17/2001. (VI. 1.) AB határozat
a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az 1973. évi I. törvény 35. § (1) bekezdésének c) pontja alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy az a bíró, aki a vele szemben fennálló kizárási okot maga jelenti be, a bejelentés megtétele után az ügyben nem járhat el.
2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 37. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
1. A Bajai Városi Bíróság bírája a 3.B.633/1996. számú büntetőügyben - az eljárás felfüggesztése mellett a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 37. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálata végett az Alkotmánybírósághoz fordult. Álláspontja szerint e rendelkezés, amely az elfogultságot bejelentő bírónak a bejelentését követő eljárását szabályozza, ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvével, az 57. § (1) bekezdésében biztosított pártatlan bírósághoz és tisztességes eljáráshoz való joggal, valamint a 60. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott lelkiismereti szabadsággal.
Felfüggesztő végzésében az eljáró bíróság alkotmányossági aggályainak indokolásaként a pártatlanság követelményére hivatkozott, amelynek folytán az a bíró, aki "szubjektíve arra a meggyőződésre jut, hogy egy adott ügyben képtelen elfogulatlanul, a pártatlanság követelményeinek megfelelően eljárni, ezt a tényt köteles haladéktalanul bejelenteni..." Nézete szerint a pártatlanság objektív és szubjektív szempontból is vizsgálandó: "a pártatlanságnak meg kell felelnie annak az elvnek, miszerint nem elég igazságot szolgáltatni, annak felismerhetőnek is kell lennie". Ezzel viszont az indítványozó szerint ellentétes az, hogy a Be. 37. § (1) bekezdésének olyan értelmezése is lehetséges, miszerint a másodfokú bíróság felülbírálhatja az eljáró bíró elfogultsági bejelentését, és kötelezheti a bírót - nyilvánvaló elfogultsága ellenére - az adott ügy folytatására, ami az Alkotmány 57. §-ban foglalt pártatlan eljárás követelményét sérti.
Hivatkozott az indítványozó továbbá arra is, hogy a támadott rendelkezés ezen többértelműsége a jogállamiság elvének részét képező jogbiztonság követelményét sérti, hiszen a másodfokú bíróságok - az indítványozó által felvázolt - kapcsolódó joggyakorlata nem egységes, kiszámíthatatlan, és így jogbizonytalanságot eredményez.
Harmadszor pedig hivatkozott az indítványozó arra, hogy az elfogultságot bejelentő bíró kötelezése az ügy folytatására sérti egyrészt a bíró lelkiismereti szabadsághoz való jogát (Alkotmány 60. §), de sérti másrészt az Alkotmány 50. § (3) bekezdésében foglalt azon szabályt is, hogy a bíró ítélkezési tevékenysége során csak a törvénynek és saját lelkiismeretének van alárendelve, hiszen meggyőződése ellenére köteles a másodfokú bíróság határozata értelmében eljárni.
2. Az indítványozó a Be. 35. § (1) bekezdés c) pontja szerinti ok alapján kizárását kérő bíró bejelentésének elintézésére vonatkozó szabályok alkotmányosságát vitatja. Az általa kifogásolt szabály tehát tartalmilag nem önmagában a Be. 37. § (1) bekezdése, hanem az elfogultságot mint kizáró okot statuáló Be. 35. § (1) bekezdés c) pontja; a bejelentés elintézését szabályozó 42. § (1) bekezdése és az elfogultságot bejelentő bíró eljárására vonatkozó 37. § (1) bekezdése együttes értelmezése révén előálló rendelkezés. Az Alkotmánybíróság ezért az eljárását kiterjesztette a Be. 35. § (1) bekezdés c) pontjára és a 42. § (1) bekezdésére is.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvány által érintett rendelkezései szerint
"2. § (1)A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."
"50. § (3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
"60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára."
2. A Be.-nek az indítvány által érintett szabályai a következők:
"35. § (1) A büntetőügyben a hatóság tagjaként nem járhat el:
a) aki az ügyben mint terhelt vagy védő, továbbá mint sértett, feljelentő vagy mint ezek képviselője vesz vagy vett részt, valamint a felsoroltak hozzátartozója;
b) aki az ügyben mint tanú vagy szakértő vesz vagy vett részt;
c) akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható."
"37. § (1) A hatóságnak az a tagja, aki a reá vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, bejelentésének elintézéséig az ügyben nem járhat el."
"42. § (1) A bíróság elnöke intézkedik más bíró kijelöléséről, ha a bíró a kizárási okot maga jelentette be vagy a kizáráshoz hozzájárult. Ez esetben a kizárásról nem kell külön határozatot hozni."
3. Az Alkotmánybíróság a Be. kizárásra vonatkozó általános szabályait a 43/1998. (X. 9.) AB határozatban (ABH 1998, 313, 318.) már vizsgálta. Abban az ügyben azonban a kizárásra vonatkozó szabályokat az indítványozó a bírósági eljárást megelőző eljárás tekintetében, a nyomozó hatóságra és az ügyészre vonatkozóan kifogásolta. így az Alkotmánybíróság a Be. 35-37. §-ait kizárólag ezen hatóságokra vonatkoztatva vizsgálta, és a bíró tekintetében mind a kizárás általános mind pedig a bíró kizárása vonatkozó különös szabályok alkotmányossági vizsgálatát mellőzte. Ekként az említett határozat nem képezi eljárási akadályát a jelen alkotmányossági vizsgálat lefolytatásának.
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság a pártatlan bírósághoz való jog mibenlétét első ízben vizsgáló 67/1995. (XII. 7.) AB határozatban rámutatott, hogy ezen alkotmányos alapjog "az eljárás alá vont személy iránti előítélet-mentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében. Ennek intézményes biztosítékát a bírák kizárására vonatkozó büntetőeljárási szabályok biztosítják (Be. 35., 40., 231. §)." (ABH 1995, 346, 347:)
Az Alkotmánybíróság e határozatban elemezte az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett egyezmény 6. Cikk 1. pontjában foglalt fair eljárás elve érvényesülésének vizsgálatakor az Emberi Jogok Európai Bírósága által alkalmazott kettős tesztet: a Bíróság elsősorban az eljárt bírónak az ügyben tanúsított konkrét magatartását vizsgálja, vagyis hogy volt-e olyan megnyilvánulása, amelyből a pártatlanságának hiányára lehet következtetni. Ezt követi annak vizsgálata, hogy függetlenül a bíró személyes magatartásától, a folyamodónak volt-e jogos, indokolt, objektíve igazolható oka a pártatlanság hiányának feltételezésére.
A pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog érvényesülésének garanciája a bírói függetlenség is, amelynek értelmében a bírák ítélkezési tevékenységük során egyedül a törvényeknek és saját lelkiismeretüknek vannak alárendelve, vagyis mindenféle külső befolyástól mentesen járnak el.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 50. § (3) bekezdésében foglalt, a bírói függetlenséget kimondó elvvel és annak garanciális tartalmával legutóbb a 19/1999. (VI. 25.) AB határozatban foglalkozott. Ebben a határozatban rámutatott arra, hogy "a bírói függetlenség egyedi-aspektusában tehát a bíró szervezeti és státusbeli szabadságának garanciáját jelenti annak érdekében, hogy az egyedi ügyekben a jogviták eldöntése és a jogsérelmek orvoslása tárgyában hozott kötelező erejű és végrehajtható döntését mindenféle befolyásolástól mentesen, a törvények, illetve általában a jogszabályok alapján, belső meggyőződése szerint hozza meg". (ABH 1999, 150, 153.)
Határozatában utalt rá az Alkotmánybíróság, hogy a bírák függetlenségéről, hatékonyságáról és szerepéről szóló az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (94) 12 számú Ajánlásában megfogalmazott alapelvei is ezt a követelményt tükrözik vissza (közzétéve: Bírósági Határozatok Melléklete 1999/1). E szerint: "A bíráknak az eléjük ~ terjesztett ügyekben teljesen szabadon, belső meggyőződésük és a tényállás saját maguk által történő értékelése szerint részrehajlásmentesen, valamint a hatályos törvényi rendelkezéseknek megfelelően kell dönteniük: (Ajánlás I/2/d) pont.]" (ABH 1999,150,153.)
2. A Be. által szabályozott kizárási okokat két jól elhatárolható csoportra - egyfelől az ún. abszolút, másfelől az ún. relatív okokra - lehet osztani. A Be. 35. § (1) bekezdése három kizárási okot határoz meg, ezek közül az a) és b) pontban szabályozottak abszolút okok: a büntetőügyben a hatóság tagjaként - így bíróként - nem járhat el, aki az ügyben mint terhelt, védő, sértett. feljelentő, ezek képviselője, valamint a felsorolták hozzátartozója, illetve mint tanú vagy szakértő vesz részt, vagy vett részt (Be. 35 § (1) bekezdés a)-b) pontok, 38. § (1) bekezdés; 39 § (1) bekezdés]. Speciálisán a bíróság tagjára vonatkozó további abszolút kizáró okokat tartalmaz a Be. 40. §-a: bíróként nem járhat el az sem; aki az ügyben a nyomozó hatóság tagja vagy mint ügyész járt el, illetve ezek hozzátartozója. A 35. § (1) bekezdés c) pontja relatív kizáró okot szabályoz: nem járhat él az ügyben az sem, akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb, a 35. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban nem nevesített okból nem várható.
Az abszolút kizáró okok olyan tények, amelyeknek fennállása esetén - habár természetükben eltérő okokból, így az ügyben való érintettség vagy az érintettekhez fűződő viszony, az eljárásban már korábban betöltött más pozíció; avagy az ügyről szerzett magántudomás okán - az elfogultságot vélelmezni kell, s a vélelem megdönthetetlen. Bármely, a fentiekben nevesített ok fennállása így az érintett feltétlen kizárását eredményezi. Mindennek eljárásjogi következménye, hogy az abszolút kizáró ok bejelentése a hozzá fűződő vélelem miatt csak magának az okként szolgáló ténynek a fennállását teszi vizsgálandóvá.
A relatív kizárási ok megfogalmazása általános, és minden olyan okot átfog, amelyek nevesítése sokféléségük folytán nem lehetséges, s ezért hozzájuk megdönthetetlen vélelem sem fűzhető. Ebből pedig az következik, hogy jellemzően külön vizsgálandó maga az elfogultság alapjául szolgáló tény valósága és az, hogy ez a körülmény alkalmas-e az elfogultság megalapozására. Ilyen esetben a kizárási indítvány alapjául felhozott tény valósága mellett tehát azt is elemezni kell, hogy az milyen hatással van a bíróra: eredményezi-e elfogultságát vagy sem. Következésképp a relatív kizáró ok felől való döntés mérlegelést igényel. A mérlegelést azonban a bejelentő személyétől függően más és más végzi el.
Külső megítélésre szorulnak azok az esetek, amelyekben az elfogultságot nem maga a bíróság tagja, hanem az ügyész, a terhelt, a védő, a sértett vagy a sértett képviselője nyújtja be, és a bíró a kizárásához nem járul hozzá. Ilyenkor vizsgálni kell azt, hogy a bejelentett ok fennáll-e és hogy milyen hatással van a bíróság eljáró tagjára: okoz-e ténylegesen elfogultságot. E vizsgálatot - amennyiben az érintett a kizárásához nem járul hozzá - a Be. más bírókra bízza.
Más a helyzet viszont akkor, ha maga az eljáró személy jelenti be elfogultságát. Ezen bejelentés attól függetlenül nem hagy semmi kétséget az elfogultság fennállása felől, hogy a külső megítélő az elfogultság szubjektíve fennálló okát objektíve reálisnak tekintené-e. Itt tehát a bíró - előzetesen - maga mérlegeli, hogy a közte és az eljárás bármely résztvevője között fennálló kapcsolat elfogulttá teszi-e, avagy ki tudja zárni annak hatását az ítélkezési tevékenysége során. Ha, nemleges válaszra jut, akkor ezt a Be. értelmében haladéktalanul be kell jelentenie: a bejelentés elmulasztásáért, illetve késedelmes teljesítéséért fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik [Be. 36. § (2) bekezdés].
Az érintett bírónak a rá vonatkozó kizárási ok bejelentése után az ügy további elintézésében való részvételét a Be. egyrészt aszerint szabályozza eltérően, hogy abszolút vagy relatív kizárási ok fennállásáról van-e szó, másrészt pedig aszerint, hogy ki volt a bejelentő. A kizárási okokat ugyanis bejelentheti az ügyben eljáró bíró vagy más, a törvény szerint erre jogosult személy is.
A Be. szerint, ha a kizáró okot a bíró nem maga jelentette be, akkor - amennyiben nem járul hozzá a kizárásához - abszolút kizárási ok fennállása esetén a bejelentés elintézéséig az ügyben eljárhat, de az ügydöntő határozat meghozatalában nem vehet részt, relatív kizárási ok esetén azonban még az ügydöntő határozat meghozatalában való részvétele sem korlátozott [41. § (2) bekezdés]. Ha viszont önmagával szemben tesz bejelentést, a bejelentés elintézéséig az általános szabályok szerint - akár abszolút, akár relatív okra hivatkozik - egyáltalán nem járhat el [37. § (1) bekezdés].
3. A büntetőeljárásban a bíró kizárásának legfontosabb szabályai a büntető perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. tc. óta a legfőbb elveket tekintve nem változtak. A gyakorlatban is következetesen az a felfogás él, hogy a kizárás iránti bejelentés elintézése során a kizáró ok alaposságát minden esetben és attól függetlenül vizsgálni kell, hogy ki volt a bejelentő: maga az érintett vagy a büntetőeljárásban részt vevő más személy. Világosan kiderül mindez a szakirodalomból, a különböző kommentárokból, az egyes büntetőeljárási kódexekhez kapcsolódó gyakorlatból. Az általános felfogás szerint a vizsgálat részben azért szükséges, hogy a bejelentő ne használhassa visszaélésszerűen (az eljárás elhúzása, nyomásgyakorlás a bíróra stb.) a kizárás intézményét, részben pedig azért, hogy a bíró ne háríthassa el azon ügyek elbírálását, amelyekben az intézkedést kényelmetlennek tartja.
A kizárás intézményének alapvető rendeltetését kérdőjelezhetné meg azonban a Be. idevonatkozó szabályának olyan értelmezése, amelynek következtében a bíróság elfogultságot bejelentő tagja bejelentésének "elintézése'' abban is állhat, hogy az elfogultsága hiányának megállapítására kerül sor. Ez a felfogás azt eredményezhetné, hogy a bíró belső meggyőződése ellenére is köteles lenne egy adott ügyben eljárni.
Az ilyen értelmezés szembeszökően sértené a pártatlansággal kapcsolatos, már említett követelményt, miszerint el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében. Annak megengedése, hogy az elfogultságát bejelentő bíró bejelentését más (a bíróság elnöke vagy a bíróság másik tanácsa) felülbírálja és a bírót az ügy további intézésére utasítsa, azon elv ellen hatna, hogy a bírónak nem csak pártatlannak kell lennie, hanem pártatlannak is kell látszania.
A konkrét büntetőügyekben a pártatlanság alkotmányi követelményét szolgáló kizárás intézményétől elkülönítve kell vizsgálni a jogalkalmazói gyakorlatban felmerült azon igényt; hogy az elfogultság esetleges visszaélésszerű használatát a bírák oldaláról is meg lehessen akadályozni. Amennyiben a bíró a saját kizárását alapos ok nélkül kéri, az e tény megállapítása és az amiatti felelősségre vonás nem lehet az adott büntetőügyben folyó eljárás tárgya, és semmiképpen nem járhat olyan megoldási móddal, amelynek következtében a pártatlanságnak akárcsak a látszata is sérül.
A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi , LXVII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 21. §-a szerint a bíró igazságszolgáltatási feladatainak teljesítését nem tagadhatja meg; a rábízott ügyekben folyamatosan, lelkiismeretesen köteles eljárni. A 63. §-a pedig akként rendelkezik, hogy "fegyelmi vétséget követ el a bíró, ha vétkesen a) a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségeit megszegi, vagy b) az életmódjával, magatartásával a bírói hivatás tekintélyét sérti vagy veszélyezteti".
A bírónak a saját kizárására irányuló alaptalan bejelentése a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségszegés, amely fegyelmi vétség megállapítására vezethet. Ilyenkor a fegyelmi eljárás megindítását a hivatása szabályait megszegő bíróval szemben a 64. § (1) bekezdése által meghatározott rendben az erre jogosított bírósági vezető (elnök) kezdeményezi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező fegyelmi bíróság elnökénél.
Ebből a szabályozásból pedig már önmagában is az következik, hogy az esetleges bírói visszaélés elintézési módja egyetlen konkrét ügyben sem lehet a kizárás megtagadásai az egy külön eljárás keretében fegyelmi következményeket vonhat maga után. Az adott ügyben a bejelentés alapossága nem képezheti mérlegelés tárgyát a kizárásról való döntés során: azt a bírót, aki maga kéri a kizárását, az ügy további intézéséből feltétlenül ki kell zárni. A bejelentés puszta ténye ugyanis a pártatlanság látszatát megszünteti, hiszen az eljárás szereplői számára ezután igen kétségessé válik, hogy valóban elfogulatlan, pártatlan-e az eljáró bíró. A bíró személyi hitelének megkérdőjelezhetősége a bíróság további, formailag és tartalmilag kifogástalan működése esetén is a bíróság végső döntésének értékét, elfogadottságát teheti vitathatóvá. A pártatlanság kiemelkedő jelentőségére figyelemmel rendelkezik úgy a Be. 42. § (1) bekezdése, hogy "a bíróság elnöke intézkedik más bíró kijelöléséről, ha a bíró a kizárási okot maga jelentette be vagy a kizáráshoz hozzájárult. Ez esetben a kizárásról nem kell külön határozatot hozni. A törvény szövegezésében alkalmazott kijelentő mód használatából következően ezen esetekben a bíróság elnöke köteles más bírót kijelölni.
A bejelentés elintézésére vonatkozó szabályok és a 37. § együttes értelmezéséből nyilvánvaló, hogy az a bíró, aki maga jelentette be az elfogultságát, a bejelentése elintézése után sem járhat el az ügyben, a bíróság elnökének mindenképpen más bírót kell kijelölnie. A Be. tehát gondoskodik arról, hogy az ügy elintézésében annak a bírónak ne kelljen részt vennie, aki az elfogultságot maga jelentette be, elkerülve ezzel még a látszatát is annak, hogy a pártatlanság nem valósul meg az adott bírósági eljárásban.
Mindebből pedig az következik, hogy a Be. támadott szakasza nem áll ellentétben az Alkotmány 50. § (3) bekezdésében foglalt bírói függetlenség elvével, és nem sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt pártatlan bírósághoz, illetőleg tisztességes eljáráshoz való alapjogot sem.
4. Az Alkotmánybíróság több ízben foglalkozott már az Alkotmány 60. §-ban rögzített lelkiismereti szabadsághoz való alapjog kérdésével. Határozataiban a lelkiismereti szabadság jogát a személyiség integritásához való olyan jogként értelmezte, amelynek tartalma szerint "az állam nem kényszeríthet senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával" [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 258, 271.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 51.; 14/2000. (V. 12.) AB határozat, ABH 2000, 83, 87.].
A bíró kizárására vonatkozó Be. szabályok együttes értelmezése tiszta helyzetet teremt a lelkiismereti szabadság fentebb megfogalmazott alkotmányi követelménye tekintetében is. A Be. 42. § (1) bekezdése alapján a bíróság elnökének az önmaga pártatlanságával kapcsolatos kételyeket feltáró bírót az ügy további elintézéséből minden további mérlegelés nélkül ki kell zárnia. Nem kerülhet tehát, a bíró olyan helyzetbe, amelynek következtében - a saját maga elfogultságával kapcsolatos meggyőződése ellenére - az ügyben el kell járnia. Ezért a Be. támadott rendelkezése nem sérti a bíráknak az Alkotmány 60. § (1) bekezdésében foglalt lelkiismereti szabadsághoz való jogát sem.
5. Nem sérti a Be. 37. § (1) bekezdése a jogállamiságnak az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt elvét sem. A rendelkezés a bírót az ügy elintézéséből a bejelentés elintézéséig kizárja, a 42. § (1) bekezdése viszont az elfogultságra vonatkozó bejelentés kötelező elintézési módját fogalmazza meg. Ennek alapján a legegyszerűbb (legrövidebb) típusú - úgynevezett igazgatási úton - kerül sor véglegesen más bíró kijelölésére, az elfogultságát bejelentő bíró kizárására.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 37. § (1) bekezdése nem sérti az Alkotmány felhívott rendelkezéseit, ezért az indítványt elutasította.
6. Annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság a Be. 37. § (1) bekezdésének támadott rendelkezését a vele együtt vizsgált további rendelkezésekkel fennálló összefüggéseit figyelembe véve nem találta alkotmányellenesnek, megállapította, hogy a Be. szabályozási módja és a bíró által saját maga ellen bejelentett elfogultság vizsgálatával kapcsolatos hagyományos felfogás hatása alkotmányellenes értelmezéshez is vezethet.
A Be. szabályozás módja "kétlépcsős: a valamennyi hatóság tagjára érvényes kizáró okok együtt, és az egyes hatóságok tagjára vonatkozó különös okok az általános okoktól elkülönítve jelennek meg a törvényben, s ugyanúgy elkülönülnek a kizárás iránti bejelentés elintézésére irányadó szabályok is.
A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: új Be.) már nem két lépcsőben állapítja meg a kizárási okokat, vagyis nem állapít meg általános, a "büntetőügyekben eljáró hatóságok tagjainak" kizárására vonatkozó, illetőleg a bíróra (ügyészre, nyomozó hatóság tagjára) vonatkozó okokat, hanem külön-külön szabályozza a nyomozó hatóság tagjának, az ügyésznek, illetve a bírónak a kizárását. Az új Be. 24. § (1) bekezdése eleve kimondja, hogy: "A bíró az ügyben nem járhat el, ha a kizárási okot maga vagy rá vonatkozóan a tanács elnöke jelenti be."
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint alkotmányos követelményt állapít meg - többek között akkor, ha a jogszabályi rendelkezés alkotmányossága akár a szabályozás módjából adódóan, akár annak homályossága miatt szenvedhet csorbát. A 38/1993. (VI. 11.) AB határozatában az Alkotmánybíróság már rámutatott, hogy a "normát nem kell minden esetben megsemmisíteni pusztán azért, mert az alkotmányos követelményeknek meg nem felelő értelmezése is lehetséges, vagy előfordul." (ABH 1993, 256, 267.) A hatályos jog kímélete okán az Alkotmánybíróság az alkotmányos követelményeknek megfelelően is értelmezhető jogszabályi rendelkezés megsemmisítésétől az alkotmányos értelmezési tartomány kijelölése mellett eltekint [lásd erről részletesen: 22/1999. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1999,176.; 27/2000. (VII. 6.) AB határozat, ABH 449, 455.].
A Be. szabályozásának bonyolultságára tekintettel az Alkotmánybíróság szükségesnek tartotta, hogy határozatában alkotmányos követelményként is rögzítse: a Be. 37. §. (1) bekezdése és 42. § (1) bekezdése alkalmazásakor az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való alapjog kizárja, hogy az a bíró, aki a vele szemben fennálló, a Be. 35. § (1) bekezdése c) pontjában foglalt kizárási okot maga jelenti be, az ügyben a bejelentés megtételét követően eljárhasson.
Az Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az abban foglaltak elvi jelentőségére tekintettel rendelte el.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.;
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 865/B/1998.