62000TJ0254_SUM[1]

Az Elsőfokú Bíróság (kibővített hatodik tanács) 2008. november 28-i ítélete. Hotel Cipriani SpA és társai kontra az Európai Közösségek Bizottsága. Állami támogatások - A szociális terhek csökkentése a Velence és Chioggia területén letelepedett vállalkozások javára - Támogatási programoknak a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét megállapító és a kifizetett támogatások visszatéríttetését elrendelő határozat - Elfogadhatóság - Személyes érintettség - A tagállamok közötti kereskedelem érintettségére és a verseny torzítására vonatkozó feltételek - Az EK 87. cikk (3) bekezdésének b)-e) pontja, valamint az EK 87. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti eltérések - Új támogatásnak vagy létező támogatásnak minősítés - A jogbiztonság, a bizalomvédelem, az egyenlő bánásmód és az arányosság elve - Indokolási kötelezettség. T-254/00., T-270/00. és T-277/00. sz. egyesített ügyek.

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kibővített hatodik tanács)

2008. november 28. ( *1 )

"Állami támogatások - A szociális terhek csökkentése a Velence és Chioggia területén letelepedett vállalkozások javára - Támogatási programoknak a közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét megállapító és a kifizetett támogatások visszatéríttetését elrendelő határozat - Elfogadhatóság - Személyes érintettség - A tagállamok közötti kereskedelem érintettségére és a verseny torzítására vonatkozó feltételek - Az EK 87. cikk (3) bekezdésének b)-e) pontja, valamint az EK 87. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti eltérések - Új támogatásnak vagy létező támogatásnak való minősítés - A jogbiztonság, a bizalomvédelem, az egyenlő bánásmód és az arányosság elve - Indokolási kötelezettség"

A T-254/00., T-270/00. és T-277/00. sz. egyesített ügyekben,

a Hotel Cipriani SpA (székhelye: Velence [Olaszország], képviselik kezdetben: M. Marinoni, G. M. Roberti és F. Sciaudone, később: G. M. Roberti, F. Sciaudone és A. Bianchini ügyvédek)

felperesnek (T-254/00. sz. ügy),

a Società Italiana per il gas SpA (Italgas) (székhelye: Torino [Olaszország], képviselik: M. Merola, C. Tesauro, M. Pappalardo és T. Ubaldi ügyvédek)

felperesnek (T-270/00. sz. ügy),

támogatja:

az Olasz Köztársaság (képviseli kezdetben: U. Leanza, később: I. M. Braguglia, R. Adam és I. Bruni, meghatalmazotti minőségben, segítői: P. Gentili és S. Fiorentino avvocati dello Stato)

beavatkozó (T-270/00. sz. ügy),

a Coopservice - Servizi di fiducia Soc. coop. rl (székhelye: Cavriago [Olaszország])

és

a Comitato "Venezia vuole vivere" (székhelye: Velence)

(képviselik őket: A. Bianchini és A. Vianello ügyvédek)

felpereseknek (T-277/00. sz. ügy)

az Európai Közösségek Bizottsága (képviseli: V. Di Bucci, meghatalmazotti minőségben, segítője: A. Dal Ferro ügyvéd)

alperes ellen

a szociális terhek csökkentéséről szóló 30/1997. és 206/1995. sz. törvényekben előírt, a Velence és Chioggia területén letelepedett vállalkozások javát szolgáló támogatási intézkedésekről szóló, 1999. november 25-i 2000/394/EK bizottsági határozat (HL L 150., 50. o.) megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (kibővített hatodik tanács),

tagjai: A.W.H. Meij elnök (előadó), V. Vadapalas, N. Wahl, M. Prek és V. Ciucă bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2008. április 30-i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

A jogvita előzményei

A - A vizsgált szociálisteher-csökkentési program

1 A Bizottságnak bejelentett 1994. augusztus 5-i olasz miniszteri rendelet meghatározza a Mezzogiornóban, az 1994 és 1996 közötti időszakra vonatkozóan azon szociálisteher-csökkentés odaítélésének feltételeit, amelyet a munkáltatóknak az Istituto Nazionale de la Previdenza Sociale-vel (INPS, Országos Társadalombiztosítási Intézet) szemben fennálló szociális terhei csökkentésének különleges programjáról szóló, 1978. március 6-i olasz köztársasági elnöki rendelet 59. cikkében foglalt rendelkezések írnak elő.

2 A Bizottság a vállalkozásokra háruló szociális terheknek a Mezzogiornóban történő csökkentése és e terhek némelyikének az államkincstár általi átvállalása tárgyában hozott rendelkezésekről szóló, 1995. március 1-jei 95/455/EK határozatával (HL L 265., 23. o.) bizonyos feltételek tiszteletben tartásának előírása mellett a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította a mezzogiornói vállalkozások javát szolgáló, fent említett szociális tehercsökkentési programot. A határozat többek között előírta, hogy az olasz hatóságoknak közölniük kell a Bizottsággal azokat a rendelkezéseket, amelyeket a vizsgált támogatási program fokozatos megszüntetésére irányuló, ugyanezen határozatban előírt terv végrehajtása érdekében hoznak.

3 A jelen esetben szóban forgó szociális tehercsökkentési programot a 206/1995. sz. olasz törvény vezette be, amely a fent hivatkozott 1994. augusztus 5-i miniszteri rendeletben előírt támogatási programot az 1995. és 1996. évek vonatkozásában kiterjesztette a Velence és Chioggia szigeti területein letelepedett vállalkozásokra. A 30/1997. sz. olasz törvény az e miniszteri rendeletben előírt támogatási programot mind a Mezzogiorno tartományaiban, mind pedig a Velence és Chioggia szigeti területein letelepedett vállalkozások javára meghosszabbította az 1997. évre.

4 Az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 1. cikke a munkáltatókra háruló szociális terhek általános csökkentését írja elő. Ugyanezen rendelet 2. cikke mentességet biztosít a szociális terhek alól a vállalkozások keretein belül létrehozott új munkahelyek vonatkozásában, mégpedig a munkanélküli személy felvételének időpontjától számított egy éven át.

5 A szociális terhek csökkentéséről szóló 30/1997. és 206/1995. sz. törvényekben előírt, a Velence és Chioggia területén letelepedett vállalkozások javát szolgáló támogatási intézkedésekről szóló, 1999. november 25-i 2000/394/EK bizottsági határozatból (HL 2000. L 150., 50. o.; a továbbiakban: megtámadott határozat) kiderül, hogy az INPS által az 1995-től 1997-ig terjedő vizsgált időszakra vonatkozóan szolgáltatott adatok szerint az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 1. cikke alapján a Velence és Chioggia szigeti területein letelepedett vállalkozások számára biztosított szociális tehercsökkentések összege átlagosan elérte az évenkénti 73 milliárd olasz lírát (ITL) (37,7 millió euró), amelyet 1645 vállalkozás között osztottak el. Az e rendelet 2. cikke alapján a Velence és Chioggia szigeti területein letelepedett vállalkozások számára biztosított mentességek összege átlagosan elérte az évenkénti 567 millió ITL-t (292831 euró), amelyet 165 vállalkozás között osztottak el.

B - A közigazgatási eljárás

6 Az olasz hatóságok 1997. június 10-i levelükben az 1995. március 1-jei 95/455 határozatban foglalt rendelkezéseknek (lásd a fenti 2. pontot) megfelelően közölték a Bizottsággal a fent említett 30/1997. sz. törvényt. A Bizottság 1997. július 1-jei levelében - amelyet az 1997. augusztus 28-án kelt felszólítás követett - kiegészítő felvilágosítást kért a fent említett, a Velence és Chioggia területén letelepedett vállalkozások javát szolgáló szociális tehercsökkentés hatályának kiterjesztéséről.

7 A Bizottság, miután nem kapott választ, 1997. december 17-i levelében közölte az Olasz Köztársasággal azt a határozatát, hogy a 206/1995. és a 30/1997. sz. törvények rendelkezéseiben előírt támogatások tekintetében - amely törvények a Mezzogiorno vonatkozásában előírt szociális tehercsökkentések hatályát kiterjesztették Velence és Chioggia szigeti területére - megindítja az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti eljárást.

8 Az olasz hatóságok 1997. december 1-jén felfüggesztették a vizsgált szociális tehercsökkentési programot.

9 Az eljárás megindításáról szóló határozatot 1998. február 18-án tették közzé az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában. A Comitato "Venezia vuole vivere" - olyan egyesület, amely az ipar és a kereskedelem területén tevékenykedő gazdasági szereplők legfontosabb szervezeteit tömöríti Velencében, és amelyet a fent említett hivatalos vizsgálati eljárás megindítását követően hoztak létre abból a célból, hogy a Velence területén letelepedett gazdasági szereplők hátrányos helyzetének javítására irányuló cselekvéseket koordinálja (a továbbiakban: egyesület) - 1998. március 17-i levelében észrevételeket terjesztett elő, továbbá benyújtott egy jelentést, amelyhez a Consorzio per la ricerca e la formazione (COSES, kutatási és képzési konzorcium) által készített, 1998. márciusi keltezésű tanulmányt csatolt, amely arra vonatkozott, hogy a lagúna területén működő vállalkozásoknak a szárazföldön letelepedett vállalkozásokhoz képest milyen nehézségekkel kell szembenézniük. 1998. május 18-án Velence önkormányzata is észrevételeket terjesztett elő, amelyekhez csatolta a COSES által ugyanezen tárgyban készített első, 1998. februári keltezésű tanulmányt. Az észrevételekben hangsúlyozta, hogy a kedvezményezettek között önkormányzati tulajdonú vállalkozások is vannak, amelyeket általános gazdasági érdekű szolgáltatási kötelezettség terhel. E vállalkozások érdekében az önkormányzat az EK 86. cikk (2) bekezdésére hivatkozott. Az észrevételek mindegyikét továbbították az Olasz Köztársaságnak.

10 Az olasz hatóságok 1999. január 23-i levelükben terjesztették elő észrevételeiket. Az 1999. június 10-i levelükben arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy a Velence önkormányzata által továbbított észrevételeket a sajátjukká teszik.

11 Az 1999. június 23-i határozattal a Bizottság felhívta Olaszországot, hogy bocsásson rendelkezésére minden olyan dokumentumot és információt, amelyek ahhoz szükségesek, hogy meg lehessen határozni az önkormányzati tulajdonú vállalkozások szerepét, és mérlegelni lehessen a vizsgált szociális tehercsökkentési intézkedések közös piaccal való összeegyeztethetőségét. Az olasz hatóságok 1999. július 27-i levelükben válaszoltak. 1999. október 12-én Brüsszelben megbeszélésre került sor e hatóságok és a Bizottság képviselői között.

C - A megtámadott határozat

12 A Bizottság a megtámadott határozatban úgy ítéli meg, hogy a fent említett, az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 2. cikkére utaló törvényekben előírt szociális tehercsökkentések a közös piaccal összeegyeztethető állami támogatásokat képeznek, amennyiben ezeket a csökkentéseket olyan, Velence és Chioggia területén letelepedett vállalkozások számára biztosították, amelyek a kis- vagy közepes vállalkozásokra (KKV) vonatkozó állami támogatásokat érintő közösségi keretszabály (HL 1996. C 213., 4. o.) szerint kis- vagy közepes vállalkozásnak minősülnek, vagy olyan területen letelepedett vállalkozások, amely jogosult az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérés igénybevételére, vagy pedig a munkaerő-piaci beilleszkedés vagy újrabeilleszkedés területén különös nehézségekkel küzdő munkavállalókat alkalmazó vállalkozásnak minősülnek, összhangban a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó iránymutatással (HL 1995. C 334., 4. o.; a megtámadott határozat 1. cikkének első bekezdése, valamint (105) preambulumbekezdése).

13 Az állami támogatásnak minősítéssel kapcsolatban a Bizottság a vizsgált intézkedések mérlegeléséből levont, a megtámadott határozat indokolásában (a (110) preambulumbekezdésben) megfogalmazott következtetéseiben megállapítja, hogy a de minimis szabályt tiszteletben tartó intézkedések nem tartoznak az EK 87. cikk hatálya alá, kivéve az ESZAK-Szerződés hatálya alá tartozó ágazatokat, továbbá a hajógyártás, a közlekedés, valamint a mezőgazdaság és a halászat ágazatait, a de minimis támogatásokról szóló, 1996. március 6-i bizottsági közleménynek megfelelően (HL 1996. C 68., 9. o.).

14 A megtámadott határozat 1. cikkének második bekezdése szerint az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 2. cikkében előírt támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, amennyiben azokat olyan vállalkozások számára nyújtották, amelyek nem minősülnek KKV-nak, illetve nem azokon a területeken telepedtek le, amelyek jogosultak az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérés igénybevételére.

15 A megtámadott határozat 2. cikke szerint az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 1. cikkében előírt, a Velence és Chioggia területén letelepedett vállalkozások számára biztosított szociális tehercsökkentés a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatást képez.

16 A megtámadott határozat 3. cikke szerint az Olasz Köztársaság által az ASPIV (Azienda servizi publici idraulici e vari Venezia) nevű önkormányzati tulajdonú vállalkozás, valamint a Consorzio Venezia nuova számára nyújtott állami támogatások az EK 86. cikk (2) bekezdésében, illetőleg az EK 87. cikk (3) bekezdésének d) pontjában előírt eltérés értelmében összeegyeztethetőek a közös piaccal.

17 A megtámadott határozat 4. cikke kimondja, hogy az Olasz Köztársaság által az ACTV (Azienda del consorzio trasporti veneziano) és az AMAV (Azienda multiservizi ambientali Venezia) önkormányzati tulajdonú vállalkozások, valamint a Panfido SpA vállalkozás javára végrehajtott intézkedések nem képeznek az EK 87. cikk értelmében vett állami támogatást.

18 A Bizottság a megtámadott határozat 5. cikkében kötelezi az Olasz Köztársaságot, hogy téríttesse vissza a kedvezményezettektől az ezen határozat 1. cikkének második bekezdésében és 2. cikkében említett, a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásokat, amelyeket jogellenesen nyújtottak nekik.

19 A megtámadott határozatot 2000. június 23-án tették közzé az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában.

Eljárás és a felek kérelmei

20 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2000. szeptember 16-án és 18-án benyújtott keresetleveleikkel a felperesek előterjesztették a jelen kereseteket.

21 Ezenkívül más felperesek is benyújtottak további 56 keresetet a megtámadott határozat megsemmisítése iránt, az előírt határidőn belül.

22 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2001. január 19-én benyújtott külön beadványaiban a Bizottság az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §-a szerinti elfogadhatatlansági kifogásokat emelt.

23 Az Elsőfokú Bíróság az eljárási szabályzata 51. cikkének 1. §-a alapján 2001. január 25-i határozatával úgy határozott, hogy az ügyet a kibővített második tanács elé utalja.

24 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2001. március 7-én benyújtott beadványában az Olasz Köztársaság kérte, hogy a T-270/00. sz. ügyben a felperes, vagyis a Società italiana per il gas SpA (Italgas) kereseti kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozhasson a perbe. Az Elsőfokú Bíróság kibővített második tanácsának elnöke e beavatkozást 2001. június 19-i végzésével engedélyezte.

25 Az eljárási szabályzat 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretein belül az Elsőfokú Bíróság, tekintettel a megtámadott határozatban megfogalmazott megfelelőségi feltételek összetettségére, felhívta az Olasz Köztársaságot annak pontosítására, hogy a jelen ügy, valamint a fent említett 56 kapcsolódó ügy minden egyes felperese tekintetében úgy ítéli-e meg, hogy a megtámadott határozat 5. cikkének végrehajtásaképpen vissza kell téríttetnie a már folyósított vitatott támogatásokat.

26 Az Olasz Köztársaság 2003. szeptember 25-i és 2004. március 24-i válaszát követően az Elsőfokú Bíróság 22 keresetet teljes egészében, 6 keresetet pedig részben elfogadhatatlannak nyilvánított, mégpedig azon felperes vállalkozások tekintetében, amelyek nem igazolták az eljáráshoz fűződő érdeküket, mivel az illetékes nemzeti hatóságok a megtámadott határozat végrehajtása során úgy ítélték meg, hogy ezek a vállalkozások nem részesültek a közös piaccal összeegyeztethetetlen támogatásban, e határozat értelmében pedig nem vonatkozott rájuk a visszatérítési kötelezettség (az Elsőfokú Bíróság T-228/00., T-229/00., T-242/00., T-243/00., T-245/00-T-248/00., T-250/00., T-252/00., T-256/00-T-259/00., T-265/00., T-267/00., T-268/00., T-271/00., T-274/00-T-276/00., T-281/00., T-287/00. és T-296/00. sz., Gruppo ormeggiatori del porto di Venezia és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. március 10-én hozott végzése [EBHT 2005., II-787. o.]; a T-266/00. sz., Confartigianato Venezia és társai kontra Bizottság ügyben 2005. március 10-én hozott végzése [az EBHT-ban nem tették közzé]; a T-269/00. sz., Baglioni Hotels és Sagar kontra Bizottság ügyben 2005. március 10-én hozott végzése [az EBHT-ban nem tették közzé]; a T-273/00. sz., Unindustria és társai kontra Bizottság ügyben 2005. március 10-én hozott végzése [az EBHT-ban nem tették közzé], valamint a T-288/00. sz., Principessa kontra Bizottság ügyben 2005. március 10-én hozott végzése [az EBHT-ban nem tették közzé]).

27 2005. május 12-én a peres felek képviselőinek részvételével informális találkozóra került sor az előadó bíró előtt abban a 37 ügyben, amelyekben a keresetet nem nyilvánították teljes egészében elfogadhatatlannak. A felek képviselői előadták észrevételeiket, és megállapodtak abban, hogy kiválasztanak 4 "tesztügyet". Ezen informális találkozót követően a jelen ügyeket (a T-254/00., a T-270/00. és a T-277/00. sz. ügy), valamint a T-221/00. sz. ügyet jelölték ki tesztügyként.

28 A többi 29 kapcsolódó ügyben az Elsőfokú Bíróság a felek közös kérelmére elrendelte az eljárás felfüggesztését.

29 A kibővített második tanács elnöke a felek meghallgatása után, az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 50. cikke alapján az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az eljárást befejező ítélet meghozatala céljából 2005. szeptember 12-i végzésével egyesítette a T-254/00., a T-270/00. és a T-277/00. sz. ügyeket.

30 Az elfogadhatatlansági kifogásokkal kapcsolatos írásbeli szakasz azzal fejeződött be, hogy 2005. december 5. és 23. között a három egyesített ügyben a felperesek, a T-270/00. sz. ügyben pedig az Olasz Köztársaság írásbeli észrevételeket terjesztett elő.

31 Az Elsőfokú Bíróság (kibővített második tanács) 2006. május 18-i végzésével úgy határozott, hogy az elfogadhatatlansági kifogások tárgyában és az ügy érdemében egyszerre dönt. Az írásbeli szakasz a T-254/00. és a T-277/00. sz. ügyekben 2007. február 23-án, a T-270/00. sz. ügyben pedig 2007. november 26-án fejeződött be.

32 Mivel az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetétele megváltozott, az előadó bírót a kibővített hatodik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyeket e tanács elé utalták.

33 Mivel T. Tchipev bíró nem tudott részt venni a jelen ügy elbírálásában, az Elsőfokú Bíróság elnöke a tanács létszámának kiegészítése érdekében az eljárási szabályzat 32. cikkének 3. §-át alkalmazva N. Wahl bírót jelölte ki.

34 Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (kibővített hatodik tanács) úgy döntött, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt. A Bizottság az előírt határidőn belül benyújtotta a kért dokumentumokat.

35 A T-221/00. sz. ügyet a felperes elállása folytán a 2008. október 14-i végzéssel törölték a nyilvántartásból.

36 A T-254/00. sz. ügy felperese keresetében azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- semmisítse meg a megtámadott határozatot;

- vagylagosan, semmisítse meg e határozat 5. cikkét;

- vagylagosan, semmisítse meg a megtámadott határozat 5. cikkét annyiban, amennyiben az általa előírt visszatéríttetési kötelezettség felöleli a de minimis szabály alapján nyújtott támogatásokat; és/vagy semmisítse meg e cikket annyiban, amennyiben olyan kamatfizetési kötelezettséget ír elő, amely magasabb annál, amit a felperes a saját adósságai után ténylegesen fizetett;

- a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

37 A T-270/00. sz. ügy felperese keresetében azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- semmisítse meg a megtámadott határozat 1. és 2. cikkét annyiban, amennyiben azok a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánítják az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendeletben előírt adómentességek formájában nyújtott támogatásokat;

- semmisítse meg e határozat 5. cikkét;

- a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

38 A T-277/00. sz. ügy felperesei keresetükben azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- semmisítse meg a megtámadott határozatot a felpereseket érintő részében;

- vagylagosan, semmisítse meg a megtámadott határozat 5. cikkét annyiban, amennyiben az elrendeli a vizsgált szociális tehercsökkentések összegének visszatéríttetését, valamint azt, hogy ezt az összeget a megtámadott határozatban vizsgált időszakra vonatkozóan kamatokkal növeljék;

- a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

39 A Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

- utasítsa el a kereseteket mint elfogadhatatlanokat vagy megalapozatlanokat;

- a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

Az elfogadhatóságról

40 A Bizottság az elfogadhatatlansági kifogásának alátámasztása érdekében mind a felperes társaságok, mind pedig a "Venezia vuole vivere" egyesület kereshetőségi jogának hiányára hivatkozik. A Bizottság az egyesület által a T-277/00. sz. ügyben indított kereset vonatkozásában először is perfüggőségi kifogást emel.

A - A T-277/00. sz. ügyben felhozott perfüggőségi kifogásról

1. A felek érvei

41 A Bizottság az egyesület által a T-277/00. sz. ügyben indított kereset elleni elfogadhatatlansági kifogásának alátámasztásaként arra hivatkozik, hogy ez a kereset mindenben megegyezik azzal a keresettel, amelyet az egyesület a T-274/00. sz. ügyben indított. Ezenkívül azt állítja, hogy a T-277/00. sz. ügyben indított jelen kereset ugyanazon határozat megsemmisítésére irányul, mint a T-231/00. sz. ügyben indított kereset, valamint az e keresetben felhozott jogalapokhoz nagyrészt hasonló jogalapokra épül. Ezért a T-277/00. sz. ügyben indított keresetet az egyesület vonatkozásában elfogadhatatlannak kell nyilvánítani, mégpedig részben perfüggőség miatt az azonos jogalapok felhozatala folytán, részben pedig az eljárási szabályzat 48. cikke 2. §-ának megsértése miatt az új jogalapok felhozatalát illetően.

42 Az egyesület ezzel szemben azt állítja, hogy a keresete elfogadható.

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

43 Mivel az egyesület a T-274/00. sz. ügyben elállt a keresetétől (a T-274/00. sz., Comitato "Venezia vuole vivere" kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 12-én hozott, törlést elrendelő végzés), a perfüggőségre alapított elfogadhatatlansági kifogásnak kizárólag arra a keresetre tekintettel van jelentősége, amelyet az Adriatica di navigazione SpA és az egyesület a T-231/00. sz. ügyben együtt indítottak. Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az egyesület a T-277/00. sz. ügyben a Coopservice - Servizi di fiducia Soc. coop. rl társasággal együtt indította a keresetet, vagyis, még ha a felhozott perfüggőség fenn is állna, annak nem lenne semmilyen hatása e kereset elfogadhatóságára annyiban, amennyiben azt a Coopservice indította, és főleg nem lenne hatása az Elsőfokú Bíróság által a jelen ügyben vizsgált érdemi jogalapokra, mivel azokat a két felperes együtt hozta fel. E körülmények között az Elsőfokú Bíróság elvileg nem is lenne köteles megvizsgálni azt a perfüggőségi kifogást, amelyet jelen esetben a Bizottság emelt.

44 Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy a T-277/00. sz. ügyben többek között az egyesület által indított és ugyanazon határozat megsemmisítésére irányuló jelen kereset nem ugyanazokra a jogalapokra épül, mint amelyeket korábban, a T-231/00. sz. ügyben benyújtott keresetének alátámasztása érdekében előadott. Ebből következik, hogy jelen esetben nem teljesülnek azok a feltételek, amelyektől az ítélkezési gyakorlat a perfüggőség fennállását függővé teszi (lásd ebben az értelemben a fenti 26. pontban hivatkozott Gruppo Ormeggiatori del porto di Venezia és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott végzés 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Meg kell állapítani ugyanis, hogy számos, az EK 88. cikk (3) bekezdésének, valamint az EK-Szerződés [88.] cikkének alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22-i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL 1999. L 83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) 15. cikkének, továbbá az EK 87. cikk (2) bekezdése b) pontjának, az EK 87. cikk (3) bekezdése b) pontjának és az EK 87. cikk (3) bekezdése e) pontjának megsértésére alapított jogalapot kizárólag a T-277/00. sz. ügyben hoztak fel.

45 Különösen az EK 88. cikk (3) bekezdésének, valamint a 659/1999 rendelet 15. cikkének megsértésére alapított, fent említett jogalappal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy e jogalap - amely annak bizonyítására irányul, hogy a vizsgált támogatási program létező támogatást képez - az e támogatási programot bevezető 206/1995. és 30/1997. sz. törvények, valamint az azon korábbi szabályozás közötti állítólagos folytonosságra épül, amely bizonyos feltételek mellett szintén mentesítéseket biztosított a szociális terhek alól az Olaszország bizonyos tartományaiban letelepedett vállalkozások javára. Ezzel szemben a T-231/00. sz. ügyben hivatkozott, a vizsgált támogatási program létező támogatás jellegére alapított jogalap arra az eltérő elgondolásra épül, hogy a vizsgált támogatási programot a belső kabotázsforgalom vonatkozásában csak azt követően vezették be, hogy ezt az ágazatot a közösségi jog értelmében 1999-ben liberalizálták (lásd az Elsőfokú Bíróság T-298/97., T-312/97., T-313/97., T-315/97., T-600/97-T-607/97., T-1/98., T-3/98-T-6/98. és T-23/98. sz., Alzetta és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. június 15-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II-2319. o.] 143. és 167. pontját). Ebből következik, hogy az egyesület által a T-231/00. sz., illetőleg a T-277/00. sz. ügyekben előterjesztett, annak bizonyítására irányuló érveléseket, hogy a vizsgált támogatási program létező támogatási programnak minősült, egymástól különböző jogalapokként kell elemezni.

46 Másfelől, a Bizottság által kialakított értelmezéssel ellentétben, az eljárási szabályzat 48. cikkének 2. §-a kizárólag annak képezi akadályát, hogy az eljárás további részében új jogalapot lehessen felhozni, kivéve, ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. E cikknek semmilyen jelentősége nincs az olyan kereset elfogadhatóságának mérlegelése szempontjából, amelynek tárgya megegyezik az ugyanazon peres felek között folyamatban lévő jogvita kapcsán korábban benyújtott másik kereset tárgyával, viszont attól eltérő jogalapokra épül. Az ítélkezési gyakorlat (lásd a fenti 44. pontot) az ilyen kereset elfogadhatóságát nem teszi függővé új jogi vagy ténybeli helyzet felmerülésétől. Valamely kereset ugyanis perfüggőség miatt kizárólag akkor elfogadhatatlan, ha a keresetet ugyanazon peres felek között fennálló jogvitában, ugyanazon határozat megsemmisítése iránt, valamint ugyanazon jogalapokra hivatkozva indították, mint valamely korábbi keresetet.

47 Ezért a perfüggőségi kifogásra alapított eljárásgátló okot el kell utasítani.

B - A T-254/00., a T-270/00. és a T-277/00. sz. ügyekben felperesként eljáró vállalkozások kereshetőségi jogának állítólagos hiányáról

1. A felek érvei

48 A Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott határozat az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében nem érinti személyükben a felperes vállalkozásokat.

49 A Bizottság szerint valamely támogatási program kedvezményezettjeit nem érinti személyükben az olyan bizottsági határozat, amely e támogatási programot [a közös piaccal] összeegyeztethetetlennek nyilvánítja és elrendeli a folyósított támogatások visszatéríttetését, mivel az ilyen határozat általános hatályú.

50 A Bizottság emlékeztet arra, hogy valamely támogatási program esetleges kedvezményezettjeit nem érinti személyükben az e programot a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító határozat. Ezenkívül a közösségi bíróság elfogadhatatlannak minősítette azt a keresetet, amelyet a jogellenes támogatási program kedvezményezettje indított azon határozat ellen, amelyben a Bizottság e programot a közös piaccal összeegyeztethetelennek nyilvánította, viszont nem rendelte el a folyósított támogatások visszatéríttetését (a Bíróság 67/85., 68/85. és 70/85. sz., Kwekerij van der Kooy és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1988. február 2-án hozott ítéletének [EBHT 1988., 219. o.] 15. pontja).

51 Márpedig a Bizottság szerint a visszatéríttetési kötelezettség előírása nem változtat a határozatának jellegén, ezért nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a támogatási program kedvezményezettjei személyükben érintettek.

52 A Bizottság véleménye szerint ezzel kapcsolatban a Bíróság C-15/98. és C-105/99. sz., Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. október 19-én hozott ítéletét (EBHT 2000., I-8855. o.) a felperes társaság, vagyis a Sardegna Lines - Servizi Maritimi della Sardegna SpA egyedi helyzetére figyelemmel kell értelmezni. E társaság valójában olyan egyedi támogatásban részesült, amelyet hivatalosan támogatási program keretében nyújtottak. A vizsgált támogatási program ugyanis nagyon korlátozott számú vállalkozásra volt alkalmazandó, a folyósított támogatások nagy részét pedig a Sardegna Lines kapta (legalább 9,6 milliárd ITL-t az összesen 12697450000 ITL-ből). Másfelől a vizsgált támogatási program jellemzője volt, hogy a nemzeti hatóságok széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeztek az e program végrehajtása keretében nyújtott egyedi támogatások odaítélését illetően.

53 Hasonlóképp, a Bíróság a C-298/00. P. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott ítéletének (EBHT 2004., I-4087. o.) 39. pontjában elismerte a vizsgált támogatási program kedvezményezettjeinek minősülő vállalkozások személyes érintettségét, mivel a Bizottság már tudott a kedvezően elbírált támogatási kérelmek számáról, valamint a szóban forgó támogatásokra elkülönített előirányzatok összegéről. Ezenkívül e támogatási programot egyedi határozatok útján hajtották végre.

54 A Bizottság szerint, ami az EFTA-Bíróság E-5/04., E-6/04. és E-7/04. sz., Fesil and Finnfjord és társai kontra EFTA Felügyeleti Hatóság egyesített ügyekben 2005. július 1-jén hozott, a Hotel Cipriani SpA által hivatkozott ítéletében elfogadott megoldást illeti, az a jelen esetben nem alkalmazható, mivel az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) tagállamai, a Felügyeleti Hatóság és az EFTA Bíróság közötti kapcsolatokra vonatkozó szabályok nem tartalmaznak olyan, az EK 234. cikkhez hasonló rendelkezést, amely előírná az intézmények jogi aktusai érvényességének vizsgálatára irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelem előterjesztésének lehetőségét.

55 Másfelől az Elsőfokú Bíróság a fenti 26. pontban hivatkozott Gruppo ormeggiatori del porto di Venezia és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott végzésének 29. és azt követő pontjaiban bizonyos kereseteket elfogadhatatlannak nyilvánított, elismerve ugyanakkor annak lehetőségét, hogy a Bizottság a folyósított támogatások érintett tagállam általi visszatéríttetésének elmaradását vitassa. E keresetek elfogadhatatlansága tehát nem attól függött, hogy a felperesekkel visszatéríttetik-e vagy sem a támogatásokat. Végül, a Bíróság a C-346/03. és C-529/03. sz., Atzeni és társai egyesített ügyekben 2006. február 23-án hozott ítéletének (EBHT 2006., I-1875. o.) 33. és 34. pontjában úgy ítélte meg, hogy nem volt nyilvánvaló, hogy az általánosan meghatározott személyi körnek szánt támogatási programok kedvezményezettjei által a folyósított támogatások visszatéríttetését elrendelő bizottsági határozat ellen benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadható lett volna.

56 A Bizottság ezért úgy véli, hogy a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben, valamint a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletek nem változtatnak az állandó ítélkezési gyakorlaton, mely szerint a természetes vagy jogi személyek által a támogatási programokra vonatkozó határozatok ellen benyújtott keresetek elfogadhatatlanok.

57 A Bizottság ezzel kapcsolatban ugyanakkor elismeri, hogy ha a vizsgált támogatási program alkalmazásához olyan egyedi végrehajtási intézkedések meghozatala szükséges, amelyek kapcsán az illetékes közigazgatási hatóság mérlegelési jogkörrel rendelkezik, az ilyen program tényleges kedvezményezettjei személyükben érintettnek tekinthetők a Bizottság azon határozata által, amely megállapítja a támogatási program közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét és elrendeli a folyósított támogatások visszatéríttetését.

58 A Bizottság szerint jelen esetben a megtámadott határozat két okból nem érinti személyükben a felpereseket. Egyrészt, a vizsgált szociális tehercsökkentések automatikusan megillették a Velence vagy Chioggia területén letelepedett valamennyi vállalkozást.

59 Másrészt, a megtámadott határozat meg nem határozott és meg nem határozható számú vállalkozásra vonatkozik az objektív tulajdonságaik alapján, vagyis aszerint, hogy munkavállalókat foglalkoztatnak és meghatározott földrajzi területen gyakorolják tevékenységüket. Még ha a Bizottságnak a megtámadott határozat meghozatala során esetleg - mint azt a felperesek állítják - elméletileg módjában is állt, hogy a nemzeti hatóságok segítségével meghatározza a kedvezményezett vállalkozásokat, akkor is magát a támogatási programot, nem pedig annak minden egyes alkalmazási esetét kellett vizsgálnia. Az egyetlen kivétel az önkormányzati tulajdonú vállalkozásokra vonatkozott, amelyeknek a helyzetét Velence önkormányzata részletesen ismertette az észrevételeiben, amelyeket az olasz kormány a sajátjává tett. A Bizottság ezért megvizsgálta e vállalkozások egyedi helyzetét, akiket - a felperestől eltérően - e ténynél fogva személyükben érint a megtámadott határozat.

60 Ezzel szemben, mivel a Bizottság az INPS (Országos Társadalombiztosítási Intézet) által szolgáltatott táblázatok alapján nem tudta meghatározni azokat a tehercsökkentéseket, amelyekben az egyes vállalkozások egyénileg részesültek, nem juthatott arra a megállapításra, hogy minden egyes kedvezményezettnek támogatást nyújtottak. Ezért az érintett tagállam feladata, hogy azonosítsa azokat a kedvezményezett vállalkozásokat, amelyek a megtámadott határozat végrehajtásaképpen kötelesek visszatéríteni a kapott támogatásokat. Ez az azonosítás olyan összetett elemzést követel, amely számos mérlegelési szempontra épül. A nemzeti hatóságokra hárul ugyanis az a feladat, hogy minden egyes esetben egyénileg alkalmazzák az állami támogatás fennállására vonatkozó, az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti feltételeket, valamint a megtámadott határozatban általánosságban és elvontan meghatározott szempontokat.

61 A Bizottság előadja, hogy az illetékes nemzeti hatóságoknak a Bizottsággal való jóhiszemű együttműködés keretében kell elvégezniük ezt az ellenőrzést. Véleménykülönbség esetén a Bizottság az EK 88. cikk (2) bekezdésének második albekezdése alapján a Bírósághoz fordulhat. A szóban forgó intézkedés kedvezményezettjeinek lehetőségük van arra, hogy a velük szemben esetlegesen meghozott visszatéríttetési határozatokat a nemzeti bíróság előtt vitassák, a Bizottság határozata ellen jogellenességi kifogást emelve. A bírói jogvédelmüket az EK 234. cikk biztosítja.

62 A Bizottság szerint mindezen okok alapján, továbbá az Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben (a fenti 53. pont) vizsgált határozattól eltérően, a megtámadott határozat nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy a vizsgált szociális tehercsökkentések némelyike nem minősül állami támogatásnak, illetve a közös piaccal összeegyeztethető támogatást képez. Jelen esetben ugyanis a Bizottság nem minden egyes kedvezményezett vonatkozásában vitatta az állami támogatások nyújtását, következésképpen pedig nem határozta meg azokat a vállalkozásokat, amelyek kötelesek visszatéríteni a vizsgált támogatási program keretében kapott támogatásokat.

63 A Bizottság ebből arra a következtetésre jut, hogy a felperes vállalkozások nem rendelkeznek olyan tulajdonságokkal vagy olyan sajátos jellemzőkkel, amelyeket a megtámadott határozat megvilágít, és nem hivatkozhatnak semmilyen kifejezett kárra. A felperesek ezért nem tekinthetők a megtámadott határozat által személyükben érintettnek.

64 A felperesek és az Olasz Köztársaság - amely az Italgas kereseti kérelmeinek támogatása érdekében avatkozott be, és csatlakozik az ő észrevételeihez - emlékeztetnek arra, hogy a megtámadott határozat végrehajtása során a felperes vállalkozásokkal szemben a kapott támogatások visszatérítésére kötelező határozatot hoztak. A közösségi bíróság hasonló körülmények között elismerte a személyes érintettség fennállását.

65 Először is valamennyi felperes, valamint az Olasz Köztársaság azt állítja, hogy - a Bizottság állításaival ellentétben - a megtámadott határozat nem minősül általános hatályú és elvont határozatnak, mivel adott támogatási program tényleges kedvezményezettjei zárt kört alkotnak, és e határozat meghozatala során beazonosíthatók. Márpedig a [közös piaccal] összeegyeztethetetlen támogatások hatásainak megszüntetése érdekében e támogatások visszatéríttetését előíró határozat meghozatala magában foglalja, hogy a Bizottság előzetesen megvizsgálja e támogatások hatásait. A felperesek ezzel kapcsolatban azt állítják, hogy elegendő, ha az illetékes nemzeti hatóságok a visszatéríttetési eljárás során azonosítani tudják a kedvezményezett vállalkozásokat. A tényleges kedvezményezettek a Bizottság határozata közvetlen címzettjeinek tekinthetők. Másfelől a Cipriani szálloda és az Italgas vitatják, hogy e határozat végrehajtása során a nemzeti hatóságok jogosultak lennének minden egyes esetben külön megvizsgálni, hogy teljesülnek-e az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei (lásd az alábbi 124. és 138. pontot).

66 Másodszor, a Cipriani szálloda és a Coopservice azt is előadják, hogy a valamely támogatási programra vonatkozó és a folyósított támogatások visszatéríttetését elrendelő bizottsági határozat közvetlenül érinti a támogatás tényleges kedvezményezettjeinek érdekeit, és velük szemben sérelmet okozó jogi aktust képez.

67 Valamennyi felperes vitatja a Bizottság azon érvét, mely szerint az egyének hatékony bírói jogvédelemben részesülnének a nemzeti bíróság előtt. A Bíróság előtti előzetes döntéshozatali eljárás lényegesen szűkebb kereteket biztosít számukra az érveik előterjesztéséhez. Ráadásul egyáltalán nem biztosított, hogy a nemzeti bíróság valóban kezdeményezni fogja az előzetes döntéshozatali eljárást.

68 Az Olasz Köztársaság hangsúlyozza, hogy a vizsgált szociális tehercsökkentéseket azzal az egyedüli feltétellel nyújtották a vállalkozásoknak, hogy Velence vagy Chioggia szigeti területein letelepedetett vállalkozásnak kell lenniük. Ebben az összefüggésben a megtámadott határozat meghozatalakor nem állt fenn semmilyen bizonytalanság azon vállalkozások azonosítását illetően, amelyek kötelesek visszatéríteni a kapott támogatást.

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

69 A Bizottság helyesen ismeri el, hogy jelen esetben fennáll az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében vett közvetlen érintettség. A Bizottság hangsúlyozza, hogy az olasz hatóságok a megtámadott határozat értelmében kötelesek megszüntetni a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatásokat, a jogellenesen nyújtott összeegyeztethetetlen támogatásokat pedig vissza kell téríttetniük. Elismeri, hogy e hatóságok nem rendelkeznek semmilyen mérlegelési jogkörrel a megtámadott határozat végrehajtása során.

70 A Bizottság ezzel szemben úgy véli, hogy valamely jogellenes támogatási program tényleges kedvezményezettjeit általánosságban nem érinti személyükben az a határozat, amely megállapítja e program [közös piaccal való] összeegyeztethetetlenségét és elrendeli a folyósított támogatások visszatéríttetését, mivel az ilyen határozat főszabály szerint az említett program általános és elvont elemzésén alapul. A Bizottság azzal a tényezővel magyarázza a személyes érintettség állítólagos hiányát, hogy a kedvezményezettek száma nem határozható meg. A kapott támogatások visszatéríttetését elrendelő határozat végrehajtása során ezért az érintett tagállam feladata, hogy azonosítsa az e támogatások visszatérítésére köteles kedvezményezett vállalkozásokat.

71 A Bizottság így először is vitatja, hogy az ítélkezési gyakorlat kereshetőségi jogot biztosítana valamely támogatási program tényleges kedvezményezettjei számára az olyan határozat ellen, amely megállapítja e program [közös piaccal való] összeegyeztethetetlenségét és elrendeli az összeegyeztethetetlennek nyilvánított támogatások visszatéríttetését. A Bizottság azt javasolja, hogy e kereshetőségi jogot azokra az esetekre kell korlátozni, amelyekben a támogatási programot egyedi határozatok útján hajtják végre (lásd a fenti 56. pontot).

72 A Bizottság másodszor úgy véli, hogy el kell ismerni a nemzeti hatóságok azon hatáskörét, hogy a valamely jogellenes támogatási program [közös piaccal való] összeegyeztethetetlenségét megállapító bizottsági határozat végrehajtása során minden egyes esetben külön vizsgálják, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének a gazdasági tevékenység gyakorlására, a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére, valamint a verseny torzítására vonatkozó alkalmazási feltételei teljesülnek-e.

73 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a valamely jogellenes támogatási programra vonatkozó és a folyósított támogatások visszatéríttetését elrendelő bizottsági határozat - mint azt a Bizottság is állítja - e támogatási program tényleges kedvezményezettjei vonatkozásában általános hatályúnak minősül, mivel objektív módon meghatározott helyzetekre alkalmazandó, valamint az említett program kedvezményezettjei vonatkozásában általános és elvont módon meghatározott joghatásokkal jár. Önmagában az a körülmény ugyanis, hogy az ilyen program tényleges kedvezményezettjei azonosíthatók, nem keletkeztet semmilyen kötelezettséget a Bizottság számára arra vonatkozóan, hogy figyelembe vegye az egyedi helyzetüket. Ezért a valamely támogatási programra vonatkozó határozat főszabály szerint a szóban forgó támogatási program általános és elvont ellenőrzésére épül, amely program maga is általános hatályú aktust képez (lásd az alábbi 83., 209., 229. és 230. pontot). E határozat tehát más hatállyal bír, mint például az EK 81. cikk alapján meghozott határozat, amelyet az érintett vállalkozásokhoz címzett egyedi határozatok sorának lehet tekinteni (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-310/97. P. sz., Bizottság kontra AssiDomän Kraft Products és társai ügyben 1999. szeptember 14-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-5363. o.] 39., 49. és 63. pontját). Különösen az a tény, hogy a Bizottság általánosan és elvontan írja elő a folyósított támogatások visszatéríttetését, nem bizonyul olyannak, amelynek alapján e határozatot egyedi határozatok sorának lehetne tekinteni (lásd analógia útján a Bíróság C-503/07. P. sz., Saint-Gobain Glass Deutschland kontra Bizottság ügyben 2008. április 8-án hozott végzésének [EBHT 2008., I-2217. o.] 72. pontját). Ezzel szemben, ha a Bizottság valamely támogatási program egyes tényleges kedvezményezettjeinek egyedi helyzetét vizsgálja, a határozata e kedvezményezettek vonatkozásában egyedi jellegűnek bizonyul.

74 Ezenkívül bizonyos körülmények között nem kizárt, hogy valamely általános hatályú jogi aktus rendelkezései egyes természetes vagy jogi személyeket személyükben érintsenek, ha e személyekre sajátos tulajdonságaik vagy olyan ténybeli helyzet folytán vonatkoznak e rendelkezések, mely minden más személytől megkülönbözteti őket (a Bíróság C-309/89. sz., Codorniu kontra Tanács ügyben 1994. május 18-án hozott ítéletének [EBHT 1994., I-1853. o.] 19-21. pontja; az Elsőfokú Bíróság T-298/94. sz., Roquette Frères SA kontra Tanács ügyben 1996. november 7-én hozott ítéletének [EBHT 1996., II-1531. o.] 37. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T-28/07. sz., Fels-Werke és társai kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 11-én hozott végzésének [az EBHT-ban nem tették közzé] 60. pontja).

75 Ebben a jogi összefüggésben a Bizottság álláspontját mind az EK 230. cikk negyedik bekezdése értelmében vett személyes érintettség fennállásának az ítélkezési gyakorlatban kialakított mérlegelési szempontjaira, mind pedig az állami támogatások előzetes ellenőrzésének a Szerződés által bevezetett és az ítélkezési gyakorlatban értelmezett rendszerére tekintettel meg kell vizsgálni. Ennek érdekében először is vizsgálni kell a támogatási program alkalmazásának részletes szabályaira vonatkozó szempont jelentőségét, mégpedig a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság, illetve a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéleteken alapuló ítélkezési gyakorlat fényében, valamint az állami támogatások ellenőrzésének rendszerében. Az Elsőfokú Bíróság ezt követően a Bizottság azon érvelését vizsgálja, amely a jogellenes támogatási programot a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánító és a folyósított támogatások visszatéríttetését elrendelő határozat végrehajtása során az érintett tagállamot megillető hatáskörök terjedelmére vonatkozik.

a) A támogatási program alkalmazásának részletes szabályaira vonatkozó szempont vizsgálata az ítélkezési gyakorlat fényében

76 Mindenekelőtt ami az ítélkezési gyakorlatot illeti, elöljáróban meg kell állapítani, hogy - a Bizottság állításával ellentétben - a Bíróság nem zárta ki valamely jogellenes támogatási program tényleges kedvezményezettjeinek az olyan határozat elleni kereshetőségi jogát, amely e programot [a közös piaccal] összeegyeztethetetlennek nyilvánítja és elrendeli a folyósított támogatások visszatéríttetését. Ezzel kapcsolatban a Kwekerij van der Kooy és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletnek (a fenti 50. pont), amelyre a Bizottság hivatkozik, nincs jelentősége. Sir Gordon Slynn főtanácsnok erre az ítéletre vonatkozó indítványából (EBHT 1988., 240. o.) ugyanis kiderül, hogy a Bizottság az ezen ügy tárgyát képező határozatban nem írt elő visszatéríttetési kötelezettséget. Jóllehet a Bizottság e határozat utolsó preambulumbekezdésében fenntartotta annak lehetőségét, hogy a későbbiekben sor kerülhet visszatéríttetésre, a tárgyaláson arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy nem tett ilyen irányú kezdeményezést.

77 Ezzel szemben a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság és a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletekből világosan következik, hogy ha a Bizottság megállapítja valamely jogellenes támogatási program [közös piaccal való] összeegyeztethetetlenségét és elrendeli a folyósított támogatások visszatéríttetését, e program valamennyi tényleges kedvezményezettjét személyében érinti a Bizottság határozata (lásd az Elsőfokú Bíróság T-55/99. sz., CETM kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 29-én hozott ítéletének [EBHT 2000., II-3207. o.] 25. pontját; a T-239/04. és T-323/04. sz., Olaszország és Brandt Italia kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. szeptember 12-én hozott ítélet [EBHT 2007., II-3265. o.] 44. pontját, valamint a T-136/05. sz., Salvat père & fils és társai kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 20-án hozott ítélet [EBHT 2007., II-4063. o.] 69-73. pontját is).

78 Ellentétben ugyanis a Bizottság állításaival, a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben vizsgált határozatból nem következik, hogy a Bizottság figyelembe vette volna a Sardegna Lines egyedi helyzetét. A Bizottság e határozatban a tényállás ismertetése keretében annak megállapítására szorítkozott, hogy "a vitatott támogatási program fennállásáról a program alkalmazásának egyik egyedi esetére vonatkozó panasz alkalmával szerzett tudomást". Még ha el is fogadjuk, hogy a Bizottságnak tudomása volt a Sardegna Lines helyzetéről, meg kell állapítani egyrészt, hogy a szóban forgó határozatban nem említette név szerint e vállalkozást, másrészt pedig, hogy nem utalt egyetlen olyan sajátos jellemzőre sem, amely a vállalkozás egyedi helyzetét meghatározná. Ellenkezőleg, a Bizottság kizárólag azt jelölte meg, hogy mennyi volt azon támogatás teljes összege, amelyet a vizsgált támogatási program hatályba lépése óta a szóban forgó kölcsönökre és lízingekre nyújtottak. Ezt követően a Bizottság a fentiekből kiindulva a szóban forgó támogatási program általános és elvont vizsgálatát végezte el (lásd különösen a szóban forgó határozat VII. pontját). Ilyen körülmények között a fent hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapján nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a Bíróság úgy ítélte volna meg, hogy a Bizottság figyelembe vette a Sardegna Lines egyedi helyzetét. Épp ellenkezőleg, a Bíróság valamely elvontan megalkotott támogatási program potenciális kedvezményezettjeinek a jogellenesen végrehajtott ilyen program tényleges kedvezményezettjeivel történő szembeállítása révén jutott arra a következtetésre, hogy a Sardegna Lines "olyan egyedi támogatás tényleges kedvezményezettjeként volt személyében érintett, amelyet [a szardíniai hajóflottákra vonatkozó támogatási program címén] nyújtottak, és amelynek visszatéríttetését a Bizottság elrendelte" (az ítélet 34. pontja). A fenti "egyedi támogatás" kifejezés nyilvánvalóan arra a támogatásra utal, amelyet a vizsgált támogatási program keretében nyújtottak a Sardegna Lines részére. A Bizottság által javasolt értelmezéssel ellentétben e kifejezést nem lehet olyan utalásként érteni, hogy a Bizottság figyelembe vette volna a Sardegna Lines egyedi helyzetét azon az alapon, hogy a vizsgált támogatási program alkalmazása nem volt automatikus.

79 A fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben hozott ítélet ezen elemzését erősíti meg Alber főtanácsnoknak a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyre vonatkozó indítványa (EBHT 2004., I-4092. o.). Az indítványban ugyanis a főtanácsnok elutasította a Bizottság azon érvét, mely szerint a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben vizsgált támogatási programot a nemzeti hatóságok mérlegelésétől függő végrehajtási határozatok útján hajtották volna végre. A főtanácsnok ezzel kapcsolatban hangsúlyozta:

"A Bíróság [az ítéletének 34. pontjában] kizárólag arra a tényre hagyatkozott, hogy a felperes Sardegna Lines olyan támogatás kedveményezettjeként volt érintett, amelynek a visszatéríttetését a Bizottság elrendelte. A Bíróság nem említett egyéb olyan körülményeket, amelyek a felperest egyénítik, így például azt, hogy a közigazgatási eljárás során figyelembe vették volna az ő esetét" (az indítvány 71. pontja).

80 A Bíróság a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében egyértelműen fenntartotta azt a megoldást, amelyet a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben kialakított. Hangsúlyozni kell, hogy a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló ágazati támogatási program jelentős számú közúti áruszállítóra vonatkozott. A Sardegna Lines-tól eltérően, a felperes szállítók egyike sem különbözött a vizsgált támogatási program többi kedvezményezettjétől a kapott támogatások mértéke vagy a közigazgatási eljárásban betöltött sajátos szerep szempontjából. A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes vállalkozások helyzete eltér a kérelmezők helyzetétől, mivel ők "az e támogatási program keretében nyújtott olyan egyedi támogatások tényleges kedvezményezettjeiként voltak érintettek, amelyek visszatéríttetését a Bizottság elrendelte" (az ítélet 39. pontja).

81 Ezenkívül a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet fent hivatkozott 39. pontja, ha szűkszavú is, de jelentős pontosításokat is tartalmaz az olyan vállalkozások kereshetőségi jogának igazolására vonatkozóan, amelyek jogellenes támogatási program előnyeiben részesültek. A Bíróság ugyanis ebben a pontban hangsúlyozza, hogy a szóban forgó határozat említette a vizsgált időszakban "kedvezően elbírált támogatási kérelmek számát, valamint a szóban forgó támogatásokra elkülönített előirányzatok összegét", ennek alapján pedig arra a következtetésre jut, hogy "a Bizottságnak tehát tudnia kellett a tényleges kedvezményezettek létezéséről". A Bíróság így kifejezetten különbséget tesz az azonosítható tényleges kedvezményezettek helyzete - amelyet egyedi módon érintett a visszatéríttetési előírás - és a potenciális kedvezményezettek helyzete között.

82 Ezért a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet fent említett 39. pontját - különösen Alber főtanácsnoknak az Olaszország kontra Bizottság ügyre vonatkozó, a fenti 79. pontban említett indítványa (74-85. pont) fényében - annak elismeréseként lehet értelmezni, hogy a felperes vállalkozásokat az a tény különböztette meg minden más gazdasági szereplőtől, hogy ők a visszatéríttetési előírással künönösen érintett személyek zárt körét képezték. Nevezetesen, a vizsgált támogatási program tényleges kedvezményezettjei - valamely támogatási program potenciális kedvezményezettjeitől eltérően - szűk csoportot képeztek, mivel e program végrehajtását már a megtámadott határozat meghozatala előtt befejezték, vagyis a Bizottságnak elvileg módjában állt, hogy a megtámadott határozat meghozatala során a nemzeti hatóságok segítségével azonosítsa e kedvezményezetteket. A Bizottság állításaival ellentétben a Bíróság a személyes érintettség elismerését nem tette függővé a vizsgált támogatási program kedvezményezettjeinek konkrét azonosításától, valamint attól, hogy a Bizottság vizsgálja meg az egyedi helyzetüket.

83 Hangsúlyozni kell, hogy jóllehet a valamely támogatási programra vonatkozó határozatnak általános hatálya van, amennyiben a Bizottság e támogatás általános és elvont vizsgálatát végzi el (lásd a fenti 73. pontot), az ilyen határozat kizárólag valamely meghatározott támogatási programhoz kapcsolódik. Az érintett gazdasági szereplőkre általánosságban alkalmazandó normatív jogi aktusoktól eltérően tehát nem valamely közösségi politika meghatározásában játszik szerepet, és nem minősül normatív jogi aktusnak, hanem az állami támogatások fennállása esetén irányadó közösségi jogi szabályok alkalmazásának területére tartozik (lásd például a Bíróság 206/87. sz., Lefebvre kontra Bizottság ügyben 1989. február 14-én hozott ítéletét [EBHT 1989., 275. o.]; a fenti 74. pontban hivatkozott Roquette Frères SA kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 42. pontját, valamint a fenti 74. pontban hivatkozott Fels-Werke és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzésének 61. és 63. pontját).

84 Ebben a jogi összefüggésben az adott támogatási program azon tényleges kedvezményezettjeinek zárt köréhez tartozás ténye, akiket künönösen érint a folyósított támogatások visszatéríttetésére vonatkozó, a Bizottság által az érintett tagállammal szemben előírt kötelezettség, elegendő ahhoz, hogy e kedvezményezetteket az ítélkezési gyakorlatnak megfelelően minden más személyhez képest megkülönböztesse (lásd a Bíróság 25/62. sz., Plaumann kontra Bizottság ügyben 1963. július 15-én hozott ítéletét [EBHT 1963., 197. o., 223. o.]). Az egyénítés jelen esetben abból az egyedi érdeksérelemből származik, amelyet a visszatéríttetési előírás e zárt kör tökéletesen azonosítható tagjainak okoz.

85 Ha valamely támogatási program tényleges kedvezményezettjének kereshetőségi joga az egyedi helyzete vizsgálatának lenne alárendelve, e kereshetőségi jog a Bizottság azon döntésétől függene, hogy a közigazgatási eljárás során rendelkezésére bocsátott sajátos információkra tekintettel lefolytat-e ilyen egyedi vizsgálatot a megtámadott határozatban. Ez a megoldás jogbizonytalanságot keletkeztetne, mivel a Bizottság konkrét egyedi helyzetekről való tudomásszerzése gyakran a véletlenen múlik (lásd Alber főtanácsnoknak az Olaszország kontra Bizottság ügyre vonatkozó, a fenti 79. pontban hivatkozott indítványa 83. pontját). Ezenkívül abban az esetben, ha valamely kedvezményezett azt vitatná az Elsőfokú Bíróság előtt, hogy a Bizottság nem folytatta le az ő helyzetének például azokra az információkra tekintettel történő egyedi vizsgálatát, amelyeket a közigazgatási eljárás során e kedvezményezettre vonatkozóan a Bizottság rendelkezésére bocsátottak, a keresetének elfogadhatósága a jogvita érdemére vonatkozó jogalapok vizsgálatához kötődne. Ebben az összefüggésben az elfogadhatóság vizsgálatának összetettsége, valamint e vizsgálat kimenetelének nehéz előrejelezhetősége növelné a jogbizonytalanságot.

86 Végül emlékeztetni kell arra, hogy az olyan zárt körre vonatkozó szempontot, amelynek a tagjait különösen érinti a Bizottság határozata, a Bíróság a C-182/03. és C-217/03. sz., Belgium és Forum 187 kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 22-én hozott ítéletének (EBHT 2006., I-5479. o.) 58-64. pontjában is fenntartotta. Nevezetesen, a hatályban lévő engedéllyel rendelkező koordinációs központokkal kapcsolatban a Bíróság - összhangban a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság, valamint a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletekkel - úgy ítélte meg, hogy fennállt e központok személyes érintettsége, mivel "a [kereset tárgyát képező] határozat elfogadásának időpontjában tökéletesen azonosíthatóak voltak" (lásd a fent hivatkozott Belgium és Forum 187 kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 61. pontját, valamint Léger főtanácsnok erre az ügyre vonatkozó indítványának [EBHT 2006., I-5485. o.] 196. és 197. pontját). Azokkal a központokkal kapcsolatban, amelyek meghosszabbítás iránti kérelme a megtámadott határozatról szóló értesítés időpontjában függőben volt, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy e potenciális kedvezményezetteknek az adott ügy egyedi körülményeire tekintettel fennállt a kereshetőségi joguk, mivel olyan zárt körbe tartoztak, amelynek tagjait a szóban forgó határozat künönösen érinti, mivel az engedélyüket nem újíthatják meg (lásd a fent hivatkozott Belgium és Forum 187 kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 62. és 63. pontját, valamint Léger főtanácsnok indítványának 211. pontját).

87 A fenti ítélkezési gyakorlat fényében nincs jelentősége a Bizottság által javasolt, a támogatási program végrehajtásának részletes szabályaira vonatkozó szempontnak. Nevezetesen, a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság és a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletek olvasata alapján nem tárható fel, hogy a Bíróság bármilyen módon figyelembe vette volna a Bizottság által már ezekben az ügyekben is hivatkozott azon körülményt, hogy a vizsgált támogatási programok tényleges alkalmazására a végrehajtást szolgáló olyan közigazgatási határozatok útján került sor, amelyek meghozatala mérlegelési jogkör gyakorlásával jár. Másfelől meg kell jegyezni, hogy a CETM kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (a fenti 77. pont), valamint az EFTA-Bíróság Fesil and Finnfjord és társai kontra EFTA Felügyeleti Hatóság ügyben hozott ítélete (a fenti 54. pont) olyan támogatási programokra vonatkozott, amelyek automatikusan megillették az e programokban előírt feltételeknek megfelelő vállalkozásokat. Az EFTA-Bíróság ítéletének 46. pontjából kiderül, hogy a kereset elfogadhatóságának vitatása érdekében a Bizottság már akkor is azt állította az észrevételeiben, hogy a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság, valamint a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyekben hozott ítéletekben vizsgált támogatási programok nem voltak automatikusan alkalmazandók a bizonyos feltételeknek megfelelő vállalkozásokra, hanem az illetékes nemzeti hatóságokat feljogosították arra, hogy utóbb meghozott közigazgatási aktusok útján biztosítsanak előnyöket a kedvezményezettek számára. Az EFTA-Bíróság nem ítélte relevánsnak ezt a megkülönböztetést, amit az a tény is bizonyít, hogy a Bíróság fent említett két ítéletének tömör, de világos indokolásához csatlakozott.

88 A Bizottság által hivatkozott (lásd a fenti 55. pontot), a Gruppo ormeggiatori del porto di Venezia és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzéssel (a fenti 26. pont) kapcsolatban a felperesek helyesen jegyzik meg, hogy ennek a végzésnek nincs jelentősége a kereshetőségi jog mérlegelése szempontjából. Ebben a végzésben ugyanis az Elsőfokú Bíróság nem vizsgálta az érintett vállalkozások kereshetőségi jogát, hanem az eljáráshoz fűződő érdek hiánya miatt nyilvánította elfogadhatatlannak az olyan vállalkozások által benyújtott kereseteket, amelyeket időközben kizártak a nemzeti hatóságok által a megtámadott határozat végrehajtásképpen lefolytatott, a szóban forgó támogatások visszatéríttetésére irányuló eljárásból. Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy ahhoz, hogy valamely vállalkozás bizonyítani tudja, hogy a kereset benyújtásának időpontjában fennállt az eljáráshoz fűződő érdeke, elegendő, ha megfelelő módon utal rá, hogy ő a vizsgált támogatási program keretében támogatásokban részesült, amelyekre vonatkozhat a Bizottság által a megtámadott határozatban tett azon megállapítás, mely szerint e támogatási program összeegyeztethetetlen a közös piaccal. Az adott támogatási programra vonatkozó bizottsági határozat elleni kereset kapcsán az Elsőfokú Bíróságnak nem feladata, hogy az e határozatban előírt feltételek konkrét alkalmazásáról határozzon annak eldöntése érdekében, hogy a meghatározott vállalkozás javát szolgáló szóban forgó intézkedéseket az említett határozat értelmében a közös piaccal összeegyeztethetetlennek kell-e tekinteni. Az illetékes nemzeti hatóságokra tartozik ugyanis, hogy az ilyen határozat végrehajtása során minden egyes esetben külön alkalmazzák a fent említett feltételeket, a Bizottság ellenőrzése mellett.

89 Ebben az összefüggésben a fenti 26. pontban említett Gruppo ormeggiatori del porto di Venezia és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzés arra szorítkozik, hogy kizárja a felperes vállalkozás eljáráshoz fűződő érdekét abban az esetben, ha a kereset benyújtását követően kiderül, hogy a nemzeti hatóságok által a Bizottság határozatának végrehajtása során végzett mérlegelés szerint azokra a támogatásokra, amelyekben e vállalkozás a szóban forgó támogatási program keretében részesült, a bizottsági határozat értelmében nem vonatkozik a visszatéríttetési kötelezettség, akár azért, mert e támogatások e határozat értelmében nem tartoznak az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, akár pedig azért, mert megfelelnek az említett határozatban megfogalmazott, a közös piaccal való összeegyeztethetőségre vonatkozó feltételeknek. Nevezetesen, az Elsőfokú Bíróság e végzés 26. pontjában éppen azzal az indokkal utasította el a vizsgált vállalkozások által előterjesztett, a Bizottság azon hatáskörére vonatkozó érvet, hogy a határozatának az érintett tagállam általi végrehajtása felett gyakorolt ellenőrzés keretében utóbb írja elő e tagállammal szemben az állítólagos támogatások e vállalkozásokkal történő visszatéríttetését, hogy az ilyen körülmény csak jövőbeli és bizonytalan jellegű. Jelen esetben nem vitatott, hogy a felperes vállalkozásokra vonatkozik a nemzeti hatóságok által meghozott visszatéríttetési határozat, ez pedig megerősíti az eljáráshoz fűződő érdeküket.

90 A Bizottság által szintén hivatkozott, a fenti 55. pontban említett Atzeni és társai ügyben hozott ítéletben a Bíróság annak megállapítására szorítkozott, hogy az érvényesség vizsgálatára irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelem nem elfogadhatatlan abban az esetben, ha annak tárgya valamely támogatási programra vonatkozó bizottsági határozat, mivel az érintett vállalkozásoknak az EK 230. cikk negyedik bekezdése szerinti kereshetőségi joga összetett elemzést kívánt, és ezért nem volt nyilvánvaló. Ez az ítélet illeszkedik a Bíróság által a C-188/92. sz., TWD Textilwerke Deggendorf ügyben 1994. március 9-én hozott ítéletre (EBHT 1994., I-833. o.) épülő ítélkezési gyakorlat sorába, amelyből következik, hogy ha a nemzeti bíróság előtti eljárásban emelt kifogás útján hivatkoznak a Bizottság határozatának jogellenességére, azzal szemben csak akkor lehet valamely eljárásgátló okot érvényesíteni, ha a kedvezményezett vállalkozások kétségkívül jogosultak lettek volna a Bizottság határozatának megtámadására, és tájékoztatták őket e jogukról (a fent hivatkozott TWD Textilwerke Deggendorf ügyben hozott ítélet 24. pontja; a Bíróság C-241/95. sz., Accrington Beef és társai ügyben 1996. december 12-én hozott ítéletének [EBHT 1996., I-6699. o.] 15. és 16. pontja, valamint a C-408/95. sz., Eurotunnel és társai ügyben 1997. november 11-én hozott ítéletének [EBHT 1997., I-6315. o.] 28. pontja). Másfelől a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 31. pontjából következik, hogy a Bíróság már közvetett módon elutasította a Bizottság azon érvét, mely szerint, ha elismernénk valamely támogatási program tényleges kedvezményezettjeinek az e programot [a közös piaccal] összeegyeztethetetlennek nyilvánító és a folyósított támogatások visszatéríttetését elrendelő bizottsági határozat elleni kereshetőségi jogát, a fent hivatkozott TWD Textilwerke Deggendorf ügyben hozott ítéletre épülő ítélkezési gyakorlat alapján valamennyi, az ilyen támogatások visszatéríttetésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlannak bizonyulna (ezzel kapcsolatban lásd Alber főtanácsnoknak az Olaszország kontra Bizottság ügyre vonatkozó, a fenti 79. pontban említett indítványa 86-89. pontját). Másfelől hozzá kell tenni, hogy e tényleges kedvezményezettek semmi esetre sem lennének elzárva attól, hogy a nemzeti bíróság előtti eljárásban emelt kifogás útján hivatkozzanak a Bizottság határozatának jogellenességére abban az esetben, amikor - tekintettel az adott ügy különleges körülményeire vagy a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított, a visszatéríttetési kötelezettség alá tartozó támogatások meghatározása érdekében az e határozatban kialakított szempontok összetettségére - joggal merülhettek fel kezdetben bizonyos kétségek azon kérdés tekintetében, hogy e kedvezményezetteknek a Bizottság határozatának végrehajtásaként vissza kell-e téríteniük az érintett támogatásokat, így az eljáráshoz fűződő érdekük fennállása nem volt nyilvánvaló (a fenti 26. pontban hivatkozott Gruppo ormeggiatori del porto de Venezia és társai kontra Bizottság ügyben hozott végzés 31. pontja).

91 Jelen esetben a megtámadott határozatból (a (13) preambulumbekezdésből) következik, valamint a felperesek sem vitatják, hogy a Bizottság - ugyanúgy, mint az Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (a fenti 53. pont) alapjául szolgáló körülmények esetében - ismerte a kedvezményezett vállalkozások pontos számát, valamint a vizsgált időszakban egyrészt az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 1. cikke alapján nyújtott általános szociális tehercsökkentések, másrészt pedig a szociális terhek alól az e miniszteri rendelet 2. cikke alapján az új munkahelyek vonatkozásában nyújtott mentesítések teljes összegét.

92 Ebből következik, hogy a szóban forgó támogatási program kedvezményezettjei a megtámadott határozat meghozatala során tökéletesen azonosíthatóak voltak. E körülmények között a fentiekből következik, hogy a felperes vállalkozásokat e határozat által személyükben érintettnek kell tekinteni.

93 Az e következtetés alapjául szolgáló ítélkezési gyakorlat (lásd a fenti 74-85. pontot) értelmezését megerősíti az állami támogatások ellenőrzése közösségi rendszerének vizsgálata, amely nem teszi lehetővé a Bizottság által előadott szempontok és érvek elfogadását, mint ez az alábbi pontokból következik.

b) A támogatási program alkalmazásának részletes szabályaira vonatkozó szempont vizsgálata az állami támogatások ellenőrzésének közösségi rendszere fényében

94 Az állami támogatások ellenőrzése közösségi rendszerének vizsgálata megerősíti, hogy a Bizottság által hivatkozott, a támogatási program alkalmazásának részletes szabályaira vonatkozó szempont nem releváns.

95 Ha elfogadnánk ezt a szempontot, annak alkalmazása jogbizonytalanságot eredményezne a jogalanyok számára, mivel az eljáró bíróság meghatározása először is a vizsgált támogatási program alkalmazásának részletes szabályaitól, ezt követően pedig - ha a program automatikusan alkalmazandó - bizonyos kedvezményezettek egyedi helyzetének a Bizottság általi esetleges vizsgálatától függene (lásd a fenti 85. pontot). Márpedig az ilyen szempontot az állami támogatások ellenőrzésének közösségi rendszerében semmi nem igazolja, tekintettel a személyes érintettség fennállására vonatkozó feltételre. Valamely támogatási program alkalmazásának részletes szabályai ugyanis nincsenek hatással sem a Bizottság azon lehetőségére, hogy a kedvezményezetteket azonosítsa, sem az ezen intézmény által végzett ellenőrzésre, sem pedig a kedvezményezetteket terhelő visszatérítési kötelezettség terjedelmére.

96 Először is, az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy valamely támogatási program tényleges kedvezményezettjeit az olyan személyek zárt köréhez tartozás egyéníti, akiket künönösen érint a visszatéríttetési előírás (lásd a fenti 77-84. pontot). Márpedig, mivel a tényleges kedvezményezettek minden esetben épp ilyen zárt kört alkotnak, a Bizottság határozatának elfogadása során mindig tökéletesen azonosíthatóak, akár automatikusan alkalmazandó a program, akár pedig egyedi végrehajtási intézkedések meghozatalát teszi szükségessé.

97 Másodszor, tekintettel valamennyi támogatási program általános hatályára, elsőre semmi nem igazolja, hogy a Bizottság által gyakorolt ellenőrzés jellege és kiterjedése aszerint változzon, hogy a program a támogatások automatikus vagy végrehajtási intézkedések útján történő odaítélését írja-e elő. Jogellenes támogatási program esetében ugyanis a Bizottságnak főszabály szerint kizárólag az a feladata, hogy e program általános és elvont jellemzőit vizsgálja meg (lásd a fenti 73. pontot). Következésképpen, még ha a támogatási programot mérlegelési jogkör gyakorlásának eredményeként meghozott egyedi határozatok útján hajtották is végre, a Bizottság akkor sem köteles az odaítélő határozatokat külön-külön megvizsgálni, különösen pedig minden egyes esetben külön mérlegelni, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei teljesülnek-e.

98 Harmadszor, a visszatéríttetésre irányuló nemzeti eljárás során annak a körülménynek, hogy a támogatási programot automatikusan vagy egyedi határozatok útján hajtották-e végre, semmilyen hatása nincs a Bizottság határozatának a kedvezményezettekkel szembeni hatályára. A nemzeti hatóságok ugyanis mindkét esetben kizárólag arra jogosultak, hogy végrehajtsák ezt az általános és elvont határozatot. Nem feladatuk azt vizsgálni, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei minden egyes esetben teljesülnek-e (lásd az alábbi 98-100. pontot).

99 Ráadásul az a tény, hogy a támogatásokat a támogatási program alkalmazására irányuló egyedi határozatok útján ítélték oda, nem szükségképpen csökkenti azoknak a mérlegeléseknek az összetettségét, amelyeket a hatóságoknak azon bizottsági határozat végrehajtása érdekében kell elvégezniük, amely főszabály szerint nem veszi figyelembe a fent említett egyedi határozatokat (lásd a fenti 97. pontot). Mindenesetre, mivel a nemzeti hatóságok eljárása minden esetben a Bizottság határozatának végrehajtására korlátozódik, a támogatások visszatéríttetése során általuk végzett mérlegelés összetettsége nem releváns szempont annak megállapítása kapcsán, hogy a tényleges kedvezményezetteket személyükben érinti-e vagy sem e határozat. Az e mérlegelések összetettségére vonatkozó érvet egyébként, amelyre a Bizottság már a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló fellebbezésében is hivatkozott, a Bíróság ebben az ítéletben közvetett módon elutasította.

c) A nemzeti hatóságok arra irányuló állítólagos hatásköre, hogy a visszatéríttetési előírás végrehajtása során minden egyes esetben megvizsgálják a támogatás fennállását

100 A Bizottság mindazonáltal annak bizonyítása érdekében, hogy valamely támogatási program tényleges kedvezményezettjeit nem érinti személyükben az e programot [a közös piaccal] összeegyeztethetetlennek nyilvánító és a folyósított támogatások visszatéríttetését elrendelő bizottsági határozat, azt állítja, hogy az érintett tagállam hatásköre e határozat végrehajtása során nem csupán arra terjed ki, hogy a megtámadott határozatban megjelölt szempontokat alkalmazza, hanem arra is, hogy minden egyes esetben megvizsgálja, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei teljesülnek-e, tekintettel az érintett vállalkozás személyes helyzetére.

101 A Bizottság ugyanakkor semmivel nem próbálja alátámasztani ezt az állítást, hacsak nem azzal, hogy a jelen esetben vizsgált támogatási program nem minősült ágazati jellegűnek, hanem a Velence és Chioggia szigeti területein letelepedett valamennyi vállalkozás esetében alkalmazandó volt, vagyis a Bizottságnak nem állt módjában mérlegelni, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei a számos érintett tevékenységi ágazat mindegyikében teljesültek-e. Ezért szerinte az érintett tagállam feladata, hogy ezt az ellenőrzést elvégezze.

102 Márpedig elöljáróban meg kell állapítani, hogy egyrészt, a Bizottság a fentiekkel mintha azt akarná sugallni, hogy a több ágazatra kiterjedő támogatási program [közös piaccal való] összeegyeztethetetlenségét megállapító és a folyósított támogatások visszatéríttetését elrendelő határozat végrehajtása során a nemzeti hatóságok automatikusan jogosultak annak vizsgálatára, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei teljesülnek-e a gazdasági tevékenység azon ágazataiban, amelyekben a Bizottság nem vizsgálta, hogy a szóban forgó intézkedések hatással vannak-e a tagállamok közötti kereskedelemre és torzítják-e a versenyt. A nemzeti hatóságok e hatáskörének terjedelme így a Bizottság által végzett vizsgálat terjedelmétől függene, a Bizottság azonban maga is a közigazgatási eljárás során vele közölt információkra van utalva, vagyis a nemzeti hatóságok fent említett hatásköre korlátainak megállapítása jogbizonytalanság mellett történne (lásd a fenti 85. pontot, valamint az alábbi 229-234. pontot).

103 Másrészt, jelen esetben a megtámadott határozatból kiderül, hogy a Bizottság a vizsgált szociális tehermentesítések közül kizárólag azok esetében zárta ki az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti állami támogatásnak minősítést, amelyek tiszteletben tartják a de minimis szabályt (lásd a fenti 13. pontot). Még ha ugyanis a megtámadott határozat rendelkező része nem is tartalmaz utalást a de minimis szabályra, a rendelkező rész elválaszthatatlan a határozat indokolásától, ezért pedig azon indokok összességére tekintettel és összefüggéseiben kell azt értelmezni, amelyek a határozat elfogadásához vezettek (lásd a Bíróság C-355/95. P. sz., TWD kontra Bizottság ügyben 1997. május 15-én hozott ítéletének [EBHT 1997., I-2549. o.] 21. pontját, valamint a fenti 45. pontban hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 163. pontját). Következésképpen, mivel a Bizottság a megtámadott határozat (110) preambulumbekezdésében kimondja, hogy a de minimis szabályt tiszteletben tartó intézkedések nem tartoznak az EK 87. cikk hatálya alá, ezekre az intézkedésekre nem vonatkozik az e határozat 5. cikkében előírt visszatéríttetési kötelezettség. Másfelől a megtámadott határozat nem tartalmaz semmilyen utalást, amelynek alapján a többi vizsgált szociális tehermentesítés esetében ki lehetne zárni a visszatéríttetési kötelezettséget azon az alapon, hogy azok nem képeznek az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatást.

104 Ebben az összefüggésben az ítélkezési gyakorlat semmilyen formában nem erősíti meg a Bizottság azon állítását, mely szerint a megtámadott határozat végrehajtása során a nemzeti hatóságok hatáskörrel rendelkeznek arra, hogy minden egyes esetben megvizsgálják, hogy teljesülnek-e az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei. Ezzel kapcsolatban a Bizottság az ellenkérelmében kizárólag a Bíróság C-310/99. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7-én hozott ítéletére (EBHT 2002., I-2289. o.) hivatkozik, amelyből kiderül, hogy a Bíróság az indokolás hiányosságára alapított jogalap vizsgálata kapcsán megállapította, hogy a Bizottság a szóban forgó támogatási program jellemzőinek vizsgálatával és elemzésének az e programmal érintett tevékenységi ágazatok egyike példájával való illusztrálásával megfelelően alátámasztotta, hogy e program érzékelhető előnyt biztosított a kedvezményezetteknek a versenytársaikhoz képest, és alapvetően az olyan vállalkozásoknak kedvezhetett, amelyek részt vesznek a tagállamok közötti kereskedelemben (az ítélet 88-90. pontja). A Bíróság, miután külön hangsúlyozta, hogy "a megtámadott határozatnak nem kellett elemzést tartalmaznia az e program alapján, egyedi esetekben nyújtott támogatásokról", hozzátette, hogy "csak a támogatások visszatéríttetésének szakaszában [válik] szükségessé minden egyes érintett vállalkozás egyedi helyzetének vizsgálata" (a 91. pont). Mivel nincs erre vonatkozó utalás, semmi nem teszi lehetővé ez utóbbi mondat olyan értelmezését, hogy ez az EK 87. cikk (1) bekezdése alkalmazási feltételeinek a támogatások visszatéríttetésére irányuló eljárás során történő egyedi vizsgálatára utalna. Épp ellenkezőleg, a jogvita összefüggései alapján inkább úgy tűnik, hogy a Bíróság annak hangsúlyozására szorítkozott, hogy a bizottsági határozatban foglalt, a támogatási programra vonatkozó általános és elvont elemzés kielégítő volt, kiemelve, hogy a kedvezményezettek egyéni helyzetének vizsgálata csak annak érdekében válik szükségessé, hogy épp e határozat végrehajtásaképpen visszatéríttessék a támogatásokat (lásd a fenti 73. pontot, valamint az alábbi 209. pontot).

105 Ezenkívül az a megoldás, amelyet a Bizottság jelen esetben javasol, ellentmondásban áll azzal az állandó ítélkezési gyakorlattal, amely annak biztosítására irányul, hogy a jogellenes állami támogatások ne részesüljenek kedvezőbb bánásmódban, mint a szabályosan bejelentett támogatások. Nevezetesen, az ítélkezési gyakorlat szerint, ha valamely új támogatást előzetes bejelentés nélkül ítéltek oda, a Bizottság már nem is köteles meggyőződni arról, hogy e támogatás ténylegesen hatással van-e a kereskedelemre és torzítja-e a versenyt. Az ilyen követelmény ugyanis a bejelentési kötelezettség megsértésével támogatásokat nyújtó tagállamokat részesítené előnyben az olyan tagállamok hátrányára, amelyek még a tervezés szakaszában bejelentik a támogatásokat (lásd többek között az Elsőfokú Bíróságnak a fenti 45. pontban hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélete 79. pontját).

106 Márpedig, ha elfogadnánk, hogy az érintett tagállam a jogellenes támogatási programra vonatkozó bizottsági határozat végrehajtása során minden egyes esetben megvizsgálhatja, hogy teljesülnek-e az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei, ezzel e tagállamnak a bejelentési kötelezettségének megsértése esetén olyan hatáskört biztosítanánk, amelyet az ítélkezési gyakorlat eddig nem ismert el számára abban az esetben, ha a Bizottság határozata valamely bejelentett támogatási programot nyilvánított a közös piaccal összeegyeztethetetlennek. Következésképpen, ha jelen esetben el kellene fogadnunk a Bizottság álláspontját, csak úgy lehetne elkerülni a be nem jelentett támogatások kedvezőbb megítélésével kapcsolatos problémát, ha az érintett tagállamnak hasonló hatáskört biztosítanánk az olyan bizottsági határozat esetében is, amely bejelentett támogatást nyilvánít a közös piaccal összeegyeztethetetlennek.

107 Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a Bíróság - véget vetve az EK 88. cikk (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség hatályával kapcsolatos némely bizonytalanságnak - egyértelműen úgy ítélte meg, hogy a bejelentési eljárást csak az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatások esetében kell lefolytatni (lásd a Bíróság C-71/04. sz. Xunta de Galicia ügyben 2005. július 21-én hozott ítéletének [EBHT 2005., I-7419. o.] 32. pontját). Ugyanezen logika alapján, a közszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével összefüggésben felmerült költségek ellentételezése céljából meghozott intézkedésekkel kapcsolatban, a Bíróság C-280/00. sz., Altmark Trans és Regierungspräsidium Magdeburg ügyben 2003. július 24-én hozott ítéletének (EBHT 2003., I-7747. o.; a továbbiakban: Altmark-ítélet) 87. és 94. pontjából kiderül, hogy az ilyen intézkedések nem tartoznak az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, ennélfogva pedig nem kell azokat bejelenteni, amennyiben megfelelnek az ezen ítéletben megállapított feltételeknek. Ezzel szemben a közösségi bíróságnak még nem nyílt alkalma határozni abban a kérdésben, hogy azok az intézkedések, amelyeket támogatási program keretében nyújtanak akár például olyan jogalanynak, amely nem minősül az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett vállalkozásnak, akár pedig a közszolgáltatási kötelezettség teljesítésével megbízott vállalkozásnak, a fent említett Altmark-ítéletben meghatározott feltételek mellett ellentételezésként, vajon mentesülnek-e az állami támogatásnak minősítés alól, ennek következtében pedig végrehajthatók-e a Bizottság engedélye nélkül, még akkor is, ha a Bizottság a támogatási programot korábban a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította.

108 Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy az érintett tagállamnak a Xunta de Galicia ügyben (a fenti 107. pont) megerősített azon hatásköre, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételeire tekintettel határozzon meg valamely intézkedést annak megállapítása érdekében, hogy ez az intézkedés az EK 88. cikk (3) bekezdésében foglalt bejelentési kötelezettség hatálya alá tartozik-e és az ugyanezen rendelkezésben foglalt felfüggesztő hatály vonatkozik-e rá, nem teszi lehetővé e tagállam számára, hogy mentesüljön a Szerződés által a Bizottság számára biztosított ellenőrzési jogkör alól, amennyiben a Bizottság úgy döntött, hogy megindítja az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárást. Akár valamely bejelentett támogatás előzetes ellenőrzéséről, akár pedig valamely jogellenes támogatás utólagos ellenőrzéséről van szó, ez az ellenőrzés főszabály szerint mind a támogatásnak minősítésre, mind pedig adott esetben a támogatásnak [a közös piaccal való] összeegyeztethetőségére kiterjed, és főszabály szerint a Bizottság folytatja le azt, kizárólag a program általános jellemzői alapján. A Bizottság által jelen esetben javasolt megoldás tehát nem csupán jelentős mértékű hatáskör-átruházást jelentene az érintett tagállam javára, hanem a támogatási programokra irányuló ellenőrzés lényegének módosítását is, mivel a tagállam a Bizottság határozatának végrehajtása során minden egyes kedvezményezett egyéni helyzetét rendszeresen figyelembe vehetné avégett, hogy minősítse a kedvezményezett érdekében hozott intézkedést, annak ellenére, hogy a Bizottság már megállapította, hogy a vizsgált támogatási program hatással van a tagállamok közötti kereskedelemre és torzítja a versenyt. Márpedig, még ha több ágazatra kiterjedő támogatási programról van is szó, az ilyen hatáskör elismerése az EK 87. cikk (1) bekezdésében meghatározott feltételek egyértelmű alkalmazása érdekében nem indokolt. Az ilyen program bizottsági vizsgálata során ugyanis az érintett tagállam számára adott a lehetőség, hogy - kellően alátámasztott módon felhívva a Bizottság figyelmét a meghatározott tevékenységi ágazatokban fennálló piaci helyzetre - megvizsgáltassa a Bizottsággal különösen azt, hogy a támogatási program ezekben az ágazatokban érintheti-e a tagállamok közötti kereskedelmet és torzíthatja-e a versenyt (lásd az alábbi 231-233. pontot). Másfelől az érintett tagállam feladata, hogy adott esetben felhívja a Bizottság figyelmét bizonyos vállalkozások sajátos egyéni helyzetére (lásd az alábbi 209. pontot).

109 Ezenkívül a Bizottság által javasolt megoldás az eljárási eszközeinek módosításával járna. Ha ugyanis a Bizottság úgy ítélné meg, hogy az érintett tagállam a folyósított támogatások visszatéríttetését elrendelő határozat végrehajtására irányuló eljárásban tévedett az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazását illetően, a Bizottság feladata nem az lenne, hogy ismét megindítsa az EK 88. cikk (2) bekezdésének első albekezdése szerinti eljárást, hanem, hogy az EK 88. cikk (2) bekezdésének második albekezdése alapján kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel közvetlenül a Bírósághoz forduljon.

110 Az a megoldás tehát, amelyet a Bizottság jelen esetben javasol, a terjedelménél fogva különbözik a fenti 107. pontban hivatkozott Altmark-ítéletben a közszolgáltatások kapcsán kialakított megoldástól, amely a tagállamokra bízza az általános gazdasági érdekű szolgáltatási kötelezettség teljesítéséért járó ellentételezésként nyújtott azon intézkedések mérlegelését, amelyek bizonyos feltételek mellett mentesülnek az állami támogatásnak minősítés, ennek következtében pedig a bejelentési kötelezettség alól. Az ilyen intézkedések ugyanakkor a Bizottság által az EK 88. cikk (2) bekezdésének első albekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás keretében folytatott utólagos ellenőrzés tárgyát képezhetik.

111 Az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályok és az ítélkezési gyakorlat jelenlegi állapotában az érintett tagállam azon hatáskörének elismerése, hogy a valamely támogatási programot [a közös piaccal] összeegyeztethetetlennek nyilvánító és a folyósított támogatások visszatéríttetését elrendelő bizottsági határozat végrehajtása során minden egyes esetben mérlegelje, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének valamennyi alkalmazási feltétele teljesül-e, felborítaná az EK 88. cikk (2) bekezdésében szabályozott hivatalos vizsgálati eljárás keretében a Bizottság által végzett azon ellenőrzés terjedelmét és hatékonyságát, amelynek során a Bizottság rendes körülmények között elvégzi a támogatás minősítését, mielőtt adott esetben a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánítaná azt.

112 A fenti megfontolásokból következik, hogy a felperes vállalkozások kereshetőségi joggal rendelkeznek a megtámadott határozat vonatkozásában.

C - Az egyesület kereshetőségi jogának állítólagos hiányáról a T-277/00. sz. ügyben

113 A Bizottság azt állítja, hogy a különböző szakmai szervezeteket tömörítő egyesület nem szolgált olyan bizonyítékkal, amely lehetővé tette volna annak megállapítását, hogy e szervezetek közül egyet vagy többet személyében érintett volna a megtámadott határozat, különösen az annak keretében vizsgált támogatási programok kidolgozása során betöltött tárgyalói minőségükben. Ezenkívül az e szervezetek tagjait képező vállalkozások maguk nem minősülnek személyükben érintettnek.

114 Ezzel kapcsolatban elegendő megállapítani, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, mivel a Coopservice nevű felperes vállalkozásnak fennáll a kereshetőségi joga, az egyesület kereshetőségi jogát nem kell vizsgálni (lásd a Bíróság C-313/90. sz., CIRFS és társai kontra Bizottság ügyben 1993. március 24-én hozott ítéletének [EBHT 1993., I-1125. o.] 31. pontját). A Coopservice és az egyesület által a T-277/00. sz. ügyben benyújtott kereset ezért elfogadható.

115 Ráadásul, mindenképpen hozzá kell tenni, hogy az egyesületet - mint a Velence és Chioggia területén letelepedett és önmagában e ténynél fogva a vizsgált támogatási programban részesült vállalkozásokat képviselő szakmai szervezeteket tömörítő szervet - közvetlenül és személyében érinti a megtámadott határozat, mivel ez az egyesület a tagjai nevében jár el, akik saját maguk is benyújthattak volna elfogadható keresetet (lásd az Elsőfokú Bíróság T-447/93-T-449/93. sz., AITEC és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1995. július 6-án hozott ítéletének [EBHT 1995., II-1971. o.] 60. pontját).

116 Ebből következik, hogy a jelen keresetek teljes egészükben elfogadhatók.

Az ügy érdeméről

117 A felperesek egyrészt amiatt vitatják a megtámadott határozatot, hogy az a szóban forgó intézkedéseket a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásoknak minősíti, másrészt pedig, hogy a folyósított támogatások visszatéríttetésének kötelezettségét írja elő.

A - A szóban forgó intézkedések közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásoknak való, állítólag téves minősítéséről

118 A felperesek először is az EK 87. cikk (1) bekezdésének, az EK 86. cikk (2) bekezdésének és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére, valamint az indokolás hiányára és az indokolás ellentmondásos jellegére alapított jogalapokat terjesztenek elő. Másodszor az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának, harmadszor az EK 87. cikk (3) bekezdése d) pontjának, negyedszer az EK 87. cikk (3) bekezdése e) pontjának, ötödször pedig az EK 87. cikk (3) bekezdése b) pontjának és az EK 87. cikk (2) bekezdése b) pontjának megsértésére hivatkoznak.

1. Az EK 87. cikk (1) bekezdésének és az EK 86. cikk (2) bekezdésének, valamint az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértéséről, továbbá az indokolás állítólagos hiányáról és ellentmondásosságáról

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

119 A felperes, vagyis a Cipriani szálloda az EK 87. cikk (1) bekezdésének megsértésére, valamint a megtámadott határozat indokolásának hiányára hivatkozik.

120 Először is előadja, hogy a megtámadott határozat (a (49), az (50) és az (58) preambulumbekezdés) indokolása hiányos, ami abból ered, hogy a Bizottság nem vette figyelembe az érintett piac helyi jellegét.

121 Azt állítja, hogy a Bizottság oly módon köteles elemezni a szóban forgó intézkedések jellemzőit, alkalmazásuk szabályait és tartalmát, hogy ágazati vizsgálat alapján mérlegelhesse a kereskedelemre és a versenyre gyakorolt hatásaikat.

122 A felperes szerint a támogatási programmal kapcsolatos indokolási kötelezettség be nem tartása másfelől a valamely intézkedésnek az EK 87. cikk (1) bekezdése szerinti minősítése felett gyakorolt közösségi bírósági felülvizsgálat egésze szempontjából is sérelmet okoz.

123 Jelen esetben a megtámadott határozat még összefoglaló jelleggel sem tartalmaz semmilyen utalást az érintett termékek és szolgáltatások piacára, sem pedig a behozatali és kiviteli forgalomra, valamint az érintett vállalkozások piaci helyzetére. Különösen nem tesz semmilyen említést a szállodai és az éttermi vendéglátás ágazatairól.

124 A felperes véleménye szerint a Bizottság állításaival ellentétben nem az olasz hatóságok feladata, hogy a támogatás visszatéríttetésére irányuló eljárás során minden egyes kedvezményezett helyzetét meghatározzák és mérlegeljék. E hatóságok ugyanis változatlan formában kötelesek átvenni a Bizottság által a megtámadott határozatban megfogalmazott következtetéseket. Jelen esetben ugyanakkor a megtámadott határozat végrehajtása során az olasz hatóságoknak - épp e határozat indokolásának hiányossága miatt - pontosítást kellett volna kérniük a Bizottságtól annak érdekében, hogy meghatározhassák azokat a vállalkozásokat, amelyek a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére vonatkozó feltételnek megfelelő intézkedésben részesültek (lásd a Bizottság 2001. augusztus 29-i és október 29-i válaszait, amelyeket az olasz kormány által az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott, 2004. március 12-i válaszhoz csatoltak).

125 A felperes másodszor azt állítja, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el és megsértette az EK 87. cikk (1) bekezdését, amennyiben "általános" vélelemre hagyatkozott ahelyett, hogy figyelembe vette volna az érintett piac helyi jellegét.

126 A felperes a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy a Bizottság nem hagyatkozhatott volna ilyen vélelemre, mivel tudhatta, hogy a vállalkozások bizonyos kategóriáinak javát szolgáló vizsgált intézkedések nem érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet, és nem torzíthatják a versenyt.

127 Márpedig a szállodai és éttermi vendéglátás helyi jellegét általános jelleggel megerősíti többek között a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások állami támogatására vonatkozó közösségi keretszabály (HL 1997. C 146., 6. o.). A fogyasztók ugyanis a tartózkodási helyükön, vagy az ahhoz legközelebb eső helyen választanak szállodát.

128 Ráadásul, a velencei szállodai vendéglátás piacának mindenképpen sajátos jellemzői vannak. A város vonzereje folytán a velencei szállodai vállalkozások nem állnak versenyben az ugyanezen ágazatban működő, más városokban letelepedett vállalkozásokkal. A fogyasztók választási szempontját nem az ár, hanem a szállodák elhelyezkedése képezi. A szóban forgó intézkedések így még potenciális hatást sem gyakorolhatnak a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre.

129 A felperes szerint jelen esetben a Bizottság - többek között annak köszönhetően, hogy a "Venezia vuole vivere" egyesület részt vett a közigazgatási eljárásban - rendelkezett azokkal a szükséges információkkal, amelyek különösen a velencei szállodai ágazat sajátosságára vonatkoznak. Ráadásul az olasz hatóságok az érintett ágazatokra és a kedvezményezett vállalkozások számára vonatkozó információkat is átadták a Bizottságnak (lásd a megtámadott határozat (6) és (13) preambulumbekezdését). Mindenképpen a Bizottság feladata lett volna, hogy e hatóságoktól a 659/1999 rendeletben szabályozott eljárásnak megfelelően kiegészítő információkat kérjen a különböző kedvezményezettek helyzetéről, anélkül ugyanakkor, hogy szükségképpen információközlésre kötelezést kellett volna hoznia.

130 E feltételek mellett a megtámadott határozat érthetetlen és ellentmondásos is, mivel a Bizottság kizárólag bizonyos közszolgáltatások helyi jellegét vette figyelembe.

131 Harmadszor, a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el és megsértette az EK 87. cikk (1) bekezdését, amennyiben nem vette figyelembe a Velence területén működő vállalkozások által viselt többletköltségeket annak mérlegelése kapcsán, hogy a szóban forgó intézkedések tényleges gazdasági előnyt biztosíthattak-e a kedvezményezettjeik számára. Ráadásul ugyanezen kérdés vonatkozásában a megtámadott határozat indokolása hiányos.

132 A fent említett többletköltségek a tanácsadó irodának a felperes által csatolt, 2000. szeptember 8-i jelentése szerint az érintett vállalkozások forgalmának 8 és 12%-a közötti mértéket értek el. A Bizottság állításaival ellentétben ezeket a költségeket konkrét és objektív viszonyítási pontok alapján mérték fel.

133 A felperes érvelése szerint ezek a többletköltségek nem olyan makrogazdasági tényezőkből származtak, amelyek például a bankköltségekhez, az adókhoz vagy az árfolyamfeltételekhez kötődnek, hanem önmagában abból a tényből, hogy a tevékenységet Velencében gyakorolják. E költségeket csak részben fedezik a szóban forgó intézkedések, ami egyébként megmagyarázza, hogy a Cipriani szálloda által alkalmazott árak miért magasabbak azoknál az áraknál, amelyeket a máshol található létesítmények általában alkalmaznak.

- A T-270/00. sz. ügy

134 A felperes társaság, vagyis az Italgas azt állítja, hogy az olasz hatóságok területek szerint összesítve a Bizottság rendelkezésére bocsátották a szóban forgó pénzügyi mentesítésekre vonatkozó adatokat. Ezért a Bizottság feladata volt, hogy - még ha röviden is - megvizsgálja, hogy a szóban forgó intézkedések összességükben milyen előrelátható hatással vannak a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre az érintett tevékenységi ágazatokban.

135 Ezenkívül a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó, 1995. december 12-i iránymutatás kifejezetten úgy rendelkezik, hogy "a tagállamok közötti kereskedelem tárgyát nem képező tevékenységekre (például a szomszédos szolgáltatásokra, a foglalkoztatásra irányuló bizonyos helyi kezdeményezésekre) vonatkozó" foglalkoztatásösztönző intézkedések nem tartoznak az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alá.

136 E feltételek mellett a felperes először is azt állítja, hogy a megtámadott határozat az indokolás hiányában szenved, mivel nem tartalmazza a tények megfelelő vizsgálatát.

137 A felperes vitatja, hogy a Bizottság a támogatási programokra vonatkozó határozataiban "az események legkedvezőtlenebb alakulására" (worst case scenario) utalhatna. Ha az ilyen határozat csak a legrosszabb feltételezést vizsgálná, és ugyanakkor általános hatályú visszatéríttetési kötelezettséggel járna, pontosítani kellene, hogy melyik hatóság, milyen körülmények között és milyen szempontok alapján határozhatná meg, hogy megvalósult-e az előrejelzett feltételezés, és ha igen, mely gazdasági szereplők, illetve a gazdasági szereplők mely kategóriái vonatkozásában.

138 A felperes a tárgyalás során hangsúlyozta, hogy ha a Bizottság valamely támogatási programot vizsgál, kizárólagos hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az EK 87. cikkben foglalt anyagi jogi rendelkezéseket alkalmazza. Az állami támogatások közösségi ellenőrzésének jelenlegi rendszerében ugyanis a Bizottságnak nincs lehetősége arra, hogy az őt megillető diszkrecionális mérlegelési jogköröket a nemzeti hatóságokra ruházza. A Bizottság határozatának ezért tartalmaznia kellene az ahhoz szükséges indokolást, hogy a közösségi bíróság gyakorolhassa az e határozat felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörét, a nemzeti hatóságok pedig - akiknek kizárárólag az a feladatuk, hogy a Bizottság határozatának teljesítését biztosítsák - a nemzeti bíróság ellenőrzése mellett végrehajthassák a visszatéríttetési előírást.

139 Jelen esetben a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem tartalmazta az ahhoz szükséges adatokat, hogy azt az Italgas vonatkozásában végre lehessen hajtani. Ezért a nemzeti hatóságok annak érdekében, hogy megköveteljék az állítólagos támogatás visszatérítését, a Bizottság 2001. október 29-i, fent említett levelében foglalt értékelésére hagyatkoztak. Márpedig ez az értékelés, mivel a megtámadott határozat elfogadása után alakították ki, nem képezheti előzetes döntéshozatali eljárás tárgyát a Bíróság előtt.

140 E feltételek mellett annak elismerése, hogy a Bizottság az állami támogatások esetében vélelmekre alapozhatja az álláspontját, az alapos és pártatlan vizsgálatra irányuló kötelezettségének gyengüléséhez, következésképpen pedig a bizottsági határozat vitatása lehetőségének csökkenéséhez vezetne.

141 Másodszor, a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el és ezáltal megsértette az EK 87. cikk (1) bekezdését, amennyiben, anélkül hogy egyáltalán elvégezte volta a piaci feltételek átfogó elemzését, nem volt hajlandó figyelembe venni a szóban forgó intézkedések ellentételezés jellegét.

142 A felperes előadja, hogy jelen esetben a közigazgatási eljárás során az olasz hatóságok - a COSES jelentése alapján - a lagúna szigetein működő vállalkozások által viselt többletköltségekre hivatkoztak. A hatóságok úgy vélték, hogy e vállalkozások a Mezzogiorno vállalkozásaival összehasonlítható helyzetben vannak, különösen a munka bizonytalanságát illetően. A szociális tehercsökkentéseknek ugyanis kizárólag az volt a rendeltetése, hogy legalább részben ellentételezzék a lagúna térségében fennálló kedvezőtlen munkaerő-piaci feltételeket, ezáltal pedig megállítsák a vállalkozások kivonulását a szárazföldre. Mivel ezek az intézkedések jogszerűen arra irányultak, hogy az érintett vállalkozás által viselt költségeket hozzáigazítsák a szárazföldön letelepedett vállalkozások által viselt költségekhez, a többletköltségeket a szárazföldön felmerülő költségekhez viszonyítva kell felmérni. Mindazonáltal a megtámadott határozat ezzel kapcsolatban nem tartalmaz indokolást, amennyiben a Bizottság nem bizonyította, hogy a lagúna területén működő vállalkozások által viselt költségek megfelelnek a közösségi átlagnak.

143 Harmadszor, a megtámadott határozat indokolása az EK 87. cikk (1) bekezdésének többek között az EK 86. cikkel összefüggésben történő alkalmazását illetően hiányos, továbbá nyilvánvaló ellentmondásokat tartalmaz, és hátrányosan megkülönböztető jellegű.

144 Az önkormányzati tulajdonú vállalkozások esetében ugyanis a Bizottság egyenként megvizsgálta, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei teljesülnek-e.

145 A Bizottság ezzel szemben nem vizsgálta az összes többi vállalkozás helyzetét, amelyek lényegében az önkormányzati tulajdonú vállalkozásokéhoz hasonló helyzetben voltak. Ezt az eltérő bánásmódot nem igazolja az a tény, hogy az önkormányzati tulajdonú vállalkozások esetében az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti eltérésre hivatkoztak.

146 A felperes szerint az indokolás hiányossága, az indokolásban felmerülő ellentmondás és az egyenlő bánásmód elvének megsértése az Italgas esetében még inkább nyilvánvaló. A vizsgált időszakban (1995-1996) ugyanis a városi szintű gázszolgáltatás ágazatát - amelyben a Veneziana Gas nevű társaság is tevékenykedett, amelyet ezután felvásárolt az Italgas - nem liberalizálták. A kereskedelem és a verseny teljes hiánya folytán a Venezia Gas részére biztosított mentesítések ezért nem érinthették a tagállamok közötti kereskedelmet és a szabad versenyt. A gáz piacának közösségi szintű liberalizációját ugyanis a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló, 1998. június 22-i 98/30/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 204., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 28. o.) indította meg. Ezenkívül a vizsgált időszakban a Veneziana Gas kizárólagos koncesszió rendszerén alapuló települési szintű jogi monopolhelyzetben végezte a gáz Velence települési területén történő elosztását és szolgáltatását.

147 Ráadásul a gáz települési szinten történő elosztása általános gazdasági érdekű szolgáltatásnak minősült. Az e szolgáltatás működtetéséért való felelősséget a települési önkormányzat 1970-ből származó hatósági aktusa ruházta a Veneziana Gasra, amely világosan megjelölte a közszolgáltatási kötelezettségek jellegét és időtartamát, valamint az érintett helyi területet. Ez az aktus tartalmazta az alkalmazandó díjszabás illetékes hatóságok általi rögzítését, amely egész Olaszország vonatkozásában egységes szempontok alapján történt.

148 A Venezia Gast terhelő többletköltségek felmérése érdekében az e társaság által viselt költségeket értelemszerűen az olyan egyéb vállalkozások költségeihez kellett volna hasonlítani, amelyekre az országos szinten meghatározott ugyanezen díjszabási rendszer alkalmazandó.

149 Jelen esetben a Venezia Gas helyzete különösen az ASPIV önkormányzati tulajdonú vállalkozás helyzetével volt azonosítható a vizsgált időszakban. Márpedig a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy az integrált vízkörhöz kapcsolódó szolgáltatásokkal megbízott ASPIV vállalkozás részére nyújtott mentesítések kizárólag arra irányultak, hogy ellentételezzék az e vállalkozásra bízott közszolgáltatási kötelezettség teljesítéséből eredő többletköltségeket.

150 Az Italgas kereseti kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozó Olasz Köztársaság azt állítja, hogy figyelemmel a vizsgált mentesítések viszonylag jelentéktelen összegére, a Bizottságnak azonosítania kellett volna az érintett ágazatokat, és kellően alátámasztva meg kellett volna jelölnie, hogy ezek közül melyek azok, amelyekre élénk verseny jellemző. Jelen esetben a Bizottság nem vitatta az olasz hatóságok és az érdekelt harmadik személyek azon állítását, mely szerint a velencei lagúna területén letelepedett vállalkozások általában helyi közszolgáltatásra irányuló tevékenységeket, vagy pedig szorosan a szigeti területhez kötődő kézműipari vagy kereskedelmi tevékenységeket gyakorolnak, vagyis nem állnak versenyben az e területen kívül letelepedett vállalkozásokkal.

151 Ezenkívül az olasz kormány a vizsgált intézkedések ellentételezés jellegére hivatkozik. Többek között a C-251/97. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1999. október 5-én hozott ítéletre (EBHT 1999., I-6639. o., 40-47. pont) alapítja álláspontját, amelyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy a szociális járulékfizetési könnyítések a bizonyos ágazatokban működő vállalkozások által a kollektív megállapodások következtében viselt többletköltségek ellentételezésére irányulnak, nem mentesítheti e könnyítéseket az állami támogatásnak minősítés alól. Ebből következik a contrario, hogy ha a többletköltségek okai nem az érintett vállalkozás szabad elhatározásából erednek - amelyet arra tekintettel hozott meg, hogy a bizonyos területeken tett engedményekért cserébe más területeken előnyökben részesül -, a "nem kívánt" többletköltségek ellentételezését szolgáló intézkedések nem tekinthetők állami támogatásoknak. Márpedig jelen esetben a hivatkozott többletköltségeket szükségképpen viseli minden olyan vállalkozás, amely a szigeti térségben működik. E költségeknek a vizsgált intézkedésekkel történő részleges ellentételezése tehát nem tekinthető állami támogatásnak.

- A T-277/00. sz. ügy

152 A felperesek, vagyis a Coopservice társaság és az egyesület az EK 87. cikk (1) bekezdésének, valamint az indokolási kötelezettségnek a megsértésére hivatkoznak.

153 Először is, a szóban forgó intézkedések a lagúna területén működő társaságok Velence építészeti és kulturális örökségének megóvásához történő hozzájárulásának ellentételezését képezték. A COSES fent említett jelentése szerint ezek az intézkedések a kedvezményezett vállalkozások forgalmának 2,9%-át tették ki, miközben az abból eredő többletköltségek, hogy e vállalkozások Velencében találhatók, elérték a forgalom 9,5%-át. A szigeti területeken működő gazdasági szereplők által viselt többletköltségek ellentételezésének szükségességét másfelől többek között az Amszterdami Szerződés záróokmányához csatolt, a szigeti régiókról szóló 30. sz. nyilatkozat, valamint az EK-Szerződés 130a. cikke (jelenleg az EK 158. cikk) is elismerte.

154 A felperesek szerint jelen esetben a Bizottság nem bizonyította, hogy a szárazföldön működő vállalkozások által viselt költségek, amelyekre az olasz hatóságok az összehasonlítás érdekében utaltak, a közösségi átlagnál kedvezőbb képet mutattak volna, a lagúna területén működő vállalkozások által viselt költségek pedig ezzel szemben megfeleltek volna a közösségi átlagnak.

155 Másfelől a Bizottság annak vizsgálata során, hogy a szóban forgó intézkedések az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásokat képeznek-e, figyelmen kívül hagyta a gazdasági és társadalmi kohézióra vonatkozó szabályoknak a verseny szabályaihoz képest fennálló elsőbbségét. Az EU 2. cikk megsértésével az utóbbi szabályokat érvényesítette. Márpedig a felperesek szerint a vizsgált intézkedések az EU 2. cikkben megfogalmazott célok megvalósításának lehetővé tételére irányultak.

156 Másodszor, a felperes azon szociális tehermentesítések jelentéktelen összegére hivatkozik, amelyekben az érintett gazdasági szereplők mindegyike átlagosan részesült. Azt állítják, hogy a legtöbb olyan vállalkozás, amely a vizsgált intézkedésekben részesült, kizárólag helyi szinten gyakorolta tevékenységét. A felperesek ezzel kapcsolatban különösen a szállodai vendéglátás, a helyi közlekedés vagy a takarítás ágazatában működő vállalkozásokat említik. Emellett a Bizottság a kizárólag helyi szinten működő vállalkozásoknak az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alóli kizárását megerősítette nem csupán például a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó, fent hivatkozott iránymutatásban és a KKV-kra vonatkozó állami támogatásokat érintő közösségi keretszabályról szóló, fent hivatkozott közleményben, hanem egyes önkormányzati tulajdonú vállalkozásokat illetően magában a megtámadott határozatban is (a (90), (91) és (93) preambulumbekezdés).

157 Ebben az összefüggésben a megtámadott határozat indokolása ellentmondásos is, továbbá a határozat sérti az egyenlő bánásmód elvét is.

158 Ezzel kapcsolatban a felperesek - a Bizottság által az Elsőfokú Bíróság felhívására csatolt dokumentumok alapján - az EK 87. cikk (1) bekezdése alkalmazásának mellőzésére irányuló azon kérelmek és információk egyenértékűségére hivatkoztak, amelyeket a közigazgatási eljárás során egyrészt az önkormányzati tulajdonú vállalkozások, másrészt pedig bizonyos helyi tevékenységi ágazatok vonatkozásában nyújtottak be a Bizottsághoz.

159 Velence önkormányzata ugyanis nem azonosította azokat a vállalkozásokat, amelyek tekintetében az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti eltérést indítványozta, és nem hivatkozott azon piac helyi jellegére, amelyen e vállalkozások működtek. A Bizottság ugyanakkor a megtámadott határozatban megállapította, hogy az ACTV és az AMAV önkormányzati tulajdonú vállalkozások, valamint a Panfido vállalkozás javát szolgáló szociális tehermentesítések az érintett piacok helyi jellege folytán nem képeznek állami támogatást. Márpedig az olasz hatóságok az 1999. január 23-i észrevételeikben benyújtották azoknak az ágazatoknak a jegyzékét, amelyeken belül a vállalkozások vélhetően nem vehettek részt a [tagállamok közötti] kereskedelemben, ezek pedig magukban foglalták az építőipar, a kereskedelem és a szállodai vendéglátás ágazatait, valamint az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat. Ezenkívül az INPS fent említett táblázatai, amelyeket ezekhez az észrevételekhez mellékeltek, tevékenységi ágazatonként feltüntették az érintett kedvezményezett vállalkozások és az érintett munkavállalók számát. Továbbá az egyesület az 1998. március 17-i észrevételeiben hangsúlyozta, hogy a kedvezményezett vállalkozások legtöbbje által gyakorolt, alapvetően helyi szintű tevékenység sajátos jellege megakadályozta, hogy e vállalkozások olyan piacra illeszkedjenek be, amelyet erős verseny jellemez, ez pedig azzal a következménnyel járt, hogy még ha esetlegesen fel is merült a tagállamok közötti kereskedelem mértékére gyakorolt hatás, az mindenesetre minimális volt. Végül, a COSES 1998. márciusi jelentése többek között a kereskedelem, a szállodai vendéglátás, a szolgáltatások és az olyan kézműipari tevékenységek ágazatait elemezte, mint pédául a muranói üvegmegmunkálás, amelyeknek a piaca Velence történelmi központjára, vagy legalábbis a település területére korlátozódik.

160 E feltételek mellett a Bizottságnak kiegészítő információkat kellett volna kérnie a legjelentősebb vállalkozásoktól, például az olasz hatóságokhoz intézett információközlésre kötelezés útján, mint ahogy azt az önkormányzati tulajdonú vállalkozások vonatkozásában tette.

161 Jelen esetben a felperesek úgy vélik, hogy a Coopservice helyzete hasonló volt az AMAV helyzetéhez (a megtámadott határozat (93) preambulumbekezdése), amennyiben mindkét társaság a takarítási szolgáltatásokra és a karbantartásra irányuló ugyanazon tevékenységet végezte, kizárólag helyi szinten.

162 Másfelől a megtámadott határozat nincs megindokolva. E határozat nem tartalmaz semmilyen elemzést a vizsgált intézkedéseknek a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre gyakorolt hatását illetően, hanem kizárólag vélelmeken alapul.

163 Harmadszor, a felperesek az EK 86. cikk (2) bekezdésének megsértésére hivatkoznak. Azt állítják, hogy a Coopservice társaság Velence városában közjogi és magánjogi jogalanyok részére nyújt takarítási és karbantartási szolgáltatásokat abból a célból, hogy általános érdekű igényeket elégítsen ki.

A Bizottság érvei

164 A Bizottság emlékeztet arra, hogy valamely támogatási program vizsgálata során e program általános jellemzőinek tanulmányozására szorítkozhat. A Bizottságnak az események legkedvezőtlenebb alakulására (worst case scenario) kell alapítania az álláspontját, mégpedig mind a vizsgált program minősítése, mind pedig - adott esetben - e program közös piaccal való összeegyeztethetőségének mérlegelése érdekében.

165 Jelen esetben az a tény, hogy az olasz hatóságok területek szerint összesítve a Bizottság rendelkezésére bocsátottak olyan adatokat, amelyek feltüntették többek között a programmal elméletileg érintett vállalkozások számát, nem változtat a fenti megközelítés megalapozottságán. A Bizottság ugyanis anélkül nem alapíthatta volna a mérlegelését az olasz hatóságok által a vizsgált támogatási program jogellenes végrehajtását követően összegyűjtött fenti adatokra, hogy az érintett tagállam számára biztosítja az utólagos konkrét elemzés előnyét.

166 A Bizottság a rendelkezésére álló információkra tekintettel megfelelően vizsgálta a megtámadott határozatban (a (49) preambulumbekezdés), hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének valamennyi alkalmazási feltételét tiszteletben tartották-e.

167 A megtámadott határozat végrehajtása során a nemzeti hatóságok feladata elvégezni minden egyes kedvezményezett egyedi helyzetének értékelését.

168 A Bizottság ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak tiszteletben kell tartaniuk a támogatási program [közös piaccal való] összeegyeztethetőségének a Bizottság által elvégzett mérlegelését, azon lehetőség sérelme nélkül, hogy a nemzeti bíróságok az EK 234. cikk értelmében az érvényességre vonatkozó kérdést intézhessenek a Bírósághoz. Ezzel szemben a folyósított támogatások visszatéríttetése során a nemzeti hatóságoknak meg kell győződniük arról, hogy az adott egyedi esetben vizsgált intézkedés ténylegesen támogatást képez-e, továbbá, hogy új támogatásról van-e szó, valamint, hogy azt mentességi szabályozás vagy a Bizottság valamely más határozata értelmében nem nyilvánították-e [a közös piaccal] összeegyeztethetőnek.

169 A Bizottság mindenképpen vitatja, hogy a vizsgált szociális tehermentesítéseknek, amelyekben a felperesek részesültek, ne lett volna semmilyen hatásuk a tagállamok közötti kereskedelemre. A velencei szállodai vendéglátásra irányuló tevékenység bizonyos esetekben olyan folyamatba illeszkedhet, amely a tagállamok közötti kereskedelem tárgyát képezi. Az ipari méretű takarítási szolgáltatásnyújtás piaca, amelyen a Coopservice tevékenykedik, a nem honos vállalkozások érdeklődését is felkeltheti, különösen akkor, ha az annak keretében rájuk bízott feladatok jelentős gazdasági értéket képviselnek. Végül kétség nem fér hozzá, hogy az Italgas, amely az energiapiacon gyakorolja tevékenységét, versenyben áll más tagállamok gazdasági szereplőivel.

170 Másfelől a Bizottság úgy véli, hogy a vizsgált intézkedéseknek nincs olyan ellentételezés jellegük, amely lehetővé tenné, hogy ki lehessen zárni azokat az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alól.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

171 A felperesek azt állítják, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének a gazdasági előnyben részesítésre, a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére és a verseny torzítására vonatkozó alkalmazási feltételei jelen esetben nem teljesülnek. Állításuk szerint a vizsgált támogatási program ellentételezés jellegű, ebből eredően pedig semmilyen előnyben nem részesíti a kedvezményezettjeit. Ezenkívül a Bizottság nem bizonyította, hogy e program érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzíthatja a versenyt. Továbbá, a megtámadott határozat az EK 87. cikk (1) bekezdésének fent említett alkalmazási feltételei kapcsán az indokolás hiányosságában vagy annak teljes hiányában szenved.

172 Ezenkívül az Italgas (T-270/00. sz. ügy), illetve a Coopservice és az egyesület (T-277/00. sz. ügy) azt állítja, hogy a megtámadott határozat hátrányosan megkülönböztető és ellentmondásos, mivel a Bizottság csak az önkormányzati tulajdonú vállalkozások egyéni helyzetének vizsgálatát végezte el. E határozat az EK 86. cikk (2) bekezdését is sérti.

173 Az EK 87. cikk (1) bekezdésének, az indokolási kötelezettségnek és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított mindezen jogalapokat oly módon kell összevonni, hogy azokat először azzal kapcsolatban kell megvizsgálni, hogy a szóban forgó intézkedés feltételezett ellentételezés jellegéből eredően állítólag nem történt előnyben részesítés, ezután pedig azzal kapcsolatban, hogy állítólag nem áll fenn a tagállamok közötti kereskedelem érintettsége és a verseny torzítása.

Az előnynek a vizsgált intézkedések feltételezett ellentételezés jellegéből eredő állítólagos hiányáról

174 Ahhoz, hogy valamely intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében állami támogatásnak minősüljön, annak főként olyan jellegűnek kell lennie, amely kizárólag egyes vállalkozások vagy egyes tevékenységi ágazatok javára biztosít előnyöket. E cikk ugyanis azokra a támogatásokra vonatkozik, amelyek "bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítése által" a versenyt torzítják, vagy a verseny torzításának veszélyével járnak.

175 Jelen esetben a vizsgált intézkedés a Velence és Chioggia területén letelepedett valamennyi vállalkozás javát szolgáló szociális tehermentesítésekben nyilvánul meg. A felperesek nem vitatják e mentesítések szelektív jellegét, amely jelen esetben a regionális sajátosságokból ered (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-88/03. sz., Portugália kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 6-án hozott ítéletét [EBHT 2006., I-7115. o.]).

176 Ezenkívül tagadhatatlan, hogy a szóban forgó szociális tehermentesítések csökkentik azokat a költségeket, amelyek rendes körülmények között a vállalkozás költségvetését terhelik, ennélfogva pedig az adóköteles vállalkozásokhoz képest pénzügyi előnyt biztosítanak a kedvezményezettjeiknek (lásd a Bíróság C-387/92. sz., Banco Exterior de España ügyben 1994. március 15-én hozott ítéletének [EBHT 1994., I-877. o.] 13. és 14. pontját).

177 A felperesek ugyanakkor úgy vélik, hogy a szociális tehermentesítések vizsgált programja semmilyen előnyt nem biztosít a kedvezményezettjeinek, mivel e program ellentételezés jellegű.

178 Ezzel kapcsolatban valamennyi felperes azt állítja, hogy a szóban forgó szociális tehermentesítések arra korlátozódnak, hogy részben ellentételezzék a lagúna szigetein működő vállalkozások által viselt többletköltségekben megnyilvánuló szerkezeti hátrányokat. Ezenkívül az Italgas (T-270/00. sz. ügy), illetve a Coopservice és az egyesület (T-277/00. sz. ügy) arra hivatkozik, hogy e mentesítések azon általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtásának részleges ellentételezését képezték, amellyel a két felperes vállalkozást megbízták.

A szerkezeti hátrányok állítólagos ellentételezéséről (a T-254/00., T-270/00. és T-277/00. sz. ügyek)

179 A felperesek szerint, valamint az Italgas kereseti kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozó Olasz Köztársaság szerint a vizsgált szociális tehermentesítések nem nyújtottak semmilyen versenyelőnyt a kedvezményezett vállalkozásoknak, hanem részben ellentételezték a kedvezőtlen versenyhelyzetet. A lagúna szigetein letelepedett vállalkozások ugyanis olyan többletköltségeket viselnek, amelyek többek között az épületek tulajdonjogának megszerzéséhez és az épületek karbantartásához kapcsolódnak - tekintettel a magasabb bérleti díjakra és vételárakra, a nedvességgel és a magas vízállással (aqua alta) járó kötöttségekre, valamint a történelmi és tájjellegű örökség megóvásának szükségességéből fakadó kötelezettségekre -, továbbá viselik a készletek és áruk szállításával és átrakodásával összefüggésben felmerült többletköltségeket. Ezenkívül - Velence turisztikai jellege folytán - a termékek és szolgáltatások költségei is magasabbak.

180 A fentiek szerinti érvelést az olasz hatóságok, valamint Velence önkormányzata és az egyesület már a közigazgatási eljárás során is előterjesztették a COSES két tanulmánya alapján (lásd a fenti 9. pontot).

181 A Bizottság a megtámadott határozatban (az (52)-(54) preambulumbekezdés) azzal az indokkal vitatja ezt az érvelést, hogy valamely intézkedés ellentételezés jellege nem zárja ki, hogy ez az intézkedés állami támogatást képezzen, viszont bizonyos esetekben figyelembe vehető a támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése során. A Bizottság lényegében azt fejti ki, hogy a Szerződés nem irányozza elő a vállalkozások tökéletes elméleti egyenlőségének biztosítását. E vállalkozások ugyanis valódi piacon működnek, nem pedig olyan tökéletes piacon, ahol a rájuk vonatkozó feltételek teljes mértékben azonosak lennének. Ezenkívül az állítólagos többletköltségeket nem az európai vállalkozások átlagos költségeihez viszonyítva számították, hanem azokhoz a költségekhez viszonyítva, amelyeket az érintett vállalkozásoknak nem kellett volna viselniük abban az esetben, ha tevékenységüket a szárazföldre helyezik át.

182 A Bizottság fentiek szerinti elemzése összhangban áll az ítélkezési gyakorlattal. A Bíróság ugyanis a fenti 53. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott ítéletének 61. pontjában - megerősítve a fenti 45. pontban hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletben foglaltakat - emlékeztetett arra, hogy az a körülmény, hogy valamely tagállam egyoldalú intézkedésekkel a gazdaság valamely ágazatában a más tagállamokban érvényesülő versenyfeltételekhez való közeledésre törekszik, nem fosztja meg ezen intézkedéseket támogatás jellegüktől. Ebben az ügyben az állítólagos hátrány többek között ahhoz a földrajzi helyzethez kapcsolódott, amely különösen a szóban forgó tartományi támogatási program kedvezményezettjeit tette ki a harmadik államokban letelepedett olyan gazdasági szereplők versenyének, amelyek állami támogatásokban részesültek, és amelyekre kevésbé terhelő adózási szabályok vonatkoztak (lásd a fenti 45. pontban hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 64. és 101. pontját).

183 A Cipriani szálloda állításaival ellentétben ez az ítélkezési gyakorlat nem kizárólag azokra az intézkedésekre vonatkozik, amelyek a makrogazdasági tényezőkhöz kapcsolódó olyan versenyhátrányok ellentételezésére irányulnak, mint a bankköltségek, az adók vagy az árfolyamfeltételek.

184 Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó szabályai - egyébként a közösségi versenyjog egészével azonos módon - nem tökéletes verseny, hanem tényleges és hatékony verseny biztosítására irányulnak, mint azt a Bizottság a megtámadott határozatban hangsúlyozza (lásd a fenti 181. pontot).

185 E feltételek mellett a szerkezeti hátrányok ellentételezése csak egyes sajátos esetekben teszi lehetővé az állami támogatásnak minősítés mellőzését. Először is, a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint a valamely társaság kedvezőtlen versenyhelyzetének javítása céljából e társaságnak biztosított előny nem minősül az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak, amennyiben azt gazdasági indokok támasztják alá, és nem hoz létre hátrányos megkülönböztetést a különböző tagállamokban letelepedett gazdasági szereplők között. A közösségi bíróság az ilyen helyzetben valójában a piacgazdasági magánbefektető szempontját alkalmazza (lásd a fenti 45. pontban hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 99. pontját). Ez a helyzet állt fenn például a földgáz vonatkozásában a fűtött üvegházi kertészettel foglalkozó vállalkozások számára a holland hatóságok irányítása alatt álló társaság, a Gasunie által biztosított kedvezményes díj esetében, amennyiben ezt a díjat objektív módon igazolta annak szükségessége, hogy az érintett piac összefüggésében az egyéb energiaforrásokhoz képest versenyképes díjakat alkalmazzanak (a fenti 50. pontban hivatkozott Kwekerij van der Kooy és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 30. pontja).

186 Másodszor, az ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy nem minősül az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak a valamely vállalkozás számára biztosított, a költségvetését rendes körülmények között terhelő költségeket csökkentő előny, amennyiben ez az előny azon helyzet orvoslására irányul, hogy a kedvezményezett vállalkozás az átmeneti rendszerből eredő olyan többletköltségeknek van kitéve, amelyeket az általános szabályok hatálya alá tartozó versenytárs vállalkozásoknak rendes piaci körülmények között nem kell viselniük. A Bíróság a C-237/04. sz. Enirisorse-ügyben 2006. március 23-án hozott ítéletének (EBHT 2006., I-2843. o.) 32. pontjában így megállapította, hogy az az olasz törvény, amely a Sotacarbo SpA társaság részvényeseinek a társaságból történő kivételes kilépése esetén fennálló, visszafizetéshez való jogát korlátozza - ezáltal pedig a társaság olyan költségeit csökkenti, amelyeket a társaságnak rendes körülmények között viselnie kellene -, valójában arra szorítkozott, hogy az Enirisorse SpA társaság részvényese számára az általános szabályoktól eltérő, kivételes kilépési lehetőség formájában biztosított előnyt semlegesítse. A Bíróság ebből arra a következtetésre jutott, hogy ennek a törvénynek semmilyen módon nem volt olyan hatása, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett gazdasági előnyt hozzon létre a Sotacarbo javára.

187 Az Elsőfokú Bíróság ugyanezen gondolatmenet keretében, a T-157/01. sz., Danske Busvognmænd kontra Bizottság ügyben 2004. március 16-án hozott ítéletének (EBHT 2004., II-917. o.) 57. pontjában megállapította, hogy az az egyszeri javadalmazás, amelyet a Dán Királyság nyújtott az autóbusz tömegközlekedéssel foglalkozó vállalkozás, a Combus A/S privatizációja során a korábban az e társaság alkalmazásában álló közalkalmazottak számára annak ellentételezéseként, hogy e közalkalmazottak a Combus társaságnál szerződéses alkalmazottként történő foglalkoztatásukra való átállás során lemondtak a közalkalmazotti jogállásukból eredő jogaikról, nem képez állami támogatást. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis ezzel kapcsolatban elfogadta, hogy a szóban forgó intézkedés arra irányult, hogy a Combus által foglalkoztatott közalkalmazottak privilegizált és költséges jogállását olyan szerződéses alkalmazotti jogállással váltsa fel, amely az autóbusz tömegközlekedéssel foglalkozó egyéb vállalkozások alkalmazottainak jogállásához hasonlítható, ezáltal pedig mentesítse a Combust a magánjogi versenytársaihoz képest fennálló azon szerkezeti hátránytól, amely az alkalmazottainak privilegizált jogállásából ered. Ezzel szemben az Olasz Köztársaság által hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet (a fenti 149. pont) 46. és 47. pontjában a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az a tény, hogy a szóban forgó állami intézkedések a bizonyos ágazatokban működő vállalkozások által az ágazati kollektív megállapodások megkötése és végrehajtása következtében viselt többletköltségek ellentételezésére irányulnak, nem mentesíthette ezen intézkedéseket az állami támogatásnak minősítés alól, mert a szociális partnerek által kötött megállapodások olyan kompromisszum eredményeként létrejött egységes egészt alkotnak, amelynek keretében minden egyes fél engedményeket tesz bizonyos területeken annak fejében, hogy más területeken előnyökben részesüljön, vagyis az adott ügy körülményei között nem lehetett a szükséges pontossággal felmérni a vállalkozásoknál az ilyen megállapodások következtében felmerült végleges költségeket. Az Olasz Köztársaság állításaival ellentétben ezen ítélet meghatározó elemét nem a vizsgált megállapodások szabad elhatározáson alapuló jellege képezi, hanem az egyes szociális partnerek által viselt végleges költségek egyensúlya, valamint az, hogy nem lehetett pontosan felmérni az e megállapodások által a vállalkozások számára okozott költségeket.

188 Jelen esetben a vizsgált, a vállalkozások által a lagúna szigetein történő letelepedésükből eredően viselt többletköltségekhez kapcsolódó szerkezeti hátrányok részleges ellentételezésére irányuló szociális tehermentesítések (lásd a fenti 179. pontot) természetéből egyértelműen következik, hogy e tehermentesítéseket sem objektív gazdasági megfontolások, sem pedig - a versenytárs vállalkozásokra vonatkozó általános szabályokra tekintettel - az alkalmazandó jogszabályok koherenciájához, valamint a jogok és terhek egyensúlyához kapcsolódó olyan követelmények nem igazolják, mint amilyeneket az előző pontokban vizsgált ítélkezési gyakorlat figyelembe vett.

189 Másfelől, az Enirisorse-ügyben (a fenti 186. pont) és a Danske Busvognmænd kontra Bizottság ügyben (a fenti 187. pont) hozott ítéletek kapcsán fennálló körülményektől eltérően, jelen esetben nem áll fenn közvetlen kapcsolat a vizsgált szociális tehermentesítési program és az állított célkitűzések között, amelyek jelen esetben arra irányulnak, hogy a Velence és Chioggia lagunáris elhelyezkedéséből eredő sajátos szerkezeti problémákhoz kapcsolódó többletköltségeket ellentételezzék. Nevezetesen, a szóban forgó szociális tehercsökkentések - amelyeket a Velence vagy Chioggia területén letelepedett valamennyi vállalkozás javára biztosítottak, és amelyek a munkáltatók terheinek könnyítésével a foglalkoztatást hivatottak elősegíteni -, nem kifejezetten arra irányultak, hogy az olyan állítólagos szerkezeti hátrányokat ellentételezzék, mint például az épületek tulajdonjogának megszerzéséhez és az épületek karbantartásához kapcsolódó többletköltségek, vagy a nedvességgel és a magas vízállással ("aqua alta"; lásd a fenti 179. pontot) járó kötöttségek. Ezzel kapcsolatban nem nyert bizonyítást, hogy az állítólagos szerkezeti hátrányokkal leginkább érintett ágazatok azok, amelyek a legtöbb munkahelyet teremtik, e ténynél fogva pedig a legnagyobb mértékben részesülnek a többletköltségeik részleges ellentételezéséből. Ennek kapcsán ugyanakkor a felperesek - a COSES fent említett két tanulmányára alapozva - a szigeti területen végzett munka bizonytalanságára hivatkoznak. A COSES 1998 februárjában készített tanulmányának 1.2.4. pontja valóban megerősíti, hogy a vállalkozások a szigeti elhelyezkedés folytán gyakran kénytelenek átvállalni a munkavállalóik utazási és étkezési költségeit, illetve ki vannak téve a munkavállalók olyan késéseinek vagy hiányzásainak, amelyek a köd vagy a magas vízállás miatt következnek be. Mindazonáltal, ha el is fogadjuk ezt a magyarázatot, akkor is közvetlen kapcsolatnak kell fennállnia a viselt többletköltségek összege és az ellentételezés összege között, még ha az ellentételezés kizárólag részleges is, mint azt a felperesek állítják.

190 Márpedig jelen esetben a felperesek által előadott körülmények nem teszik lehetővé azt a feltételezést, hogy közvetlen összefüggés állt volna fenn a ténylegesen viselt költségek összege és a főbb gazdasági tevékenységi ágazatokban a különböző gazdasági szereplők által kapott támogatások összege között. Nevezetesen, a felperesek nem szolgáltattak semmilyen bizonyítékot, amely lehetővé tenné annak feltételezését, hogy a legtöbb tevékenységi ágazat összehasonlítható mértékben ki van téve a szigeti elhelyezkedéshez kapcsolódó állítólagos gazdasági hátrányoknak. Ezzel kapcsolatban a COSES 1998 februárjában készített tanulmányának 1.1.3. pontjából épp ellenkezőleg az derül ki, hogy a turizmushoz és bizonyos kereskedelmi ágazatokhoz kapcsolódó tevékenységek Velence vonzó arculatával (il forte richiamo di immagine) ellensúlyozhatják a szigeti elhelyezkedésből eredő hátrányokat. Közelebbről a COSES 1998 márciusában készített tanulmányának 1.3. pontja megjegyzi, hogy a szállodák esetében a Velence történelmi központjában vagy a lagúna szigetein való elhelyezkedés nagy ármegállapítási mozgásteret biztosíthat, és jelentős versenyelőnyt képviselhet. Például a szállodai vendéglátás ágazatában a viselt többletköltségeket így ellensúlyozzák a magasabb árak, mint azt egyébként a Cipriani szálloda is megjegyezte.

191 Következésképpen, még ha fel is tételezzük, hogy általában véve, ha valamely intézkedés bizonyos sajátos szerkezeti hátrányok ellentételezésére irányul, ezt az ellentételezést bizonyos esetekben figyelembe lehet venni annak megállapítása érdekében, hogy ez az intézkedés gazdasági előnyt biztosít-e a kedvezményezettjeinek, meg kell állapítani, hogy az ilyen ellentételezés figyelembevételének feltételei jelen esetben nem teljesülnek.

192 Ezenkívül mindenképpen meg kell állapítani, hogy jelen esetben az olasz hatóságok és az érdekelt harmadik személyek a szárazföldön letelepedett vállalkozások által viselt költségekre hivatkoztak, mint azt a Bizottság a megtámadott határozatban hangsúlyozta (lásd a fenti 181. pontot). Márpedig a felperesek állításaival ellentétben - mint azt a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította - az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett előny fennállásának mérlegelése során csak az olyan "tipikus" helyzethez képest többletköltségeket keletkeztető sajátos szerkezeti hátrányokat lehet figyelembe venni, amilyen helyzetben a gazdasági szereplők a tényleges verseny feltételei szerint működő piacon rendes körülmények között találhatják magukat (lásd a fenti 184. pontot). Jelen esetben önmagában azon tény alapján, hogy a Velence és Chioggia területén letelepedett vállalkozások többletköltségeknek vannak kitéve azon költségekhez képest, amelyeket akkor viselnének, ha a szárazföldre költöznének, nem lehet megállapítani, hogy a szóban forgó támogatási program nem biztosít e vállalkozások számára semmilyen előnyt, ily módon pedig nem keletkeztet hátrányos megkülönböztetést az olaszországi vagy más tagállamokbeli versenytársaikhoz képest. Ezzel kapcsolatban tehát a Bizottság nem lépte túl a mérlegelési jogkörének korlátait, amennyiben úgy ítélte meg, hogy az állítólagos többletköltségeket az európai vállalkozások átlagos költségeihez viszonyítva kell értékelni.

193 Ezenkívül a nemzeti hatóságok és az érdekelt harmadik személyek feladata volt, hogy az európai vállalkozások átlagos költségeihez képest viselt állítólagos többletköltségekről a közigazgatási eljárás során bizonyítékot szolgáltassanak annak érdekében, hogy megállapítható legyen az olyan sajátos szerkezeti hátrányok fennállása, amelyek igazolják a szóban forgó ellentételező intézkedést. Következésképpen, ellentétben a felperesek állításaival, nem a Bizottság feladata volt annak bizonyítása, hogy a szárazföldön működő vállalkozások által viselt költségek - amelyekre az olasz hatóságok az összehasonlítás alapjaként hivatkoztak - kedvezőbb helyzetet eredményeztek az európai vállalkozások által viselt azon átlagos költségeknek megfelelő helyzethez képest, amelyeket a közigazgatási eljárás során nem közöltek a Bizottsággal.

194 Az eddigiekből következik, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett el, amennyiben úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó szociális tehermentesítés - a szigeti elhelyezkedésből eredő szerkezeti hátrányok részleges ellentételezésére irányuló célkitűzése ellenére - versenyelőnyt biztosított a kedvezményezettjeinek.

195 Ebben az összefüggésben el kell utasítani a Coopservice és az egyesület azon érvét, mely szerint a Bizottságnak a versenyelőny fennállásának mérlegelése során figyelembe kellett volna vennie az Amszterdami Szerződés záróokmányához csatolt, a szigeti régiókról szóló 30. sz. nyilatkozatot, valamint a gazdasági és társadalmi kohézióra vonatkozó szabályokat (lásd a fenti 153. és 155. pontot). Ezzel kapcsolatban elegendő emlékeztetni arra, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdése nem tesz különbséget a valamely vállalkozást rendes körülmények között érintő terheket csökkentő intézkedések okai vagy célkitűzései szerint, hanem ezeket az intézkedéseket azok hatásai alapján határozza meg (lásd a Bíróság 173/73. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1974. július 2-án hozott ítéletének [EBHT 1974., 709. o.] 27. pontját, valamint a C-75/97. sz., Belgium kontra Bizottság, ún. "Maribel a/b"-ügyben 1999. június 17-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-3671. o.] 25. pontját). A szerkezeti hátrány ellentételezését szolgáló valamely intézkedés ezért önmagában a célkitűzése alapján nem mentesülhet az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazása alól, amennyiben e cikk értelmében vett előnyt biztosít a kedvezményezettjeinek. Márpedig jelen esetben a fenti elemzésből következik, hogy még ha a szóban forgó szociális tehermentesítési program a Velence és Chioggia szigeti elhelyezkedéséhez kapcsolódó sajátos szerkezeti hátrányok részleges ellentételezésére is irányult, a felperesek nem bizonyították, hogy ez a program az ellentételezés jellege folytán nem biztosított semmilyen versenyelőnyt a kedvezményezettjeinek, vagyis nem tett különbséget a gazdasági szereplők között. Másfelől meg kell jegyezni, hogy a gazdasági és társadalmi kohéziónak a felperesek által hivatkozott célkitűzései a támogatási program közös piaccal való összeegyeztethetőségének kinyilvánítása érdekében akkor vehetők figyelembe, ha az ilyen eltérésnek a Szerződésben és végrehajtási rendelkezéseiben meghatározott feltételei teljesülnek.

196 Mindezen okok alapján a Bizottság nem sértette meg az EK 87. cikkének (1) bekezdését, amennyiben a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy az Olasz Köztársaság és az eljárásban részt vevő érdekelt harmadik személyek által hivatkozott szerkezeti hátrányok ellentételezése nem volt olyan jellegű, amelynek alapján ki lehetne zárni, hogy ezek az intézkedések állami támogatást képeznek.

197 Ezenkívül a megtámadott határozat ezzel kapcsolatban megfelelő indokolást tartalmaz (lásd a fenti 181. pontot). A határozatból ugyanis kiderül, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az állítólagos szerkezeti hátrányoknak a szóban forgó intézkedéssel történő ellentételezése nem zárta ki az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett előny biztosítását, és jelen esetben mindenesetre nem nyert bizonyítást, hogy a tényleges verseny feltételei melletti "tipikus" helyzethez képest többletköltségek álltak volna fenn.

198 Ebből következik, hogy a szerkezeti hátrányok állítólagos ellentételezésével összefüggésben hivatkozott, az EK 87. cikk (1) bekezdésének megsértésére és az indokolás hiányára alapított jogalapokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

A közszolgáltatások nyújtásának állítólagos ellentételezéséről (a T-270/00. és T-277/00. sz. ügyek)

199 A T-270/00. sz. ügyben az Italgas azt állítja, hogy a vizsgált támogatások nyújtásának idején a Veneziana Gas - amelyet utóbb felvásárolt az Italgas - a gáz Velence települési területén történő elosztására irányuló általános gazdasági érdekű szolgáltatással volt megbízva. A Veneziana Gas esetében ezért alkalmazni kellett volna az EK 86. cikk (2) bekezdésében előírt eltérést.

200 A felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban arra szorítkozott, hogy az önkormányzati tulajdonú vállalkozások egyéni helyzetét vegye figyelembe, amelyek vonatkozásában az olasz hatóságok az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti eltérés alkalmazását indítványozták. A Bizottság azáltal, hogy nem folytatott le ugyanilyen egyedi vizsgálatot a hasonló helyzetben lévő többi vállalkozás vonatkozásában, megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, a megtámadott határozatot pedig ellentmondásosan indokolta. A felperes különösen arra hivatkozik, hogy a Bizottságnak ugyanúgy, mint ahogy a megtámadott határozat (92) preambulumbekezdésében elismerte az integrált vízkörhöz kapcsolódó általános gazdasági érdekű szolgáltatásokkal megbízott ASPIV vállalkozás javát szolgáló vizsgált szociális tehermentesítések ellentételezés jellegét, e határozatban azokat a többletköltségeket is figyelembe kellett volna vennie, amelyek a Veneziana Gas társaság számára a közszolgáltatási kötelezettségnek a lagúna területén történő teljesítéséből származtak.

201 A T-277/00. sz. ügyben a Coopservice és az egyesület is azt állítják, hogy e társaság általános gazdasági érdekű szolgáltatás nyújtásával volt megbízva.

202 A Bizottság ezzel szemben azt hozza fel, hogy a közigazgatási eljárás során semmilyen információt nem bocsátottak a rendelkezésére a felperes vállalkozások egyéni helyzetére vonatkozóan.

203 Ezzel kapcsolatban elöljáróban meg kell jegyezni, hogy az olasz hatóságok és az álláspontjukat kifejtő érdekelt harmadik személyek - vagyis az egyesület és Velence önkormányzata - által a közigazgatási eljárás során a Bizottsághoz benyújtott és ez utóbbi intézmény által az Elsőfokú Bíróság felhívására csatolt valamennyi észrevétel, valamint a COSES által készített két jelentés vizsgálata megerősíti, hogy a Bizottság figyelmét nem hívták fel a Venezia Gas vagy a karbantartással és takarítással foglalkozó olyan vállalkozások, mint a Coopservice által viselt többletköltségekre. Jóllehet igaz, hogy az olasz hatóságok az 1999. január 23-i észrevételeikben - további pontosítás nélkül - említették az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokat azon ágazatok között, amelyeken belül a vállalkozások e hatóságok szerint vélhetően nem vehettek részt a [tagállamok közötti] kereskedelemben, e vállalkozások közül azonban egyiket sem nevezték meg, továbbá nem tettek semmilyen utalást, amely lehetővé tette volna e vállalkozások azonosítását vagy a szóban forgó közszolgáltatási tevékenységek meghatározását.

204 Ezzel szemben nem vitatott a felek között, hogy az önkormányzati tulajdonú vállalkozások vonatkozásában az Olasz Köztársaság és Velence önkormányzata az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti eltérés alkalmazását indítványozta. A felperesek által a tárgyaláson megfogalmazott állításokkal ellentétben ezeket az önkormányzati tulajdonú vállalkozásokat - amelyek száma korlátozott - önmagában a jogállásuk alapján világosan azonosították a Bizottsághoz benyújtott észrevételekben. Közelebbről, név szerint megjelölték őket az olasz kormány 1999. július 27-i észrevételeiben, amely felsorolta a vonatkozó tevékenységi ágazatokat és e tevékenységek gyakorlásának feltételeit.

205 A vizsgált támogatási program ellentételezés jellegének alátámasztása érdekében a közigazgatási eljárás során a Bizottsággal közölt, az önkormányzati tulajdonú vállalkozásokkal kapcsolatos tájékoztatáson kívüli egyetlen információ azokra a többletköltségekre vonatkozott, amelyek a tevékenységüket a lagúna szigetein gyakorló vállalkozásokat általánosan terhelik. A Venezia Gas vagy a takarítással foglalkozó olyan vállalkozások, mint a Coopservice sajátos helyzete soha nem került szóba.

206 Az Italgas szerint ugyanakkor azokat a többletköltségeket, amelyeket a Veneziana Gas a gáz elosztásával foglalkozó egyéb olyan vállalkozásokhoz képest viselt, amelyekre az országos szinten meghatározott ugyanezen díjszabási rendszer alkalmazandó, figyelembe kellett volna venni a vizsgált, e vállalkozást megillető szociális tehermentesítések ellentételezés jellegének mérlegelése során.

207 Az Italgas ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy az egységes díjszabási rendszer alkalmazása olyan gázszolgáltatási díjak rögzítését eredményezte, amelyek az egyes térségek szerint tértek el egymástól, mégpedig állandó költségek és egész Olaszország vonatkozásában egységes szempontok alapján, amelyek nem vették figyelembe azokat a valós körülményeket, amelyek között a lagúna térségében a gáz elosztása történt, valamint a Veneziana Gas által ténylegesen viselt többletköltségeket.

208 Ezzel kapcsolatban először is emlékeztetni kell arra, hogy amikor a Bizottság úgy dönt, hogy megindítja a hivatalos vizsgálati eljárást, az érintett tagállamnak és a vizsgált intézkedés kedvezményezettjeinek feladata, hogy előterjesszék azokat az érveiket, amelyek bizonyíthatják, hogy a szóban forgó intézkedés nem képez állami támogatást vagy összeegyeztethető a közös piaccal, mert a hivatalos eljárás célja éppen az, hogy a Bizottság megismerje az ügy összes körülményét (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-176/01. sz., Ferriere Nord kontra Bizottság ügyben 2004. november 18-án hozott ítéletének [EBHT 2004., II-3931. o.] 93. pontját). Közlebbről, a módosított vagy új támogatásoknak a Szerződés szabályaitól való eltérést megengedő jóváhagyásának megszerzése érdekében az érintett tagállam feladata, hogy a Bizottsággal való együttműködési kötelezettsége értelmében valamennyi olyan adatot a rendelkezésére bocsásson, amely lehetővé teszi ezen intézmény számára az eltérés feltételei teljesülésének ellenőrzését (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-364/90. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1993. április 28-án hozott ítéletének [EBHT 1993., I-2097. o.] 20. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T-171/02. sz., Regione autonoma della Sardegna kontra Bizottság ügyben 2005. június 15-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-2123. o.] 129. pontját és a T-17/03. sz., Schmitz-Gotha Fahrzeugwerke kontra Bizottság ügyben 2006. április 6-án hozott ítéletének [EBHT 2006., II-1139. o.] 48. pontját).

209 Másfelől a Bizottság a támogatási programok esetén főszabály szerint nem köteles minden egyes esetben külön lefolytatni a nyújtott támogatások elemzését (lásd a fenti 73. pontot). A Bizottság arra szorítkozhat, hogy a kérdéses program jellemzőit tanulmányozza, anélkül hogy köteles lenne minden egyes alkalmazási esetet megvizsgálni (lásd a Bíróság fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 51. pontját; a C-278/00. sz., Görögország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-3997. o.] 24. pontját; a C-66/02. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2005. december 15-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-10901. o.] 91. és 92. pontját, valamint a C-148/04. sz., Unicredito Italiano kontra Bizottság ügyben 2005. december 15-én hozott ítélet [EBHT 2005., I-11137. o.] 67. és 68. pontját).

210 Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanakkor a Bizottság a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó alapvető rendelkezései gondos végrehajtásának érdekében, az EK 88. cikk keretében köteles a szóban forgó támogatási intézkedés alapos és pártatlan vizsgálatát elvégezni (lásd a Bíróság C-367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink's France ügyben 1998. április 2-án hozott ítéletének [EBHT 1998., I-1719. o.] 62. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T-228/99. és T-233/99. sz., Westdeutsche Landesbank Girozentrale és Land Nordrhein-Westfalen kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. március 6-án hozott ítéletének [EBHT 2003., II-435. o.] 167. pontját). Közelebbről, a hivatalos vizsgálati eljárásban a gondos ügyintézés elve - amely a tagállamok alkotmányos hagyományainak közös, a jogállamiságra jellemző általános elvei közé tartozik - az érdekeltek közötti egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettséget támasztja a Bizottsággal szemben (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság elnökének a T-198/01. R. sz., Technische Glaswerke Ilmenau kontra Bizottság ügyben 2002. április 4-én hozott végzésének [EBHT 2002., II-2153. o.] 85. pontját).

211 Ebben a jogi összefüggésben a Bizottság azon kötelezettségének esetleges elismerése, hogy valamely támogatási program vizsgálata során egyenként mérlegelje bizonyos kedvezményezettek helyzetét, egyrészt a Bizottságra és az érintett tagállamra háruló eljárási kötelezettségek tiszteletben tartásához, másrészt pedig a nemzeti hatóságok vagy az érdekelt harmadik személyek által a Bizottsággal közölt, az említett kedvezményezettekre vonatkozó konkrét információk tartalmához kötődik.

212 Nevezetesen, az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság jogosult a rendelkezésére álló információk alapján elfogadni valamely határozatot, ha az érintett tagállam az EK 10. cikkben előírt együttműködési kötelezettségének megsértésével nem bocsátja rendelkezésére azon információkat, amelyeket a Bizottság annak érdekében kért, hogy megvizsgálja a szóban forgó intézkedésnek az EK 87. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekre tekintettel történő minősítését, adott esetben pedig mérlegelje a támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségét. Az ilyen határozat meghozatala előtt ugyanakkor a Bizottság köteles felhívni a tagállamot, hogy az általa meghatározott határidőn belül bocsásson a rendelkezésére minden ahhoz szükséges dokumentumot, információt és adatot, hogy lehetővé váljék az ellenőrzési jogkörének gyakorlása. A Bizottság csak akkor jogosult az eljárás lezárására és a rendelkezésére álló adatok alapján a támogatás fennállását és e támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségét vagy összeegyeztethetetlenségét megállapító határozat meghozatalára, ha a tagállam a Bizottság rendelkezése ellenére elmulasztja a kért felvilágosítások megadását (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-318/00. sz., Freistaat Thüringen kontra Bizottság ügyben 2005. október 19-én hozott ítéletének [EBHT 2005., II-4179. o.] 73. pontját és az Elsőfokú Bíróság T-68/03. sz., Olympiaki Aeroporia Ypiresies kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12-én hozott ítéletének [EBHT 2007., II-2911 o.] 36. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

213 Ezeket az elveket a 659/1999 rendelet 5. cikkének (2) és (3) bekezdése, 10. cikkének (3) bekezdése és 13. cikkének (1) bekezdése is elismeri. Közelebbről, utóbbi cikk kimondja, hogy amennyiben a tagállam nem tesz eleget az információközlésre kötelezésnek, a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás lezárásáról szóló, ugyanezen rendelet 7. cikke szerinti határozatot a rendelkezésére álló felvilágosítások alapján hozza meg.

214 Jelen esetben a Bizottság mind az érintett tagállammal szemben, mind pedig a vizsgált támogatási program kedvezményezettjeivel mint érdekelt harmadik személyekkel szemben maradéktalanul eleget tett az eljárási kötelezettségeinek. Az érdekelt harmadik személyeket ugyanis a Hivatalos Lap 1998. február 18-i számában közzétett közleményben az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján felhívták, hogy tegyék meg a vizsgált támogatási programmal kapcsolatos észrevételeiket. E közlemény annak a levélnek a szövegét vette át, amelyben a Bizottság tájékoztatta az Olasz Köztársaságot a hivatalos eljárás megindításáról szóló határozatáról, és amelyben felhívta Olaszországot, hogy bocsásson a rendelkezésére minden olyan dokumentumot, információt és adatot, amelyet ezen ügy megítélése szempontjából hasznosnak tart. Az egyesület 1998. március 17-i levelében jelentést nyújtott be a Bizottsághoz, amelyhez a COSES által készített, 1998. márciusi keltezésű tanulmányt csatolt. Ebben a levélben jelezte, hogy az önkormányzati tulajdonú vállalkozásokat közszolgáltatási kötelezettség terheli, és az EK 86. cikk (2) bekezdésének alkalmazását indítványozta. A felperes vállalkozások nem tettek észrevételeket. A fent említett, az egyesület és Velence önkormányzata által tett észrevételeket továbbították az olasz kormánynak, amely 1999. január 23-i levelében közölte a Bizottsággal a megjegyzéseit, 1999. június 10-i levelében pedig csatlakozott ahhoz a kérelemhez, amely az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti eltérésnek az önkormányzati tulajdonú vállalkozások javára történő alkalmazására irányul. A Bizottság, mivel úgy vélte, hogy az Olasz Köztársaság nem közölt vele minden, az önkormányzati tulajdonú vállalkozások javát szolgáló intézkedések értékeléséhez szükséges információt, 1999. június 23-i határozatával felhívta az olasz kormányt, hogy bocsásson a rendelkezésére minden olyan dokumentumot, információt és adatot, amely szükséges ahhoz, hogy ezen intézkedések közös piaccal való összeegyeztethetőségét az EK 86. cikk (2) bekezdése alapján mérlegelni lehessen. Az olasz hatóságok a fent említett, 1999. július 27-i levélben válaszoltak.

215 E feltételek mellett, valamint a felperes vállalkozásokra vonatkozó, a Bizottsághoz benyújtott észrevételekben és dokumentumokban foglalt bármilyen információ hiányában (lásd a fenti 207. és 209. pontot) nem lehet ezen intézménynek felróni, hogy nem vizsgálta a felperesek egyéni helyzetét.

216 Közelebbről, mivel ezzel kapcsolatban semmilyen információ nem állt rendelkezésére, a Bizottságnak nem volt feladata azt vizsgálni, hogy a Venezia Gas és a Coopservice részére biztosított szóban forgó szociális tehermentesítések a közszolgáltatási kötelezettségek pénzügyi ellentételezését képezték-e, és ennélfogva nem biztosítottak-e számukra semmilyen, az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett előnyt.

217 Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat időben megelőzi a Bíróság C-53/00. sz. Ferring-ügyben 2001. november 22-én hozott ítéletének (EBHT 2001., I-9067. o.) 27. pontjában és a fenti 107. pontban hivatkozott Altmark-ügyben hozott ítéletében foglaltakat, ami magyarázatot ad arra, hogy a Bizottság e határozat (92) preambulumbekezdésében az EK 86. cikk (2) bekezdése szerinti eltérés alapján, nem pedig az EK 87. cikk (1) bekezdése alkalmazási feltételeinek mérlegelése keretében vizsgálta az ASPIV önkormányzati tulajdonú vállalkozás általi közszolgáltatás-nyújtás ellentételezését.

218 A fenti 107. pontban hivatkozott Altmark-ítéletben meghatározott, az EK 87. cikk (1) bekezdésének értelmezése alapján kialakított szempontok ugyanakkor teljes mértékben alkalmazandók a jelen ügy ténybeli és jogi hátterére is, ahogyan az a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában a Bizottság számára ismert volt (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-289/03. sz., BUPA és társai kontra Bizottság ügyben 2008. február 12-én hozott ítéletének [EBHT 2008., II-81. o.] 158. pontját). Mivel azonban e határozat elfogadása több évvel megelőzi az ítéletet, ahelyett, hogy e szempontokat szó szerint alkalmaznánk, adott esetben inkább azt kell vizsgálni, hogy a Bizottság által a megtámadott határozatban alkalmazott átfogó megközelítés összeegyeztethető-e a fenti 107. pontban hivatkozott Altmark-ítéletben kialakított szempontokkal (lásd ebben az értelemben Sharpston főtanácsnoknak a Bíróság C-341/06. P. és C-342/06. P. sz., Chronospost és La Poste kontra Ufex egyesített ügyekben 2008. július 1-jén hozott ítéletére [EBHT 2008., I-4777. o.] vonatkozó indítványának 94. pontját).

219 Jelen esetben egyébként az Italgas a Bíróság C-34/01-C-38/01. sz., Enirisorse egyesített ügyekben 2003. november 27-én hozott ítéletének (EBHT 2003., I-14243. o.) 31-40. pontjára hivatkozik, amely átveszi a fenti 107. pontban hivatkozott Altmark-ítéletben kialakított feltételeket.

220 Ugyanakkor, mivel a Bizottság a rendelkezésre álló információk alapján nem volt köteles vizsgálni a Veneziana Gas és a Coopservice egyéni helyzetét (lásd a fenti 215. pontot), meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat ennek kapcsán nem sérti az EK 87. cikk (1) bekezdését, továbbá nem sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, és az indokolása sem ellentmondásos, amennyiben csak az önkormányzati tulajdonú vállalkozások egyéni helyzetének vizsgálatára szorítkozik.

221 Mindezen indokok alapján a felperesek és az Olasz Köztársaság által előterjesztett, a vizsgált intézkedés állítólagos ellentételezés jellegére alapított valamennyi jogalapot és érvet mint megalapozatlant el kell utasítani.

A tagállamok közötti kereskedelem érintettségének és a verseny torzításának állítólagos hiányáról

222 A felperesek szerint, valamint az Italgas kereseti kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozó Olasz Köztársaság szerint a Bizottság feladata volt megvizsgálni, hogy a szóban forgó támogatási program az érintett főbb tevékenységi ágazatokban érinthette-e a tagállamok közötti kereskedelmet és hatással lehetett-e a versenyre. Különösen azt róják fel a Bizottságnak, hogy elmulasztotta figyelembe venni az érintett piacok helyi jellegét. Ezért a megtámadott határozatnak hiányos az indokolása, továbbá a határozat sérti az EK 87. cikk (1) bekezdését. Ezenkívül a Bizottság, mivel kizárólag az önkormányzati tulajdonú vállalkozások tevékenységének helyi jellegét vette figyelembe, megsértette a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, valamint ellentmondásosan indokolta a megtámadott határozatot.

223 A megtámadott határozat (49) preambulumbekezdése kimondja:

"[A] verseny és a tagállamok közötti kereskedelem torzul azon ténynél fogva, hogy a szociális tehercsökkentéseket valamennyi vállalkozás számára biztosítják, köztük olyan vállalkozások számára is, amelyek az említett államok közötti kereskedelem tárgyát képező gazdasági tevékenységeket gyakorolnak. Az olasz hatóságok által nyújtott felvilágosítások alapján megállapítható, hogy a kedvezményezett vállalkozások többek között olyan ágazatokban működnek, amelyekre erőteljes kereskedelmi tevékenység jellemző, mint például a termelő és szolgáltató ágazat."

224 E tömör indokolás alapján meg kell állapítani - mint azt a felperesek is állítják -, hogy a Bizottság az egyes ágazatokra vonatkozó, a nemzeti hatóságok által vele közölt adatokból kiindulva jelen esetben általános vélelemre alapította álláspontját, mivel a vizsgált támogatási program meghatározott földrajzi térségen belül az összes tevékenységi ágazatot felölelte.

225 Meg kell vizsgálni, hogy az ilyen megközelítés az EK 87. cikk (1) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel, valamint az indokolási kötelezettséggel összeegyeztethetőnek tekinthető-e.

226 Annak bizonyítása érdekében, hogy a Bizottság köteles volt elvégezni az érintett piacok elemzését, a felperesek többek között a Bíróság 248/84. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 1987. október 14-én hozott ítéletére (EBHT 1987., 4013. o.), a C-329/93., C-62/95. és C-63/95. sz., Németország és társai kontra Bizottság, ún. "Bremer Vulkan"-ügyben 1996. október 24-én hozott ítéletére (EBHT 1996., I-5151. o.), a fenti 195. pontban hivatkozott "Maribel a/b"-ügyben hozott ítéletére, a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben hozott ítéletére, a fenti 101. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletére, valamint az Elsőfokú Bíróság fenti 45. pontban hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletére és a T-304/04. és T-316/04. sz., Olaszország és Wam kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 6-án hozott ítéletére (EBHT 2006., II-64*) hivatkoznak.

227 Az ítélkezési gyakorlat vizsgálatából következik, hogy valamely támogatási intézkedésnek a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre gyakorolt hatása kapcsán a Bizottság által nyújtott indokolásra és az általa végzett elemzésre vonatkozó követelmények - teljesen értelemszerűen - ezen intézkedés egyedi vagy általános jellegétől függően változnak.

228 Az egyedi támogatásokkal kapcsolatban a közösségi bíróság azt vizsgálja, hogy a megtámadott határozat indokolása annak megállapítása kapcsán, hogy a vizsgált intézkedés érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet és torzíthatja a versenyt, olyan konkrét körülményeken alapul-e, mint többek között a kedvezményezett vállalkozás mérete, annak kiviteli tevékenységei, valamint a támogatás összege (lásd például a Bíróság 730/79. sz., Philip Morris Holland kontra Bizottság ügyben 1980. szeptember 17-én hozott ítéletének [EBHT 1980., 2671. o.] 10. és 11. pontját). A közösségi bíróság a piaci helyzet konkrét gazdasági elemzését várja el a Bizottságtól (lásd a fenti 226. pontban hivatkozott "Bremer Vulkan"-ügyben hozott ítélet 53. pontját; az Elsőfokú Bíróság T-34/02. sz., Le Levant 001 és társai kontra Bizottság ügyben 2006. február 22-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II-267. o.] 123. és 124. pontját, valamint a fenti 226. pontban hivatkozott Wam kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 73. pontját).

229 A Bizottság az ágazati támogatási programok esetében sem szorítkozhat elvont elemzésre. A közösségi bíróság azt is vizsgálja, hogy a Bizottság a támogatás hatásainak mérlegelése során olyan konkrét körülményekre alapította-e az álláspontját, amelyek például a támogatási program vagy az érintett piac jellemzőire vonatkoznak (lásd például a fenti 45. pontban hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 87. pontját, valamint a fenti 52. pontban hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontját, amelyben a Bíróság az indokolás hiányossága alapján azért semmisítette meg a megtámadott határozatot, mert a Bizottság elmulasztotta figyelembe venni, hogy az érintett időszakban nem liberalizálták a Földközi-tenger szigeteire vonatkozó kabotázs érintett ágazatát).

230 Ezzel szemben a több ágazatra kiterjedő támogatási programokkal kapcsolatban az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bizottság szorítkozhat a szóban forgó program jellemzőinek tanulmányozására annak mérlegelése során, hogy e program a támogatások magas összege vagy százalékos aránya, valamint a támogatott beruházások vagy az e program által előírt egyéb alkalmazási módok jellemzői folytán érzékelhető előnyt biztosít-e a kedvezményezettjeinek a versenytársaikhoz képest, továbbá olyan jellegű-e, hogy elsősorban azokat a vállalkozásokat részesíti előnyben, amelyek részt vesznek a tagállamok közötti kereskedelemben (lásd ebben az értelemben a fenti 226. pontban hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben 1987. október 14-én hozott ítélet 18. pontját; a fenti 195. pontban hivatkozott "Maribel a/b"-ügyben hozott ítélet 48. pontját, valamint a fenti 104. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7-én hozott ítélet 89. és 91. pontját).

231 Ebből következik, hogy az olyan támogatási program esetében, amely a jelen ügyhöz hasonlóan a valamely meghatározott területen letelepedett valamennyi vállalkozásra alkalmazandó, nem várható el a Bizottságtól, hogy a piaci helyzet akár rövid vizsgálata alapján is bemutassa, hogy e program milyen előrelátható hatással van a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre az összes érintett tevékenységi ágazatban.

232 Ezzel kapcsolatban ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy az állami támogatások területén a bizonyítási teher megosztása a Bizottsággal, valamint az érintett tagállammal szemben fennálló eljárási kötelezettségek tiszteletben tartásának van alárendelve az intézmény azon hatáskörének gyakorlása keretében, amelynek alapján a tagállamot rábírhatja arra, hogy valamennyi szükséges információt bocsássa a rendelkezésére (lásd a fenti 212. pontban hivatkozott Olympiaki Aeroporia Ypiresies kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 35. pontját).

233 Közelebbről, a Bizottsággal való együttműködési kötelezettsége értelmében az érintett tagállam, valamint az EK 88. cikk (2) bekezdése alapján észrevételek benyújtására megfelelően felhívott érdekelt harmadik személyek feladata, hogy előterjesszék érveiket, és minden olyan információt a Bizottság rendelkezésére bocsássanak, amelyek alapján az ügy valamennyi adatáról felvilágosítás nyerhető (lásd a fenti 208. pontot).

234 A Bizottság pontosan az elé terjesztett érvek és a rendelkezésére bocsátott adatok alapján köteles - az eljárási kötelezettségeinek tiszteletben tartásával (lásd a fenti 212. pontot) - alaposan és pártatlanul megvizsgálni többek között azt, hogy a vizsgált intézkedés érintheti-e a tagállamok közötti kereskedelmet és hatással lehet-e a versenyre. A Bizottságot ugyanis nem terheli olyan kötelezettség, amelynek keretében hivatalból és feltételezések alapján vizsgálnia kellene, hogy melyek azok a ténybeli és jogi körülmények, amelyeket a közigazgatási eljárás során a rendelkezésére bocsáthattak volna (lásd ebben az értelemben a fenti 210. pontban hivatkozott Bizottság kontra Sytraval és Brink's France ügyben hozott ítélet 60. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T-109/01. sz., Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben 2004. január 14-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-127. o.] 49. pontját).

235 Következésképpen a több ágazatra kiterjedő támogatási program esetében a Bizottság a konkrét bizonyítékok alapján csak azt köteles ellenőrizni, hogy a vizsgált intézkedés bizonyos meghatározott ágazatokban teljesíti-e az EK 87. cikk (1) bekezdése alkalmazásának fent említett két feltételét, amennyiben a megfelelő releváns információkat ebből a célból a rendelkezésére bocsátották a közigazgatási eljárás során. Az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság megfelelő információk hiányában élhet a vizsgált támogatási program jellemzőinek elemzésére alapított vélelemmel (lásd a fenti 230. pontot).

236 Másfelől, az állandó ítélkezési gyakorlat szerint azt a kérdést, hogy valamely határozat indokolása kielégíti-e az EK 253. cikkben foglalt követelményeket, nemcsak szövegezésének, hanem szövegösszefüggésének, valamint az érintett területet szabályozó jogszabályok együttesének fényében is kell értékelni. Jóllehet a Bizottság a határozat indokolásában nem köteles válaszolni az érintett tagállam vagy az érdekeltek által a közigazgatási eljárás során hivatkozott minden ténybeli és jogkérdésre, figyelembe kell azonban vennie a szóban forgó ügy valamennyi körülményét és valamennyi releváns elemét annak érdekében, hogy lehetővé tegye a közösségi bíróság számára a felülvizsgálati jogkörének gyakorlását, valamint mind a tagállamok, mind pedig az érdekelt állampolgárok számára azoknak a feltételeknek a megismerését, amelyek mellett ő a Szerződést alkalmazta (lásd az Elsőfokú Bíróság T-371/94. és T-394/94. sz., British Airways és társai és British Midland Airways kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. június 25-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II-2405. o.] 94. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

237 Ebből következik, hogy a több ágazatra kiterjedő támogatási program esetében a Bizottságot terhelő indokolási kötelezettség terjedelme - különösen e programnak a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre gyakorolt hatását illetően - a közigazgatási eljárás során a Bizottsággal közölt adatoktól és bizonyítékoktól függ.

238 Végül, a Bizottság határozatának jogszerűségét kizárólag az e határozat meghozatalának időpontjában rendelkezésére álló bizonyítékok függvényében kell vizsgálni, nem pedig olyan ténybeli érvek alapján, amelyek ezen intézmény számára nem voltak ismertek, és amelyeket a közigazgatási eljárás során nem közöltek vele (lásd a fenti 212. pontban hivatkozott Olympiaki Aeroporia Ypiresies kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. és 73. pontját).

239 Jelen esetben tehát az olasz hatóságok, az egyesület, valamint Velence önkormányzata által a közigazgatási eljárás során a Bizottsággal közölt és a Bizottság által az Elsőfokú Bíróság felhívására csatolt, rendelkezésre álló adatok alapján kell mérlegelni, hogy a Bizottság jogilag megfelelő módon bizonyította-e, hogy a szóban forgó szociális tehermentesítések érinthették a tagállamok közötti kereskedelmet és hatással lehettek a versenyre, valamint, hogy a megtámadott határozat ezzel kapcsolatban megfelelő indokolást tartalmaz-e.

240 Jelen esetben, mint azt a felperesek a tárgyaláson hangsúlyozták, az olasz hatóságok az 1999. január 23-i levelükben arra hivatkoztak, hogy az építőipar, a kereskedelem, a szállodai vendéglátás és az általános gazdasági érdekű szolgáltatások ágazatában működő vállalkozások vélhetően nem vesznek részt [a tagállamok közötti] kereskedelemben. Ezt az állítást azonban nem támasztották alá semmilyen jogi vagy ténybeli érvvel. Nevezetesen, az INPS által szolgáltatott, e levélhez csatolt és a megtámadott határozat (6) preambulumbekezdésében említett táblázatok kizárólag a szóban forgó intézkedés végrehajtásával kapcsolatos, tevékenységi ágazatok és évek szerint összesített, a kedvezményezett vállalkozások számára és méretére, valamint az érintett munkavállalók számára vonatkozó információkat tartalmaztak. Másfelől nem tartalmaztak egyetlen olyan bizonyítékot vagy adatot sem, amely lehetővé tette volna a piacok szigorúan helyi jellegének megállapítását, különösen az olasz hatóságok által a fenti levélben említett ágazatokban.

241 Többek között azon tevékenységi ágazatok helyi jellege, amelyekben a felperes vállalkozások tevékenykednek, nem derült ki az egyesület 1998. március 17-i észrevételeiből és a COSES tanulmányaiból sem, különösen az 1998. márciusi keltezésű tanulmányból, amely többek között a turizmushoz, a szállodai vendéglátáshoz, az éttermi vendéglátáshoz, a szolgáltatásokhoz és az olyan hagyományos kézműipari tevékenységekhez kötődő kereskedelmi ágazatok versenyhelyzetét elemezte, mint a muranói üvegmegmunkálás. Ez a tanulmány ugyanis a vizsgált ágazatok összességét illetően csak a szárazföldön letelepedett gazdasági szereplőkkel fennálló versenyt elemezte. Ezzel szemben e tanulmány nem érintette azt a kérdést, hogy a szóban forgó intézkedés milyen hatással van a tagállamok közötti kereskedelemre, valamint a kedvezményezetteknek a más tagállamokban és Olaszország más területein letelepedett gazdasági szereplőkhöz képest fennálló versenyhelyzetére. Másfelől a karbantartási és takarítási szolgáltatások ágazata, amelyben a Coopservice működik, valamint a gázelosztás ágazata, amelyben a Veneziana Gas működött, nem képezte vizsgálat tárgyát. Konkrétan a szolgáltatásokkal kapcsolatban a fent említett tanulmány csupán általános jelleggel utalt a "harmadik ágazatra" (az 1.4. pont).

242 Ebből következik, hogy a közigazgatási eljárás során a Bizottsággal közölt észrevételek és dokumentumok nem tartalmaztak egyetlen olyan bizonyítékot vagy konkrét adatot sem, amely felhívhatta volna a Bizottság figyelmét bizonyos ágazatok sajátos helyzetére, és különösen lehetővé tette volna számára annak megállapítását, hogy a szóban forgó szociális tehermentesítések ezekben az ágazatokban vélhetően nem érinthették a tagállamok közötti kereskedelmet és nem lehettek hatással a versenyre.

243 E körülmények között a Bizottságnak - amely maradéktalanul eleget tett az eljárási kötelezettségeinek (lásd a fenti 214. pontot) - nem volt feladata, hogy a nemzeti hatóságoktól kiegészítő információkat szerezzen be annak vizsgálata érdekében, hogy az EK 87. cikk (1) bekezdésének a tagállamok közötti kereskedelem érintettségére és a verseny torzítására vonatkozó alkalmazási feltételei teljesülnek-e a különböző érintett tevékenységi ágazatokban, különösen pedig a szállodai vendéglátás, a gázelosztás, valamint a karbantartási és takarítási szolgáltatások ágazatában, amelyekben a felperes vállalkozások tevékenykednek.

244 Ezzel kapcsolatban a felperes vállalkozásoknak és a vizsgált támogatási program egyéb kedvezményezettjeinek a helyzete - ellentétben a felperes vállalkozások által a tárgyalás során megfogalmazott állításokkal - különbözik azoknak az önkormányzati tulajdonú vállalkozásoknak a helyzetétől, amelyeket azonosítottak, és amelyekre vonatkozóan pontos információkat bocsátottak a Bizottság rendelkezésére a közigazgatási eljárás során (lásd a fenti 202. pontot). Ezért a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére és az indokolás ellentmondásos jellegére alapított jogalapokat el kell utasítani.

245 Ezenkívül, mivel a Bizottsághoz benyújtott dokumentumokból kiderül, hogy a Bizottság semmilyen konkrét információval nem rendelkezett a felperesek tevékenységi ágazatainak sajátosságára vonatkozóan, a felperesek nem jogosultak erre a sajátosságra hivatkozni annak bizonyítása érdekében, hogy ők szigorúan helyi szintű piacon működnek, illetve hogy - az Italgas kapcsán - a vizsgált időszakban a gázelosztás ágazatában nem állt fenn verseny.

246 Másfelől nem fogadhatók el a felperesek azon érvei, amelyek a vizsgált támogatás jelentéktelen összegére, valamint arra a tényre vonatkoznak, hogy a kedvezményezett vállalkozások legtöbbje kizárólag helyi szinten gyakorolta tevékenységét.

247 Ugyanis az, hogy valamely támogatás viszonylag jelentéktelen, vagy a kedvezményezett vállalkozás viszonylag kisméretű, nem zárja ki eleve a tagállamok közötti kereskedelem érintettségét. Így különösen, viszonylag jelentéktelen támogatás is érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet, amennyiben élénk verseny van abban az ágazatban, ahol a támogatásban részesülő vállalkozások működnek. Ekképpen, amikor valamely ágazatra a kisvállalkozások nagy száma jellemző, önmagában viszonylag jelentéktelen támogatás is, amelyet az ágazat összes vállalkozása vagy azok jelentős hányada igénybe vehet, hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre (lásd a fenti 107. pontban hivatkozott Xunta Galicia ügyben hozott ítélet 41-43. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ráadásul jelen esetben a Bizottság a de minimis szabályt tiszteletben tartó intézkedéseket a megtámadott határozatban kifejezetten kizárta az EK 87. cikk (1) bekezdésének hatálya alól (lásd a fenti 103. pontot).

248 Hasonlóképp, még ha fel is tételezzük, hogy a legtöbb kedvezményezett vállalkozás kizárólag helyi szinten gyakorolta tevékenységét - ami nem nyert bizonyítást -, ez a körülmény semmiképp nem lenne releváns. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely támogatás akkor is érintheti a tagállamok közötti kereskedelmet és torzíthatja a versenyt, ha a más tagállamok termelőivel versenyhelyzetben lévő kedvezményezett vállalkozások kizárólag helyi szinten gyakorolják tevékenységüket. Ha ugyanis valamely tagállam támogatást nyújt egy vállalkozásnak, a belső termelés szintje emiatt fennmaradhat vagy növekedhet, ami azzal a következménnyel jár, hogy a más tagállamokban letelepedett vállalkozásoknak csökken azon lehetősége, hogy a termékeiket e tagállam piacára exportálják (lásd ebben az értelemben a fenti 104. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7-én hozott ítélet 84. pontját, a fenti 107. pontban hivatkozott Xunta de Galicia ügyben hozott ítélet 40. pontját, valamint a fenti 209. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 2005. december 15-én hozott ítélet 117. pontját és a fenti 45. pontban hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 91. pontját).

249 Mindezen indokok alapján, tekintettel egyrészt a Velence és Chioggia területén letelepedett valamennyi vállalkozás javára szociális tehermentesítést biztosító, vizsgált támogatási program jellemzőire, másrészt pedig a közigazgatási eljárás során a Bizottsággal közölt bizonyítékokra és adatokra, a Bizottság nem sértette meg az EK 87. cikk (1) bekezdését, amennyiben úgy vélte, hogy e támogatási program olyan vállalkozásokat részesített előnyben, amelyek a tagállamok közötti erőteljes kereskedelem tárgyát képező ágazatokban működnek, mint a kisipari termelés vagy szolgáltatások ágazata, anélkül hogy akár összefoglaló jelleggel utalt volna konkrét piacokra, vagy e piacok némelyikének konkrét jellemzőire támaszkodott volna.

250 Ezenkívül a Bizottság a megtámadott határozatot ily módon indokolva (lásd a fenti 223. pontot) tömören, de világosan megjelölte abban azokat az okokat, amelyek alapján a szóban forgó szociális tehermentesítések érinthették a tagállamok közötti kereskedelmet és hatással lehettek a versenyre.

251 Ellentétben a felperesek állításaival, ez az indokolás elegendő volt ahhoz, hogy az olasz hatóságok számára lehetővé váljék azoknak a vállalkozásoknak a meghatározása, amelyek e határozat végrehajtásaképpen kötelesek visszatéríteni a kapott támogatásokat. Mint ugyanis az már megállapítást nyert (lásd a fenti 100-111. pontot), e hatóságoknak nem volt feladata, hogy a megtámadott határozat végrehajtása során minden egyes esetben vizsgálják, hogy teljesülnek-e az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei.

252 Ebből következik, hogy a megtámadott határozat önmagában is megáll, vagyis nem tett szükségessé kiegészítő indokolást, és nem is képezte tárgyát ilyen indokolásnak. Ezzel kapcsolatban a Bizottság 2001. augusztus 29-i és október 29-i válaszai, amelyekre a felperesek hivatkoznak, és amelyeket a nemzeti hatóságok által e határozat alkalmazásának részletes szabályaira vonatkozóan hozzá intézett, felvilágosítás iránti kérelmekre adott, kizárólag a Bizottság és a nemzeti hatóságok közötti jóhiszemű együttműködés keretei közé illeszkedtek.

253 Mindezen indokok alapján az EK 87. cikk (1) bekezdésének megsértésére és az indokolás hiányára alapított jogalapokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

2. Az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának állítólagos megsértéséről és az indokolás feltételezett hiányáról

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

254 A felperes, vagyis a Cipriani szálloda megjegyzi, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontját az EK 2. cikkben megfogalmazott és az EK 158. cikkben, valamint az azt követő cikkekben részletesen kifejtett gazdasági és társadalmi kohézió célkitűzéseivel összhangban kell értelmezni. A közös piac létrehozatala és a verseny védelme ugyanis nem önmagában vett célokat képeznek, hanem a Szerződés alapvető célkitűzéseinek megvalósítására irányulnak. E célok elérésének lényeges eszközét képezik a regionális támogatások, amelyek nem csupán "velejárói" a strukturális alapoknak. Ezért a Bizottságnak az a feladata, hogy a diszkrecionális jogkörén belül rugalmasan alkalmazza a regionális támogatásokra vonatkozó rendelkezéseket, bizonyos esetekben egymástól eltérő megoldásokat kialakítva annak érdekében, hogy figyelembe vegye a vizsgált helyzetek objektív sajátosságát, mégpedig oly módon, hogy biztosítsa e rendelkezések hatékony érvényesülését és a céljaik megvalósítását.

255 A felperes szerint jelen esetben teljesülnek az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérés feltételei. Közelebbről, a megtámadott határozat nyilvánvaló mérlegelési hibában és az indokolás hiányában szenved, amennyiben Velence területét teljes egészében kizárja ebből az eltérésből.

256 A felperes először is azt állítja, hogy a Velence társadalmi és gazdasági közegének fenntartását szolgáló szóban forgó intézkedések teljes mértékben összhangban állnak a regionális támogatások közösségi programjának célkitűzéseivel. Velence területének egy része ugyanis, különösen a lagúna szigetei - köztük Giudecca szigete, ahol a Cipriani szálloda található - szerepel azon olasz tartományok között, amelyek a strukturális alapok 2. sz. célkitűzése alapján beavatkozásokban részesülhetnek, valamint azon olasz tartományok térképén, amelyek esetében megengedett, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérés előnyében részesüljenek.

257 Ezenkívül Velence egész területe a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások állami támogatására vonatkozó, fent említett közösségi keretszabály (a fenti 127. pont) hatálya alá tartozik, mivel szerepel a városi területek javát szolgáló, Urban nevű közösségi kezdeményezésben (a közösségi keretszabály 7. pontja). Megfelel továbbá a támogatásra való jogosultság egyéb feltételeinek. Ellentétben a Bizottság állításaival (a megtámadott határozat (72) preambulumbekezdése), ezt a keretszabályt akként alkották meg, mint a többi olyan közösségi programot kiegészítő jogforrást, amelyek a gazdasági és társadalmi kohézió védelmére irányulnak, továbbá amelyek részleges és nem megfelelő jellegét a Bizottság elismerte (a keretszabály 1. pontja). A keretszabály így a városon belüli valós helyzetre jellemző egyéb gazdasági és társadalmi mutatók figyelembevétele szükségességének felel meg (a keretszabály 7. pontja). Jelen esetben a fenti keretszabályban előírtaknak megfelelő sajátos szempontok Velence kapcsán történő alkalmazását objektív módon igazolják a szigeti elhelyezkedéshez kapcsolódó többletköltségek, valamint annak kockázata, hogy Velence olyan "múzeumvárossá" válik, amely meg van fosztva a hozzá illő gazdasági és társadalmi közegtől. A Bizottság az e közösségi keretszabály megszűnéséről szóló, 2002. május 22-i közleményében másfelől hangsúlyozta, hogy a hátrányos helyzetű városnegyedek javát szolgáló támogatásokat "közvetlenül az [EK] 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján, az adott esettől és a támogatási program sajátos körülményeitől függően" [a közös piaccal] összeegyeztethetőnek lehet tekinteni.

258 Következésképpen Velence helyzete a szigeti elhelyezkedés tényénél fogva teljes mértékben egyedi, ami a Bizottság részéről az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának alkalmazása kapcsán rugalmasabb megközelítést indokolt volna, mint erre az Európai Parlament a Velence válsághelyzetéről szóló, 1999. április 16-i határozatában (HL C 219., 511. o.) kifejezetten felhívta őt.

259 Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a szóban forgó intézkedések csak igen kis részben ellentételezték azokat a többletköltségeket, amelyek fennállását a Bizottság a megtámadott határozatban nem vitatta (a (78) preambulumbekezdés). Ezek az intézkedések tehát arányosak voltak az elérni kívánt, a regionális fejlesztésre irányuló célkitűzéshez képest, vagyis a [tagállamok közötti] kereskedelmi feltételeket nem változtatták meg a közös érdekkel ellentétes mértékben. Ez még inkább érvényes a szállodai és az éttermi vendéglátás ágazatára.

- A T-270/00. sz. ügy

260 A felperes, vagyis az Italgas emlékeztet arra, hogy a Bizottság az összehasonlítható helyzetek hátrányosan megkülönböztető módon történő kezelésének elkerülése érdekében olyan objektív szempontok alapján köteles alkalmazni az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontját, amelyeket általában ő maga határoz meg azokban az értelmező közleményekben, amelyek a döntéshozatali gyakorlatának biztosítják a jogbiztonság elve által megkövetelt folytonosságot és előreláthatóságot. Ezek a közlemények ugyanakkor nem teszik lehetővé az olyan beavatkozások kimerítő felsorolását, amelyek részesülhetnek az e cikkben említett területi eltérés kedvezményében. A közlemények tehát nem mentesítik a Bizottságot annak vizsgálata alól, hogy a sajátos helyi problémák orvoslására szánt egyéb beavatkozások engedélyezhetők-e e cikk alapján. Az Elsőfokú Bíróság ennek kapcsán úgy ítélte meg, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának alkalmazására vonatkozó közösségi keretszabályok hatálya alá nem tartozó intézkedések mindazonáltal részesülhetnek az e cikk szerinti eltérés előnyében, amennyiben a kereskedelmi feltételeket nem változtatják meg a közös érdekkel ellentétes mértékben (az Elsőfokú Bíróság T-288/97. sz., Regione autonoma Friuli-Venezia Giulia kontra Bizottság ügyben 2001. április 4-én hozott ítéletének [EBHT 2001., II-1169. o.] 72. pontja).

261 A felperes szerint ez az értelmezés a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások állami támogatására vonatkozó, fent említett közösségi keretszabályból is következik, amelyben a Bizottság elismerte, hogy bizonyos egyedi helyi körülmények, bár nem felelnek meg a regionális állami támogatásokról szóló, 1998-ban közzétett iránymutatásban (HL 1998. C 74., 9. o.) (a továbbiakban: 1998. évi iránymutatás) meghatározott szerkezeti szempontoknak, igazolják valamely állami támogatásnak az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján történő engedélyezését is. A Bizottság e keretszabály I. és III. pontjában arra helyezte a hangsúlyt, hogy az 1998. évi iránymutatás nem felel meg azon követelménynek, hogy a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások által viselt többletköltségekhez kapcsolódó nehézségeket orvosolják.

262 A felperes előadja, hogy jelen esetben a Bizottság elmulasztotta ugyanezen mérlegelési szempontok annak érdekében történő figyelembevételét, hogy elismerje a Velencére jellemző olyan kivételes helyzet fennállását, amely -, jóllehet a fent említett keretszabály nem szól róla -, az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján igazolta volna az állami beavatkozás engedélyezését. Márpedig az olasz hatóságok és Velence önkormányzata a közigazgatási eljárás során hivatkoztak az ilyen engedélyezés lehetőségére, tekintettel a lagúna térségének különleges helyzetére, amelynek kapcsán ad hoc megoldást indítványoztak, függetlenül a szokásos szerkezeti mutatókban foglalt adatoktól és a regionális célú támogatások programjától, amelynek sem az alkalmazását, sem a módosítását nem kérték.

263 A Bizottság ugyanakkor a megtámadott határozat (74) preambulumbekezdésében arra szorítkozott, hogy az indítványozott eltérés igazolására alkalmas "új tényezők" hiányára hivatkozzék, anélkül, hogy megjelölje azokat az okokat, amelyek alapján úgy ítélte meg, hogy az olasz hatóságok által előadott körülmények nem bizonyultak elegendőnek az ilyen eltérés igazolásához.

264 A felperes ezenkívül hangsúlyozza, hogy a vitatott támogatásokat a regionális állami támogatásokról szóló, 1998. évi iránymutatással bevezetett reformot megelőzően ítélték oda. Ebben az összefüggésben a Bizottság nem jelölte meg azokat a jogi és ténybeli indokokat, amelyek alapján megtagadta az indítványozott eltérés engedélyezését. A Bizottság nem ad magyarázatot arra, hogy az ekkor hatályban lévő iránymutatásban meghatározott szempontok miért nem teszik lehetővé, hogy Velence különleges helyzetét az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján figyelembe vegyék.

265 Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság köteles minden olyan körülményt figyelembe venni, amely valamely állami támogatás [közös piaccal való] összeegyeztethetőségének az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján történő mérlegelése szempontjából jelentőséggel bír (a Bíróság fenti 228. pontban hivatkozott Philip Morris Holland kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 17. pontja és a C-142/87. sz., Belgium kontra Bizottság, ún. "Tubemeuse"-ügyben 1990. március 21-én hozott ítéletének [EBHT 1990., I-959. o.] 56. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T-152/99. sz., HAMSA kontra Bizottság ügyben 2002. július 11-én hozott ítéletének [EBHT 2002., II-3049. o.] 48. pontja). A Bizottság határozatának a címzettjei számára érthető érvelést kell tartalmaznia (a Bíróság 40/85. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1986. július 10-én hozott ítéletének [EBHT 1986., 2321. o.] 21. pontja).

266 A felperes véleménye szerint jelen esetben tehát a megtámadott határozat az indokolás súlyos hiányában szenved amiatt, hogy nem veszi figyelembe az olasz kormány és az érdekelt felek által benyújtott észrevételeket. Az indokolás e hiánya még nyilvánvalóbb az Amszterdami Szerződés záróokmányához csatolt, a szigeti régiókról szóló 30. sz. nyilatkozatra tekintettel, amely kimondja, hogy a közösségi jogalkotásnak figyelembe kell vennie az e régiók szigeti elhelyezkedéséhez kapcsolódó szerkezeti hátrányokat, és hogy e régiók javára "különleges intézkedéseket" lehet hozni. Márpedig a Bizottság a megtámadott határozatban (a (78) preambulumbekezdéshez fűzött 30. sz. lábjegyzet) annak megállapítására szorítkozott, hogy a hivatkozott állítólagos szerkezeti nehézségek nem kapcsolódnak a lagúna területeinek szigeti elhelyezkedéséhez, ezért pedig nem minősülnek a fent említett 30. sz. nyilatkozat értelmében vett szerkezeti hátrányoknak.

267 Másfelől a felperes hangsúlyozza, hogy a vitatott mentesítések a foglalkoztatásra irányuló olyan támogatási intézkedéseket képeznek, amelyek a Mezzogiornóban irányadó foglalkoztatáspolitikai elveket terjesztik ki Velence és Chioggia területére. Az a körülmény, hogy Velence nem felel meg a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó iránymutatás 22. pontjában meghatározott szempontoknak, nem képezi akadályát annak, hogy vele szemben az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti területi eltérést alkalmazzák. A Bizottság számára ugyanis továbbra is adott a lehetőség, hogy fejlesztő módon változtasson a gyakorlatán, azzal a feltétellel, hogy a fent említett szempontokat tiszteletben tartja mindazon esetekben, amelyeket az e szempontokat tartalmazó iránymutatás kifejezetten szabályoz. Közlebbről, a Bizottság az ezen iránymutatás alapjául szolgáló elveket analógia útján egyéb esetekre is alkalmazhatja, függetlenül az adott konkrét eset szabályozására irányuló közlemény elfogadásától.

268 Végül, a megtámadott határozat elfogadása mindenképp téves jogalkalmazás eredményeként történt, amennyiben e határozat 1. cikkének második bekezdése akként rendelkezik, hogy az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 2. cikkében előírt támogatások összeegyeztethetetlenek a közös piaccal, amennyiben azokat olyan vállalkozások számára nyújtották, amelyek nem minősülnek KKV-nak, illetve nem azokon a területeken telepedtek le, amelyek jogosultak az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérés igénybevételére. Mivel ugyanis e támogatások új munkahelyek létrehozatalára irányultak, a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó iránymutatás 20. pontjának alkalmazásával az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérésben kellene azokat részesíteni, amennyiben "egyes gazdasági tevékenységek fejlődésének előmozdítására" szánt támogatásokról van szó. Ebben az összefüggésben azokat a támogatásokat, amelyek új munkahelyek létrehozatalára irányulnak, a közös piaccal összeegyeztethetőnek kell nyilvánítani még abban az esetben is, ha azokat a fent említett cikk szerinti területi eltérésben részesíthető térségeken kívül elhelyezkedő vállalkozásoknak nyújtják.

269 Az Italgas kereseti kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozó Olasz Köztársaság azt állítja, hogy az ellenkérelem 191. pontjában maga a Bizottság elismerte, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontjában előírt területi eltérés eszköze megfelelő választ adhat az olyan követelményekre, mint amilyeneket az Italgas támasztott Velencével kapcsolatban, anélkül, hogy szükséges lenne ad hoc szabályozást alkotni. Márpedig az olasz hatóságok épp ezt az álláspontot képviselték a közigazgatási eljárás során. A Bizottság ugyanakkor, anélkül, hogy vitatta volna az e hatóságok által a lagúna térségei gazdasági közegének visszafordíthatatlan hanyatlására vonatkozóan e hatóságok által előterjesztett érveket, Velence szigeti és lagunáris területei kapcsán nem vette figyelembe e hatóságoknak a fent említett cikk szerinti eltérés alkalmazására irányuló kérelmét. A megtámadott határozat (a (74) preambulumbekezdés) ezért az indokolás hiányában szenved. Ezenkívül nem megalapozott a Bizottság azon aggodalma, hogy mindez jelentős számú hasonló, eltérésre irányuló kérelmet keletkeztetne, figyelembe véve többek között Velence szigeti és lagunáris térségének sajátosságát.

- A T-277/00. sz. ügy

270 A felperesek, vagyis a Coopservice és az egyesület azt állítják, hogy a megtámadott határozat indokolása téves, illetve e határozat az indokolás hiányában szenved, amennyiben a Bizottság annak vizsgálata során, hogy a szóban forgó támogatási program részesülhet-e az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti területi eltérésben, nem veszi figyelembe Velence és Chioggia területének szigeti jellegét, amely igazolná a szóban forgó intézkedések odaítélését. Közelebbről, a Bizottság indokolás nélkül és tévesen figyelmen kívül hagyja az Amszterdami Szerződéshez csatolt 30. sz. nyilatkozatot. Márpedig e nyilatkozatból kiderül, hogy a szigeti elhelyezkedés igazolja valamely támogatás engedélyezését mindazon szerkezeti hátrányokra vonatkozó vélelem alapján, amelyek a szigeti területeket önmagában a szigeti elhelyezkedésük tényénél fogva érintik.

A Bizottság érvei

271 A Bizottság azt állítja, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontját eltérés jellegénél fogva megszorítóan kell értelmezni. A területi eltérések kivételes jellege világosan kiderül az 1998. évi iránymutatás 1. pontjának negyedik bekezdéséből, amely felváltotta az [EK] 87. cikk (3) bekezdése a) és c) pontjának a regionális támogatásokra történő alkalmazásának módszeréről szóló, 1988. augusztus 12-i bizottsági közleményt (HL 1988. C 212., 2. o.) (a továbbiakban: 1988. augusztus 12-i közlemény). Az ezen iránymutatásban foglalt szabályok kötelezőek a Bizottságra.

272 A Bizottság ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy az egyes tagállamok azon térségeit, amelyek a területi eltérésben részesülhetnek, az a regionális támogatási térkép tartalmazza, amelyet a Bizottság egységes szempontok, valamint az említett 1998. évi iránymutatásban (különösen a 3.10. pontban) előírt eljárásnak megfelelően a tagállam által bejelentett projekt alapján jóváhagyott.

273 Jelen esetben a vizsgált támogatási program az olyan területeken letelepedett vállalkozásokra is irányul, amelyek nem részesülhetnek az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérésben. Mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (68) preambulumbekezdésében megjegyezte, ez a körülmény elegendő volt annak igazolásához, hogy ez a program nem részesülhet területi eltérésben. A Bizottság ugyanis valamely támogatási program vizsgálata során nem köteles elemezni minden egyes kedvezményezett vállalkozás egyéni helyzetét. Következésképpen, ellentétben a Cipriani szálloda állításaival, a megtámadott határozat nem szenved az indokolás hiányában amiatt, hogy a Bizottság nem vette figyelembe azt a tényt, hogy e felperes olyan térségben telepedett le, amely részesülhet a területi eltérésben.

274 Ezenkívül - ugyanezen indokok alapján - a Bizottság helyesen járt el, amikor megtagadta az olasz hatóságok azon kérelmének teljesítését, amely arra irányult, hogy a vizsgált támogatási programot engedélyezzék az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján, mégpedig Velence sajátos elhelyezkedése okán, amelyet egyrészt annak szükségessége jellemez, hogy elkerüljék a város elnéptelenedését, ipari tevékenységeinek hanyatlását és Velence múzeumvárossá válását, másrészt pedig a vizsgált intézkedések állítólagos ellentételezés jellege jellemez (a megtámadott határozat (67) preambulumbekezdése).

275 Másfelől a Bizottság vitatja, hogy Velence a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások állami támogatására vonatkozó közösségi keretszabály hatálya alá tartozna.

276 Ezenkívül a Bizottság megjegyzi, hogy semmiképp nem szükséges Velencére vonatkozó ad hoc szabályozást alkotni ahhoz, hogy megfeleljenek az Italgas által hivatkozott követelményeknek. Jelen esetben az Olasz Köztársaság volt az, aki úgy határozott, hogy nem foglalja bele Velence teljes területét az olyan térségek jegyzékére vonatkozó előterjesztésébe, amelyek az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti területi eltérésben részesülhetnek.

277 A Bizottság továbbá azt állítja, hogy a megtámadott határozat (73) és (74) preambulumbekezdésében kifejtette azokat az okokat, amelyek alapján nem állt szándékában annak érdekében változtatni e cikk alkalmazásának módszerén, hogy azt Velence esetéhez igazítsa, mint azt korábban, a Közösség bővítése idején Svédország és Finnország vonatkozásában tette.

278 Végül a Bizottság vitatja az Italgas azon állítását, mely szerint a vizsgált támogatási program hasonló foglalkoztatásösztönző intézkedéseket irányoz elő, mint amilyeneket a Mezzogiornóra vonatkozó szabályozás tartalmaz, amelyeket kiterjesztettek Velence és Chioggia területére.

279 A Cipriani szálloda által előterjesztett azon érv, amely a vizsgált támogatásoknak az arányosság elvével való összeegyeztethetőségére vonatkozik, olyan egyéni helyzetre és meghatározott tevékenységi ágazatra utal, amelyek nem tartoznak a Bizottság által valamely támogatási program mérlegelése során végzett vizsgálat alá.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

280 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (60)-(63) preambulumbekezdésében és 1. cikkének első bekezdésében - a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó iránymutatás 20., 21. és 23. pontja alapján, amelyek kizárólag a beruházáshoz nem kapcsolódó foglalkoztatási támogatásokra irányadók (az iránymutatás 10. pontja) - az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítja a szociális terhek alóli, az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 2. cikkében előírt munkahely-teremtési célú mentesítést, amennyiben ezt a mentesítést olyan vállalkozások számára biztosították, amelyek KKV-nak vagy az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérés igénybevételére jogosult területen letelepedett vállalkozásnak vagy pedig a munkaerő piaci beilleszkedés vagy újrabeilleszkedés területén különös nehézségekkel küzdő munkavállalókat alkalmazó vállalkozásnak minősülnek.

281 Ezzel szemben a Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkének második bekezdésében és 2. cikkében úgy ítélte meg, hogy a munkahely-teremtési célú szociális tehermentesítések nem felelnek meg a fent említett három vagylagos feltétel valamelyikének, valamint, hogy az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 1. cikkében előírt általános szociális tehercsökkentések, amelyek a munkahelyek megtartására irányulnak (a megtámadott határozat (64) és (65) preambulumbekezdése), nem felelnek meg a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó, fent említett iránymutatás 22. pontjában megfogalmazott szempontoknak ahhoz, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján engedélyezni lehessen azokat mint az egyes gazdasági tevékenységek fejlődését előmozdító ágazati támogatásokat, anélkül hogy a közös érdekkel ellentétes mértékben hátrányosan befolyásolnák a kereskedelmi feltételeket.

282 A Bizottság a megtámadott határozat (67)-(78) preambulumbekezdésében azt vizsgálta, hogy az előző pontban említett mentesítések - ha nem részesülhetnek az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti ágazati eltérésben mint foglalkoztatási támogatások - részesülhetnek-e az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) vagy c) pontja szerinti területi eltérésben mint regionális támogatások. A Bizottság ezzel kapcsolatban kifejezetten az [EK 87.] cikk (3) bekezdése a) és c) pontjának a regionális támogatásokra történő alkalmazásának módszeréről szóló, 1988. augusztus 12-i közleményére hagyatkozott, amely alkalmazandó volt az 1995-től 1997. december 1-jéig terjedő vizsgált időszakban, amelynek leteltét követően a vizsgált támogatási programot felfüggesztették (a megtámadott határozat (69) preambulumbekezdése).

283 Ezt a módszert utóbb, a megtámadott határozat 1999. november 25-én történt elfogadását megelőzően felváltotta az 1998. évi iránymutatás, amelyet az EK 88. cikk (1) bekezdésében említett "megfelelő intézkedésként"1997. december 16-án fogadtak el (a Bíróság C-242/00. sz., Németország kontra Bizottság ügyben 2002. június 18-án hozott ítéletének [EBHT 2002., I-5603. o.] 30. pontja), az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában pedig 1998. március 10-én tettek közzé (HL C 74., 9. o.).

284 Ezért meg kell vizsgálni, hogy a fent említett iránymutatás jelen esetben alkalmazandó volt-e. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy ezen iránymutatás 6.1. pontja szerint a Bizottság a regionális támogatások közös piaccal való összeegyeztethetőségét elfogadásától kezdve ezen iránymutatás alapján állapítja meg. Az iránymutatás ugyanakkor pontosítja, hogy azokat a támogatási projekteket, amelyeket még azelőtt bejelentenek a Bizottságnak, hogy ezt az iránymutatást közölnék a tagállamokkal, a bejelentés időpontjában hatályban lévő követelmények alapján bírálják el. Márpedig jelen esetben a vizsgált támogatási programot 1995 óta jogellenesen hajtották végre. Továbbá a 30/1997. sz. törvény rendelkezéseit, amelyek az 1997. évre meghosszabbították e programot a Velence és Chioggia szigeti területein, valamint a Mezzogiorno tartományaiban letelepedett vállalkozások javára, az 1997. június 10-i levélben a 95/155 bizottsági határozat alapján jelentették be a Bizottságnak, amely bizonyos feltételek mellett engedélyezte a mezzogiornói vállalkozások javát szolgáló szociális tehercsökkentési programot, nem pedig a Velence és Chioggia vállalkozásai javát szolgáló támogatási projektnek az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti hivatalos bejelentéseként, mivel a vizsgált támogatási programot már végrehajtották. Az ilyen tájékoztatás ezért nem tekinthető olyan bejelentésnek, amely lehetővé tenné az e bejelentés időpontjában hatályban lévő követelmények alkalmazását az 1998. évi iránymutatás fent hivatkozott 6.1. pontja alapján. Az 1998. évi iránymutatás 6.2. és 6.3. pontjában foglalt átmeneti rendelkezések értelmében ugyanakkor a Bizottság egyrészt a támogatott régiók jegyzékei elfogadhatóságának vizsgálatát illetően bizonyos feltételek mellett eltérhetett az említett iránymutatás rendelkezéseitől, és ennek kapcsán továbbra is alapul vehette a fent említett, 1988. augusztus 12-i közleményében megállapított módszert. Másrészt, a Bizottság bizonyos feltételek mellett a támogatási intenzitások és a kombinációkra vonatkozó felső határok összeegyeztethetőségének vizsgálata kapcsán is eltérhetett az 1998. évi iránymutatás rendelkezéseitől.

285 Ebből következik, hogy a Bizottság jogosult volt arra, hogy a megtámadott határozatban a területi eltérésben részesíthető régiók térképét, valamint a támogatási intenzitásokra és a kombinációkra vonatkozó, az EK 87. cikk (3) bekezdése a) és c) pontja alkalmazásának a fent említett 1988. augusztus 12-i közleményben meghatározott módszere szerint megállapított felső határokat vegye alapul. A többi tényező tekintetében az 1998-ban közzétett iránymutatást kellett alkalmazni.

286 Másfelől, mint arra az Elsőfokú Bíróság a fenti 265. pontban hivatkozott HAMSA kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 201. és 202. pontjában emlékeztetett, a fent említett 1988. augusztus 12-i közlemény 6. pontjának első bekezdéséből következik, valamint a regionális állami támogatásokról szóló fent említett, 1998. évi iránymutatás 1., 4.1. és 4.11. pontja is megerősíti és kifejti, hogy azoknak a regionális állami támogatásoknak, amelyek az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) és c) pontja szerinti eltérésben részesülhetnek, vagy termelő beruházás, vagy pedig a beruházáshoz kapcsolódó munkahelyteremtés biztosítása a tárgya. Ezzel szemben a működési támogatásokat az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) vagy c) pontja alapján csak kivételesen lehet engedélyezni (a fent említett 1988. augusztus 12-i közlemény 6. pontjának második bekezdése, valamint az 1998. évi iránymutatás 4.15-4.17. pontja). Még ha úgy is kellene tekinteni, hogy a beruházási projektek lebonyolításához kapcsolódó munkahelyek létrehozatalára irányuló támogatásokra, valamint működési támogatásokra vonatkozó, az 1998-ban közzétett iránymutatásban foglalt rendelkezések ratione temporis nem alkalmazhatók - amit cáfol a fent hivatkozott 6.1. pont, amely kimondja, hogy ezen iránymutatás az elfogadásától kezdve alkalmazandó, kivéve a fent hivatkozott 6.2. és 6.3. pontban foglalt átmeneti rendelkezéseket -, akkor is kétségtelen, hogy a beruházáshoz kapcsolódás szempontjának jelentősége és a működési támogatások kivételes jellege világosan következik az 1988. augusztus 12-i közleményből. Továbbá az 1988. augusztus 12-i közlemény ilyen értelmezése abból a körülményből is adódik, hogy e közlemény teljes mértékben összhangban áll az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti területi eltérés céljával, amely rendelkezés az egyes gazdasági tevékenységek fejlődésének anélkül történő előmozdítására irányul, hogy a közös érdekkel ellentétes mértékben, hátrányosan befolyásolná a kereskedelmi feltételeket.

287 A Bizottság a megtámadott határozat (68) és (69) preambulumbekezdésében ezért helyesen emlékeztet arra, hogy valamely térségnek az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti területi eltéréshez való jogosultságának szempontjait, a nyújtható támogatások típusait, valamint a támogatások intenzitását az [EK 87.] cikk (3) bekezdése a) és c) pontjának a regionális támogatásokra történő alkalmazásának módszeréről szóló, fent említett 1988. augusztus 12-i közleményben határozták meg. Ebben az összefüggésben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a vizsgált intézkedések két okból nem részesülhetnek ilyen eltérésben. Először is rámutatott, hogy Velence területének csupán egy része szerepelt azoknak az olasz tartományoknak a jegyzékén, amelyek az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti területi eltérésben részesülhettek. Másodszor azt állította, hogy 1998. évi közlemény értelmében valamely regionális állami támogatásnak vagy termelő beruházás, vagy pedig a beruházáshoz kapcsolódó munkahelyteremtés biztosítása a tárgya. Minthogy a munkahelyteremtést szolgáló szóban forgó mentesítések működési támogatásoknak minősültek, azokat kizárólag az 1998. évi iránymutatás 4.15-4.17. pontja alapján, rendkívül szigorú feltételek mellett lehetett nyújtani az olyan területeken letelepedett vállalkozásoknak, amelyek az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja szerinti eltérésben részesülnek, és amelyek között Velence és Chioggia nem szerepel. A Bizottság ezért úgy ítélte meg, hogy e mentesítéseket nem lehet regionális célú intézkedéseknek minősíteni (a megtámadott határozat (68)-(70) preambulumbekezdése). Végül, az állítólagos regionális fejlesztés célkitűzésével kapcsolatban a Bizottság megjegyezte, hogy a vizsgált támogatási program jellemzőit figyelembe véve nem állt fenn semmilyen kapcsolat e program és a hivatkozott szerkezeti nehézségek között (a (78) preambulumbekezdés).

288 A Bizottság ezt követően a megtámadott határozat (71)-(77) preambulumbekezdésében elutasította azokat az érveket, amelyeket az olasz hatóságok, az egyesület és Velence önkormányzata terjesztettek elő annak érdekében, hogy a fent említett 1988. augusztus 12-i közleményben megfogalmazott szempontoknál rugalmasabb szempontokat alkalmazzon. A Bizottság közelebbről vitatta, hogy - különösen a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások állami támogatására vonatkozó, 1997. május 14-i közösségi keretszabályban, továbbá az [EK 87.] cikk (3) bekezdése c) pontjának a regionális támogatásokra történő alkalmazása módszerének az északi országok csatlakozására tekintettel történő módosításáról szóló, 1994. december 20-i közleményében (HL 1994. C 364., 8. o.), valamint a 94/455 határozatában (lásd a fenti 2. pontot) - olyan szabályokat alkalmazott volna, amelyek kivételt teremtenek az 1988. évi közleményben megfogalmazott szempontok tekintetében.

289 A felperesek, továbbá az Italgas kereseti kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozó Olasz Köztársaság a közigazgatási eljárás során a Bizottság elé terjesztett érveléshez csatlakozva azt állítják, hogy a megtámadott határozat sérti az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontját, és hiányos az indokolása, amennyiben a Bizottság nem vette megfelelően figyelembe többek között a Velence területére jellemző szigeti elhelyezkedéshez kapcsolódó sajátos nehézségeket annak érdekében, hogy a megtámadott határozatban [a közös piaccal] összeegyeztethetetlennek nyilvánított szociális tehermentesítések vonatkozásában területi eltérést biztosítson.

290 Emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottság az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának alkalmazása során széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, amelynek gyakorlása közösségi összefüggésben megvalósítandó, összetett gazdasági és társadalmi értékeléseket foglal magában. A bírósági felülvizsgálat ezen mérlegelési jogkör tekintetében az eljárási és az indokolási szabályok betartásának vizsgálatára, valamint a megállapított tények tárgyi pontosságának, továbbá a jogban való tévedés, a tényekre vonatkozó nyilvánvaló értékelési hiba és a hatáskörrel való visszaélés hiányának ellenőrzésére korlátozódik (lásd a Bíróság C-409/00. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2003. február 13-án hozott ítéletének [EBHT 2003., I-1487. o.] 93. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T-137/02. sz., Pollmeier Malchow kontra Bizottság ügyben 2004. október 14-én hozott ítéletének [EBHT 2004., II-3541. o.] 52. pontját).

291 Továbbá az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának és az EK 88. cikknek magából a megszövegezéséből is következik, hogy a Bizottság az előbbi rendelkezés szerint nyújtott támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetőnek "tekintheti". Ennélfogva, jóllehet a Bizottság akkor is mindig köteles az általa felügyelt állami támogatások közös piaccal való összeegyeztethetőségéről állást foglalni, ha a támogatásokat a Bizottságnak nem jelentették be, a Bizottság nem köteles az ilyen támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetőnek minősíteni (lásd a fenti 290. pontban hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 94. pontját, valamint a fenti 290. pontban hivatkozott Pollmeier Malchow kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 53. pontját).

292 A Bizottság a mérlegelési jogkörének gyakorlásához saját maga számára útmutatást adhat olyan jogi aktusok által, mint a keretszabályok, a közlemények vagy az iránymutatások, amennyiben ezek az aktusok az intézmény által követendő irányokra utaló szabályokat tartalmaznak, és nem térnek el a Szerződés szabályaitól. Amikor a Bizottság ilyen aktusokat fogad el, amelyek célja a Szerződés betartása mellett azon szempontok pontosítása, amelyeket mérlegelési jogköre gyakorlása során alkalmazni kíván, ezzel e jogkör önkorlátozását eredményezi, amennyiben a saját maga által felállított szabályoknak köteles megfelelni. Ebben az összefüggésben az Elsőfokú Bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy a Bizottság betartotta-e ezeket a szabályokat (lásd az Elsőfokú Bíróság T-27/02. sz., Kronofrance kontra Bizottság ügyben 2004. december 1-jén hozott ítéletének [EBHT 2004., II-4177. o.] 79. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; lásd továbbá a fenti 290. pontban hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 95. pontját, valamint a fenti 290. pontban hivatkozott Pollmeier Malchow kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 54. pontját).

293 A Bizottság az EK 87. cikk (3) bekezdésének alkalmazása során őt megillető mérlegelési jogkör keretében továbbra is jogosult e keretszabályok, közlemények vagy iránymutatások hatályon kívül helyezésére vagy módosítására, amennyiben azt a körülmények megkívánják. Másrészt e jogi aktusok korlátozott ágazatot érintenek, és azokat a Bizottság által meghatározott politika követésének érdeke indokolja (az Elsőfokú Bíróság T-214/95. sz., Vlaamse Gewest kontra Bizottság ügyben 1998. április 30-án hozott ítéletének [EBHT 1998., II-717. o.] 89. pontja).

294 Közelebbről, az ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a Bizottság nem tekinthető megfosztottnak azon jogkörétől, hogy közvetlenül az EK 87. cikk (3) bekezdése alapján elismerje a támogatások [közös piaccal való] összeegyeztethetőségét, ha a szóban forgó kérdésről nem foglalt kifejezetten állást a vonatkozó közleményben, iránymutatásban vagy keretszabályban. Különösen ez a helyzet áll fenn abban az esetben, ha az alkalmazandó keretszabály nem tiltja kifejezetten az adott esetben nyújtott támogatási formát, illetve nem annak tilalma képezi a keretszabály tárgyát (lásd ebben az értelemben az Elsőfokú Bíróság T-375/03. sz., Fachvereinigung Mineralfaserindustrie kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 20-án hozott ítéletének [az EBHT-ban nem tették közzé] 143. és 144. pontját).

295 Az ítélkezési gyakorlatból az is következik, hogy az ilyen keretszabályokat, közleményeket vagy iránymutatásokat nem lehet csupán a megszövegezésükre tekintettel értelmezni. E jogi aktusokat az EK 87. cikk és az e rendelkezésben megnyilvánuló célkitűzés, vagyis a közös piacon kialakuló torzulásmentes verseny fényében kell értelmezni. Az Elsőfokú Bíróság a fenti 292. pontban hivatkozott Kronofrance kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 89. pontjában megállapította, hogy lehetséges a regionális célú, nagyberuházási projektek javára nyújtott támogatások multiszektorális keretszabályának a Bizottság által állított olyan értelmezést tulajdonítani, hogy a verseny helyzetére vonatkozó tényező értékelése szempontjából a hanyatló piacra vonatkozó kritérium vizsgálata csak másodlagosan, abban az esetben lehetséges, ha a szóban forgó ágazat kapacitáskihasználási rátájára vonatkozó adatok elégtelenek. Az Elsőfokú Bíróság ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy e keretszabályt akként kell értelmezni, hogy ha az érintett ágazat kapacitáskihasználására vonatkozó adatok nem teszik lehetővé a Bizottság számára a strukturális kapacitástöbblet fennállásának megállapítását, a Bizottságnak meg kell vizsgálnia, hogy az érintett piac hanyatló piac-e, mivel csak ez az értelmezés felel meg a torzulásmentes versenynek.

296 Az Elsőfokú Bíróság ugyanezen gondolatmenet keretében, a fenti 290. pontban hivatkozott Pollmeier Malchow kontra Bizottság ügyben hozott ítéletében megállapította, hogy a KKV-k meghatározásával kapcsolatban 1996. április 3-án kibocsátott bizottsági ajánlás rendelkezéseit a gazdasági függetlenségi kritérium célkitűzésének fényében kell értelmezni. Jóllehet e rendelkezések lényegében azt írták elő, hogy azokat a vállalkozásokat kell függetleneknek tekinteni, amelyben valamely olyan vállalkozás vagy együttesen több olyan vállalkozás nem rendelkezik a tulajdoni részesedések több, mint 25%-ával, amely nem felel meg a KKV-k meghatározásának, az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy e rendelkezések nem módosították a Bizottság annak eldöntésére vonatkozó mérlegelési jogát, hogy az egy csoportot alkotó társaságokat az állami támogatásokra vonatkozó szabályrendszer szempontjából egy gazdasági egységnek kell-e tekinteni (lásd többek között az ítélet 58-63. pontját).

297 Másfelől emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság az EK 253. cikk értelmében köteles megindokolni a határozatait, beleértve azokat, amelyek megtagadják, hogy a támogatásokat az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítsák. Márpedig az EK 253. cikk által megkövetelt indokolásnak világosan és félreérthetetlenül be kell mutatnia a kifogásolt jogi aktust elfogadó közösségi hatóság érvelését, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedést alátámasztó körülményeket, illetve hogy a közösségi bíróság gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd a fenti 290. pontban hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 95. és 98. pontját).

298 Jelen esetben tehát meg kell vizsgálni, hogy a megtámadott határozat indokolása (lásd a fenti 287. és 288. pontot) elegendőnek tekinthető-e, a felek érvelésére tekintettel pedig azt, hogy a Bizottság nem lépte-e túl azon mérlegelési jogkör korlátait, amely a vonatkozó közlemények, iránymutatások és keretszabályok alapján, az imént hivatkozott ítélkezési gyakorlat fényében megilleti őt.

299 Először is a Cipriani szálloda azon érvével kapcsolatban, mely szerint a regionális állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseket rugalmasan, a gazdasági és társadalmi kohézió célkitűzései fényében kell értelmezni, a Bizottság helyesen mutat rá, hogy egyfelől a torzulásmentes verseny kialakítása a belső piacon (az EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja és az EK 81-EK 89. cikk), másfelől pedig a gazdasági és társadalmi kohézió megerősítése (az EK 3. cikk (1) bekezdésének k) pontja és az EK 158-EK 162. cikk) a Közösség két elkülönülő és önálló politikájának minősül. Az utóbbi politika legfőbb eszközét a strukturális alapok képezik, míg az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) és c) pontjában előírt eltérések a közösségi versenypolitika területéhez tartoznak, korlátjukat pedig annak szükségessége képezi, hogy el kell kerülni minden nem kívánatos torzulást, amely ellentétes a közös érdekkel. Ugyanakkor e két politikának a regionális támogatások kapcsán fennálló egymást kiegészítő jellege, amely egyébként már a fent említett 1988. augusztus 12-i közleményből is következik (a preambulum negyedik bekezdése), nem jelent semmilyen hierarchiát az egyes politikák által elérni kívánt célok között. A Cipriani szálloda által hivatkozott, az EK 87. és 88. cikknek a nemzeti regionális beruházási támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. október 24-i 1628/2006/EK bizottsági csoportmentességi rendelet (HL L 302., 29. o.) (3) preambulumbekezdésében említett azon körülmény tehát, hogy a regionális állami támogatások a tagállamok és a Közösség egészének gazdasági, társadalmi és területi kohézióját mozdítják elő, nem lehet hatással a regionális állami támogatásokra vonatkozó szabályok értelmezésére. Konkrétan, a Bizottság a mérlegelési jogkörének gyakorlása során nem köteles e szabályokat rugalmasabban, oly módon alkalmazni, hogy a gazdasági és társadalmi kohézióra irányuló politika célkitűzéseinek elsőbbséget biztosítson a versenypolitika célkitűzéseihez képest. Gyakorlatilag egyébként az 1998. évi iránymutatás 3.10.5. pontja olyan sajátos rendelkezést tartalmaz, amely a regionális állami támogatások strukturális alapokkal való koherenciájának előmozdítására irányul, biztosítva ugyanakkor az ezen iránymutatásban megfogalmazott bizonyos feltételek tiszteletben tartását.

300 Ezt követően a keretszabályokra, a közleményekre és az iránymutatásokra vonatkozó, a felperesek által annak bizonyítása érdekében hivatkozott érveket kell megvizsgálni, hogy jelen esetben a Bizottság köteles volt a szóban forgó szociális tehermentesítéseket az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánítani.

301 Először is, mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (72) preambulumbekezdésében megállapítja, a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások állami támogatására vonatkozó keretszabály nem a területi eltérések biztosítására, hanem az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti ágazati eltérések biztosítására irányul. Ugyanis, jóllehet igaz, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérést igazoló nehézségek intenzitása kapcsán e keretszabály 13. pontja kimondja, hogy a hátrányos helyzetű városnegyedekre mind társadalmi és gazdasági szempontból, mind pedig az ott elhelyezkedő vállalkozások által viselt hátrányok és többletköltségek szempontjából olyan nehézségek jellemzők, amelyek intenzitása összehasonlítható a fenti cikk alapján támogatott régiókkal, a 10. pont ugyanakkor hangsúlyozza, hogy azok a problémák, amelyekkel az e hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások szembesülnek, alapvetően helyi jellegűek, amelyek nem igazolják a nagyvállalatok számára nyitva álló regionális szintű beavatkozást. Az 5. pont szerint továbbá a regionális állami támogatásokra irányadó szabályok alkalmatlansága különösen egyrészt a támogatható térségekre vonatkozó jogosultsági feltételekből, másrészt pedig abból származik, hogy a létező vállalkozásokat a beruházási műveleteken kívül nem lehet regionális állami támogatásban részesíteni.

302 Másfelől, a fent említett keretszabály 7. pontjában meghatározott, az egyes térségeknek a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások számára nyújtott állami támogatásokhoz való jogosultságára vonatkozó vagylagos feltételek egyike abban áll, hogy e térségeket a városi térségekre vonatkozó, Urban nevű közösségi kezdeményezés címén választották ki, amelyet a strukturális alapok keretében, a 2052/88/EGK rendeletnek a különböző strukturális alapok tevékenységeinek egymás között, valamint az Európai Beruházási Bank és az egyéb meglévő pénzügyi eszközök műveleteivel történő összehangolása tekintetében történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 4253/88/EGK rendelet módosításáról szóló, 1993. július 20-i 2082/93/EGK rendelet (HL L 193., 24. o.) 11. cikkének és a 2052/88/EGK rendeletnek az Európai Regionális Fejlesztési Alap tekintetében történő végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló 4254/88/EGK rendelet módosításáról szóló, 1993. július 20-i 2083/93/EGK rendelet (HL L 193., 34. o.) 3. cikke (2) bekezdésének alkalmazásával hoztak létre. A tagállamoknak címzett, azokra a működési programokra vonatkozó útmutatásokat meghatározó közlemény, amelyek összeállítására az Urban kezdeményezés keretében felhívják a tagállamokat (HL 1994. C 180., 6. o.), a 14. pontjában akként rendelkezik, hogy az Urban kezdeményezés keretében kölcsönök vagy szubvenciók formájában közösségi támogatás nyújtható az olyan integrált fejlesztési programok javára, amelyek valamely nehéz helyzetben lévő városi térség behatárolt és földrajzilag meghatározott részére irányulnak. Ezzel kapcsolatban a hátrányos helyzetű városnegyedekben lévő vállalkozások állami támogatására vonatkozó keretszabály 2.1. pontjából következik, hogy e keretszabály többek között azokra az állami támogatásokra vonatkozik, amelyek a strukturális alapokból nyújtott juttatások kiegészítésére irányulnak.

303 Meg kell jegyezni, hogy e keretszabály 4. pontja értelmében azok a gazdasági nehézségek, amelyek a vállalkozásokat a hátrányos helyzetben lévő városnegyedek elhagyására késztetik, konkrétan "az e térségekben való letelepedéshez kapcsolódó közvetlen vagy közvetett többletköltségekkel (lopás, a biztosítási díjak mértéke, rongálás...), valamint magukra a városnegyedekre jellemző szerkezeti nehézségekkel (az e negyedekben dolgozni hajlandó, képzett munkaerő toborzásának nehézsége, a gazdasági tevékenység általános visszaszorulása, az infrastruktúra hiánya vagy hanyatlása, a biztonság hiánya, a helyi hatóságok pénzügyi nehézségei, az »arculat« problémái)". E keretszabály csak a helyi jellegű tevékenységet gyakorló kisvállalkozásoknak nyújtott támogatásokra irányadó (11. pont), az 1. mellékletében pedig felsorolja a támogatásra jogosult tevékenységeket, amelyek között szerepel többek között a szállodai és az éttermi vendéglátás. Az e mellékletben említett "nem érintett tevékenységek" között szerepel többek között a gázelosztás.

304 Jelen esetben hangsúlyozni kell, hogy a vizsgált támogatási program a fentiekkel szemben a Velence és Chioggia területén letelepedett valamennyi vállalkozást előnyben részesíti. A program a tárgyi hatályára vonatkozóan nem tartalmaz semmilyen korlátozást.

305 Ezenkívül, jóllehet a Cipriani szálloda azt állítja, hogy Velence területe - többek között az Urban kezdeményezés címén (lásd a fenti 299. pontot) - a fent említett keretszabály hatálya alá tartozik, nem védhető az az álláspont, és egyébként egyik felperes sem állítja, hogy a vizsgált támogatási program megfelel az e keretszabályban meghatározott sajátos szempontoknak. Az ilyen keretszabály tehát jelen esetben semmilyen jelentőséggel nem bír. Ezzel kapcsolatban ugyanis a Bizottság helyesen állítja, hogy a fent említett keretszabály nem képez az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának alkalmazási szempontjaitól való eltérést eredményező beavatkozást, amelyet egyedi és kivételes szempontok indokoltak volna. Épp ellenkezőleg, e keretszabály az ágazati eltérés biztosítása érdekében azokat az általános szempontokat határozza meg, amelyek minden hátrányos helyzetű városnegyedre alkalmazandók. E feltételek mellett - ellentétben a felperesek álláspontjával - az a körülmény, hogy a Bizottság e keretszabályban figyelembe vette a hátrányos helyzetű városnegyedekben fennálló sajátos gazdasági nehézségeket, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Bizottságnak az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérés biztosítása érdekében figyelembe kellett volna vennie a Velencében fennálló, a felperesek által állított egyedi problémákat, amelyek semmilyen módon nem állnak kapcsolatban a hátrányos helyzetű városnegyedek nehézségeivel.

306 Másodszor, a felperesek és az Olasz Köztársaság nem róhatják fel a Bizottságnak, hogy nem vette figyelembe az olasz hatóságok és az érdekelt felek által a közigazgatási eljárás során hivatkozott, a szigeti elhelyezkedéshez kapcsolódó szerkezeti problémák sajátosságát annak érdekében, hogy a 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja címén területi eltérést biztosítson azon az alapon, hogy a vizsgált támogatási program összhangban van a regionális fejlesztésre irányuló, a regionális támogatások rendszere által elérni kívánt célkitűzésekkel, valamint azokkal arányos.

307 Kétségtelen, hogy az ítélkezési gyakorlatból (lásd a fenti 294-296. pontot) következően a Bizottság - mint azt a felperesek és az Olasz Köztársaság állítják - a diszkrecionális jogkörének gyakorlása során az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja kapcsán figyelembe vehet egyedi helyzeteket, anélkül hogy ennek érdekében szükséges lenne módosítani a regionális támogatásoknak az alkalmazandó közleményekből és iránymutatásokból eredő rendszerét, vagy ad hoc szabályozást kellene alkotni. Ilyen esetben a Bizottság feladata, hogy egyensúlyt teremtsen a támogatás kedvező hatásai, valamint a kereskedelmi feltételekre és a torzulásmentes verseny fenntartására gyakorolt negatív hatásai között (lásd a fenti 225. pontban hivatkozott Philip Morris Holland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 24. és 26. pontját, valamint a fenti 45. pontban hivatkozott Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 129. pontját).

308 Jelen esetben ugyanakkor a felperesek és az Olasz Köztársaság által hivatkozott érvek nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a Bizottság túllépte a mérlegelési jogkörének korlátait, amennyiben a megtámadott határozat (68) és (69) preambulumbekezdésében (lásd a fenti 287. pontot) az 1988. augusztus 12-i közleményben és az 1998. évi iránymutatásban meghatározott mérlegelési szempontokat vette alapul.

309 A felperesek különösen nem bizonyították, hogy a Bizottság nyilvánvaló mérlegelési hibát követett volna el, amennyiben úgy ítélte meg, hogy Velence helyzete kapcsán nem merültek fel új ismérvek, ezért pedig a vizsgált támogatások területi eltérés címén történő engedélyezésének megtagadása érdekében azt a körülményt vette alapul, hogy e támogatások nem beruházáshoz kapcsolódnak (lásd a fenti 288. pontot). Ezenkívül a felperesek és az Olasz Köztársaság nem vitatják, hogy Velence területének csak bizonyos térségei szerepeltek azoknak a régióknak a jegyzékén, amelyek az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti eltérésben részesülhetnek. Ez utóbbival kapcsolatban ugyanakkor meg kell állapítani, hogy - ellentétben a Bizottság állításaival - ez a körülmény önmagában nem zárja ki Velence egész területét a területi eltérés kedvezményéből. Mindazonáltal a támogatható térségekben a vizsgált támogatások működési támogatás jellege elegendő volt ahhoz, hogy igazolja e támogatások regionális támogatásokként történő engedélyezésének a Bizottság általi megtagadását.

310 Másfelől el kell utasítani az Italgas és az Olasz Köztársaság azon kifogását, mely szerint a Bizottság azáltal, hogy a megtámadott határozat (74) preambulumbekezdésében a kért ad hoc eltérést igazolni képes új körülmények hiányának hangsúlyozására szorítkozott, nem indokolta megfelelően a Velence lagunáris területének egyedi helyzetére alapított azon érvek elutasítását, amelyekre az olasz hatóságok és az érdekelt harmadik személyek a közigazgatási eljárás során hivatkoztak.

311 A Bizottság ugyanis a megtámadott határozat (74) preambulumbekezdésében kifejtette azokat az okokat, amelyek alapján jelen esetben nem állt szándékában annak érdekében változtatni az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontja alkalmazásának 1988. augusztus 12-én megállapított módszerén, hogy azt a szóban forgó esethez igazítsa, mint azt korábban, a Közösség bővítése idején Svédország és Finnország vonatkozásában tette. Ez utóbbi alkalommal ugyanis a Bizottság az 1994. június 1-jei határozattal akként módosította a fent említett módszert, hogy lényegében kiegészítő szempontot írt elő az egyes térségek területi eltéréshez való jogosultsága és a szállítási többletköltségek részleges ellentételezésére irányuló támogatások engedélyezésének lehetősége tekintetében, mindezt pedig annak érdekében tette, hogy figyelembe vegye az Európai Közösség vonatkozásában újnak minősülő földrajzi sajátosságokat, vagyis a szélsőséges északi elhelyezkedést, a zord időjárási körülményeket, a rendkívül nagy belső távolságokat és a bizonyos területrészeken alacsony népsűrűséget, amelyeket a módszer kidolgozása során nem vettek figyelembe mint alapvető problémákat (lásd a tagállamoknak és más érdekelt feleknek címzett, fent hivatkozott 1994. december 20-i közleményt az 1988. augusztus 12-i közlemény II. részének módosításáról). Ezért a Bizottság annak kifejtésével, hogy Velence helyzete kapcsán nem merültek fel új ismérvek, a vizsgált támogatási program pedig olyan jellegű volt, hogy az megzavarhatta a támogatások hatályban lévő rendszerét, mivel olyan térségben nyújtott támogatásokról volt szó, amelyre nem voltak jellemzők a gazdasági és társadalmi kohézió akut problémái, megfelelően indokolta annak megtagadását, hogy jelen esetben mellőzze az alkalmazandó módszerben kialakított szempontokat.

312 Harmadszor, el kell utasítani az Italgas azon érvét is, mely szerint a Bizottság az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 1. cikkében előírt, a munkahelyek megtartására irányuló általános szociális tehermentesítés kapcsán jogosult lett volna mellőzni különösen a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó iránymutatás 22. pontjában kifejtett szempontokat. Amíg ugyanis ezen iránymutatás az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti ágazati eltérésekre utal, addig a felperes arra szorítkozik, hogy a 95/455 határozatra hivatkozzék, amelyben a Bizottság a Mezzogiornóban alkalmazandó szociális tehermentesítések tekintetében biztosított területi eltérést, mégpedig a jelen ügy körülményeitől teljes mértékben eltérő körülmények között, mint azt a megtámadott határozat (75) és (76) preambulumbekezdésében is megjegyzi. A Bizottság ezen 1995. évi határozat (14) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 1. cikkében előírt működési támogatások az Abruzzo és Molise tartományokon kívüli tartományokban megfeleltek az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja szerinti területi eltérés kedvezményében való részesülés valamennyi feltételének. Ezzel szemben Abruzzo és Molise tartományok kapcsán, amelyek a továbbiakban nem feleltek meg e feltételeknek, a Bizottság figyelembe vette azt a tényt, hogy e két tartományra 1993. december 31-ig vonatkozott az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) pontja szerinti eltérés. Ezért úgy ítélte meg, hogy jóllehet az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja nem vonatkozik a működési támogatásokra, célszerűnek és a közös piaccal összeegyeztethetőnek bizonyult - anélkül, hogy a kereskedelmi feltételek a közös érdekkel ellentétes mértékben módosulnának - engedélyezni e támogatásokat, amelyek átmeneti jellegű kísérőintézkedésekként egy fokozatos leépítési tervbe illeszkedtek oly módon, hogy elősegítsék a tartományban működő vállalkozásoknak az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti, kevésbé kedvező rendszerhez történő alkalmazkodását. A Bizottság a 94/455 határozatának (15) preambulumbekezdésében azzal az "általános elvvel" igazolta az 1988. augusztus 12-i közleményben kifejtett szempontoktól való eltérést, hogy "[figyelembe kell venni] az olyan helyzetek objektív sajátosságát, amelyek nem hasonlíthatók össze az [EK 87.] cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján támogatásban részesíthető régiók helyzetével".

313 Negyedszer, ellentétben az Italgas állításaival, a Bizottság teljes mértékben megfelelt a foglalkoztatási támogatásokra vonatkozó, fent említett iránymutatásban általa meghatározott szempontoknak, amennyiben a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet 2. cikkében előírt, munkahely-teremtési célú szociális tehermentesítést, mivel e tehermentesítést olyan vállalkozásoknak nyújtották, amelyek nem minősülnek KKV-knak, illetve nem olyan területen telepedtek le, amely regionális állami támogatásokra jogosult, továbbá nem minősülnek a munkaerő-piaci beilleszkedést elősegítő vállalkozásoknak sem. A Bizottság ugyanis ezen iránymutatás 21. pontjában világosan megjelölte azokat a szempontokat, amelyek alapján mérlegeli, hogy valamely munkahely-teremtési célú támogatás az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szerinti ágazati eltérésben részesülhet-e. Márpedig e szempontok között szerepel a fent említett három vagylagos feltétel, többek között az, amely arra vonatkozik, hogy a kedvezményezett vállalkozásnak a regionális támogatásokra jogosult területen kell elhelyezkednie. Mivel az Italgas nem terjeszt elő semmilyen érvet, amelynek alapján kétségbe lehetne vonni, hogy e három vagylagos feltétel összhangban áll azon ágazati eltérések célkitűzéseivel, amelyeket az EK 87. cikk (3) bekezdésének c) pontja szabályoz - amely az egyes gazdasági tevékenységek fejlődését előmozdító támogatásokra vonatkozik, amennyiben azok nem befolyásolják hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben -, meg kell állapítani, hogy a Bizottság a kialakult ítélkezési gyakorlat szerint (lásd a fenti 292. pontot) köteles volt a saját maga által felállított szempontoknak megfelelni. Semmiképpen nem kifogásolható, hogy a Bizottság ezeket a szempontokat alkalmazta, mivel sem bizonyítást nem nyert, sem pedig megfelelően alátámasztva nem állítják, hogy e szempontok nem egyeztethetők össze az ágazati eltérések által elérni kívánt célkitűzésekkel (a contrario lásd a fenti 290. pontban hivatkozott Pollmeier Malchow kontra Bizottság ügyben hozott ítéletet).

314 Mindezen megfontolások alapján az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának megsértésére és az indokolás hiányára alapított jogalapokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

3. Az EK 87. cikk (3) bekezdése d) pontjának és az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértéséről, valamint az indokolás feltételezett hiányáról és ellentmondásosságáról

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

315 A felperes, vagyis a Cipriani szálloda vitatja azokat az indokokat, amelyek alapján a Bizottság elutasította a kulturális eltérés alkalmazását. Azt állítja, hogy a COSES tanulmánya, amelyet az egyesület csatolt, megerősítette azon kötöttségek általános jellegét, amelyek a kulturális javak és a környezet védelmére vonatkozó olasz jogszabályokból Velence számára származtak. Ez a tanulmány pontosan megjelölte az e kötöttségekből származó azon többletköltségeket, amelyek Velence esetében azon költségekhez képest merülnek fel, amelyeket a hasonló kötöttségek eltérő környezeti összefüggésben eredményeznek. A felperes különösen a történelmi és művészeti értéket képviselő javak védelmének rendszerét létrehozó 1089/39. sz. olasz törvény által előírt kötöttségekre hivatkozik, közelebbről Velence kapcsán pedig a 791/73. sz. köztársasági elnöki rendeletre, amely az építészeti, történelmi és művészeti értéket képviselő ingatlanok felújítására és megtisztítására irányuló beavatkozások vonatkozásában írt elő különleges szabályokat. A felperes hozzáteszi, hogy az egyesület ezenkívül indítványozta olyan kiegészítő információk rendelkezésre bocsátását, amelyeket a Bizottság szükségesnek ítél. E feltételek mellett, ha kiderülne, hogy bizonyos vállalkozásokra nem vonatkoztak a fent említett kiegészítő kötöttségek, a Bizottság az összes szükséges információ figyelembevétele alapján csak az e kötöttségek alá nem tartozó vállalkozások esetében lett volna köteles kizárni a kulturális eltérés alkalmazását.

316 A felperes ezt követően azt állítja, hogy a többletköltségek jelentős mértékéhez képest a szóban forgó, korlátozott összegű szociális tehercsökkentések, amelyek mértéke ráadásul fokozatosan csökkent a teljes megszüntetésükig, arányosak voltak. Jelen esetben épp a megtámadott határozat az, amely sérti az arányosság elvét.

317 Másfelől a Bizottság anélkül biztosított kulturális eltérést a Consorzio Venezia Nuova számára, hogy ellenőrizte volna e szervezet kulturális célja és a megítélt támogatások összege közötti összefüggést. Ebből a szempontból tehát a megtámadott határozat ellentmondásos, és ellentétes az egyenlő bánásmód elvével.

318 A történelmi városközpontban alkalmazandó rendkívül szigorú szabályozás alá tartozó ingatlanokkal rendelkező felperes szállodai vendéglátó tevékenysége szorosan kapcsolódik azoknak az ingatlanoknak a természetéhez, amelyeket működtet, és amelyeknek az eredeti állapotát a fent említett 791/1973. sz. rendelet értelmében meg kell őrizni. A megfelelő számú személyzet e célból történő alkalmazása így annak szükségessége folytán történt, hogy megőrizzék ezen belvárosi ingatlanok arculatát és történelmi szerepét.

- A T-277/00. sz. ügy

319 A felperesek, a Coopservice és az egyesület azt sérelmezik, hogy a Bizottság nem vett tudomást azon általános kötöttségek fennállásáról, amelyek kifejezetten a lagúna területét érintik, és amelyek többek között az építészeti örökség és a környezet megóvására irányulnak. A Bizottság különösen azokat a kötöttségeket nem vette figyelembe, amelyeket többek között a 962/1973. sz. köztársasági elnöki rendelet ír elő "Velence városa és lagúnája tájjellegű, történelmi, régészeti és művészeti közegének megőrzése" érdekében, összhangban a 171/1973. sz. olasz törvényben, valamint a környezetvédelem elsődleges célkitűzéseinek megvalósításáról szóló 431/1985. sz. törvényben meghatározott célkitűzésekkel. A Bizottság így kizárólag azokat a közvetlen kötöttségeket vizsgálta, amelyek az építészeti értékeknek és ingatlanoknak az 1089/39. sz. törvényben szabályozott védelmére vonatkoznak. Ezzel szemben figyelmen kívül hagyta azokat a "közvetett" kötöttségeket, amelyek a közvetlen kötöttségek alá tartozó ingatlanok környezetére, közegére, látványára és megvilágítására vonatkozó feltételekre irányulnak.

320 A felperesek szerint a vizsgált szociális tehermentesítések a kultúra előmozdítására és a kulturális örökség megőrzésére irányulnak. Ezenkívül e mentesítések arányosak a fent említett kötöttségekből eredő többletköltségekkel, továbbá nem változtatják meg a tagállamok közötti kereskedelem és a verseny feltételeit. E két kérdést illetően a megtámadott határozat indokolása téves és hiányos.

A Bizottság érvei

321 A Bizottság a fentiekkel szemben azt hozza fel, hogy ő csupán az EK 87. cikk (3) bekezdésének d) pontját alkalmazta. Így azt állapította meg, hogy nem állt fenn tényleges kapcsolat a nyújtott előny és a kulturális örökség megőrzésére irányuló azon többletköltségek között, amelyek ellentételezésére ez az előny irányul.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

322 Az Elsőfokú Bíróság először is megállapítja, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a kulturális örökség megőrzéséhez kapcsolódó többletköltségeket minden olyan vállalkozás viseli, amely a szóban forgó szociális tehercsökkentésekben részesült. Különösen, a Cipriani szálloda által hivatkozott azon körülmény, mely szerint - mint azt korábban az egyesület állította - "az utcák, terek és csatornák elrendezésére vonatkozó szempontok alapján meghatározott épületegyüttesek vonatkozásában" kimutatható az építészeti, történelmi és művészeti érték, nem bizonyítja, hogy a vizsgált szociális tehercsökkentések kedvezményében részesülő vállalkozások által működtetett valamennyi ingatlannal ilyen többletköltségek járnak.

323 Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Bizottság nem rendelkezett az ahhoz szükséges információkkal, hogy a megtámadott határozatban különbséget tudjon tenni a kulturális örökség védelméhez kapcsolódó kötöttségek alá tartozó ingatlanokat működtető vállalkozások és azon vállalkozások között, amelyek nem működtetnek ilyen típusú ingatlanokat.

324 Általánosabban, a közigazgatási eljárás során a Bizottság elé terjesztett észrevételekből és dokumentumokból kiderül, hogy a Bizottság semmilyen releváns információval nem rendelkezett ahhoz, hogy mérlegelni tudja a Cipriani szálloda, a Coopservice és az egyesület által hivatkozott esetleges építészeti és kulturális kötöttségeket, valamint vizsgálni tudja annak lehetőségét, hogy adott esetben az EK 87. cikk (3) bekezdésének d) pontja szerinti eltérést biztosítson. Közelebbről, a megtámadott határozat (79) preambulumbekezdéséből kiderül, és a felperesek sem vitatják, hogy az olasz kormány soha nem indítványozta a kulturális eltérés alkalmazását, hanem kizárólag amellett érvelt, hogy a szóban forgó szociális tehermentesítések regionális támogatás jellegűek. Másfelől a COSES fent említett, Velence önkormányzata által a Bizottsághoz benyújtott 1998. februári tanulmányának 3.3. pontja arra szorítkozik, hogy felsorolja a környezet, az építőipar és a városrendezés területén Velence esetében alkalmazandó törvényeket és egyéb rendelkezéseket. Jóllehet nem vitatott, hogy - mint azt a felperesek állítják - e törvények és egyéb rendelkezések némelyike történelmi és művészeti jellegű kötöttségeket ír elő, az ilyen kötöttségek jelentősége és hatálya nincs meghatározva. Ráadásul az idézett szabályozás nagyobb része általánosságban olyan városrendezési, környezeti vagy tájjellegű kötöttségekre utal, amelyek rendeltetése főszabály szerint nem az, hogy azokat a kultúra és a kulturális örökség megőrzésének az EK 87. cikk (3) bekezdésének d) pontja szerinti előmozdítása kapcsán figyelembe vegyék. A COSES által 1998 márciusában készített, a felperes által a Bizottságnak benyújtott tanulmány 1.2. és 1.5. pontja nem tartalmaz semmilyen utalást az olyan többletköltségekre vonatkozóan, amelyeket a Velence vagy Chioggia területén letelepedett vállalkozások közvetlenül a kulturális örökség megőrzésével összefüggésben viselnek.

325 Másodszor meg kell jegyezni, hogy a vizsgált szociális tehermentesítések alkalmazásának részletes szabályai - mint azt a Bizottság a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdésében megállapítja - nem teszik lehetővé annak biztosítását, hogy ezek az intézkedések az általuk elérni kívánt céllal arányosak legyenek. A felperesek ugyanis nem vitatják, hogy - tekintettel a támogatás nyújtásának módjaira - általában nincs összefüggés egyrészt a valamely vállalkozás számára megítélt pénzügyi mentesítéseknek a foglalkoztatott személyek számához kötődő összege, másrészt az e vállalkozás által működtetett épületek típusa vagy mérete, következésképpen pedig a kulturális örökség megőrzésével kapcsolatban viselt többletköltségek között.

326 A Cipriani szálloda jelen esetben hivatkozott helyzetével kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a felperes nem hivatkozhat megalapozottan a sajátos helyzetét illető ténybeli érvekre, mivel ezeket az érveket a közigazgatási eljárás során nem terjesztették a Bizottság elé.

327 Ezzel szemben meg kell jegyezni, hogy a Consorzio Venezia Nuova részére nyújtott támogatásoknak a megtámadott határozatban történő egyedi vizsgálatát az a tény indokolja, hogy ez utóbbi vállalkozás egyike azoknak az önkormányzati tulajdonú vállalkozásoknak, amelyek vonatkozásában az olasz hatóságok részletes információkat szolgáltattak. A Bizottság ezen információk alapján ítélte meg úgy, hogy e vállalkozás - amelynek az alapító okirat szerinti tevékenységét az állam által Velence történelmi, művészeti és építészeti öröksége védelmének biztosítása érdekében elhatározott beavatkozások megvalósítása képezte - a kultúrát kívánta előmozdítani.

328 Mindezen okok alapján nem állapítható meg, hogy a Bizottság jelen esetben megsértette volna a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, és túllépte volna a mérlegelési jogkörének korlátait, amennyiben nem vette figyelembe többek között a Cipriani szálloda egyéni helyzetét, és általánosságban úgy ítélte meg, hogy a hivatkozott kötöttségek nem igazolták a kulturális eltérés biztosítását.

329 Ebből következik, hogy az EK 87. cikk (3) bekezdése d) pontjának megsértésére és az indokolás hiányára alapított jogalapokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

4. Az EK 87. cikk (3) bekezdése e) pontjának állítólagos megsértéséről

a) A felek érvei

330 A T-277/00. sz. ügyben a felperesek, vagyis a Coopservice és az egyesület azon a véleményen vannak, hogy a megtámadott határozat (84) preambulumbekezdése sérti az EK 87. cikk (3) bekezdésének e) pontját, valamint, hogy az indokolása hiányos és ellentmondásos, amennyiben a Bizottság úgy ítéli meg, hogy még csak fel sem merülhet az e cikkben előírt eltérés alkalmazásának lehetősége. A felperesek azt állítják, hogy a velencei kulturális örökség megőrzésére irányuló általános érdekű célkitűzések igazolják az ilyen eltérést.

331 A Bizottság vitatja ezeket az érveket.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

332 Az EK 87. cikk (3) bekezdésének e) pontja "a támogatás olyan egyéb fajtáira" vonatkozik, "amelyeket a Tanács a Bizottság javaslata alapján, minősített többséggel hozott határozatával határoz meg". Ezért elegendő megállapítani, hogy - mint azt a Bizottság is állítja - nem létezett semmilyen, a fenti cikk alapján elfogadott ad hoc tanácsi határozat, amely lehetővé tette volna a vizsgált támogatási program engedélyezését.

333 A jelen jogalapot tehát mint megalapozatlant el kell utasítani.

5. Az EK 87. cikk (3) bekezdése b) pontjának, az EK 87. cikk (2) bekezdése b) pontjának és az EK 253. cikk állítólagos megsértéséről, valamint az indokolás állítólagos hiányosságáról és ellentmondásosságáról

a) A felek érvei

334 A T-277/00. sz. ügyben a felperesek, vagyis a Coopservice és az egyesület először is azt sérelmezik, hogy a Bizottság tévesen és indokolás nélkül zárta ki, hogy Velence városának megóvása az EK 87. cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében vett, valamely közös európai érdeket szolgáló fontos projektnek minősülne. A megtámadott határozat ezzel kapcsolatban ellentmondásos, mivel a Bizottság másfelől elismerte Velence megóvásának rendkívüli fontosságát, következésképpen pedig a Consorzio Venezia Nuova részére nyújtott támogatásokat a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánította (a (96) preambulumbekezdés).

335 Másodszor, a Bizottság tévesen és indokolás nélkül zárta ki az EK 87. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti, a természeti csapásokkal kapcsolatos eltérést is. A magas vízállás ugyanis természeti csapást jelent egyrészt a város társadalmi és gazdasági közegére gyakorolt rendkívül súlyos hatásai és ismétlődő jellege folytán, másrészt pedig azon pusztító következmények miatt, amelyek akkor merülnek fel, ha e jelenség kivételes erősséggel következik be.

336 A Bizottság vitatja ezt az érvelést.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

337 Először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság helyesen állítja, hogy a szóban forgó támogatási program nem tekinthető valamely európai érdeket szolgáló fontos projekthez szorosan kapcsolódónak. E programot ugyanis nem Velence megóvása céljából hozták létre, hanem azon szociális terhek könnyítése érdekében, amelyek a Velence vagy Chioggia területén letelepedett vállalkozások költségvetését rendes körülmények között sújtják. Így e program lényegében e vállalkozások versenyképességének javítását szolgálja. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint valamely támogatási intézkedés csak akkor részesülhet az EK 87. cikk (3) bekezdésének b) pontja szerinti eltérés kedvezményében, ha nem főként valamely tagállam gazdasági szereplőit részesíti előnyben, hanem a Közösség egésze vonatkozásában jelent előnyt (a fenti 209. pontban hivatkozott Unicredito Italiano ügyben hozott ítélet 72-78. pontja, valamint a fenti 209. pontban hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 139. és 140. pontja).

338 A Bizottság tehát azáltal, hogy a megtámadott határozat (97) preambulumbekezdésében mellőzte az EK 87. cikk (3) bekezdésének b) pontja szerinti "közös európai projektként" minősítést, nem lépte túl a mérlegelési jogkörének korlátait. Másfelől, ellentétben a felperesek állításaival, a megtámadott határozat indokolása ezzel kapcsolatban nem tartalmaz semmilyen ellentmondást, mivel a Consorzio Venezia Nuova részére nyújtott támogatásokat nem az EK 87. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján engedélyezték (lásd a fenti 327. pontot).

339 Ezenkívül a Bizottság jogilag megfelelő módon indokolta a megtámadott határozatot, amikor arra utalt, hogy a szóban forgó támogatási program nem a közös érdeket szolgáló fontos projektre vonatkozik, és nem is azt a célt szolgálja, hogy valamely tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavart szüntessen meg.

340 Másodszor meg kell állapítani, hogy a vizsgált szociális tehercsökkentések a bértömeggel arányosak, és nem a természeti csapások vagy más rendkívüli események által okozott károk helyreállítására irányulnak, mint azt az EK 87. cikk (2) bekezdésének b) pontja megkövetelné. Egyébként a Bizottság emlékeztet arra, hogy állandó gyakorlat értelmében a mezőgazdaság területén a kedvezőtlen időjárási feltételek miatt bekövetkezett károk csak akkor minősülhetnek az EK 87. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett, természeti katasztrófák által okozott károknak, ha meghaladják a rendes körülmények között folytatott termelés alapulvételével meghatározott küszöbértékeket. Az ilyen szempontokat nem lehet a velencei magas vízállás jelenségére vonatkoztatni.

341 E feltételek mellett meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem lépte túl a mérlegelési jogkörének korlátait, amennyiben a megtámadott határozat (99) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy a velencei magas vízállás jelenségét nem lehet az EK 87. cikk (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett természeti csapásnak vagy más rendkívüli eseménynek tekinteni. Ezenkívül a megtámadott határozat ezzel kapcsolatban megfelelő indokolást tartalmaz.

342 Ebből következik, hogy a jelen jogalapokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

B - A megtámadott határozat 5. cikkében előírt, a támogatások visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettség állítólagos szabálytalanságáról

343 A felperesek a megtámadott határozat 5. cikkében előírt visszatéríttetési kötelezettség megsemmisítésére irányuló kereseti kérelmeik alátámasztása érdekében két jogalapcsoportot terjesztenek elő. Egyrészt a szóban forgó intézkedések új támogatásnak történő, állítólag téves minősítése kapcsán a 659/1999 rendelet 15. cikkének megsértésére, valamint a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére hivatkoznak. Másrészt arra hivatkoznak, hogy a megtámadott határozat a vitatott támogatások visszatéríttetésének előírásával sérti a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdését, továbbá az arányosság, a jogbiztonság, az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elvét, valamint az átmeneti jogi szabályozást és az indokolási kötelezettséget.

1. A szóban forgó intézkedések állítólag tévesen új támogatásnak történő minősítése kapcsán a 659/1999 rendelet 15. cikkének, valamint a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértéséről

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

344 A felperes, vagyis a Cipriani szálloda emlékeztet arra, hogy a Bizottság a jelen esetben szóban forgó szociális tehercsökkentések vizsgálatát 1997-ben kezdte meg. Ebben az összefüggésben a 659/1999 rendelet 15. cikke, amelynek célja a jogbiztonság érvényesítése, a Bizottság vizsgálati és határozathozatali hatáskörét az 1987 óta bevezetett támogatásokra korlátozza, mivel az említett cikkben előírt elévülési határidő lejártát követően csak ezeket a támogatásokat lehet visszatéríttetni.

345 Márpedig a Cipriani szálloda legalább 1972 óta részesül többek között olyan szociális tehercsökkentésekben, amelyeket a Bizottság álláspontjának alapját képező 206/1995. sz. és 30/1997. sz. törvényeken kívüli egyéb törvények írnak elő az ország egész területén. A felperes ezzel kapcsolatban a 300-nál kevesebb munkavállalót foglalkoztató kézműves és ipari vállalkozások javát szolgáló szociális tehercsökkentésekre hivatkozik, amelyeket az 590/1971. sz. törvény vezetett be, a szállodai vendéglátással foglalkozó vállalkozásokra pedig a 463/1972. sz. törvény terjesztett ki. A felperes hozzáteszi, hogy egyes szociális terhek kapcsán ő maga a 102/1977. sz. törvényben előírt olyan csökkentésekben is részesül, amelyek a 102/1977. sz. törvény értelmében az ország egész területén alkalmazandók a kézműves és ipari vállalkozásokra, és amelyeket az 573/1977. sz. törvény terjesztett ki a szállodai vendéglátással foglalkozó vállalkozásokra.

346 Ezért a jelen esetben szóban forgó szociális tehercsökkentések a 659/1999 rendelet 15. cikkének (3) bekezdése értelmében vett létező támogatásoknak minősülnek, nem pedig olyan új támogatásoknak, amelyeket a Bizottság által a megtámadott határozatban vizsgált 206/1995. sz. és 30/1997. sz. törvények vezettek volna be.

347 Még ha el is ismerjük, hogy a szóban forgó szociális tehercsökentések a 206/1995. sz. és a 30/1997. sz. törvények alapján illeték meg a felperest, amit a felperes vitat, ezeket az intézkedéseket akkor is olyan létező támogatásoknak kellene tekinteni, amelyek legalább az 1972. és 1978. évekig nyúlnak vissza. Egyrészt ugyanis e törvények csupán azoknak a már létező támogatásoknak az időbeli és térbeli kiterjesztéséről rendelkeznek, amelyeket a Mezzogiornóban működő vállalkozások javát szolgáló szociális tehercsökkentésekről szóló, 1089/1968. sz. törvény vezetett be, és amelyeket Velence területére a 171/1973. sz. törvény, a szállodai vendéglátás ágazatára pedig az 502/1978. sz. törvény, valamint a fent említett 463/1972. sz. törvény terjesztett ki. Másrészt a felperes 1978 óta részesül a válságos térségekre ("aree depresse") vonatkozó szabályozásban előírt adócsökkentésekben.

348 A felperes szerint a Bizottság állításaival ellentétben jogfolytonosság áll fenn a vizsgált támogatási program és a fent említett létező támogatások között, mivel ez utóbbiak nem képezték lényeges módosítás tárgyát. Jóllehet e támogatásokat különböző törvények vezették be, minden esetben ugyanazon szociális tehercsökkentésről van szó, amelynek a Velence és Chioggia területére történő alkalmazásáról az 502/1978. sz. törvény által értelmezett 171/1973. sz. törvény rendelkezett. Ezt az elemzést megerősíti a 206/1995. sz. törvény 5a. cikke, amely kimondja, hogy a 171/1973. sz. törvény 23. cikke és az 502/1978. sz. törvény 3. cikke szerinti rendelkezéseket akként kell értelmezni, hogy az e rendelkezésekben előírt szociális tehercsökkentéseket továbbra is az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendeletben meghatározott szempontok alapján kell odaítélni. Ebből következik, hogy a 206/1995. sz. és a 30/1997. sz. törvény arra korlátozódik, hogy megerősítse a korábban már előírt szociális tehercsökkentéseknek a Velence és Chioggia területére történő alkalmazhatóságát, anélkül, hogy módosítaná a támogatási program lényeges elemeit, vagyis a kedvezményezettek körét, valamint a beavatkozás formáját és mértékét.

349 Ebben a jogi összefüggésben, tekintettel a 659/1999 rendelet 15. cikkének (1) és (2) bekezdésére, a felperes érvelése szerint a vizsgált szociális tehermentesítések kedvezményezettjei jogos bizalommal élhettek e mentesítések jogszerűségét és a közös piaccal való összeegyeztethetőségét illetően. Az elévülési határidő ugyanis 1973-ban - ha nem korábban - kezdetét vette. Ezzel kapcsolatban a felperes azt állítja, hogy a 659/1999 rendelet 15. cikkének (2) bekezdését, amely kimondja, hogy az elévülési határidő azon a napon kezdődik, amikor a jogellenes támogatást a kedvezményezettnek nyújtják, akként kell értelmezni, hogy a támogatási program esetében a támogatás nyújtásáról szóló jogi aktus egybeesik azon törvény elfogadásával, amely létrehozza e programot. A vizsgált szociális terhek megfizetésének havi esedékességei nem relevánsak, mivel azok csupán e törvény végrehajtásához kapcsolódnak (az Elsőfokú Bíróság T-195/01. és T-207/01. sz., Government of Gibraltar kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. április 30-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II-2309. o.] 130. pontja).

350 Ezenkívül a Bizottság tévesen jutott arra a közvetett megállapításra, hogy a szóban forgó intézkedések új támogatásokat képeznek, és mint ilyenek az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség alá tartoznak.

351 Végül, a megtámadott határozat a felperes vonatkozásában az egyenlő bánásmód elvének megsértését eredményezi, mégpedig az Olaszország egyéb területein letelepedett olyan szállodákhoz képest, amelyek továbbra is részesülnek a szociális tehercsökkentésekben.

- A T-277/00. sz. ügy

352 A felperesek, vagyis a Coopservice és az egyesület egyaránt azt állítják, hogy a szóban forgó, a 206/1995. sz. és a 30/1997. sz. törvények által előírt intézkedések a 659/1999 rendelet 1. cikke és 15. cikke értelmében vett létező támogatásokat képeznek, amelyekre nem vonatkozik az EK 88. cikk (3) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettség. E támogatások a 659/1999 rendelet 15. cikke értelmében nem képezhetik visszatéríttetés tárgyát. A felperesek azt állítják, hogy a Mezzogiorno vállalkozásainak javát szolgáló szociális tehercsökkentésekre vonatkozó szabályozás az adócsökkentésre irányuló olyan egyszerű programot kidolgozó 1089/1968. sz. törvényre vezethető vissza, amelynek lejárati időpontjaként eredetileg 1972. december 31-ét határozták meg. E program hatályát a 171/1973. sz. törvény terjesztette ki Velencére és Chioggiára. Az 1089/1968. sz. törvény által bevezetett támogatási program 1994. június 30-ig volt hatályban. E programot részben felváltotta az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendelet, amely az 1089/1968. sz. törvényben előírt különböző adócsökkentéseket összefogó "egyszeri" adócsökkentési programot dolgozott ki, valamint az új munkahelyek vonatkozásában teljes mértékű éves adómentességet biztosított. Nem változott ugyanakkor a jogalkotónak a 171/1973. sz. törvényben megnyilvánuló azon szándéka, hogy a Velence és Chioggia történelmi városközpontjában működő vállalkozásoknak egyes olyan előnyöket biztosítson, amelyek azonosak az Olaszország középső és déli részén működő vállalkozásoknak nyújtott előnyökkel. A támogatási program lényegi elemei ugyanis nem módosultak. E program továbbra is ugyanazon kedvezményezettekre irányult, a Velence és Chioggia történelmi városközpontjában fennálló sajátos feltételekre vonatkozó ugyanazon indokok támasztották alá, és a támogatás meghatározásának ugyanazon mechanizmusán alapult, vagyis az Olaszország középső és déli részén hatályban lévő szabályozásra utalt.

353 A felperesek szerint folytonosság állt tehát fenn különösen a 171/1973. sz. törvény, valamint a 206/1995. sz. törvény és a 30/1997. sz. törvény által előírt intézkedések feltételei és alkalmazásuk részletes szabályai között. Mivel a 171/1973. sz. törvény által előírt intézkedéseket e két utóbbi törvény lényegében nem módosította, a jelen esetben szóban forgó szociális tehermentesítések nem képeznek új támogatásokat. A 206/1995. sz. törvénnyel és a 30/1997. sz. törvénnyel bevezetett egyetlen módosítás abban állt, hogy csökkentették a szóban forgó intézkedések kedvezményezettjeit korábban megillető előnyt, ezért e módosítás nem tekinthető lényegesnek.

354 Másfelől a felperesek vitatják a Bizottság azon álláspontját, mely szerint a támogatási program bevezetésének dátuma nem releváns a 659/1999 rendelet 15. cikkének (2) bekezdésében előírt elévülési határidő kezdő időpontjának meghatározása szempontjából. A felperesek azt állítják, hogy a valamely támogatási program keretében nyújtott támogatás abban az időpontban válik ténylegessé, amikor az érintett vállalkozás jogosulttá válik az e program keretében nyújtott előnyökre, nem pedig a már odaítélt támogatás folyósítására irányuló kötelezettség minden hónapban történő teljesítése során.

355 A felperesek érvelése szerint jelen esetben a Bizottság elmulasztotta mérlegelni azt az összefüggést, amely az 1994. júliusa óta alkalmazandó vizsgált támogatási program és a 171/1973. sz. törvény által korábban bevezetett támogatási program között áll fenn. A megtámadott határozat ezért sérti a 659/1999 rendelet 15. cikkét és az indokolás hiányában szenved, amennyiben a vizsgált támogatási programot burkoltan új támogatásnak minősíti.

A Bizottság érvei

356 A Bizottság vitatja a fenti érvelést.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

357 Mivel a 659/1999 rendelet 15. cikkében foglalt, elévülési határidőt előíró rendelkezések esetében eljárási szabályokról van szó, azokat azonnali hatállyal alkalmazni kellett minden olyan eljárásban, amelyek e rendelet hatálybalépésének időpontjában, vagyis 1999. április 16-án folyamatban voltak a Bizottság előtt (az Elsőfokú Bíróság T-366/00. sz., Scott kontra Bizottság ügyben 2003. április 10-én hozott ítéletének [EBHT 2003., II-1763. o.] 51. pontja). Mivel a megtámadott határozatot 1999. november 25-én fogadták el, meg kell vizsgálni, hogy jelen esetben lejárt-e az elévülési határidő, ennek következtében pedig a vizsgált támogatási program e rendelet 15. cikkének (3) bekezdése alapján létező támogatásnak tekintendő-e.

358 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a támogatás nyújtására vagy módosítására irányuló intézkedések új támogatásokat képeznek (a Bíróság 91/83. és 127/83. sz. Heineken Brouwerijen egyesített ügyekben 1984. október 9-én hozott ítéletének [EBHT 1984., 3435. o.] 17. és 18. pontja, valamint a C-44/93. sz. Namur-Les assurances du crédit ügyben 1994. augusztus 9-én hozott ítéletének [EBHT 1994., I-3829. o.] 13. pontja). Közelebbről, ha a módosítás a kezdeti támogatási programnak magát a lényegét érinti, e program új támogatási programmá alakul át. Ezzel szemben, ha a módosítás nem lényegi jelentőségű, csak magát a módosítást lehet új támogatásnak minősíteni (a fenti 349. pontban hivatkozott Government of Gibraltar kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 109. és 111. pontja.

359 Jelen esetben meg kell állapítani, hogy a 206/1995. sz. törvény azáltal, hogy a Mezzogiorno vonatkozásában az 1994. augusztus 5-i miniszteri rendeletben előírt szociális tehermentesítéseket kiterjesztette a Velence és Chioggia területén letelepedett vállalkozásokra, a 30/1997. sz. törvény pedig azáltal, hogy a programot 1997-re meghosszabbította, egy sajátos, kifejezetten Velence és Chioggia területére alkalmazandó, új programot vezetett be.

360 Ezzel kapcsolatban nem állják meg a helyüket a felperesek által annak bizonyítása érdekében előterjesztett érvek, hogy a vizsgált támogatási program csupán a létező támogatások időbeli és területi kiterjesztését képezte. Először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság azt állítja - anélkül, hogy a felperesek ezt vitatnák -, hogy a Cipriani szálloda által hivatkozott 463/1972. sz. törvény azokat a szociális tehercsökkentéseket hosszabbította meg 1973. június 30-ig, amelyeket az 590/1971. sz. törvény írt elő a kézműipari vállalkozások, az ipar területén működő KKV-k, valamint a szállodai vendéglátással foglalkozó vállalkozások javára. E tehercsökkentéseket 1973. július 1-je után nem lehetett nyújtani, ennélfogva pedig nem álltak semmilyen kapcsolatban a megtámadott határozatban vizsgált azon támogatásokkal, amelyeket 1995 és 1997 között nyújtottak. Ugyanez vonatkozik az 502/1978. sz., a 102/1977. sz. és az 573/1977. sz. törvényekben előírt, 1981. december 31-ig alkalmazható szociális tehercsökkentésekre is.

361 Másodszor, az említett 1994. augusztus 5-i miniszteri rendeletnek, amelyre a 30/1997. sz. és a 206/1995. sz. törvény utal, "a Mezzogiorno területeire vonatkozó új szociális tehercsökkentési program" képezte a tárgyát. E rendelet tehát új támogatási programot vezetett be a Mezzogiornóban. A 206/1995. sz. törvény ezt az új programot terjesztette ki Velence és Chioggia vállalkozásaira, a 30/1997. sz. törvény pedig ennek az új programnak az odaítélési feltételeit módosította.

362 E feltételek mellett, még ha fel is tételezzük, hogy az eredetileg a 206/1995. sz. törvénnyel előírt szóban forgó támogatási program arra korlátozódik, hogy a létező támogatási programot terjessze ki újabb kedvezményezettekre, anélkül hogy egyébként lényegesen módosítaná e létező programot, az eredeti programtól elválasztható ezen kiterjesztés akkor is olyan új támogatást képez, amelyre vonatkozik a bejelentési kötelezettség (lásd ebben az értelemben a fenti 349. pontban hivatkozott Government of Gibraltar kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 109. és 110. pontját).

363 Ebből következik, hogy a 206/1995. sz. és a 30/1997. sz. törvény szerint folyósított, a közös piaccal összeegyeztethetelen támogatások visszatéríttetését előíró megtámadott határozat meghozatala mindenképp azt megelőzően történt, hogy a 659/1999 rendelet 15. cikkében előírt elévülési határidő lejárt volna.

364 Ráadásul - ellentétben a felperesek állításaival - a 659/1999 rendelet 15. cikkében előírt elévülési határidő mindenesetre csak abban az időpontban vette kezdetét, amikor a jogellenes támogatást folyósították. Ezért az olyan támogatási program esetében, amelyet az elévülési határidő első megszakadásánál több mint tíz évvel korábban vezettek be, az utolsó tíz évben e program alapján nyújtott és a közös piaccal összeegyeztethetetlen jogellenes támogatásokra vonatkozik a visszatéríttetési kötelezettség (lásd a fenti 349. pontban hivatkozott Government of Gibraltar kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 130. pontját).

365 Következésképpen a jelen esetben, még ha fel is tételeznénk, hogy folytonosság állt fenn a vizsgált támogatási program és a korábbi programok között - amit a tények vizsgálata cáfol -, a tízéves elévülési határidő a megtámadott határozat 1999-ben történt elfogadása előtt semmiképp nem járt le az e határozatban vizsgált azon támogatások vonatkozásában, amelyeket 1995 és 1997 között folyósítottak.

366 Végül nem vitatott, hogy az olasz kormány a közigazgatási eljárás során soha nem állította, hogy a vizsgált támogatási program létező támogatást képez, és azon új támogatásnak történő minősítést sem vitatta, amelyet a Bizottság a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozatában kialakított. Másfelől az érdekelt harmadik személyek sem terjesztettek elő ezzel kapcsolatban releváns érveket. Ezért nem kifogásolható, hogy a Bizottság nem vizsgálta azt a kérdést, vajon a szóban forgó támogatási programot létező támogatásnak vagy új támogatásnak kell e minősíteni (a Bíróság C-400/99. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2005. május 10-én hozott ítéletének [EBHT 2005., I-3657. o.] 51. pontja).

367 Mindezen indokok alapján a jelen jogalapokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

2. A 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése, továbbá az arányosság, a jogbiztonság, az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elve, valamint az átmeneti jogi szabályozás és az indokolási kötelezettség állítólagos megsértéséről

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

368 A felperes, vagyis a Cipriani szálloda másodlagosan azt állítja, hogy még ha fel is tételezzük, hogy a 659/1999 rendelet 15. cikkében meghatározott elévülési határidő nem járt le - amit a felperes vitat -, a szóban forgó támogatások kapcsán a megtámadott határozatban előírt visszatéríttetési kötelezettség akkor is sérti az arányosság és az egyenlő bánásmód elvét, ennek következtében pedig ellentétes a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésével is, amely kimondja, hogy a Bizottság nem követeli meg a támogatás visszatéríttetését, amennyiben az ellentétes a közösségi jog valamelyik általános elvével. A visszatéríttetési kötelezettség előírása ugyanis nem következik automatikusan a [közös piaccal való] összeegyeztethetetlenség megállapításából. A Bizottság feladata, hogy megvizsgálja az adott esetre jellemző kivételes körülményeket annak ellenőrzése érdekében, hogy az ilyen kötelezettség előírása összhangban van-e az arányosság elvével.

369 A felperes szerint jelen esetben a Bizottság megfelelő indokolás nélkül utasította el azokat az érveket, amelyeket az olasz hatóságok a szóban forgó támogatások visszatéríttetése ellen terjesztettek elő.

370 A felperes véleménye szerint a jelen esetben vizsgált helyzetre nagyfokú jogbizonytalanság jellemző. Valószínűsíthető ugyanis, hogy a gazdasági tevékenységet tisztán helyi piacon gyakorló vállalkozásoknak nyújtott szociális tehercsökkentések nem érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet és a versenyt. Ezenkívül a vizsgált támogatási program 1997. november 30-tól történő megszüntetése, valamint az a körülmény, hogy az eljárásban nem vettek részt érdekelt harmadik személyek, azt erősíti meg, hogy e támogatási program nem volt hatással a piac működésére. A visszatéríttetési kötelezettség ezért aránytalan.

371 A felperes a válaszban arra hivatkozik, hogy a fent leírt összefüggésben ő alappal bízott abban, hogy a helyzetét az egyenlő bánásmód általános elvével összhangban hasonló módon fogják értékelni, mint az önkormányzati tulajdonú vállalkozások helyzetét. Jelen esetben e jogos bizalommal ellentétes a vizsgált szociális tehermentesítések visszatéríttetése.

372 Végül, a visszatérítendő összegek után fizetendő kamat számítása kapcsán a megtámadott határozatban irányadónak elfogadott referencia-kamatláb jogellenes, amennyiben meghaladja azt a kamatlábat, amelyet a vizsgált időszakban az érintett vállalkozás saját tartozásai tekintetében alkalmaztak. E referencia-kamatláb ugyanis ellentétes a visszatéríttetés céljával, amely annak a helyzetnek a visszaállítására irányul, amelyben a vállalkozás akkor lenne, ha nem részesült volna a vizsgált támogatásban.

- A T-270/00. sz. ügy

373 A felperes, vagyis az Italgas mindenekelőtt azt állítja, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörébe tartozik az olasz hatóságok által azon kérelmük alátámasztása érdekében hivatkozott körülmények mérlegelése, hogy a vizsgált támogatásokat ne kelljen visszatéríttetni.

374 A felperes ezt követően azt sérelmezi, hogy a Bizottság megsértette az anyagi jogi szabályok visszaható hatálya tilalmának elvét, amennyiben a megtámadott határozatban a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésére alapította az álláspontját. E rendelet 1999. április 16-án lépett hatályba, míg a vizsgált támogatásokat csak 1997-ig nyújtották. Márpedig a fent említett 14. cikk (1) bekezdése olyan anyagi jogi szabályt tartalmaz, amely módosítja azokat a szempontokat, amelyekre a Bizottság azon esetleges határozatát alapíthatja, hogy az érintett tagállammal szemben nem írja elő a vizsgált támogatások visszatéríttetését. A korábbi szabályok alapján ugyanis a Bizottságot diszkrecionális jogkör illette meg (a Bíróság C-75/97. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1999. június 17-én hozott ítéletének [EBHT 1999., I-3671. o.] 82. pontja). Ennek keretében a Bizottság figyelembe vehette az esetleges visszatéríttetési határozat gazdasági és társadalmi következményeit. Ezzel szemben a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság csak akkor tekinthet el a támogatás visszatéríttetésének előírásától, ha a visszatéríttetés ellentétes a közösségi jog valamelyik általános elvével.

375 Következésképpen a megtámadott határozat 5. cikke jogban való tévedést képez.

376 A felperes szerint ezenkívül, mivel a Bizottságnak ratione temporis nem állt fenn olyan kötelezettsége, hogy a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése alapján előírja a támogatás visszatéríttetését, a megtámadott határozat téves és hiányosan indokolt, amennyiben általános jelleggel és különbségtétel nélkül elrendeli a folyósított támogatások visszatéríttetését, anélkül, hogy a Bizottság az összes releváns körülmény alapos elemzése alapján megfelelő bizonyossággal meggyőződött volna arról, hogy a vizsgált intézkedés hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre.

377 Az Italgas kereseti kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozó Olasz Köztársaság csatlakozik ezekhez az észrevételekhez. Hozzáteszi, hogy a jelen esetben fennálló ténybeli helyzet sajátossága, az e ténybeli helyzetből fakadó jogbizonytalanság, valamint az érdekelt harmadik személyek által tett észrevételek hiánya alapján a Bizottságnak konkrétan meg kellett volna vizsgálnia, hogy a szóban forgó támogatások visszatéríttetése szükséges volt-e a korábban fennálló versenyhelyzet visszaállításához. Ezt a kérdést, amelyet a közigazgatási eljárás során részletesen megvitattak, a megtámadott határozat nem vizsgálja.

- A T-277/00. sz. ügy

378 A Coopservice és az egyesület azt állítják, hogy a megtámadott határozatban előírt visszatéríttetési kötelezettség ellentétes a bizalomvédelem és a jogbiztonság elveivel, valamint az arányosság elvével.

379 Először is, a bizalomvédelem és a jogbiztonság elveivel kapcsolatban az a körülmény, hogy a Bizottság megítélése szerint az ACTV, a Panfido és az AMAV önkormányzati tulajdonú vállalkozásokkal kapcsolatban az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei nem teljesülnek, azt bizonyítja, hogy a Bizottság szerint a szóban forgó intézkedések önmagukban nem képeznek jogellenes támogatásokat. Másfelől a Bizottság meghatározta az érintett tagállam által alkalmazandó összeegyeztethetőségi szempontokat. Az a tény, hogy a Bizottság e nemzeti eljárásra utal annak érdekében, hogy alapos és összetett vizsgálat alapján meg lehessen állapítani, hogy valamely támogatás jogellenes-e, a felperesek szerint magában foglalja, hogy a támogatás jogellenességének megállapítása kizárólag ex nunc hatályú lehet. Következésképpen nem vitatható, hogy ezen intézkedések kedvezményezettjeit megilleti a bizalomvédelem.

380 A felperesek szerint ezenkívül a szóban forgó szociális tehercsökkentéseket olyan nemzeti szabályozás írta elő, amelynek előzményei 1973-ig nyúlnak vissza. Ebben az összefüggésben túlzottnak bizonyulna ezen intézkedések kedvezményezettjeivel szemben előírni azt a kötelezettséget, hogy tájékozódjanak a közösségi eljárásról, annál is inkább, mert nagy létszámú és meghatározatlan csoportot képeznek. Harminc év fennállás után vélelmezhető, hogy e támogatási program közösségi szinten ismertté vált, még akkor is, ha nem képezte hivatalos bejelentés tárgyát.

381 Másodszor, a szóban forgó támogatások visszatéríttetése ellentétes az arányosság elvével, mivel ezek az intézkedések jelentéktelen hatást gyakoroltak a tagállamok közötti kereskedelemre, míg a visszatéríttetésük rendkívül súlyos terhet jelentene a kedvezményezettjeiknek.

382 A felperesek véleménye szerint mindezen okok alapján a Bizottság megsértette a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdését, valamint az indokolási kötelezettséget, amennyiben elmulasztotta megvizsgálni, hogy a szóban forgó támogatások visszatéríttetése nem ellentétes-e a közösségi jog valamelyik általános elvével.

383 Végül a felperesek úgy vélik, hogy a megtámadott határozat ellentétes a bizalomvédelem elvével is, amennyiben előírja, hogy a visszatérítendő támogatások összegét növelni kell a regionális célú támogatások keretében nyújtott szubvenció-egyenérték számításához alkalmazott kamatláb alapján számított kamattal. Ráadásul a kamat számítására vonatkozó módszer megválasztása nincs megindokolva.

A Bizottság érvei

384 A Bizottság vitatja a fenti érvelést.

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

385 Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése főszabály szerint a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánított jogellenes állami támogatások visszatéríttetésének kötelezettségét támasztja a Bizottsággal szemben. E rendelkezés szerint ugyanis a Bizottságnak kizárólag abban az esetben nem kell előírnia e támogatások visszatéríttetését, ha a visszatéríttetésük ellentétes lenne a közösségi jog valamelyik általános elvével. Továbbá elöljáróban emlékeztetni kell arra is, hogy - ellentétben az Italgas állításaival (lásd a fenti 373. pontot) - az EK 87. cikkel és az azt követő cikkekkel, a 659/1999 rendelet 14. cikkével, valamint a bizalomvédelem, a jogbiztonság és az arányosság elveivel nem ellentétes az olyan nemzeti intézkedés, amely valamely támogatásnak a Bizottság azon határozatában elrendelt visszatéríttetését hajtja végre, amely e támogatást a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, és amelynek ugyanezen rendelkezésekkel és általános elvekkel kapcsolatos vizsgálata nem tárt fel olyan tényezőket, amelyek érintették volna annak érvényességét (lásd a fenti 209. pontban hivatkozott Unicredito Italiano ügyben hozott ítélet 125. pontját).

386 Ebben az összefüggésben nem fogadható el az Italgas azon kifogása, mely szerint a megtámadott határozat sérti a jogszabályok visszaható hatálya tilalmának elvét, amennyiben a visszatéríttetési kötelezettség előírását a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésére alapítja, amely új anyagi jogi szabályt tartalmaz. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (100)-(103) preambulumbekezdésében nem kizárólag az e rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében előírt kötelezettségre utalt. A Bizottság kifejezetten hivatkozott a korábbi ítélkezési gyakorlatra is, amelyet egyébként hivatalosan jogszabályba foglal a fent említett 14. cikk (1) bekezdése, amely ennek kapcsán semmilyen új szabályt nem tartalmaz.

387 A jogellenes támogatások visszatéríttetés útján történő megszüntetése ugyanis az állandó ítélkezési gyakorlat szerint már a 659/1999 rendelet hatálybalépése előtt is a jogellenesség megállapításának értelemszerű következménye volt (a Bíróság fenti 265. pontban hivatkozott Tubemeuse-ügyben hozott ítéletének 66. pontja, valamint a C-169/95. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1997. január 14-én hozott ítéletének [EBHT 1997., I-135. o.] 47. pontja). Közelebbről, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bizottság - kivételes körülményektől eltekintve - nem tudja megsérteni a diszkrecionális jogkörét, amikor a jogellenes támogatások visszatéríttetésére hív fel, mivel a visszatéríttetés csupán az eredeti állapot helyreállítására irányul (a fenti 226. pontban hivatkozott Maribel a/b-ügyben hozott ítélet 66. pontja).

388 Következésképpen, még ha el is kell ismerni, hogy a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése jelen esetben elvileg hivatalosan nem volt alkalmazható, amennyiben anyagi jogi szabályt tartalmaz, ez a körülmény nem érvénytelenítheti a megtámadott határozatban előírt visszatéríttetési kötelezettséget, mivel az előző pontban említett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az eredeti állapot helyreállításához szükségesnek bizonyul a visszatéríttetés, mivel megszünteti azokat az előnyöket, amelyekben az érintett vállalkozások a szóban forgó támogatási program keretében részesültek.

389 Közelebbről, ellentétben a felperesek állításaival, a vizsgált támogatások visszatéríttetése nem tekinthető aránytalannak a Szerződés állami támogatásokra vonatkozó rendelkezéseinek célkitűzéseihez képest, mivel a visszatéríttetés a jogellenesség értelemszerű következménye, és az eredeti állapot helyreállítására irányul.

390 Ezzel kapcsolatban az a körülmény, hogy a kedvezményezett vállalkozások többsége állítólag helyi szinten gyakorolta tevékenységét - ami nem bizonyított -, semmiképp nem tette volna lehetővé, hogy a szóban forgó szociális tehermentesítések által a tagállamok közötti kereskedelemre és a versenyre gyakorolt minden hatást ki lehessen zárni, mint az már megállapítást nyert (lásd a fenti 246-248. pontot). Ugyanígy az a tény, hogy a közigazgatási eljárásban nem vettek részt érdekelt harmadik személyek, nem bizonyítja, hogy e mentesítések kedvezményezettjei nem részesültek olyan érzékelhető versenyelőnyben, amelyet az eredeti állapot helyreállítása érdekében meg kellett szüntetni.

391 Ebben az összefüggésben, ellentétben a Cipriani szálloda állításaival, a Bizottság a megtámadott határozat (103) preambulumbekezdésében megfelelően figyelembe vette az olasz hatóságok által azon kérelmük alátámasztása érdekében benyújtott észrevételeket, hogy a [közös piaccal] összeegyeztethetlen állami támogatásokat ne kelljen visszatéríttetni.

392 A Cipriani szálloda, valamint a Coopservice és az egyesület által hivatkozott, a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított jogalappal kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében a jogellenes támogatás kedvezményezettje nem élhet jogos bizalommal e támogatás nyújtásának szabályszerűségét illetően (a Bíróság fenti 209. pontban hivatkozott Unicredito Italiano ügyben hozott ítéletének 104. és 108-111. pontja, valamint a C-408/04. P. sz., Bizottság kontra Salzgitter ügyben 2008. április 22-én hozott ítéletének [EBHT 2008., I-2767. o.] 104. pontja). Jelen esetben a vizsgált támogatási programot nem jelentették be, a támogatások visszatéríttetése tehát előrelátható kockázatot jelentett. Ezzel kapcsolatban nincs jelentősége a Coopservice és az egyesület által hivatkozott azon érvnek, mely szerint a visszatéríttetés a Bizottság határozatának végrehajtására irányuló nemzeti eljárás keretében történik.

393 Másfelől a felperesek nem hivatkoznak egyetlen objektíve kivételes körülményre sem, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a vitatott visszatéríttetési kötelezettség ellentétes a jogbiztonság elvével, ahogyan azt az ítélkezési gyakorlat megköveteli (a fenti 392. pontban hivatkozott Bizottság kontra Salzgitter ügyben hozott ítélet 107. pontja). Közelebbről, az Elsőfokú Bíróság a Velence vagy Chioggia területén letelepedett vállalkozások javát szolgáló szociális tehermentesítéseket biztosító szabályok időbeli folytonosságára vonatkozó érveket mint megalapozatlanokat már elutasította (lásd a fenti 362. pontot). Ezenkívül az ilyen folytonosság önmagában semmiképpen nem minősült volna olyan kivételes körülménynek, amely jogellenessé tehette volna a szóban forgó állami támogatások visszatéríttetését a 659/1999 rendelet 15. cikkében foglalt elévülési határidőn belül előíró bizottsági határozatot.

394 A Cipriani szálloda által hivatkozott, az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított jogalappal kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz egyetlen személyes jellegű megállapítást sem, kivéve az önkormányzati tulajdonú vállalkozások helyzetének mérlegelését, amelyre az olasz hatóságok és Velence önkormányzata által a Bizottság rendelkezésére bocsátott adatok alapján került sor. Ezzel szemben, mivel a Cipriani szálloda egyéni helyzetére vonatkozó egyetlen információt sem bocsátottak a Bizottság rendelkezésére a közigazgatási eljárás során, a megtámadott határozat a felperes kapcsán nem bizonyulhat hátrányosan megkülönböztető jellegűnek az önkormányzati tulajdonú vállalkozásokhoz képest.

395 El kell utasítani a Cipriani szálloda, illetőleg a Coopservice és az egyesület által annak bizonyítása érdekében előterjesztett érveket is, hogy a visszatérítendő összegekhez kapcsolódó kamatok számítási módja szabálytalan. Ezzel kapcsolatban elöljáróban meg kell jegyezni, hogy jóllehet igaz, hogy a 659/1999 rendelet 14. cikke (2) bekezdésének azon rendelkezése, mely szerint a Bizottság megfelelő kamatlábat határoz meg, anyagi jogi szabályt képez, ennélfogva pedig jelen esetben hivatalosan nem alkalmazható, e rendelkezés ugyanakkor nem tartalmaz semmilyen új szabályt.

396 Jelen esetben elegendő megállapítani, hogy a megtámadott határozat 5. cikkének második bekezdésében megállapított kamatláb, amely a regionális célú támogatások keretében nyújtott szubvenció-egyenérték számításához alkalmazott referencia-kamatlábra utal, összhangban áll a visszatéríttetés céljával, ezért pedig nem tekinthető olyannak, amely nem volt előrelátható.

397 Ezenkívül a Bizottságnak nem volt feladata, hogy a megtámadott határozatban részletesebben indokolja e kamatláb megválasztását. Közelebbről, önmagában azon körülmény alapján, hogy e kamatláb állítólag magasabb annál, mint amelyet a Cipriani szálloda tartozásai esetében alkalmaztak, nem lehet megállapítani, hogy e kamatláb nem felel meg a piaci viszonyok között általában alkalmazott kamatlábnak (lásd ebben az értelemben a Bíróság C-74/00. P. és C-75/00. P. sz., Falck és Acciaierie di Bolzano egyesített ügyekben 2002. szeptember 24-én hozott ítéletének [EBHT 2002., I-7869. o.] 159. pontját). Másfelől a Cipriani szálloda semmiképpen nem hivatkozhat az egyéni helyzetére, mivel e helyzetet a közigazgatási eljárás során nem hozták a Bizottság tudomására, mint az már megállapítást nyert (lásd többek között a fenti 211. és 215. pontot).

398 Ebből következik, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy a megtámadott határozatban megállapított kamatláb nem volt megfelelő amiatt, hogy meghaladta a szóban forgó szociális tehermentesítések kedvezményezettjei tekintetében származó előnyök megszüntetéséhez szükséges mértéket.

399 Mindezen okok alapján a 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése, továbbá az arányosság, a jogbiztonság, az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elve, valamint az átmeneti jogi szabályozás és az indokolási kötelezettség állítólagos megsértésére alapított jogalapokat mint megalapozatlanokat el kell utasítani.

A költségekről

400 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére, a T-277/00. sz. ügy felperesei vonatkozásában ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült költségeket is.

401 Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §-ának első bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. Ebből következően az Olasz Köztársaság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1) A kereseteket elutasítja.

2) A Hotel Cipriani SpA, a Società italiana per il gas SpA (Italgas), a Coopservice - Servizi di fiducia Soc. Coop. rl és a Comitato "Venezia vuole vivere" a saját költségeiken kívül kötelesek viselni a Bizottság költségeit is. A Coopservice és a Comitato "Venezia vuole vivere" kötelesek viselni az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült valamennyi költséget is.

Meij

Vadapalas

Wahl

Prek

Ciucă

Kihirdetve Luxembourgban, a 2008. november 28-i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

A - A vizsgált szociálisteher-csökkentési program

B - A közigazgatási eljárás

C - A megtámadott határozat

Eljárás és a felek kérelmei

Az elfogadhatóságról

A - A T-277/00. sz. ügyben felhozott perfüggőségi kifogásról

1. A felek érvei

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

B - A T-254/00., a T-270/00. és a T-277/00. sz. ügyekben felperesként eljáró vállalkozások kereshetőségi jogának állítólagos hiányáról

1. A felek érvei

2. Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

a) A támogatási program alkalmazásának részletes szabályaira vonatkozó szempont vizsgálata az ítélkezési gyakorlat fényében

b) A támogatási program alkalmazásának részletes szabályaira vonatkozó szempont vizsgálata az állami támogatások ellenőrzésének közösségi rendszere fényében

c) A nemzeti hatóságok arra irányuló állítólagos hatásköre, hogy a visszatéríttetési előírás végrehajtása során minden egyes esetben megvizsgálják a támogatás fennállását

C - Az egyesület kereshetőségi jogának állítólagos hiányáról a T-277/00. sz. ügyben

Az ügy érdeméről

A - A szóban forgó intézkedések közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásoknak való, állítólag téves minősítéséről

1. Az EK 87. cikk (1) bekezdésének és az EK 86. cikk (2) bekezdésének, valamint az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértéséről, továbbá az indokolás állítólagos hiányáról és ellentmondásosságáról

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

- A T-270/00. sz. ügy

- A T-277/00. sz. ügy

A Bizottság érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Az előnynek a vizsgált intézkedések feltételezett ellentételezés jellegéből eredő állítólagos hiányáról

A szerkezeti hátrányok állítólagos ellentételezéséről (a T-254/00., T-270/00. és T-277/00. sz. ügyek)

A közszolgáltatások nyújtásának állítólagos ellentételezéséről (a T-270/00. és T-277/00. sz. ügyek)

A tagállamok közötti kereskedelem érintettségének és a verseny torzításának állítólagos hiányáról

2. Az EK 87. cikk (3) bekezdése c) pontjának állítólagos megsértéséről és az indokolás feltételezett hiányáról

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

- A T-270/00. sz. ügy

- A T-277/00. sz. ügy

A Bizottság érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

3. Az EK 87. cikk (3) bekezdése d) pontjának és az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértéséről, valamint az indokolás feltételezett hiányáról és ellentmondásosságáról

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

- A T-277/00. sz. ügy

A Bizottság érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

4. Az EK 87. cikk (3) bekezdése e) pontjának állítólagos megsértéséről

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

5. Az EK 87. cikk (3) bekezdése b) pontjának, az EK 87. cikk (2) bekezdése b) pontjának és az EK 253. cikk állítólagos megsértéséről, valamint az indokolás állítólagos hiányosságáról és ellentmondásosságáról

a) A felek érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

B - A megtámadott határozat 5. cikkében előírt, a támogatások visszatéríttetésére vonatkozó kötelezettség állítólagos szabálytalanságáról

1. A szóban forgó intézkedések állítólag tévesen új támogatásnak történő minősítése kapcsán a 659/1999 rendelet 15. cikkének, valamint a jogbiztonság, a bizalomvédelem és az egyenlő bánásmód elvének állítólagos megsértéséről

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

- A T-277/00. sz. ügy

A Bizottság érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

2. A 659/1999 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése, továbbá az arányosság, a jogbiztonság, az egyenlő bánásmód és a bizalomvédelem elve, valamint az átmeneti jogi szabályozás és az indokolási kötelezettség állítólagos megsértéséről

a) A felek érvei

A felperesek érvei

- A T-254/00. sz. ügy

- A T-270/00. sz. ügy

- A T-277/00. sz. ügy

A Bizottság érvei

b) Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A költségekről

( *1 ) Az eljárás nyelve: olasz.