbező által a 2003. január 28-i, 2003. augusztus 4-i és 2003. augusztus 11-i beadványaiban előterjesztett, pervezető intézkedések iránti kérelmeknek; valamint

- az elsőfokú eljárás alperesét kötelezze a költségek viselésére.

58 A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

- utasítsa el egészében a fellebbezést;

- adjon helyt a Bizottság által az elsőfokú eljárás keretében előterjesztett kérelmeknek;

- a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére, beleértve az elsőfokú eljárás költségeit is.

A fellebbezésről

59 Fellebbezésének alátámasztása érdekében a fellebbező kilenc jogalapot terjeszt elő.

60 Elsőként azzal érvel, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot az exportáló állam és az importáló állam közötti hatáskörmegosztás meghatározása tekintetében, mivel a török hatóságok az Elsőfokú Bíróság megállapításaival ellentétben nem rendelkeznek kizárólagos hatáskörrel a vitatott bizonyítványok valódiságának a megállapítására.

61 Másodszor a fellebbező iratbetekintési jogának a megsértésére hivatkozik, amely jog nem korlátozódhat azokra a dokumentumokra, amelyekre a Bizottság a vitatott határozatát alapította.

62 A harmadik és negyedik jogalap a bizonyítási teher téves megosztására vonatkozik, amennyiben az Elsőfokú Bíróság a fellebbezőre rótta a teljes bizonyítási terhet, és elutasította a bizonyítási indítványait, valamint a pervezető intézkedések iránti kérelmeit.

63 Az ötödik jogalap tárgya a török hatóságokkal és a Bizottsággal szemben kifogásolt mulasztások téves jogi minősítése. E tekintetben a fellebbező számos kifogást terjeszt elő a vitatott bizonyítványok szabálytalannak, illetve hamisnak való minősítésével, a bélyegzőlenyomat- és aláírásminták közlésének elmulasztásával, az importőrök figyelmeztetésére vonatkozó kötelezettség elmulasztásával, valamint a Törökországban végzett vizsgálat módjával és a vitatott bizonyítványok nyilvántartása nyilvánosságra hozatalának az elmulasztásával kapcsolatban.

64 A fellebbező a hatodik jogalapjában a megtámadott ítéletet abban a tekintetben kifogásolja, hogy az ítélet megállapításai szerint a Bizottság nem volt köteles arra, hogy a vegyes bizottsághoz vagy a Társulási Tanácshoz forduljon.

65 A fellebbezés hetedik jogalapjának tárgya a fellebbezőnek a vitatott határozat az D 437214. sz. A.TR.1 bizonyítványra vonatkozó részében való megsemmisítéséhez fűződő jogos érdeke elismerésének a megtagadása, a nyolcadik jogalap pedig a méltányossági szempontok és a kockázatok értékelésének a megtámadott ítéletben való elmulasztására vonatkozik.

66 Végezetül a fellebbező a kilencedik jogalapban azt kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját.

Előzetes észrevételek

67 Először is meg kell állapítani, hogy a fellebbező a tárgyalás során azzal érvelt, hogy a vitatott határozat 2. cikkének a végrehajtása csak részben került felfüggesztésre, mivel a vitatott bizonyítványokhoz kapcsolódó importvámok egy részét a fellebbező már kifizette. Következésképpen felmerül mind az importvámok visszafizetése a fellebbező által még ki nem fizetett összegek tekintetében, mind pedig a vámok elengedése az utólagosan könyvelésbe vett, a fellebbező által ki nem fizetett vámok tekintetében.

68 Másodszor hangsúlyozni kell, hogy a fellebbező fellebbezésének alátámasztása érdekében számos, mind jelentős eljárási, mind pedig anyagi jogi szabály megsértésén alapuló kifogásra hivatkozott. A jelen ügy különleges körülményeire tekintettel és az iratbetekintési jog megsértésre, valamint a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított jogalapokon kívül ezek a kifogások lényegében mind a Vámkódex 239. cikkének az Elsőfokú Bíróság általi alkalmazását vitatják, különösen az említett cikk értelmében vett különleges helyzet fennállására vonatkozóan. Következésképpen elsőként a kifogások ezen csoportját kell megvizsgálni.

A Vámkódex 239. cikkének a megsértéséről

A felek érvei

69 A fellebbező lényegében a török hatóságoknak, illetve a Bizottságnak felróható mulasztások Elsőfokú Bíróság általi jogi minősítését kifogásolja.

70 A török hatóságokkal szemben kifogásolt mulasztások tekintetében a fellebbező úgy véli, hogy az Elsőfokú Bíróság több szempontból is tévesen alkalmazta a jogot:

- a vitatott bizonyítványok - és különösen a D 437214. sz. A.TR.1 bizonyítvány - hamissá minősítésekor;

- az említett hatóságok részéről az általuk kiállított bizonyítványok nyilvántartására, és az általuk használt bélyegzőlenyomat- és aláírásmintákra vonatkozóan fennálló kötelezettségek megsértése tekintetében;

- a kölcsönös segítségnyújtás keretében a török hatóságoknak a vitatott bizonyítványok kiállításában való közreműködését illetően;

- olyan egyéb elemeket illetően, amelyek a fellebbező álláspontja szerint bizonyítják a török hatóságoknak a fellebbező esetében különleges helyzetnek minősülő mulasztásait.

71 A Bizottsággal szemben kifogásolt mulasztások tekintetében a fellebbező azt állítja, hogy elegendő olyan objektív ténykörülmény áll fenn, amely annak megállapítását támasztja alá, hogy a török hatóságok szándékos és rendszeres jogsértést követtek el, és e ténykörülményeknek meg kellett volna alapozniuk a Bizottság részéről a preferenciális rendszer fokozott ellenőrzését.

72 A fellebbező annak az álláspontjának is hangot ad a Vámkódex végrehajtási rendeletének 93. cikkére és az 1/96 határozat 4. cikkére való hivatkozással, hogy a Török Köztársaság és a Bizottság jogi értelemben körteles volt az illetékes török vámhatóságok által használt bélyegzőlenyomat-minták közlésére, vagy e minták követelésére, még a tárgyidőszakban, azaz 1995 és 1997 között is.

73 A fellebbező hangsúlyozza, hogy az Elsőfokú Bíróság azáltal is tévesen alkalmazta a jogot, hogy nem állapította meg, a Bizottság köteles volt a gyümölcslékoncentrátum-importőröket legkésőbb 1994 végén vagy 1995 elején figyelmeztetni a Törökországban az A.TR.1 bizonyítványok kiállításával kapcsolatban tapasztalt szabálytalanságokra, valamint arra is köteles volt, hogy a vegyes bizottsághoz vagy a Társulási Tanácshoz forduljon.

74 Ezenfelül az UCLAF nem teljesítette Törökországban a megfelelő vizsgálat folytatására vonatkozó kötelezettségét, mivel számos vizsgálati módszert nem alkalmazott.

75 Végezetül a fellebbező kifogásolja, hogy az Elsőfokú Bíróság figyelmen kívül hagyta azt, hogy a gazdasági szereplő és a közigazgatás közötti kapcsolatra tekintettel a Vámkódex 239. cikkének alapjául szolgáló méltányosság elvével ellentétes lenne, ha a fellebbező viselné a vitatott határozat eredményeképpen keletkező kárt.

76 A Bizottság álláspontja szerint először is a Bizottsággal és a török hatóságokkal szemben kifogásolt mulasztásokhoz kapcsolódóan a fellebbező által előterjesztett jogalapok nem jogkérdésre vonatkoznak, hanem tényállításokból állnak, amelyek fellebbezés keretében nem vethetők fel.

77 A Bizottság ezenfelül úgy véli, hogy a jelen ügyben alkalmazandó jogszabályok nem írják elő sem a Török Köztársaság, sem pedig a Bizottság számára, hogy bélyegzőlenyomat- vagy aláírásmintákat továbbítsanak, mint ahogy azt sem, hogy az A.TR.1 bizonyítványokról nyilvántartást vezessenek.

78 Az importőrök figyelmeztetését illetően a Bizottság emlékeztet arra, hogy a jelen ügyben vitatott behozatalokra 1995 áprilisa és 1997 novembere között került sor, az A.TR.1 bizonyítványok valódiságát és azok tartalmának szabályszerűségét illetően pedig csak ezt követően, 1998-tól merültek fel kételyek.

79 A Bizottság hangsúlyozza továbbá, hogy a jelen ügyben semmilyen oka nem volt a vegyes bizottsághoz vagy a Társulási Tanácshoz fordulásra, tekintettel a török hatóságok által tanúsított megfelelő együttműködésre.

A Bíróság álláspontja

- Az elfogadhatóságról

80 Az EK 225. cikk (1) bekezdéséből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első bekezdéséből az következik, hogy a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat, és abban csak az Elsőfokú Bíróság hatáskörének hiányára, a fellebbező érdekeit hátrányosan befolyásoló, az Elsőfokú Bíróság előtt történt eljárási szabálytalanságra, valamint a közösségi jog utóbbi általi megsértésére lehet hivatkozni (lásd különösen a C-17/07. P. sz., Neirnick kontra Bizottság ügyben 2008. február 28-án hozott ítélet 73. pontját).

81 A fellebbező a fellebbezésének az alátámasztása érdekében számos olyan körülményre hivatkozik, amelyek az álláspontja szerint a Vámkódex 239. cikke értelmében különleges helyzetet képeznek.

82 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az ilyen különleges helyzet fennállása akkor állapítható meg, ha az ügy körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a megfizetésért felelős személy az ugyanazon tevékenységet végző más piaci szereplőkhöz képest kivételes helyzetben van (lásd ebben az értelemben a C-86/97. sz., Trans-Ex-Import ügyben 1999. február 25-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-1041. o.] 21. és 22. pontját, valamint a C-61/98. sz. De Haan-ügyben 1999. szeptember 7-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-5003. o.] 52. és 53. pontját). E körülmények tekintetében kell tehát megvizsgálni azt, hogy azok a Vámkódex 239. cikke értelmében különleges helyzetet képeznek-e.

83 A fellebbezésben hivatkozott kifogások vitatják a Vámkódex 239. cikkének az Elsőfokú Bíróság által történő alkalmazását az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását érintően, hogy a jelen ügy körülményei nem képeznek különleges helyzetet. Ez a jogi minősítés jogkérdés, amelyet a Bíróságnak fellebbezés keretében vizsgálnia kell.

84 A Bizottság által előterjesztett elfogadhatósági kifogást tehát el kell utasítani.

- Az ügy érdeméről

85 Elsőként hangsúlyozni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Vámkódex 239. cikke általános méltányossági záradékot tartalmaz (lásd többek közt a C-230/06. sz. Militzer & Münch ügyben 2008. április 3-án hozott ítélet [EBHT 2008., I-1895. o.] 50. pontját).

86 A Vámkódex 239. cikke értelmében a megfizetésért felelős személy akkor jogosult a vám visszafizetésére vagy elengedésére, ha két feltétel teljesül, nevezetesen ha különleges helyzet áll fenn, és e személynek nem tulajdonítható megtévesztés vagy nyilvánvaló hanyagság.

87 A fellebbező gondosságát és a megtévesztés hiányát illetően meg kell állapítani, hogy ezek nem képezik a jelen fellebbezés tárgyát. Amint ugyanis az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 295. pontjában megállapította, a Bizottság a megtámadott határozat hamisított bizonyítványokra vonatkozó részében nem tért ki arra kérdésre, hogy a fellebbező gondosan vagy hanyag módon járt el.

88 A Vámkódex 239. cikke értelmében vett különleges helyzet fennállása - amint a jelen ítélet 82. pontja arra emlékeztet - akkor állapítható meg, ha az adott ügy körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a megfizetésért felelős személy az ugyanazon tevékenységet végző más piaci szereplőkhöz képest kivételes helyzetben van, és ha ilyen körülmények hiányában e személyt nem érte volna a vám utólagos könyvelésbe vételéhez kapcsolódó kár (lásd ebben az értelemben az 58/86. sz. Coopérative agricole d'approvisionnement des Avirons ügyben 1987. március 26-án hozott ítélet [EBHT 1987., 1525. o.] 22. pontját).

89 Végezetül annak meghatározása érdekében, hogy az adott ügy körülményei olyan különleges helyzetnek minősülnek-e, amelyhez nem kapcsolódik a Vámkódex 239. cikkének értelmében az érintett személynek tulajdonítható megtévesztés vagy nyilvánvaló hanyagság, a Bizottságnak valamennyi releváns ténybeli információt figyelembe kell vennie (lásd ebben az értelemben a 160/84. sz., Oryzomyli Kavallas és Oryzomyli Agiou Konstantinou kontra Bizottság ügyben 1986. május 15-én hozott ítélet [EBHT 1986., 1633. o.] 16. pontját).

90 Ez a kötelezettség az olyan esetekben, mint a jelen ügy, amelyben a megfizetésért felelős személy a behozatali vám visszafizetése vagy elengedése iránti kérelmének alátámasztása érdekében a török hatóságok és a Bizottság részéről a társulási megállapodás keretében elkövetett bizonyos súlyos mulasztások fennállására hivatkozott, magában foglalja, hogy a Bizottságnak az e kérelem vizsgálatakor általa végzett értékelést ki kellett terjesztenie a vitatott bizonyítványokhoz kapcsolódó valamennyi olyan tényre, amelyek az említett megállapodás megfelelő alkalmazásának ellenőrzésére és felügyeletére vonatkozó hatáskörének gyakorlása keretében a tudomására jutottak.

91 Ezt a megállapítást támasztja alá továbbá a Vámkódex végrehajtási rendelete 904. cikkének c) pontja is, amely előírja, hogy a behozatali vám nem fizethető vissza, illetve nem engedhető el, ha a visszafizetésre vagy adott esetben az elengedésre irányuló kérelem "egyetlen indoka" az, hogy a szabad forgalomba bocsátásra preferenciális tarifális elbánás céljából bejelentett áruk esetében olyan okmányokat mutatnak be, amelyekről utólag kiderül, hogy hamisítottak, tévesek, vagy az említett elbánás alkalmazása céljára nem alkalmasak, még akkor is, ha ezek jóhiszeműen kerültek bemutatásra. Másképpen fogalmazva a hamis, téves vagy alkalmatlan bizonyítványok bemutatása önmagában nem képez a Vámkódex 239. cikke értelmében különleges helyzetet.

92 Ezzel szemben a behozatali vámok visszafizetésére vagy adott esetben elengedésére irányuló kérelem indokaként hivatkozott más körülmények - mint például a társulási megállapodás alkalmazása Bizottság általi ellenőrzésének hiányossága - képezhetnek ilyen különleges körülményt.

93 Amennyiben a Bizottság a Vámkódex 239. cikke keretében él mérlegelési mozgásterével, kötelessége hatékonyan összeegyeztetni egyrészt az - akár közösségi jogi eredetű, akár a Közösségre nézve kötelező - vámjogi rendelkezések teljes mértékű tiszteletben tartásához fűződő közösségi érdeket, másrészt pedig a jóhiszemű importőr azon érdekét, hogy ne szenvedjen sérelmet a rendes kereskedelmi kockázatát meghaladóan.

94 Ez az összeegyeztetés képezi az alapját az említett 239. cikk szerkezetének, amely, amint arra a jelen ítélet 85. pontja is emlékeztet, általános méltányossági záradék. Következésképpen a behozatali vám visszafizetése vagy elengedés iránti kérelem vizsgálatakor a Bizottság nem szorítkozhat az importőr és az exportőr magatartásának és eljárásának az értékelésére. Figyelembe kell vennie különösen saját, felügyeleti és ellenőrzési hatásköre keretében tanúsított magatartásának az adott ügyben fennálló helyzetre gyakorolt hatásait.

95 E tekintetben hangsúlyozni kell, az EK 211. cikkből következik, hogy a Bizottság a Szerződés és az annak alapján kötött megállapodások alkalmazásának őreként köteles a megállapodások vagy az azok alapján hozott határozatok által előírt eszközök útján biztosítani azt, hogy a harmadik országok megfelelően teljesítsék a Közösséggel kötött megállapodások keretében vállalt kötelezettségeiket.

96 Ez a kötelezettség magából a társulási megállapodásból, illetve az annak alkalmazása keretében hozott számos határozatból is következik. E megállapodás 7. cikke az EK 211. cikkel összefüggésben értelmezve előírja, hogy a Bizottság megtesz minden megfelelő általános vagy egyedi intézkedést annak érdekében, hogy biztosítsa az említett megállapodásból eredő kötelezettségek teljesítését.

97 Ezenfelül ugyanezen megállapodás 24. cikke értelmében a Bizottság képviselteti magát a Társulási Tanácsban, és a Közösség képviselőjeként részt vesz az e tanács által a megállapodás megfelelő alkalmazásához szükséges együttműködés folyamatosságának biztosítása érdekében létrehozott különböző bizottságokban. Az 1/95 határozat 52. cikkének (2) bekezdése értelmében a Bizottság a vegyes bizottsághoz fordulhat, ha a Közösség vagy a Török Köztársaság részéről nehézségek merülnek fel a határozat végrehajtása során.

98 A Bizottság Törökországban állandó képviselettel rendelkezik, amely lehetővé teszi legalábbis azt, hogy megbízható módon tájékozódjon az említett állam jogi fejleményeiről, és konkrétabban az említett megállapodás alkalmazásának helyzetéről.

99 Azt is meg kell állapítani, hogy a Bizottság a társulási megállapodás megfelelő alkalmazását érintő felügyeleti és ellenőrzési kötelezettsége keretében jelentős jogkörökkel rendelkezik.

100 A Bizottság például az 1/95 határozat 7. mellékletének 3. cikke értelmében megkérhet a török hatóságoktól minden olyan információt, amely a számára lehetővé teszi a vámjogi szabályozás megfelelő alkalmazását.

101 Az említett intézmény ugyanezen cikk (4) bekezdésének a) pontja értelmében kérheti a török hatóságokat arra, hogy tegyék meg az olyan természetes vagy jogi személyek különleges ellenőrzéséhez szükséges intézkedéseket, akikről alaposan feltehető, hogy a vámjoggal ellentétes ügyleteket bonyolítottak vagy bonyolítanak.

102 Ezenfelül az említett melléklet 7. cikkének (3) és (4) bekezdése szerint a Bizottság szabályszerűen meghatalmazott tisztviselői a török vámhatóságok hivatalaiban beszerezhetik a vámjogi szabályozással ellentétes ügyletekre vonatkozó információkat, vagy a török hatóságok hozzájárulásával és az általuk előírt feltételek szerint jelen lehetnek a Törökországban folytatott vizsgálatokon.

103 Ugyanez vonatkozik továbbá az 1/96 határozat 15. cikkére is, amely szerint a határozat helyes alkalmazása céljából a tagállamok és a Török Köztársaság vámhatóságaik útján kölcsönös segítséget nyújtanak egymásnak az 1/95 határozat 7. mellékletében előírt kölcsönös segítségnyújtás keretében a bizonyítványok valódiságának és szabályosságának ellenőrzéséhez.

104 Következésképpen a Bizottság nem állíthatja jogosan, amint azt a tárgyaláson tette, hogy a fellebbezővel azonos helyzetben van a harmadik országban - nevezetesen Törökországban - történt tények ellenőrzése tekintetében. Ellenkezőleg, a Bizottság feladata az, hogy teljes mértékben kihasználja a társulási megállapodásban és az annak alkalmazásához hozott határozatokban a számára biztosított jogkört annak érdekében, hogy megfeleljen az említett megállapodás megfelelő alkalmazását érintő felügyeleti és ellenőrzési kötelezettségeinek.

105 A Bizottság még inkább köteles jogkörének kihasználására az olyan helyzetben, amelyben az ugyanazon közösségi kikötőbe - nevezetesen Ravennába - érkező, ugyanazon török exportáló társaság közreműködésével és ugyanazon tárgyidőszak során lebonyolított exportokat a megtámadott ítéletben foglalt megállapítások szerint szabálytalan és hamis bizonyítványokkal dokumentálták.

106 A Bizottságnak azon ténynél fogva is ki kell használnia a társulási megállapodás megfelelő alkalmazásának ellenőrzése és felügyelete keretében rendelkezésére álló jogkört, hogy a török hatóságoknak a vitatott bizonyítványok hamis vagy szabálytalan jellegét érintően végzett értékelései bizonyos ellentmondásokat, vagy legalábbis következetlenségeket tartalmaznak.

107 Amint az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 120-128. pontjában megállapította, a török hatóságok 1999. március 8-i levele és az azt követő levelek - mint például a török állandó képviselet UCLAF-nak küldött 1999. április 22-i levele - tartalmának az összehasonlítása ellentmondásra utal a D 437214. sz. bizonyítvány állítólagosan hamis jellegével kapcsolatban.

108 A két további A.TR.1 bizonyítványt illetően, amelynek a valódiságát a török hatóságok ugyanazon utólagos ellenőrzés keretében értékelték - még ha e két bizonyítvány nem is tartozik a vitatott bizonyítványok közé -, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 198-201. pontjában szintén bizonyos következetlenségeket állapított meg azzal kapcsolatban, hogy a török hatóságok e bizonyítványokat az eljárás különböző szakaszaiban hamisnak, majdnem megfelelőnek, illetve ezenfelül részben nem megfelelőnek minősítették.

109 Ezenfelül, amint az a megtámadott ítéletből is következik, szintén ellentmondások állapíthatók meg abban a tekintetben, hogy az említett hatóságok a bizonyítványok ellenőrzése eredményének a leírása során az ellenőrzés tárgyát képező bizonyítványok tekintetében számos különböző kifejezést használnak, mint például a "hamis" kifejezést (a török állandó képviseletnek az UCLAF-hoz 1998. június 10-én írt levele, amelyet a megtámadott ítélet 41. pontja említ), a "[nem] megfelelő és [nem] a [török] vámkirendeltség állította ki és hitelesítette" fordulatot (a török vámügyi főigazgatóság 1999. március 8-i levele, amelyet a megtámadott ítélet 123. pontja említ), a "nem megfelelő[ek], és nem a [származási] szabályok szerint [kiállítottak]" fordulatot (a török állandó képviseletnek az UCLAF-hoz 1999. április 12-én írt levele, amelyet a megtámadott ítélet 124. pontja említ), valamint a "nem megfelelő" kifejezést (a török vámügyi főigazgatóság 1999. július 16-i levele, amelyet a megtámadott ítélet 200. pontja említ).

110 Ezenfelül a török hatóságok által a Bizottsággal és az olasz vámhatóságokkal folytatott levelezés során alkalmazott sokféle kifejezés nem felel meg az 5/72 határozat 11. cikkében és az 1/96 határozat 15. cikkében előírt "valódiság" és "szabályosság" fogalmainak.

111 A fent leírt ellentmondások és következetlenségek eredményeképpen a Bizottságnak tájékozódnia kellett volna a török hatóságok által végzett értékeléseket illetően. A Bizottság ilyen körülmények között a társulási megállapodás megfelelő alkalmazásának ellenőrzésére és felügyeletére irányuló feladata keretében köteles volt meggyőződni arról, hogy a török hatóságok megfelelő módon minősítették-e az említett bizonyítványokat akár szabálytalannak, akár hamisnak.

112 Meg kell azonban állapítani, hogy a Bizottság nem használta ki teljes mértékben a társulási megállapodás és az annak végrehajtási rendelkezései által ráruházott jogkört.

113 Először is, bár igaz, hogy az UCLAF 1998. október 12. és 15., valamint 1998. november 30. és december 2. között Törökországban két ellenőrzést végzett, meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen állapította meg a megtámadott ítélet 218. pontjában, hogy semmilyen bizonyíték nincs, amelyből arra lehetne következtetni, hogy az UCLAF - különösen a mersini vámhatóságnál - nem tudott alapos vizsgálatot folytatni. Az UCLAF missziójának 1998. december 9-i és 23-i jelentéseiből egyértelműen kitűnik, hogy a törökországi vizsgálatok alkalmával felkeresett szervezetek között nem szerepel az a vámhivatal, amelyből a kérdéses termékeket a Közösségbe exportálták - nevezetesen Mersin. Így az UCLAF nem ellenőrizhette a vitatott bizonyítványok valódiságát. Az UCLAF missziójának 1998. december 9-i és 23-i jelentései ugyanis nem térnek ki arra a kérdésre, hogy a vitatott bizonyítványok valóban hamisítottak-e, vagy ellenkezőleg, a török hatóságok állították ki azokat tévesen.

114 Ezt a megállapítást megerősíti az 1998. december 9-i, tehát az UCLAF törökországi vizsgálatait követő levél is, amelyben az UCLAF igazgatója, B. Kudsen a török hatóságokat arra kérte, hogy adjanak azonnali hozzájárulást a mersini vámhivatal egyidejű ellenőrzésére is annak érdekében, hogy beszerezhessék az Akman társaság által 1993 vége óta lebonyolított valamennyi gyümölcslékoncentrátum-exportra vonatkozó információkat.

115 E tekintetben vitathatatlan, hogy a török vámhatóságok hivatalaiban végzendő ellenőrzésekhez a Bizottságnak az 1/95 határozat 7. melléklete 7. cikkének (3) bekezdése értelmében szüksége volt az említett hatóságok hozzájárulására. Elég annak hangsúlyozása, hogy a Bizottság semmilyen módon nem hivatkozott a török hatóságok hozzájárulásának hiányára, amely akadályozta volna a helyszíni vizsgálat elvégzését.

116 Végezetül a megtámadott ítélet 244-259. pontjából az következik, hogy a Bizottság nem kérte a török hatóságoktól a mersini vámhivatal által használt bélyegzőlenyomatok mintáit, és nem közölte azokat a tagállamok vámhatóságaival. Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben arra a megállapításra jutott, hogy a vitatott behozatalokra vonatkozó teljes időszakban a Török Köztársaság és a Bizottság nem volt köteles arra, hogy közöljék a vámhatóságaik által használt bélyegzőlenyomat-mintákat.

117 Márpedig a hivatalokban használt bélyegzőlenyomat- és aláírásminták teszik lehetővé a preferenciális tarifákra vonatkozó vámjogszabályok betartásának hatékony felügyeletét.

118 A Bizottságnak a társulási megállapodás megfelelő alkalmazásáról való gondoskodásra irányuló kötelezettsége megköveteli azt, hogy a számára - illetve ezen intézmény közvetítésével a tagállamok vámhatóságai számára - folyamatosan rendelkezésre álljon valamennyi olyan információ, amely biztosítja ellenőrzéseinek hatékonyságát, és a bélyegzőlenyomatok, valamint az aláírások mintái vitathatatlanul ilyen információk.

119 Hangsúlyozni kell azt is, hogy az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 255. pontjában tett megállapításokkal ellentétben az 1997. május 30-i 2/97 EK-Törökország vám-együttműködési bizottsági határozattal (HL L 249., 18. o.) módosított 1/96 határozat 15. cikke (1) bekezdésének szövegéből, amely 1997. szeptember 1-jén - tehát a vitatott behozatalok idején - lépett hatályba, minden kétséget kizáróan az következik, hogy "a tagállamok, a Bizottság és a Török [Köztársaság] a Bizottság közvetítésével [...] közlik egymással a hivatalaik által az A.TR áruforgalmi bizonyítványok kiállításához használt bélyegzőlenyomatok mintáit."

120 Mindenesetre a Bizottságnak a társulási megállapodás megfelelő alkalmazásának a lehetővé tétele érdekében még e határozat hatálybalépését megelőzően is fel kellett volna kérniük a török hatóságokat arra, hogy közöljék az említett mintákat az 1/95 határozat 7. mellékletének 3. cikke alapján, amely lehetővé teszi, hogy a Bizottság megkérjen "minden olyan információt, amely a számára lehetővé teszi a vámjogi szabályozás megfelelő alkalmazását".

121 Amint azt az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 258. pontjában megállapítja, az, hogy a Török Köztársaság önszántából megküldte az A.TR.1 bizonyítványokhoz használt bélyegzőlenyomatokat, nem változtat azon a következtetésen, amely szerint a Bizottság nem teljesítette azt a kötelezettségét, amely arra irányult, hogy a török hatóságoktól kérnie kellett a mersini vámhivatalban használt bélyegzőlenyomatok és aláírások mintáinak a közlését, és ezt követően közölnie kellett azokat a tagállamok vámhatóságaival.

122 Végezetül a megtámadott ítélet 153-160. pontjából következik, hogy a Bizottság annak észrevételezésére szorítkozott, hogy sem a társulási megállapodás, sem a végrehajtási rendelkezések nem írják elő Törökország számára olyan nyilvántartás vezetését, amely a vámhatósági bizonyítványok bejegyzésére szolgál, és azzal érvelt, hogy mindenesetre ilyen nyilvántartás esetleges vezetése sem vonja maga után azt a következtetést, hogy valódi bizonyítványokról van szó, tekintve, hogy a hamisítóknak kifejezetten érdekében állt, hogy a hamisított bizonyítványokon a szabályos bizonyítvánnyal egyező nyilvántartási számot használjanak. Az Elsőfokú Bíróság ezt az érvelést a megtámadott ítélet 161. és 162. pontjában elfogadta.

123 Ezen állításnak azonban nem lehet helyt adni. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a vámhatóságok által kiállított bizonyítványok nyilvántartása a nemzetközi kereskedelem tekintetében elengedhetetlen gyakorlat. Ilyen nyilvántartás hiányában ugyanis fennáll annak a kockázata, hogy az adott vámhatóságok által kiállított bizonyítványok mindenfajta utólagos vizsgálatának hatékonysága teljes mértékben megszűnik.

124 Ezenfelül a török hatóságoknak az A.TR.1 bizonyítványok nyilvántartására vonatkozó kötelezettsége az Elsőfokú Bíróság által a megtámadott ítélet 161. pontjában tett megállapításokkal ellentétben a társulási megállapodás végrehajtási rendelkezéseiből következik. Az 1/96 határozat 13. cikke ugyanis előírja, hogy a bizonyítványok több lapon történő kiállítása esetén a kivonat 12. rovatában fel kell tüntetni többek között az "eredeti bizonyítvány" nyilvántartási számát, tehát az eredeti bizonyítványt szintén nyilvántartásba kell venni az exportáló ország vámügyi nyilvántartásában.

125 Az Elsőfokú Bíróságnak a megtámadott ítélet 162. pontjában szereplő azon állítását illetően, amely szerint a hamisítóknak kifejezetten érdekükben állt, hogy a hamisított bizonyítványokon a már nyilvántartásba vett, szabályos bizonyítvánnyal egyező nyilvántartási számot használjanak, meg kell állapítani, hogy ez nem mentesíti a Bizottságot azon kötelezettsége alól, hogy a társulási megállapodás megfelelő alkalmazásáról gondoskodjon.

126 Ellenkezőleg, tekintettel arra, hogy ez az állítás a Közösségbe irányuló kettős importot jelent, amelyre ugyanolyan nyilvántartási számú A.TR.1 bizonyítványokat állítottak ki, amelyek közül az egyik valódi, a másik pedig hamis, a Bizottságnak ellenőriznie kellett volna, hogy ilyen, ugyanolyan nyilvántartási számú A.TR.1 bizonyítványokkal dokumentált, a Közösségbe irányuló kettős importra valóban sor került-e. A Bizottságnak az Elsőfokú Bíróság és a Bíróság előtt tett nyilatkozataiból azonban egyértelmű, hogy ez nem történt meg.

127 Tekintve továbbá, hogy az UCLAF két missziója közül egyik sem terjedt ki a mersini vámhivatalra, amint arra a jelen ítélet 113. pontja is emlékeztet, ezen missziók során nem ellenőrizhették sem e nyilvántartások meglétét, sem pedig a vitatott bizonyítványok nyilvántartásba vételét vagy annak hiányát e nyilvántartásokban.

128 A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a Bizottság nem teljesítette a társulási megállapodás megfelelő alkalmazásának felügyeletére és ellenőrzésére vonatkozó kötelezettségét.

129 A Bizottság által elkövetett ezen mulasztás hiányában pedig a vitatott bizonyítványok hamisítását a Közösségbe irányuló első import időpontjában felfedezhették volna, és az anyagi veszteség mértéke - mind a közösségi költségvetés, mind pedig a fellebbező szempontjából - csökkenthető lett volna. A Bizottság továbbá a hamisítások felfedezésekor időben figyelmeztethette volna az importőröket, és adott esetben a vegyes bizottsághoz fordulhatott volna.

130 Mindenesetre, amennyiben a Bizottság a társulási megállapodás keretében rendelkezésére álló jogkört teljes mértékben kihasználta volna, a vitatott bizonyítványok hamis vagy szabálytalan jellegét érintő kételyek eloszlathatók lettek volna, és a bizonyítványok valódi vagy hamis jellege bizonyossággal megállapítást nyerhetett volna.

131 Következésképpen a Bizottság ezen mulasztása a Vámkódex 239. cikke értelmében különleges helyzetet alapoz meg.

132 Az Elsőfokú Bíróság annak megállapításával, hogy a Vámkódex 239. cikke értelmében vett különleges helyzet fennállása nem bizonyított, az említett 239. cikket nem alkalmazta megfelelően, tehát tévesen alkalmazta a jogot.

133 Ez a jogalap tehát megalapozott.

134 A fentiekre tekintettel az iratbetekintési jog megsértésére, valamint a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított jogalapok vizsgálatának nincs helye.

A megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésének következményei

135 A Bíróság alapokmánya 61. cikkének megfelelően, ha a fellebbezés megalapozott, a Bíróság az Elsőfokú Bíróság határozatát hatályon kívül helyezi. Ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja az Elsőfokú Bírósághoz.

136 A jelen ítélet 85-133. pontjában kifejtett megfontolásokból következően a Bizottság annak megállapításával, hogy a Vámkódex 239. cikkének feltételei nem teljesülnek, és következésképpen nincs helye a vitatott bizonyítványokhoz kapcsolódó behozatali vám visszafizetésének vagy elengedésének, nyilvánvaló értékelési hibát vétett. A vitatott határozat 2. cikkét tehát meg kell semmisíteni.

A költségekről

137 A Bíróság eljárási szabályzatának 122. cikke értelmében, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot, a Bíróság határoz a költségekről.

138 Ugyanezen eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján, amely rendelkezés e szabályzat 118. cikke értelmében a fellebbezési eljárásra is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Az Bizottságot, mivel pervesztes lett, a fellebbező kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1) Az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T-23/03. sz., CAS SpA kontra Bizottság ügyben 2007. február 6-án hozott ítéletét hatályon kívül helyezi.

2) Az Európai Közösségek Bizottsága 2002. október 18-i (REC 10/01) határozatának 2. cikkét megsemmisíti.

3) Az Európai Közösségek Bizottságát kötelezi az első- és a másodfokú eljárás költségeinek viselésére.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.