EH 2009.2051 I. Amennyiben mindkét házastárs ugyanazon kft.-nek önálló üzletrésszel rendelkező tagja, de üzletrészeik névértéke különböző, a vagyonközösséghez tartozó kft. üzletrészek házastársak között megosztásának elsődleges módja az üzletrészek felosztása útján két azonos névértékű önálló üzletrész kialakítása és az újonnan kialakított két üzletrésznek a volt házasfelek külön-külön tulajdonába adása.

II. A méltányosság elvének alkalmazása a házastársak gyermekének tulajdonában álló, és az egyik házastárs haszonélvezetével terhelt ingatlanon a házastársak megállapodása alapján, jórészt az életközösség megszűnése után végzett építkezés kiadásainak elszámolásánál [Csjt. 30. §, 31. §, Ptk. 148. §].

A felperes a hatályon kívül helyezés folytán megismételt eljárásban módosított keresetében a peres felek összesen 149 610 000 forint értékű házastársi közös vagyonának a megosztását kérte azzal, hogy a felek S. Kft.-ben lévő üzletrészeit elsődlegesen kihagyni kérte a vagyonmegosztásból, másodlagosan pedig - az üzletrészek vagyonmérlegbe való beállítása esetére - elsősorban a két üzletrész természetbeni megosztását, míg másodsorban az üzletrészek 50%-ának az alperes tulajdonába adását kérte. Az üzletrésze árverés útján történő értékesítéséhez nem járult hozzá, mert álláspontja szerint az életközösség megszakadásakor az ő birtokába 110 007 000 forint értékű, míg az alperes birtokába 39 603 000 forint értékű közös vagyon került, az életközösség megszűnése után a Katalin, illetve Ágnes utónevű gyermekeiknek közösen juttatott lakóház felépítmény, illetve személygépkocsi (59. és 60. tétel) általa viselt költségének a fele részét pedig (17 500 000 + 5 250 000) az alperesnek is viselnie kell. Erre tekintettel az alperest a közös vagyon megosztása folytán 12 000 452 forint értékkülönbözet illeti meg, és ezen összeg alperesnek történő megfizetését vállalta.

Az alperes a házastársi közös vagyon megosztását nem ellenezte, kérte azonban a felek S. Kft.-beli üzletrészeinek a megosztását is akként, hogy elsődlegesen a saját üzletrészét az életközösség megszakadásakori forgalmi értékének alapulvételével adja a bíróság a felperes tulajdonába, másodlagosan pedig rendelje el az üzletrész árverés útján történő értékesítését. Ellenezte ugyanakkor azt, hogy a bíróság a felperes által a vagyonmérleg 59. és 60. tételeibe felvenni kért közös vagyoni juttatásokat az elszámolás körébe vonja, mert álláspontja szerint a gyermekeknek szánt juttatás a felperes különvagyona terhére történt, saját elhatározásából.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével a feleknek a K. település, K. u. 84. sz. alatti ingatlanon 1/2-1/2 arányban fennálló közös tulajdont megszüntette akként, hogy a felperes 1/2 tulajdoni illetőségét 7 750 000 forint értékben az alperes tulajdonába adta, és rendelkezett a körzeti földhivatal megkereséséről a tulajdonjog átvezetése végett. Megállapította, hogy a S. Fuvarozási és Fuvarszervező Kft.-ben a felperest az 1 600 000 forint összegű törzsbetéte, valamint az alperest az 1 300 000 forint összegű törzsbetéte alapján megillető üzletrészek a peres felek 1/2-1/2 arányú közös tulajdonát képezik, a feleknek a fenti üzletrészeken fennálló közös tulajdonát megszüntette akként, hogy az alperes üzletrészét házastársi közös vagyon megszüntetése címén 29 724 931 forint értékben a felperes tulajdonába adta, és felhívta a S. Fuvarozási és Fuvarszervező Kft. ügyvezetőjét, hogy az ítélet jogerőre emelkedése után a társaság tagjegyzékét a fentiek szerint módosítsa és a tagjegyzék módosítását a cégbírósághoz nyújtsa be. A felperes tulajdonába adta az ítélet rendelkező részében tételesen felsorolt összesen 111 970 918 forint értékű vagyontömeget - köztük a 67. tétel alatti 3 db robogót összesen 82 500 forint értékben - míg az alperes tulajdonába adta az ítélet rendelkező részében ugyancsak tételesen felsorolt vagyontárgyakat 39 436 400 forint értékben és kötelezte a felperest arra, hogy fizessen meg az alperesnek 90 napon belül 67 042 190 forintot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 158 000 forint perköltséget.

Az ítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a peres felek 1976. április 24. napján kötöttek házasságot, melyből 1977. április 13. napján Katalin, 1979. augusztus 6. napján pedig Ágnes utónevű - jelenleg már nagykorú - gyermekeik születtek. A felek életközössége 2002. augusztus 31-én végleg megszakadt, majd a házasságukat az elsőfokú bíróság az alapperben hozott ítéletével felbontotta.

A felek utolsó közös lakása az 1/2-1/2 arányú közös tulajdonukat képező K. település, K. u. 84. sz. alatti ingatlanban volt, amelynek forgalmi értéke az életközösség megszakadásakor 15 500 000 forint volt. A különválás óta az ingatlan az alperes kizárólagos használatában áll, míg a felperes a vagyonközösséghez tartozó, de a felperes kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott és az egyéni vállalkozói tevékenységének a telephelyéül is szolgáló K. település, Sz. u. 92/A. szám alatti ingatlant ugyancsak kizárólagosan használja.

A felperes 1983. évtől teherfuvarozó egyéni vállalkozó, az alperes pedig a házassági életközösség ideje alatt a felperes egyéni vállalkozásában alkalmazottként dolgozott. A felperes egyéni vállalkozása keretében működtetett, illetve elszámolandó közös vagyon összértéke a különváláskor 106 470 923 forint volt.

A felek, mint magánszemélyek házastársi közös vagyonát 47 036 395 forint összértékű vagyontömeg képezte - köztük 67. tételben felvett 3 db robogó, összesen 82 500 forint értékben.

A peres felek a házassági életközösség ideje alatt alapították a S. Fuvarozási és Fuvarszervező Kft.-t, amelynek tagjai a felperes 1 600 000 forint törzsbetéttel, az alperes 1 300 000 forint törzsbetéttel, valamint a felek közös Katalin és Ágnes utónevű gyermekei személyenként 300 000-300 000 forint törzsbetéttel. E gazdasági társaság tulajdonát képezte a k.-i 3203/A hrsz. alatt nyilvántartott ingatlan, amelyhez az életközösség megszakadásakor egy géptároló és porta felépítmény tartozott. A peres felek társasági vagyoni részesedésének életközösség megszakadásakori forgalmi értéke 59 449 862 forint volt.

A házastársi közös vagyon életközösség megszakadáskori értéke tehát összesen 212 957 180 forintot tett ki, amelynek alapulvételével a felek közös vagyoni jutója személyenként 106 478 590 forint.

Kihagyta az elsőfokú bíróság a felek közötti elszámolás köréből a felperes által az alperes terhére elszámolni kért és a vagyonmérleg 59. tételébe beállított 17 500 000 forintot, valamint a 60. tételébe beállított további 5 250 000 forintot.

Az elsőfokú ítélet felülvizsgálattal érintett rendelkezéseinek az indokolása szerint az elsőfokú bíróság a peres felek társasági vagyoni részesedésének életközösség megszakadásakori forgalmi értékét a perben kirendelt igazságügyi szakértő véleménye alapján 59 449 862 forintban állapította meg, a megosztás módjának a meghatározása során pedig arra volt figyelemmel, hogy a Csjt. 31. §-ának (3) bekezdése szerint a házastársi közös vagyon megosztásánál elsődlegesen a természetbeni megosztás elvének kell ugyan érvényesülnie, a felek méltányos érdekeire, valamint az ésszerű és az okszerű gazdálkodás követelményeire tekintettel azonban a perbeli esetben indokoltnak ítélte az ettől való eltérést. Ezzel összefüggésben értékelte, hogy az alperes, mint tag az életközösség megszakadása óta a társaság gazdasági tevékenységére befolyással nem bírt és 37,15%-os részesedési arányára tekintettel érdemi befolyása a taggyűlés hatáskörébe utalt kérdésekben sem lehetett. Az üzletrészeken fennálló közös tulajdon természetbeni megosztással történő megszüntetése ugyanakkor a társaság jövőbeni működését is akadályozná. Erre utal többek között az is, hogy a peres felek közötti viszony megromlására is visszavezethetően a tagok az új Gt. szerinti társasági szerződésmódosítást nem tudták elkészíteni, és a vagyonközösséghez tartozó üzletrészek természetbeni megosztása esetén a társaság taggyűlése a Gt. szerinti 3/4-es szótöbbséget igénylő határozatokat egyáltalán nem tudná meghozni.

A felperes által érvényesített elszámolási igény vonatkozásában nem látta bizonyítottnak az elsőfokú bíróság azt, hogy a felperes által öröklött és a Katalin utónevű gyermeknek ajándékozott K. település, K. u. 78. szám alatti ingatlanon létesített új lakóépület - 59. tételbe beállított - bekerülési költsége, valamint az életközösség megszakadása után, 2005. december 16-án megvásárolt személygépkocsinak az Ágnes utónevű gyermek által megszerzett 60. tételbe beállított - üzembentartói joga a peres felek közös vagyonának a terhére történt juttatásnak minősülne. Ennek a bizonyítására ugyanis az építkezés vonatkozásában az életközösség megszakadását követő, 2003. évi számlák adatai, a gépkocsi vonatkozásában pedig a - hozzátartozói kapcsolatuk folytán elfogulatlannak nem tekinthető - közös gyermekek nyilatkozatai önmagukban nem alkalmasak.

Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt annak részbeni megváltoztatása és a felek kft.-üzletrészeinek összesen 2 900 000 forint névérték alapulvételével történő természetbeni megosztása, a Katalin utónevű gyermek részére létesített lakóház építési költsége 17 500 000 forintos fele részének (59. tétel), valamint az Ágnes utónevű gyermek részére vásárolt személygépkocsi vételára 5 250 000 forintos fele részének (60. tétel) az alperes terhére történő elszámolása és a vagyonmérleg 67. tételében felvett 3 db robogóból a felek gyermekeinek a tulajdonát képező 2 db robogónak a vagyonmérlegből való kihagyása iránt.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a megfellebbezett rendelkezéseit részben és akként változtatta meg, hogy a peres feleket az S. Fuvarozási és Fuvarszervező Kft.-ben lévő törzsbetétek alapján megillető üzletrészeknek az elsőfokú ítélet szerinti közös tulajdonát természetbeni megosztással szüntetette meg úgy, hogy a felperest a nevén szereplő

1 600 000 forint törzsbetét alapján megillető üzletrészt 800 000 - 800 000 forint névértékű üzletrészekre, az alperest a nevén szereplő 1 300 000 forint törzsbetét alapján megillető üzletrészt pedig 650 000 - 650 000 forint névértékű üzletrészekre felosztotta, a felperes kizárólagos tulajdonába adta a fentiek szerint kialakított 1 × 800 000 és 1 × 650 000 forint, tehát összesen 1 450 000 forint névértékű üzletrészeket és az alperes kizárólagos tulajdonába adta a fentiek szerint kialakított további 1 × 800 000 forint és további 1 × 650 000 forint, tehát összesen 1 450 000 forint névértékű üzletrészeket. Mellőzte az elsőfokú bíróság ítéletének arra vonatkozó rendelkezését, amely szerint az alperes üzletrészét házastársi közös vagyon megszüntetése jogcímén 29 724 931 forint értékben a felperes tulajdonába adja. A 2 db robogó 55 000 forint értékben történő vagyonmérlegbe állítását mellőzte, és a vagyonmérleg 67. tétele alatt felperes tulajdonába 1 db robogót adott 27 500 forint értéken. A felperes marasztalásának összegét 20 239 760 forintra leszállította.

A döntésének indokolása szerint a másodfokú bíróság a felperes fellebbezést túlnyomó részben alaposnak találta.

A peres felek fellebbezési tárgyaláson előadott nyilatkozatára figyelemmel a tényállást annyiban pontosította, hogy a peres felek házastársi közös vagyonához 67. tétel alatt 1 db robogó tartozott 27 500 forint értékben, ehhez képest a házastársi közös vagyon összértéke - korrigálva az elsőfokú bíróság által vétett számítási hibát is - 213 802 180 forint, amelynek alapján egy fél jutója 106 901 090 forintot tesz ki.

Ennek kapcsán a másodfokú bíróság - a jogirodalomra hivatkozással - kiemelte, hogy a házastársi közös vagyon megosztásának alapját főszabály szerint az egyes vagyontárgyak életközösség megszűnésekori tényleges forgalmi értéke képezi. Ez a perbeli társasági vagyoni részesedés esetében a működés létszakában lévő kft. üzletrészének a forgalmi értékét jelenti, amely - miután az üzletrész forgalomképes vagyoni értékű jognak minősül - nem azonosítható az üzletrész alapjául szolgáló törzsbetét összegével, azaz az "üzletrész névértékével" .

A gazdasági társaság működésének létszakában a forgalomképes gazdasági társaságbeli részesedések - így a kft. üzletrészek tényleges forgalmi (szabadpiaci) értékét - az egyéb vagyontárgyakhoz hasonlóan - elsődlegesen úgynevezett összehasonlító adatok alapján, tehát az ugyanazon gazdasági társaság részesedéseinek forgalmára vonatkozó adásvételi szerződésekben kikötött vételárak alapján kell meghatározni. Az esetben, ha erre nincs mód, vagy az összehasonlító adatok valódisága kétséges, úgy a kft. üzletrészek forgalmi értéke meghatározásának az alapjául az adott gazdasági társaság úgynevezett piaci értéke szolgálhat, amely nem azonosítható az úgynevezett könyv szerint értékkel, hanem szakértői bizonyítás módszerével határozható meg.

A fent kifejtettekre tekintettel téves egyfelől az a felperesi álláspont, mely szerint a házastársi közös vagyon megosztásakor a peres felek társasági részesedése a vagyonmérlegből kihagyandó tétel - ez ugyanis az egységes vagyoni rendezés elvébe ütközne - másfelől ugyancsak nem helytálló azon hivatkozása sem, hogy a vagyonmérlegbe e vagyontömeg a peres felek törzsbetéteinek ("üzletrész névértékén" - BH 2003/7/290.) összegén, azaz 2 900 000 forinton szerepeljen.

Erre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen járt el akkor, amikor a vagyonmérleg felállításánál megosztandó házastársi közös vagyonnak tekintette a peres felek társasági vagyoni részesedését és ennek értékét ugyancsak helyesen állapította meg könyvszakértői, ingatlanforgalmi, gépjármű, továbbá társszakértői egyesített szakértői vélemény alapján (LB Pfv. II. 21.858/2003.).

A perbeli társasági részesedések megosztása során a másodfokú bíróság abból indult ki, hogy mind a felperes nevén jegyzett 1 600 000 forint összegű törzsbetét, mind az alperes nevén nyilvántartott 1 300 000 forint összegű törzsbetét, mint házastársi közös vagyonhoz tartozó vagyontömeg családjogi értelemben osztatlan közös tulajdonnak minősül [Csjt. 27. § (1) bekezdése].

Ezt követően az volt az eldöntendő, hogy e vagyonrész tekintetében a közös tulajdon természetbeni megosztás útján megszüntethető-e [Csjt. 31. § (3) bekezdése], illetve indokolt-e a Csjt. 31. § (5) bekezdése alkalmazásával ettől eltérően más megosztási módot alkalmazni a Ptk. 148. § (2) bekezdésének analóg alkalmazásával.

A megosztás módját illetően egyetértett a másodfokú bíróság a felperes azon fellebbezési érvelésével, amely szerint a perbeli tényállás mellett nem indokolt a Csjt. 31. § (3) bekezdése szerint elsődlegesen alkalmazandó természetbeni megosztási mód mellőzése. Önmagában ugyanis az, hogy az alperes a személyes tevékenységével nem vett részt a társaság gazdálkodásban, ezt nem alapozza meg. Az alperes ugyanis, mint tag a társaság működését ténylegesen nyomon követhette és ezt a csatolt taggyűlési jegyzőkönyvek szerint meg is tette, hiszen a taggyűléseken részt vett. Következésképp nem mondható, hogy a társaság gazdasági tevékenységére befolyása ténylegesen nem volt, ez ugyanis részesedése arányában számára adott lehetőség volt.

Az, hogy a volt házasfelek, mint társasági tagok a közös tulajdon természetbeni megosztás útján történő megszüntetése eredményeként egyenlő arányú (41,43% - 41,43%) üzletrész tulajdonosokká válnak, ugyancsak nem indoka a természetbeni megosztástól eltérő megszüntetési mód alkalmazásának - különös tekintettel arra, hogy a természetbeni megosztás feltételei a perbeli esetben adottak - figyelemmel a 2006. évi IV. törvény (Gt.) 130. § (1) és (3) bekezdéseire. Erre tekintettel a másodfokú bíróság - elfogadva a felperesi fellebbezési álláspontot és e részében megváltoztatva az elsőfokú bíróság ítéletét - az üzletrészek természetbeni megosztását rendelte el. Tekintettel arra, hogy a volt házasfelek üzletrészei különböző névértékűek, ezt az egyes üzletrészek felosztásával és két-két önálló üzletrész kialakításával, valamint az újonnan kialakított üzletrészeknek a volt házasfelek külön - külön tulajdonba adásával foganatosította (LB BDT II. évfolyam 2001/12/196; Szegedi Ítélőtábla Pf. I. 20.373/2003/4. - BDT 2005/3/33.)

Ily módon az üzletrészek felosztásának eredményeként a peres felek az üzletrészek törzsbetétarányos névértéke egymáshoz viszonyított arányának megváltoztatása mellett személyenként összesen 1 450 000 forint törzstőkét kitevő törzsbetéttel rendelkeznek (LB BDT 2001/12/196).

A fent kifejtett indokokra tekintettel a másodfokú bíróság mellőzte az elsőfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését, hogy az alperes üzletrészét házastársi közös vagyon megszüntetése jogcímén 29 724 931 forint értékben a felperes tulajdonába adottnak tekinti és az értékkiegyenlítés összegének meghatározásakor e vagyontömeget, mint természetben kiadottat értékelte. Következésképp e fizetési kötelezettség alóli mentesülést célzó felperesi fellebbezés - az eltérő megszüntetési mód alkalmazására tekintettel - alaposnak bizonyult.

Az 59. tétel alatt érvényesített felperesi igényt illetően a másodfokú bíróság ugyancsak elfogadta a felperes fellebbezési álláspontját, miután a felperes azon állítását, mely szerint a felek közös elhatározása volt az, hogy közös vagyonuk terhére közös gyermekeiket - Katalint és Ágnest - saját ingatlanhoz juttassák, az alperes maga is elismerte.

Ez a Katalin utónevű gyermek esetében teljesedésbe ment, ugyanis a K. település, K. u. 78. sz. alatti tulajdonában álló ingatlanon 2002. évben kezdődött meg az építkezés, amely a felek életközösségének megszűnését követően 2003. évben fejeződött be.

Az alperes az építkezés befejezését követően, a 2004. október 27-én megtartott tárgyaláson előadott nyilatkozatában nem tette vitássá az építési költség kapcsán előterjesztett felperesi elszámolási igény jogalapját, összegszerűségét, továbbá azt sem, hogy ennek költségeit a felperes finanszírozta meg - elszámolási igénye mellett. Megjegyezte a másodfokú bíróság, hogy az alperes annak pedig nem adta elfogadható indokát, hogy álláspontját utóbb mi okból változtatta meg.

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy az alperes a fellebbezési tárgyaláson sem vonta kétségbe azt, hogy a felperes saját egyéni vállalkozásából befolyó külön jövedelméből finanszírozta az építkezés költségeit, csupán kizárólagosan felperesi különjuttatásként kérte számba bevenni e tételt - ez utóbbit ugyanakkor cáfolja saját korábbi előadása.

Következésképp: az építési költség fele részét a felperes megalapozottan igényelheti az alperestől. Erre tekintettel a másodfokú bíróság a felperes javára elszámolta a 17 500 000 forintot.

A 60. tétel alatti 5 250 000 forint elszámolása iránti felperesi igény tekintetében a másodfokú bíróság a felek egyező előadása alapján tényként állapította meg, hogy a felek közös akarata arra irányult, hogy mindkét gyermeküket - így Katalin mellett Ágnest is - közösen, saját tulajdonú ingatlanhoz juttassák Ágnes utónevű gyermekük javára ugyanakkor nem vitásan ingatlanszerzés nem történt, hanem egy személygépkocsi üzemben tartói minőségét és tényleges használatát kapta meg. Ez azonban a felek - fentebb hivatkozott - egyező előadását követő mintegy egy évvel később, 2005 decemberében történt meg. Ekkorra a felek viszonya - de a gyermek és alperes viszonya is - már oly mértékben megromlott, hogy a felperes megalapozottan nem vonatkoztathatta az alperesi korábbi hozzájárulást arra, hogy a közös vagyon terhére Ágnes részére - ingatlan helyett - az érintett nagy értékű személygépkocsi kerüljön megvásárlásra, ezért azt a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem lehet a volt házasfelek közös juttatásának tekinteni. Következésképp: a felperes ezen juttatása kapcsán az alperessel szemben megalapozottan megtérítési igénnyel nem léphet fel.

A házastársi közös vagyon megosztásának eredményeként a felperes mindösszesen 144 640 849 forint értékű vagyontömeghez jutott, amely magában foglalja egyrészt az egyéni vállalkozása keretében működtetett, illetve elszámolandó közös vagyont, a magánvagyon tételeit, valamint a társas vállalkozási részt. Az alperes tulajdonába adott vagyon értéke 69 161 335 forintot tesz ki, amely magában foglalja a magánvagyon jelölt tételeit, valamint a társas vállalkozási részt.

Az alperes tehát a 106 901 090 forintos közös vagyoni jutónál 37 739 759 forint értékkel kevesebb, a felperes pedig ugyanennyivel több vagyonhoz jutott. A felperesnél mutatkozó többletből ugyanakkor levonandó az 59. tételbe - a fentebb kifejtettek szerint - beállított 17 500 000 forint, ezért a másodfokú bíróság a felperest terhelő értékkiegyenlítés összegét a különbözetként mutatkozó (37 739 759 - 17 500 000 =) 20 239 759 forintban - kerekítve: 20 239 760 forintban határozta meg.

Az elsőfokú bíróság ítéletének a részbeni megváltoztatása folytán módosult a pernyertesség-pervesztesség aránya is, ezért a másodfokú bíróság a felek első- és másodfokú eljárásban felmerült költségeinek, valamint a le nem rótt eljárási illetéknek a viseléséről a módosult arányoknak megfelelően határozott.

A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítélete elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztató rendelkezéseinek - kivéve a 2 db robogó vagyonmérlegből való kihagyását előíró rendelkezéseit - a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítélete ugyanezen rendelkezéseinek a helybenhagyása és a felperesnek a fellebbezési és felülvizsgálati eljárással felmerült költségei megfizetésére való kötelezése iránt.

A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet általa sérelmezett rendelkezései alapjául szolgáló tényállás megállapításának a módja a Pp. 206. §-át, a másodfokú bíróság ítéletének az általa sérelmezett rendelkezései pedig a Csjt. 30. §-ának (1) és (2) bekezdését és 31. §-ának (5) bekezdését, valamint a Ptk. 148. §-ának (2) bekezdését sértik.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseinek a hatályban tartására irányult.

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján csak a felülvizsgálati kérelmek keretei között vizsgálta felül.

Az alperes felülvizsgálati kérelme részben alapos, e részben azonban a felek jogvitájának az érdemi elbírálásához szükséges adatok nem állnak rendelkezésre.

I. Nem volt vitás a felülvizsgálati eljárásban már az, hogy egyrészt a peres felek és a gyermekeik által az életközösség ideje alatt közösen alapított és jelenleg is működő kft.-nek a felek nevén nyilvántartott egymástól eltérő névértékű mindkét üzletrésze a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a vagyonközösséghez tartozik és családjogi értelemben a felek közös tulajdonát képezi, másrészt a közös vagyon Csjt. 31. §-ának (2) bekezdése alapján történő megosztásának a kft.-üzletrészek vonatkozásában is helye van, végül pedig az üzletrészek felek közötti megosztásának alapját azok életközösség megszűnésekori tényleges forgalmi értéke képezi.

Arra pedig alaptalanul hivatkozik az alperes, hogy a vagyonközösséghez tartozó kft.-üzletrészek - másodfokú bíróság által alkalmazott - felosztása és természetbeni megosztása a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése szerinti méltányosság elvét sértené azért, mert az életközösség megszűnése és a jogerős ítélet meghozatala közötti 7 éves időszakban a társaság vagyonát a felperes birtokolta, használta és húzta azoknak - a fenntartási költségeket meghaladó - hasznait, a közös gyermekekkel együtt pedig többségi szavazataránnyal dönthetett a társaság vagyonának hasznosításáról, illetőleg egyes vagyontárgyainak elidegenítéséről és cseréjéről is, míg ő maga a társaság működésében - a jogerős ítélet téves indokaival szemben - ténylegesen nem vehetett részt, hiszen - a taggyűlésen való részvétele és a szavazati jogának a gyakorlása ellenére - az ő előterjesztéseit a többi tag a társasági törvény rendelkezései szerint mindig leszavazta, a felperesét pedig megszavazta. Mindezekre, valamint arra is figyelemmel, hogy egy esetben a társasági határozat megtámadását is eredménytelenül kísérelte meg, az üzletrészeken fennálló közös tulajdon megszüntetésének az egyedüli helyes módja az lenne, ha az ő üzletrészét a bíróság - az elsőfokú ítélet rendelkezésének megfelelően - a Ptk. 148. §-ának (2) bekezdése alapján az életközösség megszűnésekori 29 724 931 forintos forgalmi érték alapulvételével a felperes kizárólagos tulajdonába adná. A méltányossági szempontoknak azonban az üzletrészek árverés útján történő értékesítésének elrendelése is inkább megfelelne a jogerős ítélet által alkalmazott megosztási módnál, mert a természetbeni megosztás azt eredményezi, hogy a társaság tevékenységében akkor is a felperes és a vele azonos érdekkörbe tartozó gyermekek szavazatai dominálnának, ha ő maga az üzletrészét eladná.

A Csjt. 31. §-ának (3) bekezdése szerint ugyanis a házastársak vagyonrészét a házassági életközösség megszűnésekor meglevő közös vagyonból lehetőleg természetben kell kiadni, amennyiben pedig ez bármely okból nem lehetséges, vagy számottevő értékcsökkenéssel járna, a megosztás módját vita esetén a bíróság állapítja meg, a hivatkozott § (5) bekezdése értelmében a házastársak közötti vagyoni viszonyokra a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell, és a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyoni igények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz.

A Ptk. közös tulajdon megszüntetésének a lehetséges módjairól rendelkező 148. §-ának (1)-(2) és (3) bekezdése a megszüntetési módok alkalmazhatóságát illetően szigorú sorrendiséget állít fel. Ennek megfelelően a közös tulajdon tárgyait elsősorban természetben kell megosztani, másodsorban a közös tulajdon tárgyait vagy azok egy részét - ha ez a tulajdonostársak körülményeire tekintettel indokolt - megfelelő ellenérték fejében a bíróság egy vagy több tulajdonostárs tulajdonába adhatja, de ehhez - az ide nem tartozó kivételtől eltekintve - a tulajdonjogot megszerző tulajdonostárs beleegyezése szükséges, végül pedig ha a közös tulajdon más módon nem szüntethető meg, illetőleg a természetbeni megosztás jelentékeny értékcsökkenéssel járna vagy gátolná a rendeltetésszerű használatot, a közös tulajdon tárgyait értékesíteni kell, és a vételárat kell a tulajdonostársak között megfelelően felosztani.

A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 130. § (1) bekezdése értelmében az üzletrész csak átruházás, a megszűnt tag jogutódlása és öröklés, valamint a házastársi közös vagyon megosztása esetén osztható fel. A felosztáshoz - ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik - a taggyűlés hozzájárulása szükséges, nincs szükség a taggyűlés hozzájárulására a házastársi közös vagyon megosztása esetén történő felosztáshoz, azonban ilyenkor a tagokat, a társaságot vagy a taggyűlés által kijelölt személyt - ebben a sorrendben - a 123. § szabályai szerinti elővásárlási jog illeti meg, a (2) bekezdése kimondja, hogy a törzsbetét legkisebb mértékére vonatkozó rendelkezéseket az üzletrészek felosztása esetén is alkalmazni kell, a (3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a társasági szerződés az üzletrész felosztását kizárhatja.

Az idézett törvényhelyek szövegének az egymással való egybevetéséből az következik, hogy amennyiben mindkét házasfél ugyanazon kft.-nek az önálló üzletrésszel rendelkező teljes jogú tagja, de az üzletrészeik törzsbetétarányos névértéke különböző, úgy a vagyonközösséghez tartozó kft.-üzletrészek házastársak közötti megosztásának az elsődleges módja az üzletrészek felosztása útján két azonos névértékű önálló üzletrész kialakítása és az újonnan kialakított két üzletrésznek a volt házasfelek külön-külön tulajdonába adása útján történő természetbeni megosztása.

A perbeli esetben a vagyonközösséghez tartozó két kft.-üzletrész természetbeni megosztásának jogi akadálya nincs, az alperesi üzletrész felperes tulajdonába adásának, illetőleg az üzletrészek árverés útján történő értékesítése elrendelésének a törvényes feltételei pedig nem állnak fenn.

Helyesen mutatott rá ugyanis a másodfokú bíróság az ítéletében arra, hogy a perbeli kft.-üzletrészek vonatkozásában a közös vagyon megosztásának és a közös tulajdon megszüntetésének az egyaránt elsődleges módjaként alkalmazandó természetbeni megosztás lehetséges volt, mert az üzletrészek felosztásának lehetőségét a társasági szerződés nem zárta ki, a törzsbetét legkisebb mértékére vonatkozó rendelkezések az üzletrészek felosztása során is alkalmazhatók voltak, a természetbeni megosztás alkalmazása számottevő értékcsökkenést nem eredményezhetett, és annak eredményeként egyik házastárs sem juthatott méltánytalan vagyoni előnyhöz.

Nem zárja ki a kft.-üzletrészek természetbeni megosztásának lehetőségét - a másodfokú ítélet helyes indokai szerint - önmagában az, hogy ennek eredményeként a volt házasfelek egyenlő arányú üzletrész tulajdonosokká válnak, és az sem, hogy az alperes a társaságban személyes tevékenységet nem végzett, a tagsági jogviszonyán alapuló szervezeti jellegű jogainak a Gt. szabályai szerint történő gyakorlása során pedig a többi tag rendszeresen leszavazta őt.

Jogi akadálya viszont a felperes általi magához váltásra kötelezés lehetőségének az, hogy a felperes az alperes tulajdoni hányadának az ő tulajdonába adásába nem egyezett bele, az árverés útján történő értékesítés elrendelésének pedig az, hogy a tulajdonközösség más módon (természetbeni megosztással) megszüntethető.

II. Részben alappal sérelmezi az alperes a felek Katalin utónevű gyermeke részére a felperes által az életközösség megszűnése után felépített lakóház bekerülési költsége 59. tételbe beállított fele részének a terhére történő elszámolásának tényét.

A Csjt. 30. §-ának a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyára irányadó (1) bekezdése szerint a vagyonközösség fennállása alatt, továbbá a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben csak a házastársak közös egyetértésével lehet a vagyonközösséghez tartozó tárgyakat elidegeníteni vagy általában olyan vagyonjogi rendelkezést tenni, amely nem a házastársak különvagyonára vonatkozik, a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyra vonatkozó (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy bármelyik házastársnak a vagyonközösség fennállása alatt kötött, az előbbi rendelkezés alá tartozó visszterhes ügyletét a másik házastárs hozzájárulásával kötött ügyletnek kell tekinteni, kivéve, ha az ügyletkötő harmadik tudott, vagy a körülményekből tudnia kellett arról, hogy a másik házastárs az ügylethez nem járult hozzá.

1. Helyesen hivatkozik az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a felek Katalin utónevű gyermeke részére az életközösség megszűnése után a felperes által létesített lakóház felépítmény bekerülési költsége vonatkozásában a közös vagyon terhére történő - felperessel közös - ajándékozási szándéka nem vélelmezhető. A házastársak bármelyike által kötött ügylet vonatkozásában ugyanis a másik házastárs hozzájárulása csak a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban, és kizárólag a vagyonközösség fennállása alatt kötött visszterhes ügyletek vonatkozásában vélelmezhető. Nem terjed viszont ki a (megdönthető) törvényes vélelem

- a házastársak egymás közötti belső jogviszonyára, továbbá

- a házastársak és a harmadik személyek közötti külső jogviszonyban

- - a vagyonközösség fennállása alatt, vagy a házassági életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben megkötött ingyenes ügyletekre és

- - az életközösség megszűnésétől a közös vagyon megosztásáig terjedő időben kötött akár ingyenes, akár visszterhes ügyletekre, valamint

- - az ügyletkötő házastárs különvagyonával való rendelkezésre.

Téves viszont az alperesnek az az érvelése, hogy a hozzájárulása törvényes vélelmének hiánya miatt a felperes az általa viselt bekerülési költséggel kapcsolatos megtérítési igényt vele szemben jogszerűen nem érvényesíthetne, mert a per adatai szerint az alperes - a jogerős ítélet helyes ténymegállapítása szerint - a közös vagyon terhére történő ajándékozáshoz kifejezetten hozzájárult.

Az iratok tartalma ugyanis nem hagy kétséget afelől, hogy az alperes a per megindulásakor még nem vitatta, sőt - a 2004. október 27-én megtartott tárgyaláson - kifejezetten egyetértett a felperes azon tényállításával, mely szerint a felek közös elhatározása volt, hogy a közös vagyonuk terhére mindkét gyermeküket saját ingatlanhoz juttassák. Nem adott viszont elfogadható magyarázatot arra, hogy ezt a ténybeli beismerését a per későbbi szakaszában milyen okból változtatta meg, a per egyéb adatai pedig azt támasztják alá, hogy a vitás megállapodás a felek között valóban létrejött. A felperes ugyanis az általa öröklött K. település, K. u. 78. szám alatti ingatlant 2001. évben - a saját haszonélvezeti jogával terhelten - a Katalin utónevű gyermeknek ajándékozta, majd azon az új lakóház felépítését, még a házassági életközösség ideje alatt, 2001. évben megkezdte, majd annak megszűnése után, 2003. évben fejezte be. Az építkezéssel kapcsolatos számlák és megrendelések egy részén a felek időközbeni különválása ellenére az alperes aláírása szerepel (74. sorszám alatt csatolt számlák, felperesi fellebbezés F/3-4. sorszámú mellékletei), a felek gyermekeinek a 2007. március 12-én kelt nyilatkozatából pedig ugyancsak az tűnik ki, hogy az önálló lakáshoz való juttatásuk a felek közös elhatározása volt, míg a fellebbezési tárgyaláson az alperes ténybeli beismerő nyilatkozatot tett arra vonatkozóan is, hogy a felperes az építkezést - a korábbi elhatározásukkal ellentétben - a különvagyonából finanszírozta (Pf. 4. sorszámú jegyzőkönyv 2. oldal).

Ilyen peradatok mellett nem iratellenes és nem is nyilvánvalóan okszerűtlen a másodfokú bíróságnak az a ténymegállapítása, hogy a Katalin utónevű gyermek közös vagyonból történő megajándékozására vonatkozó, és a Csjt. 30. §-ának (1) bekezdésében meghatározott "közös egyetértésnek" megfelelő megállapodás a felek között létrejött, és e megállapodás alapján az építkezés még az élet- és vagyonközösség fennállása alatt megkezdődött. A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás megállapításának a módja tehát a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését nem sérti.

2. A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás alapján a felperes megtérítési igénye - annak jogalapját tekintve - alapos ugyan, az összegszerűségének a megállapításához szükséges adatok azonban nem állnak rendelkezésre.

a) A felperes a lakóház felépítésének a teljes bekerülési költségét hozzávetőleg 35 000 000 forintban, annak az alperest terhelő fele részét pedig 17 500 000 forintban határozta meg, előadta viszont azt is, hogy annak pontos összegét a "részbeni házilagos kivitelezés" miatt megjelölni nem tudja. Az alperes a követelés összegszerűségét kifejezetten nem vitatta ugyan, a megtérítési igény teljes elutasítására irányuló ellenkérelmét azonban nem lehet úgy tekinteni, hogy a bizonytalanul megjelölt összeget további bizonyítás nélkül, elszámolási alapként teljes mértékben elfogadja. Arra viszont a felek "közös egyetértése" nyilvánvalóan nem terjedt ki, hogy az alperes nem az építkezéssel ténylegesen felmerülő (effektív) kiadások, hanem a felperes által egyoldalúan megjelölt, de nem igazolt és nem is bizonyított bekerülési költség fele részét téríti meg a felperesnek. A felperes előadása ugyanis arra utal, hogy az utóbbi összeg feltehetően magában foglalja a peres felek, valamint a mások által - a felek valamelyikére vagy a Katalin utónevű gyermekükre tekintettel - ingyenesen végzett építési munkák díjának a felét is, ennek az alperes terhére való elszámolása nem érthető bele a felek megállapodásába, azzal a felperes az alperes terhére jogalap nélkül gazdagodna.

b) A becsatolt okirati bizonyítékok adatai szerint a felperes a különvagyonához tartozó ingatlant a holtig tartó haszonélvezeti jogának a fenntartása mellett ajándékozta a felek Katalin utónevű gyermekének és az ingatlan egészére kiterjedő egyedüli haszonélvezeti joga az új lakóépület felépítését követően is változatlanul fennmaradt, míg az alperes az ingatlanra vonatkozó haszonélvezeti joggal annak ellenére sem rendelkezik, hogy a felépítmény bekerülési költségének a felperes által az ő terhére elszámolni kért fele része nem a Katalin utónevű gyermeket, mint az ingatlan tulajdonosát, hanem a felperest, mint az ingatlan haszonélvezőjét gazdagította. Az alperes az érdemi ellenkérelmében a felperes haszonélvezeti jogára a felperesi juttatás felperesi különvagyoni jellegének a bizonyítékaként hivatkozott ugyan, önmagában a juttatás közös vagyoni jellegének a bizonyítottsága viszont nem ad alapot olyan következtetésre, hogy a haszonélvezeti jog értékemelkedésének a felek közötti elszámolás körében semmiféle jogi jelentősége nem lenne.

A Legfelsőbb Bíróság ugyanis több eseti döntésében rámutatott már arra, hogy a más tulajdonában álló dolog birtoklását, használatát, hasznainak szedését, valamint az említett jogosultságok másnak történő átengedését biztosító Ptk. 157. §-ának (1) bekezdése szerinti haszonélvezeti jog polgári jogi értelemben vagyoni értékű jognak minősül, ezért az a házastársak egymás közötti, belső jogviszonyában - az egyéb feltételek meglétében - a házastársak családjogi értelemben vett fele-fele arányú "osztatlan közös tulajdonát" képezi akkor is, ha a házastársak valamelyikének az életközösség ideje alatt harmadik személy tulajdonában álló dolgon megszerzett egyedüli, vagy a másik házastársénál nagyobb arányú haszonélvezeti jogát közhiteles ingatlan-nyilvántartás tanúsítja, és az utóbbi esetben nem állapítható meg a haszonélvezetre nem jogosult házastársnak az említett vagyoni értékű jogban való részesedésről történő lemondása sem önmagában abból, hogy a házastársak ilyen módon kérték az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzést (Pfv. II. 21.432/2001., Pfv. II. 21.768/2001.).

Az ítélkezési gyakorlat szerint a szülő által a saját haszonélvezeti jogával terhelten a gyermekének ajándékba adott ingatlanon történő építkezés esetén az ajándékozó szülő haszonélvezeti jogának terjedelme - ellenkező megállapodás hiányában - csak akkor igazodik az ajándékozáskori állapothoz, ha a haszonélvező szülő az építkezés költségeinek a viseléséhez - akár készpénzzel, akár személyes munkával - nem járult hozzá, vagy a hozzájárulásának aránya nem érte el az építkezés folytán a haszonélvezeti jogában bekövetkezett értékemelkedés mértékét (Pfv. II. 20.413/1995., BH 1987/5/162., Pfv. II. 20.489/2009.).

A perbeli esetben az új lakóépület létesítése folytán a felperes haszonélvezeti jogának terjedelme és értéke az ajándékozást követően nyilvánvalóan lényegesen emelkedett, méltánytalan vagyoni előnyhöz jutna és jogalap nélkül is gazdagodna ezért a felperes az alperes rovására azáltal, ha az alperes az építkezés tényleges bekerülési költségének a fele részét arra való tekintet nélkül lenne kénytelen megtéríteni, hogy azok felmerülése folytán a közös gyermek vagy a felperes gazdagodott.

Mindezek miatt a Csjt. 31. §-ának (5) bekezdésében meghatározott méltányosság elvére figyelemmel egyrészt nem a teljes bekerülési költség, hanem csak annak a házilagos kivitelezésű munkák díjával csökkentett része, másrészt az utóbbi költséghányad is csak olyan arányban számolható el a felek között, ahogyan az építkezés befejezésekor az ingatlan tehermentes forgalmi értéke és a felperes haszonélvezeti jogának értéke egymáshoz viszonyult.

Ebből következik, hogy a felek jogvitájának a megalapozott érdemi elbírálásához a felek személyes meghallgatása, valamint - a felperes erre irányuló indítványa esetén - igazságügyi építész- és ingatlanforgalmi szakértő kirendelése útján meg kell határozni a felépítmény tényleges bekerülési költségét, továbbá annak a készpénzben viselt részét és a felekre vagy a Katalin utónevű gyermekre tekintettel ingyenesen végzett építési munkák díját, valamint azt is, hogy egyrészt az ingatlan építkezés befejezésekori tehermentes forgalmi értékén belül hány százalékot tett ki a felperes haszonélvezeti jogának, valamint az ingatlan haszonélvezettel terhelt tulajdonjogának az értéke, másrészt a házilagos kivitelezésű munkák díját (értékét) is magában foglaló teljes bekerülési költségen belül hány százalékot tett ki a házilagos kivitelezésű munkák díja (értéke), valamint a készpénzben ténylegesen felmerült (effektív) költségek összege.

A házilagos kivitelezésű munkák díját is magában foglaló teljes bekerülési költség olyan arányban minősül a felperes haszonélvezeti jogának és a közös gyermek haszonélvezettel terhelt tulajdonjogának értékemelkedésével összefüggésben felmerült költségnek, amilyen arányban azok tényleges forgalmi értéke egymáshoz viszonyul. A közös gyermek haszonélvezettel terhelt tulajdonjogának értékemelkedésével összefüggésben felmerült költség pedig olyan arányban oszlik meg a felek közötti elszámolás körén kívül eső és a felek közötti elszámolás tárgyát képező költségek között, amilyen arányban a házilagos kivitelezésű munkák díja (értéke) és a készpénzben ténylegesen felmerült (effektív) költségek összege egymáshoz viszonyul

A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 213. §-ának (2) bekezdése alapján hozott részítéletével a jogerős ítélet felülvizsgálattal nem támadott rendelkezéseit nem érintette, felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezései közül a peres feleknek a S. Fuvarozási és Fuvarszervező Kft.-ben lévő üzletrészeiben megtestesülő házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó rendelkezéseit a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta, a felperest értékkiegyenlítésként terhelő 20 239 760 forint marasztalási összegre vonatkozó rendelkezéseit a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a vagyonmérleg 59. tétele alatti felperesi igény tekintetében a másodfokú bíróságot új eljárásra és ehhez képest az értékkülönbözetet illetően új határozat hozatalára utasította.

(Legf. Bír. Pfv. II. 20.887/2009.)