BH 2010.7.199 A trianoni békeszerződéssel (1921. évi XXXII. tc.) elcsatolt délvidéki területen született személy kérelmére - magyar állampolgársága hiányában - magyar állampolgárságát tanúsító hatósági bizonyítvány nem állítható ki [1993. évi LV. tv. 11. §, 1879. évi L. tv. 3. §, 1941. évi XX. tv. 4. §, 526/1945. ME r. 1. §, 1948. évi LX. tv. 26. §].

A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy az 1931. június 22-én született, a trianoni békeszerződés folytán magyar állampolgárságát elvesztett édesanyától származó felperes 2005. július 7-én magyar állampolgársága fennállását igazoló állampolgársági bizonyítvány kiadását kérte, mely kérelmét - a Fővárosi Bíróság ítéletével elrendelt új eljárásban - az alperes a 2008. július 17. napján kelt 106. határozatában elutasította. Megállapította, hogy a felperes a visszafoglalt délvidéki területeknek a Magyar Szent Koronához visszacsatolásáról és az országgal egyesítéséről szóló 1941. évi XX. törvénycikk (1941. évi XX. tc.) rendelkezése folytán átmeneti időre megszerezte a magyar állampolgárságot, azonban azt az 1945. évi V. törvénnyel kihirdetett, Moszkvában 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény 2. cikkében vállalt kötelezettségnek eleget tevő, az ország területi változásaira vonatkozó törvénycikkek hatályon kívül helyezéséről szóló 526/1945. M.E. számú rendelet (526/1945. M.E. rendelet) 1. §-ának 1941. évi XX. tc. hatályon kívül helyezéséről szóló rendelkezése és az 1947. évi XVIII. törvénnyel kihirdetett, 1947. szeptember 15-én hatályba lépett Párizsi Békeszerződés folytán elvesztette, továbbá azt a magyar állampolgárságról szóló 1948. évi LX. törvény (1948. évi LX. törvény) 26. §-a alapján sem szerezte vissza, ezért a kérelem nem teljesíthető.

A felperes keresetében az alperes határozatának hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárásra kötelezését kérte. Állította, hogy 1945-ben - sem a fegyverszüneti egyezmény, sem az 526/1945. M.E. rendelet 1. §-a, sem a Párizsi Békeszerződés következtében - nem vesztette el magyar állampolgárságát, mert az 1945. évi V. törvény végrehajtásaként meghozott 526/1945. M.E. rendelet nem visszamenőleges hatállyal rendelkezett az 1941. évi XX. tc. hatályon kívül helyezéséről, és a délvidéki területek elvételével egyidejűleg magyar állampolgárságától nem fosztották meg, továbbá magyar állampolgársága a korabeli és a hatályos állampolgársági törvények alapján sem szűnt meg. Hivatkozása szerint kérelmének elutasítása sértette a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény (továbbiakban: Ápt.) 11. § (1) bekezdését és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 2. § (3) bekezdését.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az alperes eljárása nem sértette a Ket. 2. § (3) bekezdését és határozata nem ellentétes az Ápt. 11. § (1) bekezdésével, mert a felperes az 1945. január 20-ai fegyverszüneti egyezményben vállalt kötelezettségének megfelelően és az 526/1945. M.E. rendelet 1. §-ának rendelkezése folytán az 1941. évi XX. tc.-kel megszerzett magyar állampolgárságát elvesztette, mert azt nem tarthatta meg és a később hatályba lépett rendelkezések - a magyar állampolgárság ideiglenes igazolásáról szóló 5.070/1945. M.E. rendelet (továbbiakban: 5.070/1945. M.E. rendelet) és az 1948. évi LX. törvény alapján - sem szerezte vissza, ezért nem magyar állampolgárként kérte magyar állampolgárságának igazolását, melynek elutasítása törvényes volt.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a kereseti kérelmének megfelelő döntés meghozatalát kérte.

Álláspontja szerint a jogerős ítélet sérti a Ket. 2. § (3) bekezdését, és az Ápt. 11. § (1) bekezdését, az elsőfokú bíróság a vonatkozó jogszabályok téves értelmezése folytán helytelen döntést hozott, mert magyar állampolgárként megalapozottan kérte állampolgárságát tanúsító állampolgársági bizonyítvány kiadását, így a kérelmét elutasító határozat törvényességének megállapítása jogszabálysértő. Állította, hogy az 1941. évi XX. tc. rendelkezése folytán megszerzett magyar állampolgárságát nem vesztette el, mert a területek visszaadásának kötelezettsége - külön rendelkezés és a hatályon kívül helyezés visszaható hatályának kimondása hiányában - nem jelentette az átadott területeken élő magyarok állampolgárságuktól való megfosztását. Analógiaként utalt a Német Szövetségi Alkotmánybíróság német állampolgársággal kapcsolatos döntésére, valamint a 200/1945. M.E. rendelet és az 1948. évi LX. törvény 31. §-a által rendezett viszonyokra és kérte figyelembe venni a 5.070/1945. M.E. rendelet előírásait, valamint az 1879. évi L. törvénycikk 20. §-ának, az 1948. évi LX. törvény 26. §-ának és 31. §-ának rendelkezéseit.

A felülvizsgálati tárgyaláson kérte, hogy a bíróság a történelmi tényekre, körülményekre és nemzeti érdekekre figyelemmel végezze el az irányadó jogszabályok értelmezését.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte, és állította, hogy az elsőfokú bíróság a vonatkozó jogszabályok helyes értelmezése folytán hozta meg döntését.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemben foglaltak alapján vizsgálta és megállapította, hogy az a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott okokból nem jogszabálysértő az alábbiak szerint.

A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben a bíróság a közigazgatási határozat törvényességét, azaz az alkalmazandó jogszabályoknak való megfelelőségét, a rendkívüli perorvoslatban pedig az előbbi kérdésben véleményt adó jogerős ítélet jogszerűségét - és nem a jogszabályok megalkotásának történelmi, társadalmi és politikai okait - vizsgálja (ez utóbbi kérdésekre hatásköre nem terjed ki) és a keresetben, illetve felülvizsgálati kérelemben kifogásolt kérdésekre általános érvényű, pártatlan elbírálást biztosító módon köteles választ adni.

A bíróság sem nemzetközi egyezmények, sem korabeli, sem jelenleg hatályos jogszabályok felülbírálatára, illetve normakontrolljára nem jogosult - ez utóbbi az Alkotmánybíróság feladata -, azokat tényként köteles kezelni, ezért a Legfelsőbb Bíróság a felperes történelmi érveit és nemzeti érdekekre vonatkozó állításait, és ez okból lényegében a jogszabályi rendelkezések félre tételére irányuló indítványát nem tudta figyelembe venni, mint ahogy a bíróságok eltérő feladat- és hatásköre miatt a német alkotmánybírósági döntés, illetőleg eltérő tényállás miatt a zsidótörvények hatályon kívül helyezését követő szabályozás analóg alkalmazására sem látott lehetőséget.

A rendkívüli perorvoslat során a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítélet - és nem a közigazgatási határozat - jogszerűségét vizsgálta, és tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság eljárása során a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) rendelkezéseit alkalmazta - és nem a Ket. szabályait -, azt állapította meg, hogy alkalmazás hiányában az elsőfokú bíróság eljárása nem sérti a Ket. 2. § (3) bekezdését, a jogerős ítélet azzal nem ellentétes.