215/B/1999. AB határozat
a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 18. § (1) és (4) bekezdése, valamint 19. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 18. § (1) és (4) bekezdése, valamint 19. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben kérte a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 18. § (1) és (4) bekezdésének megsemmisítését. Nézete szerint alkotmányellenes az, hogy a kizárási indítványról tárgyaláson kívül dönthet a bíróság, mert az elfogultsági kifogás ilyen elbírálása ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt nyilvános tárgyaláshoz való joggal. Előadta továbbá, sérti a pártatlan bírósághoz való jogot, hogy ezen elbíráláshoz a per iratait az a bíró készíti elő, akinek a pártatlanságáról dönteni kell.
Az eljárás folyamán az indítványozó az alkotmányjogi panasztól elállt, azonban indítványát utólagos normakontrollá alakította át. Ennek keretében, már a Pp. 19. § (1) bekezdésének a megsemmisítését is kérte, mivel álláspontja szerint ugyancsak sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében garantált pártatlan bírósághoz való jogot az is, hogy a bíró adott esetben a kizárási indítvány elbírálása előtt ügydöntő határozatot hozhat.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései a következők:
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
[...]
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot - a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan - a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja."
2. A Pp.-nek az indítvány által érintett rendelkezései a következők:
"13. § (1) Az ügy elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt:
a) a fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy, továbbá az, aki a per tárgyát egészen vagy részben a maga részére követeli vagy akinek jogaira vagy kötelezettségeire a per eredménye kihatással lehet;
b) az a) pont alá eső személy képviselője vagy olyan volt képviselője, aki az ügyben eljárt;
c) az. a) vagy a b) pont alá eső személynek a (2) bekezdésben megjelölt hozzátartozója vagy volt házastársa;
d) az, akit a perben tanúként vagy szakértőként kihallgattak vagy akinek tanúként vagy szakértőként való kihallgatását a bíróság elrendelte;
e) az, akitől az ügynek tárgyilagos megítélése egyéb okból nem várható (elfogultság)."
"18. § (1) Ha a kizárás kérdését igazgatási ügykörben nem intézik el, a bíró kizárása felől ugyanannak a bíróságnak ugyanazon a fokon eljáró másik tanácsa tárgyaláson kívül is határozhat.
[...]
(4) A kizárást kimondó határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a kizárás megtagadása miatt pedig csak abban a fellebbezésben lehet panaszt tenni, amely az ügy érdemében hozott határozat ellen irányul."
"19. § (1) Az a bíró, aki a személyére vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, bejelentésének elintézéséig a perben nem járhat el. Minden más esetben az érintett bíró továbbra is eljárhat ugyan, de ha a 13. § (1) bekezdésének a)-d) pontjai alá tartozó kizárási okról van szó, a bejelentés elintézéséig az érdemi határozat hozatalában nem vehet részt. Ha ugyanaz a fél ugyanabban a perben a kizárás megtagadása után tesz újabb bejelentést a bíró ellen, ez a korlátozás sem érvényesül."
3. Az Alkotmánybíróság a Pp. 18. § (1) és (4) bekezdését már vizsgálta a 699/B/1995. AB határozatban. Kimondta, hogy "a Pp. 18. § (4) bekezdése nem csorbítja a jogorvoslathoz és a pártatlan bírósághoz való alapvető jogot", valamint azt, hogy a "Pp. 18. § (1) bekezdésének az a rendelkezése, hogy a kizárási ok bejelentésének elintézése ugyanannak a bíróságnak másik, az ítélkezési tevékenységében független tanácsa hatáskörébe tartozik, nem ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével" (ABH 1995. 795., 796.)
Az indítványozó e határozat ismeretében azonban arra hivatkozott, hogy abban az Alkotmánybíróság az általa felvetett alkotmányos aggályokat nem vizsgálta, és ezért e rendelkezésekre figyelemmel kérte a Pp. 18. § (1) és (4) bekezdésének vizsgálatát és megsemmisítését.
Az átalakított kérelem megfelel az utólagos normakontrollnak az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (1), (2), (3) bekezdésében és a 37. §-ban meghatározott kívánalmainak. Az Alkotmánybíróság jelen eljárásának tehát a 699/B/1995. AB határozat - ítélt dolog okán - nem képezi eljárási akadályát.
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. A tárgyalási elv, a nyilvánosság, a szóbeliség és a közvetlenség az igazságszolgáltatás alapelvei közé tartoznak. Az Alkotmánybíróság a 26/1990. (XI. 8.) AB határozatban (ABH 1990. 120.) foglalkozott azzal, hogy a tárgyalási elv milyen követelményeket támaszt a polgári eljárásjoggal szemben. A végzés elleni fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálhatóságával kapcsolatban rámutatott arra, hogy az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdése a félnek az ügy tárgyához közvetlenül kapcsolódó jogait érintő kérdések tárgyaláson történő elbírálását teszi kötelezővé, a per során felmerült más - a félnek az ügy tárgyával közvetlen kapcsolatban nem álló, az eljárással kapcsolatos jogait érintő - kérdésekben hozandó határozatokra ez nem vonatkozik. Az ilyen döntések tárgyaláshoz kötése csak a bíróság munkáját nehezítené és a határozat meghozatalát késleltetné, ami viszont sértené a Pp. alapelvei között található, a perek ésszerű időn belül való befejezésének kívánalmát.
Az 1938/D/1991. AB határozatban az Alkotmánybíróság a perújítás megengedhetősége kérdésében való döntés tárgyaláson kívüli meghozatalának alkotmányosságát vizsgálva hasonlóan foglalt állást, amikor rámutatott arra, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti alkotmányos alapjog az eljárásnak arra a részére vonatkozik, amelyben a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelességeket érdemben bírálja el. (ABH 1992. 536., 537.)
A kizárás kérdésében való döntés nem minősíthető a félnek a perbe vitt jogait és kötelességeit érdemben elbíráló döntésnek: a per során felmerült más kérdésekben hozandó határozatok közé tartozik. A jogalkotó a bíróság számára a Pp. 18. § (1) bekezdésében a megengedő igealak használatával biztosította annak lehetőségét, hogy a kizárási indítványról tárgyalás alapján döntsön, ezt azonban a perek ésszerű időn belüli befejeződésének kívánalmát szem előtt tartva nem tette kötelezővé. Ugyanakkor a garanciális jellegű tárgyalás hiányát is ellensúlyozta azzal, hogy a Pp. 18. § (4) bekezdése alapján a fél az eljáró bíróság kizárást megtagadó döntése miatt az érdemi döntés ellen irányuló fellebbezésben jogorvoslattal élhet, ahol azt is kifogásolhatja, hogy az ügy körülményei ellenére a bíróság nem tartott tárgyalást.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 18. § (1) bekezdésének azon szabálya, amely a kizárási indítvány tárgyaláson kívüli elbírálását lehetővé teszi, nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tárgyalási elvet, ezért az indítványt ebben a részben elutasította.
2. Az indítványozó szerint a pártatlanság követelményét sérti, hogy a kizárási indítvány elintézéséhez a szükséges iratokat az a bíró készíti elő, aki ellen a kizárási indítvány irányul. A hivatkozott rendelkezés [Pp. 18. § (4) bekezdés] azonban nem tartalmaz ilyen szabályt: az a 19. § (1) bekezdésének rendelkezéseiből vezethető csupán le, ezért az Alkotmánybíróság további eljárásában ezt a szabályt vizsgálta. Eszerint: "az a bíró, aki a személyére vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, bejelentésének elintézéséig a perben nem járhat el. Minden más esetben az érintett bíró továbbra is eljárhat ugyan, de ha a 13. § (1) bekezdésének a)-d) pontjai alá tartozó kizárási okról van szó, a bejelentés elintézéséig az érdemi határozat hozatalában nem vehet részt. Ha ugyanaz a fél ugyanabban a perben a kizárás megtagadása után tesz újabb bejelentést a bíró ellen, ez a korlátozás sem érvényesül."
Ahogyan azt az Alkotmánybíróság a pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog vizsgálata során megállapította, az "az eljárás alá vont személy iránti előítélet-mentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében. Ennek intézményes biztosítékát a bírák kizárására vonatkozó büntetőeljárási szabályok biztosítják (Be. 35., 40., 231. §)." [67/1995. (XII. 7.) AB határozat, ABH 1995. 346., 347.].
Az Alkotmánybíróság rámutat: annak a ténynek, hogy a kizárási indítvánnyal érintett bíró készíti elő a kizárási indítvány elbírálásához szükséges iratokat, a születendő döntésre semmilyen hatása nincsen. Az előkészítés ugyanis technikai jellegű tevékenység - az ügy iratai annál a bírónál vannak, akire szignálták az ügyet. (A fellebbezési kérelmet is emiatt kell az első fokon eljárt bíróságnál benyújtani - ez az ügykezelést ugyanis jelentős mértékben megkönnyíti.) A bíróság másik tanácsa nem az előkészítő bíró információi alapján, hanem az iratok ismeretében hozza meg döntését, s amennyiben az iratok alapján azt indokoltnak tartja, tárgyalást is tart.
A Pp. vizsgált szabályai tehát azzal, hogy a kizárási indítvány elbírálásának előkészítését az érintett bíró feladatává teszik, nem adnak lehetőséget arra, hogy ezáltal befolyásolja az indítványt elbíráló tanácsot. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 19. § (1) bekezdése e vonatkozásában nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, ezért az indítványt ebben a részben is elutasította.
3. Az indítványozó a Pp. 19. § (1) bekezdését azért is támadta, mert a bírónak joga van arra, hogy a Pp. 13. § (1) bekezdés e) pontra alapított elfogultsági kifogás esetén az elfogultsági kifogás elbírálása előtt ítéletet hozzon. Az indítványozó szerint ez a tisztességes és pártatlan eljáráshoz való joggal ellentétes.
Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv (a továbbiakban: Római Egyezmény) 6. cikk 1. pontjában foglalt rendelkezés szerint mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Ezzel összhangban a Pp. 2. §-a elismeri a feleknek a perek ésszerű időn belüli befejeződéshez fűződő jogát és a bíróságok feladatává teszi annak érvényesítését. Ezen túl is számos rendelkezése tartalmaz tételes előírást eljárási határidőkre, és egyéb, az eljárás hatékonyságát, alaposságát és gyorsaságát közvetlenül és közvetve is garantálni alkalmas intézkedésekre. (Vö.: 932/E/1993. AB határozat, ABH 1993. 674. és 159/B/1993. AB határozat, ABH 1996. 410.)
A pártatlan bíróság eljárásának követelménye és a perek ésszerű időn belüli befejezéséhez fűződő érdek bizonyos esetekben ellentétbe kerülhetnek egymással, közöttük az összhangot a Pp.-nek kell megteremtenie. A kizárási indítványok felőli döntések szükségessége nem vezethet a perek időtartamának indokolatlan meghosszabbodásához, de a gyorsaság iránti igény sem vezethet a pártatlanság sérelméhez. Mindezt figyelembe véve a Pp. egyetlen esetben teszi lehetővé, hogy az a bíró, aki ellen kizárási indítványt terjesztettek elő, a kizárásról való döntés előtt az ügydöntő határozat meghozatalában is részt vegyen: ez a Pp. 13. § (1) bekezdés e) pontja szerinti elfogultság. Ennek az oka az elfogultság természetében rejlik.
A Pp. által szabályozott kizárási okokat két jól elhatárolható csoportra - egyfelől az ún. abszolút, másfelől az ún. relatív okokra - lehet osztani. A Pp. 13. § (1) bekezdése öt kizárási okot határoz meg, ezek közül az a)-d) pontokban szabályozottak abszolút okok: bíróként nem járhat el a fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy, továbbá az, aki a per tárgyát egészen vagy részben a maga részére követeli, vagy akinek jogaira vagy kötelezettségeire a per eredménye kihatással lehet, e személyek képviselője vagy olyan volt képviselője, aki az ügyben eljárt, illetve mindezek hozzátartozója vagy volt házastársa, továbbá az sem, aki a perben tanúként vagy szakértőként vesz részt. A 13. § (1) bekezdés e) pontja relatív kizáró okot szabályoz: nem járhat el az, akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyéb, a 13. § (1) bekezdés a)-d) pontokban nem nevesített okból nem várható.
A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvényben szabályozott kizáró okok természetét és következményeit az Alkotmánybíróság már részletesen elemezte a 17/2001. (VI. 1.) AB határozatában. Az abban a határozatában írtak - a bíró kizárására vonatkozó szabályozás elveinek azonosságára és a rendelkezések tartalmának nagyfokú hasonlóságára tekintettel - a jelen ügyben is jórészt érvényesek. Így az abszolút kizáró okok mindkét eljárásban "olyan tények, amelyeknek fennállása esetén - habár természetükben eltérő okokból, így az ügyben való érintettség vagy az érintettekhez fűződő viszony, az eljárásban már korábban betöltött más pozíció, avagy az ügyről szerzett magántudomás okán - az elfogultságot vélelmezni kell, s a vélelem megdönthetetlen. Bármely, a fentiekben nevesített ok fennállása így az érintett feltétlen kizárását eredményezi. Mindennek eljárásjogi következménye, hogy az abszolút kizáró ok bejelentése a hozzá fűződő vélelem miatt csak magának az okként szolgáló ténynek a fennállását teszi vizsgálandóvá.
A relatív kizárási ok megfogalmazása általános, és minden olyan okot átfog, amelyek nevesítése sokféleségük folytán nem lehetséges, s ezért hozzájuk megdönthetetlen vélelem sem fűzhető. Ebből pedig az következik, hogy jellemzően külön vizsgálandó maga az elfogultság alapjául szolgáló tény valósága és az, hogy ez a körülmény alkalmas-e az elfogultság megalapozására." (Magyar Közlöny 61. szám, 2001. június 1., 3955., 3957.)
Az érintettnek a rá vonatkozó kizárási ok bejelentése után az ügy további elintézésében való részvételét a Pp. egyrészt aszerint szabályozza eltérően, hogy abszolút vagy relatív kizárási ok fennállásáról van-e szó, másrészt pedig aszerint, hogy ki volt a bejelentő, és hányadik ízben tett bejelentést. A kizárási okokat ugyanis bejelentheti az ügyben eljáró bíró vagy más, a törvény szerint erre jogosult személy is.
A bíró a Pp. 16. § (2) bekezdése alapján köteles a vele szemben fennálló kizárási okot haladéktalanul bejelenteni a bíróság elnökének, a bejelentés elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik. Ebben az esetben a bejelentésének elintézéséig a perben nem járhat el.
Ha a kizáró okot a bíró nem maga jelentette be, akkor - amennyiben nem járul hozzá a kizárásához - abszolút kizárási ok fennállása esetén a bejelentés elintézéséig az ügyben eljárhat, de az ügydöntő határozat meghozatalában nem vehet részt, relatív kizárási ok esetén azonban még az ügydöntő határozat meghozatalában való részvétele sem korlátozott. [...] Ha viszont önmagával szemben tesz bejelentést, a bejelentés elintézéséig az általános szabályok szerint - akár abszolút, akár relatív okra hivatkozik - egyáltalán nem járhat el.
Az indítványozó által kifogásolt lehetőség a perek ésszerű időn belül való befejezését hivatottak elősegíteni. Ebben az esetben is csupán azokról a kizárási indítványokról van szó, amelyeket nem a bíró terjesztett elő, hanem más, arra jogosult személy, és az érintett bíró nem járul hozzá a mellőzéséhez, azaz - akár a bejelentés alapjának hiánya, akár más ok miatt - nem tekinti magát elfogultnak. Ilyenkor külső vizsgálatra van szükség, amelyben vizsgálni kell mind a felhozott ok valódiságát, mind pedig azt, hogy a bíróra ezen ok milyen hatással lehet. A vizsgálat eredményeként kerülhet sor a bíró kizárására vagy annak megtagadására. Az pedig, hogy a kizárást kimondó döntést esetlegesen az ügydöntő határozat meghozatalát követően hozzák meg, nem jelenti, hogy ne lenne kihatással a már lezárt ügyre.
A Pp. 252. § (1) bekezdése értelmében "a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét - a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem, illetőleg a fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül - végzéssel hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítja, ha az ítélet meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok áll fenn." Ha tehát az ügydöntő határozat meghozatala után a kizárási indítvány elbírálása során megállapítást nyer a bíró elfogultsága, akkor ez elegendő alap az ítélet hatályon kívül helyezéséhez. Hasonlóképpen rendelkezik a felülvizsgálati kérelem kapcsán a Pp. 275. § (2) bekezdése: "A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül, kivéve, ha a pert a tárgyalás alapján megszünteti, vagy ha a határozatot hozó bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, illetve a határozat meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben a törvény értelmében kizáró ok áll fenn."
Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy a Pp. módosításáról szóló 1997. évi LXXII. törvény 19. §-a a beiktatott 256/B-256/E. §-ok révén a kis perértékű ügyekben a fellebbezést több esetben, így többek között a kizárást megtagadó végzéssel szemben is kizárta.
Az Alkotmánybíróság rámutat: az Alkotmány 57. § (5) bekezdése egyrészt lehetővé teszi a jogorvoslati jog törvényi korlátozását a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan. Másrészt pedig a fellebbezés kizártsága a 256/C. § értelmében a kis perértékű ügyekben nem abszolút. Lényeges eljárási szabálysértés okán - így a kizárást megtagadó határozat esetében is - fellebbezést lehet előterjeszteni, tehát a jogorvoslati jog a kizárást megtagadó határozattal szemben változatlanul biztosított. Annak vizsgálata pedig, hogy a Pp. módosítása és az Alkotmány ahhoz szükséges módosítása milyen időbeli sorrendben zajlott le, nem képezheti jelen eljárás tárgyát, hiszen az Alkotmánybíróság a támadott jogszabályi rendelkezéseket a hatályos Alkotmány rendelkezéseinek fényében vizsgálja.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem sérti az Alkotmányt a Pp. 19. § (1) bekezdésének azon szabálya, hogy a bíró a vele szemben elfogultság miatt előterjesztett kizárási bejelentés elintézése előtt érdemben befejezze az ügyet, ezért az indítványt ebben a vonatkozásában is elutasította.
Budapest, 2001. június 5.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró