936/D/1997. AB határozat

alkotmányjogi panasz tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 386. § (1) bekezdésének az 1995. február 15. előtt hatályban volt rendelkezése alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az indítványozók örökhagyóját életfogytig tartó szabadságvesztésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték (BXL. 3482/1950/2., B. IV.6400/1950/8.). Az ítélet alapján lakásából ingóságokat szállítottak el és értékesítettek. A börtönből 1956-ban szabadult, 1983. február 19-én meghalt. Hagyatékának örökösei gyermekei (az indítványozók) és a túlélő házastárs (1140. Kjö. XIII.31/96/2. számú öröklési bizonyítvány).

A jogerős határozat ellen törvényességi óvást emeltek, és ennek folytán a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa az 1989. november 21-én kelt B. törv. 1127/1989/2. számú határozatával a korábbi jogerős ítéletnek a bűnösséget megállapító és a büntetés kiszabására vonatkozó részét hatályon kívül helyezte, és az elhunyt terheltet az ellene emelt vád alól - bűncselekmény hiányában - felmentette.

Az indítványozók 1993. november 5-én a büntetőeljárás szabályai szerint visszatérítési kérelmet terjesztettek elő a Fővárosi Bíróságnál. A bíróság büntető tanácsa a kérelmet megküldte a Fővárosi Bíróság Polgári Kollégiumának. A Fővárosi Bíróság a beadványt keresetnek tekintette, és a jogalap kérdésében közbenső ítélettel döntött. Megállapította, hogy a felpereseknek az elkobzott vagyontárgyak pénzbeli egyenértéke visszatérítésével kapcsolatos keresete alapos. Az elsőfokú bíróság határozata szerint az adott esetben a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvénynek (Be.) az elbíráláskor hatályos, (az eljárás alatt is többször módosult) visszatérítési szabályait [386. § (1) és (3) bekezdés] kell alkalmazni. Ezek pedig - a határozat indokolása szerint - a terhelt örökösei számára a visszatérítési igény előterjesztését határidő nélkül kifejezetten lehetővé teszik.

A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, az első fokú közbenső ítéletét hatályon kívül helyezte, és a visszatérítésre irányuló kérelmet elutasította. A Pf. I. 21.907/1996/3. számú jogerős határozat indokolása szerint az ilyen igény elbírálásánál a benyújtásakor hatályos szabályokat kellett alkalmazni. A beadványt kérelemnek kellett volna tekinteni és a büntetőeljárás szabályai szerint elbírálni. A Be. rendelkezése olyan anyagi jogi elemeket tartalmazó eljárási szabály, amelynek alapján a visszatérítési kérelem elbírálható. A Be. 386. § (1) bekezdésének a benyújtáskor hatályos szabályai szerint visszatérítés kizárólag a terheltnek jár, rajta kívül más személy ilyen igénnyel nem léphet fel. Ezzel kapcsolatban utalt a Legfelsőbb Bíróság Bf. III. 294/1994. számú határozatában (BH 1995, 336.) kifejtettekre is.

Az indítványozók jogi képviselőjük útján alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz. A beadvány szerint a Be. 386. § (1) bekezdésének a jogerős ítéletben alkalmazott, 1995. február 15. előtt hatályos szövege "sérti az Alkotmány 2. § (2) bekezdésének jogállamisági klauzuláját, továbbá a 13. § (1) bekezdését, amely kimondja, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot, valamint sérti az alaptörvény 14. §-át, amely kimondja, hogy az Alkotmány biztosítja az öröklés jogát." Kérték, hogy az Alkotmánybíróság a különösen fontos érdekükre tekintettel mondja ki: az alkotmányellenes jogszabályból az igényérvényesítés személyi körét korlátozó "terheltnek" szövegrész a konkrét esetben nem alkalmazható.

2. A Be. 386. §-ának az 1995. február 14-ig hatályban volt rendelkezése szerint:

"(1) A pénzbüntetés, bűnügyi költség, vagyoni előny és elkobzás alá eső érték címén befizetett összeget a terheltnek vissza kell téríteni, ha perújítás vagy felülvizsgálat folytán felmentették, illetőleg az ennek folytán hozott határozat ilyen kötelezést nem, vagy alacsonyabb mértékben tartalmaz.

(2) Vagyonelkobzás és elkobzás esetén az (1) bekezdés akként irányadó, hogy az elkobzott dolgot természetben kell visszaadni, ha pedig ez nem lehetséges, az értékesítésből származó ellenértékét kell visszatéríteni."

A kártalanítás és visszatérítés különleges eljárás. A Be. 356. § (1) bekezdése értelmében ezekben az eljárásokban a Be. rendelkezéseit kell alkalmazni, a XVIII. fejezetben foglalt eltérésekkel. A különleges eljárások általános szabályait a Be. 356. §-a tartalmazza. A különleges eljárások során - eltérő rendelkezés hiányában - az eljárás hivatalból vagy az ügyész, a terhelt, illetőleg a védő indítványára indul meg [356. § (2) bekezdés a) pont].

A kártalanítás és a visszatérítés egyes szabályait az 1994. évi XCII. törvény módosította. A Be. 385/B. § (1) bekezdése szerint a bíróság az iratokat az eljárás lefolytatása végett a kártérítés elbírálására hatáskörrel és illetékességgel bíró polgári bíróságnak küldi meg. A 385/D. § (1) bekezdése szerint a polgári bíróság eljárása során az e törvényben foglalt eltérésekkel a Polgári perrendtartás szabályai szerint jár el.

II.

Az alkotmányjogi panasz alaptalan.

1. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 1., 37., 40. §-ára és a 42. § (1) bekezdésére figyelemmel a nem hatályos jogszabály tekintetében nincs helye utólagos és elvont normakontroll eljárásnak, ha annak egyedüli eljárásjogi következménye - az alkotmányellenesség megállapítása esetén is - a jogszabály hatály vesztésének kimondása lehetne (ABH 1994, 561., 564/859.; ABK 1995. február, 91.).

Az Abtv. 43. § (4) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság a 42. § (1) bekezdésében, valamint a 43. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott időponttól eltérően is meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését vagy a konkrét esetben történő alkalmazhatóságát, ha ezt a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.

Alkotmányjogi panasz esetében a nem hatályos jogszabály alkotmányossági vizsgálatának az alkotmánysértés megállapításán túlmenő eljárásjogi következménye a konkrét esetben való alkalmazhatóság kizárása lehetne (1352/D/1992 AB határozat, ABH 1995, 648-649.). Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezés alkotmányellenességét érdemben vizsgálta.

Az Alkotmánybíróságnak nem feladata annak eldöntése, hogy a rendes bíróságnak az ügy elbírálása során mely jogszabályt vagy annak mely rendelkezését kell alkalmaznia. A történeti tényállás megállapítása, a jogszabály és a tényállás egymásra vonatkoztatása, ezzel kapcsolatban a jogszabály értelmezése a bíróság feladata. Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatakor a jogszabály és az Alkotmány egymásra vonatkoztatott értelmezését végzi el [31/1993. (V. 21.) AB határozat, ABH 1993, 242., 243.].

Az indítvánnyal érintett jogerős határozat a jogvita sérelmezett eldöntésénél a Be.-nek az igény benyújtásakor (1993) hatályos, a fentiekben már ismertetett szabályait alkalmazta.

Az Abtv. 20. §-a szerint az Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el. A 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be.

Az elbírált esetben az alkotmányjogi panasz tartalma alapján eldöntésre váró kérdés az, hogy a Be. 386. § (1) bekezdésének az 1995. február 15. előtt hatályban volt rendelkezése alkotmányellenes-e. Az a szabályozás, amely nem tette lehetővé a visszatérítési kérelem előterjesztését annak a terheltnek az örököse részére, aki már a felmentésre irányuló kezdeményezés benyújtása előtt elhunyt, sérti-e az Alkotmánynak az indítványban megjelölt rendelkezéseit [13. § - tulajdonhoz való alapvető jog, 14. § - öröklés joga, 2. § (1) bekezdés - jogállamisági klauzula]

2. Az indítványozók örökhagyóját (a terheltet) 1950-ben ítélték el, a vagyonelkobzást még ebben az évben végrehajtották.

Az Alkotmány - kifejezetten - a törvénytelen letartóztatás vagy fogva tartás miatti kártérítési jogosultságról rendelkezik [55. § (3) bekezdés], a szóban lévő körben nem tartalmaz tételes szabályt a sérelem reparációjára nézve.

Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.

Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt Egyezményt és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvet az 1993. évi XXXI. törvény hirdette ki.

Az Egyezmény 7. kiegészítő jegyzőkönyv 3. cikke (Kártalanításhoz való jog bírói hiba esetén) szerint:

"Ha büntetőügyben hozott jogerős elmarasztaló ítéletet utóbb megsemmisítenek, vagy az elítéltet kegyelemben részesítik azért, mert új vagy újonnan feltárt tények bizonyítják, hogy bírói tévedés történt, azt a személyt, aki ezen ítélet folytán büntetést szenvedett el, kártalanítani kell az adott államban érvényes törvényeknek vagy joggyakorlatnak megfelelően, hacsak be nem bizonyítják, hogy a tények nem kellő időben való felfedése teljesen vagy részben az elítéltnek róható fel."

Az Egyezmény 5. Cikk (Szabadsághoz és biztonsághoz való jog) 1. pontja értelmében mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. Szabadságától senkit sem lehet megfosztani, kivéve az Egyezményben meghatározott esetekben és a törvényben meghatározott eljárás útján.

Az 5. pont szerint "mindenkinek, aki e Cikk rendelkezéseinek megsértésével végrehajtott letartóztatás vagy őrizetbe vétel áldozata, joga van kártalanításra."

Az 5. Cikk szóhasználata ("mindenkinek ... joga van") az Egyezmény- vagy törvénysértő letartóztatás vagy őrizetbe vétel esetére alanyi jogot fogalmaz meg.

Ezzel szemben a 7. kiegészítő jegyzőkönyv 3. cikke szóhasználata ("... a személyt kártalanítani kell...") nem alanyi jogra utal. A megoldást ezen kívül tárgyi terjedelemben is az érintett államokra bízza: kártalanítani kell "az adott államban érvényes törvényeknek... megfelelően."

További korlátozás, hogy az Egyezmény szerint "azt a személyt, aki ...büntetést szenvedett el", kell kártalanítani.

Az Egyezmény nem utal arra, hogy a kártalanítási igény keletkezése előtt elhunyt terhelt örököseit is kártalanítania kell az államnak. A szabályozáskialakítás tekintetében tág mérlegelési jog illeti meg az államokat.

A vizsgált szabály a terhelt részére biztosította a visszatérítést. Ennek tárgyi terjedelme és az érvényesíthetőség eljárási szabályainak alkotmányossága nem tárgya a vizsgálatnak. A kérdéses az, hogy az Alkotmány felhívott szabályaiból kényszerítően következik-e egy olyan szabályozás szükségessége, amely szerint a visszatérítés érvényesíthetőségének ki kell terjednie az igény keletkezése előtt meghalt terhelt örököseire is.

Az Alkotmány 13. §-a a már megszerzett tulajdont részesíti alapjogi védelemben, ez a védelem nem terjed ki a tulajdonszerzésre [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197., 201.]. Az államnak nincs kötelezettsége arra, hogy a magánszemélyt tulajdonszerzéshez vagy tulajdon élvezetéhez segítse.

Az Alkotmány 14. §-a az öröklés jogának biztosításával arra ad lehetőséget, hogy a jogszabályban meghatározott feltételek esetén az örökhagyó vagyonát halála esetén más személy megszerezhesse (672/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 508., 510.). Az örökléshez való jogból nem vezethető le részletszabály az öröklés mikéntjére.

Egyébként az állam a most vizsgálthoz hasonló sérelmekre az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvényben és a tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvényben rendelkezett.

A "jogállamisági klauzula" [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] sérelmére az indítvány anélkül utalt, hogy ezzel kapcsolatban további érveket hozott volna fel. Az indítvány alapján nem állapítható meg az sem, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével a Be. kifogásolt rendelkezése ellentétben állna.

Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező rész szerint határozott.

Budapest, 1999. január 26.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre s. k.,

alkotmánybíró