EH 2005.1217 Az irányító társaságnak a közvetlen irányítása alatt álló részvénytársaság behajthatatlan tartozásáért fennálló korlátlan felelőssége ún. mögöttes, másodlagos felelősség [1988. évi VI. tv. (Gt.) 328. § (2) bek.].
II. A jogosult követelésének elévülése mind a főkötelezett, mind a másodlagos kötelezettel szemben ugyanazon időpontban; a követelés esedékességekor kezdődik [Ptk. 326. § (1) bek.].
III. A mögöttes felelőssel szembeni követelés elévülése mindaddig nyugszik, amíg fennáll a reális lehetősége annak, hogy a követelés a főkötelezettől behajtható [Ptk. 326. § (2) bek.].
A felperes szállítási szerződések alapján különböző villamossági szerelési anyagokat szállított az Építőipari Rt.-nek 1995-1996-ban. Az Építőipari Rt. az Állami Építőipari Vállalatból átalakulással jött létre, 1995. június 16-ától az alperes volt egyes előadások szerint egyedüli, más előadások szerint a közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkező részvényese. Ez a tény azonban a cégjegyzékbe bejegyzésre nem került. Az 1996. június 28-án jogerőssé vált fizetési meghagyás szerint az Építőipari Rt. 910 317 Ft és annak 1996. március 9-étől esedékes kamatát köteles a felperesnek megfizetni, az Építőipari Rt. azonban fizetési kötelezettségének nem tett eleget. Az Építőipari Rt. további 200 000 Ft és annak kamataival tartozott a felperesnek, mivel az 1995. december 15-én kelt 200674 számú számlából ennyi összeget nem fizetett ki. Az Építőipari Rt. felszámolását 1996. május 30-án a bíróság elrendelte, a végzés a Cégközlönyben 1996. július 25-én megjelent. A felperes által bejelentett összesen 1 110 317 Ft tőke- és kamatkövetelést a felszámoló elismerte, a tőkekövetelést "f", a kamatkövetelést - az összeg megjelölése nélkül - "g" kategóriába sorolta. A felperes követelése a felszámolási eljárás során kielégítésre nem került. A megyei bíróság 2003. január 13-án kelt végzésével a felszámolási zárómérleget és vagyonfelosztási javaslatot jóváhagyta. A felszámolási eljárás befejezését megállapító végzés 2003. május 30-án emelkedett jogerőre.
A felperes 2004. május 27-én benyújtott keresetében kérte, a bíróság kötelezze az alperest 1 110 317 Ft tőke és kamatai megfizetésére az 1988. évi VI. törvény (régi Gt.) 328. § (2) bekezdése alapján.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, többek között elévülésre hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság 2004. július 28-án kelt ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 1 110 317 Ft tőkét, 910 317 Ft után 1996. március 9. napjától a kifizetés napjáig a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő összeget, míg 200 000 Ft után 1996. október 1. napjától 2001. december 31. napjáig a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét, 2002. január 1. napjától a kifizetés napjáig a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott törvényes mértékű kamatot. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította, rendelkezett a perköltség megfizetéséről. Ítélete indokolásában többek között kifejtette, az alperes konszernjogi felelőssége fennáll, a felperes követelése nem évült el, mert az Építőipari Rt. felszámolása 2003. január 13-án fejeződött be, az alperes felelőssége a régi Gt. 328. § (2) bekezdése alapján mögöttes, így a felperes csak azt követően fordulhatott az alperes ellen, amikortól aggálytalanul megállapíthatta, hogy követelése behajthatatlan az eredeti adóson.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság 2004. november 24-én kelt ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett rendelkezéseit részben és akként változtatta meg, hogy az alperes a 910 317 Ft marasztalási összeg után 1996. március 9. napjától 2001. december 31. napjáig a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű, 2002. január 1. napjától a kifizetésig járó, a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott mértékű törvényes kamatát köteles a felperes részére megfizetni. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Rendelkezett a perköltség viseléséről. Ítéletének indokolásában többek között kifejtette, a perbeli esetben a behajthatatlanság tényét a felperes számára a felszámolási eljárást lezáró 2003. január 13-án meghozott bírósági végzés tette egyértelművé, ezért ettől az időponttól kezdődően nyílt meg a jogi lehetőség a felperes számára, hogy a mögöttes konszernjogi felelőssel szemben az elsődleges adós vonatkozásában behajthatatlanná vált követelését érvényesítse.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan a perben eljárt bíróságok ítéleteinek hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására történő utasítását kérte. Álláspontja szerint a felperes követelése elévült, mivel a Ptk. 326. § (1) bekezdése szerint az elévülés a követelés esedékessé válásával kezdődik. E szabály nem tesz különbséget eredeti adós és mögöttes adós között, az adott perben az elévülés megszakadására, vagy nyugvására adat nem merült fel. Álláspontja szerint a behajthatatlanság ténye az elévülés szempontjából kezdő időpontnak a másodlagos adós vonatkozásában nem tekinthető, egyébként is már az 1997. évi május 31-ei 1. számú közbenső mérleg valószínűsítette, hogy a felperes követelése nem kerülhet kielégítésre. Előadta továbbá, a jogerős ítélet késedelmi kamatot ítélt meg annak ellenére, hogy a felszámolási zárómérleg jogerős végzése kamatkövetelést az eredeti adóssal szemben nem állapított meg, sőt azt a felszámoló sem igazolta vissza összegszerűségében. Az alperes felülvizsgálati kérelmében számos álláspontját alátámasztó, illetve azzal ellentétesnek tűnő bírósági döntésre hivatkozott.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte. Az 1988. évi VI. törvény, a régi Gt. 328. §-a (2) bekezdésének kógens rendelkezéséből következően álláspontja szerint az alperes olyan kötelezett, aki valamely bizonytalan jövőbeli esemény bekövetkeztétől függően tartozik a felperes felé, a feltétel akkor következik be, amikor egyértelművé válik, hogy az eredeti adóstól a követelés behajthatatlan. Álláspontja szerint ez akkor következik be, amikor az eredeti adós ellen folyó felszámolási eljárás jogerősen befejeződik. Megítélése szerint konszernjogi felelősség esetén nincs lehetőség az eredeti és mögöttes adós együttes perlésére, mert ezt a lehetőséget a régi Gt.-nek tételesen kellene biztosítania. Kifejtette, a felperes azért sem tudta igényét korábban az alperessel szemben érvényesíteni, mivel az Építőipari Rt. cégjegyzékében egyedüli részvényesként, vagy közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkező részvényesként az alperes bejegyzésre nem került. Hivatkozott a BH 2005/104. számú jogesetében kifejtettekre, mely szerint az elévülés nyugvásának megszűnése szempontjából annak van jelentősége, hogy a károsult mikor jutott teljes körűen az igényérvényesítéshez szükséges információk birtokába.
A jogerős ítélet törvénysértő.
A Legfelsőbb Bíróság több ügyben, így a Gfv. X. 30.389/2004., 30.390/2004., 30.391/2004., 30.392/2004., 30.393/2004. számú ügyekben kifejtette már ezt az ügyet is érintő álláspontját, melynek lényege a következő. A régi Gt. 328. §-ának (2) bekezdése szerinti felelősség mögöttes, korlátlan felelősség. Bár a régi Gt. hivatkozott rendelkezése nem mondja ki, hogy a mögöttes felelős az eredeti adós társasággal együtt is perelhető, ennek tételes kimondása hiányában is mód van a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az együttes perlésre, épp annak tiltása hiányában, a pergazdaságossági szempontokra tekintettel. Az azonban egyértelmű, hogy együttes perlés esetén az eredeti adós feltétel nélkül marasztalható, ezzel szemben a mögöttes felelőssel szemben csak feltételesen van lehetőség a marasztalásra, ami azt jelenti, hogy a mögöttes adóst marasztaló rendelkezés csak egy jövőbeli bizonytalan esemény bekövetkeztének függvényében lép hatályba akkor, amikor a követelés az eredeti adóson behajthatatlanná válik. A hivatkozott esetekben a Legfelsőbb Bíróság arra is rámutatott, hogy a Ptk. 326. §-a szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik. Figyelemmel arra, hogy az eredeti adós és az alperes is ugyanazon kötelezettség teljesítéséért felelősek, továbbá a régi Gt. a mögöttes felelőssel szembeni igényérvényesítéshez külön határidőt nem állapít meg, az elévülési határidő a mögöttes adós vonatkozásában is a teljesítési határidő lejártával kezdődik. Ugyanakkor a mögöttes adós helytállási kötelezettsége csak akkor nyílik meg, amikor bizonyossá válik, hogy az eredeti adós vagyona a követelést nem fedezi. A Ptk. 326. § (2) bekezdése értelmében az elévülés nyugvását eredményezi minden olyan esemény, amely miatt a jogosult követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni. Mindaddig tehát, amíg a jogosult menthető okból nem tudja követelését a mögöttes adóssal szemben érvényesíteni, az elévülés nyugszik.
Az adott tényállás mellett az az eldöntendő jogi kérdés, a felperes mikor került abba a helyzetbe, amikortól kezdve már menthető ok nem gátolta az alperessel szembeni igény érvényesítésében.
A perben eljárt bíróságok eltérő jogi álláspontjuk folytán az elévülés nyugvásának kérdését nem vizsgálták, így nem áll a Legfelsőbb Bíróság rendelkezésére e vonatkozásban elegendő tény a megalapozott döntés meghozatalához. A felülvizsgálati eljárásban a Pp. 275. § (1) bekezdése kizárja a bizonyítás felvételét. Ezért a megalapozott döntés meghozatalához szükséges tényeket a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban nem deríthette fel. Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján kénytelen volt a másodfokú bíróság ítéletét az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően hatályon kívül helyezni és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítani.
Az új eljárásban két körülményt kell vizsgálni. Egyrészt vizsgálni szükséges, az Építőipari Rt. felszámolási eljárásában mikor vált, válhatott a felperes számára egyértelművé, hogy követelése az Építőipari Rt. vagyonából nem elégíthető ki. E vonatkozásban a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, nem lehet elvi éllel, egységesen megállapítani, egy hitelező mikortól van abban a helyzetben, hogy egyértelműen megállapíthatja, a felszámolás alá került eredeti adós vagyona követelését nem fedezi. E kérdés megválaszolása tényállásfüggő, hiszen könnyen belátható, hogy más a kielégítés esélye egy "b" kategóriás hitelezői igénynek, mint egy "f", vagy "g" kategóriásnak, előfordulhat, hogy egy közbenső mérleg alapján még nem lehet egyértelmű következtetésre jutni a tekintetben, hogy az eredeti kötelezett vagyona a követelés kielégítésére, részleges kielégítésére elégséges lesz-e, de az is lehetséges, hogy ez közbenső mérleg alapján is megállapítható. A megismételt eljárásban tehát azt szükséges vizsgálni, megalapozott-e az adott ügyben az a felperesi állítás, mely szerint a felszámolási eljárást befejező végzés jogerőre emelkedésével vált egyértelművé az adott ügy felperese számára, hogy az Építőipari Rt.-vel szemben fennálló tartozását az Építőipari Rt. vagyona nem fedezi. E körben a Legfelsőbb Bíróság rámutat arra, az alperes által hivatkozott 2/2004. PJE határozat más jogkérdés vonatkozásában foglalt állást, nevezetesen abban, hogy adótartozás behajtására mikor van mód a mögöttes adóssal szemben, így az adott ügyben a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a hivatkozott PJE nem irányadó. Nem irányadó továbbá azért sem a PJE-ben kifejtettek, mivel az adott tényállás mellett az alperes konszernjogi felelőssége nem a hatályos 1997. évi CXLIV. törvényen alapul, hanem a régi Gt. 328. §-ának (2) bekezdésén, a PJE-ben hivatkozott 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 63. §-a pedig a hatályos Gt. rendelkezéseire vonatkozik.
A másik kérdés, amit az új eljárásban vizsgálni szükséges az, a felperes mikor szerzett, szerezhetett tudomást arról, hogy az alperes az Építőipari Rt.-ben közvetlen irányítást biztosító befolyással rendelkezett. A Legfelsőbb Bíróság az on-line módon beszerzett cégmásolatból megállapította, hogy az Építőipari Rt. cégjegyzékében közvetlen irányításra utaló bejegyzés nem található, sem az, hogy az Építőipari Rt. más jogi személynek egyszemélyes társasága lenne. A cégmásolatból kizárólag az állapítható meg, hogy az Építőipari Rt. állami vállalatból átalakulással jött létre. Nyilvánvaló, ha a cégjegyzékben szerepelne az a tény, hogy az Építőipari Rt. egyedüli tulajdonosa az ÁVÜ volt, - legalább is az rt. létrejöttekor - a fentebb felvetett jogkérdés talán fel sem merülne, hiszen a jogszabály rendezte, hogy az ÁVÜ jogutóda az alperes lett, e jogutódlásról pedig a felperesnek is tudnia kellene. Az adott tényállás mellett azonban kizárólag abból a körülményből, hogy az Építőipari Rt. állami vállalat átalakulásával jött létre, nem következik, hogy az ÁVÜ, majd később - jogutódlás folytán - az alperes, az alaptőke több mint 3/4-ét kitevő részvényekkel rendelkezett az Építőipari Rt.-ben. Ebből kifolyólag a cégjegyzékből a felperes nem állapíthatta meg az alperes közvetlen irányítást biztosító befolyását az Építőipari Rt.-ben. Ez a körülmény azonban nem zárja ki, hogy a felperes nem tudta, vagy nem tudhatta volna más forrásból a fenti tényt, pl. az Építőipari Rt. felszámolása során e tény tudomására juthatott. Ily módon a Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint vizsgálni szükséges, hogy a felperes hogyan, mikor, mi módon szerzett tudomást az alperes közvetlen irányítást biztosító befolyásáról az Építőipari Rt.-ben. A Legfelsőbb Bíróság e körben rámutat arra, hogy a régi Gt. 328. §-ának (3) bekezdése alapján a közvetlen irányítást a cégjegyzékbe be kellett jegyezni és azt a hivatalos lapban, a Cégközlönyben közzé kellett tenni. Ezen kötelezettségének elmulasztásához azonban a régi Gt. nem fűzött jogkövetkezményt sem az ellenőrzött, sem a befolyást szerző társaság vonatkozásában. Az adott perben pedig a hatályos konszernjogi rendelkezéseknek nincs jogi relevanciája, figyelemmel - többek között - a követelés keletkezésének időpontjára.